Szabad Nép, 1949. július (7. évfolyam, 150-176. szám)

1949-07-15 / 162. szám

! PÉNTEK, 1949 JÚLIUS 1. SZABAD NÉP Példák, amelyek arra figyelmeztetnek: IA TERMELÉS TERÜLETÉN IS ROMBOL AZ ELLENSÉG Hogyan folyik az osztályharc a termelés terén? Hol az ellenség? Hol kell ébernek lennünk? Íme, néhány példa: I A ■■ | — Ezzel a fes-s­tékkel fessék — adta ki az utasítást dr. Strém József vegyészmérnök úr, az újpesti Magyar Pamutipar festődésében. Megindult a festés. Egy-két öreg munkás megcsóválta a fejét: — Hát ha ettől a festéktől fekete lesz ez a szép fehér pamutfonal, akkor én kontár vagyok a szakmá­ban. — A mérnök úr csak tudja — ellenkezik a másik. — Ő járt egye­temre. Csak többet tud, mint mi?! Nem is beszéltek többet erről. A mérnök úr később nézegette, hogy fo­lyik a festés, milyen lesz a szín,­ de senki sem látta azokat a kárörvendő — ellenséges — mosolyokat, amelyek időnként átfutottak az arcán. Az öreg munkásnak lett igaza. Az 1300 kiló hófehér pamutfonal nem fekete , hanem piszkos, foltos szürke, néhol lilás színt kapott. A Vigogne-fonóban persze nem tud­ták így használni. Újra át kellett fes­teni, hogy legalább mint tiszta szürkét feldolgozhassák. De a fekete pamut most már ugyancsak kellett volna, hiszen a Vigognet is sürgette egy harmadik gyár. Ismét átküldték hát 1300 kiló hófehér fonalat, gondolván, hogy másodszorra csak sikerül feketére festeni. Sikerült is — de ismét ugyanúgy, mint az előbbi esetben. Ezt már a Párt is észrevette és kutatni kezdte a felelősséget, így derült ki: A mérnök a Horthy-rendszer jobb­­oldali egyetemi mozgalmának tagja volt. A festőde tönkretette a Vi­gogne egy-egy heti munkáját, a sok külföldi festéket. Hibásak ebben a munkások is! Mert nem kellett volna már az első eset után leállítani a gépet és figyelmeztetni a Pártot, hogy itt valami nincs rendben? Hagyták, hogy­ kétszer ugyanazt a hibát — nem hibát, szabotázst elkövesse Strém úr! Ha ezt rögtön jelentik — ez lett volna az igazi éberség! ! ITT TT­­ Gmáz József, a | Második eset | t,olTy a pamut­­ipar javítóműhelyének vezetője, figyel­mesen elolvasta Gerő elvtárs beszédét az önköltségcsökkentésről. Maga mondta, hogy megértette a jelentő­­ségét: a népi demokrácia csökkenteni akarja az önköltséget, — neki, az el­lenségnek, növelni kell. Utána „mun­kához“ látott. Nem vezette be az újításokat­, a munkakönnyítéseket. Megrendelte — ahogy előírták —, a javításokhoz szükséges szerszámokat, de esze ágá­­ban sem volt utánanézni, hogy meg­érkeztek-e. Sőt, örült, ha minél később jöttek, Ő megtette a kötelességét, ame­lyet írásban kiszabtak neki — gondolta —, a többivel nem törődik. Mindezek következménye? Majdnem mégegyszer olyan magas lett a javítóműhely ön­költsége, mint a többi üzemrészé. Végül az üzemi pártszervezet leplezte le. De miért nem sokkal előbb, a munkások? Nem vették talán észre, hogy rosszul megy náluk a munka? Nem látták, hogy a „jó munkákat” imáz — ez a régi jobboldali alak —, a kocsmapartnereinek adta? Ha a ja­­vítómírhely munkásai éberek lettek volna és előbb jelentik a Pártnak, sokkal kevesebbel károsultak volna meg.­­—---------—-----"Ti A. Sopron-Ujpesti ! Harmadik eset | pam­utiparban két szövőnő beszélget: — Nem értem ezt — mondta társ­nőjének elgondolkozva Tóthnél —,­már többször át akartunk térni két gépre, akkor a vállalatvezetőség nem enge­délyezte. Most, amikor a nép rendőr­ségének készítjük a ruháiéhoz szüksé­­ges anyagot, most kell áttérnünk. Pedig ezt az anyagot nem lehet két gépen csinálni. Rögtön szóltak is Trentin Lajos fő­művezetőnek, hogy ez így nem lesz jó, hiszen pár héttel ezelőtt Svédor­szágnak csináltak ilyen anyagot, ak­kor látták, hogy csak egy gépen lehet dolgozni vele. A főművezető tessék-lássék szólt Lénával vállalatvezetőnek, hogy „mo­rognak a munkások, vigyázzunk egy kicsit!“ — Ne törődj velük, itt én vagyok az úr, azt csinálják, amit én mondok! — csapott az asztalra a vállalatve­zető. A szövőnők tudomásul vették. Fél­tek a vállalatvezetőtől, emlékeztek ugyan, hogy az egyik német gyár ke­reskedelmi főnöke volt, de­­ ma is vál­lalatvezető. Kinek is szólnának — gon­dolták. A főművezetőnek hiába, hiszen mióta az infláció alatt üzemet szerzett magának, sülve-főve együtt van Lend­­vaival. A gyár­ gondnokának szintén nem lehet, hiszen volt horthysta ka­tonatiszt és az egyik UB-taggal együtt Lendvai klikkjéhez tartozik. Inkább nem szóltak senkinek, hagyták, hogy tízezer méter anyag menjen kárba. Ekkor Lendvaiék —­­úgy látszik — elégnek lát­ták a rombolást, mert kiadták az utasí­tást, hogy vissza kell térni az egy gé­pen való munkára. Tízezer méter kár! Hanyagságból? Nem, ez már szabotázs! Szabotázs a munkások tudtával! Miért nem jelen­tették a hibát — amit rögtön az elején tapasztaltak — az újpesti pártbizotság­­nak? Így kellett volna ébernek lenni! A Hofh­err gyár a forgótőkecsökkentésért A Hofherr-gyári dolgozók jól tudják, hogy a forgótőkecsökkentést a gyár­tási ciklus rövidítése is elősegíti. Ezért igyekeznek elérni azt, hogy ne legyenek időkiesések az egyes gyártási folyamatok között és így a félkészárut azonnal továbbmunkálják készáruvá. Ezzel a módszerrel a traktorgyártás idejét jelen­tősen sikerült lecsökkenteni. Minek köszön­heti jó eredményeit a Galubezper gyár vigogne fonója ? Csak az elmúlt napokban értékelték ki a Goldberger-gyárban, hogy az egyes üzemrészek hogyan teljesítették a májusi tervet. Jó eredményeivel ki­tűnt a vigogne-fonóda: májusban ed­digi legmagasabb termelését érte el. Az előirányzott tervet 108,4 száza­lékban teljesítette. Jó munkát végez­tek munkásai az önköltségcsökkentés terén is. Tavaly májusban egy kiló fonal ára 7.04 forint, most 1­4.19 fo­rint volt. Tavaly májusban egy mun­kás egy óra alatt 1.85 kiló fonalat termelt, ma az egy órai termelés 2,03 kiló. Jelentősen csökkent a hulladék: a vigogne dolgozói a sodrott szála­kat különválasztották a nem sodrott szálaktól. A műszaki elvtársak segít­ségével az eddigi 6 százalékos fonó­­olaj felhasználást 4 százalékra csök­kentették. Ez az elkövetkező 6 hónap­ban 39.600 forint megtakarítást jelent A vigogne dolgozói a jó eredmé­nyeket elsősorban jól megszervezett munkaversenyüknek köszönhetik, amelyben különös gondot fordítottak a szocialista munkafegyelem kialakí­tására. Versenyben az újítási megbízottak Az újítási mozgalom továbbfejlesz­tése érdekében az Általános Gépipari Központ havonként összehívja az üze­mek újítási megbízottait és együtte­sen megtárgyalják a felmerülő kérdé­seket. A legutóbbi értekezleten az új,­ Magyar nyersanyagokat dolgoz fel vegyiparunk Vegyiparunk egyre nagyobb mérték­ben magyar nyersanyagot — magyar szenet, nyersolajat, földgázt — dolgoz fel. De ezeken kívül számos olyan ás­ványi nyersanyagot és ércet rejt magá­ban a magyar föld, am­­elynek felkuta­tása és a vegyipar számára való hasz­nosítása most folyik. A vegyipari ku­tató laboratóriumokban kikísérletezték a bauxit feldolgozása során vissza­maradó vörös iszapból a vanádium ki­nyerését. A vanádium kénsav-iparunk fontos nyersanyaga. Előrehaladt a ma­gyar kéngyártás is. A Péti Nitrogén Műveken kívül megindult a kénterme­lés a Pécsi Kokszműveknél is. Kísérle­tek folynak a magyar szén kéntartal­mának kénsav-gyártáshoz való felhasz­nálására. Az ötéves terv során hazai kénsav-termelésünk 15—20 százaléká­nak nyersanyagát már hazai szenek szolgáltatják majd. Igen fontos nyersanyaghoz jut a vegy­ipar a bükkszéki szóda felhasználásá­val. A bükkszéki forrás mellett az országban páratlan nagy jód- és bróm­­tartalmú ásványvizet is találtak. Az Országos Kémiai Intézet vizsgálata sze­rint egy most felfedezett ásványvíz­forrás jódtartalom szempontjából a vi­lágon a negyedik helyen áll. tási megbízottak munkaversenyét vi­tatták meg, megállapodtak a ponto­zás feltételeiben és a munkaverseny kiértékelésének módjában. Egyik fon­tos szempont a verseny elbírálásánál, hogy milyen mértékben tudja az újí­tási megbízott üzemében az újítási mozgalmat irányítani, vagyis: felde­ríti-e üzemének szűk keresztmetszeteit és felhívja-e erre — eredményesen — a dolgozók, az újítók figyelmét. 3.1 A MINŐSÉG JAVÁRA Körutazást tesz az áru, míg a fogyasztóhoz ér Kövessük­ az áru útját a gyár kapu­ján kívül és beszéljünk először a szál­lításról, az ezzel kapcsolatos eladási szervezésről.­ Tizennégy nap késés Amikor néhány hónappal ezelőtt a Szovjetunióban megindult a mozgalom a forgótőke sebességének gyorsítá­sáért, Moszkva város és területe 130 gyárának dolgozói, akik a mozgalmat elindították ezt írták Sztálin elvtársnak: „Ismerjük azokat az utakat és esz­közöket, amelyek az egy rubelnyi forgóalapra eső árutermelés mennyi­ségének növeléséhez vezetnek..." A moszkvai gyárak dolgozói ebben a le­vélben megírták, hogy milyen eszkö­zökkel kivárnak gyorsítani a forgótőke sebességét a gyár kapuján belül,­­ de fontos pontként hozzák fel, mi a teendő a forgótőke sebességének gyor­sítása érdekében a gyár kapuján kívül. Ezt írják: Biztosítjuk a késztermékek időben vali­ értékesítését és valameny­­nyi elkészült áru gyors elszállítását a vállalattól a fogyasztóhoz Mi sem feledkezhetünk meg erről. Ha például a textilgyárak kapuin ki­kanyargó autókaravánokat követjük a Belvárosig, ahol a textilnagykereske­delmi nemzeti vállalatok vannak — mit láthatunk? Óriás pincékbe, raktá­rakba rakják a hatalmas mennyiségű árut s ugyanakkor a raktár egy má­sik kijáratán hordják kifelé a többit. Első pillanatra úgy látszik, hogy ez természetes dolog. Árut hoznak, — a rendelő vásárol,­­ az NV szállít. De valóban jól történik ez? A gyárakból az NV-hoz érkező árunak csak mint­egy harmada marad Budapesten, a többi vidékre kerül. Ezt szállítják most el a vidéki nemzeti vállalatok­hoz. Tehát két nagykereskedelmi szer­ven át jut az áru a fogyasztót kiszol­gáló üzletekbe. Pedig a vidéki NV-ok legtöbbje már önálló és csak annyi a kapcsolata a budapestivel, hogy tőle rendeli, kapja az árut. Így vezet az áru útja a gyárból a budapesti NV- hoz, ahol felszakítják a ládákat, ki­csomagolnak, átveszik, raktárkönyve­­zik, polcokra rakják, majjd a vidéki rendelések alapján újra más ládákba rakják, csomagolnak, számláznak, raktárkönyveznek, vasúthoz szállíta­nak. Mindez 10—14 nappal késlelteti az áru útját a fogyasztóig. Közben tönkremegy a láda, újabb csomagoló­papír szükséges. A harisnya-, kötött- és rövidárunál 6—8 ezrelékre szökik fel az ilyenfajta költség, a méteráru­nál 2—3 ezrelékre. Szebb ára — gyorsabb forgás S most odakerült az áru az üzlet polcára. Az áru forgási sebességéről most a vásárló dönt. És hogy milyen módon, arra az Állami Áruházak és a Nemzeti Vállalatok adhatnak választ. Huszonkilenc forint ez a női szövet is, meg amaz is. De az egyik szem­­mel láthatóan sokkal szebb, mint a másik. Különbség a tartósságban? Talán nincs is. De az egyikből, ame­lyet a Gyapjúmosó gyárt, a statisztika szerint tíz ruháravalót adnak el, míg a másikból, amelyet a Trunkhahn ké­szít, — csak kettőt. A kikészítésen, a festésen múlik, hogy melyik szebb, kelendőbb — és a munkamódszer­átadáson, amely még nem emelte fel a gyengébbet a jobb színvonalára. És a kötöttárunál? A Magyaróvári Textilgyár ugyanabból az anyagból gyártja a habselyem női fehérneműt, mint a Selyem- és Gyapjúárugyár. De a konfekcionálásnál oly nagy az eltérés minőségben, hogy az eladási arány 3:1 a Selyem- és Gyapjúáru­­gyár javára. (És ugyanez a helyzet a műselyem férfiingeknél.) Hangsú­lyozzuk: az eladási árak egyenlők. És ha a pamut férfiing eladási kimutatá­sait nézzük, kiderül, hogy a Hubertus készítményeinél jóval nagyobb a tőke forgási sebessége, mint a Rokka-gyár árujánál s ez utóbbi csak akkor fogy­hatott el, mikor a Hubertus szebb gyártmányai már elkeltek. Majd minden árucikknél találhatunk ilyen példákat. 89 forintba kerül a ragasztott női cipő is és a tartósabb nemragasztott is. Persze a különbség megállapításához nem kell hosszabb ideig hordani egyiket, vagy másikat, elég kézbevenni a két fajtát, és a vevő máris dönt: kétszer annyit vásárol a nemragasztott fajtából. Tanulságos dolog tehát a gyárkapun kívül is figyelni az áru útját, hogy az így szerzett tapasztalatokkal is gyor­sítsuk a forgótőke sebességét. 7 Rákosi elvtárs intézkedésére rendbehozzák a „Hét“- és a „Tizenhárom“-házat­ ­ O­yan gyorsan félti , magukhoz sem tértek még a meglepe­téstől. Kedden reggel csengett a tele­fon a XIII. kerületi pártszervezetben , s estére már szétfutott a hír An­gyalföldön. Rákosi elvtárs rendbe­hozatja a Hét­ házat és a Tizenhárom­házat... „Rákosi elvtárs ismét segít... gondolt ránk a­­nagy elfoglaltsága közepette.“ Bodnár bácsi a napfény­ben hunyorgó szemmel néz felfelé —­ követi az építőállvány-létra útját. A Váci­ út 108 egyik felét már magas­­ba nyúló állványok, pallók takarják, de boszorkányos gyorsasággal emelkednek az újabb és újabb létrák, egyre mesz­­szebb, egyre magasabbra. Kedden este mind a húsz udvarban lakógyűlést tartottak. Mikor a Süllő­utca 3-ban Burjántié elvtársnő beje­lentette, hogy rendbehozzák a házat, lett is nagy öröm, taps, meg éljenzés. Ott volt mind a 160 lakó — felhozták az összes bajokat, hol hámlott le a vakolat, csurog a csatorna, meztelen az eresz. S a nagy örömből, éljenzés­ből szüntelenül három szó csengett ki: Rákosi elvtárs megígérte...! 1 4 M h méghlletlfiilíf jick.l — hiszen Vargáné a 112-ből már 1931 óta itt lakik, de azóta csak egyszer kaparásztak valamit a malterrel, nem volt az javítás — szóval, akik nem hittek, azok is örvendezve csapták össze kezüket: „Ez aztán gyors munka“. Bodnár bácsi azt is tudja, — ezt jegyezte meg legjobban a lakó­gyűlésen —, hogy „Rákosi elvtárs a Tanácsköztársaság bukása után itt bujkált az egyik házban, azért ismeri, mennyire ránk fér már ez a javítás”. Valóban, csupasz téglák meredeznek, ütött-kopott falak, ajtók-ablakok. Az Árbóc­ utca 4 olyan kívülről, mintha a ragya verte volna ki. Belülről meg ugyanez sárgában. Azért éppen sár­gában, mert Darabosné nem nézhette tovább az épület ocsmány képét, s az asszonyok összebeszéltek: május 1-re az első emeletig kifestik a házat. De a többi épület sem különb. Itt­alt kisebb javítások — a lakók ma­guk csinálták meg. Hol ez meszelt ki egy részt, hol az kent egy kis mal­tert, hogy ki ne essék az ajtótok. Mu­tatja is Telekiné: „Ilyen falak között éltünk, pedig szeretünk mi is tisztá­ban lakni." Lénártné annak örül: „Rákosi elvtársnak köszönhetjük, hogy nemcsak a Nagykörúton renoválnak, hanem a munkásházakat is kiszépí­­tik." Gyenes elvtárs, a házfel­ügyelő pedig reméli: „Eljön Rákosi elvtárs, megnézi, hogyan halad a munka — ezt is megígérte.“­­ Csupa üröm, »Mihongán­­ szeretet a Hét­ ház és a Tizenhárom­­ház. Asszonyok, gyerekek — munká­sok családja — nézegetik az állvá­nyokat a gyorsan valóra váltott ígé­retet. Kedden este táviratban mond­tak köszönetet „a mi szeretett Rákosi Mátyásunknak“ s megígérték: „ ... a hároméves terv sikeres befejezését és az ötéves terv beindítását a magunk őrhelyén munkánkkal biztosítani fog­juk és követjük a Magyar Dolgozók Pártját, Rákosi elvtárs vezetése mel­lett a szocializmus megvalósításáért.“ Mert azért a lelkesedés mellett ke­ményen kell dolgozni is. Mintha a földből nőnének ki az állványok! Éppen jókor jön Rákosi elvtárs segítsége — mondja Telekiné

Next