Szabad Nép, 1949. július (7. évfolyam, 150-176. szám)
1949-07-01 / 150. szám
PÉNTEK, 1943 JÚLIUS ___________ SZABAD NÉP szembe jon állak A VILÁG KETTÉOSZTÁSÁVAL ÉS HARCOLLAK A BÉKÉÉRT Megnyílt a Szakszervezeti Világszövetség milánói kongresszusa „Éljen a nemzetközi szakszervezeti egység! Éljen a népek közötti tartós béke és barátság!" — hirdetik az orosz, olasz, francia, angol és spanyol felíratok a milánói Palazzo del Arte zászlókkal borított főbejárata előtt, jeléül annak, hogy itt ülésezik a Szakszervezeti Világszövetség II. Kongresszusa. . A hatalmas jelentőségű Kongresszust, amelyre a világ munkásosztálya 50 országból elküldte képviselőit, szerdán délelőtt di Vittorio elvtársnak, a Világszövetség elnökének beszéde nyitotta meg. Beszéde elején rámutatott, hogy a demokratikus és népi erők fasizmus feletti diadala lehetővé tette a nemzetközi munkásmozgalom egységes szakszervezeti szövetségének, a Szakszervezeti Világszövetségnek a megalakítását. „A Szakszervezeti Világszövetség — mondotta — kifejezi a dolgozók egységes akaratát, hogy egyesülten harcoljanak közös érdekeikért, egyesülten emeljenek gátat a fasizmus minden újjáélesztési kísérlete ellen. A Szakszervezeti Világszövetség hűségesen kitart eredeti céljai mellett: harcol a gyarmati országok dolgozóinak érdekeiért, a fasiszta országokban uralkodó embertelen elnyomás és kizsákmányolás ellen. Hetvenmilió szervezet dolgozó nevében... Rámutatott arra, hogy a trösztök ,ura, gyűlölettel szemlélik a nemzetközi mozgalomnak ezt a harcos szervezetét és a zsoldjukban álló lakájok igyekeztek megbontani a munkásosztály egységét. „A mi Kongresszusunk — tette hozzá emelt hangon —, a világ dolgozó millióinak nevében messzehangzó szóval kiáltja: 70 millió szervezett dolgozó nevében kijelentjük, hogy szembefordulunk a világ kettéosztásával és harcolunk a békéért.” Di Vittorio megállapította, hogy a fasiszta ideológia nemdokain haladó kapitalista uralkodó cikkek két fő célt tűztek ki maguk elé:. Szét akarják zúzni a demokratikus szabadságjogokat és szakszervezeti jogokat, ki akarják szolgáltatni a munkásságot a monopoltőke képtelen kizsákmányolásának. 2. Elő akarják készíteni a talajt egy harmadik világháború számára. A kapitalista rend válsága azonban — folytatta — mindinkább élesedik, s ezt a világ dolgozói jól tudják. Bármiféle titkos fegyvernél hatalmasabb az a tény, hogy a világ dolgozói látják: a Szovjetunióban és a népi demokráciákban megszűnt a kapitalisták uralma, a kizsákmányolás és a dolgozók maguk irányítják sorsukat, építik jövőjüket. Ezek döntő tények, éppen úgy, mint Szabad-Kína dolgozóinak, a diadalmas néphadseregnek történelmi győzelmei. Di Vittorio megállapította, hogy az imperialista ügynökök szakadár aknamunkája kudarcot vallott. „A Szakszervezeti Világszövetség továbbra is a nemzetközi munkásmozgalom egységes nemzetközi szervezete marad, — fejezte be beszédét di Vittorio elvtárs. Megválaszták az elnökséget valamint Szabad-Kína és Finnország egy-egy küldöttjét. A Kongresszus elnökségének megválasztása után Greppi milánói polgármester üdvözölte a Kongresszust, majd megalakultak a különböző bizottságok. Louis Saillant elvtárs beszéde elején hangoztatta, hogy a Kongreszus tanácskozásai teljesen szabadok lesznek s minden nézetnek helyt adnak. Viszszapillantást vetett az 1945-i Világszövetségi Kongresszusra, majd megállapította, hogy a Világszövetség hű maradt az akkor kitűzött feladatokhoz. A Világszövetség alapokmányában lefektetett célkitűzéseket tíz pontban foglalta össze. Az első pont leszögezi, hogy a Szakszervezeti Világszövetség támogatja a munkásokat minden országban szociális és ipari téren. Másodszor: A Szakszervezeti Világszövetség céljául tűzte ki, hogy leküzdi a fasizmus bármilyen formában történő jelentkezését. Saillant megállapította, hogy a Világszövetség kérlelhetetlen álláspontja a fasizmussal szemben mindenki előtt ismeretes. Harmadszor: A Szakszervezeti Világszövetség alapokmányában leszögezte, hogy harcol a háborús uszítók ellen és küzd a tartós békéért. A háború elkerülhetetlenségének gondolata ellen mindig küzdött a Szakszervezeti Világszövetség és felhívta a világ munkásait, hogy vegyenek részt a párisi békekongresszuson. Negyedszer: A Világszövetség alapokmánya értelmében támogatni kellett minden nemzetközi munkásszervezetet és minden olyan szervezetet, amelynek tevékenysége arra irányul, hogy szembeszálljon a háborús uszítókkal. Azelőtt is és ma is az ENSZ alapokmányának védelmezői vagyunk. ötödször: A Szakszervezeti Világszövetségnek az volt a feladata, hogy a lehető legmesszebbmenő támogatást nyújtsa a szociális és gazdasági fejlődés terén a munkásoknak. A Szakszervezeti Világszövetség ipari szakosztályai most létesülnek, hogy megfeleljenek ennek a feladatnak. A mandátumvizsgáló bizottságban magyar részről Harustyák József elvtárs foglal helyet. A bizottságok megválasztása után Louis Saillant elvtárs, a Szakszervezeti Világszövetség főtitkára emelkedett szólásra. Hatodszor: A Szakszervezeti Világszövetségnek az volt a feladata, hogy kérlelhetetlen harcot folytasson minden reakciós tevékenység ellen és védelmezze a demokratikus szabadságjogokat. Hetedszer: A Szakszervezeti Világszövetségnek az a feladata, hogy képviselje a nemzetközi munkásmozgalom érdekeit. A Szakszervezeti Világszövetség következetes és kitartó munkájának eredménye, hogy sok országban a szervezett munkásság helyzete javult. Az Egyesült Nemzetek Szervezetén belül az amerikai és angol kormány állandóan akadályokat gördített szervezetünk munkája elé, de ennek ellenére számos eredményt értünk el. Nyolcadszor: A Szakszervezeti Világszövetség feladata az volt, hogy kölcsönös alapra helyezze a nemzetközi munkásmozgalom tevékenységét minden olyan veszély ellen, amely a szabadságjogokat fenyegeti. A Világszövetség célkitűzései között szerepel a munkanélküliség elleni küzdelem és a Szakszervezeti Világszövetség javaslatára ezt a kérdést felvették az 1949 július 5-én Genfben megnyíló gazdasági és társadalmi tanács ülésére is. Kilencedszer: A Szakszervezeti Világszövetségnek az a feladata, hogy támogassa a nemzeti szakszervezeteket minden országban, tekintet nélkül a tagok faji, felekezeti, vallási vagy politikai hovatartozására. Tizedszer: A Szakszervezeti Világszövetségnek az volt a feladata, hogy fejlessze és kiszélesítse a nemzetközi szakszervezeti mozgalmat. A Szövetség ennek a feladatának is a legmesszebbmenően igyekezett eleget tenni. A beszéd után a zenekar az olasz köztársasági himnuszt, majd a Garibaldi-indulót játszotta és végül a küldöttek tomboló lelkesedése közepette az Internacionálét. A kongresszus ezután megválasztotta 10 tagú elnökségét: Kuznyecov elvtárs szovjet, Sadaoui tuniszi, Lombardo Toledano latin-amerikai, Le Leap francia, di Vittorio olasz, Blockziel holland, Wolski csehszlovák küldötteket, Vikre- nak és tízezrével nyíltan meg a konyn lasvnhet India és Ceylon képviselőjét, tárakat, hogy a dolgozók kultu- Saillant elvtárs főtitkári beszámolója Kik támadják és kik sejtik a Világszövetséget Saillant ezután felvetette a kérdést, hogy kik bírálják a Világszövetséget kik támadják és miért. Azok támadják a Szakszervezeti Világszövetséget, akik mindig ellenségei voltak a nemzetközi munkásmozgalomnak. Ugyanakkor kik támogatták szervezetünket? Minden olyan országból támogatást és segítséget kaptunk maguktól a munkásoktól, akik megértik a munkások nemzetközi szolidaritásának lényegét és értelmét az ENSZ-ben pedig mindazok a kormányok támogatnak bennünket, ahol a munkásosztály van a hatalmon és ahol a kormánynak az a politikája, hogy építő együttműködésben legyen a munkások szervezeteivel. Büszkék vagyunk arra, hogy tagjaink sorába tartozik a Szovjet Szakszervezeti Szövetség Mi, a Szakszervezeti Világszövetség tagjai 70 millió szervezett dolgozó nevében jelentjük ki — mondta emelt hangon Saillant — büszkék vagyunk arra, hogy tagjaink sorában van a 28 és félmillió szovjet dolgozót tömörítő Szovjet Szakszervezeti Szövetség. Ezt a büszkeséget arra a tényre alapozzuk, hogy a szovjet szakszervezetek olyan szerepet játszanak országukban, amelyet egyetlen más szakszervezeti mozgalom sem játszik saját országában a mostani körülmények között. — A szovjet szakszervezetek ellenőrzik és irányítják a világ legjobban szervezett szociális biztosítási rendszerét. A szovjet szakszervezetek szanatóriumokat, üdülőket és munkásüdülőket létesítenek, gyermeküdülőket alapító rális, technikai és tudományos színvonala fejlődjék. A szovjet szakszervezetek részt vesznek a bérek megállapításában s a termelési célok megvalósításában. Egyetlenegy „reformista” szakszervezet sem tud egyetlen kapitalista országban semmiféle, még csak megközelítőleg sem hasonló „reformot” felmutatni, mint amilyen hatalmas sikereket valósítottak meg a világ első szocialista államában. A továbbiakban Louis Saillant Szabad-Kína szakszervezeti mozgalmának megerősödéséről beszélt és megállapította, hogy a Szakszervezeti Világszövetség zászlaja alá Szabad-Kína munkásainak tízmilliói gyűlnek és jóváhagyják a Világszövetség programját. A szakadárok egységbontó tevékenységét megbélyegezve, Saillant kijelent-tik abban hogy az a szakadás, amely nemrégiben bekövetkezett a nemzetközi szakszervezeti mozgalomban, végleges és teljes lenne. (Folytatása a 4. oldalon) FELHÍVÁS ’É vfelem átvenni szándékozik özv. Uchmidt Jánosné. budapesti. FII., Vörösvár-út 132. sz. a hentesüzletnek berendezését. Felhívom a hitelezőket, szíveskedjenek követeléseiket nálam 3 napon belül írásbani jogvesztés terhével bejelenteni. Dr Nehéz-Posony Józr' tegvéd. a? Eötvös Károly a munkaközösség Budapest VI Nop. 8 ÉRTESÍTÉS. Értesítjük t. ügyfeleinket, hogy központi (városi) irodánkat és raktárunkat július 1-ével termelő helyünkre: NAfiYT É T KIV YN E N E E Y E * X Y 8i A T Postai címünk: GuRnária Guttapercha és Gumiárugyár Baross Gábor -telep. Postafiók X. Telefon: 269—604, 269—605. 3 A tudomány elődjéért !mikor az ötéves terv adatai nyilvánosságra kerültek, a Szabad Népben riportsorozat jelent meg: milyen is lesz az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés öt esztendő múlva hazánkban. Új, hatalmas gyárak, gépekkel gazdagon ellátott falvak, száguldó vonatok és városainkat összekötő, a hangnál is gyorsabb repülőgépek körvonalai bontakoztak ki a cikkekből. Volt a cikksorozatnak egy tervezett része arról, miyen lehetőségek várnak egy érettségizett fiatalemberre az ötéves terv utolsó esztendejében, 1954- ben. Valahogy úgy kezdődött volna a cikk, hogy a gimnázium kapujában a különböző egyetemek megbízottai szinte összevesznek azon, melyik fakultásra iratkozzék be egy munkáscsalád érettségizett gyermeke. A sorozatnak ez a fejezete elmaradt. Nem utolsó sorban azért, mert az utópiának szánt jelenet — nem is utópia, nem az 1954-es, hanem — enyhe torzítássá! — az 1949-es helyzetet tükrözi. Ha eddig az volt a jelszó, nyúljanak meg az egyetemek kapui a munkás- és szegényparaszt származású fiatalok előtt, ma, ezekben a napokban, amikor az egyetemi behatások folynak, már azt kell jelszóba adnunk: a munkás- és parasztfiatalok tömegesen menjenek be a nyitott kapukon. Kevés olyan tényező van kulturális életünkben, ami jobban bizonyítja a kommunisták, a Magyar Dolgozók Pártja sokéves harcainak eredményességét, mint az ez évi egyetemi beiratkozásokkor kialakuló helyzet. Az elmúlt esztendőben, félesztendőben született intézkedések egész sorozatát vonultathatjuk fel, amelyek mind egy-egy állomást jelentettek a „kapuk megnyitásánál”.Egyetemeinken jelentős változások történtek. Az új tanévben új Műegyetem nyílik meg Miskolcon, új műegyetemi tagozat Veszprémben. Mérnökképzésünk eddigi reformja felállította Műegyetemünkön a villamosmérnöki tagozatot, specializálta az eddig bizonyos mértékben felületes gépészmérnöki kiképzést és ma már például könnyű- és nehéz gépipari mérnököket, könnyű- és nehéz vegyipari mérnököket is nevelünk. Újjászületik Agrártudományi Egyetemünk, a bölcsészeti karon már szétválasztották a szellemtudományi szakot a természettudományitól, s ez utóbbin vegyészeket, fizikusokat, geológusokat, alkalmazott matematikusokat képeznek. A múltban a közgazdaságtudományt a Műegyetem közgazdasági karán tanították, ma új és önálló Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem van, amely marxista szellemben neveli hallgatóságát. A tandíjrendszer, amely évtizedeken át merev falként védte az egyetemeket a munkás- és szegényparaszt szülők gyermekeitől, s amely az elmúlt években is ezernyi csapdájával, kibúvásával inkább a nagykereskedők, a tőkések, a kulákok gyermekeinek kedvezett, mint a dolgozók gyermekeinek, ma gyökeresen megváltozott. A munkás- és szegényparasztszármazású hallgatók, az alacsonyjövedelmű értelmiségiek gyermekei — átmenetileg még tanulmányi eredményeiktől is függetlenül — egyáltalán nem fizetnek tandíjat, az alkalmazottat nem foglalkoztató kisiparosok, kiskereskedők, magasabb jövedelmű értelmiségek gyermekei tandíjkedvezményben részesülnek, a vizsgadíjakat, a laboratóriumi díjakat teljesen eltörölték. Tire nemcsak az anyagi akadályok eltávolításáról, hanem komoly anyagi segítségről is gondoskodott a népi demokrácia. A rászorulók és a rátermettek szokatlanul magas, havi 100, 200 és 400 forintos ösztöndíjakban részesülnek, a kollégiumi helyek száma is megnövekedik. Mindent egybevetve, az 1949. évben egyetemeinkre és főiskoláinkra több mint 180 millió forintot fordítunk. Hatalmas áldozat, hatalmas tehervállalás ez a népi demokrácia részéről. Olyan áldozat, amelynek minden fillérére vigyáznunk kell, olyan áldozat, amelyet okosan akarunk elkölteni. S ez annyit jelent, hogy a mi fiainkra és leányainkra, a munkásosztály, a dolgozó parasztság, a dolgozó értelmiség gyermekeinek kiművelésére kell fordítanunk ezt az összeget. Ennek a hatalmas támogatásnak elsőrendű feladata, hogy megváltoztassa egyetemeink szociális összetételét. 1930-ban a birtokososztály és a polgárság minden 25., a munkásság és a szegény parasztság minden 689. gyermeke járt egyetemre vagy főiskolára. A mai helyzet lényegesen jobb: az elmúlt tanévben a munkások és parasztok gyermekeinek arányaegyetemeinken már meghaladta a 15 százalékot. De ha demokráciánk politikai és gazdasági fejlődését nézzük, nincs okunk különösképpen dicsekedni ezzel az „eredménnyel“. Az új tanévnek fordulatot kell jelentenie. Tudjuk, hogy a lehetőségek bizonyos mértékig korlátozottak: több, mint 7000 hely várja az elsőéves hallgatókat az egyetemeken, s ugyanakkor — a múlt iskolapolitikájának örökségeként — a 14.000 idei érettségizőből mindössze mintegy 1500 a munkásszármazású fiatalok száma. Ha számbavesszük a munkapad mellől a szakérettségi tanfolyamra került, s onnan idén egyetemre lépő mintegy 500 munkást, ha ideszámítjuk az érettségi nélkül egyetemre kerülő kiváló képességű munkásokat, az új tanévben a munkásszármazású hallgatók arányszáma nem igen fogja meghaladni a 30 százalékot. Semmiképpen sem lehetünk elégedettek ezzel az eredménnyel, de minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy ezt az eredményt elérjük. Azon kell lennünk, hogy a most érettségizett Munkásfiatalok igen nagy többsége tovább tanuljon, egyetemre menjen. Szembe kell szállnunk egyes intézményeknek azzal a magatartásával, hogy valóban szinte a gimnázium kapujában várják a munkásfiatalokat, lebeszélik őket a továbbtanulásról, azonnal állásba hívják őket. Szembe kell szállnunk az olyan „szociális arányszámot javítani akaró“ kísérletekkel, mint például a Nemzeti Banké, amely az elmúlt napokban 60 most érettségizett munkásfiatalra „jelentette be igényét“. Szembe kell szállnunk és el kell ítélnünk azoknak az üzemeknek és gyáraknak magatartását, amelyek másod-, harmad-, negyedéves hallgatókatcsábítanak el az egyetemekről. Nagyon rövidlátó, nagyon szűk perspektívájú káderpolitika ez. Népi demokráciánk, az épülő szocializmus szempontjából lényegesen fontosabb, hogy négy-öt év múlva 60 magas képzettségű, munkásszármazású mérnök, tanár, mezőgazda, közgazdász, orvos hagyja el egyetemeinket és álljon tervgazdaságunk szolgálatába, mint az, hogy a Nemzeti Bank számvevőinek, írnokainak mai szociális arányszáma ilyen módon javuljon. "Tudjuk, hogy mindez újabb áldozatot követel a munkásosztálytól. Hiszen ha a taníttatás nem kerül is költségbe, ha a népi demokrácia komoly ösztöndíjakkal támogatja is az egyetemistákat, kétségtelen, hogy az azonnali elhelyezkedés, állásvállalás jobb anyagi helyzetet biztosítana. De a munkásosztály vállalni fogja ezt az újabb áldozatot. Nem ez lesz az első, s nem is a legnagyobb áldozat részéről. Vállalni fogja az áldozatot, mert tudja, hogy a munkásosztály hatalma e hatalomra való magasabb felkészültséget követeli meg tőle. Vállalni fogja ezt az áldozatot, mert tudja, hogy gyermekeinek továbbtaníttatása „jó befektetés", az ötéves terv soha nem látott lehetőséget nyit meg, biztos és boldog jövőt jelent az új, magas képzettségű, a dolgozó népből jövő értelmiség számára. A most folyó egyetemi beiratkozások iránt megnyilvánuló érdeklődés azt mutatja: munkásságunk, parasztságunk, dolgozó értelmiségünk megértette a fiatalság továbbtanulásának fontosságát. Megértette Sztálin szavait: „Hogy építhessünk, tudnunk kell, el kell sajátítanunk a tudományt. Hogy elsajátíthassuk, tanulnunk kell. Tanulni makacsul, állhatatosan ... Erődítmény áll előttünk. Ezt az erődítményt számos ágaival együtt tudománynak nevezzük. Ezt az erődítményt, ha törik, ha szakad, be kell vennünk, mégpedig az ifjúságnak kell bevennie, ha az új élet építője akar lenni." M. T.