Szabad Nép, 1949. július (7. évfolyam, 150-176. szám)

1949-07-01 / 150. szám

PÉNTEK, 1943 JÚLIUS­­ ___________ SZABAD NÉP szem­be jon áll­­­ak A VILÁG KETTÉOSZTÁSÁVAL ÉS HARCOLLAK A BÉKÉÉRT Megnyílt a Szakszervezeti Világszövetség milánói kongresszusa „Éljen a nemzetközi szakszervezeti egység! Éljen a népek közötti tartós béke és barátság!" — hirdetik az orosz, olasz, francia, angol és spanyol felíratok a milánói Palazzo del Arte zászlókkal borított főbejárata előtt, jeléül annak, hogy itt ülésezik a Szak­­szervezeti Világszövetség II. Kon­gresszusa. . A hatalmas jelentőségű Kongresszust, amelyre a világ mun­kásosztálya 50 országból elküldte képviselőit, szerdán délelőtt di Vittorio elvtársnak, a Világszövetség elnöké­nek beszéde nyitotta meg. Beszéde elején rámutatott, hogy a demokratikus és népi erők fasizmus feletti diadala lehetővé tette a nemzet­közi munkásmozgalom egységes szak­­szervezeti szövetségének, a Szakszer­vezeti Világszövetségnek a megalakí­tását. „A Szakszervezeti Világszövet­ség — mondotta — kifejezi a dolgo­zók egységes akaratát, hogy egyesül­ten harcoljanak közös érdekeikért, egyesülten emeljenek gátat a fasizmus minden újjáélesztési kí­sérlete ellen. A Szakszervezeti Világszövetség hűsé­gesen kitart eredeti céljai mellett: harcol a gyarmati országok dolgo­zóinak érdekeiért, a fasiszta orszá­gokban uralkodó embertelen elnyo­más és kizsákmányolás ellen. Hetvenmilió szervezet­ dolgozó nevében... Rámutatott arra, hogy a trösztök ,ura­, gyűlölettel szemlélik a nemzetk­özi moz­galomnak ezt a harcos szervezetét és a zsoldjukban álló lakájok igyekeztek megbontani a munkásosztály egységét. „A mi Kongresszusunk — tette hozzá emelt hangon —, a világ dolgozó millióinak nevében messzehangzó szóval kiáltja: 70 millió szervezett dolgozó ne­vében kijelentjük, hogy szembe­fordulunk a világ kettéosztásával és harcolunk a békéért.” Di Vittorio megállapította, hogy a fasiszta ideológia nem­dokain haladó kapitalista uralkodó­ cikkek két fő célt tűztek ki maguk elé:­­. Szét akarják zúzni a demokratikus szabad­ságjogokat és szakszervezeti jogokat, ki akarják szolgáltatni a munkássá­got a monopoltőke képtelen kizsákmá­nyolásának. 2. Elő akarják készíteni a talajt egy harmadik világháború számára. A kapitalista rend válsága azonban — folytatta — mindinkább élesedik, s ezt a világ dolgozói jól tudják. Bármiféle titkos fegyvernél hatalmasabb az a tény, hogy a világ dolgozói látják: a Szovjetunióban és a népi demo­kráciákban megszűnt a kapitalis­ták uralma, a kizsákmányolás és a dolgozók maguk irányítják sorsu­kat, építik jövőjüket. Ezek döntő tények, éppen úgy, mint Szabad-Kína dolgozóinak, a diadal­mas néphadseregnek történelmi győzelmei. Di Vittorio megállapította, hogy az imperialista ügynökök szakadár akna­munkája kudarcot vallott. „A Szakszervezeti Világszövetség továbbra is a nemzetközi munkás­­mozgalom egységes nemzetközi szervezete marad, — fejezte be beszédét di Vittorio elv­­társ. Megválaszták az elnökséget valamint Szabad-Kína és Finnország egy-egy küldöttjét. A Kongresszus elnökségének megvá­lasztása után Greppi milánói polgár­­mester üdvözölte a Kongresszust, majd megalakultak a különböző bizottságok. Louis Saillant elvtárs beszéde elején hangoztatta, hogy a Kongreszus ta­nácskozásai teljesen szabadok lesznek s minden nézetnek helyt adnak. Visz­­szapillantást vetett az 1945-i Világszö­vetségi Kongresszusra, majd megálla­pította, hogy a Világszövetség hű maradt az akkor kitűzött feladatokhoz. A Világszövetség alapokmányában le­fektetett célkitűzéseket tíz pontban foglalta össze. Az első pont leszögezi, hogy a Szak­­szervezeti Világszövetség támogatja a munkásokat minden országban szociá­lis és ipari téren. Másodszor: A Szakszervezeti Világ­­szövetség céljául tűzte ki, hogy le­­küzdi a fasizmus bármilyen formában történő jelentkezését. Saillant megálla­pította, hogy a Világszövetség kérlel­hetetlen álláspontja a fasizmussal szemben mindenki előtt ismeretes. Harmadszor: A Szakszervezeti Vi­lágszövetség alapokmányában leszö­gezte, hogy harcol a háborús uszítók ellen és küzd a tartós békéért. A háború elkerülhetetlenségének gondolata ellen mindig küzdött a Szakszervezeti Világszövetség és fel­hívta a világ munkásait, hogy vegye­nek részt a párisi békekongresszuson. Negyedszer: A Világszövetség alap­okmánya értelmében támogatni kellett minden nemzetközi munkás­szervezetet és minden olyan szervezetet, amelynek tevékenysége arra irányul, hogy szem­beszálljon a háborús uszítókkal. Azelőtt is és ma is az ENSZ alapokmányának védelmezői vagyunk. ötödször: A Szakszervezeti Világ­­szövetségnek az volt a feladata, hogy a lehető legmesszebbmenő támogatást nyújtsa a szociális és gazdasági fejlő­dés terén­ a munkásoknak. A Szakszer­vezeti Világszövetség ipari szakosztá­lyai most létesülnek, hogy megfelelje­nek ennek a feladatnak. A mandátumvizsgáló bizottságban magyar részről Harustyák József elv­társ foglal helyet. A bizottságok meg­választása után Louis Saillant elvtárs, a Szakszervezeti Világszövetség főtit­kára emelkedett szólásra. Hatodszor: A Szakszervezeti Világ­­szövetségnek az volt a feladata, hogy kérlelhetetlen harcot folytasson min­den reakciós tevékenység ellen és vé­delmezze a demokratikus szabadság­­jogokat. Hetedszer: A Szakszervezeti Világ­­szövetségnek az a feladata, hogy kép­viselje a nemzetközi munkásmozga­lom érdekeit. A Szakszervezeti Világ­szövetség következetes és kitartó munkájának eredménye, hogy sok or­szágban a szervezett munkásság hely­zete javult. Az Egyesült Nemzetek Szerve­zetén belül az amerikai és angol kormány állandóan akadályokat gördített­ szervezetünk munkája elé, de ennek ellenére számos eredményt értünk el. Nyolcadszor: A Szakszervezeti Vi­lágszövetség feladata az volt, hogy kölcsönös alapra helyezze a nemzet­közi munkásmozgalom tevékenységét minden olyan veszély ellen, amely a szabadságjogokat fenyegeti. A Világszövetség célkitűzései között szerepel a munkanélküliség elleni küz­delem és a Szakszervezeti Világszö­vetség javaslatára ezt a kérdést fel­vették az 1949 július 5-én Genfben megnyíló gazdasági és társadalmi ta­nács ülésére is. Kilencedszer: A Szakszervezeti Vi­lágszövetségnek az a feladata, hogy támogassa a nemzeti szakszervezeteket minden országban, tekintet nélkül a tagok faji, felekezeti, vallási vagy po­litikai hovatartozására. Tizedszer: A Szakszervezeti Világ­­szövetségnek az volt a feladata, hogy fejlessze és kiszélesítse a nemzetközi szakszervezeti mozgalmat. A Szövet­ség ennek a feladatának is a leg­­messzebbmenően igyekezett eleget tenni. A beszéd után a zenekar az olasz köztársasági himnuszt, majd a Gari­­baldi-indulót játszotta és végül a kül­döttek tomboló lelkesedése közepette az Internacionálét. A kongresszus ez­után megválasztotta 10 tagú elnöksé­gét: Kuznyecov elvtárs szovjet, Sadaoui tuniszi, Lombardo Toledano latin-am­erikai, Le Leap francia, di Vittorio olasz, Blockziel holland, W­olski csehszlovák küldötteket, Vikre- nak és tízezrével nyíltan meg a kon­yn lasvnhet India és Ceylon képviselőjét, tárakat, hogy a dolgozók kultu- Saillant elvtárs főtitkári beszámolója Kik támadják és kik sejtik a Világszövetséget Saillant ezután felvetette a kérdést, hogy kik bírálják a Világszövetséget kik támadják és miért.­­ Azok támadják a Szakszerve­zeti Világszövetséget, akik min­dig ellenségei voltak a nemzetközi munkásmozgalomnak. Ugyanakkor kik támogatták szerveze­tünket? Minden olyan országból támo­gatást és segítséget kaptunk maguktól a munkásoktól, akik megértik a mun­kások nemzetközi szolidaritásának lé­nyegét és értelmét az ENSZ-ben pedig mindazok a kormányok támogatnak bennünket, ahol a munkásosztály van a hatal­mon és ahol a kormánynak az a politikája, hogy építő együttmű­ködésben legyen a munkások szer­vezeteivel. Büszkék vagyunk arra, hogy tagjaink sorába tartozik a Szovjet Szakszervezeti Szövetség­ ­ Mi, a Szakszervezeti Világszö­­vetség tagjai 70 millió szervezett dol­gozó nevében jelentjük ki — mondta emelt hangon Saillant — büszkék vagyunk arra, hogy tag­jaink sorában van a 28 és félmillió szovjet dolgozót tömörítő Szovjet Szakszervezeti Szövetség. Ezt a büszkeséget arra a tényre ala­pozzuk, hogy a szovjet szakszervezetek olyan szerepet játszanak országuk­ban, amelyet egyetlen más szakszer­vezeti mozgalom sem játszik saját országában a mostani körülmények között. — A szovjet szakszervezetek el­lenőrzik és irányítják a világ leg­jobban szervezett szociális­­ biz­tosítási rendszerét. A szovjet szakszervezetek szanatóriu­mokat, üdülőket és munkásüdülőket létesítenek, gyermeküdülőket alapító­ rális, technikai és tudományos szín­vonala fejlődjék. A szovjet szakszer­vezetek részt vesznek a bérek megálla­pításában s a termelési célok meg­valósításában. Egyetlenegy „re­formista” szakszervezet sem tud egyetlen kapitalista országban sem­miféle, még csak megközelítőleg sem hasonló „reformot” felmutatni, mint amilyen hatalmas sikereket valósí­tottak meg a világ első szocia­lista államában. A továbbiakban Louis Saillant Sza­­bad-Kína szakszervezeti mozgalmának megerősödéséről beszélt és megállapí­totta, hogy a Szakszervezeti Világszövetség zászlaja alá Szabad-Kína munká­sainak tízmilliói gyűlnek és jóvá­hagyják a Világszövetség pro­gramját. A szaka­dárok egységbontó tevékeny­ségét megbélyegezve, Saillant kijelen­­t-tik abban hogy az a szakadás, amely nemrégiben bekövet­kezett a nemzetközi szakszervezeti moz­galomban, végleges és teljes lenne. (Folytatása a 4. oldalon) FELHÍVÁS ’É vfelem átvenni szándékozik özv. Uchmidt Jánosné. budapesti. FII., Vörösvár­-út 132. sz. a hentesüzle­tnek berendezését. Felhívom a hi­telezőket, szíveskedjenek követelé­seiket nálam 3 napon belül írásbani jogvesztés terhével bejelenteni. Dr Nehéz-Posony Józr' tegvéd. a? Eötvös Károly a munka­közösség Budapest VI Nop. 8 ÉRTESÍTÉS. Értesítjük t. ügyfeleinket, hogy központi (városi) irodánkat és raktárunkat július 1-ével termelő helyünkre: NAfiYT É T KIV YN­ E N­ E E Y E * X Y 8i A T Postai címünk: GuRnária Guttapercha és Gumiáru­gyár Baross Gábor -telep. Postafiók X. Telefon: 269—604, 269—605. 3 A tudomány elődjéért !­mikor az ötéves terv adatai nyil­­vánosságra kerültek, a Szabad Népben riportsorozat jelent meg: mi­lyen is lesz az ipar, a mezőgazdaság, a közlekedés öt esztendő múlva ha­­­zánkban. Új, hatalmas gyárak, gépek­kel gazdagon ellátott falvak, száguldó vonatok és városainkat összekötő, a hangnál is gyorsabb repülőgépek kör­vonalai bontakoztak ki a cikkekből. Volt a cikksorozatnak egy tervezett része arról, miyen lehetőségek várnak egy érettségizett fiatalemberre az öt­éves terv utolsó esztendejében, 1954- ben. Valahogy úgy kezdődött volna a cikk, hogy a gimnázium kapujában a különböző egyetemek megbízottai szinte összevesznek azon, melyik fa­kultásra iratkozzék be egy­ munkáscsa­lád érettségizett gyermeke. A sorozat­nak ez a fejezete elmaradt. Nem utolsó sorban azért, mert az utópiának szánt jelenet — nem is utópia, nem az 1954-es, hanem — enyhe torzítássá! — az 1949-es helyzetet tükrözi. Ha eddig az volt a jelszó, nyúlja­nak meg az egyetemek kapui a mun­kás- és szegényparaszt származású fiatalok előtt, ma, ezekben a napok­ban, amikor az egyetemi beh­atások folynak, már azt kell jelszóba adnunk: a munkás- és parasztfiatalok tömege­sen menjenek be a nyitott­­ kapukon. Kevés olyan­­ tényező van kulturális életünkben, ami jobban bizonyítja a kommunisták, a Magyar Dolgozók Pártja sokéves harcainak eredményes­ségét, mint az ez évi egyetemi beirat­kozásokkor kialakuló helyzet. Az elmúlt esztendőben, félesztendő­ben született intézkedések egész soro­zatát vonultathatjuk fel, amelyek mind egy-egy állomást jelentettek a „kapuk megnyitásánál”.­­Egyetemein­­ken jelentős változások történtek. Az új tanévben új Műegyetem nyílik meg Miskolcon, új műegyetemi tagozat Veszprémben. Mérnökképzésünk eddigi reformja felállította Műegyetemünkön a villamosmérnöki tagozatot, speciali­zálta az eddig bizonyos mértékben felületes gépészmérnöki kiképzést és ma már például könnyű- és nehéz gépipari mérnököket, könnyű- és nehéz vegyipari mérnököket is nevelünk. Újjászületik Agrártudományi Egyete­münk, a bölcsészeti karon már szét­választották a szellemtudományi sza­kot a természettudományitól, s ez utóbbin vegyészeket, fizikusokat, ge­ológusokat, alkalmazott matematiku­sokat képeznek. A múltban a közgaz­daságtudományt a Műegyetem köz­­gazdasági karán tanították, ma új és önálló Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem van, amely marxista szellem­ben neveli hallgatóságát. A tandíj­rendszer, amely évtizedeken át merev falként védte az egyetemeket a mun­kás- és szegényparaszt szülők gyer­mekeitől, s amely az elmúlt években is ezernyi csapdájával, kibúvásával inkább a nagykereskedők, a tőkések, a kulákok gyermekeinek kedvezett, mint a dolgozók gyermekeinek, ma gyöke­resen megváltozott. A munkás- és szegényparasztszármazású hallgatók, az alacsonyjövedelmű értelmiségiek gyermekei — átmenetileg még tanul­mányi eredményeiktől is függetlenül — egyáltalán nem fizetnek tandíjat, az alkalmazottat nem foglalkoztató kisiparosok, kiskereskedők, magasabb jövedelmű értelmiségek gyermekei tan­díjkedvezményben részesülnek, a vizs­gadíjakat, a laboratóriumi díjakat teljesen eltörölték. Tire nemcsak az anyagi akadá­­lyok eltávolításáról, hanem ko­moly anyagi segítségről is gondosko­dott a népi demokrácia. A rászorulók és a rátermettek szokatlanul magas, havi 100, 200 és 400 forintos ösztön­díjakban részesülnek, a kollégiumi he­lyek száma is megnövekedik. Mindent egybevetve, az 1949. évben egyete­meinkre és főiskoláinkra több mint 180 millió forintot fordítunk. Hatal­mas áldozat, hatalmas tehervállalás ez a népi demokrácia részéről. Olyan áldozat, amelynek minden fillérére vi­gyáznunk kell, olyan áldozat, amelyet okosan akarunk elkölteni. S ez annyit jelent, hogy a mi fiainkra és leá­nyainkra, a munkásosztály, a dol­gozó parasztság, a dolgozó értelmiség gyermekeinek kiművelésére kell for­dítanunk ezt az összeget. Ennek a hatalmas támogatásnak elsőrendű feladata, hogy megváltoz­tassa egyetemeink szociális összetéte­lét. 1930-ban a birtokos­osztály és a polgárság minden 25., a munkásság és a szegény parasztság minden 689. gyermeke járt egyetemre vagy főisko­lára. A mai helyzet lényegesen jobb: az elmúlt tanévben a munkások és parasztok gyermekeinek aránya­­egye­­temeinken már meghaladta a 15 szá­zalékot. De ha demokráciánk politikai és gazdasági fejlődését nézzük, nincs okunk különösképpen dicsekedni ezzel az „eredménnyel“. Az új tanévnek fordulatot kell jelentenie. Tudjuk, hogy a lehetőségek bizonyos mértékig kor­látozottak: több, mint 7000 hely várja az elsőéves hallgatókat az egyeteme­ken, s ugyanakkor — a múlt iskola­politikájának örökségeként — a 14.000 idei érettségizőből mindössze mintegy 1500 a munkásszármazású fiatalok száma. Ha számbavesszük a munka­pad mellől a szakérettségi tanfo­lyamra került, s onnan idén egyetem­re lépő mintegy 500 munkást, ha ideszámítjuk az érettségi nélkül egye­temre kerülő kiváló képességű mun­kásokat, az új tanévben a munkás­származású hallgatók arányszáma nem igen fogja meghaladni a 30 szá­zalékot. Semmiképpen sem lehetünk elégedettek ezzel az eredménnyel, de minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy ezt az eredményt elérjük. Azon kell lennünk, hogy a most érettségi­zett Munkásfiatalok igen nagy több­sége tovább tanuljon, egyetemre men­jen.­ Szembe kell szállnunk egyes intéz­ményeknek azzal a magatartásával, hogy valóban szinte a gimnázium ka­pujában várják a munkásfiatalokat, lebeszélik őket a továbbtanulásról, azonnal állásba hívják őket. Szembe kell szállnunk az olyan „szociális arányszámot javítani akaró“ kísérle­tekkel, mint például a Nemzeti Banké, amely az elmúlt napokban 60 most érettségizett munkásfiatalra „jelentette be igényét“. Szembe kell szállnunk és el kell ítélnünk azoknak az üzemeknek és gyáraknak magatartását, amelyek másod-, harmad-, negyedéves hallga­tókat­­csábítanak el az egyetemek­ről. Nagyon rövidlátó, nagyon szűk perspektívájú káderpolitika ez. Népi demokráciánk, az épülő szocializmus szempontjából lényegesen fontosabb, hogy négy-öt év múlva 60 magas kép­­zettségű,­­ munkásszármazású mérnök, tanár, mezőgazda, közgazdász, orvos hagyja el egyetemeinket és álljon terv­­gazdaságunk szolgálatába, mint az, hogy a Nemzeti Bank számvevőinek, írnokainak mai szociális arányszáma ilyen módon javuljon. "T­udjuk, hogy mindez újabb áldo­­zatot követel a munkásosztály­tól. Hiszen ha a taníttatás nem kerül is költségbe, ha a népi demokrácia komoly ösztöndíjakkal támogatja is az egyetemistákat, kétségtelen, hogy az azonnali elhelyezkedés, állásvállalás jobb anyagi helyzetet biztosítana. De a munkásosztály vállalni fogja ezt az újabb áldozatot. Nem ez lesz az első, s nem is a legnagyobb áldozat részé­ről. Vállalni fogja az áldozatot, mert tudja, hogy a munkásosztály hatalma e hatalomra való magasabb felkészült­séget követeli meg tőle. Vállalni fogja ezt az áldozatot, mert tudja, hogy gyermekeinek­­ továbbtaníttatása „jó befektetés", az ötéves terv soha nem látott lehetőséget nyit meg, biztos és boldog jövőt jelent az új, magas kép­zettségű, a dolgozó népből jövő értel­miség számára. A most folyó egyetemi beiratkozá­sok iránt megnyilvánuló érdeklődés azt mutatja: munkásságunk, paraszt­ságunk, dolgozó értelmiségünk meg­értette a fiatalság továbbtanulásának fontosságát. Megértette Sztálin sza­vait: „Hogy építhessünk, tudnunk kell, el kell sajátítanunk a tudományt. Hogy elsajátíthassuk, tanulnunk kell. Tanulni makacsul, állhatatosan ... Erődítmény áll előttünk. Ezt az erő­dítményt számos ágaival együtt tudo­mánynak nevezzük. Ezt az erődít­ményt, ha törik, ha szakad, be kell vennünk, mégpedig az ifjúságnak kell bevennie, ha az új élet építője akar lenni." M. T.

Next