Szabad Nép, 1949. július (7. évfolyam, 150-176. szám)

1949-07-01 / 150. szám

PÉNTEK, 1940 JÚLIUS , SZABAD NÉP ÉBERSÉG — nem bizalmatlanság .­..A forradalmi éberség az a tulajdonság, mely a bolsevikok számára ma különösen elenged­­hatatlan. (Sztálin.) Kommunistának lenni annyit je­­lent, mint harcosnak lenni. És a harcosnak nélkülözhetetlen fegyvere­ az éberség. Különösen nélkülözhe­tetlen és különösen hasznos éppen most, amikor a nép ellenségeinek helyzete az országon belül és kívül egyre reménytelenebbé válik. Min­dig, de a harc mai szakaszában, az ellenséges, kapitalista környezetben szocializmust építő ország viszo­nyai között különösen fontos fegy­ver az éberség a munkásosztály kezében. A forradalmi éberség se­gíti győzelemre a munkásosztály felszabadító harcát. Védi az épülő szocializmust az ellenség támadá­saitól és saját hibáinktól. Segít fel­ismerni és leküzdeni a Párt politi­kájától való bármilyen elhajlást, elméleti és gyakorlati téren egya­ránt. Az éberség hiánya — akár közönyből, akár elbizakodottságból fakad — mindenképpen munkások­hoz nem illő, kispolgári tulajdon­ság. Az éberség hiánya — ellen­ségünk, mert az ellenségnek hasz­nál, mert Pártunkat gyengíti. A hazaáruló kémbanda leleplezése a többi közt azért is erősítette ilyen nagymértékben Pártunkat, mert mindenkiben, elvtársainkban és a dolgozó tömegek széles rétegeiben is felébresztette, az eddiginél sok­szorta magasabbra fokozta az éber­séget. Számos példa mutatja, hogy párt­­szervezeteinkben, a dolgozók sorai­ban ez az egészséges forradalmi éberség támadt fel hatalmas erővel. Ez az éberség segítette az ózdi elv­­társakat, hogy leleplezzenek két rosszul dolgozó műhelyvezetőt, s a termelés csökkenésének okait vizs­gálva, ellenséges szabotázs-akciót fedjenek fel. Ez az éberség hajtotta azt a két baranyai parasztasszonyt, akik az MDF pécsi megyei titkár­ságához mentek bejelenteni: tapasz­talatuk szerint a községükben most kijelölt szövetkezeti gabonafelvá­sárló nem alkalmas arra, hogy a nép államának vagyonát kezelje. E fokozottabb éberség jele, hogy a II. kerület egyik körzetének taggyű­lésén, amikor egy felszólaló kijelen­tette: „A világon csak két hely al­kalmas a Világifjúsági Találkozó megrendezésére, a Szovjetunió és Magyarország”,­­ rögtön figyel­meztették: messze vagyunk még attól, hogy fiatal népi demokrácián­kat a hatalmas Szovjetunióval egy­­sorba helyezzük s közben lebecsül­jük a testvér népi demokratikus or­szágokat. Tömegével sorolhatnánk még ennek a forradalmi, kommunista éberségnek a megnyilvánulásait. Nemcsak a Ganz Vagongyárban, hanem egész sereg üzemi, körzeti és falusi pártszervezetünkben ko­moly önvizsgálatot tartanak a párt­munkások eddig végzett munkájuk felett. Az üzemekben szinte egyik napról a másikra lényegesen meg­szigorították az ellenőrzést. A párt­­székházak, pártokmányok őrzése és ellenőrzése sokkalta jobb, mint né­hány héttel ezelőtt. Sokhelyt ki­javítják azokat a politikai gondat­lanságból történt hibákat, amelyek meg nem felelő személyeknek fele­lős munkakörbe való beállításánál mutatkoztak. A veszprémi járásban például 108 cséplési ellenőr közül 24-et váltottak le a Központi Veze­tőség határozata óta, mert alapo­sabb vizsgálat után kiderült, hogy volt csendőrök és SS-legények van­nak köztük. A fokozottabb éberség minden téren megnövelte a párt-, az állami- és a termelőmunka len­dületét, feszültségét, fokozta elvtár­saink harci szellemét. Ez az egyik fő oka annak, hogy Pártunk az el­múlt hetek során szilárdságban, egységben és lendületben hatalma­san megerősödött. Mindamellett hiba lenne, ha nem beszélnénk az éberség terén mutat­kozó hibákról, hiányokról és túlzá­sokról is. Az első hiba, hogy egyes pártszervezeteink nem elég követke­­zetesek az éberség gyakorlásában. A budakörnyéki járási aktíván tör­tént például, hogy reggel szigorúan igazoltatták a résztvevőket, de a délelőtti szünet után az mehetett be a terembe, aki akart. A másik hiba, hogy az éberséget sokszor formáli­san, gépiesen értelmezik és gyako­rolják. A gödöllői járás egyik köz­ségében a járási titkárt, akit évek óta jól ismernek, legutóbbi odaérkezé­­sekor úgy kezelték, mint egy vad­idegent. Nemcsak párttagsági köny­vet, hanem megbízólevelet is kértek tőle, mielőtt szóbaálltak volna vele. (Egyébként aztán ő kért megbízóle­velet a helyi titkártól, aki nagy zavarba jött és már kutatni kezdett volna annak az ülésnek a jegyző­könyve után, amelyen titkárrá vá­lasztották.) Az ilyen „éberség” a rendes munkát akadályozó gáncsos­­­­kodássá fajul. Épp ilyen helytelen volt a gödöllői járási titkár maga­tartása is, aki viszont a Budapest­ről az aratóünnepségek kultúrpro­­gramjának előkészítésére leküldött szabadművelődési felügyelőt nem akarta fogadni, mert nem volt me­gyei titkári megbízólevele. A kikül­dött, — aki nagyon helyesen, min­denekelőtt a járási titkárral akarta munkáját megbeszélni —, dolgává­­getetlenül tért vissza Pestre. Pa­rázs vitákra, oktalan veszekedésekre ad okot ez a gépies, át nem gon­dolt „éberség”. Ha engednénk elha­talmasodni, elszigetelné pártszerve­zeteinket a pártonkívüli tömegektől. Elvágná eleven, közvetlen kapcso­lataikat az élet más fontos terüle­teitől. Az ilyen egyáltalán nem forra­dalmi, gépies és formális „éber­ségnek" megvan az a veszélye is, hogy eltereli a figyelmet az igazi, valóban kommunista éberségről. Az esztergom-komáromi megyebizott­ság jelentéséből például kitűnik, hogy ott bezáratták a kapukat, el­tiltották a pártház gondnokát attól, hogy látogatókat fogadhasson. Az­tán beszámolnak arról, hogy az egyéni tanulóknál 50 százalékos lemorzsolódás történt és az elma­radók 90 százaléka munkás. „Ez komoly jelenség,”, — írják, de­ hogy az okát hogyan vizsgálták meg, milyen intézkedéseket tettek ennek megszüntetetésére, arról egy szó sincs a jelentésben. Pedig itt van csak szükség igazán éberségre — és azonnali cselekvésre. Feltétlenül szükséges a szigorú igazoltatás, a pártokmányok éber őrzése, stb. A forradalmi éberség nélkülözhetetlen kellékei ezek,­­ de önmagában kevés. Vannak már jelei annak, hogy az ellenség, amely most a leg­ravaszabb, legálnokabb és legveszé­lyesebb taktikáját alkalmazza a dolgozó nép elleni harcában, még az éberség jelszavát is igyekszik kihasználni a maga javára, a Párt és a nép ellen. Az ellenség hangja szólalt meg azokban a suttogások­ban, helyenkint a becsületes és jó­szándékú, de félrevezetett elvtársak nyílt kiállásában is, amelyek azt mondták: „Most már senkiben sem bízhatunk. Mindenkit gyanakvással kell nézni. Fő dolog a bizalmat­lanság!” Mit akarnak elérni azok, akik a forradalmi éberség kommunista jel­lemvonását az általános gyanak­vással, a bizalmatlanságkeltéssel akarják felcserélni? Meg akarják bontani Pártunk sorainak azt a sziklaszilárd egységét, amelyet az eddiginél is szorosabbá kovácsolt az áruló kémbanda leleplezésének ténye. Bizalmatlanságot akarnak kelteni a dolgozó népben az élcsa­pat, a Párt, a dolgozók szabadsá­gának és jövőjének legfőbb biztosí­téka ellen. És ami ezzel együtt jár: bizalmatlanságot szeretnének kel­teni a munkásosztályban önnön erejével szemben. A kitűzött harci célok elérésében való rendíthetetlen hitet akarják aláásni. Szóval azt akarják, amit az áruló kémbanda szeretett volna elérni. A párttagság, a munkások és dolgozó parasztok tudatosan is, ösztönösen is tiltakoznak ez ellen. Érzik is, tudják is, hogy a mi sike­res munkánk alapja a kölcsönös elvtársias bizalom és együttműkö­dés. Érzik is, tudják is, hogy az osztály, a pártonkívüli dolgozó milliók és az élcsapat közötti vi­szony egyik sarkköve ez a kölcsö­nös bizalom. Ezért volt, hogy pél­dáu­l Nagykovácsiban, ahol egy fel­szólaló meghirdette a „Senkiben sem bízhatunk!” ellenséges, jelsza­vát, felháborodással utasították ezt vissza a gyűlés, résztvevői. Néhány nap múlva a párttagság kérésére rendkívüli taggyűlést hívtak össze, ahol leleplezték az ellenségnek ezt az álnok, kártékony taktikáját. Az éberség­­ nem bizalmatlan­ság és van egy biztos mérték­, amely elválasztja a kettőt. Van biz­tos ellenszer, amely megakadályoz­za, hogy az éberség fegyverét ellen­séges szándék, vagy önön hibánk ellenünk fordíthassa. Nem csoda­szer ez. Egyszerűen a Párt politi­kájának pontos, lelkiismeretes vég­rehajtása, a kérlelhetetlen elvi kö­vetkezetesség. Kövessük ezen a té­ren is Rákosi elvtárs útmutatását. ..Fokozni kell az éberséget az ellen­séggel szemben. Minden vonalon erősíteni kell a pártfegyelmet. Meg kell követelni a marxista-leninista tudást. Nem szabad tűrnünk sehol a legcsekélyebb pártellenes meg­nyilvánulást, a cinizmust, a párt­vonaltól való elhajlást, a liberaliz­must a pártmunkában." Ha ehhez tartjuk magunkat, ha elvi kérdé­sekben nem ismerünk ingadozást, nem tűrünk semilyen megalkuvást, akkor biztosan célbatalálunk az éberség fegyverével is. Az elvi poli­tika éppen olyan hússá-vérré vált kommunista tulajdonság, mint ahogy elválaszthatatlan egységben gazdagítja a kommunisták harcos jellemét a forradalmi éberség és az elvtársaink, a dolgozó nép iránti kölcsönös bizalom. S Mire tanít egy hivatali pártszervezet SZOCIÁLIS ÖSSZ? A közlemény, amely a Rajk-féle kémbanda letartóztatását hírül adta, a többi között így szólt: „Az őrizetbe vettek között munkás vagy dolgozó paraszt nincsen." Más szavakkal ez azt jelenti: ismét bebizonyosodott, mi­lyen drága kincse Pártunknak a pro­letár­bázis; ismét bebizonyosodott, hogy az ellenség befurakodása ellen egyik legbiztosabb védekezésünk a munkásosztály súlyának további növe­lése a párttagság soraiban és a ve­zetésben egyaránt. Hadd erősítsük meg ezt a mindennapi pártéletből vett tapasztalatokkal. A munkásokat „megkímélik“ a pártfeladatoktól Ragadjunk ki egyetlen pártszerve­zetet a sok közül: a Dunántúli Textil­ipari Központét. A DUTEX pártszer­vezete: hivatali pártszervezet. Mű­ködési körébe tartozik az ipari köz­ponton kívül az öt dunántúli textil­üzem budapesti irodája, összesen 250 dolgozó, akiknek négyötöde szellemi és csupán egyötöde fizikai munkás. Tegyük még hozzá, hogy ez a párt­szervezet a mai formájában mindösz­­sze néhány hete működik. Korábban valamennyi vállalati irodának és ma­gának a központnak is külön alap­­szervezete volt. Az eddig elmondottakban még nin­csen semmi rendkívüli. Az a tény, hogy a dolgozók nagy többsége tiszt­­viselő, egyszerűen annak következ­ménye, hogy hivatalokról van szó, amelyeknek anya­üzemük­­ vidéken van. A baj a pártszervezetek szociális összetétele körül kezdődött. Jellemző már az is, hogy a tisztviselők 30 szá­zaléka volt párttag, míg a fizikai munkásoknak mindössze 40 százaléka; hogy a tisztviselő párttagok 45 szá­zaléka volt pártmunkás, míg a mun­kás párttagoknak mindössze 30 szá­zaléka. Mindkét jelenség közös oka abban keresendő, hogy a pártszerve­zetek vezetésében a munkásoknak még „kisebbségi” képviseletük sem volt, valamennyi beosztásban tisztviselők ültek, még­hozzá nem is kistisztvise­lők, hanem vállalati vezetők. Nem a fizikai dolgozók vonták ki magukat a pártmunkából, hanem a vezetők lökték vissza azzal, hogy a munkásoknak amúgyis sokat kell „gürcölniük“ nap­közben, nem akarják őket még ezen­felül is „megterhelni" Az eredmény: korrupció, sikkasztás Az előbb természetesnek mondottuk, hogy egy ipari központban és a hozzá­tartozó vállalati irodákban jobbára tisztviselők dolgoznak. De az már korántsem természetes, hogy a tiszt­viselők között alig van munkásszár­mazású, pontosabban: üzemből ki­emelt dolgozó. Ez nem természetes, hanem annak az ellenséges befolyás­nak az eredménye, amelynek a párt­­szervezetek rossz szociális összetétele nyitott kaput. Maguk a pártvezetőségi tagok védekeztek ugyanis azzal, hogy a Központhoz tartozó üzemek vidéken vannak, ahonnan „nem olyan egy­szerű” kiemelni és a fővárosba fel­hozni valakit. De menjünk tovább. Vajjon miért biztosították a pártvezetőségi helyeket csupán egy szűk klikk számára? Vár­jon miért igyekeztek a Párton belül elnyomni a munkás­elem­ szereplését? Nyomozati jegyzőkönyvek adják meg a választ. A Győri Textilművek párt­­titkáráról, valami Vízkeletinér­ől kide­rült, hogy súlyos korrupciót követett el. A Soproni Pamutipar három ve­zetőjét, köztük a párttitkárt, a rend­őrség sikkasztás és más súlyos gaz­dasági visszaélések miatt letaróztatta. Mindkét vállalat a DUTEX-hez tar­tozik. Mindkét vállalatnál a párttitkár és a pártvezetőség lényegében azonos volt a vállalatvezetősséggel. Mindkét vállalat pártszervezetében hiányzott a proletár mag, nem munkások tartot­ták kezükben az irányítást. Csoda-e, ha ez a helyzet a visszaélések meleg­ágya volt? Inkább az a csoda, hogy a leleplezetteknél nagyobb bűncselek­mény nem történt. És ki tudja, nem történt-e? Hiszen ilyen összetételű pártvezetőségek mellett nem volt, aki a vállalatok ügymenetét akár politi­kailag, akár gazdaságilag belülről el­lenőrizte volna. Hiszen a vezetők munkásellenes magatartása világosan elárulta az ellenség kezét Munkásokat ■ vezetésbe! Néhány hete a DUTEX-ben megtör­tént a változás. Egységes pártszerve­zet alakult, amelynek vezetése már nem olvad össze a hivatali vezetéssel, ugyan­akkor munkás-elvtársak is helyet kap­tak benne. Szögezzük le mindjárt­ még nem kellő számban. Hogy ez meg­történjék, ahhoz természetesen az is kell, hogy az irodákat magukat is munkáskáderekkel frissítsék fel, akik révén jó, kipróbált, üzemi elvtársakkal erősödik meg a központ és a hivatalok egész vezetése. Lépések ebben az irány­ban már történnek. Az új pártszerve­zet maga is erősödik, növekszik a te­kintélye a pártonkívüliek felé is. Bizo­­nyos, hogy ez a fejlődés annál gyor­sabb lesz, mennél nagyobb iramban ke­rülnek be a vállalatokba és a pártveze­tőségbe üzemi munkások. Mire példa a DUTEX esete? Arra, hogy a munkásvezetés biztosítása nem holmi elvi követelmény, amelynek csak országos méretekben van jelem­tősége. A munkásvezetés: az egyik legjobb véde­kezés az ellenség befurakodása ellen. A munkásvezetés: egész állami és gazda­sági vezetésünk tisztaságának és ered­ményességének egyik legfontosabb fel­tétele. És a munkásvezetésnek elsősor­ban a Párton belül, minden egyes szer­vezet összetételében és vezető szervei­ben kell megvalósulnia. MEGINDULT A VIZSGÁLAT az építésügyi visszaélések felderítésére Két hintiip/Htl m­attéeiritlií után készül­t*l és na­­slóiránt/mnttnál pírul thrtíffúbb írsz « HnSh­rrr és Schrantz-i/t/úr iskola/n A Hofherr és Schrantz gyár tanonc­iskolájának építkezését június 30-án kellett volna befejezni, — de csak augusztusban készül el. A tanonc­iskola megépítése a határidő elhúzó­dása miatt drága lesz. A késedelmet a mulasztások sorozata okozta. Még felsorolni is hossszú, annyi láncszem­ből tevődött össze ez a sorozat. Hiba a tervezésnél Elkészültek a tervek —­ még az el­múlt év decemberében. A fű­tőberen­dezési­ terveket azonban egyhónapos késéssel fejezték be. Közben teljes egészében elkészültek a falak s hogy, hogy nem, még be is vakolták. Azután persze újra bontani kellett, levakolni a falat, behelyezni a csöveket és újra eltüntetni az építkezés nyomait. Április 5-én már fokozott mértékben kezdtek mutatkozni a mulasztások eredményei. Öt helyen betört a víz a pincékbe. Azonnal jelentették az épületet tervező MATI-nak, szakértő kiküldését kérték, sürgős segítséget, műszaki beavatkozást. A MATI-nak nem volt sürgős a segítség adása, bár háromszor is kérték. Míg a MATI szakértői megérkeztek, a munkások rohammunkával igyekeztek segíteni a bajokon.* Mi idézte elő a vízbetörést? Vénapocsékolás Már az építkezést megelőző talaj,­vizsgálatnál megállapították, hogy a kijelölt helyen a talajvíz szokatlanul magas, majdnem egy méter kilencven. Mégis — az épületet a tervezéskor nem igyekeztek kiemelni a latorból, hanem belesüllyesztették ebbe az al­kalmatlan földbe. Most már egymást érték a költségvetésen felüli kiadások. A homokos talajt — il­yen talajvíznél — ki kellett volna cserélni kavicsré­teggel. Ez lett az első túlkiadás, de még halogatták. Ezután egy húszezer forintos „apró kiadás" következett, egy lemez a víznyomás ellen. Har­minchét ezernégyszáz forint volt a kö­­vetkező váratlan, de szükségteten ki­adás: munka közben elhatározták, hogy a homokos talajt mégis kicse­rélik kavicsosra és hogy a homokos talaj közben be ne ömöljék — szád­fallal kellett körülvenni ez kerül m­ennyibe. Váratlan elhatározások Most közbevetően újra egy felesle­ges vésési, bontási munka követke­zett. A tervezők a szigetelés, védőfalát először hat centiméterre írták ki, az­után átváltoztatták féltégla vastagsá­gúra. Ekkor már az aljázatbeton meg­volt, le kellett venni, levésni, behe­lyezni a védőfalat és újra pótolni a csorbított részt. A szigetelés alatt lévő alapfal egy része az első tervek és költségvetés szerint részben téglafalból készült volna — ezt is megváltoztatták: be­tonból készüljön. Maga a szigetelés egyébként há­romszori javítás után lett úgy, ahogy jó. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a túlkiadásnak vége van: most arról van szó, hogy a magas talajvízállás miatt alagcső­vezetéket fektetnek le. A vizsgálat megállapította a gondatlanságot A gondatlan tervezés, a felületes kivitelezés csak úgy falta az, újabb és újabb tízezer forintokat. Amikor a vi­zet ki kellett szivattyúzni a helyisé­­gekből, ez ezerötszáz óra munkaidőt, 22000 forint többletkiadást jelentett, de ennél sokkal többet a többi „ki­sebb" munka. Az építésügyi minisztérium szigorú vizsgálatot indított, hogy tervezési, kivitelezési és ellenőrzési vonalon ki­ket terhel a felelősség. A szakértői vizsgálat máris megállapította a kö­vetkezőket: „A MATI nem járt el kellő gondossággal és előrelátással, költséges késedelmet okozott, felesle­ges munkát is végeztek." Megállapí­totta a vizsgálat azt is, hogy a kivi­telezést végző Helvey cég is súlyos mulasztásokat követett el: „Nemcsak anyagpazarlás és többletköltség mu­tatkozik ezen a vonalon, hanem az is kiderül, hogy a cég az ilyen rendkí­vül kényes építkezési munkánál, ilyen különösen magas vízállásnál a szige­telésre nem fordított megfelelő gon­dot." Értesülésünk szerint az építésügyi minisztérium nemcsak a Hofherr és Schrantz gyár építkezésével kapcso­latban indított vizsgálatot, hanem egyéb építkezéseknél is. Egészségügy-népszerűsítet mozgalom indul A kunhegyesi járás dolgozói el­­határozták, hogy a tatai járást ver­senyre hívják ki az egészségügyi propaganda-munka sikeres megszerve­zésére. A verseny tárgya: két járás közül melyik szervezi jobban és érde­kesebben az egészségügyi kiállítást. A verseny indulásaként Kunhegye­sen megnyitották az egészségügyi ki­állítást. A kiállítás szakemberek irá­nyításával szemléltetően bemutatja az egészségügy minden területére kiter­jedő anyagot. A népjóléti minisztérium az egész­ségügyi kiállítást mint kezdeménye­­zést felkarolja és kiszélesíti az egész országot átfogó mozgalommá. Az or­szág sok városában fognak a kun­­hegyesi példa nyomán egészségügyi vándorkiállításokat szervezni, hogy a falvak dolgozó parasztságával meg­ismertessék az egészségügy és egész­ségvédelem szükségességét.

Next