Szabad Nép, 1949. július (7. évfolyam, 150-176. szám)

1949-07-24 / 170. szám

VA­SÁ­RNA­P, 1349 JÚLIUS 24 SZABAD NÉP Pazarlás, gondatlanság, szabotázs, befurakodott fasiszták a mohácsi építkezésen Egy munkahely? — Az ötéves terv legnagyobb beruházása az épülő mo­hácsi kombinát. Száz és száz munkás érkezett a városkába, négy építtető Nemzeti Vállalat ütötte fel irodáit a főutcán. Több mint ezerötszáz dolgozó n­yüzsög a készülő munkák körül. A földeken vállig érő kukorica mellett vállig érő téglarakások, a learatott búzatáblák helyén a tarlón egyik cso­móban a kereszt, cséplésre készen, a másik csomóban a tégla, alapozásra készen. Hatalmas lakótelepek kő­váza, óriásgarázs emelkedik a rozsföldek kel­lős közepén. Július 22-én megérkezett a telephelyre a házépítő gömbvas mel­lett az első rakomány nagyátmérőjű, gyárépítéshez való vasszerkezet.. Tekintsük meg a mohácsi kombinát építkezését. Nézzü­k meg, hogyan épí­tik itt az utat a szocializmus felé? A munkások A munkaidőnek már vége, otthonukban lá­togatják meg a dolgozókat. Itt lakik, ebben az elég tágas és elég világos egy­kori „leventeházban’­ mintegy 200 dol­gozó, főleg a Gyárépítő Nemzeti Vál­lalat munkásai. Ezek az emberek — lézengenek. Este hét óra. Ketten a kapu előtt állanak. A hálóteremben — látszik az ablakon át — vetetlen ágyak. Egy felfordított láda tetején ketten kártyáznak. Ott valaki alszik. Amott egy másik cipője talpát vizs­­gálgatja. Unatkozik. — Kérem, elvtársak, hol találhatnám meg a párttitkárt? Előbb — nincs válasz. Van, aki erre, van, aki arra néz. Aki az ajtó előtt állott az utcán, az fordul visz­­sza és mondja: — Mi nem tudjuk. Tessék az ud­varra kimenni, talán ott tudja valaki. Az udvarról a konyhára küldenek: — Ott „vannak“ ... A konyhán valóban ott „vannak": egy karszalagos, egészségügyi gon­dozónő kerül elő, aki nagyon elhall­gat, amikor a párttitkárt keressük. — Legjobb lesz, ha beszél Garanncz úrral — mondja végre. Garancz „úr“ ugyan nem úr. Be­csületes elvtárs, kubikos, nem régen még a FEKOSz délpest megyei titkára volt. Ő most a helyi „ideiglenes" ül­­titkár. Jó elvtárs, derék ember, de — ő nem a párttitkár. Nem ám! Mert itt nincs párttitkár, mert itt az építke­zésnél nincs semmiféle pártszervezet! Garancz elvtárs elmeséli,, hogyan ér­keznek ide az emberek. — Kiközvetítenek nekem a húsvét­­utáni héten : ötven embert. Beszél­getni kezdek velük. Kiderül, hogy az ötven közül csak kettő a párttag és összesen három szakszervezeti, DEFOSz-tag. Filo­­elvtárs, vasbetonszerelő, pesti ember, a téglagyári telepen dolgozik. Az ő „statisztikája“ így fest: felvett a munkához 77 embert, abból 11-nek volt MDP-könyvecskéje, 4 volt szer­vezett munkás. Itt Mohácson négy Nemzeti Vállalat dolgozik az építkezésen: a Gyárépítő NV, a Lakásépítő NV, a Mélyépítő NV, az Út- és Vasútépítő NV. Ez összesen 1500 dolgozó. Ezek közül tagja a Magyar Dolgozók Pártjának összesen 1­49. Közöttük egy sincs, akinek eszébe jutott volna, hogy a munkásosztály élcsapatához tartozni nemcsak dicsőség, hanem kötelezettsé­gekkel­­is jár. Egy sincs, aki a napi munkáján túl azzal is törődnék, ho­gyan építik a mohácsi kombinátot. Hogyan gazdálkodnak itt a dolgozók államának pénzével? Egy sincs, aki arra gondolna, hogy emelni kellene az itt dolgozók politikai öntudatát. Eszükbe se jutott, hogy fel kellene fegyverezni a mohácsi építőket a mun­kásosztály harcos szervezetével. A helyi pártszervezet sem gondolt erre. Nyilván nem tartotta fontosnak a mo­hácsi kombinát építését. Talán úgy vélte: ez az a terület, ahol behuny­hatja a Párt a szemét az osztályellen­ség kártevése fölött!? Látogassunk meg egy másik csopor­tot. Egyik főutcai vendégfogadó hátsó udvarán, az alkonyatban, a sötétben húsz ember „táborozik" egy piszkos, bűzös, túlzsúfolt, ablaknélküli viskó­ban. Ők az „adonyi csoport". . Itt ülnek a hosszú fa­asztal körül a mohá­csi alkonyatban a hatalmon levő osz­tály tagjai és halkan panaszkodnak egy ismeretlennek. Úgy van, 1949 jú­lius 22-én, fogalmuk sincsen a mohá­csi magyar munkásoknak, hogyan bán­janak el az osztályellenséggel. I A káderek ! Az osztályellenség, az i ---------1 itt van nem messze. Nemcsak a levitézlett úriházakban. Nemcsak suttogva, a demokráciát ti­tokban gyalázva, a szőlőskertek esti összejövetelein. Nemcsak az Új­vidékről ideszökött fasiszták között, nemcsak az egyik nagykereskedő bolt­jának mélyén. Itt van az építkezésen, a mohácsi nagy kombináton! Soroljuk fel, minden hozzáfűzött kommentár helyett, a neveket és a betöltött „funkciót". Farkas Ferenc 1942-ben részt vett mint építési munkavezető a mohácsi tárház építésében. Nagy hódolója volt Szálasinak. Aznap, amikor a „vezér“ Mohácsra érkezett, Farkas Ferenc munkaszünetet rendelt el az építkezés­nél. Funkciója: előbb a gyárépítő NV munkavezetője, ma pedig ugyanennél a Nemzeti Vállalatnál egy építkezési szállító csoport munkavezetője. Szlávy Kornél volt kémelhárító tiszt, csapatcsendőr. Funkció: a Gyár­építő NV pénztárosa. Szigeti, közismert egykori nyilas ve­zető Mohácson és környékén. Funk­ció: Út- és Mélyépítő NV raktárnoka. Dietzgen, Újvidékről 1945-ben a ju­­goszláv partizánok elől Mohácsra me­nekült gazdag vaskereskedő. Funkció: Mélyépítő NV raktárnoka. A felsorolt személyeken kívül egész sor gyanús és félig gyanús mo­hácsi elemet alkalmazott — a mohá­csi pártszervezet erőteljes tiltakozása ellenére is —­ a Munkaerőgazdálkodás. A más vidékről érkezőket nem is is­merheti a mohácsi pártszervezet. A dolgozók sem ismerik őket. De sok mindenki nem tetszik nekik. Suttog­nak róluk. A suttogás persze nem va­lami pártszerű eljárás. Lehet, hogy a mohácsi kombinát mai építőinek ez az elnyomottaknak a legkezdetlegesebb kifejezésmódja maradna csupán? Le­het az, hogy a hatalmon levő munkás­­osztály ne tudná eltávolítani legvesze­delmesebb ellenfeleit? Lehet, mert az építkezésnél nincs pártszervezet. „Eredményeik“ ! Beruházások: A­­ csatornaépítéshez rengeteg anyag szükséges. Leg­többször hiányzik a fa. Az épít­kezéshez hatalmas mennyiségű szeg szükséges. A Mélyépítő NV-nek nincs elég szege. Jóformán kilón­ként vásárolja, hozatja Pécsről, vagy egyszerűen kölcsönkéri a Gyár­­építő NV-től. Van anyag, amelyből a szükségesnél többet tárolnak. A tá­rolt kavics elég volna egy esztendőre. A helyi pártszervezet — nagyon he­lyesen — felfigyelt erre a jelenségek­re. Mindezekben a kérdésekben a Mélyépítő NV-hez fordul. Válasz: „Mi, kérem, nem vagyunk hajlandók és kö­telesek a mohácsi pártszervezetnek felvilágosítást adni, mi csak a pesti üzemi bizottsághoz tartozunk, felvilá­gosítást csak annak adunk". Az üzemi bizottság sem Pesten, sem Mohácson nem törődött az építésnél tapasztal­ható hibákkal. A szakszervezet vezető­sége meg azzal sem törődött, hogy mivel törődik az ü. b. A szakszervezet és az ü. b. egyaránt elfelejtkeztek itt is, mint a többi építkezéseknél arról, hogy a termelés szervezése, a szocia­lista munkamódszerek kialakítása az a kötelességük. A kérdéssel nem fog­lalkozhat az üzemi pártszervezet, mert nincsen ... Kultúra: Ezerötszáz ipari dolgozó Mohácson! A helyi pártszervezet meg­állapodik a helyi színtársulattal, hogy minden pénteken­ szovjet szerzők ha­ladó darabjait mutatják be a dolgo­zóknak 2 forintos leszállított helyár­ral. Az öt előadásból álló sorozat mű­sora: június 22. Revizor, június 29: Viharos alkonyat, augusztus 5. Három nővér, augusztus 12: Kis unokám, augusztus 19: Szabin nők elrablása. A sorozat ára 10 forint, levonandó kétheti részletben. Jó műsor, hasznos és nem drága. A Gyárépítő NV-nál egy hete fekszik a fiókban felhaszná­latlanul, eladatlanul 100 darab bérlet.. A többi nemzeti vállalat ismételt fel­hívásra sem vitt el a pártszervezetből bérletet. Az üzemi pártszervezet ezzel a kérdéssel sem foglalkozhat, mert az­­nem alakult meg... Propaganda: az Út- és Vasútépítő NV június elején „felsőbb utasításra“ egy még zöld gabonatábla lekaszálta­tásához kezd. A környékbeli gazdálko­dók ijedt érdeklődésére a válasz: itt fog haladni az út. A zöld gabonát megeszi a jószág, a friss tarló rögeit azonnal összenyomja a gőzhenger. Egy hét múlva kiderül, hogy „téve­dés" volt, mégsem erre halad majd az út... Zöldkár: 35.000 forint. A „téve­déseket“ fokozott ellenőrzéssel küszö­bölhetné ki a pártszervezet — ha lenne... Éberség: az egyik nemzeti vállalat mohácsi tervező irodájába behatoltunk. Az irodát őrizetlenül találtuk. Onnan négy, részletesen kidolgozott tervraj­zot elvittünk. A tervrajzok a telepek alaprajzát és elektromos berendezéseit vázolják. Számuk: G. 8277, G 8278 G. 8279 és G. 9280. Az őrizetlen irodából elvitt tervekért senki sem lesz igazán felelős a dol­gozók előtt, legfeljebb hivatali főnöké­től kap majd valaki bosszús szemrehá­nyást. A csirkefogókat és szabotőrö­­ket, az undok, ellenséges, gyűlölködő osztályellenséget nem csíphetik nya­kon a dolgozók, nincs pártszervezetük. * Folytathatnánk a példákat. Mohács: nehéz hely. Valósággal gyűjtőmeden­­céje a különböző nemzetiségeknek, tár­háza a gazdasági, nyelvi, felekezeti, világnézeti ellentéteknek. Itt épül az ötéves terv egyik legnagyobb műve. Építhetjük-e a dolgozók legfelsőbb szerve, élcsapata és éber őre, a Párt nélkül? A válasz világos: nem, a Párt nélkül csak kudarcot vallhatunk. Nem akarunk kudarcot vallani az ötéves tervvel. Rendet kell teremtenünk Mo­hácson! Tardos Tibor J. ‘ a***­*— K­­ é­kíted EGY TAGJELÖLTHÖZ edves Elvtárs! Most először szólítom magát így és engedje meg, hogy ebből az al­kalomból üdvözöljem. Szeretném, ha érezné, mit jelent ez a szó: elvtárs, mennyivel többet mond, mint betli szerinti értelme. Nemcsak azt jelenti, hogy egyazon nézetet valljuk, hogy egyforma szemmel látjuk a világot, hogy politikai álláspontunk és céljaink közösek. Ebben az értelemben mi már régen „elvtársak" vagyunk, már régen nincs — sosem is volt — közöttünk nézeteltérés. A maga politikai nézetei megegyeztek az enyéimmel, akkor is, ha ezeket inkább csak ösz­tönösen érezte meg. Most tanulni fog, megismeri nagy tanítóink: Marx, Engels, Lenin, Sztálin írásait, tudni fogja mindazt, amit eddig csak sejtett. De nem ez a döntő különbség „elvtárs" és „szomszéd­­úr" között. Az „elvtárs" szó többet jelent annál is, hogy közösen harcolunk a közös célért. A mi harcunk eddig is közös volt és maga, elvtárs, derekasan kivette belőle a részét. Ott dolgozott a hídon (— de sokszor mesélt róla büsz­kén! —), kiérdemelte az élmunkás-jelvényt, brigádja messze túlteljesíti a normát. A választás előtt politikai munkát is végzett: fáradhatatlanul járta a szomszéd házakat, agitált, magyarázott. Magára is vonatkoznak Sztálin elv­­társ szavai: „A munkások és parasztok, kik minden zaj és hűhó nélkül építik a gyárakat, bányákat és vasutakat, kolhozokat és szovhozokat, akik az élet összes javait létrehozzák, az egész világot táplálják és ruházzák — ezek az új élet igazi hősei és alkotói." De elvtársnak lenni — még ennél is többet jelent. Ez is hozzátartozik és még sok minden más: az, hogy nálunk, a házban mindenki úgy beszél magukról, mint a tiszta, boldog család, élet mintaképeiről, az, hogy munka­társai az üzemben tisztelik, becsülik, hallgatnak a szavára, az, hogy viselke­désével kivívja azok rokonszenvét is, akik nem is ismerik. De ezeken túl és mindenekelőtt­­ elvtársnak lenni azt jelenti: egybeforrni a Párttal, amelynek valamennyien gyermekei vagyunk, törhetetlenü­l, életre-halálra, jóban-rosszban eljegyezni magunkat vele, megosztani sikereit és gondjait. Azt jelenti: egybe­forrni a Párttal, amelynek sokmillió tagja ott küzd és épít a világ minden országában, a Csendes-óceántól a Jeges-tengerig. És ez a sok millió ember mind elvtárs, mind testvér, rokon, az ő küzdelmeik — az angol dokkmun­kások sztrájkja vagy az indonéziai parasztok harca — nem közömbös, távoli esemény, hanem hasu­nkba vágó „családi ügyünk". Elvtársak vagyunk, a Párt katonái, feladatunk van: vezetni országunk népét a szocializmus útján, tá­mogatni a világ elnyomott dolgozóit szabadságharcukban. Az ország minden gondja a mi gondunk is, mi vagyunk felelősek érte, hogy nyersanyag, gép és szellemi tehetség ne kallódjék el és ne porosodjék itt a hazában, de fele­lősek vagyunk a világ minden dolgozójának sorsáért is. „Nem­­mindenkinek adatott, hogy kiállja azokat a megpróbáltatásokat és viharokat, amelyek egy ilyen Párt tagságával kapcsolatosak" — mondotta Sztálin elvtárs. Aki ehhez a párthoz csatlakozik, annak akarata és meggyő­ződése munkában és harcban megacélosodott legyen, mert ez a párt maga is olyan, mint a jó damaszkuszi penge, amelyet nehéz pöröllyel kalapáltak, izzó tűzben edzettek, míg keménnyé és rugalmassá lett. Sztálin elvtárs azt mondotta: „A munkásosztály fiai, az ínség és harc fiai, a mérhetetlen nélkü­lözések és hősies erőfeszítések fiai: ezeknek kell mindenekelőtt egy ilyen párt tagjának lenni." És ezért helyes, hogy maga, elvtárs, „a munkásosztály fia, az ínség és harc fia" — tagjelöltnek jelentkezett a mi Pártunkba. Tudom, nem volt könnyű elhatározás. Sokáig vívódott, sokáig vizsgálgatta magát, elég kemény-e már, elég biztosan áll-e a lábán. Félt is egy kicsit, hátha visszautasítják — nem, ebbe belebetegednék. Összehasonlítgatta magát másokkal, akik többet tudnak, akiknek régebbi munkásmozgalmi kapcsolataik vannak. Egy kicsit irigyelte is az ilyeneket: „őket biztosan felveszik" — mondotta. Emlékszem egy ilyen beszélgetésünkre, amikor G. úrról■ beszéltünk, aki a harmadik emeleten lakik, a sarokban. Ami igaz, az igaz, maga akkor egy angyalföldi mellékutcában hegesz­tette a traverzünket és semmit sem tudott szakszervezetről, amikor G. úr már havonta bejárt a Magántisztviselők Szövetségébe és Kertész Miklóst úgy szólította: „kérlek a lássan, kartársam. .." De az is igaz, hogy a felszabadulás után, mikor maga rohammunkával állította össze a szétbombázott üzem romjai közül kikotort gépalkatrészeket, G. úr hosszabb tartózkodásra Békéscsabára utazott, a sógorához. Nem a rokoni szeretet vonzotta, hanem a fehér kenyér. Igaz az is, hogy G. úr olvasta valamikor Kautskytól „Marx gazdasági tanai’’-t — de a Szabad Népet, elvtársam, maga­biztosan figyelmesebben olvassa és nem hagyja ki a munkaversenyről, az önköltségcsökkentésről szóló cikkeket, mint G. úr, azzal, hogy „ez unalmas". Biztos, hogy­ maga nem tud olyan ha­nyag előkelőséggel magas pártfunkcionáriusokra hivatkozni, mint G. úr („régi, jó ismerősöm" — mondja ő ilyenkor), — talán nem is ismer mást a Pártból, mint az üzemi elvtársakat, meg akik a házban laknak. De maga a világért sem mulasztaná el, hogy a Párt valamelyik gyűlésén részt vegyen és sosem felejtem el, milyen feszült figyelemmel, milyen csillogó szemekkel, milyen, odaadó szextettel hallgatta legutóbb Rákosi elvtársat. Elvtárs, nem kételkedem benne: a taggyűlés el fogja magát fogadni tagjelöltnek. El kell tehát tírnia a kritikát. Lássa be, elvtárs, hibát követett el. Lebecsülte önmagát, azt hitte, hogy kevesebbet ér a maga munkában töltött élete, mint G. úr felfújt frázisai. Ez hiba: a munkásember legyen tisz­tában képességeivel, jelentőségével. De még ennél is nagyobb hiba, hogy nem­csak önmagát becsülte le, hanem a munkásosztályt is, a Pártot is. Nem látta, mennyivel többet érnek a Pártnak, az országnak azok, akik „minden zaj és hűhó nélkül építik a gyárakat" — mint a kispolgári törtetők. Ezt nem látni pedig — politikai hiba, örülök, hogy — főleg az utóbbi hetek eseményei, a Rajk-banda leleplezése — felnyitotta szemét, megmutatta a munkásosztály szerepét és jelentőségét, és azt, hogy demokráciánk, népünk, békénk védel­mében még szorosabban fel­­kell zárkóznia minden dolgozónak a mi nagyi pártunk mögé, Rákosi elvtárs mögé, a Szovjetunió mögé. Amikor ezt megértve, kérte felvételét a tagjelöltek sorába — ezzel ki­javította régebbi hibáját. Az a vívódás, amely ezt az elhatározást megelőzte — az utolsó lépés volt, amelyet meg kellett tennie ahhoz, hogy valóban elv­társsá lehessen. Ez a lépés mutatja, hogy — ha nem is ismeri — megértette és helyesen értette meg a nagy Lenin hívó szavát: „A pártba nagy számbann csak az egyszerű munkásokat és a szegényparasztokat, a dolgozó parasztokat hívjuk, nem pedig a spekuláns parasztokat. Ezeknek az egyszerű tagoknak a pártba való felvétellel nem ígérünk és nem adunk semilyen előnyt. Éppen el­lenkezőleg, a párt tagjaira pia a rendesnél jóval nehezebb és jóval veszedel­mesebb munka hárul. Annál jobb. Csak a kommunizmus őszinte hívei, csak azok, akik lelkiismeretes odaadással viseltetnek a munkásállam iránt, csak a becsületes dolgozók, csak a kapitalizmus alatt elnyomott tömegek igazi kép­viselői jönnek majd a pártba. Csakis ilyen párttagokra van szükségünk." Igen, nekünk is csak ilyen párttagokra van szükségünk, a munkás­­osztály, a dolgozó parasztság legderekabb fiaira. Álljon nyugodtan a tag­gyűlés elé és hordja majd büszkén a mi Pártunk jelvényét, a mi legnagyobb kitüntetésünkön K. E. Korszerűsítsük a mezőgazdasági gépgyártást Korszerű mezőgazdálkodáshoz foko­zott gépesítésre van szükség, erre a célra korszerű gépek kellenek. Gé­peinknek ez a korszerűsítése olyan nagy feladat, hogy az iparügyi minisz­térium az AGK kebelében külön köz­ponti mezőgépszerkesztő irodát állított fel. Az iroda a földművelésügyi mi­nisztérium irányításával működik és feladatai közé tartozik, annak eldön­tése is, hogy az országba milyen gé­peket hozzanak be és milyen gépek át­­szerkesztése, korszerűsítése válik szük­ségessé. A gépeket laboratóriumban, szántóföldön és mérésekkel próbálják ki és a kísérletek alapján tervezik meg a legkorszerűbb típusokat. 5

Next