Szabad Nép, 1949. szeptember (7. évfolyam, 202-227. szám)

1949-09-18 / 217. szám

VASÁRNAP, 1949 SZEPTEMBER 18 SZABAD NÉP Hajh beismerő vallemosontsh visszheasággal világsajtóbam A Rajk-per továbbra is a világsajtó érdeklődésének középpontjában áll. La­punk más helyen közölt vezércikkén kívül a Pravda tudósítást is hoz a tár­gyalás első napjáról, Boris Polevoj elv­társ tollából. „A bírói emelvény előtt ■— írja Polevoj elvtárs — egy ember ál­ és monoton, egykedvű hangon be­széli el a mikrofon előtt szörnyű áru­lásainak, tervezett és már végrehajtott gyilkosságoknak történetét. Ez az em­ber Rajk László, a Magyar Köztársa­ság volt minisztere és számos kül­földi imperialista kémszervezet ügynöke. Ennek a visszataszító alaknak kény­szeredett beismerésében a legfonto­sabb körülmény az, hogy kiadja gazdáit és megmutatja, milyen úton-módon és milyen eszközökkel törekedett és törekszik a világ­reakció arra, hogy visszafordítsa a történelem kerekét.. A moszkvai rádió is részletesen fog­lalkozott adásaiban a perrel. Közölte, hogy péntek reggel a Vasas-székház­ban megkezdődött a tárgyalás. A teremben — mondotta — a magyar társadalom képviselői, a külföldi missziók tagjai és száz főnyi külföldi tudósító csoport foglal helyet. A tárgyalás anyagát egyébiránt va­lamennyi távirati iroda nagy terjede­lemben közli. A nyugati hírügynöksé­gek jelentik, hogy a per teljes nyilvá­nosság és a világsajtó képviselői előtt folyik. A fővádlott, Rajk vallomását ismertetve megállapítják, hogy „a vádlott, ugyanúgy, mint vádlott társai, s­em látszik tevertnek vagy fáradt­nak”, hogy Rajk „közömbösen vallott, hátratett kezekkel, majdnem fesztelen m­ódon", a londoni rádió egyenesen kiemeli azt a „szenvtelen, szinte közömbös mo­dort",­­amellyel Rajk közléseit megtette. A De Soire tudósítása a következőket írja: „Az a tény, hogy a tárgyaláson Rajk úgy számolt be, mintha nem is saját magáról, hanem egy másik sze­mélyről lenne szó, mutatja, micsoda fokát érte el a becstelenségnek”. A l’Humanité szombati számában felveti a kérdést, várjon „hogyan szá­­­molnak be a nyugati újságírók a tár­gyalásról Rajk töredelmes vallomása után, figyelembe véve azt a körülményt, hogy Rajk teljesen egészséges, elha­tározóképességével rendelkező ember benyomását kelti?" A választ már az­­aznapi lapok megadják. Eddigi mocs­­kolódásaival ellentétben a jobboldali Figaro már kénytelen feltételezni, hogy „Rajk kettős kém volt”, az Aube pedig hogy „Rajk tényleg áruló 1931 óta”. [Még inkább tanúskodnak arról a fordulatról, amelyet a tárgyalás meg­dönthetetlen tényei keltettek a nyugati sajtóban, az angol lapok tudósításai. A Daily Mail: „Rajk bevallotta, hogy 22 éves kora óta kémkedett a kommu­nisták ellen". A Daily Express címe: ,,A volt miniszter elbeszéli kémkedése történetét". A Manchester Guardian címe: „Rajk vallomása: kém 1931 óta a Gestapo, az Egyesült Államok és­­Tito számára". S végül a Times az első tárgyalási nap hatása alatt már azt is felfedezi, hogy „sok vádpont magában véve is hihetőnek látszik, a vádiratot gondosan dolgozták ki.. Habár más szempontból, de ugyan­­­csak jellemző, hogy Rajknak megint néhány újabb „védelmezője“ akad. Mindenekelőtt Seiden Chapin, az USA egykori budapesti követe, aki ugyan tagadja, hogy kémkapcsolatban állott ,volna Rajkkal, de elismerő hangon állapítja meg, hogy Rajkot „fanatikus meggyőződésű kommunistának" és „igaz magyarnak" ismerte meg. Körülbelül ugyanezekkel a szavakkal hullat könnyet Rajkért a Daily Tele­graph című konzervatív angol újság. Ugyanakkor egy svájci lapban bizo­nyos Antal Gyula, disszidált jobb­oldali szociáldemokrata vezető ír cik­ket, s megnyilatkozásában az a jel­lemző, hogy Rajkot Demény és Weishaus, e trockista és rendőrspicli frakciósok régi „harcostársának” könyveli el. A haladó külföldi lapoknak szinte közös motívuma az elismerés a ma­gyar népi demokrácia iránt, amely le­leplezte a veszedelmes kémbandát. — „Milliók és milliók az egész világon — írja Georges Soria a De Soire-ban — a legnagyobb érdeklődéssel kísérik a bűnper lefolyását. Ezeknek az embe­reknek a szívét két érzelem hatja át: megvetés az árulók iránt és öröm azon, hogy a magyar demokrácia idejében leleplezte és ártalmatlanná tette az árulókat.” V. Koizky elvtárs a Rude Pravo­­ban a követezőket írja: „Magyar elv­társaink történelmi érdeme, hogy oly gyorsan leleplezték, ártalmatlanná tet­ték s a mostani bűnperrel megmutat­ták ország-világ előtt az imperialis­ták magyarországi trockista ügynöksé­gét ... A pénteki tárgyalás egész lefo­lyása azt mutatja, hogy a mi részünk­ről is hála illeti a magyar dolgozó­kat, amiért ártalmatlanná tették Rajk alávaló bandáját." — „Minden ország munkásosztálya le fogja vonni a he­lyes következtetést a budapesti lecké­ből” — állapítja meg a katovici Tribuna Robotnica. „A Rajk—Ranko­­vics-banda leleplezése — írja a Bolgár Hazafias Arcvonal lapjának vezér­cikke — új tanulság és értékes ta­pasztalat a népi demokratikus orszá­gok számára. Az egész bolgár nép teljes szívéből üdvözli a testvéri ma­gyar népet azért a győzelemért, ame­lyet közös ellenségeink felett aratott”. Nagy figyelmet fordítanak a Rajk­­pernek a Szabad Kína újságjai is. A Zsenzsimin-Szibao című lap az össze­esküvés leleplezését a világ népei nagy győzelmének minősíti a béke és a demokrácia védelmére irányuló küzdelemben. (M. GY.) A tárgyalóteremből, a rádióból, az újságból valami soha nem érzett iszonyat árad most. Min­den, ami szent előttünk, amiért ér­demes élni az életet: a szabadság, a szocializmus építése, a haza, a nép, a Párt, a Szovjetúnió, Rákosi elvtárs — minderről most úgy esik szó, mint valami árucikkről. Ilyes­formán: — Belügyminiszteri működésem alatt kémtevékenységet fejtettem ki, egyrészt az amerikai hírszerző szer­vek számára, később, amikor ezek átadtak Jugoszláviának, csak Jugo­szlávia számára.­­ Ezek a polgári demokratikus kormányok a Szovjetúnió helyett az Egyesült Államokra orientálódná­nak, Jugoszlávia, illetőleg Tito ve­zetése alatt egy államközi szövet­séget alkotnának, mely egy katonai blokkot is alkotna az Egyesült Álla­mok oldalán a Szovjetunió ellen. — A feladat az volt, hogy Ma­gyarországon meg kell dönteni a népi demokratikus kormányzati rendszert. — Őrizetbe kell venni a magyar kormányt és annak három tagját, Rákosit, Gerőt, Farkast fizikailag mindjárt az első akciónál meg is kell semmisíteni, magyarul szólva le kell gyilkolt erőket. És így tovább. Dulles, Tito, Ran­­kovics, Rajk így adták-vették száz­milliók­ életének értelmét, munkájá­nak gyümölcsét, hazáját, családját, jövőjét. És Rajk most magától ér­tetődően, nyugodtan mondja el mindezt, a hangja meg sem remeg. Olyasformán beszél, mintha valami régebben látott színdarab tartal­máról, egy kirándulásról, vagy hosszú időn át végzett, már meg­­int munkáról beszélne. Ebben van is valami: évtizedeken át élt hit­vány, kétlaki élet szennyese tárul fel itt. Az ember szeretne kifutni a teremből, lekattintani a rádió gomb­ját, hogy ne hallja ezt a szörnyű hangot. De nem képes rá. Mondd csak, mondd, hadd tudjuk meg végre az igazat. Hogy mikor feláll­tál az emelvényre és mosolyogva integettél felénk — akkor a fejed­ben az járt, hogyan hozod majd be ide a Tito-brigantikat, a Szálasi­­csendőröket, hogyan veszed majd el a földünket, a gyárunkat! Hogy mi­kor a mézes-mázos beszédeddel fél­revezetett újgazdák báránnyal aján­dékoztak meg és te azt este bevit­ted valamelyik népi kollégiumba ajándékként, akkor arra gondoltál közben: zabáljatok csak kölykök, jók lesztek majd tölteléknek Tito ágyújába a szocializmus országa, a Szovjetunió ellen! Hogy ott ültél a Párt szeretett vezetői, a kormány tagjai között, sütkéreztél népszerű­ségükben és közben szőtted a terve­ket, hogyan „likvidáljátok” áruló­társaiddal a magyar nép vezetőit, hogyan döntsétek örök rabságba ezt az annyit szenvedett népet! Az ilyen szörnyetegnél még ez sem csodál­koznivaló. Az sem, hogy kibírt ilyen kettős életet 18 évig, az sem, hogy most megbánás nélkül sorolja fel mindezt órákon át. A szemhéja sem rebben, így volt ez 1942-ben is, árulásai­nak egyik állomásánál, a nagy le­bukásnál. Ott ült a lócán, unottan, mint most, szenvtelenül, nézegetett jobbra-balra és nem bántotta senki. Körülötte, az osztályellenség ké­részletesen közli a vádiratot a pei­pingi Peoples Daily, a Kvangming Daily, a Tiencsin Daily és a szintén Tiencsinben megjelenő Progressive Daily. Az utóbbi lap megállapítja, hogy „A magyar nép felkészült a harcra , és éppúgy mint a többi szabadság- | szerető nép, megsemmisítő csapá­ | sokat mér az imperialistákra, a renegátokra és az árulókra.“­­ A Rajk-perrel kapcsolatban végül­­ érdekes leleplezést közöl a párisi Le­­ Peuple-ben Monmousseau elvtárs, a­­ CGT titkára. „A jelenlegi jugoszláv ír követség — írja — Franciaországban is a titóista pro-­­ paganda valóságos boszorkány­­konyháját teremtette meg. A francia szakszervezeti csoportok tömegével kapják a követség kiadvá­nyait. Nem kétséges, hogy a címeket a rendőrségtől szerezték be."­nye-kedvére kiszolgáltatott elvtár­­sak. A haldokló Rózsa, a halálra-­ szánt Schönherz, akiknek betört le-­ jéből az arcába szivárgott a vér és sebét nem kötözték be, de újra meg újra feltépték, besózták, hogy vallo­másra bírják. Rajkot — minek is bántották volna a csendőrnyomo­zók? Vallott ő, ott is, másutt is,­­ többet is, mint amit tudhatott. Nem­­ nyúlt hozzá senki — ez volt a tu-1 dáspénze. Ilyen foglalkozásszerűen árulta­­ egykor Franconak a Rákosi-zászló-1 aljat, a geszpós Himmlernek a fel-1 szabadulásért harcoló Magyar Fron-1 tot, a másik Himmlernek, az ame-­ rikainak, majd Titonak a felszaba-­­dított Magyarországot. Ügynök, deg olyan, aki nem fogpasztát, bortva-­ pengét árul, hanem milliók húsát,­ vérét, szabadságát. Ezek az „áru-| cikkek” képezik szótárának javaré-| szét: „bomlasztás, hírszerzés, ter-­ ror, fegyveres puccs, megsemmisí-| tés, háború.” Ilyesfélékről beszél. | Órákon át. Neki ez az üzleti beszá­l­lólója. A hitleri megsemmisítő tá-| borok embermészárosai voltak ilye­­­nek. Ezt mondja: „A végcél egy pol-| gári demokratikus rendszer létre-| hozása volt, polgári demokratikus­­ kormányzattal, természetesen kapi-| talista tartalommal, a kapitalizmus visszaállításával.” Ehhez kellett­­ volna legyilkolni a magyar nép | legjobb fiait, ehhez a „demokrácia- | hoz” kellett volna a csendőrpribé- | kék rémuralma, idegen banditák | terrorkülönítményei. „Polgári demo- j krácia” — mint Görögországban,­­ Indonéziában, Spanyolországban — 1 fásítás helyett akasztófaerdővel,­­ ötéves terv helyett háborúval, népi 3 kultúra helyett tervszerű népbutí- i­rással, kényszermunkával a tőkés­nek, a grófnak, a basa-paraszt­nak. Eszköz? úgy beszél, —­ mintha csak eszköz lett volna. „Sombor- Schweinitzer — Kovács alezredes — Brankov — Rankovics utasított” — így kezdi mindig. Persze, eszköz is. De nem csak az. A rothadó burzsoá társadalom legundorítóbb terméke is, olyan, aki a húsz év előtti válságban lecsúszott a bur­zsoáziából és azóta kétségbeesetten kapaszkodik vissza hozzájuk, le­taposva mindent és mindenkit. Eszköz, de csak bizonyos értelem­ben. A valóságban szívesen adta el magát, a szíve szerint cselekedett, mikor a dolgozó nép hátának sze­gezte a bicskát. Gyűlöli a népet, akár Horthy, Dulles, Blum, vagy Tito. Ezért is tartották érdemesnek­­ a megvásárlásra. Órákon át képes beszélni. A hall- P gátasától émelyedik a gyomor, lük-­ tét az agy, szédül a fej, ő meg­ csak beszél, beszél. Csak egyről­­ nem tud beszámolni: hogyan is­ képzelték el a dolgot Himmlerrel,­ Rankoviccsal, a kivel is állnak ők­ szembeni1 Úgy beszél az uralomra-­ jutásukról, mint valami díszmenet-­ ről a terrorlegények pusztításai­ nyomán. Lelepleződtek, nem folyt egyetlen­ magyar dolgozó vére sem — csak­ ők pusztulnak el. Erősek vagyunk,­ napról-napra erősebbek. Kong a jjj világban a lélekharang a kapitaliz-­­mus fölött. A Rajk-per is egy kon­g du­lása. 1 IS A J IC 0 A FESS KÉT NAPJA Két napja tart a Rajk-banda pe­rének tárgyalása. Mit mutat az első két nap? Mi derült ki a tárgyalá­son? Kiderült mindenekelőtt, hogy a vádirat minden betűje igaz. Nincs olyan gazság, nincs olyan főben­járó bűn, amelyet Rajk és bandája ne követtek volna el, vagy ne akar­tak volna elkövetni. Az árulást nagyban űzték — egy egész nép szabadságát akarták áruba bocsá­tani. A gyilkosságot kicsiben is és nagyban is űzték volna, ha ártal­matlanná nem teszik őket. Terv­szerűen készültek népünk legjobb vezetőinek, elsősorban Rákosi elv­társnak, Gerő és Farkas elvtársak­nak meggyilkolására, de készültek arra is, hogy az egész magyar nép életét horthysta tiszti különítmé­nyeknek, csendőröknek, fasiszták­nak, közönséges gyilkosoknak szol­gáltatják ki. Kétnapi tárgyalás után napnál világosabb, hogy Rajk és bandája — amerikai és jugo­szláv főnökeik parancsát követve,­­ fegyveres összeesküvést szőtt a Magyar Népköztársaság megdönté­sére, titóista zsoldosok fegyveres támogatásával puccsot akart végre­hajtani a hatalom megszerzésére. Napnál világosabb, hogy kettős, egymástól elválaszthatatlan céljuk a kapitalizmus visszaállítása s az imperializmus uralmának Magyar­­országra való újra kiterjesztése — a magyar nép rabságba döntése volt. A magyar népnek van némi tapasztalata arról, hogy mit jelent az imperialista rabság s a fasiszta terror­uralom — el tudja tehát kép­zelni, hogy milyen sorsot szánt neki a Rajk-banda. Azt pedig, hogy itt a réginél is gonoszabb szolgaság­ról, a réginél is szörnyűbb szenve­désről lett volna szó — azt Rajk és Pálffy részletes, aprólékos, kö­zönyös cinizmussal előadott vallo­mása annak is megmagyarázza, aki egyébként nem tudta volna. Ezekkel a vallomásokkal szemben­­ a té­nyeknek, adatoknak részletekbe menő terveknek ezzel a tömegével szemben még az ellenség kételyé­nek is el kell némulnia. Két nap arra is elegendő volt, hogy a Rajk-banda közvetlen fölöt­­teseinek, a Tito-banditáknak szerepe minden eddiginél élesebb megvilá­gításba kerüljön. A németellenes harcot vezető Titóról szóló legen­dák utolsó maradványai is szerte­foszlottak. Bebizonyosodott, hogy Tito, Rankovics és közvetlen kör­nyezetük — Koszta-Nagy, Becler, Mrázovics, Maszlarics, stb — már a háború alatt az imperialisták be­szervezett ügynökei voltak. Bebizo­nyosodott, hogy a jugoszláv állam mai vezetősége — a Rajkhoz ha­sonló aljas figurák, Gestapo-ügynö­­kök, francia, angol és amerikai ké­mek bandája. Bebizonyosodott Rajk és Brankov vallomásából, hogy Churchill és az amerikaiak a Tito­­banda bevonásával még a háború alatt tervet dolgoztak ki, amelynek az volt a célja, hogy megakadá­­lyozza a délkeleteurópai országok felszabadulását; illetve az, hogy ezeket az országokat angol-ameri­kai befolyás alá vonja és a Szovjet­unióval szembefordítsa. Bebizonyo­sodott, hogy a Tito—Rankovics­­klikk politikája kezdettől fogva nem volt egyéb, mint ennek az imperia­lista tervnek a végrehajtása, a min­denkori nemzetközi helyzetnek meg­felelően. Pálffy és Rajk vallomásá­ból kitűnik, hogy ez a terv minden népi demokráciát fenyegetett s hogy a Rajk-banda megszervezése, a magyar nép elleni merénylet ennek a tervnek csak egy részlete volt. Rajk, Brankov és Pálffy vallo­mása megmutatta, hogy az imperia­listák és titóista ügynökeik két fő­lehetőséget „játszottak meg”. Amíg úgy látszott a háború befejezése után, hogy a burzsoázia, a reakció erői, az imperializmus legálisan működő szövetségesei a népi de­mokráciákban elég nagyok ahhoz, hogy fölülkerekedjenek, addig Jugo­szlávia megmaradt „tartaléknak”. Ebben az időszakban álcázni, tit­kolni próbálták a Tito-banda igazi céljait, vezető szerephez próbálták juttani az igazi népi demokráciák között. Tito és gazdái arra számí­tottak, hogy ha a burzsoá elemek megerősödnek a népi demokráciák­ban és fokozatosan megszerzik a hatalmat, a Tito-banda majd foko­zatosan átviszi ezeket az országo­kat az imperializmus táborába és megszervezi őket a Szovjetunió el­len. Tudjuk, hogy ezek a remények mind füstbementek, hogy a Szov­jetunióra támaszkodó népi demo­kráciák egymás után számolták fel az imperialisták szövetségeseit, legális és féllegális szervezeteit. Sor került tehát az imperialista terv második változatának alkalma­zására, amelyet Rankovics Kele­­bián, 1947 telén ismertetett Rajk­kal. Ez a változat: a Tito-banda nyílt harcbadobása, kísérlet a népi demokratikus rendszerek erőszakos úton való megdöntésére. Ez a vál­tozat: a Vatikántól a jobboldali szociáldemokratákon át, az ameri­kai imperialistákig és természetesen Titóékig terjedő szövetsége minden reakciós erőnek a népi demokráciák ellen. Az a folytonosság, amely a fasizmus és az imperializmus kö­zött a politikai célokban és a fel­használt ügynökök személyében megmutatkozik, ennél a változatnál a módszerekre is kiterjed. A fasisz­ták receptje szerint kitervelt gyil­kosság, a munkásosztály, a nép ve­zetőinek „likvidálása”, terrorista különítmények bevetése, itt már központi gondolattá válik. Minden díszítés nélkül mutatkozik a Tito­­banda feladatának lényege: az im­perialisták szolgálatában tűzzel­­vassal meg kell akadályozni, hogy a népi demokráciák tovább fejlőd­jenek a szocializmus útján, minden áron meg kell akadályozni, hogy a Szovjetunió és a népi demokráciák szövetsége és barátsága még szilár­dabbá váljék, meg kell akadályozni, hogy Kelet-Európa a béke bás­tyája legyen. Pontosabban: céljuk Kelet-Európának imperialista bá­zissá való kiépítése. Rámutatnak az elhangzott vallo­mások az imperialisták általános háborús politikájának és balkáni, Titóva­l kapcsolatos terveiknek ösz­­szefüggéseire is. Az imperialisták megígérik Titóéknak, hogy vala­miféle provokációval lekötik a Szovjetuniót akkor, amikor a Tito­­bandának és magyarországi ügy­nökeiknek a Magyar Népköztársa­ság elleni fegyveres puccsot kellene végrehajtani. A Tito-banda az im­perializmus rohamcsapata. Megfordult-e a Judás-Tito és a Judás-Rajk fejében, hogy emberi szenvedésben, vérben és pusztulás­ban kifejezve, mi volna az ára ter­veik sikerének? A tárgyalás erre a kérdésre is válaszol. Rajk kijelen­tette magáról, hogy ő „politikus ember” és tisztában volt azzal, hogy terveik sikerének következménye „mindenesetre a legmesszebbmenő kegyetlenkedés, mészárlás lett vol­na ... a demokratikus erőkkel szem­ben”. De mit számít mindez az imperialisták ügynökeinek? A Churchillek és Dullesek Jugoszlá­viában is, Magyarországon is meg­találták azokat a minden emberi tulajdonságukat elvesztett elemeket, akik parancsaikat gondolkozás nél­kül végrehajtották. Erre is fény derült két nap alatt, miféle emberek a Rajk-banda tagjai. Emberek? Rajk, ez a szörnyeteg, aki miután 18 évig juttatta rendőr­kézre egyesével és csoportosan a kommunistákat, most az egész pár­tot a vesztőhelyre akarta küldeni, szemrebbenés nélkül mondja ki: „Saját pártom, a Kommunista Párt.” És a többiek, akik felléptek e két nap alatt: Pálffy, a fasiszta tiszt, Brankov, a hivatásos kém és gyilkossági felbujtó és a többiek, a besúgók, az ügynökök sora, mind az imperializmus alvilágához tar­toznak. De ha ennek a sárkányfog-vete­­ménynek láttára undor és felhábo­rodás fojtogatja is torkunkat, mégis van a Rajk-banda alávalóságában valami megnyugtató is. Megnyug­tató, mert azt bizonyítja újra, hogy az imperialisták elvesztették a dol­gozók megnyeréséért, a tömegekért vívott csatát, azt bizonyítja, hogy céljaik lelepleződtek, s hogy e cé­lok szolgálatára már az utolsók közül is csak a legutolsók vállal­koznak. A bíróság előtt felvonuló söpredéknek éppen söpredék-mivolta kell, hogy erősítse azt a meggyőző­désünket: a Szovjetunió, a népi de­­mokrácák tábora, a béke és a hala­dás tábora mérhetetlenül erősebb, mint azok, akik ezzel a szemét népes­séggel szövetkeznek.

Next