Szabad Nép, 1949. szeptember (7. évfolyam, 202-227. szám)
1949-09-18 / 217. szám
VASÁRNAP, 1949 SZEPTEMBER 18 SZABAD NÉP Hajh beismerő vallemosontsh visszheasággal világsajtóbam A Rajk-per továbbra is a világsajtó érdeklődésének középpontjában áll. Lapunk más helyen közölt vezércikkén kívül a Pravda tudósítást is hoz a tárgyalás első napjáról, Boris Polevoj elvtárs tollából. „A bírói emelvény előtt ■— írja Polevoj elvtárs — egy ember ál és monoton, egykedvű hangon beszéli el a mikrofon előtt szörnyű árulásainak, tervezett és már végrehajtott gyilkosságoknak történetét. Ez az ember Rajk László, a Magyar Köztársaság volt minisztere és számos külföldi imperialista kémszervezet ügynöke. Ennek a visszataszító alaknak kényszeredett beismerésében a legfontosabb körülmény az, hogy kiadja gazdáit és megmutatja, milyen úton-módon és milyen eszközökkel törekedett és törekszik a világreakció arra, hogy visszafordítsa a történelem kerekét.. A moszkvai rádió is részletesen foglalkozott adásaiban a perrel. Közölte, hogy péntek reggel a Vasas-székházban megkezdődött a tárgyalás. A teremben — mondotta — a magyar társadalom képviselői, a külföldi missziók tagjai és száz főnyi külföldi tudósító csoport foglal helyet. A tárgyalás anyagát egyébiránt valamennyi távirati iroda nagy terjedelemben közli. A nyugati hírügynökségek jelentik, hogy a per teljes nyilvánosság és a világsajtó képviselői előtt folyik. A fővádlott, Rajk vallomását ismertetve megállapítják, hogy „a vádlott, ugyanúgy, mint vádlott társai, sem látszik tevertnek vagy fáradtnak”, hogy Rajk „közömbösen vallott, hátratett kezekkel, majdnem fesztelen módon", a londoni rádió egyenesen kiemeli azt a „szenvtelen, szinte közömbös modort",amellyel Rajk közléseit megtette. A De Soire tudósítása a következőket írja: „Az a tény, hogy a tárgyaláson Rajk úgy számolt be, mintha nem is saját magáról, hanem egy másik személyről lenne szó, mutatja, micsoda fokát érte el a becstelenségnek”. A l’Humanité szombati számában felveti a kérdést, várjon „hogyan számolnak be a nyugati újságírók a tárgyalásról Rajk töredelmes vallomása után, figyelembe véve azt a körülményt, hogy Rajk teljesen egészséges, elhatározóképességével rendelkező ember benyomását kelti?" A választ már azaznapi lapok megadják. Eddigi mocskolódásaival ellentétben a jobboldali Figaro már kénytelen feltételezni, hogy „Rajk kettős kém volt”, az Aube pedig hogy „Rajk tényleg áruló 1931 óta”. [Még inkább tanúskodnak arról a fordulatról, amelyet a tárgyalás megdönthetetlen tényei keltettek a nyugati sajtóban, az angol lapok tudósításai. A Daily Mail: „Rajk bevallotta, hogy 22 éves kora óta kémkedett a kommunisták ellen". A Daily Express címe: ,,A volt miniszter elbeszéli kémkedése történetét". A Manchester Guardian címe: „Rajk vallomása: kém 1931 óta a Gestapo, az Egyesült Államok ésTito számára". S végül a Times az első tárgyalási nap hatása alatt már azt is felfedezi, hogy „sok vádpont magában véve is hihetőnek látszik, a vádiratot gondosan dolgozták ki.. Habár más szempontból, de ugyancsak jellemző, hogy Rajknak megint néhány újabb „védelmezője“ akad. Mindenekelőtt Seiden Chapin, az USA egykori budapesti követe, aki ugyan tagadja, hogy kémkapcsolatban állott ,volna Rajkkal, de elismerő hangon állapítja meg, hogy Rajkot „fanatikus meggyőződésű kommunistának" és „igaz magyarnak" ismerte meg. Körülbelül ugyanezekkel a szavakkal hullat könnyet Rajkért a Daily Telegraph című konzervatív angol újság. Ugyanakkor egy svájci lapban bizonyos Antal Gyula, disszidált jobboldali szociáldemokrata vezető ír cikket, s megnyilatkozásában az a jellemző, hogy Rajkot Demény és Weishaus, e trockista és rendőrspicli frakciósok régi „harcostársának” könyveli el. A haladó külföldi lapoknak szinte közös motívuma az elismerés a magyar népi demokrácia iránt, amely leleplezte a veszedelmes kémbandát. — „Milliók és milliók az egész világon — írja Georges Soria a De Soire-ban — a legnagyobb érdeklődéssel kísérik a bűnper lefolyását. Ezeknek az embereknek a szívét két érzelem hatja át: megvetés az árulók iránt és öröm azon, hogy a magyar demokrácia idejében leleplezte és ártalmatlanná tette az árulókat.” V. Koizky elvtárs a Rude Pravoban a követezőket írja: „Magyar elvtársaink történelmi érdeme, hogy oly gyorsan leleplezték, ártalmatlanná tették s a mostani bűnperrel megmutatták ország-világ előtt az imperialisták magyarországi trockista ügynökségét ... A pénteki tárgyalás egész lefolyása azt mutatja, hogy a mi részünkről is hála illeti a magyar dolgozókat, amiért ártalmatlanná tették Rajk alávaló bandáját." — „Minden ország munkásosztálya le fogja vonni a helyes következtetést a budapesti leckéből” — állapítja meg a katovici Tribuna Robotnica. „A Rajk—Rankovics-banda leleplezése — írja a Bolgár Hazafias Arcvonal lapjának vezércikke — új tanulság és értékes tapasztalat a népi demokratikus országok számára. Az egész bolgár nép teljes szívéből üdvözli a testvéri magyar népet azért a győzelemért, amelyet közös ellenségeink felett aratott”. Nagy figyelmet fordítanak a Rajkpernek a Szabad Kína újságjai is. A Zsenzsimin-Szibao című lap az összeesküvés leleplezését a világ népei nagy győzelmének minősíti a béke és a demokrácia védelmére irányuló küzdelemben. (M. GY.) A tárgyalóteremből, a rádióból, az újságból valami soha nem érzett iszonyat árad most. Minden, ami szent előttünk, amiért érdemes élni az életet: a szabadság, a szocializmus építése, a haza, a nép, a Párt, a Szovjetúnió, Rákosi elvtárs — minderről most úgy esik szó, mint valami árucikkről. Ilyesformán: — Belügyminiszteri működésem alatt kémtevékenységet fejtettem ki, egyrészt az amerikai hírszerző szervek számára, később, amikor ezek átadtak Jugoszláviának, csak Jugoszlávia számára. Ezek a polgári demokratikus kormányok a Szovjetúnió helyett az Egyesült Államokra orientálódnának, Jugoszlávia, illetőleg Tito vezetése alatt egy államközi szövetséget alkotnának, mely egy katonai blokkot is alkotna az Egyesült Államok oldalán a Szovjetunió ellen. — A feladat az volt, hogy Magyarországon meg kell dönteni a népi demokratikus kormányzati rendszert. — Őrizetbe kell venni a magyar kormányt és annak három tagját, Rákosit, Gerőt, Farkast fizikailag mindjárt az első akciónál meg is kell semmisíteni, magyarul szólva le kell gyilkolt erőket. És így tovább. Dulles, Tito, Rankovics, Rajk így adták-vették százmilliók életének értelmét, munkájának gyümölcsét, hazáját, családját, jövőjét. És Rajk most magától értetődően, nyugodtan mondja el mindezt, a hangja meg sem remeg. Olyasformán beszél, mintha valami régebben látott színdarab tartalmáról, egy kirándulásról, vagy hosszú időn át végzett, már megint munkáról beszélne. Ebben van is valami: évtizedeken át élt hitvány, kétlaki élet szennyese tárul fel itt. Az ember szeretne kifutni a teremből, lekattintani a rádió gombját, hogy ne hallja ezt a szörnyű hangot. De nem képes rá. Mondd csak, mondd, hadd tudjuk meg végre az igazat. Hogy mikor felálltál az emelvényre és mosolyogva integettél felénk — akkor a fejedben az járt, hogyan hozod majd be ide a Tito-brigantikat, a Szálasicsendőröket, hogyan veszed majd el a földünket, a gyárunkat! Hogy mikor a mézes-mázos beszédeddel félrevezetett újgazdák báránnyal ajándékoztak meg és te azt este bevitted valamelyik népi kollégiumba ajándékként, akkor arra gondoltál közben: zabáljatok csak kölykök, jók lesztek majd tölteléknek Tito ágyújába a szocializmus országa, a Szovjetunió ellen! Hogy ott ültél a Párt szeretett vezetői, a kormány tagjai között, sütkéreztél népszerűségükben és közben szőtted a terveket, hogyan „likvidáljátok” árulótársaiddal a magyar nép vezetőit, hogyan döntsétek örök rabságba ezt az annyit szenvedett népet! Az ilyen szörnyetegnél még ez sem csodálkoznivaló. Az sem, hogy kibírt ilyen kettős életet 18 évig, az sem, hogy most megbánás nélkül sorolja fel mindezt órákon át. A szemhéja sem rebben, így volt ez 1942-ben is, árulásainak egyik állomásánál, a nagy lebukásnál. Ott ült a lócán, unottan, mint most, szenvtelenül, nézegetett jobbra-balra és nem bántotta senki. Körülötte, az osztályellenség kérészletesen közli a vádiratot a peipingi Peoples Daily, a Kvangming Daily, a Tiencsin Daily és a szintén Tiencsinben megjelenő Progressive Daily. Az utóbbi lap megállapítja, hogy „A magyar nép felkészült a harcra , és éppúgy mint a többi szabadság- | szerető nép, megsemmisítő csapá | sokat mér az imperialistákra, a renegátokra és az árulókra.“ A Rajk-perrel kapcsolatban végül érdekes leleplezést közöl a párisi Le Peuple-ben Monmousseau elvtárs, a CGT titkára. „A jelenlegi jugoszláv ír követség — írja — Franciaországban is a titóista pro- paganda valóságos boszorkánykonyháját teremtette meg. A francia szakszervezeti csoportok tömegével kapják a követség kiadványait. Nem kétséges, hogy a címeket a rendőrségtől szerezték be."nye-kedvére kiszolgáltatott elvtársak. A haldokló Rózsa, a halálra- szánt Schönherz, akiknek betört le- jéből az arcába szivárgott a vér és sebét nem kötözték be, de újra meg újra feltépték, besózták, hogy vallomásra bírják. Rajkot — minek is bántották volna a csendőrnyomozók? Vallott ő, ott is, másutt is, többet is, mint amit tudhatott. Nem nyúlt hozzá senki — ez volt a tu-1 dáspénze. Ilyen foglalkozásszerűen árulta egykor Franconak a Rákosi-zászló-1 aljat, a geszpós Himmlernek a fel-1 szabadulásért harcoló Magyar Fron-1 tot, a másik Himmlernek, az ame- rikainak, majd Titonak a felszaba-dított Magyarországot. Ügynök, deg olyan, aki nem fogpasztát, bortva- pengét árul, hanem milliók húsát, vérét, szabadságát. Ezek az „áru-| cikkek” képezik szótárának javaré-| szét: „bomlasztás, hírszerzés, ter- ror, fegyveres puccs, megsemmisí-| tés, háború.” Ilyesfélékről beszél. | Órákon át. Neki ez az üzleti beszállólója. A hitleri megsemmisítő tá-| borok embermészárosai voltak ilyenek. Ezt mondja: „A végcél egy pol-| gári demokratikus rendszer létre-| hozása volt, polgári demokratikus kormányzattal, természetesen kapi-| talista tartalommal, a kapitalizmus visszaállításával.” Ehhez kellett volna legyilkolni a magyar nép | legjobb fiait, ehhez a „demokrácia- | hoz” kellett volna a csendőrpribé- | kék rémuralma, idegen banditák | terrorkülönítményei. „Polgári demo- j krácia” — mint Görögországban, Indonéziában, Spanyolországban — 1 fásítás helyett akasztófaerdővel, ötéves terv helyett háborúval, népi 3 kultúra helyett tervszerű népbutí- irással, kényszermunkával a tőkésnek, a grófnak, a basa-parasztnak. Eszköz? úgy beszél, — mintha csak eszköz lett volna. „Sombor- Schweinitzer — Kovács alezredes — Brankov — Rankovics utasított” — így kezdi mindig. Persze, eszköz is. De nem csak az. A rothadó burzsoá társadalom legundorítóbb terméke is, olyan, aki a húsz év előtti válságban lecsúszott a burzsoáziából és azóta kétségbeesetten kapaszkodik vissza hozzájuk, letaposva mindent és mindenkit. Eszköz, de csak bizonyos értelemben. A valóságban szívesen adta el magát, a szíve szerint cselekedett, mikor a dolgozó nép hátának szegezte a bicskát. Gyűlöli a népet, akár Horthy, Dulles, Blum, vagy Tito. Ezért is tartották érdemesnek a megvásárlásra. Órákon át képes beszélni. A hall- P gátasától émelyedik a gyomor, lük- tét az agy, szédül a fej, ő meg csak beszél, beszél. Csak egyről nem tud beszámolni: hogyan is képzelték el a dolgot Himmlerrel, Rankoviccsal, a kivel is állnak ők szembeni1 Úgy beszél az uralomra- jutásukról, mint valami díszmenet- ről a terrorlegények pusztításai nyomán. Lelepleződtek, nem folyt egyetlen magyar dolgozó vére sem — csak ők pusztulnak el. Erősek vagyunk, napról-napra erősebbek. Kong a jjj világban a lélekharang a kapitaliz-mus fölött. A Rajk-per is egy kong dulása. 1 IS A J IC 0 A FESS KÉT NAPJA Két napja tart a Rajk-banda perének tárgyalása. Mit mutat az első két nap? Mi derült ki a tárgyaláson? Kiderült mindenekelőtt, hogy a vádirat minden betűje igaz. Nincs olyan gazság, nincs olyan főbenjáró bűn, amelyet Rajk és bandája ne követtek volna el, vagy ne akartak volna elkövetni. Az árulást nagyban űzték — egy egész nép szabadságát akarták áruba bocsátani. A gyilkosságot kicsiben is és nagyban is űzték volna, ha ártalmatlanná nem teszik őket. Tervszerűen készültek népünk legjobb vezetőinek, elsősorban Rákosi elvtársnak, Gerő és Farkas elvtársaknak meggyilkolására, de készültek arra is, hogy az egész magyar nép életét horthysta tiszti különítményeknek, csendőröknek, fasisztáknak, közönséges gyilkosoknak szolgáltatják ki. Kétnapi tárgyalás után napnál világosabb, hogy Rajk és bandája — amerikai és jugoszláv főnökeik parancsát követve, fegyveres összeesküvést szőtt a Magyar Népköztársaság megdöntésére, titóista zsoldosok fegyveres támogatásával puccsot akart végrehajtani a hatalom megszerzésére. Napnál világosabb, hogy kettős, egymástól elválaszthatatlan céljuk a kapitalizmus visszaállítása s az imperializmus uralmának Magyarországra való újra kiterjesztése — a magyar nép rabságba döntése volt. A magyar népnek van némi tapasztalata arról, hogy mit jelent az imperialista rabság s a fasiszta terroruralom — el tudja tehát képzelni, hogy milyen sorsot szánt neki a Rajk-banda. Azt pedig, hogy itt a réginél is gonoszabb szolgaságról, a réginél is szörnyűbb szenvedésről lett volna szó — azt Rajk és Pálffy részletes, aprólékos, közönyös cinizmussal előadott vallomása annak is megmagyarázza, aki egyébként nem tudta volna. Ezekkel a vallomásokkal szemben a tényeknek, adatoknak részletekbe menő terveknek ezzel a tömegével szemben még az ellenség kételyének is el kell némulnia. Két nap arra is elegendő volt, hogy a Rajk-banda közvetlen fölötteseinek, a Tito-banditáknak szerepe minden eddiginél élesebb megvilágításba kerüljön. A németellenes harcot vezető Titóról szóló legendák utolsó maradványai is szertefoszlottak. Bebizonyosodott, hogy Tito, Rankovics és közvetlen környezetük — Koszta-Nagy, Becler, Mrázovics, Maszlarics, stb — már a háború alatt az imperialisták beszervezett ügynökei voltak. Bebizonyosodott, hogy a jugoszláv állam mai vezetősége — a Rajkhoz hasonló aljas figurák, Gestapo-ügynökök, francia, angol és amerikai kémek bandája. Bebizonyosodott Rajk és Brankov vallomásából, hogy Churchill és az amerikaiak a Titobanda bevonásával még a háború alatt tervet dolgoztak ki, amelynek az volt a célja, hogy megakadályozza a délkeleteurópai országok felszabadulását; illetve az, hogy ezeket az országokat angol-amerikai befolyás alá vonja és a Szovjetunióval szembefordítsa. Bebizonyosodott, hogy a Tito—Rankovicsklikk politikája kezdettől fogva nem volt egyéb, mint ennek az imperialista tervnek a végrehajtása, a mindenkori nemzetközi helyzetnek megfelelően. Pálffy és Rajk vallomásából kitűnik, hogy ez a terv minden népi demokráciát fenyegetett s hogy a Rajk-banda megszervezése, a magyar nép elleni merénylet ennek a tervnek csak egy részlete volt. Rajk, Brankov és Pálffy vallomása megmutatta, hogy az imperialisták és titóista ügynökeik két főlehetőséget „játszottak meg”. Amíg úgy látszott a háború befejezése után, hogy a burzsoázia, a reakció erői, az imperializmus legálisan működő szövetségesei a népi demokráciákban elég nagyok ahhoz, hogy fölülkerekedjenek, addig Jugoszlávia megmaradt „tartaléknak”. Ebben az időszakban álcázni, titkolni próbálták a Tito-banda igazi céljait, vezető szerephez próbálták juttani az igazi népi demokráciák között. Tito és gazdái arra számítottak, hogy ha a burzsoá elemek megerősödnek a népi demokráciákban és fokozatosan megszerzik a hatalmat, a Tito-banda majd fokozatosan átviszi ezeket az országokat az imperializmus táborába és megszervezi őket a Szovjetunió ellen. Tudjuk, hogy ezek a remények mind füstbementek, hogy a Szovjetunióra támaszkodó népi demokráciák egymás után számolták fel az imperialisták szövetségeseit, legális és féllegális szervezeteit. Sor került tehát az imperialista terv második változatának alkalmazására, amelyet Rankovics Kelebián, 1947 telén ismertetett Rajkkal. Ez a változat: a Tito-banda nyílt harcbadobása, kísérlet a népi demokratikus rendszerek erőszakos úton való megdöntésére. Ez a változat: a Vatikántól a jobboldali szociáldemokratákon át, az amerikai imperialistákig és természetesen Titóékig terjedő szövetsége minden reakciós erőnek a népi demokráciák ellen. Az a folytonosság, amely a fasizmus és az imperializmus között a politikai célokban és a felhasznált ügynökök személyében megmutatkozik, ennél a változatnál a módszerekre is kiterjed. A fasiszták receptje szerint kitervelt gyilkosság, a munkásosztály, a nép vezetőinek „likvidálása”, terrorista különítmények bevetése, itt már központi gondolattá válik. Minden díszítés nélkül mutatkozik a Titobanda feladatának lényege: az imperialisták szolgálatában tűzzelvassal meg kell akadályozni, hogy a népi demokráciák tovább fejlődjenek a szocializmus útján, minden áron meg kell akadályozni, hogy a Szovjetunió és a népi demokráciák szövetsége és barátsága még szilárdabbá váljék, meg kell akadályozni, hogy Kelet-Európa a béke bástyája legyen. Pontosabban: céljuk Kelet-Európának imperialista bázissá való kiépítése. Rámutatnak az elhangzott vallomások az imperialisták általános háborús politikájának és balkáni, Titóval kapcsolatos terveiknek öszszefüggéseire is. Az imperialisták megígérik Titóéknak, hogy valamiféle provokációval lekötik a Szovjetuniót akkor, amikor a Titobandának és magyarországi ügynökeiknek a Magyar Népköztársaság elleni fegyveres puccsot kellene végrehajtani. A Tito-banda az imperializmus rohamcsapata. Megfordult-e a Judás-Tito és a Judás-Rajk fejében, hogy emberi szenvedésben, vérben és pusztulásban kifejezve, mi volna az ára terveik sikerének? A tárgyalás erre a kérdésre is válaszol. Rajk kijelentette magáról, hogy ő „politikus ember” és tisztában volt azzal, hogy terveik sikerének következménye „mindenesetre a legmesszebbmenő kegyetlenkedés, mészárlás lett volna ... a demokratikus erőkkel szemben”. De mit számít mindez az imperialisták ügynökeinek? A Churchillek és Dullesek Jugoszláviában is, Magyarországon is megtalálták azokat a minden emberi tulajdonságukat elvesztett elemeket, akik parancsaikat gondolkozás nélkül végrehajtották. Erre is fény derült két nap alatt, miféle emberek a Rajk-banda tagjai. Emberek? Rajk, ez a szörnyeteg, aki miután 18 évig juttatta rendőrkézre egyesével és csoportosan a kommunistákat, most az egész pártot a vesztőhelyre akarta küldeni, szemrebbenés nélkül mondja ki: „Saját pártom, a Kommunista Párt.” És a többiek, akik felléptek e két nap alatt: Pálffy, a fasiszta tiszt, Brankov, a hivatásos kém és gyilkossági felbujtó és a többiek, a besúgók, az ügynökök sora, mind az imperializmus alvilágához tartoznak. De ha ennek a sárkányfog-veteménynek láttára undor és felháborodás fojtogatja is torkunkat, mégis van a Rajk-banda alávalóságában valami megnyugtató is. Megnyugtató, mert azt bizonyítja újra, hogy az imperialisták elvesztették a dolgozók megnyeréséért, a tömegekért vívott csatát, azt bizonyítja, hogy céljaik lelepleződtek, s hogy e célok szolgálatára már az utolsók közül is csak a legutolsók vállalkoznak. A bíróság előtt felvonuló söpredéknek éppen söpredék-mivolta kell, hogy erősítse azt a meggyőződésünket: a Szovjetunió, a népi demokrácák tábora, a béke és a haladás tábora mérhetetlenül erősebb, mint azok, akik ezzel a szemét népességgel szövetkeznek.