Szabad Nép, 1949. december (7. évfolyam, 279-304. szám)

1949-12-25 / 300. szám

­ MEGVÉDJÜK A BÉKÉT! írta: Révai József Karácsonykor a békéről kell be­szélnünk. Nemcsak azért, mert a karácsonyi ünnep milliók szemében elsősorban a béke ünnepe. Ha­nem azért is, mert éppen kará­csonykor időszerű figyelmeztetni a békét áhítozó milliókat arra, hogy a békét nem ráolvasással, nem is imádsággal, hanem tettekkel kell megvédeni. Éppen karácsony­kor fontos hangoztatni, hogy a bé­két nem annak az elvnek az alkal­mazásával lehet megvédeni, amely úgy szól: aki téged kővel dob meg, dobd vissza kenyérrel, hanem annak az elvnek az alkalmazásával, amely úgy szól: aki téged kővel dob meg, dobd vissza mennykővel! A békét harcban kell megvédeni, úgy, hogy elvesszük a kedvét a háborús gyújtogatóknak és uszítóknak attól, hogy kővel dobálódzanak. A Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának legutóbbi határozata hangsúlyozta, hogy a munkásosztály,­ a demokratikus és szocialista erők középponti feladata ma az egész világon: a dolgozó tö­megek harcra mozgósítása a hábo­rús gyújtogatók ellen, a béke vé­delmére. A béke, a demokrácia és a szo­­­cializmus­ ellenségei erre az egész világon kiabálni kezdtek: miféle békemozgalom az, amely békét mond és harcot hirdet? Nincs-e itt „ellentm­­ondás”? Természetesen nincs Az imperialisták és jobboldali szociáldemokrata lakásaik persze olyan „békemozgalmat” szeretné­nek, amely térdet-fejet hajt az im­perialisták előtt, belenyugszik világ­uralmi törekvéseikbe, leszereli a gyarmati népek szabadságmozgal­mát. De ez nem békemozgalom lenne, hanem kapituláció az impe­rialista háborús uszítók előtt. A békét megvédeni annyit jelent, mint meghiúsítani az imperialisták világuralmi terveit. Kivívni az el­nyomott népek szabadságát, meg­védeni a demokrácia és a szocializ­mus vívmányait az egész világon. Az imperialisták és jobboldali szociáldemokrata lakásaik a béke­mozgalom élén álló kommunisták­nak még egyéb állítólagos „ellent­mondást” is szemére vetnek. Azt mondják, a kommunisták béke­törekvése nem lehet őszinte, hiszen a marxizmus-leninizmus a háborúk szükségszerűségéről és elkerülhe­tetlenségéről tanít. A marxizmus-leninizmus valóban arra tanít, hogy az imperialista ka­pitalizmus világában a háború el­kerülhetetlen. De a világ ma már nemcsak imperialista-kapitalista vi­lág. A világon ma már nemcsak a kapitalizmusnak, az imperializmus­nak vak törvényei uralkodnak, amelyek időszakonként­­véres há­borúk poklába taszítják az embe­riséget. A világ ma már a demo­krácia és a szocializmus világa is: a Szovjetunió vezetésével 800 mil­lió lakost számláló területen állnak szemben a népek a­ háborút jelentő imperializmussal. Az első világ­háború elkerülhetetlen volt, mert 1914-ben, még nem volt Szovjet-,­unió, nem volt a munkásosztály, által vezetett szervezett, harcos békemozgalom, a szociáldemokrata pártok pedig elárulták az imperia­lizmus elleni harcnak, tehát a bé­kének az ügyét. A második világ­háború már elkerülhető lett volna, elkerülhetetlenné csak akkor vált, amikor a jobboldali szocialista árulók a munkásosztály egység­frontjának létrejöttét a fasiszta agresszorok ellen meghiúsították, amikor a nyugati kapitalista „de­mokráciák” a Szovjetunióval való összefogás helyett, Hitlert bátorí­tották háborúra a Szovjetunió el­len. A második világháborút meg lehetett volna akadályozni, mert volt lehetőség arra,, hogy széles és harcos békefront jöjjön létre a fasiszta háborús gyújtogatók ellen. A­ második világháború azért tört ki, mert ebből a lehetőségből nem lett valóság. De a békefront ma nem puszta lehetőség, hanem való­ság. Minél erősebb, minél szerve­zettebb, minél egységesebb ez a békefront, annál inkább lehetséges, annál valószínűbb a harmadik világ­háború megakadályozása. A békefront erősödik, az erő­viszonyok egyre inkább az imperia­listaellenes béketábor javára, a há­borús gyújtogatók hátrányára to­lódnak el. Bizonyítja ezt a Szovjet­unió nemzetközi tekintélyének meg­erősödése, a népi demokráciák gaz­dasági és politikai megszilárdulása, a kínai népforradalom győzelme, a Német Demokratikus Köztársaság megalakulása, a kapitalista orszá­gok, elsősorban Francia- ,és Olasz­ország dolgozó tömegeinek nö­vekvő ellenállása az amerikai gyar­matosítókkal és hazai csatlósaikkal szemben. Az imperialista tábor gyengül, mert a gazdasági válság a kapitalista világban elkerülhetet­lenül érlelődik és fejlődik, mert az ellentétek az amerikai gyarmatosí­tók és európai csatlósaik között szükségszerűen élesednek. De aki a béketábor erőgyarapo­dásá­ból és az importlista tábor gyengüléséből azt a következtetést vonná le, hogy a háborús veszély csökkent, alaposan tévedne! Itt van a harmadik látszólagos „ellentmon­dás”: egyrészt azt mondjuk, hogy a háború megakadályozásának egyetlen útja a szervezett béke­mozgalom erősítése; ■ másrészt meg­állapítjuk, hogy a béketábor erő­södésével az imperialista tábor gyengülésével nem csökkent, hanem nőtt a háborús veszély. A háborús veszély növekedését nem lehet tagadni. Az Atlanti Pak­tum, a Nyugati Szövetség orszá­gainak vezérkarai nyíltan tárgyal­ják haditerveiket a Szovjetunió és a népi demokráciák ellen, az ame­rikai fegyverszállítások megindu­lása Európába küszöbön áll. Nyu­­gat-Németország bevonását az ame­rikai vezetés alatt álló­ támadó szövetségbe elhatározták, az Egyesült Államok ellenőrzése nyu­gateurópai csatlósaik fölött még szigorúbbá lett. Aki tagadná a há­borús veszély növekedését, elaltatná és nem mozgósítaná a néptömege­ket. A béketábor erősödött, az impe­rialista tábor gyengült -­ éppen ezért nőtt a háborús kalandorpolitikusok befolyása, nőtt a lehetősége annak, hogy a gyújtogató őrültek kétségbe­esett provokációkban keresik a ki­utat az imperializmus számára egyre súlyosbodó helyzetből. De az imperialista kalandorpoli­tikával szemben is a békefront szi­lárd helytállása, a békemozgalom erősítése az egyetlen fegyver. Örül­tek sok mindenre képesek, de a forró kályhát ők sem szívesen csó­kolják meg. Voltak már imperialista provoká­ciók, amikből mégsem lett háború! Volt már szinte­ akutnak látszó há­borús veszély, amelyet sikerült el­hárítani! 1923-ban az angol kon­zervatív kormány ultimátumot inté­zett a szovjet kormányhoz, csörtette a kardját, háborút próbált kirobban­tani. 1927-ben még akutabbnak lát­szott a háborús veszély, ismét az angol konzervatívok provokálták a Szovjetuniót, Londonban és Peking­­ben rendőrség szállta meg a Szov­jet Kereskedelmi Képviseletet, Var­sóban meggyilkolták a szovjet kö­vetet, Anglia megszakította diplo­máciai kapcsolatait a Szovjetunió­val. A háború mégsem tört ki, a Szovjetunió békepolitikája, a mun­kástömegek helytállása­, az imperia­listák ellentétei következtében az angol imperialisták háborús politi­kája meghiúsult: a Szovjetuniónak sikerült 14 évre megmenteni a bé­két, kitolni a háború kitörését. Hogy ez mekkora­ siker volt, az mutatja, hogy ez alatt a 14 év alatt valósultak meg a sztálini ötéves tervek, lett a Szovjetunió ipari világhatalommá. Igaz, 1923-ban és 1927-ben az imperialista háborús provokációk meghiúsítása, a béke megmentése nem utolsó sorban azért sikerült, mert az imperialista államok egy­mással való versengése és ellentétei miatt az angol konzervatívok nem tudták létrehozni az imperialisták szovjetellenes egységfrontját. Ebben a tekintetben a második világháború utáni helyzet nem lényegtelenül kü­lönbözik az első­ és a második világ­háború közötti helyzettől. A kapita­lizmus egyenlőtlen fejlődése akkor arra vezetett, hogy a harc Anglia és Franciaország között az európai he­gemóniáért, Anglia és Amerika kö­zött, majd Amerika és Japán között a csendesóceáni hegemóniáért, aztán Németország és az angolszász im­perialisták között a világuralomért egyre jobban kiélesedett. A második világháború után azonban nem ma­radt olyan imperialista ország, amely Egyesül Államokkal be­ tudná venni a harcot a világ fölötti uralomért. Szinte valamennyi kapi­talista ország Amerika csatlósává vált. A nyugati tőkés országok kor­mányai és burzsoáziái sorra-rendre fogadják el az amerikai diktátumo­kat és teljesítik az amerikai paran­csokat: Anglia a font leértékelésé­nél, Hollandia az indonéziai kérdés­ben, Franciaország Nyugat-Német­­ország felfegyverzésének kérdésében — hogy csak néhány példát említ­sünk. Vajjon azt jelenti ez, hogy a tő­kés országok ellentéteit az imperia­­lista főhatalomnak, Amerikának, si­került közös nevezőre hoznia? _Ko­­rántsem. Az imperialisták ellentéteit az amerikai hegemónia nem tün­tette el: Amerika és Anglia, Anglia és Franciaország, a csatlósok és Amerika ellentéteit az Atlanti Pak­tum, a nyugati blokk csak elkenni próbálja, de eltüntetni nem tudja. A Marshall-segélyek, a nyugat­európai országokra ráerőszakolt amerikai fegyverek, a német kérdés, az amerikai betörés Anglia, Fran­ciaország, Hollandia gyarmatbiro­dalmaiba, az egyre erősödő ameri­kai ellenőrzés a csatlósok gazdaság­­politikája, egész kül- és belpoliti­kája fölött: erősíti a tőkés országok függését Amerikától, de egyben el­lentéteiket is fokozza. Bizonyos, hogy az imperialista ellentétek, mint a háborút akadá­lyozó, vagy késleltető tényezők köz­vetlenül kisebb szerepet játszanak ma, mint az első és a második világháború között. De az is bizo­nyos, hogy éppen a nyugati impe­rialista kormányok folytonos behó­­dolása az amerikai parancsok, az amerikai gyarmatosító politika előtt még jobban kiélezi a tőkés orszá­gok dolgozó tömegei és saját ural­kodó osztályaik közötti ellentéte­ket, még inkább nyilvánvalóvá teszi, hogy az amerikai politika szolgai követése hazaáruló politika, amely arra vezet, hogy a nyugateurópai népek saját burzsoáziájuk jóvol­tából amerikai ágyútöltelékké vál­nak, saját állami érdekeik rovására kell az­ amerikai imperializmus szá­mára kikaparniuk a gesztenyét a parázsból. A háborút késleltető vagy megakadályozó tényezők között az imperialista ellentétek szerepe ki­sebb lett ugyan, de ugyanakkor ki­sebb lett a lehetősége annak is, hogy a nyugateurópai imperialisták a háború szekerébe fogják saját or­szágaik néptömegeit, a békemoz­galom bázisa sokkal szélesebb, mint valaha. Éppen ezért fokozzák a háborús gyújtogatók uszításukat. Éppen ezért követnek el mindent, hogy el­lensúlyozzák saját országaik nép­tömegeinek békeakaratát, hogy meg­bontsák az egyre hatalmasabban ki­bontakozó békemozgalom egységét, hogy saját agresszív terveikről el­tereljék a figyelmet és elhitessék, hogy a Szovjetunió vezette béke­front ,a támadó és ők az ártat­lan bárányok, akik csupa „védeke­zésből” kötnek háborús szövetsé­geket, utasítják vissza a Szovjetunió békejavaslatait az Egyesült Nemze­tek Szövetségében a leszerelésről és az atomfegyver eltiltásáról, csupa „védekezésből” fegyverkeznek és provokálnak. Az Amerika vezette háborús gyújtogatók fokozzák a „hidegháborút”, amelynek célja­ el­hitetni a világgal, hogy ők a „sza­badságot” védik, amikor támadó há­borúra készülnek. Ebben az uszító, rágalmazó és egységbontó hadjárat­ban az imperialista háborús gyújto­­gatók igénybe veszik a jobboldali szocialisták, a katolikus reakció, a Tito-banditák segítségét egyaránt. Az imperialisták uszító hadjára­tának egyik fő célpontja mi vagyunk, a Magyar •;*-r% '• Az ae­rikai impe.^n.:ták bennünket, ma­gyar munkásokat és dolgozó parasz­tokat is mindenáron fel akarnak „szabadítani”. Minduntalan provo­kálnak bennünket, beavatkoznak belső ügyeinkbe és ugyanakkor jegy­zékeket intéznek hozzánk, amelyek­ben azt állítják, hogy mi provokál­juk őket, mi sértjük meg a békeszer­ződést, a nemzetközi diplomácia szabályait. Rendőrségünk nemrégiben ma­gyar kémekkel együtt amerikai és angol kémeket és szabotálókat fo­gott el, akik a Standard-gyár igaz­gatói állásaival álcázták kémtevé­kenységüket. És amikor rendőrsé­günk elfogta őket, az amerikai kor­mány jegyzéket intézett hozzánk, melyben azt állítja, hogy mi nem­csak saját állampolgárainkat, ha­nem idegen állampolgárokat is „megfosztunk” az „emberi alapjo­goktól és szabadságoktól”, követeli a kém Vogeler szabadonbocsátását és kártérítést, egyben közli velünk, hogy amíg mi ilyen gonoszak va­gyunk, addig megtiltja amerikai polgárok Magyarországra való uta­zását. Az­ angol kormány pedig sür­gőben követve az amerikai példát, közli velünk, hogy megszakítja az angol-magyar kereskedelmi és pénz­ügyi tárgyalásokat mindaddig, amíg a kém Sanderset nem részesítjük a megfelelő „emberi jogokban”. Az imperialisták kémeket külde­nek hozzánk és­ amikor ártalmat­lanná tesszük őket, megvádolnak bennünket az „emberi jogok” meg­sértésével, fenyegetnek bennünket és retorziókat helyeznek kilátásba! A recept régi. Nagy Ferenccel, Mindszentivel, Titóva­l, Rajkkal ők szűrték össze a levet a magyar népi demokrácia megbuktatására, de amikor ártalmatlanná tettük ügynö­keiket, bennünket vádoltak a „sza­badságjogok”, sőt a békeszerződés megszegésével! Mi nem hagyjuk magunkat pro­vokálni. Szívesen látunk Magyar­­országon amerikai magánszemélye­ket, fia nem kémkednek és nem belső ellenségeinkkel szűrik össze a levet. De kémeket nem látunk szí­vesen és a jövőben is le fogjuk tar­tóztatni őket — a magyar törvé­nyek értelmében. Mi szívesen ke­reskedünk Angliával és elfogadható feltételek mellett örömmel kötünk vele kereskedelmi és pénzügyi meg­állapodást. De kémek számára bün­tetlenséget és területenkívüliséget még akkor sem biztosítunk, ha az angol kormány ezt szabja a keres­kedelmi és pénzügyi egyezmény fel­tételéül. Mi magyarok „emberi jo­gokon” nem kérnek „jogait”, nem a magyar demokrácia belső ellensé­geivel való együttműködés „szabad­ságát” értjük. A békeszerződés semmiféle előjogokat nem biztosít amerikai és angol polgárok szá­mára a magyar demokrácia elleni kémtevékenységre, összeesküvésre és szabotázsra. Mi békében akarunk élni Amerikával és Angliával, mert Sztálin tanítását valljuk a szocia­lizmus és a kapitalizmus bé­kés együttélésének lehetőségéről. De ebből korántsem következik, hogy eltűrjük angol és amerikai kémek tevékenységét népi demokra­tikus rendünk aláaknázására. Ezt ideje volna tudomásul venni. El­végre a független Magyar Nép­­köztársaság nem Marshall-ország, nem csatlósa sem Amerikának, sem Angliának. Nekünk az amerikai ve­zérkar, az amerikai külügyminiszté­rium, az amerikai monopoltőke nem diktálhat. Mi a békénket védjük, ezért szél­jünk szembe az imperialista provo­kációkkal. Tudjuk mik a feladataink , közdgesérT'-ttink ? bAlksít Afoot* . rn^ .m­gyarországi froruszakaszán. Ezek: 1. Szilárd helytállás az imperia­lista provokációkkal szemben, anél­kül, hogy engednénk magunkat provokálni és anélkül, hogy mi pro­vokálnánk. 2. A belső imperialista ügynök­ség további erélyes felszámolása, nem tévesztve szem elől, hogy addig, amíg vannak nálunk kizsák­mányoló osztályok, vannak kapita­lista maradványok, addig van ta­laja az ellenséges kártevésnek, a külföldi imperialisták és a belső reakció összefogásának. 3. Véderőnk, hadseregünk fejlesz­tése. 4. Államunk gazdasági megerő­sítése, a munkaverseny kifejlesz­tése, a nagyszerűen kibontakozó magyar Sztahanov-mozgalom támo­gatása, az ötéves terv megvalósí­­tása útján. Államunk politikai meg­szilárdítása, a munkásegység, a munkásság vezető szerepe, a mun­kás-paraszt szövetség megszilár­dítása útján, nem tévesztve szem elől, hogy addig, amíg vannak ná­lunk jobboldali szociáldemokrata maradványok, lesznek kísérletek a munkásegység meglazítására, Pár­tunk zárt sorainak megbontására; addig, amíg vannak nálunk ellen­ségei a mezőgazdaság szocialista fejlődésének, addig fennáll a lehető­sége a munkás-paraszt szövetség meglazításának vagy megbontásá­nak. 5. A demokratikus és szocialista éberség fokozása a külső és belső ellenség mindennemű aknamunká­jával szemben, nem tévesztve szem elől, hogy vannak még nálunk ele­mek, amelyek a háborútól várják a „felszabadulást”, a munkásság és dolgozó parasztság államának meg­döntését, a kapitalisták és nagy­­birtokosok uralmának visszaállítását. És végül: a Szovjetunió iránti barátság megszilárdítása és elmé­lyítése, tudatosítva népünkben, hogy a Szovjetunió iránti hűség egyben hűség az új magyar haza, a dol­gozó­­nép hazája, tehát önmaga iránt. Ez a mi békeprogramunk, ezek a feladataink a béke megvédésénél. És hogy dolgozó népünkben van elegendő erő és öntudat e felada­tok teljesítésére, azt a Sztálin elv­ «­ft! ,CJ VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Moszkvai tudósítónk beszámolója Sztálin elvtárs születésnapjának ünnepségeiről L C Ö Z ÓK PÁRTJÁN­A­K K­Ö­Z P ON T I LA­P J­A SZABAD NÉP minm­m VII. ÉVFOLYAM, 300. SZÁM ARA 5§ FILLÉR VASÁRNAP, 1949 DECEMBER 25

Next