Szabad Nép, 1949. december (7. évfolyam, 279-304. szám)
1949-12-25 / 300. szám
MEGVÉDJÜK A BÉKÉT! írta: Révai József Karácsonykor a békéről kell beszélnünk. Nemcsak azért, mert a karácsonyi ünnep milliók szemében elsősorban a béke ünnepe. Hanem azért is, mert éppen karácsonykor időszerű figyelmeztetni a békét áhítozó milliókat arra, hogy a békét nem ráolvasással, nem is imádsággal, hanem tettekkel kell megvédeni. Éppen karácsonykor fontos hangoztatni, hogy a békét nem annak az elvnek az alkalmazásával lehet megvédeni, amely úgy szól: aki téged kővel dob meg, dobd vissza kenyérrel, hanem annak az elvnek az alkalmazásával, amely úgy szól: aki téged kővel dob meg, dobd vissza mennykővel! A békét harcban kell megvédeni, úgy, hogy elvesszük a kedvét a háborús gyújtogatóknak és uszítóknak attól, hogy kővel dobálódzanak. A Kommunista és Munkáspártok Tájékoztató Irodájának legutóbbi határozata hangsúlyozta, hogy a munkásosztály, a demokratikus és szocialista erők középponti feladata ma az egész világon: a dolgozó tömegek harcra mozgósítása a háborús gyújtogatók ellen, a béke védelmére. A béke, a demokrácia és a szocializmus ellenségei erre az egész világon kiabálni kezdtek: miféle békemozgalom az, amely békét mond és harcot hirdet? Nincs-e itt „ellentmondás”? Természetesen nincs Az imperialisták és jobboldali szociáldemokrata lakásaik persze olyan „békemozgalmat” szeretnének, amely térdet-fejet hajt az imperialisták előtt, belenyugszik világuralmi törekvéseikbe, leszereli a gyarmati népek szabadságmozgalmát. De ez nem békemozgalom lenne, hanem kapituláció az imperialista háborús uszítók előtt. A békét megvédeni annyit jelent, mint meghiúsítani az imperialisták világuralmi terveit. Kivívni az elnyomott népek szabadságát, megvédeni a demokrácia és a szocializmus vívmányait az egész világon. Az imperialisták és jobboldali szociáldemokrata lakásaik a békemozgalom élén álló kommunistáknak még egyéb állítólagos „ellentmondást” is szemére vetnek. Azt mondják, a kommunisták béketörekvése nem lehet őszinte, hiszen a marxizmus-leninizmus a háborúk szükségszerűségéről és elkerülhetetlenségéről tanít. A marxizmus-leninizmus valóban arra tanít, hogy az imperialista kapitalizmus világában a háború elkerülhetetlen. De a világ ma már nemcsak imperialista-kapitalista világ. A világon ma már nemcsak a kapitalizmusnak, az imperializmusnak vak törvényei uralkodnak, amelyek időszakonkéntvéres háborúk poklába taszítják az emberiséget. A világ ma már a demokrácia és a szocializmus világa is: a Szovjetunió vezetésével 800 millió lakost számláló területen állnak szemben a népek a háborút jelentő imperializmussal. Az első világháború elkerülhetetlen volt, mert 1914-ben, még nem volt Szovjet-,unió, nem volt a munkásosztály, által vezetett szervezett, harcos békemozgalom, a szociáldemokrata pártok pedig elárulták az imperializmus elleni harcnak, tehát a békének az ügyét. A második világháború már elkerülhető lett volna, elkerülhetetlenné csak akkor vált, amikor a jobboldali szocialista árulók a munkásosztály egységfrontjának létrejöttét a fasiszta agresszorok ellen meghiúsították, amikor a nyugati kapitalista „demokráciák” a Szovjetunióval való összefogás helyett, Hitlert bátorították háborúra a Szovjetunió ellen. A második világháborút meg lehetett volna akadályozni, mert volt lehetőség arra,, hogy széles és harcos békefront jöjjön létre a fasiszta háborús gyújtogatók ellen. A második világháború azért tört ki, mert ebből a lehetőségből nem lett valóság. De a békefront ma nem puszta lehetőség, hanem valóság. Minél erősebb, minél szervezettebb, minél egységesebb ez a békefront, annál inkább lehetséges, annál valószínűbb a harmadik világháború megakadályozása. A békefront erősödik, az erőviszonyok egyre inkább az imperialistaellenes béketábor javára, a háborús gyújtogatók hátrányára tolódnak el. Bizonyítja ezt a Szovjetunió nemzetközi tekintélyének megerősödése, a népi demokráciák gazdasági és politikai megszilárdulása, a kínai népforradalom győzelme, a Német Demokratikus Köztársaság megalakulása, a kapitalista országok, elsősorban Francia- ,és Olaszország dolgozó tömegeinek növekvő ellenállása az amerikai gyarmatosítókkal és hazai csatlósaikkal szemben. Az imperialista tábor gyengül, mert a gazdasági válság a kapitalista világban elkerülhetetlenül érlelődik és fejlődik, mert az ellentétek az amerikai gyarmatosítók és európai csatlósaik között szükségszerűen élesednek. De aki a béketábor erőgyarapodásából és az importlista tábor gyengüléséből azt a következtetést vonná le, hogy a háborús veszély csökkent, alaposan tévedne! Itt van a harmadik látszólagos „ellentmondás”: egyrészt azt mondjuk, hogy a háború megakadályozásának egyetlen útja a szervezett békemozgalom erősítése; ■ másrészt megállapítjuk, hogy a béketábor erősödésével az imperialista tábor gyengülésével nem csökkent, hanem nőtt a háborús veszély. A háborús veszély növekedését nem lehet tagadni. Az Atlanti Paktum, a Nyugati Szövetség országainak vezérkarai nyíltan tárgyalják haditerveiket a Szovjetunió és a népi demokráciák ellen, az amerikai fegyverszállítások megindulása Európába küszöbön áll. Nyugat-Németország bevonását az amerikai vezetés alatt álló támadó szövetségbe elhatározták, az Egyesült Államok ellenőrzése nyugateurópai csatlósaik fölött még szigorúbbá lett. Aki tagadná a háborús veszély növekedését, elaltatná és nem mozgósítaná a néptömegeket. A béketábor erősödött, az imperialista tábor gyengült - éppen ezért nőtt a háborús kalandorpolitikusok befolyása, nőtt a lehetősége annak, hogy a gyújtogató őrültek kétségbeesett provokációkban keresik a kiutat az imperializmus számára egyre súlyosbodó helyzetből. De az imperialista kalandorpolitikával szemben is a békefront szilárd helytállása, a békemozgalom erősítése az egyetlen fegyver. Örültek sok mindenre képesek, de a forró kályhát ők sem szívesen csókolják meg. Voltak már imperialista provokációk, amikből mégsem lett háború! Volt már szinte akutnak látszó háborús veszély, amelyet sikerült elhárítani! 1923-ban az angol konzervatív kormány ultimátumot intézett a szovjet kormányhoz, csörtette a kardját, háborút próbált kirobbantani. 1927-ben még akutabbnak látszott a háborús veszély, ismét az angol konzervatívok provokálták a Szovjetuniót, Londonban és Pekingben rendőrség szállta meg a Szovjet Kereskedelmi Képviseletet, Varsóban meggyilkolták a szovjet követet, Anglia megszakította diplomáciai kapcsolatait a Szovjetunióval. A háború mégsem tört ki, a Szovjetunió békepolitikája, a munkástömegek helytállása, az imperialisták ellentétei következtében az angol imperialisták háborús politikája meghiúsult: a Szovjetuniónak sikerült 14 évre megmenteni a békét, kitolni a háború kitörését. Hogy ez mekkora siker volt, az mutatja, hogy ez alatt a 14 év alatt valósultak meg a sztálini ötéves tervek, lett a Szovjetunió ipari világhatalommá. Igaz, 1923-ban és 1927-ben az imperialista háborús provokációk meghiúsítása, a béke megmentése nem utolsó sorban azért sikerült, mert az imperialista államok egymással való versengése és ellentétei miatt az angol konzervatívok nem tudták létrehozni az imperialisták szovjetellenes egységfrontját. Ebben a tekintetben a második világháború utáni helyzet nem lényegtelenül különbözik az első és a második világháború közötti helyzettől. A kapitalizmus egyenlőtlen fejlődése akkor arra vezetett, hogy a harc Anglia és Franciaország között az európai hegemóniáért, Anglia és Amerika között, majd Amerika és Japán között a csendesóceáni hegemóniáért, aztán Németország és az angolszász imperialisták között a világuralomért egyre jobban kiélesedett. A második világháború után azonban nem maradt olyan imperialista ország, amely Egyesül Államokkal be tudná venni a harcot a világ fölötti uralomért. Szinte valamennyi kapitalista ország Amerika csatlósává vált. A nyugati tőkés országok kormányai és burzsoáziái sorra-rendre fogadják el az amerikai diktátumokat és teljesítik az amerikai parancsokat: Anglia a font leértékelésénél, Hollandia az indonéziai kérdésben, Franciaország Nyugat-Németország felfegyverzésének kérdésében — hogy csak néhány példát említsünk. Vajjon azt jelenti ez, hogy a tőkés országok ellentéteit az imperialista főhatalomnak, Amerikának, sikerült közös nevezőre hoznia? _Korántsem. Az imperialisták ellentéteit az amerikai hegemónia nem tüntette el: Amerika és Anglia, Anglia és Franciaország, a csatlósok és Amerika ellentéteit az Atlanti Paktum, a nyugati blokk csak elkenni próbálja, de eltüntetni nem tudja. A Marshall-segélyek, a nyugateurópai országokra ráerőszakolt amerikai fegyverek, a német kérdés, az amerikai betörés Anglia, Franciaország, Hollandia gyarmatbirodalmaiba, az egyre erősödő amerikai ellenőrzés a csatlósok gazdaságpolitikája, egész kül- és belpolitikája fölött: erősíti a tőkés országok függését Amerikától, de egyben ellentéteiket is fokozza. Bizonyos, hogy az imperialista ellentétek, mint a háborút akadályozó, vagy késleltető tényezők közvetlenül kisebb szerepet játszanak ma, mint az első és a második világháború között. De az is bizonyos, hogy éppen a nyugati imperialista kormányok folytonos behódolása az amerikai parancsok, az amerikai gyarmatosító politika előtt még jobban kiélezi a tőkés országok dolgozó tömegei és saját uralkodó osztályaik közötti ellentéteket, még inkább nyilvánvalóvá teszi, hogy az amerikai politika szolgai követése hazaáruló politika, amely arra vezet, hogy a nyugateurópai népek saját burzsoáziájuk jóvoltából amerikai ágyútöltelékké válnak, saját állami érdekeik rovására kell az amerikai imperializmus számára kikaparniuk a gesztenyét a parázsból. A háborút késleltető vagy megakadályozó tényezők között az imperialista ellentétek szerepe kisebb lett ugyan, de ugyanakkor kisebb lett a lehetősége annak is, hogy a nyugateurópai imperialisták a háború szekerébe fogják saját országaik néptömegeit, a békemozgalom bázisa sokkal szélesebb, mint valaha. Éppen ezért fokozzák a háborús gyújtogatók uszításukat. Éppen ezért követnek el mindent, hogy ellensúlyozzák saját országaik néptömegeinek békeakaratát, hogy megbontsák az egyre hatalmasabban kibontakozó békemozgalom egységét, hogy saját agresszív terveikről eltereljék a figyelmet és elhitessék, hogy a Szovjetunió vezette békefront ,a támadó és ők az ártatlan bárányok, akik csupa „védekezésből” kötnek háborús szövetségeket, utasítják vissza a Szovjetunió békejavaslatait az Egyesült Nemzetek Szövetségében a leszerelésről és az atomfegyver eltiltásáról, csupa „védekezésből” fegyverkeznek és provokálnak. Az Amerika vezette háborús gyújtogatók fokozzák a „hidegháborút”, amelynek célja elhitetni a világgal, hogy ők a „szabadságot” védik, amikor támadó háborúra készülnek. Ebben az uszító, rágalmazó és egységbontó hadjáratban az imperialista háborús gyújtogatók igénybe veszik a jobboldali szocialisták, a katolikus reakció, a Tito-banditák segítségét egyaránt. Az imperialisták uszító hadjáratának egyik fő célpontja mi vagyunk, a Magyar •;*-r% '• Az aerikai impe.^n.:ták bennünket, magyar munkásokat és dolgozó parasztokat is mindenáron fel akarnak „szabadítani”. Minduntalan provokálnak bennünket, beavatkoznak belső ügyeinkbe és ugyanakkor jegyzékeket intéznek hozzánk, amelyekben azt állítják, hogy mi provokáljuk őket, mi sértjük meg a békeszerződést, a nemzetközi diplomácia szabályait. Rendőrségünk nemrégiben magyar kémekkel együtt amerikai és angol kémeket és szabotálókat fogott el, akik a Standard-gyár igazgatói állásaival álcázták kémtevékenységüket. És amikor rendőrségünk elfogta őket, az amerikai kormány jegyzéket intézett hozzánk, melyben azt állítja, hogy mi nemcsak saját állampolgárainkat, hanem idegen állampolgárokat is „megfosztunk” az „emberi alapjogoktól és szabadságoktól”, követeli a kém Vogeler szabadonbocsátását és kártérítést, egyben közli velünk, hogy amíg mi ilyen gonoszak vagyunk, addig megtiltja amerikai polgárok Magyarországra való utazását. Az angol kormány pedig sürgőben követve az amerikai példát, közli velünk, hogy megszakítja az angol-magyar kereskedelmi és pénzügyi tárgyalásokat mindaddig, amíg a kém Sanderset nem részesítjük a megfelelő „emberi jogokban”. Az imperialisták kémeket küldenek hozzánk és amikor ártalmatlanná tesszük őket, megvádolnak bennünket az „emberi jogok” megsértésével, fenyegetnek bennünket és retorziókat helyeznek kilátásba! A recept régi. Nagy Ferenccel, Mindszentivel, Titóval, Rajkkal ők szűrték össze a levet a magyar népi demokrácia megbuktatására, de amikor ártalmatlanná tettük ügynökeiket, bennünket vádoltak a „szabadságjogok”, sőt a békeszerződés megszegésével! Mi nem hagyjuk magunkat provokálni. Szívesen látunk Magyarországon amerikai magánszemélyeket, fia nem kémkednek és nem belső ellenségeinkkel szűrik össze a levet. De kémeket nem látunk szívesen és a jövőben is le fogjuk tartóztatni őket — a magyar törvények értelmében. Mi szívesen kereskedünk Angliával és elfogadható feltételek mellett örömmel kötünk vele kereskedelmi és pénzügyi megállapodást. De kémek számára büntetlenséget és területenkívüliséget még akkor sem biztosítunk, ha az angol kormány ezt szabja a kereskedelmi és pénzügyi egyezmény feltételéül. Mi magyarok „emberi jogokon” nem kérnek „jogait”, nem a magyar demokrácia belső ellenségeivel való együttműködés „szabadságát” értjük. A békeszerződés semmiféle előjogokat nem biztosít amerikai és angol polgárok számára a magyar demokrácia elleni kémtevékenységre, összeesküvésre és szabotázsra. Mi békében akarunk élni Amerikával és Angliával, mert Sztálin tanítását valljuk a szocializmus és a kapitalizmus békés együttélésének lehetőségéről. De ebből korántsem következik, hogy eltűrjük angol és amerikai kémek tevékenységét népi demokratikus rendünk aláaknázására. Ezt ideje volna tudomásul venni. Elvégre a független Magyar Népköztársaság nem Marshall-ország, nem csatlósa sem Amerikának, sem Angliának. Nekünk az amerikai vezérkar, az amerikai külügyminisztérium, az amerikai monopoltőke nem diktálhat. Mi a békénket védjük, ezért széljünk szembe az imperialista provokációkkal. Tudjuk mik a feladataink , közdgesérT'-ttink ? bAlksít Afoot* . rn^ .mgyarországi froruszakaszán. Ezek: 1. Szilárd helytállás az imperialista provokációkkal szemben, anélkül, hogy engednénk magunkat provokálni és anélkül, hogy mi provokálnánk. 2. A belső imperialista ügynökség további erélyes felszámolása, nem tévesztve szem elől, hogy addig, amíg vannak nálunk kizsákmányoló osztályok, vannak kapitalista maradványok, addig van talaja az ellenséges kártevésnek, a külföldi imperialisták és a belső reakció összefogásának. 3. Véderőnk, hadseregünk fejlesztése. 4. Államunk gazdasági megerősítése, a munkaverseny kifejlesztése, a nagyszerűen kibontakozó magyar Sztahanov-mozgalom támogatása, az ötéves terv megvalósítása útján. Államunk politikai megszilárdítása, a munkásegység, a munkásság vezető szerepe, a munkás-paraszt szövetség megszilárdítása útján, nem tévesztve szem elől, hogy addig, amíg vannak nálunk jobboldali szociáldemokrata maradványok, lesznek kísérletek a munkásegység meglazítására, Pártunk zárt sorainak megbontására; addig, amíg vannak nálunk ellenségei a mezőgazdaság szocialista fejlődésének, addig fennáll a lehetősége a munkás-paraszt szövetség meglazításának vagy megbontásának. 5. A demokratikus és szocialista éberség fokozása a külső és belső ellenség mindennemű aknamunkájával szemben, nem tévesztve szem elől, hogy vannak még nálunk elemek, amelyek a háborútól várják a „felszabadulást”, a munkásság és dolgozó parasztság államának megdöntését, a kapitalisták és nagybirtokosok uralmának visszaállítását. És végül: a Szovjetunió iránti barátság megszilárdítása és elmélyítése, tudatosítva népünkben, hogy a Szovjetunió iránti hűség egyben hűség az új magyar haza, a dolgozónép hazája, tehát önmaga iránt. Ez a mi békeprogramunk, ezek a feladataink a béke megvédésénél. És hogy dolgozó népünkben van elegendő erő és öntudat e feladatok teljesítésére, azt a Sztálin elv «ft! ,CJ VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! Moszkvai tudósítónk beszámolója Sztálin elvtárs születésnapjának ünnepségeiről L C Ö Z ÓK PÁRTJÁNAK KÖZ P ON T I LAP JA SZABAD NÉP minmm VII. ÉVFOLYAM, 300. SZÁM ARA 5§ FILLÉR VASÁRNAP, 1949 DECEMBER 25