Szabad Nép, 1949. december (7. évfolyam, 279-304. szám)

1949-12-25 / 300. szám

VASÁRNAP, 1949 DECEMBER 23 SZABAD NÉP T r­övid, fekete trikóban, olajos vászon-­­ nadrágban áll a gép mellett. A keze is sötét az olajtól, a könyöke is, a nyaka is, homloka is. Nyugodt, tem­pós, szinte lassú mozdulatokkal dolgo­zik. Kényelmesen, sietség, kapkodás nélkül nyúl a munkadarab felé, be­fogja, beállítja, ereszti rá a kést. Per­cekig f­elnézheted, s nem látsz rajta semmi különöset. Csak ha negyed­órája, félórája figyeled, tűnik fel, hogy ezek a mozdulatok egyszerűségükben is milyen tökéletesek, egyenletesek. Soha egy milliméternyi kilengés, soha egy fölösleges rezdülés. Egy élet­­ta­pasztalata testesül meg ezekben a sal­lang nélküli, célratörő, szükséges és elegendő mozdulatokban. Tömörek s művésziek, mint a nagy költő szavai. Kiveszi a munkadarabot, lerakja maga mellé, új henger után nyúl. Húszon­egy másodperc telt el. A gépek mö­gött, az iroda üvegkalitkájában táblá­zat lóg az íróasztal fölött. Keresd ki rajta az esztergályosokat, a motorke­­rékpár-henger megmunkálására vonat­kozó adatokat. Menetvágás, előirány­zat: hat perc. Knecht­ Nándor 1908-ban szüle­tett, Budapesten. Apját is Nándornak hívták, követősegéd volt. Ez az­ egy gyerekük született."Ő ma már az édes­apjára alig emlékszik. Hat éves volt, mikor kitört a háború­s éneklő kato­nák meneteltek végig az­­utcán. Apja az elsők között vonult be, attól fogva levél is alig jött tőle. 1915-ben hírt kaptak, hogy szerb fogságba esett. Ez volt idősebb Knechtl Nándor utolsó jeladása, azután örök időkre eltűnt, el­merült a százezrek, milliók között, aki­ket a nagyurak háborúja megevett. Még csak sírni se lehetett, hiszen olyan irtózatos volt a nyomor. Az anyja haj­nalban elindult, éjszaka jött haza: ta­karítani járt, mosni, vasalni. Öt elemit végzett a Dugonics-utcá­­ban, aztán polgáriba került, a Prá­­ter-utcába. Se a tanárai, se a diákok nem törődtek vele. A harmadik polgári helyett már egy lakatos műhelyébe ke­rült, a Hédervári-utcába. Sötét és hi­deg volt a műhely. Két és fél évig húzta a kiskocsit, egy félévig a mes­ter pofozta. Úgy szabadult, hogy szer­számot alig fogott még a kezébe. Pe­dig ügyes keze volt, ha odahaza a villany, tűzhely, zár elromlott, percek alatt megjavította. Rossz idők voltak ezek: a közelgő világválság évei. Tőkés termelőmódról, krízisről Knechtl Nándor sohasem hal­lott. Éppen csak nem kapott munkát: gyárról üzemre járt a segédlevelével, hiába. Végül is­ az Alfa gépgyárba került, de oda sem a szakmájában: krómozó lett. Reggel­ hétre ment be az ü­zem­be, este tízkor került megint a leve­gőre. Papírpénzt kapott a munká­jáért: koronát. Ezerért vásárolhatott egy doboz gyufát, meg egy Stellwerk cukorkát. Ma már nem emlékszik pon­tosan, két vagy három esztendeig dol­gozott-e itt. Annyi bizonyos, hogy egy szép napon harmincadmagával kitették az utcára. A szakmájában akkor nem helyez­kedhetett el, ezerszámra „luftol­tak“­­a vasipari munkások. Sétáltak, bámész­kodtak a járdán, ha egy úriember el­dobott egy cigarettavéget, rávetették magukat, megálltak a vásárcsarnok kapujában, akad-e olyan finnyás nagy­ságos asszony, aki húsz fillérért haza­­cipelteti a cekkerét. Egyszer egy sereg szegény, rongyos embert látott, akik énekelve, kiáltozva vonultak végig az utcán, mögöttük lovasrendőrök csattog­tak. Nézte őket, szívta a rövid ciga­rettavéget, nem állt közéjük. Mi dolga neki a más bajával, elég a maga nyo­morúsága. Végül is napszámos lett, beállt a kőműve­sekhez. .Akkoriban így lehetett elhelyez­kedni: az ember küldött egy csirkét vagy egy sonkát a pallérnak, hétfőn, esetleg fölvették. Dolgozott, cipeke­­dett megállás nélkül egész, héten, szombaton kapott tizenöt pengőt. Lejött belőle annak a két-három liter bornak az ára, amelyet a pal­lérnak kellett fizetni, hogy hétfőn újra jöhessen az ember. Knechtl Nándor maga is megivott ilyenkor néhány fröccsöt. Vasárnap moziba járt, csak a cow­boy filmeket szerette, ahol sokat lőttek. Könyvet nem olvasott. Ősszel abbamaradtak az építkezések, megint munka nélkül maradt. Kisebb műhelyekben dolgozgatott, ha hagy­ták. Sohá sehol sem maradt, e­gy év­ben tíz helyet is megjárt. Akkoriban ismerkedett meg a feleségével. Pető Annának hívják: Mezőkövesdről jött Pestre,­ szolgálni. 1934-ben házasodtak össze, a Pongrác-úti városi házakban laktak. Az asszony is dolgozott, há­zakhoz járt. 1936-ban végre ismét gyárba ke­rült, a MÁVAG-ba.­ Esztergályos-föl­vétel akkor sem volt, de ő mégis esz­terga mellé került. Csakhogy úgy fi­zették, mint napszámost. Huszonöt fil­lér órabért kapott, esztergályos mun­káért. Egy héten, ha volt elég dolog, megkeresett 14—15 pengőt. Gépies, lé­lektelen volt a munka. Az elején kedv­vel kezdte, de hamar belefásult. Egy­szer eszébe jutott egy fogás, amivel megkönnyíthetné, gyorsabbá­­ tehetné a munkáját. De csak a vállát rándí­totta: minek? Rosszkedvű, sötéthom­­lokú ember lett belőle is, akár a töb­biekből. Keveset beszélt, akkor is in­kább szitkozódott, élt egyik napról a másikra. Mikor késő este hazaért a Pongrác-útra, bekanalazta a levesét, krumplifőzelékét, nézett ki még vala­meddig az ablakon. Aztán lefeküdt, el­aludt. Holnap is van egy nap. Aztán a WM-be került, az autó­traktor műhelybe. Itt se lett jobb kedve. A bérek látszatra emelkedtek, de az emberek közötte egyre rongyo­sabbak lettek. Dolgozott mellette a gyárban egy esztergályos, ez soká kint élt a Szov­jetunióban. Munka közben mesélgetett is az ottani viszonyokról. Hogy élnek a munkások, mit építenek, mennyit ter­melnek, hol laknak a parasztok. Rop­pant üzemekről mesélt, amelyek hetek alatt nőnek ki a földből, városokról, amelyek sivatagra épülnek egy-két év alatt. Új lakóházak egész erdejéről, fürdőszobás, kertre néző munkáslaká­sokról. Szívesen elhallgatta­, kérdezge­tett is. A szaktárs néha hívta, jöjjön vele, volna teendő az ő számára is. Csak legyintett: nem az ő dolga. Meg­volt eddig is a politika nélkül.­­— Knechtl, sose lesz magából em­ber, — mondta amaz. Elrándította a vállát: hát aztán. . Az egészből annyi tanulságot vont le, hogy még felülete­sebben, még jobban utál­kozva dolgo­zott. A németeknek gyártson tankot? Sántha százados úr kétszer is lezá­ratta hanyag munkájáért. A Margit­­körútra került, két-két hónapig élt rab­koszton. 1944-ben lebombázták a lakását, az Auguszta-telepre költöztek ki, egy barakba. Akkor már neki is be kellett volna vonulnia: meglépett, elbújt. Haza nem járhatott, éjszaka az Üdv­hadsereg tömegszállásán­­ aladt, ötven fillérért, vagy vonatra ült, elutazott Szolnokig, aztán vissza, úgy pihent pár órát. A gyárból is kimaradt, „fe­kete“ ember lett. Semmi sem érde­kelte. Néha kirakta a szenet a József­városi pályaudvaron, a vámmentes ki­kötőben. Elállt a csarnok körül, akad-e cipelnivaló krumpliszsák. Aztán jött az ostrom, azt is megúszta. Mikor a németek kivonultak, azt a baraksort, ahol lakott, fölgyújtották. Sírt az egész telep ahogy az első szovjet katona prémes sipkájában végigment a kiégett, üszkös barakok között, sírt Knechtl Nándor is. Lehet­séges, hogy most minden megválto­zik? Hogy véget ér a régi, rossz élet? De látszatra alig változott valami. A gyárak romokban, olcsó szemét a pénz, krumpli is, főzelék is alig jut. Ismét csak kisüzemben kaphatott mun­kát. A­z önök feketézett, autókat javí­tott, ő maga öngyújtót fuserált, víz­csapot, villanyt, gázvezetéket javított a Vágóhíd­ utcában, ahol most laktak. Néha újság is került a kezébe, elol­vasta elejétől végéig. Azt is elolvasta, hogy a Kommunista Párt börtönt kö­vetel a feketézőkre, hogy Rákosi Má­tyás ígéretet tett: megállítjuk az inflá­­ciót, új, jó pénzt vezetünk be. Hm. Erre Knechtl Nándor is kíváncsi: az első háború után nyolc évig tartott. .. Augusztusban, mikor fényes, vert fo­rintokban kapta a fizetését, a főnöke azt mondta: figyelj Knechts, októberre már a millióknál tartunk. De eljött az október, és a december is, és ő még mindig"­ csak hatvan forintot kapott szombaton. Körül még mindenütt ro­mok. A kommunisták újjáépítésről be­szélnek, hároméves tervről. Nem lehet azt: semmiből nem lesz semmi. De ha így van,, miből épült fel máris az a négy ház az utcában? Minden hanyat­lik, romlik, azt mondja a főnök. Pe­dig már autóbusz dübörög el kéken az üzlet előtt... Dollár kell ide, vagy semmi,­­ így a nagykereskedő, aki­től az alkatrészeket veszik. Nem kell dollár, azt mondják a kommunisták, dolgozni kell, s a magunk erejéből... Kinek van igaza? Kezdte megunni a csip-csup munká­kat a műhelyben, átment egy húsipari gépüzembe. De onnan is tovább vá­gyakozott: nagy gyárban, ipartelepen szeretett volna dolgozni. Jelentkezett a szakszervezetnél. Csakhamar kiközvetí­tették a WM-be, a motorkerékpárgyár­ba. Eszterga mellé került. Sok munkája volt életében, de ő leg­­jobban mindig az esztergát szerette. Van-e nagyobb gyönyörűség, mint mi­kor a tengely­e villámsebesen forog, a kés meg úgy vág az acélba, akár a vajba? Szépen, tisztán, gusztusosan dolgozott, szemre is tetszetősen. Hi­szen jól megfizették: kétszáz forintot keresett egy héten. Hiába, más élet ez, más a nagy­üzem . .. Húszezer­ ember lélegzik egy ritmusra. S ha összefognak, hogy nő­nek a romokból az új műhelyek! Egész városon kell keresztülmenni, amíg a motorkerékpárgyárba ér,, vörösen vil­­lódzik a téli hajnalon a Martin. Az ebédszünetben népnevelők járják a munkásokat. Arról beszélnek: összefo­gunk, többet termelünk, jobban is élünk. Ezt Rákosi Mátyás mondotta. Őt csak hagyják békében, eddig is el­végezte­­rendben a munkáját. És még­sem hagyják. Idehallgass, azt mond­ják, te sem dughatod be vattával a fü­led. Amit a kommunisták ígértek, ol­­csóbb árakat, jó bért, kultúrát, mind valóra vált. Hazudtunk egyszer is? Hisz rólad van szó ... Mindig ezek a kommunisták... Az igaz, dolgozni tudnak, csak szét kell nézni a Műhelyben, legjobban az újabb párttagok termelnek. S ami a jobb éle­tet illeti, hiszen azt nem kell magya­rázni neki, okosabb ő azoknál, Irtaga is megmondhatja, hogyan vett új ru­hát, cipőt, fehérneműt a feleségének, a gyerekeknek. Mégsem hagyják béki­ben. Odajön a mester, elnézi. — De jó kezed van neked, Nándi. Tudnál te többet is. Törd kicsit a fejed. Hiszen magadért... Egyszer megnézett egy orosz fil­­­met. Hisz ez is csak propaganda. "De mért izzad meg a nyaka, mikor a párttitkár kelepcébe kerül? . Elragadja őt is a lélek, fölül i­s úgy tapsol,­­mi­kor amaz kitör. .. Nem texasi cow­­boyok ezek! Igaz ügyért harcoló, bátor kommunisták! És kiért harcolnak? Érte is, Knechtl Nándorért? Megnéz még egy szovjet filmet. Attól fogva mást nem is, néz. Mind között legcsudálato­­sabb az „­Igaz ember”. Lehetséges ez? Ilyesmire képes az emberi akarat. Mese az egész ... Másnap az üzemben azt hallja, hogy a film megtörtént esetet dolgozott fel. Csakhogy a valóságban nem Mereszjevnek, hanem Mareszjev­­nek hívták... Tovább maradt a műhelyben, meg­tisztította a gépét. Elbabrált a késsel is. Egyszerre csak úgy állt a kezébe, élesebb szögben. Mi volna, ha így pró­bálná meg, talán jobban menne? Megbolondultál? — kérdezte tőle a szomszédja. — Mit fogsz csinálni januárban? Leveszik a normát! — Ménkűt veszik! — mordult rá. — s ha leveszik, olcsóbb­­lesz megint a kenyér! Briggy innen, te reakciós! —­­Maga is elcsodálkozott a hangján. Csak nem lett kommunista? Másnap három esztergályost hívtak az irodára. A régi időkben ez mindig rosszat jelentett. Ezek visszajöttek, cé­dulát mutattak.­­ Kinevezés. — Taná­csos lettem, miniszteri tanácsos. — Mi a fene? Színházjegyeket osztogatnak az üzem­ben. Feketébe öltözik, a felesége kosz­tümbe, elmegy a Nemzeti Színházba, leül a hatodig sorba. Felgördül a füg­göny, Gorkij darabját adják. Róla be­szélnék a színpadon, Knechtl Nándor­ról. A forradalomról, amely végigszá­guld a világon és elsöpri a tőkésural­mat. Könyvet kér az üzemben, szemi­náriumi füzeteket cipel haza a táská­jában. Egyszer megkóstolta, maga is mondja: elkapta a gépszíj. Este sokáig égeti a villanyt, Sztálin szavait ol­vassa: Új idők, új emberek, új techni­kai normák! Egyszer odajött a géphez Csonka elvtárs, az alapszervi párttitkár. Meg­dicsérte a jó munkájáért, kikérdezte, hogy él, mint él, mik a tervei? Az ő tervei? Dolgozni akar, csak hagyják. Este hazamegy, olvasgat, vasárnap sé­tálni indul a gyerekeivel, a hároméves Paulával és a kicsi Terézzel. Ha a Vasas játszik, kimegy a meccsre is. Az az egy baj, hogy nem megy a fiúk­nak a játék, ahogy kellene. Jobban meg kéne szervezni. Az ám, szervezni k­ell, így a párttitkár elvtárs is. A munka is jobban megy, ha megszervezik. Ott vannak például a brigádok ... Másnap megalakul a Knechtb­­­rigád öt taggal. Brigádkönyvet fek­tetnek fel. Ez áll az első lapon: 1949 július 1. A Motorkerékpár I. osztály IV. csoport esztergályos brigádja meg­alakult és munkájával hozzá akar já­rulni népi demokráciánk megerősítésé­­h­ez. Érezzük, hogy hazánkban minden ember egy-egy láncszemként erősíti al­kotmányunkat. Brigádunk fogadalmat tett, hogy minden tagja magyar kom­munistához illő ambícióval és becsüle­tes munkával küzd fiatal, de erős De­mokráciánk útmutatása mellett. Le­gyen előttünk nagy vezérünk, Rákosi Mátyás példája. Ugorjunk egyet, mert költészet ez a brigádkönyv, ez a pepitakockás fü­zet, teli számokkal adatokkal! Feszül recseg-ropog a táblázat! amit biztosan nem­ teljesít. Óvatos du­haj, azt mondja magáról ... De íme, ez is sikerült. Ördöge van, azt mondják róla az üzemben. Pedig dehogyis van. Nézze meg akárki, hogyan csinálja, s aztán próbálja utána. Megmutatja szívesen bárkinek. Még arrébb is áll, átadja a gépet Farkas Ferencnek, a tanulójá­nak. Tehetséges fiú, ebből lesz majd az igazi sztahanovista. Sokat nem be­szél, de dolgozni tud. Nemrég kapott kétszáz forint jutalmat. — Hogyan csináltad, miért csinál­tad­ Knechts elvtárs? — kérdik tőle tízen, százan is egy nap. Nem felel rögtön, elgondolkozik. — Sok oka van annak. Csak egyet a sok közül: régen forgatom én már a fejemben, hogy belépnék a Pártba, ha vennének. Hiszen ott az én helyem. — Téged ne vennének? — Várj csak, az nem olyan biztos. Ki is kell érdemelni. Bizony, méltónak kell lenni ahhoz. Rákosi Mátyás pártja az! A Knechtl-brigád egyik tagja, Schul­der elvtárs és Ber­kó elvtárs, a mes­ter ajánlották. Odaállt a taggyűlés elé, lassú, kissé bizonytalan, egyszerű szavaival elmondta, mi hozta ide. Minden kéz a magasba emelkedett. És most ül át­ az eszterga mellett, izmos, jócsontú férfi, a haja kissé már őszül. Negyvenegy éves, ki is néz annyinak. Nyugodt, lassú, szinte kényelmes mozdulatokkal dolgozik. Fél négykor megszólal a jel, ő is leállítja a gépét. A mosdóba megy, szappannal lemossa a kezét, az arcát, nyakát, homlokát. Patakokban dől róla a fe­kete, ragadós olaj. Sietnie kell: dél­után még földíszítik a műhelyt, szemi­náriumra is megy, a feleségéhez is ki kell villamosoznia a Szent István­­kórházba, az asszony sajnos, éppen most, beteg. Majd elmeséli neki, hogy szombaton kétezer forintot kapott. Nem, nem jutalomként, ennyi bért szá­mítottak ki az irodán. Érdekes, örül a pénznek is, de legfőképpen nem ennek örül. Hanem minek? Nehéz elmondani, végiggondolni is nehéz.. Csinált vala­mit, teremtett valamit a semmiből, ő, Knecht­ Nándor, így volt, azt mondták eddig, így lesz, mondják majd ezután. És ebben a r esz­ben ő is kitörölhetet­lenül benne van. Nem fújhatják már el: nyomot hagyott maga mögött, mint traktor az őszi szántóföldön. Beírta ne­vét a világ könyvébe. Az pedig, amit csinált, visszafordult, feléje fordult, megfogta őt, őbelőle is csinált valamit. Nem többet, nem kevesebbet: embert. Megpróbál pontosabban­ fogalmazni. A szocializmus, a proletárdiktatúra csi­nált belőlem embert. A Párt csinált belőlem embert, így helyes, így szaba­tos. Ezt is meg kell tanulnia, ponto­san, egyszerűen gondolkozni és be­szélni. Egy ország figyel rá. Az irodán két meghívót kézbesítenek ki neki. Az egyik az új Tudományos Akadémia ülésére szólítja. A másik az "Operába hívja, Sztálin elvtárs szüle­tésnapjának megünneplésére. Mind­kettőt a táskájába teszi. Ahogy kimegy a gépek közötti utcácskán s elhalad az esztergája mellett, elmosolyodik, kezé­vel kisimítja a haját a homlokából. Vájjon mire gondol? Erre gondol: — Háromezer százalék. 'Xarinskiy. Csieretti: KNECHTL NÁNDOR ELETE Miféle titkok könyve ez a táblázat, miféle rejtelmekről beszél? Rimóczyról például, aki lemaradt, akinek a ked­véért brigádértekezletet hívtak össze, ahol Knechtl elvtárs elmagyarázta, hogyan végez a kés helyzetének meg­változtatása nélkül két különböző mű­veletet. Az ötvenedik hét ugrásszerű emelkedéséről, amely a sztálini műsza­kot jelenti. Knechtl elvtárs új, sztaha­novista munkamódszeréről, amely... de, gyerünk csak vissza! Úgy történt a dolog, felhívás jött műhelybe: Sztálin elvtárs születés­napját munkával ünnepeljük! No, ha senkiért, de Sztálinért már csak mi is megmutatjuk! Knechtl brigádvezető akkor 318 százaléknál tartott. Nem akart olyat ígérni, amit nem tud tar­tani: elvállalt 338-at. Hiszen úgy, mint először: aprócseprő dolgokkal rövi­debbé, jobbá lehet tenni a munkát, ha az ember törni kezdi kicsit a fejét. Ol­vasta valahol, hogy a szovjet eszter­gályosok a gép forgását is felgyorsít­ják. Próbáljuk meg. Percenként ötszáz fordulatról fél hatszázig, hétszázig, nyolcszázig... Maga is meglepődött, amikor a hét végén kiszámították: 403 százalék. — Átlagban. Elragadta a verseny kedve, most már a villamoson, ebéd alatt, most már álmában sem tudott másra gondolni. Hát ezt is lehet? Akkor megjelent egy cikk a Szabad Népben: ki lesz az or­szág első esztergályosa? Izgatni kezdte, bejelentette, hogy részt vesz. Törte, törte a fejét, összevont, ész­­szerűsített. Addig, amíg kisütött ma­gának egy olyan kést, amellyel egy­szerre le is szúrta, meg is esztergálta munkadarabot. Eddig két kés kellett hozzá. Megmutatta a köszörűsöknek, megcsinálták. Ki lehetett küszöbölni a késváltást. A heti átlaga 705 százalék lett. Micsoda? Gyerünk tovább! Ne­künk, kommunistáknak, hallotta egy­szer egy pártnapon, nincs utunk visz­­szafelé. Tovább tökéletesítette a gépét. Olyan friss volt az agya, mintha most járna csak iskolába. Akkor megkapta­­ Bikov elvtárs munkamódszerének leírását. Hazavitte, négyszer is elolvasta. Hm. Tanulhat itt még az ember. Mért ne lehetne ma nálunk is negatív ért köszörülni a késre? Másnap kiugrott: ezer százalé­kot teljesített. Fel a szívvel, az üze­mek fölé! A Köztársaság­ téren együtt vacsorázott a többi sztahanovistával és Kádár, Kovács. Apró elvtársakkal. Ivott egy kevés bort is, nem szállt a fejébe. Megígért 2000 százalékot. Úgy magában arra gondolt, hogy több is beleférne, de n­em akar olyat állítani, i * forgalom. I Hét: 43 44 45 46 47 48 49 50 Knechtl N. 318% 310% 403% 352% 705% 712% 740% 1100% Schulder J. 303% 309% szab. szab. szab. szab. 300% 480% Búzás J. 216% 229% 196% 215% 301% 247% 278% Beteg Koppermann 203% 201% 180% 191% 220% 219% 200% 280% ‘Rimóczy 20,0 %■206%. 205%. 181% 203,% 205% 208% ,255%.. Átlag 248% 250% 246%­ 259% 346% 346%­­346% 540% 13 A tavalyinál 64 százalékkal nagyobb karácsonyi forgalom az Állami Áruházainkban Gyönyörű kirakatok, hatalmas áru­bőség s ami a legfontosabb: hatalmas vevőtömegek — ez jellemzi az idei karácsonyi vásárt. Hároméves tervünk nagyszerű győzelme, a sorozatos ár­­leszállítások, az életszínvonal emel­kedése jól tükröződik a vásárlók meg­növekedett számából. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mintha összehasonlítjuk az idei karácsonyi forgalmat a tavalyival. Vegyü­k például az Állami Áruházakat. A hét legnagyobb nagybudapesti Ál­lami Áruházban az idei aranyvasárnap 64 százalék­kal nagyobb forgalmat bonyolítot­tak le, mint a múlt esztendőben. Hatalmas a forgalom emelkedése a textilárukban. Tavaly december 18-án a Divatcsarnokban 66.000 forint ér­tékű pamutárut adtak el. Az idén ugyanazon a napon 189.000 forint értékű pamutárut vásároltak meg. Szövetáruból tavaly ugyanakkor 15.000 forint, az idén már 95.000 forintos for­galmat bonyolítottak le. Több mint kétszeresére emelkedett a cipőeladá­­sok értéke is: 49.000 forintról 99.000 forintra. A konfekció-áruk iránt is megnőtt a kereslet: a férfikonfekció­­cikkekben 35.000-ről 55.000-re, a női konfekcióban 33.000-ről 86.000 forintra emelkedett a Divatcsarnok idei de­cember 18-i forgalma a tavalyival szemben. A vásárlások nagyarányú emelke­dése mellett jellemző az idei kará­­­csony előtti forgalomra, hogy nemcsak a mindennapi legelemibb közszükség­leti cikkek fogynak, hanem sokan vesznek olyan azelőtt nehe­zebben eladható cikkeket, mint pél­dául szőnyegek, herendi parcellán, csillárok és paplanok. Ez leginkább a Divatcsarnokban mu­tatkozik meg. Itt december közepéig már a tavalyinak háromszorosára nőtt Sokan keresik a zománcozott tűz­helyeket is. Tavaly ilyen tájban — mondja az osztály vezetője — állandóan, 40 po­­rosodott a raktárban. Az idén kétszá­zat rendelt az osztály, de egy-kettőre elfogytak. Kerékpárokat tavaly decemberben alig vásároltak, hiszen a nyár ezeknek az idénye, most százáva­ adják el őket. Jól fogynak a csillárok és a rádiók is. Az is jellemző az idei karácsonyi vásárra, hogy túlnyomó részt kész­pénzben vásárolnak a dolgozók. Tavaly még a vásárlások 30 szá­zaléka OKA-ra történt, az idén már csak 5-6 százalékban vesz­nek részletre. A dolgozók mindenütt a minőségi árut keresik. Igényesebbek, jobban megnézik, mit vesznek. Rádióból a jobb minőségű 1500—1800 forin­tos készülékek fogynak leginkább. A forgalom nagyarányú megnöve­kedése nemcsak a divatcsarnokra jel­lemző, hanem így van a többi Állami Áruházban is. A „Csillag"-ban pél­dául 31 százalékkal nagyobb a for­galom, a „Verseny"-ben két és fél­szeresére növekedett a vásárlások ösz­­szege a múltévihez viszonyítva. És, hogy valóban a dolgozók vásárol­nak többet, arra bizonyíték, hogy a csúcsforgalom munkaidő után, délután 5 és 6 óra között van. Többen, jobbat és olcsóbban vásá­­rolnak az idén, mint tavaly karácsony­kor. A karácsonyi vásár forgalomnöve­kedésének adatai beszédes bizonyítékai életszínvonalunk emelkedése gyors ütemének.

Next