Szabad Nép, 1949. december (7. évfolyam, 279-304. szám)
1949-12-25 / 300. szám
VASÁRNAP, 1949 DECEMBER 23 SZABAD NÉP T rövid, fekete trikóban, olajos vászon- nadrágban áll a gép mellett. A keze is sötét az olajtól, a könyöke is, a nyaka is, homloka is. Nyugodt, tempós, szinte lassú mozdulatokkal dolgozik. Kényelmesen, sietség, kapkodás nélkül nyúl a munkadarab felé, befogja, beállítja, ereszti rá a kést. Percekig felnézheted, s nem látsz rajta semmi különöset. Csak ha negyedórája, félórája figyeled, tűnik fel, hogy ezek a mozdulatok egyszerűségükben is milyen tökéletesek, egyenletesek. Soha egy milliméternyi kilengés, soha egy fölösleges rezdülés. Egy élettapasztalata testesül meg ezekben a sallang nélküli, célratörő, szükséges és elegendő mozdulatokban. Tömörek s művésziek, mint a nagy költő szavai. Kiveszi a munkadarabot, lerakja maga mellé, új henger után nyúl. Húszonegy másodperc telt el. A gépek mögött, az iroda üvegkalitkájában táblázat lóg az íróasztal fölött. Keresd ki rajta az esztergályosokat, a motorkerékpár-henger megmunkálására vonatkozó adatokat. Menetvágás, előirányzat: hat perc. Knecht Nándor 1908-ban született, Budapesten. Apját is Nándornak hívták, követősegéd volt. Ez az egy gyerekük született."Ő ma már az édesapjára alig emlékszik. Hat éves volt, mikor kitört a háborús éneklő katonák meneteltek végig azutcán. Apja az elsők között vonult be, attól fogva levél is alig jött tőle. 1915-ben hírt kaptak, hogy szerb fogságba esett. Ez volt idősebb Knechtl Nándor utolsó jeladása, azután örök időkre eltűnt, elmerült a százezrek, milliók között, akiket a nagyurak háborúja megevett. Még csak sírni se lehetett, hiszen olyan irtózatos volt a nyomor. Az anyja hajnalban elindult, éjszaka jött haza: takarítani járt, mosni, vasalni. Öt elemit végzett a Dugonics-utcában, aztán polgáriba került, a Práter-utcába. Se a tanárai, se a diákok nem törődtek vele. A harmadik polgári helyett már egy lakatos műhelyébe került, a Hédervári-utcába. Sötét és hideg volt a műhely. Két és fél évig húzta a kiskocsit, egy félévig a mester pofozta. Úgy szabadult, hogy szerszámot alig fogott még a kezébe. Pedig ügyes keze volt, ha odahaza a villany, tűzhely, zár elromlott, percek alatt megjavította. Rossz idők voltak ezek: a közelgő világválság évei. Tőkés termelőmódról, krízisről Knechtl Nándor sohasem hallott. Éppen csak nem kapott munkát: gyárról üzemre járt a segédlevelével, hiába. Végül is az Alfa gépgyárba került, de oda sem a szakmájában: krómozó lett. Reggel hétre ment be az üzembe, este tízkor került megint a levegőre. Papírpénzt kapott a munkájáért: koronát. Ezerért vásárolhatott egy doboz gyufát, meg egy Stellwerk cukorkát. Ma már nem emlékszik pontosan, két vagy három esztendeig dolgozott-e itt. Annyi bizonyos, hogy egy szép napon harmincadmagával kitették az utcára. A szakmájában akkor nem helyezkedhetett el, ezerszámra „luftoltak“a vasipari munkások. Sétáltak, bámészkodtak a járdán, ha egy úriember eldobott egy cigarettavéget, rávetették magukat, megálltak a vásárcsarnok kapujában, akad-e olyan finnyás nagyságos asszony, aki húsz fillérért hazacipelteti a cekkerét. Egyszer egy sereg szegény, rongyos embert látott, akik énekelve, kiáltozva vonultak végig az utcán, mögöttük lovasrendőrök csattogtak. Nézte őket, szívta a rövid cigarettavéget, nem állt közéjük. Mi dolga neki a más bajával, elég a maga nyomorúsága. Végül is napszámos lett, beállt a kőművesekhez. .Akkoriban így lehetett elhelyezkedni: az ember küldött egy csirkét vagy egy sonkát a pallérnak, hétfőn, esetleg fölvették. Dolgozott, cipekedett megállás nélkül egész, héten, szombaton kapott tizenöt pengőt. Lejött belőle annak a két-három liter bornak az ára, amelyet a pallérnak kellett fizetni, hogy hétfőn újra jöhessen az ember. Knechtl Nándor maga is megivott ilyenkor néhány fröccsöt. Vasárnap moziba járt, csak a cowboy filmeket szerette, ahol sokat lőttek. Könyvet nem olvasott. Ősszel abbamaradtak az építkezések, megint munka nélkül maradt. Kisebb műhelyekben dolgozgatott, ha hagyták. Sohá sehol sem maradt, egy évben tíz helyet is megjárt. Akkoriban ismerkedett meg a feleségével. Pető Annának hívják: Mezőkövesdről jött Pestre, szolgálni. 1934-ben házasodtak össze, a Pongrác-úti városi házakban laktak. Az asszony is dolgozott, házakhoz járt. 1936-ban végre ismét gyárba került, a MÁVAG-ba. Esztergályos-fölvétel akkor sem volt, de ő mégis eszterga mellé került. Csakhogy úgy fizették, mint napszámost. Huszonöt fillér órabért kapott, esztergályos munkáért. Egy héten, ha volt elég dolog, megkeresett 14—15 pengőt. Gépies, lélektelen volt a munka. Az elején kedvvel kezdte, de hamar belefásult. Egyszer eszébe jutott egy fogás, amivel megkönnyíthetné, gyorsabbá tehetné a munkáját. De csak a vállát rándította: minek? Rosszkedvű, sötéthomlokú ember lett belőle is, akár a többiekből. Keveset beszélt, akkor is inkább szitkozódott, élt egyik napról a másikra. Mikor késő este hazaért a Pongrác-útra, bekanalazta a levesét, krumplifőzelékét, nézett ki még valameddig az ablakon. Aztán lefeküdt, elaludt. Holnap is van egy nap. Aztán a WM-be került, az autótraktor műhelybe. Itt se lett jobb kedve. A bérek látszatra emelkedtek, de az emberek közötte egyre rongyosabbak lettek. Dolgozott mellette a gyárban egy esztergályos, ez soká kint élt a Szovjetunióban. Munka közben mesélgetett is az ottani viszonyokról. Hogy élnek a munkások, mit építenek, mennyit termelnek, hol laknak a parasztok. Roppant üzemekről mesélt, amelyek hetek alatt nőnek ki a földből, városokról, amelyek sivatagra épülnek egy-két év alatt. Új lakóházak egész erdejéről, fürdőszobás, kertre néző munkáslakásokról. Szívesen elhallgatta, kérdezgetett is. A szaktárs néha hívta, jöjjön vele, volna teendő az ő számára is. Csak legyintett: nem az ő dolga. Megvolt eddig is a politika nélkül.— Knechtl, sose lesz magából ember, — mondta amaz. Elrándította a vállát: hát aztán. . Az egészből annyi tanulságot vont le, hogy még felületesebben, még jobban utálkozva dolgozott. A németeknek gyártson tankot? Sántha százados úr kétszer is lezáratta hanyag munkájáért. A Margitkörútra került, két-két hónapig élt rabkoszton. 1944-ben lebombázták a lakását, az Auguszta-telepre költöztek ki, egy barakba. Akkor már neki is be kellett volna vonulnia: meglépett, elbújt. Haza nem járhatott, éjszaka az Üdvhadsereg tömegszállásán aladt, ötven fillérért, vagy vonatra ült, elutazott Szolnokig, aztán vissza, úgy pihent pár órát. A gyárból is kimaradt, „fekete“ ember lett. Semmi sem érdekelte. Néha kirakta a szenet a Józsefvárosi pályaudvaron, a vámmentes kikötőben. Elállt a csarnok körül, akad-e cipelnivaló krumpliszsák. Aztán jött az ostrom, azt is megúszta. Mikor a németek kivonultak, azt a baraksort, ahol lakott, fölgyújtották. Sírt az egész telep ahogy az első szovjet katona prémes sipkájában végigment a kiégett, üszkös barakok között, sírt Knechtl Nándor is. Lehetséges, hogy most minden megváltozik? Hogy véget ér a régi, rossz élet? De látszatra alig változott valami. A gyárak romokban, olcsó szemét a pénz, krumpli is, főzelék is alig jut. Ismét csak kisüzemben kaphatott munkát. Az önök feketézett, autókat javított, ő maga öngyújtót fuserált, vízcsapot, villanyt, gázvezetéket javított a Vágóhíd utcában, ahol most laktak. Néha újság is került a kezébe, elolvasta elejétől végéig. Azt is elolvasta, hogy a Kommunista Párt börtönt követel a feketézőkre, hogy Rákosi Mátyás ígéretet tett: megállítjuk az inflációt, új, jó pénzt vezetünk be. Hm. Erre Knechtl Nándor is kíváncsi: az első háború után nyolc évig tartott. .. Augusztusban, mikor fényes, vert forintokban kapta a fizetését, a főnöke azt mondta: figyelj Knechts, októberre már a millióknál tartunk. De eljött az október, és a december is, és ő még mindig" csak hatvan forintot kapott szombaton. Körül még mindenütt romok. A kommunisták újjáépítésről beszélnek, hároméves tervről. Nem lehet azt: semmiből nem lesz semmi. De ha így van,, miből épült fel máris az a négy ház az utcában? Minden hanyatlik, romlik, azt mondja a főnök. Pedig már autóbusz dübörög el kéken az üzlet előtt... Dollár kell ide, vagy semmi, így a nagykereskedő, akitől az alkatrészeket veszik. Nem kell dollár, azt mondják a kommunisták, dolgozni kell, s a magunk erejéből... Kinek van igaza? Kezdte megunni a csip-csup munkákat a műhelyben, átment egy húsipari gépüzembe. De onnan is tovább vágyakozott: nagy gyárban, ipartelepen szeretett volna dolgozni. Jelentkezett a szakszervezetnél. Csakhamar kiközvetítették a WM-be, a motorkerékpárgyárba. Eszterga mellé került. Sok munkája volt életében, de ő legjobban mindig az esztergát szerette. Van-e nagyobb gyönyörűség, mint mikor a tengelye villámsebesen forog, a kés meg úgy vág az acélba, akár a vajba? Szépen, tisztán, gusztusosan dolgozott, szemre is tetszetősen. Hiszen jól megfizették: kétszáz forintot keresett egy héten. Hiába, más élet ez, más a nagyüzem . .. Húszezer ember lélegzik egy ritmusra. S ha összefognak, hogy nőnek a romokból az új műhelyek! Egész városon kell keresztülmenni, amíg a motorkerékpárgyárba ér,, vörösen villódzik a téli hajnalon a Martin. Az ebédszünetben népnevelők járják a munkásokat. Arról beszélnek: összefogunk, többet termelünk, jobban is élünk. Ezt Rákosi Mátyás mondotta. Őt csak hagyják békében, eddig is elvégezterendben a munkáját. És mégsem hagyják. Idehallgass, azt mondják, te sem dughatod be vattával a füled. Amit a kommunisták ígértek, olcsóbb árakat, jó bért, kultúrát, mind valóra vált. Hazudtunk egyszer is? Hisz rólad van szó ... Mindig ezek a kommunisták... Az igaz, dolgozni tudnak, csak szét kell nézni a Műhelyben, legjobban az újabb párttagok termelnek. S ami a jobb életet illeti, hiszen azt nem kell magyarázni neki, okosabb ő azoknál, Irtaga is megmondhatja, hogyan vett új ruhát, cipőt, fehérneműt a feleségének, a gyerekeknek. Mégsem hagyják békiben. Odajön a mester, elnézi. — De jó kezed van neked, Nándi. Tudnál te többet is. Törd kicsit a fejed. Hiszen magadért... Egyszer megnézett egy orosz filmet. Hisz ez is csak propaganda. "De mért izzad meg a nyaka, mikor a párttitkár kelepcébe kerül? . Elragadja őt is a lélek, fölül is úgy tapsol,mikor amaz kitör. .. Nem texasi cowboyok ezek! Igaz ügyért harcoló, bátor kommunisták! És kiért harcolnak? Érte is, Knechtl Nándorért? Megnéz még egy szovjet filmet. Attól fogva mást nem is, néz. Mind között legcsudálatosabb az „Igaz ember”. Lehetséges ez? Ilyesmire képes az emberi akarat. Mese az egész ... Másnap az üzemben azt hallja, hogy a film megtörtént esetet dolgozott fel. Csakhogy a valóságban nem Mereszjevnek, hanem Mareszjevnek hívták... Tovább maradt a műhelyben, megtisztította a gépét. Elbabrált a késsel is. Egyszerre csak úgy állt a kezébe, élesebb szögben. Mi volna, ha így próbálná meg, talán jobban menne? Megbolondultál? — kérdezte tőle a szomszédja. — Mit fogsz csinálni januárban? Leveszik a normát! — Ménkűt veszik! — mordult rá. — s ha leveszik, olcsóbblesz megint a kenyér! Briggy innen, te reakciós! —Maga is elcsodálkozott a hangján. Csak nem lett kommunista? Másnap három esztergályost hívtak az irodára. A régi időkben ez mindig rosszat jelentett. Ezek visszajöttek, cédulát mutattak. Kinevezés. — Tanácsos lettem, miniszteri tanácsos. — Mi a fene? Színházjegyeket osztogatnak az üzemben. Feketébe öltözik, a felesége kosztümbe, elmegy a Nemzeti Színházba, leül a hatodig sorba. Felgördül a függöny, Gorkij darabját adják. Róla beszélnék a színpadon, Knechtl Nándorról. A forradalomról, amely végigszáguld a világon és elsöpri a tőkésuralmat. Könyvet kér az üzemben, szemináriumi füzeteket cipel haza a táskájában. Egyszer megkóstolta, maga is mondja: elkapta a gépszíj. Este sokáig égeti a villanyt, Sztálin szavait olvassa: Új idők, új emberek, új technikai normák! Egyszer odajött a géphez Csonka elvtárs, az alapszervi párttitkár. Megdicsérte a jó munkájáért, kikérdezte, hogy él, mint él, mik a tervei? Az ő tervei? Dolgozni akar, csak hagyják. Este hazamegy, olvasgat, vasárnap sétálni indul a gyerekeivel, a hároméves Paulával és a kicsi Terézzel. Ha a Vasas játszik, kimegy a meccsre is. Az az egy baj, hogy nem megy a fiúknak a játék, ahogy kellene. Jobban meg kéne szervezni. Az ám, szervezni kell, így a párttitkár elvtárs is. A munka is jobban megy, ha megszervezik. Ott vannak például a brigádok ... Másnap megalakul a Knechtbrigád öt taggal. Brigádkönyvet fektetnek fel. Ez áll az első lapon: 1949 július 1. A Motorkerékpár I. osztály IV. csoport esztergályos brigádja megalakult és munkájával hozzá akar járulni népi demokráciánk megerősítéséhez. Érezzük, hogy hazánkban minden ember egy-egy láncszemként erősíti alkotmányunkat. Brigádunk fogadalmat tett, hogy minden tagja magyar kommunistához illő ambícióval és becsületes munkával küzd fiatal, de erős Demokráciánk útmutatása mellett. Legyen előttünk nagy vezérünk, Rákosi Mátyás példája. Ugorjunk egyet, mert költészet ez a brigádkönyv, ez a pepitakockás füzet, teli számokkal adatokkal! Feszül recseg-ropog a táblázat! amit biztosan nem teljesít. Óvatos duhaj, azt mondja magáról ... De íme, ez is sikerült. Ördöge van, azt mondják róla az üzemben. Pedig dehogyis van. Nézze meg akárki, hogyan csinálja, s aztán próbálja utána. Megmutatja szívesen bárkinek. Még arrébb is áll, átadja a gépet Farkas Ferencnek, a tanulójának. Tehetséges fiú, ebből lesz majd az igazi sztahanovista. Sokat nem beszél, de dolgozni tud. Nemrég kapott kétszáz forint jutalmat. — Hogyan csináltad, miért csináltad Knechts elvtárs? — kérdik tőle tízen, százan is egy nap. Nem felel rögtön, elgondolkozik. — Sok oka van annak. Csak egyet a sok közül: régen forgatom én már a fejemben, hogy belépnék a Pártba, ha vennének. Hiszen ott az én helyem. — Téged ne vennének? — Várj csak, az nem olyan biztos. Ki is kell érdemelni. Bizony, méltónak kell lenni ahhoz. Rákosi Mátyás pártja az! A Knechtl-brigád egyik tagja, Schulder elvtárs és Berkó elvtárs, a mester ajánlották. Odaállt a taggyűlés elé, lassú, kissé bizonytalan, egyszerű szavaival elmondta, mi hozta ide. Minden kéz a magasba emelkedett. És most ül át az eszterga mellett, izmos, jócsontú férfi, a haja kissé már őszül. Negyvenegy éves, ki is néz annyinak. Nyugodt, lassú, szinte kényelmes mozdulatokkal dolgozik. Fél négykor megszólal a jel, ő is leállítja a gépét. A mosdóba megy, szappannal lemossa a kezét, az arcát, nyakát, homlokát. Patakokban dől róla a fekete, ragadós olaj. Sietnie kell: délután még földíszítik a műhelyt, szemináriumra is megy, a feleségéhez is ki kell villamosoznia a Szent Istvánkórházba, az asszony sajnos, éppen most, beteg. Majd elmeséli neki, hogy szombaton kétezer forintot kapott. Nem, nem jutalomként, ennyi bért számítottak ki az irodán. Érdekes, örül a pénznek is, de legfőképpen nem ennek örül. Hanem minek? Nehéz elmondani, végiggondolni is nehéz.. Csinált valamit, teremtett valamit a semmiből, ő, Knecht Nándor, így volt, azt mondták eddig, így lesz, mondják majd ezután. És ebben a r eszben ő is kitörölhetetlenül benne van. Nem fújhatják már el: nyomot hagyott maga mögött, mint traktor az őszi szántóföldön. Beírta nevét a világ könyvébe. Az pedig, amit csinált, visszafordult, feléje fordult, megfogta őt, őbelőle is csinált valamit. Nem többet, nem kevesebbet: embert. Megpróbál pontosabban fogalmazni. A szocializmus, a proletárdiktatúra csinált belőlem embert. A Párt csinált belőlem embert, így helyes, így szabatos. Ezt is meg kell tanulnia, pontosan, egyszerűen gondolkozni és beszélni. Egy ország figyel rá. Az irodán két meghívót kézbesítenek ki neki. Az egyik az új Tudományos Akadémia ülésére szólítja. A másik az "Operába hívja, Sztálin elvtárs születésnapjának megünneplésére. Mindkettőt a táskájába teszi. Ahogy kimegy a gépek közötti utcácskán s elhalad az esztergája mellett, elmosolyodik, kezével kisimítja a haját a homlokából. Vájjon mire gondol? Erre gondol: — Háromezer százalék. 'Xarinskiy. Csieretti: KNECHTL NÁNDOR ELETE Miféle titkok könyve ez a táblázat, miféle rejtelmekről beszél? Rimóczyról például, aki lemaradt, akinek a kedvéért brigádértekezletet hívtak össze, ahol Knechtl elvtárs elmagyarázta, hogyan végez a kés helyzetének megváltoztatása nélkül két különböző műveletet. Az ötvenedik hét ugrásszerű emelkedéséről, amely a sztálini műszakot jelenti. Knechtl elvtárs új, sztahanovista munkamódszeréről, amely... de, gyerünk csak vissza! Úgy történt a dolog, felhívás jött műhelybe: Sztálin elvtárs születésnapját munkával ünnepeljük! No, ha senkiért, de Sztálinért már csak mi is megmutatjuk! Knechtl brigádvezető akkor 318 százaléknál tartott. Nem akart olyat ígérni, amit nem tud tartani: elvállalt 338-at. Hiszen úgy, mint először: aprócseprő dolgokkal rövidebbé, jobbá lehet tenni a munkát, ha az ember törni kezdi kicsit a fejét. Olvasta valahol, hogy a szovjet esztergályosok a gép forgását is felgyorsítják. Próbáljuk meg. Percenként ötszáz fordulatról fél hatszázig, hétszázig, nyolcszázig... Maga is meglepődött, amikor a hét végén kiszámították: 403 százalék. — Átlagban. Elragadta a verseny kedve, most már a villamoson, ebéd alatt, most már álmában sem tudott másra gondolni. Hát ezt is lehet? Akkor megjelent egy cikk a Szabad Népben: ki lesz az ország első esztergályosa? Izgatni kezdte, bejelentette, hogy részt vesz. Törte, törte a fejét, összevont, észszerűsített. Addig, amíg kisütött magának egy olyan kést, amellyel egyszerre le is szúrta, meg is esztergálta munkadarabot. Eddig két kés kellett hozzá. Megmutatta a köszörűsöknek, megcsinálták. Ki lehetett küszöbölni a késváltást. A heti átlaga 705 százalék lett. Micsoda? Gyerünk tovább! Nekünk, kommunistáknak, hallotta egyszer egy pártnapon, nincs utunk viszszafelé. Tovább tökéletesítette a gépét. Olyan friss volt az agya, mintha most járna csak iskolába. Akkor megkapta Bikov elvtárs munkamódszerének leírását. Hazavitte, négyszer is elolvasta. Hm. Tanulhat itt még az ember. Mért ne lehetne ma nálunk is negatív ért köszörülni a késre? Másnap kiugrott: ezer százalékot teljesített. Fel a szívvel, az üzemek fölé! A Köztársaság téren együtt vacsorázott a többi sztahanovistával és Kádár, Kovács. Apró elvtársakkal. Ivott egy kevés bort is, nem szállt a fejébe. Megígért 2000 százalékot. Úgy magában arra gondolt, hogy több is beleférne, de nem akar olyat állítani, i * forgalom. I Hét: 43 44 45 46 47 48 49 50 Knechtl N. 318% 310% 403% 352% 705% 712% 740% 1100% Schulder J. 303% 309% szab. szab. szab. szab. 300% 480% Búzás J. 216% 229% 196% 215% 301% 247% 278% Beteg Koppermann 203% 201% 180% 191% 220% 219% 200% 280% ‘Rimóczy 20,0 %■206%. 205%. 181% 203,% 205% 208% ,255%.. Átlag 248% 250% 246% 259% 346% 346%346% 540% 13 A tavalyinál 64 százalékkal nagyobb karácsonyi forgalom az Állami Áruházainkban Gyönyörű kirakatok, hatalmas árubőség s ami a legfontosabb: hatalmas vevőtömegek — ez jellemzi az idei karácsonyi vásárt. Hároméves tervünk nagyszerű győzelme, a sorozatos árleszállítások, az életszínvonal emelkedése jól tükröződik a vásárlók megnövekedett számából. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mintha összehasonlítjuk az idei karácsonyi forgalmat a tavalyival. Vegyük például az Állami Áruházakat. A hét legnagyobb nagybudapesti Állami Áruházban az idei aranyvasárnap 64 százalékkal nagyobb forgalmat bonyolítottak le, mint a múlt esztendőben. Hatalmas a forgalom emelkedése a textilárukban. Tavaly december 18-án a Divatcsarnokban 66.000 forint értékű pamutárut adtak el. Az idén ugyanazon a napon 189.000 forint értékű pamutárut vásároltak meg. Szövetáruból tavaly ugyanakkor 15.000 forint, az idén már 95.000 forintos forgalmat bonyolítottak le. Több mint kétszeresére emelkedett a cipőeladások értéke is: 49.000 forintról 99.000 forintra. A konfekció-áruk iránt is megnőtt a kereslet: a férfikonfekciócikkekben 35.000-ről 55.000-re, a női konfekcióban 33.000-ről 86.000 forintra emelkedett a Divatcsarnok idei december 18-i forgalma a tavalyival szemben. A vásárlások nagyarányú emelkedése mellett jellemző az idei karácsony előtti forgalomra, hogy nemcsak a mindennapi legelemibb közszükségleti cikkek fogynak, hanem sokan vesznek olyan azelőtt nehezebben eladható cikkeket, mint például szőnyegek, herendi parcellán, csillárok és paplanok. Ez leginkább a Divatcsarnokban mutatkozik meg. Itt december közepéig már a tavalyinak háromszorosára nőtt Sokan keresik a zománcozott tűzhelyeket is. Tavaly ilyen tájban — mondja az osztály vezetője — állandóan, 40 porosodott a raktárban. Az idén kétszázat rendelt az osztály, de egy-kettőre elfogytak. Kerékpárokat tavaly decemberben alig vásároltak, hiszen a nyár ezeknek az idénye, most százáva adják el őket. Jól fogynak a csillárok és a rádiók is. Az is jellemző az idei karácsonyi vásárra, hogy túlnyomó részt készpénzben vásárolnak a dolgozók. Tavaly még a vásárlások 30 százaléka OKA-ra történt, az idén már csak 5-6 százalékban vesznek részletre. A dolgozók mindenütt a minőségi árut keresik. Igényesebbek, jobban megnézik, mit vesznek. Rádióból a jobb minőségű 1500—1800 forintos készülékek fogynak leginkább. A forgalom nagyarányú megnövekedése nemcsak a divatcsarnokra jellemző, hanem így van a többi Állami Áruházban is. A „Csillag"-ban például 31 százalékkal nagyobb a forgalom, a „Verseny"-ben két és félszeresére növekedett a vásárlások öszszege a múltévihez viszonyítva. És, hogy valóban a dolgozók vásárolnak többet, arra bizonyíték, hogy a csúcsforgalom munkaidő után, délután 5 és 6 óra között van. Többen, jobbat és olcsóbban vásárolnak az idén, mint tavaly karácsonykor. A karácsonyi vásár forgalomnövekedésének adatai beszédes bizonyítékai életszínvonalunk emelkedése gyors ütemének.