Szabad Nép, 1950. január (8. évfolyam, 1-26. szám)
1950-01-22 / 19. szám
to SZABAD NÉP VASÁRNAP, 1950 JANUÁR 22 KARINTHY FERENC: Gyülekezés Még a tavasszal történt, hogy a lucskos országúton három férfi ballagott ki a városka felől a sík, fekete gabonaföldek közé. Kocsin is mehettek volna, de a hirtelen támadó vizes, meleg szélben, amely a pocsolyák vékony jegét megizzaszotta, inkább gyalog indultak el. Kettő közülük mérnök volt s az este érkezett Budapestről; a harmadik — egy bőrszín arcu, dudoros homlokú, hajlottan járó bakancsos kis öregember gyűrött bársonynadrágban — a szakszervezetnél csatlakozott hozzájuk. Kint, ahol már árok se volt, letértek az útról, a mezők közé csaptak Mentek még valameddig, egy helyen megálltak. — Itt mondta az idősebb mérnök, a barna irhabundás és botját a földbe szúrta. A kis, bakancsos öregember — Tulipán Mihály — felmarkolt egy kevés homokot, füstös, barna ujjai közt morzsolgatta a szemcséket. — Rossz föld ez, derékig sem női benn a kukorica — mondta és ami a markában volt, magasan fölszórta a kék levegőbe — Véráztatta föld. Az irhabundás őszes bajusza alatt elmosolyodott, ki se vette a szivart a szájából: — Na, nekünk elég jó föld lesz így is. Majd egy kicsit megforgatjuk. Egész délelőtt kint maradtak, keresztül kasul bejárták a mezőket, le a Duna partjáig. A szél a kabátjuk alá bújt és púpot duzzasztott a hátukra, a nap hidegen forrongva kúszott a kék magasba Akkor visszasétáltak a koronába, úgy átfáztak, forralva kérték a bort, jókedvükben hárman megittak egy literrel. Az irhabundás még azon az éjjel visszautazott, de a másik kettő ottmaradt Munkásokat fogadtak, azok mérni kezdték a földet, lyukakat ástak belé az út mentén fabódét ácsoltak. Emberek gyűltek oda az országból, nem telt el három hét, százan lehettek. Nyárra már valami félezren nyüzsögtek a hányásokban: fúrták, kotorták a fekete homokot, akár a hangyák. A föld megmozdult, meleg, porhanyó keblét kitárta. Az építkezések híre azután szétáradt az országban, távoli vidékekről odacsalogatta az embereket. Ősszel hosszú, egyenes lenyőszálak úsztak le a Bakonyitól a köves, habzó Torna erecskén, gyantás, csípős illattal teltek meg a völgyek. Ott, ahol az ér a Marcalba ömlik és sárga, agyagos örvényt ver a víz tükre, nagy ácsszögekkel, hevederrel tutajjá fogták öszsze a fatörzseket, az egyik férfi a hevenyészett kormányhoz állt, a másik — nem is férfi még csak pelyhes gyerek — az egyenes evezővel kezdte a folyót csapkodni. Attól fogva a tutaj a sebes Marcallal kanyargott együtt: ha túl közel került valahogy a parthoz, a két ember rudakat fogott, úgy taszigálták beljebb a járművet, vissza a viz sodrába. Ahol a vidék sik, a Marcal elfekszik, mint egy tó, sodra '.assúdik: ilyenkor a tutajosok is megpihenhetnek. szalonnát, kenyeret szelnek. lábasban krumplit főznek: egyikük meg alhat *s a tenyőszálak végébe ácsolt kalynbában. Négy napig tart, amíg a Rábába érnek s elúsznak Győr hidacskája alatt, innen már csak egy siklás a nagy Dunáig Ott kikötöttek, gyufát, sót, dohányt, petróleumot vásároltak. Meg hosszú útra készültek. Az a néhány parti őgyelgő, aki mindig a holnapi napot várja, örül, ha beszédbe keveredhet az utas emberrel. — Honnan? — Felülről — válaszolja az idősebb tutajos, a csizmás és zsiros kalapja alól ártatlanul a hegyek felé pislant — És hová? — Lefelé. A Dunán már nyugodalmasabb az utazás: Gyalog András is hosszabbra ereszti szavát Széles a folyó, csak arra kell vigyázni, hogy a tutaj az árban maradjon. — Ez folyó? A Dnyeszter megvan négyszer ilyen széles. Ott aztán láthatsz tutajt, dereglyét meg olyat tudnak csinálni, esztendeig is úszhat, mégsem megy bele a víz. Volt ott egy flymant, nagy fekete ember volt. Azt mondja egyszer magyarok, most szedjétek szét a hidat. Nézzük melyiket, mert nem volt ott híd, csak folyó mindenfelé. Igen mert fél méterrel a víz alatt verték a katonák, hogy a német repülők ne lássák. Éjszaka áthajtották rajta az ágyukat úgy jártak azok a folyón, mint Jézus. Melyik az ország legszebb vidéke? Aki itt él, nem nézi únja már a Dunák a hegyeket de a vizenjáró ember esküszik rá, hogy mindennél kedvesebb a szemnek a rozsdaszinű Pilis, a Börzsöny. Döntősnél szűk, köves völgybe szorul a folyó s hirtelen rohan, kezd a vastörnyok közé feszített s önnön terhüktől széles ívben meghajló villanyhuzalok alatt; színe zöldbe válik, tükrét örvények kaparják föl, — lejjebb, a sziget csúcsa felett elterül s az iszap puha, langyos alatt ül meg felette. Visegrád, mint egy beroskadt sírbolt fut el a víz mellett. Az ősz olyan meleg még: Nagy Pali cipőjét leveti s lábát a Dunába dugja, bőrét csodálkozó halak súrolják. Azután botot farag s hosszú madzagon horgászni próbál. De nem fog semmit. — András bácsi, fürdenek a halak! — kiáltja tízszer is egy délután, mert közelebb-távolabb a tutajhoz kövér pontyok vetik föl magukat a folyóból, hogy pikkelyüket megtáncoltassák a fényben; fehéren csobban a víz. Az öreg később megmutatja unokaöccsének, hogyan kell fűzágból sípot csinálni. Gyalog András különben is mindenhez ért: egy rönk fából puszta fejszével kereket farag, zsebkésével kifúrja a dióhéjat és a szakállas Kossuth Lajost metszi belé, borosüvegből lámpást, agyagból iratos flaskát, csontból menyasszonynak való fülbevalót készít. Főzni minden férfi tud a Bakonyban, ahonnan leereszkedtek de ő kolbászt, hurkát is töm, böllér is, cukrász is, parázson erdélyi kürtőskalácsot, pogácsát süt, négyféle halból szegedi halászlét ereszt — mert Szegeden is járt, mint ahogy bejárta a két háborúban a fél földgolyót. Valaha, Ferenc József idején még Amerikában is volt. Ha az ilyen ember beszélni kezd, a többi csak a nyálát nyeli. Vác fölött úsztak bele az éjszakába s mire reggel lett, elérték Budapestet Pár évvel ezelőtt csődületet vonzott volna tán a hidakra ez a kőkorszakbeli jármű, de most mindenki siet, száguld a dolga után. Csak a magas állványokon dolgozó kőmívesek nézik el a lassan lefelé ballagó tutajt. — Tengerész elvtársak! — kiált le valaki. Meghalt már Mátyás király! — Él még a király bolondja! — kiált vissza az öreg a vízről, s a Duna felett magasan szárnyal a két partré felröppenő nevetés.. Egy motoros szánkózik át keresztben a folyón mint legyező, nyílik nyomában a hullám. Itt szántott pár évvel ezelőtt a háború? A vízberoskadt Erzsébet-hídon kívül alig emlékeztet már rá valami, s vele együtt a múltban süllyedt a város régi arca: új házak vajszín-sorát tükrözi vissza a folyó s a vakolat friss szaga száll a levegőben. Az ostrom leszaggatta a cirádákat az épületekről: egyszerűbb s őszintébb lett itt minden, a külvárosok bevándoroltak Budapest szivébe. A Petőfi-híd vörös pontonjai szétnyílnak a tutaj előtt, majd kormos lesz a levegő s Csepel száz kéménye felől lassú dohogás lüktet végig a vizen Attól fogva lapossá, unalmassá válik a vidék, de messzire látszik még a Gellérthegy, ormán a Szabadság-szoborral. Hosszú volt az idén is a nyár, s kevés az eső; a folyó, mint a kagyló medre mélyére húzódott vissza, meg megállt, minden gázlónál, zátonynál elvesztegelt, sose látott homokpadokat tolt ki tükre fölé laposan. Eltéved az ilyen lassú vízben még az us .álvo itató gőzhajó is pedig az a Duna fenekéről készült külön térkép után már megfeneklett valahol Fadd tájékán Gyalog András is a fenyőszálával A folyó legközepén cammogtak épp békésen, mikor a tutaj recsegni kezdett, mintha alulról harapnák, aztán egyszerre nem ment tovább, megült a zátonyon. Nagyobb baj nem lett belőle csak a fiú ijedt meg, az öreg gyorsan leráncigálta a csizmáját, a hideg vízbe állt s két vastag karjával arrébb taszigálta a járművet, a sodorba Addigra már fekete volt az arca a sörtétól. Éppen két hétig voltak úton, mire végre megérkeztek, s körülhajózták fél Magyarországot. A lejtős partra vonták ki a tutajt, s megálltak mellette, hogy jön-e valaki, aki a szálfákat megvásárolná Egy óra sem telt el, az építkezésektől lejött egy ember egy bársonynadrágos hajlottan járó kis öreg és írást adott róla hogy az egészet megveszi. Alku úgy sincs már mostanában, odafönt majd mázsára rakják a fatörzseket s a két bakonyi hajósnak kifizetik, ami jár. Az a fontos, hogy jó hosszú, egyenes szálak. ..fenyüdül”, ahogy Gyalog András mondja. — Egy áldomást azért még fizethet az úr. — A csizmás ember hátára lódította a zsákot, amelybe a holmijukat rakták. — Azt is hallottuk, hogy Itt lehet szegődni munkásnak. — Munkásnak? — döntötte előre fejét és megmutatta rossz, fekete foga? — Hiszen parasztok vagytok tik. Honnan jöttök? — Én Gyalog András, meg az öcsém. Nagy Pál, mint Veszprémmegye Padragból. — Tulipán Mihály, — hajolt meg tréfás szertartásossággal a másik és barnaszínű tenyerét kecsesen széttárta — Egyébként úz a hóhér. Na gyerünk a Hordóba. A Hordó a vasútállomás mögöt volt, egy poros utcában, az állomásé,pedig éppen disznókat vagdálóztak Az állatok nem akartak a szekerekről lejönni, fülüknél, farkuknál húzták őket kifelé az emberek, el nem ísitort a nevetés, visítozás, ordítás. A kocsma megtelt a gazdákkal, akik a környékről hajtották be a sertéseket s most a pénzükre vártak. Vastag volt odabent a füst, négy nyelven folyt a vita az asztal mellett Kis, tömzsi poharakból itták a rossz, karcos bort, Nagy Pali, mikor ide belépett úgy elszorult, egy percig lélegzetet sem mert venni, de Gyalog András már össze is ismerkedett véletlen asztaltársaival, lassú, szélesen görgő mondataival már vitte is a szót. — Hiszen volt nekem egy disznóm huszonnégyben, azt fogadom, hogy egyiknek se volt olyan. Egyetlen választott malacot vettem én azon az őszön, de az olyan fecskehasú, szőke mangalica göbe volt, felért néggyel. Mert a moslékot meg sem is ette, úgy tartottam takarmányon, főtt burgonyán, gyönge kukoricán. Hát föl is hízott három mázsára, olyan szép állat volt, meg szelíd is ha szólítottam, hogy cococo, kocskám, a pitarka is utánam jött, tartotta a pofáját vakarásra, mint valami kutya. De legjobban fürdeni szeretett, mindegy, hempergőzni a pocsolyában, úszkálni a Torna-érben, belement még a teknőbe is, ha vizet látott. Az állatorvos is mondta, hogy ekkorát sose látott, jó lesz levágni, mert a három mázsán nem mehet felül. Én meg azt gondoltam várok azért karácsomig, hátha gyarapszik még. Meg sajnáltam is. Na. Szeplőtlen fogantatáskor hívom, nem jön ki. Cococo, aranyoskám, göbrkém, semmi. Akkor látom, hogy a füle ég, a nyaka teli vörös foltokkal. Nem föl akar állani a kedves állat, ahogy engem meglát? De a lába nem bírta, ingott, lerogyott. Hát jó, azt mondom, hajnalban véged, leüllek. De nem érte meg. Orbánra lett úgy vitték el a cgányok, dögnek. Akik az asztal körül ültek, hallgattak, ittak, föltámadt bennük a részvét. — Mostanában nem női akkora nagyra a sertés — mondta egy gazda, egy fekete sokác ember, hosszú bajusszal. — Más a kukorica, mert a föld teli még puskaporral, ami a háborúból maradt. — Marhaság — legyintett oda se fordulva Tulipán, lehajtott egy fél pohár bort, dudoros homloka vörösen tüzelt fel, mint egy kohó. Kint sötétté vált a délután, a gazdák lassan elszállingóztak. Búcsúzott a sokác is. — Aztán, ha olyan disznók teremnek arra, minek jöttök el? — kérdezte Tulipán. — Ott nem adtak földet? — Földet? — Gyalog András elgondolkozott. — Hegyes vidék az, kevés a föld, nem is jó föld. -7 És a szolgálat? — kacsintott Tulipán Mihály maradék borát kiitta. — Szolgáltam én már eleget! — csapott az asztal deszkájára az öreg. — Most már nem szolgál többé Gyalog András! Kubikos lesz! — Mit kubikos! — ugrott fel az asztal mellől Tulipán apró szeme fölparázslott, dudoros, ropant homlokát elöntötte a láng. — Holnap hét órakor munkába álltok, aztán csak számold, hány disznónyit csavarsz a kendőbe karácsonyig! Tetszel nekem, öreg, tudod mit csinálok én belőled? Vasbetonszerelőt! — Hát én? — kérdezte hirtelen Nagy Pali, de tüstént elvörösödött, még a nyaka is, még a keze is. Tulipán beleszúrta szemét a fiúba, hogy mer itt közbekotyogni. Aztán elnevette magát. — Mit? Hát te leszel a magyar Sztahanov! Igyál, gyerek! Filmszínházaink vásznán a szovjet filmművészet ragyogó dokumentumfilmjei mellett egyre gyakrabban találkozunk magyar híradó és dokumentumfilmgyártásunk alkotásaival. A magyar dolgozók megszerették ezeket a magyar filmeket, melyek egyre szépülő, harcos életünk egy-egy darabját vetítik elénk. Megszerették, mert saját magukra és társaikra ismertek ezekben a filmekben. Megszerették, mert mindennapi kérdéseikre kapnak feleletet. Esztergályosaink, öntőink, textilmunkásaink a film vásznáról megismerhetik fejlettebb társaik munkamódszereit, dolgozó parasztságunk elámulva nézi az „Új élet a szikent" című filmet, melyből látja, hogy az azelőtt terméketlen és kopárnak tartott szikből a gépek segítségével hogyan varázsol elő dúsan termő kalászokat a dolgozó nép országa. Még szinte gyermekcipőben járó híradó és dokumentumfilm gyártásunk előtt a szovjet filmművészet példája áll. A szovjet filmművészet éppen a dokumentumfilmek gyártásával indult el magasra ívelő pályáján. Azon, melyet Lenin elvtárs jelölt meg számára: „A kommunista eszmeiséggel áthatott, a valóságos szovjet életet tükröző filmeket kell gyártani — mondotta — és ezt a híradófilmekkel kell kezdeni.“ És Lenin elvtárs megjelölte a dokumentumfilmek feladatát is „Ábrázolt publicisztika" — mondotta a híradófilmekről. „Ábrázolt nyilvános előadás" — így jelölte meg az oktató filmek feladatát. A dokumentumfilmeknek nem csupán a jelentős események megörökítése a feladatuk, hanem az is, hogy ezeket bemutatva, neveljék a közönséget, így például egy újításról szóló dokumentumfilm célja nem csupán az újítás bemutatása, hanem egyben újabb és újabb dolgozókat ösztönözni hasonlóra s ezzel kiszélesíteni magát az újítómozgalmat. Nézzük meg, hogyan teljesül ezeket a feladatokat a mi filmgyártásunk. A híradó- és dokumentumfilmek irányítását 1948 májusában vette kezébe az állam A kezdeti nehézségek után az elmúlt év elején indult meg a rendszeres munka Már az első év folyamán— 1949-ben — ötven rövidfilmet és a szovjet művészekkel együtt teljes műsort betöltő VIT-filmet készített a gyár. Rövidfilmjeink az elmúlt esztendő majdnem minden jelentős problémáját felölelik. Így foglalkoztak ipari termelésünk legégetőbb kérdéseivel, a „Norma", a „Brigád", az „Újítók" és még néhány filmben. Népszerűsítették mezőgazdaságunk legfontosabb feladatait: a társastermelést, a gépesítést, stb. Megpróbálkoztak a természettudomány eredményeinek és gyakorlati alkalmazásának ismertetésével is, például ,A természet átalakítói" című filmben. Dokumentum filmgyártásunk lépést tudott tartani rohamosan fejlődő életünk felmerülő problémáival és kivette részét az országos jelentőségű politikai események propagálásából is. A választási agitáció alatt komoly szerepet játszottak rövidfilmjeink. Kitűnően sikerült „A nép jelöltjei" és két, népi demokráciánk elért eredményeit dokumentáló film: az „Urak országából dolgozók hazája" és a „Romok helyén virágzó élet". Az ötéves tervkölcsön jegyzésének idejére is készítettek filmet. Sztálin 70. születésnapját a „Köszönjük Sztálinnak" című filmmel ünnepelték. Első ötéves tervünk elindulásának lelkes hangulatát fokozta az „Építjük a nép országát“ című dokumentumfilm. A szovjet példa nyomán elindították az Úttörő-híradó sorozatot. Néhány fontos területet azonban nem érintettek. Hiányoztak például a kulturális kérdésekkel foglalkozó filmek, nem foglalkoztak kellőképen ifjúságunk problémáival sem. Dokumentumfilmjeink időszerűségükkel mégis jól szolgálták a szocializmus építésének diadalmas ügyét, noha hibákat nem kis számban találhatunk. A döntő hiba az, hogy bár a filmek a legtöbb esetben szakszerűek, de szürkék, lélektelenek, sőt nem egy esetben unalmasak. Az írók és rendezők nagy része nem tudja megfelelően értékelni az eseményeket, nem tud a kérdések mélyére hatolni. A film tehát, amelyet készít, nem elég átfogó és mélyenjáró, így például a „Norma" című film készítője csak arra törekedett, hogy a norma kiszámításmódját mutassa be szakszerűen, de nem adott képet a norma döntő jelentőségéről. Hasonló a helyzet a mezőgazdasági szakfilmek terén is. Helyes, ha a rendező igyekszik szakszerűen és érthetően bemutatni például a vetőmagok csávázásának módszerét, de ez nem elég. Nézzük meg milyen a jó, az átpolitizált dokumentumfilm. Nem egy példát találunk erre. Igen jól sikerült a „Brigád". Ebben művészi eszközökkel, érdekesen, fordulatosan, szinte a játékfilmek izgalmasságával mutatják be egy brigád alakulását és az ennek nyomán javuló termelést. Politikai és művészi szempontból legjelentősebb két film: az „Újítók” és az „Új község születik”. Az „Újítók“ alkotói, igen helyesen, nemcsak az újítás tényét mutatták be, hanem képet adtak a megváltozott körülményekről is, melyek között újítás egyáltalán létre jöhet Noha középpontjában az Újító Kongresszus nem túlságosan filmszerű eseményé állt, mégis színes, ötletes és mozgalmas. Különösen megragadja a nézőt az első kép: a megszokott szürke, poros gyárudvar helyett virágos, pompázó kert terül el a magasba nyúló gyárépület előtt, melynek tetején diadalmasan ragyog „az ember ötágú csillaga“, így már az első kockán érzékelteti a rendező azokat a megváltozott körülményeket, melyek között a nép országában a nép dolgozik. Az egységes szerkezetű „Új község születik“ is szinte a játékfilm művészi eszközeivel mutatja be hogyan épül a kulákoknál cselédként dolgozó felgyópusztai parasztok viskói helyén a kommunisták, a falujárók és a szövetkezeti gazdaság révén új, szép, tiszta község Ez a két film dokumentum filmgyártásunk legjobban sikerült alkotása. Szólnunk kell a régi filmek kockáiból összeállított úgynevezett schnittfilmekről is Itt az a hiba, hogy a néző a legtöbb Filmben ugyanazokat a már jól ismert jeleneteket láthatja. Szükséges lenne bőségesebb filmanyagot összegyűjteni. Dokumentum filmgyártásunk további fejődésének alapja a tervszerűbb munka. Ehhez szükséges lenne, hogy intézményeink — minisztériumok, szakszervezetek és egyéb szervek — ismerjék fel a rövidfilmek jelentőségét. Tárgyalják meg filmgyártóinkkal jóelőre, hogy saját munkaterületükön milyen filmek lennének szükségesek, így nem fordulhat majd elő, hogy január végén még nem készült el a filmgyár ez évi terve. Akadályozza a filmek minőségének emelését a gyár mostani szervezete. Ez időszerint dokumentum-, ismeretterjesztő-, oktató- és híradó-film alosztályok keretében folyik a munka. Ha a csoportosítás témakörök szerint — mezőgazdaság, ipar, stb. — történne, készítőik alaposabban megismerhetnének egy-egy ágat és jobban el tudnának merülni annak kérdéseiben. A tervszerű munka érdekében helyes lenne, a gyártási tapasztalatcserét és programegyeztetést megszervezni a szomszédos népi demokráciákkal. Mint ez az áttekintés is bizonyítja, híradó és dokumentum filmgyártásunk az eltelt másfél év alatt is jelentősen fejlődött és eredményesen vette ki részét országépítő munkánkból. Az ötéves terv még nagyobb távlatokat nyit meg rövidfilm gyártásunk előtt. Nemcsak a technikai berendezések bővítésével lesz lehetőség a fejlődésre, de javulhat a filmek minősége is A Szovjetunió példája nyomán már a terv első évében sem több, hanem jobb filmek elkészítését tűzték ki maguk elé. G. Gy. EREDMÉNYEK ÉS HIBÁK a magyar híradó és dokumentum filmgyártásban DAAAA/WVWWVWWVWWWWVWWWWN GEOHGIJ LEOKIDZE: ÉLJEN SZTÁLIN! . 4rS",Stf‘?.S'mt.“VtS V“!?t:1 ntgo^tva ebédjét mában jelent meg. Nekünk, ma egy hu barat, egy egyszerű magyar, gyaroknak, különösen kedvessé s poharával, első szavaival Sztálin’díjas 3 köik^a* vers cím« és Sztálint köszöntötte, népek vezérét! a refrént: „Éljen Sztálin” magyarul irta, keletre tekintve Már fényes napokra mintha mosolyogna. Magyarok között voltunk ^ősi sz°^ra • [népgyűlésen, a” a téren , a szív mélyéből feltörő szavak ébred hazája - csattogva szálltak fönn az ég alatt, mintha ajkán ragyogna:'Jen ..... Éljen Sztálini a Szovjetunió! Sztálin! 0 , . , , , , . „ . S a házak, bokrok rajza a Gellérten, Jártunk a földeken, szabad parasztok a zöldelő ágak kertekben, téren vártak reánk. Szíves üdvözletükre mind, mind ezt kiáltják: az egész táj visszhangzott Éljen Sztálin' [dübörögve: Éljen Sztálin! , ...... uj Magyarország egeinek kékje. Aztán Csepel, hová épp jókor értünk, a láthatár tág, fénylő messzesége a munkások új lakótelepet úgy lobogtatja, mint győzelmi avattak. Milyen öröm, szeretett zászlót küldte felénk: a hála szavait: Éljen Sztálin! A Szovjet! Éljen Sztálin! Zelk Zoltán fordítása