Szabad Nép, 1950. május (8. évfolyam, 101-124. szám)

1950-05-03 / 101. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SZABAD NÉP Katonai díszszemle, hatalmas tömegfelvonulás Moszkvában május elsején A MA­G Y­A­R D 1­0­­O­L­G­OZ­Ó­K PÁR­T­J­Á NA­K K­Ö­ZP­ONT­Ai PHSI VIII. ÉVFOLYAM, 101. SZÁM ARA 511 FILLÉR SZERDA, 1950 MÁJUS 3 CSAKNEM HÉTMILLIÓ BÉKEALÁÍRÁS! Országszerte lelkesen folytatódik az aláírások gyűjtése Vasárnap üzemi és kerületi nép­nevelők ezrei keresték fel a fővá­rosban és a vidéken a dolgozókat, hogy felvilágosítsák őket a béke­harc új formájának jelentőségéről. A népnevelők munkája nyomán egyre növekszik azoknak a tábora, akik aláírásukkal pecsételik meg, hogy a béketáborhoz tartoznak és elítélik az imperialisták háborús készülődéseit. A legújabb jelentés szerint eddig 24.583 békevédelmi bizottság alakult és összesen 1.006.130 aláírás gyűlt össze, tehát ■az ország lakosságának többsége már hitet tett a béke mellett. A békebizottságok alakulása és az aláírások gyűjtése tovább folyik. Legújabb részletes eredmények: Megye: Bizottságok száma: Aláírás: Baranya 789 275.070 Bács 559 324.554 Békés 789 322.657 Borsod 1920 465.448 Csongrád 1070 318.617 Fejér 629 201.845 Győr 856 264.721 Hajdú 1434 372.336 Heves 489 242.451 Komárom 640 167.501 Nógrád 645 176.211 Pest 565 413.240 Somogy 1190 298.144 Szabolcs 501 429.800 Szolnok 1100 320.071 Tokió 755 206.776 Vas 733 211.322 Veszprém 691 252.127 Zala 549 214.422 Összesen: 15.904 5.477.313 Budapest kerületei: I. 81 18.840 II. 604 56.730 Hl. 345 41.933 IV. • 454 64A02 V. 493 107.308 VI. 945 59.240 VII. 1157 102.941 VIII. 484 102.307 IX. 579 76.774 X. 472 58.330 XI. 266 76.851 X!t. 151 33.979 XIII. 966 118.410 XIV. 273 59.610 XV. 83 31.066 XVI. 122 26.128 XVII. 60 20.126 XVIII. 148 40.727 XIX. 113 36.324 XX. 126 57.724 XXI. 113 23.1­24 XXII. 127 19.022 Kom­ületek , összesen: 8.194 1.231.896 Budapesti önálló nagyüzemekben összesen: 485 96.921 Összesen: 8.679 1.328.817 Megyék és összesen: Budapest 6.806.130 Ragyogó májusi ünnepen NÉPÜNK MILLIÓI TÜNTETTEK a béke megvédéséért; győzelmeink szervezője, a Párt és a béke legfőbb őre, a mellett­ agyogó nap­sütés köszöntötte a hatodik szabad május 1-re vir­radó Budapestet. És amerre a szem el­lát, Sztálin és Rákosi-képek, a baráti népi demokráciák, a testvéri kommu­nista pártok vezetőinek képei, zászlók, lángvörös drapériák, harcos jelszavak vésik a nap jelentőségét az ünnep­lők szívébe. Az egész, ünnepi díszbe, virágok tengerébe öltözött vá­ros hirdeti, hogy a mostani május­­ még több, nagyobb, győzelmesebb, mint az eddigiek é­s dolgozó népünk mennyi örömmel, erővel, büszkeséggel, mennyire egész szívvel készülődött a munkásosztály, a világszerte, hatalmas arányokban kibontakozó békeharc nagy ünnepére. Korán van még, de Budáról a hida­kon át, a Dunaparton, a mellékutcák­ból ezernyi ezer vidám csapat vonul a Sztálin-út felé, hogy ott­ áradó fo­lyammá nőjjenek. Zászlók tűzpiros­ selyme csattog a szélben, szárnyaló dal és fiatalos vidámság száll felettük. Együtt mennek öregek és fiatalok, munkások, értelmiségiek, asszonyok, a Néphadsereg katonái, ifjúmunkások, lányok és öklömnyi úttörők. Mi vá­laszthatná el őket egymástól? A Párt győzelmes útján elért sikereink mind­nyájuk életét szépítik, harcaink, a szo­cializmus építése mindnyájuk még boldogabb jövendőjét érleli s ma mind­nyájan, száz- és százezernyi hanggal akarják odakiáltani innen a derűs, napfényes Budapestről a sötétség em­bereinek, a háborús uszítóknak. Büsz­kék vagyunk Pártunkra, munkásosztá­lyunkra, nagyszerű eredményeinkre, egész új életünkre! És ti ágyúgyáro­sok, új borzalmak méregkeverői, jól jegyezzétek meg: a 800 milliós béke­tábor soraiban bennünket sem­m­i hatalom, semm­i praktika meg nem­ ingathat hűségünkben, erőnkben, győ­zelmi hitünkben! Háromnegyed nyolc, amikor a hömpölygő áradat betölti a Sztálin­­utat. A lobogókkal, drapériával, vi­rággal díszített hatalmas tribünön fergeteges taps csattan: megérkezett Pártunk nagy vezére, népünk bölcs atyja, Rákosi Mátyás elvtárs. _ A Dózsa György-út felöl, a Sztálin­éról százezernyi szempár ragyogása, százezernyi, arc mosolya köszönti. A taps viharzik. Jönnek Pártunk Politikai Bizottságának és Központi Vezetősé­gének tagjai, Dobi Istvánnal a mi­nisztertanács tagjai és Kiszeljov elv­­társ, a Szovjetunió nagykövetének vezetésével a baráti népi demokráciák diplomáciai képviselői. Jönnek a szo­cializmus építésének, ötéves tervünk sikeres megvalósításának élenjáró harcosai, a magyar sztahanovisták, jönnek a Kossuth-díjasok, s lehet-e elmondani, ami ezután következik: hatszázezer ember órákon át tartó, felejthetetlenül szép felvonulása. Több, mint hatszázezres tömeg egymagában Nagybudapesten. De ugyanebben az órában megmoz­dultak a vidéki városok, falvak, ész tanyák is. Vörös lobogók, Sztálin és Rákosi képek, jelszavak alatt, díszbe­öltözött városokban és falvakban mil­liók vonultak fel, milliók tettek hitet soha nem látott lelkesedéssel május­­ ünnepe, a béke ügye mellett. Az egész ország, az egész dolgozó nép ünnepelt s a milliók között a vidéki városokban és falvakban különösen sokan voltak, kik e­zi­dén először vet­tek részt a május 1-i felvonuláson, de ezen a május elsején ország-világnak meg akarták mutatni, hogy a béke ügye nem közömbös számukra, a béke ügye az ő ügyük is, a békéért folyó harcban ők is cselekvő harco­sok akarnak lenni. Az országutak zászlókkal, virággal díszített trak­torokkal, fellobogózott és felpántliká­zott szekerekkel teltek meg s a vá­rosok és falvak ünneplő dísze mel­lett nem maradt tanya, melyet piros zászlócska s virág ne ékesített volna. A budapesti felvonuláson aranyló betűk hirdetik: „Vidámabb lett az élet, szaporán megy a mun­ka!" De hiszen ehhez nem is kell felirat! Akármerre nézel, sodró hullá­mokban árad a lelkesedés, a derű, a jókedv. Csupa ujjongó kiáltás, csupa ragyogó arc a hatalmas tér. Így csak azok vonulnak, akik övéknek tudják új hazánk minden örömét, alkotó munkánk minden áldását , s akik ezerszeresen jól tudják, hogy a mi népünk minden lépésével a győzelem útját járja. Százezrek gondolták, amit a MA­VAG soraiban egy öreg vasmunkás kalapját lengetve kiáltott a tribün felé: — Ilyen még nem volt! Ilyen má­jus­­ még nem volt! Az áradó menetben nincs egy te­nyérnyi hézag. Az elvonulók helyébe nyomban új ezrek hömpölyögnek. Mérhetetlen erőt, fegyelmet mutat ez a felvonulás. Szinte csodálatos, ahogy a kerületek, üzemek, fiatalok, úttörők hajszálnyi pontossággal csatlakoznak az előttük haladókhoz. Sehol a meg­torpanás, sehol egy pillanatnyi fennakadás — s ez nemcsak a büszkén, önként vállalt fegyelem ere­jét mutatja, de azt is, hogy dolgozó népünk még soha nem volt ennyire egységes. Itt honvédek mennek kart­­karbaöltve ifjúmunkásokkal, lányok­kal — ott daloló asszonyok mennek gyermekükkel. A világért sem hagyták volna otthon, hadd lássák, hadd igya be szemük egy egész nép örömének, bátorságának, építő akaratának ezt a­ káprázatos seregszemléjét. Itt újra fiatalok mennek, ott katolikus pap megy üzemi munkások között: a sza­badságharcosok példás­­ frgyelmezett­­ségű sorai mellett orvosok fehér kö­penye villan. És köztük, elöttük és mögöttük fehéringes, pirosnyakkendős úttörők ezrei! Rákosi elvtárs végtelen szeretettel integet feléjük, a tribün párkányán maga is mosolygó­­aprósá­got ölet: öregek, fiatalok, asszonyok, gyerekek, katonák — mind együtt, megbonthatatlan egységben. Mind bá­tor katonái a békének, mindnyájukat szorosan összefűzi a békéért folyó szent küzdelem. „Megvédjük a bé­két!“ Larsan percről-percre a kiáltás — és aki látja őket, sziklaszilárd bi­zonyossággal tudja: dolgozó népünk nem fejezi be a békeharcot a békeívek aláírásával, hanem eddig soha nem látott egység! ■■■n sorakozik fel a ter­melő munkában, a tevékeny harcban a békéért küzdő százmilliók között. Mert a felvonulás képe minden­­nél meggyőzőbben mutatja, hogy a békeharc százmilliók ügye, az egész világ munkásosztályának, az egész világ dolgozó embereinek ügye. Táblák, feliratok, meg-megújuló kiál­tások hirdetik: „Éljen május 1, a vi­lág munkásságának seregszemléje, a proletár nemzetköziség harcos ün­nepe!" — Most láthatod hogy dol­gozó népünk szívében mennyire ele­venen él a proletár nemzetköziség szelleme. A nagy Sztálin arcképe után Gheorghiu-Dej, Thorez, Togliatti, Mao-Ce-Tung, Gottwald, Bierut elv­­társak s a testvéri kommunista pár­tok többi vezetőinek arcképe emelkedik a magasba s a világ munkásságának összefogása jelszavára újra és újra mennydörgő hurrá-kiáltás tölti be a te­ret. Mindenki tudja, hogy sikereink, har­caink, épülő jövendőnk ügye elvá­laszthatatlanul összefonódik a világ munkásságának harcaival, előrehala­dásával: a munkásosztály vezette küzdelmek a földkerekség bármely pontján hozzanak sikert, az a m­i ha­zánkat is erősíti s a mi eredményeink harcos hozzájárulást, erősítést jelen­tenek a világ munkássága számára. A világ munkássága számára — mely bátran, biztosan megy előre a nagy Sztálin zászlaja alatt! Ki ne tudná, hogy a hatalmas Szovjetunió, a bölcs Sztálin lángelméje mutatja mindnyájunk számára az egyetlen he­lyes utat, a győzelem útját? Ki ne tudná, hogy szépülő életünket, szabad hazánkat,­­minden örömünket, ezt a ragyogó május elsejét legelsősorban Sztálinnak köszönh­etjük. Hogy nem vagyunk a háborús gyújtogatók já­tékszere, tönkresanyargatott Mar­­shall-ország , hanem szocializmust építő, erős, virágzó­­­agyarország; hogy földünkön nem amerikai repülő­terek, hanem új gyárak, iskolák, mun­­káslakások, egyetemek, termelőcsopor­tok teremnek; hogy munkanélkül nyo­morgó apák és anyák jajszava helyett egészséges, boldog gyerekek kacagása tölti be házainkat, utcáinkat,, terein­ket, neki, a nagy Sztálinnak, a hős szovjet népnek köszönhetjük elsősor­ban. És nézd csak a hömpölygő em­beráradatot: nincs egyetlen pillanat, hogy Sztálin neve ne szárnyalna ez­rek njakán, nincs lépésnyi tér, hol Sztálin arcképe ne lendülne a ma­gasba! Akármerre nézel, leolvashatod az arcokról, szemekről, köszöntésre lendülő kezekről: a magyar dolgozók tudják, hogy Sztálin és a Szovjet­unió nélkül nincsen béke, nincsen haladás, nincsen életú­ttörök, ifjúmunkások, tanulók, asszonyok, munkások jönnek végeláthatatlan menetben. Az MNDSZ piroskendős asszonyai közül sokan észre sem veszik a tribünt körülölelő kordont, mennek csak előre, virág­csokrokat emelnek s túláradó szeretet­tel köszöntik győzelmeink megalkotó­ját, Rákosi elvtársat. Ha csak egy pillanatra is, de megállnak, hadd­ kiálthassák fel: itt vagyunk Rákosi elv­társ, mi dolgozó asszonyok egész szívünkkel itt vagyunk! A XI. kerü­letből idősebb, fejkendős nénike ki­bontja virágcsokrát s úgy szórja az emelvény felé. Rákosi elvtárs int, a nénike boldogan mosolyog s megy, megy, de szemét nem tudja levenni emelvényről. Neki-nekiütközik az elötte haladóknak, de a­ többiek támogatják — hiszen mindnyájan egyfelé néznek! Az úttörők csapatai felett csengő gyerek­­hangokon száll: Éljen Rákosi, éljen a Bárt! Dörgő hurrával erősödik a kiál­tás, ifik, munkások, értelmiségiek, ka­tonák ökle lendül harcos köszöntésre, az asszonyok pöttöm gyerekeket emel­nek magasba, zászlók és táblák erdeje sűrűsödik, a hatalmas tér egyetlen örömkiáltás­a a Sztálin-útról, Dózsa György-útról szüntelen folyamból hömpölygő tömegek szava fergeteges éljenné növeli: — Éljen Rákosi, éljen a Párt! Százezrek szive és szava köszönti népünk legnagyobb fiát, Sztálin nagy tanítványát — és a Pártot, mely győzhetetlen erővé kovácsolta és soha nem álmodott sikerek útjára vezette népünket. Minden áldott nappal sza­badabbak, erősebbek vagyunk, több az örömünk, köszönjük a Pártnak! Haj­dani csatlós­ országból a hatalmas Szovjetunió szövetségese, a haladásért, a békéért küzdő népek első sorában menetelő ország lettünk: köszönjük a a Pártnak! És nehézségeinket legyűr­jük, feladataink felett úrrá leszünk, minden harcunkért győzelemmel harcol­juk meg, mert Rákosi elvtárssal, a Párt útján csak győzni lehet! És míg együtt kiáltod ujjongó örömmel, a száz- meg százezerrel: Éljen Rákosi, éljen a Párt! — tudod, hogy népünk megbonthatatlan egységben áll a Párt mögött, hogy a Párt iránti hűség és szeretet öt nagyszerű esztendő alatt még soha ilyen áradóan, legyőzhetet­len erővel nem nyilvánult meg, mint 1950 felejthetetlen május elsején. , ★ Pontosan nyolc óra, amikor az­ emel­vény előtt felharsannak a díszkürtök. Rákosi elvtárs a tribün párkányához lép, a téren s a környező utcákban eget-földet rengető hurrá viharzik és a Sztálin-út széles medrében sodró ára­dással megindul Nagybudapest dol­gozóinak csodálatos felvonulása. Hatszázezer budapesti dolgozó harcos, lelkes tüntetése „Megvédjük a békét!” pillanatok alatt ezzel a jelszóval telik meg a tér s a harcogó szavakat zengve-dübö­­rögve verik vissza a környező házak. A megnyitó menet élén az élüzemek s az élüzemek élén az élmunkások, a sztahanovisták, a békevédelem egyik legfontosabb frontszakaszának, a ter­melésnek legjobb katonái. A korareg­geli, még csípős­­szél pirosra csípi az arcokat s Frissen kap bele a zászlók selymébe, amelyek lengve-hajladozva messziről négy piros, tarka folyam be­nyomását keltik. Itt jönnek fegyelme­zett és mégis lelkes menetben az üze­mek, a kerületek, az intézmények és hivatalok dolgozói. A Központi Hús­üzem dolgozóinak vállravetett bárdján megcsillan a kora reggeli napsugár. A Fémáru és Szerszámgépgyár dolgozói „Gyárunk büszkeségei” tábláikon a legjobb brigádok neveit tartják ma­gasra. „Éljen a Párt!” „Sztálin— Rákosi!” — Most ezek a jelszavak harsannak fel a tribün előtt, átveszik a következők, az utánuk következők s hatalmas, ütemes „hurrá!”-ban robban ki a lelkesedés, „úgy védjük a békét, hogy 200-as brigádokban dolgozunk” — hirdetik a Lámpagyár táblái s mel­lettük a Magyar Pamutipar óbudai te­lepének dolgozói színes májusfákkal integetnek a tribün felé. Jön az Óbudai Hajógyár kis hajómodellel, a GFB, aztán az Óbudai Goldberger ha­talmas arany bőségszaruval, amelyből a kelmék színes zuhataga ömlik ki. Nincs olyan üzemi menet, amelynek képét nem tarkítaná számos katona­ruha. A Hungária Vegyiművek lelkes csoportjában k­izérszázados megy; egyik oldalán idős nő — anyja —, másik oldalán úttörő — a fia — karol belé. „Minőségi munkával harcolunk a békéért“ — hirdeti a Rizshántoló. Jön a FHÉV, jönnek a László-kórház fehérköpenyes dolgozói, a Központi Húsüzem, a Műszaki Művek. „Éljen, éljen Rákosi elvtárs sokáig“ — fel­harsan egy érces férfihang és ezrek visszhangozzák rá a hurrát. Itt megy a DEFOSZ népes menete. Most csen­gőszó tölti be a teret: a Fuvartelep sze­meteskocsit hoz, rajta a felírás: „Sze­métre a háborús uszítókkal!“ És Or­vakban is felharsan a gyűlölet: „H­a­­lár a háborús uszítókra!” A Gizel a­­malom színjátszói is ezt fejezik ki.

Next