Szabad Nép, 1950. június (8. évfolyam, 125-149. szám)
1950-06-23 / 143. szám
2 A német nép csak a Szovjetunióval való legszorosabb barátságban küzdheti le 1941 június 22 szörnyű örökségét A Német Demokratikus Köztársaság kormánynyilatkozata a Szovjetunió elleni hitlerista támadás évfordulóján június 22-én volt kilenc éve, hogy a hitleri fasiszták hitszegő módon megtámadták a Szovjetuniót. A szovjet lapok vezércikkekben emlékeznek meg az évfordulóról. A Pravda „A szovjet rendszer ereje" című vezércikkében a többi között a következőket írja: A Szovjetunió elleni aljas támadásra készülve a fasiszták az USA és Anglia imperialistáinak támogatására támaszkodtak. A fasiszta Németország és csatlósainak erőit felhasználva, az imperialisták célul tűzték ki, hogy megfojtsák a szovjet szocialista államot, kiirtsák a munkásosztály élenjáró erőit a többi országokban, elnyomják a gyarmati és függő országok nemzeti felszabadító mozgalmát. A hitleri fasiszták véres tervei teljes kudarcot vallottak. A Nagy Honvédő Háborúban a szovjet nép a Bolsevik Párt vezetésével, Sztálin elvtárs lángeszű irányításával, egyedül küzdve a fasiszták ellen, szétverte az állig felfegyverzett hitleri Németországot. Ma az imperialisták — folytatja a Pravda — az egyre élesebbé váló válságokból egy új háború kirobbantásában keresik a kivezető utat. Az imperialista háborús uszítók lázas világuralmi terveket szőnek; a második világháborúban levert és a történelem szemétdombjára vetett fasiszta pogromlovagok nyomdokain haladnak. A világuralom újonnan jelentkező igénylőinek emlékezniük kellene fasiszta elődeik szégyenletes végére! — fejezi be vezércikkét a Pravda. Az évforduló alkalmából a Német Demokratikus Köztársaság kormánya közleményt adott ki, amelyben a többi között a következőket mondja: A visszaemlékezés 1941 június 22-re minden becsületes, hazafias, német számára a német történelem egyik legszégyenteljesebb napjára való viszszaemlékezést jelenti. Ezen a napon a fasiszták olyan államot támadtak meg, amely fennállásának első napjától kezdve a béke és a barátság nyílt és becsületes politikáját folytatta a német nép iránt. A közlemény a továbbiakban rámutat, hogy mennyi szenvedéstől és áldozattól lehetett volna megkímélni a népeket, ha a német nép nem haladt volna 1941 június 22-nek végzetes útján. Hála a szovjet népek legyőzhetetlen erejének, a Szovjet Hadsereg hősies harcának és Sztálin lángelméjű hadművészetének, Európa felszabadult a hitleri fasizmus uralma alól és megnyílt az út a demokrácia, a béke és a jólét felé. A rabló hitleri fasizmus helyére azonban az ugyancsak ragadozó angol-amerikai imperializmus lépett, amely magához akarja, ragadni a világuralmat és ezért népünket új június 22-e felé akarja űzni. Ez nem fog sikerülni Hitler angol-amerikai utódainak! A Német Demokratikus Köztársaság valamennyi német számára a béke megőrzéséért vívott harc bástyája. A német nép nem engedheti megismételni június 22-ét. A német nép csak a Szovjetunióval való legszorosabb barátságban küzdheti le 1941 június 22-nek szörnyű örökségét. Csak a Szovjetunióval való legszorosabb barátság által lesz Németország egységes, békeszerető és független nemzet. A közleményt a Német Demokratikus Köztársaság kormánya nevében Otto Grotewohl elvtárs, miniszterelnök írta alá. „Csüggedt légkörben folynak Párisban a Schuman-tervvel kapcsolatos tárgyalások“ — írja a Pravda párisi tudósítója A napokban kezdődött meg Páriában a Schuman-tervvel kapcsolatos hathatalmi értekezlet, amelyen Franciaország, Nyugat-Németország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg vesz részt. Zsukov, a Pravda árisi tudósítója ezzel kapcsolatban következőket írja: A Schuman-terv — mint ismeretes — aggodalmat és elégedetlenséget keltett a marshallizált országok kapitalistáinak jelentős részében. Kifejezésre jutott ez többi között abban, hogy Anglia a tárgyalások megindulása előtt kategorikusan elutasította annak elfogadását, hogy „a nemzetek felett álló hatóság döntései kötelezőek az egyezmény előkészítésében részvevő országokra". E kérdésben heteken át éles vita folyt az angol és a francia kormány között. Az angol kormány kitartott elutasító álláspontja mellett, mire a francia kormány nyilván amerikai tanácsra kijelentette, hogy nagyon szépen meglehetnek Anglia részvétele nélkül is. Az értekezlet összehívása Anglia nélkül, sőt azzal a céllal, hogy felhasználják Angliával szemben — meggyőzően mutatja, mit érnek a valóságban az amerikai propagandaszólamok a marshallizált országok egységéről és összhangjáról". A párisi értekezleten a készülő egyezmény „alapvonalainak“ kidolgozása van napirenden. Ennek tervezetét Franciaország terjesztette elő. A tervezet középpontjában az a kérdés áll: mi legyen valójában a hírhedt „nemzetek feletti hatóság" és hogyan igazgassa az egyesített iparágakat. Különös figyelmet szentelnek annak, hogy vájjon fellebbezhetnek-e a kormányok „a nemzetek feletti hatóság“ döntése ellen, valamint a szankciók kérdésének, amelyeket ez a „hatóság“ alkalmazhat azok ellen, akik nem teljesítik a rájuk rótt kötelezettségeket. Schuman francia külügyminiszter az értekezleten mondott megnyitó beszé Chapman úr murmanszki kalandjai 1950 május 1-ét írtak, amikor az „Etruria" angol halászhajót Murmanszk közelében szovjet felségvizeken orvhalászaton kapták. A szovjet határőrök Murmanszkba kísérték a hajót, amelynek kapitánya, Jim Chapman, elismerte, hogy tiltott határátlépést követett el és a tilos vizeken heringre halászott. A törvény értelmében pénzbüntetésre ítélték, majd annak lefizetése után szabadon engedték és az „Etruria" elindult hazafelé. A jámbor kapitányt nem első ízben vitte szenvedélye ilyen kalandokba. 1949 decemberében Norvégia partvidékén érték tetten, ugyancsak hering-ügyben. A norvég hatóságok — Jim Chapman írja — „kenyéren és vizen" tartották, míg a kétezer font büntetést a hajótulajdonos cég a kihágásért ki nem fizette. Amikor Jim Chapman hazaért murmanszki kirándulásáról, a Press Association Agency tudósítójának elragad, latva nyilatkozott arról a remek bánásmódról, amelyben— a norvégoktól eltérőleg — a szovjet hatóság részesítene. „Mielőtt a horgonyt felszedtük volna — mondta többek között — behatóan érdeklődtek, van-e elegendő élelmiszer, szén és egyéb készlet a hajón. Ezután vajjal és fűtőanyaggal láttak el és minden egyébbel, amiben hiányt szenvedtünk." Duffin matróz arról beszélt, milyen baráti hangon beszéltek velük a szovjet katonák. „A szovjet tiszt, aki kihallgatott — jelentette ki Duffin — igen udvarias volt és becsületes, egyszerű kérdéseket tett fel." Ezzel az „Etruria" murmanszki kirándulása, annak minden előrelátható következményével együtt, lezárult. Négy nappal később, május 28-án, meglepetés érte mindazokat, akik a Press Association Agency tudósítását olvasták. A Sunday Dispatch-ben egy szovjetellenes rágalmaktól hemzsegő Chapman-interjú jelent meg, amely,ben ez az angol Münchausen szörnyülködve nyilatkozik kihallgatásáról. Élményeinek e második elbeszélése szerint állítólag a nap és éjszaka minden órájában előráncigálták szegényt. Legfeljebb két órát áthatott egyfolytában a hajó fogságának egész ideje alatt. És amikor már nem is látott a kimerültségtől, nos, akkor különböző orosznyelvű okmányokat írattak alá vele... Vajjon mi volt az, amiről a murmanszki rendőrség Chapmant éjjel-nappal kihallgatta? Ahogy a Sunday Dispatch-ból megtudtuk, többször érdeklődtek nála Attlee, Churchill és Strachey személye iránt, továbbá az angol öltözködési, táplálkozási és lakásviszonyokról, Harry Pollitt-ról és még számos olyan dologról, amelyre köztudomásúlag a szovjet hatóságoknak különb tájékoztatója, mint Jim Chapman, nem is akadhat... És a „csattanó": Chapman (mint második interjújában ,váratlanul felfedezte) csak úgy szabadult meg a kínos kérdezgetéstől hogy végülis kommunistának tetette magát, egész legénységével együtt. Enyhén szólva feltűnő az az ellentét, amely Chapmannak négy napon belül kiadott két nyilatkozata között fennáll. A rejtély azonban megoldódik, ha tekintetbe vesszük, hogy az angol sajtó már jóval Chapmanék hazaérkezése előtt széleskörű rágalomhadjáratot indított a szovjet hatóságok ellen az „Etruria" murmanszki útjával kapcsolatban. A sajtóhadjárat kiagyalóit nyilván kellemetlenül érintette, hogy a jámbor hajóskapitány — friss benyomásainak hatása alatt — — ügyetlenül kikottyantotta a (rágalmaikkal szögesen ellentétes) valóságot. És megtalálták a módját, hogy rövid négy nap alatt emlékezetének megváltoztatására „vegyék rá" Chapmant. A két nyilatkozat közti ellentmondás így is eléggé kínos számukra, tanulság: legjobb a szovjetellenes rágalmazó meséket teljesen az ezzel megbízott szakemberek „ihletére” hagyni. A tényekkel való legkisebb összekapcsolás, mint azt Chapman esete is bizonyítja — csak „bajt” okozhat. ... Ev a. SZABAD NÉP PÉNTEK, 1950 JÚNIUS 23 dében többször hangsúlyozta, hogy a nemzeti szuverenitás feladása a terv legfontosabb vonása. Patetikus beszéde azonban nem talált meleg fogadtatásra. Az értekezlet megnyitása alkalmából az angolok azzal örvendeztették meg a francia kormányköröket, hogy a Sunday Express hosszú cikket közölt „Kicsoda Schuman?” címmel és részletesen elmondta, hogy a jelenlegi francia külügyminiszter, Vilmos egykori német császár hadseregének tisztjeként kezdte pályafutását A francia kormány megbízottai sietve összevásárolták az újságárusító kioszkokban az angol lapnak ezt a számát. A francia sajtó nem leplezi aggodalmát a Schuman-tervvel kapcsolatos tárgyalások irányában. Még a francia kormánykörök oly tapasztalt és ügyes tagja, mint Herriot, sem nagy bizakodással néz a Schumanterv elé. Bár az Information-ba írt cikke elején „forradalmi javaslatként” üdvözölte a tervet — cikkét azzal fejezte be, hogy a Schuman-terv Franciaországnak mindössze huszonnégy szén- és acélüzemet hagy meg a 177-ből és hogy a „nemzetek feletti hatóság” kebelében a ruhrvidéki iparmágnások minden nagyobb fáradság nélkül megszerezhetik a vezető pozíciókat az erőviszonyok alapján. „Ilyen csüggedt légkörben kezdődtek meg Párisban a tárgyalások a Schuman-tervről a hat amerikai csatlós között" — írja befejezésül Zsukov. Leszavazták a francia kormányt a nemzetgyűlés pénzügyi bizottságában A francia nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága 21 szavazattal 14 ellenében elvetette a kormány javaslatát a köztisztviselő kérdésben. A javaslat mellett csak az MRP és a radikális képviselők szavaztak, a jobboldali szocialisták, akiknek választói jelentékeny részben köztisztviselőkből kerülnek ki, nem merték támogatni a kormány által javasolt „takarékossági megoldást", amely elutasítja a köztisztviselők fizetésrendezési követeléseit. A kérdés csütörtökön kerül a nemzetgyűlés plénuma elé. Politikai megfigyelők szerint nem lehetetlen, hogy a kormány belebukik az ügybe. Bidault tudatában van a veszélye,ek és éppen ezért arra készül, hogy a köztisztviselők kérdését általános vitával ködösítse el, mert azt reméli, hogy így ismét maga mögé csoportosíthatja az egész francia reakciós tábort. Nyugdíjba küldték a francia hazaárulókat Revers és Mast francia tábornokok személye körül — mint ismeretes — a közelmúltban nagyszabású megvesztegetési botrány pattant ki. A két panamista tábornok egy Peyré nevű volt náci együttműködő kalandortól hatalmas pénzösszegeket fogadott el és ennek fejében nagyfontosságú nemzetvédelmi titkokat árult el. A francia hadügyminisztérium most a tömegek nyomására nyugdíjazta a tábornokokat. A De Soir ezzel kapcsolatban hangsúlyozza, hogy ilyen súlyos vádak alapján az egyszerű nyugdíjba küldés nem büntetés. A szovjet nép alkotó munkájának fontos állomása Egyhetes tanácskozás után, hétfőn este véget ért a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszaka. A hatalmas szovjetország legjobb fiai: munkások, parasztok, értelmiségi dolgozók, tudósok és művészek — orosz, ukrán, bielorussz, üzbég, kazah küldöttek, s a többi testvéri nép képviselői tárgyaltak a Kremlben, hogy eleget tegyenek annak a megbízatásnak, amelyet március 12-én, a választások alkalmával, az egész szovjet néptől kaptak, s megvitassák az ország előtt álló feladatokat, megkeressék a legjobb módszereket a népgazdaság további fejlesztésére, a dolgozók jólétének fokozására, a zseniális sztálini politika megvalósítására. Az ülésszak napirendjén szerepelt az ez évi költségvetés jóváhagyása, valamint az 1948—49-es költségvetés végrehajtásáról szóló jelentés; ezen az ülésszakon tette magáévá a Legfelső Tanács a stockholmi békefelhívást. A Szovjetunió költségvetése a szovjet kormány programmját tükrözi, feltárja, hogyan gazdálkodik óriási erővel a földkerekség leghaladottabb és leghatalmasabb állama. Nincs a világon olyan ember, akinek számára közömbös lehetne, milyen ütemben vívja ki a szovjet nép újabb sikereit a kommunizmus építéséért folytatott harcban; barát és ellenség figyelte ezekben a napokban a Kremlpalota történelmi termeiben folyó munkát. Zverjev elvtársnak, a Szovjetunió pénzügyminiszterének beszámolója félelmet keltett a Szovjetunió, a haladás ellenségeiben, ugyanakkor fokozott reménységgel töltötte el a béke valamennyi hívét, a szocializmusért harcoló milliók számára pedig a nagyszerű jövő perspektíváit tárta fel. A szovjet népgazdaság jelentékenyen túlhaladta a tavalyi színvonalat és messze túlszárnyalta a háború előtti utolsó évnek, 1940-nek eredményeit. A nemzeti jövedelem 1948-hoz képest 17 százalékkal, 1940-hez viszonyítva pedig 36 százalékkal növekedett. Gyors ütemben fokozódik a dolgozók jóléte is. A szocialista gazdaság hatalmas sikerei lehetővé tették, hogy emeljék a szovjet rubelnek, a világ legszilárdabb valutájának vásárlóerejét. A Szovjetunió költségvetése elénk tárja a dolgozók anyagi és kulturális jólétét biztosító sztálini gondoskodást. Hatalmas összegeket fordítanak a kultúra és a tudomány fejlesztésére. Szociális és kulturális célokra 4.7 milliárd rubellel többet, összesen 120.7 milliárd rubelt irányoznak elő, mint az elmúlt esztendőben. A 427.9 milliárdos kiadás előirányzatnak kétharmada szolgálja a népgazdaság és a kultúra fejlesztésének céljait. A költségvetés számadatai híven tükrözik a népgazdaság új nagyarányú fejlődése mellett a Szovjetunió szilárd békepolitikáját is. Az összkiadások csupán 18,5 százalékát — 79,4 milliárd rubelt — irányoztak elő a béke legfőbb őrének a Szovjet Hadseregnek, illetve a haditengerészetnek költségeire. A Szovjetunió következetes békepolitikáját mutatja az is, hogy a megfelelő előirányzat 1946-ban 23,9 1940-ben pedig 32,6 százalék volt. Ha a nyugaterurópai dolgozók összehasonlítják ezt marshallizált kormányaik rohamosan növekvő fegyverkezési kiadásaival — Franciaországban például a költségvetés 57 százaléka katonai kiadás — világosan láthatják az öszszefüggést életszínvonaluk romlása és az imperialista háborús készülődés között. Az Egyesült Államok költségvetésének állandóan növekvő hadikiadásai pedig, — melyek jelenleg az összkiadásoknak mintegy 76 százalékát teszik ki, beleértve a támadó katonai blokk tagállamainak felfegyverzését — akkor is elárulnák az USA agresszív politikáját, ha Truman és Acheson nem fecsegnének ma már teljes nyíltsággal népgyilkos, világuralmi terveikről. A következetes szovjet békepolitika szellemében vitatta meg a Legfelső Tanács együttes ülése a Béke Hívei Világkongresszusa Állandó Bizottságának stockholmi felhívását. A békemozgalom számára mindig nagy erőt jelentett, hogy a világ leghatalmasabb államára, a Szovjetunióra támaszkodhatik. A szovjet képviselők jogos büszkeséggel mutattak rá, hogy az egész világon szüntelenül erősödő békemozgalom élén a Szovjetunió áll. „A világ népei tudják, — mondotta a Legfelső Tanács záróülésén Vaszilij Kuznyecova elvtárs —, hogyha a béke védelméről van szó, bátran számíthatnak a Kommunista Párt is a nagy Sztálin vezette szovjet népre." A Szovjetunió kezdettől fogva a békemozgalom fő bázisa. Amikor március 8-án a Békevilágkongresszus Állandó Bizottságának küldöttei átadták azt a felhívást, amelyet minden ország parlamentjének megküldtek, senki előtt sem volt kétséges, hogy a Szovjetunió, a béketábor vezetője magáévá fogja tenni a felhívás követeléseit, amelyek a szilárd béke fenntartására irányulnak. A világ népei örömmel és megelégedéssel látják, hogy a szovjet nép legfelső állami szerve valóban szolidaritást vállal az atomfegyver eltiltásáról szóló követeléssel. E felmérhetetlen nemzetközi jelentőségű esemény újabb súlyos csapás a háborús gyújtogatókra, s ugyanakkor hatalmas új lendületet ad az egész világot átfogó békemozgalomnak. A háborús gyújtogatóknak szóló figyelmeztetés —a hogy az atomfegyvert először alkalmazó kormányt háborús bűnösnek kell nyilvánítani — még sohasem sugárzott olyan félelmetes erőt, mint most, amikor annak a népnek nevében hangzik el, amely legyőzte a fasizmust és valóban a vádlottak padjára ültette a háborús bűnösöket. A kommunizmust építő szocialista nagyhatalom külpolitikája nem más, mint a béke védelme. A szovjet nép egyöntetűen követi a kommunizmus építéséért és a béke megvédéséért diadalmasan harcoló kormányát. A Bolsevik Párt, a szovjet kormány, s a nép nagy vezére és tanítója, Sztálin elvtárs iránti határtalan bizalom, az egész szovjet nép sziklaszilárd erkölcsi és politikai egysége jutott kifejezésre azon az ülésen, amelyen jóváhagyták a minisztertanács eddigi munkáját és ismét megbízták a szovjet állam kormányzásának munkájával. A szovjet nép hatalmas építőerejéről és kimeríthetetlen tartalékairól tanúskodik a Legfelső Tanács ülésszaka tiszteletére rendezett munkaverseny is. Zverjev elvtárs méltán mutathatott rá beszámolójában arra, hogy „a szovjet nép a kommunista társadalom építésében aratott új, dicső sikerekkel teszi emlékezetessé az 1950-es esztendőt". Ezek a sikerek nemcsak a szovjet ■*“' népet lelkesítik, az egész haladó emberiség, minden jószándékú ember erőt merít azokból a győzelmekből, amelyekkel a Szovjetunió az egész világon a béke és demokrácia erőit növeli. A Szovjetunió eredményei megkönnyítik a béke valamennyi hívének harcát az imperialista háborús gyújtogatók ellen. S kell-e külön hangsúlyozni, mit jelentenek a szocializmus útjára lépett népek számára, köztük a mi számunkra is a Szovjetunió újabb diadalai? A szovjet tapasztalatok minden területen megvilágítják és megkönnyítik utunkat. Ezért végtelenül tanulságosak számunkra a Legfelső Tanács nagyjelentőségű tárgyalásai is, amelyek híven tükrözték Lenin megállapítását: „A szovjet rendszer a demokratizmus maximumát jelenti a munkások és parasztok számára..A mi Népköztársaságunk demokratizmusának továbbfejlesztésében, hiányosságainak kiküszöbölésében segítségünkre lesz a magas színvonalú kritika és önkritika tanulmányozása, amely a Legfelső Tanács ülésszakán megnyilvánult. A vitában felszólaló szovjet miniszterek, például Benediktov elvtárs, földművelésügyi miniszter, hangsúlyozta, hogy minisztériuma munkájának megjavításánál fel fogják használni az elhangzott kritikát. A Legfelső Tanács lerögzítette az eddigi munka eredményeit és kitűzte az új feladatokat. És mindenki bizonyos abban, hogy a szovjet emberek úgy fognak harcolni az új célok eléréséért, ahogy eddig is mindig, megbonthatatlan egységben, tántoríthatatlanul követték a Bolsevik Párt és a nagy Sztálin útmutatását. K. Gyr.