Szabad Nép, 1950. június (8. évfolyam, 125-149. szám)

1950-06-23 / 143. szám

2 A német nép csak a Szovjetunióval való legszorosabb barátságban küzdheti le 1941 június 22 szörnyű örökségét A Német Demokratikus Köztársaság kormánynyilatkozata a Szovjetunió elleni hitlerista támadás évfordulóján június 22-én volt kilenc éve, hogy a hitleri fasiszták hitszegő módon megtámadták a Szovjetuniót. A szov­jet lapok vezércikkekben emlékeznek meg az évfordulóról. A Pravda „A szovjet rendszer ereje" című vezér­cikkében a többi között a következő­ket írja: A Szovjetunió elleni aljas táma­dásra készülve a fasiszták az USA és Anglia im­perialistáinak támogatására támasz­kodtak. A fasiszta Németország és csatlósai­nak erőit felhasználva, az imperialis­ták célul tűzték ki, hogy megfojtsák a szovjet szocialista államot, kiirtsák a munkásosztály élenjáró erőit a többi országokban, elnyomják a gyarmati és függő országok nemzeti felszaba­dító mozgalmát. A hitleri fasiszták véres tervei teljes kudarcot vallottak. A Nagy Honvédő Háborúban a szov­jet nép a Bolsevik Párt vezetésével, Sztálin elvtárs lángeszű irányításá­val, egyedül küzdve a fasiszták ellen, szétverte az állig felfegyverzett hit­leri Németországot. Ma az imperialisták — folytatja a Pravda — az egyre élesebbé váló vál­ságokból egy új háború kirobbantá­sában keresik a kivezető utat. Az im­perialista háborús uszítók lázas vi­láguralmi terveket szőnek; a második világháborúban levert és a történelem szemétdombjára vetett fasiszta pog­rom­lovagok nyomdokain haladnak. A világuralom újonnan jelentkező igény­lőinek emlékezniük kellene fasiszta elődeik szégyenletes végére! — fejezi be vezércikkét a Pravda. Az évforduló alkalmából a Német Demokratikus Köztársaság kormánya közleményt adott ki, amelyben a többi között a következőket mondja: A visszaemlékezés 1941 június 22-re minden becsületes, hazafias, német számára a német történelem egyik legszégyenteljesebb napjára való visz­­szaemlékezést jelenti. Ezen a napon a fasiszt­ák olyan államot támadtak meg, amely fennállásának első napjá­tól kezdve a béke és a barátság nyílt és becsületes politikáját folytatta a német nép iránt. A közlemény a továbbiakban rámu­tat, hogy mennyi szenvedéstől és ál­dozattól lehetett volna megkímélni a népeket, ha a német nép nem haladt volna 1941 június 22-nek végzetes út­ján. Hála a szovjet népek legyőzhe­tetlen erejének, a Szovjet Hadsereg hősies harcának és Sztálin lángelméjű hadművészetének, Európa felszabadult a hitleri fasizmus uralma alól és megnyílt az út a demokrácia, a béke és a jólét felé. A rabló hitleri fasizmus helyére azonban az ugyancsak ragadozó angol-amerikai imperializmus lépett, amely magához akarja, ragadni a vi­láguralmat és ezért népünket új jú­nius 22-e felé akarja űzni. Ez nem fog sikerülni Hitler angol-amerikai utó­dainak! A Német Demokratikus Köz­társaság valamennyi német számára a béke megőrzéséért vívott harc bás­tyája. A német nép nem engedheti megismételni június 22-ét. A német nép csak a Szovjetunióval való leg­szorosabb barátságban küzdheti le 1941 június 22-nek szörnyű öröksé­gét. Csak a Szovjetunióval való leg­szorosabb barátság által lesz Német­ország egységes, békeszerető és füg­getlen nemzet. A közleményt a Német Demokra­tikus Köztársaság kormánya nevében Otto Grotewohl elvtárs, miniszterelnök írta alá. „Csüggedt légkörben folynak Párisban a Schuman-terv­vel kapcsolatos tárgyalások“ — írja a Pravda párisi tudósítója A napokban kezdődött meg Páriá­ban a Schuman-tervvel kapcsolatos hathatalmi értekezlet, amelyen Fran­ciaország, Nyugat-Németország, Olasz­ország, Belgium, Hollandia és Luxem­burg vesz részt. Zsukov, a Pravda árisi tudósítója ezzel kapcsolatban k­övetkezőket írja: A Schuman-terv — mint ismeretes — aggodalmat és elégedetlenséget kel­tett a marshallizált országok kapita­listáinak jelentős részében. Kifejezésre jutott ez többi között abban, hogy Anglia a tárgyalások megindulása előtt kategorikusan elutasította annak elfogadását, hogy „a nemzetek felett álló hatóság döntései kötelezőek az egyezmény előkészítésében részvevő országokra". E kérdésben heteken át éles vita folyt az angol és a francia kormány között. Az angol kormány kitartott elutasító álláspontja mellett, mire a francia kormány­­ nyilván amerikai tanácsra kijelentette, hogy nagyon szépen meglehetnek Anglia részvétele nélkül is. Az értekezlet összehívása Anglia nélkül, sőt azzal a céllal, hogy felhasználják Angliával szemben — meggyőzően mutatja, mit érnek a va­lóságban az amerikai propaganda­szólamok a marshallizált országok egységéről és összhangjáról". A párisi értekezleten a készülő egyezmény „alapvonalainak“ kidolgo­zása van napirenden. Ennek tervezetét Franciaország terjesztette elő. A tervezet középpontjában az a kérdés áll: mi legyen valójában a hírhedt „nemzetek feletti hatóság" és hogyan igazgassa az egyesített iparágakat. Különös figyelmet szentelnek annak, hogy vájjon fellebbezhetnek-e a kor­mányok „a nemzetek feletti hatóság“ döntése ellen, valamint a szankciók kérdésének, amelyeket ez a „hatóság“ alkalmazhat azok ellen, akik nem tel­jesítik a rájuk rótt kötelezettségeket. Schuman francia külügyminiszter az értekezleten mondott megnyitó beszé­ Chapman úr murmanszki kalandjai 1950 május 1-ét írtak, amikor az „Etruria" angol halászhajót Mur­­manszk közelében szovjet felségvize­ken orvhalászaton kapták. A szovjet határőrök Murmanszkba kísérték a hajót, amelynek kapitánya, Jim Chap­man, elismerte, hogy tiltott határ­átlépést követett el és a tilos vize­ken heringre halászott. A törvény értelmében pénzbüntetésre ítélték, majd annak lefizetése után szabadon engedték és az „Etruria" elindult hazafelé. A jámbor kapitányt nem első ízben vitte szenvedélye ilyen kalandokba. 1949 decemberében Norvégia part­vidékén érték tetten, ugyancsak he­­ring-ügyben. A norvég hatóságok — Jim Chapman írja — „kenyéren és vizen" tartották, míg a kétezer font büntetést a hajótulajdonos cég a ki­hágásért ki nem fizette. Amikor Jim Chapman hazaért mur­­manszki kirándulásáról, a Press Asso­­ciation Agency tudósítójának elragad, latva nyilatkozott arról a remek bá­násmódról, amelyben— a norvégoktól eltérőleg — a szovjet hatóság része­sítene. „Mielőtt a horgonyt felszed­tük volna — mondta többek között — behatóan érdeklődtek, van-e elegendő élelmiszer, szén és egyéb készlet a hajón. Ezután vajjal és fűtőanyaggal láttak el és minden egyébbel, amiben hiányt szenvedtünk." Duff­in matróz arról beszélt, milyen baráti hangon beszéltek velük a szovjet katonák. „A szovjet tiszt, aki kihallgatott — jelentette ki Duffin — igen udvarias volt és becsületes, egyszerű kérdése­ket tett fel." Ezzel az „Etruria" murmanszki ki­rándulása, annak minden előrelátható következményével együtt, lezárult. Négy nappal később, május 28-án, meglepetés érte mindazokat, akik a Press Association Agency tudósítását olvasták. A Sunday Dispatch-ben egy szovjetellenes rágalmaktól hemzsegő Chapman-interjú jelent meg, amely­,­ben ez az angol Münchausen ször­­nyü­lködve nyilatkozik kihallgatásáról. Élményeinek e második elbeszélése szerint állítólag a nap és éjszaka minden órájában előráncigálták sze­gényt. Legfeljebb két órát áthatott egyfolytában a hajó fogságának egész ideje alatt. És amikor már nem is lá­tott a kimerültségtől, nos, akkor kü­lönböző orosznyelvű­ okmányokat írat­tak alá vele... Vajjon mi volt az, amiről a murmanszki rendőrség Chap­­mant éjjel-nappal kihallgatta­? Ahogy a Sunday Dispatch-ból megtudtuk, többször érdeklődtek nála Attlee, Churchill és Strachey személye iránt, továbbá az angol öltözködési, táplál­kozási és lakásviszonyokról, Harry Pollitt-ról és még számos olyan do­logról, amelyre köztudomásúlag a szovjet hatóságoknak különb tájékoz­tatója, mint Jim Chapman, nem is akadhat... És a „csattanó": Chap­­man (mint második interjújában ,vá­ratlanul felfedezte) csak úgy szabadult meg a kínos kérdezgetéstől hogy vé­­gülis­­ kommunistának tetette ma­gát, egész legénységével együtt. Enyhén szólva feltűnő az az ellen­tét, amely Chapmannak négy napon belül kiadott két nyilatkozata között fennáll. A rejtély azonban megoldó­dik, ha tekintetbe vesszük, hogy az angol sajtó már jóval Chapmanék hazaérkezése előtt széleskörű rágalom­hadjáratot indított a szovjet hatósá­gok ellen az „Etruria" murmanszki útjával kapcsolatban. A sajtóhadjárat kiagyalóit nyilván kellemetlenül érin­tette, hogy a jámbor hajóskapitány — friss benyomásainak hatása alatt — — ügyetlenül kikottyantotta a (rágal­maikkal szögesen ellentétes) valósá­got. És megtalálták a módját, hogy rövid négy nap alatt emlékezetének megváltoztatására „vegyék rá" Chap­­mant. A két nyilatkozat közti ellentmondás így is eléggé kínos számukra, ta­nulság: legjobb a szovjetellenes rá­galmazó meséket teljesen az ezzel meg­­bízott szakemberek „ihletére” hagyni. A tényekkel való legkisebb összekap­csolás, mint azt Chapman esete is bizonyítja — csak „bajt” okozhat. ... E­v a. SZABAD NÉP PÉNTEK, 1950 JÚNIUS 23 dében többször hangsúlyozta, hogy a nemzeti szuverenitás feladása a terv legfontosabb vonása. Patetikus beszéde azonban nem talált meleg fogadtatásra. Az értekezlet megnyitása alkalmá­ból az angolok azzal örvendeztették meg a francia kormányköröket, hogy a Sunday Express hosszú cikket kö­zölt „Kicsoda Schuman?” címmel és részletesen elmondta, hogy a jelenlegi francia külügyminiszter, Vilmos egy­kori német császár hadseregének tiszt­jeként kezdte pályafutását A francia kormány megbízottai sietve összevásá­rolták az újságárusító kioszkokban az angol lapnak ezt a számát. A francia sajtó nem leplezi aggo­dalmát a Schuman-tervvel kapcsola­tos tárgyalások irányában. Még a francia kormánykörök oly tapasztalt és ügyes tagja, mint Herriot, sem­ nagy bizakodással néz a Schuman­­terv elé. Bár az Information-ba írt cikke elején „forradalmi javaslatként” üdvözölte a tervet — cikkét azzal fejezte be, hogy a Schuman-terv Franciaországnak mindössze huszonnégy szén- és acélüzemet hagy meg a 177-ből és hogy a „nemzetek feletti hatóság” kebelében a ruhrvidéki iparmágnások minden nagyobb fáradság nélkül meg­szerezhetik a vezető pozíciókat az erőviszonyok alapján. „Ilyen csüggedt légkörben kezdőd­tek meg Párisban a tárgyalások a Schuman-tervről a hat amerikai csat­lós között" — írja befejezésül Zsukov. Leszavazták a francia kormányt a nemzetgyűlés pénzügyi bizottságában A francia nemzetgyűlés pénzügyi bizottsága 21 szavazattal 14 ellenében elvetette a kormány javaslatát a köz­­tisztviselő kérdésben. A javaslat mel­lett csak az MRP és a radikális kép­viselők szavaztak, a jobboldali szo­cialisták, akiknek választói jelentékeny részben köztisztviselőkből kerülnek ki, nem merték támogatni a kormány ál­tal javasolt „takarékossági megoldást", amely elutasítja a köztisztviselők fi­zetésrendezési követeléseit. A kérdés csütörtökön kerül a nem­zetgyűlés plénuma elé. Politikai meg­figyelők szerint nem lehetetlen, hogy a kormány belebukik az ügybe. Bidault tudatában van a veszélye,­ek és éppen ezért arra készül, hogy a köz­tisztviselők kérdését általános vitával ködösítse el, mert azt reméli, hogy így ismét maga mögé csoportosíthatja az egész francia reakciós tábort. Nyugdíjba küldték a francia hazaárulókat Revers és Mast francia tábornokok személye körül — mint ismeretes — a közelmúltban nagyszabású meg­vesztegetési botrány pattant ki. A két panamista tábornok egy Peyré nevű volt náci­ együttműködő kalan­dortól hatalmas pénzösszegeket foga­dott el és ennek fejében nagyfontos­­ságú nemzetvédelmi titkokat árult el. A francia hadügyminisztérium most a tömegek nyomására nyugdíjazta a tábornokokat. A De Soir ezzel kapcso­latban hangsúlyozza, hogy ilyen sú­lyos vádak alapján az egyszerű nyug­díjba küldés nem büntetés. A szovjet nép alkotó munkájának fontos állomása Egyhetes tanácskozás után, hétfőn este véget ért a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszaka. A hatalmas szovjetország legjobb fiai: munkások, parasztok, értelmiségi dol­gozók, tudósok és művészek — orosz, ukrán, bielorussz, üzbég, kazah kül­döttek, s a többi testvéri nép kép­viselői­­ tárgyaltak a Kremlben, hogy eleget tegyenek annak a megbízatás­nak, amelyet március 12-én, a válasz­tások alkalmával, az egész szovjet néptől kaptak, s megvitassák az or­szág előtt álló feladatokat, megkeres­sék a legjobb módszereket a nép­gazdaság további fejlesztésére, a dol­gozók jólétének fokozására, a zseniá­lis sztálini politika megvalósítására. Az ülésszak napirendjén szerepelt az ez évi költségvetés jóváhagyása, valamint az 1948—49-es költségvetés végrehajtásáról szóló jelentés; ezen az ülésszakon tette magáévá a Leg­felső Tanács a stockholmi békefelhí­vást. A Szovjetunió költségvetése a szovjet kormány programmját tük­rözi, feltárja, hogyan gazdálkodik óriási erővel a földkerekség leghala­­dottabb és leghatalmasabb állama. Nincs a világon olyan ember, akinek számára közömbös lehetne, milyen ütemben vívja ki a szovjet nép újabb sikereit a kommunizmus építéséért folytatott harcban; barát és ellenség figyelte ezekben a napokban a Kreml­­palota történelmi termeiben folyó munkát. Z­verjev elvtársnak, a Szovjetunió pénzügyminiszterének beszá­molója félelmet keltett a Szovjetunió, a haladás ellenségeiben, ugyanakkor fokozott reménységgel töltötte el a béke valamennyi hívét, a szocializ­musért harcoló milliók számára pedig a nagyszerű jövő perspektíváit tárta fel. A szovjet népgazdaság jelentéke­nyen túlhaladta a tavalyi színvonalat és messze túlszárnyalta a háború előtti utolsó évnek, 1940-nek eredmé­nyeit. A nemzeti jövedelem 1948-hoz képest 17 százalékkal, 1940-hez vi­szonyítva pedig 36 százalékkal növe­kedett. Gyors ütemben fokozódik a dolgozók jóléte is. A szocialista gazdaság hatalmas sikerei lehetővé tették, hogy emeljék a szovjet rubel­nek, a világ legszilárdabb valutájá­nak vásárlóerejét. A Szovjetunió költségvetése elénk tárja a dolgozók anyagi és kulturális jólétét biztosító sztálini gondoskodást. Hatalmas összegeket fordítanak a kultúra és a tudomány fejlesztésére. Szociális és kulturális célokra 4.7 milliárd rubellel többet, összesen 120.7 milliárd rubelt irányoznak elő, mint az elmúlt esztendőben. A 427.9 milliárdos kiadás előirányzatnak két­harmada szolgálja a népgazdaság és a kultúra fejlesztésének céljait. A költségvetés számadatai híven tükrözik a népgazdaság új nagy­arányú fejlődése mellett a Szovjetunió szilárd békepolitikáját is. Az össz­kiadások csupán 18,5 százalékát — 79,4 milliárd rubelt — irányoztak elő a béke legfőbb őrének a Szovjet Had­seregnek, illetve a haditengerészetnek költségeire. A Szovjetunió következe­tes békepolitikáját mutatja az is, hogy a megfelelő előirányzat 1946-ban 23,9 1940-ben pedig 32,6 százalék volt. Ha a n­yugaterurópai dolgozók összehason­lítják ezt marshallizált kormányaik rohamosan növekvő fegyverkezési ki­adásaival — Franciaországban például a költségvetés 57 százaléka katonai kiadás — világosan láthatják az ösz­­szefüggést életszínvonaluk romlása és az imperialista háborús készülődés kö­zött. Az Egyesült Államok költség­­vetésének állandóan növekvő hadi­kiadásai pedig, — melyek jelenleg az összkiadásoknak mintegy 76 százalé­­kát teszik ki, beleértve a támadó ka­tonai blokk tagállamainak felfegyver­zését — akkor is elárulnák az USA agresszív politikáját, ha Truman és Acheson nem fecsegnének ma már tel­jes nyíltsággal népgyilkos, világ­uralmi terveikről. A következetes szovjet békepolitika szellemében vitatta meg a Leg­felső Tanács együttes ülése a Béke Hívei Világkongresszusa Állandó Bi­zottságának stockholmi felhívását. A békemozgalom számára mindig nagy erőt jelentett, hogy a világ leghatal­masabb államára, a Szovjetunióra tá­­maszkodhatik. A szovjet képviselők jogos büszkeséggel mutattak rá, hogy az egész világon szüntelenül erősödő békemozgalom élén a Szovjetunió áll. „A világ népei tudják, — mon­dotta a Legfelső Tanács záróülésén Vaszilij Kuznyecova elvtárs —, hogy­ha a béke védelméről van szó, bátran számíthatnak a Kommunista Párt is a nagy Sztálin vezette szovjet népre." A Szovjetunió kezdettől fogva a békemozgalom fő bázisa. Amikor már­cius 8-án a Békevilágkongresszus Állandó Bizottságának küldöttei átad­ták azt a felhívást, amelyet minden ország parlamentjének megküldtek, senki előtt sem volt kétséges, hogy a Szovjetunió, a béketábor vezetője magáévá fogja tenni a felhívás köve­teléseit, amelyek a szilárd béke fenn­tartására irányulnak. A világ népei örömmel és megelégedéssel látják, hogy a szovjet nép legfelső állami szerve valóban szolidaritást vállal az atomfegyver eltiltásáról szóló követe­léssel. E felmérhetetlen nemzetközi je­lentőségű esemény újabb súlyos csa­pás a háborús gyújtogatókra, s ugyan­akkor hatalmas új lendületet ad az egész világot átfogó békemozgalomnak. A háborús gyújtogatóknak szóló fi­gyelmeztetés —a hogy az atomfegyvert először alkalmazó kormányt háborús bűnösnek kell nyilvánítani — még sohasem sugárzott olyan félelmetes erőt, mint most, amikor annak a nép­nek nevében hangzik el, amely legyőzte a fasizmust és valóban a vádlottak padjára ültette a háborús bűnösöket. A kommunizmust építő szocialista nagy­hatalom külpolitikája nem más, mint a béke védelme. A szovjet nép egyöntetűen követi a kommunizmus építéséért és a béke megvédéséért diadalmasan harcoló kormányát. A Bolsevik Párt, a szovjet kormány, s a nép nagy vezére és tanítója, Sztálin elvtárs iránti határ­talan bizalom, az egész szovjet nép sziklaszilárd erkölcsi és politikai egy­sége jutott kifejezésre azon az ülé­sen, amelyen jóváhagyták a minisz­tertanács eddigi munkáját és ismét megbízták a szovjet állam kormány­zásának munkájával. A szovjet nép hatalmas építőerejéről és kimeríthetet­len tartalékairól tanúskodik a Leg­felső Tanács ülésszaka tiszteletére rendezett munkaverseny is. Zverjev elvtárs méltán mutathatott rá beszá­molójában arra, hogy „a szovjet nép a kommunista társadalom építésében aratott új, dicső sikerekkel teszi em­lékezetessé az 1950-es esztendőt". Ezek a sikerek nemcsak a szovjet ■*“' népet lelkesítik, az egész ha­ladó emberiség, minden jószándékú ember erőt merít azokból a győzel­­mekből, amelyekkel a Szovjetunió az egész világon a béke és demokrácia erőit növeli. A Szovjetunió eredmé­nyei megkönnyítik a béke valamennyi hívének harcát az imperialista hábo­rús gyújtogatók ellen. S kell-e külön hangsúlyozni, mit jelentenek a szo­cializmus útjára lépett népek szá­mára, köztük a mi számunkra is a Szovjetunió újabb diadalai? A szovjet tapasztalatok minden területen meg­világítják és megkönnyítik utunkat. Ezért végtelenül tanulságosa­k szá­munkra a Legfelső Tanács nagy­jelentőségű tárgyalásai is, amelyek híven tükrözték Lenin megállapítá­sát: „A szovjet rendszer a demokra­tizmus maximumát jelenti a munká­sok és parasztok számára..A mi Népköztársaságunk demokratizmusá­nak továbbfejlesztésében, hiányossá­gainak kiküszöbölésében segítsé­günkre lesz a magas színvonalú kri­tika és önkritika tanulmányozása, amely a Legfelső Tanács ülésszakán megnyilvánult. A vitában felszólaló szovjet miniszterek, például Benedik­tov elvtárs, földművelésügyi minisz­ter, hangsúlyozta, hogy minisztériuma munkájának megjavításánál fel fog­ják használni az elhangzott kritikát. A Legfelső Tanács lerögzítette az eddigi munka eredményeit és kitűzte az új feladatokat. És mindenki bizo­nyos abban, hogy a szovjet emberek úgy fognak harcolni az új célok el­éréséért, ahogy eddig is mindig, megbonthatatlan egységben, tántorít­­hatatlanul követték a Bolsevik Párt és a nagy Sztálin útmutatását. K. Gyr.

Next