Szabad Nép, 1950. augusztus (8. évfolyam, 176-202. szám)

1950-08-20 / 193. szám

f®9G AUGUSZTUS 20 SZABÁS MAP ÖT SZTAHANOVISTA a Koreai Hét tapasztalatairól, további feladatukról ?51 dolgozta a Koreai Héten szta­­hanovistáink. Szocialista öntudat, sztahanovista erő és leleményesség vitte őket előre, a koreai hősök iránt érzett proletár szolidaritásiak volt a motor, a szocializmus építését szol­gáló új norma túlszárnyalása pedig a friss hajtóerő munkájuk során. Be­széljenek most eredményeikről, fel­adataikról, már segédmunkás idejében híres szta­hanovista volt. Kossuth-díjas kémpves. Hétfőn, az új norma bevezetésének első napján, 146 százalékot ért el a béke­utcai építkezésen. Hogyan akarja minél előbb, minél magasabban túlszárnyalni az új nor­mát? Mi a feltétele szerinte annak, hogy az eddiginél sokkal jobban el­terjedjen az ifjúság között a sztaha­novista mozgalom? — Először is: sokat kell tanulni. Tanulásnak nevezem azt is, ha a ma­gunk munkáját jól megfigyeljük, meg­­kritizáljuk. A munka jobb megszer­vezése olyan kincsesbánya, amelyik sosem merül ki . Át kell vernni, meg kell tanulni mindent, ami új és jó. Ezért az új normák bevezetése előtt megtanultam sztahánovista módszerrel húzni a vá­­rtiasztalat. Ma a sztahanovista Márki is elvtársnál figyeltem meg, hogy a se­­jl­gédmunkása nem kenegeti a téglát, hanem adogatás közbeni martia­i ha­barcsba — ez is sok időmegtakarítás. — Másodszor: az építésvezetőség adjon több segítséget. Múltkor két hétig is állt a javítóműhelyben a vibrátor, pedig nem keltett annyi idő a javítására — közben az ifik kény­telenek voltak kézzel végezni a dön­­gölést, persze, hogy elkedvetlenedtek. Gondoskodjék az építésvezetőség már előre arról, hogy ki hova kerüljön, ki milyen munkát végezzen, ha az egyiket befejezte. Most sokszor ácsor­­gunk, várakozunk az új munka kiadá­sára. Ezért esik sokszor mélyre visz­­sza a sztahánovisták teljesítménye, ezért nem fejlődnek tömegével új sztahánovisták. Lengyel József • a vasutas sztahánovista mozgalom egyik úttörője, mozdonyvezető. A Ko­reai Héten 414 kétezertonnás vonatot továbbítottak a mozdonyvezetők s ezt a mozgalmat összekapcsolták az 500 kilométeres és az irányvonat-mozga­­lommal, közben pedig a felemelt me­netsebességgel futottak a mozdonyok. — Még nagyon sok szovjet tapasz­talat van, melyet nem vettünk át ma­radéktalanul. Hogy csak egy példát említsek: nálunk azelőtt 2400 lapométe­­res út után mostuk, tisztítottuk a moz­donyt, amely emiatt három napig vesz­tegelt. Patyki elvtárs felvilágosított, ha a fordulóknál, a kiinduló állom­áson le­fúvatjuk a kazánt, akkor 12—14.000 kilométert is futat a mozdony, keve­sebb a kiesés, nagyobb a teljesítmény. Az ellenség szembeszállt mindennel, ami új, ami a nap­haladásunkat szol­gálja. Igenis, leh­et úgy beálítani a mozdonyokat, hogy azok 24—24 óra alatt 589 kilométert fussanak, az egy vasúti vám­ mellett fekvő üzemekkel meg lehet beszélni a tervszerű szállí­tást, hogy ne sok kis tehervonat szál­lítsa a különböző gyárakból a sok ki­sebb mennyis­égű­­árut, hanem egy-egy tehervonat sokat, gyorsan, olcsóbban. ,A mozdonyvezetők kapcsolódjanak be szórósan az ilyen szervezési munkába, a forgalmi személyzet pedig jöjjön ja­­v­aslat­okkal. Amikor a Munkaérdem­­rendes Pák­ozdi elvtárs­a szolgálatos a ferencvárosi pályaudvaron , akkor egymásután indulnak a 2080 tonnás, 500 kilométeres irányvonalak. Csak nálam 100 tonna szénmegtakarítást jelentett két hónap alatt, hogy ilyen vonatokat vesettem. Mindez csapás az ellenségre! — Előfordul, hogy szándékosan olyan homokos szenet adnak, amellyel 20 kilométert sem lehet menni Sok­szor későn ad­ják a szabad-­edzést a pályán, amikor már a sebességet csök­kentjük. Ilyenkor újra fel kell gyorsí­tani és ez széppocsék­olást jele­nt. Elő­fordul, hogy két-három órára szükség­telenül feágít­ják a vonatot. A sztaha­novista mozgalomnak, a dolgozók or­szágának érdeke azt kíván­ja: leplezzük le az ellenséget! Bednarik Vincént a Kelenföldi Textilkombinet legjobb szövőnője. A Koreai Hét előtt 480.600 vetést teljesített naponta, a Koreai Hétre naponként 540.000-et ajánlott fel, de 600.000 lett az eredmény. Ezt a Koreai Hét utáni napokban is tar­totta és biztos abban, hogy az új norma bevezetése napjától ezt még csak fokozni fogja. Az eddig rejtett tartalékok egymásután bukkantak elő a Koreai Héten s mire az új norma bevezetésének napja elérkezik, teljes­értékű fegyvereivé válnak Bednarik elvtársnőnek. —­­ Csak gondolkodás, figyelem dolga az egész... Ha az egyik gé­pen lefogy az anyag és ugyanakkor a másik gépen elszakad egy szál — ak­kor előbb el kell látni anyaggal, be­indítani a gépet — csak azután ja­vítani az elszakadt szálat. A Koreai Héten figyeltem erre igazán először. — És a gondolkodó, figyelmes mun­kán kívül mit tart legfontosabbnak? — A kollektív munkát, egymás se­gítését — a közepes munkások csak így érhetik el az élenjárók tudását, csak így lehet több sztahanovistánk! A mesterek, segédmesterek eddig sok­szor egymásra hárították a munkát azzal, hogy ez, vagy az nem az ő dolguk. Úgy kell dolgozni mindegyik mesternek, mint ahogy Csengeri elv­tár­s végzi munkáját. Mindenhol ott van, ahol szükség van rá. Eich mes­ternél viszont sokszor egy órahosz­­szat is áll a gép. Nekem, mint alap­szervi titkárhelyettesnek és mint szta­­hanovistának, előbb észre kellett volna vennem, hogy nem megy nálunk ki­elégítően a munkamódszerátadás. Vol­tak olyanok, mint Mohácsi Éva, vagy Kozó Mária, akik felvették ugyan a 25 forintot, de nem törődtek a munka­­módszerátvevőikkel, ott trécseilek a­ mosdóban. Én magam igyekszem még inkább fokozni módszerem át­adását. • Siigó Károly az „Április 4“-gépgyár vasöntője, régi munkás, de új sztahanovista. Néhány napja terjesztették fel sztahanovista oklevélre. A Koreai Héten az új nor­mával 200 százalék felett teljesített. Most október 15-i tervénél tart Soron­­kívül vállalta, hogy elkészít egy sür­gős rendelést is: 90 mázsás nyereg­­ontóházak öntését A Koreai Hét ta­pasztalatainak egész sorát mondja el. Formázásnál, a magok felfektetésénél homok helyett kokszos agyaggal dol­gozik. Így könnyebb és jobb a munka s amikor a mintát kiszedte a homok­ból, nem szakította. A művezetőkkel együtt úgy osztotta be munkáját, hogy ne kelljen a darura, a légdön­­gölőre várat . Az egyéni verseny az, ami táp­lálja a sztahanovista mozgalmat. Ed­dig nem volt rendszeres versenyérté­kelés, a munkalapokat is akadozva kaptuk. Hogy az új normát minél többen, minél hamarább túlszárnyal­ják — nem szabad kiengedni kezünk­ből a Koreai Hét sikerét. A műhely­vezetőségnek az anyag- és szerszám­­ellát­ással, a pártszervezetnek és az ÜB-nek a verseny további szervezé­sével kell ébrentartani az eddig csak kampányszerűen mutatkozó verseny­szellemet! Horváth Ede, a Győri Vagongyár Kossuth-díjas sztahanovista esztergályosa pénteken dolgozott először új normájával Büszke örömmel újságolja: „Első nap: 310 százalék az eredmény!” — A Koreai Héten új munkamódszerrel kísérleteztem. Sikerült. Több műveletet vontam össze, például az oldalazást és a két­száz esztergálásit. De nagyon hozzásegített az eredményhez az, hogy a Koreai Hét óta sémán megy az anyag- és a szerszámellátás, nem kel a munkalapokért szaladgálni, mara­déktalanul ki lehet használni a 8 órát Ha ez így marad, fokozatosan feljebb viszem a 310 százalékot.­­ De még jobban részt akarok venni a munkamódszerátadásban. Olyan eredmények születtek az új norma első napján a műhelyünkben, hogy a számok alaposan rácáfolnak azokra, akik azt mondták: átképzés­ből nem tehet jó szakmunkás. Kapu­vári János sáros 380 százalékot telje­sített — átképzés. Máté Endre esz­tergályos is átképzés, én tanítottam, hogy egy felfogással több műveletet végezzen, mert így sok lefogást meg­takarít. Eredménye: 200 százalék! A feladat világos: nem igazi sztahano­vista az — Rákosi elvtárs szavai sze­rint —, aki nem adja át rendszeresen munkamódszerét. — Az alkotmány ünnepére felajánlot­tam, hogy befejezem évi tervemet, de ez már két héttel ezelőtt megtörtént. Most idei, évi tervemen dolgozom. Az alkotmány évfordulóját és új sztah­anovistáit ünnepelte szombaton délben a Standard-gyári munkásság. Egy éve, hogy a magyar dolgozók első ízben igazi alkotmányt kaptak, mely biztosítja jogaikat, kötelezettségeiket. Az alkotmányban lefektetett jogok tet­ték lehetővé dolgozóink számára, hogy szabadon kibontakoztassák képességei­ket. A társadalom legmegbecsültebb tagjai lettek szstah­ánov­istáink. És a sztahánovisták azok, akik jó munkájuk­kal ott haladnak az élen: híven, példa­mutatóan teljesítik kötelezettségeiket. A zsúfolásig megtelt kultúrteremben először Szabó Sándor elvtárs, a párt­­szervezett szervezőtitkára az alkot­mányról, utána Farkas János elvtárs vezérigazgató — a gyár négy új sztár­­hánovistájáról beszélt. „Hazánk boldogulása, gyermekeink jövője függ attól, hogyan teljesítjük azokat a kötelezettségeket, amelyeket alkotmányunk felsorol“ — mondta be­szédében Szabó elvtárs. „A mi négy kitüntetett is sztahá­­novistánk eredményesen harcott a munka frontján valamennyiünk még szebb jövőjéért, a Szocializmusért!" — mondta Farkas elvtárs. Boldogan, sugárzó arccal lépnek az emelvényre: Vida Béla, aki a Koreai Héten hatalmas teljesítményt ért el, újító munkamódszereit is kommunista módra továbbadta. Váradi József ifjú­munkás, műszerész. Ő a fúrósablon módosításával érte el, hogy 100 száza­lékkal túlteljesítette a Koreai Hétre tett felajánlását. Krisztics Ernőné, Váradi Dezsőné — ők is új munka­módszerekkel, munkamódszer-átadás­sal váltak ki joggal büszkék kitünte­tésükre, joggal büszke rájuk a Stan­dard-gyár, egész dolgozó népünk. * A Ganz Hajógyár vasgerenda-mű­helyének kultúrtermében nagy lelke­sedéssel ünnepelték a dolgozók az al­kotmány első évfordulóját. Az ünnepségen adta át Kiszela Géza elvtárs vállalatvezető a gyár há­rom új sztahanovistájának a sztaha­novista oklevelet. Oklevelet kapott Mu­­sich József vasöntő, aki több mint há­rom hónap óta 200 százalékon felüli teljesítményt ért el és ez idő alatt kiváló minőségű, selejtmentes munkát végzett Muskhi elvtárs helyesen fog­lalkozik a mellé beosztott átképzésök­­kel, sok munkatársának átadta munka­­módszerét s mindezek mellett már otóber végi tervét teljesíti. Prohászka Gyula marós , meg­érdemelten lett büszke tulajdonosa a sztahanovista aktévé­­ne­k. Normáját hosszú időn keresztül 230—240 száza­lékra teljesítette, s munkájával nagy­ban hozzájárult a horizontáleszterga­­padoknál fellépő szűk keresztmetszet kiküszöböléséhez. Marógépén végezte­­ azokat a munkákat, amelyeket eddig horizontál-padon végeztek. Új normá­ját máris 110—120 százalék között teljesíti. A harmadik sztahanovista Bondár László, technikus, műszaki csoportve­zetői. Nagy része van abban, hogy a mátravidéki centrále kazánját, amely­nek elkészítési határideje október 15-e volt, már koreai felajánlásukban augusztus 12-re próbaként befűz­­hették. •k A könnyűipar élenjáró dolgozói kö­zül számosat tüntettek ki sztahanov­ista oklevéllel. A HPS-ben Szakály Istvánná hatgépes szövőnőt tüntettek ki, aki 99 százalékban gyárt elsőrendű árut, géphatásfoka pedig 66,2. Ugyan­itt kitüntették Varjú Gyuláné nyolc­gépes ifjúmunkás szövőnőt is. A Kis­­textbe­n három munkásnőt jutalmaztak Sztahanovista oklevéllek Mike Lá­szl­óné előfonónőt, a kerületi tanácstagját, Or­mos Erzsébet szövőnőt, aki 100 szá­zalékos minőségi munkát végez és Katona Józsefné orsózónőt, aki 100 százalékos minőségi munka mellett már 80 nappal jár előre tervének tel­jesítésében. A Kelenföldi Textilkombi­nát dolgozói közül Bakonyi Istvánné 12 gépes szövőnő kapott oklevelet, aki 129 nappal haladt előre tervének tel­jesítésében és munkamódszerét rend­szeresen átadja társainak. Mihók Jó­zsefné 12 gépes szövő és Vincze Já­­nosné selyemszövő (alapszervi párt­titkár), akik kiváló minőségi munka mellett már jövő évi tervüket teljesí­tik, szintén oklevelet kaptak. Az Óbu­dai Fehérítőben Molnár Anna ifjú­munkás bolyhozónőt tüntették ki szta­hanovista címmel. Molnár Anna a Koreai Héten öt gépre tért át és fel­ajánlását túlteljesítette Ugyanitt szta­hánovista lett Barna János, a gyapjú­műhely főművezetője ie. Az ő műhe­lyében van a legtöbb egyéni ver­senyző. Új sztahánovistákat tüntettek ki oklevéllel az üzemek alkotmány­ünnepségein Újabb kiváló dolgozók nyerték el a sztahánovista címet, üzemeinkben újabb sztahanovista-oklevereket osztottak ki. Fontos esemény ez. A sztahanov­­isták — a mi élenjáró harcosaink a termelés frontján, a szocializmus építé­­séért folyó küzdelemben, ők mutatnak példát a magasabb termelékenység elérésére, az új normák túlszárnyalására. Ezért övezi őket oly nagy meg­becsüléssel Pártunk, népköztársaságunk, dolgozó népünk. Ezt a megbecsülést fejezik ki a most kiosztott kitüntető oklevelek is. Csokor Anna Vida Béla, Váradi Dezsőné, Krisztics Ernőné és Váradi József a kiváló mun­kájuk elismerését tartalmazó díszes sztahanovista-oklevélben gyönyörködnek. Az őszi csússfargalonsra kész filfiek a hsjssdakiszik A „Szigtiget gőzhajó „Vörös zászló“­­brigádja önköltségcsökkentési ver­senyfelhívással fordult a MESZHART dolgozóihoz. A „Vörös zászló"-brigád egy hét alatt 1440 forintos önköltség­csökkentést ért el azzal, hogy a hajó gépein olyan javításokat végeztek el házilag, amelyeket máskor műhelybe küldtek. A MESZHART dolgozói el­fogadták a kihívást és elsőnek a 453-as oszály dolgozói csatlakoztak a most meginduló önköltségcsökkentési versenyhez, amely az őszi csúcsforga­lom lebonyolításának megkönnyítését is elősegíti HELYTELEN AKCIÓ A Bélapátfalva! Cementművek szil­vásvárad! mészü­zemében dolgozó bv­­társak megszavaztatták a gvár munká­saival: „lemondanak” a tervkölcsön­­kötvényekről , „visszaadják a Ma­gyar Népköztársaságnak. Még ver­senyre is akarták hívni az ország dol­gozóit, ki segíti ilyen modern jobban az államot? Akarva-akaratlanul az ellenséget szol­gálták ezzel. A tervkötvények kiosz­tása jórészt befejeződött A dolgozók büszkék tervköt­vényükre, mert azt jelképezi szemükben, hogy munkájuk mellett forintjaikkal is, a tervkölcsön jegyzésével is hozzájárultak ötéves ter­vünk első sikereihez. Féltett kincsük a kötvény. És emellett nemsokára sor kerül arra, hogy első ízben nagyszámú nyereménykötvényt sorsoljunk ki A nép állama nemcsak ötéves tervünk ezernyi áldásával fizeti vissza a terv­­kölcsönt, hanem visszaadja a vállalt kötelezettségének megfelelően — ma­gát a kölcsönadott összeget is, sőt még nyereményeket, vagy kamatot is fizet. A dolgozóknak ebbe az örömébe akar­nak az ellenséges rémhírterjesztők ürömöt vegyíteni azzal, hogy azt hí­­resztelik: az áram megszegi, nem tel­jesíti majd vállalt kötelezettségeit A szilvásváradi elvtársak pedig — ami­kor lemondanak a kötvényről, tehát le­mondanak a kölcsönadott összeg visz­­sza­fizetésér­ől is — ennek a rémhírter­jesztésnek adtak tápot. A pártszerve­zet és az üzemi bizottság vezetői hely­telenül jártak el, amikor megszervez­ték ezt az akciót. A határozatot ér­vényteleníteni kell, a kötvény maradjon a kölcsönjegyző dolgozók büszke tulajdona.

Next