Szabad Nép, 1950. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1950-09-24 / 223. szám

2 Ítélt a nép a köz­ellát­ás hiénái felett. A két főbűnöst halálra, a HÚSÉRT többi kártevő vezetőjét 10—15 évi börtönre ítélte a munkásbíróság Suttognak a bitangok, gyakran még a bíró sem hallja, mit mondanak, nemhogy a hallgatóság. Úgy kell rájuk szólni, hangosabban! Mondjátok csak, hallgassa az egész ország gaztetteiteket. Reszkettek most? Hát féljetek is! Persze, mikor a háziasszony panaszkodott, m­ért adnak olyan sok cson­tot a húshoz, akkor volt hangjuk. Most úgy susognak, mint mikor a közellá­tástól ellopott húst adták el feketepiacon a burzsoáknak. Hiába beszéltek hal­kan, árulók, hangotokat meghallják a háziasszonyok, sa dolgozók is! Meghall­ják azok, akiket a népköztársasággal akartak ezek szembeállítani, mikor sorbaállították őket. Meghallják mindazok, akiknek tányérjába napokig nem kerülhetett hús, mert a Szita-szerű banditák elfeketézték. . Ezért van itt a rádió, a film, a sajtó. Ismerjék meg a dolgozók a per anyagát. De ismerjék meg azok is, akik még ma is akadályozzák a közellátá­sunk zavartalan lebonyolítását: az áruhalmozók, a pult alól feketézők, a hará­csolók. Lássák: így jár az ellenség, az egyik előbb, a másik utóbb, de mind­egyik horogra kerül. Összejátszhat nyilas, jobboldali szocdem, egykori tőkés, nagyvágó a nép ellen. De a nép erős: a minkásbíróság ítélete a proletár­­diktatúráról beszél. „Szóval, be lettek csapva a kisvásárlók“ — vallja Hizsnyai, a Központi Vásárcsarnok egyik HU­SERT-fiók­jának korrupt vezetője. Fél éve lopja a nép vagyonát, ebédjét, vacsoráját, mégis csak most került ide. Sokezer asszonyt, férfit rabolt meg. Átkozódtunk, egymással veszekedtünk, ők meg nevettek raj­tunk és jelentették jobboldali szociáldemokrata barátaiknak: „jól dolgoztunk, elégedetlenkednek azt emberek". Nem voltunk ezúttal sem elég éberek. Nem­csak rablók ezek a háborús uszítók is. Az atombombavárók, eszpresszólova­gok szövetségesei, akik becstelenül szerzett pénzükön dőzsölnek a dolgozók rovására. Tanuljunk ebből is. Ahol csak visszaélést tapasztal valaki, lépjen fel, jelentse hatóságainknak. Az egész népnek kell őrködnie rendünkön, nyugal­munkon. A társadalmi ellenőrzés: erre mozgósítsanak a HUSERT-per tapasz­talatai nyomán békebizottságaink. Erre tanítsa ez a per a béke, a szocializ­mus építésének min­den hívét. Küldjünk a vádlottak padjára mindenkit, aki az élelmezési helyzet megrontásával űz ellenséges propagandát. „Hangosab­ban!" — kiáltja a hallgatóság közül egy asszony a motyogó vádlott felé. „Kemény ököllel!“ — kiáltják tízezrek a csepeli, újpesti, kelenföldi tiltakozó röpgyűléseken. A bírók ezeknek a Tízezreknek nevében zúzzák szét a megrémült kár­tevők gyámoltalan magyarázkodását. Lám, ezek is okozzák az ácsorgást, a sorbanállást, az áruhiányt. Legyetek éberek, békebizottságok, háziasszonyok, fogyasztók. Vesszenek a bitangok! Szita Pál bevallja: sokmillió forinttal károsították meg az államot Néhány perccel 8 óra után Ölti Vilmos elnökkel az élén bevonul­t a munkásbíróság. Az elnök felszólítá­sára a fogházőrök bevezetik a hét vádlottat. Gyáván, meghunyászkodva, sápadtan lépnek a terembe az aljas kártevők, de arcukon nem a bűntudat látszik, hanem csak a saját sorsukért való aggódás. A tanács elnöke közli: soronkívüli eljárásra kerül sor. Majd a személyi adatokat azonosítja. Szita Pál, Hizs­nyai Pál, meg a többiek személyi ada­tai között az is ott szerepel, hogy hány házat, ingatlant, milyen hatal­mas értékeket harácsoltak a dolgozók megkárosításával. Ezután az első­rendű vádlott, Szita Pál kihallgatá­sára kerül a sor. Nem telik el húsz perc: Szita hazug védekezése — a szembesítések, keresztkérdések nyomán — kártyavárként omlik össze. A­­ vallomások bizonyítják, hogy Szita Koncztól, Vékonytól, Hizsnyai­­tól, a bandájához tartozó fiókvezetőktől­ százasokat, ezreseket vett fel, s ennek fejében szem­et hunyt a visszaélések felett, támogatta szabotázsukat. Ölti tanácselnök: Mondja el, hogyan károsították meg a dolgozókat? Szita: Például az újpesti 55-ös fióknál az egy­szerű dolgozóknak jutott a cson­tos rész, a színhús pedig a pro­tekciósoknak. Itt Koncz volt az üzletvezető. Amikor ellenőrizni mentem, esetenként 600—700 fo­rintot adott. Ölti tanácselnök: Mennyire becsüli ön a kárt, amit népi demokráciánk­nak okoztak? Szita: Számításom szerint körülbelül 4 millió forintra.­­ Körülbelül 5000 métermázsa hússal lehetett egyenlő, amit elvontunk a közellátástól.­­ Ölti tanácselnök: Volt olyan eset, hogy ön nem volt hajlandó össze­játszásra? Volt eset, hogy nem hányt szemet a dolgozókat megkárosító fiókvezetők aknamunkája felett? Szita: Nem volt ilyen eset. Szita az államügyésznek arra a kér­désére, hogy tagja volt-e a nyilas párt­nak, felháborodott hangon határozott nem­mel válaszol. Erre az államügyész feláll, odaviszi a tanácselnökhöz a nyilas­­párt zöld kartonját, amely azt bi­zonyítja, hogy Szita a 64.346 számú karton tanúsága szerint már 1938 májusában belépett a nyilaspártba. Szita most már hirtelen „visszaemlé­kezik” nyilas múltjára, amelynek egye­nes folytatása volt a jobboldali szoc­dem vezérekkel való kapcsolata, most pedig a népi demokráciánk elleni me­rénylet. Becsapták, megkárosították a vásárló dolgozókat Imreh János kihallgatására kerül sor. Ő is először csak részben ismeri be bűnösségét, azzal „védekezik”, hogy csak a legutóbbi időben kezdte meg bűncselekményeinek elkövetését. Ez a védekezés azonban a legsúlyosabb vád saját maga ellen. Olti tanácselnök: Hogy lehet az, hogy csak legutóbb, egyszerre, éppen amikor a háborúra spekuláló imperia­listák és cinkosaik fokozták a háborús uszítást — akkor léptek önök is ak­cióba? ! Szándékos kártevés volt ez! Imreh vérlázító egykedvűséggel mondja el: „szakmai ügyességgel“ végezték a munkát, több papírt tettek a zsír alá, más­kor a rosszabb, olcsóbb húst ad­ták a dolgozó vásárlóknak, a jobb, a drágább helyett, amelyet viszont az ismerős eszpresszó­­tulajdonosoknak, magánvendéglő­söknek juttattak. A harmadik vádlott: Hizsnyai Pál. Cinikusan teszi meg vallomását a Soroksári­ út, majd a VIII. kerület, végül a Tolbuchin­ körút környékén lakók,dolgozók elvetemült megkárosí­tója. „Bizonyos pluszokat nem szá­moltam el a központ felé” — m­ondja egykedvűen. Több csont hozzáadásán, való mérési csalással és más spekulá­ciókkal érte el ezeket a „pluszokat“, amelyek hatalmas húsmennyiségeket jelentettek a feketepiac számára. Olti tanácselnök: Hogy lehet az, hogy az ellenőrök nem jutottak ennek a nyomára? Hizsnyai: Rendszeresen adtam pénzt Szitának, Imréknek, s ezek aztán olyan ellenőröket küldtek, akik újabb jutta­tásért elnézték a dolgot. Havonta kö­rülbelül 6000—8000 forint hasznom volt ebből! Az ilyen nagyarányú feketézésből per­sze jutott két ház, 24 személyes ezüst evőeszköz, egy Hermina-úti mutatvá­nyosbódé, aranykarkötők vásárlására. Annyira nyíltan űzték spekulációjukat, hogy — amint Hizsnyai bevallja — egy alkalommal Szita Pál szemé­­­lyes jelenlétében adott el másfél­­mázsa színhúst a Tolbuchin­ körúti Pilis hentesnek, aki a húst feldolgozta és felvágottként hatalmas haszonnal adta tovább. Solti István kihallgatása után a bí­róság Koncz József vádlottat hall­gatta ki. Tanácselnök: Hogyan jutott eszébe, hogy a vállalat vezérigazgatójának pénzt juttasson? Koncz: Más árudavezetőktől hallot­tam, hogy meg lehet vesztegetni őt. A következő vádlott Sipos József, a 25. számú áruda volt vezetője. Beismeri: heti 1000—1200 forintot sikkasz­tott el. Két év alatt — saját meg­állapítása szerint — 75—80.000 Szita a fővádlóit. Alacsony, testes ember. Kissé sápadtan, simára bo­rotvában áll az elnöki emel­vény előtt. Az eleganciára különösen ügyel. Mikor leül, nadrágját, kabátját gondo­san eligazítja. Alig lehet elhinni a sze­mélyi adatait: ez a nyálas piperkőcnek, körúti selyem­fiúnak tűnő figura — hen­tessegéd, aki hat elemit vég­zett? Hiszen csak úgy árad belőle a burzsoá zü­llettség, a hazugság, a bomlás leve­gője. A vádirat egyetlen mondata megfejti a látszó­lagos ellentmondást. Ez a mondat így­ hangzik: „Szita Pál vádlott a felszabadulás előtt a peyerista vezetés alatt működött AFOSZ ke­retén belül Böhm Arthur, Vészi Sándor és Bechtler Péter klikkjéhez tartozó Reisz Móric környezetének volt a tagja.“ Igen, ez az ellentmondás nyitja: jobb­oldali szociáldemokrata, a munkásosztály árulója, mun­­kásarisztokra, a burzsoázia ügynöke. Testét-lelkét el­adta a Peyereknek, a Bevi­­neknek, a Spaakoknak. Hoz­zájuk hasonult külsőleg is, belsőleg is. Bűnösségét ,egyes dolgok­ban­ beismeri. Aztán ta­gad. Mereven, körömsza­kadtáig. Pontosabban ad­dig, amíg a bűnök rá nem bizonyulnak. Akkor leszegi a fejét és hallgat. Aztán a következő vádpontnál újra kezdi a tagadást. Néha még szemtelen is, „sértő­dött“. „Hogy én nyilas voltam? Nem igaz. Ez ki­találás.“ Szinte csak azt nem mondja: „Kikérem­ magamnak.“ Háromszor is sremmel felel, tanácselnök­nek, ügyésznek egyformán. Aztán az ügyész felemel egy zöld kartonlapot. Fe­lül, a közepén fekete nyi­taskereszt. adatokat. Szita Pál: „Stimmel“ Olvassa az A belépő nevé. Ez „stimmel“, az apja, az anyja neve is, a születési év, a foglalkozás, minden. Szita még mindig tagad. A lakáscímet megpróbálja összekeverni egy másik címmel. Tagad. Csak mi­kor a szeme elé dugják az eredeti belépési nyilatko­zatot, akkor mondja: „Most már emlékszem. Tényleg beiratkoztam.“ Egyszerre volt nyilas és jobboldali szocdem. Jól megfért ez a kettő. Két pártnak volt a tagja, de a gazda közös volt. A tőkésosztály. Ravasz és alattomos. A „kisebb“ disznóságokat gyorsan beismeri. Azt,, hogy 200—500—1000 fo­rinttal egyik vagy másik üzletvezető megvesztegette. „Igen — mondja —, ez hiba volt. Megtévedtem.“ A megtévedt báránykát játsz­­sza. Mintha a vesztegeté­sek és a dolgozók húsellá­tásának zavarai között, az ezerforintok és a sorbanál­­lások között nem lett volna semmi összefüggés. Olykor gyűlést tartott a fiókvezetőknek és a becsü­letről beszélt nekik. Hizs­nyai, Solti és a többiek a markukba röhögtek. Aznap, vagy előző nap dugtak a zsebébe 500 forintot, vagy ezret és most ez beszél ne­kik a becsületről. , Kis gengszternek akar mutatkozni, jelentéktelen, korrupt csirkefogónak. Pe­dig nagy gengszter. A vesz­tegetők ezerforintjaiért ga­rázdálkodott, de nemcsak azért. „2000 forint volt a fi­zetésem, nem voltam rászo­rulva” — mondja. Azért szabotált, lopott, csalt és tűrte a galádságok soroza­tát, mert esküdt ellensége volt a népnek.­­A régi AFOSZ-ban azt tanulta: „a proliknak minden jó”. Azért küldte a negyedrangú húst Csepelre és Újpestre, azért tömte a jóval a nagyságos asszonyokat, akiknek min­den jóból kijutott. A prolit becsapták? Mit bánta azt Szita Pál. A proli elégedet­lenkedett, a munkásasszony dühösen mutatott a rágós, silány húsra a férjének: „Ezt adják a HÚSÉRT- ban?” Ezt akarta Szita Pál. Rombolt, mikor egy egész nép épített. És még van mersze egy ízben a csepeli munkásokra hivatkozni. He­lyesen csap le rá az elnök: „A csepeli munkások az öklüket rázzák maga felé.” És ez az ököl nem ismer ir­galmat a nép ellenségeivel szemben. Imreh János 50 éves, a haja őszül, de járása, ruhája „fiatalos". Sima modorú, finomra hal­­kítja a hangját, szolgálat­­kész. Kántortanító volt. De már másfél évtizede a húsos­ szakmában van. Büszke a „szakértelmére“. Mikor az elnök egyszer azt olvassa rá, hogy „a karajról levágták a szín­húst a burzsujoknak“, azonnal közbeszól és azt javítja ki: nem, a karajról, hanem a tarjáról feketét­ték le a hús javát. A vallomásából egymás­után tárulnak fel a „szak­értelemmel“ véghezvitt gaztettek. A papírt bőven adagolták a húshoz, jócs­kán „bemérték“ a csontot, „zsirpacni" volt a mérle­gek alján, a rossz húst ki­­­­küldték a külvárosokba, mázsákat adtak eszpresz­szótulajdonosoknak, kocs­­márosoknak, s közben a dolgozóknak nem jutott elég. Imreh alá tartoztak az ellenőrök. De Imreh „dró­tozott“: jóval az ellenőrzé­sek előtti a velük egy hú­ron pendülő fiókvezetők már tudtak a dologról. Az­tán körbejárt és beszedte a sápot. Hizsnyeitől a jég­szekrénynél, Koncztól a bontóhelyiségben, egy har­madiktól a WC-n, egy ne­gyediktől a Keletinél vette át a „borítékot“. Az újpesti boltban a pultnál talán éppen egy proliasszony pa­naszkodott a hús minősége miatt. Imreh hangja akkor nem volt ilyen szerényien finom. Ráripakodott: „örül­jön, hogy ilyent kap. Ha nem tetszik, ne egyen húst.“ Az utcán sorbaálltak az asszonyok a húsért. És Imreh Szitával a Deli-esz­presszóban osztozkodott a pénzen, amit azért kaptak, hogy a gazdagoknak jusson hús s hogy a dolgozók­ elé­gedetlenségét szítsák. Még a levegő is rothadt volt körülöttük. Szétbom­­lasztották az egész háló­­zatot: fiókvezetők, főellen­őrök és ellenőrök, egyik korruptabb volt, mint a másik. Bátran tehetté­k: fő­nökeikről, Szitáról és Im­­rehről vették a példát. Bűzlött és a mocsárban poshadt ez az egész bűn­­szövetkezet. Százezer kiló húsokkal, forintok milliói­val károsították meg a né­pet, az országot. Nehéz eldönteni: gyűlö­letesebbek, vagy undorítób­­bak-e. De azt nem nehéz eldönteni: el kell tiporni őket, hogy népünk jobban, biztonságosabban, boldo­gabban élhessen. M. T. KÁRTEVŐK SZABAD NÉP VASÁRNAP, 1950 SZEPTEMBER 24 A CSÁBÍTÁS A KITOLONCOLÁS forint fekete jövedelemhez jutott Ezután Márta András vádlott tesz vallomást. 1947-ben már elítélték ár­drágításért. Hetenként átlagosan 1000 forintot lopott a dolgozó néptől, amiből költekező életmódját fedezte. Draskóczy László vádlott beismeri, hogy körülbelül 50.000 forintot sik­kasztott el, mint a 225-ös számú áruda vezetője. Az 50.000 forintot úgy harácsolta össze, hogy nem a dolgozóknak, hanem ma­gánvendéglőknek, feketén adta el a húst, többek között a Ketter ven­déglőnek és a lóversenytéri ven­déglőnek. Beismeri, hogy a fekete eladásokra az áru javát, a legjobb minőségű hú­sokat tartotta vissza. klikk tolta előre Szitát a igazgatói székbe. vezér- Szakértői vallomás: Csaknem tízezer mázsa húst vontak el a közellátásból Fischer Ernőné HUSERT-pénztáros elmondotta: őt, mint kommunistát, ide­­oda helyezgették nehogy felfedje az általa tapasztalt becstelenségeket. Így is többször szóvátette, hogy a mér­legeket hamisan­­állítják be, hogy a papír súlya nagyobb a megen­gedettnél és az előírtnál nagyobb százalékban tesznek csontot a hús mellé. Hiába tett azonban ezekről jelentést. Somlai László, a KÖZÉRT helyettes igazgatója a következő tanú. Elmond­ta, hogy megfigyelése szerint a HÚSÉRT volt vezetői tudatosan sza­botálták a húsellátást A munkáskerületekbe kevesebb és rosszabb minőségű árut szállítot­tak, mint a belvárosba. Majd Juhász János húsárugyári mű­vezető tett szakértői vallomást. A ren­delkezésére álló iratok és saját szak­mai tapasztalatai segítségével megál­lapította, hogy a vádlottak összesen 7.800.000 fo­rinttal károsították meg a dolgozó népet, 9700 mázsa húst vontak el a közellátástól. Különböző csalásokkal jutottak ehhez az óriási jövedelemhez.­ A tanúk és a szakértő kihallgatása után szünet­ következett, majd Gönczi György államügyész tartotta meg vád­beszédét. Hangsúlyozta: kétségtelenül bebizonyosodott a vádlottak bűnössé­ge. Az imperialisták politikájának megfelelően, ezek a jobboldali szo­ciáldemokraták, fasiszták, levitézlett nyilasok befurakodtak­­állami kereske­delmünk vezető pozícióiba és ezeket a pozíciókat arra használták fel, hogy elkeseredést szítsanak a dob­gőzök között, zökkenőket támaszt szattak közellátásunkban. A vádlottak népellenes beállítottságát legjobban az bizonyítja, hogy míg a belvárosi kerületekbe nagymennyiség­ben, mindig elsőrendű húsárut juttat­tak, a munkáslakta területekre rossz minőségű és kevés húst küldtek. Az ő bűnös tevékenységük követ­keztében a hús java eszpresz­­szók­ba, vendéglőkbe került fekete áron. A tárgyalás bebizonyította, hogy 1949 telétől, sokszázezer kiló húst feketéz­­tek el a vádlottak. Akkor lesz igazságos az ítélet, ha könyörtelen és elrettentő lesz. Az államügyész, a tör­vény legsúlyosabb büntetésének kisza­bását kérte a munkásbíróságtól. Az ítélet A védők felszólalásai után a vád­lottak beszéltek, az utolsó szó jogán. Délután 5 órakor a nép nevében ítéletet hirdetett a munkásbíróság. Az első­ és másodrendű vádlottat, Szita Pált és Imreh Jánost folytatólagosan elkövetett, a gazdasági rend érdekeit súlyosan sértő közellátási bűncselek­ményeik miatt ítélték el. A 3­8-ad­­rendű vádlottakat a közfogyasztásra bocsátott húsnak zugforgalomban való árusítása miatt, közokirat hamisítás és sikkasztás miatt, Szita Pált és Imreh Jánost halálra ítélte a munkásbíróság és teljes vagyonelkobzásra. Hizsnyai Pál 15 évi, Solti Pál 12 évi, Koncz Jó­zsef 13 évi, Sipos József 15 évi, Márta András 10 évi, Draskóczi László 10 évi fegyházbüntetést kapott. Ez utóbbi vádlottakat ezenkívül 10—10 évi hivatalvesztésre, politikai jogaik felfüggesztésére, vagyonelkobzásra és kitoloncolásra is elítélték. Végrehajtották a halálos ítéletet A budapesti munkásbíróság által halálraítélt Szita Pálon és Imreh Jánoson az ítéletet szombaton este végrehajtották. Vallanak a tanúk: Gazdag polgárokhoz jutott a feketén eladott hús Ezután a tanúvallomásokra került sor. Elsőnek Józsa Tibor hentes- és mészárossegéd tett tanúvallomást, aki a Hizsnyai Pál vezetése alatt álló árudában dolgozott Józsa elmondta, hogy az üzletből mázsaszára vitték el vendéglősök a hús legjavát és a vásárlás ellenértékét sohasem blokkolták. Megállapítása szerint Hizsnyai heten­ként 5—6 mázsa húst adott el feke­tén Bogi, Quttmah, Pilis, Módos ven­déglősöknek, a Weber, a Boleró, a „Búsuló luhási“ mulatóknak, ......... A következő tartó’ Elekes Ernő, a Boleró-étterem volt tulajdonosa. Olti tanácselnök: Kik jártak ebbe a belvárosi étterembe? Elekes: Jómódú kereskedők, gazdag polgárok, ügyvédek és külföldi diplo­maták fártak. Előszeretettel keresték fel a Bolerót amerikai, francia és más nyugati államok képviselői. Ezek igé­nyes emberek voltak és nekem első­rendű, minőségi húsra volt szüksé­gem. Leginkább a magánszektorban szereztem be szükségleteimet, de, ha ott nem volt megfelelő jó minőségű ára, a HUSERT-hez fordultam. Itt kapcsolatot teremtettem Hizsnyai Pál árudavezetővel, akitől mindig megkaptam — akkor is, amikor a húsellátás akadozott — az általam megkívánt elsőrendű minőségű hu­­j■,r n ,ñ,­ y . Sokat. Weinacht Imre főellenőrt hallgatta ki ez'utalt a 'munkásbíróság. Weinacht ki­fejtette, hogy a HÚSÉRT-en belül a jobboldali szociáldemokrata irányítás alatt álló régi ÁFOSZ szelleme és rend­szere érvényesült. Ez az ÁFOSZ-

Next