Szabad Nép, 1950. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1950-09-08 / 209. szám
ni SZABAD NÉP PÉNTEK, 1950 SZEPTEMBER 8 Az Első Magyar Képzőművészeti Kiállítás III. B kiállítás megnyitása óta húsz nap telt el. Ez a három hét egyre fokozódó érdeklődést biztosított a képzőművészet számára. Különösen vasárnaponként látszik meg a dolgozók nagy figyelme a tárlat iránt, amikor látogatókkal zsúfolt termeket talál egész nap a néző. Az érkezők tárlatvezetők segítségével tanulmányozzák az anyagot. Itt is, ott is negyvenötven férfi, nő, ifjú vegyesen, csoportokba gyűlve hallgatják a vezető magyarázatát, tesznek fel kérdéseket, ismerkednek a magyar képzőművészettel. Sokan közülük tavaly ősszel, a szovjet kiállításon már megismerték a képzőművészet nagy élményét, jól tudják, milyen a nép ügyével foglalkozó festészet. Most örömmel állapítják meg, hogy mestereink itthon is ráléptek a helyes útra, tevékenységükkel a dolgozó tömegek harcait szolgálják. A sajtóban naponként olvashatunk az Első Magyar Képzőművészi Kiállítás sikereiről. Az üzemekből, tömegszervezetekből, a fővárosból és a vidékről egyre nagyobb számban nézik meg a műcsarnoki bemutatót. Legutóbb Miskolcról különvonat hozta a munkásokat a fővárosba a kiállítás megtekintésére. Máskor egy tszcs tagjai, egy gépállomás dolgozói jöttek fel szinte teljes számban Budapestre, hogy közvetlenül tanúi lehessenek képzőművészetünk első jelentős győzelmének, amely kivívta a szocializmust építő nép megbecsülését és együttérzését. A festészeti anyagból különösen a munkás- és a munkaábrázolások kerültek közel a látogatókhoz. Érthető ez, hiszen a kiállítást felkereső dolgozók a maguk életét látják visszatükröződni a festményeken. Sokszor megtörténik, hogy egy-egy kép előtt hoszszasan elvitatkoznak a nézők a munkamozzanatok helyességéről, a szegecselés, a hegesztés hiteles megfestéséről. Örömmel hívják fel egymás figyelmét arra, hogy a számukra oly közelálló és ismerős világ megtölti az ország legnagyobb kiállítócsarnokának helyiségeit. Feltárul a gyárak belseje, a szerelőcsarnokok termelőfolyamata, a bánya mélye, a gépállomások kocsiszíne, de még a Duna medre is, ahol hídroncsot emel ki a képen a búvár. A művészet nevelő határa már ezen a tárlaton is lemérhető. A dolgozók tíz- és százezrei a kiállítási,-termelt falai között viszontlátják magukat, építő erőfeszítéseik eredményeit, a megbecsülés újabb jeleit tapasztalják, munkájuk iránt, művészi formában kifejezve még nyilvánvalóbbá válnak számukra a termelés növelésének hősi érdemei, a termelékenység fokozásának nagyszerű kezdeményezései. Sokat foglalkoznak a kiállítás látogatói, Pap Gyula „Győztes műszak a nagykalapácsnál" című olajtempera képével. A tárlat egyik legnagyobb arányú festménye az izzó acéltömb kovácsolását mutatja be, azt a mozzanatot, amikor a kovácsokt fogaikkal átfordítják az egyre vékonyabbá váló rudat. Vakító forróságban dolgoznak a munkások, szinte drámai küzdelmet folytatnak a tűzvörös hasábbal, hogy a szükséges alakra kiformálják. Minden személyt és tárgyat, a nagykalapács állványzatát, az emberek ruháját, a háttér félhomályát áthevíti az izzó forma, a munka izgalma. A nehézipari termelés egyik kulcspontjához vezet Pap Gyula műve, amely mindennapi hőstettként jeleníti meg a kovácsok példás teljesítményeit. Eleven feszültség jellemzi Dobroszláv Lajos „Bányászok robbantás után" című jelenetét. A robbanás fénye még megvilágítja arcukat, kutató szemük a törmelékek, között a fejtési feltételek új helyzetét vizsgálja, a munka továbbfolytatásának pillanatát eleveníti meg a vájárok és csillések csoportja. Scholz Erik a szénosztályozót ábrázolja. Szentgyörgyi Kornél egy szénlapátoló megfestésével csatlakozik ehhez a témaanyaghoz. Utóbbi kép e festészeti tárgykör egyik legszerencsésebb alkotása. A munka örömét, az élet derűjét érzékelteti, azt teszi kétségtelenné, hogy bármilyen beosztásban fáradozzanak is dolgozóink, népi demokráciánk a boldog élet lehetőségét megadja minden munkásnak, minden termelő és alkotó embernek. Két bajai festő is jó példát adott a munka ábrázolására, tanúsítva vidéken élő tehetségeink fejlődőképességét. P. Bak János „Gépjavító üzem", Kun István „Bajai hídépítők“ címen készített egy-egy sikerült képet. Szemmel láthatóvá tették mindketten,hogy a fővárostól, a budapesti művészeti intézményektől távol is jó irányba indulhat el a művész, hiszen a szocialista építés szándéka és üteme öszszefogja az egész országot, a munkához való új viszony tekintetében nem lehet különbség főváros és vidék között. A bajai művésztelep két lakója megtalálta a módját: hogyan álljon tehetségével népünk nagy történelmi harca, a szocializmus kivívásának ügye mellé. Voltak, akik azt várták, hogy a falusi tárgykörben mozgó festmények eszmei tartalmukban el fognak maradni a munkástémák mögött. Amennyi valóság ugyanis annak idején még maradt a polgári művészetben, az a festők vidéki kirándulásaiból, természeti megfigyeléseiből, paraszt-anekdotázásokból adódott. Kimenekülve a városok kőrengetegeiből — a művészek azt hitték, hogy sikerül kiszakadniuk a kapitalizmus körülményei közül is. Az alkony a falu végén, a díszes szüreti mulatság alkalmat adott a témaválasztásnál a súlyos társadalmi kérdések elől való kitérésre is. A művész ma új falut talál, ha témát keres vidéken. Ez az új falu is a szocializmust építi, a társasgazdálkodás előnyeit tanulja, a mezőgazdaságot gépesíti, dolgozó parasztsága a munkásosztály szövetségese. Hogy az Első Magyar Képzőművészeti Kiállítás jó úton jár népi demokráciánk társadalmi szerkezetének tükrözésében, arra bizonyíték, a falusi témák szereplésének jellege is. I A legfontosabb motívum a munkásosztály segítsége a mezőgazdaságban. Csekei Zoltán és Kazinczy János kétkét képe, a „Traktoros brigád“ és a „Tervértekezlet a kiskunfélegyházi gépállomáson", illetve a „Traktorok felvonulása“ és a „Megbeszélés a gépállomáson hajnalban“ találóan jelképezi ezt a gondolatot. A traktor megjelenésének fontosságát észrevették festőink is; ez számos változatban kifejezésre jut. Moldován István falusi traktorista lányának öntudata, magabiztossága már a fiatalok nevelésében lemérhető hatását jelzi a falu kialakuló új életformájának. Egy fiatal festő, a Képzőművészeti Főiskoláról most kikerült Móritz Sándor „összeállítják a szovjet kultivátort“ című képéhez a Szovjetunió mindenben megmutatkozó segítsége szolgáltatta a témát, s a kép festői módszerekkel igyekszik utalni a kitűnő szovjet gépek hasznosságára, a világ legfejlettebb mezőgazdaságának termékeny példájára. A kiállítás még azt is érzékeltetni tudja, hogy a dolgozó parasztok magatartásában erőteljesen érvényesül az egész országért érzett felelősség. Kling György „Beszolgáltatás", Rozs János „Első termés“ című képe a betakarítás országos győzelméről tudósít. De megértették művészeink a termelőszövetkezeti csoportok kiszélesítésének mozgalmát is; erről beszél a többi között Czene Béla „Belépés a termelőszövetkezetbe“, Szobotka Imre Út a termelőszövetkezetig", Toroczkai Oszvald „A termelőcsoport hazatér“ című alkotása. Litkei József „Kubikos brigád“- ja a földmunka versenyszerű megszervezését mutatja meg egy szép tájkompozícióban. A kezdeti egyenetlenségeket jelzi ugyanakkor, hogy az értelmiségi munkával majdnem egyáltalán nem foglalkoztak festőink. Egyetlen laboratóriumi téma van kiállítva, egy orvosi vizsgálat, ez a kép azonban inkább a vizsgálaton áteső gyermekek miatt készült. Ezenkívül csupán három Kossuth-díjasról, két tudósról és egy színészről, továbbá egy sztahanovista mérnökről készült arckép. Igen rokonszenvessé teszi a festészeti anyagot az a mód, ahogyan festőink a néphadsereg és az ifjúság kérdéséhez közeledtek. Népünk nagy szeretettel övezi honvédeinket, figyelmes gondossággal foglalkozik a fiatalok ügyeivel. Éppen ezért örömmel látja a kiállításon ennek a két tárgykörnek a megjelenését. Különösen Imre István képei tetszenek; a „Folyamőr”, a „Repülő" és az „Úr télen” egyaránt kedves, de egyben eszméltető alkotás. A „Folyamőr” (a Munkácsydíj III. fokozatával kitüntetve) típusa lehet a népért minden áldozatra kész, kitűnően kiképzett katonának, aki meggyőződéssel, színes lélekkel teljesít szolgálatot. Kiegyensúlyozott, harmonikus egyéniség, nyílt tekintetű és kemény akaratú, aki méltóképpen személyesíti meg a proletár hatalom erejét. Mindezt Imre István derűs festőmódszerekkel oldotta meg: a színek összhangjával, az ábrázolt ember beállításának közvetlenségével. Kurucz D. István „őrségen” című képe a keménységet, az elszántságot jelképezi, katonaalakjának nagyvonalúsága népi demokráciánk biztosságát sugározza. E további fejlődés szempontjából sok reményre jogosít, hogy a kiállítás festészeti részének legjobb művein félreérthetetlenül látszik haladó hagyományaink hatása. Ez a hatás igen építő s nagyban hozzájárult az eszmei tartalomhoz méltó festői megjelenítéshez. Igaz, előfordult, hogy a hagyományok felhasználását egyesek szolgai átvételnek hitték, de művészeink többsége kritikai értékelés nyomán a nagy elődök eredményeit tovább tudta fejleszteni. Így látjuk viszont például Munkácsy ösztönző művészi örökségét Pór Bertalan, Domanovszky Endre, Benedek Jenő, Főnyi Géza, P. Bak János, Kun István művein, Ferenczy Károlyét Csernus Tibor munkájánál. Így él tovább a nagybányai példa Móritz Sándornál, Gera Évánál, Szervánszky Jenőnél, Csók István festői vidámsága Felekiné Gáspár Anninál, Imre Istvánnál, Perlmutter Izsák élénksége Csáky-Maronyák Józsefnél. Művészeink ezen a téren is megtették a kezdeményező lépést ahhoz, hogy a tisztuló és egyre következetesebb szocialista tartalmat a szervesen fejlődő nemzeti formában szólaltassák meg. Pogány Ö. Gábor A magyar rádió ünnepi hangversenye a hős koreai nép tiszteletére A Koreai Hétre a Magyar Rádió ének- és zenekara azt a felajánlást tette, hogy nagyszabású hangversenyt rendez, amelyet hanglemezen küld el a hős, szabadságukért harcoló koreai népnek. A hangversenyt tegnap tartották meg. A műsorban Erkel: „Ünnepi nyitány“, Liszt: „Les préludes“, Kodály: Mátrai képek és tömegdalok szerepeltek. Az ünnepségen megjelent Kvan O Dik elvtárs, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság magyarországi követe és a követség több tagja. Száztagú bolgár énekkar érkezik Budapestre A Kultúrkapcsolatok Intézetének meghívására szombaton Bulgáriából Magyarországra érkezik a plovdivi városi kórus. A száztagú bolgár kórus a Bolgár Népköztársaság felszabadulásának 6. évfordulója alkalmából, szeptember 10-én a Nemzeti Színházban rendezendő előadáson mutatkozik be a magyar közönségnek. A kórus magyarországi tartózkodása során Budapesten és több vidéki városban lépmajd fel. Katolikus papok üdvözlik az állam és az egyház megállapodását és csatlakoznak a papi békemozgalomhoz A Katolikus Papok Országos Békebizottságához számtalan levél és nyilatkozat érkezik, amelyekben a katolikus papok örömmel üdvözlik a kormány és a püspöki kar megállapodását és bejelentik csatlakozásukat a papi békemozgalomhoz. Juhász István, ferencesrendi áldozópap a következőket írja: „Régi és legfőbb vágyam együttműködni a demokráciával és mint pap is szolgálatot tenni a népköztársaságnak, örömmel üdvözlöm a megállapodást Magyarország kormánya és az egyház között, mely ismételten megnyitja az utat minden jóakaratú katolikus pap számára, hogy az új Magyarország felépítésén együtt dolgozzon a magyar dolgozókkal. Remélem, hogy ez a szellem tért hódít a magyar katolikus papság soraiban. Örömmel tölt el, hogy a megállapodásban részes a Katolikus Papok Országos Békebizottsága is, amelyhez tiszta szívvel csatlakoztam.“ A megállapodás után, levélben jelentette be a Katolikus Papok Országos Békebizottságához való csatlakozását Baksányi Andor, gyöngyösoroszi plébános. Dr. Kumorowitz Bernát premontrei főiskolai tanár így ír: „Kezdettől fogva óhajtottam a katolikus egyház és a magyar kormány megegyezését s mindig az emberiség békéjéért küzdők táborába tartozónak éreztem magam. Nagyon örülnék, ha a békebizottság felvenne tagjai közé.” Felvételét kérte Haszán Zoltán, alsónemesapáti (Zala megye) plébános is. Berzsenyi István, Püski község plébánosa, levélben fordult a győr-sopronmegyei tanács elnökéhez, melyben őszinte örömét fejezi ki a megállapodás felett. Falu Ferenc horvátkimlei plébános a helyi békebizottság titkárságához írt levelében üdvözölte a megállapodást. Nyíregyháza város békevédelmi bizottságának értekezletén P. Unyi Benjamin ferencesrendi szerzetes méltatta a megállapodást és hangsúlyozta, hogy most, amikor a termelőszövetkezetek megalakítása olyan hatalmas lendületet vett, különös jelentősége van a püspöki kar felhívásának, melyben a szövetkezetimozgalom támogatására is felszólítja a papságot Az MNDSZ és a szülői munkaközösség vezetőségválasztásai Az elkövetkező napokban újraválaszth ják iskoláinkban a szülői munkaközösségek vezetőségeit. Meg kell mondanunk, hogy az idei iskolaév sikere nem kismértékben attól függ, mennyire tudjuk bevonni, mozgósítani a szülőket az iskola problémáinak megoldásába, mennyire tudjuk felkelteni érdeklődésüket és igénybe venni segítségüket a gyermekek hazafias ■demokratikus nevelése és tanulmányaik eredményes folytatása érdekében. S ha ez így van, sokszorosan nagy jelentőségük van a szülői munkaközösségeknek, s fokozott gondot kell fordítanunk arra, hogy vezetőségeik alkalmasak legyenek ezeknek a szép és igen komoly feladatoknak a megoldására. Az elmúlt évben is működtek a szülői munkaközösségek — nem is eredménytelenül. Iskoláink nagy részében komoly mértékben elősegítették a tanulmányi színvonal emelését. A XVI. kerület, Gizella úti iskolájában a munkaközösség 100 darab kémcsővel gyarapította az iskola szertárát, a XXII. kerületi Kossuth Lajos utcai iskolában 460 forint értékben vásároltak könyveket. Ezek csak kiragadott példák a sok közül, ahol könyvekkel, fizikai laboratóriumi felszerelésekkel, tanulószobák berendezésével tették könnyebbé pedagógusaink és tanulóifjúságunk munkáját. A Szülők Iskoláját és egyéb hasznos kezdeményezést is, mint a szülői munkaközösségek eredményes tevékenységét kell elkönyvelnünk. Tiba lenne azonban elhallgatni — különösen most a munka új szakasza előtt —, hogy a szülői munkaközösségek általában nem működtek kielégítően, hogy az eredmények mellett komoly hiányosságok mutatkoztak, s helyenként egyenesen durva hibák csúsztak munkájukba. Éppen a legfontosabb területen, a politikai nevelőmunka terén mutatkoztak ilyen hiányosságok. A szülők iskolája, amely arra lett volna hivatva, hogy egyfelől elősegítse a szülők politikai nevelését, másfelől pedig helyes pedagógiai szempontokat adjon a gyermekek neveléséhez — nem töltötte be eléggé hivatását. Kezdetben voltak eredmények; a XIII. kerületben például 300, a XX. kerületben 250 szülővel indult meg a szülők iskolája. A későbbiek folyamán itt is — és másutt még fokozottabban — megindult a lemorzsolódás, mert rossz volt a szervezés, mert nem teremtették meg az alapfeltételeit annak, hogy a szülők jól érezzék magukat, hogy szívesen járjanak el az előadásokra. Megfelelő nevelés híján nem is látta el jól politikai feladatait sok szülői munkaközösség, többek között nem folytatott következetes harcot az ellenség — és elsősorban a klerikális reakció ellen, nem verte vissza támadásait és még az is előfordult, hogy maga a munkaközösség vezetősége is az ellenség befolyása alá került. Csupán tanszervásárlással, pénzgyűjtéssel, a mellékfeladatokkal kötötték le idejüket a szülői munkaközösség tagjai, s közben az ellenség kihasználta éberségük, harcosságuk hiányát és alattomosan rombolt az ifjúság között, nem egyszer magában a munkaközösségben is. Az újjáalakuló szülői munkaközösségeknek gyökeresen másoknak, harci csoportoknak kell lenniök, amelyek részt vesznek az iskola jó politikai légkörének kialaktásában, amelyek biztosítják a Párt határozatainak végrehajtását, leleplezik az ellenséget, nevelik a szülőket, gyermekeket és bizonyos mértékben még a tanerőket is. A Párt irányítása és ellenőrzése mellett az MNDSZ-re vár a feladat, hogy ilyen harcos, jól működő testületekké formálja a szülői munkaközösségeket, hiszen a szülői munkaközösségben végzett munka a nők között folytatott szervező és nevelő munka egyik szerves része. Az elmúlt évben az MNDSZ-asszonyoknagy része közönynyel nézte, mi folyik a szülői munka- közösségekben, nem vett részt azok munkájában, nem igyekezett politikai aktivitással megakadályozni az ellenség munkáját. És a párttagokról ugyanezt el lehet mondani. Azok a feladatok, amelyek a szülői munkaközösségek előtt állanak, azt követelik, hogy számoljuk fel az ilyenfajta közömbösséget. Álérhetetlenül sok függ a munkaközösségek jó, vagy rossz működésétől. Döntő mértékben az ő feladatuk megvívni a harcot — a beiskolázásért és — a lemorzsolódás ellen. Nem nézhetik ölhetett kézzel — mint eddig igen sok helyütt tették —, hogy éppen a munkások, a dolgozók gyermekei nem jelentkeznek megfelelő számban iskolai felvételre és a későbbiek során tízével, húszával és százával maradnak el az iskolából a munkásszármazású tanulók, mint az elmúlt iskolaévben. A szülői munkaközösségeknek kell megtanítani a szülőket arra, hogy érdemes taníttatni gyermeküket, hogy hazánk és gyermekeik jövője ellen vétkeznek, ha nem élnek ezzel a demokrácia adta joggal. Fel kell kelteni bennük az érdeklődést gyermekeik tanulmányai iránt, hogy maguk is tanulásra tudják serkenteni őket. A szülői munkaközösségeknek ki kell lépniök az eddigi szűk keretekből. Egyre több és több szülőt kell ráébreszteni arra: az ő tevékeny részvételük is szükséges ahhoz, hogy az iskolákban olyan szellem uralkodjék, amelyben jókedv és felelősségteljes munka közben, új, szocialista emberré formálódik a mi ifjúságunk. Ilyen embereket csak egységesen, az iskolai és az otthoni nevelés egybehangolásával lehet nevelni, csak úgy,ha a nevelő és a szülő azonos eszmék alapján, azonos módszerek segítségével nevel. Lesznek szülők, akiktől távol áll ma még az ilyen nevelés. A fasiszta fenyítési módszereknek és általában a nevelés régimódi elveinek, szép számmal vannak még hívei a szülők között. És ha ehhez hozzávesszük az ellenség tudatos romboló munkáját az iskolán belül és a családi otthonokban is —, akkor elmondhatjuk, hogy a szülői munkaközösségnek egyik legfontosabb feladata: a tudatos ellenség leleplezése és a maradiság elleni szüntelen harc. Komoly feladat vár a szülői munkaközösségre abban is, hogy elmélyítsék a szülők kapcsolatait a nevelőkkel, hogy emeljék a szülői értekezletek színvonalát, biztosítsák ott a Párt nevelési és oktatási elveinek érvényesítését és szorosabbra fűzzék az együttműködést az ifjúság tömegszervezetével, kiküszöböljék ebből az együttműködésből az elmúlt évre jellemző zavarokat. Tlyep komoly feladatok mellett, a jó vezetőségek megválasztása döntő kérdés. Az MNDSZ-asszonyoknak családlátogatásaik alkalmával minden szülőt meg kell győzni arról, milyen fontos, hogy eljöjjön az értekezletre, ahol a szülői munkaközösség választmányi tagjait megválasztják. A választmány tagjainak rátermettségén, szervezőképességén, politikai beállítottságán múlik nagyrészt, hogyan képviselik egy-egy iskolában a szülők és gyermekek érdekeit, milyen eredményeket érnek el a szülők nevelése, a gyermekek tanulmányi eredményének emelése terén. Ezért oda kell hatni, hogy elsősorban a dolgozó asszonyok, a munkások feleségei kapjanak helyet a választmányban, akik féltve őrködnek majd az ifjú nemzedék nevelése fölött, akik elég harcosak ahhoz, hogy felvegyék a küzdelmet az ellenséggel szemben. A szülői munkaközösség választmánya saját soraiból jelöli ki az elnököt. Egyáltalán nem közömbös, hogy ki lesz egy-egy szülői munkaközösség elnöke. Feltétlenül jó, aktív MNDSZ-asszony álljon a szülői munkaközösség élére, aki érvényesíteni tudja a Párt irányvonalát, az MNDSZ útmutatásait a munkaközösségen belül, aki népszerű, jó szervező. Az elnök személye is, a választmány összetétele is legyen biztosíték arra, hogy mind több és több szülő kapcsolódik majd be a közösség munkájába. Több mint egy hét idő áll még rendelkezésünkre a választás előkészületeihez. MNDSZ-szervezeteinken múlik, hogyan használják ki ezt az időt arra, hogy a szülői munkaközösségek egész évi jó munkáját megalapozzák. A' Új tantermek építésével segítették a kerületi tárnicsok az iskolákat A kerületi tanácsok a nyári szünidő alatt igen sok iskolát állítottak helyre, sokhelyütt új tantermeket is létesítettek. A XVIII. kerületi tanács két iskolában egy-egy tantermet építtetett. A IV. kerületi tanács három iskola teljes tatarozását vállalta és nyolc iskolában 12 új tantermet létesített. A XX. kerületben egészségügyi berendezéssel látta el a tanács az egyik iskolát. A TASZSZ-iroda a magyar dokumentumfilm-gyártásról A TASZSZ-iroda ismerteti az új magyar filmgyártás dokumentumfilmjeit. Dicsérően emlékezik meg a „Virágzó élet a romok helyén", az „Urak országából a nép hazája", a „Szabadságunk születésnapja", a „Felszabadított ország“ című magyar dokumentumfilmekről és a magyar dokumentumfilm-gyártás több más sikerült alkotásáról.