Szabad Nép, 1950. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1950-09-08 / 209. szám

ni SZABAD NÉP PÉNTEK, 1950 SZEPTEMBER 8 Az Első Magyar Képzőművészeti Kiállítás III. B kiállítás megnyitása óta húsz nap telt el. Ez a három hét egyre fokozódó érdeklődést biztosított a képzőművé­szet számára. Különösen vasárnapon­­ként látszik meg a dolgozók nagy figyelme a tárlat iránt, amikor láto­gatókkal zsúfolt termeket talál egész nap a néző. Az érkezők tárlat­vezetők segítségével tanulmányozzák az anyagot. Itt is, ott is negyven­ötven férfi, nő, ifjú vegyesen, csopor­tokba gyűlve hallgatják a vezető ma­gyarázatát, tesznek fel kérdéseket, ismerkednek a magyar képzőművészet­tel. Sokan közülük tavaly ősszel, a szovjet kiállításon már megismerték a képzőművészet nagy élményét, jól tudják, milyen a nép ügyével foglal­kozó festészet. Most örömmel állapít­ják meg, hogy mestereink itthon is rá­léptek a helyes útra, tevékenységükkel a dolgozó tömegek harcait szolgálják. A sajtóban naponként olvashatunk az Első Magyar Képzőművészi­ Ki­állítás sikereiről. Az üzemekből, tö­megszervezetekből, a fővárosból és a vidékről egyre nagyobb számban né­zik meg a műcsarnoki bemutatót. Legutóbb Miskolcról különvonat hozta a munkásokat a fővárosba a kiállí­tás megtekintésére. Máskor egy tszcs tagjai, egy gépállomás dolgozói jöttek fel szinte teljes számban Budapestre, hogy­ közvetlenül tanúi lehessenek képzőművészetünk első jelentős győ­zelmének, amely kivívta a szocializ­must építő nép megbecsülését és együttérzését. A festészeti anyagból különösen a munkás- és a munkaábrázolások ke­rültek közel a látogatókhoz. Érthető ez, hiszen a kiállítást felkereső dolgo­zók a maguk életét látják visszatük­röződni a festményeken. Sokszor meg­történik, hogy egy-egy kép előtt hosz­­szasan elvitatkoznak a nézők a munka­mozzanatok helyességéről, a szegecse­lés, a hegesztés hiteles megfestéséről. Örömmel hívják fel egymás figyelmét arra, hogy a számukra oly közelálló és ismerős világ megtölti az ország legnagyobb kiállítócsarnokának helyi­ségeit. Feltárul a gyárak belseje,­­ a szerelőcsarnokok termelőfolyamata, a bánya mélye, a gépállomások kocsi­színe, de még a Duna medre is, ahol hídroncsot emel ki a képen a búvár. A művészet nevelő határa már ezen a tárlaton is lemérhető. A dolgozók tíz- és százezrei a kiállítási,-­termelt fal­ai között viszontlátják magukat, építő erőfeszítéseik eredményeit, a megbecsülés újabb jeleit tapasztalják, munkájuk iránt, művészi formában ki­fejezve még nyilvánvalóbbá válnak számukra a termelés növelésének hő­si érdemei, a termelékenység fokozásá­nak nagyszerű kezdeményezései. Sokat foglalkoznak a kiállítás látogatói, Pap Gyula „Győztes műszak a nagy­­kalapácsnál" című olajtempera képé­vel. A tárlat egyik legnagyobb ará­nyú festménye az izzó acéltömb ko­vácsolását mutatja be, azt a mozza­natot, amikor a kovácsokt fogaikkal átfordítják az egyre vékonyabbá váló rudat. Vakító forróságban dolgoznak a munkások, szinte drámai küzdelmet folytatnak a tűzvörös hasábbal, hogy a szükséges alakra kiformálják. Min­den személyt és­ tárgyat, a nagykala­pács állványzatát, az emberek ruhá­ját, a háttér félhomályát áthevíti az izzó forma, a munka izgalma. A ne­hézipari termelés egyik kulcspontjához vezet Pap Gyula műve, amely min­dennapi hőstettként jeleníti meg a ko­vácsok példás teljesítményeit. Eleven feszültség jellemzi Dobrosz­­láv Lajos „Bányászok robbantás után" című jelenetét. A robbanás fénye még megvilágítja arcukat, kutató szemük a törmelékek, között a fejtési feltéte­lek új helyzetét vizsgálja, a munka továbbfolytatásának pillanatát eleve­níti meg a vájárok és csillések cso­portja. Scholz Erik a szénosztályozót ábrázolja. Szentgyörgyi Kornél egy szénlapátoló megfestésével csatlako­zik ehhez a témaanyaghoz. Utóbbi kép e festészeti tárgykör egyik legszeren­csésebb alkotása. A munka örömét, az élet derűjét érzékelteti, azt teszi két­ségtelenné, hogy bármilyen beosztás­­­­ban fáradozzanak is dolgozóink, népi demokráciánk a boldog élet lehetősé­gét megadja minden munkásnak, min­den termelő és alkotó embernek. Két bajai festő is jó példát adott a munka ábrázolására, tanúsítva vi­déken élő tehetségeink fejlődőképessé­­gét. P. Bak János „Gépjavító üzem", Kun István „Bajai hídépítők“ címen készített egy-egy sikerült képet. Szem­­mel láthatóvá tették mindketten,­hogy a fővárostól, a budapesti művészeti intézményektől távol is jó irányba indulhat el a művész, hiszen a szo­cialista építés szándéka és üteme ösz­­szefogja az egész országot, a munká­hoz való új viszony tekintetében nem lehet különbség főváros és vidék kö­zött. A bajai művésztelep két lakója meg­találta a módját: hogyan álljon tehet­ségével népünk nagy történelmi harca, a szocializmus kivívásának ügye mellé. Voltak, akik azt várták, hogy a falusi tárgykörben mozgó festmények eszmei tartalmukban el fognak maradni a munkás­témák mögött. Amennyi való­ság ugyanis annak idején még maradt a polgári művészetben, az a festők vidéki kirándulásaiból, természeti meg­figyeléseiből, paraszt-anekdotázások­­ból adódott. Kimenekülve a városok kőrengetegeibő­l — a művészek azt hitték, hogy sikerül kiszakadniuk a kapitalizmus körülményei közül is. Az alkony a falu végén, a díszes szüreti mulatság alkalmat adott a témavá­lasztásnál a súlyos társadalmi kérdé­sek elől való kitérésre is. A művész ma új falut talál, ha témát keres vi­déken. Ez az új falu is a szocializ­must építi, a társasgazdálkodás elő­nyeit tanulja, a mezőgazdaságot gé­pesíti, dolgozó parasztsága a munkás­­osztály szövetségese. Hogy az Első Magyar Képzőművészeti Kiállítás jó úton jár népi demokráciánk társa­dalmi szerkezetének tükrözésében, arra bizonyíték, a falusi témák szereplésé­nek jellege is. I A legfontosabb motívum a munkás­­osztály segítsége a mezőgaz­daságban. Csekei Zoltán és Kazinczy János két­­két képe, a „Traktoros brigád“ és a „Tervértekezlet a kiskunfélegyházi gépállomáson", illetve a „Traktorok felvonulása“ és a „Megbeszélés a gépállomáson hajnalban“ találóan jel­képezi ezt a gondolatot. A traktor megjelenésének fontosságát észrevették festőink is; ez számos változatban ki­fejezésre jut. Moldován István falusi traktorista lányának öntudata, maga­­biztossága már a fiatalok nevelésében lemérhető hatását jelzi a falu ki­alakuló új életformájának. Egy fiatal festő, a Képzőművészeti Főiskoláról most kikerült Móritz Sándor „össze­állítják a szovjet kultivátort“ című képéhez a Szovjetunió mindenben megmutatkozó segítsége szolgáltatta a témát, s a kép festői módszerekkel igyekszik utalni a kitűnő szovjet gé­pek hasznosságára, a világ legfejlet­tebb mezőgazdaságának termékeny példájára. A kiállítás még azt is érzékeltetni tudja, hogy a dolgozó parasztok ma­gatartásában erőteljesen érvényesül az egész országért érzett felelősség. Kling György „Beszolgáltatás", Rozs János „Első termés“ című képe a be­takarítás országos győzelméről tudó­sít. De megértették művészeink a ter­melőszövetkezeti csoportok kiszélesíté­sének mozgalmát is; erről beszél a többi között Czene Béla „Belépés a termelőszövetkezetbe“, Szobotka Imre Út a termelőszövetkezetig", Torocz­­kai Oszvald „A termelőcsoport haza­tér“ című alkotása. Litkei József „Ku­bikos brigád“- ja a földmunka ver­senyszerű megszervezését mutatja meg egy szép tájkompozícióban. A kezdeti egyenetlenségeket jelzi ugyanakkor, hogy az értelmiségi mun­kával majdnem egyáltalán nem fog­lalkoztak festőink. Egyetlen laborató­riumi téma van kiállítva,­­ egy or­vosi vizsgálat, ez a kép azonban in­kább a vizsgálaton áteső gyermekek miatt készült. Ezenkívül csupán há­rom Kossuth-díjasról, két tudósról és egy színészről, továbbá egy sztaha­­novista mérnökről készült arckép. Igen rokonszenvessé teszi a festé­szeti anyagot az a mód, ahogyan fes­tőink a néphadsereg és az ifjúság kérdéséhez közeledtek. Népünk nagy szeretettel övezi ho­nvédeinket, figyel­mes gondossággal foglalkozik a fia­talok ügyeivel. Éppen ezért örömmel látja a kiállításon ennek a két tárgy­körnek a megjelenését. Különösen Imre István képei tetszenek; a „Folyamőr”, a „Repülő" és az „Úr télen” egyaránt kedves, de egyben eszméltető alkotás. A „Folyamőr” (a Munkácsy­­díj III. fokozatával kitüntetve) típusa lehet a népért minden áldozatra kész, kitűnően kiképzett katonának, aki meggyőződéssel, színes­ lélekkel telje­sít szolgálatot. Kiegyensúlyozott, har­monikus egyéniség, nyílt tekintetű és kemény akaratú, aki méltóképpen sze­mélyesíti meg a proletár hatalom ere­jét. Mindezt Imre István derűs festő­módszerekkel oldotta meg: a színek összhangjával, az ábrázolt ember be­állításának közvetlenségével. Kurucz D. István „őrségen” című képe a ke­ménységet, az elszántságot jelképezi, katonaalakjának nagyvonalúsága népi demokráciánk biztosságát sugározza. E további fejlődés szempontjából sok reményre jogosít, hogy a kiállítás fes­tészeti részének legjobb művein félre­érthetetlenül látszik haladó hagyomá­nyaink hatása. Ez a hatás igen építő s nagyban hozzájárult az eszmei tar­talomhoz méltó festői megjelenítéshez. Igaz, előfordult, hogy a hagyományok felhasználását egyesek szolgai átvé­telnek hitték, de művészeink többsége kritikai értékelés nyomán a nagy elődök eredményeit tovább tudta fej­leszteni. Így látjuk viszont például Munkácsy ösztönző művészi öröksé­gét Pór Bertalan, Domanovszky Endre, Benedek Jenő, Főnyi Géza, P. Bak János, Kun István művein, Fe­­renczy Károlyét Csernus Tibor mun­kájánál. Így él tovább a nagybányai példa Móritz Sándornál, Gera Évánál, Szervánszky Jenőnél, Csók István fes­tői vidámsága Felekiné Gáspár Anni­nál, Imre Istvánnál­, Perlmutter Izsák élénksége Csáky-Maronyák Józsefnél. Művészeink ezen a téren is megtették a kezdeményező lépést ahhoz, hogy a tisztuló és egyre következetesebb szo­cialista tartalmat a szervesen fejlődő nemzeti formában szólaltassák meg. Pogány Ö. Gábor A magyar rádió ünnepi hangversenye a hős koreai nép tiszteletére A Koreai Hétre a Magyar Rádió ének- és zenekara azt a felajánlást tette, hogy nagyszabású hangversenyt rendez, amelyet hanglemezen küld el a hős, szabadságukért harcoló­­ koreai népnek. A hangversenyt tegnap tar­tották meg. A műsorban Erkel: „Ün­nepi nyitány“, Liszt: „Les préludes“, Kodály: Mátrai képek és tömegdalok szerepeltek. Az ünnepségen megjelent Kvan O Dik elvtárs, a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság magyarországi kö­vete és a követség több tagja. Száztagú bolgár énekkar érkezik Budapestre A Kultúrkapcsolatok Intézetének meg­hívására szombaton Bulgáriából Ma­gyarországra érkezik a plovdivi városi kórus. A száztagú bolgár kórus a Bolgár Népköztársaság felszabadulá­sának 6. évfordulója alkalmából, szep­tember 10-én a Nemzeti Színházban rendezendő előadáson mutatkozik be a magyar közönségnek. A kórus ma­gyarországi tartózkodása során Buda­pesten és több vidéki városban lép­­majd fel. Katolikus papok üdvözlik az állam és az egyház megállapodását és csatlakoznak a papi békemozgalomhoz A Katolikus Papok Országos Béke­bizottságához számtalan levél és nyi­latkozat érkezik, amelyekben a kato­likus papok örömmel üdvözlik a kor­mány és a püspöki kar megállapodá­sát és bejelentik csatlakozásukat a papi békemozgalomhoz. Juhász István, ferencesrendi áldozó­pap a következőket írja: „Régi és leg­főbb vágyam együttműködni a demo­kráciával és mint pap is szolgálatot tenni a népköztársaságnak, örömmel üdvözlöm a megállapodást Magyar­­ország kormánya és az egyház kö­zött, mely ismételten megnyitja az utat minden jóakaratú katolikus pap számára, hogy az új Magyarország felépítésén együtt dolgozzon a ma­gyar dolgozókkal. Remélem, hogy ez a szellem tért hódít a magyar kato­likus papság soraiban. Örömmel tölt el, hogy a megállapodásban részes a Katolikus­ Papok Országos Békebizott­­sága is, amelyhez tiszta szívvel csat­lakoztam.“ A megállapodás után, levélben jelen­tette be a Katolikus Papok Országos Békebizottságához való csatlakozását Baksányi Andor, gyöngyösoroszi plé­bános. Dr. Kumorowitz Bernát pre­montrei főiskolai tanár így ír: „Kezdet­től fogva óhajtottam a katolikus egy­ház és a magyar kormány megegyezé­sét s mindig az emberiség békéjéért küzdők táborába tartozónak éreztem magam. Nagyon örülnék, ha a béke­bizottság felvenne tagjai közé.” Felvételét kérte Haszán Zoltán, alsó­­nemesapáti (Zala megye) plébános is. Berzsenyi István, Püski község plébá­nosa, levélben fordult a győr-sopron­­megyei tanács elnökéhez, melyben őszinte örömét fejezi ki a megállapodás felett. Falu Ferenc horvátkimlei plébá­nos a helyi békebizottság titkárságához írt levelében üdvözölte a megállapo­dást. Nyíregyháza város békevédelmi bi­zottságának értekezletén P. Unyi Ben­jamin ferencesrendi szerzetes méltatta a megállapodást és hangsúlyozta, hogy most, amikor a termelőszövetkezetek megalakítása olyan hatalmas lendüle­tet vett, különös jelentősége van a püs­pöki kar felhívásának, melyben a szö­vetkezeti­­mozgalom támogatására is felszólítja a papságot Az MNDSZ és a szülői munkaközösség vezetőségválasztásai A­z elkövetkező napokban újraválaszt­h­­ ják iskoláinkban a szülői munka­­közösségek vezetőségeit. Meg kell mondanunk, hogy az idei iskolaév sikere nem kismértékben attól függ, mennyire tudjuk bevonni, mozgósítani a szülőket az iskola problémáinak megoldásába, mennyire tudjuk fel­kelteni érdeklődésüket és igénybe venni segítségüket a gyermekek hazafias ■demokratikus nevelése és tanulmányaik eredményes folytatása érdekében. S ha ez így van, sokszorosan nagy je­lentőségük van a szülői munkaközös­ségeknek, s fokozott gondot kell for­dítanunk arra, hogy vezetőségeik al­kalmasak legyenek ezeknek a szép és igen komoly feladatoknak a megoldá­sára. Az elmúlt évben is működtek a szülői munkaközösségek — nem is eredménytelenül. Iskoláink nagy részé­ben komoly mértékben elősegítették a tanulmányi színvonal emelését. A XVI. kerület, Gizella­ úti iskolájában a munkaközösség 100 darab kémcsővel gyarapította az iskola szertárát, a XXII. kerületi Kossuth Lajos­ utcai iskolában 460 forint értékben vásárol­tak könyveket. Ezek csak kiragadott példák a sok közül, ahol könyvekkel, fizikai laboratóriumi felszerelésekkel, tanulószobák berendezésével tették könnyebbé pedagógusaink és tanuló­­ifjúságunk munkáját. A Szülők Isko­láját és egyéb hasznos kezdeménye­zést is, mint a szülői munkaközössé­gek eredményes tevékenységét kell el­könyvelnünk. T­iba lenne azonban elhallgatni — különösen most a munka új szakasza előtt —, hogy a szülői munkaközösségek általában nem mű­ködtek kielégítően, hogy az eredmé­nyek mellett komoly hiányosságok mutatkoztak, s helyenként egyenesen durva hibák csúsztak munkájukba. Éppen a legfontosabb területen, a po­litikai nevelőmunka terén mutatkoz­tak ilyen hiányosságok. A szülők is­kolája, amely arra lett volna hivatva, hogy egyfelől elősegítse a szülők po­litikai nevelését, másfelől pedig he­lyes pedagógiai szempontokat adjon a gyermekek neveléséhez — nem töl­tötte be eléggé hivatását. Kezdetben voltak eredmények; a XIII. kerület­ben például 300, a XX. kerületben 250 szülővel indult meg a szülők iskolája. A későbbiek folyamán itt is — és másutt még fokozottabban — meg­indult a lemorzsolódás, mert rossz volt a szervezés, mert nem teremtet­­ték meg az alapfeltételeit annak, hogy a szülők jól érezzék magukat, hogy szívesen járjanak el az előadásokra. Megfelelő nevelés híján nem is látta el jól politikai feladatait sok szülői munkaközösség, többek között nem folytatott következetes harcot az el­lenség — és elsősorban a klerikális reakció ellen, nem verte vissza táma­dásait és még az is előfordult, hogy maga a munkaközösség vezetősége is az ellenség befolyása alá került. Csu­pán tanszervásárlással, pénzgyűjtéssel, a mellékfeladatokkal kötötték le idejü­ket a szülői munkaközösség tagjai, s közben az ellenség kihasználta éber­ségük, harcosságuk hiányát és alatto­mosan rombolt az ifjúság között, nem egyszer magában a munkaközösség­ben is. A­z újjáalakuló szülői munkaközössé­­geknek gyökeresen másoknak, harci csoportoknak kell lenniök, amelyek részt vesznek az iskola jó politikai lég­körének kialaktásában, amelyek biz­tosítják a Párt határozatainak végre­hajtását, leleplezik az ellenséget, ne­velik a szülőket, gyermekeket és bizo­nyos mértékben még a tanerőket is. A Párt irányítása és ellenőrzése mel­lett az MNDSZ-re­ vár a feladat, hogy ilyen harcos, jól működő testületekké formálja a szülői munkaközösségeket, hiszen a szülői munkaközösségben végzett munka a nők között folytatott szervező és nevelő munka egyik szer­ves része. Az elmúlt évben az MNDSZ-asszonyok­­nagy része közöny­nyel nézte, mi folyik a szülői munka-­ közösségekben, nem vett részt azok munkájában, nem igyekezett politikai aktivitással megakadályozni az ellen­ség munkáját. És a párttagokról ugyanezt el lehet mondani. Azok a feladatok, amelyek a szülői munka­közösségek előtt állanak­­, azt követe­lik, hogy számoljuk fel­ az ilyenfajta közömbösséget. Álérhetetlenül sok függ a munka­közösségek jó, vagy rossz működésé­től. Döntő mértékben az ő feladatuk megvívni a harcot — a beiskolázásért és — a lemorzsolódás ellen. Nem néz­hetik ölhetett kézzel — mint eddig igen sok helyütt tették —, hogy ép­pen a munkások, a dolgozók gyerme­kei nem jelentkeznek megfelelő szám­ban iskolai felvételre és a későbbiek során tízével, húszával és százával maradnak el az iskolából a munkás­származású tanulók, mint az elmúlt iskolaévben. A szülői munkaközössé­geknek kell megtanítani a szülőket arra, hogy érdemes taníttatni gyerme­küket, hogy hazánk és gyermekeik jö­­vője ellen vétkeznek, ha nem élnek ezzel a demokrácia adta joggal. Fel kell kelteni bennük az­ érdeklődést gyermekeik tanulmányai iránt, hogy maguk is tanulásra tudják serkenteni őket. A szülői munkaközösségeknek ki kell lépniök az eddigi szűk ke­retekből. Egyre több és több szülőt kell ráébreszteni arra: az ő tevékeny részvételük is szükséges ahhoz, hogy az iskolákban olyan szellem uralkod­jék, amelyben jókedv és felelősség­teljes munka közben, új, szocialista emberré formálódik a mi ifjúságunk. Ilyen embereket csak egységesen, az iskolai és az otthoni nevelés egybe­hangolásával lehet nevelni, csak úgy,­­ha a nevelő és a szülő azonos esz­mék alapján, azonos módszerek segít­ségével nevel. Lesznek szülők, akiktől távol áll ma még az ilyen nevelés. A fasiszta fenyítési módszereknek és általában a nevelés régimódi elveinek, szép szám­mal vannak még hívei a szülők kö­zött. És ha ehhez hozzávesszük az ellenség tudatos romboló munkáját az iskolán belül és a családi otthonok­ban is —, akkor elmondhatjuk, hogy a szülői munkaközösségnek egyik leg­fontosabb feladata: a tudatos ellenség leleplezése és a maradiság elleni szün­telen harc. Komoly feladat vár a szülői mun­kaközösségre abban is, hogy elmélyít­sék a szülők kapcsolatait a nevelők­kel, hogy emeljék a szülői értekezle­tek színvonalát, biztosítsák ott a Párt nevelési és oktatási elveinek érvénye­sítését és szorosabbra fűzzék az együttműködést az ifjúság tömegszer­vezetével, kiküszöböljék ebből az együttműködésből az elmúlt évre jel­lemző zavarokat. Tlyep komoly feladatok mellett, a jó vezetőségek megválasztása­­ döntő kérdés. Az MNDSZ-asszonyok­­nak családlátogatásaik alkalmával minden szülőt meg kell győzni arról, milyen fontos, hogy eljöjjön az érte­kezletre, ahol a szülői munkaközösség választmányi tagjait megválasztják. A választmány tagjainak rátermettsé­gén, szervezőképességén, politikai be­állítottságán múlik nagyrészt, hogyan képviselik egy-egy iskolában a szü­lők és gyermekek érdekeit, milyen eredményeket érnek el a szülők ne­velése, a gyermekek tanulmányi ered­ményének emelése terén. Ezért oda kell hatni, hogy elsősorban a dolgozó asszonyok, a munkások feleségei kap­janak helyet a választmányban, akik féltve őrködnek majd az ifjú nemze­dék nevelése fölött, akik elég harco­sak ahhoz, hogy felvegyék a küzdel­met az ellenséggel szemben. A szülői munkaközösség választ­mánya saját soraiból jelöli ki az el­nököt. Egyáltalán nem közömbös, hogy ki lesz egy-egy szülői munka­­közösség elnöke. Feltétlenül jó, aktív MNDSZ-asszony álljon a szülői munkaközösség élére, aki érvényesí­teni tudja a Párt irányvonalát, az MNDSZ útmutatásait a munka­közös­ségen belül, aki népszerű, jó szer­vező­. Az elnök személye is, a választ­­mány összetétele is legyen biztosíték arra, hogy mind több és több szülő kapcsolódik majd be a kö­zösség munká­jába. Több mint egy hét idő áll még rendel­kezésünkre a választás előkészületei­hez. MNDSZ-szervezeteinken múlik, hogyan használják ki­ ezt az időt arra, hogy a szülői munkaközösségek egész évi jó munkáját megalapozzák. ­ A' Új tantermek építésével segítették a kerületi tárnicsok az iskolákat A kerületi tanácsok a nyári szünidő alatt igen sok iskolát állítottak helyre, sokhelyütt új tantermeket is létesí­tettek. A XVIII. kerületi tanács két iskolá­ban egy-egy tantermet építtetett. A IV. kerületi tanács három iskola tel­jes tatarozását vállalta és nyolc isko­lában 12 új tantermet létesített. A XX. kerületben egészségügyi berende­zéssel látta el a tanács az egyik iskolát. A TASZSZ-iroda a magyar dokumentumfilm-gyártásról A TASZSZ-iroda ismerteti az új magyar filmgyártás dokumentumfilm­jeit. Dicsérően emlékezik meg a „Vi­rágzó élet a romok helyén", az „Urak országából a nép hazája", a „Szabad­ságunk születésnapja", a „Felszabadí­tott ország“ című magyar dokumen­tumfilmekről és a magyar doku­­mentumfilm-gyártás több más sikerült alkotásáról.

Next