Szabad Nép, 1950. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)
1950-09-23 / 222. szám
fii Órák leforgása alatt munkáscsaládok költöztek a kitoloncolt spekulánsok lakásába Az Államvédelmi Hatóság kemény kézzel sújtott le népünk ellenségeire, az áruhalmozó spekulánsokra. Ezek a volt kizsákmányolók, akik az uralkodásuk idején harácsolt pénzből most mázsaszámra vásárolták a zsírt, cukrot, lisztet, azért, hogy a dolgozó népnek kevesebb jusson, hogy ezzel ártsanak neki — most elnyerték büntetésüket, kitoloncolták őket bűnös működésük színhelyéről, Budapestről. Leleplezésük, kitoloncolásuk csak néhány órája történt. De a dolgozó nép hatalmának új szerve, a tanács, a kerületi pártszervezet meghallgatásával máris határozott, hogy kik költözzenek azokba a lakásokba, ahol az ellenség a dolgozó nép ellen szőtte terveit. Sztahánovista-család az osztályellenség villájában Nagyvállalkozó volt Riedelmayer István. A Sasadi utca 170. számú gyönyörű luxusvillát is olyan kétes vállalkozásokból szerezte, amilyenekre bő lehetőséget adott az elmúlt rendszer. A hatalmas üvegablakokon csak úgy zuhog be a napfény, a széles teraszokról egész Budapest képe látszik. Budapesté, amelynek dolgozóit olyan fékevesztett dühvel gyűlölte ez a spekuláns. Ezért vásárolta össze a dolgozók elől a 110 kiló lisztet, a rengeteg cukrot és zsírt, ezért tömte meg éléstárát annyi ennivalóval, amennyit évek alatt sem tudott volna elfogyasztani. Most a Kelenföldi Textilkombinát autója áll meg a villa előtt. Az új lakók érkeznek: Jagositz Ferencné szövőnő, a két kisgyerek, az asszony édesanyja, a sógornő. Lekerül az autóról a sok mindenféle holmi, a sok ruha, gyerekjátékok, új cipő , mert Jagositzék nem rongyosan érkeznek ide: a népi demokrácia már eddig is megadta jó munkájuk jutalmát. Megbecsülte azt, hogy Jagositzné, aki a sztálini műszak idején dolgozott először nyolc gépen , ma már tizenkettőn sző és 100 százalékos minőségi munkát végez. Megbecsülte a népi demokrácia az asszony húgának, Palócz Annának a munkáját is, aki a Nagybátony-Ujlaki Téglagyár egyik legjobb munkása s aki most karján a jó munkája jutalmaként kapott bundával száll le az autóról. Belépnek a dologtalan spekuláns villájának kapuján. — Még jobban, sokkal jobban fogok dolgozni, mint eddig — ez az asszony első szava. Micsoda hatalmas boldogság valamennyiük arcán! Jónéhány perc telik el, mire körülnéznek a lakásban, amelyben minden bútordarabját spekulációból, az ő osztályuknak, a munkásosztálynak a kiszipolyozásából kereste Riedelmayer. Most Jagositzék holmijai kerülnek a szekrényekbe, amelyeknek alján néhány órával ezelőtt még ott lapult a nyolc különböző névre szóló takarékkönyv 54.000 forint betétről. Ha le nem leplezik , várjon hány ezer forintot költött volna még Riedelmayer élelmiszer-felvásárlásra? Az asszony sógornője ott áll az íróasztalnál, tárcsáz a telefonon, férjét hívja a Magyar Pamutiparnál: — Jól fogazz meg, új, szép lakásunk van! Ide gyere haza, ha vége a munkádnak! Az őket megillető helyen... A Baross-utca 88. számú házban lakok a dolgozó nép egy másik ellensége: Tóth Béla, volt gyáros. Több mázsa tiszt, egy mázsa cukor, 50 méter férfiszövet, 10 vég fehérneművászon, 12 karóra, több tucat bőrkesztyű — ezt vásárolta fel a volt gyártulajdonos úr. Ez az ember sosem törődött mással, mint vagyonának gyarapításával. Most olyan család, a Kádár-család megy fel nagy boldogan, holmiját cipekedve a harmadik emeleti lakásba, amelynek családfője mindig a közösség ügyével, munkástársainak dolgával, a dolgozó nép érdekeivel törődött. Az új lakó: újító, MÁVAG-munkás. Csak néhány hete, hogy ellenőr lett s azóta is csak azon van, azért dolgozik olyan lelkiismeretesen, hogy az autóműhelyben, a szivattyúműhelyben jó anyagot, jó szerszámot kapjanak a szaktársak. Minden holmijuk tönkrement a rákoshegyi egyszobás kislakásban a háború idején. Most annak a lakásába költöznek, aki új háborúra spekulált! Az asszony (ő is a MÁVAG-ban dolgozik) szélesre tárja az ablakot, friss levegő száll a szobába. — Milyen közel a gyár! — mondja vidáman s mert későre jár az idő, már megveti a magukkal hozott ágyneművel a fekvőhelyet a három kicsinek. A spekulánsok az őket megillető helyre kerültek. De a Jagossta-, a Kádár-család is! Érkeznek az új lakók — Jagositz szövőnő és családja — a Biedelmayer-válába „Jól illik majd ide Sztálin elvtárs képe" — mondja Kuchár István, a lakás új tulajdonosa Nemrégen Velencében, a Lidón, befejeződött az úgynevezett filmfesztivál. Sötét ünnep volt ez. Sem az ide megérkezett divatos hollywoodi csillagok, sem pedig az olasz burzsoázia naplopóinak tömege, sőt még maguk a velencei filmfesztiválon bemutatott filmek sem tudtak ebbe a fesztiválba élénkséget hozni. Nappal a semmittevő sznobok spárgatalpú posztócipőben (most ez itt a divat), unott ábrázattal barangoltak a tenger partján, este pedig ugyanazzal az unott arccal mutogatták egymásnak toalettjeiket. A filmpalotában, amelyben a fesztivált megtartották, nem lehetett találkozni a Breda-gyár munkásaival, sem a híres muranói üveggyár mestereivel, sem a velencei lagúnák halászaival. Míg a nemrégen Csehszlovákiában, Karlovi-Varyban megtartott filmfesztivál valóban népi jellegű volt, a velencei filmfesztivál inkább az olasz ,,előkelőségek“ filmszalonjának volt mondható, amelyhez Olaszország széles néptömegei hozzá sem juthattak, amire azonban neon is volt szükségük. Az utóbbi években Olaszország és Anglia filmgyártása katasztrofális hanyatlást mutat, filmjeiket egyre jobban kiszorítják a hollywoodi filmmonopóliumok. Ahhoz, hogy erről meggyőződhessünk, elegendő, ha bármelyik olasz napilapot elolvassuk. Róma számos filmszínháza között például nehéz olyat találni, amely olasz filmeket játszik; a legtöbb filmszínház amerikai filmmakulatúrát mutat be. S hogy az amerikai filmcézárok miként viszonyulnak az olasz filmhez, arra jellemző a következő példa: a mozilátogatók jól emlékeznek a „Biciklitolvajok“ című olasz filmre. Ezt a szerepet nem színész alakította, hanem Maggiorani, egy egyszerű munkás. Most Maggiorani elvesztette munkáját és át kell élnie a valóságban is azt, amit olyan pompásan alakított a filmen. Eric Johnson amerikai filmmonopólista kijelentette, hogy hajlandó megvenni a filmet Amerikában való bemutatásra, azzal, a feltétellel, hogy abból kivágnak „néhány kockát“. De Sica, a film rendezője, erre nem volt hajlandó s ezt az amerikai filmüzérek ürügyül használták fel arra, hogy a film bemutatását Amerikában megtagadják. Még a burzsoá lapok is kénytelenek voltak elismerni, hogy a velencei filmfesztivál lényegileg nem volt nemzetközi, mert azon nem vett részt a Szovjetunió, Kína, a koreai népköztársaság és az európai népi demokráciák. Azok az amerikai filmek, amelyeket a velencei fesztiválon mutattak be, a szokásos, sablonos hollywoodi filmek voltak, tele verekedéssel, amelyek dicsőítik a gyilkosságokat és a gengszterséget, s amelyek hűen tükrözik vissza a burzsoá kultúra tehetetlenségét és az „amerikai életmód" torz jellegét. A „Pánik az utcán“ című film például elmondja, hogy három gengszter közül az egyik egy pestises hullától megkapja a pestist és ekkor (de csak ekkor veszélyessé válik a közrendre. íme, a banditizmus „magasabb kategóriája“ — — a pestises gengszter. Nincs értelme annak, hogy elsorolják az összes amerikai filmeket, annyira hasonlítanak egymáshoz, anynyira egy kaptafára készülnek. Még Disneynek „Hamupipőke" című filmje is annyira ■amerikanizált, hogy semmi köze sincs ahhoz a Hamupipőkéhez, akit sok ország gyermekei annyira szeretnek. „Az államtitok” című tehetségtelen szerzeménnyel Frank Launder és Sidney Giliat angol rendezők léptek fel, akik, úgy látszik, el akarják nyerni a babérokat amerikai kollegáik elől. Ez az angol film piszkos rágalmazás, amely a demokratikus országok ellen irányul. A film egy részét Olaszországban fényképezték, ami óriási felháborodást váltott ki az olaszok körében. Olaszország demokratikus népe hevesen tiltakozott ennek a filmnek a bemutatása ellen. Hogy mennyie bomlásnak indult és lezüllött a marshallizált országok filmművészete, azt jól láthatjuk az „Orpheus" című francia filmben, amelyet Jean Cocteau rendezett. A rendező a görög „Orpheus“-mithoszt használja fel és ezen a címen bemutatja az „aranyifjúság hősét“. Orpheus találkozik egy fekete nővel és annak parancsára egy tükrön keresztül bemegy a halottak országába, ahol hosszú utazást tesz. Az ördöngös nő és egyéb misztikum, vér és gyilkosság, hipnózis és sírontúli árnyak — mindezeknek a rakásra halmozása alkotja az „Orpheus“ című film tartalmát. Nem csoda, hogy Cocteau maga is annak a csontja velejéig romlott aranyifjúságnak a „főpapja” lett, amelyből filmje főhősét választotta. Ami az olasz filmművészetet illeti, a fesztiválon bemutatott filmek közül meg kell említeni Roberto Rosselini két filmjét. Rosselini csinálta 1945- 46-ban a „Róma nyílt város“ című filmet, azóta azonban erősen jobbra kanyarodott és igyekszik alkalmazkodni az Egyesült Államok monopolistáinak és a Vatikánnak a kívánságaihoz. Két utolsó filmjét, „Stromboli, az isten földje“ és „Francois, a bűvész“ Rosselini nagyon ügyesen a Vatikán „szentévének“ szentelte és ezzel kiérdemelte a római pápa kegyes jóindulatát is. A „Stromboli, az isten földje” című film misztikus történet, egy külföldi nő kalandjairól, aki egy olaszhoz ment feleségül és elutazott vele a kis Stromboli-szigetre. A sziget lakossága ellenségesen fogadja és a nő elhatározza, hogy hazamenekül Európa északi részébe. Útközben felkerül a szigetbeli vulkán csúcsára, ahol őszinte beszélgetést folytat istennel. Ennek eredményeképpen mégis ott marad a szigeten, a barátságtalan szigetlakókkal. Ez a szellemtelen filmtéma, amely a végén elvonja az embert a reális vitából, tele van az olasz lakosság ellen irányuló rágalommal, álszentséggel és képmutatással. Nem csoda, hogy Rosselininek ez a filmje éppen úgy, mint a „Francois, a bűvész“, az olasz dolgozók között erős méltatlankodást váltott ki. Míg a Karov-Varyban megtartott filmfesztivál megmutatta, mennyire fejlődik a filmművészet a demokrácia országaiban, a velencei fesztivál újból csak azt bizonyította, mennyire elkorcsosodott, hanyatlott, mennyire bomlásnak indult a filmművészet az Egyesült Államokban és a marshallizált országokban. (Olga Csecsetkina cikke a Pravdában) A hanyatlás és bomlás jegyében - FILMFESZTIVÁL VELENCÉBEN - SZABAD N£p SZOMBAT, 1950 SZEPTEMBER 23 Árurejtegető vett üzemtulajdonosokat és földbirtokosokat toloncoltak ki Budapestről Az Államvédelmi Hatóság kemény kézzel harcol az áruhalmozók és spekulánsok ellen. Tegnap ismét több helyen házkutatást tartottak. A házkutatások során hatalmas készleteket találtak a dolgozó nép ellenségeinek, volt földbirtokosoknak, üzemtulajdonosoknak, horthysta katonatiszteknek lakásán. Ezek az ellenséges elemek, akik a dolgozók elől felvásárolták az élelmiszert és más közszükségleti cikkeket, beismerték, hogy céljuk a gazdasági ellátás zavarása, háborús hangulat keltése volt. Miközben lakásukon mázsaszám állt a liszt, cukor és más élelmiszer, sorbanállást szerveztek és a népi demokrácia ellen izgattak. A népi demokrácia azonban nem tűri el garázdálkodásukat és kemény ököllel lecsapott rájuk. Őrizetbe vette az Államvédelmi Hatóság Riedelmayer István, volt vállalkozót, Sasadi utca 170. szám alatti lakost. Riedelmayer lakásán 110 kiló lisztet, negyedmázsányi cukrot és nagymennyiségű zsírt találtak. Riedelmayert kitoloncolták Budapestről. A lakását elkobozták és egy családos dolgozónak utalják ki. Lukacsics Ferenc, Bertalan Lajosutca 17. szám alatti lakos, nyugalmazott miniszteri tanácsos lakásán 100 kiló lisztet, 20 kiló szappant, 120 darab tojást, 25 kiló cukrot és 5 kiló brazíliai kávét találtak, őrizetbe vették. Hatalmas mennyiségű élelmiszert rejtegetett Eötvös utca 27. szám alatti lakásán dr. Deák Imréné szőlő- és háztulajdonos, volt földbirtokos. 125 kiló lisztet, fél mázsa cukrot, 15 kiló sót, 5 kiló rizst, 4 kiló talpbőrt, 8 kvadrát felsőbőrt, 70 darab tojást, 40 darab mosószappant vásárolt fel a dolgozók elől. Az Államvédelmi Hatóság kitoloncolta Budapestről. Ugyancsak kitoloncolták Budapestről Böszörményi Nagy Andor nyugalmazott pénzügyőr-igazgatót, aki XI. kerület Badacsony utca 1/a. szám alatt lakott. Lakásán a következő árucikkeket találták: félmázsa cukor, 100 doboz konzerv, 108 pár selyemharisnya, egy végvászon, 20 liter pálinka, 50 darab pipereszappan, 20 darab borotvaszappan, 50 tucat borotvapenge, hat kió talpbőr, 30 darab mosószappan. Őrizetbe vették Ember Bélát több gyógyszertár tulajdonosát, Bajcsy Zsilinszky út 49. szám alatti lakost is. Lakásán fél mázsa lisztet, 30 kiló zsírt, 15 kiló cukrot, 60 tojást és egyéb nagymennyiségű élelmiszert találtak. Eck Gyula, Mártírok útja 91. szám alatti hentes és mészáros lakásán 70 kiló lisztet, 30 kiló zsírt, 35 kiló cukrot, 1 kiló feketeborsot, 7 pár nylonharisnyát rejtegetett. Ecket ugyancsak kitoloncolták Budapestről. Őrizetbe vette az Államvédelmi Hatóság Papp Vilmos volt horthysta orvosezredest, Ráday utca 32. szám alatti lakost is.. Dr. Papp lakásán 200 kiló lisztet, félmázsa zsírt, 80 kiló rizst, hét rúd csemegeszalámit, 80 darab mosószappant és nagymennyiségű gyógyszert találtak felhalmozva. A volt ezredesnek 23 hold szántója és négy háza is van mellékesen. Fia még ma is nyugaton tartózkodik. Tóth Béla, Baross utca 88. szám alatti üzemtulajdonosnál több mázsa lisztet, egy mázsa cukrot, 50 méter férfiszövetet, 10 vég fehérneművasornát, 12 darab karórát és többtucat bőrkesztyűt találtak elrejtve. Tóth Béla a mostani áruhalmozással hű maradt múltjához: a felszabadulás után nyilas tevékenysége miatt internálva volt. Az Államvédelmi Hatóság kitoloncolta Budapestről. Hatalmas készleteket foglaltak le dr. Szőke Jenő, Pannónia utca 18. szám alatt lakó ügyvéd, volt 400 holdas földbirtokos lakásán. Többek között két mázsa lisztet, egy mázsa cukrot, félmázsa zsírt, 60 kiló sót, többszáz doboz konzervet és 80 méter ruhaszövetet rejtegetett. Kitoloncolták még Budapestről Kun Béláné Királyhágó utca 5/b. szám alatti lakost, volt ingatlanközvetítő feleségét. Lakásán egy mázsa lisztet, féknázsa zsírt, 16 rúd szalámit és más élelmiszereket halmozott fel. Letartóztatták és az államügyészségnek adták át Juhász András volt kocsmárost, pesterzsébeti lakost, aki 25 mázsa tengeri szállítására kapott engedéllyel 50 mázsát szállított. Ennek nagy részét mázsánkénti 160 forintos feketáron adta el. Förster Imre volt bőrgyáros, budapesti lakos lakásán nagymennyiségű textilárut rejtegetett. A házkutatás során 35 vég textilárut, bőrárut és külföldi eredetű élelmiszereket találtak. Ecsedi Kálmán, alberti lakos lakásán négy és fél mázsa lisztet, 25 kiló kristálycukrot, tíz ruhára és 20 ingre való textilanyagot rejtett el, őrizetbe vették és az államügyészségnek adták át. Ugyancsak őrizetbe vették Himpelman Henrikné, volt textilkereskedőt, hartai lakost, mert lakásán 140 méter textilanyagot rejtegetett, hogy zugforgalomban, feketén értékesítse. Kerekes Dezső és felesége, kalocsai lakosok lakásukon 3800 méter pamutból származó textilárut és 98 kilogram háziszappant halmoztak fel. Tóth István, volt kereskedő lakásán 80 kilogramrts cukrot, 262 kilogram lisztet, 50 kilogram sót rejtegetett. Mindhármukat őrizetbe vették és az ügyészségi eljárás után kitoloncolják. A budapesti rendőrség amost tartott razzián újabb áruhalmozó népellenes elemeket leplezett le és vett őrizetbe. Jávor Ernő, volt üzemtulajdonos, négy bérház tulajdonosa, az alábbi cikkeket rejtegette lakásában: 48 kiló kristálycukor, 11 kiló kockacukor, 77 darab mosószappan, 137 darab dobozos pipereszappan, 22 kiló só, 2 kiló tea, 5 kiló szemeskávé, 4 kiló kakaó, 195 darab tojás, 12 kiló vaj, 10 kiló méz, 5 kiló étcsokoládé, 20 kiló rizs, 100 kiló liszt, 50 liter zsír, 140 doboz gyufa. Letartóztatták. Garami Miklós divatárukereskedő lakásán ugyancsak nagymennyiségű összeharácsolt élelmiszert talált a rendőrség. Garaminak az inflációs időben és azt követőleg három üzlete volt. Garami most is folytatni akarta inflációs foglalkozását, a harácsolást, a nép kifosztását. Lakásában 30 kiló lisztet, 343 különböző konzervet, 10 kiló csomagolt csokoládét, 80 doboz gyufát, 68 darab pipereszappant találtak. A rendőrség Garami Miklóst is őrizetbe vette.