Szabad Nép, 1950. szeptember (8. évfolyam, 203-228. szám)

1950-09-23 / 222. szám

fii Órák leforgása alatt munkáscsaládok költöztek a kitoloncolt spekulánsok lakásába Az Államvédelmi Hatóság kemény kézzel sújtott le népünk ellenségeire, az áruhalmozó spekulánsokra. Ezek a volt kizsákmányolók, akik az uralko­dásuk idején harácsolt pénzből most mázsaszámra vásárolták a zsírt, cukrot, lisztet, azért, hogy a dolgozó népnek kevesebb jusson, hogy ezzel ártsanak neki — most elnyerték büntetésüket, kitoloncolták őket bűnös működésük színhelyéről, Budapestről. Leleplezésük, kitoloncolásuk csak néhány órája tör­tént. De a dolgozó nép hatalmának új szerve, a tanács, a kerületi pártszer­vezet meghallgatásával máris határozott, hogy kik költözzenek azokba a laká­sokba, ahol az ellenség a dolgozó nép ellen szőtte terveit. Sztahánovista-család az osztályellenség villájában Nagyvállalkozó volt Riedelmayer István. A Sasadi­ utca 170. számú gyö­nyörű luxusvillát is olyan kétes vál­lalkozásokból szerezte, amilyenekre bő lehetőséget adott az elmúlt rendszer. A hatalmas üvegablakokon csak úgy zuhog be a napfény, a széles tera­szokról egész Budapest képe látszik. Budapesté, amelynek dolgozóit olyan fékevesztett dühvel gyűlölte ez a spe­kuláns. Ezért vásárolta össze a dol­gozók elől a 110 kiló lisztet, a renge­teg cukrot és zsírt, ezért tömte meg éléstárát annyi ennivalóval, amennyit évek alatt sem tudott volna elfogyasz­tani. Most a Kelenföldi Textilkombinát autója áll meg a villa előtt. Az új la­kók érkeznek: Jagositz Ferencné szövőnő, a két kisgyerek, az asszony édesanyja, a sógornő. Lekerül az autó­ról a sok mindenféle holmi, a sok ruha, gyerekjátékok, új cipő , mert Jagositzék nem rongyosan érkeznek ide: a népi demokrácia már eddig is megadta jó munkájuk jutalmát. Meg­becsülte azt, hogy Jagositzné, aki a sztálini műszak idején dolgozott először nyolc gépen , ma már tizenkettőn sző és 100 százalékos minőségi mun­kát végez. Megbecsülte a népi demo­krácia az asszony húgának, Palócz Annának a munkáját is, aki a Nagy­­bátony-Ujlaki Téglagyár egyik leg­jobb munkása s aki most karján a jó munkája jutalmaként kapott bundával száll le az autóról. Belépnek a dologtalan spekuláns villájának kapuján. — Még jobban, sokkal jobban fogok dolgozni, mint eddig — ez az asszony első szava. Micsoda hatalmas boldogság vala­mennyiük arcán! Jónéhány perc telik el, mire körülnéznek a lakásban, amelyben minden bútordarabját spekulációból, az ő osztályuknak, a munkásosztálynak a kiszipolyozásából kereste Riedelmayer. Most Jagositzék holmijai kerülnek a szekrényekbe, amelyeknek alján né­hány órával ezelőtt még ott lapult a nyolc különböző névre szóló takarék­­könyv 54.000 forint betétről. Ha le nem leplezik , várjon hány ezer fo­rintot költött volna még Riedel­­mayer élelmiszer-felvásárlásra? Az asszony sógornője ott áll az író­asztalnál, tárcsáz a telefonon, férjét hívja a Magyar Pamutiparnál: — Jól fogazz meg, új, szép laká­sunk van! Ide gyere haza, ha vége a munkádnak! Az őket megillető helyen... A Baross-utca 88. számú házban lakok a dolgozó nép egy másik el­lensége: Tóth Béla, volt gyáros. Több mázsa tiszt, egy mázsa cukor, 50 mé­ter férfiszövet, 10 vég fehérneművá­szon, 12 karóra, több tucat bőrkesztyű — ezt vásárolta fel a volt gyártulaj­donos úr. Ez az ember sosem törődött más­­sal, mint vagyonának gyarapításával. Most olyan család, a Kád­ár-cs­alád megy fel nagy boldogan, holmiját ci­­pekedve a harmadik emeleti lakásba, amelynek családfője mindig a közös­ség ügyével, munkástársainak dolgá­val, a dolgozó nép érdekeivel törő­dött. Az új lakó: újító, MÁVAG-munkás. Csak néhány hete, hogy ellenőr lett s azóta is csak azon van, azért dolgo­zik olyan lelkiismeretesen, hogy az autóműhelyben, a szivattyúműhelyben jó anyagot, jó szerszámot kapjanak a szaktársak. Minden holmijuk tönkrement a rá­koshegyi egyszobás kislakásban a há­ború idején. Most annak a lakásába költöznek, aki új háborúra spekulált! Az asszony (ő is a MÁVAG-ban dolgozik) szélesre tárja az ablakot, friss levegő száll a szobába. — Milyen közel a gyár! — mondja vidáman s mert későre jár az idő, már megveti a magukkal hozott ágy­neművel a fekvőhelyet a három kicsi­nek. A spekulánsok az őket megillető helyre kerültek. De a Jagossta-, a Kád­ár-család is! Érkeznek az új lakók — Jagositz szövőnő és családja — a Biedelmayer-válába „Jól illik majd ide Sztálin elvtárs képe" — mondja Kuchár István, a lakás új tulajdonosa Nemrégen Velencében, a Lidón, befejeződött az úgynevezett filmfesz­tivál. Sötét ünnep volt ez. Sem az ide megérkezett divatos hollywoodi csillagok, sem pedig az olasz burzsoá­zia naplopóinak tömege, sőt még ma­guk a velencei filmfesztiválon bemuta­tott filmek sem tudtak ebbe a feszti­válba élénkséget hozni. Nappal a semmittevő sznobok s­párgatalpú posz­tócipőben (most ez itt a divat), unott ábrázattal barangoltak a tenger part­ján, este pedig ugyanazzal az unott arccal mutogatták egymásnak toalett­jeiket. A filmpalotában, amelyben a feszti­vált megtartották, nem lehetett talál­kozni a Breda-gyár munkásaival, sem a híres muranói üveggyár mestereivel, sem a velencei lagúnák halászaival. Míg a nemrégen Csehszlovákiában, Karlovi-Varyban megtartott filmfesz­tivál valóban népi jellegű volt, a ve­lencei filmfesztivál inkább az olasz ,,előkelőségek“ filmszalonjának volt mondható, amelyhez Olaszország szé­les néptömegei hozzá sem juthattak, amire azonban neon is volt szüksé­­gük. Az utóbbi években Olaszország és Anglia film­gyártása katasztrofális ha­nyatlást mutat, filmjeiket egyre jobban kiszorítják a hollywoodi filmmonopó­liumok. Ahhoz, hogy erről meggyőződ­hessünk, elegendő, ha bármelyik olasz napilapot elolvassuk. Róma számos filmszínháza között például nehéz olyat találni, amely olasz filmeket ját­szik; a legtöbb filmszínház amerikai filmmakulatúrát mutat be. S hogy az amerikai filmcézárok miként viszo­nyulnak az olasz filmhez, arra jel­lemző a következő példa: a mozi­látogatók jól emlékeznek a „Bi­­ciklitolvajok“ című olasz filmre. Ezt a szerepet nem színész alakította, hanem Maggiorani, egy egyszerű munkás. Most Maggiorani el­vesztette munkáját és át kell élnie a valóságban is azt, amit olyan pom­pásan alakított a filmen. Eric Johnson amerikai filmmonopólista kijelentette, hogy hajlandó megvenni a filmet Amerikában való bemutatásra, azzal, a feltétellel, hogy abból kivágnak „né­hány kockát“. De Sica, a film rende­zője, erre nem volt hajlandó s ezt az amerikai filmüzérek ürügyül használ­ták fel arra, hogy a film bemutatását Amerikában megtagadják. Még a burzsoá lapok is kénytele­nek voltak elismerni, hogy a velencei filmfesztivál lényegileg nem volt nem­zetközi, mert azon nem vett részt a Szovjetunió, Kína, a koreai népköztár­saság és az európai népi demokráciák. Azok az amerikai filmek, amelyeket a velencei fesztiválon mutattak be, a szo­kásos, sablonos hollywoodi filmek vol­tak, tele verekedéssel, amelyek dicsőí­tik a gyilkosságokat és a gengszter­­séget, s amelyek hűen tükrözik vissza a burzsoá kultúra tehetetlenségét és az „amerikai életmód" torz jellegét. A „Pánik az utcán“ című film például el­mondja, hogy három gengszter közül az egyik egy pestises hullától megkapja a pestist és ekkor (de csak ekkor­ ve­szélyessé válik a közrendre. íme, a banditizmus „magasabb kategóriája“ — — a pestises gengszter. Nincs értelme annak, hogy elsorol­ják az összes amerikai filmeket, annyira hasonlítanak egymáshoz, any­nyira egy kaptafára készülnek. Még Disneynek „Hamupipőke" című filmje is annyira ■amerikanizált, hogy semmi köze sincs ahhoz a Hamupipőkéhez, akit sok ország gyermekei annyira szeretnek. „Az államtitok” című tehet­ségtelen szerzeménnyel Frank Launder és Sidney Giliat angol rendezők lép­tek fel, akik, úgy látszi­k, el akarják nyerni a babérokat amerikai kollegáik elől. Ez az angol film piszkos rágal­mazás, amely a demokratikus országok ellen irányul. A film egy részét Olasz­országban fényképezték, ami óriási felháborodást váltott ki az olaszok kö­rében. Olaszország demokratikus népe hevesen tiltakozott ennek a filmnek a bemutatása ellen. Hogy menny­ie bomlásnak indult és lezüllött a marshallizált országok filmművészete, azt jól láthatjuk az „Orpheus" című francia filmben, amelyet Jean Cocteau rendezett. A rendező a görög „Orpheus“-mithoszt használja fel és ezen a címen be­mutatja az „aranyifjúság hősét“. Orpheus találkozik egy fekete nővel és annak parancsára egy tükrön keresz­tül bemegy a halottak országába, ahol hosszú utazást tesz. Az ördöngös nő és egyéb misztikum, vér és gyilkos­ság, hipnózis és sírontúli árnyak — mindezeknek a rakásra halmozása al­kotja az „Orpheus“ című film tartal­mát. Nem csoda, hogy Cocteau maga is annak a csontja velejéig romlott aranyifjúságnak a „főpapja” lett, amelyből filmje főhősét választotta. Ami az olasz filmművészetet illeti, a fesztiválon bemutatott filmek közül meg kell említeni Roberto Rosselini két filmjét. Rosselini csinálta 1945- 46-ban a „Róma nyílt város“ című filmet, azóta azonban erősen jobbra kanyarodott és igyekszik alkalmaz­kodni az Egyesült Államok monopo­listáinak és a Vatikánnak a kívánsá­gaihoz. Két utolsó filmjét, „Stromboli, az isten földje“ és „Francois, a bű­vész“ Rosselini nagyon ügyesen a Vatikán „szentévének“ szentelte és ez­zel kiérdemelte a római pápa kegyes jóindulatát is. A „Stromboli, az isten földje” című film misztikus történet, egy külföldi nő kalandjairól, aki egy olaszhoz ment feleségül és elutazott vele a kis Stromboli-szigetre. A szi­get lakossága ellenségesen fogadja és a nő elhatározza, hogy hazamene­kül Európa északi részébe. Útközben felkerül a szigetbeli vulkán csúcsára, ahol őszinte beszélgetést folytat isten­nel. Ennek eredményeképpen mégis ott marad a szigeten, a barátságtalan szigetlakókkal. Ez a szellemtelen film­téma, amely a végén elvonja az em­bert a reális vitából, tele van az olasz lakosság ellen irányuló rága­lommal, álszentséggel és képmutatás­sal. Nem csoda, hogy Rosselininek ez a filmje éppen úgy, mint a „Fran­cois, a bűvész“, az olasz dolgozók között erős méltatlankodást váltott ki. Míg a Kar­ov­-Varyban megtartott filmfesztivál megmutatta, mennyire fej­­lődik a filmművészet a demokrácia or­szágaiban, a velencei fesztivál újból csak azt bizonyította, mennyire elkor­­csosodott, hanyatlott, mennyire bomlás­nak indult a filmművészet az Egyesült Államokban és a marshallizált orszá­gokban. (Olga Csecsetkina cikke a Pravdában) A hanyatlás és bomlás jegyében - FILMFESZTIVÁL VELENCÉBEN - SZABAD N£p SZOMBAT, 1950 SZEPTEMBER 23 Árurejtegető vett üzemtulajdonosokat és földbirtokosokat toloncoltak ki Budapestről Az Államvédelmi Hatóság kemény kézzel harcol az áruhalmozók és spe­kulánsok ellen. Tegnap ismét több helyen házkutatást tartottak. A ház­kutatások során hatalmas készleteket találtak a dolgozó nép ellenségeinek, volt földbirtokosoknak, üzemtulajdono­soknak, horthysta katonatiszteknek la­kásán. Ezek az ellenséges elemek, akik a dolgozók elől felvásárolták az élelmi­szert és más közszükségleti cikkeket, beismerték, hogy céljuk a gazdasági el­látás zavarása, háborús hangulat kel­tése volt. Miközben lakásukon mázsa­­szám állt a liszt, cukor és más élelmi­szer, sorbanállást szerveztek és a népi demokrácia ellen izgattak. A népi de­mokrácia azonban nem tűri el garáz­dálkodásukat és kemény ököllel le­csapott rájuk. Őrizetbe vette az Államvédelmi Ha­tóság Riedelmayer István, volt vállal­kozót, Sasadi­ utca 170. szám alatti lakost. Riedelmayer lakásán 110 kiló lisz­tet, negyedmázs­ányi cukrot és nagymennyiségű zsírt találtak. Riedelmayert kitoloncolták Budapest­ről. A lakását elkobozták és egy csa­ládos dolgozónak utalják ki. Lukacsics Ferenc, Bertalan Lajos­­utca 17. szám alatti lakos, nyugalma­zott miniszteri tanácsos lakásán 100 kiló lisztet, 20 kiló szappant, 120 da­rab tojást, 25 kiló cukrot és 5 kiló brazíliai kávét találtak, őrizetbe vet­ték. Hatalmas mennyiségű élelmiszert rejtegetett Eötvös­ utca 27. szám alatti lakásán dr. Deák Imréné szőlő- és háztulajdonos, volt földbirtokos. 125 kiló lisztet, fél mázsa cukrot, 15 kiló sót, 5 kiló rizst, 4 kiló talp­bőrt, 8 kvadrát felsőbőrt, 70 darab tojást, 40 darab mosószappant vá­sárolt fel a dolgozók elől. Az Ál­lamvédelmi Hatóság kitoloncolta Budapestről. Ugyancsak kitoloncolták Budapest­ről Böszörményi Nagy Andor nyugal­mazott pénzügyőr-igazgatót, aki XI. kerület Badacsony­ utca 1/a. szám alatt lakott. Lakásán a következő áru­cikkeket találták: félmázsa cukor, 100 doboz konzerv, 108 pár selyemharisnya, egy vég­vászon, 20 liter pálinka, 50 darab pipereszappan, 20 darab borotva­szappan, 50 tucat borotvapenge, hat kió talpbőr, 30 darab mosó­szappan. Őrizetbe vették Ember Bélát több gyógyszertár tulajdonosát, Bajcsy Zsi­­linszky­ út 49. szám alatti lakost is. Lakásán fél mázsa lisztet, 30 kiló zsírt, 15 kiló cukrot, 60 tojást és egyéb nagymennyiségű élelmiszert találtak. Eck Gyula, Mártírok­ útja 91. szám alatti hentes és mészáros lakásán 70 kiló lisztet, 30 kiló zsírt, 35 kiló cuk­rot, 1 kiló feketeborsot, 7 pár nylon­­harisnyát rejtegetett. Ecket ugyancsak kitoloncolták Budapestről. Őrizetbe vette az Államvédelmi Ha­tóság Papp Vilmos volt horthysta or­vosezredest, Ráday­ utca 32. szám alatti lakost is.. Dr. Papp lakásán 200 kiló lisztet, félmázsa zsírt, 80 kiló rizst, hét rúd csemegeszalá­mit, 80 darab mosószappant és nagymennyiségű gyógyszert talál­tak felhalmozva. A volt ezredesnek 23 hold szántója és négy háza is van mellékesen. Fia még ma is nyugaton tartózkodik. Tóth Béla, Baross­ utca 88. szám alatti üzemtulajdonosnál több mázsa lisztet, egy mázsa cukrot, 50 méter férfiszövetet, 10 vég fehérneművasor­­nát, 12 darab karórát és több­tucat bőrkesztyűt találtak elrejtve. Tóth Béla a mostani áruhalmozással hű maradt múltjához: a felszabadulás után nyilas tevé­kenysége miatt internálva volt. Az Államvédelmi Hatós­ág kitolon­colta Budapestről. Hatalmas készleteket foglaltak le dr. Szőke Jenő, Pannónia­ utca 18. szám alatt lakó ügyvéd, volt 400 holdas földbirtokos lakásán. Többek között két mázsa lisztet, egy mázsa cukrot, félmázsa zsírt, 60 kiló sót, többszáz doboz konzervet és 80 méter ruhaszö­vetet rejtegetett. Kitoloncolták még Budapestről Kun Béláné Királyhágó­ utca 5/b. szám alatti lakost, volt ingatlanközvetítő feleségét. Lakásán egy mázsa lisztet, féknázsa zsírt, 16 rúd szalámit és más élelmiszereket halmozott fel. Letartóztatták és az államügyész­ségnek adták át Juhász András volt kocsmárost, pesterzsébeti la­kost, aki 25 mázsa tengeri szállí­tására kapott engedéllyel 50 má­zsát szállított. Ennek nagy részét mázsánkénti 160 forintos feketáron adta el. Förster Imre volt bőrgyáros, buda­pesti lakos lakásán nagymennyiségű textilárut rejtegetett. A házkutatás során 35 vég textilárut, bőrárut és külföldi eredetű élelmiszereket találtak. Ecsedi Kálmán, alberti lakos laká­sán négy és fél mázsa lisztet, 25 kiló kristálycukrot, tíz ruhára és 20 ingre való textilanyagot rejtett el, őrizetbe vették és az államügyészségnek ad­ták át. Ugyancsak őrizetbe vették Him­pel­­man Henrikné, volt textilkereskedőt, hartai lakost, mert lakásán 140 méter textilanyagot rejtegetett, hogy zugfor­galomban, feketén értékesítse. Kerekes Dezső és felesége, kalocsai lakosok lakásukon 3800 méter pamut­ból származó textilárut és 98 kilo­gram háziszappant halmoztak fel. Tóth István, volt kereskedő lakásán 80 kilogramrts cukrot, 262 kilogram lisztet, 50 kilogram sót rejtegetett. Mindhármukat őrizetbe vették és az ügyészségi eljárás után kitoloncolják. A budapesti rendőrség a­­most tar­tott razzián újabb áruhalmozó népelle­nes elemeket leplezett le és vett őri­zetbe. Jávor Ernő, volt üzemtulajdonos, négy bérh­áz tulajdonosa, az alábbi cikkeket rejtegette lakásában: 48 kiló kristálycukor, 11 kiló kocka­cukor, 77 darab mosószappan, 137 darab dobozos pipereszappan, 22 kiló só, 2 kiló tea, 5 kiló szemes­kávé, 4 kiló kakaó, 195 darab to­jás, 12 kiló vaj, 10 kiló méz, 5 kiló étcsokoládé, 20 kiló rizs, 100 kiló liszt, 50 liter zsír, 140 doboz gyufa. Letartóztatták. Garami Miklós divatárukereskedő lakásán ugyancsak nagymennyiségű összeharácsolt élelmiszert talált a rendőrség. Garaminak az inflációs­ idő­ben és azt követőleg három üzlete volt. Garami most is folytatni akarta inflációs foglalkozását, a harácsolást, a nép kifosztását. Lakásában 30 kiló lisztet, 343 különböző konzervet, 10 kiló csomagolt csokoládét, 80 doboz gyufát, 68 darab pipereszappant talál­tak. A rendőrség Garami Miklóst is őrizetbe vette.

Next