Szabad Nép, 1951. január (9. évfolyam, 1-25. szám)

1951-01-10 / 7. szám

6 „A civilizáció legelemibb szabályainak megsértése" Még egyes burzsoá nyugati lapok is kénytelenek beszámolni az amerikaiak és a h­sziamanisták koreai kegyetlenkedéseiről MacArthur jelentései és a hivatalos imperialista körök céltudatosan el­hallgatják azokat a pusztításokat és kegyetlenkedéseket, amelyeket az ame­rikaiak és csatlósaik csapatai Koreá­ban véghezvisznek. De az igazságot nem lehet véka alá rejteni. Az ameri­kaiak szörnyű gaztetteiről szóló hírek még a burzsoá sajtóban is utat törnek maguknak- Bármilyen torz és meg­csonkított formában számoljanak is be az imperialista lapok MacArthur zsol­­dosainak pusztításairól, e bűnök mé­reteire jellemző, hogy nem lehet róluk egyszerűen hallgatni, hanem valami­­lyen módon — helyeslően,­ cinikusan, vagy félig-meddig elítélően — írni kell. Hamhung egy a sok koreai város közül, amely MacArthur csapatainak köszönheti, hogy nem maradt belőle más, csak üszők, hamu és égnek me­­redő, megszenesedett falcsonkoik. Mi­előtt az amerikaiak kivonultak, leve­gőbe röpítették a várost. Pusztulás lett a sorsa a város büszkeségének, a négy ívmezős vasúti hídnak is, amely­ről a robbanáskor egy egész vasúti szerelvény zuhant a szakadékba. Az AP amerikai hírügynökség tudósítója „fenkölt, de ugyanakkor félelmetes lát­ványnak” nevezte a robbanást, amely­nek tüzében sok családi otthon, hosz­­szú évek munkájának gyümölcse vált egy pillanat alatt semmivé. Az ame­rikai „kultúra” emlősén nevelkedett újságírónak és MacArthur zsoldosha­dának „fenkölt” a pusztulás látványa, ha a felszabadult nép vagyonát pusz­títják a Wall Street világhódító ter­veinek érdekében. A koreai nép elszánt szabadságsze­­retete és a kínai testvérnép áldozatos segítsége most keményen csapja be a hívatlan vendég előtt a kapu - A visz­­szavonulás, amit a hitleri tábornokok­­hoz hasonlóan MacArthur „tervszerű­nek“ nevez, valóban nem más, mint tervszerű pusztítás, egy ország lángbaborítása, gyilkosságok sorozata. MacArthur hírhedt parancsa nyomán — amely így hangzik: „Mindent el­pusztítani“ — a menekülő zsoldosok felpereseit földet hagynak maguk után, füstölgő romokat, egyszerű emberek ezreinek holttetemeit. És még valamit, egy fontos tanulságot: ahova egyszer az imperializmus beteszi a lábát, ott a pusztulás, rémuralom, a nyomor ver tanyát, lálba az amerikaiak és a h­szinman­­ista rendőrök. Zsúfolásig teltek a börtönök, Li Szin Man bábkormánya tehát elren­delte, hogy a „katonai helyzetre való tekintettel és a börtönökben mutat­kozó helyszűke miatt" gyorsítani kell a kommunisták (értsd: hazafiak) ki­végzését. A foglyokra szörnyű kínzá­sok várnak. A vallatás terén amerikai módszereket alkalmaznak. Úgy végzik ki az áldozatokat, hogy ütik-verik őket, míg csak holtan el nem terül­nek a földön. „A rendőrök puskatus­sal árullva verték és így kényszerítet­ték őket vallomásra’­ — írja le egy „kihallgatás“ történetét az angol Daily Mirror című burzsoá lap. A Times még szörnyűbb dolgokról szá­mol be. Leírja, hogy a Szöultól né­hány kilométerre lévő rendőrállomás hat cellájában 270 embert zsúfoltak össze. A cellák másfél méter szélesek és öt méter hosszúak. „Két letartóz­tatott tagadta, hogy tagja volt a Kom­munista Pártnak — írja a lap —, ezért addig verték őket, míg el nem vesztették eszméletüket. Egy délkoreai rendőr kijelentette, hogy kihallgatásu­kat folytatni fogják, mihelyt maguk­hoz térnek.'' A gyilkosságban, vérengzésben és az erőszakosságra való biztatásban MacArthur katonái mutatják a példát. A Newsweek egyik száma képet kö­zölt arról, amint két félmeztelenre vetkőztetett koreai ápolónőt amerikai katonák motoznak- A barbárságnak ez a látványa még Amerikában is felhá­borodást keltett. Helen McDonald két­gyermekes amerikai családanya a má­sodik világháború hadiözvegye a szer­kesztőséghez címzett levelében a kö­vetkezőket írja: „Az a kép, amely a két félmeztelenre vetkőztetett koreai ápolónőt ábrázolja a mi négy embe­rünk kénye-kedvének kitéve, teljesen megszégyenített. Láttam, hogy csapa­taink hogyan kezelik a hadifoglyokat.­­Én magam bejegyzett ápolónő vagyok és kijelentem, hogy az ő helyükben inkább fegyvert fognék, mintsem ki­tegyem magam ilyen megszégyenítés­nek A felháborodás hullámai, amelyeket kegyetlenkedések sorozata váltott ki, egyre nagyobb erővel söpör­nek végig a világon. Még egye­s nyugati burzsoá lapok is kénytelenek foglalkozni a történtekkel. A Manchester Guardian angol liberális lap például felveti ,­a kivégzésekért felelősek megbüntetésé­nek” kérdését és aggodalmát fejezi ki „a civilizáció legelemibb szabályainak megsértése" miatt. A Times egyik száma a yorki érsek egyik levelét közli, amelyben az érsek többek között ezeket írja: „Az egyik jelentés szerint egyes asszonyok legyilkolt csecsemő­ket vittek a hátukon. Ha tovább foly­nak a barbár kivégzések, általános lesz a kívánság, hogy az ENSZ csapatait ne használják többé annak a kormány­nak a védelmére, amely ilyen borzalmas kegyetlenkedésekért felelős." A jelentések arról számolnak be, hogy az amerikai és­ csatlós­ csapatok dél felé menekülnek s közben felper­zselnek minden házat, megsemmisíte­nek minden élelmiszert és berendezést. Még a házfalakat is lerombolják. A polgári lakosságot elhajtják lakóhelyé­ről, megfosztják élelmiszereitől és amikor a szerencsétlenek teljesen ha­zátlanná váltak, MacArthur hadi jelen­tése „menekülteknek" nevezi őket. Az egész világ felháborodása kíséri az intervenciósok koreai szereplését. És minden országban a világ legtávo­labbi zugában is megnyilvánul a dol­gozók kívánsága: hagyják el az ame­rikaiak Koreát, engedjék, hogy Koreá­ban ismét béke legyen és a koreai nép­­abadsága birtokában ismét úi­­ta országgá építhesse a fel­perzselt városokat, a lerombolt falvakat és a terméketlenné vált földeket, eltüntesse az amerikai pusztítások szörnyű em­lékét, behegessze a meggyilkolt áldo­zatok hozzátartozóinak fájó sebeit. A szörnyű bűntettek elkövetőire, szervezőire és felbujtóira pedig a né­pek a legszigorúbb büntetést követe­lik. Hamhung füstölgő romhalmazzá vált, és magasra csaptak a lángok a fel­szabadult Szöul házaiból is. Az ame­rikai Columbia rádiótársaság hírma­gyarázója örül ennek. Örül, hogy „Szöul egyetlen égi romhalmaz és hogy ott az ellenség semmit sem ta­lálhat, ami még hasznára leh­et. A ki­vonuló ENSZ-csapatok — számolt be MacArthur seregének rémtetteiről — minden közművet elpusztítottak, a Han folyón át vezető hidakat felrobbantot­ták és az egész város lángokban áll. Miután a gyalogság elvégezte az „apró munkát", a légierő a koreai há­ború legnagyobb támadásában gyújtó­­bombákat szórt a városra. Egyetlen nap folyamán, a pilóták elbeszélése sze­rint, több mint 1800 épületet rombol­tak le.” Így hintik el MacArthur ter­rorlegényei az „amerikai életforma“ magvait. A fizikai rombolás nem az egyetlen gaztett a betolakodók bűnlajstromán. Szadista kegyetlenkedéseik nem is­mernek határt. Hű segítőtársaik a vé­rengzésben Li Szin Man banditái, a koreai nép árulói. A Manchester Guardian, az angol burzsoázia egyik szócsöve borzalmas esetről ad hírt. Azzal kapcsolatban, hogy az amerikai vérengzésekben részt vesz egy koreai fasiszta szervezet is — Li Szín Manék úgynevezett véderőszövetsége —, meg­kérdezték e szervezet vezetőitől, hogy mi „indokolja“ a tömeges kivégzése­ket. A válasz hű tükörképét adta a fasiszták gondolkozásmódjának: „Bi­zonyosra vehető, hogy a kivégzett fel­nőttek kommunisták voltak”, a gyer­mekeket pedig azért lőtték agyon, mert „felnőtt korukra szintén kommu­nisták lettek volna”". Az angol lap hozzáteszi, hogy a szóbanforgó szerve­zetet 1945 óta az amerikai katonai kormányzat pénzelte és támogatta. Li Szín Atan, az USA délkoreai helytartója azzal „indokolta" a gyilkos­ságokat, hogy „végül is háború van, ellenségeinktől meg kell szabadulni“. Az amerikaiaknak ez a bábja rende­letet adott ki, hogy minden hat éven felüli polgárt, akiről feltételezhető, hogy rokonszenvezik a népi demokra­tikus kormánnyal, azonnal végezzenek ki. A rendelet alapján egyedül Kengvonban 13.000 embert mészároltak le Egy amerikai misszionárius elbeszélése szerint a Szöul melletti „kivégzettek hegyén" öt nap alatt 578 embert, köz­tük egy nyolcéves kisfiút küldtek­ ha­ SZABAD NÉP SZERDA, 1951 JANUÁR 1. A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadijelentése A Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság néphadseregének főparancs­noksága január 8-án jelenti: A néphadsereg egységei és a kínai önkéntesek az egész arcvonalon foly­tatták a támadást. Phenjan lakossága megfeszített erővel dolgozik, hogy újjáépítse városát Phenjanban a legnagyobb gyorsa­sággal állítják helyre a szociális ren­det és biztonságot. A népi bizottság és a város igazga­tási ügyosztályai, amelyek a megszál­lás idején föld alatt folytatták tevé­kenységüket, újból megkezdték rendes munkájukat. Phenjant megtisztították a h­szthmanista banditák és szabotő­­rök maradványaitól. Az üzletek, a szövetkezetek és a piacok üzemben vannak. Tízezrek dolgoznak megfeszí­tett munkával, hogy újjáépítsék a vá­rost és ellássák a néphadserege mindazzal, amire annak szüksége van A megrongált utakat és hidakat ma kijavították. A munkások az ellenfél nappali és éjszakai bombatámadása ellenére helyreállították a vasút­von­a­lakat, amelyeken december 16-án meg­indult a forgalom. Nyolc nappal ké­sőbb helyreállították a vízvezeték hálózatot. Tiltakozó gyűlések Koreában az amerikai támadók gaztettei ellen A koreai városok és falvak, gyárak és bányák dolgozói mindenütt gyűlése­ket tartottak, hogy meghallgassák az Egységes Demokratikus Hazafias Arc­vonal küldötteinek beszámolóját az amerikai és asziimanista , csapatok Phenjanban elkövetett kegyetlenkedé­seirő­l. Az egyik vasúti műhelyben Kim Sze Ljong munkás mondotta: Hogyan m­e­­részelik ezek az amerikai vadállatok azt állítani, hogy ők a civilizációt kép­viselik. Nemcsak a koreai nép, de az egész világ békeszerető népe is el­ítéli a barbár amerikai imperialis­tákat. Bíróság elé kell állítani, őket! Kim Sze Ljong bejelentette, hogy bri­gádja a múlt hónapban­­húsz száza­­ lékkal teljesítette túl termelési tervét és megfogadta a brigád nevében, hogy a januárra előirányzott termelést ismét húsz százalékkal fogják túl­teljesíteni. Li Kum­ Bök háziasszony elmondta, hogy Phenjanban lévő házát a vissza­vonuló ellenség felgyújtotta és két gyermeke bennégett a házban. A háborús bűnösöknek bűnhődniük kell véres gaztetteikért! Kim Kvang Hun dolgozó paraszt a következőket mondotta: A világ soha­sem fogja elfelejteni azokat a szörnyű­ségeket, amelyeket az amerikaiak Phen­janban elkövettek. Az ellenség azt hitte, hogy térdre kényszerít bennünket, gonosztettei azonban még jobban meg­erősítették elszántságunkat. Minden amerikait ki fogunk űzni Koreából! Az angol imperialisták mesterkedései Tibetben Az, Imroz című kar­a­csi lap delhi tu­dósítója beszámol az angol imperialis­ták tibeti mesterkedéseiről. MacDonald délkeletázsiai angol fő­biztoshoz közelálló körökből szerzett értesülések szerint — írja a lap — az angolok nyomást gyakorolnak a Dalai Lámához közelálló tibeti körökre, hogy azok tagadják meg a megegyezést a Kínai Népköztársaság központi népi kormányával. A tudósító rámutat, hogy az angolok felhasználják befolyásukat a tibeti kolostorokban és propagandát folytatnak Tibet „függetlensége" érde­kében. A tibeti kolostorok nagy részét most indiai útlevéllel rendelkező za­rándokok lepték el. Tibetben a hír­közlő­ szerv angol ellenőrzés alatt áll. Az angolok látják el fegyverrel a Da­lai Láma katonai osztagait. A fegyver Kalkuttán keresztül érkezik Lhasszába. A tibeti „minisztertanács“ külpolitikai kérdésekben kikéri az angolok taná­csát. A hóhér kitartó tisztelője Ridgway tábornok — Truman egyik koreai stratégája — nemrégiben a következő figyelemreméltó kijelentést tette: „Büszke vagyok, hogy Mac­Arthur parancsnoksága alatt szolgál­hatok. Már 30 éve csodálom ezt a nagy vezetőt.” MacArthur tábornokot, Ridgway cso­dálatának tárgyai, ismeri a széles köz­vélemény. Ismeri, mint Japán hírhedt amerikai diktátorát, ismeri, mint Ko­rea véreskezűs hóhérát. De vájjon mit csodál benne ez a Ridgway nevű ge­nerális —■ évtizedek óta? 1932-ben, 18 évvel ezelőtt történt. Az első világháború több mint húsz­ezer leszerelt katonája hömpölygött az Egyesült Államok minden részéből Washington felé. A veteránok a hátra­lékos leszerelési pótlék kifizetését kö­vetelték, amelyet még a háború idején ígértek nekik. A volt katonák a Po­­tomac-folyó partján, a Washington mellett fekvő Anacostia Flats poros, mélyen fekvő táborhelyén húzódtak meg családostul és a kormány fenye­getéseire ügyet sem vetve, tüntettek követeléseik mellett. Egy rendőrkülö­nítmény megkísérelte kilakoltatni őket. Nem sikerült, bár többeket meg­gyilkoltak. Hoover elnök akkor át­adta az ügyet MacArthurnak: távolítsa el a veteránokat a fővárosból — a hadsereg segítségével. MacArthur ak­koriban már befutott ember volt az amerikai militarizmus hadigépezetében. 1932 július 28-án véres események következtek be. A New York Times így írta le az eseményeket: „A Pennsylvania Ave­nuen végig . ., jöttek a katonák, élü­kön a lovassággal, majd utánuk tan­kok, a géppuskások és a gyalogság. Húsz acélsisakos katona, kezében revolver­rel indította meg a menetet, míg vé­gül vagy kétszázan sorakoztak fel a ,,Bonus-erőd" előtt. Azután csatlakoz­tak hozzájuk a lovas katonák. Lefelé lovagoltak az úton, kardjaikkal nyitot­tak sort és kardlappal ütlegelték azo­kat, akik közelükben voltak. Az akciót katonai szempontból pontosan és jól hajtották végre, de voltak a tömegben olyanok, akik ezt az akciót nem tartot­ták éppen szépnek. Ezek ellenálltak a csapatoknak, visszaütöttek, káromkod­tak, belerúgtak a tavakba... A szövet­ségi csapatok a városok világháború alatti megtisztogatására emlékeztető je­lenetek során az illetményeiket köve­telők seregét elűzték a Pennsylvania Avenue melletti kunyhóvárosból.'' A csapatok ezután felgyújtották a veteránok kunyhóit. A menekülő vete­ránokon, akik kétségbeesve próbálták asszonyaikat és gyermekeiket megvé­deni, a katonák üldözőbe vették. Könnygázbombákat dobáltak, az em­bereket lebunkózták és lovaikkal teti­porták. A „hőstettről” MacArthur undorító cinizmussal így nyilatkozott: „A cső­cselék igen sötétnek látszott. Magást viselte a forradalom jegyét. Gyenge­ségnek tekintették azt­­ a kedvességet és körültekintést, ahogyan bántunk velük.” . Ez Amerikában történt. Ma Koreá­ban MacArthur tömegméretekben foly­tatja ugyanezt a „kedves és körülte­kintő” tömeggyilkolást. Ridgway tá­bornok dollárokért dobogó szíve mél­tán telik meg bámulattal a hadvezér iránt, aki e „hadműveleteket“ módsze­res gonoszsággal kitervelte. MacArthur katonai dicsőségét az utóbbi időben azonban meglehetősen megtépázták az események. Hallgas­suk meg, hogyan vélekedik az egykor — és olyan emberek által, mint Ridg­way, ma is — dicsőített „nagy ember­ről” a baklövésein tajtékzó imperia­lista sajtó. A Tribune december 28-i számában kijelenti, hogy a „szószátyár" Mac­Arthur „h­imalájai“ méretű baklövései­vel bebizonyította, hogy „ugyanolyan rossz tábornok, mint amilyen rossz politikus”. A New York Herald Tri­bune, az amerikai imperializmus egyik vezető lapja, december 5-i számában azt írja, hogy „MacArthur tábornok nem tekinthető többé katonai szaktekintély­nek" és „szörnyű katonai tévedéseket" ró fel MacArthurnak, felelőssé téve őt „az amerikai hadsereg történetének egyik legnagyobb katonai kudarcáért. Egyre nehezebb — írja a lap — MacArthur katonai képességeiben megbízni.” Az angol Manchester Guardian szerint „a jelenlegi bajok okozója MacArthur elbizakodottsága", aki „hazárdjátékot kezdett , és ezt a játékot elvesz­tette.’" A News Chronicle című angol burzsoá lap pedig úgy véli, hogy MacArthurnak azt a kijelentését, amely szerint az amerikai katonák kará­csonyra otthon lesznek, „majdan a nagy történelmi ostobaságok közé fog­ják sorolni". És ezt az embert sietett csodálatá­ról biztosítani a koreai visszavonuló csapatok élére frissen kinevezett Ridg­way. Csodálata valószínűleg nem annyira a tehetségtelen katonának, mint a gyakorlott gyilkosnak, az elvetemült fenevadnak szól. Ha a holland kormány nem mond le Új-Guineáról az indonéz parlament a holland-indonéz unió felszámolását követeli Indonéz katonák felkelése a holland gyarmatosítók ellen Mint ismeretes, az indonéz és a holland kormány között komoly ellen­tétek keletkeztek Új-Guinea kérdése miatt. Az indonéz kormány követeli, hogy a holland gyarmatosítók mond­janak le erről az Indonéziához tartozó területről. A két kormány között le­zajlott hágai tárgyalások kudarccal végződtek: a holland kormány meg­tagadta a terület visszaadását. Az in­donéz parlamentben ezzel kapcsolat­ban viharos viták zajlottak le. A kép­viselők szótöbbséggel elhatározták: ha a holland kormány két hónapon belül nem adja vissza Indonéziának Új-Guinea nyugati­ részét, felvetik a holland-indonéz unió felszámolásának kérdését. (Ez az „unió“ a holland gyarmatosító befolyást van hivatva leplezni. ( A szerk.) Az Indonézia és a holland gyarma­tosítók közötti ellentétnek további jele a közvéleménynek a­z a követelése, hogy az Indonéz Köztársaság területén jogtalanul tartózkodó holland gyarmati csapatokat feltétlenül vonják ki. Ez elengedhetetlen Indonézia szuverenitá­sának megteremtéséhez. Mint az ANP holland hírügynökség jelenti, Dzsakar­­tában, Indonézia fővárosában felkelés tört ki az amboinaszigeti katonák kö­zött, akik az indonéziai holland gyar­mati csapatoknál szolgálnak. A katonák a holland tisztek ellen fordították fegyverüket. Dzsakartában összesen 3500 amboina­szigeti katona van. A holland hadügy­miniszter azt a parancsot adta, hogy a katonákat le kell fegyverezni. BRIGGS GENERÁLIST KIRÁZZA A HIDEG Briggs generális, a malajai angol zsoldos hordák parancsnoka, egy egész sor megsemmisítő vereség után, melyet a partizánoktól szenve­dett fel, végre „rájött“ hadi kudarcai­nak okára. Kiderült, hogy mindennek­­ a bevándorolt kínaiak az okai, akik azokban a dzsungelekben tele­pedtek meg, amelyekben a maláj par­tizánok folytatják tevékenységüket. És ime, a gyarmati helytartó lázas agyában megszületett a terv: el kell különíteni a bevándorolt kínai pa­rasztokat, külön erre a célra kijelölt kerületekbe kell őket kilakoltatni. Ily­­módon — gondolják — a felkelő csa­patokat megfosztják az élelemtől, az utánpótlástól és ez majd elfojtja Ma­lájföld népeinek felszabadító harcát. Briggs generális tervét jóváhagyás végett elvitte Londonba. Nem nagyon hosszú mérlegelés után Attlee minisz­terelnök, Griffiths gyarmatügyi minisz­ter és Shinwell hadügyminiszter jóvá­hagyták „Briggs tervét”. A felbuzdult Briggs Londonból való visszatérése után azonnal munká­hoz látott. A bevándorolt kínaiakat erőszakkal beterelték az úgynevezett „internálótáborokba", amelyek csak kevéssé különböztek az USA-ban lévő szörnyű indián rezervációktól. Ám a „hős" generális által veze­tett akasztó- és büntető had­se­regnek még ez sem hozta meg a sikereket, sőt mi több: Harvey angol parla­menti képviselő kijelentése szerint — aki nemrégiben Malájában járt — „a maláji probléma most még komolyabb lett”. Bár Harwey szavai szerint is 90.000 angol katona harcol a felkelők ellen, neki (Harwey-nak) úgy tűnik, hogy az nem elegendő. Briggs generális ugyancsak vész­jelzéseket küld főnökének, Griffiths gyarmatügyi miniszternek. Kiegészítő csapatokat követel, mert „a malajai helyzet katasztrofális”. „Ha nem al­kalmaznak haladéktalan és hatásos rendszabályokat a felkelők leverésére” — üzeni hidegleléstől reszketve —, „úgy Malaja elveszhet Anglia szá­mára." Kétségkívül „elveszhet". Malaja dolgozóinak népi­ felszabadító moz­galma el fogja söpörni áljából a bal­­sikerű Briggs generálist és a gyar­mati rablás többi „malajai szakértő­jét". (A „Trud" cikke nyomán) — INDIÁBAN terjed a népi moz­galom a tizenhét halálraítélt telenganai paraszt védelmében. A tizenhét pa­rasztot azért ítélték halálra, mert har­coltak a földbirtokosok kizsákmányo­lása ellen Telengana tartományban.­­ Az indiai tudományos munkások szövetségének évi értekezlete határoza­tában felhívta a világ valamennyi or­szágát, tiltsák el az atomfegyvert és az atomerőt kizárólag békés célokra használják fel.

Next