Szabad Nép, 1951. március (9. évfolyam, 51-76. szám)
1951-03-01 / 51. szám
VILÁG PROLETÁRJAIEGYESÜLJETEK. SZABAD NÉP ! A MAI SZÁMBAN Képek a Kongresszusról (11. o.) — Üzemeink dolgozói kiváló teljesítményekkel köszöntik a Kongresszust (11. o.) A karcagiak elfogadták a túrkeveiek versenyfelhívását (11. o.) — A Pravda a Béke Világtanács felhívásáról (12. o.) — A Béke Világtanács határozatai a földkerekség minden részén a béke hívei tevékenységének alapját jelentik (12. o.) * Az ötéves terv első évének eredményei és további feladataink a népgazdaság szocialista építése terén Gerő Ernő elvtárs beszámolója az MDP Kongresszusán Az MDP Kongresszusának negyedik napján, szerdán reggel lelkes, hosszantartó taps és üdvözlés közepette Gerő Ernő elvtárs. Pártunk főtitkárhelyettese lépett a szónoki emelvényre, hogy megtartsa a Kongreszszus második napirendi pontjának beszámolóját. Tisztelt Kongresszus! Elvtársak! — kezdte beszámolóját. Ha népgazdaságunk fejlődését egészében tekintjük, túlzás nélkül állapíthatjuk meg, hogy az ötéves tervidőszak első évében jó munkát végeztünk. Gyáriparunk — a helyi ipar nélkül — mintegy másfélszer gyorsabban fejlődött az előírtnál. Pártunk Központi Vezetőségének határozata s ennek nyomán az ötéves népgazdasági tervről szóló törvény a tervkötelezett ipar termelésének emelkedését 1954-re, tehát az ötéves terv végére, 1949- hez képest, 86,4 százalékban írta elő. Ennek megfelelően 1950-re az ipari termelés növekedését eredetileg 21,4 százalékban irányoztuk elő. Menetközben Pártunk Központi Vezetőségének és Népköztársaságunk Minisztertanácsának határozata alapján, számos iparágban az eredeti előirányzatot lényegesen felemeltük. Mint ismeretes, gyáriparunk a menetközben felemelt előirányzatot is 9,6 százalékkal túlteljesítette s ennek eredményeként egész tervkötelezett iparunk termeinének növekedése 1950-ben, a hároméves terv utolsó évéhez, 1949- hez képest, 35,1 százalék volt. Olyan hatalmas növekedés ez, amely a legvérmesebb reményeket is túlszárnyalta s amelyhez foghatót soha nem ismert semmiféle kapitalista ország. A szocialista iparosítás sztálini törvényének megfelelően nehéziparunk termelésének fejlődése meghaladta könnyűiparunkét, jóllehet hatalmas nehézipari beruházásaink csak az ötéves terv további éveiben fognak jelentkezni iparunk termelésében. Nehéziparunk termelése az ötéves terv első évében 36,2 százalékkal emelkedett a megelőző évhez képest, könnyűiparunké pedig 34 százalékkal. Az egész ipar és ezen belül a gyáripar termelésének fejlődését is messze maga mögött hagyta gépiparunk, amelynek termelése egyetlen év alatt 42,3 százalékkal ugrott előre, ami ugyancsak megfelel a szocialista iparosítás sztálini törvényének. Nehéz- és könnyűiparunk mellett komoly fejlődést mutat az építőipar, melynek termelése az ötéves tervidőszak első évében, a megelőző évhez képest, 116 százalékkal növekedett s amely termelési tervét kereken 30 százalékkal teljesítette túl. Soha megközelítőleg sem építettek annyit Magyarországon, mint amennyit ötéves tervünk első évében építettünk. Az építőipar termelésében bekövetkezett hatalmas ugrás nem utolsó sorban köszönhető annak, hogy építőiparunk az ötéves terv első évében lett döntőleg kézműves jellegű iparból részben már gyári jellegű, gépesített építő nagyiparrá, jóllehet építőiparunk gépesítése terén még mindig el vagyunk maradva. Ötéves népgazdasági tervünk előírta, hogy a gyáriparban a munka termelékenységének öt év alatt 50 százalékkal kell növekednie. Ismeretes, hogy már az első évben gyáriparunkban a termelékenység, az egy teljesített munkaóra alatt termelt A Magyar Dolgozók Pártjának II. Kongresszusa olyan időpontban ülésezik, amikor már módunkban áll részleteiben is értékelni ötéves népgazdasági tervünk első évének eredményeit. Rákosi elvtárs a Kongresszus első napirendi pontjához tartott beszámolójában érintette népgazdaságunk legfontosabb két d. értékben mérve, több mint 20 százalékkal emelkedett. Nem ilyen kedvező a kép, ha azt vizsgáljuk, hogyan változott a termelés értéke 100 forint kifizetett munkabérre vonatkozóan. Itt nem emelkedés van, hanem némi csökkenés: a nehéz- és könnyűiparban egy év alatt 100 forint kifizetett bérre vonatkoztatva, a termelés értéke 2,6 százalékkal, az építőiparban pedig 1,6 százalékkal csökkent. Más szóval iparunkban a béralap gyorsabban növekedett, mint a termelés, amit nem lehet normálisnak tekinteni. Az önköltség csökkentését ötéves népgazdasági tervünk 1950-54. évek időszakára 25 százalékban írta elő. Ennek megfelelően az ötéves terv első évében az ipari termelés önköltségének mintegy öt százalékkal kellett volna csökkennie. Különféle számítások azt mutatják, hogy ezt az önköltségcsökkentést körülbelül elértük, bár ezt, csak fenntartással állíthatjuk, mert az önköltség mérésének az ötéves terv első évében még nem volt nálunk részletesen kidolgozott és teljesen megbízható rendszere. Gyáriparunknak és építőiparunknak egészében rendkívül gyorsütemű fejlődése nem terelheti el figyelmünket azokról a hiányosságokról, amelyek, a már említetteken kívül, iparunk fejlődésében megmutatkoznak, így, jóllehet ötéves tervünk eredeti előirányzatához képest, alapanyagiparunk termelésének fejlődése is meggyorsult, mégis alapanyagtermelésünk, a vas-, az acél-, a hengereltacél- és a széntermelés gyorsulásának üteme jelentősen elmarad az egész ipar gyorsulásának üteme mögött. Hasonlóképpen, jóllehet már az ötéves terv első évében több villamosenergiát termeltünk, mint amennyit ötéves népgazdasági tervünk szerint az első évben termelnünk kellett volna, villamosenergiatermelésünk gyorsulásának üteme elmarad egész iparunk termelésének gyorsulási üteme mögött. Kétségtelen — elvtársak —, hogy sokkal nehezebb, költségesebb, hosszabb időt követel a kohóipar, a szénbányászat és a villamosenergiatermelés fejlesztése, mint a könnyűiparé, a gépiparé, vagy az építőiparé. Az is világos, hogy a kohóiparban, a villamosenergiatermelésben 1950. folyamán elért eredményeink messze túlszárnyalják mindazt, amit eredetileg ezen iparágakra vonatkozóan terveztünk. Hasonlóképen bányászatunkban a helyzet az, hogy egészében a menetközben felemelt termelési tervet 6,2 százalékkal túlteljesítette, ezen belül pedig szénbányászatunk 2,1 százalékkal teljesítette túl. A tapasztalat azonban bebizonyította, hogy sokkal-sokkal több szénre van szükségünk, mint ezt magunk gondoltuk akkor, amikor ötéves népgazdasági tervünket kidolgoztuk s egész iparunk fejlődésének meggyorsulása, az eredeti ötéves tervben előírthoz képest, parancsolóan állítja elénk bányászadéseit. Nézzük meg most közelebbről is, mi az, amit eddig elértünk, milyen hiányosságok vannak gazdasági építő munkánkban s melyek azok a feladatok, amelyek eddigi sikereinkből és hiányosságainkból jártunk, munkásosztályunk, országunk számára adódnak. tunk s ezen belül széntermelésünk igen jelentős fokozásának feladatát. És ha az iparunkban az ötéves terv első évében az igen komoly eredmények mellett megmutatkozó hiányosságokról szólunk, nem feledkezhetünk meg arról sem, hogy kisipari szövetkezeti mozgalmunk két év óta lényegileg egyhelyben topog és helyi iparunk, tehát a túlnyomórészt helyi nyersanyagokat feldolgozó és helyi szükségletek kielégítésére hivatott, a tanácsoknak alárendelt ipar is még gyermekcipőben jár. Olyan jelenség ez, amelyet egyáltalán nem lehet törvényszerűnek tekinteni. Kisipari termelőszövetkezeti mozgalmunk egyhelyben topogása és helyi iparunk fejletlensége azt bizonyítja, hogy Pártunk és népi demokratikus államunk nem fordított kérre gondot népgazdaságunknak ezekre a területeire, nem segítette elő kellő mértékben a kisipari szövetkezetek és a helyi ipar fejlődését. Pedig a kisiparosok között megvan a hajlandóság a szövetkezésre és kisiparosaink jelentékeny része látja már, hogy számára ez a lehetőség arra, hogy végleg beilleszkedjék a népi demokrácia gazdaságába, az épülő szocialista gazdaság rendjébe. Ami a helyi ipart illeti, itt a helyi tanácsok létrehozása, számos gazdasági tevékenység fokozatos átadása a helyi tanácsoknak és a Helyi Ipar Igazgatóságának megteremtése kell hogy jelentős mértékben meggyorsítsák a fejlődést. Közlekedésünk nemcsak az ötéves terv első évére kitűzött feladatokat oldotta meg, hanem lépést tudott tartani népgazdaságunknak, s különösen gyáriparunknak és építkezéseinknek az ötéves tervben előírtnál jóval gyorsabb fejlődésével is. Közlekedésünk áruszállítási tervét (a tehergépkocsi-közlekedés nélkül) mintegy 2 százalékkal túlteljesítette, a személyszállításnál pedig a túlteljesítés 7,5 százalék. Vasútjaink 1950-ben mintegy 23 százalékkal több árut szállítottak, mint a hároméves terv utolsó évében. Vasútjaink 1950-ben kereken 70 százalékkal szállítottak több árut, mint a második világháborút megelőző utolsó esztendőben. Teljes képet alkothatunk magunknak a fejlődés üteméről, ha figyelembe veszszük, hogy a második világháborút megelőző időszakban a magyar vasút áruforgalmának növekedése évente átlagosan 2—3 százalék volt. Az 1950. évi hatalmas növekedés egyben világosan megmutatja egész népgazdaságunk erőteljes fejlődését is, amely csakis a szocializmust építő népi demokrácia rendjében vált lehetővé. A vasúti személyszállítás 1950 folyamán még nagyobb mértékben emelkedett, mint az áruszállítás: 25,7 százalékkal, ami nemcsak gazdasági fejlődésünket mutatja meg, hanem egyben jelzi dolgozó népünk életszínvonalának emelkedését is. Tehergépkocsiközlekedésünk áruszállítása egy év alatt több mint 160 százalékkal nőtt meg. Komoly fejlődést ért el távolsági autóbuszforgalmánál, mely egy év leforgása, alatt 70 százalékkal emelkedett. Hajózásunk áruszállításitervét 12 százalékkal, személyszállítási tervét pedig 25,5 százalékkal teljesítette túl. Mezőgazdaságunk, részben a kedvezőtlen időjárás miatt, 1950-ben nem fejlődött egyenletesen, így, míg kenyérgabonából 9,2 százalékkal termeltünk többet, mint 1949- ben, addig takarmánygabonában és a takarmánynövényeknél általában, valamint az ipari növények jelentős részénél elmaradtunk, ha nem is 1949-hez képest, de az 1950-re előírt tervhez viszonyítva. Különösen jelentős az elmaradás a kukoricánál és cukorrépánál, amely terményekből több termett ugyan, mint 1949-ben, de az ötéves terv első évére előírt feladatot csak 79, illetve 85 százalékra sikerült megvalósítani. A takarmánynövények gyenge terméshozama lassította, sőt részben visszavetette állatállományunk fejlődését, amiben persze az ellenség aknamunkája is szerepet játszott. Sertésállományunk 1950. októberében nem sokkal volt nagyobb, mint az előző év ugyanezen hónapjában, tehénállományunk pedig mintegy 50.000-rel csökkent. Ugyanekkor jelentősen megnövekedett az állami gazdaságok és a termelőszövetkezeti csoportok állatállománya. Az állami gazdaságok állatállománya (számos állatban kifejezve) 1950. folyamán 125 százalékkal emelkedett, s emelkedésében túlhaladta a tervelőirányzatot. Komoly lépést tettünk előre az ötéves terv első évében mezőgazdaságunk gépesítése terén. Egy év alatt gépállomásaink és állami gazdaságaink gépállománya 4400 traktorral növekedett s ezenkívül nagyszámú egyéb mezőgazdasági gépet is adtunk a mezőgazdaságnak. A műtrágyafelhasználás mezőgazdaságunkban 1950. folyamán több mint 50 százalékkal emelkedett. A minisztertanács ismert határozata nyomán az agrotechnika nemcsak az állami gazdaságokban és termelőszövetkezetekben, hanem az egyénileg dolgozó parasztgazdaságokban is bizonyos javulást mutat. Egészében véve azonban mezőgazdaságunk fejlődését az ötéves terv első évében nem tekinthetjük kielégítőnek. Mezőgazdaságunk elmaradását, gyors ütemben előretörő iparunkhoz képest, nem is mutatják meg eléggé világosan csak a termelési adatok, az ipari és a mezőgazdasági termelés értékének, illetve értéknövekedésének összevetése. Nem mutatják meg azért, mert a mezőgazdasági termékekből a falusi lakosság jelenleg, a népi demokrácia idején összehasonlíthatatlanul nagyobb hányadot fogyaszt el, mint amekkora hányadot elfogyaszthatott és elfogyasztott a nagytőkés-nagybirtokos Horthy-Magyarországon. Akkor a dolgozó paraszt kénytelen volt a szájától elvonni a falatot, kénytelen volt a saját fogyasztására legszükségesebb termékeket is piacra vinni, hogy valamiképen a felszínen tartsa magát. A „hárommillió koldus” Magyarországon — mint ismeretes — a falusi lakosság életszínvonala hallatlanul alacsony volt. Ismeretes a mondás, hogy a régi Magyarországon a dolgozó paraszt legfeljebb két esetben engedhette meg magának azt a fényűzést, hogy a saját maga nevelte baromfit elfogyassza: ha ő volt beteg, vagy ha a baromfi volt beteg. Hála a földreformnak s a népi demokrácia sokoldalú segítségének, melyet dolgozó parasztságunknak nyújtott és nyújt, a „hárommillió koldus” Magyarországa megszűnt. És ez kétségtelenül nagy vívmány. Ugyanakkor azonban nem hunyhatunk szemet az előtt a tény előtt, hogy szétaprózott mezőgazdaságunk nemcsak keveset, de főként kevés árut termel, hogy mezőgazdaságunk árutermelése hallatlanul elmarad iparunk árutermelése mögött, így 1950-ben gyáriparunk árutermelése 35 százalékkal emelkedett, mezőgazdaságunké pedig csak 4 5 százalékkal. Nyilvánvaló, hogy ezt a helyzetet nagyon sokáig így nemtarthatjuk fenn. Ötéves népgazdasági térvárak első évének eredményei és Mérnyessétfei