Szabad Nép, 1951. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1951-04-01 / 77. szám
IX. ÉVFOLYAM, 77. SZÁM >í\ jk i ír iSV *&[' r VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK? ÁRA 50 FILLÉR □ SZABAD NÉP y *- n ’ A MAI SZAMBÁN tervezet született a göbölyjárási tszcs-ben (2. old) — A értekezleten a Szovjetunió újabb javaslatokat terjesztett (3. old.) — A berlini munkásértekezlet (3. old) — Az USA új kormánya (4. old.) — Túrkeve, Karcag, Kisújszállás — a termelőszövetkezetek megszilárdításáért (5. old.) — Ki lesz az első? Ózd, Csepel vagy Diósgyőr? (7. old.) — A Szabad Nép postájából (8. old.) — A Magyar Pamutipar szövödéjének békebizottsága — a kongresszus határozatait követi (9. old.) A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJÁNAK KÖZPONTI LAPJA VASÁRNAP, 1951. ÁPRILIS 1 A BARÁTSÁG ÉS A BÉKE HÓNAPJA Nem vagyunk egyedül. Az „ősi átok”, a magyar nép „nagy árvasága”, amellyel hosszú évtizedeken keresztül butították a népet, s igazolni akarták gyalázatos politikájukat az országvesztők, úgy eltűnt a történelem süllyesztőjében, mint a vele egy tőről metszett úri hazugságok egész sora. Hat esztendő óta világosan látja népünk: amikor a fasiszta hazaárulók a legmélyebbre taszították ezt az országot — akkor sem voltunk egyedül. Moszkva, Kiev, Sztálingrád alól „felindultak testvéri tankok” és elhozták a nép számára a megváltó szabadságot. És hat esztendő óta minden nap és minden órában érezzük: van barátunk, van támaszunk, van segítőtársunk — a béketábor vezetője, a Szovjetunió. A béketábor vezetője, a Szovjetunió! Mit jelent számunkra, a magyar nép számára ez a vezetés? Jelent védelmet és támogatást hazánk szabadságának és függetlenségének megőrzésében. Jelent barátokat, a népi demokráciák népeinek, a felszabadult és a szabadságukért küzdő népeknek a barátságát, amelyekkel legszorosabban a Szovjetunió iránti közös szeretetünk fűz össze bennünket. Jelent példamutatást a szocializmus építésében, a tapasztalatok végtelen tárházát életünk minden területén. Jelent biztatást abban, hogy mindaz, amiért erőnk megfeszítésével küzdünk, elérhető, megvalósítható. Jelent baráti figyelmet, az eredményeink fölötti öröm megosztását és megsokszorozását, testvéri tanácsot hibáink kijavításában, állandó segítséget mindenben és gyors segítséget ott, ahol arra éppen szükég van. Mindez külön-külön és mindez együttvéve: a Szovjetunió vezetése. A béketábor vezérének vezetése ez, hiszen minden mozzanata, minden megnyilvánulása a béke ügyét, az emberi haladást, a nemzeti felemelkedés ügyét szolgálja. Így vált a végéhez közeledő Magyar-Szovjet Barátság Hónapja, a két nép közötti kapcsolatok elmélyítésének ez a hagyományos ünnepe a béke hónapjává. Nem volt egyetlen olyan eseménye sem ennek a hónapnak, amely ne a békét szolgálta volna. Newyorki laboratóriumokban azzal kísérleteznek, hogyan lehet pusztasággá változtatni a termőföldet. Baranov, a nálunk járt szovjet agrobiológus a martonvásári kutatóintézetben arról beszélgetett a magyar tudósokkal: hogyan lehet száraz, terméketlen területeken jóltermő növényeket meghonosítani. Washingtoni, londoni, párisi bértollnokok sötétséget és hazugságok áradatát terjesztik, mert tudják, hogy az új háború előkészítésének ez elengedhetetlen feltétele. Balasova a felsőoktatás megjavítására adott nekünk tanácsokat, mert tudja, hogy a tudás, a világosság elengedhetetlen feltétele a béke megvédésének. A népek vérére szomjas amerikai gengszter-politikusok új fegyverek zajában, bombák robbanásában gyönyörködnek: a háború fülsiketítő lármájával akarják az egész világot elönteni. Petrovszkaja zongorájából és Barinova hegedűjéből a béke dallamai törtek fel, a béke zenéjével akarják megszépíteni az életet, közelebb hozni egymáshoz az embereket. Minden tanács, minden segítő szó és cselekedet, amely a mi erőnket növelte figyelte a béke táborának erejét is. Lehetetlen felmérni azt a segítséget, amelyet a most nálunk járt, szovjet, barátainktól ;kafíiu rfk. ‘Ki vállalkoznék akár csak arra, is, hogy kiszámítsa: hány milliót jelent majd népgazdaságunknak Barakov egyetlen tanácsa az évelőbúza-kísérletek terén, Amoszov néhány mondata az acélolvasztásról, Jegorov előadásai a szövetkezeti vezetés módszereiről? Ezt, se megtakarított másodpercekkel, se a megnövekedett termés mázsáival se forinttal, se hektárral nem lehet megmérni. De néhány példa már most sejteni engedi ennek a kibontakozó új segítségnek a nagyságát. Nyikityin elvtárs, a hegesztés tudósa a Ganz Kapcsolóban ismertette új hegesztési eljárását. Elmondotta: eddig a hegesztés két műveletét együtt végezték: ugyanaz az elektromos ív melegítette fel a varrat helyét , és olvasztotta meg a hegesztő pálcát. Most előbb külön felmelegítik a varrat helyét és a már megolvasztott hegesztőanyagot folyékony sugárban külön vezetik ide. Ezzel az eljárással a Szovjetunióban 200— 300 méteres, sőt egyes esetekben 500 méteres óránkénti hegesztési sebességet is elérnek. Hogy mit jelent a mi gyárainkban ennek a módszernek alkalmazása, annak megvilágítására egyetlen adat elég: nálunk az ívhegesztés legnagyobb sebessége 60 méter óránként. Amoszov elvtárs sztahanovista acélolvasztár március 10-én meglátogatta a csepeli Martint. Jónéhány tanácsot adott: adagoljanak lehetőleg két daruval, az egyes kemencék segítsék egymást az érc berakásánál, kezdjék meg csapolás közben az adagolást s közben erősítsék a tüzelést, a felszínre irányítsák a lángnyelvét. És március 17-én már így szólt a csepeli Martin versenyjelentése: „A Rákosi Művek martinászai Amoszov elvtárs tanácsainak felhasználásával az acélolvasztás idejét átlagosan 50 perccel csökkentették”. Az új módszerek csak úgy verhetnek gyökeret, ha legyőzik a régieket, az elavultakat, a hibásakat. Ebben is segítségünkre voltak a szovjet elvtársak. Bátran és nyíltan bírálták a hibákat, a tapasztaltabb, idősebb testvér, a javunkat akaró barát biztos tekintetével. És ezekkel az őszinte bírálatokkal, nemcsak arra mutattak rá, mit kell kijavítanunk, hanem abban is példát adtak, hogyan kell bírálni. A moszov elvtárs így beszélt a csepeli olvasztárokhoz: „Én, ha megnézek egy kemencét, látom, hogy szereti-e a gazdája. És bizony itt nálatok találtam olyan kemencét is, amelyet nem tartanak egészen rendben. Ti csak egy héten egyszer javítjátok. Valamikor én is így csináltam. De ha egy lónak nem adok enni, elhajtom másodszor is, de harmadszorra már nem bírja a térhet, így van ez a kemencénél is.” Jegorov elvtárs így beszélt a mezőcsáti parasztokhoz: „Magyarországon jártamban azt tapasztalom, hogy nem terem jó és elég burgonya. A mi kolhozunk aránylag nem magas termésátlagot, hektáronként 400 mázsás burgonyatermést is elért. Mi nem vetjük el az apró gumókat, mert tudjuk, abból aligha lesz nagy krumpli. Azt hiszem a magyar paraszt is feltétlen annak az anyadisznónak a malacait választaná, ha erre kerülne a sor, amelyik 300 kilós és nem annak, amelyik csupán egy mázsa. A 300 kilósnak biztosan nagyobb jószág lesz az utódja is, így van ez a burgonyánál is.” Nem udvariaskodó és mégis csupa szeretet a hangjuk, világos és egyszerű a beszédük: a néphez szólnak és a nép nyelvén szólnak. És népünk még egy barátsági hónap során sem értette meg ilyen mélyen, hallgatta meg ilyen széles tömegekben a szovjet nép üzenetét. A Sajtó, a rádió beszámolt a hónap ünnepi eseményeiről,, de ki győzte beszámolni arról az ezer és ezer rendezvényről, amely apró falvakban és nagyüzemekben, hivatalokban és tömegszervezetekben volt. Veszprém megyében 150. helyen, Bács-Kiskun megyében két hét alatt 45 helyen tartottak előadást és 25 kiállítást nyitottak meg a Szovjetunió életéről. A Magyar-Szovjet Társaság Szervezetei megszaporodtak és megerősödtek. Borsod megyében a barátság hónapja alatt például eddig 152 szervezetet hoztak létre, az MSZT taglétszáma országosan ezideig csaknem százezerrel növekedett. És hogyan lehet méltóképen visszaadni a magyar nép válaszát, a hála és a szeretet hangjait, amelyek ennek a hónapnak a során még áradóbbak, még messzehangzóbbak voltak, mint az elmúlt esztendőkben. Hadd idézzünk néhányat a hangok millióiból. „Mikor a munkahelyemhez odalépett, Vaszilij Petrovics Nyikityin elvtárs — írja Draskovics Károly, a Ganz Villamossági Transzformátorgyár , hegesztői Csoport vezfitője — és erős kézszorítással és orosz’ üdvözléssel köszöntünk egymásnak, éreztem a szovjet _ ember baráti szivét a magyar néphez. Örvendezését' fejezte ki,' hogy . tolomács mélkírt 'beszélhetünk' sok fontos, ^a'kérdéstól és 'hogy, a..Szovjetunióbímx tamilt. szakmámat’ és tapasztalatcaimíit idehaza hasznosítottíwiv .Sok szó esett ezután az 1, 1.5, 2 és 2.5'mmnús lemez tömített hegesztéséről elektródával, vagy szénívvel, egyen- vagy váltóárammal, úgyszintén az aluminium- és rézhegesztésről, villamos szénívvel. Nyikityin elvtárs minden kérdésre rendkívül fontos tanácsokat adott, különösen a tömített hegesztésről, amely a mi üzemünkben a végzett munka 90 százalékát teszi ki. Ez a gyárlátogatás, úgyszintén Nyikityin elvtárs előadása és filmvetítése az Akadémián, amelyen én is résztvettem, hozzá fog segíteni ötéves tervünk idő előtti teljesítéséhez.” A dolgozó parasztság hangját szólaltatja meg Szeged Felsővárosból Nagy Sándor elvtárs: „A hatalmas Szovjetunió megadta nekünk a legdrágábbat: a szabadságunkat. Lesöpörte nyakunkról a vérünket szívó piócákat. Kezünkbe adta sorsunk irányítását, szabaddá tett bennünket. Ezzel együtt földet kapott minden, dolgozni akaró földműves. Nézzetek széjjel, nem kell hozzá magyarázat. Vajjon mikor törődtek ennyit a dolgozó nép tanításával, egészségével, gyermekeink fejlődésével, mint most.A ,hős' szovjet nép ma is ■ nyugodt, békés építőmunkánkért harcol az imperialisták szennyes hada , ellen. Szeretetét nap mint nap megmutatja irányainkban- Nekünk a nagy/szovjet... nép útján kell járnunk.'Az'ö tanítása, nyomán; át [UNK]'%fij-tértiíink ,a'falun, is a nagy-, a'zerpi ,gazdálkodáscan: hisz . megtanít’ bennünket annak, minden csinjárabinjára.” A levelek egy-egy részterületen nyújtott konkrét segítségért mondanak elsősorban köszönetét. De ennél többről beszélnek. Draskovics Károly üzemi munkás — a Tudományos Akadémián hallgat előadást. Nagy Sándor dolgozó paraszt nagy ívalakú papírra írta levelét. A papír háza — 1945-ös „Földigénylők összeírási íve”. És aki ír rajta, Nagy Sándor elvtárs — ma a szegedi Felszabadulástszcs brigádvezetője. Ezek a levelek — kimondatlanul is — az útról, népünk felemelkedésének arról a hatalmas szakaszáról beszélnek, amelyet mindenekelőtt a Szovjetuniónak köszönhetünk. A Magyar-Szovjet Barátság Hónapja április 4-én, felszabadulásunk hatodik évfordulóján ér véget. Április 4-én, nagy ünnepünkön lángol fel népünk szívében még magasabbra a szeretet és a hála tüzet kiszabadítónk, a Szovjetunió iránt. Ezen a napon lehetetlen nem arra gondolni: ha a Barátság Hónapja véget is ér folytatódik a barátság esztendeje, az örök barátság megszámlálhatatlan hónapjai következnek. Békeharcunk újabb szakaszának, az április 8-án kezdődő aláírásgyűjtésnek ezt a barátságot tűzzük zászlajára. Ez lüktet a falvak tavaszi munkájában, az üzemek május elsejei versenyében. Ez a nagy barátság teszi bizonyossággá számunkra a gyönyörű jövőt. „A művészet minden erejével küzdünk a békéért." A magyar írók és művészek békegyűlése a Művészeti Szövetségek Házában Költőink, íróink, a zene- és képzőművészet, a színház és film dolgozói pénteken délután békegyűlést tartottak a Művészeti Szövetségek Házában, hogy megvitassák azokat a teendőket, amelyeket a Béke Világtanácsának a világ népeihez intézett felhívása állít minden becsületes ember, minden tiszta lelkiismeretű író és művész elé. A békegyűlés elnökségében helyet foglaltak: Bulla Elma színművésznő, Bernáth Aurél Kossuth-díjas festő, Csók István Kossuth-díjas festő, Csorba Géza Kossuth-díjas szobrász, Devecseri Gábor elvtárs az írószövetség főtitkára, Déry Tibor elvtárs Kossuth-díjas író, Fischer Annie Kossuth-díjas zongoraművésznő, Kodály Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, Máté György elvtárs újságíró, Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrász, Parragi György Kossuth-díjas újságíró, Péterfi István elvtárs zenekritikus, Somlay Arthur elvtárs kétszeres Kossuth-díjas színművész, Szabolcsi Bence Kossuth-díjas zenetörténész, Tolnay Klári Kossuth-díjas színésznő és Veres Péter Kossuth-díjas író. A gyűlést Kodály Zoltán nyitotta meg. A művészek békét akarnak — mondotta. — Hisznek abban, hogy a világ problémái elrendezhetők minden pusztítás és vérontás nélkül. A magyar nép, amelyet a múltban annyi céltalan háborúba sodortak urai, békét akar, békére van szüksége, békében akarja folytatni alkotó munkáját. lártalanot, mint ahogy \ képességek is végtelenül változatosak. Mert lehet a békéért olyan művekkel is harcolni/ mint Petőfi az „Egy gondolat bánt engemet” című versében, de lehet olyannal is, mint József Attila „Dunánál” című ódájában. Az egyik harcra hív a világszabadságért, minden népek szabadságáért, a másik szelíd, okos, testvéri szavakat mond a szomszédainkkal való megbékélésről. Túl nagy példákat hozok? Igaz, valóban nem lehet minden költő Petőfi vagy József Attila, dolgozni és harcolni viszont mindenkinek kell. Azok a szennyeslelkű emberek — haditőkések, hataloméhes politikusok és nyomorult íródeákok —, akik a háború elkerülhetetlenségéről beszélnek és írnak, bizonyára abban bizakodnak, hogy százméteres mélységekbe leásott betonpincéikbe nem hatol le az atombomba ereje sem. De a népek, az egyszerű emberek azt mondják: a háborút el kell kerülni. És ezt mondja Sztálin is, aki tudja, hogyan gondolkoznak és hogyan éreznek az egyszerű emberek. Van a mi köztudatunkban egy szólásmondás arról, hogy Hunyadi Mátyás korában ugyanannyi magyar élt a földön, mint angol. Ennek a mondásnak a hitelességéről nem vagyok egészen megbizonyosodva, de érzem, hogy közel járhat az igazsághoz. Az meg aztán egészen világos, hogy ma a magyarok alig vannak tízmillióan, az angolok pedig •*— beleértve az USA- beli és a világon bárhol élő angolokat is —, vannak talán 200 millióan. Miért mondom én ezt el? Azért, mert tudvalevő, hogy nem azért maradt le a magyar nép, mert a magyar anyák nem szültek eleget. Nem is azért maradtunk le, mert a nagy világpusztító járványok jobban pusztították a keletebbre lakó magyar népet, mint a nyugatiakat. Nem, nem: a magyar nép nem az ilyen okok miatt, hanem a háborúk miatt és szabadsága elvesztése miatt és az azokkal párosuló feudális szolgaság és nyomorúság miatt rekedt meg a fejlődés útján. A brit szigeteket és Amerikát évszázadok óta nem érintette idegen hadseregek talpa, Magyarországon pedig évszázadokon át harcolt a német Habsburg és a török világhatalom. Ezt csak azért említem fel, hogy emlékeztessek, nemcsak nálunk. • volt ez így, hanem az összes keleteurópainépeknél. Az orossy- földet*is évszázadok óta úgy járták meg a betörő és hódító hadseregek, hogy egyiknek a dúlását még el sem felejthették az öregek és már ott volt a másik. Az írók és művészek békenagygyűlésén Veres Péter hozzászólását mondja el. Az elnökségben Kodály Zoltán és Somlay Arthur, Veres Péter: A magyar írók barátainkkal és szövetségeseinkkel összefogva védelmezik a békét Veres Péter Kossuth-díjas író szólalt fel ezután. : — Mi, a magyar szellemi élet munkásai, mindnyájan, a’ béke hívei vagyunk — kezdte beszédét. — A béke hívei vagyunk,, mégis túl ’keveset teszünk érte. Alig, is többet,,,mint, hogy lelkesedéssel olvassuk, hogy miss nemzetek írói, művészei, deákok között és legelsősorban a Szovjetunió írói, Fagyejev, TyihonoVyygrenberg* és a művészei, Obrazcov és mas.Elmilyen szépen, írói módönv művész-módon és mégis harcosan, hatásosan dolgoznak, hogy fenmaradjon a világ békéje. De hogyan harcoljon a szellem embere, a mi esetünkben, a magyar író, a magyar művész a békéért? A békeharc ma már nem annyiból áll, hogy elmondjuk újra és újra, akármilyen becsületesen és őszintén, hogy mi békét akarunk, hanem azt is meg kell mutatni, kik akarnak és miért akarnak háborút.■ Ehhez a lehetőségek éppen úgy ha-