Szabad Nép, 1951. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1951-04-01 / 77. szám

IX. ÉVFOLYAM, 77. SZÁM >í\ jk i ír iSV *&[' r VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK? ÁRA 50 FILLÉR □ SZABAD NÉP y *- n ’ A MAI SZAMBÁN tervezet született a göbölyjárási tszcs-ben (2. old) —­ A értekezleten a Szovjetunió újabb javaslatokat terjesztett­­ (3. old.) — A berlini munkásértekezlet (3. old) — Az USA új kormánya (4. old.) — Túrkeve, Karcag, Kisújszállás — a termelőszövetkezetek megszilárdításáért (5. old.) — Ki lesz az első? Ózd, Csepel vagy Diósgyőr? (7. old.) — A Szabad Nép postájából (8. old.) — A Magyar Pamutipar szövödéjének béke­bizottsága — a kongresszus határozatait követi (9. old.) A M­AGYA­R DOLGOZÓK PÁRTJÁNAK K­Ö­Z­P­O­NT­I LAPJA VASÁRNAP, 1951. ÁPRILIS 1 A BARÁTSÁG ÉS A BÉKE HÓNAPJA Nem vagyunk egyedül. Az „ősi átok”, a magyar nép „nagy árva­sága”, amellyel hosszú évtizedeken keresztül butították a népet, s iga­zolni akarták gyalázatos politikáju­kat az országvesztők, úgy eltűnt a történelem süllyesztőjében, mint a vele egy tőről metszett úri hazugsá­gok egész sora. Hat esztendő óta világosan látja népünk: amikor a fasiszta hazaárulók a legmélyebbre taszították ezt az országot — akkor sem voltunk egyedül. Moszkva, Kiev, Sztálingrád alól „felindultak testvéri tankok” és elhozták a nép számára a megváltó szabadságot. És hat esztendő óta minden nap és minden órában érezzük: van ba­rátunk, van támaszunk, van segítő­társunk — a béketábor vezetője, a Szovjetunió. A béketábor vezetője, a Szovjet­­­unió! Mit jelent számunkra, a ma­gyar nép számára­ ez a vezetés? Jelent védelmet és támogatást hazánk szabadságának és független­ségének megőrzésében. Jelent barátokat, a népi demokrá­ciák népeinek, a felszabadult és a szabadságukért küzdő népeknek a barátságát, amelyekkel legszorosab­ban a Szovjetunió iránti közös sze­retetünk­ fűz össze bennünket. Jelent példamutatást a szocializ­mus építésében, a tapasztalatok végtelen tárházát életünk minden területén. Jelent biztatást abban, hogy mindaz, amiért erőnk megfeszítésé­vel küzdünk, elérhető, megvalósít­ható.­ Jelent baráti figyelmet, az ered­­­ményeink fölötti öröm megosztá­sát és megsokszorozását, testvéri tanácsot hibáink kijavításában, ál­landó segítséget mindenben és gyors segítséget ott, ahol arra ép­pen szükég van. Mindez külön-külön és mindez együttvéve: a Szovjetunió vezetése. A béketábor vezérének vezetése ez, hiszen­ minden mozzanata, minden megnyilvánulása a béke ügyét, az emberi haladást, a nemzeti felemel­kedés ügyét szolgálja. Így vált a végéhez közeledő Ma­gyar-Szovjet Barátság Hónapja, a két nép közötti kapcsolatok elmélyítésének ez a hagyományos ünnepe a béke hónap­jává. Nem volt egyetlen olyan ese­ménye sem ennek a hónapnak, amely ne a békét szolgálta volna. Newyorki laboratóriumokban azzal kí­sér­leteznek, hogy­an lehet puszta­sággá változtatni a termőföldet. Baranov, a nálunk járt szovjet agrobiológus a martonvásári kuta­tóintézetben arról beszélgetett a magyar tudósokkal: hogyan lehet száraz, terméketlen területeken jól­­termő növényeket meghonosítani. Washingtoni, londoni, párisi bér­­tollnokok sötétséget és hazugságok áradatát­­ terjesztik, mert tudják, hogy az új háború előkészítésének­­ ez elengedhetetlen feltétele. Bala­­sova a felsőoktatás megjavítására adott nekünk tanácsokat, mert tudja, hogy­ a tudás, a világosság elengedhetetlen feltétele a béke megvédésének. A népek vérére szomjas amerikai gengszter-poli­tikusok új fegyverek zajában, bom­bák robbanásában gyönyörködnek: a háború fülsiketítő lármájával akarják az egész világot elönteni. Petrovszkaja zongorájából és Ba­rinova hegedűjéből a béke dallamai törtek fel, a béke zenéjével akar­ják megszépíteni az életet, köze­lebb hozni egymáshoz az­ embereket. Minden tanács, minden segítő szó és cselekedet, amely a mi erőnket növelte figyelte a béke táborá­nak erejét is. Lehetetlen felmérni azt a segít­séget, amelyet­­ a most ná­lunk járt, szovjet, barátaink­tól­­ ;kafíiu­ rfk. ‘Ki vállalkoznék akár csak arra, is, hogy ki­számítsa: hány­ milliót jelent majd népgazdaságunknak Barakov egyet­len tanácsa az évelőbúza-kísérletek terén, Amoszov néhány mondata az acélolvasztásról, Jegorov előadásai a szövetkezeti vezetés módszerei­ről? Ezt, se megtakarított másod­percekkel, se a megnövekedett ter­­més mázsáival­­ se forinttal, se hek­tárral nem lehet megmérni. De néhány példa már most sej­teni engedi ennek a kibontakozó új segítségnek a nagyságát. Ny­ikityin elvtárs, a hegesztés tudósa a Ganz Kapcsolóban ismertette új hegesz­tési eljárását. Elmondotta: eddig a hegesztés két műveletét együtt vé­gezték: ugyanaz az elektromos ív melegítette fel a varrat helyét , és olvasztotta meg a hegesztő pálcát. Most előbb külön felmelegítik a varrat helyét és a már megolvasz­tott hegesztőanyagot folyékony su­gárban külön vezetik ide. Ezzel az eljárással a Szovjetunióban 200— 300 méteres, sőt egyes esetekben 500 méteres óránkénti hegesztési sebességet is elérnek. Hogy mit je­lent a mi gyárainkban ennek a módszernek alkalmazása, annak megvilágítására egyetlen adat elég: nálunk az ívhegesztés legnagyobb sebessége 60 méter óránként. Amo­­szov elvtárs sztahanovista acél­olvasztár március 10-én megláto­gatta a csepeli Martint. Jón­éhány tanácsot adott: adagoljanak lehető­leg két daruval, az egyes kemencék segítsék egymást az érc­ berakásá­nál, kezdjék meg csapolás közben az adagolást s közben erősítsék a tüzelést, a felszínre irányítsák a lángnyelvét. És március 17-én már így szólt a csepeli Martin verseny­jele­ntése: „A Rákosi Művek marti­nászai Amoszov elvtárs tanácsai­nak felhasználásával az acélolvasz­tás idejét átlagosan 50 perccel csökkentették”.­­ Az új módszerek csak úgy ver­hetnek gyökeret, ha legyőzik a ré­gieket, az elavultakat, a hibásakat. Ebben is segítségünkre voltak a szovjet elvtársak. Bátran és nyíltan bírálták a hibákat, a tapasztaltabb, idősebb testvér, a javunkat akaró barát biztos tekintetével. És ezek­kel az őszinte bírálatokkal, nemcsak arra mutattak rá, mit kell kijavíta­nunk, hanem abban is példát ad­tak, hogyan kell bírálni. A moszov elvtárs így beszélt a csepeli olvasz­tárokhoz: „Én, ha megnézek egy ke­mencét, látom, hogy szer­eti-e a gazdája. És bizony itt nálatok ta­láltam olyan kemencét is, amelyet nem tartanak egészen rendben. Ti csak egy héten egyszer javít­játok. Valamikor én is így csinál­tam. De ha egy lónak nem adok enni, elhajtom másodszor is, de harmadszorra már nem bírja a tér­het, így van ez a kemencénél is.” Jegorov elvtárs így beszélt a mező­­csáti parasztokhoz: „Magyarorszá­gon jártamban azt tapasztalom, hogy nem terem jó és elég bur­gonya. A mi kolhozunk aránylag nem magas termésátlagot­­, hek­táronként 400 mázsás burgonya­­termést is elért. Mi nem vetjük el az apró gumókat, mert tudjuk, abból aligha lesz nagy krumpli. Azt hiszem a magyar paraszt is feltétlen an­nak az anyadisznónak a malacait választaná, ha erre kerülne a sor, amelyik 300 kilós és nem annak, amelyik csupán egy mázsa. A 300 kilósnak biztosan nagyobb jószág lesz az utódja is, így van ez a burgonyánál is.” Nem udvarias­­­kodó és mégis csupa szeretet a hangjuk, világos és egyszerű a be­szédük: a néphez szólnak és a nép nyelvén szólnak. És népünk még egy barátsági hónap során sem értette meg ilyen mélyen, hallgatta meg ilyen széles tömegekben a szovjet nép üzenetét. A Sajtó, a­­ rádió­­ beszámolt a hónap ünnepi eseményeiről,­, de­ ki­ győzte beszámolni arról az ezer és ezer rendezvényről, amely apró falvak­ban­ és nagyüzemekben, hivatalok­ban és tömegszervezetekben volt. Veszprém megyében 150. helyen, Bács-Kiskun megyében két hét alatt 45 helyen tartottak előadást és 25 kiállítást nyitottak meg a Szovjet­unió életéről. A Magyar-Szovjet Társaság Szervezetei megszaporod­tak és megerősödtek. Borsod me­gyében a barátság hónapja alatt például eddig 152 szervezetet hoz­tak létre­­, az MSZT taglétszáma országosan ezideig csaknem száz­ezerrel növekedett.­ És hogyan lehet méltóképen visszaadni a magyar nép válaszát, a hála és a szeretet hangjait, amelyek ennek a hónap­nak a során még áradóbbak, még messzehangzóbbak voltak, mint az elmúlt esztendőkben. Hadd idéz­zünk néhányat a hangok milliói­ból. „Mikor a munkahelyemhez odalépett, Vaszilij Petrovics Nyiki­­tyin elvtárs — írja Draskovics Ká­roly, a Ganz Villamossági Transz­formátorgyár , hegesztői Csoport vezfi­­tője — és erős kézszorítással és orosz’ üdvözléssel­ köszöntünk egy­másnak, éreztem a szovjet _ ember baráti szivét­­ a magyar néphez. Örvendezését' fejezte ki,' hogy .­­ tolo­mács mélkírt 'beszélhetünk' sok fon­tos, ^a'kérdéstól és 'hogy, a..Szov­­jetunióbímx tamilt. szakmámat’ és tapasztalatcaimíit idehaza hasznosí­­tottíwiv .Sok szó esett­ ezután az 1, 1.5,­ 2 és 2.5'mmnús lemez­ tömített hegesztéséről elektródával, vagy szénívvel, egyen- vagy váltóáram­mal, úgyszintén az aluminium- és rézhegesztésről, villamos szénívvel. Nyikityin elvtárs minden kérdésre rendkívül fontos tanácsokat adott, különösen a tömített hegesztésről, amely a mi üzemünkben a végzett munka 90 százalékát teszi ki. Ez a gyárlátogatás, úgyszintén Nyikityin elvtárs előadása és filmvetítése az Akadémián, amelyen én is részt­­vettem, hozzá fog segíteni ötéves tervünk idő előtti teljesítéséhez.” A dolgozó parasztság hangját szólaltatja meg Szeged Felsőváros­ból Nagy Sándor elvtárs: „A­­ ha­talmas Szovjetunió megadta nekünk a legdrágábbat: a szabadságunkat. Lesöpörte nyakunkról a vérünket szívó piócákat. Kezünkbe adta sor­sunk irányítását, szabaddá tett ben­nünket. Ezzel együtt földet kapott minden, dolgozni akaró földműves. Nézzetek széjjel, nem kell hozzá magyarázat. Vajjon mikor törődtek ennyit a dolgozó nép tanításával, egészségével, gyermekeink fejlődé­sével, mint most.­A ,hős' szovjet nép ma­­ is ■ nyugodt, békés építőmun­kánkért harcol az imperialisták szennyes hada , ellen. Szeretetét nap mint nap megmutatja irányainkban- Nekünk a nagy/szovjet... nép útján kell­­ járnunk.'Az­'ö tanítása, nyomán; át [UNK]'%fij-tértiíink­ ,a'falun, is a nagy-, a'zerpi ,gazdá­lkodáscan: hisz . megtanít’ bennünket annak, m­­inden csinjára­binjára.” A levelek egy-egy rész­területen nyújtott konkrét segít­ségért mondanak elsősorban köszö­netét. De ennél többről beszélnek. Draskovics Károly üzemi munkás — a Tudományos Akadémián hall­gat előadást. Nagy Sándor dolgozó paraszt nagy ívalakú papírra írta levelét. A papír háza — 1945-ös „Földigénylők összeírási íve”. És aki ír rajta, Nagy Sándor elvtárs — ma a szegedi Felszabadulás­­tszcs brigádvezetője. Ezek a leve­­­lek — kimondatlanul is — az útról, népünk felemelkedésének ar­ról a hatalmas szakaszáról beszél­nek, amelyet mindenekelőtt a Szov­jetuniónak köszönhetünk. A Magyar-Szovjet Barátság Hó­­­napja április 4-én, felszabadulásunk hatodik évfordulóján ér véget. Áp­rilis 4-én, nagy ünnepünkön lángol fel népünk szívében még maga­sabbra a szeretet és a hála tüzet ki­­szabadítónk, a Szovjetunió iránt. Ezen a napon lehetetlen nem arra gondolni: ha a Barátság Hónapja véget is ér folytatódik a barát­ság esztendeje, az örök barátság megszámlálhatatlan hónapjai kö­vetkeznek. Békeharcunk újabb sza­kaszának, az április 8-án kezdődő aláírásgyűjtésnek ezt a barátságot tűzzük zászlajára. Ez lüktet a fal­­vak tavaszi munkájában, az üze­mek május elsejei versenyében. Ez a nagy barátság teszi bizonyos­sággá számunkra a gyönyörű jövőt. „A művészet minden erejével küzdünk a békéért." A magyar írók és m­­űvészek békegyűlése a Művészeti Szövetségek Házában Költőink, íróink, a zene- és képző­művészet, a színház és film dolgozói pénteken délután békegyűlést tartot­tak a Művészeti Szövetségek Házá­ban, hogy megvitassák azokat a teen­dőket, amelyeket­­ a Béke­ Világtaná­­csának a világ népeihez intézett fel­hívása állít minden becsületes ember, minden tiszta lelkiismeretű író és mű­vész elé. A békegyűlés elnökségében helyet foglaltak: Bulla Elma színművésznő, Bernáth Aurél Kossuth-díj­as festő, Csók István Kossuth-díjas festő, Csorba Géza Kossuth-díjas szobrász, Devecseri Gábor elvtárs az írószö­vetség főtitkára, Déry Tibor elvtárs Kossuth-díjas író, Fischer Annie Kos­suth-díjas zongoraművésznő, Kodály Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, Máté György elvtárs újságíró, Pátzay Pál Kossuth-díjas szobrász, Par­­ragi György Kossuth-díjas újságíró, Péterfi István elvtárs zenekritikus, Somlay Arthur elvtárs kétszeres Kos­suth-díjas színművész, Szabolcsi Bence Kossuth-díjas zenetörténész, Tolnay Klári Kossuth-díjas színésznő és Veres Péter Kossuth-díjas író. A gyűlést Kodály Zoltán nyitotta meg. A művészek békét akarnak — mondotta. — Hisznek abban, hogy a világ problémái elrendezhetők minden pusztítás és vérontás nélkül. A ma­gyar nép, amelyet a múltban annyi céltalan háborúba sodortak urai, bé­­két akar, békére van szüksége, béké­ben akarja folytatni alkotó munkáját. lártalanot­, mint ahogy \ képességek is végtelenül változatosak. Mert lehet a békéért olyan művek­kel is harcolni/ mint Petőfi az „Egy gondolat bánt engemet” című versé­ben, de lehet olyannal is, mint József Attila „Dunánál” című ódájában. Az egyik harcra hív a világszabadságért, minden népek szabadságáért, a másik szelíd, okos, testvéri szavakat mond a szomszédainkkal való megbékélés­ről.­­ Túl nagy példákat hozok? Igaz, való­ban nem lehet minden költő Petőfi vagy József Attila, dolgozni és har­colni viszont mindenkinek kell. Azok a szennyeslelkű emberek — haditőkések, hataloméhes politikusok és nyomorult íródeákok —, akik a há­ború elkerülhetetlenségéről beszélnek és írnak, bizonyára abban bizakodnak, hogy százméteres mélységekbe leásott betonpincéikbe nem hatol le az atom­bomba ereje sem. De a népek, az egy­szerű emberek azt mondják: a hábo­­­rút el kell kerülni. És ezt mondja Sztálin is, aki tudja, hogyan gondol­koznak és hogyan éreznek az egy­szerű emberek. Van a mi köztudatunkban egy szó­lásmondás arról, hogy Hunyadi Má­tyás korában ugyanannyi magyar élt a földön, mint angol. Ennek a mon­dásnak a hitelességéről nem vagyok egészen megbizonyosodva, de érzem, hogy közel járhat az igazsághoz. Az meg aztán egészen világos, hogy ma a magyarok alig vannak tízmillióan, az angolok pedig •*— beleértve az USA- beli és a világon bárhol élő angolo­kat is —, vannak talán 200 millióan. Miért mondom én ezt el? Azért, mert tudvalevő, hogy nem azért maradt le a magyar nép, mert a magyar anyák nem szültek eleget. Nem is azért maradtunk le, mert a nagy világpusztító járványok jobban pusztították a keletebbre lakó magyar népet, mint a nyugatiakat. Nem, nem: a magyar nép nem az ilyen okok miatt, hanem a háborúk miatt és szabadsága elvesztése miatt és az azokkal párosuló feudális szol­gaság és nyomorúság miatt rekedt meg a fejlődés útján. A brit szigeteket és Amerikát év­századok óta nem érintette idegen hadseregek talpa, Magyarországon pe­dig évszázadokon át harcolt a német Habsburg és a török­ világhatalom. Ezt csak azért említem fel, hogy emlékeztessek­, nemcsak­­ nálunk. • volt­ ez­­ így, hanem az összes keleteurópai­­népeknél. Az­­ oro­ssy- földet*­is évszá­zadok óta úgy járták meg a betörő és hódító hadseregek, hogy egyiknek a dúlását még el sem felejthették az öregek és már ott volt a másik. Az írók és művészek békenagy­gyűlésén Veres Péter hozzászólását mondja el. Az elnökségben Kodály Zoltán és Somlay Arthur, Veres Péter: A magyar írók barátainkkal és szövetségeseinkkel összefogva védelmezik a békét Veres Péter Kossuth-díjas író szólalt fel ezután. : — Mi, a magyar szellemi élet mun­kásai, mindnyájan, a’ béke hívei va­gyunk — kezdte beszédét. — A béke hívei vagyunk,, mégis túl ’keveset te­­­szünk érte. Al­ig, is tö­bbet,,,mint, hogy­ lelkesedéssel olvassuk, hogy miss nem­zetek írói,­ mű­­vészei, deákok között és legelsősorban a Szovjetunió írói, Fa­­gyejev, TyihonoVyygrenberg* és­ a mű­vészei, Obrazcov és mas.Elmilyen szépen, írói mód­önv művész-módon és mégis harcosan, hatásosan dolgoznak, hogy fenmaradjon a világ békéje. De hogyan harcoljon a szellem em­bere, a mi esetünkben, a magyar író, a magyar művész a békéért? A békeharc ma már nem annyiból áll, hogy elmondjuk újra és újra,­­ akármilyen becsületesen és őszin­tén, hogy m­i békét akarunk, ha­nem azt is meg kell mutatni, kik akarnak és miért akarnak hábo­rút.■ Ehhez a lehetőségek éppen úgy ha-

Next