Szabad Nép, 1951. április (9. évfolyam, 77-101. szám)
1951-04-10 / 83. szám
a KEDD, 1951. ÁPRILIS 10 SZABAD NÉP ELŐRE, A KONGRESSZUSI HATÁROZATOK VÉGREHAJTÁSÁÉRT! A termelékenység emelésével, fegyelmezett, takarékos gazdálkodással váltsuk valóra ötéves tervünket Az osztályharc egyik legfontosabb frontszakasza: a termelés. Minden tonna vas és acél, minden új gép erősít bennünket — és gyengíti az ellenséget Mi győzelmesen előrenyomulunk ezen a fronton is, de az ellenség nem adja fel küzdelem nélkül állásait Pártunk kongresszusa felbecsülhetetlen értékű segítséget nyújtott nekünk ehhez a harchoz: kezünkbe adta a haditervet szocialista iparunk további erősítéséhez. Nincsen olyan fontos kérdése iparunknak, amelynek megoldásához ne kaptunk volna nagyjelentőségű útmutatásokat. A kongresszus megjelölte feladatainkat a terv egész ötéves „hadjáratára” csakúgy, mint a legközelebbi hetek, hónapok „ütközeteire”. Mi kell ahhoz, hogy győzelmesen teljesítsük feladatainkat? A győzelemhez mindenekelőtt az kell, hogy a harcosok tudják, miért küzdenek. A kongresszus világosan elénk tárta, hogy a legközelebbi években merész, minden eddiginél nagyobb feladatokat kell végrehajtanunk. Gyáriparunk termelését nem 86,4 százalékkal, hanem 200 százalékkal fogjuk emelni. Nem 50,9 milliárd forintot ruházunk be a népgazdaságba, hanem 80 milliárdot; nem 50, hanem 90 százalékkal emeljük a termelékenységet. De a kongresszus megmagyarázta azt is, hogy miért kellett felemelnünk tervünk, mindenekelőtt ipari termelésünk előirányzatait. Nincsen olyan fontos feladatunk, amelynek megoldása ne függne össze éppen az ipar erősítésével. Ha fel akarjuk építeni a szocializmust, ha tovább akarjuk fokozni hazánk védelmi felkészültségét, még szilárdabban meg akarjuk állni helyünket a béke vártáján — erősítenünk kell az ipart. Ha meg akarjuk teremteni a virágzó, boldog, szocialista falut, akkor több gépet kell adnunk a mezőgazdaságnak — tehát erősítenünk kell az ipart. Nagyok a feladatok — de érdemes küzdeni, áldozni megvalósításukért! A kongresszus megrajzolta előttünk a jövőt, olyan életet, amilyenről a múltban még csak álmodni sem mertünk. Még négy esztendő és felépült az ötéves terv 220.000 lakása, már robog a földalatti gyorsvasút a Duna alatt, elkészült a 2000 új kultúrotthon, megszülettek új szocialista városaink, új, még szebb Magyarország formálódik munkánk nyomán. Nagyszerű dolog az, hogy népünk, amelynek szemében régen csupa bizonytalansággal és rémmel volt tele a jövő — ma tisztán láthatja maga előtt a fényes holnapot. Ez adja meg a mi alkotó munkánk forradalmi lendületét, pátoszát, ez lelkesíti a hétköznapi munka új és új hőstetteire a tömegeket. Ezért mondhatjuk, hogy a mi tervünk hatalmas erőforrás, motor, amely előre hajt a megnövekedett feladatok elvégzésére. A feladat, amelyet iparunknak teljesítenie kell: a terv ütemének megfelelően többet, jobbat és olcsóbban termelni. Ötéves tervünk új gyárakat állít üzembe és a meglévőket is jelentősen fejleszti. Az új gyárak korszerű berendezése, a régiek korszerűsítése, ez egyik legfontosabb alapja annak, hogy megrövidítsük az egyes termékek előállítási idejét, tehát növeljük iparunk termelékenységét. A géo azonban egymagában halott jószág, úgy teljesít, ahogyan bánnak vele. A hazáját szerető, a szakmáját jól ismerő munkás, aki megérti, hogy a termelékenység szüntelen emelése nélkül nincs előrehaladás, a másik legfontosabb tényezője a termelékenység emelésének. Rövidebb idő alatt többet! Ez azt is jelenti, hogy olcsóbban, ha csak a gyorsabb munkával nem jár együtt a pazarlás és a minőségileg rosszabb munka. Ma számos esetben tapasztaljuk, hogy anyaggal, szerszámmal, energiával, munkaerővel megengedhetetlen pazarlás folyik. Ennek egyik legkirívóbb megnyilvánulása a selejtgyártás, amely iparunkban általában csökken, de például temperöüövényeink gyártásánál még az utóbbi hónapokban is emelkedik. A mi feladatunk azonban nemcsak a pazarlás egyszerű megszüntetése, hanem az, hogy a gazda gondosságával bánjunk a ránk bízott értékekkel — minden egyes munkapadnál. Mint ahogyan a mi legjobb sztahánovistáink, élmunkásaink teszik, akik gondos munkájukkal, új eljárásaikkal százmilliókat takarítanak meg népgazdaságunknak. Íme ezek azok a legfontosabb feladatok, amelyeket ötéves tervünk megvalósításáért harcba induló ipari hadseregünk tisztjeinek és katonáinak, a munkásoknak és a vezetőknek meg kell valósítaniok. „Mi legyen az én hozzájárulásom a háború utáni ötéves tervhez? ”» írta könyvében Nyikiforov, a ZiSZ-autógyár híres gyaluja. — Ez a kérdés állandóan foglalkoztatott. Az elért eredmények már nem elégítettek ki.” így gondolkodnak a szovjet munkások —• és így kell gondolkodniok a magyar munkásoknak is: érezniök kell, hogy a terv számít az ő „hozzájárulásukra” az ő odaadóbb, jobb munkájukra is. Ez a felismerés máris nagy tömegeket ösztönzött munkájuk megjavítására, ez a forrása annak a szélesen kibontakozó páros versenymozgalomnak, amelynek célja 1951-es felemelt tervünk túlteljesítése. De korántsem látja ezt még elég tisztán valamennyi dolgozó. A Láng-gyárban például találomra kiválasztott nyolc munkást kérdeztünk meg. Általános volt a tapasztalat, hogy alig-alig ismerik még felemelt ötéves tervünket. A győzelemhez persze nem elég, ha tudjuk harcunk célját. Kongresszusunk megmutatta az eszközöket, amelyekkel ezeket a célokat elérhetjük. A győzelemhez az is kell, hogy hatalmas, fegyelmezett, tettrekész seregünk legyen. A kongresszus feltárta e feladat igazi jelentőségét. Gerő elvtárs beszámolójában a népgazdaság szocialista építésének új feltételeiről szólva, elsőként ismertette, mégpedig nagyon részletesen, a munkaerőgazdálkodás és a szakoktatás problémáit. Hatalmas követelményeket támaszt iparunk rohamos növekedése! öt év alatt összesen 600—650 ezer új munkást és alkalmazottat állítunk be az iparba. Komoly feladatot jelent tehát a munkáslétszám pusztán számszerű növelése is, amelyet csak szervezett munkaerőtoborzás útján oldhatunk meg. De ez csak egy része a munkának. Ha eddig is nagy volt az ipari tanulóképzés, az átképzős tanfolyamok, az ipari szakoktatás minden formájának jelentősége, úgy ez most sokszorosára nő. Hadsereg csak akkor győzhet, ha a csapatok élén vezetni tudó, képzett és merész parancsnokok állnak. A mi iparunk nagy és egyre gyarapodó munkáshadseregének parancsnokai: az igazgatók, a mérnökök és technikusok, művezetők és mesterek. Az ötéves terv megnövekedett feladatai most fokozott követelményeket támasztanak velük szemben. Új gyárakat vezetni, új technikával felszerelt üzemeket irányítani, mégpedig ott, ahová állandóan áramlik be az ipari munkában még gyakorlatlan új munkaerő — ez bizony nem könnyű feladata, ehhez sokkal nagyobb tudás kell, mint az eddigi munkához. A kongresszus ezért élesen vetette fel a követelést: Ipari kádereink sajátítsák el alaposabban szakmájukat. A kongresszus egy másik fontos útmutatása: következetesen érvényesítsük az egyéni felelősség, az egyszemélyi vezetés elvét- Enélkül nem lehet igazi tervszerűség és fegyelem az üzemek munkájában. Az az igazgató szívleli meg jól a kongresszus útmutatásait — tehát az tudja majd eredményesen szolgálni a terv ügyét —, aki szakít azzal a gyakorlattal, hogy csak a termelés egy-két kérdésével, elsősorban a tervek mennyiségi teljesítésével törődjék. Az igazgatónak ismernie kell saját gyára és a többi gyárak munkája közötti összefüggést. Szénbányáink vezetőinek például tudniuk kell, ha nem adnak elég szenet, iparunk energiahiánnyal fog küzdeni. Lemezhengerdéink vezetői nem engedhetik meg maguknak, hogy elmaradjanak, vagy akárcsak rendszertelenül tegyenek eleget a terv előírásainak, mert akkor a feldolgozó üzemek munkáját gátolják. A helyes kooperáció éppen ilyen fontos a gyárak egyes üzemrészei között is. Meg kell érteniök gyáraink vezetőinek, hogy szocialista összeműködés nélkül nem lehet a tervgazdálkodást vezetni. Éppen úgy nem lehet vezetni olyan vezetőkkel, akik fegyelmezetlenül semmibe veszik a terv előírásait, nem tartják be az időpontokat, a megállapított bér-, anyagkereteket. Mint a termelés parancsnokainak, elsősorban nekik feladatuk, hogy a rájuk bízott hatalmas értékekkel úgy sáfárkodjanak, hogy az minél nagyobb hasznot hajtson dolgozó népünk számára. Ilyen vezetőkre van szükségünk a helyes tervgazdálkodáshoz és az ehhez szükséges szakmai tudást el kell sajátítani üzemeink vezetőinek. A gazdasági vezetőkkel szemben támasztott új követelmények új módon vetik fel a pártszervezetek feladatait is. Ha arról beszélünk, hogy mi kell a győzelemhez, egyetlen percre sem feledkezhetünk meg a legfontosabbról: olyan élcsapat kell, amely képes lelkesíteni a tömegeket, vezetni előrenyomulásukat! Mit értünk ezalatt, hogy pártszervezeteink foglalkozzanak új módon a termeléssel? Először is azt, hogy terjedjen ki a figyelmük a termelés minden alapvető fontosságú kérdésére. Nem elég tehát, ha csak a versennyel törődnek, hanem tanulmányozzák elmélyülten az olyan fontos kérdéseket, mint például a béralapok szigorú betartása, vagy a más üzemekkel való együttműködés. A termelés pártirányítása — ez nem azt jelenti, hogy a pártszervezet végezze el a munkát az igazgató, vagy a szakszervezet helyett. Ellenkezőleg, a pártszervezet legyen az élharcosa az egyéni felelősség megszilárdításáért vívott küzdelemnek. Ugyanakkor pedig váljék a gyár élő lelkiismeretévé: ellenőrizze sokkal alaposabban az igazgató, az üzemvezetés munkáját, lépjen fel kezdeményezőként, tegyen javaslatokat. Mindezt csak akkor valósíthatják meg pártszervezeteink, ha a tömegekre támaszkodnak. A tömegeket kell bevonni a műszaki vezetés ellenőrzésébe, a termelés új tartalékainak feltárásába. Csak a tömegek támogatásával harcolhatunk sikerrel az üzemekbe férkőző kártevő ellenséggel szemben. Persze, nem kis dolog elsajátítani a termelés pártirányításának és ellenőrzésének új módszereit. Az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy a felsőbb pártszervezetek — a Budapesti Pártbizottság, egyes megyei és kerületi bizottságok TM, már előrehaladtak ezen az úton a kongresszus óta. De a termelésben döntő szerepet játszó üzemi alapszervezetek nagy részéig még nem hatott el ez a változás. Pedig ahol ez megtörténik, ott máris jelentkeznek az eredmények. A Vasöntöde és Gépgyárban például a pártszervezet az aktivisták bevonásával komolyan megtárgyalta a termelésben előttük álló feladatokat. A pártszervezet tanácskozásra hívta össze a műszaki vezetőket, nagyjelentőségű javaslatokat terjesztett elő az üzem igazgatójának. Alaposan tanulmányozták a munkásoknak a termelési értekezleteken elhangzott javaslatait és következetesen küzdenek megvalósításukért. Az eredmény: az üzem termelőmunkájának javulása. Pártszervezeteink, minden párttagunk ismerje fel: hatalmas a felelőssége a termelés frontján! Rákosi elvtárs kijelentette: „A Magyar Dolgozók Pártja a biztosíték arra, hogy a kitűzött célokat maradék nélkül magáévá teszi a magyar dolgozó nép és fáradságot, verejtéket, áldozatot nem kímélve végre is hajtja." Ígéret volt ez Pártunk nevében — és ez az ígéret Pártunk minden tagját kötelezi. Csak, ha a kommunisták keményen megállják helyüket, ha ők lesznek az elsők a hazáért, a népért végzett munkában, ha jól megtanulják vezetni a termelést — akkor tudjuk diadalra vinni az ötéves terv, a szocializmus ügyét, akkor teljesíthetjük becsülettel kötelességünket a béke védelmében. 3 PÁROSVERSENYBEN AZ ÉVI TERV TÚLTELJESÍTÉSÉÉRT A Ganz Villamossági Gyár dolgozói december 10-re teljesítik évi tervüket A Ganz Villamossági Gyár dolgozói párosversenyre hívták ki a Magyar Siemens Gyár dolgozóit. Versenyvállalásaik többek között a következők: évi tervelőirányzatukat december 10-re teljesítik. Az első negyedévihez viszonyított 87 százalékos tervszerűségüket május 1-ig 93 százalékosra, az év végéig pedig 98 százalékosra emelik. Újításokkal az év végéig mintegy hétmillió forintos megtakarítást érnek el. Az üzemen belül minden gyárrészleg megtette vállalását, amelyek főleg a határidő közelebb hozására vonatkoznak. A kisgépgyártás például májusi tiszteletére 30 nappal a határidő előtt négy motort készít el a csepeli gyorsvasút részére. A transzformátorgyártás a Selypi Cementgyár részére készít el három hónappal a határidő előtt egy 800-as trafót A Vértes-bakonyi Szénbányák kisgyőri üzemének dolgozói a pusztavámi üzem dolgozóit hívták párosversenyre. Versenyfelhívásukban ezeket vállalták:. .A termelékenység fokozása terén frontfejtésekkel és fogazott frontokkal az egy főre eső egy műszak alatti szenelő-teljesítményt 2.9 tonnáról 3.3 tonnára emelik. 2. Az év végéig 162.000 forint értékű faanyagot takarítanak meg, ebből május 1-ig 28.000 forintot. 3. Szakosító tanfolyamokon 40 főt továbbképeznek, továbbá az év végéig 30 vájárt és 15 főmestert képeznek ki. A Gyón Textilművek dolgozói a Soproni Pamutipar dolgozóit hívták ki párosversenyre. Versenykihívásukban ezeket vállalták: 1. A szénfelhasználást — az első negyedévihez viszonyítva — öt százalékkal csökkentik; nyolc százalékkal csökkentik a vásárolt energia mennyiségét. 2. A festék- és marónátronfelhasználás terén tízszázalékos megtakarítást érnek el. 3. Papírfelhasználásukat 15 százalékkal csökkentik. A MÁV pécsi osztálymérnökségének dolgozói a szegedi osztálymérnökség dolgozóit hívták ki versenyre. Vállalták, hogy a kocsik ki- és berakási egységidejét 1 óráról 45 percre csökkentik. Évi felújítási és beruházási tervüket december 1-re, vágányzáras felépítményi munkáikat — amelyek az őszi forgalom menetét zavarnák — szeptember 1-re befejezik. Május 1 tiszteletére az építési és fenntartási költségeket 5 százalékkal csökkentik. A Pécsi Magasépítési Vállalat dolgozói május 1 tiszteletére versenyre hívták a miskolci Magasépítési Vállalatokat. Többek között vállalták: Az egy főre előírt átlagos termelési értéket május 1-re 5 százalékkal, az év végéig pedig 15 százalékkal túlteljesítik. A sztahanovista munkamódszerek elterjesztése terén vállalták, hogy minden falazási munkánál bevezetik Makszimenko elvtárs módszerét. A Pécsi Magasépítési Vállalathoz tartozó összes építkezések ütemterv szerinti határidőit május 1-ig 5 nappal, az év végéig pedig 15 nappal rövidítik meg. A BÉKE VILÁGTANÁCS HATÁROZATAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁÉRT Eddig 463.823-an írták alá Ausztriában a békeíveket Több mint nyolcmillió aláírás Franciaországban Nyugat-Németország felfegyverzése ellen Az ausztriai béketanács titkársága közölte, hogy három hét alatt 463.823 aláírást gyűjtöttek össze Ausztriában az öt nagyhatalom békeegyezményét követelő felhívásra. Nagy lendülettel folytatják a francia békeharcosok a Nyugat-Németország felfegyverzése elleni aláírásgyűjtő mozgalmat. Szombaton délben a begyűjtött és átszámolt aláírások száma mér több mint nyolcmillió volt. Ez a szám magasabb, mint amennyit ugyanennyi idő alatt a stockholmi felhívásra szereztek. Mint ismeretes, a stockholmi felhívásra Franciaországban kereken 15 millió aláírás gyűlt össze. A békeharcosok kötelezettséget vállaltak, hogy a számot ezúttal túlszárnyalják. Jelenleg ezerszámra zajlanak le egész Franciaországban a gyűlések. Határozatok ezrei követelik Németország leszerelését és ezzel egyidejűleg az öthatalmi értekezlet megtartását a népi Kína képviselőinek bevonásával. A „Béke"-gyár és munkásai „Béke.“ Ezt a nevet választotta Lengyelország legnagyobb kohászati üzeme. És az üzem nem is érdemtelenül viseli ezt a megtisztelő nevet. Óriási, sokezer főnyi kollektivája sokat tett az újjászületett lengyel gazdasági élet megerősítéséért és egyszersmind a béke védelméért. Elég annyit mondani, hogy a Martin-üzem rövid idő alatt 30 százalékkal emelte fel termelését, a nagyolvasztók pedig most kétszer annyi fémet adnak, mint a háború előtt. Az üzem dolgozói azonban nem elégednek meg az elért eredményekkel. ..Én már 37 év óta dolgozom a gyárban — mondja Maksimilian Glecz, az egyik nagyolvasztó mellett dolgozó munkás —, de mikor volt az úgy, mint most, hogy minden nap azon tanácskozunk, mi módon lehetne jobban dolgozni. Most magunknak dolgozunk, mindig azon törjük a fejünket, hogyan lehetne még több fémet adni a népgazdaságnak." Glecz újító — egyik újítását már használják is. Sok ilyen ember van a gyárban. Az egyik újítás, amelyet 4 dolgozó terjesztett be, hatalmas megtakarítást jelentett az üzemnek, mert az érc csillékre rakásával 150 embert helyettesít. A gyárban serény munka folyik. Az üzem minden dolgozója tudta, mire kötelezi a név, amelyet választottak. Jobban ki akarják használni munkaidejük minden pillanatát, hogy még több acélt termeljenek a béke védelmében. Megkötjük a háborús gyújtogatók kezét i i t