Szabad Nép, 1951. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1951-04-10 / 83. szám

a KEDD, 1951. ÁPRILIS 10 SZABAD N­ÉP ELŐRE, A KONGRESSZUSI HATÁROZATOK VÉGREHAJTÁSÁÉRT! A termelékenység emelésével, fegyelmezett, takarékos gazdálkodással váltsuk valóra ötéves tervünket Az osztályharc egyik legfonto­sabb frontszakasza: a termelés. Minden tonna vas és acél, minden új gép erősít bennünket — és gyen­­gíti az ellenséget Mi győzelmesen előrenyomulunk ezen a fronton is, de az ellenség nem adja fel küz­delem nélkül állásait Pártunk kongresszusa felbecsül­hetetlen értékű segítséget nyújtott nekünk ehhez a harchoz: kezünkbe adta a haditervet szocialista ipa­runk további erősítéséhez. Nincsen olyan fontos kérdése iparunknak, amelynek megoldásához ne kap­tunk volna nagyjelentőségű útmu­tatásokat. A kongresszus megjelölte feladatainkat a terv egész ötéves „hadjáratára” csakúgy, mint a leg­közelebbi hetek, hónapok „ütköze­teire”. Mi kell ahhoz, hogy győzelmesen teljesítsük feladatainkat? A győze­lemhez mindenekelőtt az kell, hogy a harcosok tudják, miért küzdenek. A kongresszus világosan elénk tárta, hogy a legközelebbi évek­ben merész, minden eddiginél na­gyobb feladatokat kell végrehajta­nunk. Gyáriparunk termelését nem 86,4 százalékkal, hanem 200 száza­lékkal fogjuk emelni. Nem 50,9 milliárd forintot ruházunk be a népgazdaságba, hanem 80 milliár­­dot; nem 50, hanem 90 százalékkal emeljük a termelékenységet. De a kongresszus megmagyarázta azt is, hogy miért kellett felemelnünk ter­vünk, mindenekelőtt ipari termelé­sünk előirányzatait. Nincsen olyan fontos feladatunk, amelynek meg­oldása ne függne össze éppen az ipar erősítésével. Ha fel akarjuk építeni a szocializmust, ha tovább akarjuk fokozni hazánk védelmi felkészültségét, még­­ szilárdabban meg akarjuk állni helyünket a béke vártáján — erősítenünk kell az ipart. Ha meg akarjuk teremteni a virágzó, boldog, szocialista falut, akkor több gépet kell adnunk a mezőgazdaságnak — tehát erősíte­nünk kell az ipart. Nagyok a feladatok — de érde­mes küzdeni, áldozni megvalósítá­sukért! A kongresszus megrajzolta előttünk a jövőt, olyan életet, ami­lyenről a múltban még csak ál­modni sem mertünk. Még négy esz­tendő és felépült az ötéves terv 220.000 lakása, már robog a föld­alatti gyorsvasút a Duna alatt, el­készült a 2000 új kultúrotthon, meg­születtek új szocialista városaink, új, még szebb Magyarország for­málódik munkánk nyomán. Nagy­szerű dolog az, hogy népünk, amely­nek szemében régen csupa bizony­talansággal és rémmel volt tele a jövő — ma tisztán láthatja maga előtt a fényes holnapot. Ez adja meg a mi alkotó munkánk forra­dalmi lendületét, pátoszát, ez lelke­síti a hétköznapi munka új és új hőstetteire a tömegeket. Ezért mond­hatjuk, hogy a mi tervünk hatalmas erőforrás, motor, amely előre hajt a megnövekedett feladatok elvégzé­sére. A feladat, amelyet iparunknak teljesítenie kell: a terv ütemének megfelelően többet, jobbat és ol­csóbban termelni. Ötéves tervünk új gyárakat állít üzembe és a meg­lévőket is jelentősen fejleszti. Az új gyárak korszerű berendezése, a régiek korszerűsítése, ez egyik leg­fontosabb alapja annak, hogy meg­rövidítsük az egyes termékek elő­állítási idejét, tehát növeljük ipa­runk termelékenységét. A géo azon­ban egymagában halott jószág, úgy teljesít, ahogyan bánnak vele. A ha­záját szerető, a szakmáját jól is­merő munkás, aki megérti, hogy a termelékenység szüntelen emelése nélkül nincs előrehaladás, a másik legfontosabb tényezője a termelé­kenység emelésének. Rövidebb idő alatt többet! Ez azt is jelenti, hogy olcsóbban, ha csak a gyorsabb munkával nem jár együtt a pazar­lás és a minőségileg rosszabb munka. Ma számos esetben tapasz­taljuk, hogy anyaggal, szerszám­mal, energiával, munkaerővel meg­engedhetetlen pazarlás folyik. En­nek egyik legkirívóbb megnyilvánu­lása a selejtgyártás, amely iparunk­ban általában csökken, de például temperöüövényeink gyártásánál még az utóbbi hónapokban is emelkedik. A mi feladatunk azonban nemcsak a pazarlás egyszerű megszüntetése, hanem az, hogy a gazda gondossá­gával bánjunk a ránk bízott érté­kekkel — minden egyes munkapad­nál. Mint ahogyan a mi legjobb sztahánovistáink, élmunkásaink te­szik, akik gondos munkájukkal, új eljárásaikkal százmilliókat takarí­tanak meg népgazdaságunknak. Íme ezek azok a legfontosabb feladatok, amelyeket ötéves tervünk megvaló­sításáért harcba induló ipari had­seregünk tisztjeinek és katonáinak, a munkásoknak és­ a vezetőknek meg kell valósítaniok. „Mi legyen az én hozzájárulá­som a háború utáni ötéves tervhez? ”» írta könyvében Nyikiforov, a ZiSZ-autógyár híres gyaluja. — Ez a kérdés állandóan foglalkoztatott. Az elért eredmények már nem elé­gítettek ki.” így gondolkodnak a szovjet munkások —• és így kell gondolkodniok a magyar munkások­nak is: érezniök kell, hogy a terv számít az ő „hozzájárulásukra” az ő odaadóbb, jobb munkájukra is. Ez a felismerés máris nagy tö­megeket ösztönzött munkájuk meg­javítására, ez a forrása annak a szélesen kibontakozó páros verseny­­mozgalomnak, amelynek célja 1951-es felemelt tervünk túlteljesí­tése. De korántsem látja ezt még elég tisztán valamennyi dolgozó. A Láng-gyárban például találomra kiválasztott nyolc munkást kérdez­tünk meg. Általános volt a tapasz­talat, hogy alig-alig ismerik még felemelt ötéves tervünket. A győzelemhez persze nem elég, ha tudjuk harcunk célját. Kongres­­­szusunk megmutatta az eszközöket, amelyekkel ezeket a célokat elérhet­jük. A győzelemhez az is kell, hogy hatalmas, fegyelmezett, tettrekész seregünk legyen. A kongresszus fel­tárta e feladat igazi jelentőségét. Gerő elvtárs beszámolójában a nép­gazdaság szocialista építésének új feltételeiről szólva, elsőként ismer­tette, mégpedig nagyon részletesen, a munkaerőgazdálkodás és a szak­oktatás problémáit. Hatalmas követelményeket tá­maszt iparunk rohamos növekedése! öt év alatt összesen 600—650 ezer új munkást és alkalmazottat állí­tunk be az iparba. Komoly felada­tot jelent tehát a munkáslétszám pusztán számszerű növelése is, ame­lyet csak szervezett munkaerőtobor­zás útján oldhatunk meg. De ez csak egy része a munkának. Ha eddig is nagy volt az ipari tanuló­­képzés, az átképzős tanfolyamok, az ipari szakoktatás minden formájá­nak jelentősége, úgy ez most sok­szorosára nő. Hadsereg csak akkor győzhet, ha a csapatok élén vezetni tudó, képzett és merész parancsnokok állnak. A mi iparunk nagy és egyre gyarapodó munkáshadseregének pa­rancsnokai: az igazgatók, a mér­nökök és technikusok, művezetők és mesterek. Az ötéves terv megnöve­kedett feladatai most fokozott kö­vetelményeket támasztanak velük szemben. Új gyárakat vezetni, új techniká­val felszerelt üzemeket irányítani, mégpedig ott, ahová állandóan áramlik be az ipari munkában még gyakorlatlan új munkaerő — ez bizony nem könnyű feladata, ehhez sokkal nagyobb tudás kell, mint az eddigi munkához. A kongresszus ezért élesen vetette fel a követelést: Ipari kádereink sajátítsák el alapo­sabban szakmájukat. A kongresszus egy másik fontos útmutatása: következetesen érvé­nyesítsük az egyéni felelősség, az egyszemélyi vezetés elvét- Enélkül nem lehet igazi tervszerűség és fe­gyelem az üzemek munkájában. Az az igazgató szívleli meg jól a kon­gresszus útmutatásait — tehát az tudja majd eredményesen szolgálni a terv ügyét —, aki szakít azzal a gyakorlattal, hogy csak a termelés egy-két kérdésével, elsősorban a tervek mennyiségi teljesítésével tö­rődjék. Az igazgatónak ismernie kell saját gyára és a többi gyárak munkája közötti összefüggést. Szénbányáink vezetőinek például tudniuk kell, ha nem adnak elég szenet, iparunk energiahiánnyal fog küzdeni. Lemezhengerdéink vezetői nem engedhetik meg maguknak, hogy elmaradjanak, vagy akárcsak rendszertelenül tegyenek eleget a terv előírásainak, mert akkor a fel­dolgozó üzemek munkáját gátolják. A helyes kooperáció éppen ilyen fon­tos a gyárak egyes üzemrészei kö­zött is. Meg kell érteniök gyáraink vezetőinek, hogy szocialista össze­­működés nélkül nem lehet a terv­gazdálkodást vezetni. Éppen úgy nem lehet vezetni olyan vezetőkkel, akik fegyelmezetlenül semmibe ve­szik a terv előírásait, nem tartják be az időpontokat, a megállapí­tott bér-, anyagkereteket. Mint a termelés parancsnokainak, elsősor­ban nekik feladatuk, hogy a rájuk bízott hatalmas értékekkel úgy sáfár­kodjanak, hogy az minél nagyobb hasznot hajtson dolgozó népünk számára. Ilyen vezetőkre van szük­ségünk a helyes tervgazdálkodás­hoz és az ehhez szükséges szakmai tudást el kell sajátítani üzemeink vezetőinek. A gazdasági vezetőkkel szemben támasztott új követelmények új mó­don vetik fel a pártszervezetek fel­adatait is. Ha arról beszélünk, hogy mi kell a győzelemhez, egyetlen percre sem feledkezhetünk meg a legfontosabbról: olyan élcsapat kell, amely képes lelkesíteni a tömegeket, vezetni előrenyomulásukat! Mit ér­tünk ezalatt, hogy pártszervezeteink foglalkozzanak új módon a terme­léssel? Először is azt, hogy terjed­jen ki a figyelmük a termelés min­den alapvető fontosságú kérdésére. Nem elég tehát, ha csak a versen­­nyel törődnek, hanem tanulmányoz­zák elmélyülten az olyan fontos kérdéseket, mint például a béralapok szigorú betartása, vagy a más üze­mekkel való együttműködés. A ter­melés pártirányítása — ez nem azt jelenti, hogy a pártszervezet végezze el a munkát az igazgató, vagy a szakszervezet helyett. Ellenkezőleg, a pártszervezet legyen az élharcosa az egyéni felelősség megszilárdítá­sáért vívott küzdelemnek. Ugyan­akkor pedig váljék a gyár élő lelki­ismeretévé: ellenőrizze sokkal ala­posabban az igazgató, az üzemve­zetés munkáját, lépjen fel kezde­ményezőként, tegyen javaslatokat. Mindezt csak akkor valósíthat­ják meg pártszervezeteink, ha a tömegekre támaszkodnak. A töme­geket kell bevonni a műszaki veze­tés ellenőrzésébe, a termelés új tartalékainak feltárásába. Csak a tömegek támogatásával harcolha­tunk sikerrel az üzemekbe férkőző kártevő ellenséggel szemben. Persze, nem kis dolog elsajátí­tani a termelés pártirányításának és ellenőrzésének új módszereit. Az ed­digi tapasztalat azt mutatja, hogy a felsőbb pártszervezetek — a Buda­pesti Pártbizottság, egyes megyei­ és kerületi bizottságok TM, már előrehaladtak ezen az úton a kon­gresszus óta. De a termelésben döntő szerepet játszó üzemi alap­szervezetek nagy részéig még nem hatott el ez a változás. Pedig ahol ez megtörténik, ott máris jelent­keznek az eredmények. A Vasön­töde és Gépgyárban például a párt­­szervezet az aktivisták bevonásával komolyan megtárgyalta a termelés­ben előttük álló feladatokat. A párt­szervezet tanácskozásra hívta össze a műszaki vezetőket, nagyjelentő­ségű javaslatokat terjesztett elő az üzem igazgatójának. Alaposan ta­nulmányozták a munkásoknak a ter­melési értekezleteken elhangzott ja­vaslatait és következetesen küzde­nek megvalósításukért. Az ered­mény: az üzem termelőmunkájának javulása. Pártszervezeteink, minden párt­tagunk ismerje fel: hatalmas a fe­lelőssége a termelés frontján! Rákosi elvtárs kijelentette: „A Ma­gyar Dolgozók Pártja a biztosíték arra, hogy a kitűzött célokat ma­radék nélkül magáévá teszi a ma­gyar dolgozó nép és fáradságot, verejtéket, áldozatot nem kímélve végre is hajtja." Ígéret volt ez Pártunk nevében — és ez az ígé­ret Pártunk minden tagját kötelezi. Csak, ha a kommunisták keményen megállják helyüket, ha ők lesznek az elsők a hazáért, a népért vég­zett munkában, ha jól megtanulják vezetni a termelést — akkor tud­juk diadalra vinni az ötéves terv, a szocializmus ügyét, akkor telje­síthetjük becsülettel kötelességün­ket a béke védelmében. 3 PÁROSVERSENYBEN AZ ÉVI TERV TÚLTELJESÍTÉSÉÉRT A Ganz Villamossági Gyár dolgozói december 10-re teljesítik évi tervüket A Ganz Villamossági Gyár dolgozói párosversenyre hívták ki a Magyar Siemens Gyár dolgozóit. Versenyválla­lásaik többek között a következők: évi tervelőirányzatukat december 10-re teljesítik. Az első negyedévihez viszonyított 87 százalékos tervszerűségüket május 1-ig 93 százalékosra, az év végéig pe­dig 98 százalékosra emelik. Újításokkal az év végéig mintegy hétmillió forintos megtakarítást ér­nek el. Az üzemen belül minden gyárrészleg megtette vállalását, amelyek főleg a határidő közelebb hozására vonatkoz­nak. A kisgépgyártás például május­i tiszteletére 30 nappal a határidő előtt négy motort készít el a csepeli gyorsvasút részére. A transzformátor­gyártás a Selypi Cementgyár részére készít el három hónappal a határidő előtt egy 800-as trafót A Vértes-bakonyi Szénbányák kisgyőri üzemének dolgozói a puszta­­vámi üzem dolgozóit hívták párosver­senyre. Versenyfelhívásukban ezeket vállalták:­­. .A termelékenység fokozása terén frontfejtésekkel és fogazott frontokkal az egy főre eső egy műszak alatti sze­­nelő-teljesítményt 2.9 tonnáról 3.3 ton­nára emelik. 2. Az év végéig 162.000 forint ér­tékű faanyagot takarítanak meg, eb­ből május 1-ig 28.000 forintot. 3. Szakosító tanfolyamokon 40 főt továbbképeznek, továbbá az év végéig 30 vájárt és 15 főmestert képeznek ki. A Gyón Textilművek dolgozói a Soproni Pamutipar dolgo­zóit hívták ki párosversenyre. Ver­senykihívásukban ezeket vállalták: 1. A szénfelhasználást — az első negyedévihez viszonyítva — öt száza­lékkal csökkentik; nyolc százalékkal csökkentik a vásárolt energia mennyi­ségét. 2. A festék- és marónátronfelhasz­­nálás terén tízszázalékos megtakarí­tást érnek el. 3. Papírfelhasználásukat 15 száza­lékkal csökkentik. A MÁV pécsi osztálymérnökségének dolgozói a­­ szegedi osztálymérnökség dolgozóit hívták ki versenyre. Vállal­ták, hogy a kocsik ki- és berakási egységide­jét 1 óráról 45 percre csökkentik. Évi felújítási és beruházási tervüket de­cember 1-re, vágányzáras felépítményi munkáikat — amelyek az őszi forgalom menetét zavarnák — szeptember 1-re befejezik. Május 1 tiszteletére az építési és fenntartási költségeket 5 százalék­kal csökkentik. A Pécsi Magasépítési Vállalat dolgozói május 1 tiszteletére ver­senyre hívták a miskolci Magasépítési Vállalatokat. Többek között vállalták: Az egy főre előírt átlagos termelési értéket május 1-re 5 százalékkal, az év végéig pedig 15 százalékkal túlteljesítik. A sztahanovista munkamódszerek el­terjesztése terén vállalták, hogy min­den falazási munkánál bevezetik Makszimenko elvtárs módszerét. A Pécsi Magasépítési Vállalathoz tartozó összes építkezések ütemterv szerinti határidőit május 1-ig 5 nappal, az év végéig pedig 15 nappal rövidítik meg. A BÉKE VILÁGTANÁCS HATÁROZATAINAK MEGVALÓSÍTÁSÁÉRT Eddig 463.823-an írták alá Ausztriában a békeíveket Több mint nyolcmillió aláírás Franciaországban Nyugat-Németország felfegyverzése ellen Az ausztriai béketanács titkársága közölte, hogy három hét alatt 463.823 aláírást gyűjtöttek össze Ausztriában az öt nagyhatalom békeegyezményét követelő felhívásra. Nagy lendülettel folytatják a fran­cia békeharcosok a Nyugat-Németor­szág felfegyverzése elleni aláírás­gyűjtő mozgalmat. Szombaton délben a begyűjtött és átszámolt aláírások száma mér több mint nyolcmillió volt. Ez a szám magasabb, mint amennyit ugyanennyi idő alatt a stockholmi fel­hívásra szereztek. Mint ismeretes, a stockholmi felhívásra Franciaország­ban kereken 15 millió aláírás gyűlt össze. A békeharcosok kötelezettséget vállaltak, hogy a számot ezúttal túlszárnyalják. Jelenleg ezerszámra zajlanak le egész Franciaországban a gyűlé­sek. Határozatok ezrei követelik Németország leszerelését és ezzel egy­idejűleg az öthatalmi értekezlet meg­tartását a népi Kína képviselőinek be­vonásával. A „Béke"-gyár és munkásai „Béke.“ Ezt a nevet választotta Lengyelország legnagyobb kohászati üzeme. És az üzem nem is érdemtele­nül viseli ezt a megtisztelő nevet. Óriási, sokezer főnyi kollektivája sokat tett az újjászületett lengyel gazdasági élet megerősítéséért és egyszersmind a béke védelméért. Elég annyit mon­dani, hogy a Martin-üzem rövid idő alatt 30 százalékkal emelte fel ter­melését, a nagyolvasztók pedig most kétszer annyi fémet adnak, mint a há­ború előtt. Az üzem dolgozói azonban nem elégednek meg az elért eredmények­kel. ..Én már 37 év óta dolgozom a gyárban — mondja Maksimilian Glecz, az egyik nagyolvasztó mellett dolgozó munkás —, de mikor volt az úgy, mint most, hogy minden nap azon tanácskozunk, mi módon lehetne jobban dolgozni. Most magunknak dolgozunk, mindig azon törjük a fe­jünket, hogyan lehetne még több fé­met adni a népgazdaságnak." Glecz újító — egyik újítását már használják is. Sok ilyen ember van a gyárban. Az egyik újítás, amelyet 4 dolgozó terjesztett be, hatalmas meg­takarítást jelentett az üzemnek, mert az érc csillékre rakásával 150 embert helyettesít. A gyárban serény munka folyik. Az üzem minden dolgozója tudta, mire kötelezi a név, amelyet választottak. Jobban ki akarják használni munka­idejük minden pillanatát, hogy még több acélt termeljenek a béke védel­mében. Megkötjük a háborús gyújtogatók kezét i i t

Next