Szabad Nép, 1951. április (9. évfolyam, 77-101. szám)

1951-04-15 / 88. szám

VASARNAP, 1951. ÁPRILIS 15 Meg kell javítani a konfekcióáruk minőségét! A nagyipari konfekciógyártás ná­lunk mindössze kétéves. E rövid idő alatt is hatalmasat fejlődött ez az új iparágunk: ugrásszerűen emelkedett a termelése, egész sor ruhaféle jelentős mértékben olcsóbbodott és­­ a ma­gyar kereskedelmi piacon addig soha nem látott — remek konfekcióáruk kerültek ki az üzemekből. Mindez ma­gával hozta azt, hogy a konfekcióáruk kereslete erősen megnövekedett. Nő a kereslet természetesen azért is, mert megnőtt a dolgozók vásárlóképessége: a dolgozók és családtagjaik, akik az elmúlt évtizedekben alig­ ritkán vá­sároltak új ruhát — ma nem kény­szerülnek levetett holmik hordására. Az életszínvonal emelkedésével a dol­gozók igénye is megnövekedett Az üzletekben keresik a szépet és a jót, szeretik a dús választékot. Az elmúlt két év tehát új iparágat teremtett, s ez máris jelentős ered­ménnyel dolgozott Nem jelentheti ez azonban, hogy szemet húnyjunk a konfekcióipar hibái felett Minőségi hi­bákról van szó, arról, hogy dolgozóink nem találják meg mindig a megfele­lően kidolgozott, megfelelő méretű konfekcióárut. Ötéves tervünk túlteljesítése nem­csak azt jelenti, hogy mennyiségileg akarunk többet termelni, hanem azt is, hogy a minőséget javítani kell. Szocialista iparunk feladata: jó minő­ségű árut adni a dolgozóknak! „A szocialista ipar fölényének — mint Rákosi elvtárs mondotta — a minő­ségben is meg kell mutatkoznia." Milyen jogos panaszokat vetnek fel dolgozóink? Panaszaikból megtudjuk, hogy a Kispesti Férfiruhaipari Vállalat öltönyei szűkek, a nadrágok színe sok­szor elüt a zakóétól, nem egyen­lőek a nadrágok hajtókái, és így tovább. Nemrégiben a Férfiruha nagykereske­delmi Vállalat 5. raktárából próba­képen válogatás nélkül emeltek ki 20 darab 52. számú férfiöltönyt — egyik sem felelt meg az előírt méreteknek. A Női ruhaipari Vállalat­ készítette ka­bátok bélései gyakran szűkek, a ka­bátnak nincs tartása. A Debreceni Ruhagyár sötétszínű kartonból, fia­talos, japánujjú ruhákat készít, vi­szont világos anyagból úgynevezett „mama ruhákat”. Gyakori, hogy a gomblyukakat nem varrják ki. „Sírni­­való látvány, hogy a drága anyagból mit hozott ki a Bajai Ruházati Üzem" — mondta az egyik felszólaló az áp­rilis 6-i kereskedelmi-ipari értekez­leten. Az ilyenfajta hibák okozzák, hogy készruhaféléből mintegy 40 millió fo­rint értékű áru halmozódott fel az ál­lami kereskedések raktáraiban. A minőségért a ruházati üzemek igazgatói a felelősek. Az igazgató jó műszaki irányítással, ellenőrzéssel biz­tosítsa azt, hogy csak kiváló minő­ségű áru kerüljön ki üzeméből s ne rontsa le a többi üzemből kikerült jó áru hírnevét is. Az igazgatónak úgy kell vigyáznia gyára hírnevére, mint szeme fényére. „Szükséges, hogy min­den egyes ipari vállalatunk csakis jó­minőségű árut bocsásson ki s megbe­csülést szerezzen gyári, üzemi véd­jegyének" — mondta Malenkov elv­társ, a Szovjetunió Kommunista (bol­sevik) Pártjának XVIII. értekezletén. A tények azt bizonyítják, hogy ruha­ipari vállalataink igazgatóinak egy része ezt távolról sem érzi át. Csak így fordulhat elő olyan eset, mint amilyen a Női ruhaipari Vállalatnál megtörtént, ahol 2000 kabát kiszabása után vették csak észre azt, hogy a szabásminták nem megfelelőek. Közszükségleti cikkeket gyártó szo­cialista üzem igazgatójának köteles­sége figyelni a fogyasztók igényeit. Persze, nem engedhet pillanatnyi „di­vathóbortnak” — de a jogos kívánsá­gokat figyelembe kell vennie és soha sem szabad szem elől tévesztenie azt, hogy népünk felemelkedésével együtt jár az igények emelkedése is s az ilyen igényt­ jogos kívánságnak kell tekinteni! Ennek ellenkezőjét mutatja a Soproni Konfekcióüzem példája: a falusi dolgozók által annyira kedvelt ce­g-anyagból olyanfajta hosszú zakót készítettek, amit nem visel a falusi dolgozó. Egy másik alkalommal a nagykereskedelmi vállalat felszólalá­sára ugyanennek az üzemnek vezető­sége így válaszolt: „Nem lehetünk te­kintettel a kereskedelem kifinomult igényeire, mi csak a dolgozók szem­pontjait tekintjük.” A tények azonban (a hibás áru) azt mutatták, hogy az üzem vezetősége éppen a dolgozók szempontjaira nem ügyel, s helyeseb­ben járt volna el, ha alkalmazkodik a kereskedelem bírálatához. Hiszen a kereskedelem az, amely arra hivatott, hogy a dolgozók jogos kívánságait tolmácsolja az iparnak. Az igazgatónak számos lehetősége van a minőség javítására. Ha az igaz­gató valóban elsőrendű kérdésként kezeli a minőséget, akkor él is ezekkel a lehetőségekkel. Biztos és jó eszköz a minőség megjavítására az, ha gon­doskodik a szakmunkásképzésről. A ruházati ipari üzemekben ezen a té­ren kevés történt. A ruházati ipar igazgatóinak jelentős része nem mérte fel időben azt a felfelé ívelő utat, melyet tervünk megjelöl a ruhá­zati ipar számára. Ahol meg is indult a szakmunkásképzés, ott is a rossz szervezés miatt sokszor igen nagy volt a lemorzsolódás. A Békéscsabai Ruhagyárban például a részvevők 40 százaléka elmaradt a szakoktatástól. A rendszeres szakoktatás hiányában nagy a szükséglet teremmesterekben, szalagvezetőkben, technikusokban s ez is érezteti hatását az áru minőségé­ben. Hogy az üzemek igazgatói közül számosan nem látják eléggé a minő­ségi gyártás fontosságát, dolgozóink igényeinek megnövekedését, azt mu­tatja az is, hogy nem törekedtek a se­­lejtmentes munkára ösztönző szocia­lista bérezés bevezetésénél a premizá­lásra, a példamutatóan, gondosan dol­gozó munkások megjutalmazására. A Békéscsabai Ruhagyárban megtörtént, hogy a minőségi termelésben is élen­járó sztahánovistákat időbérben dol­goztatták. A könnyűipari minisztériumban és a belkereskedelmi minisztériumban átlag hetenként tartottak értekezlete­ket, ahol újra meg újra napvilágra ke­rültek a hibák — de utána alig tör­tént valami. Mi volt ennek az oka? A könnyűipari minisztérium csak szórványos jelenségnek tartotta a fel­merülő hibákat. A belkereskedelmi mi­nisztérium pedig nem szállt síkra eré­lyesen a hibák kijavításáért. A keres­kedelmi vállalatok vezetői csak arról panaszkodtak, hogy „hónapokig hever a pénzünk egy-egy nehezen eladható áruban”. Nem érezték tehát át, hogy a súlyos minőségi hibák egész nép­gazdaságunkat károsítják meg. Hogyan javíthatott volna a két mi­nisztérium a hibákon? Elsősorban úgy, hogy a könnyűipari minisztérium elfo­gadja a belkereskedelmi minisztérium bírálatát s nemcsak védekezik ellene, hanem kivizsgálja a bajok gyökereit. Ha együttesen vizsgálták volna felül a gyártást, ha alaposan megnézik a nagy- és kiskereskedelmi vállalatoknál az árut — ez meghozta volna azt az eredményt, hogy a konfekciógyártás valóban minden árucikkben kiválót termelhetett volna. A könnyűipari mi­nisztériumnak rendszeresíteni kellett volna az ellenőrzést, sokkal jobban ér­vényre juttatnia az üzemek igazgatói­nak egyéni felelősségét, észre kellett volna vennie a szakoktatásban mutat­kozó elmaradást. De a belkereskedelmi minisztérium is már gyökerében meg­akadályozhatta volna a hibákat. Arra kellett volna szorítania vállalatait, hogy ne vegyenek át a dolgozók igé­nyeinek meg nem felelő árut, ne ke­rüljön selejtes ruhaféle az üzletekbe! A minőség kérdése tehát sokszor el­sikkadt. Ennek velejárója lett az is, hogy az üzemek dolgozói sem értet­ték meg mindig ennek fontosságát, s így az ő gondatlan munkájuk is hozzájárulhatott a hibákhoz. A jó minőség nemcsak technikai kérdés, ha­nem nevelés kérdése is. A ruházati iparban sok az üzemekbe újonnan be­került dolgozó. Ezek közül sokan nem értették meg azt, hogy a selejtes áru elsősorban őket, a dolgozókat káro­sítja meg. A pártszervezetek jónéhány üzemben nemcsak a vállalatvezetés ellenőrzését hanyagolták el, hanem a felvilágosító munkát is. Így történhe­tett, hogy a Fehérneműipari Vállalat­nál hosszú ideig csak kisméretű inget készítettek a szalagokon, mert ezekkel nagyobb teljesítményeket lehetett el­érni, persze ekkor a kereskedelmi for­galomba kevés átlagos, vagy nagyobb­­méretű ing került. A konfekcióiparban mutatkozó hibák — ha kisebb mértékben is — megta­lálhatók egyéb könnyűipari cikkek gyártásánál is. Például a Szombathelyi Cipőgyár­nál a csak szandálcipőre alkalmas ha­sított felsőbőrből készítettek női fél­cipőt, ugyanakkor az erős és jó minő­ségű barna boxból szandálcipőt. (Csak 9000 pár cipő elkészülése után derült ki a hiba.) Vagy egy másik példa: a vásárlóközönség csak nehezen talál 1—2 literes lábasokat — ugyanakkor 10 literes lábasokból raktárkészlet halmozódott fel. Az edényipari válla­latok igazgatói sem vették figyelembe a vásárlók szükségleteit, de ezen túl, még a könnyebb ellenállás vonalán is haladtak, mert a nagy űrtartalmú edé­nyek gyártása gyorsabb és könnyebb, a nagykereskedelmi vállalatok pedig kilószámra és nem darabszámra ve­szik át tőlük a kész árut. Nem lenne helyes, csak a hibákat látni és könnyűiparunk termelésének, belkereskedelmi hálózatunknak ered­ményei előtt szemet hunyni. De a konfekciógyártásban és egyáltalán a dolgozók közszükségleti cikkeinek gyártásában komolyan meg kell javí­tani a minőséget. Jó anyagból rossz árut készíteni: bűn, vétek a dolgozók­kal szemben. A mi államunk a lehető legjobbat akarja dolgozóinknak nyúj­tani. Ezt üzemeink igazgatóinak biz­­tosítaniok kell. György István A katolikus papok budapesti békebizottságának felhívása a katolikus papokhoz A katolikus papok budapesti béke­bizottsága az alábbi felhívással fordult a főváros katolikus papjaihoz: „Főtisztelendő Oltártestvérek! A béke ügye és a béke mellett való nyílt kiállás történelmet alkotó erő­ként testesül meg abban a sok száz­millió emberben, akik minden erejük­kel harcolni is készek a világbéke megteremtéséért. Nekünk, nagybuda­pesti katolikus papoknak szintén szol­gálnunk kell a béke ügyét, legjobb tudásunkkal, minden erőnkkel és lelki­pásztori munkánkkal. A katolikus papok országos béke­bizottságának felhívását mindenben magunkévá tesszük és kérjük min­den nagy budapesti, népünkhöz hű és dolgozóinkkal sorsközösséget vállalni kész papunkat, járjanak elől jó pél­dájukkal és felvilágosító munkájukkal a békeívek aláírásánál. Érezzék meg híveink, hogy katolikus lelkiismeretünk szavára hallgatunk ak­kor, midőn a béke ügye mellett nap nap után kiállunk és imádságunk mel­lett munkánkat is beállítjuk abba a világmozgalomba, amely most az öt nagyhatalom békés megegyezésének sürgető követelésén keresztül szebb és boldogabb élet felé akarja elvezetni a népek közösségét. Oltártestvérek! Dobbanjon össze szí­vetek a békét akaró és békéért har­coló embermilliók szívével és a fővá­ros katolikus papsága aláírásával is mutasson példát mindenkinek, hogy a béke ügyének szolgálatában együtt védjük a pusztulástól dolgozó népünk­kel a magyar családok otthonát, a gyárakat és hidakat, a dómokat és a kis templomokat, védjük az embert, a kenyérkeresőt, védjük az anyát, aki bölcsőt ringat, védjük a gyermeket, akié a jövő. A béke nekünk szent ügy és papi hivatásunkat teljesítjük akkor, midőn a betűjét őszintén és nyíltan szolgáljuk. A katolikus papok budapesti békebizottsága.” A felhívást a következő katolikus papok írták alá: dr. Szécsy Antal plé­bános, a békebizottság elnöke, Bru­­nári Ferenc plébános, alelnök, dr. Babocsa Endre plébános, titkár, dr. Báli Ferenc karitász igazgató, titkár és Röss Ernő Bertalan plébános, Lom­bos László apostoli prefektus, Lello­­vits Endre hitoktató, Élő József s. lel­kész, Olbrich Béla lelkész, Mezősi Béla káplán, Szabó László plé­bános, Kacziba József plébános, dr. Záhorszki Gyula plébános, Vár­helyi Vilmos lelkész, hitoktató, Ja­kab Patrik lelkész, dr. Magas Miklós káplán, Szabó Pál plébános, Déri Gyula s. lelkész, Pető Zoltán káplán, Tész Imre lelkész, Kránitz Imre lel­kész, Sándor Dénes lelkész, Kristó­­falusi Ferenc gk. lelkész, Mosonyi László gkat. lelkész, Németh János Vitányi György lelkész, a békebizott­ság tagjai. Átmenetileg áthelyezik az Algyő és Pusztaszer közötti gazdasági vasút vonalát A közlekedési és postaügyi minisz­térium közli: Az Algyő és Pusztaszer közötti tíz kilométer hosszú gazdasági vasút vonalát — amely a nyári idény­ben nincs kellőképpen kihasználva —, egy időre átszállítják az egyik na­gyobb építkezéshez Itt fektetik le a vágányokat és ezen szállítják majd az építkezéshez szükséges anyagokat. Az Algyő és Pusztaszer közötti — jelenleg kihasználatlan —­ gazdasági vasútvonal áthelyezése, népgazdasági szempontból igen jelentős. Amint az építkezést befejezik — még az őszi termény- és cukorrépaszállítások ideje előtt —, visszaszállítják a vasútvona­lat eredeti helyére. SZABAD NÉP Három szabadtéri előadáson lép fel a Mojszejev-táncegyüttes A Szovjetunió Állami Népi Tánc­­együttese a rendkívül nagy érdeklő­désre való tekintettel hamarosan há­rom szabadtéri előadást tart. Az ül­lői úti sporttelepen április 24, 25 és 26-án este 8 órai kezdettel egy egy előadáson 35.000 ember előtt mutat­ják be a ragyogó táncszámokat. A szabadtéri bemutatókig a Mojszejev­­táncegyüttes folytatja előadássorozatát a Városi Színházban és vidéken. A szabadtéri előadásra a jegyek az MSZT budapesti szervezeteinél váltha­tók. 7 Az ötéves terv végére minden községben lesz mozi Felszabadulás előtt hazánkban mind­össze 350 falusi mozi működött. Ezek nagy többsége elpusztult a­­ háború éveiben, úgy hogy 1945-ben mindössze 60 községben volt filmvetítőgép. A há­rom-, majd az ötéves terv hatalmas beruházásai 1949-ben 431, 1950-ben pedig már 1059 község dolgozó pa­rasztjaihoz juttatták el a mozit. Az ötéves terv végére pedig nem lesz or­szágunkban olyan község, ahol ne lenne mozi iiiiiiiiiiniinimiiiiiiiiiiiiiiiiiiminMiiiiniiiiiiiiiiiiniiiMiiimmiiiniiiiiiii;miiiiiimiiiiiinmiiiniiiiiiinniiimiiiiiiii:iiinni A micsurini tudomány felmérhetetlen segítséget nyújt a mezőgazdasági termelőknek Egy magyar ösztöndíjas levele a Szovjetunióból 1950. OKTÓBERÉBEN jöttem Micsurinszkba tanulni. Nagy kitüntetés számomra és az itt tanuló magyar egyetemisták számára, hogy Micsurinszk­­ban közvetlenül a micsurini tudomány forrásánál együtt tanulhatunk a szov­­jet fiatalokkal s elsajátíthatjuk a micsurini tudományokat. De nemcsak ki­tüntetés, hanem végtelen tanulási lehetőség is, hogy azokon a területeken kísérletezhetünk, amelyeken ezelőtt 16 évvel még Micsurin kísérletezett. En­nek a nagy szovjet tudósnak a hagyatéka kimeríthetetlen. Halála után a meglévő növényanyagból újabb, 112 fajtajelöltet adtak ki széleskörű kísérle­tezésre és 21 újabb kiváló minőségű fajta termesztését kezdték meg. De ezzel még a hatalmas növényanyag feldolgozása korántsem fejeződött be. Micsurin legközelebbi munkatársai és legjobb tanítványai tovább dolgoznak azon, hogy a Micsurin által előállított növényanyagból újabb fajták szüles­senek, hogy ezekkel még északabbra kiterjesszék a növénytermesztés határait. Micsurin fajtáit ma a Szovjetunió 52 területén termesztik, a Kárpá­toktól Vladivosztokig. Olyan helyeken is terem gyümölcs, ahol azelőtt nem is igen gondoltak gyümölcstermesztésre, így például az Uralban, Cselja­­binszk és Szverdlovszk környékén ma virágzó gyümölcsösök vannak. MICSURIN TANÍTVÁNYAI eredményesen folytatják tovább nagy tanítójuk természetátalakító munkáját. Állandóan szemük előtt tartják Mi­­­csur­in mondását: „Nem várhatunk könyöradományt a természettől, felada­tunk az, hogy elvegyük tőle, amit akarunk". Hogy Micsurin tanítványai újabb hatalmas eredményeket tudnak felmutatni, az annak is tulajdonítható, hogy a kutatók és nemesítők munkája szorosan összefonódik a szovhozok és kolhozok gyakorlati gyümölcstermelő munkájával. Főiskolánkon például az egyes tanszékek egy-egy részelőadásának befejezésekor meghívják a szov­hozok és kolhozok termelésben élenjáró dolgozóit, hogy tartsanak előadást a hallgatóknak gyakorlati módszereikről, hogy elmondják, milyen eszközök­kel, milyen módon érték el kiemelkedő eredményeiket. Nekem is alkalmam volt részt venni egy ilyen előadáson. Ezt a főiskola gyümölcstermesztési tan­széke rendezte a negyedéves hallgatóknak és az előadóknak. A zsúfolt te­remben egy fiatal nő ment fel az emelvényre. A pervomaji terület egyik szovhozának munkacsapat-vezetője, Marija Mihajlovna Fomina. Fiatal, talán 26 éves lány, nyugodtan, minden zavar nélkül kezdte meg ismertetőjét ter­melési módszeréről. Szavait feszült figyelem és érdeklődés kísérte. Tizenkét éve dolgozik a szovhozban és nyolc éve munkacsapat-vezető. Az egres ter­mesztéséről beszélt, arról, hogyan ért el csapatával egy hektáron 210 mázsás ter­­mést. Elmondta, hogy a termesztett fajtának szokásos életkora 12 év. Az ültetési táv kétszer két méter, hektáronként valamivel több, mint 2000 darab növény van. A legjobb termő­tövek 30—35 kilogramm termést is adtak. TÖBB OLYAN GYAKORLATI PROBLÉMÁRA hívta fel a kutatók figyelmét, amely egészen új szempontokat adott a növény továbbfejlesztési munkájához. Az egres trágyázására hektáronként 200 mázsa fekáltrágyát és 2 mázsa nitrogéntartalmú műtrágyát használtak, és évente kétszer permeteztek. A trágyának ilyen összetétel szerinti használata az egres termesztésében ed­dig ismeretlen volt a kutatók és tudósok előtt. A másik jelentős kérdés: a növény szakaszos fejlődésének legmegfelelőbb öntözési idő kikísérletezése. Fomina, az egyszerű szavhozdolgozó, ismeri a micsurini tudománynak a sza­kaszos fejlődésre vonatkozó alapvető tételét, alkalmazza azt a gyakorlatban és hatalmas eredményeket ér el általa. (Számtalanszor tapasztaltuk rövid ittlétünk alatt, hogy a micsurini tudomány behatolt a legszélesebb tömegek közé, hogy valóban a nép tudománya.) Fomina elvtársnő kétszer öntözött évente, május és június közepén. A két ízben történő bőséges öntözés a gyakorlat bizonysága szerint egyik alapfeltétele volt a magas terméseredménynek. A harmadik jelentős gyakor­lati szempont Fomina munkamódszerében a növények ifjítása volt A leg­magasabb terméseredményt akkor érték el, amikor a növény 12 éves volt, tehát a növény életének utolsó évében. Fomina rámutatott, hogy mind a trá­­gyázási, mind pedig az öntözési módszerével arra törekedett, hogy a növé­­nyek életkorát meghosszabbítsa, s a legmagasabb termőképességet továbbra is megtartsa. Ez hosszú évek nehéz munkája árán sikerült is. Ma a 18—20 éves növénytelepítések továbbra is magas terméseredményeket adnak. AZ ELŐADÁS BEFEJEZTÉVEL a hallgatók kérdéseket tettek fel az előadónak, többek közt azt, hogy ebben az évben munkacsapatával milyen eredményt akar elérni? Fomina elvtársnő azt válaszolta, hogy az említett agrotechnikai módszerek tervszerűbb alkalmazásával és továbbfejlesztésével ebben az évben 250 mázsa termésre számítanak. A jelenlévő előadók felszó­lalásaikban rámutattak arra, hogy a Fomina elvtársnő által ismertetett agro­technikai módszerek alkalmazása újabb lehetőségeket biztosít az egres ter­mesztésében. Megfelelő öntözéssel és trágyázással nem lehetetlen az évi 40—50 kilogramos termés növényenként, ami hektáronként legalább 500 má­zsás termést jelent. Ez a példa azt mutatja, hogy a micsurini tudomány — mint ahogy a szovjet tudomány többi ága — elválaszthatatlan a gyakorlattól, s éppen ezért szinte korlátlan lehetőségek állnak a szovjet gyümölcstermesztők előtt. Egy­ben mutatja azt is, hogy milyen magasra tört a szovjet nép, hogyan alkal­mazzák a tudományt mindennapi munkájukban a kolhozok és szovhozok dol­gozói Levelemmel a magyarországi szakegyetem karainak a figyelmét szeret­ném felhívni arra, hogy az elmélet és gyakorlat szoros kapcsolatáért mindent kövessenek el, mert egyedül így fejlődhet tovább a tudomány. Hívják meg egy-egy előadásra az egyes termelési ágak legjobbjait, a kitüntetett gyümölcs- és növénytermelőket, a legjobb állattenyésztőket, s figyelmesen, gondosan mérlegelve minden szót, hallgassák meg a gyakorlat embereinek termelési módszereit. Ezek az előadások nemcsak a hallgatók gyakorlati felkészültsé­gét mélyítik el, hanem igen termékenyítőleg hatnak az egyetemek előadóinak, tudósainak kutató munkájára is. A MICSURINSZKI MAGYAR ÖSZTÖNDÍJASOK csoportja az MDP II. kongresszusának tiszteletére vállalta, hogy tanulmányi eredményét év vé­gére 4:3-re javítja. Felajánlásunkat becsülettel fogjuk teljesíteni. Hogy tanul­mányi munkánkban miképpen haladunk és hogyan teljesítjük felajánlásunkat, valamint itteni életünkről későbbi levélben számolok be. Most csupán a mi­csurini tudomány egyetlen vonásáról, a gyakorlathoz való viszonyáról akar­tam írni. Elvtársi üdvözlettel: Tamási István aspiráns, Micsurinszk

Next