Szabad Nép, 1951. május (9. évfolyam, 102-125. szám)

1951-05-26 / 121. szám

VILÁG PROLETÁRJAI SZABAD NÉP MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJÁNAK KÖZPONTI LAPJA IX. ÉVFOLYAM, 121. SZÁM ARA 50 FILLÉR SZOMBAT, 1951. MÁJUS 26 A kommunizmus Sztálingrádnál, Dél-Ukrajnában és Észak-Krímben a tudósok és munkások, a mérnökök és technikusok határidő előtt teljesítik feladatukat, a talajfelkutatást az új csatornák helyén. Kujbisevnél, a Volga partján, az erdős Magetna-hegy lábánál munkások egész hadserege fogott már hozzá, hogy elkészítse az épülő erőmű óriási alapzatát. A Volga—Don-csatorna még ez évben elkészülő 101 kilométeres medre mentén traktorok, vontatók, földkiemelő- és földgyaluló-gépek markolják, hordják, szórják a földet; nem egy helyen már kész a csatorna rézsűje, kikövezték az oldalát is. Tahia Tas-nál, ahonnan az 1100 kilométer hosszú türkmén főcsatorna kiindul, már lakótelepek sorakoznak, raktárak épültek, kikötő létesült, s készül az első üzem, a fafeldolgozó gyár. A mérhetetlen szovjet ország minden részéből szinte végeláthatatlan vonatszerelvények, megszámlálhatatlan hajókaravánok szállítják a modernebbnél modernebb gépeket, felszereléseket a kommunizmus nagy építkezéseihez. Moszkva és Leningrád, az Ural és a Távol-Kelet, a Krím és Szibéria mindent megad, ami csak a nagy sztálini építkezésekhez kell — elküldi fiait és leányait is, akik a szocialista munka hőseivé válnak a természet gigászi átalakításáért vívott harcban. Az egész szovjet nép megmozdult, az egész szovjet föld szolgálja a nagy sztálini építkezéseket. „Sztálin elvtárs azt tanítja — mondotta a Nagy Októberi Forradalom 33. évfordulóján Bulganyin elvtárs —, hogy a kommunizmusban a tervszerűen megszervezett népgazdaság mind az iparban, mind a mezőgazdaságban a legmagasabbfokú technikára fog támaszkodni. Ennélfogva meg kell szerveznünk a szovjet gazdaság újabb fellendülését, még magasabbra kell emelnünk a gazdasági ágak technikai színvonalát és tovább kell fejlesztenünk országunk termelő erőit. A szovjet nép előtt álló e feladatok fényében óriási jelentősége van a volgai, kujbisevi és sztálingrádi vízierőművek, az amudarja—krasznovodszki türkmén főcsatorna, a Dnyeper-folyón a kahovkai vízierőmű, valamint a délukrajna—északkrími csatornák megépítésére vonatkozó kormányhatározatoknak. Méreteikben, technikai elgondolásukban és megvalósítási határidejükben ezek az építkezések már valójában a kommunizmus építkezései.” A vízierőművek összteljesítménye több mint négymillió kilowatt lesz, közepes vízhozam mellett évenként 22 milliárd kilowattóra villanyenergiát szolgáltatnak, annyit, amennyi egy és negyed évszázadra fedezné Budapest jelenlegi teljes világítási áramszükségletét. A négy vízierőmű évi 50 millió tonna szénmegtakarítást jelent a szovjet népgazdaság számára — ez a mennyiség 25—30 évig fedezné a MÁV teljes szénszükségletét, mai forgalmát alapul véve. A nagy csatornák megépítése mintegy 25 millió hektárnyi terület vízellátását teszi lehetővé, vagyis csaknem háromszor akkoráét, mint Magyarország egész területe. Az újonnan öntözött területeken a búzatermés felülmúlja majd egész Kanada búzatermését és kétszerannyi lesz, mint Franciaország, négyszerannyi, mint Argentina búzatermése. A szovjet ember — mondta Lenin — szeret álmodozni. De nem álom — a legközelebbi évek valósága már, hogy a szovjet nép, a Bolsevik Párt, Sztálin akarata nyomán „Volga-anyácska” összeölelkezik a „Csendes Donnal”, tarka virágokkal pompázik, aranyló búzát terem, gyümölcsöt kínál a sivatag, könynyebbé és termelékenyebbé válik emberek tízmillióinak munkája. A és a béke művei sztálini természetátalakító terv vízierőművei 5—6 éven belül újabb óriási mennyiségű, olcsó villanyenergiával látják el a rohamosan fejlődő szovjet ipart, elősegítik a mezőgazdasági termelés két alapvető ágának, a növénytermelésnek és az állattenyésztésnek teljes gépesítését, a munka termelékenységének olyan növekedését, amely lehetővé teszi az eddigi eredmények túlszárnyalását, megnyitja az utat a kommunizmust jellemző termékbőség számára. A sztálini építkezések a kommunizmus építkezései, de épp ezért a béke művei is. Ilyen tervek elképzelhetetlenek az imperialista világban, amelyben a tőkés országok, az USA vezetésével és parancsára eszeveszett fegyverkezési versenyt folytatnak. „ ... egyetlen állam sem, a szovjet állam sem képes teljes erővel kifejleszteni polgári szükségletekre dolgozó iparát, olyan nagy épíkezéseket kezdeni, mint a volgai, dnyeperi, amudarjai vízierőtelepek... és ezzel együtt, ezzel egyidejűleg megsokszorozni fegyveres erőit, fejleszteni hadiiparát” — mondotta Sztálin elvárs, a Pravda tudósítójának adott nyilatkozatában, rávilágítva ezzel arra, hogy a sztálini korszak nagy építkezései szerves részei a Szovjetunió békepolitikájának. Ilyen hatalmas célokat valóban csak az a nép tűzhet maga elé, amely szilárdan és következetesen a béke politikáját folytatja, amely „a saját útját járja, védelmezve a béke ügyét, megmutatva, hogy a békét akarja, leleplezve ellenségei rablószándékát és bebizonyítva, hogy háborús gyújtogatok”. (Sztálin.) Ilyen gigászi művekbe csak az a nép kezdhet, amely eltökélte, hogy nem hagyja lerombolni azokat és sziklaszilárdan meg van győződve arról, hogy minden ellenséggel szemben képes megvédelmezni mindazt, amit két keze munkájával alkotott. Az USA vezette imperialista tábor politikáját hosszú évek óta egy új háború előkészítése jellemzi. Koreában az imperialisták már át is tértek a nyílt agresszióra: gyújtogatnak és rabolnak, gyilkolnak és pusztítanak — zsoldoshadseregük vadsága felülmúlja a német és a japán fasisztákét. S bár intervenciójuk tizenegy hónapja alatt vereségek egész sorozatát szenvedték el, bár katonai kudarcuk egyenes következményeként kátyúba jutott egész háborús politikájuk is — ebből a helyzetből továbbra is a háború kiterjesztése irányában keresik a kiutat. Milyen szöges, alapvető ellentét a kétféle politika között! Az egyik oldalon rablóháború, őrült fegyverkezés, amely nyomorba dönti a kapitalista országok dolgozóit és egy újabb világégés veszedelmével fenyegeti a népeket — a másik oldalon rendíthetetlen békepolitika, a jövőbe mutató hosszútávú, békés tervek, az élet ügyét, az emberiség felvirágoztatását szolgáló sztálini alkotások. A béke művei a sztálini építkezések azért is, mert tovább növelik a Szovjetuniónak, a béke legfőbb őrének gazdasági erejét, tovább szilárdítják hatalmát. Kell-e mondani, hogy ezzel még nyomatékosabbá válik a világ népeinek békekövetelése — hogy az acél és búza újabb százmillió tonnái emelnek akadályt a háborús gyújtogatók elé? A szovjet embereket éppen ennek a tudata ösztönzi csodálatosnál csodálatosabb munkahőstettekre a nagy építkezéseken, ez készteti őket arra, hogy minden erejükkel és minden eszközzel kivegyék részüket a sztálini tervek megvalósításából. A dnyepropetrovszki gyár egyik munkása, J. Perevegyencev a nemrégiben lezajlott állami kölcsönjegyzés alkalmából ezeket mondotta: „Üdvözöljük a szovjet kormány határozatát a kölcsön kibocsátásáról és amit munkával megtakarítottunk — a kommunizmus építése nagy ügyének adjuk. Új kölcsönt jegyzek, hogy hamarabb kigyulladjanak a volgai és dnyeperi gigászi vízierőművek lámpái, hogy kivirágozzanak a kertek Ukrajna, a Krím és Közép-Ázsia aszályos vidékein.” A szovjet nép, amely felépítette a szocializmust, valósággá formálta az emberiség legjobbjainak hő vágyát, a még elnyomott százmilliók reménységét — tudja, hogy az eredmények nem hullanak maguktól az ölébe, hogy tántoríthatatlan akarattal és odaadással kell kiharcolni őket. A sztálini építkezések nemcsak a szovjet dolgozókat lelkesítik. Új és új ösztönzést adnak a világ minden békeharcosának, például szolgálnak a szocializmust építő országoknak is. A népi demokráciák szintén hozzáláttak hatalmas alkotások építéséhez. S ha méreteikben, hatásuk■ ban a mi alkotásaink még nem foga s hatók a szovjet nép gigászi műveihez — bizonyos, hogy azelőtt még csak nem is álmodhattunk volna ilyen tervekről. Nálunk, Magyarországon, a Horthy-rendszerben a „szakértők” még azt is vitatták, váljon megokolt és szükséges-e egyáltalán öntözés útján növelni a mezőgazdasági termékek mennyiségét? Most Pártunk kezdeményezésére a módosított ötéves tervben az eredetileg előirányzott 118.000 kataszteri hold helyett 323.000 holddal növeljük 1954-ig az öntözött területet. Villamosenergiatermelésünk 1954-re az eredetileg előirányzott 4270 millió kilowattóra helyett 6050 millió kilowattóra lesz. Megépítjük a Dunai Vasművet, a Földalatti Gyorsvasutat, a Tiszalöki Erőművet, az Inotai Alumíniumkombinátot — hogy csak a legnagyobbakat említsük. A magyar nép életében, a szocializmus építésében ezek ma hasonló szerepet töltenek be, mint a sztálini alkotások a szovjet nép életében, a kommunizmus építésében. A mi nagy terveink is a béke művei. Módosított ötéves tervünk is csapást mér az imperialisták rágalomhadjáratára, amely a szabad és békeszerető népeket „agresszoroknak” akarja feltüntetni, hogy a „védekezés” címén taszítsa háborúba az imperialista országok népeit. Nagy alkotásaink ugyanakkor hozzájárulnak a béketábor erőinek további növekedéséhez. A „vas és acél országává, a gépek országává” váló Magyar Népköztársaság még szilárdabb bástya lesz a béke frontján! ösztönözzenek bennünket a sztálini békeművek és a mi nagy alkotásaink ugyanolyan munkahőstettekre, ugyanolyan öntudatos helytállásra, mint amilyenre a szovjet nép mutat példát. Tanuljunk még többet a szovjet emberektől, sajátítsuk el még jobban a szocializmus építésének a Szovjetunióban bevált módszereit, álljunk ugyanolyan tántoríthatatlanul a béke frontján, mint nagy példaképünk, felszabadítónk és segítőnk: a dicső szovjet nép. A MAI SZAMBAN A fémgyűjtés hírei (2. old.) — Kovács István: Kádermunkáink kérdései (3. old.) — Borisz Polevoj levele a Pravdában Magyarországról (4. old.) — Béres Andor: A Tito-banda nemzeti gyűlölködést szít (5. old.) — A fekete lobogó (6. old.) — Hajdú, Szolnok, Veszprém az élen — Komárom és Baranya erősen elmaradtak a kapásnövények ápolásában (7. old.) — Gondos, rendszeres, meggyőző munka nélkül nincs jó eredmény a tojásbegyűjtésben sem (7. old.) — Sze En Hu phenjani munkásnő levele (8. old.) A szovjet ifjúság ismeri nemzetközi kötelezettségeit és a jövőben is a világ békéjéért fog dolgozni Mihajlov elvtárs felszólalása a DIVSZ végrehajtó bizottságának ülésén A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség végrehajtó bizottsága pénteken reggel folytatta tanácskozásait. A pénteki ülés elnökségében helyet foglalt Dénes István elvtárs, a DISZ főtitkára is. Az ülést Enrico Berlinguer nyitotta meg és bejelentette, hogy folytatják a vitát a napirend első pontja felett. Az első felszólaló Rinus Hales, az Általános Holland Ifjúsági Szövetség főtitkára volt. Beszámolt a holland ifjúság egyre rosszabbodó helyzetéről, amelyet az amerikai lakájkormány háborút előkészítő politikája okoz. A holland ifjúság ellenállása azonban gyorsan nő. — Az ifjúság békéért folytatott harcában — mondotta — első sorokban vannak az Indonéziában katonaként szolgált fiatalok, akik tisztán látják, hogy a holland és indonéz ifjúság harca nem választható el egymástól. Ezután Pemuda Rákját, az indonéziai Népi Ifjúság küldötte szólalt fel. Elmondotta, hogy a jelenlegi indonéz kormányban az amerikaiak ügynökei ülnek, akik megfosztották Indonézia ifjúságát és népét a forradalomban kivívott demokratikus szabadságjogoktól, terroruralmat vezettek be, s az ifjúság számos vezetőjét megölték, vagy bebörtönözték. 1949-ben a Hattakormány az amerikaiak ellenőrzése mellett egyezményt írt alá a holland kormánnyal, amely valójában a gyarmati uralom visszaállítását jelentette. Az úgynevezett Indonéz Köztársaság ma már nemcsak holland, hanem amerikai gyarmat is. A gumi- és óntermelésnek ma több mint 90 százalékát az Egyesült Államokbanszállíijá£ A kormány költségvetésének csak 1,1 százalékát fordítják a mezőgazdaság és csak 0,9 százalékát az ipar és kereskedelem céljaira. A hadsereg, a rendőrség és a közigazgatás kiadását ezzel szemben a költségvetés 60 százaléka szolgálja Míg a munkások átlagos havi bére alig elegendő 10 napi élelemre, a kapitalisták haszna állandóan nő és ezzel együtt nő az amerikai tőke érdekeltsége is. 1948-ban az amerikai tőke az összes külföldi tőkebefektetések 10 százalékát tette ki, 1949-ben pedig már 40 százalékra emelkedett az arány. Pemuda Rákját végül hangsúlyozta, hogy azindonéz ifjúság egyre erősödő harcot folytat a gyarmati kizsákmányolás és kivívott jogainak lábbal tiprása ellen és ebben a harcában egyre szorosabb együttműködést létesít az ország valamennyi imperialistaellenes és feudalizmusellenes erőivel. Egyre erősödik a nemzeti egység, amely a gyarmati statútum eltörléséért és népi demokratikus köztársaság megteremtéséért harcol. Ezután a jelenlévők nagy tapsa közepette Nikoláj Alekszandrovics Mihajlov, a Komszomol központi bizottságának titkára emelkedett szólásra. Az a kérdés — kezdte beszámolóját Mihajlov elvtárs —, amelyet a DIVSZ végrehajtó bizottságának ülése tárgyalt, igen nagyjelentőségű. Az itt elhangzottakból az ifjúságnak választ kell kapnia a kérdésekre, új erőt kell belőle merítenie, meg kell győződnie annak az útnak a helyességéről, amelyen céljai felé a békéért, a jobb jövőért folytatott harcában halad, szembeszállva az új háború fenyegetésével. Mihajlov elvtárs a továbbiakban a szovjet ifjúság helyzetéről beszélt és rámutatott hogy a szovjet állam nemcsak széleskörű jogokat biztosított az ifjúságnak, de meg is teremtette az összes feltételeket ahhoz, hogy ezek a jogokténylegesen, gyakorlatilag is megvalósuljanak. A Szovjetunióban — mondotta — az egész ifjúság tanul. Az állam ebben az évben 59 milliárd rubelt fordít közoktatásra. Az alsófokú, hétosztályos és középiskolákban 37 millió, a főiskolákon 1.247.000 diák tanul. A szovjetországban nem ritkaság az olyan vállalat, amelynek egész ifjúsága továbbtanul, amelyben az összes munkások, mérnökök, műszaki dolgozók és tisztviselők továbbtanulnak a különböző iskolatípusok széles hálózatában. A Szovjetunióban nincs család, amelyben ne tanulna minden iskolaköteles kort elért gyermek. A szovjet ifjúság számára óriási lehetőségek nyílnak a kultúra elsajátítására, saját alkotóképességeinek kifejlesztésére. Az országban mintegy 250.000 különféle kulturális-népművelési intézmény működik, így: könyvtárak, klubok, kultúrpaloták, olvasótermek. Alig találni például kolhozt, ahol ne lenne klub, olvasóterem. A rádió, a mozi, a felolvasások, az újságok végleg bevonultak valamennyi szovjet család mindennapi életébe. A szocialista rendszer óriási lehetőségeket biztosított az ifjúság egészségének megóvására. A pihenés megszervezéséről a Kommunista Párt, a szovjet hatalom és a Komszomol külön gondoskodik. Szó van például arról, hogy a nyár folyamán 5—6 millió pionír tartózkodik majd a pionírtáborokban, ugyanennyi pionír utazza majd be az országot. Arra törekszenek, hogy minél több fiatal töltse üdülőházakban, fürdőhelyeken és szanatóriumokban szünidejét. A Szovjetunió állami költségvetése ebben az évben 120,8 milliárd rubelt fordít szociális-kulturális célokra, vagyis az ország egész költségvetésének mintegy harmadrészét. Hogy mi van ezek mögött az általános számadatok mögött — folytatta beszámolóját Mihajlov elvtárs — arra jellemző egy rosztovi fiatal vájár elbeszélése, aki elmondta: hogyan él a bányászifjúság, hogyan él ő maga. A fiatal vájár egy esztendő leforgása alatt tervének túlteljesítéséért kapott prémiumokkal együtt több, mint 80 ezer rubelt keresett. Kitűnő lakása, jónéhány ruhája és „Pobeda” gépkocsija van. Minden évben elutazik az ország valamelyik fürdőhelyére. — De nemcsak én élek ilyen kulturált és gazdag életet — így él még nagyon sok fiatal vájár bányáinkban — fűzte hozzá végül. A szovjet fiatalok életéről lelkesedéssel nyilatkoznak a Szovjetunióban járt, külföldi, delegációk. „Beutaztuk az egész’ Szovjetuniót és minden városban, amelyet felkerestünk, fiatalok és öregek egyaránt az új iskolák egyetemek, hidak, öntözőművek, lakóházak nagyszerű építési terveiről beszéltek. Mindenütt lángoló szeretet megnyilvánulásával találkoztunk országaink népe iránt és azt a kemény elhatározást tapasztaltuk, hogy a békét az egész világon meg lehet és meg is kell védeni” — így ír a DÍVSZ végrehajtó bizottsága tagjainakegyik csoportja. A finn újságíróküldöttség ezt írja: „Az a lelkes törekvés, amelynek célja a békés építés és amely olyan nagy Mihajlov elvtárs beszél