Szabad Nép, 1951. május (9. évfolyam, 102-125. szám)

1951-05-03 / 102. szám

A kommunizmust építő szovjet nép békeakaratának diadalmas megnyilvánulása volt a május 1-i felvonulás Moszkvában Május 1-én még inkább, mint bármikor máskor . Moszkva a világ dolgozóinak fővárosa. Moszkva, az épülő kommunizmus városa, a munkás­­osztály feltartóztathatatlan győzelmének jelképe, erőnk, hitünk ösztönzője. Moszkva, az a város, ahol Lenin nyugszik és Sztálin alkot, az a város, ahonnan a béke aranyló sugarai ragyogják be a földgolyót, mint ahogy a Kreml ötágú csillagának vörös fénye áttör az éjszaka sötétjén. Május 1-én még inkább, mint bármikor máskor — Moszkvára gondolnak világszerte Pekingben és New Yorkban, Varsóban és Párisban, Prágában és Rómában, Budapesten, Szófiában, Berlinben, a Ruhrvidéken, az iráni olajmezőkön­ és Dél-Amerika bányáinak mélyén — Moszkvára ott, ahol felszabadult öröm köszönti május 1-ét és ott is, ahol munkások vére jelzi a felvonulás útját: Moszkvára, a Vörös-térre, ahol Sztálin elvtárs előtt árad végig „milliók gyönyörű tengere”. A moszkvai rádió helyszíni tudósításban számolt be a moszkvai ünnepségekről. Sztálin elvtárs megérkezik a Vörös-térre A Vörös-tér körül emelkedő épüle­tek gyönyörű díszt öltöttek. A Lenin Mauzóleummal szemben vörös drapé­riák díszítették a házakat, rajtuk fel­irat: „Lenin zászlaja alatt, Sztálin vezetésével előre a kommunizmus győ­zelméért!" Mellettük Lenin és Sztálin virágokkal szegélyezett arcképe. A fa­lakon a szovjet népek testvériségének szimbóluma, a 16 köztársaság címere látható. A Kujbisev-utca felőli részre Sztálin elvtárs történelmi mondását írták fel: „Világ dolgozói! A béke fennmarad és tartós lesz, ha a népek kezükbe veszik a béke megőrzésének ügyét és végig kitartanak mellette." A téren már 10 óra előtt felsora­koztak a Szovjet Hadsereg valamen­­­nyi fegyvernemeinek díszosztagai. A várakozás moraját egyszercsak hatal­mas tans szakította meg, megérkezett Sztálin elvtárs, valamint a Párt és a kormány vezetői. Miközben felmentek a mauzó­leum emelvényére, Sztálin nevét visszhangozta a hatalmas Vörös­tér. Sztálin elvtárs üdvözölte a népet és a hadsereget. Mindenki, aki itt volt a Vörös-téren, Moszkva szívében, valamennyi szovjet dolgozó gondolata ezekben a pillana­tokban Sztálin elvtárs felé fordult, aki a szovjet népet a boldogság magas­latára vezette. Sztálin nevéhez fűző­dik minden, amire büszke és aminek örül a szovjet nép. Sztálin felé, aki­nek neve lelkesíti a népeket a békéért folytatott igazságos küzdelmükben, akinek neve a béke jelszavaként hang­zik ma az egész földkerekségen. Amikor a Kreml toronyórája elütötte a tizet, feltűnt lován Vasziljevszkij marsall hadügyminiszter s fogadta Artyemjev vezérezredesnek, a moszk­vai katonai körzet csapatai parancsno­kának jelentését. Vasziljevszkij mar­sall ellépett a csapatok előtt, majd felment a mauzóleum emelvényére s elmondotta ünnepi beszédét Vasziljevszkij marsall beszedő Katona és tengerész, tisztes és ten­­gerésztisztes elvtársak! Tiszt, tábor­nok és tengernagy elvtársak! Szovjet­unió dolgozói! Kedves külföldi vendégeink, akik a május elsejei ünnepre jöttek hozzánk! A szovjet kormány és a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja Központi Bizottsága nevében és megbízásából üdvözlöm önöket a dolgozók nemzet­közi ünnepe, május elseje alkalmából. A szovjet emberek nagy örömmel fogadják a május elsejei ünnepet. Né­pünk, Lenin-Sztálin pártjának vezeté­sével, új, hatalmas győzelmet aratott — sikeresen teljesítette a népgazdaság újjáépítésének és fejlesztésének há­ború utáni ötéves tervét. Az ötéves terv fontos feladatait jelentősen túltel­jesítették. A nagy Sztálin felhívására orszá­gunk munkásai, parasztjai és értelmi­sége nem sajnálták az erőt és munkát, hogy becsülettel megoldják ezt a tör­ténelmi feladatot. Országunk gazdasága új, hatalmas fellendülést él át. Gyors ütemben fej­lődnek iparunk összes ágai. Nő­ és erősödik a kolhozok társadalmi gazda­sága, szélesedik anyagi és technikai alapja. Népünk hatalmas lelkesedéssel valósítja meg a világ legnagyobb vil­lanyerőműinek és csatornáinak építését. Nagy méretekben folyik a népgazdaság további technikai átépítése. Évről évre nő országunk nemzeti jövedelme. Új sikereket értünk el a kultúra, a tudo­mány és művészet fejlesztése terén. A kommunizmus felé való előre­haladásunkkal együtt egyre élesebben tárulnak fel a szovjet emberek kiváló szellemi tulajdonságai, fokozódik a alkotó szovjet emberek öntudata k­ezdemény­ezése. Ilyen nincs és nem is lehet egyetlen kapitalista országban sem. A Szovjetunió népeinek példáját kö­vetve, sikeresen haladnak a szocializ­mus építésének útján a népi demokra­tikus országok dolgozói. Sikeresen építi az új életet a nagy kínai nép. Amíg a Szovjetunió és a nép­de­mokratikus országok erőfeszítéseiket a gazdasági élet és a kultúra fejleszté­sére irányítják, a tőke országaiban, amelyeket az amerikai imperialisták ve­zetnek, fokozott előkészületek folynak az új világháborúra. Az amerikai monopolistáknak más országok kirablása és rabságba dön­­tése miatt van szükségük a háborúra Ezért utasították el a szovjet kormány javaslatát a békeegyezmény megköté­séről, a fegyverkezés csökkentéséről és az atomfegyver eltiltásáról. Az amerikai imperialisták már több mint tíz hónapja hódító háborút foly­tatnak a szabadságszerető koreai nép ellen. Ez az igazságtalan háború nem hozott és nem fog hozni semmi jót az amerikai népnek. Az amerikai impe­rialistáknak nem fog sikerülni elrejteni agresszív politikájuk válságát és nem segítenek nekik azok az esetlen mes­terkedések sem, amelyekkel koreai bal­sikereiket meg akarják magyarázni. _ Az imperialisták agresszív politikája mély elégedetlenséget kelt a széles néptömegekben. A népek nem akarnak háborút. A békemozgalom az agresz­szív erőkkel szemben napról napra erő­sebben lép fel valamennyi országban Ami a Szovjetuniót illeti , politi­kája világos. Kormányunk mindig a háború megakadályozására és a béke megőrzésére irányuló politikát folyta­tott és továbbra is változatlanul ilyen politikát fog folytatni. Ezt a politikát helyesli az egész szovjet nép, az egész haladó emberiség. Elvtársak! A szovjet emberek szoro­san Kommunista Pártunk és Sztálin elvtárs, vezérünk és tanítónk köré­ tö­mörülve, minden erejükkel erősítik álla­munk hatalmát, a kommunizmus épí­tésének ügyét. A Szovjetunió dicső fegyveres erői őrködnek a szovjet nép alkotó mun­kája és az állami érdekek fölött. Né­p­ünk bátran támaszkodhat a Szovjet Hadseregre és a Haditengerészeti Flot­tára. A szovjet fegyveres erők mindig készek, hogy méltóan és becsülettel tel­jesítsék kötelességeiket a hazával szemben. Éljen május elseje, a dolgozók nem­zetközi szolidaritásának, a világ mun­kásai testvériségének napja! Éljen a hős szovjet nép és fegyveres erői! Éljen szeretett szovjet kormá­nyunk! Éljen a Szovjetunió Kommunista (bolsevik) Pártja — győzelmeink lel­kesítője és szervezője! Dicsőség szeretett vezérünknek és tanítónknak, a nagy Sztálinnak! Vasziljevszkij marsall beszéde után, sortűz dördült el, vezényszavak csat­tantak, s megkezdődött az 1951. má­jus 1-i katonai díszszemle... A felvonulást — mint ez már ha­gyományossá vált — a katonai aka­démiák csapatai nyitották meg, élü­kön a Frunze katonai akadémia nö­vendékeivel. Utánuk jöttek a Dzer­­zsinszkij tüzérségi akadémia, a Sztálin páncélosakadémia, a felnö­vekvő „sztálini sólymok”, a Zsukov­szkij repülőakadémia hallgatói, majd a Kalinin gyalogosakadémia növendé­keinek csapata. A szovjet haza határainak éber őrzői A katonai akadémiák növendékeit határőrök követték. Határőr — ez a szó minden szovjet ember előtt egyet jelent­ a szívóssággal, hősies­séggel, a sastekintetű éberséggel és a határtalan sze­vezettel a kormány, Párt és a nagy Sztálin iránt. Mialatt a határőrök alakulatai felvonulnak Vörös­ téren, bajtársaik ezer és ezer kilométerre a haza fővárosától, ébe­ren őrködnek a szovjet haza szent határai felett, őrzik a szovjet nép bé­kés, alkotó munkáját. Nyomukban a tengerészek vonultak el. A hatalmas téren tapsfergeteg zú­gott, amikor első soraik megjelentek. Odessza, Szevasztopol és Leningrád tengerészeinek mesébe illő hőstetteire emlékeztek ebben a pillanatban Vörös­ téren lévők, tudva jól, hogy szovjet haditengerészet ma is megbízhatóan őrködik a haza ten­geri határai felett. Káprázatos sebességű lökhajtásos repülőgépek A téren még tartott a tengerészek elvonulása, amikor fenn a magasban hatalmas négymotoros repülőgép je­­lent meg. V. I. Sztálin repülőgárda­­altábornagy vezérgépe. ő vezényelte a légi díszszemlét. Gépe után hatalmas zúgással lök­hajtásos vadászgépek húztak el, majd többmotoros gépek reszket­­tették meg a levegőt. Utánuk ismét lökhajtásos gépek kö­vetkeztek, csodálatos sebességük el­kápráztatta a nézőket. Mialatt a gépek repültek, a legifjabb katonák, a jövő tiszti káderei, a szuvorovisták és nahi­movisták haladtak át a téren. A Vörös-tér egy pillanatra kiürült, majd az I. lovashadsereg régi, ismert indulójának dallama csendült fel. Meg­jelent a legendás szovjet lovasság, amelynek nevéhez annyi dicső hőstett fűződik a polgárháború éveiből és a Nagy Honvédő Háborúból. A lovas­ság után a gépkocsizó gárdalövész hadosztály következik. A hadosztály 33 tagját tüntették ki a Szovjetunió Hőse kitüntetéssel a Nagy Honvédő Háború idején. A csaták hősei azóta vissza­tértek munkahelyükre és a munka frontján aratnak újabb diadalokat A „Joszif Sztálin'* — a szovjet harckocsigyártás büszkesége Elvonultak gépkocsikon az ejtő­ernyős alakulatok, majd feldübörögtek Vörös-téren a hatalmas tüzérségi vontatók és nyomukban a lövegek. „A tüzérség a háború istene” — ez a sztálini mondás mindennél jobban kiemeli a tüzérség sze­repét. A német hódítók elleni harcban a szovjet tüzérség dicsőséggel teljesí­tette feladatát. Szinte rengett a föld, mialatt elvonul­tak a Lenin Mauzóleum, Szálin elv­társ előtt. Jöttek a légvédelmi tüzér­ség, majd a nagykaliberű és különle­gesen nagykalkt­erű lövegek. De alig csendesedett el a tér,­ amikor ismét hatalmas zúgás és dübörgés hallatt­­szott, jöttek a páncélosok. A harc­kocsik ellepték az egész teret. A harc­kocsik után a rohamlövegek tűntek fel. Ezek hasonlítanak a harckocsik­hoz, azonban lövegük űrmérete sok­kal nagyobb. Újabb erőteljes dübör­gés­­ a Vörös­ téren, megjelent az első nehéz harc­kocsi — a szovjet harckocsi gyár­tás büszkesége —, a „Iosaf Sztálin”. Olyan ez a hatalmas gép, mint egy úszó hadihajó, lövegének csöve félel­metesen mered előre. A harckocsik felvonulásával a ka­tonai díszszemle véget ért. A tér rö­vid időre elcsendesedett, a szovjet emberek szívét határtalan büszkeség és az a biztos tudat töltötte el, hogy hadseregük őrködik békés építőmunká­juk felett és egyúttal megbízható tá­masza a világ békéjének is. Moszkva dolgozóinak színpompás menete elvonul Sztálin elvtárs előtt Tizenegy óra előtt néhány perccel a Történelmi Múzeum felőli oldalon meg­jelent az ünneplő Moszkva dolgozói­nak első csapata. Az oszlop élén Sztálin elvtárs hatalmas képét hozták, majd a Moszkvai Szovjet zászlaját emelte magasra Nikoláj Roszijszkij, a Kalibr-gyár világhírű sztahanovista művezetője. Nyomában híres emberek, a kommunizmus kiváló építői, a tudo­mány és technika újítói haladtak. Vörös nyakkendők vonala jelezte az úttörők sorait, majd virágcsokrokkal integető kislányok és kisfiúk nagy cso­portja következett, akik Sztálin elvtárs hatalmas, virágokkal körülvett arcké­pét vitték. A Mauzóleum elé érve, az egyik kislány kivált a sorból, felszaladt az emelvényre és virágcsokrot nyújtott át Sztálin elvtársnak. Sztálin elvtárs karjára emelte a kis­lányt, majd szeretetteljesen az emel­vény párkányzatára állította. A gyermekek után 12 ezer pompás szovjet sportoló és tornász színes me­nete jött, majd Moszkva egyes kerü­leteinek küldöttei következtek, akik két hatalmas oszlopban, százas sorok­ban haladtak végig a Vörös-téren. A Sarló és Kalapács-gyár dolgozói mél­tán haladtak a „Május 1 "­kerület me­netének élén. Tábláik és ábráik büsz­kén hirdették. Az üzemben 18 műhely tért át a kollektív sztahanovista mun­kára és 300 brigád viseli a „Minőségi brigád" nevet. A Szovjetunió hadügyminiszterének és haditengerészeti miniszterének május elsejei napiparancsai A Szovjetunió hadügyminisztere 1951 május elseje alkalmából a követ­kező napiparancsot adta ki: „Katona és tisztes elvtársak! Tiszt és tábornok elvtársak! Ma a Szovjet Hadsereg egész né­pünkkel együtt ünnepli május elsejét, a dolgozók nemzetközi szolidaritásának napját, valamennyi ország munkásai testvériségének napját. A szovjet nép május elsejét kima­gasló győzelmekkel ünnepli a gazda­sági és kulturális építés minden terén. Lenin-Sztálin pártja vezetése alatt or­szágunk dolgozói sikeresen teljesítették a háború utáni sztálini ötéves tervet és bizton haladnak a kommunis­ta épí­tés új győzelmei felé. Hadseregünk határtalan odaadással, népe, a Kommunista Párt és a szovjet kormány iránt, éberen őrködik a szov­jet emberek alkotó munkája felett. A Szovjet Hadsereg csapatai a nagy Sztálin által eléjük tűzött feladatokat teljesítve újabb sikereket értek el a harci és politikai kiképzésben. Május elseje alkalmából üdvözlöm Szovjet Hadsereg egész személyi állományát és kívánok a katonáknak, tiszteseknek, tiszteknek és tábornokok­nak további sikereket a hadművészet tökéletesítésében, a fegyelem megszi­lárdításában és a hadsereg harci kész­ségének fokozásában. A dolgozók nemzetközi ünnepének tiszteletére megparancsolom. Ma, május elsején Moszkvában, ha­zánk fővárosában, a szövetséges köz­társaságok fővárosaiban, úgyszintén Kaliningrádban, Lvovban, Habarovszk­ban, Vladivosztokban és a hős városok­ban: Leningrádban, Sztálingrádban, Szevasztopolban, Odesszában adjanak le húsz tüzérségi össztűzből álló dísz­­tüzet. Éljen hazánk, a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségei Éljen a nagy szovjet nép és dicső Hadserege! Éljen szeretet szovjet kormányunk! Éljen a Szovjetunió Kommunista (bol­sevik) Pártjai­ Éljen vezérünk, tanítónk és hadve­zérünk, Sztálin elvtársi VASZILJEVSZKIJ, a Szovjetunió marsallja, a Szovjetunió hadügyminisztere“ A Szovjetunió haditengerészeti mi­nisztere 1951 május elseje alkalmából a következő napiparancsot adta ki: „Tengerész és katona, tengerésztisz­­tes és tisztes elvtársak! Tiszt, tábornok és tengernagy­llv­­társak! Ma hazánk haditengerészeti flottája az egész szovjet néppel együtt ün­nepli május elsejét, a dolgozók nem­zetközi ünnepét. A szovjet nép­­ Lenin-Sztálin pártjának vezetésével május elsejét új eredményekkel köszönti a népgazda­ság és a kultúra fejlődése, a szocia­lista állam hatalmának megerősítése terén. A szovjet emberek a háború utáni ötéves terv sikeres teljesítése után a legnagyobb lelkesedéssel – valósítják meg a kommunizmus építésének sztá­lini programját. A szovjet haditengerészek éberen őr­zik hazánk tengeri határait, és május elsejét új eredményekkel ünnepük a harci és politikai kiképzés terén. Tengerész és katona, tengerésztisz­­tes és tisztes elvtársak! Tiszt, tábor­nok és tengernagy elvtársak! Üdvöz­löm önöket május elseje, a dolgozók nemzetközi ünnepe alkalmából! To­vábbi sikereket kívánok önöknek a Szovjetunió haditengerészeti flottája harci erejének fokozása terén! Éljen nagy szovjet hazánk! Éljen a hős szovjet nép és haditengerészeti flottája! Éljen szeretett szovjet kor­mányunk! Éljen Lenin és Sztálin pártja, győzelmeink lelkesítője és szer­vezője! Éljen nagy tanítónk és vezé­rünk Sztálin elvtárs! JUMASEV tengernagy. a Szovjetunió haditengerészeti minisztere.” A Szverdlov-kerület küldöttségében ott voltak az ország legjobb színhá­zainak, a Nagy Színháznak, a Kis Színháznak, a Művész Színháznak ki­váló művészei. Az ötéves terv hőseinek diadalmenete Ez a felvonulás a háború utáni sztálini ötéves terv hőseinek diadal­menete volt. A menetben táblák, fel­iratok egész sora hirdette, hogy mi­lyen nagyszerű eredményeket ért el a szovjet nép a most befejeződött öt­éves terv során, milyen hatalmas lé­pést tett előre a kommunizmus útján. Az ötéves terv a tömeges újítások, a munka hőseinek ötéves terve volt. Ez is kifejezésre jutott a menetben. Az oszlopok felett ott vitték Nikoláj Ro­­szijszkij, Alekszandr Csutkih, Pável Bikov, Fjodor Kovaljov, Vlagyimir Vorosin, Lidia Korabelnyikova és sok­száz más, országszerte ismert újító arcképeit, akiknek neve összeforrt a kommunizmus építésével. Elvonultak a Szovjetunió Tudomá­nyos Akadémiájának tagjai, az egyes tudományos intézetek munkatársai, majd feltűnt a Krasznij Proletáns­­gyár hatalmas kétméteres transzpa­rense, s rajta a gyár által most el­készített új gyorsvágó munkapad képe A gyár olyan gépeket készít, amelyeket eddig még nem is­mert a világtechnika­ Utánuk a Szergo Ordzsonikidze nevét viselő üzem következett, amely ön­működő gépsorokat gyárt. A dolgozók azoknak a gépeknek rajzait­­hozták magukkal, amelyeket május 1-re a gyár Sztálin-díjjal kitüntetett terve­zői alkottak. Ez az intézet alkotta meg az önműködő üzemet is. Május­­ tiszteletére további sikereket értek el. Az összszövetségi Mezőgazdasági Kiállítás dolgozóinak tábláin és transzparensein a jövő távlatai rajzo­lódtak ki: öntözött földek hektárainak újabb milliói, villamos traktorok, ame­lyeket már az új erőművek táp­lálnak árammál A testvérpártok és a baráti országok vezetőinek arcképei a menetben Mind újabb oszlopok érkeztek a Mauzóleum elé. Vörös zászlók egész erdeje lengett egy-egy oszlop fölött. Vörös zászlók vették körül Lenin és Sztálin s a szovjet kormány vezetői­nek újra és újra feltűnő arcképeit. A felvonuló szovjet emberek so­rai felett magasra emelkedtek a testvéri kommunista és munkás­pártok vezetőinek és a népi de­mokráciák vezetőinek arcképei — köztük Rákosi Mátyás elvtárs arcképe, valamint Rónai Sándor elvtársnak és Dobi Istvánnak az arcképe. Ott vitték Ajao Ce Tung elvtárs arcképét, a Né­met Demokratikus Köztársaság, a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársaság vezetőinek s a kapitalista országok kommunista pártjai vezetőinek arc­képeit —­ köztük Thorez, Togliatti, Do­lores Ibarurri elvtársakét. ,Megvédjük a békét!** A felvonulók meg-megújuló erővel éltették, ünnepelték a szovjet nép nagy vezérét, a világ dolgozóinak tanítóját, Sztálin elvtársat Amikor egy-egy cso­port a külföldi vendégek tribünje elé ért, újabb éljenzés hangzott fel. A moszkvai május 1-i ünnepségen 30 külföldi küldöttség vett részt. A küldöttségek tagjai különböző politikai meggyőződésű és foglal­kozású emberek. Vannak köztük mun­kások, parasztok, államférfiak, társa­dalmi személyiségek, írók, művészek, diákok. A felvonuló moszkvaiak baráti melegséggel köszöntötték a külföldi vendégeket, különösen a kínai küldöt­tek felé szállt a szeretetteljes ünneplés. „Megvédjü­k a békét”, „Éljen a had­sereg!”, Éljenek a népi demokrá­ciák!”, Éljen a hős kínai nép!” — kiáltották forró lelkesedései. Páratlanul népes, páratlan szép­ségű és színpompás volt az idei május 1-i felvonulás a moszkvai Vörös­ téren. A két hatalmas oszlop a késő délutáni órákig vonult el Sztálin elvtárs és a szovjet állam vezetői előtt — mon­dotta a moszkvai rádió. Ez az óriási felvonulás intő figyel­meztetés volt azok felé, akik merény­letet terveznek a béke ellen, a világ elé tárta, hogy a szovjet nép tudatá­ban van erejének. Szerte a Szovjetunióban mil­liók ünnepelték május elsejét A Szovjetunió minden részén pom­pás díszfelvonulással és örömteli ün­neppel emlékeztek meg május 1-ről. Kievben mintegy 400.000 ember vett részt a felvonulásban. A sztálin­­grádiak felvonulása 4 órán át tartott. A leningrádiak május elseje megün­neplését haditengerészeti, majd kato­nai díszszemlével kezdték. Minszkben, Bielorusszia fővárosában több mint 200.000 felvonuló köszöntötte az ünne­pet. Kievben, Ukrajna fővárosában és Taskentben, Üzbekisztán fővárosában 400.000-es tömeg transzparensei és táblái mutatták meg a nép békés, al­kotó munkájának nagy eredményeit. Taskentben, amikor a menet a tribün elé ért, a felvonulók egy csoportja a békét jelképező fehér galambokat bo­csátottak a levegőbe.

Next