Szabad Nép, 1951. július (9. évfolyam, 152-177. szám)

1951-07-01 / 152. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK1 SZABAD NÉP ÜDVÖZÖLJÜK AZ ORSZÁGOS GYERMEKKONFERENCIÁT !..............................................................................................­........­ ■­­­ M­A­G­Y­A­R D­OLG­O­Z­Ó­K PÁR­T­J­ÁNA­K KÖZPONTI LAP­J­A IX. ÉVFOLYAM, 152. SZÁM ARA 50 FILLÉR VASÁRNAP, 1951. JÚLIUS 1 A múlt héten jelent meg a mi­nisztertanács határozata az 1951/52. évi terménybegyűjtésről. A ha­tározat Népköztársaságunk Elnöki Tanácsának a begyűjtésről szóló törvényerejű rendeletén alapul és annak gyakorlati végrehajtására adja meg az útmutatásokat. Kor­mányzatunk elhatározása, hogy a termények begyűjtésének előestéjén minisztertanácsi határozatban je­lölje meg a feladatokat, mutatja, hogy a terménybegyűjtés, melyet már a törvényerejű rendelet egyik legfontosabb állami feladattá tett — döntő jelentőségű kérdés, orszá­gos ügy, az egész dolgozó nép ügye. A népgazdaságunkban végbement '­gyökeres változásokkal együtt alap­­jában megváltozott a termény­begyűjtés és annak jelentősége is. A terménybegyűjtés nem szükség­­intézkedés, amelyet a kormányzat állami készletek teremtése végett foganatosít. A terménybegyűjtés a kibontakozó szocialista tervgazdál­kodás szerves része, egyik legjelen­tősebb népgazdasági intézkedésünk, amely hivatva van egyrészt szilárd élelmiszer- és nyersanyagbázist biz­tosítani fejlődő népgazdaságunknak, másrészt a javak munka szerinti elosztásának szocialista elvét meg­valósítani és végül kialakítani a város és a falu, a munkásság és a parasztság között a kölcsönös gazdasági kapcsolatok és együtt­működés új formáját, ami általá­ban a szocializmus építése, de kü­lönösen a mezőgazdaság szocialista átalakítása szempontjából szinte felmérhetetlen jelentőségű. A térül­ménybegyűjtésnek tehát messzeme­nő gazdasági és politikai jelentősé­ge van: népi demokratikus állam­­hatalmunk kifejlődésének megfele­lően újat jelent falusi gazdaság­­politikánkban, átmenetet a paraszt­ság és az állam közötti kapitalista viszonyból, a parasztság és az ál­lam közötti szocialista viszonyra. Ez adja meg a terménybegyűjtés nagy horderejét és magyarázza meg azt, hogy törvényerejű rende­let fekteti le alapelveit, majd mi­nisztertanácsi határozat jelöli ki ,részletesen a tennivalókat. A hatá­rozat mozgósítja egyénileg dolgozó és termelőszövetkezeti parasztsá­gunkat a nép államával szemben fennálló és a törvényerejű rendelet­ben lefektetett kötelezettségeinek pontos és maradéktalan teljesítésé­re. Ugyanakkor a határozat a be­gyűjtő szerveket is mozgósítja és előírja számukra a végrehajtandó kötelező erejű rendelkezéseket. Az idén a terménybegyűjtés ha­talmas feladat lesz, amely az élel­mezési minisztérium, a tanács-ap­parátus, a begyűjtő szervek és vál­lalatok, valamint a társadalmi szer­vezetek részéről a legmesszebbmenő erőfeszítéseket követeli. Esztendők sorának gyenge termése után, mint az aratás és a próbacséplések ered­­m­ényei mutatják, rég nem látott gazdag termést takarítunk be. Egész dolgozó parasztságunk annak idején helyesléssel fogadta a terménybegyűjtésről kiadott törvény­­erejű rendeletet, pedig akkor még nem láthatta a terméskilátásokat. Ma, rég nem látott bő termés ide­jén, sokkal könnyebben eleget tud tenni kötelezettségeinek, mint arra számított. A terménybegyűjtés elé nemcsak az illetékes szervek és a parasztság, hanem az egész ország is nagy várakozással tekint. A gazdag termés sikeres begyűjtése élelmezé­sünk terén számos probléma meg­oldását, komoly nehézségek leküz­dését segítheti elő. Vannak ilyen problémáink és nehézségeink? Meg kell mondani, hogy vannak! De hogy világosan lássuk a természe­tüket és leküzdésük útját, azt is meg kell mindjárt mondani, hogy ezek a nehézségek nem visszafejlő­désből, gazdasági bomlásból fakad­nak, hanem népgazdaságunk példát­lan fellendüléséből, iparunk­ gyors fejlődéséből. Iparunk fejlődése több ipari nyersanyagot követel, gyorsan növő ipari lakosságunk több húst, zsírt, tojást, tejet. A falu is jobban táplálkozik. A mezőgazdasági ter­melés, bár növekszik, de még­sem tud lépést tartani a fokozódó köve­telményekkel. Nehézségeink tehát népgazdaságunk növekedéséből fa­kadnak, ami azt jelenti, hogy átme­neti jellegűek, hony kilátásaink ,a leküzdésükre egyre nagyobbak, mert népgazdaságunk fejlődése gyorsan létrehozza azokat az erőket és fel­tételeket, amelyek a nehézségek megszüntetéséhez szükségesek. Valamennyiünk szeme láttára, szinte napról napra nőnek ki a földből a gyárak és üzemek, ame­lyek az új munkások tíz- és száz­ezreit foglalkoztatják, akik tegnap még a mezőgazdaságban foglalkoz­tak és önellátók voltak, ma pedig a városi üzemekben már állami készletekből kell élelmezésükről gondoskodni. A szocialista ipar gyors fejlődése tehát új, nagy élel­miszermennyiségeket követel, vi­szont több műtrágyát, növényvédő­szert, mezőgazdasági gépet is ad. Az egymást követő aszályos esz­tendők komoly leckéje megtanított bennünket arra, hogy fokozottabb jelentőséget tulajdonítsunk a tarta­lékolásnak, hogy sem az időjárás szeszélyei —­ se szárazság, se eső, se más körülmény —, ne érjenek készületlenül bennünket. De a tar­talékok képzése is komoly élelmi­szermennyiségeket követel. A ne­hézségek alapvető oka abban van, hogy fejlődő népgazdaságunk nö­vekvő szükségleteivel élelmiszer­­termelésünk alapja, mezőgazdasá­gunk nem tud lépést tartani, mert az egyéni kisparaszti gazdálkodás mellett" a termelés szűk korlátok közé van szorítva, nem tud fejlődni a kívánt mértékben. A nehézségek olyan mértékben fognak csökkenni, amilyen mértékben dolgozó paraszt­ságunk a kistermelésről át fog térni a szocialista nagyüzemű, szövetke­zeti gazdálkodás útjára. Mivel pe­dig a mezőgazdaságban a fejlődés iránya a termelőszövetkezet, tehát a nagyüzemű termelés és az átté­rés üteme is egyre gyorsuló, nyil­vánvaló, hogy a növekedésből fa­kadó nehézségeink biztosan és ha­marosan meg fognak szűnni. De vannak másfajta nehézségeink is. Népgazdaságunk fejlődésének je­lenlegi szakaszán a mind szőkébb korlátok közé szoruló kapitalizmus és a gyorsan fejlődő és erősödő szocializmus között egyre élesebbé válik az osztályharc. Ez a harc szá­mos területen folyik, de sehol sem olyan élesen, mint az ország élel­mezése terén. Ez az a terület, ahová külső és belső ellenség a legna­gyobb erőfeszítéseket összpontosítja, mert jól tudja, hogy minden nehéz­ség, amit elő tud idézni, a dolgozó népet a legközvetlenebbül és a leg­érzékenyebben érinti. Az elmúlt esz­tendő tanulságai, amelyeket vala­mennyien közvetlen személyes ta­pasztalatból ismerünk — vásárlási láz előidézése, árfelhajtás, áruelvo­nás, sorbanállás, feketevágások, stb. — mutatják, hogy az ellenség mi mindent el nem követett, hogy ne­hézséget támasszon népi demokrá­ciánknak. A szervezett ellátás beve­zetésével számos területen gátat ve­tettünk az ellenség tevékenységének. De ahhoz, hogy gyökeresen felszá­moljuk népi demokráciánk ellen az élelmezési nehézségeken keresztül irányított ellenséges aknamunkát, egész dolgozó népünk támogatása szükséges, lássák világosan és tisz­tán a nehézségek okait és segítse­nek kiküszöbölni azokat. A Párt, a kormányzat, de sze­mélyesen maga Rákosi elvtárs is figyelmeztette az ország lakossá­gát: ne egye meg a holnapot Az ellenség azt akarja: máma hopp, holnap hopp! Ezt igyekezett elérni a kenyérellátás terén, amit a ke­nyérjegy bevezetésével hárítottunk el. Mi történt? Az, hogy nemcsak az ellátatlan lakosság, hanem az őstermelői fejadaggal rendelkezők jelentős rétege is — elsősorban a kulákok —, állami lisztből sütött pékkenyeret vásároltak, sőt a jó­­szágállománnyal is azt etették a drága takarmány helyett. Ez azt jelentette, hogy a fogyasztás jelen­tősen megnövekedett, az állami készletek gyorsan fogytak, az őster­melőknél pedig megmaradtak a fel nem használt liszt- és gabonakész­letek. A kenyérjegy bevezetése aka­dályozta meg valóban, hogy nem ettük meg a holnapot és kenyérel­látásunkban nem álltak be zavarok. Sokkal nehezebb a helyzet a hús­ellátás terén. Itt valóban elmond­hatjuk, hogy megettük a holnapot. Jelenleg a rendes húsellátásból az a mennyiség hiányzik, amit tavaly megettünk. Soha az országban an­­nakelőtte egyetlen esztendőben sem vágtak annyi sertést és malacot, szarvasmarhát és borjút, mint ta­valy. Húsellátásunk mai hiányos­ságai tehát elsősorban a rossz ta­karmánytermés következményei. Tudjuk, hogy a tavalyi szárazság miatt rendkívül rossz volt a kuko­rica és egyéb takarmánynneműek ter­mése. Emiatt a takarmány nélkül maradt gazdák tavaly augusztus végétől tömegesen vágták le vagy­ dobták piacra azokat az állataikat, melyek jelentékeny részét a rendes takarmánytermés esetén felhizlalták volna. Vágóhídjaink ezekben a hó­napokban három műszakban, éjjel­nappal dolgoztak és alig győzték levágni a piacra kerülő rengeteg állatot. Amikor ez év februárjában állatszámlálást tartottunk, kiderült, hogy a disznók száma háromnegyed év alatt 2 millióval csökkent és ami még súlyosabb, az anyakocák száma is egyharmadával csökkent. Megyénként 15—20 százalékkal csökkent a szarvasmarha, különösen a tehenek száma. A tavalyi száraz­ság két esztendővel vetette vissza állattenyésztésünket. Amíg­­ szep­tember—októberben húsbőséggel küz­döttünk, tavasszal megjelent a hús­hiány, amelybe természetesen bele­kapcsolódott a spekuláció és fekete­vágásokkal tovább kezdte apasz­tani a megtizedelt állatállományt. Ha ekkor kemény rendszabályokkal közbe nem léptünk volna, úgy nem­csak a minimális hússzükségletet nem tudtuk volna biztosítani a dol­gozó nép számára, de annyira le­csökkent volna állatállományunk is, hogy esztendőkig nem tudtunk volna ezen a téren rendet terem­teni. Ez a magyarázata annak, hogy jelenleg sokkal kevesebb hús áll rendelkezésre fogyasztás céljából, mint amit az utolsó évben meg­szoktunk és amit a normális hús­­fogyasztásunk megkövetelne. Bár meg kell mondani, hogy még ez a szűkös fejadag is lényegesen több, mint például a gazdag Angliában, ahol­ a jóval kisebb adagokat sem friss húsban, hanem sózott, fa­gyasztott húsban, vagy konzervben adják ki. A mi viszonyaink között azonban jelenlegi húsadagjaink ki­csik. A húsellátás terén fennálló ne­hézségeket súlyosbítja az, hogy amíg például a kenyérnél egy jó gabonatermés az aratás után azon­­nal megoldja a kérdést, a húsellá­tás terén az állattenyésztés sajátos­sága következtében ez nem megy ilyen könnyen, hosszabb időt igé­nyel. Hogyan lehet ilyen körülmények között a húsellátást megoldani? Ha a meglévő jószágállományból any­­nyit vágunk, amennyi a tavalyi vagy tavalyelőtti mennyiséget biz­tosítja, akkor a tavalyi tömeges vágások miatt amúgy is lényegesen megfogyatkozott jószágállományunk rohamosan tovább csökkenne, te­hát nemcsak a holnapot, hanem a holnaputánt is megennénk. A ne­hézségekből így nem tudnánk ki­­lábolni, ellenkezőleg, állatállomá­nyunk csökkentésével olyan nehéz­ségeket idéznénk elő, amelyeket be­látható időn belül nem is tudnánk leküzdeni. Valójában így nem csök­kentenénk, hanem növelnénk és ál­landósítanánk a húshiányt. Ezt a megoldást tehát mi nem javasol­juk. Kilábalni a nehézségekből gyorsan és biztosan csak úgy le­het, ha átmenetileg vállaljuk, hogy a múlt őszi és téli húsbőséget ta­karékossággal pótoljuk, még néhány hónapig kevesebb húst fogyasz­tunk. Ez alatt az idő alatt felfej­lesztjük az állatállományt, amit az idei takarmánybőség is elősegít és amire messzemenő erőfeszítéseket teszünk, állami hizlaldáinkat meg­töltjük süldőkkel és 4-5 hónapi gyorsított hizlalással már komoly sertéskontingenst adhatunk a fo­gyasztásnak. Ilyen módon lassan, de biztosan újra biztosítani tudjuk a lakosság teljes mértékű hússzük­ségletét. Mindenki tapasztalja, hogy a jó terméskilátások hatása alatt újra gyorsan szaporodásnak indult ser­tésállományunk — és mint a leg­újabb statisztikai próbafelvételek mutatják —, szarvasmarhaállomá­­nyunk is. A jó árpatermés és a várható jó kukoricatermés reményé­ben az idén sokkal több sertést fognak hizlalásra, mint bármikor a felszabadulás óta. Ennek megfele­lően október végén és novemberben, amikor az újtermésű kukoricán fel­hizlalt baromfi és sertés megjele­nik a piacon, gyorsan javulni fog a húshelyzet. Addig azonban meg kell elégedni a mostani húsadagok­kal. A tavalyi rossz takarmányter­més dacára a begyűjtés jobb meg­szervezése következtében az idén Budapest és a városok piacaira 20 százalékkal több tojást és 22 szá­zalékkal több tejet tudtunk bizto­sítani, mint tavaly, ami bizonyos fokig ellensúlyozta a húshiányt. Az aratás és cséplés hónapjaiban, jú­liusban és augusztusban, amikor a mezőgazdasági lakosság rendkívül el van foglalva, ezen a téren is le­hetnek nehézségek. De szerencsénk­re a bő zöldségtermés ezeken is át fog bennünket segíteni. Ismételjük tehát: vagy-vagy! Vagy ragaszkodunk a több hús­hoz és akkor hamarosan annyi sem lesz, mint most, vagy átmenetileg megelégszünk a mostani adagok­kal, és akkor négy-öt hónap múlva túl leszünk a nehézségeken. A vá­lasztás nem lehet nehéz. Megköny­­nyíti a nagyobb húsfogyasztásról való , átmeneti lemondást az, hogy tavasztól őszig a kitűnő termés kö­vetkeztében kerti vetemény, zöldség, burgonya bőségesen áll rendelke­zésre. Olyan mennyiségek érkeznek a budapesti és a nagyobb ipari gócpontokba, hogy az államvasút­­nak komoly gondot okoz a for­galom lebonyolítása, mely már most csaknem eléri a tavalyi csúcs­­forgalmat, pedig a fő mezőgazda­­sági termények, a kenyér- és takar­mánygabona szállítása még meg sem kezdődött. Rekordtermésre van kilátás para­dicsomból és káposztából is. Be­gyűjtő és kereskedelmi vállalataink alig tudnak megbirkózni a bő ter­méssel. Munkájuk még sok kívánni­valót hagy maga után, de alapjá­ban a piacokon és üzletekben bő­séget tudtak teremteni és jó szer­vezéssel, a hibák kiküszöbölésével ezt a bőséget továbbra is biztosí­tani tudják. A bőséges zöldségtermés és felho­zatal nemcsak a napi fogyasztást tudja messzemenően kielégíteni, ha­nem tartósító iparunk egész teljesí­tőképességét foglalkoztatja. Kon­zervgyáraink teljes üzemmel dolgoz­nak, hogy a tartósítás legkülönbö­zőbb módszereivel minél hatalma­sabb zöldségmennyiségeket biztosít­sanak a közfogyasztás számára. Zöldség- és burgonyaellátásunk te­rén tehát nem lehet panasz. Figyelembe kell venni azt is, hogy nemcsak állami begyűjtő szerveink által és a központi készletekből adott élelmiszermennyiségek ke­rülnek közfogyasztásra, hanem a termelők által piacra ho­zott élelmiszermennyiségek is. A termelők számára biztosított szabad­­forgalom és értékesítés lényegesen hozzájárult ahhoz, hogy élelmezési helyzetünk, húsellátásunk terén mu­tatkozó átmeneti nehézségektől el­tekintve, kielégítőnek mondható, ki­látásaink pedig sokkal jobbal ke­csegtetnek. Minden okunk megvan a bizakodásra, persze anélkül, hogy elhíznánk magunkat. A bő termés javarésze még nincs az állami be­­gyűjtőraktárakban. A munka dan­dárja most következik! Dolgozó parasztságunk számára a kitűnő termés minden feltételét megteremti annak, hogy az állam­mal szemben fennálló, törvényes beadási kötelezettségének jobban eleget tegyen, mint bármikor a múltban. A tegnapi nappal megin­dult begyűjtési verseny országos visszhangja, dolgozó parasztságunk kötelességérzetének tömeges meg­nyilvánulása mind azt mutatja, hogy egyénileg dolgozó és termelő­szövetkezeti parasztságunk eggyé­­forrott Pártunk és kormányunk cél­kitűzéseivel, a beadási kötelezettség becsületes teljesítésével és túl­szárnyalásával. A tej-, tojás-, baromfibeadás már javában folyik. A második negyed­év teljesítéséről most kell majd szá­­mot adniuk a termelőknek. Ezekből a termékekből megengedtük a sza­badpiaci forgalmat, azzal a feltétel­l­lel, hogy a gazdák eleget tesznek beadási kötelezettségüknek. A sza­badforgalom kétségkívül komoly anyagi hasznot jelent a parasztság­nak. Ezt a kedvezményt mi to­vábbra is fenn akarjuk és fenn is fogjuk tartani, de csak azok szá­mára, akik beadási kötelezettségük­nek eleget tettek. A gazdák saját jól felfogott érdekükben cseleksze­nek tehát, ha hátralékaikat felszó­lításra nem várva sürgősen rende­zik. Magukra vessenek azok, akik a jó tanácsra nem hallgatva eles­nek a szabadforgalom előnyeitől és az elsőbbségtől az iparcikkvásárlás terén. Az ellenség persze nem nyugszik és mindent elkövet, hogy a hiszé­kenyebb, gazdákat beugrassza és szembeállítsa népköztársaságunk törvényeivel. A múltévi tapasztala­tok meggyőzhették az ilyen gazdá­kat arról, hogy az államhatalom az effajta ellenséges próbálkozásokra a törvény szigorával lesújt. A fél­revezetett gazdák mindig kárval­lottjai voltak az ellenséges akna­munkának. A terménybegyűjtés fiatal állam­­hatalmi szerveink, helyi tanácsaink nagy erőpróbája­­ is lesz. Ilyen ne­héz, szerteágazó és sokoldalú gazda­sági, politikai és szervezési fel­adat előtt, mint amilyen az idei terménybegyűjtés, helyi tanácsaink még nem állottak. A felkészülés so­rán végzett jó munkájuk azt mu­tatja, hogy az új begyűjtés sikeres lebonyolításával becsülettel ki fog­ják állni a próbát. Ehhez azonban munkájuk során három döntő kér­désben kell kiküszöbölni a még fennálló komoly hiányosságokat. Mindenekelőtt fel kell számolni az állami fegyelem terén még megmu­tatkozó lazaságot azáltal, hogy maradéktalanul érvényt szereznek a központi államhatalom intézkedés Gazdag termésünk begyűjtéséért írta: NAGY IMRE

Next