Szabad Nép, 1952. február (10. évfolyam, 26-50. szám)
1952-02-21 / 43. szám
CSÜTÖRTÖK, 1952. FEBRUÁR 11 SZABAD NÉP GALINA NYIKOLAJEVA ÉS AZ ABONYI DOLGOZÓ PARASZTOK BESZÉLGETÉSE Kedd este. Abony község. Még a messzibbről érkező idegen is tüstént észreveszi: Abony nagy vendéget vár. Jónéhányan künn várakoznak a község határában, kémlelve a hófúvásból felbukkanó autókat. Beljebb, a községben, vörös és nemzetiszínű zászlók lengenek. Sorban az utcákon, mind a kultúrház felé mennek az emberek. Ki a községből, ki a tanyákról, ki a szomszédos falvakból, gyalog, kocsin, kerékpáron, szánon, autón sereglenek. Benn a kultúrházban, az emeleti nagy előadóteremben még soha sem voltak ennyien: csaknem ezren gyűltek össze, hogy meghallgathassák Galina Nyikolajevát, a magyar-szovjet barátsági hónap szovjet küldöttét, a százezrek kedves könyvévé lett Aratás szerzőjét. Amikor Nyikolajeva belép a terembe, hatalmas taps köszönti. Amikor Nyikolajeva elvtársnő beszélni kezd, a zajgó teremben egyszerre csend lesz. Látszik a figyelő tekinteteben, hogy a hallgatók egy szót sem akarnak elveszteni „Úgy érzem, mintha egész életemben köztetek éltem volna" — Drága barátaira! Én Moszkvából, aanaevar-szovjet barátság hónapjára érkeztem hozzátok, abból a városból, ahol él és dolgozik a világ összes dolgozóinak vezére, Sztálin. Engedjétek meg, hogy a Magyarországon tartózkodó egész szovjet küldöttség nevében meleg szeretettel üdvözöljelek benneteket. Meggyőződésünk, hogy ez a barátsági hónap tovább fogja erősíteni a magyar és a szovjet nép barátságát Életemben először főztem Magyar©rszágra. Életemnek több mint felét a messzi Szibériában töltöttem. Az én hazám, Szibéria, nagyon különbözik a ti tájatoktól. De annak ellenére, hogy hazáink igen messze vannak egymástól, mégis úgy érzem, mintha egész életemben köztetek éltem volna, úgy érzem, hogy igen közeli jóbarátok között vagyok. Az összes népi demokráciák és a Szovjetunió népei baráti népek. A szovjet nép olyan nép, amely hozzászokott a harcokhoz és az ilyen nép nemcsak puszta szóként veszi a barátságot, hanem a barátságot tettekkel akarja bebizonyítani. És mi közöttünk, elvtársak, nemcsak barátság van, több mint barátság, szövetség van, ugyanazért a célért harcolunk mindannyian: a békéért az egész világon. Azért van az, elvtársak, hogy a ti országotokban olyan őszinte szeretettel ejtik ki az emberek a mi vezérünk, Sztálin elvtársnak nevét és azért van az, hogy a mi országunkban, a mi Szovjetuniónkban olyan meghatottan és olyan szeretettel beszélnek mindig Rákosi elvtársról. Valószínűnek tartom, elvtársak, hogy ez a mostani találkozásunk nem utolsó találkozás. Lehet, hogy személyesen többet nem találkozunk, de amikor én a Szovjetunióban a magyar munkások, a magyar parasztok sikereiről olvasok, együtt fogok veletek örülni a ti sikereiteknek, és ha ti elolvassátok az én regényeimet, s ha az jó lesz, valószínűleg ti is rám fogtok gondolni és velem együtt fogtok örülni az én sikereimnek. Varga Endre, a ceglédi gimnázium III. osztályának tanulója orosznyelvű köszöntőt mond ezután, majd Nyikolajeva elvtársnő az Aratásról, a szovjet kolhozok életéről kezd beszélni. — Hogy megírhassam könyvemet, több mint száz kolhozt látogattam meg és sok kolhozistával beszélgettem Természetesen sok időt venne igénybe, ha mindezekről a kolhozokról és kolhoztagokról beszélnék. Én inkább kiválasztok egy két kolhozt, és egy-két kolhozistát, akik nagy segítséget nyújtottak regényem megírásához. Például beszélni fogok egy kolhozról, amely a kirovi körzetben van. Amikor az ember odautazik, eleinte hatalmas hóbuckákat és sötét fenyőerdőt lát. Régen, a forradalom, előtt a parasztok itt ínségben éltek és éheztek. A parasztoknak ezért el kellett menniök a városba, üzemekbe, gyárakba szerződtek, hogy megélhetésüket biztosítsák. És mi van most ezen a helyen? Ha valakinek eszébe jut meglátogatni a kolhozt, elsősorban feltűnik egy hatalmas kultúrház, központi fűtéssel, gyönyörű termekkel, szórakozási lehetőségekkel. Láthatunk kétemeletes házakat fürdőszobával, központi fűtéssel, villanyvilágítással; ezekben a házakban kolhozparasztok élnek. Ha megnézzük, milyenek az istállók, láthatjuk, hogy tiszták, világosak és hogy igen sok munkát géppel végeznek. Az istállóban például, amikor a tehén inni akar, orrával meglöki a vödröt, s abból automatikusan jön a víz. A trágyát géppel viszik ki és a takarmányt szintén géppel hozzák be. Azonkívül ebben a kolhozban gyönyörű pulykafarm van. Egy kicsit hátrébb láthatjuk az ezüstrókatenyészetet. A termés igen gazdag. Ebben a kolhozban egy hektáron 30 mázsa búzát termelnek. A kolhoznak külön fidülőházat. Ez egy nagyon szép, kétemeletes ház, amely két folyó összefolyásánál épült, gyönyörű fenyőerdőben. Ha a ház ablakán kinézünk, láthatjuk, hogy mókusok ülnek a fákon és benéznek az ablakon. Este pedig nyulak futnak az utakon. A ház városiasan van berendezve, szőnyegekkel, képekkel, szép bútorokkal. Ennek az üdülőnek megvan a saját orvosa és saját elektrogyógykezelő szobája, ha a kolhoz tagjai megbetegednek, nem kell elutazniok a kolhozból, hanem ott, helyben a legkülönbözőbb gyógykezelésben részesülnek, elektromos kezelést is kaphatnak. Az a szokás ebben a kolhozban, hogy minden Palhola" évente ! "forfinbb két hetet itt tölt el, ebben az üdülőben. A kolhoztagok olyan jómódban élnek, hogy a rájuk eső burgonyamenynyiséget ki sem veszik. Azt mondják a vezetőknek, hogy csináljanak vele, amit akarnak, nekik nem kell. Természetesen nem rögtön sikerült a kolhoz vezetőségének a tagok részére ilyen magas életszínvonalat biztosítani, hanem hosszú, szívós munkával, harcok árán érkeztek el idáig. A boldogság nem jön magától, a boldogságot ki kell vívni. Most elmondok egy érdekes esetet. A háború idején ebben a kolhozban 11 leányka végezte el a hétéves iskolát. Elhatározták, mind a tizenegyen, hogy nagyvárosba mennek, mert úgy tűnt fel nekik, hogy a városban vidámabb élet folyik. Azonban a kolhoz elnökét Pjotr Alekszejevics Prozorov elvtársat bántotta, hogy egyszerre tizenegy leány hagyja el a kolhozt. Az édesapának is nagy fájdalmat okoz, ha gyermekei elhagyják a házat. Azt mondta: ne menjetek el, maradjatok itt és dolgozzatok itt. A meginduló vitában egymás után állnak fel a csoportok tagjai, s az egyénileg dolgozó parasztok. Legtöbbjük kerülgetés nélkül a lényegre tér. Kérdéseket tesznek fel: hogyan lehet megszilárdítani a fegyelmet a csoportban, hogyan dolgozzanak a fiatalok stb. Táncos Ildikó úttörő kislány azt kérdezi, mit kell tenniük a magyar úttörőknek, hogy olyanok legyenek, mint az Aratás Aljosá-ja? Mások beszámolnak arról, hogy mit tanultak az Aratásból. Irodalmi vita ez? Az is, de több annál. Itt most saját munkájukról, életük legfontosabb problémáiról kérdeznek és beszélnek a vitatkozók. — A József Attila termelőszövetkezet növénytermelő brigádvezetője vagyok — így kezdte felszólalását Földi András. Azért akarok beszélni erről a könyvről, mert amit Nyikolajeva elvtársnő írt, az a mi életünkről is szól. Az a kolhoz is akkor kezdett új életet, mi is most kezdjük szövetkezeteinket építeni. Ez a könyv a magyar parasztok jövőjét is mutatja, azt az utat, amelyet nekünk meg kell tenni, de minekünk már sokkal könnyebb, mint volt a szovjet kolhoztagoknak, mert előttünk példa áll már, új módszerek. A csoportban mi is bevezettük a háromszori fejést. Eddig az átlagunk nyolc liter volt tehenenként, kilenc és fél literre emelkedett másfél hónap alatt. Nekünk is úgy, mint a regényben, nehéz volt meggyőznünk a tehenészeket, mert azok azt mondták, hogy a többszöri fejésre való áttérés több munkát jelent. Kiderült azonban, hogy a munkájuk könnyebb lett, nagyobb lett a jövedelmük, több tejhez jutottunk. Jól van megírva a könyvben, hogy oda kell adni a földet a brigádoknak több évre. Jól mondja az a fiatal Komszomol-vezető, hogy neki ne változtassák naponta a brigád tagjait, ha, nem inkább erősítsék meg brigádját új tagokkal. A könyv megmutatja, hogy a vezetőknek tanulni kell ahhoz, hogy ilyen nagy gazdaságot, mint amilyen a szövetkezet, vezetni tudjanak. Helyesen bírálta meg a kolhozelnök hibáit, amikor parancsolgatással akar és persze nem tud eredményt elérni. Mi, szövetkezeti vezetők, példát akarunk mutatni a munkában, mint ahogy a regényben megírt kolhozelnök is tette. Nagyon köszönjük Nyimint fejőnek. A leányok így feleltek: hét évig tanultunk és most fejőnek legyünk? Ezt mi nem akarjuk. Ekkor azt mondta a kolhozelnök: olyan munkakörülményeket teremtünk nektek, hogy nagy eredményeket tudtok majd felmutatni. A kolhoztagok segítségével gépesített jónéhány munkát a kolhozban, amelyek nehéz testi munkát igényeltek, például a vízbehordást is. Ezután külön szobát rendeztetett be a fejőnők számára. Méghozzá szépen rendeztette be a szobát, bútorokkal, zongorát, hangszereket is küldött oda és egy kis könyvtárat. Minden kislánynak hozományt adott az iskola elvégzése után. Fehérneműt, vásznakat, kis könyvtárat kaptak és mindnyájuknak adott kölnivizet. Megtanította a leányokat jó munkamódszerekre, a fejesnél jónéhány fogást mutatott nekik, amelyeket nagyszerűen fel tudtak használni. A leányok ottmaradtak és munkájukban nagy eredményeket értek el. Még sok hasonló, érdekes példát lehetne felhozni ennek a kolhoznak és más kolhoznak az életéből. De ez talán túl sok időt venne igénybe. Még csak annyit szeretnék mondani, hogy egész sor más nagyszerű szovjet ember segített ahhoz, hogy regényem alakjait megmintázhassam. Például a Traktor nevű kolhoznak a tejfarm vezetőnője sok anyagot adott nekem Avdotya alakjának megmintázásához, ő tanított meg engem arra, hogy milyen módszereket alkalmaznak a fejőnők a tejmennyiség növelésére. Ha olvasták regényemet, láthatták, hogyan dolgoztam be ezt a részt regényembe. Például, valószínűleg emlékeznek arra a részre, hogy Avdotya kínlódik, mert nem tudja rászoktatni a fejőnőket a tisztaságra. Egyiket sehogysem tudja rászoktatni, hogy a tehén farkát felkösse. Az életből, a Traktor kolhoz gyakorlatából vettem, hogy ez a fejőnő úgy akarta meggyőzni a tisztaságról társait, hogy vett egy vattadarabot, azon átszűrte a tejet, a vattán maradt a piszok. Annál, aki nem jól dolgozott, sok piszok maradt a vattán. Azt a vattadarabot felakasztotta a falra és odaírta annak a nevét, aki ennyi piszkot hagyott a tejben. A tiszta vattához pedig odaírta a jól dolgozó fejőnő nevét. De nemcsak ezt a részét merítettem az életből, hanem majdnem minden egyes részét a szovjet kolhozok életéből merítettem és ha megkérdezik, megjelölöm a személyeket is, akiket alapul vettem regényem megírásánál. Kolajeva elvtársnőnek, hogy ezt a szép könyvet megírta — nekünk is. Rózsás Mihály elvtárs, a helyi, gépállomás dolgozóinak nevében szólalt fel. — Amikor a regényt olvastam, felmerült bennem, hogy mi lehet az elvtársnő foglalkozása, termelőszövetkezeti elnöke, gépállomásigazgató-e, vagy párttitkár. Mert olyan széles látókörrel tudta a sok ember életét megrajzolni. A mi gépállomásunk is úgy áll, mint a regényben szereplő gépállomás: az igazgató elkészíti a tervet, a brigádok átszervezésére és a plénum elé viszi. A regényben az elvtársnő úgy mutatja meg ezt, hogy a gépállomás igazgató is a pártszervezettel karöltve, előrelátással tervezi meg ezt a munkát. Ebből is tanultam, mert én csak az agronómussal tárgyaltam meg ezt a bonyolult feladatot. Tanultam abból is, ahogyan a gépállomás vezetőjét leírja az elvtársnő. Amikor ezt a fejezetet elolvastam, megvizsgáltam kicsit magamat, nincsenek-e bennem azok a hibák, mint a regénybeli gépállomásvezetőben. Mondhatom, igen nagy segítségemre volt az író elvtársnő, hogy hibáimat felismerjem, mostantól kezdve jobban együttműködöm a szövetkezetekkel. A hozzászólók egész sora után Nyikolajeva elvtársnő válaszol a feltett kérdésekre. Órák óta tartott már az ankét, de senki sem mozdult, sőt újabbak érkeztek, akik most jöttek el a munkába. „Azt akartam, hogy regényem az emberek közötti tapasztalatátadás eszköze legyen" . Azt kérdezték, hogy a háborúban milyen munkát végeztem Sztálingrádban? Az a helyzet, hogy a mi szovjet embereink Sztálingrádban olyan hatalmas hőstetteket vittek véghez, hogy az én tetteimről szégyelek is beszélni. Én rövid ideig orvosként dolgoztam és betegeket szállítottam Sztálingrádból a folyón keresztül. Ugyanazt a munkát végeztem a háború alatt, mint a többi szovjet orvos. És nem akarok a magam kis tetteiről beszélni, amikor vannak olyan emberek, akik sokkal többettettek, mint én. Következő kérdés: miért éppen ilyen jellegű regényt írtam? Azt akartam, hogy regényem az emberek közötti tapasztalatátadásnak eszköze legyen, hogy az egyes emberek jó tapasztalatát, jó gyakorlatát ezrek és milliók vehessék át. Hogyan váljanak a magyar úttörők olyanokká, mint amilyen Aljosa volt? Ez nem olyan bonyolult dolog. Az kell hozzá, hogy minden munkát, amit végeztek, tiszta szívvel, becsületesen végezzétek, és mindenekelőtt tanulnotok kell. Jól. És amikor később dolgozni kezdtek, akkor éppúgy, mint ahogy tanultatok, éppúgy kell dolgoznotok is. És még van egy nagy törvény: soha nem győz az, aki csak egymaga akarja a győzelmet kivívni. A szovjet emberek életének törvénye: ne csak arra gondoljanak, hogy maguk milyen győzelmeket érjenek el, hanem arra is gondoljanak, hogyan segítsenek azoknak, akik mellettük dolgoznak. Azért nektek nemcsak arra kell törekednetek, hogy magatok haladjatok előre a tanulásban, hanem magatokkal kell vinni a fejlődésben azokat, akik nélkületek elmaradnának. Újra — ki tudja már hányadszor ma este — felcsap a taps. Az emberek felállnak. A díszemelvényen az ajándékoktól körülvett Nyikolajeva mosolyog, vele szemben a mosolygó, tapsoló, éljenző abonyiak, akik így hálálják meg a felejthetetlen estét. Az éljenzés nem akar szűnni, alig hallani Nyikolajeva búcsúszavait. Köszönöm az elvtársak meleg 8S- vezlő szavait, meg szeretném köszönni a meleg fogadtatást Azzal válunk el, hogy együttmaradunk ezután is, hiszen egy ügyért harcolunk. Ez a könyv a magyar parasztok jövőjét is mutatja Hogyan ellenőrizzük a versenyvállalások teljesítését? A Diósgyőri Gépgyárban egy évvel ezelőtt gépiesen, bürokratikusan szerveztük a versenyt, gépiesen, bürokratikusan ellenőriztük a felajánlások teljesítését is. Csak a legjobb dolgozókkal törődtünk valamennyire, csak az lebegett a szemünk előtt, hogy minél előbb, minél több úgynevezett „kiugró” teljesítménnyel büszkélkedhessünk. Hosszú ideig nem értettük meg, hogy a felajánlások teljesítésének gyors és jó ellenőrzésével a versenyszellemet fokozni s ezáltal eredményeinket növelni tudjuk. Az akkori munkamódszerre jellemző az alábbi történet. Szabó Albert és Balázs András, legkiválóbb sztahanovistáink, felajánlották, hogy növelik teljesítményüket és átadják munkamódszereiket. A gyár akkor rosszul állt a versenyben. De bennünket csak Szabó, Balázs és néhány kiváló sztahánovista emelkedő százaléka érdekelt s nem figyeltünk fel arra, hogy a dolgozók többsége elmarad a vállalás teljesítésében. Ha sztahánovistáinktól felajánlásuk második pontját, a munkamódszerátadást is számon kértük volna, akkor az üzem összképe máskép alakul. Így tanultuk meg a magunk kárán, hogy tartós eredményeket csak alapos, jó ellenőrző munkával érhetünk el. Hibás módszereinken először az alkotmány tiszteletére folyó versenyben változtattunk. A kovácsműshely dolgozói azt kérték akkoriban, hogy naponta értékeljük az eredményeket, hogy lássák, hogyan állnak a versenyben. Ez meg is történt. A nagy versenytáblára felkerült minden dolgozó neve és teljesítménye. Piros betűkkel írták annak a dolgozónak teljesítményét, aki az előző napon beváltotta fogadalmát és feketével azét, aki elmaradt ígérete mögött. A szakszervezeti bizalmiak és a művezetők azóta külön könyvecskében tartják nyilván a dolgozók felajánlásait és eredményeit. Beírják ebbe a könyvecskébe, hol tart a dolgozó vállalása végrehajtásában. A könyvecskék alapján az üzemi bizottság naponta kap jelentést a műhelyből és háromnaponként jelentést tesz a pártbizottságnak. A művezetők azonnal tájékoztatják a pártbizottságot és az üzemi bizottságot, ha egy-egy kimagasló teljesítmény születik, vagy ha elmaradásra figyelnek fel, így a politikai munkát azonnal a veszélyben lévő területekre irányíthatjuk, másrészt azonnal megkezdhetjük a jó munkamódszerek, az újítások széleskörű elterjesztését, a legkiválóbb dolgozók népszerűsítését. A versenyeredmények friss, gyors ellenőrzése és az ennek a segítségével készülő versenytáblák, villámok elevenségükkel nagyon komolyan elősegítették a Diósgyőri Gépgyár versenymozgalmának fejlődését. Dolgozóink most, a március 9 tiszteletére folyó versenyben kitűnő eredményeket érnek el. Decemberben 108,9, januárban 112,6 százalékra teljesítettük tervünket. Rákosi elvtárs születésnapjára vállaltuk, hogy hétmillió forint értéket termelünk terven felül, ebből február 15-ig 5.280.000 forint értéket termeltünk, vagyis már 75,4 százalékra teljesítettük vállalásunkat. Hogyan történik a Diósgyőri Gépgyárban a felajánlások teljesítésének ellenőrzése? A dolgozók elsősorban önmagukat, saját felajánlásuk megvalósítását ellenőrzik. Naponta számba veszik, hogyan haladtak előre, megnézik a napi eredményeket feltüntető versenytáblát é s bizony, igyekeznek, hogy ne az elmaradók között szerepeljenek. Bartók József kétgépes köszörűse például rosszul állt felajánlása teljesítésével. Szemügyre vette gépeit s megállapította, hogy az egyik hibás. Aznap délután is ottmaradt a gyárban, segített az üzemlakatosnak és így a szokásos három nap helyett hét óra alatt kijavították a hibát. Másnap Bartók József már túlteljesítette odlátását. De általánossá vált az is, hogy a dolgozók ellenőrzik munkástársaik felajánlását, eredményeit is. A Kerékpárüzemben dolgozó Nádasi György átképzős esztergályos nem boldogult a munkájával, elmaradt felajánlása teljesítésében. A mellette dolgozó Kádár Lajos — aki maga is csak rövid ideje szakmunkás — felfigyelt erre. Megkérte a főművezetőt: bízzák rá Nádasi György tanítását, ígéri, hogy március 9-ig túlteljesíti a 100 százalékot. Kádár elvtárs foglalkozott is az átképzéssel s Nádasi péntek óta már 116 százalékot teljesít. Ellenőrzőmunkánk lényege, alapja azonban az, hogy a műszakiak, a főművezetők és művezetők „muníciót”, tájékoztatást adnak a politikai munkához. A műszakiak, akik „hivatalból” rendszeresen értékelik a dolgozók teljesítményét, az értékelés eredményét nem tartják meg maguknak, hanem tájékoztatják róla a népnevelőket és a szakszervezeti bizalmiakat. Egy példa arra, hogy menynyire szükséges és mennyire eredményes a műszakiak és a politikai munkát végzők együttműködése a felajánlások teljesítésének ellenőrzésében. Kas Sándor, Lipcsei Imre, Kulcsár József gyalusok, akik 132 százalékot vállaltak március 9-re, rendszeresen csak 122—128 százalékot teljesítettek. Szentesi főművezető felfigyelt erre, utánanézett a dolognak. Azonnal beszélt Turcsik alapszervezeti párttitkárral és Jászai műhelybizottsági titkárral, hogy hívják fel a népnevelők figyelmét a három gyalusra. A népnevelő és a szakszervezeti bizalmi hosszasan beszélgettek Vas elvtársékkal arról, hogy mit jelent az adott szó és különösen mit jelent a Rákosi elvtársnak adott szó. A három gyalus teljesítménye néhány napon belül 165 százalékra emelkedett. Szentesi elvtárs javaslatára a jó eredményt azonnal nyilvánosságra, hozták. Amint megjelent a három gyalus gépén, de még a körülöttük dolgozók gépén is a tábla, Kőhalmi József és Baráti József jelentkezett a főművezetőnél: „Követni akarjuk Vas elvtársikat." S Vas elvtársékhoz hasonlóan ők is melegváltással dolgoznak, csatlakoztak a tízperces mozgalomhoz — elérték a 143 százalékot. A forgácsolóműhelyben az E63-as esztergagépek gyártásánál két héttel ezelőtt elmaradás mutatkozott. Az elmaradás egyik oka az volt, hogy a Kohászati Üzemektől hiányosan, gyakran selejtesen kaptuk az anyagot. A műhelybizottsági titkár javaslatára küldöttség ment a Kohászati Üzemekhez s előadta panaszainkat. Azóta megjavult az anyag minősége. De a művezető elvtárs nem elégedett meg ennyivel: kiszámította, hogy kis erőfeszítéssel az elmaradást behozhatják. A pártszervezethez fordult segítségért. A népnevelők, szakszervezeti bizalmiak megbeszélték a kérdést a dolgozókkal. A művezető és a népnevelők együttműködésének eredménye: már 99 százalékban behozták az elmaradást az esztergapad gyártásánál A Diósgyőri Gépgyárban még hatalmas tartalékok vannak, amelyeket a munkaverseny a felszínre hozhat. Ahhoz pedig, hogy a munkaverseny valóban újabb és újabb győzelmeket teremtsen, elengedhetetlenül fontos a versenyvállalások teljesítésének állandó, rendszeres ellenőrzése. Ocsenás Tibor, a Diósgyőri Gépgyár üzemi bizottságin** elnöke s