Szabad Nép, 1952. február (10. évfolyam, 26-50. szám)

1952-02-01 / 26. szám

A HAZUDOZÁS MESTEREI Gorkij, aki újságírónak is éppen olyan nagy volt, mint írónak, az alacsony homlokúak klikkjének nevezte azt a felelőtlen bűnöző bandát (ezek is az ő szavai), amely Amerikában a háborúra uszít. Az alacsonyhomlokúak klikkjéhez tartoznak a profitra sóvárgó nagytőkések, a háborús hírnévre szomjazó tábornokok és az őket kiszolgáló, útjukat előkészítő újságírók Az alacsonyhomlokúak klikkje Amerikából indult ki, de tagjai ott vannak az összes imperialistákat szolgáló valamennyi lap szerkesztőségében. Az alacsonyhomlokúak „agytrösztje” természetesen változatlanul ott székél New Yorkban Ez a klikk találja ki, szerkeszti meg és nyomatja ki millió példányban az olyan ocsmányságokat, mint a Collier’s hírhedt különszáma, amely szavakba öntötte az amerikai imperialistáknak egy új szovjetellenes háborúval kapcsolatos vágyálmait. Ez a különszám egyébként csak abban különbözött az amerikai lapok bármely hétköznapi számától, hogy nagyobb terjedelemben, koncentráltabban, és ha lehet még durvább szemérmetlenséggel hirdette meg az imperializmus valódi embertelen céljait. Az amerikai imperialista sajtónak tulajdonképpen minden száma egy-egy kis Collier’s. Itt van például az U. S. News & World Report legújabb, január 11-i száma. Ezt a számot szerkesztői, akik különösen közel állnak a NAM-hoz, az amerikai GYOSZ-hoz, annak a szolgálatába állították, hogy bebizonyítsák , milyen gyönge a Szovjetunió.. Az imperialista sajtó jellemzésére tulajdonképpen már ez az egy tény is éppen eleget mond, hiszen minden emlékező ember szerte a világon önkénytelenül eltűnődik azon, hogy másfél évtizeddel ezelőtt Hitler lapjai is szó szerint ugyanilyen cikkeket és különszámokat adtak ki A cikkek célja világos: el akarják hitetni a békére vágyó amerikai néppel és a Washington háborús tervei ellen berzenkedő nyugateurópaiakkal, hogy nem kell semmit félni, „Oroszország gyenge”, könnyű dolguk lesz a csatlós ágyútöltelékeknek. (Pontosan ugyanezt fejtegette Göbbels is, az egész számból tulajdonképpen csak a „Blitzkrieg” [villámháború] kifejezése hiányzik...) Az imperialista sajtó hitelességére mi sem jellemzőbb, mint például a következő érv, a lap 14-ik oldaláról: „Ha egy szovjet munkás elhagyja munkahelyét, megvonják tőle élemiszerjegyeit és ezzel azt a lehetőséget, hogy táplálkozzék” Az ember elgondolkozik, mi nagyobb, az U. S News szerkesztőinek korlátoltsága-e, vagy gyűlölete? Hiszen Európában még a gyermek is tudja, hogy a Szovjetunióban több mint négy éve, 1947 december 14-én, megszüntették a jegyrendszert, nem is szólva arról, hogy az amerikai lap által említett „rendszabály”, a jegyrendszer idejében sem állt fenn. Tudják ezt, az U. S. News szerkesztői és tulajdonosai is. A szemen szedett hazugságot mégis nyugodtan leadják: jól tudják, hogy annakidején az imperialista sajtó úgyis agyonhallgatta a jegyrendszer megszüntetését a Szovjetunióban. Hazugság: ebben a szóban foglalható össze az imperialista sajtó lényege. Vannak a hazugságnak, a tömegek becsapásának valóságos megszállottjai, mint a nemrég kimúlt Randolph Hearst. Vannak körmönfont finomkodói, mint a New York Herald Tribune-ba írogató Alsop-fivérek; ezek a gentlemanok hazugságaikat sohasem köztik első személyben, hanem így tálalják: „megfigyelők véleménye szerint”... Vannak a hazugságnak olyan mesterei, akik úgy dolgoznak, mint a sakkozók, előre kiszámítják lépéseiket, két-három cikket is írnak kirívóbb hazugság nélkül, hogy a negyedikben, vagy az ötödikben annál vaskosabbat hazudhassanak, annál szégyentelenebből rágalmazhassanak. Ezek közé tartozik Walter Lippmann, a „hidegháború” kifejezés kitalálója, vagy E. Baldwin a New York Times katonai cikkírója. Vannak, akik a hazugságot csevegve művelik, mint Marguerite Higgins, a New York Herald Tribune koreai haditudósítója, aki a front eseményeiről olyan csacsogva számol be, mintha hollywoodi piknikről adna színes tudósítást. Ismerjük az imperialista sajtóból a ,,matematikus hazudozót”, aki a nullák bűvésze: ha, mondjuk, a magyarországi élelmiszerárakról van szó, hozzáír egy nullát, ha az amerikai áldozatokról Koreában, levesz kettőt. Vannak olyan hazudozók, akik a valóság egy magját használják fel, hogy az igazságot elferdítsék. Vannak olyanok, akik egyszerűen kitalálnak egy jó nagy hazugságot és helyszíni tudósításként leadják, mint a Daily Telegraph, amely tavaly augusztusban azt írta, hogy Magyarországon nullásgéppel levágják a kutyák szőrét, mert akkora a textilhiány, hogy télire ebből szőnek majd kabátot, vagy a bécsi Montag, amely június közepén azt jelentette, hogy Magyarországon a legfontosabb táplálék a marharépa, mert más nincs. Ügyesen hazudni ez az imperialista tudósító főparancsolata; az ügyes hazugságokat „meggyőző érvekké” átfogalmazni: ez az imperialista vezércikkíró próbaköve; a hazugságokat ügyesen csoportosítani- ebben áll a jó imperialista szerkesztő. „Ügyesen” próbál néhául hazudni az a bécsi Associated P..ss vagy New York Times tudósító, aki elhiteti olvasóival, hogy „különlegesen megbízható források" állnak rendelkezésére a népi demokráciákból Két tucat amerikai, angol és francia újságíró él meg ebből a hazugságból Néha baleset éri őket. A Der Bund a svájci kapitalista körök szócsöve például ,,Bécsi hírközpont" című cikkében (1950 január 7.) elkottyantotta, honnan szerzik a bécsi tudósítók híranyagukat: „a legtöbb keleteurópai disszidáló pénzért adja tovább értesüléseit”. Kétségtelen, írja a lap, hogy „legtöbbnyire olyan dolgokról közölnek jelentéseket, amelyeket mamik is negyed- vagy ötödkézből ismernek, ha pedig kifogy a pénzük, egyszerűen kitalálnak egy-egy hírt Magyarországról, vagy Csehszlovákiáról és eladják az amerikai újságíróknak”... Az imperialista sajtó hazugságaihoz hozzátartozik, az, amit úgy nevezhetünk: a tárgyilagosság látszatának technikája. Amikor az ENSZ utolsóelőtti ülésszakának idején az egész imperialista sajtó azzal támogatta az amerikai küldöttséget, hogy a legvadabb hazugságokat agyalta ki az úgynevezett szovjet kényszermunkatáborokról, a New Statesman and Nation például a következő technikához folyamodott, leközölt egy rövid tudósítást a szovjet népgazdaság eredményeiről, két oldallal később pedig a leguszítóbb hangú lapokon is túltett rágalmazásban. A szerkesztő így gondolkozott: az olvasó elhiszi majd nekem a hazugságot, mert „tárgyilagosnak” tart, hiszen az igazat is leközöltem .. Az imperialista újságok munkatársai általában maguk is tisztában vannak szerkesztőségeik erkölcsi „értékével”. Az 1947-es választások idején Budapesten járt az amerikai Time egy tudósítója, Theodore White. Láttam ennek a White-nek egy nyomtatott, kétszeres névjegynagyságú céduláját, amelyen ez a szöveg állt: „Ha a között, amit ebben a szobában írnak és a között, ami ebből később a Tine-ban megjelenik a legcsekélyebb hasonlóság áll fenn, az puszta véletlennek tulajdonítható." Az amerikai újságíró kesernyés, kiábrándult öngúnnyal magyarázta meg, hogy ezt a cédulát mindig kifüggeszti a dolgozószobájában. Előre tudja, hogy ő elküldi tudósításait valamelyik európai fővárosból, lapja szerkesztőségében pedig elejétől végéig meghamisítják Az imperialista sajtó újságírói szánalomra és megvetésre méltó zsoldosai a tollnak, ők sohasem érezhetik azt, amit Gorkij az író és az újságíró legnagyobb boldogságának nevezett: elmondani az olvasónak, „milyen szép az ember az alkotó munkában, milyen gyönyörű az élet, amelyet a teremtő munkában töltünk el, milyen szép az egyszerű emberek alkotó, békés, boldog élete”. A hazugság az imperialista sajtó számára kötelező, mert valamennyi lap olyan embereket szolgál, akiknek gazdagsága és hatalma a kizsákmányoláson alapszik. Egyetlen imperialista újság sem írhatja meg az igazat, mert ezzel nyomban megsérti gazdáinak érdekét. A tőkések sajtója hosszú időn át egyszerűen üzleti vállalkozás volt, amelynek létét vagy nemlétét a kettős könyvelés mérlege szabta meg, legfontosabb feladata pedig az volt, hogy minél több nyereséget utaljon át a tulajdonos, vagy a tulajdonosok bankszámlájára. Az amerikai sajtóemberek ezt nem is titkolták. Roy Wilson Howard, a „Scripps-Howard ” néven ismert nagy amerikai sajtó tröszt vezetője például (mint Kazolszkij írja magyarul is megjelent „Az amerikai sajtó” c. kitűnő könyvében) a denveri kereskedelmi kamarában beszédet mondott tröszke ottani lapjának megindítása alkalmából. „Mi Hirdetésekben és egyéb „juttatásokban” az 1750 amerikai újság évente nem kevesebb mint kétmilliárd dollárt kap a kereskedelmi, pénzügyi és ipari vállalatoktól — természetesen ezért azután meg is kell szolgálnia. A pénzügyi függőség a legteljesebb politikai alárendeltséget is jelenti. Az imperialista sajtó alapvető profilszerző jellege az utóbbi időben is megmaradt. Ennek szolgálatban áll jelenlegi főfeladata, a háború elkészítése. Aljas feadatuk teljesítésében a nagytőkés lapok legelszántabb segítője, nemegyszer előcsaposa a jobboldali szociáldemokrata sajtó: a párizsi Populaire, a londoni Dany Herald, a bécsi Arbeiter Zeitung, amelyek gátlástalanságán és elvetemültségén talán csak Tito szennylapjai tesznek olykor túl. Napjainkban az imperialista sajtó miden erejét arra összpontosítja, hogy félrevezesse a békére vágyó tömegeket, hogy sztokkal, szennyel, a hazugságnak valamennyi változatával mocskolja be a béke erőit, elsősorban a Szovjet,inód és ugyaezykor furtas ágai, rábeszéléssel, megfélemlítéssel készítse elő az imperialista országok népeit a háborúra. Az imperialista sajtó ma a béke egyik egfőbb ellensége. Ezért az imperialsta sajtó minden tisztességes szabad úságnak, mindeni hazáját és a békét szerető újságírónak legszemélyesebb ellensége. Az imperialista lapok hamisításait leleplezni, hazugságait kipellengérezni rágalmait visszautasítani a sajtó mögött álló hatalmasságokról és azok célairól a leplet lerántani, az ő úgynevezett és sokat emlegetett „tárgyilagosságuk” képmutatását feltárni, háborús propagandájukat pondorjává zúzni: ez a magyar sajtó békeharcának egyik legfontosabb feladata. A hazugságok megcáfolásával, a rágalmak visszautasításával támogatjuk békeharcában azt a haladó sajtót is, amely az Egyesült Államokban és Angliában, Franciaországban és Olaszországban nehéz körülmények között folytatja hősies küzdelmét az alacsonyhomlokúak terrorja és dollárjai ellen. A becsletes újságírók tolla ma szerte a világon méltó pária százmillók tollának, amellyel a békefellívásokat akírják, a becsületeg újságírók tolla: a béke élet fegyvere. Boldizsár Iván hírekkel kereskedő üzletemberek vagyunk — mondotta. — A célunk az, hogy olyan hirdetéseket vegyünk fel, amelyek előnyösek a hirdetők számára is, a mi számunkra is.” Ez világos beszéd, de világosan beszélnek maguk az amerikai lapok is. A Collier’s 1951 november 3-i számában — ez volt az első szám a hírhedt szovjetellenes háborúra uszító különszám után — például 80 oldalból 37 a hirdetés! Az amerikai és általában az imperialista sajtó összefonódása a nagytőkével többszörös. Először is maguk a tulajdonosok is nagytőkések, mint például Hearst, vagy a chicagói McCormick, vagy Henry Luce, a Time és a Life tulajdonosai. Ezen felül azonban a nagytőke más eszközökkel is kezében tartja a lapokat. SZAKAI)N£P PÉNTEK, 1952. FEBRUÁR 1 A szavazásban részvevő küldöttségek több mint fele nem támogatja a Kuomintang rágalmazó javaslatát az EBESZ politikai bizottságába! Párizs, január 31. (TASZSZ) Az ENSZ politikai bizottságának január 29-i ülésén a Kuomintang ügynökének kellett volna először felszólalnia az általa előterjesztett rágalom általános vitájában. Elsőnek mégis Cooper, az USA képviselője emelkedett szólásra, aki azonban nem tudta megcáfolni az előző üléven felszólaló szovjet küldött állításait, hogy az USA a Kína elleni agresszió kiteresztésére törekszik. Malik elvtárs, a szovjet küldöttség vezetője rámutatott, hogy Cooper hallgatással próbált meg kitérni a tények cáfolása elől. Burma küldöttének hivatalos bejelentésére — hogy országa területén körülbelül hat Kuimnanghadosztály tartózkodó — Cooper azzal próbált indokot keresni hogy ezek már régóta ott tartózkodnak. Malik elvtárs felszólította az USA k'i'd'i t'ét, hogy ne lapozzék ' 1'-rosan: megerősíti-e, avagy megcáfolja a poltikai bizottság ülésein felsorolt tényeket, hogy Burmában Kuomintangcsapatok vannak, hogy a csapatok amerikai fegyverrel vannak ellátva és hogy ezeknél a csapatoknál amerkai tisztek a kiképzők? Hangsúlyozta Malik elvtárs, hogy ennek az agressziós részeknek megteremtéséért, a Kuomelang-banda IT- fegyverzéséért és leképzéséért az USA kormányának kell viselnie a teljes felelősséget. Semmiére képzelt „kommunsta támadásra" való hivatkozás nem menti az USA kormányát a felelősségtől bármilyen agresszióért ezen a területen. A lengyel küldött konkrét és megcáfolhatatlan érveket sorolt fel, amelyek megmutatták, hogy milyen kapcsolat van a Burma területén tartózkodó Kuomintang-hadosztályok és az USA között. Ezzel kapcsolatban egy sor kérdést tett fel az USA küldöttének. Cooper azonban nem felelt sem a Szovjetunió, sem Lengyelország képviselőjének kérdéseire. A Kuominan'o küldötte sem tudott felhozni egyetlen komoly érvet sem ármánykodása védelmére. Az USA küldötte és Kuomintangbakája „vádlóként” akart fellépni. Ez azonban nem sikerült. A „vádlókból” vádlottak lettek. El Huri, Szaria küldötte kijelentette, nem támogathatja azt a határozatot, amely arról szól, hogy a Szovjetunió Kínával kötött szerződését valamilyen módon „megsértette“. Emlékeztetett arra, hogy a Kuomintang-cselszövést a közgyűlés előző ülésszakán átnyújtották az ülésszakközi bizottságnak, amelyegy szóval sem tudta azt alátámasztani. Most ez a kérdés ismét minden bizonyíték nélkül került a közgyűlés elé. Hamsnnyu vita, hogy a Kuomintang küldötte által javasolt határozat nem csökkentené, hanem fokozná a nemzetközi feszültséget. Franciaország és Angla képviselje szintén kifelntették, hogy nem óhajtanak a Kuomintang határozattervezetre szavazni. Jebbarmo küldött kijelentette: „Ez a panasz túlságosan zavaros és homályos vádakat tartalmaz." Icd’a küldötte sajnálkozását fejezte ki hogy ilyen mesterkedést a poltikai bizottság elé terjesztenek. Rámutatott, hogy Kínának törvényes kormánya van és ha a kínai kormánynak és a kínai népnek valamilyen panasza lenne, akkor nekik kellene ezeket a panaszokat benyújtanunk. Ismeretes azonban — mondotta —, hogy ezek nem nyilatkoztak arról hogy a Szovjetunió megsértette volna a Kínával kötött szerződést. Kijelentette, hogy a Kuomintanghatározattervezet ellen szavaz. Számos küldöttségsonlóan nyilatkozott haA Kuomintang-kendők látta, hogy határozattervezete kudarcot vall és ezért megpróbálta az ingadozó küldöttségeket saját oldalára állítani. Kijelentette, hogy elfogadta Thaiföld küldöttének módosítását. E módosítás értelmében a határozattervezetben szereplő „megsértette” szót fel kell cserélni a „nem teljesítette” kifejezéssel. Az USA küldötte tiltakozott e javaslat ellen. Tiltakozását azonban senki sem támogatta. A szavazásnál kiderült, hogy a politikai bizottság küldötteinek többsége mit tart a rágalmazó Kuomintang..határozatról”. A határozattervezet mellett csak 24 küldöttség szavazott. Ezek többségét a latinamerikai or°zágok küldöttei tették ki. Rajtuk kívül az USA, a Fülöp-szigetek, Irak, Törökország, Thaiföld, Görögország, Libéria küldöttei és a Kuomintang képviselője szavazott a határozattervezetre-Haminchat küldöttség, tehát a szavazásban részvevő küldöttségek felénél jóval több, nem támogatta a határozati javaslatot. Kilenc küldöttség (Szovjetunió, Ukrajna, Bielorusszia, Csehszlovákia, Lengyelország, Burma, India, Indonézia és Izrael) a Kuantintang-határozat ellen szavazott. Huszonhét küldöttség: (Mexikó, Hollandia, Újzéland, Norvégia, Pakisztán, Szaúdi-Arábia, Svédország, Szíria, Anglia, Jemen, Afganisztán, Argentina, Ausztrália, Belgium, Kanada, Dánia, Egyiptom, Franciaország, Etiópia, Guatemala, Irán és mások), mivel nem akarta támogatni a határozatot, tartózkodott Truman programmja: a háborús termelés további fokozása a nép kifosztása árán Moszkva, január 31. (TASZSZ) A Pravda közölte Filippov és Litosko newyorki tudósítását. A tudósítók Trumannak az Egyesült Államok kongresszusához intézett legutóbbi két üzenetét kommentálják. „Truman nemrégiben megígérte az amerikaiaknak — írják a tudósítók —, hogy az Egyesült Államok lakossága jólétben fog élni’ ... ötven év múlva, vagyis majd a 2000 évben (!). Ezúttal azonban már ezt sem ígéri. A gazdasági kérdésekről szóló üzenetében igazolni próbálta a kormány káros gazdasági politikáját. Nem fukarkodik a szavakkal, amikor az amerikai gazdasági élet állítólagossikereit dicsőíti. Truman lelkendező állításait azonban még az amerikai hivatdos statisztika hamis adatai is megcáfolják. Míg a dolgozók helyzete napról napra elviselhetetlenebbé válik, az amerikai monopoltőkések hallatlan összegű nyereségeket zsebelnek be. Az amerikai sajtó adatai szerint a monopoltőkés társaságok nyeresége 1951-ben rekordösszeget ért el: 60 milliárd dollárt. A július 1-én kezdődő 1952—53-as új pénzügyi évben az Egyesült Államok költségvetése 85—90 milliárd dollár lesz. Maga az elnök jelentette ki, hogy ennek a hatalmas összegnek nem kevesebb, mint 85 százalékát közvetlen katonai kiadásokra fordítják. Truman üzenete nem hagy kétséget afelől, hogy továbbra is a dolgozók vállára nehezedő adók jelentik az amerikaimonopoltőkések háborús gazdasági programmjának alapvető anyagi alapját. A Wall Street által kirobbantott koreai háború kezdete óta az Egyesült Államok kongresszusa már három ízban szavazta meg az adók felemelését. Az adók teljes öszszegét több mint 15 milliárd dollárral emelték fel. Truman ezúttal ötmilliárd dolláros adóemelést követel Az elnök üzenetét még a kongreszszus tagjai is hűvösen fogadták — állapítják meg a tudósítók. Sok kongresszusi tag megérti, hogy ilyen háborús éhségprogrammal nem könynyen állhat majd választói elé az idén, az elnökválasztásnak és a kongresszusi tagok választásának évében. Néhány kongresszusi tag nem alaptalanul jellemezte ezeket az üzeneteket a tegnapi kotyvalék felmelegített maradékának Mindez persze egyáltalában nem jelenti azt, hogy Amerikában ne volnának olyanok is, akik elégedettek Truman üzeneteivel. Vannak ilyenek is — és ezek az acél-, szén- és petróleumkirályok, tőzsdelovagok és fegyvergyárosok, akik pénzeszsákjuk tetején ülve, a magasból szemelik a világot. Ezek örömmel fogadták Trurrau programmját, amely ífjabb milliárdos nyereségeket jelent számukra«. Ami az amerikai dolgozókat illeti: az egyszerű amerikaiak a háborús hisztéria esztap dühöngése, a hazugságok és ködösítések egyre bőszebb áradata ellenére kezdik megérteni, hogy Truman programmja a háborús termelés további fokozására irányul a nép kifosztásának árán és hogy ez a programm csak újabb nélkülözést és szenvedést hoz az amerikai dolgozókra” — írják a Pravda tudósítói, a szavazásról. A hesseni tartományi kormány vádat emel Adenauer ellen az alkotmány megszegése miatt, ha Nyugat-Németországban bevezetik a hadkötelezettséget A Wiesbadenben székelő hesseni tartományi kormány kedden elhatározta, hogy az alaptörvény megszegése címén panaszt emel a nyugatnémet alkotmánybíróságnál a bonni kormány ellen, amennyiben Adenauer általános hadkötelezettséget próbálna bevezetni. A hesseni tartományi kormány határozatában kiemelte, hogy az Adenauer-kormány kísérletét a hadkötelezettségnek egyszerű parlamenti többséggel való megszavaztatására nemcsak alkotmánysértésnek, hanem durva hatalombitorlásnak is tekintené. Adenauer, aki a Saar-kérdéssel öszszefüggésben bekövetkezett bonyodalmakra hivatkozva, ismét el akarta halasztani a vitát az úgynevezett véderőtörvény előkészítéséről, a különböző pártok követelésére kénytelen volt szándékát megváltoztatni. A bonni parlament előreláthatólag február 7-én és 8-án foglal majd állást a kormány álal előkészített katonai intézkedések ügyében. A koreai néphadsereg főparancsnokságának hadijelentése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága január 30-án közli: A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének egységei, szoros együttműködésben a kínai népi önkéntesek egységeivel, valamennyi arcvonalon továbbra is védelmi harcokat vívnak az amerikai-angol beavatkozók és aszinmanista csapatok ellen, ember- és hadianyagveszteségeket okozva az ellenségnek. A nyugati és középső arcvonalon az ellenség harckocsik támogatásával több frontszakaszon elkeseredett támadásokat indított azzal a céllal, hogy elfoglalja a néphadsereg állásait. Az ellenséget azonban visszavetették és veszteségeket okoztak neki. A keleti arcvonalon a néphadsereg egységei továbbra is védelmi harcokat vívtak az ellenséggel szemben. Január 30-án a néphadsereg légvédelmi egységei és ellenséges repülőgépekre vadászó, lövészei két repülőgépet lelőttek azok közül az ellenséges repülőgépek közül, amelyek támadást intéztek Vonszan és Jonhin térsége ellen.