Szabad Nép, 1952. február (10. évfolyam, 26-50. szám)

1952-02-21 / 43. szám

4 A japán nép harca a nemzeti függetlenségért Az utóbbi időben számos esemény azt mutatja, hogy az amerikai imperialisták fokozzák erőfeszítéseiket Japán bevonására távolkeleti háborús terveikbe. Barkley, az USA alelnöke, John Foster Dulles, a hírhedt háborús gyújtogató, az amerikai külügyminisz­térium tanácsosa. Dean Rush külügyi államtitkár és Dodge gazdasági ta­nácsadó sorozatos tárgyalásokat foly­tattak Tokióban, hogy meggyorsítsák az amerikai csapatok Japánban mara­dásának és Japán újraf­elf­egyverzésé­nek feltételeiről szóló, úgynevezett „közigazgatási egyezmény” megkötését. Noha a Josida-kormány — félve a nép viharos tiltakozásától — nem meri közzétenni ennek az egyezménynek a tervezetét — a valóságban a „köz­igazgatási egyezmény” már életbelé­pett Japán 32 pontján amerikai légi erőtámaszpontokat létesítenek. Az or­szág 14 pontján haditengerészeti bázi­sokat építenek ki. Számuk háromszor annyi, mint amennyi haditengerészeti támaszponttal Japán azelőtt rendelke­zett. Az ország legkülönbözőbb részein amerikai szárazföldi támaszpontok és gyakorlóterek épülnek. Az amerikai megszálló hadsereg az állami vasút­vonalak 70—80 százalékát, az állam kezében lévő posta-, telefon- és táviró hivatalokat, valamint a villamossági ipart, a kohászatot, az olajkitermelést, a szénbányászatot, a vegyészeti ipart a gyakorlatban saját irányítása alá vonta és a maga céljaira használta fel. Folyik a japán hadsereg felállítása is. „A Japán hadsereg újjáépítése — írta még 1951 novemberében az U­S. News & World Report című amerikai lap — már megkezdődött. Amerika mind fegyverrel, mind felszereléssel segíti az új Japán hadsereg felállítá­sát. Az első cél egy 200—300 ezer fő­nyi hadsereg létesítése 1952 folya­mán... Az új Japán hadsereg magva már megvan — ez az országos rend­őrtartalék, amelyet még Mac Arthur tábornok szervezett meg. Ez a rendőr­­tartalék egyre jobban hasonlít a had­sereghez. Az emberek két esztendeig szolgálnak, kaszárnyákban laknak és katonai kiképzést kapnak. Kiképzik őket a géppuskák, lövegek kezelésére. Mindezt a felszerelést az USA szál­ítja és rövidesen 155 milliméteres lö­­vegeket is küld. A rendőrtartaléknak páncélos járművei is vannak és vár­ják, hogy hamarosan megkezdődik a harckocsikiképzés. A rendőrtartalék tisztjeinek és legénységének fele a volt japán hadseregben szolgált. Épp nemr­­ég vettek át újból 400 volt őrnagyot és alezredest." A Josida-kormány a költségvetés 81 százalékát hadikiadásokra irányozta elő. Az amerikai imperialis­ták sürgetik Japán mielőbbi teljes fel­fegyverzését. Koreában elszenvedett súlyos ember- és hadianyagvesztesé­geiket Japánból akarják pótolni. Ezen túlmenően Japán éppen olyan köz­ponti szerepet tölt be az USA távol­­keleti agressziós terveiben, mint Nyu­­gat-Németország az európaiban. Az USA kormánya ezért arra törekszik, hogy minél teljesebbé tegye Japán gyarmati leigázását, hogy korlátlanul rendelkezhessék az ország területével, iparával, nyersanyagforrásaival és la­kosságával. A vezető japán monopol­­kapitalista klikk mindenben készsége­sen aláveti magát az amerikai pa­rancsnak — amelynek teljesítése egyébként nagy profitot is jelent szá­mára. A reakciós japán kormány — mint a Japán Kommunista Párt pro­­grammja megállapította — „a meg­szálló rendszer erkölcsi és politikai támasza". Az amerikai megszállás mérhetetlen szenvedést zúdít a japán népre és a nemzeti katasztrófa veszélyét idézi fel Japán számára. A japán nép még nem felejtette el a Hirosimára és Nagasza­­kira dobott amerikai atombombákat és tisztában van azzal is, hogy az USA monopolkapitalistái a rabszolga és ágyútöltelék sorsát szánják neki. A jelen: az összlakosságnak csaknem egynegyede, 18 millió ember munka­­nélküli. A parasztságtól földterülete­ket rabolnak el — csupán 1951-ben több mint 4250 hektár szántóföldet és 17.720 hektár erdőt foglaltak le kato­nai támaszpontok építésére. Egy japán egyetemi tanár fizetése mindössze egy­ötöde a Japánt megszállva tartó ame­rikai zsoldosénak. Még a kis- és kö­zépburzsoáziát is súlyos veszteségek érik a békeiparágak elsorvasztása és az amerikai hadseregnek csökkentett áron teljesített megrendelések követ­keztében. A jövő pedig? „A japán ka­tonának — jelentette ki Robert ameri­kai generális — keveset kellene fizet­nünk, öt dollárt adnánk havonta és naponta egy marék rizst." A japán népnek azonban nem ez a­­ véleménye saját jövőjéről,nem akar havi ötdolláros ágyútöltelék lenni. Az USA által diktált san franciscói „béke­egyezmény” és az úgynevezett „biz­tonsági egyezmény” megkötése óta — amelyek Japánt méginkább alávetették az amerikai világuralmi terveknek —­­a nép körében mindjobban erősödik az Amerika-ellenes és Josida-ellenes hangulat. Az utóbbi időben hatalmas sztrájkok voltak Japánban. Sztrájkol­tak a szénbányászat és az elektromos­ipar, a magán- és államvasutak mun­kásai, a postai és távirdai alkalmazot­tak, az állami és városi hivatalnokok. Szívós harcokat vívnak a textilipari munkások és olyan dolgozórétegek is — mint az áruházi és szállodai al­kalmazottak —, amelyekkel azelőtt kényük-kedvük szerint bántak a kapi­talisták. A sztrájkharcok minden eset­ben szorosan összekapcsolódnak a „különbékeszerződés” és következmé­nyei: az újrafelfegyverzés, az Ameri­kától való fokozott függőség elleni tiltakozással. A sztrájkmozgalom te­hát nemcsak számszerűleg növekszik, hanem politikailag is fejlődik. Erősö­dik a parasztság mozgalma is. A pa­rasztok egyre erélyesebben követelik a forradalmi földreform végrehajtását és síkraszállnak a háborús célból kirótt, elviselhetetlen adók ellen. Az­ értelmiség támogatja a munká­sok és parasztok harcát és egyre tevé­kenyebben kapcsolódik be a békeharc­ba. A békeharc fő jelszavai: „El a ke­zekkel Koreától!”, „Harc a különbéke szerződés, a japán-amerikai biztonsági egyezmény és az újrafelfegyverzés el­len." A békéért folytatott küzdelembe egyre nagyobb számban kapcsolódnak be a nők, fiatalok és az egyházi sze­mélyiségek is. Ennek eredményeként hatmillió aláírás gyűlt össze az ötha­talmi békeegyezmény megkötését köve­telő felhívásra. Fokozódik az Amerika-ellenes hangu­lat a kis- és középvállalkozók között sőt a nagyburzsoázia egyes köreiben is Ezek a gazdasági kapcsolatok fejlesz­tését kívánják a Szovjetunióval és a Kínai Népköztársasággal és el akar­ják küldeni képviselőiket a moszkvai gazdasági konferenciára. A néptömegeknek, sőt a burzsoázia egyes rétegeinek ez a magatartása természetesen hatást gyakorolt a poli­tikai pártok helyzetére. A szocialista párt kettészakadt annak következté­ben, hogy az egyszerű tagság mind határozottabban fejezte ki elégedetlen­ségét a jobboldali vezetők Amerika-la­káj­politikájával szemben. A demokra­tikus néppártban ugyancsak kialakult egy ellenzéki csoport, sőt még a kor­mánypárton, Josida úgynevezett „libe­rális” pártján belül is észrevehetővé vált az USA-ellenes, Josida-ellenes hangulat. Sokan elhatározták, hogy ki­lépnek a pártból, több közismert po­litikus pedig — közöttük néhány volt miniszter — nyíltan kifejezte elégedet­­lenségét Josida politikája miatt. E­z a helyzet nemcsak azt mutatja, a éi hogy az amerikai háborús ter­vek­ Japánban is ingatag alapra épül­nek, hanem nagy erővel húzza alá a Japán Kommunista Párt nemrégiben közzétett új programmjának helyessé­gét is. Ennek a programmnak az alapja: a független, demokratikus, békeszerető Japánért vívott harc. Eb­ben a harcban a kommunista párt arra törekszik, hogy megteremtse mindazoknak az osztályoknak és ré­tegeknek az egységfrontját, amelyek­nek érdeke az amerikai rabiga lerá­zása, a szabad, független, ön­álló gazdasági, politikai és kulturális életet élő Japán. Ennek az egység­frontnak az alapja a munkások és parasztok szövetsége és csatlakozik hozzá az értelmiség, a kisiparosok, kiskereskedők, a kis- és középvállal­kozók, valamint a megszállási rend­szer és a Josida-kormány reakciós tör­vényei által hátrányosan érintett gyá­rosok és kereskedők jelentékeny része is A Japán Kommunista Párt politikája most arra irányul, hogy még jobban ki­szélesítse és erősítse ezt az egység­­frontot, amely képes megbuktatni a Jo­­sida-kormányt és képes megalakítani egy olyan koalíciós kormányt, amely Japán nemzeti érdekeit szolgálja. A Josida-kormány és az amerikai megszálló hatóságok a terror fokozá­sával igyekeznek gátat vetni a nem­zeti függetlenségért és a békéért foly­tatott harc kiszélesedésének és erősö­désének. A legutóbbi hetekben nagy­arányú támadást indítottak Japán de­mokratikus erői, mindenekelőtt a kom­munista­­ párt ellen. Rendőrhajszával, provokációs perek megrendezésével igyekeznek megtörni a nép harci szel­lemét, bomlasztani az Amerika-ellenes egységfrontot. Megkísérlik elszigetelni és illegalitásba szorítani a Japán Kommunista Pártot, a harc dicső ve­zetőjét. Az ország több részén már gyakorlatilag törvényen kívül helyez­ték a pártot. De a terror nem éri el célját. A kommunista párt befolyása az üldözések hatására sem csökken, hanem ellenkezőleg, nő. A párt még jobban összeforr a tömegekkel, még hatásosabban vezeti harcukat. A japán nép tudja, hogy e nehéz harcban nincs egyedül A világ békeszerető százmilliói szolidaritásuk­kal támogatják. Hatalmas ösztönzést és erőt adott a japán népnek Sztálin elvtárs újévi üzenete. Ez az üzenet még jobban megszilárdította a japán népet abban a rendíthetetlen hitében, hogy „éppúgy kivívja hazájának újjá­születését és függetlenségét, mint ahogy azt annak idején a Szovjetunió népei is kivívták” SZABAD NÉP CSÜTÖRTÖK, mi FEBRUÁR *! Az USA nyomást gyakorol Iránra Teherán, február 20. (TASZSZ) Az Ettelaat és az Iran című lapok nagy érdeklődést tanúsítanak Hender­son amerikai nagykövetnek Kazemi iráni külügyminiszterrel február 18-án folytatott megbeszélése iránt. Az Iran szerint Henderson ez alkalommal fel­hívta Kazemi figyelmét arra, hogy az USA kormányát „komolyan érdekli az iráni olajkérdés megoldása és a Nem­zetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank képviselőivel folyó tárgyalások” és hogy az iráni kormánynak „minden körülmények mellett el kell fogadnia a bank javaslatait". Nyugat-n­émetországnak­ a háborús tervekbe való további bevonásáról tárgyalt Londonban a három nyugati külügyminiszter és Adenauer London, február 19. (MTI) Londonban kedden este befejező­dött az USA, Anglia és Franciaország külügyminiszterének háromnapos ta­nácskozása. Az értekezletről ködös fo­­galmazású záróközleményt adtak ki, amely a többi között hangoztatja, hogy a három külügyminiszter „megvizsgálta az európai védelmi közösség és az északatlanti egyezmény közt létesí­tendő kapcsolatot”. A három nyugati külügyminiszter tanácskozást folytatott Adenauer bon­ni kancellárral is. E tanácskozásról kiadott közlemény szerint a haditer­melésnek „az egyes országok közti el­osztásával” kapcsolatos „nehéz pro­blémáit”, a még fogságban lévő né­met „háborús bűnösök kérdését” és Nyugat-Németországnak „a nyugati védelemhez való pénzügyi hozzájáru­lása” ügyét tárgyalták. A Reuter­ hírügynökség jelentése sze­­rint az úgynevezett „európai hadse­reg” fenntartásához való nyugatnémet hozzájárulást az atlanti tanács pénz­ügyi bizottsága 11,25 milliárd márká­ban szabta meg. A nyugatnémet hadi­termelés néhány kérdésében azonban — a jelentés szerint — „nézeteltéré­sek maradtak” a külügyminiszterek között. A londoni Daily Telegraph diplomá­ciai levelezője úgy tudja, hogy Ache­­son, Eden és Schuman londoni meg­beszéléseik során arról is tanácskoz­tak, „hogy szorosabbra fűzzék a vi­szonyt egyrészt Franco Spanyolorszá­ga és Tito Jugoszláviája, másrészt az atlanti tömb között.” Tömeges letartóztatások Portugáliában Prága, február 20. (TASZSZ) A Telepress ügynökség jelenti: A portugál kormány azzal fogadja az Atlanti Szövetség tanácsának lissza­boni ülésszakát, hogy tömegesen le­tartóztatja a demokratákat. Többek kö­zött letartóztatták a nemzeti demo­kratikus mozgalom volt elnökjelöltjét és a mozgalom más vezetőit. hi USA áll a Finnország ellen indított „cellulózeháború“ mögött Helsinki, február 20. (TASZSZ) A finn sajtó továbbra is vezető he­lyen foglalkozik azzal, hogy Anglia és Franciaország erősen csökkentette az importált cellulózé árát. A sajtó ko­molyan aggódik az így előállt helyzet miatt A Maakansa kiemeli, hogy a behozatali árak csökkentése főleg az északi országok ellen irányul. A finn nagyiparosok körében az is nagy nyugtalanságot kelt, hogy a finn cellulózét importáló többi nyugat­európai ország is követni akarja Ang­lia és Franciaország példáját. A finn fafeldolgozó ipari vállalkozók szövet­ségének nyilatkozata szerint ebben az esetben az árcsökkentés a finn cellu­­lóze-kivitelnek körülbelül 70 százalé­kát érinti majd és ezzel évente mint­egy 17 milliárd finn márka kárt okoz Finnországnak. A lapok hangsúlyozzák: az sem se­gít a helyzeten, ha fokozzák a cellu­­lóze-kivitelt az USA-ba, mert ott még annyit sem adnak érte, mint Angliá­ban. „Anglia és Franciaország határozata rendkívül érzékenyen hat Finnország külkereskedelmi mérlegére és a stabi­lizáció egyik pillérét ingatja meg”­­– írja vezércikkében a Helsingin Sano­­mat című lap. A Tyokansan Sanomat rámutat, hogy Angliának a cellulózé árcsökken­­téséről szóló határozata mögött az USA áll, Amerika ugyanis Ny­modon akarja kényszeríteni Skan­dináviát és Finnországot az ag­resszív atlanti tömb háborús elő­készületeivel kapcsolatos kiadá­saik növelésére. A baloldali lapok rámutatnak, hogy Finnország számára a Szovjetunióval, a Kínai Népköztársasággal és a népi demokratikus országokkal folytatott kereskedelem kibővítése az egyetlen kiút. A Tyokansan Sanomat és a Vapaa Sana felhívja a finn közgazdá­szokat, éljenek a moszkvai nemzetközi értekezlet adta lehetőségekkel, ame­lyek jelentős mértékben megkönnyít­hetik Finnország külkereskedelmi pro­blémáinak megoldását. K­ülpolitikai jegyzetek­­ Terror Cairóban N­­em az egyiptomi Kairóról van szó, hanem az USA-ban Iscfay Illinois állam Cairo nevű, 12.400 lakosú kisvárosáról. A városban 4000 néger él. . A Time című szélsőségesen reakciós amerikai hetilap február 16-i száma a következőket írja Cairóról: „Négerek nem járhatnak a Gem-színházba, ahol az elsőhetes fil­meket játsszák. Nem étkezhetnek a fehér vendéglőkben és nem hasz­nálhatják a nyilvános könyvtárat, és míg a fehérek az uszodában­­ fü­rödhetnek, a színeseknek, mint a városlakók mondják, ,a folyóba kell fulladniok’. Az iskolák emberemlékezet óta külön vannak választva... A négerek nemrégen megpróbálták felvenni a harcot­ az őket el­nyomó gyalázatos törvények és szokások ellen. Egyebek között azt kö­vetelték, hogy gyermekeik ugyanazokba az iskolákba járhassanak, mint a fehérek gyermekei. A válasz: fasiszta huligánok és a rendőrség a legbrutálisabb terrort alkalmazták a négerekkel szemben. A Time már idézett száma erről így számol be: „Tüzes keresztek égtek és a magnójával szegélyezett utcák lövések­től és robbanásoktól visszhangoztak... A gazfickók egy bandája meg­jelent két néger család házának kertjében, felállított egy keresztet és felgyújtotta. Ezután James C. Wallace Jr. néger fogorvos otthonához nyomultak és sörétes puskával tűz alá vették a házat. A következő éjszaka golyó fütyült be W. A. Fingal fogorvos házának ablakán. Kö­rülbelül ugyanebben az időben egy dinamitbomba robbant fel Urbane F. Bass néger orvos udvarán. Egy másik bombát egy autó,­kerékjavító­­műhely elé hajítottak. A műhely Henry Dysoné, aki az NAACP (kon­zervatív néger szervezet) helyi csoportjának alelnöke.” Mi történt a terrorista gengszterekkel? A Time a legtermészete­sebb hangon válaszol erre: „A rendőrségnek... csak négy fiatalembert sikerült kézrekerítenie, akiknek részvételét gyanítják. De a rendőrség kötelességteljesítése nem állt itt meg. Letartóztatták az NAACP nyolc tagját és azzal vádolják őket, hogy .törvénytelen tettekre szőttek összeesküvést’ és azzal, hogy .fenyegetésekkel és ígéretekkel kényszerítették a gyerekeket arra, hogy iskolába mennenek’. Letartóztattak két néger anyát is, akik gyerekeiket fehér iskolákba akarták küldeni. Ez, állapította meg a rendőrség, azt jelentette, hogy­­a gyermekeket törvényellenesen késztették és enged­ték olyan helyzetbe kerülni, amelyben életük és egészségük veszély­ben volt­.” Egyszóval: az áldozatokat letartóztatták , helyreállt a trumani jogrend. A kommunista Corneille A francia Nemzeti Színház társulata vidéken bemutatta Corneille hí­res, klasszikus tragédiáját, a „Cid”-et. Debu­ Bridel degauileista politikus azt állította erről a darabról, hogy az „a kommunista párt politikai céljait" szolgálja. A Force Ouvriere című, munkásáruló folyóirat azt kifogásolja, hogy a „Cid” a „nemzeti becsületérzést magasztalja”.­­ Corneille ezzel a művével — amelyet 1636-ban írt — a francia klasz­­szikus drámairodalom alapjait teremtette meg. Úgy látszik azonban, hogy Depu- Bridet úr — aki, mint a megvadult bika, mindent vörösnek lát — nincs tekintettel arra a két évszázadra, amely Corneille korától a kommunizmus eszméinek megszületéséig eltelt. Ez a „műértő” fasiszta politikus idézett sza­vaival akaratlanul elismeri, hogy ami reális, ami igaz, az a kommunisták javát szolgálja. — Talán nem is gondolja, hogy kijelentésével jobban­ le­leplezte pártja módszereit, mint amennyit Corneille halhatatlan művének „ártott”.Hasonlóan lerántotta magáról a leplet a francia nép előtt ez a jobb­oldali szocialista folyóirat, amelynek erkölcseit — érthető okból — sérti a nemzeti becsületérzés magasztalása. Számára a nemzeti becsület afféle feszé­lyező, idejétmúlt viselet, amelyet fel kell cserélni az amerikai gyarmati rab­ság lakájöltönyével. Körözött bűnöző volt egy álnéven szereplő francia jobboldali képviselő Jurij Zsukov, a Pravda párizsi tu­dósítója beszámol arról a botrányos történetről, amely most robbant ki Franciaországban. Jacques Ducreux képviselőről, aki egy autószerencsét­lenség alkalmával meghalt, kiderült, hogy azonos Tacnet körözött bűnöző­vel. A tudósító megírja, hogy ennek a gyalázatos történetnek az eredete még Franciaország hitlerista megszállásáig nyúlik vissza. Annak idején egy bizo­nyos Tacnet spekuláns és kétes sze­mélyiség, több más hozzá hasonló ka­landorral együtt megszállókkal való együttműködéssel próbált szerencsét. Dolgozott a vichy-i Inter-France ügynökségnél és Hitlert dicsőítő jobboldali lapoknál. 1943- ban a szovjet csapatok sztálin­grádi győzelme után Tacnet megér­tette, hogy a helyzet számára rosszra fordult. Madridba utazott, előrelátóan hamis okmányokat szerzett, majd Al­gírban próbált szerencsét. 1944- ben Tacnet visszatért Spa­nyolországba és türelmetlenül várta, hogy eljöjjön az ideje. 1945 novembe­rében Franciaországba ment, illegáli­san lépett át a határon. Mint sok más kétes személyiség, Tacnet is támogatásra talált a jobboldali szocialistáknál és felelős állást ka­pott az egyik lapnál. Vosges megye egyik kisvárosának községtanácsosa lett. Parlamenti vá­lasztások jöttek és Tacnet-Ducreux képviselő lett. A parlamentben Du­creux hűségesen bizalmat szavaz min­den, az USA-nak tetsző miniszter­­elnöknek. Közben megkapta a becsületren­det. Amint most a sajtójelentésekből ki­tűnik — írja Zsukov —, a francia hír­­szerzés egész idő alatt tudott arról, hogy Ducreux azonos „Tagnet vagy Tacnet Gaston” körözött bűnözővel, azonban nyugton hagyta. Miért? Egye­sek véleménye szerint kémkedett a hírszerzés számára parlamenti kollegái után, mások véleménye szerint hagyták, hogy magasba jusson, arra számítva, hogy ha még felelősebb helyre ke­rül, szolgálatai annál hasznosab­bak lesznek a hírszerzés számára. A Paris Presse Intransigeant ismer­tetve ennek a bűnözőnek hallatlanul gyors karrierjét, azt a meggyőződését fejezi ki, hogy miniszterelnök is lehe­tett volna. Csak egyszerű véletlen aka­dályozta meg abban, hogy befejezze meglepő előrehaladását a ranglétrán. Néhány nappal ezelőtt egy kishivatali­nok a párizsi kerületi katonai bíróság ügyeit vizsgálta és megtalálta Tacnet Ducreux dossziéját, majd megküldte Vosges megye csendőrségének, hogy foglalkozzon az üggyel. . A helyi csendőrtiszt, miután meg­kapta a dossziét, a képviselőhöz sie­tett, lerakta elébe a dossziét az asz­­talra és felszólította, hogy magyaráz­za meg ezt a kérdést. A kalandor elhatározta, hogy el­hagyja Franciaországot. Meg akarta ismételni azt a manővert, amelyet ki­lenc évvel ezelőtt végrehajtott, amikor a francóista Spanyolországba mene­kült. Ezúttal életrajza megszakadt az autószerencsétlenséggel. De ennek a történetnek a vége — írja Zsukov —, egész sor más törté­net kezdetét jelenti. A kalandor bajbajutott támogatói egymást kezdik vádolni. D’Anxionnaz közölte, hogy Ribiere már 1946-ban mindent tudott Ducreux múltjáról; belekeveredett az ügybe Brune belügyminiszter is, aki szintén ra­dikálispárti, mint a halála után leleplezett bűnöző. A lapok azt írják, hogy Brune is tu­dott a bűnöző képviselő múltjáról. Végül belekeveredett a radikális párt elnöke, Herriot is, aki amint most megállapították ,■ szintén tudta, hogy kicsoda Tac­net-Ducreux. Zsukov befejezésül azt írja, hogy ez az egész történet, amely zavart, sőt pánikot keltett a francia parla­mentben, ismét tanulságos bizonyí­téka a burzsoá parlamentarizmus hi­hetetlen rothadtságának.

Next