Szabad Nép, 1952. május (10. évfolyam, 102-127. szám)

1952-05-01 / 102. szám

CSÜTÖRTÖK, 1952. MÁJUS 1 SZABAD NÉPE Május elsejei üdvözletek népünkhöz Újebb sikereket kívánok magyar barátaimnak a szocializmus építésében“ A. P. Zsuravljev olvasztár, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa tagjának üdvözlete A szovjet dolgozók hatalmas lelkesedéssel készülnek az május 1-re, a dolgozók nemzetközi szolidaritásának nap­jára, a munkástestvériség napjára. Mi, szovjet emberek — akiket Lenin—Sztálin pártja lelkesít — minden képességünket latba vetjük, hogy to­vábbfejlesszük gazdaságunkat és kultúránkat, hogy újabb sikereket érjünk el a kommunizmus győzelméért végzett békés teremtő­ munkánkban. A szovjet emberek milliói sztahanovista műszakot kezdtek május­­ tiszteletére. A fémkolbászok a terme­lési egységek és a termelő­­gépek jobb kihasználásáért, a gyártási technológia tökéletesítéséért, az élenjáró mun­kamódszerek bevezetéséért, a nyersvas- és acéltermelés növeléséért harcoltak. Én is sztahanovista műszakot kezdtem. Mint bizo­nyára tudják, minőségi acélt olvasztok. Negyedévi ter­vemet 106 százalékra teljesítettem és minden tonna fém­nél több mint 20 kilowattóra villamosenergiát takarítot­tam meg. Brigádom hatalmas lendülettel vett részt a május­­ tiszteletére folyó szocialista munkaversenyben. Minden második olvasztást gyors módszerekkel végeztünk, a ter­melési tervet átlagban 110 százalékra teljesítjük. Gyárunkban széles körben megindult a minőségi bri­gád címéért folyó munkaverseny. Részt vesz benne min­den olvasztár, hengerész, kovács stb. Versenyt folytatunk a nyersanyag, villamosenergia, fűtőanyag megtakarítá­sáért, az önköltségcsökkentésért. A verseny lehetővé tette a műhely kollektívája számára — ahol én is dol­gozom —, hogy kivívja a Szovjetunió legjobb acélol­­vasztó-műhelyének címét. Minden hónapban megtakarított nyersanyagból és megtakarított villamosenergia segítsé­gével jónéhány tonna kiváló minőségű acélt olvasztunk. Mi, szovjet emberek, lankadatlan figyelemmel kísér­jük határainkon túl élő barátaink sikereit. Különleges figyelmet szentel erre az, aki akárcsak egyszer is járt a népi demokratikus országokban. Ez érthető is. Mi, akik ezekben az országokban jártunk, láttuk az új embere­ket, tanúi lehettünk, hogy milyen lelkesedéssel dolgoznak baltájukért és a világbékéért. Magyarországi utam alkalmával örömmel láttam, hogy a Magyar Dolgozók Pártjának vezetésével évről évre fokozódik a magyar nép politikai és munka­aktivi­tása, tapasztaltam, milyen hatalmas áradatban terjed az országban a szocialista munkaverseny, hogyan válik a magyar város és falusi dolgozók számára a munka be­csület, dicsőség és hősiesség dolgává. Mi, szovjet emberek igen örülünk annak, hogy a szocialista építés folyamán szerzett tapasztalatainkat fel­használják Magyarországon és a többi népi demokratikus országban egyaránt Az önök országában is, akárcsak a többi népi demokratikus országban, számos követője van az élenjáró szovjet sztahanovista módszereknek. Az a munka, amelyet önök is és mi is önfeláldozóan vég­zünk hazánk javára, hozzájárulás a béke ügyéhez, hatal­mas csapás a háborús uszítókra. Május 1-e alkalmából testvéri üdvözletemet küldöm magyar barátaimnak és egész szívemből újabb sikereket kívánok nekik a szocializmus alapjainak építésében. Örökké éljen a megbonthatatlan szovjet-magyar ba­rátsági „Számíthattok ránk, segítünk nektek a béke védelmezéséhez!“ Marcel Normand francia munkás üdvözlete Engedjétek meg, hogy üdvözöljelek benneteket május­­ alkalmából, amelyet ti már a külföldi és belföldi tőke uralma alól felszabadult országotokban ünnepeltek. Mi, francia dolgozók, sajnos egész más körülmények között tüntetünk május 1-én. Országunk az amerikai milliomo­sok és francia házicselédeik „kormányzása” alatt áll. Jómagam is az amerikai megszállás áldozatául es­tem és még nem felejtettem el, amikor többezer társam­mal együtt az utcára dobtak az amerikai főnök pa­rancsára. Abban az időben a SNCAC államosított repülőgép­­gyár, ahol dolgoztam — ez még 1949-ben történt — egy tökéletesített helikopter-modellt állított elő, amelyre mindannyian, gyári dolgozók, akik a kivitelezésben köz­reműködtünk, büszkék voltunk. A mi helikopterünk öt utassal 220 kilométert tett meg, míg az akkori legjobb amerikai modellek két utassal csak 150 kilométert. Ez ragyogó eredmény volt, de csakhamar kiderült, hogy túl szép. Egy nap amerikai mérnökök érkeztek a gyárba és a modellt előállító főmérnöknek ajánlatot tettek: menjen dolgozni az USA-ba.­­A mérnök azonban ezt visszautasí­totta. Alig néhány nap múlva repülés közben meglepő „motorkihagy­ások" történtek, amihez hasonló azelőtt so­hasem fordult elő. Röviddel ezután a gyár utasítást ka­pott a helikoptergyártás beszüntetésére, így álltak bosszút az amerikaiak, amiért az üzem mérnöke nem adta el magát nekik. Ekkor azonban a gyár még kapott rendeléseket és a bankok folyósítottak hiteleket, hogy a rendeléseket le tudják szállítani. Egy napon azután a bank megtagadta a további hiteleket. Forgótőke híján az igazgatóság nem tudta kifizetni a dolgozókat, végül is a SNCAC bezárt és a munkásokat az utcára dobták, annak ellenére, hogy számos rendelést még le sem szállítottak. A munkanélküliség, a munka után szaladgálás ke­serves napjai következtek. Otthon a nyomor kibírhatat­­lanná vált, valósággal éheztünk. Végre a felesé­gem talátt valami alkalmi munkát. A négy gyereket ro­konoknál helyeztük el és én folytattam a „talpalást" mun­kalehetőség után. Hosszú hónapok múlva végre, mint vasesztergályos, álláshoz, jutottam egy kis üzemben, ahol most is dolgozom. Persze sokkal nehezebb körülmények között, mint azelőtt és sokszor csak félnapokat. Azóta sok más francia repülőgépgyári dolgozó került hasonló helyzetbe, az amerikai uralom következtében. Mi­ azonban nem hagyjuk magunkat. Nem, félünk a jenkiktől. A francia munkásban nem lehet megtörni az öntudatot és bátorságot. A nácik ezt már tapasztalták a német megszállás alatt. Ma pedig mi sokkal erősebb­nek érezzük magunkat. Az a tudat, hogy a világ nagy része — mint a ti országotok is — már szabad, új erőt ad nekünk a küzdelemhez. A talaj az amerikai megszál­lók lába alatt is kezd forrósodni. A május 1-i tüntetések során a francia dolgozók tízezrei fogják feléjük kiáltani: Go home! (menjetek haza!). Mi is szabadon akarunk élni országunkban, békében, igazi demokráciában. A bé­kéért akarunk dolgozni és nem a háborúért. Üdvözlünk benneteket, magyar elvtársak, akik a Szovjetunió segítségével már megvalósítottátok azt a de­mokráciát, amelyről mi álmodunk. Számíthattok reánk, segíteni fogunk nektek a béke védelmezésében, a háborús uszítók­ terveinek meghiúsításában. Éljen május­­! Forró üdvözlet a magyar munká­soknak és vezetőjüknek, Rákosi elvtársnak, akinek a neve a francia munkások között is szeretett és tisz­telt név. „Példátok erősíti az imperializmus ellen vívott harcunk lendületét“ Charles Andersen és Wohli Kestner dán építőmunkások üdvözlete "rl/M­ájus elseje, a munkásosztály nagy nemzetközi ünnepe alkalmából Dánia munkanélküli építőmun­kásai nevében forró szocialista üdvözletünket küldjük ma­gyar munkástársainknak. A mi hazánk, Dánia távol van Magyarországtól, de a mi munkásosztályunk is azok közé tartozik, akik büsz­keséggel gondolnak arra, hogy a magyar nép a béke erős bástyáját építi hazájában.. A mi hazánkban más az élet, mint nálatok. Dániában az amerikai imperia­lizmus nyomására őrült fegyverkezés folyik. Az USA ve­zető körei előretolt háborús erőddé, felvonulási terüle­tükké építik ki hazánkat a Szovjetunió és a népi demo­kráciák ellen. A fegyverkezési politika terheit természetesen a dol­gozó nép viseli. Nehéz a dán munkások helyzete, de kü­lönösen nehéz az ép­íómunkások sorsa. Most tavasszal, az építkezési idényben az építőmunkások 25 százaléka munka nélkül van. A „munkanélküli segély­“, amellyel a burzsoá kormány le akarja csillapítani a munkásosztály elégedetlenségét, egyharmada csupán az amúgy is ala­csony munkabérnek és távolról sem elegendő még a leg­szükségesebb élelmicikkek megvásárlására­ sem. A dán munkásosztály nem nézi ölhetett kézzel élet­­színvonalának állandó, szándékos süllyesztését, a fegyverkezési hajsza folytatását. Szakszervezetünk, a dán építőmunkások erős szakszervezete, elhatározta, hogy má­jus elsején a kommunistákkal együtt vonul fel, hogy megmutassa a dolgozó tömegek erejét és odakiáltsa a kormánynak: Munkát, békét, függetlenséget akarunk és ezt ki is harcoljuk! Kedves magyar elvtársaink, szaktársaink! Mi szere­tünk dolgozni, szeretjük a szakmánkat, szeretjük hazán­kat. Mi is — akár csak ti — szép, kényelmes, modern lakásokat akarunk építeni a munkások számára, isko­lákat, gyárakat, kórházakat akarunk alkotni — úgy, ahogy az a ti hazátokban is történik. Csodálattal és sze­retettel adózunk innen a távolból bölcs tanítótoknak és vezetőtöknek, Rákosi Mátyás elvtársnak, aki az egész békeszerető emberiség megbecsülését és szeretetét vívta ki azzal, hogy ilyen sikeresen és eredményesen vezeti harcitokat. Május elsején, amikor hitet teszünk a világ békesze­rető népei iránti őszinte barátságunkról, kinyilvánítjuk a magyar dolgozó nép iránti szeretetünket is. A proletár­internacionalizmus nagy ünnepnapja alkalmából további sikereket kívánunk a magyar dolgozóknak. Ezen a­ nagy napon a dán munkások félétek nyújtják üdvözlő jobbju­kat. Tudjuk: a munkások erős karjai megvédhetik a bé­két, minden becsületes ember legszentebb, legféltettebb kincsét. A csehszlovák és magyar dolgozat közös munkája az inotai építkezésen erősíti népeink barátságát“ Bohuslav Rattay csehszlovák mérnök üdvözlete Ezértm­enészszetvem novemberében több csehszlovák dolgozótársammal együtt jöttünk Magyarországra, hogy segítsünk a magyar népnek az Inotai Erőmű felépítésé­ben. Sokat hallottam Magyarországról , a régiről is és főképpen az újról. Elhatároztam, hogy minden erőmmel elősegítem a baráti magyar nép e nagy építkezését. A magyar munkásokkal és mérnökökkel közösen el­ért eredményeink már ma is figyelmet érdemelnek. Második éve növekszik Inota egykor kopár mezőin a béke és szabad­ság vasbeton-vára, a „November 7” erőmű. Szemünk előtt zajlik le a nagy átalakulás, amelynek főszereplő­je itt is, ná­lunk is a dolgozó nép. öröm látni a mi népeink fejlődését, amint ebben a nagy vállalkozásban erősödnek, okosodnak. A múltban hamis színben festették le a csehszlovák nép előtt a magyar népet. Ezt mi tudtuk már akkor is, amikor elindultunk Magyarországra. Amikor találkoztunk a magyar mérnökökkel és munkásokkal, megerősödött bennünk a szeretet és bizalom irántuk. Ma, egy és fél­évi itt-tartózkodás után az első idők kezdeti rokonszenve mély barátsággá fejlődött. Minden vágyunk közös. Mindkét ország dolgozói fel­ismerték a háborús gonosztevők sötét céljait, azt, hogy világuralomra törnek. Szabad népeink elhatározták tehát, hogy útját­­állják az imperialista támadásnak. Gazdasági és technikai együttműködésünk, a magyar és csehszlovák dolgozók közös munkája az inotai építkezésen, erősíti né­peink barátságát és fontos része a mi békeharcunknak. Részesei vagyunk nap mint nap egy állandó, kölcsö­nös tapasztalatcserének — amely csak a szocialista épí­tés során lehetséges. Kiváló példa erre magyar részről a nagy építőelemek merész előregyártási eljárása, amelyet mi is feltétlenül alkalmazni fogunk építkezéseinken. Meglepő és nagyszerű az inotai építkezés rendkívül bá­tor és gyors menete — ebbő­l is sokat tanultunk. Örü­lünk annak, hogy a szerelés során mi is bemutathattunk haladó eljárásokat, amelyek magyar barátaink érdeklő­dését és elismerését váltották ki. A nagy építkezés során mindkét nemzet dolgozói bőven merítenek az élenjáró szovjet technika kiapadhatatlan forrásából: ez közös mun­kánk és virágzó barátságunk felbecsülhetetlen alapja. Testvériesen kezet nyújtottunk egymásnak, hogy kéz a kézben, a legyőzhetetlen és mindkettőnket felszabadító, tanító és segítő Szovjetunió támogatás­ával az imperia­lizmus minden támadását visszaverhessük. Nem hagyjuk rombadönt­eni nagyszerű építményeinket és híven a mi kö­zös támaszunkhoz, a Szovjetunióhoz, nyugodtan és terv­szerűen építünk tovább. Május­­ alkalmából forró üdvözletünket, küldjük a velünk együtt dolgozó testvéri magyar népnek és szere­tett vezetőjének, Rákosi Mátyás elvtársnak. Válasz az amszterdami Werkspoor fémipari üzem munkásainak­­ A Szabad Nép április 13-i számában közölte a Werkspoor, nyár munkásainak a Győri Vagongyár dolgozóihoz írt levelét A levélre most válaszolnak a Győri Vagon­gyár munkásai. Kedves Barátaink!­ó­zemünk dolgozói őszinte örömmel olvasták hozzánk küldött levele­­teket. Azóta is sokat beszélünk róla. Most, amikor a választ ké­szítjük, egymás után jönnek a dolgozók, akik azt szeretnék, hogy mindent, a legapróbb dolgokat is megírjunk nektek. Azt írjátok leveletekben, hogy az igazságot szeretnétek megismerni írjátok, hogy a nálatok megjelenő újságok szerint a népi demokratikus orszá­gok dolgozóira elviselhetetlen diktatúra súlya nehezedik és életük rosszabb, mint a kapitalista időkben volt. A holland újságok szerint a Szovjetunió és a népi demokratikus országok — köztük Magyarország — háborút akar in­dítani a Nyugat ellen. A tények — amelyeket levélben csak röviden tudunk elmondani — bizonyítják előttetek az igazságot. A mi emlékezetünkben is elevenen élnek még az elmúlt háború borzal­mai. 1945-ben üzemünk nagy része romokban hevert. Akkor a dolgozók ma­guktól, önként jelentkeztek az üzem helyreállítására. A gyár, amelyet akkor a háború elpusztított, Horth­y­ Magyarország egyik legnagyobb gépipari üzeme volt. Annak idején a mi életünk is olyan volt, mint most a tiétek — a ki­zsákmányolás, az éhség és a nyomor elöl tömegesen mentek külföldre a ma­gyar dolgozók is. Mi az elmúlt évek alatt új életet teremtettünk magunknak. A régi gyár helyébe hatalmas, valóban korszerű gyárat építettünk. A felszabadulás után építettük fel például az új központi szerszámüzemet, a vagongép-ü­zemet. Kor­szerű szerelőcsarnokot kapott a vagonszerelde és most építjük az Acél­­nyújtómű új épületét. Az új gyárban több és képzettebb munkásra volt szükségünk. 1945- től 1951-ig több mint háromszorosára emelkedett az üzem dolgozói­nak létszáma, s ma is szüntelenül növekszik. Az új munkások többsége a környező községekből került az üzembe, sokan akkor jártak életükben először gyárban. Nem értettek a gépekhez, ezért szükségessé vált, hogy esztergályo­sokat, lakatosokat, hegesztőket neveljünk belőlük. Csupán az elmúlt másfél év alatt — 1951 januárjától 1952 áprilisáig — több mint ezer új munkásból neveltünk jó szakmunkást. Az új, korszerű gyár régi szakmunkásainktól is nagyobb tudást követel. A mi gyárunknak most külön műszaki egyeteme is van. 1949-ben indult és évről évre többen látogatják. Nagyon várjuk már az idén végző egyetemis­táinkat, munkásokból lett mérnökeinket, mert szüntelenül növekvő, hatalmas üzemünknek nagy szüksége van rájuk. Azt hisszük, ez a néhány tény is iga­zolja előttetek, hogy nálunk ismeretlen a munkanélküliség, sőt munkaerő­­hiány van. Jó­slatok a lapok azt írják rólunk, hogy elviselhetetlen diktatúra súlya i­s nehezedik ránk és életünk rosszabb, mint a kapitalista időkben volt. Elhiszitek-e ezt? A mi üzemünket a munkások vezetik. Lakatos elvtárs, üze­münk vezérigazgatója, maga is munkás volt. A mi bizalmunkból került a gyár élére, 1948-ban. Horváth Ede, a Szerszámgépgyár mai igazgatója, két évvel ezelőtt még maga is esztergályos volt, s mint kiváló, sztahanovista eszte­rgá­­lyos szerzett magának országos hírnevet. Baranyai Mihály esztergályos m­a egyik nagy üzemrészünk főosztályvezetője. Számtalan nevet sorolhatnánk még fel, akik üzemünkben az egyszerű munkások soraiból kerültek fontos munkabeosztásba és kitűnően megállják helyüket. A Győri Vagongyár az ország más üzemeinek is adott vezetőket. Dö­mötör József,­ üzemünk egykori lakatosa például ma az ország egyik legna­gyobb gépgyárának, a Láng Gépgyárnak vezérigazgatója, Szőcs András esz­tergályos, ma az Ikarus-gyár, a­z ország egyik legnagyobb autógyárának igaz­gatója. Néphadseregünk kiváló tisztjei kerültek ki sorainkból. Mécsért József, üzemünk egykori lakatosa, ma néphadseregünk őrnagya. A mi üzemünk mun­kása volt Kálló Iván, népköztársaságunk római követe, diplomáciai életünk egyik képviselője. A mi feleletünk a rágalmakra: íme, így fest nálunk az „el­viselhetetlen"’ diktatúra. A­z egykori kapitalista üzem képe tehát alaposan megváltozott. A mi gyárunkban a munkások maguknak dolgoznak. Országunk pedig egyre jobban gondoskodik rólunk: a központi szerszámműhely korszerű öltö­zőt kapott, mosdóval, tussolóval. Államunk gondoskodik arról is, hogy az üze­münkben dolgozó nők nyugodtan végezhessék munkájukat, 124 férőhelyes kor­szerű bölcsődét­ létesítettünk. Üzemi konyhánkon naponta több mint 2000 dol­gozónak készítenek ízletes ebédet. Korszerű orvosi rendelőt is építettünk, ahol öt orvos vigyáz dolgozóink egészségére. Azt írjátok, hogy a Werkspoor-üzem részvénytársasága csupán egy évben 12 millió holland forintot szerzett a ti verejtékes munkátokból. Nálunk csak különböző szociális különjuttatásokra havonta mintegy 40—42 ezer forintot fordítunk. A jól dolgozó munkásoknak negyedévenként többszázezer forint jutalmat osztunk ki. Üzemünknek külön üdülője van, ahol dolgozóink vidáman, gondtalanul töltik kétheti fizetéses szabadságukat. Csupán ennek az üdülőnek korszerűsí­tésére több mint 10.000 forintot költött üzemünk. Melyik kapitalista állam dolgozói beszélhetnek ilyenről? Kérdezitek, hogy milyen nálunk az ifjúmunkások helyzete, jövője. Erre is üzemünk példájával válaszolunk: éppen most építjük a fiatalok tanuló­városát. Többszáz fiatal lakása, tanműhelye, sportpályája lesz itt. A fiatalo­kat kiváló szakmunkások, sztahanovisták nevelik. A mi ipari tanulóink a ta­nulási idő tartamára is fizetést kapnak. Lakásukról is a gyár gondoskodik, csinos, barátságosan berendezett szobákról. A fiatalok szórakozására is nagy szeretettel fordít gondot államunk. A gyár közelében, a Duna partján nem­régiben épült fel az üzem­ kétemeletes kultúrotthona, ahol szabadidejükben olvashatnak, rádiózhatnak, előadásokat hallgathatnak. A sportolókat szép sportpályák várják. Szeretnénk, ha saját szemetekkel is látnátok a mi életünket, a mi má­jus elsejei nagy ünneplésünket. A ti Piet-etek is látná ipari tanulóinkat, amint szép egyenruhájukban, mosolygósan, harsogó nótaszóval vonulnak végig az utcákon. Szeretnénk, ha már ti is így énekelhetnétek, ilyen vidáman, ilyen gondtalanul, mint mi, Írjátok meg, hogy ti hogyan ünnepeltétek a munkásosztály nemzetközi nagy ünnepét. Elvtársi üdvözlettel a Győri Vagongyár dolgozói★ A Werkspoor-gyár ’ munkásainak le­velére számos válasz érkezett a ma­gyar dolgozóktól a Szabad Nép szer­kesztőségéhez. A Lőrinci Hengermű dolgozói levelükben a többi között meg­írták: „Üzemünk területén új, 200 személyes öltöző épült, korszerű mos­dóhelyiséggel. Új bölcsődénket a közel­jövőben adjuk át rendeltetésének. Épí­tettünk új irodahelyiségeket is, ezeket a közeljövőben helyezzük üzembe.” Rédei Gyula (Budapest,, Kerepesi­ út 5.) Pietnek, a holland ifjúmunkásnak válaszol: „A felszabadulás előtt az én életem is olyan volt, sokszáz és ezer társam­mal együtt, mint a tiéd­. Szerettem volna tanulni,­ de nem tanulhattam, mert munkás gyermeke voltam. Nagy­­nehezen felvettek ipari tanulónak egy műhelybe. Első évben hét, a második­ban tit, a harmadik évben tizenöt fil­lér órabért kaptam, s ez havonta 15 pengőt tett ki. Háromévi keserves tanulás után segéd lettem, 24 fillér órabért kaptam és olyan szerződést írtam alá, amelynek értelmében bár­mikor felmondhattak. A felszabadulás óta az én életem is megváltozott. Annyi fizetésem van, hogy feleségemmel, három gyerme­kemmel kitűnően megélünk. Két szoba­konyhás, fürdőszobás lakásom van. Könyvre, szórakozásra bőven telik. Teljesült legnagyobb vágyam is, most iratkoztam be az egyetemre." Budai József, a Budapesti Városi Tanács építési osztályának­­vezető technikusa így válaszolt a holland munkások levelére: „A felszabadulás előtt altiszt vol­tam a városházán, ahogy akkoriban mondták —­ szolga. Nekünk tilos volt a liftet használni, velünk csak újévi köszöntéskor fogtak kezet. Nehéz sza­vakba önteni, mit jelent nekünk a felszabadulás. Felnőtt fejjel álltam neki a tanulásnak. Azelőtt még a diplomás mérnökök között is sok volt az állásnélküli. Ma nagy megbecsülésben részesülnek az értelmiségi dolgozók. A fővárosban hatalmas építkezések folynak. Nap mint nap új bölcsődék, orvosi rende­lők, utak, üzemek épülnek és dolgo­zóinknak egészséges, szép házak. Az én családom is­­boldogan él, mert minden munkaképes tagja dolgozik és jól keres. Valamikor régen Hollandiában az élet jobb volt, mint Magyarországon. De ma nem cserélnénk azzal az élet­tel.­ Mi szabadon, békében építjük or­szágunkat és kívánjuk, hogy mihama­rabb ti is így éljetek.”

Next