Szabad Nép, 1952. június (10. évfolyam, 128-152. szám)

1952-06-01 / 128. szám

4 SZABAD NÉP VASÁRNAP, 1952. JÚNIUS 1 Kommunisták a nagy építkezésen TVTemrégen még senki sem gondolta volna azok közül, akik itt születtek a donvidéki sztyeppéken és mindig itt éltek a cimljavszki meredek partokon, hogy ez a szomorú vidék, amely olyan szkmarkúan jutalmazta a sztyeppe dolgozóinak fáradozásait, rövidesen ennyire megváltozik. Nem gondolták volna, hogy majd hatalmas és tökéletes gépek érkeznek ide, amelyeket a kommunizmus küszöbén átkötött a nép, s amelyek az embernek engedelmeskedve felássák a földet, új medret mosnak a Don számára, ezüstös homokból gátat emelve, az új sztyeppéi tengerbe terelik a tavaszi áradás vizeit. A Don meredek jobbpartjáról, ahová most átköltöztették Cimljanszkaja kozákfalut , jobban látni, mint bármely más helyről, hogyan gyűlik lent a víz az új, az ember szeme láttára születő édesvízű sztyeppei tengerben. Az építők azt az órát várják, mikor a tenger partjait a magaslatokról érkező „orosz víz” úgy megtölti, hogy könnyedén úszhatnak majd rajta a volgai hajók. A turbinák a vízierőművekben teljes erővel működni fognak és az életet adó víz szétárad a balparti kolhozok első százezer hektárnyi földjére. Az építők kollektívájának sokat kellett dolgoznia ezért a boldogságért. Növekedett a gát: hozzáértés, tapasztalat és merészség növelte. Az építők munkája igazi nagy, teremtő munka volt. Ebben az alkotásban nagy részük -*-J van azoknak, akik állandóan ott voltak, ahol a legnehezebb volt a munka, legnagyobb volt a felelősség és ahol a legtöbb akadály tornyosult a sikerhez vezető úton. Munkájuk ott van minden köbméter betonban, mindörökre részévé vált a gát „testének Munkájuk élni fog minden hajtásban, amely kibújik a barázdák közül, teleszívja magát a csatorna vizével és kalászba borul. Ez a munka — a párttagok és a pártonkívüli bolsevikok mindennapi, magasztos mukája. Ez a párt ihletett alkotása, a párté, amely a népet a Volga—Don-csatorna felépítésére lelkesítette. Ma már az építők maguk is csak nehezen ismerik fel azt a helyet, ahol az elmúlt év szeptemberének egyik éjszakáján feltöltötték a gátat s egyetlen hatalmas erőfeszítéssel elzárták a Don medrét. Ma úgy tűnik, mintha a gát mindig itt állt volna. Úgy tűnik, mintha századokon át nem is folyt volna itt a Don zöldes árja. Az, aki szeptemberben itt állt a gáton, tudja, mennyi önfeláldozó szeretetet szenteltek ennek az ügynek, milyen döntően hatott a munka kimenetelére a bátor bolsevik gondolat és a merész bolsevik tett. A jobbparti terület pártszervezete úgy tervezte, hogy a folyó elzárása a már előkészített és biztosított győzelem betetőzése lesz. Jóval ama szeptemberi éjszaka előtt mind a száztizenhat kommunista egyemberként küzdött, agitált és szervezte a versenyt azért, hogy sikerüljön „villámgyorsan” elzárni a folyó medrét. Ennek a küzdelemnek olyannak kellett lennie, mint amilyen a döntő csapás a fronton, amikor egyidejűleg bevetik a hatalmas tömegerőt, s a tűzfegyvereket és a modern haditechnika más vívmányait. Xiind a száztizenhat kommunista felkereste — mint jóbarát és tanácsadó — a gépkezelőket, mert tőlük függött az, hogy a felére, vagy harmadára csökkentsék a folyómeder elzárásának idejét. És ha az ekszkavátorok mindössze másfél perc alatt rakták meg kővel a réshez induló billenőautókat, mindez csak azért történhetett így, mert Vaszilij Bliznyuk és Nyikolaj Szencsenko kommunisták apár jóelőre kiszámították — az ekszkavátor kezelőkkel együtt — a gépek teljesítőképességének minden rejtett tartalékát és csak a sztahanovista normákat ismerték el érvényesnek önmaguk számára. Ha a rakodóhídhoz vezető úton egyetlenegyszer sem torlódtak össze a billenő teherautók, ez csak azért történhetett így, mert minden egyes kocsivezető már a kommunista Viktor Pankratovtól hallotta, mi a feladata, hol a helye a gépkocsik felvonulásának általános rendjében. Don medrét így aztán nem is harmincöt, hanem nyolc óra alatt elzárták A folyót az emberek szervezett bátorsága kényszerítette arra, hogy megváltoztassa medrét. Ezt a bátorságot pedig fokról fokra a kommunisták kovácsolták ki. Semmi, ami eleven, ami új, nem nélkülözheti az ő támogatásukat. Az építkezésnek egyetlen olyan pontja nincsen, ahol ne mutatkoznék meg az ő erejük. Ez az erő segített leküzdeni azokat a nehézségeket, amelyek a földszivattyú működésének első napján jelentkeztek és kezdetben sűrűn ismétlődtek. A gép indításakor elromlott a főcsapágy s amikor helyébe beszerelték a tartalékalkatrészt, megrepedt a csapágyfoglalat. A vizes iszaptömeget átszivattyúzás nélkül továbbították négy és fél kilométerre, a vezetékben megnőtt a nyomás és a csövek megrepedtek. Az első hónapban nem teljesítették a tervet. Viktor Kljuszt, a földszivattyú kezelője nyíltan kifejezte kételyeit: nem vett-e magára idő előtt túlságosan nagy felelősséget, nem lett volna-e jobb, ha tovább dolgozik, mint kotrómester? E nehéz időkben nem múlt el egy nap sem anélkül, hogy a földszivattyút meg ne látogatták volna a vízépítés pártszervezetének és az építkezés politikai osztályának kommunistái. Kis és nagy ügyekben egyaránt hasznos tanácsot és segítséget adtak, ők szervezték meg az elektromos hegesztők és szerelők munkaversenyét, akik aztán helyreállították az egész vezetéket. Elmentek a szivattyúállomásra és a sztahanovisták tapasztalatai alapján bebizonyították, hogy a szivattyú állandó működése biztosítható. A kommunisták kezdeményezték azokat az újításokat a földszivattyú személyzetének munkájában, amelyek később a legelsők közé emelték ezt a gépóriást a cimljanszki építkezésen. A gép hamarosan túlszárnyalta a tervben előírt 8000 köbméteres napi teljesítményt, naponta 22.000 köbméter földet szivattyúzott a gát „testére”. Viktor Kljuszt így vívott ki dicsőséget önmaga és munkacsoportja számára. Ez a hírnév elkísérte őket akkor is, amikor munkájuk végeztével átmentek a kujbisevi építkezésekhez. A kommunisták erejüket és idejüket elsősorban a gépkezelők —■ az építkezés e vezető csapata — nevelésének szentelték. Nemcsak arra törekedtek, hogy mindenki tökéletesen kezelje gépét, hanem arra is, hogy minden egyes gép beilleszkedjék az egész építés együttesébe. Ahol nem volt elég a szó, személyes példájukkal győzték meg az embereket. A kommunista Legkosztop volt az első, aki bebizonyította, hogy nem kell öt-hat nap a földszivattyú rendszeres, előzetes karbantartásához, elég ahhoz egyetlen nap is. Ezt nyomban megszívlelték a gépkezelők, s kiadták a jelszót: «Igazodjatok Legkosztophoz». Országunk minden sarkában fáradhatatlanul kovácsolják a munkáskezek a kommunizmus építkezéseinek szánt gépeket és azok alkatrészeit. A párt akarata egyesíti az építők hazafias érzéseit és tetteit, s egy cél felé irányítja azokat az építkezések mielőbbi befejezésére. A kora májusi nap, amikor felemelkedik a cimljanszki meredek part fölé, minden reggel valami változást talál a sztyeppén. Az éjszaka még szélesebben öntötte el a lapályt a tenger, új utakat és dombhajlatokat árasztott el és magasabbra emelkedett a gát lejtőjén. De a gáton is egyre magasabbra nő a szürke betontakaró. Az építők éjszaka sokezer négyzetméternyi betonburkolattal vonták be a gát oldalát, amelynek így már semmiféle vízár sem árthat. Ttt, a két folyam között, ahol kilenc esztendővel ezelőtt a nagy sztálingrádi csatával megkezdődött Hitler hadseregének pusztulása, most egy másik, hatalmas ütközet folyik — az emberiség történetében ismert minden csaták között a legbékésebb ütközet — azért, hogy a földön soha többé ne legyenek véres mészárlások, hogy soha többé ne zárja le a gyermekszemeket a szörnyű halálfélelem iszonyata. A szovjet emberek a Volga—Doncsatornával a béke épületét alkotják meg. S ezért méginkább gyűlölik azokat, akik tűzcsóvát akarnak vetni erre az épületre. Az építők így gondolkoz- nak: íme, rosszul áll az óceánontúli imperialista urak szénája, ha a dollárokhoz, amelyekkel nem tudták megvásárolni a népek lelkiismeretét, az atombombához, amivel nem sikerült megfélemlíteniük az emberiséget —■, most még befogták a pestises bolhát is és abban reménykednek, hogy ezzel a baljós trojkával behajthatnak egy új világmészárlásba. A doni tavasz simogató napjának fényében ragyog az új tenger, amelyet szovjet emberek keze alkotott- Közel, nagyon közel van már az óra, amikor a Don sztyeppéi felfigyelnek a volgai gőzhajók szirénájának hangjára. Voltaképpen minek is nevezzük mindezt: a sokezernyi szovjet embernek ezt a szerény, hősies munkáját, az emberi szíveknek ezt az egyetemre dobbanását, a kommunistáknak, a párt közkatonáinak napról napra kivívott hőstetteit, a nagy, teremtő népnek ezt a hatalmas alkotását? Milyen érzés sugallja ezt a hősiességet? Hogyan nevezzük ezt? A szocialista haza iránti szeretet ez. Haza! Van-e, amit meg ne tennének fiaid — érted, hatalmadért, jólétedért, dicsőségedért! Testükkel védték testedet, fáradhatatlan kezük nyomán napról napra növekszik erőd, új formákban virágzik ki örökifjú szépséged. Fiaidnak azonban mindez kevés és minden nap múltával azt érzik, hogy többet akarnak tenni érted holnap. S szeretetük egyre nő, irántad. Nincs annak határa. (Anatolij Kalinyin cikkéből. Megjelent a «Pravda» 1952 május 26-i számában.) . A VOLGA-DON-CSATORNA A Volga—Don-csatorna medrében tegnap egyesült a Volga és a Don, a szovjet föld e két hatalmas folyója. A kommunizmus építésének nagyszerű győzelme ez. A Volga—Don-csatorna megépítése évszázadokon keresztül, I. Péter cár ideje óta foglalkoztatta az orosz nép legjobbjait. A múltban mintegy 130 tervet készítettek a csatorna felépítésére, de csak most, a sztálini terv s a szovjet emberek minden akadályt leküzdő alkotómunkája váltotta valóra az orosz nép évszázados álmát. Most már nem ábránd többé, hanem valóság: több mint száz kilométer hosszúságban hömpölyög a Don vize a Volga felé. A csatorna építői több mint 160 millió köbméter földet mozgattak meg, hárommillió köbméter betont építettek be a hatalmas békeműbe. Olyan mennyiség ez, hogy ha vasúti kocssikra raknák a felhasznált betont, követ és a kocsikat egymáshoz kapcsolnák, 1400 kilométer hosszú szerelvényt alkotnának. A csatorna építőinek a szovjet technika legújabb vívmányai nyújtottak segítséget. 14 köbméteres lépkedő ekszkavátorok, markológépek és naponta 1000 vagon földet megmozgató iszapszivattyúk dolgoztak, engedelmeskedve parancsolóiknak, a szovjet embereknek. Ez a csatorna nem csupán több mint száz kilométer hosszú víziút. A volgai és északnyugati vízmedencék harmincezer kilométer hosszúságú hajózható folyóit ez a csatorna kapcsolja össze a doni és a dnyeperi vízmedencék 13.000 kilométer hosszúságban hajózható folyóival. Ez a grandiózus mű a Volga, Don, Dnyeper, Káma, Oka és egy sor más folyó vidékének, óriási területeknek ad kijáratot öt tenger vizére. Lehetővé teszi, hogy a donyeci szénmedence és iparvidék termékei, az északkaukázusi gabona, érc és gyümölcs olcsó víziúton jusson el az északi vidékekre és észak fára, más kincsei szintén víziúton jussanak el Ukrajnába és a sztyeppék erdőben szegény vidékeire. A csatorna építőinek hatalmas nehézségeket kellett leküzdeniök. A két folyó között emelkedik a jevgenyinszki magaslat — a Don és a Volga vízválasztója. Északon, ahol a két folyó közti távolság a legkisebb — mindössze 60 kilométer — a vízválasztó 130—140 méterrel magasabb a folyó szintjénél. Délebbre, ahol a két folyó közti távolság növekszik, a magaslat «csak» 88 méterrel emelkedik a Volga és 44 méterrel a Don szintje fölé. A szovjet mérnökök úgy döntöttek, hogy a csatornát itt építik meg, a vízválasztót a legalacsonyabb pontján a legkönnyebb legyőzni. Az emelkedés még így is igen nagy és ezért tizenhárom zsilipet építettek a csatornán. Kilencet a Volga felőli lejtőn, négyet a doni oldalon. A zsilipeknél hatalmas szivattyúállomások emelik fel a Don vizét és juttatják tovább a Volga felé. Azért a Donét — és nem a Volgáét, mert a Don tavaszi áradáskor óriási víztömegekkel rendelkezik.« Ezt most a «Cimljanszki-tengerben tárolják. Kijavítják a természet hibáját, amely miatt ez az életadó víz eddig haszontalanul ömlött a tengerbe. A csatorna a Kalacs város közelében épült zsilipnél kezdődik, amely elválasztja a karpovkai víztárolót a Cimijanszki-tengertől. Ez a tenger 180 kilométer hosszúságban húzódik délfelé, Rosztov irányába. Itt építették meg azt a híres gátat, amely az egész világon páratlan hidrotechnikai létesítmény. Tizenhárom kilométer hosszú, útját állja a Don vizének és arra kényszeríti, hogy elárassza a környéket, s megalkossa azt az új ,a térképeken még meg nem jelölt — tengert, amely 2700 négyzetkilométer területet foglal el és 24 milliárd köbméter vizet tárol. Ennek a tengernek a vizét szivattyúzzák a csatornába. Az első zsilipen keresztül a karpovkai víztárolóba jut a víz. Ez a medence 155 millió köbmétert tárol. A következő lépcsőfok a 48 millió köbméteres bereszlavszki, aztán a varvarovszki víztároló. Innét a jevgenyinszki vízválasztó legmagasabb pontján épített zsilipen keresztül megindul a Don vize, a természetes lejtőn a Volga felé. Ez a lejtő viszont olyan meredek, hogy az első nyolckilométeres szakaszon öt zsilipnek kell megfékeznie a szilaj áradatot. Ezután még három zsilipen kell keresztüljutnia a víznek és az utolsó zsilipnél érkezik meg a Volgához. Itt áll majd, magas alapzaton Sztálin elvtárs hatalmas szobra, hirdeti a szovjet nép háláját és szeretetét a bölcs vezér iránt. A víztárolókés a Cimljanszki-tenger vizét az öntözőcsatornák egész rendszere juttatja majd el a sztyeppére, s itatja meg a szomjas, kiszáradt rögöket. Ha valamennyi öntözőcsatorna elkészül, 750.000 hektár föld öntözését és 2000 hektárkiterjedésű aszályos föld vízellátását biztosítja majd. Ez az óriási terület, ahol sokhelyütt csak gyér árvalányhaj termett, bőségesen ontja majd a jóminőségű búzát, gyapotot és más terményeket. Tudományos számítások szerint 35—40 mázsa búzát, 20—25 mázsa gyapotot, 40—50 mázsa rizst aratnak majd itt hektáronként. A csatorna két partját véderdősáv szegélyezi, egy hatalmas, erdősáv pedig — amely Sztálingrádtól délfelé húzódik — keresztezi a csatorna vonalát. Átalakul az egész táj képe. Kotyenko elvtárs, a «Komszomolszkaja Pravda» riportere megírtál, hogy egy vadlibacsapat, amely délről észak felé röpült, a Cimljanszki-tenger fölött utat tévesztett, nem tudott tájékozódni, megzavarta az új, ismeretlen táj látványa. A Volga—Don-csatorna hatalmas művét az egész szovjet nép építette. Gyárak, üzemek és tudományos intézmények dolgozói feszült figyelemmel kísérték a munkát, s minden erejüket latba vetették, hogy a csatorna megrendelései határidő előtt elkészüljenek. S most, hogy egyesült a két folyó, együtt örül az egész szovjet nép a csatorna építőivel és együtt készülnek új csatákra, a kommunizmus építése nagy sztálini tervének megvalósítása érdekében. A most kivívott győzelem még nagyobb erőt ad az új küzdelmekhez. A szovjet ember előtt nincs lehetetlen, nincs erő, amely megakadályozhatná békés építő munkáját. Ezt zúgja az új csatorna hömpölygő árja, ezt zúgják a Cimljanszki-tenger hullámai. A béketábor bevehetetlen bástyája, a nagy Szovjetunió a kommunizmus építésének nagy alkotásaival hirdeti az egész világnak, hogy a béke ügye mindenek fölött diadalmaskodik. Kaiacs Szivattyúellomás Volga-Don csatorna Krasznojar ffiBisx! Víztároló (vt.) Állami erdősáv Csatornamenti erdősáv Kikötő /