Szabad Nép, 1952. augusztus (10. évfolyam, 180-207. szám)

1952-08-01 / 180. szám

2 SZABAD NÉP PÉNTEK, 1952. AUGUSZTUS 1 Horthysta jegyző és kulákcimborái akadályozták a begyűjtést Rinyabesenyőn «Ne becsüljük te a belső ellen­séget. Ha gyengül, «beássa magát», nehezen felismerhetővé válik, de magától meg nem semmisül. . » (Horváth­ Márton elvtársnak a Központi Vezetőség ülésén mondott beszédéből.) Somogy jelenleg a második helyet foglalja el a megyék begyűjtési ver­senyében. Nem sikerült az élre törnie — főként azért, mert a nagyatádi járás rossz munkája az egész megye teljesítményét erősen visszahúzza. A nagyatádi járás pedig azért utolsó, mert a járási tanács vezetői, s első­sorban Magyar István, a távollevő tanácselnök helyettese az olyan ál­lami funkcionáriusok közé tartozik, a­ki­kről a Központi Vezetőség leg­utóbbi ülése megállapította: «... a munkásosztállyal szemben akarják «védeni» a falut, lazítani szeretnék a közteherviselést...» A nagyatádi já­rási tanács vezetői azzal a gondolat­tal fogtak hozzá a gabonabegyűjtés­hez: «Ha sikerül jó, ha nem s­ikerül — úgy is jó — elvégre nálunk rossz volt az időjárás». A tanács vezetői ugyanazt a nótát fújták, mint­ az osz­tályellenség. Természetesen így nem figyelhettek fel arra, hogy ebben az opportunista légkörben, mint hasl a vízben, úgy éldegéltek az egyes köz­ségi tanácsokban még bennmaradt ellenséges elemek. Rinyabesenyőn pél­dául a tanács egyenesen a kulá­kok eszközeivé vált a dolgozó parasztok ellen. „A példamutató adminisztrátor" Amikor tavaly márciusban öt nyil­vántartó foglalta el hivatalát a rinya­­besenyői tanácsházán, Borda Imre ta­nácselnök nagyon elégedett volt vele. Az «Illés kortársból» hamarosan «Feri», «Ferikém», sőt «Feri komám» lett, különösen, ha a tanácselnöknek, vagy a titkárnak valami sürgős ki­mutatást, jelentést kellett készítenie. Illés Ferenc hamarosan „nélkülözhe­tetlen emberré” vált. Ha a járási ta­nácstól instruktor érkezett — elsősor­ban a nyilvántartóval tárgyalt. Ha valamelyik dolgozó parasztnak ügyes­bajos dolga akadt — csak Illéshez irányították. Övé lett a legszebb író­asztal. Ő állapította meg a tanács­ülések napirendjét. Ha valaki ellent­mondott neki, rögtön felfortyant: «Szakkérdés ez, bátyám, maga nem ismerheti!» Vakon megbíztak Rinyabesenyőn Illés Ferenc nyilvántartóban. A tanács­elnök és a tanácstitkár — súlyosan vétve az éberség ellen — azt sem nézték meg, honnan és miért került a községbe, nem kértek róla felvilágosí­tást a járási tanácstól. Hagyták, hogy Illés a fejükre nőjön, ő irányítsa a ta­nácsot, ő dirigálja az elnököt és a tit­kárt. Felelősség terheli Gál Jánost, a község párttitkárát is. Elsősorban ő a hibás abban, hogy a község kommu­nistái nem vették fel a harcot már az első pillanatban a tanácsházán ural­kodó ellenséges szellem ellen. «Igaz, hogy egy kicsit többet iszik a kelleténél, de szorgalmas, jó munkaerő... Példamutatóan ellátja az adminisztrációt, munkája jótéko­nyan hat a rinyabesenyői tanácsra» — ez a vélemény alakult ki Illésről a nagyatádi járási tanácsban is, ahol pedig jól ismerték a múltját. A «példamutató adminisztrátor» nemrég egyedül maradt a tanácshá­zán A titkárt máshová helyezték, az elnök iskolára ment — Illésre hagy­ták a hivatalt, az iratokat, a pecséte­ket. Kutyára bízták a hájat. Illés Fe­renc most «küldöttséget» szervezett, ívet íratott alá dolgozó parasztokkal, hogy a beadás mérséklését kérik. Hogy nagyobb legyen a bizalom, az ívre hamisította a távollévő párttitkár ne­vét. Ezzel az «akcióval» akarta a köz­ség dolgozó parasztjait az állam ellen hangolni. De a hamisítás kiderült. És kiderült a «parasztok jóakarójának», II­­lésnek sötét múltja is. 1940-ben fűszerüzlete volt Hedre­­helyen. Felesége előbb az uradalom­ban volt vasmester, majd önállósította magát és tejcsarnokot nyitott Győrfi Kálmán meg a többi volt nincstelen hedrehelyi napszámos sokat beszélhet­ne róla, hogyan vándorolt a volt zsel­lérek minden nyomorúságos napszá­ma az uzsorás-kereskedő Illés kasz­­szájába! De Illés még többre vágyott. Cimboráinak, a községháza teljhatalmú urainak: Csöndör József 100 holdas, Böndi József 50 holdas kulákoknak és a falu bírójának, a 40 holdas Bíró Istvánnak segítségével hamarosan be­vonult a horthysta közigazgatásba. A boltot meg eladta húgának, aki ma is kereskedő Hedrehelyen. Férje, Vincze Ferenc, volt Futurás gabonakupec. Illés «karrierje» gyorsan ívelt fel­felé; segéd­jegyző, majd vezető­jegyző, a nép hírhedt nyúzója lett. Még a felszabadulás után is jó sokáig, egészen a tanácsválasztásokig vezetőjegyző maradt Mikén. Akkor tanácstitkár lett belőle. Tavaly ta­vasszal részegeskedés és egyéb bot­rányok miatt leváltották, s Rinyabese­­nyőre küldték nyilvántartónak. Kulákmentés Most, a gabonabegyűjtés kellős kö­zepén, ahány nyilvántartási laphoz csak hozzányúl az ember a rinyabese­nyői tanácsházán — mind a «példa­mutató adminisztrátor» gyalázatos rombolómunkájáról tanúskodik. S csak természetes, hogy elsősorban a kulá­­kok lapjaiban hemzsegnek a hamis adatok. «... gyakran a kulák beadási ter­heit hárítják át a dolgozó parasztok vállaira ahelyett, hogy érvényt sze­reznének államunk rendelkezéseinek, amelyek tudvalevőleg a dolgozó pa­rasztot védik a kulákkal szemben és nem megfordítva» — hangsúlyozta a Központi Vezetőség ülésén Horváth Márton elvtárs. Rinyabesenyőn id. és ifj. Naszladi Dániel kulákoknak az első félévben két sertést kellett volna be­­adniok. Volt miből: a két kuláknak két anyakocája és két süldője volt. De nem adtak be egy sertést sem, inkább leölték. Illés két vágatási engedélyt is kiállított részükre. Mikor a tanács látta, hogy a két kulák «nem hajlan­dó» teljesíteni a beadást­­ dolgozó parasztokra vetette ki a kötelezettsé­get, s tőlük hajtotta be a két sertést. «A tervet tűzzel-vassal teljesíteni kell — hajtogatta Illés. — Onnan veszünk el, ahol találunk». Ezzel kettős célt akart elérni. Egyrészt mentette a be­adástól a kulákokat, másrészt pedig el akarta idegeníteni az államtól a dolgozó parasztokat. „... egy év alatt kerek százezer kutai ri­vális holdra tehető az a kulákföld­­terület, amelyet a fennálló rendelke­zések megsértésével a helyi tanácsok különböző címen nem kulákfölddé mi­nősítettek» — figyelmeztet a Köz­ponti Vezetőség legutóbbi ülése. Ri­nyabesenyőn köztudomású, hogy Kó­­sik Józsefnek még 1949-ben is 49 hold földje volt. A múltban cselédeket tar­tott — fiatalokat, tíz-ti­zennégyéves lelencgyerekeket — ma mégis «dol­gozó paraszttá nyilvánították». Ugyan­­csak «középparaszttá» vedlett Illés cimborája, akivel sülve-főve együtt volt­ Kulcsár József terményfelvá­sárló is. Még tavaly is jóval megha­ladta a földje a 25 holdat. De ez a föld — a tanács kimutatása szerint — megszűnt kulákföld lenni. «Eltűnik a kulákföld, sokszor a kulák és az állatállománya» — mutatott rá a Központi Vezetőség ülésének beszámo­lója. Rinyabesenyőn Csábi Józsefné 40 holdas kulákasszony szántója a kimu­tatások szerint egy év alatt négy holddal «csökkent». Ez a négy hold egyszerűen kámforrá vált, eltűnt a ku­lák nyilvántartási lapjából és beadási könyvecskéjéből. Csábiné állatait se el nem adta, s — ahogy Illés állítja — le sem vágta, mégis «eltűnt» három tehene és négy disznaja. Most, a gabonabegyűjtés idején egyetlenegy kulák sem teljesítette kö­telezettségét, nem adott be az állam­nak annyi gabonát, amennyit beadási könyvébe már hónapokkal ezelőtt be­jegyeztek. S ugyan ki büntette volna meg őket ezért? Talán kebelbarátjuk, Illés, a­ rinyabesenyői községháza «ko­ronázatlan királya»? Hamis jelentések A rinyabesenyői tanács a dolgozó parasztoktól sem követelte meg az át­járni fegyelmet, a törvény betartását. A Központi Vezetőség ülése hangsú­lyozta, hogy a munkás-paraszt szö­vetség további erősítésének ma az első legfontosabb feladata «... meg­nyerni a dolgozó parasztság egészét az állam iránti kötelezettségek mara­déktalan, teljesítéséhez». Illés mindent elkövetett, hogy minél kevesebb dol­gozó paraszt teljesítse kötelezettségét. Hamis kimutatásokat küldött a járási tanácshoz. Nap mint nap azt jelentette: Rinyabesenyőn minden a legnagyobb rendben van, mindenki a géptől telje­síti a beadást. A járási tanács július 24-i kimutatása szerint például Rinyai­­besenyőn mindössze egy hátralékos dolgozó paraszt a­kad. Aki egynéhány kiló árpát vagy búzát vitt a begyűjtő­­helyre, annak nyilvántartási lapjára Illés már ráírta: «Teljesített!» — Nézzék csak meg a cséplési ered­ményeket, milyen alacsony a termés­átlag! — ezt duruzsolta unos-untalan a dolgozó parasztok fülébe Illés meg kenyerespajtása, a kulák Kulcsár Jó­zsef. S az egyik cséplőgépnél valóban hihetetlenül alacsony volt a termésát­lag. Ott, ahol — Illés felesége volt a cséplőgépellenőr. A cséplőgépel­lenőr­nek úgy kell vigyáznia az állam érde­keire, mint két szeme világára. Meg kell akadályoznia, hogy akárcsak egyetlen szem gabona is fekete útra «tévedjen». De Illésné egyenesen rá­beszélje a dolgozó parasztokat a csa­lásra, arra, hogy becsapják, megkáro­sítsák államukat. Vince Gábor 9 és fél holdas gazdának — teljesen indo­kolatlanul — egy kereszt (ló—20 ké­ve) búza kézicséplésére adott enge­délyt Illés. Felesége pedig gondosko­dott arról, hogy jó vaskos, 45 kévé­ből álló kereszt maradjon a­ gépi csép­­lés után Vincéék udvarán! Illésné még aznap telesírta falut, hogy­­ilyen ke­vés, meg olyan kevés gabonájuk ter­mett Vincééknek, s a 45 kéve, mint­egy 80 kiló búzát természetesen «kife­lejtette» Vincéék terméséből. A 11 holdas Tóth Sándor, a 12 holdas Kis János, a 8 holdas Horváth József közvetlenül a géptől teljesí­tette a beadást. Ők és még jónéhány becsületes dolgozó paraszt beadásuk­ka­l cáfolják a horthysta jegyző és a kulákok hazugságait. És Illés, aki oly engedékeny volt a törvénysértők­kel szemben , a becsületesen beadó dolgozó parasztokat zaklatta, azzal fe­­nyegette, hogy minden feleslegüket, az utolsó szem gabonájukat is elhozza. ★ Mióta Illések kártevését leleplezték s a kulákokkal összejátszó Illés-há­zaspárt letartóztatták , megjavult a munka Rinyabesenyőn. A község a nagyatádi járásban már elkerült az utolsó helyről, s vasárnap óta mind több és több beadott gabona gyűlik össze a rinyabesenyői földművesszö­vetkezet raktárában. De az eset tanulságait még nem vonta le eléggé sem a nagyatádi já­rási tanács, sem a somogymegyei ta­nács. A somogymegyei tanácsra vár az a feladat, hogy kemény kézzel ren­det teremtsen végre a nagyatádi já­rásban, s szigorúan felelősségre von­ja azokat, akiknek opportunizmusa miatt hosszú hónapokon át garázdál­kodhattak a rinyabesenyői kártevők. Pincési Pál Csongrád megye legjobb gépállomása A határon, Tito Jugoszláviájához közel, dolgozik a móra­halmi gépállo­más. A gépállomás nagy gonddal ké­szült a cséplésre. Különös éberség szükséges ott, ahol pár kilométer vá­laszt el egy ellenséges országtól. A mórahalmi gépállomás dolgozói ismerik felelősségüket. A vezetők jól szervezték a munkát, megteremtették az előfeltételeket a csap­lés gyors be­fejezéséhez. Vrana Mariannak, a gép­állomás kitüntetett főgépészének irá­nyításával határidő előtt, jól kijavítot­­ták a gépeket. Nem is állt hosszabb ideig a gépállomás egyetlen cséplő­gépe sem. A vezetők megtárgyalták a cséplési tervet a községi tanácsok­kal és a­ termelőszövetkezetek vezetői­vel. A tanácsok a gépállomás terve szerint irányították a behordást. Min­den egyénileg dolgozó paraszt három nappal előbb tudta, miben­ érkezik hozzá a gép, így a behordást min­denütt idejében befejezték. Július 8-án már dolgoztak az első gépek, 10-én pedig már csaknem minden gép az idei termést csépelte. Eleinte néhány cséplőcsapatban nem értették meg: jól kell gazdálkodni az idővel, hogy mielőbb zsákba kerüljön a termés. De a népnevelők magyará­zó, tanító szavait megszívlelve július 10-én, egy nap alatt már 18 vagon gabonát csépeltek el. A gépállomás vezetősége rendszere­sen értékeli a versenyt. Valamennyi cséplőcsa­pat ismeri versenytársainak az eredményét és keresetét. Két napon kint cserél gazdát a gépállomás ván­dorzászlaja. Idáig Pintér Géza húsz­tagú cséplőcsapata tűzte gépére leg­többször a zászlót. A Pintér cséplő­csapat 130 dolgozó paraszt gaboná­ját csépelte el eddig és a csépeltetek csaknem valamennyien közvetlenül a géptől teljesítették álla­mpolgári köte­lességüket. A cséplőcsapat már július 24-én teljesítette tervét, addig 26 va­gon gabonát csépelt. Amikor a népnevelők elmondották dolgozó társaiknak, hogy a megye öt legjobban dolgozó cséplőcsapatát meg­jutalmazzák, még lendületesebb lett a munka. Július 28-ra öt cséplőcsapat teljesítette már a cséplési tervét. A gépállomás teljesítménye napról napra emelkedett. Július 25-én 25 vagon, 26-án már 29, 28-án pedig 29 és fél vagon gabona volt a napi teljesít­mény A gépállomás július 30-ig 84 százalékra teljesítette cséplési tervét és ezzel Csongrád megyében az első helyre került- Most a cséplés határidő előtti befejezéséért harcolnak a móra­­halmi gépállomás dolgozói, hogy a gépállomás körzetében minden dolgozó paraszt mielőbb teljesíthesse a be­adást. PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS ★ Az alkotmány tiszteletére folyó munkaverseny és a népnevelőmunka az Acélöntő- és Csőgyárban Az Acélöntő- és Csőgyár alkotmá­nyunk ünnepére versenyre hívta a Kő­bányai Vas- és Acélöntődét. Bernáth Tibor ifjúmunkás köszörűs versenyre hívta a Kőbányai Vas- és Acélöntőde köszörűseit. A dolgozók 90 százaléka egyéni fogadalmat tett augusztus 20-ra. De a fogadalmak valóraváltásával baj van, veszélyben az adott szó be­csülete. Vajjon miért nem teljesítik ígéretüket az Acélöntő- és Csőgyár dolgozói? Megmagyarázták-e nekik, hogy mit jelent alkotmányunk, hogy egész új életünket magában foglalja, hogy törvényesen biztosítja mindazt a jót és szépet, amit ma már dolgo­zóink olyan természetesnek találnak? * . Fekecs Irén az acélöntődében dol­gozik. Pártunk tagjelöltje. Az üzem dolgozói nagyon szeretik a szorgal­mas, derűs, 21 éves lányt. Jelenleg segédmunkás, ezután akar szakmát ta­­nulni. — Fekecs elvtársnő! Hogyan ma­gyarázza meg a dolgozóknak alkot­mányunk jelentőségét? — Én nem beszéltem még erről senkivel. — Miért nem? Akadozik a termelés, a fogadalmak teljesítése, szükség lenne felvilágosító munkára. — Nincs mivel agitálni — mondja Fekecs elvtársnő halkan, de nagyon határozottan. Később Fekecs elvtársnő gyermek­korára terelődik a szó. Mosolygós, fiatal arca szinte eltorzul: — Nem ismertem a szüleimet. A menhely kulákcselédnek adott. Egy elemim van, hisz hajnaltól estig ro­­botoltatott a kulák, nem tudtam is­kolába járni. Annyi időm sem volt, hogy emberek közé járjak. A va­sárnapot csak arról ismertem fel, hogy akkor templomba ment a kulák , de akkor is előbb kiadta nekem a munkát. A tél az én számomra ab­ban különbözött a nyártól, hogy ak­kor összeszedtem a szemétdombra lö­kött cipőket, egyik lábamra rongyos férficsizmát, a másikra lyukasta­pú férficipőt húztam, hogy meg ne fagy­jon. — Az utóbbi években hány pár új cipőt vásárolt? — Hát, igazán nem tudnám meg­mondani! — Kicsit töpreng. — Sokat. Nem tartottam számon. — Jut ideje szórakozásra, tanulás­ra, pihenésre? — Minden vasárnap szabad vagyok. Azonkívül két hétig Bala­onföldváron nyaraltam. Soha nem volt még ilyen két hetem. Azelőtt többet sírtam, mint ettem. Most pedig úgy éreztem magam, mint a madár, mindig csak énekeltem volna. — Mikor sírt utoljára? — Földváron. Eszembe jutott a múltam. Örömömben sírtam. Fekecs elvtársnő még azt is el­mondja, hogy az üzembeni orosz nyelv­tanfolyamra járt. Már beszélgetni is tud oroszul. Most már nem kell, hogy kérdezzük. Szinte felkiált: — De hiszen én agitálom az elv­társnőt! Eddig azt hittem, hogy al­kotmányunkról csak «nagy» dolgokat lehet mondani. Arra nem is gondol­tam, hogy saját életünkből vehetjük a legjobb példákat. Látom már: van mi­vel agitálni. Van, hogyne lenne. Alkotmányunk szerint a nők egyenjogúak a férfiak­kal, az egyenlő munkáért egyenlő bért kapnak. Fekecs elvtársnő, mint segéd­munkás, 800 forintot keres, ugyanany­­nyit, mint a vele együtt dolgozó fér­fiak. Alkotmányunk biztosítja, hogy minden dolgozó tanulhasson, művelőd­hessen. A múltban egy elemit végzett Fekecs elvtársnő, most továbbképez­heti magát, oroszul tanul. És nemcsak másképpen él — másképpen gondol­kozik is, új ember lett belőle, mun­kájáért megbecsült ember. ★ Vida János elvtárs, az olvasztó­kemence-brigádnál népnevelő. Annál a brigádnál, amely vállalta, hogy öt százalékra csökkenti selejtjét, s amely nem tartotta be adott szavát. Hat szá­zalékon felüli selejttel dolgozik. — Miért nem teljesítik az alkot­mányunk ünnepére tett fogadalmu­kat? — Többet kellene foglalkozni a dol­gozókkal, jobban meg kellene magya­rázni, mit jelent nekünk augusztus 20. — Hogyan magyarázza ezt meg csoportja tagjainak? — Elmondom, hogy alkotmányunk nagyjelentőségű, s ezért jobban kell termelnünk. Elmondom azt is, hogy a jobb termeléssel védjük a békét. Elmondom mindazt, amit a népne­velő értekezleten hallottam. A beszélgetés során kiderült, hogy Vida elvtárs hétéves korában kezdett dolgozni. — Bizony — mondta — még 30 éves koromig sem tudtam annyit ösz­­szehozni — még akkor sem éreztem magam olyan biztonságban —, hogy meg merjek nősülni! Most nős va­gyok — szép lakásunk van, sőt 1949- ben új bútort is vettünk. — Miért nem erről a rengeteg élet­­tapasztalatáról beszél Vida elvtárs a csoport tagjaival?— hiszen ez önma­gáért agitál. — Nincsen erre szükség! Az ő éle­tük pontosan olyan rossz volt, mint az enyém és éppen úgy meg is válto­zott. Pedig úgy látszik, szükség van az ilyen beszélgetésekre. Bizonyítja ezt a magas selejt az olvasztókemencénél. Nem elég csak annyit mondani: telje­síteni kell a fogadalmat, mert alkot­mányunk ünnepére tettük. Beszélni kellene minél többet arról, hogy en­nek a gyárnak azelőtt «halálgyár» volt a neve. Rosszak voltak a mun­kakörülmények, kevés volt a kereset, s ha szólni mert valaki, már ki is dobták. S még­sem emlékeznek vissza a régi dolgozók olyan napra, amikor ne állt volna a kapunál akár fagyban, akár napsütésben a munkanélküliek mun­káért remegő serege. Beszélni kel­lene arról az időről, amikor a dolgo­zók szinte besurrantak a munkanél­küliek mellett a kapun, — szégyellék, hogy ők dolgozhatnak, mikor mások­nak nincs egy darab kenyerük sem. Beszélhetne Vida elvtárs a gyárban dolgozó sok új munkásról. Beszélhet­ne bátran arról, hogy a munka be­csületbeli kötelesség is. A jogokat, amelyeket olyan örömmel élvez­nek az olvasztóbrigád dolgozói is, ki kell érdemelni. Nekik is harcolni kell értük eredményes, fegyelmezett, jó­­minőségű munkával. ★ Az Acélöntő- és Csőgyárban sok he­lyen általános az agitáció. Nem mu­tatják meg a dolgozóknak az üzem és a saját életük változásában mit is je­lent az alkotmány. Pedig a gyárból csak tavaly 37-en mentek a különböző egyetemekre, főiskolákra. Cserni And­­rásné hegesztő lett, s volt hónap, ami­kor kétezer forintot is megkeresett. Beszélhetnének a népnevelők arról, mennyit gondoskodik az állam az anyákról, hogyan védik hazánkban az ifjú nemzedéket. Sokat hallani az Acélöntő- és Cső­gyárban arról, hogy a fiatalok nem jól dolgoznak, fegyelmezetlenek, köve­telőzők, legtöbbjük nem teljesíti adott szavát. Iván Károly ifjúmunkás öntő például — aki a normát sem éri el — versenyre hívta ki Tóth V. Sándort. Megfogadta, hogy augusztus 20. tisz­teletére eléri a 100 százalékot. Tóth V. Sándor már a 107 százaléknál tart, de Iván Károly még 50 százaléknál sem. A fiatalok az Acélöntő- és Cső­gyárban is nagyon büszkék arra, hogy alkotmányunk külön foglalkozik ve­lük. Lépten-nyomon emlegetik, hogy alkotmányunk egyenlő jogokat bizto­sít számukra. De nemcsak szavakban kell büszkének lenniök! Azt az alkot­mányt, amely védi jogaikat, nekik is meg kell védeniük! Fischer Lajos elv­társ, Francz József elvtárs sokat me­sélhetnének a fiatalságnak az életük­ről. Fischer elvtárs jól emlékszik rá, hogy rettegtek a múltban a tanoncok már hetekkel szabadulásuk előtt, vár­jon hol fognak dolgozni. Akkor több­nyire szélnek eresztették az új szak­munkást. Beszéljenek az idős munká­sok a 17 éves Vadász Józseffel. A fia­tal fiú nem akar az ütközőkosár for­mázásán dolgozni mivel azzal «csak» 600 forintot «lehet keresni» — s ezzel hátráltatja a fogadalmak teljesítését Mondják el neki, hogy azelőtt a fia­talok nemhogy a munkában nem vá­logathattak — 17 éves korukban még az első pár új cipőig sem jutottak el. Nem elég tartalmas a népnevelő­munka az Acélöntő- és Csőgyárban. A párttitkárok is csak annyit mondtak a népnevelőértekezleteken: «augusztus 20 jelentőségével kell agitálni», így mondta el Fonyó Kálmán elvtárs, az acélöntőde alapszervezeti titkára. Ér­vek, meggyőző tények helyett általá­nos szempontokat kaptak a népneve­lők, s aztán ők maguk is általános­ságban beszéltek a dolgozókkal. Az Acélöntő­ és Csőgyár dolgozói éppen úgy, mint egész dolgozó né­pünk, boldog örömmel üdvözölte al­kotmányunkat, amikor megszületett. Úgy beszélnek törvényeiről, mint leg­kedvesebb tulajdonukról." Szeretik al­kotmányunkat, mint egész megválto­zott, boldog életük törvényét. A nép­nevelők feladata, hogy ezt a szerete­­tet minden egyes dolgozónál az au­gusztusi munkaverseny hatalmas len­­dítőjévé tegyék.­ ­ Remete Ibolyán

Next