Szabad Nép, 1952. október (10. évfolyam, 238-268. szám)

1952-10-01 / 238. szám

ILÁG proletárjai EGYESÜLJETEK! SZABAD NÉP A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJÁNAK KÖZPONTI LAPJA X. ÉVFOLYAM, 238. SZÁM , 11 A­00 FILLÉR SZERDA,1952 OKTÓBER 1 Népnevelőink lelkes munkája a kölcsön győzelméért Lelkesen, büszke örömmel jegyzi dolgozó népünk a Harmadik Békekölcsönt. Száz- és százezer munkás, értelmiségi, alkalmazott, dolgozó paraszt tett már eddig is hitet a jegyzési ív aláírásával a kölcsön mellett, sokszázmillió forint hirdeti népünk házas­ságát, áldozatkészségét, a párt iránti hűsé­gét, s elszánt akaratát, hogy győzelemre viszi az ötéves tervet, megvédi a békét. Munkásosztályunk az önzetlenség és öntu­dat számtalan nagyszerű, felemelő példáját mutatta a jegyzésben: ezekben a napokban a falun a sor, hogy felzárkózzék a város eredményei mögé. Falusi pártszervezetem,­ lendületes felvilágosító munkával küzdenek, hogy a dolgozó parasztság között is sikerre vigyék a kölcsön ügyét, hogy elérjék: min­den dolgozó paraszt jegyezzen békekölcsönt. Az eddigi nagyszerű eredmények első­sorban a párt «frontharcosainak», a kom­munista és pártonkívüli népnevelőknek ki­váló munkáját, odaadását, példamutatását dicsérik. Nagy és szép feladatot bízott nép­nevelőinkre a párt: meggyőző szavakkal mozgósítsák dolgozóinkat a kölcsön jegyzé­sére, s közben oltsák még inkább szívükbe a hazaszeretet tüzet, a helytállás, köteles­ségteljesítés, jobb jövőnk akaratának nemes érzését. Mert a kölcsönjegyzés nem egysze­rűen az államnak kölcsönadott forintok százmillióit jelenti számunkra; beszél­getés ez dolgozó népünkkel, minden egyes dolgozóval saját sorsáról, életének legé­elbevágóbb kérdéseiről. Ez a népünk nevelése, felvilágosítása népnevelőink megtisztelő hivatása. Az­ egyszerű és hősi példák ezrei mutatják, hogy népnevelőink zö­me kiválóan megállta helyét ebben a munká­­ban. Szűr István népnevelő, az oroszlányi Szeptember 6-akna sztahanovista vájára maga 3500 forintot jegyzett s eleven agitá­­ciójára a front 21 dolgozója 35.000 forintot adott kölcsön államunknak. A gáborjánházi 10 holdas Szekeres Frigyes népnevelő 500 forintot írt alá, a törökszentmiklósi gén­­állomáson Süveges Dániel traktorista nép­­ne­velő 900 forintos keresete mellett 1500 forintot jegyzett. De a népnevelők feladata még nem ért véget, különösen falun kell még komoly munkát végezniök. Az eddigi tapasztalatok kicserélése, helyes alkalma­zásuk — ez a kölcsön további sikereinek legtöbb biztosítéka. Népnevelőink ott érnek el jó eredménye­ket, ahol elevenen meg tudják mutatni a béke és az ötéves terv összefüggését az egyes emberek sorsának változásával, éle­tük fejlődésével. Az ötéves terv és a béke ügye minden becsületes embert érdekel és lelkesít, mert az épülő ország nagyszerűségében benne van minden egyes dolgozó legsze­mélyesebb vágya, élete is. Benne van, ami­vel eddig gazdagodtunk, s amit ezután akarunk — de eszünkbe idézi a múltat is, amelynek mélységéből elindultunk. Nép­nevelőink nagy része már felismerte, hogy­ az ötéves terv az agitáció kimeríthetetlen forrása. A fejér megyei Vértesacsán a nép­nevelők Sztálinvárosról, Anótáról, Tiszalök­­ről­­ és Vértesacsáról beszéltek. Vad Lajos népnevelő például elmondta: «A Horthy-rendszerben 10 év alatt csupán egy csendőrlaktanyát, s egy ócska tűzoltószer­­tárat építettek a faluban. Ma a községbeli termelőszövetkezetnek egymillió forintnál több a közös vagyona, villanykutat s há­rom ICO—100 férőhelyes istállót építettek, 400 juhuk és sok más jószáguk van. Ne­kem nyolc családom van. Két fiam a ter­melőszövetkezetben, kettő pedig a gépállo­máson, mint traktoros dolgozik. Megbe­csült dolgozói az államnak, nem úgy, mint én voltam annak idején. Hetekig, gyakran hónapokig vándoroltam az országban, míg munkát kaptam­. S Vad Lajos nyomaték­kal felmutatja a jegyzési ívet: 500 forint áll a neve mellett. Kel­l -e jobb agitáció ennél a t­ölcsönjegyzéshez? A mi legfőbb érvünk továbbra is az ötéves terv nagy eredményeinek és hatalmas céljainak meg­világítása; nincs olyan becsületes ember, aki ne érezné saját legszemélyesebb ügyé­nek a tervét ha megértetik és saját éle­tének változásán keresztül értetik meg­ vele, honnan kezdtük, hova akarunk el­jutni. Mindehhez türelmes, szívós, kitartó meg­győzés kell! Népnevelőink az elmúlt napok­­ban bebizonyították, hogy nem kímérnek fáradságot, ha pártunk, kormányunk hívó szavát kell a tömegekhez közvetíteniük. A Magyar Pamutipar cérnázó üzemében el­határozták, hogy egy pillanatra sem szün­tetik meg a felvilágosító munkát: az éj­szaka dolgozó népnevelők délelőtt 10-ig bentmaradnak s ekkor a­ délutános műszak népnevelői váltják fel őket. És ilyen példát városból és faluból ezernyit lehetne idéz­ni. Népnevelőink dicséretére válik, hogy fá­radhatatlanul magyaráznak, órákat is el­töltenek sokszor egy-egy dolgozó paraszt­nál többször is felkeresik. A tapasztalat megmutatta, hogy a türelmes felvilágosítás kétszeresen­­ is meggyőző- mert hosszabb idő alatt több érvet lehet felsorakoztatni és mert a kitartó népnevelőt jobban meg­becsülik a dolgozó parasztok — megértik hogy csak az tud ilyen állhatatosan ma­gyarázni, aki szenvedélyesen hisz ügyének igazában. Ezért káros az agitációban min­denféle «rohammunka», «motorizált nép­nevelés», ezért vált ki ellenkező hatást bármiféle türelmetlenség, szektarianizmus, az érvelés helyett szidás a népnevelő mun­kában Sztálin elvtárs arra tanít: fárad­hatatlanul és kitartóan kell megmagya­rázni a dolgozó tömegeknek pártunk poli­tikáját, céljait. Végezzenek még szívósabb munkát falusi népnevelőink látogassák meg újra és újra a dolgozó parasztokat, oszlassák el kétségeiket, adjanak feleletet mindennapi kérdéseikre. Türelmesen, de harcosan szálljanak szembe azokkal, akik rövidlátó anyagias­ságból nem teljesítik, amit a haza tőlük elvár. Dolgozó parasztságunk már nem egyszer mutatta meg hűségét, szere­­tetét, pártunk, népi demokráciánk iránt, s most a kölcsönjegyzéssel is hitet tesz mellette. De akadnak olyanok is, akik most arra hivatkoznak: aszály volt, kevés termett. Népnevelőinknek bátran és hatá­rozottan kell erre felelniük. Szárazság volt a nyáron Dehát karbatéve kezünket, panaszkodjunk most erről? Nem, az aszály miatt nem búslakodni, hanem cselekedni kell. Van védelem a szárazság ellen: még több erdősáv, öntözőcsatorna, fejlet­tebb agrotechnikai módszerek, mint pél­dául a mélyszántás alkalmazása. A mi hazánkra, államunkra bízvást lehet tá­maszkodni, megad minden segítséget a szárazság ellen is. A hajdúnánási Petőfi tsz-ben, amelytől nem messze épül a Ke­leti Főcsatorna, Sallai elvtárs népnevelő így érvelt: «A Tisza vize már elérte a községet, a Táncsics tsz-ben már dolgoz­nak 600 hold rizstelep létesítésén. Az öt­éves terv elűzi az aszályt erről a vidék­ről. Aki becsülettel jegyez békekölcsönt — az az öntözött földekre, jobb életünkre szavaz». És öntözni fognak Makó környé­kén, Zalában, Győr megyében s másutt is. Ebben az évben 42-szer annyi öntöző­­csatorna épült, mint a Horthy-fasizmus egy esztendeje alatt. Tovább fásszunk, elsősor­ban a legszárazabb megyékben: Szolnok­ban, a Nyírségben, a Duna—Tisza közén. Tudósaink új, szárazságtűrő növényfajtá­kat kísérleteznek ki — milliókat fordít erre az állam. Az okos ember kölcsönad maga is az államnak, hogy a tervek mi­hamarabb valósággá váljanak. Van miből jegyezni falun is: a dolgozó parasztnak a szerződéses termelés és állattenyésztés, hizlalás, a szabadpiac komoly jövedelmet biztosít. Jánoshidán az idén hat hónap alatt 800.000 forint értékű árut vásároltak a termelőszövetkezetben. Jászalsószent­­györgyön a kölcsönjegyzés második nap­ján 11 tűzhely és 8 kerékpár kelt el. A kölcsönjegyzés emellett a legközvetle­nebb személyes érdek, jó befektetés, taka­rékosság is: rengetegen jutottak pénzhez a kölcsön nyereményeiből. Népnevelőink szá­mára ezernyi helyi érv kínálkozik, kutas­sák­ fel ezeket, éljenek velük az agitációban — a számok, példák eleven választ jelen­tenek a felmerülő kérdésekre. Népnevelőink legyenek éberek, leplezzék le a kölcsön ellen uszítókat, mutassák meg, hogy az ellenség, a kulák, a klerikális reakció rejtőzik mögöttük. Dolgozó paraszt­ságunk már megtanulhatta: aki a párt- és kormányhatározatok ellen ágál, tervünket, békénket, hazánkat, magát a dolgozó pa­rasztságot is igyekszik hátbatámadni, így van ez a kölcsönjegyzésnél is. Ma még sokhelyütt lebecsülik az ellenség aknamun­káját, ügyet sem vetnek rá, nem akarnak róla tudomást venni, tagadják, hogy ellen­ség lenne a faluban. Ahelyett, hogy szét­vernék az ellenség suttogását, rágalmait — eleresztik a fülük mellett. Ez megalku­vás, meghátrálás. Népnevelőink lépjenek fel következetesen: keressék meg, honnan fúj a szél, rántsák le az álarcot az ellen­ségről, teremtsenek olyan hangulatot, hogy maguk a dolgozó parasztok követeljék az arcátlan áskálódok rendretanítását. A kölcsön jegyzés népnevelőmun­kánk nagy erőpróbája falun is. Ha falusi párt­­szervezeteinek most több gondot fordítanak a népnevelők irányítására, mindennapi se­gítésére, ha felfrissítik a népnevelő csopor­tokat példamutatóan jegyző dolgozó pa­rasztokkal — ez a próba sikerrel jár. A kölcsönjegyzés jóval több, mint népünk nagy gazdasági segítsége ötéves tervünk végrehajtásához; hatalmas népmozgalom, amely a tömegeknek népi demokráciánkhoz való ragaszkodását, dolgozó népünk össze­­forrottságát, a külső és belső ellenséggel szembeni egységes gyűlöletét, elszánt béke­­akaratát fejezi ki. Ezt kell az elkövetkező napokban még inkább ország-világ elé tárni, ezért küzdjenek úgy népnevelőink, hogy felvilágosító munkájuk nyomán az­ or­szág valamennyi becsületes dolgozója, min­denki, akinek drága a béke és szereti ha­záját , jegyezzen békekölcsönt! A siklósi járás községei válaszolnak a villányiak felhívására: október 2-ig minden dolgozó paraszt jegyez békekölcsönt ,s a baranya megyei Villány község kedden­­ felhívást intézett az ország valamennyi közö­s­ségéhez: október 2-ig mindenki jegyezzen békekölcsönt. Számos községben, különösen a szomszédos siklósi járás községeiben, máris élénk visszhangra talált ez a hazafias felhívás. A járás egyik községe, Old most is azonnal válaszolt a felhívásra. Ked­den már kora reggel összegyűltek az oldi tanácsházán a község legjobb dolgozó pa­rasztjai s közösen megfogalmazták válaszun­kat a villányiaknak. » «Mi, Old község termelőszövetkezeti tag­jai és egyénileg dolgozó parasztjai örömmel csatlakozunk Villány felhívásához. Követjük a villányiak példáját és ígérjük, hogy októ­­ber 2-ig községünk minden dolgozója je­gyez békekölcsönt. A mi községünk közvetlenül a határ mentén fekszik. Lakói az első naptól kezdve, amióta a kormány felhívása meg­jelent, örömmel és lelkesen jegyzik a Harmadik Békekölcsönt. Mindössze 37 ház van, ahová még nem jutottak el a nép­nevelők. A békekölcsön jegyzésében élenjáró dol­­­gozó parasztok szívesen kapcsolódnak be s a felvilágosító munkába s a falu Komlón dolgozó munkásai közül is egyre többen válnak népnevelővé. Most, amikor az egész község dolgozó parasztsága nevében fo­gadjuk, hogy október 2-ig minden ózdi la­kos jegyez békekölcsönt, megígérjük: nép­nevelőink haladéktalanul felkeresnek min­den családot, amelynek tagjai még nem legyeztek és felvilágosító szóval segítenek, hogy mindenki méltóan tehessen eleget a haza iránti kötelességének. Lokodi Pál párttitkár, Mikó Györgyné tanácselnök, Balogh Sándor DISZ-titkár, Garai István dolgozó paraszt, idős Guzs­­vány Pál dolgozó paraszt A levelet még kedden délelőtt külön futár vitte el Villányra. Mire a levél meg­érkezett a kezdeményezőkhöz, ott volt már az alsószentmártoniak, a rádfalviak, a vájszlóiak, a vejtiek, a drávapalkonyaiak, ipacsfaiak,­­ a szaporcaiak ígérete, Dany község távirata is: községeinkben csütörtö­kön estig minden dolgozó paraszt jegyez békekölcsönt Üzemeink dolgozói becsülettel teljesítik az SZK(b)P XIX. kongresszusa tiszteletére tett felajánlásaikat A magyar dolgozók lelkesen készülnek az SZKtbjP XIX. kongresszusára, a munka újabb győzelmeivel köszöntik a történelmi jelentőségű, nagy eseményt. Az Április 4 Gépgyár kazánkovácsai úgy határoztak, hogy az SZK(b)P XIX. kon­gresszusa tiszteletére öt nappal a határidő előtt,­­október 10-re elkészítenek egy ex­port hajókazánt. Felajánlásuk teljesítését kezdetben sokféle nehézség lassította, pél­dául nem érkezett meg időben a szüksé­ges anyag. A kazánkovácsok, a hegesztők, valamennyi dolgozó keményen harcolt, hogy adott szavukat beváltsák. Hetényi Sándor üzemvezető és a műszakiak segít­ségével átszervezték a munkát. S most büszkén jelentik: október 10 helyett már tegnapelőtt, szeptember 29-én szállításra készen átadták az export hajókazánt. A Beloiannisz Híradástechnikai­ gyár II. mű­helye látja el a gyár többi részlegét azokkal a bake­tt t­­­a­­­katrés­ze­léke­k, amelyekből az ex­portra kerülő telefonberendezések készül­nek. Amikor a III. műhely dolgozói értesül­tek az SZK(b)P XIX. kongresszusának ösz­­szehívásáról, a nagy esemény tiszteletére ígéretet tettek, hogy október 1-ig tízezer te­lefonkagylót készítenek el a XIV-es műhely részére. A munkások között a leglelkesebb Dragoly Sándorné csiszoló volt. Újításai, észszerűsítései segítségével ma már egy műszak alatt 250—300 telefonkagylót és el­­készít, teljesítménye 130 százalékra emel­kedett. A 11­. műhely kollektívájának hősies munkáját Ácson, szeptember utolsó nap­jáig már 9200 telefonkagylót adtak át ösz­­szeszerelésre a XIV-es műhelynek. A tele­fonkészülékek belső berendezésének egyik­ igen fontos alkatrészéből, a csévetestből a felajánlott 500 darab helyett tegnapig 12.700-at készítettek el a 111-as műhely dolgozói. Lelkesedésük, példamutatásuk ma­­gával ragadta a XVI-os műhely dolgozóit is, akik szeptember 30-ig öt központi auto­mata­ keret elkészítését ajánlották fel, ígére­tükhöz híven, az öt automatakeretet átadták rendeltetésének. A Kismotor- és Gépgyárban sokáig emléke­zetesek maradnak azok az izzó hangulatú, lelkes röpgyűlések, amelyeken az SZK(b)P XIX. kongresszusa tiszteletére több és jobb munkára tettek fogadalmat a dolgozók. Az egyes dolgozók felajánlásából született meg a Kismotor- és Gépgyár vállalása: október 15-ig 15 benzin-elektromos gép­csoportot átépítenek, motorjait generáljavít­­ják, terven felül elkészítenek egy hajómo­tort és két stabil­ kismotort A felajánlás teljesítéséért magasra csa­pott az egyéni verseny lángja. A hajómo­torszerelők közül Horányi János és Hever Ferenc sztahanovisták kimagasló ered­ménnyel szerelik az olajszivattyút és hen­gert. A kismotor-üzemrészben Énekes Fe­renc és Lengyel Tibor szárnyalta túl ma­gasan a normáját. A gépcsoportnál Li­­tomezki Károly sztahanovista hegesztő a kerethegesztésnél ért el igen szép ered­ményt. A lendületes, szocialista munkaver­seny eredménye: a ha­jómotor már 90 szá­zalékban, a két­ stabil­ motor pedig 95 szá­zalékban elkészült, a benzin-elektromos gépcsoportok átépítésével és motorjainak javításával 80 százaléknál tartanak. A Kis­motor- és Gépgyár dolgozói október 5-e, a kongresszus kezdete­ előtt jelenteni akar­ják: becsülettel eleget tettek adott szavuk­nak. Budapest népe sokszázmillió forint békekölcsön jegyzésével mutat példát az egész országnak Budapest dolgozói — mint mindig, ami­kor helytállást vár a haza, amikor tette­ket kíván a béke védelme — most is, a kölcsön jegyzés során is példát mutatnak az ország egész népének. Budapest máris sokszázmillió forintot jegyzett! Budapest munkásai, értelmiségi dolgozói, a főváros egész népe a békekölcsön lelkes jegyzésé­vel mond köszönetet a Duna felett ívelő új hidakért, a napfényes, szép lakásokért, a gyárak tágas, új üzemeiért, a készülő Földalatti Gyorsvasútért, a gyermekek de­rűs iskoláiért, a játszóterekért a terv meg­számlálhatatlan ajándékáért. S a főváros népe a kölcsön­jegyzéssel is hozzájárul most Budapest további szépüléséhez, gaz­dagodásához, lakói boldogságához. Budapesten ezért folyik most lelkes, örömteli versengés a H­armadik Békeköl­csön jegyzésében. Lakóházak, utcák, üze­mek és kerületek versengenek egymással, ki ad többet, gyorsabban a hazának. Az üzemi kerületek csoportjában a VIII. és IX. kerület küzd az elsőségért. Az ered­mény szinte óráról órára változik. A legutóbbi jelentések szerint a IX. kerületnek ismét sikerült megelőznie a Vili. kerületet. A Vili. kerületben elsősorban a Ruggyan­­taárugyár, a­ Ganz Vagongyár és a Vas­öntöde és gépgyár dolgozóinak kell gyor­sabban, példásabban jegyezniük, ha a kerület elsőségét vissza akarják sze­rezni. A harmadik helyet a XXI. ke­rület szerezte meg, ahol az elmúlt napon kimagasló eredmények szület­tek. A legjobbak nyomában halad a XIV., a XI. és a IV. kerület is­. A XIII., X. és a III. kerületek is egyre szebb eredményekről adhatnak számot. A belső kerületek között kedden többször is gazdát cserélt az első hely. A legfris­sebb adatok szerint az V. kerület van az élen, a XII. kerület a második helyre ke­rült, megelőzve a VI. kerületet. A csoport legjobb kerületeihez mindinkább felsorako­zik a II., az I. és a VII. kerület is. A külső kerületek között ismét a XV. kerület szerezte meg az elsőséget, megelőzve az eddig élen haladó XVII. kerületet. Nyomukban van a XIX. kerület, amelynek előretöréséhez komolyan hozzájárultak a Vörös Csillag Traktorgyárban elért, az ed­diginél jobb eredmények. Ez a gyár a leg­utóbbi napok jó munkájával Budapest leg­jobb üzemei közé került. Az élenjáró ke­rületekhez mindjobban felzárkózik a XX., a XXII., a XVI. és a XVIII kerület is. A XVIII. kerület akkor törhet előbbre, ha a kölcsönjegyzés lendülete tovább fokozó­dik a Kistextben is. A bányászok jegyzési versenyében továbbra is a somsályiak vezetnek . A bányászok kölcsönjegyzési versenyében továbbra is a somsályi bánya dolgozói ve­zetnek. A második helyen a nagybátonyi szénbányák dolgozói állnak, a harmadik hehe­lyezett pedig a Petőfi-bánya. A bányák versenyében elmaradtak MLSZHA­RT-bányák, az ormospusztai, sajó­­kazinci, annavölgyi és kisterenyei bányák dolgozói. Bányáinkban tovább kell fokozni a felvilágosító munkát. A népnevelők kövessék az élenjáró somsályi bánya népnevelőinek példáját! Juttassák el minden bányászhoz a kor­mány hívó szavát. Öntudatos bányászaink a népnevelők felvi­lágosító szavára megértik, hogy minél több békekölcsönnel segítik ötéves tervünk végre­­hajtását, annál több új gépet kapnak bá­nyáink, annál gyorsabban fejlődik szénbá­nyászatunk. I . Sztálin elvtárs távirata 3 Mao Ce-tungu elvtárshoz Moszkva, szeptember 30. (TASZSZ) A Kínai Népköztársaság kikiáltásának harmadik évfordulója alkalmából J. V. Sztálin a következő táviratot intézte A Mao Ce-tunghoz: MAO CE-TUNG elvtársnak, a Kínai Népköztársaság központi népi kormánya elnökének Peking A Kínai Népköztársaság kikiáltásának harmadik évfordulója alkalmából kérem Önt, Elnök el­vtárs, fogadja szívélyes üdvözletemet. Új sikereket kívánok a nagy kínai népnek, a Kínai Népköztársaság kormá­nyának és személyesen Önnek, a hatalmas népi demokratikus kínai állam építése terén. Erősödjék és virágozzék a Kínai Népköztársaság és a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetségének nagy barátsága, amely a Távol-Kelet és a világ békéjének és biztonságának szilárd támasza! 1. SZTÁLIN Magyar államférfiak üdvözlő táviratai a Kínai Népköztársaság fennállásának harmadik évfordulója alkalmából Rákosi Mátyás elvtárs távi­rata Mao t­e-tung elvtársnak MAO CE-TUNG elvtársnak, a Kínai Népköztársaság központi népi kormánya elnökének Peking A Kínai Népköztársaság fennállásának harmadik évfordulója alkalmából a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa és az egész magyar nép nevében forró szerencsekívánataimat küldöm Önnek. Azok a világtörténelmi jelentőségű győzelmek, amelyeket a baráti kínai nép az imperialista agresszorok és lakásaik elleni hősies harcában és a békés építőmunka terén vívott ki, igaz örömmel töltik el a magyar népet és még lelke­sebb munkára és harcra buzdítják a Szovjetunió vezette hatalmas béketábor soraiban. Szívből kívánok további sikereket önnek és a békéért küzdő és boldog jövőjét építő nagy kínai népnek. RÁKOSI MÁTYÁS a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának elnöke Dobi István elvtárs távirata Mao Ce-tung elvtársnak MAO CE-TUNG elvtársnak, a Kínai Népköztársaság központi népi kormánya elnökének PekingA kínai nép nagy nemzeti ünnepe alkalmával kérem Önt, Elnök Elvtárs, fogadja legmelegebb szerencsekívánataimat. A magyar nép meleg szeretettel for­dul e napon a kínai nép felé, amely minden akadályt leküzdve építi szabad hazáját, a béke erős bástyáját. Kívánom, hogy a kínai nép hatalmas építőmunkáját és a béke megvédéséért folytatott bátor küzdelmét teljes siker koronázza. DOBI ISTVÁN a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke Kiss Károly elvtárs távirata Csou En-laj elvtársnak CSOU EN-LAJ elvtársnak, a Kínai Népköztársaság központi népi kormánya közigazgatási tanácsának elnöke, külügyminiszter Peking Engedje meg, hogy a Kínai Népköztársaság fennállásának harmadik évfor­dulója alkalmából legmelegebb üdvözletemet és őszinte jókívánságaimat fejezzem ki. A magyar nép testvéri együttérzéssel ünnepli ezen a napon a baráti kínai nép ragyogó sikereit, amelyeket népi demokratikus köztársaságának felépítésében és az imperialista háborús gyújtogatók távolkeleti terveinek meghiúsításában elért. Szilárd elhatározásunk, hogy egyre tovább fejlesszük az országaink között már mély gyöke­reket vert politikai,­ gazdasági és kulturális kapcsolatokat, amelyek a béke közös nagy ügyét szolgálják. KISS KÁROLY a Magyar Népköztársaság külügyminisztere A. J. V­isinszkij revitírs távirata (sím En-laj **l­ társhoz Moszkva, szeptember 30. (TASZSZ) A Kínai Népköztársaság kikiáltásának harmadik évfordulója alkalmából A. J. Visinszkij a következő táviratot intézte Csou En-lajh­oz: CSOU EN-LAJ elvtársnak, a Kínai Népköztársaság népi közigazgatási tanácsa elnökének, külügyminiszternek PekingA Kínai Népköztársaság kikiáltásának harmadik évfordulóján kérem, Elnök és Miniszter Elvtárs, fogadja őszinte jókívánataimat. Szívből további sikereket kívánok az új népi demokratikus Kína építésében, a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság nagy barátságának szilárdításában, a béke és a nemzetközi biztonság megóvásáért vívott harcban. A. VISINSZKIJ A hazaszerető dolgozó parasztok lelkesen jegyzik a békekölcsönt Kedden újabb községek, termelőszövetke­zetek jelentették büszkén: valamennyi dol­gozójuk eleget tett hazafias kötelességének. A népnevelők lelkes felvilágosító szavai nyomán mind több és több dolgozó pa­raszt jegyez békekölcsönt, mert felismeri, hogy a terv megvalósulása még szebb, még boldogabb életet jelent számára. Megyék és járások nemes versengése A megyék versenyében a dolgozó pa­rasztság jegyzését tekintve továbbra is Zala megye halad az első helyen. De ha meg akarják védeni a megye elsőségét Pest megyével szemben, meg kell javíta­nduk a termelőszövetkezetekben végzett fel­­világosító munkát. A termelőszövetkezetek dolgozóinak jegyzését tekintve ugyanis, Pest megye máris túlszárnyalta Zala megye ered­ményeit. Zala és Pest megye után a harmadik helyen Heves áll. Baranya megye és Bács megye a negyedik és az ötödik helyre ke­rültek. Ebben a két megyében az elmaradó sásdi és kiskunhalasi járások népnevelői, dolgozó parasztjai vegyenek példát megyéik legjobbjairól: a bácsmegyei kunszentmik­­lósi járásról és a baranyamegyei villányi járásról! Békés, Szolnok, Tolna, Vas és Csongrád megye még mindig nem zárkó­zott fel a nemes versengés legjobbjaihoz. De a verseny még tart. Az elmaradó me­gyék népnevelőinek még megvan a lehető­ségük, hogy megjavítsák megyéjük helye­zését a versenyben, ha fáradhatatlan fel­világosító munkával mozgósítanának min­den dolgozó parasztot a Harmadik Béke­kölcsön jegyzésére. A járások versenyében a villányi járás mögött továbbra is az ózdi, a szarvasi, a kemecsei és a gö­döllői járás halad az első sorokban. Bár fejlődött, de még mindig gyenge a népnevelőmunka a ricsei, a pápai, a sár­vári és a győri járásban Különösen el­maradtak a dolgozó parasztok körében végzett felvilágosító munkával a makói já­rás népnevelői. Kiváló eredmények a pestmegyei gépállomásokon és a zalamegyei állam­­gazdaságokban A gépállomások dolgozói ismét bebizo­­nyították,hogy méltó követei a munkásosz­tálynak a falun. A gépállomások lelkes nép­nevelői jó munkát végeznek, gépállomá­saink dolgozói az élen járnak a falun a békekölcsön jegyzésében Különösen jók az eredmények a pest­­megyei gépállomásokon. Állami gazdaságaink dolgozói is méltón válaszolnak a kormány felhívására. Jól tud­ják, milyen, hatalmas léptekkel viszi előre az ötéves terv mezőgazdaságunk fejlődését s köszönetüket példamutató jegyzéseikkel is kifejezik. Különösen Zala megyében ér­tek el nagyszerű eredményeket. Az ő pél­dájukat kövessék Fejér, Győr és Szolnok megye állami gazdaságai is! A termelőszövetkezeti városok kövessék az élenjáró tszcs-k példáját! Egyre nagyobb azoknak a termelőszövet­kezeteknek a száma, ahol már minden dol­gozó jegyzett. A győrújfalu-mártonh­áza­­pusztai Rákóczi termelőszövetkezet va­lamennyi tagjának neve már ott sze­repel a kölcsönjegyzési ivén. De a tszís tagjai nemcsak maguk teljesí­tették hazafias kötelességüket, hanem vállalták­­azt is, hogy jó népnevelő­­munkával segítik sikerre vinni az egyé­nileg dolgozó parasztok között is a békekölcsönjegyzés ügyét. Elhatározták: legkésőbb szerda estig felkeresik Győrúj­falu minden dolgozó parasztját, hogy ad­­­digra mindenki jegyezzen. A szabolcs megyei Garbolc termelő­szövetkezeti községben nincs olyan ház már, ahol ne válaszoltak volna jegy­zéssel a kormány felhívására. A termelőszövetkezetek tagjai azt akarják, hogy még több gép zúgjon földjeiken, még szebb legyen az életük, ezért adták köl­csön .forintjaikat az államnak Sénye és Császtó termelőszövetkezeti községekben is befejezték már a kölcsönjegyzést. Az élenjáró termelőszövetkezetek példá­ját kövessék Kisújszállás, Mezőtúr, Cegléd, Hatvan termelőszövetkezeti városok dolgo­zói is. Újabb községek jelentik: „Mindenki jegyzett“ Kedden ismét sok község jelentette, hogy eleget tett a kormány felhívásának, lakói egytől egyig kivették részüket a kölcsön­­jegyzésből. A keszthelyi járásban Zalaköveskút és Balatongyörök valamennyi dolgozó pa­rasztja büszkén és örömmel adott köl­csönt a tervhez. A vasmegyei Orfalu minden dolgozójának neve szerepel már a jegyzési íven. A jugoszláv határ mentén fekvő község la­kói ezzel ismét bebizonyították, hogy ké­szek szilárdan védelmezni a békét. Nógrádban Maconka és Hollókő, Szabolcs­ban Rokod, Tiszakerecseny, Baranyában Gordisa, Térenfa, Sámod, Szaporca és Alsószentmárton jelentette: dolgozó pa­rasztjaink egytől egyig kivették részüket a kölcsön jegyzéséből. A zalamegyei lenti járásban már nyolc olyan község van, ahol mindenki jegyzett békekölcsönt. A veszprém megyei Szentantalja község­ben a dolgozó parasztok 80 százaléka jegyzett békekölcsönt. Vonyarcvashegy 134 dolgozó parasztja közül eddig száz­­heten tettek eleget hazafias kötelességük­nek. Akasi község, amely a nyári begyűj­­­­téshez a tapolcai járásban a második lett,­­ most a békekölcsönjegyzésnél is megmu­tatta, hogy kormányunk biztosan számít­hat rá. A község dolgozó parasztjainak 97 százaléka jegyzett m­ár kölcsönt. Ugod község dolgozó parasztjainak 77 százaléka válaszolt már a kormány felhí­vására A népnevelők keressenek fel minden dolgon­ párásítót! Gyömrő és Maglód, Pest megye két köz­sége között lelkes verseny folyik a járási elsőségért. Gyömrön eddig 796 dolgozó pa­raszt neve szerepel a jegyzési íven A gép­állomás dolgozói itt is élenjárnak — vala­mennyien jegyeztek már. De a gyömrőiek még nem elégedettek. Elhatározták, hogy szerda estig nem lesz egyetlen olyan ház sem a faluban, ahová a népnevelők ne vitték volna el a párt és a kormány szavát. Maglód sem akar elmaradni. Itt a dolgozó parasztok több mint 80 százaléka jegyzett már A maglódi népnevelők most még na­gyobb lendülettel végzik felvilágosító munkájukat, hogy megszerezzék a járás­ban az elsőséget. Akadnak azonban községek, amelyek még elmaradnak a nemes verseny élenjáró fal­­vaitól. Nógrádmarcalban még sok dolgozó parasztot nem kerestek fel a népnevelők. Pedig jobb felvilágosító munkával nagyobb eredményt érhetnének el. A falu új házai, s lakóiknak megváltozott élete mutatja, mire fordítja államunk a kölcsönöket. Nógrád­­marcal lakóinak és a több, elmaradt köz­ségnek követniük kell Orfalu, Rohot Sza- I­porca, Gyömrő és a többi élenjáró község példáját! Keressenek fel minden házat, vi­gyék el mindenhová kormányunk felhívá­sának szavait, lépjenek a jegyzésben élen járó dolgozók nyomába. ­ Az SZK(b)P módosított szervezeti szabályzata tervezetéről. — Részle­tek Kovács István elvtárs előadá­sából (2. oldal) A győzelem tudományának kincses­tára (2. oldal) A MAI SZAMBÁN Huan Cen, a Kínai Népköztársaság magyarországi rendkívüli és meg­hatalmazott nagykövete: Az új Kína három éve (3. oldal) Október 2-án nyílik meg az ázsiai és csendesóceáni békeértekezlet (3. oldal) Az Ukrán, a Litván és a Karél-Finn Kommunista Párt kongresszusán A tőkés országok dolgozói a harc­ban a békéért, a jobb életért! (4. oldal) Parasztsors a­­tőkés országokban (4. oldal)

Next