Szabad Nép, 1953. február (11. évfolyam, 32-59. szám)

1953-02-01 / 32. szám

VASÁRNAP, 1953 FEBRUAR 1 A Csehszlovák Állami Statisztikai Hivatal jelentése az 1952. évi terv teljesítéséről Prága, január 31. (TASZSZ) A «Csehszlovák Távirati Iroda» (CTK) közli a Csehszlovák Állami Statisztikai Hi­vatal jelentését az 1952. évi terv teljesí­téséről. A csehszlovák ipar 1952-ben globálisan 98,5 százalékra teljesítette tervét. 1952-ben jelentős mennyiségű barnaszenet, kőolajat, hengerelt árut, rezet, cinket, ólmot, turbinát, szövőgépet, vegyipari cikket, lábbelit, gyap­jú- és selyemszövetet, cukrászipari készít­ményt gyártottak terven felül. 1952-ben a legfontosabb ipari termékek termelése 1951-hez viszonyítva a követke­zőképpen növekedett: kőszén 10, barnaszén 10, kőolaj 52, koksz 10, villanyenergia 13 százalékkal. A csehszlovák ipar 1952-ben globálisan 18,3 százalékkal többet termelt, mint 1951- ben. Az ipari termelés 1952-ben majdnem két­szerese volt az 1937. évinek, 1948-hoz vi­szonyítva pedig 83 százalékkal nőtt. A Szovjetunió nagy technikai segítségé­vel olyan gépek és szerkezetek gyártása kezdődött meg, amelyeket eddig Csehszlo­vákiában nem gyártottak. Megkezdték a hegesztőautomaták és félautomaták, vé­kony szénrétegek kitermelésére szolgáló szénkombájnok stb. gyártását. A mezőgazdaságban jelentősen növeke­dett és erősödött a szocialista szektor. Nagy sikereket értek el az állattenyésztés és növénytermesztés terén is. 1951-hez viszonyítva jelentősen emelkedett az állat­­állomány. Ugyancsak nőtt a gabonane­­mű­ek, a burgonya és az ipari növények terméshozama. A búza terméshozama hek­­táronként 1951-hez viszonyítva 5,1 száza­lékkal emelkedett. A beruházások 1951-hez viszonyítva 16,7 százalékkal emelkedtek. 1952-ben az egész csehszlovák népgaz­daság területén növelték a termelési ka­pacitást. Átadtak rendeltetésének négy vízierőművet, három nagyolvasztót, hat martinkemencét, három kokszolókemencét és egész sor élelmiszeripari vállalatot. 1952-ben felépítettek és átadtak rendel­tetésének 2.222.000 négyzetméter üzemépü­letet és többezer új lakást. A dolgozók 30 százalékkal nagyobb lakóterületet kaptak, mint 1951-ben. 1952-ben folytatódott a Szovjetunióval és a népi demokratikus államokkal való gazdasági együttműködés kiszélesítése és erősítése. Ezeknek az államoknak a része­sedése jelenleg több mint 71 százalék ■Csehszlovákia egész külkereskedelmi for­galmában. Tovább fejlődött az állami és szövetke­zeti kereskedelem. 1952-ben a csehszlovák népgazdaságban a munkások és alkalmazottak száma 4,6 százalékkal emelkedett. A munka termelé­kenysége 1951-hez viszonyítva 15,5 száza­lékkal nőtt. A munkabérek átlagosan 11 százalékkal emelkedtek. Kiszélesedett a kö­zép- és felsőfokú szakiskolák hálózata, nőtt a közép- és főiskolai hallgatók száma. A csehszlovák főiskolákon több mint 42.000 hallgató tanul. 1952 végén több mint 3500 állandó és 162 vándormozi működött Cseh­szlovákiában. Tovább fejlődött az egészségvédelmi há­lózat. Csehszlovákia nemzeti jövedelme 1951-hez viszonyítva 1952-ben 15 százalékkal nőtt. A nemzeti jövedelem 70 százalékát a lakosság egyre növekvő anyagi és kulturális szük­ségleteinek kielégítésére fordították. A nem­zeti jövedelem mintegy 30 százalékát a szo­cialista gazdaság fejlesztésére és más ál­lami szükségletek fedezésére használták fel. A kommunista vezetők elleni bírósági komédia újjabb lépés az Egyesült Államok fasizálása felé Az „Izvesztyija" a foley-squarei perról Az „Izvesztyija* közli M. Szturua kom­mentárját az Egyesült Államok Kommunis­ta Pártja 13 vezetője elleni perről. Az Egyesült Államok Kommunista Párt­jának vezetői ellen megrendezett bírósági komédia újabb lépés az Egyesült Államok fasizálása, az Egyesült Államok rendőrál­lammá változtatása felé. A foley-squarei per undorító komédiává, a függetlenségi nyilat­kozatban és más amerikai alapokmányok­ban ünnepélyesen hirdetett egyéni szabad­ságjogok leplezetlen megcsúfolásává fa­jult. A foley-squarei per már a második olyan bírósági komédia, amelyet az amerikai re­akció főkolomposai az Egyesült Államok Kommunista Pártja törvényen kívül helye­zése és legkiválóbb vezetőinek fizikai meg­semmisítése céljából rendeztek. Az Egye­sült Államok Kommunista Pártja vezetői ellen 1949-ben indított perhoz hasonlóan a mostani per is a bírói és ügyészi köntöst öltött boszorkányüldözők által kilenc hónap óta szított kommunistaellenes hisztéria lég­körében folyt le. Bár a vádhatóság tíz, előzőleg alapo­san meggyúrt besúgót vonultatott fel ta­núként és bár 15.000 oldal terjedelemben, a hamisított okmányok egész lavináját zú­dították a bíróság elé, a «vádlottak» ellen emelt és a mai amerikai államrendszer megdöntésére irányuló összeesküvés vádja mégis halomra dőlt. Az FBI fizetett ügy­nökeinek zűrzavaros és egymásnak ellent­mondó hamis tanúvallomásai derültséget keltettek a tárgyalóteremben, a «vádlot­tak» és védőik pedig a bíróság előtt el­hangzott beszédeikben úgy rombadöntötték a vád hazug építményét, hogy abból kő kövön nem maradt. Bár a foley-squarei per «vádlottai» el­len «Oroszországgal való háború esetén» a fennálló kormányrendszer megdöntésére irányuló összeesküvés vádját emelték — mutat rá a cikkíró — a valóságban pon­tosan ennek ellenkezője miatt ítélték el őket, azért, mert a Szovjetunió és az Egye­sült Államok közötti békéért, a vitás kér­dések békés rendezéséért, a koreai háború megszüntetéséért, az öt nagyhatalom kö­zötti békeegyezmény megkötéséért harcol­nak. A foley-squarei per ez alapvető perrend­tartási szabályok szüntelen megsértésének jegyében folyt le. Az előre nem látható es­hetőségek elkerülése érdekében úgy válo­gatták meg a­ foley-squarei eskü­dtbírákat, hogy felmentő ítéletről szó sem lehetett. A bíróság elnökének kalapácsa — mintegy staféta botként — a hírhedt Lynch bíró ke­zéből előbb Medina bíró, majd most Dimock bíró kezébe került. Az amerikai reakciónak ez a bírói palástiba bújt ügynöke jól tudja feladatát, figyelmen kívül hagyva a ténye­ket, a reakció által jóelőre megszabott irányban levezetni a tárgyalást és kihir­detni a reakció által előre megszabott íté­letet. Dimock bíró azonban nem tudta betömni a «vádlottak» száját. A kommunista párt pörbefogott vezetői haragtól lángoló bátor beszédeikben leleplezték a szabadság és a haladás elnyomóit, megbélyegezték mind­azokat, akik a «kommunista veszedelem» elleni harc ürügyével felszámolják az Egyesült Államokban még létező egyes polgári és demokratikus szabadságjogokat. A vádlottak padjára ültetett bátor ameri­kaiak, mint vádlók álltak bíráik előtt. A reakciós propaganda minden erőfeszítése ellenére, a sajtó, a film aljas rágalom­­hadjárata ellenére, velük van minden ha­ladó amerikai rokonszenve. M. Szturua a foley-squarei bírósági ko­média szégyenletes eredményét mérlegel­ve befejezésül ezeket írja: A reakciós «New York Times» fenyegetően állapítja meg, hogy ebből a perből «fontos tanul­ságokat vonhatnak le az amerikaiak». Ami igaz, az igaz! Az amerikai kormányrend­­szer fasizálása és a polgári jogok ellen az antikommunizmus zászlaja alatt indított támadás minden amerikait fenyeget. Ebben az értelemben a foley-squarei bírósági ko­média valóban szemléltető tanulság az amerikaiak milliói számára. Németország Kommunista Pártja harcba hívja Nyugat-Németország lakosságát Adenauer reakciós választási törvénye ellen Berlin, január 31. (TASZSZ) Az «ADN» hírügynökség jelenti, hogy Németország Kommunista Pártja elnöksé­gének titkársága felhívással fordult Nyu­­ga­t-Németország lakosságához azzal kap­csolatban, hogy Adenauer reakciós válasz­tójogi törvényjavaslatot dolgozott ki. A felhívás rámutat, hogy Adenauer és Lehr rendőrminiszter választójogi törvény­­javaslatai, amelyet az Adenauer-kormány 1953 január 20-án jóváhagyott, egyenesen törvénybe iktatja a választási csalást. «En­nek a törvénynek segítségével — hangzik a felhívás — akarják meghamisítani a nép véleményét és szélhámos fogásokkal bizto­sítani Adenauer amerikabarát rendszerének parlamenti többségét. Ezzel ismét sárba­­tiporják az alkotmányt és kísérletet tesz­nek arra, hogy kényszertörvények, vala­mint rendkívüli intézkedések segítségével tartsák uralmon az Adenauer-rendszert.. Ennek a törvénynek kell biztosítania a kü­lönszerződés és az «európai védelmi közös­­ség»-ről szóló szerződés valóra váltását. Az Adenauer-kormány ennek a törvényjavas­latnak jóváhagyásával megmutatta, hogy a háború és éhség politikájának megvaló­sítása céljából fel akarja számolni a nép még megmaradt demokratikus és szabad­ságjogait. A reakciós választójogi törvény alapján tartandó parlamenti választások nem len­nének demokratikus választások. Semmikép­pen nem fejeznék ki a nép akaratát, hanem a diktatúra kormányainak védelmét szol­gálnák, amely kormány lábbal tiporja a nép nemzeti és szociális érdekeit. Ezt a választójogi törvényjavaslatot ame­rikai konyhán kotyvasztották. Ugyanilyen választójogi rendszer működik, vagy ugyan­ilyen választójogi rendszert akarnak beve­zetni Franciaországban, Olaszországban, Görögországban és a többi marshallizált or­szágban is. Ez is azt mutatja, hogy az amerikai háborús gyújtogatók és a tőlük függő kormányok félnek a néptömegektől. Ez az amerikai katonai egyezmény­rendsze­rek gyengeségét bizonyítja. «Senkinek sem szabad gondolnia—hang­súlyozza a továbbiakban a felhívás — hogy ez a törvényjavaslat csak a kommunistái­ ellen irányul. Jóváhagyása esetén ezzel a törvénnyel elfojtanának minden ellenzéket, minden demokratikus véleménynyilvánítást». A felhívás élesen bírálja a­z Adenauer törvényjavaslatát támogató jobboldali szo­ciáldemokrata pártvezetőség álláspontját, s befejezésül ezeket mondja: «Felhívással for­dulunk minden hazafihoz: védjetek a polgári demokratikus jogokat, védjetek a népi sza­badságjogokat!» Fokozódik a fasiszta terror Nyugat-Németországban Naumov, a «Pravda» berlini tudósítója közli hogy Nyugat Németországban foko­zódik a fasiszta terror a békéért és az or­szág egységéért harcoló hazafias erők el­len. A bonni reakció hadjáratot folytat a demokratikus erők ellen. Ez a hadjárat a bonni rendszer fasizálódásának megnyil­vánulása. A bonni rendszer már messze előrehaladt a fasizálódás útján. Adenauer a bonni parlamentben három pártra támaszkodik. Ezek: a CDU, a «Sza­bad Demokrata Párt» és a «Német Párt». Vajjon milyenek ezek a pártok? A «Német Párt» a leplezetlen fasiszták gyülekezete. Hellwege bonni miniszter, a párt egyik vezetője nemrég kijelentette: «Azt hiszem, nagyobb eredményeket értünk volna el ha­zánk érdekében, ha már hamarabb kezet fogtunk volna a nemzeti szocialistákkal». A «Szabad Demokrata Párt» semmiben sem különbözik a fasiszta «Német Paris­tól. Ebben a pártban az utóbbi időben a Middelhauwe-csoport ragadta kezébe a vezetést. Middelhauwe megrögzött hitlerista, a párt elnökhelyettese. Magának Adenauer­­nak a pártjában, a CDU-ban, szin­tén sok volt hitlerista szerepel. E párt ideológusa és pénzügyi támogatója Pierde­­menges hitlerista bankár. Ezek után egyáltalán nem csodálkozha­­tunik azon, hogy Nyugat-Németországban virágzanak a nyílt és titkos terrorista ban­dák, amelyek a demokratikus gondolkozású emberek legyilkolására készülődnek. Az a körülmény, hogy az angol megszálló ható­ságok letartóztattak több hitleristát, köztük Naumannt, Göbbels volt munkatársát, az angol hatóságok és Adenauer óhaja elle­nére arra vezetett, hogy ismét leleplező­dött a fasiszták tevékenysége a bonni «Reich»-ben. A Naum­ann-csoport kapcsola­tai kiterjedtek különböző bonni kormány­intézményekre, a többi közt a titkosrendőr­ségre is. A Naum­ann-csoport kapcsolatokat tartott az angol és különösen az amerikai pénzügyi körökkel is. Ezen a vonalon Mid­delhouse volt a közvetítő. A fasiszta terrorlegények most is — mint 1933-ban — a nyugatnémet lakosság de­mokratikus jogainak megszüntetésével, Ges­­tapo-börtönökkel, a kommunista párt üldö­zésével kezdik sötét üzelmeiket. A német nép azonban nem válik újra a fasiszta hó­hérok áldozatává. A nyugatnémetországi hazafias erőket szilárd elhatározás "tölti el, hogy útját állják a fasizmusnak. Dickens — az amerikai sajtóról Nemrégen jelent meg új magyar ki­adásban Charles Dickens (1812—1870), kiváló angol regényíró műve, a «Martin Chuzztewit élete és kalandjai». Dickens ebben a regényében — az angol kép­mutatás nagyerejű leleplezése melett — metsző szatírát írt a korabeli amerikai «életformáról» is. Különösen gyilkos gúnnyal írt Dickens — mint az alábbi két szemelvényből kitűnik — az ameri­kai burzsoá sajtóról Az első szemel­vény azt a pillanatot írja le, amikor az Európából kivándorló Martin Chuzzlewit hajója megérkezik New York kikötőjébe. A szabadság földjének ezen a határ­­mezsgyéjén, ezen a legszélső pere­mén egy kis jelentéktelen izgalom uralko­dott éppen, ugyanis az előző nap egy új városatyát választottak, s minthogy az ilyen lázas pillanatokban a pártszenvedé­lyek magasra csapnak, a megbukott jelölt barátai jónak látták, hogy a Választások Tisztaságának és a Véleményszabadságnak szent eszméi mellett hitet tegyenek né­hány kar- és lábtörés útján, továbbá egy ellenszenves úr hajszolásával akit abból a célból kergettek végig az utcákon, hogy beverjék az orrát, ha elérik. A közszellem­­nek, az általános jókedvnek ez a kedélyes kis kitörése önmagában véve nem sok vi­zet zavart volna, hiszen azóta már aludtak is egyet rá, de az érdekes esemény most új életre kelt az újságárus rikkancsok or­­dítozásaiban, akik nemcsak a város vala­mennyi fő- és melékútvonalán, nemcsak a kikötőkben és rakpartokon száguldoztak vé­gig vijjogó csatakiáltásaikkal, hanem meg­környékezték a hajókat is, felkapaszkodtak a fedélzetre, sőt lebocsátkoztak a kis ke­rekes-gőzös fülkéibe is, amely még ki sem kötött s máris seregestül elárasztották, le­rohanták ezek az ifjú amerikai polgárok. — «Newyorki Kanális!» -­- kiabálta az egyikük. — Itt a «Newyorki Kanális» leg­újabb száma! — «Newyorki Rágalmazó!» Reggeli ki­adás! — ordította a másik. — «Családi Szennyes!» «Newyorki Lesel­kedő!» — Itt a «Newyorki Figyelő»! A «Kulcs­lyukon Figyelő» mai számai — Itt a «Newyorki Rabló»! — A «Newyorki Pofátlan Hírlap»! Itt a «Hírlap»! — Itt a «Newyorki Vagány Újság»! — It­t vannak az összes newyorki lapok! Részletes tudósítással a tegnapi hazafias tüntetésről, amelyben a haladó párt olyan szégyenletes vereséget szenvedett; részletes tudósítással a legújabb alabamai nagy ké­selésről és szemki­szúrásról; az érdekfeszítő arkansasi késpárbajról; az összes kisl- és belpolitikai, kereskedelmi és társasági hí­rekkel. Reggeli kiadás! Hírlap, újság, szennylap! Legújabb számai — Itt a «Kanális»! — kiabálta a rik­kancs. — Itt a «Newyorki Kanális»! Tizen­­kettedik kiadás: itt van az utolsó néhány száma a «Kanális» mai tizenkétezer pél­dányának, a legpontosabb tudósításokkal, a legfontosabb közgazdasági hírekkel, az összes hajózási" hírekkel, négyhasábos vidéki tudósításokkal, részletes beszámolóval Mrs. White tegnapi fényes estélyéről, ahol jelen volt New York szí­ne-java, minden szépsége és előkelősége; a «Kanális» saját kiküldött különtudósítóina­k részletes beszámolójával a bálon megjelent összes hölgyek magán­életéről! Itt a «Kanális»! Itt az utolsó né­hány példány a «Newyorki Kanális» mai tizenkét kiadásából! A «Kanális» jelentése a walls­treeti bandáról, a «Kanális» jelen­tése a washingtoni bandáról, a «Kanális» saját külö­atudósítása a miniszter súlyosan becsületbevágó tetteiről, melyeket nyolcéves korában elkövetett, a dajkája közlése alap­ján kizárólagos joggal, folytatólagosan a «Kanális»-ban! Nagy áldozatok árán a «Ka­nális» megszerezte a közlés jogát! Tessék a «Newyorki Kanális» tizenkétezredik pél­dánya, egy egész hasábra való ismert new­yorki névvel, akiknek a leleplezésére most kerül sor! Teljes neveikkel! Itt a «Kanális» mai cikke arról a bíróról, aki a la­pot teg­napelőtt rágalmazásért perbe fogta, itt a «Kanális» elismerése a pártatlan és füg­getlen esküdtszéknek, amely fölmentette, itt a «Kanális» tudósítása arról, hogy mi lett volna velük, ha nem mentik föl! Itt a «Ka­nális», tessék a «Kanális»! Itt az éber, résenálló «Kanális», az Amerikai Egyesült Államok legjobb újságja; semmi nem­ ke­rüli el a­ figyelmét; it­t a tizenkettedik ki­adás, de még egyre nyomják, sajtó alatt a többi; itt a «Newyorki Kanális»! — Ilyen felvilágosult módon vezetődnek le a mi hazánkban a felforrt szenvedélyek — szólalt meg valaki Martin háta mö­gött, majdnem a fülébe beszólva .M­artin ott kénytelenül megfordult és ■L’­*- egy fakőképű, beesett arcú, fekete­­hajú urat pillantott meg közvetlenül maga mellett, akinek sajátságos kifejezés­ült ap­ró, hunyorgó szeme meg a szemöldöke kö­rül — se nem rosszul­ás, se nem kihívó bámészkodás, de az első pillantásra mind a kettővel összetéveszthette volna az em­ber. Ámbár sokkal közelebbi ismeretség alapján is nehéz lett volna­­ pontosabban meghatározni ezt az arckifejezést, mint azzal, ha azt mondjuk róla, hogy az át­szeli ravaszkodásnak és az önteltségnek különös keveréke. Az idegen széleskarimájú kalapot viseli, hogy bölcs ember benyomá­sát keltse és összefogta két karját a mel­lén, hogy testtartása annál lenyűgözőbb le­gyen. Egyébként elég ütött-kopott külseje volt: kék köpönyege majdnem a bokájáig ért, ugyanolyan színű rövid, bő nadrágot és egy kifakult barna mellényt viselt; a mellénye kivágásában színehagyott ingfod­rai igyekeztek feltűnést kelteni, megköve­telve maguknak, a függetlenségi nyilatko­zat alapján, ugyanazokat a polgárjogokat, amelyeket a többi ruhadarabja élvezett Szokatlanul nagyméretű lábát könnyedén keresztbevetette, ahogy félig ült, félig neki­támaszkodott a kerekes-gőzös korlátjának, csuklójához bojtos zsinórral volt odaerő­sítve vastag, fémgombbal kezdődő, vasve­­rettel végződő sétabootja. Ebben az öltözék­ben, ezzel a felszereléssel, a sokatmondó, mélységes bölcseség jegyében az idegen úr felhúzta a szája jobbcsücskét s ezzel egy­idejűleg a jobbszemöldökét is és még egyszer kijelentette: — Ilyen felvilágosult módon vezetődnek le a mi hazánkban­­ felforrt szenvedélyek. Aminthogy Alartinra nézett s minthogy senki más nem volt a közelükben, Alartin bólintott és így szólt: — Az újságokra céloz ...? — A felvilágosult szabadság bástyáira, uram, a mi szabadságunk fellegvárára, amely befelé pajzs, kifelé kard az idegen elnyomók feje fölött — felelte az idegen úr, botjával rámutatva egy félszemű, em­bertelenül piszkos rikkancsra. — Az egész világ által irigyelt sajtónkra, uram, az em­beri civilizáció fáklyahordozójára. (Az idegen úr, aki Martint megszó­lítja — Diver ezredes, a «Newyorki Vagány újság» főszerkesztője. Elvezeti Martint a hajóról a «Vagány» szer­kesztőségébe és ott bemutatja Jefferson Brick úrnak a lap haditudósítójának.) ...'T­ essék, itt a mai «Vagány» — — mondta az ezredes, feléje nyújt­va az újságpéldányt. — Olvassa el, uram. Ott fogja találni benne Jefferson Ericket, megszokott őrhelyén, az emberi civilizáció és az erkölcsi feddhetetlenség szekerén. Az ezredes közben újra felült az író­asztalra. Brick úr is elhelyezkedett ugyan­ezen a bútordarabon, s mind a ketten alaposan nekiláttak az ivásnak. Sűrűn pis­­logattak Martin felé, aki az újságot ol­vasta, majd utána össze-összenéztek. A má­sodik palackkal is végeztek már, amikor Martin befejezte az olvasást. Az ezredes megkérdezte, hogy, no, mit szól hozzá? — Hát, csupa szörnyű személyeskedés — mondta Martin. Az ezredes szemmel láthatóan nagyon hí­zelgőnek találta ezt a véleményt és azt felelte, hogy reméli is. — Ami függetlenek vagyunk, kérem — mondta Jefferson Brick. — Független, sza­bad emberek. Mi azt tesszük, ami nekünk tetszik. — Hát, ha ebből az újságból megítélhe­tem a dolgot. — mondta Martin — akkor jónéh­ányezren lehetnek itt, akik éppen fordítva függetlenek: azt teszik és azt tű­rik el, ami nekik nem tetszik. — No nem! Azok csak meghajolnak a köznevelés hatalmas szellemének akarata előtt, uram — mondta az ezredes. — Néha ugyan dühöngenek, idegeskednek, de álta­lában kezünkben tartjuk a lakosságot, m­ közéletükben és a magánéletükben egy­aránt; s ez olyan léleknemesítő intézménye a mi boldog országunknak, mint... — Mint akár maga a néger rabszolga­­tartás intézménye — segített neki Brick úr. — Szóról szóra, úgy, ahogy mondja — fejezte be az ezredes — _ Engedelmet kérek — szólalt­ meg Alartin egy kis tétovázás után — de sza­badna megkérdeznem, minthogy éppen most olvastam az újságjukban egy ilyen esetet, szabadna megkérdeznem, hogy a közneve­lés intézménye ebben az országban, gyak­ran szokott hazud... nem is tudom, ho­gyan fejezzem ki magam, hogy meg ne sértsem az urakait... gyakran szokott ha­misítani? Például leveleket hamisítani —• folytatta, látván, hogy az ezredes a leg­nagyobb nyugalommal hallgatja s egy szik­rát sem zavartatja magát — leveleket ha­misítani és ünnepélyesen azt állítani róluk, hogy most nemrégiben írta ezt, vagy az a ma is élő ember? — Szokott, uram! — felelte az ezredes. — Megtörténik olykor-olykor. ■p­ És a köznevelt olvasók? Azok mit szólnak ehhez? — kérdezte Martin. — Megveszik a lapot — mondta az ez­redes. Jefferson Brick úr köpködni és ne­vetni kezdett, az előbbit öklendezve, az utóbbit helyeslő értelemben. — Megveszik száz- és százezer példány­ban — folytatta az ezredes. — Aki itt talp­raesett emberek vagyunk és meg is becsül­jük a talpraesettséget. — A talpraesettség az amerikai nyelv­­használatban hamisítást jelent? — kérdez­te Martin. — Hát uram! — mondta az ezredes. — Azt hiszem, nagyon sok mindent jelent még ezen kívül is, amit maguk másként hívnak ott az óhazában. Dehát ott Európá­ban kénytelenek vele. Mi nem. Mi sok min­dent megengedhetünk magunknak. Semmivel sem lehetett volna nagyobb örömet szerezni az ezredesnek, mint azzal, ha megmondják neki, hogy egy ilyen em­ber, mint ő, sehol másutt a világon nem járhatna emelt fejjel és sikerekben gázolva az utcán, mert ezzel csak azt érezte volna fényesen beigazolva, hogy működésével, fá­radozásaival milyen tökéletesen sikerült al­­kalmazkodnia a hazájában uralkodó közíz­léshez, s hogy milyen jellegzetesen, tősgyö­keresen, sajátságosan és ízig-vérig amerikai ember. SZABAD NÉP A „Newsweek" beismerései az amerikaiak koreai sikertelenségeiről A «Newsweek» című reakciós amerikai folyóirat a koreai háború kérdésével fog­lalkozik egyik cikkében. A «derűlátó» so­rok között kényszerű beismeréseket tesz az amerikaiak egyáltalán nem rózsás kilátá­sairól. A cikk a többi között foglalkozik azok­kal a monopolista körökben gyakori ag­resszív követelésekkel, hogy miért nem ter­jeszti ki az amerikai hadvezetőség a koreai háborút. «Ha be tudnánk hatolni a kom­munisták frontjába — írja válaszal a «Newsweek» — és csillagászati arányú veszteségek nélkül győzelmet tudnánk arat­ni, akkor logikus, hogy megtennénk ezt. Ehhez azonban még akkor sem lenne erőnk, ha az Egyesült Államokban rendel­kezésre álló összes csapatainkkal erősíte­nénk is meg koreai haderőnket. Sokkal vé­resebb vereséget szenvednénk, mint 1950 novemberében, amikor megkezdtük tökélet­len előnyomulásunkat a Jaki irányába». «A vereség oka az volt — folytatja be­ismeréseit a «Newsweek» — hogy végze­tesen lebecsültük az ellenség erejét és ugyanakkor túlbecsültük saját csapataink erejét. Szemben velünk olyan haderők áll­­nak, amelyek szinte kimeríthetetlen erőfor­rásokkal rendelkeznek... A mi csapataink nem képesek egy többmérföldes mélységű védelmi vonal áttörésére­. Hangos jelenetek az amerikai kongresszusban a kudarcot vallott koreai „mintatámadás“ miatt Egyre nagyobb hullámokat ver az Egye­sült Államokban az úgynevezett ENSZ- csapatok sikertelen koreai «mintatámadásá­nak» ügye. A dolog nemcsak azért kínos az amerikai uralkodó körök számára, mert ezt a vereségüket nem sikerült agyonhall­­gatniuk, hanem azért is, mert a szenzá­­cióhajhászó amerikai sajtó — a «mintatá­madás» kudarcának részletes kiteregetése mellett — élesen bírálta az amerikai had­vezetést is. A «Reuter» egy tokiói jelentése arról számol be, hogy már fel is mentették be­osztásából Clair IWolfe-ot, aki eddig a 7. amerikai hadosztályhoz volt beosztva, s aki a szégyenteljes kudarcot vallott «min­tatámadást» végrehajtotta. De ez még nem minden. Az amerikai monopolistákat annyira felbosszantotta «hadvezéreiknek» ügyetlensége, hogy a «mintatámadás» kérdését a­ kongresszus elé vitték. Mint a «Reuter» washingtoni jelentésében közli, az ügyet tárgyaló ame­rikai kongresszusban hangos jelenetek zaj­lanak le, a kongresszus tagjai tajtékoznak a dühtől. Dewey Short republikánuspárti képviselő, a képviselőház hadügyi bizottsá­gának elnöke azt követelte, hogy Collins tábornok, az amerikai szárazföldi hadsereg vezérkari főnöke adjon­­ számot a kon­gresszus előtt a «mintatámadásról». Az olasz minisztertanács újabb jogtipró törvényjavaslatot fogadott el Az ola­sz minisztertanács elfogadott egy törvényjavaslatot, amelynek értelmében a kormány teljhatalmat kapna a parlamenttől a «közigazgatási reform» kidolgozására és bevezetésére. A törvényjavaslat intézkedik arról is, hogy a közalkalmazottak fizetés­­emelésének kérdését 1954-re halasszák, to­vábbá megfosztja az állami alkalmazottakat sztrájkjoguktól. A szervezett közalkalmazottak erőteljesen tiltakoznak ez ellen a törvényjavaslat ellen. A C­IL, a szociáldemokrata USL és a köz­­alkalmazottak autonóm szakszervezete til­takoztak a közalkalmazottak érdekeit sú­lyosan sértő törvénytervezet ellen. Di Vittorio, a CGIL főtitkára nyilatko­zott erről a kérdésről és hangsúlyozta, hogy e törvényjavaslatot — a következő okokból — el kell utasítani: 1. E törvény­­javaslattal a kormány — nyugtalanító mó­don — továbbra is azt az irányzatot kö­veti, amely arra törekszik, hogy csorbítsa a parlament jogkörét. 2. E törvényjavas­lattal a kormány teljes mértékben függő helyzetbe akarja hozni az állami alkalma­zottakat, mivel közigazgatási reformterve­zetében a köztisztviselői előléptetéseket az illetékes miniszter önkényére bízza. 3. A törvényjavaslattal a kormány meg akarja fosztani a közalkalmazottakat sztrájkjoguk­tól. A kormánynak ez­­, törvénytervezete tehát igen nagy veszélyt jelent az állami alkalmazottakra és azok jogos törekvé­seire. A leghatározottabban tiltakozunk ez ellen a törvénytervezet ellen — fejezte be nyilatkozatát Di Vittorio. Országszerte máris egyre erősödő tilta­kozások hangzanak el az olasz kormánynak ez ellen az újabb jogtipró törvényjavaslata ellen. Az állami alkalmazottak és a szak­­szervezetek képviselői tanácskozásra jöttek össze, s elhatározták, hogy a közeli napok­ban minden szükséges kezdeményezést meg­tesznek jogos követeléseik kivívásáért. A japán kormány Kocsedo szigetéről elmenekült hadifoglyokat szolgáltatott ki az amerikaiaknak Peking, január 31. (Új-K­ma) A japán kormány nyíltan megsértette a nemzetközi jogot azzal, hogy az amerikai a­gresszoroknak hadifoglyokat adott át, akire a kocsedoszigeti amerikai hadifogolytábor­ból szöktek meg. A «Kiodo» hírügynökség jelentése szerint a csuzimai japán rendőrség letartóztatott tíz hadifoglyot, a­kik Kocsedo szigetéről szöktek meg. Az «Asahi» jelentése beszá­mol arról, hogy a Japán joghatósága alatt álló Csuzima-sziget hatóságai ezeket a me­nekült hadifoglyokat átadták az amerikai­aknak. A japán kormány a legteljesebb mérték­ben törvénytelenül járt el, amikor menekült hadifoglyokat adott át az amerikaiaknak. Az 1949. évi genfi konvencióul. cikkelye kimondja, hogy bármely hadifogoly szökését sikeresnek kell minősíteni, ha a szóbanforgó hadifogoly «elhagyta az őt őrizetben tartó fél vagy annak szövetségese ellenőrzése alatt álló területet». A japán kormány miindezideig nem mert nyíltan résztvenni a koreai háborúban. Ez­zel a legújabb eljárásával közvetlenül meg­szegte a «semleges hata­lmaik és személyek jogainak és kötelezettségeinek szárazföldi háború esetében való tiszteletben tartásáról szóló egyezmény»-t, amelyet az 1907. évi hágai konferenciáin aláírt és elismert. En­nek az egyezménynek 13. cikkelye kimond­ja: «Az a semleges hatalom, amely megszö­kött hadifoglyokat befogad, köteles meg­hagyni szabadságukat Amennyiben szökött hadifoglyoknak megengedi, hogy területén maradjanak, tartózkodási helyet jelölhet ró számukra­. A japán kormánynak ez a törvénytelen eljárása, amely az amerikai imperializmus érdekeit szolgálja, szöges ellentétben áll a japán nép érdekeivel. Tökéletesen elegendő bizonyíték ez arra, hogy a Josida-kormán­y az amerikai agresszorok szolgálatkész esz­köze. Fokozott iramban folyik Sanghaj, január 31. (TASZSZ) újabb tények váltak ismeretessé a japán szigeteiken folyó széleskörű katonai előké­születekről. A japán kormány 1951-ben 31 milliárd jent, 1952-ben pedig 62,3 milliárd jent költött a fegyveres erők újjáteremtésé­­re. Ebben a pénzügyi évben azonban már — hivatalos adatok szerint — 83 milliárd jenre rúgnak a katonai jellegű előirányza­tok. Ezek az adatok még távolról sem nyúj­tanak teljes képet. Tokiói jelentéseik szerint Japán tulajdonképpeni katonai kiadásai jó­val felülmúlj­áik a hivatalos számadatokat. A katonai előkészületek méreteit bizonyítja az «AFP» tudósítójának nemrégiben Tokió­ból közölt jelentése is. Az «AFP» tudósí­tója rámutatott, hogy a japán fővárosban egy, összesen 15 hadosztályból álló, 300.000 főnyi «véderő» létesítésének kérdéséről tárgyalnak. E hadosztályok számára fo­lyamként ömlik az amerikai felszerelés. Az «US News and World Report» című ame­rikai folyóirat jelentése szerint az Egye­sült Államok 200 harckocsit és 210 tarackot szállított az utóbbi időben Japánnak. A folyóirat szerint a Japánban állomásozó amerikai megszálló csapatok főhadiszállása további 200 harckocsit és 150 löveget szándékozik átadni a japánoknak. A «Tokio Nisi-Nisi» című lap közölte, hogy Japánban kidolgozták a háromezer Japán új­raf­elf­egy­vérzésű repülőgépből — főként lökhajtásos gépek­ből — álló japán légierő megteremtésének tervét. A lap szerint hat évre tervezik e programm végrehajtását. A tervek szerint az első időszakban hatszáz lökhajtásos re­pülőgépet állítanak szolgálatba. Japánban egyre nagyobb figyelmet szen­telnek annak a kérdésnek, hogy nagy szá­razföldi hadsereggel együtt nagy légi- és haditengerészeti erőket is szervezzenek. A tokiói rádió a napokban közölte, hogy a japán kormány «különleges figyelmet» szándékozik fordítani ezeknek az erőknek növelésére. Január 26-án, a sapporói rádió­állomás közölte, hogy Hakodate városában helikopter-támaszpont létesül. Néhány nap­pal ezelőtt közölték, hogy a japán katonai parancsnokság elhatározta: minden «őr­hajót» tüzérségi lövegekkel szerelnek fel és Hokkaido szigetére helyezik át az újonnan létesített japán légvédelmi tüzérosztályt, amelynek felszerelésére az amerikai kato­nai hatóságok külön 90 millió dollárt irá­nyoztak elő. A japán katonai előkészületek megélén­külése egybeesett azzal a jelenséggel, hogy az amerikai militaristák az utóbbi hóna­pokban sokat emlegették az úgynevezett «ázsiai légiók» létesítését. Ezekben a «lé­giókban» a japán militaristáknak — mint ismeretes — kiemelkedő szerepet szánnak. 3 A koreai népi erők újabb győzelmei Koreai arcvonal, január 31. (Új-Kína) Az ellenség január 23-án és 25-én a nyugati arcvonalon az utóbbi három hó­nap két legnagyobb támadását indította meg. A koreai népi erők azonban mind­két támadást gyorsan visszaverték. Az ellenséges gyalogság rohamait — mint rendesen — légibombázás és tüzér­ségi tűz előzte meg. Az első támadás ja­nuár 23-án történt. Nyolc ellenséges sza­kasz­ 16 repülőgép és mintegy 40 harc­kocsi támogatásával hét formális támadást intézett a koreai népi erők Joncsontól északnyugatra lévő állása ellen, miközben egy másik szakasz bekerítő hadmozdulat­­tal fenyegette az állástól balra fekvő ma­gaslatot. A védők visszaverték a táma­dókat és közülük több mint 150-et megöl­tek vagy megsebesítettek. A harc során négy ellenséges harckocsit semmisítettek vagy rongáltak meg. Két nappal később az ellenséges csapa­tok egy zászlóalja megkísérelte, hogy el­foglalja a koreai népi erők Csorvontól északnyugatra, Csiszandong közelében lévő állásét. A támadók tehergépkocsikon ér­keztek 20 harckocsi fedezete mellett. A népi erők az állás ellen intézett mindhá­rom rohamot visszaverték. Egy ausztráliai szakasz a Joncsontól nyugatra lévő előre­tolt állás ellen intézett éjszakai támadás során csapdába esett és 10 perces harc során 32 halottat és sebesültet vesztett. A január 25-vel végződött öt nap alatt a koreai és kínai tüzérség több mint 509 ember veszteséget okozott az ellenségnek, 15 ellenséges repülőgépet lőtt le és to­vábbi 21-et megrongált. Sem hóvihar, sem fagy nem akadályozza a koreai néphadsereg egységeit­­ abban, hogy támadásokat hajtsanak végre, és egyre több ellenséges katonát semmisítse­nek meg a jéggel borított keleti arcvona­lon. A néphadsereg katonái január 12-én a leghevesebb hóviharban intéztek táma­dást egy magaslat ellen, behatoltak az el­lenséges állásokba és 150 h­szinmanista katonát tettek harcképtelenné. A január 12-vel végződött két hét alatt a koreai népi erők hat ilyen támadást hajtottak végre és ezek során több mint 630 főnyi veszteséget okoztak az ellenségnek. A néphadsereg mesterlövészei is élénk tevékenységet fejtettek ki. Halálos talála­taik arra kényszerítik az ellenséges kato­nákat, hogy naphosszait sáncaikban rejtőz­ködjenek. A népi erők tüzérsége azonban összelövi a sáncokat és azok romjaik alá temetik az ellenséges katonákat, így pél­dául január 4-én a Li Jong Hjun pa­rancsnoksága alatt álló tüzérségi egység 130 ellenséges katonát semmisített meg. A halál és a fagy pusztítása egyre in­kább aláássa a keleti arcvonal ellenséges katonáinak amúgy is elég alacsony harci szellemét. Ennek eredményeként egyre több h­szinmanista katona áll át és adja meg magát­ a koreai népi erőknek A vietnami népi erők sikeres hadművelete Hanoi közelében Peking, január 31. (Új-K­ma) A­­Vietnami Hírügynökség­ beszámol arról a harcról, amelyben a vietnami népi erők alakulatai megsemmisítették To fran­cia őrhelyet és 147 főnyi veszteséget okoz­tak a franciáknak. Ez a 38 házból és bazakból álló őrhely mögöttes támaszpontja volt az Észak-Viet­­namban működő egyik francia­­elit alaku­latnak, az I. gépkocsizó ezrednek. To őr­hely a Nhue-folyó partján fekszik, három kilométerre Hadongtól és 12 kilométerre Hanoitól. A Hadong tartományban tevé­kenykedő helyi népi erők alakulatai a par­tizánok segítségével — kihasználva, hogy a francia gépkocsizó ezred egyes kötelékei Nam-Dinh tartományban harcoltak — ja­nuár 8-án megtámadták To őrhelyet. A népi harcosok rövid ideig tartó küzdelem után áttörtek a drótakadályokon és beha­toltak az őrhelyre. Az ellenség sietve visz­­szavonult és megkísérelte, hogy a közelben fekvő Kvang őrhelyre meneküljön. Útköz­ben azonban más népi alakulatok támad­ták meg, amelyek 47 főnyi veszteséget­ okoztak a visszavonuló ellenségnek. Másnap az ellenség mintegy három zászlóaljjal és száz járművel ellentáma­dásra indult. A népi erők alakulatai, cse­kély létszámuk ellenére, harci alakzatba fejlődtek fel és felvették a harcot a túl­erőben lévő ellenséggel. A helybeli lakos­ság lőszert szállított az első vonalban küz­dőknek. A népi harcosok minden ellenséges támadást visszavertek, megfutamították az ellenséget és az üldöző hadművelet során mintegy 100 főnyi veszteséget okoztak az ellenségnek.

Next