Szabad Nép, 1953. július (11. évfolyam, 182-212. szám)

1953-07-01 / 182. szám

Friss zöldséget és gyümölcsöt Borsodnak! Borsod megyéből — hazánk második legnagyobb ipari megyéjéből — az elmúlt napokban egymásután érkeztek a levelek a «Szabad Nép» szerkesztőségébe: több he­lyen nincs zöldség, nincs gyümölcs, a piacról üres kosárral, elkeseredetten men­nek haza a háziasszonyok. A «Szabad Nép» a levélírók segítségével vizsgálatot indított: miért nem jut elég zöldfőzelék a borsodmegyei munkáscsalá­dok asztalára most, amikor bőséges, jó termésünk van a legkülönbözőbb zöldség­félékből? Három héttel ezelőtt a megye ipari váro­sainak piacain, az üzletek előtt már hajnal­ban sorban álltak a háziasszonyok, n­a néhány fese­salátát, kelkáposztát, egy-két csomó hagy­mát akartak vásárolni. Aki délelőtt dolgozott, bizony a délutáni órákban már hiába is pró­­bálkozott az üzletekben , nem kapott sem­mit. Herbolya­ bányára az idén az elmúlt hét végén érkezett meg az első gyümölcs- és zöldségszál­lítm­ány, Kazincbarcikán a béke­város építői majd mindennap tésztát esznek, Ózdon s a környező bányatelepeken az idén még alig árusítottak friss zöldséget, gyümöl­csöt. Miskolcon az elmúlt hetekben javult a helyzet — már lehet kapni zöldségfélét. Ez az áru azonban gyakran fonnyadt, ha valaki csak ránéz, elmegy a kedve tőle. A dolgozók növekvő elégedetlensége, jo­gos panaszai sürgős orvoslást követeltek. A megyei tanács kereskedelmi osztálya több ankétot tartott a zöldség- és gyümölcsellá­­tásért felelős Mezőker-vállalat vezetői­vel, a felvásárló és értékesítő vállalatokkal. Az értekezlet eredményeként «megállapítot­ták» — amit a dolgozók hetekkel ezelőtt közöltek — nincs elég zöldség és gyümölcs Az értekezleten mindenki számos magyará­zatot, okot, «objektív nehézséget"­­ sorakoz­tatott fel — csakhogy ettől még "nem lett sem több, sem jobb friss zöldség és gyü­mölcs a piacokon. Az értekezleteken, ahe­lyett, hogy feltárták volna a dolgozók ellá­tásáért felelős vállalatok munkájának hi­báit,­­ intézkedéseket hoztak volna a hibák kijavítására, eltűrték, hogy egyik vállalat a másikra — a felvásárlók a szállításra, a szállítók az értékesítőkre — hárítsa a fele­­lősséget. A felelősség elhárítása, a hibák kenegetése odavezetett, hogy a hetek óta tűrhetetlen helyzeten mindeddig jóformán semmit sem javítottak. A megye dolgozóit mindennap friss zöld-­­séggel és gyümölccsel ellátni valóban nem­­könnyű feladat. Miskolcon kívül is mintegy 200.000 dolgozó ellátásáról van szó, s a Diósgyőri Kohászati Üzemek és az ózdi gyá­rak naponta 15—15 mázsa cseresznyét vá­sárolnak csak védőételnek a dolgozók szá­­mára. Ahhoz, hogy a­ piacon naponta ele­gendő mennyiségű áru legyen, a­ termelő, felvásárló, szállító, értékesítő vállalatok ösz­szehangolt, lelkiismeretes munkájára van szükség. A joggal elvárható gondos munka helyett azonban a gondatlanság, a felelőtlen­ség, a hibák egész sora tárult fel a vizsgá­lat során. A hibák egy része nem mai keletű , a­­korábban elkövetett mulasztások eredménye. Idetartozik a Miskolc körüli zöldövezet elég­telen termelése. Borsod megye víz­ben szegény földjén kevés zöldségfélét termelnek. Miskolc körül azonban — ahol kedvezn­ek az adottságok — többezer holdas zöldövezetnek kellene biztosítania a város el­látását friss zöldségfélével. A zöldövezet ter­vei tavaly el is készültek. Csa­khogy ezeket a terveket október—novemberben kapták meg a termelőszövetkezetek, állami­­gazdaságok, amikor a földek jó részét már bevetették őszi gabonával vagy más termények vetésére készítették elő. Tavasz­­szal még lehetett volna valamennyire segíteni a dolgon, ám a tanács mezőgazdasági osz­tálya nem szorgalmazta a zöldségfélék ter­melését. Ahol mégis vetettek, nagyrészt el­hanyagolták a sok, gondos munkát igénylő növények ápolását. Nem szedik ki a salátát, csak amikor magba szökken, virágzik, nem szedik fel a karalábét, csak amikor megke­ményedett, fássá lett. A mezőgazdasági osz­tály hibájából a szövetkezetek azt sem tud­ják, milyen jövedelmet jelent számukra a zöldségfélék termelése. Hiányzik a termelésre ösztönző propaganda, s a szövetkezetekben nem ismerik az olyan példákat, mint a tisza­­keszi Kossuth tsz-é, ahol a két holdon ter­melt zöldhagymáért a szövetkezet már eddig 10.000 forint jövedelemhez jutott. A hagyma felszedése után most a két holdra őszi ká­posztát vetnek — ebből további 14.000 forint jövedelem várható. A szövetkezeteket, egyéni gazdákat ma sem ösztönzik az annyira jö­vedelmező, a megye számára pedig rendkí­vül fontos zöldségfélék termesztésére. Minthogy a megye kevés — az idén a tervezettnél is kevesebb — zöldségfélét ter­mel, s kevés a gyümölcs is, mindezt az ország más vidékéből kell ideszállítani. Az országból sokszáz tonna zöldséget és gyü­mölcsöt küldenek Borsodba — a szállításnál azonban rendkívül súlyos hibák vannak. A Miskolcra érkező áruk jelentős része már megérkezésekor gyakran teljesen hasznave­hetetlen. Néhány héttel ezelőtt például hét vagonban 250.000 fej saláta érkezett. A hét vagon áruból közel kétvagonnyit — 80.000 salátát — azonnal ki kellett dobni, mert a vagonban befülledt, megrothadt. Néhány nappal később Mezőkövesdről 30 mázsa zöldborsó érkezett — 60 százalékát kellett azonnal kidobni. S ha Miskolcon nem kel­lett szemétre dobni az árut — gyakran ez lett a sorsa, mire eljutott a megye külön­böző vidékeire. A közelmúltban a Sajómenti Vegyiműveknél lévő Népbolt szombati na­pon mintegy 30 láda cseresznyét kapott. A gyümölcs már akkor sem volt friss, de mire hétfőn szétosztották volna, teljes egé­szében megromlott és a szemétbe került. Ózdon is erre a sorsra jutott a június 1 -től 15-ig érkezett zöldségféle egy része. Mint­egy 25.000 fej salátát, 10.000 csomag retket, 15.000 csomó zöldhagymát, 2000 csomó ka­rarábét, 200 kiló kelkáposztát kellett kidob­ni, vagy — legjobb esetben — takarmány­nak felhasználni. A vagonszám romlottan érkező áruért nem lehet a felelősséget arra hárítani — mint ezt szívesen teszik — hogy «nincs ele­gendő hűtőkocsi*. Hűtőkocsik nélkül is friss, jó minőségű áru érkezhetne a megyébe, ha a belkereskedelmi minisztérium zöldség- és gyümölcsforgalmi igazgatósága­ és a szállít­mányokat küldő megyei Mezőker-vállala­­tok gondoskodnának a zöldségfélék gondos vagonba rakásáról, szállításáról, többet tö­rődnének azzal, hogy jó minőségű árut küldjenek. A MÁV is gyakran gondatlanul szállít. Arra hivatkozással, hogy a gyors­­áruk szállítására összesen mintegy 16—17 napot engedélyez a szabályzat, három-négy napig is ide-oda tolatnak a gyümölcs- és zöldséggel rakott vagonokkal. A zöldség- és gyümölcselátás körüli bű­nös mulasztások azonban még korántsem értek véget a szállítással. A megyébe érkező gyümölcs- és zöldségfé­léket a Mezőker megyei központja osztja szét,­­terítik a megye különböző vidékeire Ez az elosztás gyakran rendkívül hanyagul, gondatlanul történik. Mint említettük, Her­­bolya például az elmúlt napokban kapott az idén először zöldségfélét. Akiért? Mert­­nem szerepelt eddig a belkereskedelmi miniszté­rium élelmezési térképén» (!) — mint azt a rroskolei Mezőker kirendeltségénél a zöld­ségellátást sürgető dolgozókkal közölték. A belkereskedelmi minisztérium valóba­­, meg­szabta a megyei Mezőker­ Vállalatnak, hogy melyik helységet köteles ellátni. Hogy ezen­kívül hová küldjön még árut, azt nem ha­tározta meg. De ez elég volt a Mezőket vezetőinek arra, hogy — mert «nincs a tér­képen­ — ne kapjon zöldségfélét, gyümöl­csöt Alberttelep, Szuhakálló, Somsálybánya, Kurittyán, Királd, s több más bányatelep sem. Nem törődött ezeknek a községeknek ellátásával a borsodmegyei OFFERT (Or­szágos Földművesszövetkezet Felvásárlási és Értékesítési) vállalat sem, holott gondoskod­nia kellett volna a földművesszövetkezeti zöl­d­­ségfelhozatal megszervezéséről. A megyei tanács kereskedelmi osztálya pedig hallga­tólagosan tudomásul vette, hogy a Mezőker és az OFFERT rossz együttműködése miatt a fontos bányatelepek dolgozóinak zöldség- és gyümölcsell­átása hónapokon át megoldat­lan maradt. Nemtörődömség, lelkiismeretlen­­ség, a dolgozók igényeinek semmibevétele vezethet csak ilyen helyzettel­­ sorozatos mulasztásokat tetézi még az is, hogy a zöldséget és gyümölcsöt árusító üzletek boltkezelőinek. Alkalmazottainak egy része sem törődik azzal: milyen áruhoz jut­nak a dolgozók? Az üzletekben tartott árut nem kezelik megfelelően, nem vágják le a fonnyadó, sárguló leveleket, nem válogatják ki a romló gyümölcsöt, hagyják, hogy az ám tönkremenjen. Ennek a gondatlanságnak ki­rívó példáját láttuk Diósgyőrött a Fűszer- és Csemegeértékesítő Vállalat 49. számú bolt­jában. Az üzlet egyik sarkában ládaszám rot­hadt a kelkáposzta, ka­arábé, hagyma. S ter­mészetesen, hiába áll az ilyen zöldségféle akár mázsaszámra is, senki sem hajlandó meg­­vásárolni. A zöldségfélék és gyümölcsök ára — mint mindenütt az országban — napról napra ol­csóbb Borsod megyében is. Csakhogy hiába olcsó és hiába van most könyvekkel, fuvar­levelekkel kimutathatóan sok áru — a bor­sodmegyei­ dolgozók számára még sincsen elég, a háziasszonyok mégsem vásárolhat­nak kedvükre elegendő, tápláló friss árukat. Pedig kaphatnának bőségesen friss zöldség- és gyümölcsféléket ebben a megyében is — a magyarázatfélék helyett. A miniszté­rium és a megyei tanács kereskedelmi osztálya ne elégedjen meg a hibák «megmagyarázásával», hanem gondoskodja­nak arról, hogy a mulasztókat,a lelkiismeret­len, gondatlan munkát végzőket felelősségre vonják. Ne elégedjenek meg azzal, hogy most már elegendő mennyiségű áru érkezik, s hogy az árak jó ütemben csökkennek. Minden egyes dolgozót és vezetőt, akik a megye lakóinak zöldség- és gyümölcsellátásáért felelősek, át kell hatnia annak a tudatnak, hogy köteles­ségük a dolgozók jogos igényét a legmesz­­szebbmenően kielégíteni, így — s csakis így — azonnal és gyökeresen fel lehet számolni a hibákat, s Borsod megye dolgozói megfe­lelő mennyiségű és minőségű friss, szép zöldség- és gyümölcsféléhez jutnak. Hétfőn több mint ezerötszáz ipari tanuló kezdte meg az üdülést Az MTH a legjobb ipari tanulókat kéthetes ingyenes üdülésben részesíti az ország leg­szebb üdülőhelyein, a Balaton mellett, a Duna mentén és a hegyvidéki üdülőkben. Elvben az esztendőben tízmillió forintot fordít államunk erre a célra. Az alig néhány napja lezajlott vizsgák után hétfőn több mint ezerötszáz ipari tanuló kezd­te meg a­ pihenést. A hét folyamán újabb nyolcszáz tanuló követi társait, többek között Újhutára­, Siófokra, Visegrádra, Nagymaros­ra, Balatonszemesre és Telkibányára. A jövő szakmunkásait a szórakozás, a pihenés és a sport száz lehetősége várja. Állandó­­kultúr­műsorok, filmvetítések, jól felszerelt könyv­tárak, kirándulások és sportversenyek teszik számukra kellemessé a megérdemelt pihe­nőt. (MTI) SZABAD NÉP Magyar kiállítás nyílt Buenos Airesben Június 29-én a buenos­ airesi Galéria Ve­lazquez termeiben *.A mai Magyarország ké­pekben» címmel­­kiállítás nyílt meg. A kiál­lítás megnyitása alkalmából dr. Carlos Estra­da, az argentin filozófiai intézet tanára, a Béke-Vitágtanács tagja, mondott beszédet. Beszédében méltatta a magyar nép eredmé­nyeit az országépítésben, a kiállítás jelentő­ségét, a magyar-argentin kulturális és ke­reskedelmi kapcsolatok fontosságát. Részt vettek a megnyitón: az argentin kul­turális élet vezető személyiségei, az argentin békem­ozgalom vezetői, a haladó szervezetek és az argentínai magyar egyesületek képv­iselői, valamint a Buenos Airesbe akkreditált diplomáciai képviseletek vezetői és tagjai. A kiállításnak nagy sikere van. A meg­nyitóról filmhíradót készítettek, amelyet a jö­vő hét folyamán tűznek műsorukra a buenos­­airesi filmszínházak. Valamennyi fan és az argentin rádió megemlékezett a kiállítás elő­készületeiről és a megnyitóról. Osztrák ■iumká*kül«l«»sérkeze« hazánkba A Szakszervezetek Országos Tanácsa meghívására tíztagú osztrák munkásküldött­­ség érkezett hazánkba háromhetes tanul­mányútra. A küldöttség üzemeinket, szociá­­lis és kulturális intézményeinket, nagy épít­kezéseinket látogatja meg, megbeszélést folytat magyar szakszervezeti funkcioná­riusokkal, majd egy hetet a Balatonnál tölt. A küldöttséget Budapestre érkezésekor Cseterki Lajos, a SZOT titkára és a ma­gyar szakszervezeti mozgalom számos más képviselője fogadta. (MTI) 4­a­é A SZABADIDŐ Írta: F. Vigdorova* A szobából harsány nevetés hallatszik. Valaki így kiált: — F.z igen! Ez aztán igen! — Most én jövök! Rajtam a sor! — vág közbe egy másik. Amint látni, bent a szo­bában nagy a vidámság. Bekopogok — senki nem felel. Erősebbért kopogok, megint csak semmi válasz. Benyitok hát a szobába. Nagy, négyzetalakú, magas mennyezetű szoba." Középen ebédlőasztal, rajta, tanköny­vek hevernek rendetlenül. De a h­árom gyer­mek nem a tankönyvekkel foglalkozik. Hogy mivel, hamarjában nem is tudom. Minden tekintet a magasba szegeződik. Én is felné­zek, s látom: a mennyezet teliszele van ösz­­szerágott papírgalacsizmnal. Szó ami szó, összerágott papírral lövöl­dözni a mennyezetre éppenséggel nem nyol­cadik osztályos tanulókhoz méltó cselekedet. Ámbár senki sem kérdezett semmit, ha aka­dozva és nehezen is — de megkísértik meg­magyarázni, mi történt tulajdonképpen. — Mi csak úgy... játszunk — böki ki egy napbarnított, piszeorrú legényke. — A mamával akar beszélni? Nemsokára itt lesz. Tessék leülni... A feladatot már megcsináltuk és most... pihenünk — mond­ja egy kisfiú. Hány éves lehet, nem tudom, apró, vékonydongájú fiú, a szeme kék és nagyon élénk az arca. A harmadik hallgat­­ó idősebbnek látszik a pajtásainál. Az ilyenekre már azt mond­ják: «ifjú]. Haját is gondosabban fésüli, a nyakkendője kötése is felnőttes, meglátszik rajta az igyekezet. Míg a mamát várjuk, megindul a beszél­getés. Mindhárman nyolcadik osztályosok. Jól ta­nulnak (nem kitűnő tanulók, de hármasuk nincs). Mindegyik sokat olvas, a kötelező ol­vasmányt is, és «azonkívül ami a kezük ügyé­be kerül». De úgy általában nincs idejük ol­vasáshoz. Miért, talán sok a feladat? Igen, nagyon. Jóformán nem is marad szaba­dide­­jük. S mit csinálnak szabadidejükben? Télen, természetesen, korcsolyáznak, síelnek. No meg, persze, moziba járnak. Elmennek-e egymáshoz látogatóba? Nem, ez ritkán for­dul elő. Inkább csak a lények járnak el egymáshoz, a fiúknak erre nincs idejük. Nem kötöttem a szavukba és nem bizony­• A «Lityeraturnaja Gazda» cikkéből a­gattam nekik, hogy­­akkor már jobb, ha el­járnak egymáshoz, semmint a mennyezetre lövöldöznek összerágott papírral. Nem is lett volna sok értelme: már mind a hárman el is felejtették, hogyan is ismerkedtünk össze, s most már szívesen beszélnek magukról, dol­gaikról és hogy mivel foglalkoznak. Hát igen, télen nehéz dolguk van: iskola, feladatok, feladatok, iskola, még lélegzetet venni sincs idejük! De utána aztán jön a nyár!... Itt olyan jelentőségteljes szünet kö­vetkezett, hogy egyszeribe megértettem: sok elgondolásuk, sok tervük van. Mire készülnek nyáron? Kiderült, hogy az egyik falura megy a nagymamájához, a másik táborba, a har­madik, amelyik idősebb, Kalugában ma­rad. Ez azonban nem szomorítja el, hiszen: a nyáron könnyen agyonüti az ember az időt!» Értelmes, élénk szeme van a gyereknek, honnan veszi, hogy «agyon akarja ütni az időt]? Várjon a drága szabadidőt, amely egész évben oly kevés,­­ amely csak nyáron van bőven, miért kell agyonütni? Marx, aki élesen látta a jövőt, többször is foglalkozott a szabadidő problé­májával. Azt mondta, hogy a szabadidő tág tér az emberi képességek fejlesztése szá­mára. Egyik feljegyzésében Marx ezt írta: .A munkaidő helyes kihasználása egyet je­lent a szabadidő növelésével, azaz annak az időnek a növelésével, amely az egyén tel­jes kifejlesztéséhez szükséges, amely aztán hatalmas termelőképességet fokozó erőként visszahat a munka termelékenységére. A ter­melés közvetlen folyamata szempontjából ezt a takarékosságot a legfőbb ért­ék termelé­sének kell tekintenünk: ez a legfőbb érték maga az ember». Alarx előre látta és megjövendölte, milyen lesz az új, osztálynélküli társadalom em­bere, aki nem zárkózik be egyetlen foglal­kozásába, nem lesz szakmája szűk keretei közé láncolva, hanem harmonikusan fejlett, sokoldalúan képzett, széles látókörű ember lesz, akinek gazdag a tudása és érdeklődési köre. Ez akkor lehetséges, ha a társadalom ad az embereknek a termelőmunka után szabadidőt, s az emberek felhasználhatják és­­helyesen és okosan tudják felhasználni ezt a szabadidőt. Az ember az iskolából hozza magával azt, hogy meg tudja be­csülni szabad óráit, hogy becsülni tudja azt az időt, mikor egyedül marad egy könyv­vel, kedvenc foglalatosságával, amikor gon­dolataiba merülhet és kísérletezhet. Nem túl­ságosan sok szabadidőt ad az iskola a gyer­mekeknek. De amit ad, lehet-e képességük és tehetségük fejlesztése tág terének ne­vezni? Szülőkkel és tanítókkal beszélgetve, gyakran az a gondolata támad az embernek, mintha a szabadidő nem drága­ kincs lenne, amit nagyon meg kell becsülnünk, hanem valami csapás, veszedelem, amitől meg kell szabadulni és amitől félni kell. A pontosan megszabott tanrend után fenn­maradó szabad óráiban az iskolás olyan, mint valami kis csónakocska, amelyet minden véletlen áramlat, minden kis szél felkap. Az egyik pajtás moziba hív, a másik korcsolyázni — melyikkel tartson, hová menjen? De a­z még jó, ha korcsolyáról vagy moziról van szó! És még a mennyezetlövöldözés megrá­gott papírral, még az se a legrosszabb! A szerkesztőségben száz meg száz levél van: «Egyedülélő anya vagyok. Későn járok haza, nem tudok vigyázni a fiamra, egészen kicsúszik a kezem közül. Mit tegyek?» (Ar­­hangelszki levél.) Sok levélben megismétlődik az effajta szemrehányás az iskolának, hogy «nem tudja foglalkoztatni», «nem vonja be körökbe» a gyerekeket, nem érdeklődik, «hogyan töltik a gyerekek a szabadidejüket». Így áll-e ez a dolog? Kalugában, például, van városi gyermek­­könyvtár, gyermekfilmszínház, úttörőotthon. Az iskolában vannak foglalkoztató szakkö­rök. Sehol sem találkoztunk közönnyel, érdek­telenséggel a gyermekek sorsa iránt. Sem a könyvtárban, sem az Úttörők Házában, sem az iskolában. És mégis, mindenütt azt hal­lottuk: «Bármennyire igyekszünk kitölteni a szabadidőt, nem tudunk megbirkózni vele. Talán lehet figyelemmel kísérni minden per­cet?» «Minden percet figyelemmel kísérni...» «kitölteni az időt...» igaz, lehetetlen! De nem is erről van szó. Ványa Jugyin, kalugai iskolásfiú még nagyon kicsi volt, amikor meghalt az édes­anyja. Néhány év múlva Ványa apja má­sodszor nősült. A fiú nem akart együttlak­ni az új családdal és nagyanyjánál maradt. Tízéves volt akkor. Eltelt még négy év. Ványa felügyelet nélkül maradt. Apja na­gyon elfoglalt ember és ritkán keresi fel a Fiát, a nagymama öreg és nem tud állan­dóan utánajárni az unokájának. De ilyen kitartó felügyeletre nincs is szükség. Vá­nyának van, ami betölti az életét, ami igazán érdekli és boldoggá teszi. Ezért egy­általában nem szükséges, hogy minden lé­pésére felügyeljenek és minden szabad per­cét számontartsák. Ványát minden érdekli, ami él, de különösen a növények. Csak bele kell kukkantani könyvtári füzetébe, mennyi könyv van benne: utazások, kalandok, isko­lai elbeszélések és vörös fonalként vonul vé­gig köztük az, amit legjobban szeret: a nö­vényekről, virágokról szóló könyvek. És a legjobb felügyelet ez­­ a kedvelt foglal­kozás; ez mindig ott van az emberrel, erre szívesen szenteli szabadidejét, figyelmét, gon­dolatait. Az iskolában Ványának vannak a legszebb szobanövényei. Sokat olvas és so­kat tud a növényvilágról. Ványa ugyan­ ott­honi ellenőrzés és felügyelet nélkül nő fel, mégsem lesz belőle fegyelmezetlen ember, senki sem fél, hogy Ványa letér a helyes útról. A moszkvai 276. sz. iskola pedagógiai taná­csában egyszer vita támadt a tanító tekintélyé­ről. Az egyik osztály került szóba, amelyik nagyon szereti az osztályfőnökét és nagyon jól viseli magát az osztályfőnök jelenlétében. De ha a tanító történetesen megbetegszik, vagy hosszabb időre távol van az iskolától, nem lehet bírni az osztályával. «Ennek a ne­velőnek « tekintélye nem tartós» — mondotta valaki. És mindenki érezte, hogy ez­ helyes és pontos meghatározás. Igen, a tanító iránti igazi tiszteletnek a tartós tekintély a feltéte­le, amely mindig hat, akár­ magukon érzik a gyermekek a tanító figyelő tekintetét, akár nem. A kedvenc foglalkozás, a kedvenc tudo­mányág tekintélyének is tartósnak kell len­nie. Ha az iskolásgyermekben érdeklődés és tehetség van a történelem vagy a kémia iránt, érdeklődésének nemcsak e tárgyak óráit kell beragyognia, hanem szabadidejét is. A szerkesztőségi postában akadnak igen szomorú tartalmú levelek. Ezek a le­velek olyan gyermekekről szólnak, akiket a család is, az iskola is kiengedett a kezei kö­zül és utána már nem tudja őket megta­lálni. Ez, ha nem is elrontott, de kicsorbult életet jelent, olyan jellemes ferdülést, amit nem mindig egyszerű és könnyű dolog ki­egyenesíteni. A szülők azt írják, hogy ha a szabadidő tartalmatlan, ha a gyermekek nem olvasnak, vagy nem foglalkoznak kedvelt tevékenysé­gükkel, az ilyen felügyelet nélkül töltött és tartalmatlan szabadidő váltja ki a felelőtlen­séget, a nem mindig ártalmatlan csínytevések iránti hajlamot, a környezet és a más munká­ja iránti tiszteletlenséget. A társadalomnak ki kell egyenesítenie ezeket az elferdült jelle­meket, hogy teljes értékű­ állampolgárok, igaz emberek valjanak belőlük, mert akkor lehet­nek csak boldog emberek is. A szabadidő elválaszthatatlan gyermekeink szellemi fejlődésétől. Gyakran halljuk a ta­nítóktól, hogy vannak gyermekek, akik a nyári szünidő után szellemileg elszegényed­ve, üres lélekkel és fáradtan térnek vissza az iskolába, mert a semmittevés egyáltalán nem a legjobb pihenés. Nyáron, amikor több a szabadidő, mint télen, könnyű kiszélesíteni és elmélyíteni az iskolában szerzett sokoldalú, kitartó érdeklődést a könyv, a festészet, a zene iránt, s ez gazdaggá teszi az életet és tágítja a látókört. A szabadidő problémája, végül a tanulók tanulmányozásának problémája, leendő fog­lalkozásuk és egész jövőjük problémája is. Ismeretes, hogy a felsőbb osztályosok szá­mára az intézetekben megrendezik a „nyitott kapuk” és az intézet hallgatóival való talál­kozások napjait is. A gyermekek előtt csábító perspektívák tárulnak fel, minden új találko­zás vonz, minden új zárt kapu hívogat. És a tanuló ott áll előttük, egyszerre minden iránt érdeklődik, nem tud választani, mivel az iskolai évek alatt alighanem először ta­lálja magát szemben az őt körülvevő lehető­ségek sokaságával. Ezekre a találkozásokra is va­n nyitott kapuk napjára­ is, természete­sen, szükség van. De miért leplezzük a hibát: gyakran ez az egyetlen formája annak, hogy a gyermekek megismerkedjenek a foglalkozá­sokkal, és ilyenkor már nincs rá idő tisztázni, mire alkalmas leginkább az ember, hol állja meg legjobban a helyét. Míg a szülők, a tanítók és az úttörő­­vezetők csak arra törekszenek, hogy «szem­mel tartsák» a gyermekeket, a legfontosabb nevelési feladat megoldatlan marad. Ha csak azt tartják célnak, hogy a gyermekeket «el­vonják a rosszalkot­ástól», de egyben nem kísérlik meg a fennmaradó időt jó tartalom­mal kitölteni, nem lesz eredménye munká­juknak. *Tennivalót­ kell adni a gyermek kezébe, táplálékot kell adni képzeletének, érdeklődés­sel kell fellobbantani értelmét. És nem az első kezünk ügyébe eső dologgal kell foglalkoztat­ni a gyermeket, hanem olyasmivel, ami haj­lamainak megfelel. Sajnos, mint ismeretes, az iskolai körök­be leginkább csak a legjobb előmenetelő és a «jó» gyerekek járnak. Akiknél nehéz rá­jönni, rwivel is lehetne lekötni a?, érdeklődé­süket, ritkán látni ezekben a körökben. Az úttörőpalotákban kettes osztályzattal nem vesznek fel senkit a szakkörökbe. De a kalu­­gai 13. számú fiúiskola tanára, Szergej Va­­sziljevics Invutyin éppen a legrosszabb, a legfegyelmezetlenebb gyerekeket veszi fel a fizikai körbe. Szilárd meggyőződése, hogy mindegyikben megtalálja azt a magot, amely biztosan kihajt. Még nem volt rá Cél faj, hogy Szergej Vasziljevics tévedett volna. Az ő szakköre népes, a gyerekek maguk készí­tettek faesztergáló munkapadot és maguk ál­­lították elő a fizikai szertár felszerelésének nagy részét. Érdemes megnézni, milyen ér­deklődéssel, miyen összpontosított figyelem­mel dolgoznak ezek a gyerekek. Nem a tanító felügyelete alatt, hanem egyedül. S ebből megérthetjük, hogy ha nem is lesz mindegyik­ből fizikus, rádiótechnikus, gépszerkesztő, de sok érdeklődés ébred fel bennük, « ez javuk­ra válik, bármilyen pályát választanak majd. «Figyelemmel kísérni­ minden gyermek szabadidejének minden percét lehetetlenség, ha megannyira is törekszenek erre a ta­nítók, a szülők, s az iskolán kívüli ok­ta­tóin­tézetek dolgozói. Segíteni kell a gyermekek­­nek, hogy rátaláljanak magukra; meg kell tanulnunk, hogyan kell kitartó érdeklődést kelteni és kifejleszteni bennük; mit kell ten­ni, hogy a gyermek ne unatkozzék, na egyedül van, hogy a nevelők többé ne félje­nek a gyermekek szünidejétől; mit kell ten­ni, hogy a szünidő érdekes és változatos le­­gyen, hogy felölelje a könyveket és a zenét, a színházat és a sportot. A Pedagógiai Tudományok Akadémiájának, a kulturális ügyek minisztériumának és a Komszomol-szervezeteknek feltétlen", m meg kell érteniük, hogy gyermekeink szabadidejé­nek egyéni problémája tulajdonképpen állami fontosságú problémává válik. A gyermekt, aki elvesztette a helyes utat, az elrontott élet nem magánügy abban az országban, ahol a legmegbecsültebb, a legfontosabb és legtöbb érték az ember. A holnap, amely­ben gyermekeink élni fognak, gazdagabb, sokrétűbb, mint a ma és többet­­a kívál majd az embertől. Nem szabad úgy tekinteni a szabadidőt, hogy éppen csak agyonüssük, valahogy kitöltsük és hogy valahogy elke­rüljük a benne rejlő veszélyeket. Mert a sza­badidő­ még egy lehetőség arra, hogy az ember erejét és képességeit, szellemi életét fejleszthesse, s azt gazdagabbá, tartalma­­sabbá és még szebbé tegye. Elutazott Sir Sahib Szing Sokhi indiai békeharcos Kedden este elutazott hazánkból Sir Sahib Szing Sokh­i Indiai vezérőrnagy, a Béke-Vi­­lágtanács tagja. A kiváló békeharcost a Ke­leti-pályaudvaron Benke Valéria, az Orszá­gos Béketanács titkára és a magyar béke­­mozgalom több más képviselője búcsúztatta. (­MTI) Fischer Annie nagy sikere a prágai zenei fesztiválon Prága, június 30. A csehszlovák főváros hangversenytermeit június 15 óta estéről estére zsúfolásig meg­töltik a dolgozók. A rm­ost folyó nemzetközi zenei fesztiválon a világ legkiválóbb művé­szei, a Szovjetunió, a népi demokratikus or­szágok és a nyugati államok legjobb művé­szei lépnek fel. Az idei nemzetközi zenei fesztivál egyik nagy eseménye volt a Kossuth-díjas Fischer Anniénak, a Magyar Népköztársaság kiváló művészének most megtartott hangversenye. Fischer Annie hangversenyét Beethoven al­kotásainak szentelte. A hallgatóság szűnni nem akaró tapssal köszönte meg a feledhe­tetlen élményt s újabb és újabb tapsvihar­ral szólította pódiumra a művésznőt. A prágai nemzetközi zenei fesztivál többi magyar részevője: Svéd Sándor Kossuth­­díjas operaénekes, a Magyar Népköztársaság kiváló művésze, Mátyás Mária Kossuth-díjas operaénekesnő, Csinády Dóra és Fülöp Vik­tor balettáncosok június 30-án léptek fel a prágai Smetana-hangversenyteremben. A magyar művészek Prágán kívül Po­zsonyban, Kassán és Eperjesen is bemutat­koznak. Akváriumkiállítás nyílt Tihanyban a balatoni hét alkalmából A balatoni hét keretében kedden új, 15 meden­céből álló balatoni akváriumkiállítást nyitot­­tak meg Tihanyban. Sokan jöttek el ide a Balatonvidék más részeiről is. A fellobogó­zott «Beloiannisz»-hajó Balatonfüredről 400, Siófokról 600 utast hozott át. A kiállítási terem medencéiben a Balaton állatvilága: halak, kagylók, csigák, moszatok és a ba­latoni növényvilág: virágok, nádak természe­tes képe tárul a látogatók elé. A kiállítást az első napon több mint ezren tekintették meg. (MTI) A „SZABAD NÉP“ POSTÁJÁRÓL A békéscsabai SZTK-alközpont bürokratizmusáról Feleségem a mezőhegyesi állami gazda­ságban dolgozik. Gyermeket várt. A makói SZzTK-orvos 1953 február második felében megvizsgálta és gumiharisnyát rendelt neki. Figyelmeztettek bennünket: a legsürgőseb­ben szerezzük be, mert feleségemnek nem szabad gumiharisnya nélkül járnia. Március első felében feleségem megrendelte az SZTK békéscsabai alközpontjánál a gumi­harisnyát és befizetett 39 forint 55 fillért. De hiába írta elő az orvos, hogy sürgős a gumiharisnya, a békéscsabai SZTK-nak úgy látszik nem volt sürgős. Azóta megszü­letett a kisgyermekünk is, nemsokára három­­hónapos lesz, de a gumiharisnyát még min­dig nem kaptuk meg. A békéscsabai SZTK azzal­­biztat­ bennünket, hogy mindig sür­geti, de a pest megyei alközpont nem küldi. Várjon hol van hát ilyen sokáig a harisnya? Nagyon jól tudjuk, hogy kormányunk nagy gondot fordít az anya- és csecsemő­­védelemre. Próbáljon az SZTK békés megyei alközpontja is többet törődni a dolgozó anyákkal! Pintér Ferenc a mezőgazdasági akadémia hallgatója SZERDA, 1953 JÚLIUS 1 Egyes ruházati cikkek árának leszállításához örömmel és helyesléssel fogadják dolgo­zóink a belkereskedelmi minisztérium közlemé­nyét egyes ruházati cikkek árának jelentős csökkentéséről. Az árcsökkentés a férfi-, női és gyermekruházati cikkek egész sorát érinti, s éppen a legkeresettebb szövetekre, kész férfi- és női ruhákra, fehérneműekre, lábbe­likre stb. terjed ki. Elég végignézni a ru­házati és cipőboltok kirakataiban az új árakat, hogy meggyőződjünk róla: az ár­­csökkentés szinte minden család költségveté­­sében számottevő megtakariást jelent. Az új rendelkezés értelmében olcsóbb lett a férfi- és női ruhaszövetek és készruháik számos fajtája. Az úgynevezett hullámkarton például, amely most egyike a legkeresettebb női ruhaanyagoknak, mától fogva 32,90 forint helyett 27 fori­ntba kerül. A 90 centiméter szé­les, 10 színű, mintás krepdesin-selyemszövet ára méterenként 76.10 forintról 63.80-ra csök­kent. Es nemcsak a kifejezetten nyári idény­­cikkek árát szállították le, hanem például a férfi- és női kabátok is jelentősen olcsóbbod­tak. Az úgynevezett átmeneti gazdakabát 827 forint helyett 700 forintba, a mikádókabátok különböző fajtái 10—18 százalékkal kevesebbe kerülnek, mint eddig: áruk 800 és 660 forint között váltakozik. Az árcsökkentés különösen jelentősen megkönnyíti a nők és a gyermekek ruhatá­rának kibővítését. Olcsóbb lett a gyermek­­fehérnemű, a gyermekhálóing és a pizsama, csökkentették a csecsemőkelengyék árát is. A női fehérneműek közül például a szatén kombiné ára 103.74-ről 93.— forintra, a la­i­vable hálóingé 130.90-ről 117.— forintra­­ csökkent. Olyan női kation pongyola, amely­­ aze­lőtt 250.— forintba került, most 215.— , forintért kapható. A mad­assé pongyola ára 524.— forint helyett 420.— forint lett. Ol­csóbbak lettek a női kendők, sálak, a női és gyermeksapkák is. Csökkentették a hab­selyem női fehérnemű és a habselyem férfi­ing árát is, az utóbbit­ például az eddigi 135.— forint helyett 105.— forintért árusít­ok. A belkereskedelmi minisztérium közlemé­nyében említett néhány példán kívül még sokfajta lábbeli, bőr- és bőrdíszműáru fo­gyasztói árát csökkentették, a bőrkabátoktól kezdve a különböző férfi- és női cipőkön ke­resztül az aktatáskákig és a női divattáská­kig. Olyan keresett divatcikk, mint például a daftin felsőrésszel készült női szandál 105 forint helyett 83 lam­idba kerül, a magas­szárú, préselt marha-boxbőrből készült, gumi­talpú gyermekcipő árát­­az eddigi 103 helyett 73 forintban állapították meg. Az árcsökkentés a legtöbb árufajtánál a legkülönbözőbb minőségű és kivitelű cikkeket érinti, a dolgozók tornái a ruházati cikkek nagy választékát vásárolhatják meg az új, olcsóbb árakon. Az állami üzletek a csökken­tett árakon forgalomba kerülő ruházati cik­kekből megfelelő készletekkel rendelkeznek ahhoz, hogy mind a városi, mind a falusi lakosság igényeit — amelyek az árcsökken- ■ tés hatására előreláthatóan növekedni fognak — kielégítsék. t­se­ptelih­as árpát, terei­tjeik te kliséit et peerseefi I j Heerittselee tsars­ bree A pocsaji Új Barázda tszcs földjén már szombaton befejezték az őszi árpa aratását. Hétfőn délelőtt megindult a cséplőgép is, s estig 173 mázsa került a zsákokba. Kedden a cséplőbrigád ta­gjai azzal az el­határozással fogtak munkához, hogy túl­szárnyalják az első na­pi eredményt. Már haj­nali fél ötkor kint voltak a határban. A zsá­kok most még gyorsabban teltek, mint hét­főn. Bár a gépnél üzemzavar történt és a négyszeri átállítás is megakasztotta a mun­kát, este 6 óráig több mint 160 mázsa őszi­árpát csépeltek el. A gép körül dolgozók jó hangulatban végzik munkájukat: holdanként 22 mázsás termés ígérkezik. Örülnek most a csoport tagjai, hogy az ősszel megfogadták a­ tanácsot és keresztsorosan vetették el az árpát. Kedd reggel óta az árpával szomszédos táblán aratják már a búzát is. Felosztották az egyének között a területet. Dobi János és Ko­csis Sándor csapata kedden egész nap vág­ták a rendet. Estére majdnem 3 holdat arat­tak le. úgy számítják, búzából 15—16 má­zsás termésük lesz Imldanként. * MEGJEGYZÉSEK * Szakoktatás­­ vagy fecsegés? Ha valaki meg akar ismerkedni a magyar bányászat sztahanovista módszereivel, be­megy a könyvkereskedésbe és megveszi a bánya- és energiaügyi minisztérium szakok­tatási sorozatából .A Sztahanov-mozgalom általános alapjai* című füzetet és már csak szorgalmán múlik, hogy elérje célját. Legalább i­s így gondolná az ember... Saj­nos, azonban a dolog nem ilyen egyszerű. Kezdjük olvasni a füzetet... Először megismerkedünk az ember szer­számkészítő tevékenységével, a munkával, magyarázatot kapunk a társadalom osztá­lyokra bomlásáról, a társadalom fejlődéséről, az osztályok harcáról, tájékozódunk a tech­nika fejlődéséről stb., stb. Amikor a szerző keményen megrója az ókori egyiptomiakat, mert az­­új találmányo­kat nem tökéletesítették, holott ezek kivitele­zése nem járt volna különösebb fáradság­gal­, már kezdünk türelmetlenkedni. De hát ki tudja, talán enélkül nem érthető meg a Sztahanov-mozgalom. Tovább olvasunk te­hát. Most már gyorsan peregnek az esemé­nyek ... Még egy kis türelem és eljutunk a 120 rabszolgát foglalkoztató athéni papi­rusz­gyárba. Csak tovább előre ... Az 1200-as években már vannak egysze­rűbb gépek is. Az 1700-as évek végén: Watt és a gőz­gép. Következik a klasszikus kapitalizmus ki­fejlődése, az imperializmus, az első világ­háború. Végre 1917, új társadalmi viszo­nyok ... Megszületik a szocialista munka­verseny mozgalom és végül eljutottunk Alekszej Sztahanovig. De hah — mi ez? Alighogy belekeziltünk a Sztahanov-mozgalomról szóló rész olvasá­sába, máris véget ér. Csupán néhány oldal foglalkozik ezzel. A magyar bányászokról szó sem esik és a 27. oldalnál váratlan csapásként éri az olvasót a «rmunkabérrend­­sz­erek* című fejezet. Erről körülbelül há­­romszor annyit ír a szerző, mint arról, amit a címben ígér­t * ezzel a füzet véget is ért.­­ Nem ma adták ki ezt a «művet*. Ma, 1953-ban nem emelnénk szót miatta, ha a minisztérium újabb füzetekben ismertette volna már a szovjet és a magyar bányászat sztahanovista módszereit. Erről azonban szó sincs. A magyar bányászok hiába vár­ják, hogy a minisztérium kiadványaiból megismerkedhessenek a legjobb szovjet módszerekkel és az élenjáró magyar mun­kások tapasztalataival, a komlói gyorsított el­ővár­ássak Csősz János, Trettmann Frigyes, Tóth Miklós és mások tapasztalataival, t­alán úgy gondolják, hogy az előbb idézett «klas­s szikus mű» után a tárgy «ki van merítve?» Gondos Ernő

Next