Szabad Nép, 1953. szeptember (11. évfolyam, 244-273. szám)

1953-09-09 / 252. szám

A komlói új Kossuth-akna Egy évvel ezelőtt történt _ Már befejezéséhez közeledett a nagytelje­sítményű II-es akna építése. De ez sem volt elég: a Sztálin Vasmű két­szer annyi kok­szolható feketeszenet vár, mint amennyit a II-es akna adni tud — méghozzá sürgősen, egy éven belül. A mérnökök, üzemvezetők, pártfunkcionáriusok zajongva gyűltek a tröszt előadótermébe, hogy megbeszéljék ezt a fel­adatot. Többen mérgesen kifakadtak. — Ne kívánjanak tőlünk lehetetlent! Egyesek — mint a főmérnök helyettese is — csak szították a hangulatot, mintha olajat akarnának önteni a tűzre. — Adjanak rá több pénzt meg munka­erőt! — mondták. Valójában senki sem tudta, mi követke­zik. Egy­ fiatal technikus fejtegetni kezdte, hogy­ a feladatot csakis egy másik, hasonló teljesítőkény­ességű akna megépítésével old­hatják meg. De mindjárt a torkáral forrasz­tották a szót. — Elment az esze?! Egy új akna építése három évig is eltart! Ekkor előlépett két mérnök, Benkő Antal és Fekete István, s egy merész tervet adott elő: — A feladat megoldható! Egy év alatt át kell építeni nagyteljesítményűvé a régi Kossuth-aknát. Erre a javaslatra elállt az emberek léleg­zete, hogy azután az ellenvetés árjal még nagyobb, hevesebb erővel csapjon fel a két mérnök felé. — Hogyan?... Mikorra?... Ez lehetetlen!­­— próbálták őket lehurrogni. — Ismerik maguk a Kossuth-aknát? — gúnyolódtak. A két mérnök azonban nem adta fel a harcot. Volt ott egy-két ember, akit a ja­vaslat töprengésre késztetett. Hátha sike­rül! A Kossuth-aknára gondoltak, de,még a legmerészebbek is elborzadtak. Négyszáz méter mély, négyszög alakú, fával beácsolt, roskatag akna. Eddig ezen szállították fel­színre a szenet: 50—60 vagonnal naponta. Többet nem bírt el. Még 1915-ben készítet­ték, azóta elöregedett, vezérlécei eltöredez­tek, az oldalak beomlottak, s előtört a víz. A bányaácsok vasárnaponként nyaktörő munkával javították. Ehhez hozzányúlni, lebontani a tornyot, ki­szedni az elkorhadt deszkákat, több méter­rel kibővíteni, modern téglafallal, berende­zéssel ellátni — egy év alatt újjávarázsolni a régi «kutat»: hatalmas, ezer veszélyt­ je­lentő munka. De ha sikerül, időt, életet nyernek vele. Hát sikerülnie kell! — De ki vállalja, ki meri elvállalni a munkát? S ek­kor megszólalt fenn az­ udvarban a hangoshíradó és szerte repítette a hírt: az új II-es akna készítői, Róth Károly munka­­ér­demi rendes sztahanovista aknász vezetésé­vel, egy műszak alatt 32 vezérlécet építettek be. Országraszóló rekord! Mintha csak azt harsogta volna: — íme, itt az az ember, akire nyugodtan rábízhatják a munkát! Róthot azonnal hivatták a tröszthöz. Úgy állt ott a terem közepén, agyagfoltos, kék overálban, sáros gumicsizmában, bányász­sapkában, ahogy feljött az aknából. Benkő Antal és Fekete István mérnökök eléje te­rítették a már hevenyében papírra vázolt tervet. Róth nem most mélyített először aknát életében: eddig már tizennyolc akna elké­szítésében vett részt. Tudta, mit jelent az aknamélyítés, szerette is nagyon , de ilyen munkáról, mint ez a mostani, még nem hallott. Annyira hihetetlennek tűnt előtte a terv, hogy újból elmagyaráztatta magának. Egyszerre három brigád dolgoz­zon három munkahelyen, egymás felett a négyszáz méter mély aknában? Ugyanannyi munkahelyre a­ legkülönbözőbb utakon oda­vinni az anyagot: téglák ezreit, többszáz mázsa cementet, keretvasakat, biztonsági gyűrűket? S mindezt egy év alatt? Hiszen csak téglából annyit kell befalazniok, hogy felépíthetnének belőle egy kisebb falut. Nagyon merész terv — csaknem kivihe­tetlen. Honnan vegyék ehhez a tapasztala­tokat? A hazai bányászat története nem is­mer ehhez hasonlót. Vagy nekivágjanak sa­ját maguk? Van hozzá erejük? S Róth, a brigádjaira gondolt: vájjon mit mondaná­nak ők? Mélyet lélegzett. — Én bízom benne, de előbb megbeszé­lem a­ brigádokkal... Nem­ akara, 31 pl-es akna átadása után, Róth összegyűjtötte munkatársait. Elő­vette az új tervet. Sohasem kertelt, most is nyíltan beszélt. — Ez a munka­ elvtársak, nagyon fontos, de igen nehéz és veszélyes. — Nem először végzünk nehéz és veszé­lyes munkát — válaszolták a vájárok — csakhogy az idő kevés hozzá. Balázs József, a­ párttitkár, Rankl F.de Jazbincsek János és Farcser Antal brigád­­vezetők úgy látták: meg lehet kísérelni a dolgot. A többiek azonban nem nagyon hit­tek benne, Kiss Imre még azt is kijelentet­te: nem teszi kockára az életét. — Nem erőszak ez, elvtársak — mondta Bal­ázs — aki hisz benne, az marad. Róth eléjük terítette a tervvázlatot. — Ez az első szakasz — mondta — 96 méter, omlós, vizes homokkő. Közvetlent az aknatorony alatt 10 méter vastag téglafal. A második szakasz 210 méter ugyanolyan homokkő, de percenként 250—300 liter víz is zubog. A harmadik szakasz sem különb. A vájárok között élénk vita kerekedett, majd Rank­ Ede brigádvezető az első sza­kaszra mutatott.­­• Ez a mi brigádunké! Jazbincsek János a másodikat, Farcser Antal pedig a harmadik szakaszt válasz­totta­. Munkához láttak. Először megépítették a biztonsági hidakat. Négyet egymás fölé, négy helyen zárták el velük az aknát. Erre hullott bővítéskor a kifejtett meddőkőzet. Utána három, úgynevezett lengő munkahidat építettek be: a brigádok tagjai ezen állva bővítették az aknát, erről építették az új téglafalat, emelték be a vastraverzeket. S akkor megindult a bővítés: a három munkahelyen egyszerre dörögtek föl a fejtő­kalapácsok, fúrógépek, hogy azután megállás nélkül éjjel-nappal hallassák hangjukat. Elő­ször az akna egyik oldalában kifejtettek egy kétméteres részt. Utána iderakták az új fa­lat. Azaz csak rakták volna, mert alig fél­órás falazás után kiderült, nincs tégla. Károlyi Imre lőmester mérgesen szaladt a felvigyázóhoz. — Miért nincs tégla? Odalenn áll a mun­ka! — Nem küldtek a külszínről — volt a rö­vid válasz.­­ A lőmester Róth átmásszal együtt ment el a tröszthöz, téglát követeltek. — Mit kiabálnak — fortyant fel a szál­lítási osztály vezetője — azt hiszik csak egyedül vannak Komlón? Írják meg a Do­rogi Bányagépgyárna­k, hogy kevés az üres csillénk. Ami van, az kell­­a szénnek, nem rakhatok mindegyikbe téglát! Bármennyire érvelt is, nem volt igaza. A telepen az osztályozó mögötti térségen több­ csille hevert felborulva, félig megtölt­ve palával. De még amelyik csille befelé téglát vitt, kifelé ugyanúgy szenet is hoz­hatott, mert a munkahelyen a­z építők gyor­san kiürítették belőle az anyagot. Az akna­építők cs a nagy huzavona után kaptak tég­lát. Ez visszavetette a munkát, pedig amúgy is lassan haladtak. Az omlós kőzet miatt csak kis részeket fejthettek ki egyszerre. Zuhogott a víz, csak gumiruhában dolgoz­hattak. Az anyagot kézzel adogatták fel a m­unkahídra. Mégis volt kedvük versenyezni, s a Rankl-brigád nemsokára el is érte a konok, betonba ágyazott téglafalat. Ezen állt az aknatorony. Robbantani? Kész veszede­lem — a torony összeomolhat. Fejtőkalapá­csokkal törték a­ téglát, kis rést nyitottak, s az­ új falba «U»-vasakat építettek be. A harc kemény volt, de a brigád győzött: a téglafalat kiszedték, átépítették — s a­ to­rony szilárdan állt.★ Tavasz volt, április, mindenki örült, csak Róth nem. Nyugtalanul járt-kelt a te­lepen, s egyre a napokat számlálgatta. — Kevés — dörögte, amikor az újabb 18 méteres csúcseredményt jelentették neki. Ser­­íteni akart minden erejével. Délelőtt leállt a munkahídra az első szakaszon, délután pedig a másodikon. Ezt tette három napig. Együtt küzdött a brigáddal, együtt emelte velük magasabbra a munkahidat. Egyik nap, emelés után, Ranks keserűen kifakadt. — Csak ez az átkozott hídemelés ne len­ne! Róth izgatottan felugrott. — Megvan! — kiáltotta — ez a híd húz bennünket vissza. — A többiek először nem értették, miről van szó, de azután mindnyájan igazat adtak Róthnak. A munkah­íd átszerelése ugyanis 16, sőt sokszor 20 órán át is tartott. Meny­nyi falat bonthatnának ki, hány téglát épít­hetnének be ennyi idő alatt! A megoldás egyszerűnek látszott: meg kell gyorsítani az emelést. De hogyan? Róth elrohant. Bezár­kózott a szobájába ? — rajzolt. Egy hét alatt elkészítette az új munkahíd tervét. Gyorsan megépítették, könnyen szerelhető vastartókkal látták el, melyet a falra fektet­tek.. Ez hanotta a hidat. — És mi lesz, ha­ nem sikerül — aggá­lyoskodtak néhányan, mikor beszerelték. Befalazták a kibontott részt, készültek az emeléshez. Róth irányított, s 16—20 óra helyett 25 perc alatt felemelték a hidat. Abban a hónapban a brigád minden ed­digi rekordot felülmúlt: 34 méter hosszú­ságban bővítette ki és falazta át az aknát! S 1953 május 30-án — két hónappal a ki­tűzött határidő előtt — az aknamél­yítők je­lentették: átépítették a 400 méteres aknát. ★ A külszínen ekkor már hozzáfogtak a torony és húzatógépek szereléséhez. A bu­­­dapesti Dudás-üzem, a tatabányai és a komlói bányagépgyár legjobb szerelőit küld­te ide. Sorra beemelték a keretvasakat, az új 1100 lóerős gépet, elektromos berende­zéseket, s következett a legizgalmasabb munkár­s a szegecselés. Szabó József hí­res brigádja fogott hozzá a dobok összeál­­lításához. Ez máskor három hétig is eltartott, most azonban siettek: felváltva,éjtelna­ppal ropogtak a szegecselőgépek. A legnagyobb munka közben Virág András kétszeres szta­hanovista­ szegecselő türelmetlenül szólt oda a fiatal szegecsizzítónak. — Gyorsabban add, nem látod, meny­nyire sietek! — Ne hajtson maga engem! — vágott vissza amaz. A brigád tagjai máskor ilyen szóért ke­ményen m­egorroltak, de a fiatal szegecs­­izzító csa­k néhány napja került a brigád­hoz,­­ ezért Virág nem is válaszolt neki. Hanem amikor leültek ebédelni, csencsesen beszélni kezdett: — Sok éve szegecselek már. Ajka, Padrag, Úrkút, Berente, Recsk aknatornyán kopo­gott a kalapácsom. Komlón nem most va­gyok először, 1942-ben is szereltem itt egy légaknát. Ketten jöttünk az akkori Bamert Bányagépgyárból, Auguszt József szerelő­vel, aki a felszabadulás után a gyár párt­titkára lett. Megérkezünk az állomásra, le­rakjuk a csomagot, odaáll két csendőr. — Maguk szerelők? Maguk jöttek Pest­ről? — kérdezik. — Igen, mi volnánk azok — mondjuk. — Na, akkor feltűnés nélkül kövessenek! A katonai parancsnokságra vittek ben­nünket. Amint ülünk a várakozóban, bejön egy katona s elkiáltja magát: «Vigyázz!» Erre belép egy százado­s — s mert nem álltunk fel — egyenesen nekünk ront: — Maguk nem voltak még katonák? Majd itt megtanulják, hogy mi a rend! Előhúzott egy gépelt papírt. Az állt rajta: nem fogunk politizálni, nem lógunk a mun­kából, nem szervezünk semmit. — írják alá — mondja. Auguszt el akarja olvasni, de a százados ráförmed: — Ne sokat olvasson, írja alá! Másnap munkához láttunk. Amikor sze­rettem, hátranéztem: mögöttem ott állt egy őr, feltűzött szuronnyal. Akkor kellett volna ott lenned pajtás — akikor nem siettem. Pedig, de szerettem volna mielőbb haza­kerülni. A brigád tagjai nem szóltak semmit, de aznap sűrűbben érkeztek Virághoz a szege­csek. Öt nap alatt bekalapálták a 3500 sze­gecset a dobba.★ Az »íj Kossuth-akna — amelynek gyors átépítését sokan lehetetlennek tartották — határidő előtt elkészült. S a nép köszönetét fejezte ki a hős építőknek: az akna átépí­tése idején is és most a bányásznapon ju­talmakat, sztahanovista okleveleket, elisme­rést kaptak. Hármukat a Magyar Dolgozók Pártja­ tagjelöltjének vette fel. Munkáju­kat dicsérve, a várost körülölelő hegy­koszorú tetején most már két torony áll. Az új toronyban is forognak már a ke­rekek, suhan a mélybe a szállítók is. A to­rony csúcsán fodrozza a szél a vörös zász­lót, amely az aknaépítő munkások dicsőségét, az új Komló építőinek nagyszerű tetteit hir­deti. S. Nagy Sándor LEV NYIKOLAJEVICS TOLSZTOJ Százhuszonöt évvel ezelőtt születet az orosz nép nemzeti büszkesége, a­ világ­­irodalom egyik legnagyobb alakja, Lev Nyi­­kolajevics Tolsztoj. Az orosz kritikai realiz­mus, amelynek alapjait Puskin és Gogol rak­ták le és amelynek rendkívüli szerep jutott a szocialista­ realizmus előkészítésében, Tolsztoj művészetében érte el tetőfokát, írói alkotásai halhatatlan értékű ábrázolásban mutatták meg az orosz nép életének nagy igazságait, annak arculatát és jellemét. Lenin, aki elő­ször értékelte tudományosan Tolsztoj írói munkásságát, írta róla: «... annyi nagy kérdést tudott Tolsidoj felvetni munkáiban, olyan művészi erőigl tudott emelkedni, hogy alkotásai a legelső helyek egyikét foglalták el a világ szépirodalmában». S alkotó ereje «... egy lépést jelentett előre az egész emberiség művészi fejlődésében». Lenin Tolsztojt az 1905-ös orosz polgári demokratikus forradalom tükrének nevezte. Tolsztojt az a hatalmas népmozgalom emel­te szárnyaira és nevelte a kritikai realizmus nagy írójává, amely már jóval a forrada­lom előtt kezdődött és amely végül is az orosz uralkodó osztályok elleni nyílt fegyve­res felkeléshez vezetett. Tolsztoj akkor írta legnagyobb alkotásait, amikor az 1861-es ,jobbágyfelszabadulás után fejlődésnek indult orosz kapitalizmus egymásután törte össze a régi életformákat. A kapitalizmus gyors fejlődése, a velejáró társadalmi ellentmondá­sok, különösen a paraszti tömegekben érez­tették hatásukat, amelyek épp hogy csak megszabadultak a jobbágyi kötelékektől, s máris egy új ragadozó, a tőke karmaiba ke­rültek. Az elszegényedés, a földnélküliség, a pénz és az uzsoratőke cinikus uralma, az önkényuralmi rendszer népellenes intézkedé­sei hatalmas tiltakozást váltottak ki az orosz népből elnyomói ellen. Tolsztoj, aki egész élete folyamán élénk figyelemmel kísérte a társadalmi fejlődést és a dolgozó nép sorsát, szükségszerűen szem­betalálta magát ezekkel a problémákkal és a reá jellemző szenvedélyességgel kereste az utat megoldásukhoz. Alig van munkája, mely­ben fel ne vetné korának nagy társadalmi kérdéseit. Nem volt forradalmár, de hatal­mas életműve elválaszthatatlan a cárizmus alapjai ellen folytatott tudatos harctól. Maga Tolsztoj írtai egyik levelében 1905-ben: «Ne­kem ebben a forradalomban hivatásom van, amit önként vállaltam magamra: a százmil­liós földművelő nép ügyvédje vagyok. Min­den olyant, ami hozzájárul vagy hozzájárul­hat ahhoz, hogy neki jobb sorsa legyen, örömmel veszek. Minden olyannal, ami ellene mond ennek a célnak, nem értek egyet­. Az orosz forradalom kérdéseiben gyökerezik Tolsztoj műveinek eszmei mondanivalója, an­nak minden lényeges mozzanata. Tolsztoj az irodalomban, s a politikai és ideológiai harc porondján is mint a kapita­lizmus gyors fejlődésétől sokat szenvedő pa­raszti tömegek képviselője és szószólója­ lé­pett fel. A múlt század 70-es évei végén nyilvánvalóvá vált előtte, hogy az uralkodó osztályok nem akarják és az adott társadal­mi rendszer keretében nem is lehet megszün­tetni a néptömegek nyomorát és jogfosztott­­ságát. Végleg szakított a kizsákmányoló osz­tályokhoz fűződő kapcsolataival és átállt a fennálló uralmi rendszerrel elégedetlen pa­rasztmilliók oldalára. Ennek a parasztságnak a szemszögéből vizsgálja a tőkés társadalom fejlődését és bírálja­ a kapitalizmus egész rendszerét, Lenin megállapítja, hogy Tolsztoj munkáiban kifejeződött «a paraszti tömeg­mozgalmak ereje... Heves, szenvedélyes, nem ritkán kíméletlenül éles tiltakozása" az állam és a rendőri — hivatalos egyház ellen a primitív paraszti demokrácia érzületét szó­laltatja meg, amelyben a feudalizmus, a hi­vatalnoki önkény és rablás, az egyházi je­­zsuitizmus, csalás és ámítás századai ren­geteg elkeseredést és gyűlöletet halmoztak fel­. Tolsztoj, mint az orosz polgári demokra­tikus forradalom tükre, belevitte műveibe a korabeli orosz parasztság ideológiai és poli­tikai nézeteinek gyenge oldalait is. A paraszt­ság politikai tájékozatlanságát és tapaszta­latlanságát, a cárizmus elleni nyílt felkelés­től való félelmét tükrözték Tolsztoj eszméi és tanításai, az úgynevezett «tolsztojanizmust. Nem ismerve a történelmi fejlődés objektív törvényszerűségeit, Tolsztoj szubjektív elkép­zelésekre alapuló recepteket gyártott és hir­detett a társadalmi bajok orvoslására. Ahe­lyett, hogy a néptömegek forradalmi fellépé­sében kereste volna a szabadsághoz vezető utat, passzivitásra hívta fel őket. Jelszavai («ne állj ellent a gonosznak» stb.) amelyek­nek Oroszországban nagyszámú követője akadt, az elnyomó osztályok malmára hajtot­ták a vizet; megvalósításuk annyit jelentett volna, mint lefegyverezni a kizsákmányolt milliókat. A történelem, a maga vaslogikájá­val bebizonyította, a tolsztojanizmus tartha­tatlanságát. Minél jobban távolodunk a kor­tól, melyben ezek az eszmék gyökereztek, annál inkább gyengül Tolsztojnak, a vallásos prédikátornak a hangja, s annál nagyobb és méltóságosabb lesz Tolsztojnak, a nagy író­nak, az elnyomottak és kizsákmányoltak szó­szólójának, a feudalizmus és kapitalizmus ki­­engesztelhetetlen ellenségének alakja. Nem elégedett meg az orosz f€Udál-i kapitalizmus egyes jelenségeinek bírálatá­val. Művet a cárizmus egész rendszere ellen indítottak kíméletlen és meg nem alkuvó, élet­­re-halálra menő hadjáratot. Ezekre szedte szét ezt az­ általa oly mélyen gyűlölt társadalmi rendszert. Kezdve a családtól a legfelső ál­lamapparátusig, mély vizsgálatnak vetette alá a korabeli orosz társadalom életének összes intézményeit és megnyilvánulásait, kimutatva­ bennük a fertőzöttség félreismerhetetlen je­leit. Tolsztoj munkái szemléletes képet festet­tek mindenekelőtt a korabeli orosz társada­lom egyik leglényegesebb vonásáról, arról a nagyfokú gazdasági és politikai egyenlőtlen­ségéről, amely fennállott az uralkodó osztá­lyok és a dolgozó népmilliók között. Regé­nyeiben hol itt, hol amott bukkannak elő éhező, nincstelen parasztok alakjai, s mond­ják el panaszaikat, melyeknek mindegyike vádirat és élő tiltakozás a társadalmi igaz­ságtalanság ellen. A tolsztoji regényalakok közül az olvasók emlékezetébe mélyen bele­­vésődik például annak a parasztnak az alak­ja, aki már 6 hónapja a börtönben ül, mert — hogy a családja meg ne fagyjon —kivá­ltott egy csenevész nyírfát a földesúr erde­jéből. («Feltámadás») «A felvilágosodás gyü­mölcseiben» a parasztok elpanaszolják, hogy annyi földjük sincs, hogy a «tyúkocskákat» kiereszthessék a szabadba. A 61-es reformot követő korszak hű társadalomrajza bonta­kozik ki az ilyen jelenetekből. Tolsztoj be­mutatja, hogy a kapitalizmus fejlődésének minden egyes lépéshez a csődbehajtott és mindenéből kifosztott parasztság millióinak könnye és szenvedése fűződik. Ugyanakkor felháborodással beszél a «piperkőc és hájas kupecekről», akik megtol­la­sod­tak és máris uraiknak képzelik magukat; az arisztokraták­ról, akik arcátlanul rakják zsebre és köny­­nyelműen szórják szét a parasztoktól kiszi­polyozott pénzt. A népnyomor és az uralkodó osztályok dúsgazdag életének szembeállítása mellett Tolsztoj bírálatának — különösen művésze­tének utolsó korszakában — állandó tárgya a kapitalista államgépezet és annak hű szö­vetségese, a hivatalos egyház leleplezése. Tolsztojnak ez a kritikája, a­­Feltámadásá­ban éri el tetőfokát. A regény főhősét Nyeh­­ludovot Tolsztoj végigvezérli a bürokrácia útvesztőin, kezdve a fényűző fővárosi ügyvédi fogadószobáktól, a kényszermunkára ítéltek szibériai börtöneiig. Bárhova megy Nyehlu­­dov, mindenütt ugyanazokat a karrierista, a nép sorsával semmit sem törődő, semmiféle erkölcsi korlátokat nem ismerő cári hivatal­nokokait találja. S a telisteli börtönöket, ahol bűzben és szennyben, állandó megalázások­­ közepette sínylődnek a «kárhozottak» tízezrei.­­ A látottak alapján Ny­ehludov eljut ahhoz a következtetéshez, hogy az igazi bűnösök nem azok, akik a börtönökben ülnek, hanem a fennálló társadalmi rendszer, amelynek a bűncselekmények szükségszerű velejárói. Tolsztoj halhatatlanságának egyik záloga az, hogy ki tudta fejezni a néptöme­­gek vágyait és törekvéseit, tükrözni tudta­ a bennük rejlő alkotóerőt. A dolgozó tömege­ket már nemcsak mint a kizsákmányolás ál­dozatait,­ hanem mint a történelemben döntő szerepet játszó hatóerőt ábrázolta. A «Háború és béke»-ben eddig még sosem látott szín­vonalra emelte a néptömegek ábrázolását. «A nép történetét akartam megírni» — mondta Tolsztoj is erről a művéről. Bár azok a hősök, akiket állandóan szerepeltet, nem tartoznak közvetlenül a nép körébe, Tolsztojnak sikerült végigvinnie feladatát a regény minden egyes fejezetén. Andrej Bol­­konszkij és Pierre Bezuhov jellemének fej­lődése, világnézetének és erkölcsi világának megtisztulása a néppel való szoros kapcso­latok eredménye. Azzal, hogy fejlődésüknek ilyen irányú történetét Tolsztoj a cselek­mény egyik fontos részének tette meg, si­került még jobban kihangsúlyoznia a nép­ben rejlő hatalmas erkölcsi értékeket és azok jótékony hatását az egyének és a tár­sadalom életére. Tolsztoj csak azokkal az alakjaival rokonszenvez, akik közel állnak a néphez és — éppen ezért — meg tudták őrizni jellemükben a legnemesebb emberi tulajdonságokat. Ilyen értelemben lett a «Háború és béké»-ben népi a nemesi szár­mazású Natasa Rosztova s Kutuzov alakja is. "Tolsztoj nagy érdeme, hogy nem elégedett meg a nép erkölcsi erejének csupán közve­tett ábrázolásával. Magához a néphez for­dult, a népi hősök egész sorát vonultatta fel s bennük mutatta meg a francia betola­kodók felett aratott győzelem mozgató rugóit. Tolsztoj ezeknek a hősöknek regényében egész — szinte különálló novelláknak is beillő — fejezeteket szentel. Ezeknek a fe­jezeteknek (amelyeknek mindegyikében más és más oldalról világítja meg a hazáját vé­delmező egyszerű orosz emberek nem­zeti öntudatát, kifogyhatatlan erejét és ter­hetetlen keménységét) összessége al­kotja a «Háború és béke» tulajdon­képpeni cselekményét. A népből ki­emelt hősöket — gondoljunk itten akár Tu­sin, akár a parasztból lett partizán, Scser­­batij alakjára — Tolsztoj a művészi ábrá­zolás ugyanolyan igényével jeleníti meg, mint központi alakjait. A mind egytől-egyig kitűnően egyénített figurák, eleven alakok, akiket az olvasó szinte maga előtt lát. Ha­ elolvastuk például a «Háború és bék­é»-nek azt a részét, ahol Scserbatijt szerepelteti az író, úgy érezzük, hogy ismerőseink száma eggyel szaporodott. Emlékszünk jellemző mozdulataira, kedvenc kifejezéseire. De az olvasó nemcsak arról kap képet, hogy milyen volt külsőleg ez az egyszerű partizán, ha­nem belelát lelkivilágába és gondolataiba, megismeri egész jellemét. Tolsztoj azzal, hogy maguknak a paraszti alakoknak az áb­rázolásával feltárta az orosz muzsik er­kölcsi ideálját, politikai nézeteit, egész élet­­szemléletét, nagy irodalmi és ugyan­akkor társadalmi és politikai tettet vitt vég­be. Először mutatja meg ilyen teljességgel az orosz paraszt igazi arculatát, erényeivel és hibáival együtt. «Eddig a grófig (Tolsz­tojig) nem volt igazi muzsik az­­irodalom­ban» — mondotta róla Lenin, írói munkásságát — kezdve az egyes művek eszmei mondanivalójától a művészi for­ma részletkérdéseiig — a tudatos keresésnek, a teljesebb és nagyobb értékű munkára való törekvésnek szelleme hatotta át. Ha végig kö­vetjük írói és emberi fejlődését, azt látjuk, hogy a társadalmi haladás minden lényeges mozzanata egy-egy lépést jelentett előre vi­lágnézetében, s egyúttal művészetében is. Csodálatos lelki intenzivitás, töprengés és örökös nyughatatlanság jellemzi őt, a gondol­kodót; ez a szenvedélyes keresés, fáradhatat­lan kísérletezés és szigorú önbírálat jellemzi őt, mint a művészi szó nagy mesterét is. Azt tartotta, hogy minden nagy írónak ki kell for­málnia a maga sajátos egyéni hangját, ere­detinek kell lennie, nemcsak az ábrázolt té­mák vagy azok megvilágítása, hanem a mű­vészi forma tekintetében is. Szinte nincs olyan területe az elbeszélő irodalomnak, ahová ne vitt volna be új szint vagy árnyalatot, amely­nek ne tágította volna kifejező lehetőségeit. Nincs még egy írói alkotás, amely például a cselekmény sokrétűsége és ugyanakkor szi­gorú kompozíciós egysége és drámaisága szempontjából vetekedhetne a «Háború és béke»-vel. A cselekmény roppant bonyolult­sága, annak megannyi, szerteszéjjel ágazó (s a végső soron mégis egy, a regény alap­gondolata által meghatározott közös révbe torkoló) fő- és mellékvonalai lehetővé tették, hogy Tolsztoj a­­valóságot olyan szélességben és mélységben ábrázolja, amelyre addig nem volt példa Új színvonalra emelte a portrét, a­ tájleírást és a szépirodalom egyéb művészi eszközeit is, messzemenőleg növelve azok funkcióit.­­Tolsztojnak, a művészi forma nagy mesterének azonban mégsem ezek a leg­sajátosabb vonásai. Az, ami meglepte, kor­társait, és még ma is páratlan a maga­ nemé­ben, az csodálatos lélekábrázoló ereje. A lé­lektani elemzés, mint az irodalmi alakok áb­rázolásának, szemléletesebbé tételének egyik rendkívül fontos eszköze, egyetlen más író művészetében sem ért el olyan teljességet és mélységet, mint Tolsztoj alkotásaiban. Tolsz­toj, mint az emberi lélek nagy ismerője, vé­gig tudta kísérni és ábrázolni tudta a lélek­tani folyamatokat, teljes bonyolultságukban, dialektikus ellentmondásaikban,sokszor szin­te hihetetlennek látszó, de a valóságban mégis törvényszerű és az adott körülmények között szigorúan meghatározott fordulatokkal. Néz­zük például Anna Karenina alakját. Anna jellemének fejlődése mint a helyzeté­ből adódó, állandóan fokozódó ellentmondá­sok harca megy végbe. Már a regény elején — főbb körvonalaikban — adva vannak ezek az ellentmondások: Anna lenyűgöző szépség, környezetéhez viszonyítva ragyogóan művelt és önállóan gondolkodik. Ugyanakkor egy magasrangú, de sivárlelkű és öregedő cári hivatalnok felesége, akihez csak a megszokás fűzi, és az, hogy gyermeke van tőle. Anná­ban tehát szükségszerűen megjelenik az elé­gedetlenség érzése: szeretni akar és boldog akar lenni. De egyelőre sikerül visszafojtan­i meg-megújuló vágyait; azzal áltatja magát, hogy majd az anyaság érzése kárpó­tolja őt. Vronszkij megjelenése azon­ban megbontja­­ viszonylagos lelki egyensú­lyát. S így tovább, az ellentmondások egész sorozata közben fejlődik előre Anna alakja. S éppen azért, mivel nem kiagyalt ellentmon­dások ezek, hanem a valóság törvényszerűsé­gének tükröződései, nemhogy nem bontják meg Anna jellemének egységét, de hitelt és meg­győzőerőt kölcsönöznek neki. A tolsztoji jellemeknek ez a sokoldalúsága egyike a klasszikus irodalom fontos hagyomá­nyainak, amelyeket alkotó módon el kell sa­játítania a haladó irodalomnak. A mai ma­gyar írók, akik előtt az a nemes feladat áll, hogy a jellemek hamis egyszerűsítése nél­kül, sokoldalúan ábrázolják új életünk po­zitív hősét, megmutassák ennek a hősnek rendkívül gazdag lelkivilágát, belső életének szépségét és erejét — különösen sokat ta­nulhatnak Tolsztojtól. Tolsztoj művészete az ig­azság szere­­tetének, a valósághoz való hűségnek és az ettől elválaszthatatlan írói becsületességnek, a nép mellett való szenvedélyes kiállásnak eleven példája. Magas eszmei és művészi színvonalú alkotásai az emberiség legbecse­sebb kultúrértékei közé tartoznak. A mély emberszeretetre, a kizsákmányolás és él­ős­­diség gyűlöletére tanítanak bennünket; ugyanakkor a művészet varázserejével hat­nak ránk, gyönyörködtetnek, csiszolják íz­lésünket, és fogékonyabbá tesznek az élet és valóság szépségei iránt. Ezért szereti Tolsztojt az egész haladó emberiség, ezért oly népszerű Tolsztoj a mi­ hazánkban is. Héra Zoltán SZABAD NÉP Épü­l az ország legnagyobb mezőgazdasági technikuma Évről évre mind több tanuló iratkozik be a mezőtúri mezőgazdasági gépészeti és növény­­termelési technikumba, ahonnan mint a me­zőgazdasági termelés elméletileg és gyakorlaa­tilag képzett szakemberei kerülnek ki a ter­melőszövetkezetekbe, állami gazdaságokba, gépállomásokra. Jelenleg több épületben fo­lyik az iskola három első, három második és két harmadik osztályának tanítása­, de a tech­nikum még ebben az évben átköltözik a most épülő, modern épületcsoportba. Az új épület­ben elkészült a technikum tanműhelye, ahol különböző szerszámgépek várják a tanulókat. Szerelőcsarnok, hegesztőműhel­y, kovácsmű­­hely is épül itt, s a tanműhelyben a tanulók megismerkednek majd az összes korszerű me­zőgazdasági gépekkel. December 1-re elkészül az új tanépület is, tizenkét tanteremmel, kor­szerűen felszerelt laboratóriumokkal és be­mutatótermekkel. Az új épületben mintegy hatszáz diák tanulhat. Később felépül majd a modern diákotthon, s a tervek szerint sport­telepet is létesítenek a technikum mellett. A mintegy tízmilló forintos beruházással épülő új középiskola az ország legnagyobb és legmodernebb mezőgazdasági technikuma lesz. (MTI) A Balaton mellett és Hajdúszoboszlón már készülnek a téli üdülésre A Balaton partja még a nyári üdülők vi­dámságától hangos, de a SZOT területi ki­rendeltségén, a kulturális, élelmezési és egyéb intézményekben már azon dolgoznak, hogy télen is minél több dolgozó részére biztosítsák a balatoni üdülés szépségeit. A télen a Balaton mellett, a hévízi, bala­tonfüredi és más üdülőkben csaknem két­­szer annyian tölthetik szabadságukat, mint egy évvel ezelőtt. Szórakozási lehetőség télen is bőven van itt. A SZOT korcsolyákkal, ródlikkal, szánkók­ kal­­sakkal és sokféle társasjátékkal bővíti a téli üdülők felszerelését, s ezenkívül az üdülő dolgozók pihenését színházi és filmel­őadások­­ka­l teszi változatossá. A SZOT hévízi üdülőszanatóriumában szep­tember közepére elkészül a második, gyógy­vizű zárt medence, s tornatermet is létesíte­nek, ahol szaktanár vezetésével végzett gyógytorna-gyakorlatok segítik majd elő az izületi bántalmaikban szenvedők gyógyulását. A hajdúszoboszlói gyógyfürdő szintén felké­szül arra, hogy a­ tél folyamán is sok dolgo­zónak adja vissza egészségét. A fedett meden­cében már elvégezték az összes javításokat. A gyógyfürdőben, ahol a nyári hónapokban egy-egy csoportban 1500 dolgozó üdülhetett, a tél folyamán kéthetenként 600 személy szá­mára biztosítanak helyet. (MTI) Megkezdődött a tanév az Eötvös loránd Tudományegyetem nyelv­és irodalomtudományi karának újságíró szakán Népi demokráciánk gyors fejlődése tette szükségessé és lehetővé, hogy a magyar sajtó számára egyetemi képzés útján neveljenek újságírókat, akik a magyar nyelv és iro­dalom területén jártasak és eredményes munkát végezhetnek majd a magyar sajtó különböző posztjain. Az újságíró-szakon a felvételi vizsgák már megtörténtek és hatvan hallgató kezdte meg tanulmányait. (MTI) Kinevezések A Magyar Népköz­társaság Elnöki Tanácsa Horváth Imre rendkívüli követet és megha­talmazott minisztert felmentette a londoni magyar követség vezetése alól és megbízta a prágai magyar követség vezetésével. Az Elnöki Tanács egyidejűleg felmentette Katona János rendkívüli követet és megha­talmazott minisztert a stockholmi­­magyar követség vezetése alól és megbízta a lon­doni magyar követség vezetésével. (MTI) SZERDA, 1953 SZEPTEMBER 9 .A gorzsai állami gazdaság dolgozóinak ígérete: „Határidő előtt fejezünk be minden őszi munkát!“ Mi, a gorzsai állami gazdaság dolgozói nagy m­egü­tésedéssel fogadtuk a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának és a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezető­ségének az árleszállításról szóló határoza­tát. A mi gazdaságunk is hozzájárult ahhoz, hogy pártunk és kormányunk csökkenteni tudta az árakat. Az idén nyáron 625 hold­ról 11 mázsás helyett (ennyi volt a tervben) holdanként 15 mázsás búzatermést takarítot­tunk be. Most ősszel is jó munkával akarjuk a­ termést növelni, hogy segítsük pártunk és kormányunk céljainak megvalósítását. Az elmúlt napokban elhatároztuk, hogy az őszi szántás-vetéssel a minisztertanács határozatában megjelölt határidő előtt vég­zünk. Gazdaságunknak az ősszel 975 holdat kell bevetnie, ebből 765 hold búza­ ,210 hold őszi takarmánykeverék. A 975 holdon előhántós ekével, készítjük elő a talajt, az eke után fogasolunk és gyűrűshengert is használunk, hogy jövőre könnyen dolgozhasson gabona­tábláinkon a kombájn. A munka minőségét azok a traktorosok ellenőrzik, akik jövőre ezeken a­ területeken dolgoznak kombájnok­­kal. A búzát keresztsorosan vetjük el. Vi­gyázunk arra, hogy a mag négy-öt centi mélyre kerüljön. A vetést október 31 he­lyett október 15-re befejezzük, a takarmány­keveréket pedig október 10-re vetjük el. Gazdaságunknak az idén 1194 hold föl­det kell mélyen felszántani. Megfogadjuk, hogy a mélyszántást november 30 helyett november 10-ig befejezzük. Ezért megszer­vezzük erőgépeinknél a­ kettőt a műszakot. Traktorosaink megfogadtak, a napi normát rendszeresen 200 százalékra teljesítik. Ahhoz, hogy a szántást-vetést a válla­t határidőre befejezzük, gyorsan végeznünk kell a gyapotszedéssel, a kapások és a ta­karmányfélék betakarításával. Megfogadjuk, hogy gazdaságunk 600 hold gyapotvetését szeptember 20 és október 20 között betaka­rítjuk. A takarmányrépát november 5 helyett október 20-ig felszedjük és prizmába rakjuk. Különös gondot fordítunk a silózásra. A gazdaságban 220 holdon vetettünk silótakar­­mányt. Ennek betakarítását szeptember 20-ig befejezzük. Meggyorsítjuk az istálló- és­­ műtrágyá­zást is. Az őszi keverék alá szeptember 12-ig, a tavaszi növények alá október 31-ig hordjuk ki az istállótrágyát. A kiszórt trágyát 24 órán belül beszántjuk. A műtrágyázást géppel vé­gezzük. A növénytermelő brigádok tagjai megfogadták, hogy napi normájukat 180—200 százalékra teljesítik, jó minőségű munkával. Traktorosaink meleg ruhát és esőköpenyt kapnak, hogy az éjjeli műszakban és hideg időben is dolgozhassanak. Megfogadjuk, hogy jövőre még nagyobb terméseredményeket érünk el, hogy ezzel is elősegítsük dolgozó népünk életszínvonalá­nak állandó emelését. Szebedinszki István igazgató Gaál Veronika * Nagy Rozália párttitkár al-elnök Török Sándor vezető agronómus Baán Sándor traktoros A katonai felsőbíróság ítélete imperialista kémek bűnügyében A katonai felsőbíróság ítéletet hozott Koltai László, Czajlik Alajos és Németh La­jos ügyében. Koltai László kulákszármazású, volt ma­lomtulajdonos kiszökött az országból, majd egy idegen, imperialista hatalom kémszer­vezetének ügynökeként titokban újból visz­­szatért Magyarországra. Itthon kémkedést folytatott és másokat is kémtevékenységbe szervezett be. Az ország területére való tit­kos behatolása alkalmával Koltai egy határ­­őrt lelőtt, egyet pedig megsebesített. A kém­kedésen kívül Koltai rendszeresen foglalko­zott embercsempészéssel is. Koltaival együtt résztvettek a kémkedés­ben és az embercsempészésben Czajlik Alajos, volt horthysta főtisztviselő és Né­meth Lajos kulák. Ez utóbbi ugyancsak külföldre szökött , onnan kémfeladattal tért vissza Magyarországra. Elfogatásakor egy rendőrt pisztolylövéssel életveszélyesen, egyet pedig súlyosan megsebesített. A katonai felsőbíróság Koltai Lászlót, Czajlik Alajost és Németh Lajost kötél általi halálbüntetésre ítélte. Az ítéletet az elítélteken végrehajtották. (MTI) A magyar írók és újságírók Fucsik-emlékünnepélye Julius Fucsiknak, a csehszlovák nép és a­ nemzetközi munkásmozgalom hős harcosá­nak mártírhalála 10. évfordulóján, kedden délelőtt a Magyar Hók Szövetsége és a Ma­gyar Újságírók Országos Szövetsége a MÚOSZ székházában emlékünnepélyt ren­dezett. Az ünnepségen megjelent Stefan Major, a Csehszlovák Köztársaság budapesti követe és­­több más baráti áll­am budapesti követségének képviselője. Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyet­tesnek, a Magyar Újságírók Országos Szö­vetsége elnökének megnyitó szavai után Illés Béla Kossuth-díjas író mondott emlék­beszédet. Beszéde után Palotai Erzsi előadóművész­­nő megrázó erejű részletet adott elő Julius Fucsik «Üzenet az élőknek» című börtön­naplójából. Felszólalt az emlékünnepélyen Ctibor Shm­­­iczky szlovák költő, a Szlovák írószövet­ség főtitkára is. — Az a tény is — mondotta — hogy ma a testvéri Magyarország fővárosában Fucsik hősi életét és munkásságát ünnepeljük és hogy én, a szlovák nép fia, Petőfi és József Attila nyelvén szólhatok itt — azoknak a gondolatoknak győzelme, amelyekért Julius Fucsik is harcolt. Új, szocialista nemzedé­kek viszik szét tüzének lángjai és szétter­jesztik a népek között, nemcsak földgolyónk napos oldalán, hanem ott is, ahol az emberi arcra ma még a­ megaláztatás árnyéka esik. Az emlékünnepély alkalmából a Magyar Írók Szövetsége és a Magyar Újságírók Or­szágos Szövetsége táviratot intézett a cseh­szlovák író- és újságírószövetséghez. Befejezésül dokumentumfilmet mutattak be Julius Fucsik életéről. (MTI) Értelmiségi nagygyűlés lesz a Tudományos Munkások Világszövetségének budapesti közgyűlése alkalmából A Műszaki és Természettudományi Egyesü­letek Szövetségének Rudas László­ utcai szék­­­házában már folynak az előkészültek a­ Tu­dományos Munkások Világszövetségének (TMV) szeptember 12—14-ig Budapesten tar­tandó harmadik közgyűlésére. A világszövetséghez tartoznak a Szovjet­ünk­ Kulturális M­unkásainak Szakszervezete, a Kínai Tudományos Egyesületek Szövetsége, a Brit Tudományos Munkások Társaságai, az Amerikai Tudományos Munkások Társasága, a Francia Tudományos Dolgozók Egyesülete, Bulgária, Csehszlovákia, Dánia, India, Pa­kisztán, Lengyelország tudományos szerveze­tei. Hazánkat a Műszaki és Természettudo­mányi Egyesületek Szövetsége képviseli a TMV­-ben. A TMV közgyűlése alkalmából a közgyű­lés rendezősége az Országos Béketanáccsal együtt 15-én az Erkel Színházban (volt Vá­rosi Színház) értelmiségi nagygyűlést rendez. A közgyűlésen részvevő világhírű tudósok a közgyűlés után számos tudományos elő­adást tartanak. Tgy J. D. Crowth­er, a Tudo­mányos Munkások Világszövetségének fő­titkára a XX. század angol tudósairól, dr.

Next