Szabad Nép, 1953. szeptember (11. évfolyam, 244-273. szám)
1953-09-09 / 252. szám
A komlói új Kossuth-akna Egy évvel ezelőtt történt _ Már befejezéséhez közeledett a nagyteljesítményű II-es akna építése. De ez sem volt elég: a Sztálin Vasmű kétszer annyi kokszolható feketeszenet vár, mint amennyit a II-es akna adni tud — méghozzá sürgősen, egy éven belül. A mérnökök, üzemvezetők, pártfunkcionáriusok zajongva gyűltek a tröszt előadótermébe, hogy megbeszéljék ezt a feladatot. Többen mérgesen kifakadtak. — Ne kívánjanak tőlünk lehetetlent! Egyesek — mint a főmérnök helyettese is — csak szították a hangulatot, mintha olajat akarnának önteni a tűzre. — Adjanak rá több pénzt meg munkaerőt! — mondták. Valójában senki sem tudta, mi következik. Egy fiatal technikus fejtegetni kezdte, hogy a feladatot csakis egy másik, hasonló teljesítőkényességű akna megépítésével oldhatják meg. De mindjárt a torkáral forrasztották a szót. — Elment az esze?! Egy új akna építése három évig is eltart! Ekkor előlépett két mérnök, Benkő Antal és Fekete István, s egy merész tervet adott elő: — A feladat megoldható! Egy év alatt át kell építeni nagyteljesítményűvé a régi Kossuth-aknát. Erre a javaslatra elállt az emberek lélegzete, hogy azután az ellenvetés árjal még nagyobb, hevesebb erővel csapjon fel a két mérnök felé. — Hogyan?... Mikorra?... Ez lehetetlen!— próbálták őket lehurrogni. — Ismerik maguk a Kossuth-aknát? — gúnyolódtak. A két mérnök azonban nem adta fel a harcot. Volt ott egy-két ember, akit a javaslat töprengésre késztetett. Hátha sikerül! A Kossuth-aknára gondoltak, de,még a legmerészebbek is elborzadtak. Négyszáz méter mély, négyszög alakú, fával beácsolt, roskatag akna. Eddig ezen szállították felszínre a szenet: 50—60 vagonnal naponta. Többet nem bírt el. Még 1915-ben készítették, azóta elöregedett, vezérlécei eltöredeztek, az oldalak beomlottak, s előtört a víz. A bányaácsok vasárnaponként nyaktörő munkával javították. Ehhez hozzányúlni, lebontani a tornyot, kiszedni az elkorhadt deszkákat, több méterrel kibővíteni, modern téglafallal, berendezéssel ellátni — egy év alatt újjávarázsolni a régi «kutat»: hatalmas, ezer veszélyt jelentő munka. De ha sikerül, időt, életet nyernek vele. Hát sikerülnie kell! — De ki vállalja, ki meri elvállalni a munkát? S ekkor megszólalt fenn az udvarban a hangoshíradó és szerte repítette a hírt: az új II-es akna készítői, Róth Károly munkaérdemi rendes sztahanovista aknász vezetésével, egy műszak alatt 32 vezérlécet építettek be. Országraszóló rekord! Mintha csak azt harsogta volna: — íme, itt az az ember, akire nyugodtan rábízhatják a munkát! Róthot azonnal hivatták a tröszthöz. Úgy állt ott a terem közepén, agyagfoltos, kék overálban, sáros gumicsizmában, bányászsapkában, ahogy feljött az aknából. Benkő Antal és Fekete István mérnökök eléje terítették a már hevenyében papírra vázolt tervet. Róth nem most mélyített először aknát életében: eddig már tizennyolc akna elkészítésében vett részt. Tudta, mit jelent az aknamélyítés, szerette is nagyon , de ilyen munkáról, mint ez a mostani, még nem hallott. Annyira hihetetlennek tűnt előtte a terv, hogy újból elmagyaráztatta magának. Egyszerre három brigád dolgozzon három munkahelyen, egymás felett a négyszáz méter mély aknában? Ugyanannyi munkahelyre a legkülönbözőbb utakon odavinni az anyagot: téglák ezreit, többszáz mázsa cementet, keretvasakat, biztonsági gyűrűket? S mindezt egy év alatt? Hiszen csak téglából annyit kell befalazniok, hogy felépíthetnének belőle egy kisebb falut. Nagyon merész terv — csaknem kivihetetlen. Honnan vegyék ehhez a tapasztalatokat? A hazai bányászat története nem ismer ehhez hasonlót. Vagy nekivágjanak saját maguk? Van hozzá erejük? S Róth, a brigádjaira gondolt: vájjon mit mondanának ők? Mélyet lélegzett. — Én bízom benne, de előbb megbeszélem a brigádokkal... Nem akara, 31 pl-es akna átadása után, Róth összegyűjtötte munkatársait. Elővette az új tervet. Sohasem kertelt, most is nyíltan beszélt. — Ez a munka elvtársak, nagyon fontos, de igen nehéz és veszélyes. — Nem először végzünk nehéz és veszélyes munkát — válaszolták a vájárok — csakhogy az idő kevés hozzá. Balázs József, a párttitkár, Rankl F.de Jazbincsek János és Farcser Antal brigádvezetők úgy látták: meg lehet kísérelni a dolgot. A többiek azonban nem nagyon hittek benne, Kiss Imre még azt is kijelentette: nem teszi kockára az életét. — Nem erőszak ez, elvtársak — mondta Balázs — aki hisz benne, az marad. Róth eléjük terítette a tervvázlatot. — Ez az első szakasz — mondta — 96 méter, omlós, vizes homokkő. Közvetlent az aknatorony alatt 10 méter vastag téglafal. A második szakasz 210 méter ugyanolyan homokkő, de percenként 250—300 liter víz is zubog. A harmadik szakasz sem különb. A vájárok között élénk vita kerekedett, majd Rank Ede brigádvezető az első szakaszra mutatott.• Ez a mi brigádunké! Jazbincsek János a másodikat, Farcser Antal pedig a harmadik szakaszt választotta. Munkához láttak. Először megépítették a biztonsági hidakat. Négyet egymás fölé, négy helyen zárták el velük az aknát. Erre hullott bővítéskor a kifejtett meddőkőzet. Utána három, úgynevezett lengő munkahidat építettek be: a brigádok tagjai ezen állva bővítették az aknát, erről építették az új téglafalat, emelték be a vastraverzeket. S akkor megindult a bővítés: a három munkahelyen egyszerre dörögtek föl a fejtőkalapácsok, fúrógépek, hogy azután megállás nélkül éjjel-nappal hallassák hangjukat. Először az akna egyik oldalában kifejtettek egy kétméteres részt. Utána iderakták az új falat. Azaz csak rakták volna, mert alig félórás falazás után kiderült, nincs tégla. Károlyi Imre lőmester mérgesen szaladt a felvigyázóhoz. — Miért nincs tégla? Odalenn áll a munka! — Nem küldtek a külszínről — volt a rövid válasz. A lőmester Róth átmásszal együtt ment el a tröszthöz, téglát követeltek. — Mit kiabálnak — fortyant fel a szállítási osztály vezetője — azt hiszik csak egyedül vannak Komlón? Írják meg a Dorogi Bányagépgyárnak, hogy kevés az üres csillénk. Ami van, az kella szénnek, nem rakhatok mindegyikbe téglát! Bármennyire érvelt is, nem volt igaza. A telepen az osztályozó mögötti térségen több csille hevert felborulva, félig megtöltve palával. De még amelyik csille befelé téglát vitt, kifelé ugyanúgy szenet is hozhatott, mert a munkahelyen az építők gyorsan kiürítették belőle az anyagot. Az aknaépítők cs a nagy huzavona után kaptak téglát. Ez visszavetette a munkát, pedig amúgy is lassan haladtak. Az omlós kőzet miatt csak kis részeket fejthettek ki egyszerre. Zuhogott a víz, csak gumiruhában dolgozhattak. Az anyagot kézzel adogatták fel a munkahídra. Mégis volt kedvük versenyezni, s a Rankl-brigád nemsokára el is érte a konok, betonba ágyazott téglafalat. Ezen állt az aknatorony. Robbantani? Kész veszedelem — a torony összeomolhat. Fejtőkalapácsokkal törték a téglát, kis rést nyitottak, s az új falba «U»-vasakat építettek be. A harc kemény volt, de a brigád győzött: a téglafalat kiszedték, átépítették — s a torony szilárdan állt.★ Tavasz volt, április, mindenki örült, csak Róth nem. Nyugtalanul járt-kelt a telepen, s egyre a napokat számlálgatta. — Kevés — dörögte, amikor az újabb 18 méteres csúcseredményt jelentették neki. Seríteni akart minden erejével. Délelőtt leállt a munkahídra az első szakaszon, délután pedig a másodikon. Ezt tette három napig. Együtt küzdött a brigáddal, együtt emelte velük magasabbra a munkahidat. Egyik nap, emelés után, Ranks keserűen kifakadt. — Csak ez az átkozott hídemelés ne lenne! Róth izgatottan felugrott. — Megvan! — kiáltotta — ez a híd húz bennünket vissza. — A többiek először nem értették, miről van szó, de azután mindnyájan igazat adtak Róthnak. A munkahíd átszerelése ugyanis 16, sőt sokszor 20 órán át is tartott. Menynyi falat bonthatnának ki, hány téglát építhetnének be ennyi idő alatt! A megoldás egyszerűnek látszott: meg kell gyorsítani az emelést. De hogyan? Róth elrohant. Bezárkózott a szobájába ? — rajzolt. Egy hét alatt elkészítette az új munkahíd tervét. Gyorsan megépítették, könnyen szerelhető vastartókkal látták el, melyet a falra fektettek.. Ez hanotta a hidat. — És mi lesz, ha nem sikerül — aggályoskodtak néhányan, mikor beszerelték. Befalazták a kibontott részt, készültek az emeléshez. Róth irányított, s 16—20 óra helyett 25 perc alatt felemelték a hidat. Abban a hónapban a brigád minden eddigi rekordot felülmúlt: 34 méter hosszúságban bővítette ki és falazta át az aknát! S 1953 május 30-án — két hónappal a kitűzött határidő előtt — az aknamélyítők jelentették: átépítették a 400 méteres aknát. ★ A külszínen ekkor már hozzáfogtak a torony és húzatógépek szereléséhez. A budapesti Dudás-üzem, a tatabányai és a komlói bányagépgyár legjobb szerelőit küldte ide. Sorra beemelték a keretvasakat, az új 1100 lóerős gépet, elektromos berendezéseket, s következett a legizgalmasabb munkárs a szegecselés. Szabó József híres brigádja fogott hozzá a dobok összeállításához. Ez máskor három hétig is eltartott, most azonban siettek: felváltva,éjtelnappal ropogtak a szegecselőgépek. A legnagyobb munka közben Virág András kétszeres sztahanovista szegecselő türelmetlenül szólt oda a fiatal szegecsizzítónak. — Gyorsabban add, nem látod, menynyire sietek! — Ne hajtson maga engem! — vágott vissza amaz. A brigád tagjai máskor ilyen szóért keményen megorroltak, de a fiatal szegecsizzító csak néhány napja került a brigádhoz, ezért Virág nem is válaszolt neki. Hanem amikor leültek ebédelni, csencsesen beszélni kezdett: — Sok éve szegecselek már. Ajka, Padrag, Úrkút, Berente, Recsk aknatornyán kopogott a kalapácsom. Komlón nem most vagyok először, 1942-ben is szereltem itt egy légaknát. Ketten jöttünk az akkori Bamert Bányagépgyárból, Auguszt József szerelővel, aki a felszabadulás után a gyár párttitkára lett. Megérkezünk az állomásra, lerakjuk a csomagot, odaáll két csendőr. — Maguk szerelők? Maguk jöttek Pestről? — kérdezik. — Igen, mi volnánk azok — mondjuk. — Na, akkor feltűnés nélkül kövessenek! A katonai parancsnokságra vittek bennünket. Amint ülünk a várakozóban, bejön egy katona s elkiáltja magát: «Vigyázz!» Erre belép egy százados — s mert nem álltunk fel — egyenesen nekünk ront: — Maguk nem voltak még katonák? Majd itt megtanulják, hogy mi a rend! Előhúzott egy gépelt papírt. Az állt rajta: nem fogunk politizálni, nem lógunk a munkából, nem szervezünk semmit. — írják alá — mondja. Auguszt el akarja olvasni, de a százados ráförmed: — Ne sokat olvasson, írja alá! Másnap munkához láttunk. Amikor szerettem, hátranéztem: mögöttem ott állt egy őr, feltűzött szuronnyal. Akkor kellett volna ott lenned pajtás — akikor nem siettem. Pedig, de szerettem volna mielőbb hazakerülni. A brigád tagjai nem szóltak semmit, de aznap sűrűbben érkeztek Virághoz a szegecsek. Öt nap alatt bekalapálták a 3500 szegecset a dobba.★ Az »íj Kossuth-akna — amelynek gyors átépítését sokan lehetetlennek tartották — határidő előtt elkészült. S a nép köszönetét fejezte ki a hős építőknek: az akna átépítése idején is és most a bányásznapon jutalmakat, sztahanovista okleveleket, elismerést kaptak. Hármukat a Magyar Dolgozók Pártja tagjelöltjének vette fel. Munkájukat dicsérve, a várost körülölelő hegykoszorú tetején most már két torony áll. Az új toronyban is forognak már a kerekek, suhan a mélybe a szállítók is. A torony csúcsán fodrozza a szél a vörös zászlót, amely az aknaépítő munkások dicsőségét, az új Komló építőinek nagyszerű tetteit hirdeti. S. Nagy Sándor LEV NYIKOLAJEVICS TOLSZTOJ Százhuszonöt évvel ezelőtt születet az orosz nép nemzeti büszkesége, a világirodalom egyik legnagyobb alakja, Lev Nyikolajevics Tolsztoj. Az orosz kritikai realizmus, amelynek alapjait Puskin és Gogol rakták le és amelynek rendkívüli szerep jutott a szocialista realizmus előkészítésében, Tolsztoj művészetében érte el tetőfokát, írói alkotásai halhatatlan értékű ábrázolásban mutatták meg az orosz nép életének nagy igazságait, annak arculatát és jellemét. Lenin, aki először értékelte tudományosan Tolsztoj írói munkásságát, írta róla: «... annyi nagy kérdést tudott Tolsidoj felvetni munkáiban, olyan művészi erőigl tudott emelkedni, hogy alkotásai a legelső helyek egyikét foglalták el a világ szépirodalmában». S alkotó ereje «... egy lépést jelentett előre az egész emberiség művészi fejlődésében». Lenin Tolsztojt az 1905-ös orosz polgári demokratikus forradalom tükrének nevezte. Tolsztojt az a hatalmas népmozgalom emelte szárnyaira és nevelte a kritikai realizmus nagy írójává, amely már jóval a forradalom előtt kezdődött és amely végül is az orosz uralkodó osztályok elleni nyílt fegyveres felkeléshez vezetett. Tolsztoj akkor írta legnagyobb alkotásait, amikor az 1861-es ,jobbágyfelszabadulás után fejlődésnek indult orosz kapitalizmus egymásután törte össze a régi életformákat. A kapitalizmus gyors fejlődése, a velejáró társadalmi ellentmondások, különösen a paraszti tömegekben éreztették hatásukat, amelyek épp hogy csak megszabadultak a jobbágyi kötelékektől, s máris egy új ragadozó, a tőke karmaiba kerültek. Az elszegényedés, a földnélküliség, a pénz és az uzsoratőke cinikus uralma, az önkényuralmi rendszer népellenes intézkedései hatalmas tiltakozást váltottak ki az orosz népből elnyomói ellen. Tolsztoj, aki egész élete folyamán élénk figyelemmel kísérte a társadalmi fejlődést és a dolgozó nép sorsát, szükségszerűen szembetalálta magát ezekkel a problémákkal és a reá jellemző szenvedélyességgel kereste az utat megoldásukhoz. Alig van munkája, melyben fel ne vetné korának nagy társadalmi kérdéseit. Nem volt forradalmár, de hatalmas életműve elválaszthatatlan a cárizmus alapjai ellen folytatott tudatos harctól. Maga Tolsztoj írtai egyik levelében 1905-ben: «Nekem ebben a forradalomban hivatásom van, amit önként vállaltam magamra: a százmilliós földművelő nép ügyvédje vagyok. Minden olyant, ami hozzájárul vagy hozzájárulhat ahhoz, hogy neki jobb sorsa legyen, örömmel veszek. Minden olyannal, ami ellene mond ennek a célnak, nem értek egyet. Az orosz forradalom kérdéseiben gyökerezik Tolsztoj műveinek eszmei mondanivalója, annak minden lényeges mozzanata. Tolsztoj az irodalomban, s a politikai és ideológiai harc porondján is mint a kapitalizmus gyors fejlődésétől sokat szenvedő paraszti tömegek képviselője és szószólója lépett fel. A múlt század 70-es évei végén nyilvánvalóvá vált előtte, hogy az uralkodó osztályok nem akarják és az adott társadalmi rendszer keretében nem is lehet megszüntetni a néptömegek nyomorát és jogfosztottságát. Végleg szakított a kizsákmányoló osztályokhoz fűződő kapcsolataival és átállt a fennálló uralmi rendszerrel elégedetlen parasztmilliók oldalára. Ennek a parasztságnak a szemszögéből vizsgálja a tőkés társadalom fejlődését és bírálja a kapitalizmus egész rendszerét, Lenin megállapítja, hogy Tolsztoj munkáiban kifejeződött «a paraszti tömegmozgalmak ereje... Heves, szenvedélyes, nem ritkán kíméletlenül éles tiltakozása" az állam és a rendőri — hivatalos egyház ellen a primitív paraszti demokrácia érzületét szólaltatja meg, amelyben a feudalizmus, a hivatalnoki önkény és rablás, az egyházi jezsuitizmus, csalás és ámítás századai rengeteg elkeseredést és gyűlöletet halmoztak fel. Tolsztoj, mint az orosz polgári demokratikus forradalom tükre, belevitte műveibe a korabeli orosz parasztság ideológiai és politikai nézeteinek gyenge oldalait is. A parasztság politikai tájékozatlanságát és tapasztalatlanságát, a cárizmus elleni nyílt felkeléstől való félelmét tükrözték Tolsztoj eszméi és tanításai, az úgynevezett «tolsztojanizmust. Nem ismerve a történelmi fejlődés objektív törvényszerűségeit, Tolsztoj szubjektív elképzelésekre alapuló recepteket gyártott és hirdetett a társadalmi bajok orvoslására. Ahelyett, hogy a néptömegek forradalmi fellépésében kereste volna a szabadsághoz vezető utat, passzivitásra hívta fel őket. Jelszavai («ne állj ellent a gonosznak» stb.) amelyeknek Oroszországban nagyszámú követője akadt, az elnyomó osztályok malmára hajtották a vizet; megvalósításuk annyit jelentett volna, mint lefegyverezni a kizsákmányolt milliókat. A történelem, a maga vaslogikájával bebizonyította, a tolsztojanizmus tarthatatlanságát. Minél jobban távolodunk a kortól, melyben ezek az eszmék gyökereztek, annál inkább gyengül Tolsztojnak, a vallásos prédikátornak a hangja, s annál nagyobb és méltóságosabb lesz Tolsztojnak, a nagy írónak, az elnyomottak és kizsákmányoltak szószólójának, a feudalizmus és kapitalizmus kiengesztelhetetlen ellenségének alakja. Nem elégedett meg az orosz f€Udál-i kapitalizmus egyes jelenségeinek bírálatával. Művet a cárizmus egész rendszere ellen indítottak kíméletlen és meg nem alkuvó, életre-halálra menő hadjáratot. Ezekre szedte szét ezt az általa oly mélyen gyűlölt társadalmi rendszert. Kezdve a családtól a legfelső államapparátusig, mély vizsgálatnak vetette alá a korabeli orosz társadalom életének összes intézményeit és megnyilvánulásait, kimutatva bennük a fertőzöttség félreismerhetetlen jeleit. Tolsztoj munkái szemléletes képet festettek mindenekelőtt a korabeli orosz társadalom egyik leglényegesebb vonásáról, arról a nagyfokú gazdasági és politikai egyenlőtlenségéről, amely fennállott az uralkodó osztályok és a dolgozó népmilliók között. Regényeiben hol itt, hol amott bukkannak elő éhező, nincstelen parasztok alakjai, s mondják el panaszaikat, melyeknek mindegyike vádirat és élő tiltakozás a társadalmi igazságtalanság ellen. A tolsztoji regényalakok közül az olvasók emlékezetébe mélyen belevésődik például annak a parasztnak az alakja, aki már 6 hónapja a börtönben ül, mert — hogy a családja meg ne fagyjon —kiváltott egy csenevész nyírfát a földesúr erdejéből. («Feltámadás») «A felvilágosodás gyümölcseiben» a parasztok elpanaszolják, hogy annyi földjük sincs, hogy a «tyúkocskákat» kiereszthessék a szabadba. A 61-es reformot követő korszak hű társadalomrajza bontakozik ki az ilyen jelenetekből. Tolsztoj bemutatja, hogy a kapitalizmus fejlődésének minden egyes lépéshez a csődbehajtott és mindenéből kifosztott parasztság millióinak könnye és szenvedése fűződik. Ugyanakkor felháborodással beszél a «piperkőc és hájas kupecekről», akik megtollasodtak és máris uraiknak képzelik magukat; az arisztokratákról, akik arcátlanul rakják zsebre és könynyelműen szórják szét a parasztoktól kiszipolyozott pénzt. A népnyomor és az uralkodó osztályok dúsgazdag életének szembeállítása mellett Tolsztoj bírálatának — különösen művészetének utolsó korszakában — állandó tárgya a kapitalista államgépezet és annak hű szövetségese, a hivatalos egyház leleplezése. Tolsztojnak ez a kritikája, aFeltámadásában éri el tetőfokát. A regény főhősét Nyehludovot Tolsztoj végigvezérli a bürokrácia útvesztőin, kezdve a fényűző fővárosi ügyvédi fogadószobáktól, a kényszermunkára ítéltek szibériai börtöneiig. Bárhova megy Nyehludov, mindenütt ugyanazokat a karrierista, a nép sorsával semmit sem törődő, semmiféle erkölcsi korlátokat nem ismerő cári hivatalnokokait találja. S a telisteli börtönöket, ahol bűzben és szennyben, állandó megalázások közepette sínylődnek a «kárhozottak» tízezrei. A látottak alapján Nyehludov eljut ahhoz a következtetéshez, hogy az igazi bűnösök nem azok, akik a börtönökben ülnek, hanem a fennálló társadalmi rendszer, amelynek a bűncselekmények szükségszerű velejárói. Tolsztoj halhatatlanságának egyik záloga az, hogy ki tudta fejezni a néptömegek vágyait és törekvéseit, tükrözni tudta a bennük rejlő alkotóerőt. A dolgozó tömegeket már nemcsak mint a kizsákmányolás áldozatait, hanem mint a történelemben döntő szerepet játszó hatóerőt ábrázolta. A «Háború és béke»-ben eddig még sosem látott színvonalra emelte a néptömegek ábrázolását. «A nép történetét akartam megírni» — mondta Tolsztoj is erről a művéről. Bár azok a hősök, akiket állandóan szerepeltet, nem tartoznak közvetlenül a nép körébe, Tolsztojnak sikerült végigvinnie feladatát a regény minden egyes fejezetén. Andrej Bolkonszkij és Pierre Bezuhov jellemének fejlődése, világnézetének és erkölcsi világának megtisztulása a néppel való szoros kapcsolatok eredménye. Azzal, hogy fejlődésüknek ilyen irányú történetét Tolsztoj a cselekmény egyik fontos részének tette meg, sikerült még jobban kihangsúlyoznia a népben rejlő hatalmas erkölcsi értékeket és azok jótékony hatását az egyének és a társadalom életére. Tolsztoj csak azokkal az alakjaival rokonszenvez, akik közel állnak a néphez és — éppen ezért — meg tudták őrizni jellemükben a legnemesebb emberi tulajdonságokat. Ilyen értelemben lett a «Háború és béké»-ben népi a nemesi származású Natasa Rosztova s Kutuzov alakja is. "Tolsztoj nagy érdeme, hogy nem elégedett meg a nép erkölcsi erejének csupán közvetett ábrázolásával. Magához a néphez fordult, a népi hősök egész sorát vonultatta fel s bennük mutatta meg a francia betolakodók felett aratott győzelem mozgató rugóit. Tolsztoj ezeknek a hősöknek regényében egész — szinte különálló novelláknak is beillő — fejezeteket szentel. Ezeknek a fejezeteknek (amelyeknek mindegyikében más és más oldalról világítja meg a hazáját védelmező egyszerű orosz emberek nemzeti öntudatát, kifogyhatatlan erejét és terhetetlen keménységét) összessége alkotja a «Háború és béke» tulajdonképpeni cselekményét. A népből kiemelt hősöket — gondoljunk itten akár Tusin, akár a parasztból lett partizán, Scserbatij alakjára — Tolsztoj a művészi ábrázolás ugyanolyan igényével jeleníti meg, mint központi alakjait. A mind egytől-egyig kitűnően egyénített figurák, eleven alakok, akiket az olvasó szinte maga előtt lát. Ha elolvastuk például a «Háború és béké»-nek azt a részét, ahol Scserbatijt szerepelteti az író, úgy érezzük, hogy ismerőseink száma eggyel szaporodott. Emlékszünk jellemző mozdulataira, kedvenc kifejezéseire. De az olvasó nemcsak arról kap képet, hogy milyen volt külsőleg ez az egyszerű partizán, hanem belelát lelkivilágába és gondolataiba, megismeri egész jellemét. Tolsztoj azzal, hogy maguknak a paraszti alakoknak az ábrázolásával feltárta az orosz muzsik erkölcsi ideálját, politikai nézeteit, egész életszemléletét, nagy irodalmi és ugyanakkor társadalmi és politikai tettet vitt végbe. Először mutatja meg ilyen teljességgel az orosz paraszt igazi arculatát, erényeivel és hibáival együtt. «Eddig a grófig (Tolsztojig) nem volt igazi muzsik azirodalomban» — mondotta róla Lenin, írói munkásságát — kezdve az egyes művek eszmei mondanivalójától a művészi forma részletkérdéseiig — a tudatos keresésnek, a teljesebb és nagyobb értékű munkára való törekvésnek szelleme hatotta át. Ha végig követjük írói és emberi fejlődését, azt látjuk, hogy a társadalmi haladás minden lényeges mozzanata egy-egy lépést jelentett előre világnézetében, s egyúttal művészetében is. Csodálatos lelki intenzivitás, töprengés és örökös nyughatatlanság jellemzi őt, a gondolkodót; ez a szenvedélyes keresés, fáradhatatlan kísérletezés és szigorú önbírálat jellemzi őt, mint a művészi szó nagy mesterét is. Azt tartotta, hogy minden nagy írónak ki kell formálnia a maga sajátos egyéni hangját, eredetinek kell lennie, nemcsak az ábrázolt témák vagy azok megvilágítása, hanem a művészi forma tekintetében is. Szinte nincs olyan területe az elbeszélő irodalomnak, ahová ne vitt volna be új szint vagy árnyalatot, amelynek ne tágította volna kifejező lehetőségeit. Nincs még egy írói alkotás, amely például a cselekmény sokrétűsége és ugyanakkor szigorú kompozíciós egysége és drámaisága szempontjából vetekedhetne a «Háború és béke»-vel. A cselekmény roppant bonyolultsága, annak megannyi, szerteszéjjel ágazó (s a végső soron mégis egy, a regény alapgondolata által meghatározott közös révbe torkoló) fő- és mellékvonalai lehetővé tették, hogy Tolsztoj avalóságot olyan szélességben és mélységben ábrázolja, amelyre addig nem volt példa Új színvonalra emelte a portrét, a tájleírást és a szépirodalom egyéb művészi eszközeit is, messzemenőleg növelve azok funkcióit.Tolsztojnak, a művészi forma nagy mesterének azonban mégsem ezek a legsajátosabb vonásai. Az, ami meglepte, kortársait, és még ma is páratlan a maga nemében, az csodálatos lélekábrázoló ereje. A lélektani elemzés, mint az irodalmi alakok ábrázolásának, szemléletesebbé tételének egyik rendkívül fontos eszköze, egyetlen más író művészetében sem ért el olyan teljességet és mélységet, mint Tolsztoj alkotásaiban. Tolsztoj, mint az emberi lélek nagy ismerője, végig tudta kísérni és ábrázolni tudta a lélektani folyamatokat, teljes bonyolultságukban, dialektikus ellentmondásaikban,sokszor szinte hihetetlennek látszó, de a valóságban mégis törvényszerű és az adott körülmények között szigorúan meghatározott fordulatokkal. Nézzük például Anna Karenina alakját. Anna jellemének fejlődése mint a helyzetéből adódó, állandóan fokozódó ellentmondások harca megy végbe. Már a regény elején — főbb körvonalaikban — adva vannak ezek az ellentmondások: Anna lenyűgöző szépség, környezetéhez viszonyítva ragyogóan művelt és önállóan gondolkodik. Ugyanakkor egy magasrangú, de sivárlelkű és öregedő cári hivatalnok felesége, akihez csak a megszokás fűzi, és az, hogy gyermeke van tőle. Annában tehát szükségszerűen megjelenik az elégedetlenség érzése: szeretni akar és boldog akar lenni. De egyelőre sikerül visszafojtani meg-megújuló vágyait; azzal áltatja magát, hogy majd az anyaság érzése kárpótolja őt. Vronszkij megjelenése azonban megbontja viszonylagos lelki egyensúlyát. S így tovább, az ellentmondások egész sorozata közben fejlődik előre Anna alakja. S éppen azért, mivel nem kiagyalt ellentmondások ezek, hanem a valóság törvényszerűségének tükröződései, nemhogy nem bontják meg Anna jellemének egységét, de hitelt és meggyőzőerőt kölcsönöznek neki. A tolsztoji jellemeknek ez a sokoldalúsága egyike a klasszikus irodalom fontos hagyományainak, amelyeket alkotó módon el kell sajátítania a haladó irodalomnak. A mai magyar írók, akik előtt az a nemes feladat áll, hogy a jellemek hamis egyszerűsítése nélkül, sokoldalúan ábrázolják új életünk pozitív hősét, megmutassák ennek a hősnek rendkívül gazdag lelkivilágát, belső életének szépségét és erejét — különösen sokat tanulhatnak Tolsztojtól. Tolsztoj művészete az igazság szeretetének, a valósághoz való hűségnek és az ettől elválaszthatatlan írói becsületességnek, a nép mellett való szenvedélyes kiállásnak eleven példája. Magas eszmei és művészi színvonalú alkotásai az emberiség legbecsesebb kultúrértékei közé tartoznak. A mély emberszeretetre, a kizsákmányolás és élősdiség gyűlöletére tanítanak bennünket; ugyanakkor a művészet varázserejével hatnak ránk, gyönyörködtetnek, csiszolják ízlésünket, és fogékonyabbá tesznek az élet és valóság szépségei iránt. Ezért szereti Tolsztojt az egész haladó emberiség, ezért oly népszerű Tolsztoj a mi hazánkban is. Héra Zoltán SZABAD NÉP Épül az ország legnagyobb mezőgazdasági technikuma Évről évre mind több tanuló iratkozik be a mezőtúri mezőgazdasági gépészeti és növénytermelési technikumba, ahonnan mint a mezőgazdasági termelés elméletileg és gyakorlaatilag képzett szakemberei kerülnek ki a termelőszövetkezetekbe, állami gazdaságokba, gépállomásokra. Jelenleg több épületben folyik az iskola három első, három második és két harmadik osztályának tanítása, de a technikum még ebben az évben átköltözik a most épülő, modern épületcsoportba. Az új épületben elkészült a technikum tanműhelye, ahol különböző szerszámgépek várják a tanulókat. Szerelőcsarnok, hegesztőműhely, kovácsműhely is épül itt, s a tanműhelyben a tanulók megismerkednek majd az összes korszerű mezőgazdasági gépekkel. December 1-re elkészül az új tanépület is, tizenkét tanteremmel, korszerűen felszerelt laboratóriumokkal és bemutatótermekkel. Az új épületben mintegy hatszáz diák tanulhat. Később felépül majd a modern diákotthon, s a tervek szerint sporttelepet is létesítenek a technikum mellett. A mintegy tízmilló forintos beruházással épülő új középiskola az ország legnagyobb és legmodernebb mezőgazdasági technikuma lesz. (MTI) A Balaton mellett és Hajdúszoboszlón már készülnek a téli üdülésre A Balaton partja még a nyári üdülők vidámságától hangos, de a SZOT területi kirendeltségén, a kulturális, élelmezési és egyéb intézményekben már azon dolgoznak, hogy télen is minél több dolgozó részére biztosítsák a balatoni üdülés szépségeit. A télen a Balaton mellett, a hévízi, balatonfüredi és más üdülőkben csaknem kétszer annyian tölthetik szabadságukat, mint egy évvel ezelőtt. Szórakozási lehetőség télen is bőven van itt. A SZOT korcsolyákkal, ródlikkal, szánkók kalsakkal és sokféle társasjátékkal bővíti a téli üdülők felszerelését, s ezenkívül az üdülő dolgozók pihenését színházi és filmelőadásokkal teszi változatossá. A SZOT hévízi üdülőszanatóriumában szeptember közepére elkészül a második, gyógyvizű zárt medence, s tornatermet is létesítenek, ahol szaktanár vezetésével végzett gyógytorna-gyakorlatok segítik majd elő az izületi bántalmaikban szenvedők gyógyulását. A hajdúszoboszlói gyógyfürdő szintén felkészül arra, hogy a tél folyamán is sok dolgozónak adja vissza egészségét. A fedett medencében már elvégezték az összes javításokat. A gyógyfürdőben, ahol a nyári hónapokban egy-egy csoportban 1500 dolgozó üdülhetett, a tél folyamán kéthetenként 600 személy számára biztosítanak helyet. (MTI) Megkezdődött a tanév az Eötvös loránd Tudományegyetem nyelvés irodalomtudományi karának újságíró szakán Népi demokráciánk gyors fejlődése tette szükségessé és lehetővé, hogy a magyar sajtó számára egyetemi képzés útján neveljenek újságírókat, akik a magyar nyelv és irodalom területén jártasak és eredményes munkát végezhetnek majd a magyar sajtó különböző posztjain. Az újságíró-szakon a felvételi vizsgák már megtörténtek és hatvan hallgató kezdte meg tanulmányait. (MTI) Kinevezések A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Horváth Imre rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert felmentette a londoni magyar követség vezetése alól és megbízta a prágai magyar követség vezetésével. Az Elnöki Tanács egyidejűleg felmentette Katona János rendkívüli követet és meghatalmazott minisztert a stockholmimagyar követség vezetése alól és megbízta a londoni magyar követség vezetésével. (MTI) SZERDA, 1953 SZEPTEMBER 9 .A gorzsai állami gazdaság dolgozóinak ígérete: „Határidő előtt fejezünk be minden őszi munkát!“ Mi, a gorzsai állami gazdaság dolgozói nagy megütésedéssel fogadtuk a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsának és a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének az árleszállításról szóló határozatát. A mi gazdaságunk is hozzájárult ahhoz, hogy pártunk és kormányunk csökkenteni tudta az árakat. Az idén nyáron 625 holdról 11 mázsás helyett (ennyi volt a tervben) holdanként 15 mázsás búzatermést takarítottunk be. Most ősszel is jó munkával akarjuk a termést növelni, hogy segítsük pártunk és kormányunk céljainak megvalósítását. Az elmúlt napokban elhatároztuk, hogy az őszi szántás-vetéssel a minisztertanács határozatában megjelölt határidő előtt végzünk. Gazdaságunknak az ősszel 975 holdat kell bevetnie, ebből 765 hold búza ,210 hold őszi takarmánykeverék. A 975 holdon előhántós ekével, készítjük elő a talajt, az eke után fogasolunk és gyűrűshengert is használunk, hogy jövőre könnyen dolgozhasson gabonatábláinkon a kombájn. A munka minőségét azok a traktorosok ellenőrzik, akik jövőre ezeken a területeken dolgoznak kombájnokkal. A búzát keresztsorosan vetjük el. Vigyázunk arra, hogy a mag négy-öt centi mélyre kerüljön. A vetést október 31 helyett október 15-re befejezzük, a takarmánykeveréket pedig október 10-re vetjük el. Gazdaságunknak az idén 1194 hold földet kell mélyen felszántani. Megfogadjuk, hogy a mélyszántást november 30 helyett november 10-ig befejezzük. Ezért megszervezzük erőgépeinknél a kettőt a műszakot. Traktorosaink megfogadtak, a napi normát rendszeresen 200 százalékra teljesítik. Ahhoz, hogy a szántást-vetést a vállat határidőre befejezzük, gyorsan végeznünk kell a gyapotszedéssel, a kapások és a takarmányfélék betakarításával. Megfogadjuk, hogy gazdaságunk 600 hold gyapotvetését szeptember 20 és október 20 között betakarítjuk. A takarmányrépát november 5 helyett október 20-ig felszedjük és prizmába rakjuk. Különös gondot fordítunk a silózásra. A gazdaságban 220 holdon vetettünk silótakarmányt. Ennek betakarítását szeptember 20-ig befejezzük. Meggyorsítjuk az istálló- és műtrágyázást is. Az őszi keverék alá szeptember 12-ig, a tavaszi növények alá október 31-ig hordjuk ki az istállótrágyát. A kiszórt trágyát 24 órán belül beszántjuk. A műtrágyázást géppel végezzük. A növénytermelő brigádok tagjai megfogadták, hogy napi normájukat 180—200 százalékra teljesítik, jó minőségű munkával. Traktorosaink meleg ruhát és esőköpenyt kapnak, hogy az éjjeli műszakban és hideg időben is dolgozhassanak. Megfogadjuk, hogy jövőre még nagyobb terméseredményeket érünk el, hogy ezzel is elősegítsük dolgozó népünk életszínvonalának állandó emelését. Szebedinszki István igazgató Gaál Veronika * Nagy Rozália párttitkár al-elnök Török Sándor vezető agronómus Baán Sándor traktoros A katonai felsőbíróság ítélete imperialista kémek bűnügyében A katonai felsőbíróság ítéletet hozott Koltai László, Czajlik Alajos és Németh Lajos ügyében. Koltai László kulákszármazású, volt malomtulajdonos kiszökött az országból, majd egy idegen, imperialista hatalom kémszervezetének ügynökeként titokban újból viszszatért Magyarországra. Itthon kémkedést folytatott és másokat is kémtevékenységbe szervezett be. Az ország területére való titkos behatolása alkalmával Koltai egy határőrt lelőtt, egyet pedig megsebesített. A kémkedésen kívül Koltai rendszeresen foglalkozott embercsempészéssel is. Koltaival együtt résztvettek a kémkedésben és az embercsempészésben Czajlik Alajos, volt horthysta főtisztviselő és Németh Lajos kulák. Ez utóbbi ugyancsak külföldre szökött , onnan kémfeladattal tért vissza Magyarországra. Elfogatásakor egy rendőrt pisztolylövéssel életveszélyesen, egyet pedig súlyosan megsebesített. A katonai felsőbíróság Koltai Lászlót, Czajlik Alajost és Németh Lajost kötél általi halálbüntetésre ítélte. Az ítéletet az elítélteken végrehajtották. (MTI) A magyar írók és újságírók Fucsik-emlékünnepélye Julius Fucsiknak, a csehszlovák nép és a nemzetközi munkásmozgalom hős harcosának mártírhalála 10. évfordulóján, kedden délelőtt a Magyar Hók Szövetsége és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége a MÚOSZ székházában emlékünnepélyt rendezett. Az ünnepségen megjelent Stefan Major, a Csehszlovák Köztársaság budapesti követe éstöbb más baráti állam budapesti követségének képviselője. Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettesnek, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége elnökének megnyitó szavai után Illés Béla Kossuth-díjas író mondott emlékbeszédet. Beszéde után Palotai Erzsi előadóművésznő megrázó erejű részletet adott elő Julius Fucsik «Üzenet az élőknek» című börtönnaplójából. Felszólalt az emlékünnepélyen Ctibor Shmiczky szlovák költő, a Szlovák írószövetség főtitkára is. — Az a tény is — mondotta — hogy ma a testvéri Magyarország fővárosában Fucsik hősi életét és munkásságát ünnepeljük és hogy én, a szlovák nép fia, Petőfi és József Attila nyelvén szólhatok itt — azoknak a gondolatoknak győzelme, amelyekért Julius Fucsik is harcolt. Új, szocialista nemzedékek viszik szét tüzének lángjai és szétterjesztik a népek között, nemcsak földgolyónk napos oldalán, hanem ott is, ahol az emberi arcra ma még a megaláztatás árnyéka esik. Az emlékünnepély alkalmából a Magyar Írók Szövetsége és a Magyar Újságírók Országos Szövetsége táviratot intézett a csehszlovák író- és újságírószövetséghez. Befejezésül dokumentumfilmet mutattak be Julius Fucsik életéről. (MTI) Értelmiségi nagygyűlés lesz a Tudományos Munkások Világszövetségének budapesti közgyűlése alkalmából A Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetségének Rudas László utcai székházában már folynak az előkészültek a Tudományos Munkások Világszövetségének (TMV) szeptember 12—14-ig Budapesten tartandó harmadik közgyűlésére. A világszövetséghez tartoznak a Szovjetünk Kulturális Munkásainak Szakszervezete, a Kínai Tudományos Egyesületek Szövetsége, a Brit Tudományos Munkások Társaságai, az Amerikai Tudományos Munkások Társasága, a Francia Tudományos Dolgozók Egyesülete, Bulgária, Csehszlovákia, Dánia, India, Pakisztán, Lengyelország tudományos szervezetei. Hazánkat a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége képviseli a TMV-ben. A TMV közgyűlése alkalmából a közgyűlés rendezősége az Országos Béketanáccsal együtt 15-én az Erkel Színházban (volt Városi Színház) értelmiségi nagygyűlést rendez. A közgyűlésen részvevő világhírű tudósok a közgyűlés után számos tudományos előadást tartanak. Tgy J. D. Crowther, a Tudományos Munkások Világszövetségének főtitkára a XX. század angol tudósairól, dr.