Szabad Nép, 1953. november (11. évfolyam, 305-334. szám)

1953-11-24 / 328. szám

KEDD, 1953 NOVEMBER 24 SZABAD NÉP Hivatalos közlemény a Kínai Népköztársaság központi népi kormánya és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányküldöttsége között folyt tárgyalásokról Peking, november 23. (Új-Kína) Pekingben november 14 és 22 között tár­gyalások folytak a Kínai Népköztársaság köz­ponti népi kormánya és a Koreai Népi Demo­kratikus Köztársaság kormányküldöttsége kö­zött azoknak a kérdéseknek alapján, amelyek­ben Mao Ce-tung, a Kínai Népköztársaság központi népi kormányának elnöke és Kim Ir Szen, a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság Minisztertanácsának elnöke november 13-i megbeszélésén megegyezett. Jelen voltak a tárgyalásokon: A Kínai Népköztársaság részéről: Csou En-laj, a központi népi kormány népi köz­­igazgatási tanácsának elnöke, külügymi­niszter; Kao Kang, az állami tervbizottság elnöke; Teng Hsziao-ping, a népi közigaz­gatási tanács alelnöke; Li Ke-nung kül­ügyminiszterhelyettes; Je Csi-csuang, a pénzügyi és gazdasági bizottság alelnöke, külkereskedelmi miniszter és Kan Je-tao, a Kínai Népköztársaság phenjani nagykövet­ségének ideiglenes ügyvivője. A Koreai Ném­ Demokratikus Köztársaság részéről: Kim Ir Szen, a Koreai Népi Demo­kratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnöke; Pak Dep Aj, Korea Munkapártja központi bizottságának elnökhelyettese; Ho Men Hi, ai minisztertanács elnökhelyettese; Nam Ír külügyminiszter; Ten Csun Csan,ez állami tervbizottság elnöke; Jun Kong Zsin pénzügyminiszter; Kim Hot Ir vasútügyi mi­niszter; Csu Kvang Szap városépítési mi­niszter és Le Cser, a Koreái Népi Demokra­tikus Köztársaság pekingi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Részt vett a tárgyalásokon V. V. Vaszkov, a Szovjetunió pekingi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. A tárgyalásokon a Kínai Népköztársasá­got és a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saságot érintő fontos politikai és gazdasági kérdéseket vitattak meg. Peking, november 23. (Új-Kína) November­­23-án Pekingben gazdasági és kulturális együttműködési egyezményt írtak alá a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság között. A kínai és a koreai nép hagyományos, mélységes bánáti ka­pcsol­a­tainak további megszilárdítását és fejlesztését szolgáló egyezmény aláírását ba­ráti légkörben folytatott tanácskozások előz­ték meg. Az egyezményt kínai részről Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság központi népi kor­mánya népi közigazgatási tanácsának elnö­ke, külügyminiszter és koreai részről Kim Ir Szen, a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság Minisztertanácsának elnöke írta alá. A Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság között november 23-án Pekingben aláírt gazdasági és kultu­rális együttműködési egyezmény teljes szö­vege a következő: A Kínai Népköztársaság központi népi kor­mánya és a Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság kormánya úgy véli, hogy a kínai és a koreai nép szilárd alapokon nyugvó szoli­Mindkét fél leszögezte, hogy a kínai és a koreai nép nagy győzelmeket aratott az im­perialista agressziós háború ellen és a Tá­vol-Kelet békéjének védelmében vívott közös harcában és létrehozta a világ népei által hőn óhajtott koreai fegyverszünetet. A ko­reai fegyverszünet a kínai és a koreai nép szilárd szolidaritásának és a béke és demo­krácia Szovjetunió vezette tábora, valamint az összes békeszerető népek által nyújtott hatásos támogatás eredménye. A két fél teljesen egyetért abban, hogy még jobban meg kell szilárdítani és tovább kell fejleszteni a kínai és a koreai nép hagyomá­nyos, elszakíthatatlan baráti kapcsolatait, hogy védelmezzék a két ország népeinek létfontos­ságú érdekeit, és biztosítsák a Távol-Kelet, valamint az egész világ tartós békéjét. A két fél teljesen azonosan vélekedik a fegyverszüneti egyezmény aláírása óta ki­alakult koreai helyzetről. A két fél úgy véli, hogy a koreai fegyverszüneti egyezmény fenntartás nélküli végrehajtása kedvező felté­teleket teremt a koreai kérdés békés rendezé­sére. A Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság kormánya Korea békés eszközökkel tör­ténő egyesítésének szorgalmazásával kifeje­zésre juttatta a koreai nép hő óhajtását. A kínai nép kezdettől fogva azonosította magát a koreai népnek ezzel az óhaj­tásával. A Kí­nai Népköztársaság és a Koreai Népi Demo­kratikus Köztársaság kormánya együtt kíván működni mindazokkal az országokkaa­l, ame­lyek érdekeltek Korea békés egyesítése, nagy ügyének megvalósításában. A Kínai Népköz­­társaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya kimerítő eszmecserét folytatott a politikai értekezlet összehívásá­nak kérdéséről. A két fél egybehangzó véleménye az, hogy gazdasági és kulturális téren hosszú időre claritása biztosította azokat a nagy győzelme­ket, amelyeket a két nép az imperialista ag­resszió elleni közös harcában és a Távol-Ke­let békéjének védelmében kivívott. E szolida­ritás megszilárdítása és a két­ nép hagyomá­nyos, elszakíthatatlan barátságának további fejlesztése érdekében a két kormány közös törekvése, hogy tovább erősödjenek a Kiwi Népköztársaság és a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság közötti gazdasági és kul­turális kapcsolatok. Mindkét kormánynak mélységes meggyőződése, hogy a két ország közötti ezen együttműködés megerősítése és fejlesztése megfelel a két nép létfontosságú érdekeinek és nagyjelentőségű a távol-Kelet békéje védelmének szempontjából. A Magas Szerződő Felek ezért elhatározták a jelen egyezmény megkötését és az alábbi teljhatal­mú megbízottakat nevezték ki: Csou En-laj, a népi közigazgatási tanács elnöke, külügyminiszter, a Kínai Népköztár­saság központi népi kormánya által külön kinevezve, és Kim Ir Szen, a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság Minisztertanácsának el­szóló együttműködésit kell létrehozni a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság között. Evégből gazdasági és kulturális együttműködési egyezményt írt alá egyrészről Csou En-laj, a Kínai Népköz­­társaság központi népi kormánya népi köz­­igazgatási tanácsának elnöke, külügyminisz­ter, másrészről pedig Kim Ir Szen, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Miniszterta­nácsának elnöke. A Kínai Népköztársaság központi népi kor­mánya különösen szívén viseli a háborús ká­rokat szenvedett Koreai Népi Demokratikus Köztársaság gazdasági helyreállítását. Te­kintettel azokra a hatalmas kiadásokra, ame­lyek a Koreai Népi Demokratikus Köztársa­ság háborúütötte sebeinek begyógyításához és népgazdaságának helyreállításához szük­ségesek, a Kínai Népköztársaság kormánya elhatározta, hogy ellenszolgáltatás nélkül a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának ajándékozza mindazokat a ja­vakat, amelyeket 1950 június 25 (az a nap, amelyen az Egyesült Államok kormánya megkezdte agressziós háborúját Koreában) és 1953 december­­31 között szállított és el­engedi az ez alatt az idő alatt a Korea megsegítésével kapcsolatban felmerült ki­adások megtérítését. A Kínai Népköztársaság kormánya Korea további megsegítése céljából elhatározta, hogy az 1954—1957 közötti négy év alatt, ellenszolgáltatás nélkül nyolcbil­lió (8.000.000.000.000) jüant adományoz a Ko­reai Népi Demokratikus Köztársaság kor­mányának a népgazdaság helyreállítására. A két fél megállapodott abban, hogy — a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak a népgazdaság helyreállítása időszakában felme­­rülő sürgős szükségletei kielégítésére — a Kí­nai Népköztársaság kormánya a fentemlített nöke, a Koreai Népi Demokratikus Köztár­saság legfelső nemzetgyűlésének elnöksége által külön kinevezve. A Magas Szerződő Felek teljhatalmú meg­bízottai megvizsgálták egymás megbízóleveleit és rendben találták azokat. A megbízottak az alábbiakban egyeztek meg: I. CIKKELY A Magas Szerződő Felek biztosítani tar­toznak a két ország közötti gazdasági és kulturális kapcsolatoknak a barátság, a köl­csönös segítségnyújtás, az egyenlőség és a kölcsönösség alapján történő megszilárdítá­sát és fejlesztését, és kötelesek megadni egymásnak minden lehetséges gazdasági és technikai segélyt, végrehajtani a szükséges gazdasági és technikai együttműködést és törekedni a két ország közötti kultúrcsere előmozdítására. II. CIKKELY A jelen egyezmény megvalósítása céljából a Magas Szerződő Felek gazdasági, keres­kedelmi, közlekedési népművelési és okta­tásügyi minisztériumai kössenek a jelen összeg erejéig különféle árukat és felszerelési cikkeket szállít Koreának az ipar és a mező­gazdaság helyreállítására, valamint a nép életszínvonalának emelésére, így a többi kö­zött üzenet, ruházati cikkeket, gyapotot, ke­nyérgabonát, építőanyagokat, közlekedési fel­szerelést, fémtermékeket, gépeket, mezőgaz­dasági gépeket, halászhajókat, papírt és író­szereket és más közfogyasztási cikkeket. A közlekedés és a szállítás helyreállításá­ra vonatkozóan a két fél arra a megálla­podásra jutott, hogy a Kínai Népköztársa­ság kormánya segíteni tartozik a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányát az agressziós­ háború alatt súlyosan meg­rongálódott vasúti rendszer helyreállításá­ban és­ mozdonyokat, valamint személy- és teherkocsikat szállít a Koreai Népi Demo­kratikus Köztársaságnak. A Kínái­ Népköz­­társaság kormánya elfogadta továbbá a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának javaslatát és hozzájárult az együttes igazgatás alatt álló szovjet-koreai légiforgalmi társaság légiútvonalának északkeletkínai területekre való kiterjeszté­séhez, hogy ezzel megkönnyítse a Szovjet­unió és Korea közötti polgári légiforgalom gyorsabb helyreállítását. A két ország közötti technikai együttműkö­dés előmozdítása érdekében a két fél megál­lapodott abban, hogy Korea­­ szakképzett munkásokat és technikusokat küld bizonyos kínai termelő üzemekbe külső munkára. Kína pedig szakképzett munkásokat és technikuso­kat küld Koreába hogy azok ott­ bizonyos ter­melő üzemek munkájában segédkezzenek. A Kínai Népköztársaság kormánya ahhoz is hoz­zájárult, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya diákokat küldjön ta­nulni kínai egyetemekre és intézetekbe. A tárgyalások mindvégig a kölcsönös meg­értés és az őszinteség légkörében folytak, egyezmény alapján különleges megállapodá­sokat. Hr. CIKKELY: A jelen egyezményt, amilyen hamar csak lehet, ratifikálni kell és hatályba kell léptet­ni. Az egyezmény a ratifikálás napjától szá­mított 10 évre szól. A ratifikációs okmányo­kat Phenjanban kell kicserélni. Ha a jelen egyezmény lejárta előtt egy évvel a Magas Szerződő Felek egyike sem értesíti a másikat a szerződés felmondásáról, úgy az automati­kusan további 10 évre meghosszabbítottnak tekintendő. Kelt Pekingben, 1953 november 23-án, két példányban, mindegyik példány kínai és ko­reai nyelven és mindegyik nyelvű szöveg egy­formán hiteles. CSOU EN-LAJ, a Kínai Népköztársaság központi népi kormányának teljhatalmú megbízottja KIM IR SZEN, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelső nemzetgyűlése elnökségének teljhatalmú megbízottja. Gazdasági és kulturális egyezmény a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság között AZ NDK JAVASLATA : Nyugati részről is könnyítsenek a Németországra háruló pénzügyi és gazdasági terheken A Német Demokratikus Köztársaság Mi­niszterelnökségének sajtóosztálya hétfőn délután értekezletre hívta össze a Berlinben működő német és külföldi sajtótudósítókat. A sajtóértekezleten ismertették azt az át­iratot, amelyet a Német Demokratikus Köz­társaság kormánya november 22-én intézett a nyugatnémet szövetségi köztársaság kor­mányához. Az átirat bevezetőben utal arra, hogy a Német Demokratikus Köztársaság ez év no­vember 7-én azonos szövegű jegyzékekben szó­lította fel a nyugati hatalmak kormányait: a Szovjetunió kormányának példáját követ­ve, könnyítsenek a Németországra háruló, a háború következményeivel összefüggő gazda­sági és pénzügyi terheken. Az átirat a továbbiakban hangsúlyozza, hogy a német nép a Szovjetunió és a Len­gyel Népköztársaság által megvalósított nagylelkű gazdasági és pénzügyi könnyíté­sek után teljes joggal vár el ugyanolyan intézkedéseket a nyugati hatalmak kormá­nyai részéről. A Német Demokratikus Köz­,­társaság kormányának átirata ezután a­ többi között a következőket szögezi le: «Németország nyugati részére nyolc évvel a háború befejezése után még mindig súlyos, sőt egyre növekvő gazdasági és pénzügyi terhek nehezednek. A szövetségi köztársaság állami költségvetése az 1953/54. évre csupán megszállási költségekre 9,5 milliárd márkát, tehát az államháztartás összes bevételeinek 34,5 százalékát irányozza elő. Ha Nyugat- Németország megszállási költségeit a Német Demokratikus Köztársaság megszállási költ­ségeihez hasonlóan olyan mértékben csökken­tenék, hogy azok ne haladják meg az állami költségvetés bevételeinek 5 százalékát és semmiesetre se legyenek magasabbak, mint 1949-ben voltak, ez legalább évi 8 milliárd márka tehermentesítést jelentene a szövetségi köztársaság számára. Ezt a jelentős megta­karítást a német nép érdekeinek tényleges figyelembevételével a nyugatnémetországi széles néprétegek gazdasági nyomorának enyhítésére, valamint az általános életszín­vonal komoly mértékű emelésére lehetne for­dítani. További nagy könnyítést jelentene, ha a szövetségi köztársaság a nyugati hatalmak által követelt államadósságait — kereskedel­mi szerződésekből folyó kötelezettségei kivé­telével — többé nem törlesztené. Az a tény, hogy a megszállási rendszer kihasználásával nyugatnémetországi üzeme­ket egészben vagy részben külföldi tulaj­donba adnak át, ellenkezik a német nép­gazdaság fejlődésének érdekeivel és Nyu­­gat-Németországot külföldi hatalmak füg­gőségébe taszítja. Az egész német nép fon­tos érdeke, hogy a nyugatnémet lakosság munkája eredményének nagy részét ne vi­gyék ki külföldre és hogy külföldi erőknek ne legyen módjuk Nyugat-Németország gazdaságát új háború előkészítésének szol­gálatába állítani. A Német Demokratikus Köztársaság kor­mányának véleménye szerint az amerikai csapatok német földön való tartózkodásának egyetlen német embert sem szabad eltérí­tenie attól, hogy a német nép érdekeit ér­vényre juttassa a nyugati hatalmakkal szemben. A Német Demokratikus Köztársa­ság kormánya ezért azzal a felhívással for­dul a Nyugatnémet Szövetségi Köztársaság kormányához, kérje fel az Amerikai Egye­sült Államok, Nagy-Britannia és Francia­­ország kormányát, hajtsanak végre haladék­talanul ugyanolyan rendszabályokat, mint amilyeneket a Szovjetunió kormánya foga­natosított és a szövetségi kormány csatla­kozzék azokhoz a lépésekhez amelyeket a Német Demokratikus Köztársaság kormánya e cél elérése érdekében tett­. N­EMZETKÖZI SZEM­LE­ ­­TT Áremelkedési hullám Ausztriában A­usztriába­­ van egy szép népszokás: má­r­jus első napjaiban az egyszerű emberek kisebb-nagyobb ajándékokkal kedveskednek egymásnak. Ezt a népszokást, úgy látszik, a kormány tagjai is ismerik — legalább is erre mutat, hogy idén, a maguk módján, ők is «megajándékozták» az osztrák népet. A «Neue Wiener Tageszeitung» május 1-i szá­mában közölte a kormány hivatalos nyilatko­zatát: május 4-től kezdve megváltoztatják a schilling külkereskedelmi árfolyamát oly mó­don, hogy egy dollárért 26 schillinget kelljen fizetni az eddigi 21,3 schilling helyett és ha­sonló arányban többet kell fizetni más kül­földi valutáért is. Röviden: mintegy 22 száza­lékkal leértékelték az osztrák valutát. A demokratikus sajtó már ekkor megírta, hogy a schilling devalvációja az osztrák dol­gozók anyagi helyzetének rosszabbodását vonja maga után. Ez nem valamiféle jóslat volt. Erre a következtetésre kellett jutnia mindenkinek, aki a helyzet megítélésében a tényekből indult ki. Ausztria jelentős élelmi­szer- és ipari nyersanyagbehozatalra szorul. Tavaly például 12 milliárd schilli­­gnyi árut importált. Ugyanennyi importált áruért a le­értékelés után 2,64 milliárd schillinggel töb­bet kell fizetnie. Az is világos, hogy a drá­gább nyersanyagból készült árut a tőkések drágábban adják el. Előre lehetett tehát lát­ni, hogy a schilling leértékelését az árak ál­talános emelkedése fogja követni. Az ipari és pénzügyi körök érdekeit képviselő osztrák kormány «májusi ajándéka» tehát a dolgo­zókra váró újabb hatalmas terhek előszele volt. A jobboldali lapok mégis — vagy talán éppen ezért? — örömmel üdvözölték az im­már második leértékelést. «Ismét léptünk egyet előre a stabilizációhoz vezető úton» — írta képmutatóan a néppárti és szociáldemo­krata sajtó. (Csak éppen azt nem írta meg, kinek a rovására történik a stabilizáció.) A tőkések fizetett lapjai a várható áremelke­désekre való utalásokat «kommunista propa­gandának» minősítették, s az egyszerű embe­­rek megnyugtatására közölték a kormány nyilatkozatát: «Az árfolyam egységesítése (értsd: a schilling leértékelése) belföldi vi­szonylatban nem jelenti sem a schilling vá­sárlóerejének csökkentését, sem a takarék­­betétek elértéktelenedését... A kormány gon­doskodott arról, hogy nevezetesen a legfon­tosabb élelmiszerárak ne dráguljanak meg és hogy a gáz- és villanyszolgáltatás díja, to­vábbá a vasúti díjszabás ne emelkedjék». Kamitz pénzügyminiszter azt is kijelentette: «Az egyes áruk bármilyen áremelését meg­akadályozzák, mielőtt azok a fogyasztókhoz jutnának». Az «Arbeiter Zeitung», a szociál­demokrata párt lapja Kamitz nyilatkozatát úgy magyarázta, ha emelkednek is a kül­földről behozott áruk — elsősorban élelmi­szerek és nyersanyagok — árai, és ennek kö­vetkeztében egyes áruk termelési költsége vagy nagykereskedői ára növekszik is, a fogyasztók mégis változatlan áron vásárol­hatják meg ezeket, mert a «tőkések lemon­danak majd profitjuk egy részéről». A kormány ígérete azonban — tudniillik, hogy az árakat nem fogják emelni — pa­píron maradt. Még kevésbbé valósult meg az «Arbeiter Zeitung» — enyhén szólva — csodaváró jóslata. Az osztrák tőkéseknek eszük ágában sem volt, hogy lemondjanak nyereségeikről — még annak egy kis há­nyadáról sem. És a kormány sem nagyon hatott ebben az irányban. Erről meggyőz­nek bennünket az Ausztriában május óta bekövetkezett sorozatos áremelkedések. Az Osztrák Gazdaságkutató Intézet októ­ber közepén közzétett adatai szerint a kü­lönböző vas- és acélfajták ára 4—17 száza­lékkal emelkedett. Ez maga után vonta a különböző fémcikkek árának emelkedését, így felemelték több háztartási cikknek, me­zőgazdasági gépnek és szerszámnak az árát. Az áremelkedési hullám az élelmisze­rekre is kiterjedt. Májustól augusztusig a növényi olaj és margarin ára 28 százalék­kal, a hal ára 18 százalékkal, a disznóhúsé 15 százalékkal növekedett. Ezenkívül a to­jás, a szalonna, a borjúhús és a gyümölcsíz is megdrágult. Augusztus óta az élelmisze­rek árai tovább növekedtek olyannyira, hogy egy négytagú családnak havonta mintegy 60 schillinggel kell többet kiadnia a legfonto­sabb élelmiszerekért, mint a devalváció előtt. Az osztrák dolgozók keserűen tapasztalják, hogy úgyszólván nincs is olyan terület, ahol az árdrágítók ne szednének­­ külön sápot az áremelkedések révén, ne növelnék addig is hatalmas nyereségeiket. S az áremelkedés egyre jobban leleplezi a kormány néhány hó­nappal ezelőtt tett hazug ígéreteit: a mozikban például a helyárak szeptemberben átlagosan húsz százalékkal növekedtek, októberben az autóbuszjegyek árát is körülbelül ugyanilyen mértékben emelték. De még ez a jelentős áremelkedés is csak kezdetnek számít. Az osztrák la­pok közölték, hogy mind az élelmiszerek, mind pedig számos iparcikk a jövőben még jobban megdrágul. Mindez azzal függ össze, hogy több iparágban — például a textiliparban — eddig a devalváció előtt vásárolt, tehát ol­csóbb nyersanyagot dolgoztak fel, de amilyen mértékben áttérnek a drágább nyersanyagok felhasználására, úgy drágulnak meg az áru­cikkek is. Az újabb drágulási hullám máris jelentkezik. Az osztrák kormány a minap be­jelentette: 1954 januárjától kezdve a dohány­árak 20—25 százalékkal, a vasúti díjszabás pedig 25 százalékkal drágul meg. A cigaret­ták megdrágulása önmagában is igen jelentős. Még egy mérsékelt dohányosnak is kereken 30 schilling többletkiadást jelent egy hónap­és évek óta kísérleteznek azon az imperia­­listák, hogy a közel- és középkeleti országokat háborús szövetségeik jármába fogják. Első tervük az volt, hogy a Közel­és Közép-Keleten létrehozzák az Északat­lanti Szövetség (NATO) «helyi» fiókját, a «középkeleti védelmi szervezet»-et (MEDO). Később ugyanezt a tervet más néven tálal­ták fel: a MEDO-t «középkeleti parancsnok­­ság»-nak keresztelték át, s javasolták az ügyben érdekelt arab országoknak, hogy sürgősen hozzák létre ezt a parancsnoksá­got. Hogy e semmitmondó név mögött va­lójában mi rejlik, azt igen találóan magya­rázta meg a «Donna Emraz» című iráni lap. «Ez a tömb feladatául tűzné ki a közel- és középkeleti országokban kialakult gyarmato­sítóellenes hangulat és népi mozgalom el­fojtását, továbbá ez országok gazdasági rendszerének, katonai támaszpontjainak és emberanyagának bekapcsolását a nyugati vi­lág rendszerébe és ezek felhasználását a nyugati tömb terveinek megvalósítására­. Két évvel ezelőtt kapták az arab országok az erre vonatkozó első felhívást, ám a kö­zépkeleti parancsnokság felállítása mindez­­ideig nem sikerült. Az ok a népek ellenál­lásában keresendő. Népeik heves tiltakozása akadályozta meg az arab országok uralkodó köreit, hogy e tervek megvalósításába bele­egyezzenek. A «Daily Telegraph and Mor­ning Post» című angol lap külpolitikai szer­kesztője, S. R. Powley, aki a közelmúltban tért vissza Közép-Keleten tett körútjáról, rámutat, hogy «az arabok között kevés tá­mogatója van a nyugati hatalmak arra irá­nyuló tervének, hogy középkeleti védelmi szöve­téget hozzanak létre. Kevés remény van arra, hogy egy középkeleti NATO-ba le­hessen tömöríteni őket­. Ez a terv — amelyet egyébként a három nyugati hatalom közösen szorgalmazott — tehát megbukott. De az Egyesült Államok kormánykörei már régóta szőnek egy szö­vetségeseiktől független külön tervet. Ennek célja olyan tömb alakítása, amelyben a Szov­jetunióval szomszédos vagy a szovjet hatá­rok közelében fekvő középkeleti országok vesznek részt, elsősorban Törökország, Pa­kisztán, Irán és esetleg Irak. Az amerika diplomaták, kémek és tábornokok mostanában azért járnak oly sűrűn a középkeleti orszá­ban. Jellemző, hogy éppen az egyszerű embe­rek által leginkább keresett cigarettákat drá­gítják meg a legnagyobb mértékben. Az osztrák dolgozók hatalmas felháborodás­sal fogadták e sorozatos támadásokat életvi­szonyaik ellen. A nagy- és kisüzemek munká­sai egyöntetűen kijelentették: nem hajlandók újabb terheket vállalni, s erélyesen követelik a kormánytól, hogy az áremelkedéseknek megfelelően növeljék a munkabéreket is. Sokba (de azért küldik az Amerikába szóló meghívók egész sorát is a különböző keleti államférfiaknak, katonáknak, üzletemberek­nek és másoknak), hogy nyélbeüssék tervü­ket: az újkiadású középkeleti «védelmi szö­­vetség»-et. Törökországnak főszerepet szánnak eb­ben a tömbben. Törökországot már régebben bevonták az agresszív Északatlanti Szövet­ségbe, s így összekötőkapocsnak tekintik az agresszív atlanti rendszer és a közelkeleti or­szágok között. Érdemes a «Reuter» alapján idézni, hogyan vélekednek bizonyos «londoni katonai körök» Törökország katonai jelentő­ségéről: «Törökország stratégiai értéke fel­becsülhetetlen... A Dardanelláknál poszton álló őrszem. Fegyverben lévő félmillió kato­nájával, valamint tartalékban lévő másfélmil­lió harcosával Törökország egyike a legerő­teljesebb hatalmaknak a 14 tagú Atlanti Szö­vetségben. Törökország ugyanakkor fontos légitámaszpontokat bocsát az Atlanti Szövet­ség tagjainak rendelkezésére, amelyek ütőtá­volságra vannak a Szovjetunió hatalmas ipari térségeinek legtöbbikétől. Törökország az egyetlen nemzet az Atlanti Szövetségben, amelynek közös határa van a Szovjetunió­val­. (Nem tudni, várjon szándékosan vagy véletlenül feledkezett itt meg a sajtóügynök­ség tudósítója Norvégiáról.) A török kato­naságot amerikai felszereléssel látták el, ame­­rikai katonák tartózkodnak Törökországban, s török katonákat képeznek ki az Egyesült Államokban. Mindez érthetővé teszi, miért éppen Török­ország az összekötő, a vállalkozás kiinduló­pontja és ugródeszkája. A török kormány vál­lalta azt a feladatot, hogy puhatolózik a ke­leti országokban. Mint az egyiptomi «A­ Miszri» a «Dzsumhur­et» című török lapra hi­vatkozva megírta, a török kormány megkí­sérelte, hogy «tisztázza, mi az iraki és az iráni kormány véleménye az ilyen védelmi egyezménnyel kapcsolatban. Pakisztán kor­mánya kifejezte készségét, hogy hajlandó Tö­rökországgal aláírni egy ilyen egyezményt». Kiderül a lapból az is, hogy «Törökország és néhány középkeleti ország között mostanában érintkezés van kétoldali védelmi egyezmények megkötésének kérdésében». Éppen ezek az egyezmények tennén­k az úgynevezett «vé­delmi rendszer» magjai. Nem nehéz e terv és a nemrégiben lezajlott iráni államcsíny között összefüggést keresni. Az amerikaiak, mióta hatalomra segítették Zahedit, bíznak abban is, hogy Irán sem fog különösebb nehézséget támasztani terveik elé. Irán húszmillió dollár amerikai katonai segélyt kapott. A «Keihan» című lapban Haeri­ Záde, a medzstisz külföldi ügyekkel foglalkozó bizottságának volt elnöke gond­terhelten utalt arra, hogy az amerikai «se­gély» messzemenő katonai és stratégiai jel­legű kötelezettségeket ró Iránra. Világosan látható, hogy az Egyesült Államok — amióta ügynökei segítségével elkergette Moszadikot — már megkezdte agresszív terveinek végre­hajtását Iránban. Az «As-Sark» című libanoni lap felhívja a figyelmet arra a gyanús tevé­kenységre, amelyet az Iránban levő amerikai szakértők a Szovjetunióval határos térségek­ben kifejtenek és közli, hogy ezek a szakér­tők a határvidékeken tereprajzokat készítenek, utakat, hidakat, hajókat tanulmányoznak, vizs­­gálják a Káspi-tenger partvidékén lévő kikö­tőberendezéseket stb. A «Star» című amerikai lap szerint «washingtoni körökben hangoztat­ják, hogy a legközelebbi jövőben amerikai ka­tonai misszió indul Iránba és Törökországba. Célja, hogy egész sor katonai támaszpont és erődítmény létesítésének lehetőségét tanul­mányozza Iránban és előkészítse a talajt az Irán és Törökország közötti katonai tárgyalá­sok megkezdésére». Az adott pillanatban az Egyesült Államok Pakisztánra összpontosítja erőfeszítéseit. Ha­talmas lendülettel fogott hozzá Pakisztán «megnyeréséhez». Jövés-menés, készülődés tapasztalható a két ország között és a legne­vetségesebb, hogy ezt ártatlan baráti találko­zásoknak igyekeznek feltüntetni. A pakisz­táni fegyveres erők főparancsnoka, Aigjub Khán, de más hivatalos körök is egy ideig cá­folták, hogy Amerika és Pakisztán között ka­tonai egyezmény készül. Sokáig azonban nem lehetett tagadni. Mint indiai hírforrások köz­ük, pakisztáni körök az ENSZ-ben több orszá­got tájékoztattak arról, hogy Pakisztán meg­engedi az Egyesült Államoknak a Pakisztán területén lévő támaszpontok felhasználását és csatlakozik az úgynevezett­­védelmi szövet­ségihez, ha az Egyesült Államok hajlandó fel­fegyverezni Pakisztánt. Ghulam Moham­med, Pakisztán főkormányzója a napokban lá­togatott az Egyesült Államokba. A főkor­mányzó Dulles jelenlétében tárgyalt Eisen­­howerral, s az «AFP» szerint «a megbeszélés megelőzte azt a hivatalos tárgyalást, amely­nek célja: kétoldalú szerződés kötése Wash­ington és Karach­ között­. Az amerikai lapok örömmel írnak arról, hogy Pakisztán a legsűrűbb népességű mu­zulmán ország — vagyis bőven van ágyú­­tölteléke. A «The New York Times» vérmes re­ményeket fűz pakisztáni kapcsolataihoz: «Lehetséges, hogy ezen a téren többre ve­zet egy egyedülálló országgal, például Pa­kisztánnal, mint egy csoport gyenge állam­mal kötött egyezményt. (A lap itt az arab országokra céloz.) Pakisztánt azért is érté­kelik, mert ennek a két részből álló ország­nak a nyugati és a keleti fele mintegy India szárnyait képezi és így szükség esetén a harapófogó szerepét töltheti be a maga út­ján járó India ellen Világos, hogy Pakisz­tánnak ez az új szerepe mesterséges feszült­séget kelt Dél-Ázsiában, akadályozza, hogy India és Pakisztán békésen rendezze ügyeit, s aggodalommal tölti el Indiát, de vele együtt még Ázsia sok más nénét is, mert hiszen közelebb hozza a «hidegháborút», a háborús előkészületeket Ázsia országaihoz. Megjegyzendő, hogy ez a terv csapást mér az Egyesült Államok brit szövetségesére is, amelynek birodalmához Pakisztán tartozik, s amelynek labilis közel- és középkeleti hely­zetét ez az amerikai különakció még jobban megingatja De a legfontosabb az amerikai imperialisták számára, hogy Pakisztán közel fekszik a Szovjetunióhoz. A tervbevett «vé­delmi szövetség» elsősorban a Szovjetunió elleni támadás előkészítésére irányul. Pakisztán szomszédai­ így elsősorban India, látjak az amerikai tervből eredő veszélyeket. Ezt bizonyítja Nehrunak, India miniszterelnö­kének kijelentése is: «Az Egyesült Államok és Pakisztán közti katonai egyezmény kérdése mélységes aggodalmat jelent India számára, olyasvalami ez, aminek messzeható következ­ményei lesznek a Dél-Ázsiában levő dolgok egész menetére». India figyelmeztette az ame­rikai kormányt, hogy az amerika-pakisztáni katonai szövetség nemcsak India és Pakisz­tán, hanem India és az Egyesült Államok kap­csolatait is rontja. Figyelemreméltó a «Bourse Egyptienne» című kairói lap newyorki levele­zőjének tudósítása arról, hogy az Egyesült Államok és Pakisztán katonai megbeszélései nagy nyugtalanságot keltettek az ENSZ arab küldöttei körében. «Ezek a küldöttek — írja a levelező — az amerikai-pakisztáni katonai paktumban az első láncszemét látják annak a katonai szervezetnek, amelybe az amerikaiak az egész Közép-Keletet tömöríteni akarják. Az ENSZ arab köreiben rámutatnak, hogy ha létrejönne az amerikai-pakisztáni katonai szerződés, ez mélyrehatóan megrendítené Pa­kisztán eddigi tekintélyét és kapcsolatait az arab államokkal, hiszen ezek az országok to­vábbra is elvetik a Nyugattal kötendő katonai szövetséget­. Az Egyesült Államok kalandorterve mely a nemzetközi feszültség fokozását célozza, ismét felveti annak a követelésnek a fontos­ságát, hogy a béke megőrzése érdekében szá­molják fel az idegen területeken létesített haditámaszpontokat, s a népek békéjét veszé­lyeztető katonai tömböket. Szimon József—Szilágyi Éva Háborús készülődések a Közép-Keleten 3 Választáviratok a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulójára küldött üdvözlő táviratokra Nagy Imre elvtársnak, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnöke Budapest Köszönöm Önnek, Elnök Elvtárs, és az ön személyén keresztül a Magyar Népköz­­társaság kormányának, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulója alkalmá­ból küldött szívélyes üdvözletét. G. Malenkov a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke Dobi István elvtársnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke Budapest Fogadja, Elnök Elvtárs, köszönetemet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulója alkalmából a szovjet népnek küldött baráti üdvözleteiért és jókívánságaiért. K. Vorosilov a Szovjetunió Legfelső­ Tanácsa Elnökségének elnöke Boldoczki János elvtársnak, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere Budapest Köszönetemet fejezem ki Önnek, Miniszter Elvtárs, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulójára küldött forró üdvözletéért és baráti jókívánságaiért. V. Molotov a Szovjetunió külügyminisztere Megnyílt a Béke-Világtanács bécsi ülésszaka Bécs, november 23. (MTI) Zászlódíszbe öltözött a schönbrunner­­strassei Dreher-park, ahol hétfőn délután megkezdődött a Béke-Világtanács ötödik ülésszaka. Az ülésterem­ visszatükrözi annak a nagy eseménynek a fontosságát, amelyet a Béke­világtanács ülése jelent a nemzetközi béke­mozgalom további erősödése szempontjából. A küldötteket és a vendégeket az üléste­rem bejáratánál fehér békegalambokkal­ éke­sített kék zászlóerdő fogadja. A falakat kék drapéria borítja. Ugyanilyen kék drapériával vonták be az elnöki emelvényt. Az emel­vény fölött kiterjesztett szárnyú fehér béke­galamb. Az emelvényt környező falaik kék drapé­riáin al különböző nemzetek zászlai a minden népre kiterjedő nemzetközi békemozgalom erejét jelképezik. Bécs városának élete lüktetőbbé és élén­­kebbé változott. Az ülésszak megnyitásának A Béke-Világtanács irodája vasárnap ülést tartott és ezen az ülésen javaslatot dolgo­­­zott ki a napirendre vonatkozóan. A javaslat két pontból áll:­­ Az egész világra kiterjedő akciók an­­-*-á nak érdekében, hogy a­ konfliktusokat általánosan elfogadható egyezmények útján rendezzék (a koreai és a német kérdés ren­dezése, a hidrogénbomba és más tömegpusz­tító fegyverek eltiltása, a fegyverkezés kor­látozása),­­ a jövő évben Béke Világtalálkozót kell -e összehívni. A Béke­ Világtanács tagjai közül már meg­haltó, november 23. (TASZSZ) A lapok közlése szerint Gamal Abdel Nasszer egyiptomi miniszterelnökhelyettes november 20-án Mim­a el Kamban egy tö­­meggyűlésen beszédet tartott, amelyben éle­sen elítélte a magát «szabad világnak» ne­vező angol-amerikai tömb imperialista poli­tikáját. «,A szabad világ országai — jelentette ki Nasszer — telekürtölik a világot azzal, hogy segítenek a gazdaságilag elmaradott orszá­goknak. Ezek a kijelentések azonban csak ópiumhoz hasonlíthatók, amelyet a Nyugat azért exportál, hogy elkábítsa és továbbra is napján egymást követik a küldötteket és ven­dégeket szállító autóbuszok. A küldöttek már jóval az ülés megkezdése előtt ellátogattak az ülésterembe, ismerkedtek a nagy esemény színhelyével. A Béke-Világtanács ülése délután három órakor kezdődött. Az ülésszak elnökségében ott voltak: Frédéric Joliot-Curie, Loffitte, Mao Tun, Isabelle Blume, Eugenie Cotton, Pietro Nenni, Ikuo Ojama, Walter Friedrich, Hja Erenburg, Nyikolaj Tyihonov, és a nemzet­közi békemozgalom más neves személyisé­gei. Joliot-Curie professzor,a Béke-Világta­nács elnöke Braundweinernek, az Osztrák Országos Békebizottság elnökének adta meg a szót. Brandweiner Ausztria békeszerető haladó erőinek nevében köszöntötte az ülés­szak részvevőit. Ezután Frédéric Joliot-Curie, a Béke-Világ­tanács elnöke mondott nagy beszédet, érkezett Bécsbe Joliot-Curie professzor (Franciaország), Pietro Nenni (Olaszor­szág), Mao Tun (Kína), Ikuo Ojama (Ja­pán), Buxbaum tábornok (Brazília), Sám tábornok (Mexikó), Hja Erenburg (Szov­jetunió), Nyeszmejanov professzor (Szov­jetunió), Endicott lelkész (Kanada), Euge­nie Cotton (Franciaország) és Le Din Thom (Vietnam). A Béke-Világtanács ülésszakán résztvesz­­nek a következő neves személyiségek is: Paul Wandel miniszter, dr. Joseph Wirth­, volt birodalmi kancellár, Nicolas Guillen ku­bai, költő, Leopoldo Mendez mexikói művész és Halldor Laxness izlandi író, a «szabad világ» uralma alatt tartsa a gyarmati népeket... Országainkat áruik ér­tékesítési piacának tekintik, rabolnak és ha­­zug ígéretekkel csitítanak bennünket». Az Egyesült Államoknak Egyiptommal szemben folytatott politikáját érintve Nasz­­szer kijelentette, hogy Amerika «segítséget» ígért Egyiptomnak, eddig azonban «ígérete­ken, hazugságon és félrevezetésen kívül semmit nem kaptunk. «Ne higgyék — jelen­tette ki Nasszer — hogy Amerika segítsé­günkre van... Kizárólag saját magu­akra kell támaszkodnunk». A Béke-Világtanács ötödik ülésszakának napirendje „Ne higgyétek, hogy Amerika segítségünkre van...“ Az egyiptomi miniszterelnökhelyettes nyilatkozata

Next