Szabad Nép, 1953. november (11. évfolyam, 305-334. szám)
1953-11-24 / 328. szám
KEDD, 1953 NOVEMBER 24 SZABAD NÉP Hivatalos közlemény a Kínai Népköztársaság központi népi kormánya és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányküldöttsége között folyt tárgyalásokról Peking, november 23. (Új-Kína) Pekingben november 14 és 22 között tárgyalások folytak a Kínai Népköztársaság központi népi kormánya és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányküldöttsége között azoknak a kérdéseknek alapján, amelyekben Mao Ce-tung, a Kínai Népköztársaság központi népi kormányának elnöke és Kim Ir Szen, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnöke november 13-i megbeszélésén megegyezett. Jelen voltak a tárgyalásokon: A Kínai Népköztársaság részéről: Csou En-laj, a központi népi kormány népi közigazgatási tanácsának elnöke, külügyminiszter; Kao Kang, az állami tervbizottság elnöke; Teng Hsziao-ping, a népi közigazgatási tanács alelnöke; Li Ke-nung külügyminiszterhelyettes; Je Csi-csuang, a pénzügyi és gazdasági bizottság alelnöke, külkereskedelmi miniszter és Kan Je-tao, a Kínai Népköztársaság phenjani nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. A Koreai Ném Demokratikus Köztársaság részéről: Kim Ir Szen, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnöke; Pak Dep Aj, Korea Munkapártja központi bizottságának elnökhelyettese; Ho Men Hi, ai minisztertanács elnökhelyettese; Nam Ír külügyminiszter; Ten Csun Csan,ez állami tervbizottság elnöke; Jun Kong Zsin pénzügyminiszter; Kim Hot Ir vasútügyi miniszter; Csu Kvang Szap városépítési miniszter és Le Cser, a Koreái Népi Demokratikus Köztársaság pekingi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője. Részt vett a tárgyalásokon V. V. Vaszkov, a Szovjetunió pekingi nagykövetségének ideiglenes ügyvivője is. A tárgyalásokon a Kínai Népköztársaságot és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságot érintő fontos politikai és gazdasági kérdéseket vitattak meg. Peking, november 23. (Új-Kína) November23-án Pekingben gazdasági és kulturális együttműködési egyezményt írtak alá a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság között. A kínai és a koreai nép hagyományos, mélységes bánáti kapcsolatainak további megszilárdítását és fejlesztését szolgáló egyezmény aláírását baráti légkörben folytatott tanácskozások előzték meg. Az egyezményt kínai részről Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság központi népi kormánya népi közigazgatási tanácsának elnöke, külügyminiszter és koreai részről Kim Ir Szen, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnöke írta alá. A Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság között november 23-án Pekingben aláírt gazdasági és kulturális együttműködési egyezmény teljes szövege a következő: A Kínai Népköztársaság központi népi kormánya és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya úgy véli, hogy a kínai és a koreai nép szilárd alapokon nyugvó szoliMindkét fél leszögezte, hogy a kínai és a koreai nép nagy győzelmeket aratott az imperialista agressziós háború ellen és a Távol-Kelet békéjének védelmében vívott közös harcában és létrehozta a világ népei által hőn óhajtott koreai fegyverszünetet. A koreai fegyverszünet a kínai és a koreai nép szilárd szolidaritásának és a béke és demokrácia Szovjetunió vezette tábora, valamint az összes békeszerető népek által nyújtott hatásos támogatás eredménye. A két fél teljesen egyetért abban, hogy még jobban meg kell szilárdítani és tovább kell fejleszteni a kínai és a koreai nép hagyományos, elszakíthatatlan baráti kapcsolatait, hogy védelmezzék a két ország népeinek létfontosságú érdekeit, és biztosítsák a Távol-Kelet, valamint az egész világ tartós békéjét. A két fél teljesen azonosan vélekedik a fegyverszüneti egyezmény aláírása óta kialakult koreai helyzetről. A két fél úgy véli, hogy a koreai fegyverszüneti egyezmény fenntartás nélküli végrehajtása kedvező feltételeket teremt a koreai kérdés békés rendezésére. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya Korea békés eszközökkel történő egyesítésének szorgalmazásával kifejezésre juttatta a koreai nép hő óhajtását. A kínai nép kezdettől fogva azonosította magát a koreai népnek ezzel az óhajtásával. A Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya együtt kíván működni mindazokkal az országokkaal, amelyek érdekeltek Korea békés egyesítése, nagy ügyének megvalósításában. A Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya kimerítő eszmecserét folytatott a politikai értekezlet összehívásának kérdéséről. A két fél egybehangzó véleménye az, hogy gazdasági és kulturális téren hosszú időre claritása biztosította azokat a nagy győzelmeket, amelyeket a két nép az imperialista agresszió elleni közös harcában és a Távol-Kelet békéjének védelmében kivívott. E szolidaritás megszilárdítása és a két nép hagyományos, elszakíthatatlan barátságának további fejlesztése érdekében a két kormány közös törekvése, hogy tovább erősödjenek a Kiwi Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság közötti gazdasági és kulturális kapcsolatok. Mindkét kormánynak mélységes meggyőződése, hogy a két ország közötti ezen együttműködés megerősítése és fejlesztése megfelel a két nép létfontosságú érdekeinek és nagyjelentőségű a távol-Kelet békéje védelmének szempontjából. A Magas Szerződő Felek ezért elhatározták a jelen egyezmény megkötését és az alábbi teljhatalmú megbízottakat nevezték ki: Csou En-laj, a népi közigazgatási tanács elnöke, külügyminiszter, a Kínai Népköztársaság központi népi kormánya által külön kinevezve, és Kim Ir Szen, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elszóló együttműködésit kell létrehozni a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság között. Evégből gazdasági és kulturális együttműködési egyezményt írt alá egyrészről Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság központi népi kormánya népi közigazgatási tanácsának elnöke, külügyminiszter, másrészről pedig Kim Ir Szen, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság Minisztertanácsának elnöke. A Kínai Népköztársaság központi népi kormánya különösen szívén viseli a háborús károkat szenvedett Koreai Népi Demokratikus Köztársaság gazdasági helyreállítását. Tekintettel azokra a hatalmas kiadásokra, amelyek a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság háborúütötte sebeinek begyógyításához és népgazdaságának helyreállításához szükségesek, a Kínai Népköztársaság kormánya elhatározta, hogy ellenszolgáltatás nélkül a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának ajándékozza mindazokat a javakat, amelyeket 1950 június 25 (az a nap, amelyen az Egyesült Államok kormánya megkezdte agressziós háborúját Koreában) és 1953 december31 között szállított és elengedi az ez alatt az idő alatt a Korea megsegítésével kapcsolatban felmerült kiadások megtérítését. A Kínai Népköztársaság kormánya Korea további megsegítése céljából elhatározta, hogy az 1954—1957 közötti négy év alatt, ellenszolgáltatás nélkül nyolcbillió (8.000.000.000.000) jüant adományoz a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának a népgazdaság helyreállítására. A két fél megállapodott abban, hogy — a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak a népgazdaság helyreállítása időszakában felmerülő sürgős szükségletei kielégítésére — a Kínai Népköztársaság kormánya a fentemlített nöke, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelső nemzetgyűlésének elnöksége által külön kinevezve. A Magas Szerződő Felek teljhatalmú megbízottai megvizsgálták egymás megbízóleveleit és rendben találták azokat. A megbízottak az alábbiakban egyeztek meg: I. CIKKELY A Magas Szerződő Felek biztosítani tartoznak a két ország közötti gazdasági és kulturális kapcsolatoknak a barátság, a kölcsönös segítségnyújtás, az egyenlőség és a kölcsönösség alapján történő megszilárdítását és fejlesztését, és kötelesek megadni egymásnak minden lehetséges gazdasági és technikai segélyt, végrehajtani a szükséges gazdasági és technikai együttműködést és törekedni a két ország közötti kultúrcsere előmozdítására. II. CIKKELY A jelen egyezmény megvalósítása céljából a Magas Szerződő Felek gazdasági, kereskedelmi, közlekedési népművelési és oktatásügyi minisztériumai kössenek a jelen összeg erejéig különféle árukat és felszerelési cikkeket szállít Koreának az ipar és a mezőgazdaság helyreállítására, valamint a nép életszínvonalának emelésére, így a többi között üzenet, ruházati cikkeket, gyapotot, kenyérgabonát, építőanyagokat, közlekedési felszerelést, fémtermékeket, gépeket, mezőgazdasági gépeket, halászhajókat, papírt és írószereket és más közfogyasztási cikkeket. A közlekedés és a szállítás helyreállítására vonatkozóan a két fél arra a megállapodásra jutott, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya segíteni tartozik a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányát az agressziós háború alatt súlyosan megrongálódott vasúti rendszer helyreállításában és mozdonyokat, valamint személy- és teherkocsikat szállít a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak. A Kínái Népköztársaság kormánya elfogadta továbbá a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormányának javaslatát és hozzájárult az együttes igazgatás alatt álló szovjet-koreai légiforgalmi társaság légiútvonalának északkeletkínai területekre való kiterjesztéséhez, hogy ezzel megkönnyítse a Szovjetunió és Korea közötti polgári légiforgalom gyorsabb helyreállítását. A két ország közötti technikai együttműködés előmozdítása érdekében a két fél megállapodott abban, hogy Korea szakképzett munkásokat és technikusokat küld bizonyos kínai termelő üzemekbe külső munkára. Kína pedig szakképzett munkásokat és technikusokat küld Koreába hogy azok ott bizonyos termelő üzemek munkájában segédkezzenek. A Kínai Népköztársaság kormánya ahhoz is hozzájárult, hogy a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya diákokat küldjön tanulni kínai egyetemekre és intézetekbe. A tárgyalások mindvégig a kölcsönös megértés és az őszinteség légkörében folytak, egyezmény alapján különleges megállapodásokat. Hr. CIKKELY: A jelen egyezményt, amilyen hamar csak lehet, ratifikálni kell és hatályba kell léptetni. Az egyezmény a ratifikálás napjától számított 10 évre szól. A ratifikációs okmányokat Phenjanban kell kicserélni. Ha a jelen egyezmény lejárta előtt egy évvel a Magas Szerződő Felek egyike sem értesíti a másikat a szerződés felmondásáról, úgy az automatikusan további 10 évre meghosszabbítottnak tekintendő. Kelt Pekingben, 1953 november 23-án, két példányban, mindegyik példány kínai és koreai nyelven és mindegyik nyelvű szöveg egyformán hiteles. CSOU EN-LAJ, a Kínai Népköztársaság központi népi kormányának teljhatalmú megbízottja KIM IR SZEN, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfelső nemzetgyűlése elnökségének teljhatalmú megbízottja. Gazdasági és kulturális egyezmény a Kínai Népköztársaság és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság között AZ NDK JAVASLATA : Nyugati részről is könnyítsenek a Németországra háruló pénzügyi és gazdasági terheken A Német Demokratikus Köztársaság Miniszterelnökségének sajtóosztálya hétfőn délután értekezletre hívta össze a Berlinben működő német és külföldi sajtótudósítókat. A sajtóértekezleten ismertették azt az átiratot, amelyet a Német Demokratikus Köztársaság kormánya november 22-én intézett a nyugatnémet szövetségi köztársaság kormányához. Az átirat bevezetőben utal arra, hogy a Német Demokratikus Köztársaság ez év november 7-én azonos szövegű jegyzékekben szólította fel a nyugati hatalmak kormányait: a Szovjetunió kormányának példáját követve, könnyítsenek a Németországra háruló, a háború következményeivel összefüggő gazdasági és pénzügyi terheken. Az átirat a továbbiakban hangsúlyozza, hogy a német nép a Szovjetunió és a Lengyel Népköztársaság által megvalósított nagylelkű gazdasági és pénzügyi könnyítések után teljes joggal vár el ugyanolyan intézkedéseket a nyugati hatalmak kormányai részéről. A Német Demokratikus Köz,társaság kormányának átirata ezután a többi között a következőket szögezi le: «Németország nyugati részére nyolc évvel a háború befejezése után még mindig súlyos, sőt egyre növekvő gazdasági és pénzügyi terhek nehezednek. A szövetségi köztársaság állami költségvetése az 1953/54. évre csupán megszállási költségekre 9,5 milliárd márkát, tehát az államháztartás összes bevételeinek 34,5 százalékát irányozza elő. Ha Nyugat- Németország megszállási költségeit a Német Demokratikus Köztársaság megszállási költségeihez hasonlóan olyan mértékben csökkentenék, hogy azok ne haladják meg az állami költségvetés bevételeinek 5 százalékát és semmiesetre se legyenek magasabbak, mint 1949-ben voltak, ez legalább évi 8 milliárd márka tehermentesítést jelentene a szövetségi köztársaság számára. Ezt a jelentős megtakarítást a német nép érdekeinek tényleges figyelembevételével a nyugatnémetországi széles néprétegek gazdasági nyomorának enyhítésére, valamint az általános életszínvonal komoly mértékű emelésére lehetne fordítani. További nagy könnyítést jelentene, ha a szövetségi köztársaság a nyugati hatalmak által követelt államadósságait — kereskedelmi szerződésekből folyó kötelezettségei kivételével — többé nem törlesztené. Az a tény, hogy a megszállási rendszer kihasználásával nyugatnémetországi üzemeket egészben vagy részben külföldi tulajdonba adnak át, ellenkezik a német népgazdaság fejlődésének érdekeivel és Nyugat-Németországot külföldi hatalmak függőségébe taszítja. Az egész német nép fontos érdeke, hogy a nyugatnémet lakosság munkája eredményének nagy részét ne vigyék ki külföldre és hogy külföldi erőknek ne legyen módjuk Nyugat-Németország gazdaságát új háború előkészítésének szolgálatába állítani. A Német Demokratikus Köztársaság kormányának véleménye szerint az amerikai csapatok német földön való tartózkodásának egyetlen német embert sem szabad eltérítenie attól, hogy a német nép érdekeit érvényre juttassa a nyugati hatalmakkal szemben. A Német Demokratikus Köztársaság kormánya ezért azzal a felhívással fordul a Nyugatnémet Szövetségi Köztársaság kormányához, kérje fel az Amerikai Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország kormányát, hajtsanak végre haladéktalanul ugyanolyan rendszabályokat, mint amilyeneket a Szovjetunió kormánya foganatosított és a szövetségi kormány csatlakozzék azokhoz a lépésekhez amelyeket a Német Demokratikus Köztársaság kormánya e cél elérése érdekében tett. NEMZETKÖZI SZEMLE TT Áremelkedési hullám Ausztriában Ausztriába van egy szép népszokás: márjus első napjaiban az egyszerű emberek kisebb-nagyobb ajándékokkal kedveskednek egymásnak. Ezt a népszokást, úgy látszik, a kormány tagjai is ismerik — legalább is erre mutat, hogy idén, a maguk módján, ők is «megajándékozták» az osztrák népet. A «Neue Wiener Tageszeitung» május 1-i számában közölte a kormány hivatalos nyilatkozatát: május 4-től kezdve megváltoztatják a schilling külkereskedelmi árfolyamát oly módon, hogy egy dollárért 26 schillinget kelljen fizetni az eddigi 21,3 schilling helyett és hasonló arányban többet kell fizetni más külföldi valutáért is. Röviden: mintegy 22 százalékkal leértékelték az osztrák valutát. A demokratikus sajtó már ekkor megírta, hogy a schilling devalvációja az osztrák dolgozók anyagi helyzetének rosszabbodását vonja maga után. Ez nem valamiféle jóslat volt. Erre a következtetésre kellett jutnia mindenkinek, aki a helyzet megítélésében a tényekből indult ki. Ausztria jelentős élelmiszer- és ipari nyersanyagbehozatalra szorul. Tavaly például 12 milliárd schillignyi árut importált. Ugyanennyi importált áruért a leértékelés után 2,64 milliárd schillinggel többet kell fizetnie. Az is világos, hogy a drágább nyersanyagból készült árut a tőkések drágábban adják el. Előre lehetett tehát látni, hogy a schilling leértékelését az árak általános emelkedése fogja követni. Az ipari és pénzügyi körök érdekeit képviselő osztrák kormány «májusi ajándéka» tehát a dolgozókra váró újabb hatalmas terhek előszele volt. A jobboldali lapok mégis — vagy talán éppen ezért? — örömmel üdvözölték az immár második leértékelést. «Ismét léptünk egyet előre a stabilizációhoz vezető úton» — írta képmutatóan a néppárti és szociáldemokrata sajtó. (Csak éppen azt nem írta meg, kinek a rovására történik a stabilizáció.) A tőkések fizetett lapjai a várható áremelkedésekre való utalásokat «kommunista propagandának» minősítették, s az egyszerű emberek megnyugtatására közölték a kormány nyilatkozatát: «Az árfolyam egységesítése (értsd: a schilling leértékelése) belföldi viszonylatban nem jelenti sem a schilling vásárlóerejének csökkentését, sem a takarékbetétek elértéktelenedését... A kormány gondoskodott arról, hogy nevezetesen a legfontosabb élelmiszerárak ne dráguljanak meg és hogy a gáz- és villanyszolgáltatás díja, továbbá a vasúti díjszabás ne emelkedjék». Kamitz pénzügyminiszter azt is kijelentette: «Az egyes áruk bármilyen áremelését megakadályozzák, mielőtt azok a fogyasztókhoz jutnának». Az «Arbeiter Zeitung», a szociáldemokrata párt lapja Kamitz nyilatkozatát úgy magyarázta, ha emelkednek is a külföldről behozott áruk — elsősorban élelmiszerek és nyersanyagok — árai, és ennek következtében egyes áruk termelési költsége vagy nagykereskedői ára növekszik is, a fogyasztók mégis változatlan áron vásárolhatják meg ezeket, mert a «tőkések lemondanak majd profitjuk egy részéről». A kormány ígérete azonban — tudniillik, hogy az árakat nem fogják emelni — papíron maradt. Még kevésbbé valósult meg az «Arbeiter Zeitung» — enyhén szólva — csodaváró jóslata. Az osztrák tőkéseknek eszük ágában sem volt, hogy lemondjanak nyereségeikről — még annak egy kis hányadáról sem. És a kormány sem nagyon hatott ebben az irányban. Erről meggyőznek bennünket az Ausztriában május óta bekövetkezett sorozatos áremelkedések. Az Osztrák Gazdaságkutató Intézet október közepén közzétett adatai szerint a különböző vas- és acélfajták ára 4—17 százalékkal emelkedett. Ez maga után vonta a különböző fémcikkek árának emelkedését, így felemelték több háztartási cikknek, mezőgazdasági gépnek és szerszámnak az árát. Az áremelkedési hullám az élelmiszerekre is kiterjedt. Májustól augusztusig a növényi olaj és margarin ára 28 százalékkal, a hal ára 18 százalékkal, a disznóhúsé 15 százalékkal növekedett. Ezenkívül a tojás, a szalonna, a borjúhús és a gyümölcsíz is megdrágult. Augusztus óta az élelmiszerek árai tovább növekedtek olyannyira, hogy egy négytagú családnak havonta mintegy 60 schillinggel kell többet kiadnia a legfontosabb élelmiszerekért, mint a devalváció előtt. Az osztrák dolgozók keserűen tapasztalják, hogy úgyszólván nincs is olyan terület, ahol az árdrágítók ne szednének külön sápot az áremelkedések révén, ne növelnék addig is hatalmas nyereségeiket. S az áremelkedés egyre jobban leleplezi a kormány néhány hónappal ezelőtt tett hazug ígéreteit: a mozikban például a helyárak szeptemberben átlagosan húsz százalékkal növekedtek, októberben az autóbuszjegyek árát is körülbelül ugyanilyen mértékben emelték. De még ez a jelentős áremelkedés is csak kezdetnek számít. Az osztrák lapok közölték, hogy mind az élelmiszerek, mind pedig számos iparcikk a jövőben még jobban megdrágul. Mindez azzal függ össze, hogy több iparágban — például a textiliparban — eddig a devalváció előtt vásárolt, tehát olcsóbb nyersanyagot dolgoztak fel, de amilyen mértékben áttérnek a drágább nyersanyagok felhasználására, úgy drágulnak meg az árucikkek is. Az újabb drágulási hullám máris jelentkezik. Az osztrák kormány a minap bejelentette: 1954 januárjától kezdve a dohányárak 20—25 százalékkal, a vasúti díjszabás pedig 25 százalékkal drágul meg. A cigaretták megdrágulása önmagában is igen jelentős. Még egy mérsékelt dohányosnak is kereken 30 schilling többletkiadást jelent egy hónapés évek óta kísérleteznek azon az imperialisták, hogy a közel- és középkeleti országokat háborús szövetségeik jármába fogják. Első tervük az volt, hogy a Közelés Közép-Keleten létrehozzák az Északatlanti Szövetség (NATO) «helyi» fiókját, a «középkeleti védelmi szervezet»-et (MEDO). Később ugyanezt a tervet más néven tálalták fel: a MEDO-t «középkeleti parancsnokság»-nak keresztelték át, s javasolták az ügyben érdekelt arab országoknak, hogy sürgősen hozzák létre ezt a parancsnokságot. Hogy e semmitmondó név mögött valójában mi rejlik, azt igen találóan magyarázta meg a «Donna Emraz» című iráni lap. «Ez a tömb feladatául tűzné ki a közel- és középkeleti országokban kialakult gyarmatosítóellenes hangulat és népi mozgalom elfojtását, továbbá ez országok gazdasági rendszerének, katonai támaszpontjainak és emberanyagának bekapcsolását a nyugati világ rendszerébe és ezek felhasználását a nyugati tömb terveinek megvalósítására. Két évvel ezelőtt kapták az arab országok az erre vonatkozó első felhívást, ám a középkeleti parancsnokság felállítása mindezideig nem sikerült. Az ok a népek ellenállásában keresendő. Népeik heves tiltakozása akadályozta meg az arab országok uralkodó köreit, hogy e tervek megvalósításába beleegyezzenek. A «Daily Telegraph and Morning Post» című angol lap külpolitikai szerkesztője, S. R. Powley, aki a közelmúltban tért vissza Közép-Keleten tett körútjáról, rámutat, hogy «az arabok között kevés támogatója van a nyugati hatalmak arra irányuló tervének, hogy középkeleti védelmi szövetéget hozzanak létre. Kevés remény van arra, hogy egy középkeleti NATO-ba lehessen tömöríteni őket. Ez a terv — amelyet egyébként a három nyugati hatalom közösen szorgalmazott — tehát megbukott. De az Egyesült Államok kormánykörei már régóta szőnek egy szövetségeseiktől független külön tervet. Ennek célja olyan tömb alakítása, amelyben a Szovjetunióval szomszédos vagy a szovjet határok közelében fekvő középkeleti országok vesznek részt, elsősorban Törökország, Pakisztán, Irán és esetleg Irak. Az amerika diplomaták, kémek és tábornokok mostanában azért járnak oly sűrűn a középkeleti orszában. Jellemző, hogy éppen az egyszerű emberek által leginkább keresett cigarettákat drágítják meg a legnagyobb mértékben. Az osztrák dolgozók hatalmas felháborodással fogadták e sorozatos támadásokat életviszonyaik ellen. A nagy- és kisüzemek munkásai egyöntetűen kijelentették: nem hajlandók újabb terheket vállalni, s erélyesen követelik a kormánytól, hogy az áremelkedéseknek megfelelően növeljék a munkabéreket is. Sokba (de azért küldik az Amerikába szóló meghívók egész sorát is a különböző keleti államférfiaknak, katonáknak, üzletembereknek és másoknak), hogy nyélbeüssék tervüket: az újkiadású középkeleti «védelmi szövetség»-et. Törökországnak főszerepet szánnak ebben a tömbben. Törökországot már régebben bevonták az agresszív Északatlanti Szövetségbe, s így összekötőkapocsnak tekintik az agresszív atlanti rendszer és a közelkeleti országok között. Érdemes a «Reuter» alapján idézni, hogyan vélekednek bizonyos «londoni katonai körök» Törökország katonai jelentőségéről: «Törökország stratégiai értéke felbecsülhetetlen... A Dardanelláknál poszton álló őrszem. Fegyverben lévő félmillió katonájával, valamint tartalékban lévő másfélmillió harcosával Törökország egyike a legerőteljesebb hatalmaknak a 14 tagú Atlanti Szövetségben. Törökország ugyanakkor fontos légitámaszpontokat bocsát az Atlanti Szövetség tagjainak rendelkezésére, amelyek ütőtávolságra vannak a Szovjetunió hatalmas ipari térségeinek legtöbbikétől. Törökország az egyetlen nemzet az Atlanti Szövetségben, amelynek közös határa van a Szovjetunióval. (Nem tudni, várjon szándékosan vagy véletlenül feledkezett itt meg a sajtóügynökség tudósítója Norvégiáról.) A török katonaságot amerikai felszereléssel látták el, amerikai katonák tartózkodnak Törökországban, s török katonákat képeznek ki az Egyesült Államokban. Mindez érthetővé teszi, miért éppen Törökország az összekötő, a vállalkozás kiindulópontja és ugródeszkája. A török kormány vállalta azt a feladatot, hogy puhatolózik a keleti országokban. Mint az egyiptomi «A Miszri» a «Dzsumhuret» című török lapra hivatkozva megírta, a török kormány megkísérelte, hogy «tisztázza, mi az iraki és az iráni kormány véleménye az ilyen védelmi egyezménnyel kapcsolatban. Pakisztán kormánya kifejezte készségét, hogy hajlandó Törökországgal aláírni egy ilyen egyezményt». Kiderül a lapból az is, hogy «Törökország és néhány középkeleti ország között mostanában érintkezés van kétoldali védelmi egyezmények megkötésének kérdésében». Éppen ezek az egyezmények tennénk az úgynevezett «védelmi rendszer» magjai. Nem nehéz e terv és a nemrégiben lezajlott iráni államcsíny között összefüggést keresni. Az amerikaiak, mióta hatalomra segítették Zahedit, bíznak abban is, hogy Irán sem fog különösebb nehézséget támasztani terveik elé. Irán húszmillió dollár amerikai katonai segélyt kapott. A «Keihan» című lapban Haeri Záde, a medzstisz külföldi ügyekkel foglalkozó bizottságának volt elnöke gondterhelten utalt arra, hogy az amerikai «segély» messzemenő katonai és stratégiai jellegű kötelezettségeket ró Iránra. Világosan látható, hogy az Egyesült Államok — amióta ügynökei segítségével elkergette Moszadikot — már megkezdte agresszív terveinek végrehajtását Iránban. Az «As-Sark» című libanoni lap felhívja a figyelmet arra a gyanús tevékenységre, amelyet az Iránban levő amerikai szakértők a Szovjetunióval határos térségekben kifejtenek és közli, hogy ezek a szakértők a határvidékeken tereprajzokat készítenek, utakat, hidakat, hajókat tanulmányoznak, vizsgálják a Káspi-tenger partvidékén lévő kikötőberendezéseket stb. A «Star» című amerikai lap szerint «washingtoni körökben hangoztatják, hogy a legközelebbi jövőben amerikai katonai misszió indul Iránba és Törökországba. Célja, hogy egész sor katonai támaszpont és erődítmény létesítésének lehetőségét tanulmányozza Iránban és előkészítse a talajt az Irán és Törökország közötti katonai tárgyalások megkezdésére». Az adott pillanatban az Egyesült Államok Pakisztánra összpontosítja erőfeszítéseit. Hatalmas lendülettel fogott hozzá Pakisztán «megnyeréséhez». Jövés-menés, készülődés tapasztalható a két ország között és a legnevetségesebb, hogy ezt ártatlan baráti találkozásoknak igyekeznek feltüntetni. A pakisztáni fegyveres erők főparancsnoka, Aigjub Khán, de más hivatalos körök is egy ideig cáfolták, hogy Amerika és Pakisztán között katonai egyezmény készül. Sokáig azonban nem lehetett tagadni. Mint indiai hírforrások közük, pakisztáni körök az ENSZ-ben több országot tájékoztattak arról, hogy Pakisztán megengedi az Egyesült Államoknak a Pakisztán területén lévő támaszpontok felhasználását és csatlakozik az úgynevezettvédelmi szövetségihez, ha az Egyesült Államok hajlandó felfegyverezni Pakisztánt. Ghulam Mohammed, Pakisztán főkormányzója a napokban látogatott az Egyesült Államokba. A főkormányzó Dulles jelenlétében tárgyalt Eisenhowerral, s az «AFP» szerint «a megbeszélés megelőzte azt a hivatalos tárgyalást, amelynek célja: kétoldalú szerződés kötése Washington és Karach között. Az amerikai lapok örömmel írnak arról, hogy Pakisztán a legsűrűbb népességű muzulmán ország — vagyis bőven van ágyútölteléke. A «The New York Times» vérmes reményeket fűz pakisztáni kapcsolataihoz: «Lehetséges, hogy ezen a téren többre vezet egy egyedülálló országgal, például Pakisztánnal, mint egy csoport gyenge állammal kötött egyezményt. (A lap itt az arab országokra céloz.) Pakisztánt azért is értékelik, mert ennek a két részből álló országnak a nyugati és a keleti fele mintegy India szárnyait képezi és így szükség esetén a harapófogó szerepét töltheti be a maga útján járó India ellen Világos, hogy Pakisztánnak ez az új szerepe mesterséges feszültséget kelt Dél-Ázsiában, akadályozza, hogy India és Pakisztán békésen rendezze ügyeit, s aggodalommal tölti el Indiát, de vele együtt még Ázsia sok más nénét is, mert hiszen közelebb hozza a «hidegháborút», a háborús előkészületeket Ázsia országaihoz. Megjegyzendő, hogy ez a terv csapást mér az Egyesült Államok brit szövetségesére is, amelynek birodalmához Pakisztán tartozik, s amelynek labilis közel- és középkeleti helyzetét ez az amerikai különakció még jobban megingatja De a legfontosabb az amerikai imperialisták számára, hogy Pakisztán közel fekszik a Szovjetunióhoz. A tervbevett «védelmi szövetség» elsősorban a Szovjetunió elleni támadás előkészítésére irányul. Pakisztán szomszédai így elsősorban India, látjak az amerikai tervből eredő veszélyeket. Ezt bizonyítja Nehrunak, India miniszterelnökének kijelentése is: «Az Egyesült Államok és Pakisztán közti katonai egyezmény kérdése mélységes aggodalmat jelent India számára, olyasvalami ez, aminek messzeható következményei lesznek a Dél-Ázsiában levő dolgok egész menetére». India figyelmeztette az amerikai kormányt, hogy az amerika-pakisztáni katonai szövetség nemcsak India és Pakisztán, hanem India és az Egyesült Államok kapcsolatait is rontja. Figyelemreméltó a «Bourse Egyptienne» című kairói lap newyorki levelezőjének tudósítása arról, hogy az Egyesült Államok és Pakisztán katonai megbeszélései nagy nyugtalanságot keltettek az ENSZ arab küldöttei körében. «Ezek a küldöttek — írja a levelező — az amerikai-pakisztáni katonai paktumban az első láncszemét látják annak a katonai szervezetnek, amelybe az amerikaiak az egész Közép-Keletet tömöríteni akarják. Az ENSZ arab köreiben rámutatnak, hogy ha létrejönne az amerikai-pakisztáni katonai szerződés, ez mélyrehatóan megrendítené Pakisztán eddigi tekintélyét és kapcsolatait az arab államokkal, hiszen ezek az országok továbbra is elvetik a Nyugattal kötendő katonai szövetséget. Az Egyesült Államok kalandorterve mely a nemzetközi feszültség fokozását célozza, ismét felveti annak a követelésnek a fontosságát, hogy a béke megőrzése érdekében számolják fel az idegen területeken létesített haditámaszpontokat, s a népek békéjét veszélyeztető katonai tömböket. Szimon József—Szilágyi Éva Háborús készülődések a Közép-Keleten 3 Választáviratok a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulójára küldött üdvözlő táviratokra Nagy Imre elvtársnak, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa elnöke Budapest Köszönöm Önnek, Elnök Elvtárs, és az ön személyén keresztül a Magyar Népköztársaság kormányának, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulója alkalmából küldött szívélyes üdvözletét. G. Malenkov a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke Dobi István elvtársnak, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elnöke Budapest Fogadja, Elnök Elvtárs, köszönetemet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulója alkalmából a szovjet népnek küldött baráti üdvözleteiért és jókívánságaiért. K. Vorosilov a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke Boldoczki János elvtársnak, a Magyar Népköztársaság külügyminisztere Budapest Köszönetemet fejezem ki Önnek, Miniszter Elvtárs, a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 36. évfordulójára küldött forró üdvözletéért és baráti jókívánságaiért. V. Molotov a Szovjetunió külügyminisztere Megnyílt a Béke-Világtanács bécsi ülésszaka Bécs, november 23. (MTI) Zászlódíszbe öltözött a schönbrunnerstrassei Dreher-park, ahol hétfőn délután megkezdődött a Béke-Világtanács ötödik ülésszaka. Az ülésterem visszatükrözi annak a nagy eseménynek a fontosságát, amelyet a Békevilágtanács ülése jelent a nemzetközi békemozgalom további erősödése szempontjából. A küldötteket és a vendégeket az ülésterem bejáratánál fehér békegalambokkal ékesített kék zászlóerdő fogadja. A falakat kék drapéria borítja. Ugyanilyen kék drapériával vonták be az elnöki emelvényt. Az emelvény fölött kiterjesztett szárnyú fehér békegalamb. Az emelvényt környező falaik kék drapériáin al különböző nemzetek zászlai a minden népre kiterjedő nemzetközi békemozgalom erejét jelképezik. Bécs városának élete lüktetőbbé és élénkebbé változott. Az ülésszak megnyitásának A Béke-Világtanács irodája vasárnap ülést tartott és ezen az ülésen javaslatot dolgozott ki a napirendre vonatkozóan. A javaslat két pontból áll: Az egész világra kiterjedő akciók an-*-á nak érdekében, hogy a konfliktusokat általánosan elfogadható egyezmények útján rendezzék (a koreai és a német kérdés rendezése, a hidrogénbomba és más tömegpusztító fegyverek eltiltása, a fegyverkezés korlátozása), a jövő évben Béke Világtalálkozót kell -e összehívni. A Béke Világtanács tagjai közül már meghaltó, november 23. (TASZSZ) A lapok közlése szerint Gamal Abdel Nasszer egyiptomi miniszterelnökhelyettes november 20-án Mima el Kamban egy tömeggyűlésen beszédet tartott, amelyben élesen elítélte a magát «szabad világnak» nevező angol-amerikai tömb imperialista politikáját. «,A szabad világ országai — jelentette ki Nasszer — telekürtölik a világot azzal, hogy segítenek a gazdaságilag elmaradott országoknak. Ezek a kijelentések azonban csak ópiumhoz hasonlíthatók, amelyet a Nyugat azért exportál, hogy elkábítsa és továbbra is napján egymást követik a küldötteket és vendégeket szállító autóbuszok. A küldöttek már jóval az ülés megkezdése előtt ellátogattak az ülésterembe, ismerkedtek a nagy esemény színhelyével. A Béke-Világtanács ülése délután három órakor kezdődött. Az ülésszak elnökségében ott voltak: Frédéric Joliot-Curie, Loffitte, Mao Tun, Isabelle Blume, Eugenie Cotton, Pietro Nenni, Ikuo Ojama, Walter Friedrich, Hja Erenburg, Nyikolaj Tyihonov, és a nemzetközi békemozgalom más neves személyiségei. Joliot-Curie professzor,a Béke-Világtanács elnöke Braundweinernek, az Osztrák Országos Békebizottság elnökének adta meg a szót. Brandweiner Ausztria békeszerető haladó erőinek nevében köszöntötte az ülésszak részvevőit. Ezután Frédéric Joliot-Curie, a Béke-Világtanács elnöke mondott nagy beszédet, érkezett Bécsbe Joliot-Curie professzor (Franciaország), Pietro Nenni (Olaszország), Mao Tun (Kína), Ikuo Ojama (Japán), Buxbaum tábornok (Brazília), Sám tábornok (Mexikó), Hja Erenburg (Szovjetunió), Nyeszmejanov professzor (Szovjetunió), Endicott lelkész (Kanada), Eugenie Cotton (Franciaország) és Le Din Thom (Vietnam). A Béke-Világtanács ülésszakán résztvesznek a következő neves személyiségek is: Paul Wandel miniszter, dr. Joseph Wirth, volt birodalmi kancellár, Nicolas Guillen kubai, költő, Leopoldo Mendez mexikói művész és Halldor Laxness izlandi író, a «szabad világ» uralma alatt tartsa a gyarmati népeket... Országainkat áruik értékesítési piacának tekintik, rabolnak és hazug ígéretekkel csitítanak bennünket». Az Egyesült Államoknak Egyiptommal szemben folytatott politikáját érintve Naszszer kijelentette, hogy Amerika «segítséget» ígért Egyiptomnak, eddig azonban «ígéreteken, hazugságon és félrevezetésen kívül semmit nem kaptunk. «Ne higgyék — jelentette ki Nasszer — hogy Amerika segítségünkre van... Kizárólag saját maguakra kell támaszkodnunk». A Béke-Világtanács ötödik ülésszakának napirendje „Ne higgyétek, hogy Amerika segítségünkre van...“ Az egyiptomi miniszterelnökhelyettes nyilatkozata