Szabad Nép, 1953. november (11. évfolyam, 305-334. szám)

1953-11-03 / 307. szám

KEDD, 1953 NOVEMBER 3 Egy szovjet paraszt élete Elmondta: Fedor Korovickij, a szocialista munka hőse, a nyezsini Kirov-kolhoz brigád vezetője Több mint 40 évvel ezelőtt történt. Háziszőttes kaftánkabátomban, lábamon bocskorra! Csernyigov felé igyekeztem. Men­tem és gondolkodtam, a kormányzat majd térdre borulva, könnyezve kérem, futtasson nekem legalább egy kis darab földet. A leg­jobb és legnagyobb földterületek a földes­urak és a kulákok tulajdonában voltak. A faluközösség sem engem,­­ sem édes­apámat nem vett fel tagjai közé, nem kap­tunk részt a földből. Fáradtan és porosan érkeztem a csernyi­­govi kormányzósághoz. Be akartam menni a házba, de hirtelen egy egyenruhás portás állt elém. «Hová tolakszol, jobbágy?» — kérdezte szigorúan. El akartam mondani bánatomat, de nem engedett szóhoz jutni. «Pénzed van?» — kérdezte. Honnan lenne pénzem, mikor otthon egy baromfink sincs. Ekkor a portás megragadott és kidobott az ajtón: «Ha nincs pénzed, takarodj innen! A sok csirkefogó mind idetolakszik!» Így, anélkül, hogy bármit is intéztem volna, visszaindultam falumba. Elutaztam Szibériába, hogy földet, keres­sek. De ott sem volt különb a helyzet. Föl­det csak jó pénzen a földesúrtól lehetett vásárolni. Hányódtam, céltalanul kószáltam, idegeneket szolgáltam, majd visszatértem otthonomba. Csak az Októberi Forradalom után, a szovjethatalomtól kaptam földet. Csernyigov vidékén csakúgy, mint az uk­rán Poreszjeben, nagyon szegények a föl­dek. A lónélküli szegényparasztok mindig nagyon nehezen művelték meg parcelláikat. Kolhozt alakítottunk. A kolhozban már elég erőnk és szerszámunk volt ahhoz, hogy megműveljük és gazdagon termővé változtas­suk a földet. A gépállomással szerződést kö­töttünk. Földjeinken már traktorok szántják a mély barázdákat. Tőzeggel és ásványi anyagokkal trágyáztunk. A szántóföldekre sok istállótrágyát is szállítottunk. Váloga­tott vetőmagokat vetettünk és a legkorsze­rűbb keresztsoros és fészkes vetési módsze­reket alkalmaztuk. Olyan termést értünk el, amelyről a pa­rasztok azelőtt nem is álmodhattak. Kolhozomban növénytermesztő brigádot ve­zetek. Egyik évben brigádom hektáronként 27 mázsa őszibúzát takarított be, a másik­ban már 30 mázsát termesztettünk, 1950- ben pedig hektáronként 36 mázsás termés­sel büszkélkedhettünk. Pohánkából, amely nagyon igényes növény, átlag 16 mázsás termést takarítottunk be. Az idén kolhozom­­ban 1240 hektárról, átlag 23 mázsa gabonát arattunk le. Ilyen termést nálunk még soha­sem értek el. A szovjet állam, magas terméseredménye­mért, engem, az egykori földnélküli parasztot, a Szocialista Munka Hőse címmel tüntetett ki. A kolhozban 135-en büszkén viselik a ma­gas terméshozamért járó kitüntetéseket. Kolhozom egyre gazdagabb lesz: már eddig is hatalmas állattenyésztő telepet létesítettünk, felépítettük a több mint ezer férőhelyes istállót. Teherautókat is vettünk. Évi pénzbeli jövedel­münk meghaladja a 2 millió rubelt. Most, amikor a kommunista párt és a szovjet kor­mány, a Szovjetunió mezőgazdaságának to­vábbfejlesztéséről határozatokat hozott, biz­tosak vagyunk abban, hogy kolhozunk még gyorsabb iramban fejlődik. Tudjuk, hogy szántóföldjeinket még több mezőgazdasági géppel látják el. Fejlődik agrotechnikánk, s ezáltal emelkedik terméshozamunk is. A gyermekek számára gyönyörű iskolát épí­tettünk. Az ő életük szebb, mint a miénk volt. Vegyük csak az én családomat. Három lá­nyom van, s mind a három felsőfokú képzett­séggel rendelkezik. A legidősebb, Jevdokija, elvégezte a pedagógián főiskolát és mint ta­nítónő dolgozik. Lukerja szintén pedagógus. Anna — orvos. Mennyire megváltozott a pa­rasztfiatalok sorsa az Októberi Forradalom utáni Lányaim, unokáimmal gyakran meglátogat­nak. Örül a szívem, ha rájuk nézek. Mindig van mivel megkínálnom őket, mindig van hely lenyugodniok nálam. A háború után szép há­zat építettem magamnak. A ház körül gyü­mölcsös- és veteményeskert tarkáink. Annyi zöldség és gyümölcs van ott, amennyi csak kell. Saját tehenem, disznóm, juhom és ba­­romfim van. A kolhozban három-négy tonna gabonát és sok pénzt kapok, jól élek! A szovjet hatalom megbecsült engem, az egykori szegényparasztot, és igazi, emberi boldogságot teremtett számomra. De nem fe­lejtem el a múltat sem. Lányaimnak és uno­káimnak gyakran elmesélem, hogyan éltek és szenvedtek a múltban a falusi szegények. Ezekből az elbeszélésekből megtanulják, hogy még jobban szeressék és értékeljék boldog életünket, s hogy úgy őrizzék azt, mint a sze­mük fényét. A zenei hét nyolcadik hangversenye A második magyar zenei hét keretében nyolc különféle hangverseny — zenekari est, kórus- és kantátabemutató, kamarazeneest — zajlott le. A befejező hangverseny zene­kari est volt; műsorán Sárközit István «Ifjú élet» nyitánya, Mihály András Gordonka­­versenye és Sugár Rezső «Hősi ének» című oratóriuma szerepelt. Sárközy István frisshangú nyitányának eszmei tartalma egy mai fiatal helytállása az élet harcaiban, a szocializmus építésében. Az expozíció lendületes, élénk zenei témái találóan tükrözik egy mai «ifjú élet» tipikus vonásait, az életikedvet, derűlátást, a néppel való egybeforrottságot. A továbbiakban a nyitány a küzdelmet, s a nagy feladatokban való helytállást igyekszik kifejezni. A tehet­séges szerző ehhez a mű első felében meg­­rendített dallamanyagot fejleszti tovább. Ez az alkotó módszer csak részben sikerült; az emberábrázolás sokrétűségével, a konfliktus szélesebb kibontásával, s mélyebb drámai hangjával a nyitány adós maradt. Mihály András Gordonkaversenye hangban is, tartalomban is, művészi színvonalban is nagyon figyelemreméltó alkotás, a tehetséges zeneszerző fejlődésének igen jelentős állo­mása. A zenei héten több versenymű is be­mutatásra került. Közülük Mihály Gordonka­versenye a leginkább juttatja szerephez a szólóhangszert, megmutatva a gordonka hangjának szépségét, sokoldalú kifejezőerejét. Ugyanakkor a felvetődő tematikus mondani­valót a zenekar és a gordonka mindig együtt, arányosan, a szimfonikus zene törvényei sze­rint bontja ki, úgyhogy a szólóhangszer ver­­senyzői szerepe végig érvényesül. A szerző ki­tűnően ismeri a gordonka megszólaltatásának széles skáláját (ő maga igen tehetséges gor­donkaművész is), így gazdag képzelettel, vir­tuózan alkalmazza a szólóhangszert anélkül, hogy a külsőséges hatáskeresés útjára téved­ne. Hangszerelése i® — a zenekar egyes hang­szereinek felhasználása — szép harmó­niái­a is, a’ mű formai szerkezete is nagy mes­terségbeli tudásról tanúskodnak. Művét azonban nem csupán ezek az eré­nyek teszik vonzóvá. Mihály András új mű­vében megmutatja azt is, hogy tud és mer dalolni, őszintén kiénekelni érzéseit. Témái — dallamai — szépek, kifejezőek, zenéjéből költőiség árad. A háromtételes versenymű legszebb, legegységesebb része a Ballada cí­met viselő második tétel. (Az első tétel — Poéma — meleg lírája szintén megragadja a hallgatót, de a témák kifejtése kissé hossza­dalmas: a szólóhangszer kadenciája kissé töredezett; a befejező, hatásos Capriccio-tétel kidolgoz­ása pedig helyenként némikép el­nagyolt.) A Gordonkaverseny a bemutatón megérde­melt, nagy sikert aratott. A magánszólamot Dénes Vera gordonkaművésznő, az Országos Filharmónia szólistája játszotta, gondos fel­­készültséggel, az értékes, új magyar mű iránti lelkes odaadással. A hangverseny befejezéseként Sugár Rezső «Hősi ének» című oratóriuma csendült fel. A nagyzenekarra, vegyeska­rra, gyermek­karra, és négy magánéneki hangra írt nagy­szabású alkotás Hunyadi János nándor­fehérvári diadalát énekli meg. Egy évvel ezelőtt volt nyilvános bemutatója; annak­idején a «Szabad Nép» részletesen ismer­tette megújult zeneszerzésünknek ezt a­ nagyszerű eredményét. A «Hősi ének» gazdag szépsége, lenyűgöző lendülete, szenvedélyes drámaisága és megkapó lírája előadásról előadásra fokozódó erővel ragadja el, lelke­síti a hallgatóságot. Ezúttal is óriási sikert aratott, jóllehet az előadás nem volt teljesen zökkenőmentes: a zenei hét sorozatos feladatai az utolsó hangversenyig úgy látszik már túlságosan igénybe vették előadóművészeinket, zenei együt­teseinket. Az Állami Hangversenyzene­kart és a rádióénekkart Somogyi László vezényelte, a magánszólamokat Szecsődy Irén (ritka bensőséggel csendül fel hangján a «Jöjj néma gyász» kezdetű gyönyöm szopránária). Tiszai­ Magda, Rosier Endre és Jámbor László, az Operaház kitűnő mű­vészei énekelték. A finálé gyermekkórusát a Horváth Mihály-téri általános iskola út­­törőénekkara szólaltatta meg. A mostani előadás is, de az eddigiek is azt mutatták, hogy e kórusrész kényes fekvése túl nehéz feladatot ró a gyermekimágra, s ez bizo­nyos mértékig csökkenti a finálé hatásossá­gát. Úgy hisszük, gondolni kellene a gyer­mekkori rész bizonyos átdolgozására. Lózsy János AZ ÚJ MAGYAR KABARÉRÓL Megjegyzések a Vidám Színpad bemutató műsorához A Vidám Színpad «Nem a tükör­görbe» című bemutató műsorát jellegzetes vonásai, többé-kevésbbé egységessé és meghatározha­tóvá vált stílusé, « nem utolsósorban sike­re — alkalmassá teszi arra, hogy az új ma­­gyar kabaréművészet jellemvonásait, fejlett­ségét és problémáit elemezhessük már benne. Maga az a tény is dicséretére válik e ki­s színháznak, hogy egyéniségét, játékstílusát, feladatkörét meglehetősen ma­gára hagyva, el­mélyültebb kritikai támogatás és elvi bírálat nélkül, s úgyszólván az irodalmi közvélemé­nyen kívül alakította ki. S most eredményei­vel bizonyítja be, hogy több segítséget, elis­merést és szeretetet is megérdemelt volna. Színpadon — e műfaj mozgékonyságának megfelelően — itt tükröződik először a kor­­mányprogrammnak a művészetre gyakorolt termékenyítő, ösztönző hatása. S ez az első színpadi jelzés is nagyon figyelemreméltó már, hiszen egy jelentős ha­gyomán­yokkal rendelkező, kedves és fontos színpadi műfaj­nak újraéledéséről, s új tartalommal való gaz­dagodásáról ad hírt. A Vidám Színpad bemutató műsorát a vi­dám műfajok, s általában a nevettetés mű­vészete körül kerekedett elénk vita előzte meg. Az előadás — igen fürgén és elevenen — bizonyos mértékig már e vita eredmé­nyeit összegezi, s «szemléltető­­módon] mu­tatja meg: mit tisztázott a humor körüli vita, mit kell még tisztáznia, s milyen félreérté­sekre ad lehetőséget. Természetesen, nem történt varázslat a Vidám Színpadon, nem mondhatnánk jó­szívvel, hogy új műsora minden tekintetben felülmúlja a régieket. Ez talán csak Kellér Dezső konferálását jellemzi. Voltak olyan egyfelvonásosai, tréfái, jelenetei az elmúlt műsoroknak, melyek több derűt fakasztottak, mint egyik-másik mostani tréfa. Mégis, azelőtt többnyire azzal a bizonytalan érzéssel és kérdéssel mentünk el a színházból: mi volt az egész műsor szán­déka, tett-e többet annál, mint hogy hol ne­mesebb, hol kevésbbé nemes eszközökkel mu­lattatott, s nem telne-e többre, nagyobbra a színháztól és a műfajtól? Gyakran­ érezhető­­volt a műsor megkomponálatlansága, ötletsze­rűsége; az a kényszer, hogy a színház vezetői­nek a rendelkezésre álló jelenetekből kell össze­állítani az «előadást», melynek így természe­tesen nem is volt előadás jellege. S a jobban megtervezett műsorok összhangját is első­­sorban valami tematikai egyensúlyra való törekvés jellemezte: egy kis üzemi, egy kis falusi humor, valami a termelésről, valami az imperialistákról, az anya- és csecsemő­védelemről, s a néphadseregről. Az «egész­re» való ilyen mechanikus törekvés menthe­tetlenül széthullásra vezetett, hiszen hiány­zott a belső összetartó erő- a szemlélet azo­nossága, az egységes cél és szándék tisztá­zottsága. Az új műsor éppen, ebben a tekintetben jelent minőségi változást. Nagy része arra vall, hogy a Vidám Színpad megtalálta­ hangját, azt a stílust, magatartást, szemlé­letet, mely az új magyar kabaré, s elsősor­ban a politikai kabaré alapja lehet. Bátran, helyesen híjár ez a politikai kabaré, s többnyire jó hangon, egyre inkább a nép hangján. A humort boncolgató vitákban annyiszor emlegetett «népi humor» — me­lyet sokan tévesen azonosítanak a paraszti humorral — nem egyéb, mint a dolgozó nép tréfa formájában jelentkező kritikája, állásfoglalása a­ társadalmi jelenségekkel, a politikával, a termeléssel, dolgozótársaival kapcsolatban.­ Ez a fajta humor, mely any­­nyira jellemzően szövi át üzemeink, hivata­laink társadalmi eletünk minden megnyil­vánulását, kedvvel és harsányan csúfolódó, a hibákat érzékenyen jelző és kíméletlenül leleplező humor. Sehol nincs olyan jogosult­sága, mint éppen a kabarészínpadon A jó politikai kabaré fontos kritikai fórum, hatá­sa, sikere annál nagyobb, minél inkább fel­ismeri a néző a színpadról elhangzó szó­ban a tulajdon hangját, gondolatait is. A jó politikai kabaré színpadáról a néma né­zőtér gondolatai, mindennapi gondjai, s persze kedve, derűje is visszhangzik.­­ Ki tagadhatná, hogy ugyanakkor «népnevelő» feladatot is betölt, hiszen a pellengérre állí­tott hibák visszásságok nem mindig a hiva­tal, a bürokrácia, a vezetés hib­ái: legalább ugyanannyiszor a «nézőtér» hibái is. A Vidám Színpad új műsorában néző szól a nézőhöz a színpad közvetítésével, s a bírálatnak és önbírálatnak szatirikusan mu­lattató, jóizgalmú, meleg atmoszférája tá­mad a színházban. Főleg azért, mert min­den eddiginél erősebben érvényesül a mű­sorban a nyílt bírálat szelleme, a közvet­lenség, az őszinteség. Ezt a szellemet sugározza az új műsor nagy része. Ilyen például Miklósi Ottó és Német Zoltán «Beiskolázás» című zenés sza­tírája, amelynek műfaj törekvése is figye­lemreméltó. A «bluett» meglehetősen elnyűtt formája eleven tartalommal telik meg, ami­kor bírálatra, s méghozzá elharapózott, ve­szélyes jelenség — az iskolákra való kisze­melés lélektelenségének — bírálatára vál­lalkozik. Az «Öt százalék igazság», Csapó György vidám jelenete elsősorban azzal kelt hatást, hogy a néző ráismer benne a­ való­ságra. Szereplőit néhány könnyed, vázlatos vonással — többre nem is alkalmas egy tréfa — jól jellemzi a szerző, a jelenet mu­latságosságáról azonban inkább a színészek és a rendezés gondoskodik. Kellér Andor és Kellér Dezső «Négyes lakáscsere» című bo­hózata is elsősorban valóságtartalmával kelti fel az érdeklődést. A nézőnek sok bosszúsága jut eszébe, amelyen — a színpa­don látva «saját magát» — most már jóízűen, szinte «önkritikusan» tud nevetni. Kár, hogy a kis darab megelégszik a helyzetadta mu­latságos párbeszédek bonyolításával, de sem szándéka, sem éle nem­ olyan világos, mint a többi jeleneté. A politikai kabaré feladatának helyes fel­ismerése azonban kötelezi is a színházat. Elsősorban arra kötelezi, hogy valóban a közönség hangján, a dolgozó nép hangján szólaljon meg, s hogy vállalt feladatához híven, a legelevenebb, legvalódibb, aktuális problémákat tárja fel. Tanulságos ebből a szempontból Ha­csek és Sajó újraszerepelte­tése. Hacsek és Sajó hangjában ma már — szerencsére — igen kevesen ismernek a sa­ját hangjukra. Ez a két — valamikor jelleg­zetes és mulatságos — színpadi figura, el­vesztvén a társadalmi talajt lába alól, élet­­benmaradása érdekében úgy kapkod a viccek utám mint levegő után a fuldokló. Szerepel­tetésük rendkívül mulatságos most is. Ha azonban szerzőik nem tudják újabb tartalom­mal megtölteni létezésüket, életbenmaradá­­sukhoz nem sok reményt fűzünk. Egy olyan színház íróinak, amely a min­dennapi valóság, a­ legégetőbb s legaktuáli­sabb problémáik friss, gyors és vidám jelen­tőse kíván lenni: alapos valóságismerettel, fe­lelősségtudattal, s szenvedélyes kíváncsiság­gal kell keresniük a tömegeket foglalkoztató problémákat, a derűs és szatirikus ábrázolás számtalan lehetőségét. Nem szabad megelé­gedniük a KIK, a FIK, s az «Esztéka» kínál­ta humor lehetőségekkel. S a tematikai gazda­gítás mellett nagyobb gondot kell fordítani az egyes jelenetek írói megoldására, színvo­nalára is. Ez a kérdés már elvezet a vidám jele­netek­, szatirikus tréfák dramaturgiai problé­máihoz. Helyes, hogy a Vidám Színpad jele­neteinek nagy része a közönség hangján, a dolgozó nép szemléletével szólal meg, de hi­ba, hogy sokszor nem nyer kerek, zárt, meg­komponált színpadi formát. Az a kedvező kö­rülmény, hogy a beavatott, s szinte «cinkos­sá» vált­ közönség úgyis megérti a tréfát, hi­szen a maga tapasztalataival is erősebbé, ne­­vettetőbbé tesz egy-egy csattanót — nem menti fel az írót és a dramaturgiát az írói igényesség, a jelenetek felépítésének és befe­jezésének művészi kötelezettsége alól. Gon­dolunk itt az Esztéka-tréfákra, a «Kultúrem­­ber» című jelenetre, s hasonló bohózatokra. Nem szabad megelégedni azzal a nevetéssel, mely az életünkből ismerős­­figurák és hely­zetek egyszerű felismeréséből ered, s melyet a KIK vagy a Patyolat puszta megemlítése is felfakaszt már a nézőtéren. A műsor címe: «Nem a tükör görbe» — akaratlanul is erre a hibára utal. Bizony, görbének kell lennie a tükörnek, túloznia, formálnia, s a színpadon újjáteremtenie kell a valóságot, csak így vá­lik a politikai kabaré vidáman, keményen s harsányan csúfolódó kritikai fórumból — művészi fórummá is. A kabarészínpadnak nem lehet becsvágya, hogy egyszerű, sima tükör­ként tükrözze a «görbe» valóságot. A művészi színvonalú politikai kabaré külö­nösen alkalmas arra, hogy a kisebb szatírák­nak otthonai, s a «nagy» szatírának, általában a szatirikus ábrázolásnak kísérleti színpada legyen. A Vidám Színpad új műsorával el­indult ezen az úton, Kellér Dezső konferálá­­sának hangja a mély, emberi, a mi társadal­munk, rendszerünk szeretettből fakadó szati­­rikus humor fényeit villantja fel. S ehhez ha­sonló hangon beszélnek a színpadi figurák is. Most az a feladat, hogy a megfelelő színpadi helyzeteket is megteremtse számukra az író és dramaturg. A rendezés, Hegedűs Tibor és Horváth Tivadar munkájának érdeme, hogy az új ka­baréjáték stílusa egyre határozottabban kezd kibon­takozni a Vidám Színpad előadá­sában. Az egyes szereplők humora mindin­kább a darabok mondanivalóját szolgálja, s ritkán siklik az önmutogató, olcsón hatás­vadászó komédiázásba. A jelenetek hangja, egymásutánja­ pedig az egész műsor helye­sen megfogalmazott cél­ját, szándékát szol­gálja. A híres nevettetők nemzedékei vonulnak fel a kis színpadon. Ellenállhatatlan vidámsá­got kelt a nézőtéren Salamon Béla derűje, «bája», amelyik különösen Kolozsvárig And­rás «Kaszárnyában-lak­tanyában» című da­rabjában még a kevésbbé jól megrajzolt fi­­gurák számára­ is olyan otthonossá­­ teszi a színpadot. Kitűnően érvényesül a színpadon Boross Géza szeretetreméltó groteszksége, amely hatásos és vidám egységbe fogja a viccet és a viccmondót. Peti Sándor mindig elmélyült,­­ embert formáló humora, Komlás Vilmos féktelen jókedve, s nem egyszer drá­mai ereje, Herczeg Jenő mulatságos fanyar­ságai, Turay Ida humoros jellemző ereje, Vi­ctor Ferike szívhezszóló közvetlensége, Al­fonzo rendkívüli szatirizáló tehetsége új és új oldaláról mutatkozik meg a­ műsorban. Gazdag és igen tehetséges az «utánpótlás» is: Kabos László, Pongrácz Imre,Teleki Sári, Lórán Lenke, Andar Béla, Mikes Lilla mind­mind érezhető kedvvel, felszabadultsággal és sok egyéni ízzel mulattatják a közönséget. Érthetetlen, hogy a «Színház- és Filmművé­szet», amely a színház és film alkotóinak hivatalos folyóirata, s amelynek erre meg­felelő tere is lenne, üres névsorral «intézi el» e kitűnő színészek méltatását. Itt lenne az ideje, hogy szakmai körökben végre komo­lyan elemezzék kabarészínjátszásunk pro­blémáit is. Egy ilyen kiváló együttes arra kell hogy csábítsál legjobb humoristáinkat, legjobb íróinkat, hogy — a magyar kabaré jó hagyományaihoz méltóan — színvonalas, értékes művekkel siessenek e nagyon nép­szerű, s nagyhatású színház segítségére. Hámos György SZABAD NÉP Soustelle szélsőjobboldali francia politikus éles kirohanása az „európai hadsereg" terve ellen A «Le Rassemblement» című francia bur­­zsoá lap közli Jacques Soustelle-nek, a szélső­jobboldali gaulleista párt egyik vezetőjének cikkét. A cikk jellemző módon tükrözi a fran­cia burzsoázia aggodalmát az «európai vé­delmi közösséggel», illetve azon belül Nyu­­gat-Németország szerepével szemben. Jacques Soustelle a következőket írja: «Amilyen mértékben közeledik a pillanat, hogy már nem lehet tovább elodázni az euró­pai védelmi közösség problémáját, erősebbé válnak a különböző nyomások, ugyanakkor megkezdődnek a visszatáncolások is. Mind gyakrabban hallunk olyanféle érveket, hogy az tulajdonképpen csak «kisebbik rossz» és hogy «mégis csak meg kell alkotni az egy­séges Európát», többet ér egy «rossz Európa», mint semilyen. A legkevesebb, amit az ilyenféle érvelés szószólóitól kérhetünk, az az, hogy legyenek világosak. Mondják meg: Önök még akkor is hajlandók létrehozni az egységes Európát, ha az német egyeduralommal, a Francia Unió fel­bomlásával és a háborúval jár. Önök tiltakoznak, mondván, hogy a kérdés helytelenül van feltéve. Lássuk csak. Az európai védelmi közösség, úgy­­mint azt önök óhajtják, német egyeduralmat jelent, mivel Franciaország az egységes Európában sajnos nem képes ellensúlyozni egy olyan Németországot, amely gazdasági, ipari és hol­napra katonai fel­lend­ülésének teljében van. Az európai védelmi közösség a Francia Unió felbomlasztását is jelenti, mivel a szer­ződés által teremtett árok az anyaország és a tengerentúli területek közt gyorsan szaka­dékká válik. Vagy pedig beillesztik a ten­gerentúli területeket az európai kö­zösségbe, ami azt jelentené, hogy Afrikát «nászajándékul» adjuk Németors­zágnak. Az európai védelmi közösség a háborút jelenti, mivel a békés és megelégedett Franciaország hozzákapcsolása az agresz­­szív és követelőző Németországhoz azzal a kockázattal jár, hogy a franciákat hódító kalandba sodorják, szörnyű háborúba taszít­ják a nagy német birodalom visszaszerzé­séért. Máris hallom az elnémetesített Európa hí­veinek hangját: «ön Európa ellen van, ön szűklátókörű, ósdi nacionalista, aki a múl­tat képviseli, ön haladásellenes». Nyugalom uraim. Bevallom, nem tudok semmi «haladót» felfedezni egy olyan úgynevezett európai koncepció­ban, amely azt eredményezné, hogy meg­adjuk Adenauer Németországának azt, amit Hitler Németországától megtagad­tunk. Nem hiszem, hogy ifjúságunk legfőbb vágya az lenne, hogy fegyvert fogjon Stettinnek a német birodalom kebelébe való visszatéré­séér­t. Három fő tényezőt kell jelenleg a megfi­gyelőnek szem előtt tartania. Az első az, hogy a pártrendszerben élő Franciaország meggyengült, középszerű lett, tehetetlenné vált. Tudom, hogy azok, akik Európa mindenáron való megvalósításának hívei, ebből azt a következtetést vonják le, hogy­ már nincs remény, s ezek után jobb, ha Franciaország egyszerű földrajzi elnevezéssé válik, s utolsó álmát alussza az egységes Európa karjai között. Az én véleményem nem ez. Franciaországnak még mindig van esélye és ostobaság lenne ezt az esélyt eljátszva végérvényesen Németország talpa alá helyez­ni magunkat. A második nyilvánvaló tény az, hogy az európai védelmi közösség és a politikai kö­zösség, úgy, amint azokat jelenleg előirányoz­ták, szétbomlasztják a Francia Uniót, vagyis még pontosabban: szétrobbantják és elválaszt­ják tőlünk Francia-Afrikát. Ennek elfogadása öngyilkosság. Várjon Franciaország megérett az öngyilkosságra? Remélem nem. A harmadik tényező az, hogy nincs semmiféle érdekközösség Francia­ország és Németország politikája között. Beszélnek Németország «újraegyesítéséről». Mindenekelőtt tisztázzuk, miről van szó? A nyugati és a szovjet­ övezet újraegyesítésé­ről, avagy az Odera—Neisse határvonalon túl lévő lengyel területek visszacsatolásáról is? Vájjon Franciaország engedi magát be­fogatni Németország szekerébe? Micsoda dő­reség lenne! Mihelyt a Reich felfegyverkezik, cseppet sem törődik majd azokkal a papír­­korlátozásokkal, amelyeket az­ európai vé­delmi közösség főkolomposai oly nagy becs­ben tartanak. És elváltásóban nem vagyok biztos abban, hogy Washington majd mér­séklő tanácsokat ad. Azon a napon, amelyet Adenauer vagy követői kedvezőnek ítélnek meg, levetik a kereszténydemokrata álarcot s felöltik a teuton lovagok páncélját». Befejezésül Soustelle a «káros egybeol­vadás» helyett egy lazább szövetséget java­sol, amelyben Franciaország nem a fogoly, hanem az «ellensúly» szerepét játszaná, hogy «már eleve ki tudja magát vonni min­den olyan halálos és esztelen kalandból, amelyre a Reich vállalkoznék». «Ez a meg­oldás — állapítja meg Soustelle — megfelel az ország kettős reményének: a Francia Uniónak és a békének­. Ellenséges propaganda Finnországban a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen A Finn Nép Demokratikus Szövetsége levele Kekkonen miniszterelnökhöz Helsinki, november 2. (TASZSZ) A Finn Nép Demokratikus Szövetsége le­velet nyújtott át Kekkonen miniszterelnöknek, amelyben felhívja figyelmét arra az egész ország szempontjából káros propagandára, amelyet a koalíciós párt a jobboldali szociál­demokratákkal együtt folytat. A Finn Nép Demokratikus Szövetsége követeli, hogy vessenek véget ennek a propagandának. A levél rámutat: a finn nép többsége he­­lyesli a köztársasági elnöknek azt a nemegy­szer kifejezésre juttatott véleményét hogy Finnország becsületesen teljesíteni kívánja a Szovjetunióval kötött barátsági, együttmű­ködési és kölcsönös segélynyújtási szerző­dést. A levél emlékeztet a békeszerződés 8. cikkelyének tartalmára is, amelynek értel­mében meg kell tiltani a Szovjetunió elleni ellenséges propagandát. A levél a továbbiakban megjegyzi, hogy bizonyos szervezetek és azok sajtója ellen­séges propagandát folytatnak a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ellen, igye­keznek kárt okozni a finn nép érdekeinek és a barátsági szerződés megszegésére hajto­gatnak. A levél számos példát említ fel erre az ellenséges propagandára. Nem lehet ab­ban kételkedni — folytatódik ezután — hogy a finn-szovjet kapcsolatok elmérgesítésére irányuló ellenséges propaganda az ország határain kívülről jövő útmutatás szerint tör­ténik. Megengedhetetlen — folytatja a levél — hogy elsorvasszák a Szovjetunióval és a népi demokratikus országokkal fennálló ga­zdasági kapcsolatokat, amire pedig oly nyíltan törekszenek a szociáldemokraták és a koalíciós párt A Finn Nép Demokratikus Szövetsége kö­veteli, hogy tegyenek sürgős intézkedéseket a káros propaganda megfékezésére,­­szüntessék meg azokat a mesterkedéseket, amelyek kárt okoznak a finn nép érdekeinek és megsértik a, Finnország által aláírt barátsági, együtt­működési és kölcsönös segélynyújtási szer­ződést. A francia gyarmatosítók „nagy támadásának" csúfos kudarca Vietnamban Peking, november 2. (Új-Kína) Navarre indokínai francia főparancsnokot nehéz dilemma elé állította az a vereség, amelyet a deltavidék francia védelmi öve­zetén kívül és a hátországban szenvedett — írja október 30-án Chinh Nghia, a «Viet­nami Tájékoztató Iroda» katonai hírma­gyarázója. A körülbelül tíz nappal ezelőtt elszenve­dett vereség után most nem tudja, mer­jen-e újabb támadást indítani. Egy újabb támadás megtizedelt erőinek teljes elveszté­sét hozhatja, anélkül, hogy halvány remé­nye is lenne céljának elérésére. A támadás ezenkívül lekötné mozgó alakulatait is, úgy­hogy nem maradna ereje ellenállni, ha a vietnami néphadsereg másutt indítana ellen­­támadást. Választhatná a visszavonulást is — írja a hírmagyarázó. — Ez azonban kétségbeesett lépés volna Navarre részéről, mert leleplez­né, hogy «a 8 éve folyó háború leg­nagyobb hadművelete», amellyel kérkedett, teljes kudarcba fulladt. Bármit is tesz Navarre, a vietnami nép­hadsereg készen áll, hogy újabb súlyos csa­pást mérjen rá és még jobban visszaszorít­sa csapatait — állapítja meg a kommen­tátor. A BÉKEHARC HÍREI „Békét Vietnamnak!“ Párizs, november 2. (TASZSZ) A francia demokratikus sajtó közölte annak az üzenetnek szövegét, amelyet a Vietnami Békebizottság intézett a Francia Békeharco­sok Országos Bizottságához. «Vietnam népe békét akar teremteni orszá­gában — mondja az üzenet — és baráti kap­csolatokat akar kiépíteni a francia néppel, amely mindig harcolt a szabadságért és a haladásért. Népünk az egyenjogúságon és a kölcsönös megbecsülésen alapuló gazdasági és kulturális kapcsolatokat akar létesíteni a francia néppel. Népünk békeakaratát számtalanszor igazol­ták a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának cselekedetei... A Vietnami De­mokratikus Köztársaság kormánya eddig 2930 európai és afrikai hadifoglyot bocsátott szabadon, most pedig felhívásunkra parancsot adott a francia hadifoglyok újabb csoportjának hazatelepítésére». A «Liberation», üdvözölve a Vietnami Bé­keirat, november 2. (TASZSZ) A napokban a Bagdadban megjelenő «Akhbar-Al-Maszai» című l®p közölte a bag­dadi dolgozó fő felhívását az öt nagyhatalom vezetőihez, a Béke­ Vi­lágtanácsh­oz és az ira­ki kormányhoz. A felhívás megállapítja, hogy a bagdadi dolgozó tömegek, tekintet nélkül politikai és vallási meggyőződésükre, támogatják a­ Bé­­ke-Világtanács felhívását, és az a vélemé­nt «Új-Kína» hírügynökség jelenti. A legnagyobb japán szakszervezetek és tömegszervezetek több mint 200 megbízottja nemrégiben Tokióban megvitatta a­ japán békeharcosok, valamint a többi ázsiai és csendesóceáni ország békeharcosai együttmű­ködésének kérdését. A Japán Vöröskereszt, a japán szakszer­vezetek és más nagy szervezetek küldöttei kifejezték azt az óhajukat, hogy meg akar­ják szilárdítani a japán nép barátságát Kí­nával. Az értekezleten elhatározták­ orszá­ge bizottság üzenetét, ezt írja: «A vietnami békemozgalom feltétlenül a lakosság vélemé­­nyét juttatja kifejezésre... Egyetlen francia sem értékelheti eléggé ennek a felhívásnak, jelentőségét, amely teljes mértékben megfelel a franciák túlnyomó többsége érdekeinek és várakozásának». A «l’Humanité» újabb adatokkal bizonyít­«­ja, mint terebélyesedik Franciaországban a vietnami béke megteremtéséért indított moz­­­galom. Október 29-én Párizs egyik terén ha­talmas rendőri apparátus felvonultatásával­ megkíséreltek bemutatni egy olyan filmet, amely az indokínai háborút propagálta. A téren ö­sszegyülekező többszáz párizsi ilyen felkiáltásokkal fogadta a filmet: «Békét Viet­­namban!» A rendőrség több személyt letart« tóztatott. A tiltakozás ennek ellenére foly­tatódott és a film vetítését beszüntették. A dolgozók egy csoportjának követelésére a rendőrség kénytelen volt valamennyi letar­tóztatottat szabadon bocsátani. ngyk, hogy minden lehetőség megvan a nemzetközi nézeteltérések békés úton történő enyhítésére. «Kijelentjük, hogy gyűlöljük a háborút, síkraszállunk mindenféle háborús egyezmény ellen, haditámaszpontok létesíté­se és az embereknek faji vagy nemzeti ho­vatartozásuk miatt való üldözése ellen — mondja a felhívás. — Az a vágyunk, hogy a népek békében, barátságban éljenek, és a gazdasági, politikai és kulturális élet min­den területén együttműködjenek ,és mozgalmat indítanak, hogy meghívják Japánba a Kínai Vöröskereszt küldöttségét. Tokiói jelentés szerint a japán egyetemi hallgatók szövetségének központi bizottsága elhatározta, hogy novemberben megrendezi a «Japán felfegyverzése elleni harc hónap­ját». Elhatározták továbbá, hogy népszerű­sítik a Béke-Világtanács budapesti üléssza­kán elfogadott felhívást, a nemzetközi vitás kérdések békés rendezésére. 1954 tavaszán a japán egyetemi hallgatók országos békeértekezletet rendeznek. • „Az a vágyunk, hogy a népek békében, barátságban éljenek** Japán békeharcosok tokiói értekezlete A Kuomintang-csapatok burmai garázdálkodásának kérdése az ENSZ politikai bizottsága előtt New York, november 2 (TASZSZ) Az ENSZ-közgyűlés politikai bizottságai október 31-i délelőtti ülésén megkezdte a Kuomintang-klikk aggresszív cselekményeire vonatkozó burmai panasz tárgyalását. A közgyűlés 7. ülésszaka erről a kérdésről 1953 áprilisában hozott határozatot, amely kimondta, hogy az ellenséges cselekménye­ket, fosztogatást végző külföldi erők tartóz­kodása Burma területén ,a Burmai Állam­szövetség területi integritásának és szuve­renitásának megsértése». A határozat ezen­kívül kimondta, hogy «az említett külföldi erőket le kell fegyverezni, rá kell bírni arra, hogy egyezzenek bele internálásukba vagy haladéktalanul hagyják el a Burmai Állam­szövetség területét». A határozat előirá­nyozza továbbá, hogy az Egyesült Államok közvetítésével­­folytassanak tárgyalásokat Burma és a kuomintangisták között. A burmai panasz vitája a burmai kül­döttség vezetőjének nyilatkozatával kezdő­dött, aki részletesen ismertette a politikai bizottság tagjai előtt a kuomintangista ban­dák burmai agressziójának történetét és ki­jelentette, hogy e «hullarabló banda» jelen­téktelen részének most tervbe vett kiürítése csupán kísérlet arra, hogy azt a látszatot keltsék, mintha végrehajtanák a közgyűlés határozatát. «A kuomintangista hullarablók — folytatta Burma képviselője — még azoknak a tár­gyalásoknak idején is, amelyek a közgyű­lés határozatának végrehajtása keretében folytak, folytatták a rablást, behatoltak Burma területére és megrongálták a közle­kedési vonalakat. Északon megtámadták a falvakat, elharácsolták a rizst és más élel­miszereket». Burma kormánya — hangoz­tatta a burmai küldöttség vezetője — to­vábbra is követeli, hogy a bandákat ma­radéktalanul távolítsák el. A politikai bizottságnak — mondotta —­ gondolkoznia kell a közgyűlés 7. ülésszakán elfogadott határozat végrehajtásának eszkö­zei felőli. Ami bennünket illet — mondotta Burma képviselője — mi nem terjesztünk elő semmiféle határozati javaslatot, csupán to­vábbra is hangoztatjuk, hogy a Burmában tartózkodó kuomintangista hadsereget a for­­mozai hatóságok irányítják és hogy ezeket a hatóságokat agresszorokként kell megbélye­gezni. Ha kimondanák, hogy a kuomintangis­­tákat megfosztják ENSZ-tagságuktól vagy beszüntetik számukra a segély folyósítását (ezt a segélyt, mint ismeretes, az Egyesült Államok nyújtja), azt eredményezné — je­lentette ki Burma képviselője , hogy a Kuomintang-hadsereg néhány nap alatt elta­karodnék Burma területéről. A Kuom­ K­ata­ng-klikk ezután felszólaló kép­viselője a valósággal merő ellentétben azt igyekezett bizonyítani, hogy a burmai terü­leten garázdálkodó kuomintangista bandák nem tartoznak a tajvani Kuomintarag-hatósá­­gok parancsnokságai alá. Az Egyesült Államok képviselője a kuomin­­tangistákat támogatva azt állította, hogy a Koumintang-klikk «csupán korlátozott ellen­őrzést gyakorol a Burmában tartózkodó irre­­guláris csapatok zöme fölött». Ezért lehetet­len — szerinte — végrehajtani a «teljes ki­ürítést». Ennek ellenére közölte, hogy a két­ezer ember tervezett kivonása csupán a kez­det, s ki­jelentette, hogy az Egyesült Államok ebben a kérdésben kész továbbra is a «köz­vetítő» szerepét betölteni. Növekszik az Olasz Kommunista Párt tagjainak száma Róma, november 2. (TASZSZ) A «l’Unitá» közli, hogy 1953 szeptember 30-án az Olasz Kommunista Párt tagjainak száma elérte a 2.120.208-at. Az Olasz Kommunista Ifjúsági Szövetség központi bizottságának ülésszaka Róma, november 2. (TASZSZ) Október 29-én megnyílt az Olasz Kom­munista Ifjúsági Szövetség központi bizott­ságának ülésszaka. Berlinguer, a szövetség főtitkára «A dol­gozó ifjúság egységének megszilárdítása a munkáért, jogaiért és a haza szociális hala­dásáért vívott harcban» címmel tartott be­számolót. Kijelentette, hogy az egész olasz ifjúság az olasz társadalom mélyreható meg­­újhodását kívánja. Berlinguer javasolta, hogy hívjanak össze ifjúsági gyűlést, amelyen kidolgozzák az ifjú nemzedék közös követeléseit. Azok a legfőbb problémák, amelyek vonatkozásában el lehet és el kell érni az ifjúság akció­­egységét, a következők: harc a háború ellen és a külföldi imperialisták igája ellen; harc a reakciós osztályoknak a véleményszabad­ság és a sajtószabadság megsemmisítésére irányuló kísérletei ellen; harc a jobb munka- és tanulási feltételekért. Az október 30-a i ülésen széleskörű vita­ in­dult Berlinguer beszámolója felett. Többek között felszólalt Luigi Longo, az Olasz Kommunista Párt főtitkárhelyettese és Di Vittorio, a CGTL főtitkára is. Silvano Pe­­ruzzi, a titkárság tagja október 31-én be­számolót tartott a szervezet tagságának nö­vekedéséről. Peruzzi közölte, hogy 1953-ban körülbelül százezer olasz ifjú és leány lé­pett a szövetség tagjai sorába. A teljes ülésen Enrico Berlinguer főtitkár tartott záróbeszédet. Az Északatlanti Szövetség tagállamainak hadgyakorlatai London, november 2. (MTI) Mint a londoni rádió jelenti, az Északat­­lanti Szövetségben részvevő hat állam (Ang­lia, Franciaország, Görögország, Olaszország, Törökország és az Egyesült Államok) hétfőn hajnalban légi hadgyakorlatokat kezdett a Földközi-tenger térségében. A légi hadgyakor­latok szerdáig tartanak, majd a görög száraz­földi és légihaderők kezdenek hadgyakorlato­kat, s ezeken az amerikai légierő repülőgépei is résztvesznek. A görög hadgyakorlaton ju­goszláv és török katonai küldöttek, valamint­ az Atlanti Szövetség tagállamainak megfigyel­­ői is jelen lesznek. Magyar filmhét Bulgáriában Szófia, november 2. A «Vecsemi Novici» jelentése szerint no­­vem­ber 9 és 16 között Bulgáriában ismét magyar filmhetet rendeznek.

Next