Szabad Nép, 1953. december (11. évfolyam, 335-365. szám)
1953-12-28 / 362. szám
HÉTFŐ, 1953 DECEMBER 28 MIRŐL ÍRNAK TESTVÉRPÁRTJAINK LAPJAI? 1’ Unit a Négy kérelem Az alábbiakat Vilma mesélte el pár napja a Campitel'i külváros kommunista körzeti helyiségében. Körülültük a nagy asztalt és az évvégi tagkönyvcseréről beszélgettünk és a tagtoborzásról. «Hoztam négy felvételi kérelmet — mondta Vilma. — Olyan nőké, akik velem együtt dolgoznak. — És ezzel át is nyújtott négy ív teleírott papírt. Vilma Jacopini 23 éves, feketehajú, nagy feketeszemű lány, keze kicsi és gömbölyded, gondosan öltözik. Vagyis: csinos és rokonszenves. A «Via dei Cappellari» nevű utcában, ahol 21 éve lakik, mindenki ismeri és szereti. Egyszer Maria asszony, egyszer Santina asszony, másszor Emilia asszony be-betérne is hozzá egy kis beszélgetésre, meg hogy megtanácskozzanak vele egyet-mást, mert azt mondják, még a politikához is ért és minden ügyes-bajos dolgot meg tud magyarázni. Szeretik is. Lány létére ő tartja, el a családját. Vilma a «Perfecta» nevű irodatakarító vállalat dolgozója. Minden reggel 6- tól 7-ig az «Universal- Film» irodahelyiségeit sepri és a padlót mossa. 7-től 9-tőg az EMIT turistahivatal helyiségeit takarítja. Délután újra munkába megy. Kettőtől ötig a Rokkantak Főszékháza helyiségeiben súrolja a padlót. Mindezért összesen napi 380 lírát kap. A keresete hónap végére, a családi pótlékkal együtt, fölmegy 23 ezer lírára és ebből ki tudja fizetni a lakbért, a villanyt, a gázt és még ennivalóra is kellene hat személy részére. A padlósúrolást a «Perfecta» cégnél kezdte. Más munkát nem talált sem ő, sem társai. Volt köztük özvegyasszony egy csomó éhes gyerekkel, családanya, akinek a férje munkanélküli, voltak köztük olyanok, akik órákat mentek gyalog, hogy azt a pár lírát is ennivalóra takaríthassák meg, amibe a villamos került volna. A város minden részéből, a szélrózsa minden irányából jöttek: a régi külvárosokból és az újonnan keletkezett baraktelepekről. E nők közül ebben az évben négyen beiratkoztak az Olasz Kommunista Pártba. S amint erről beszélgettünk, Vilma fölmutatta az egyik ívet. «Ez a Schiavone Anna felvételi 8.kérelme» — mondta. «Anna asszony, bizony, azelőtt nem nagyon közeledett hozzám. Egyszer aztán a gyermekeiről beszélgettünk, akik vagy mezítláb járnak, vagy otthon ülnek ruha nélkül, mert nincs elég pénze arra, hogy mindegyik egyszerre felöltözzön és cipőt húzzon. Ő ebbe már egészen beletörődött: ez a végzet — gondolta. — szegénynek születtem. Én azonban nem hagytam ezt annyiban és azt mondtam: mi köze ehhez a végzetnek? Valamennyi szegénynek össze kell fogni és akkor majd megváltoznak a dolgok, s lesz majd mindenkinek, férfinak, nőnek fizetett munkája, ahogy illik. Ettől kezdve könnyebben ment a beszélgetés és beszéltünk is sok mindenről. Egyszercsak aztán azt mondja nekem: most már én is úgy gondolkozom, ahogy te. Kommunist akarok lenni. Este el is jött a körzetbe, megkeresett és beadta a felvételi kérelmét». «Ez itt a Liliánáé — mutatott rá Vilma egy másik felvételi kérelemre. — Tolli Liliana 31 éves asszony. A Via del Governo Vecchio utcában lakik». Amikor egyik hivatalból a másikba jártak együtt takarítani, Vilma és Toli Liliana gyakran beszélgettek mindennapos dolgaikról. Egy nap az asszony olvasta az újságban a lakbéremelés hírét: «Hát akkor most mit fogunk enni? — kérdezte Vilmától. — Így is éppenhogy éhen nem halunk. Most még ez a lakbéremelés hiányzott...» Ezentúl, mikor találkoztak, gyakran szó esett a lakbéremelésről. Beszélgetések köziben Tolli Liliánát állandóan foglalkoztatta egy kérdés. Egy reggel aztán nekibátorodott és megkérdezte Vilmától: «Mondd, hogy lettél te kommunista?» — Kéréssel fordultam a párthoz és fölvettek. — Dehát nem kell... valami különleges kezesség? — Vilma nevetett. — Gyere, majd megtanítlaik — mondta. Hasonlóképpen esett a dolog Latini Francescával is, aki a legöregebb volt a «Perfecta» vállalat takarítóasszonyai között. Ez az öreg asszony nemcsak ennél a vállalatnál dolgozott, hanem még máshová is járt dolgozni. Giovanna asszonnyal több évig tartott a vita. Betti Giovanna négy gyermek anyja, férje is van, és 1946- tól kezdve négy éven át a monarchista párt női küldötte volt Trullo külvárosi településen. «Én mindig ismertem a királyt» — dicsekedett Mint pártküldött, módjában volt «gazdag, elegáns és igen előkelő férifiúkkal és asszonyokkal találkozni és beszélni». Munkába is szép, rézcsatos kézitáskával járt, amely a Savoya királyi ház címerét és zsinórzatát utánozta. Tavaly télen aztán a férje munka nélkül maradt. Giovanna asszony egyre kevesebb kenyeret, kevesebb olajat, kevesebb csőtésztát vásárolt. A helyzet tovább romlott, s egyszer csak a házbért sem tudta már fizetni. Mire nyár lett, a sok egyéb adósságon kívül, százezer líra házbérrel is tartozott. «Most majd még a házamból is kidobnak!» — panaszolta. A rokonaitól valahogy összeszedett nyolcvanezer lírát, és csak húszezerlíra kellett volna neki kölcsönbe. Kétségbeesésében a pártjához fordult. A monarchista párt vezetői azonban azt felelték neki, hogy segíteni nem tudnak rajta, s intézze el ő valahogy a dolgot. Giovanna asszony álmai egyszerre összeomlottak. Ez volt hát az az «előkelő» világ, amelyikről egy nap azt álmodta, hogy valahogyan ő i® odatartozik. De ezek ugyancsak kirúgták. F ezekután megértette, ha valamit el akar érni, akkor harcolnia kell, küzdenie, összeszorított fogakkal. Betti Giovanna attól a naptól kezdve már gyakran szóba állt Vilmával. Mikor most arról hallott, hogy a pártban az új tagsági igazolványokat osztják ki, lelkesülten kiáltott fel: «Én akarok a legjobb kommunista lenni az egész kerületben». Ezt mesélte Vilma egyszerű szavakkal, azzal az egyszerűséggel, amellyel emberi, meleget sugárzó hangján meggyőzte a négy dolgozó nőt, hogy a kommunista pártban van ahelyük. «Még a többivel is meg akarom most próbálni — tette hozzá befejezésül. — Végül is, valamennyin éppúgy dolgoznak, mint én, és ők is arról álmodoznak, hogy egy napon majd másképpen élhetnek». Antonio Perria Politikai menedékjogot kért az NDK kormányától egy francia katona Berlin, december 27. (TASZSZ) Mint ismeretessé vált, Simon Le Roi francia katona decemberben átment a Német Demokratikus Köztársaság területére, és azzal a kéréssel fordult a Német Demokratikus Köztársaság kormányához, hogy nyújtson számára politikai menedéket. Le Roi a Német Demokratikus Köztársaság hatóságaihoz intézett levelében rámutat arra, hogy nem ért egyet a francia kormány politikájával, és merényletnek tekinti az Indokínában folyó háborút a nép szabadsága ellen. Levelében a továbbiakban kiemeli, hogy , Franciaország az amerikai kapitalizmustól függ, és repülőtereivel, laktanyáival, stb. egyre inkább amerikai táborrá változik át Levele befejező részében Le Roi kijelenti: ezen okok miatt határozta el, hogy politikai menedéket kér a Német Demokratikus Köztársaság kormányától. A politikai foglyok súlyos helyzete Görögországban Athén, december 27. (TASZSZ) Az «Avgi» című lap jelentése szerint az EDA képviselői felkeresték Babakosz igazságügyminisztert és memorandumot nyújtottak át neki a görögországi politikai foglyok súlyos helyzetéről. Az EDA képviselői hangsúlyozták, hogy a politikai foglyok számára újabb korlátozásokat vezettek be. A foglyokat ütlegelik , amint az az eginai börtönben és másutt történt. Az amfisszai börtönben, valamint a korfuszigeti börtönben a foglyokat túlzsúfolt cellákban őrzik. A foglyok élelmezése rendkívül leromlott. A börtönhatóságok nem engedik meg, hogy a foglyok csomagot kapjanak hozzátartozóiktól. A foglyok címére érkező leveleket megsemmisítik. Több börtön annyira egészségtelen, hogy a foglyok tömegesen megbetegszenek. Az EDA képviselői követelték a politikai foglyok helyzetének megjavítását. " A „kis-Európa" -gondolat bukása Nem tudjuk, készítenek-e évvégi zárszámadást Mr. Foster Dulles hivatalában? Ha készítenek, bizonyára nem valami elégedetten tesznek át egy fontos tételt a jövő évi «elintézendők» közé. Ez a tétel az «európai védelmi közösség». Elismerjük: a washingtoni külügyminisztérium mindent elkövetett, hogy az «európai védelmi közösség» ügyét még 1953-ban tető alá hozza. Emlékezetes, hogy maga Dulles nyugateurópai körutazással kezdte külügyminiszteri pályafutását, s e körút során 75 napos ultimátumot nyújtott át kollégáinak. «Ha nem ratifikáltok...» — így kezdődött az ultimátum, s az amerikai segély megvonásáról szóló fenyegetéssel fejeződött be. Egész éven át folyt a rábeszélés, zsarolás, fenyegetőzés, a diplomáciai akciók megfizetett újságírók cikkeivel, méz-édes ígéretek példátlanul durva beavatkozási kísérletekkel váltakoztak. Ám Nyugat-Európa ezúttal makacsabbnak bizonyult A piemonti vasasok és a szicíliai földművesek megbuktatták De Gasperit, aki az «európai» jelszót írta választási zászlajára. A francia miniszterelnök a legutóbbi külügyi vita során nem tudta megszerezniaz «európai hadsereg» számára a parlament támogatását. Bidault és Delbose két fő «európai hadsereg»-agitátor csúfosan megbukott a köztársasági elnökválasztáson. Követte őket Laniel, aki hiába jelentett betegeit Bermuda szigetén, amikor szírit kellett volna vallania— ez a diplomáciai betegség sem juttatta őt a hőn óhajtott elnöki székbe. A Pentagon és bonni fiókintézete türelmetlenkedik, de az «európai védelmi közösség» ratifikálása húzódik, mint a rétestészta, sőt még annál is jobbam. Mindez annál is fájdalmasabb a szerző- Idés patrónusai számára, mert idén, az, évvége felé hosszas haláltusa után kimúlt az «európai hadsereg» egyik fontos fedőszerve, az úgynevezett «kis-Európa». A washingtoni mérlegkészítőknek az «európai védelmi közösség» elnevezésű tételt jövő évre kell áttenniök, a kis-Európa című rovatot azonban nyugodtan áthúzhatják és fölébe írhatják, «bizonytalan időre elhalasztva». Kis-Európa egyike ez ama sok szakkifejezésnek, amelyet az utóbbi években az amerikai politika fölvetett. Hat nyugateurópai országból álló «közösséget» értenek Kis- Európa alatt. Ezt a «közösséget» egységes, «nemzetekfeletti» törvényhozó és végrehajtó szervek kormányoznák: közös parlamentje, közös felsőbírósága és — ez csak természetes — közös hadserege lenne. A részvevő államok: Franciaország, Nyugat-Németország, Olaszország, Belgium, Hollandia és Luxemburg — ugyanazok, amelyekre az «európai hadseregben» számítanak — lemondanának politikai, gazdasági és hadügyi szuverenitásukról e nemzetek feletti testületek javára. Az egész tulajdonképpen az «európai hadsereg» s a hozzátartozó «védelmi közösség» elveinek kiterjesztése, párhuzamos politikai kísérőté. Sokak előtt persze már a kis-Európa-terv felbukkanásakor világos volt, hogy itt csak egy másik amerikai imperialista elgondolás kibővített változatáról van szó, s hogy ez a kis-Európa — spanyolfal, amelynek az «európai hadsereg»-et, s ezen belül a támadó nyugatnémet hadsereg feltámasztását kellene lepleznie. A nyugateurópai közvélemény egy részében azonban kis-Európa «eszméje» eleinte bizonyos zavart okozott. S ezen nem is szabad annyira csodálkozni. Hiszen egész sor tekintélyes polgári lap úgy reklámozta ezt az «államközösséget», mint valami modern Noé bárkáját, az egyedüli járművet, amelyen az új özönvíz elől menekülni lehet. (Mondani sem kell, hogy az «új özönvíz» e lapok szerint keletről fenyegeti Nyugat- Európát.) Kis-Európa ideológusai egyidejűleg megfogalmazták azt a gondolatot, amelynek a «közösség» haladó jellegét kellett volna bizonyítania. «Lebontjuk a múlt csökevényeit, az országhatárokat — hangzott ez a gondolat. — Betemetjük a szakadékokat, amelyek hat ország lakosait elválasztják és ezzel közelebb hozzák egymáshoz az embereket. Rövidesen kiderült azonban, hogy ez a gondolat nagyon is sebezhető. A nyugateurópaiak tekintélyes része azt válaszolta: «Jó, jó, betemetik a szakadékot hat ország között, de egyúttal kimélyítik azt a szakadékot, amely bennünket a keleti féltekén élő 800 millió embertől elválaszt». Kis-Európa washingtoni protektorai látták, hogy komolyabb érveket kell összegyűjteniök, olyan érveket, amelyek közvetlenül győzik meg akétkedőket és habozókat. Valóságos «rétegagitáció» kezdődött, bámulatos méretekben. Az átlagos nyugateurópai emberhez így szóltak az agitátorok: «ki?-Európa létrehozása az egyetlen mód arra, hogy megfékezzék és ellenőrzés alatt tartsák az újjáedő német militarizmust. A nemzetekfeletti parlament, s a nemzetekfeletti hadseregparancsnokság megakadályozza az önálló német hadsereg feltámasztását, s megvédi Franciaországot, Olaszországot, valamint a Benelux-államokat egy új német inváziótól». Az értelmiséget a következő fejtegetéssel igyekeztek meggyőzni: «Az európai gondolat mindig, haladó gondolat volt. Olyan nagy emberek álltak ki mellette, mint Goethe, Victor Hugo és Romain Rolland. A legjobb elmék mindig is szembeszálltak aszűklátókörű nacionalizmussal, s az egységes Európát, mint a háború kiküszöbölésének eszközét üdvözölték. Amiképpen egysége® a nyugateurópai kultúra, olyképpen kell egységessé tenni Nyugat-Európát politikai és gazdasági téren is». Ismét másfajta érvekkel dolgoztak a nyugateurópai tőkések körében. A francia gyárosok egyik csoportjának például ezt mondották: «A Szovjetunió be akarja vezetni a kommunizmust Franciaországban, őrséget kell felállítani gyáraitok védelmére. S mi más lehetne ez az őrség a nyugatnémet hadseregnél? Márpedig, ha csendőrt fogadunk, ezért fizetni kell. Nem olyan nagy ár a szuverenitás: még mindig jobb a kis-Furona mint a kommunizmus». Más francia tőkéseket homlokegyenest ellenkező okfejtéssel igyekeznek léprecsalni: «A francia kapitalizmust — mondották — elsősorban az amerikai kapitalizmus veszélyezteti. Össze kell tehát fogni Nyugat-Európa tőkéseivel, elsősorban a nyugatnémetekkel, együttes erővel könnyebb lesz ellenállni a Wall Street nyomásának». Egy régi magyar közmondás azonban azt ■Lj tartja: «Nem jó úgy elnyelni a kuvaszt, hogy kiálljon a farka a szájadból». Nos, bármilyen változatos érveket használtak is kis- Európa különböző rendű és rangú propagandistái, mégis kiállt a kuvasz farka, s elárulta az elrejtett kuvaszt, az új nyugatnémet Wehrmachtot. Sokan már a múlt évben felfigyeltek, amikor Adenauer egyik minisztere, dr. Seebohm, vigyázatlanul kijelentette egy nyilvános gyűlésen: «Nem Németországot kell beolvasztani Európába, hanem Európát Németországba». Amikor aztán Adenauer, választási győzelme után, egyidejűleg beszélt az «európai egységről» és arról, hogy «fel kell szabadítani» az Odera—Neisse-határ túlsó oldalán lévő «német földet» — még Nyugat-Európa hiszékenyebb emberei is komolyan gondolkodóba estek. S hamarosan rádöbbentek arra, hogy az új Noé bárkáján utazni éppen annyira «veszélytelen», mint kis csónakban végighajókázni a Níluson — egy jól fejlett, éhe® krokodil társaságában. Még egy olyan jobboldali publicista, mint a francia Maurice Duverger is így írt a «Le Monde»-ban: «Németország már most is diktál és irányítja Európa politikáját, holott még le van fegyverezve és meg van szállva. Mi történik majd akkor, amikor gazdasági hatalmához katonai erő is járul?» E kérdésre kis-Európa tervezői természetesen nem tudtak megnyugtató választ adni. S az emberek mérlegelni kezdték, váljon a holland, belga és luxemburgi hadsereg összeolvasztása a nyugatnémet hadsereggel, elegendő biztosíték-e a német militarizmus feltámadása ellen? Az «ideológiai» érvek is meglehetősen gyorsan szétfoszlottak. Szó, ami szó: nem is volt túlságosan nehéz Goethe. Victor Hugo és Romain Rolland szellemi örökét, humanizmusát, a világ népeinek testvériségébe vetett hitét az európai földrész kettészakításának és háborúba döntésének eszmekörétől elkülöníteni, azok elől a gyanús örökségigénylők elől megvédeni, akiknek tervei sokkal inkább hasonlítanak a hitleri «új Európa» ködös elgondolásaira, mint bármi másra Ami pedig az Európa «kulturális egységéről» szól a frázisokat illeti — nos, lassam mint minden józan nyugateurópai értelmiségi előtt világossá lett, hogy kis- Európa tervezői számára a «kultúra» egyszerűen «kommunistaellenességet» jelent és «európai kulturális egység» címén csupán az antikomintern-paktum «filozófiáját» akarják feléleszteni. Mind többen gondolták végig Kis-Európa esetleges létrehozásának következményeit, s ismerték fel, hogy kis- Európa nemcsak olyan politikai tákolmány, amely egy hódító kaland leplezésére szolgál, hanem tagadása minden kulturális értéknek, egyben továbbfejlesztése a Monroe-elvnek ilyen formában: Amerika az amerikaiaké, Európa pedig — ugyancsak az amerikaiaké. Szeptember végefelé, amikor összeült Rómában a hat érintett ország külügyminiszterhelyettese, hogy kidolgozza Kis- Európa «alkotmányát», már erősen tükröződött a konferencián ez a hangulat, amely egész Nyugat-Európában a «politikai közösséggel» szemben megnyilvánult Emellett kiütköztek a szövetségbe jelölt országok éles gazdasági ellentétei Bár néhány megfizetett vezércikkíró «az új Európa» születésnapját ünnepelte, az értekezleten elmondott beszédek inkább a lélekharang kongásához hasonlítottak. A szónokok elejtettek egy-két frázist az «egységről» és «együttműködésről». De alig került sor gyakorlati kérdések megtárgyalására, azonnal feltört az üzlet- és tárgyalófelek kölcsönös gyanakvása és bizalmatlansága. Kitűnt, hogy minden küldöttség a maga egyéni vonatát követi. A hollandok kijelentették: legelőször is olyan európai piacot kell létesíteni, amely lehetővé tenné Hollandiának, hogy termékeinek 40 százalékát szabadon exportálhassa. Olaszországban tudvalevőleg komoly gondokat okoz a munkanélküliség: az olasz küldöttek első lépésként a munkaerő közös piacának megvalósítását javasolták. Ez a javaslat a franca küldöttség éles ellenállásába ütközött. Egyedül Hallstein, Adenauer képviselője követelte az «európai végrehajtó bizottság», vagyis a nemzetekfeletti kormány azonnali megalakítását. Hallstein tudvalevőleg az a politikus, aki egészen az Uraiig kívánja «felszabadítani» és «egyesíteni» Európát Római fellépése csak újra rávilágított, mennyire várja már Bonn, hogy kezébe ragadhassa a gyeplőt Kis-Európa irányítására. S ez még jobban megmerevítette a másik öt küldöttség ellenállását, így hát a római konferencia azzal a silány eredménnyel végződött, hogy kis- Európa «alkotmányának» kidolgozását egy bizottság hatáskörébe utalták ... November végén a tengerentúli patrónusok még egy kísérletet tettek. Hágában öszszeült a hat nyugateurópai ország külügyminisztere. A «l’Aurore» című párizsi lap már a külügyminiszteri tanácskozás előestéjén azt írta: «Előfordulhat, hogy ez lesz a hat ország utolsó kísérlete kis-Európa létrehozására». A «l’Aurore» borúlátása beigazolódott. Azt, ami Hágában történt, legtalálóbban talán a «De Telegraaf» című hollandi lap jellemezte: «A külügyminiszteri értekezlet — írta a lap — az ellentétek értekezlete, mégpedig az ellentétek értekezlete ama dolog között, amit korábban akartak (létrehozni a politikai közösséget) és ama dolog között, amiről kiderült, hogy azonnal megtehet Ez utóbbi pedig csaknem a semmivel egyenlő». A «De Telegraaf» azzal kapcsolatban, hogy Ridault francia külügyminiszter nem vett részt a tanácskozáson, hanem minisztériuma főtitkárát, Parodit küldte Hágába, «az értekezletek paródiájának» nevezte a konferenciát. Az értekezlet valóban paródia volt. Drees, a holland kormány elnöke — mondotta Beyen külügyminiszter — egyetért azzal, hogy ieg kell alakítani Kis-Európát, de... majd csak akkor, ha létrehozzák a hat ország közös piacát. Olaszországnak is az a véleménye, hogy kis-Európa hasznos dolog — hangoztatta az olasz küldöttség vezetője — de... tr a d csak akkor, ha Trieszt olasz lesz Parodi kijelentette, hogy ha ... a Saar-vidék valóban Független ország lesz és Anglia belép az európai védelmi közösségbe , akikor Franciaország is megfontolja majd az ügyet. Van Zeeland leszögezte, hogy kész aláírni Kis-Európa alkotmányát, amint a másik öt ország aláírta. Bech, a luxemburgi külügyminiszter nem mondott semmit, de mindenki tudta, hogy ő is tart raktáron néhány kifogást. Igaz, egy határozatot mégis hozott a hágai értekezlet. Elhatározta, hogy 1954 március 30-án újabb értekezletet tartanak , amennyiben a körülmények megfelelőek lesznek. Ezzel a méla akkorddal végződött a külügyminiszteri konferencia és egyben — egyelőre — Kis-Európa ügye is .. Kis-Európa bukása rendkívül tanulságos dolog: megmutatja, miképpen lepleződnek le az imperialistáik legpompázatosabb köntösbe bunkótt agresszív tervei is, s milyen hamar letűnik az égboltról még a leggondosabban előkészített imperialista egység tervek csillaga is. Konkurrensek egysége ritkán tartós. Emellett a népek lerántották a hamis címkét Kis-Európáról, a népek bebizonyították, hogy az «európai» himnusz nem más, mint a «Deutschland über alles egyik, Washingtonban áthangszerelt strófája. Szemléletes példa ez arra, hogy a népek közös akciója képesakadályokat emelni a bűnös tervek végrehajtása elé. Polgár Dénes SZABAD NÉP „ Voltak hibák a fordításban” Washington, december 27. (TASZSZ) Mint már jelentették, a legnagyobb amerikai lapot december 22-én a szovjet kormánynak, Eisenhower amerikai elnök beszédével kapcsolatos nyilatkozata közlésénél durván meghamisították ennek az okmánynak a szövegét azzal a számítással, hogy elferdítsék igazi tartalmát. G. N. Zarubin, a Szovjetunió Egyesült Álamok-bel nagykövete által ezzel kapcsolatban az említett lapok szerkesztőségeinek küldött levelére válaszul egyikük, a «The Washington Post» beismerte, hogy valóban «voltak hibák a fordításban». A «The Washington Post» szavai szerint ayilatkozat elferdített szövegét az «Associated Press» ís ír ügynökségadta. Egy másik washingtoni lap, a «Star», amely szintén közölte a nyilatkozat elferdített szövegét, most megjegyzést közöl, amely többi között a következőket mondja: «A «Star» álltal közzétett szöveget a moszkvai rádió közölte orosz nyelven, a londoni BBC vette fel és fordította le és az «Associated Press» hírügynökség továbbközölte. Az «Associated Press» hírügynökség ezt a szöveget terjesztette, hibásan azt írva, hogy azt a TASZSZ közölte. Az ellenőrzés bebizonyította, hogy a szöveget a BBC közölte». Az «Associated Press» hírügynökség a maga részéről rámutat, hogy a BBC, miután értesült Zarubin nagykövet tiltakozásáról, újból lehallgatta az első orosz felvételt és utána elismerte, hogy az általa adott szöveg hibás volt. Dánia Kommunista Pártja központi bizottságának választási felhívása Kopenhága, december 27. (TASZSZ) A «Land og Folk»közölte Dánia Kommunista Pártja központi bizottságának a közelgő községi választásokkal kapcsolatos felhívását. A felhívás felszólítja a dán dolgozókat, tömörüljenek a kommunista pártnak «A dán nép útja» című programmja körül és fokozzák harcukat az életkörülmények megjavításáért, Nyugat-Németország remilitarizálása ellen, az ellen, hogy az országban amerikai fegyveres erőket helyezzenek el, az ország militarizálása és Dániának az atlanti tömbben való részvétele ellen, a keleteurópaii országokkal folytatott kereskedelem fejlesztéséért, a békéért és a nemzeti függetlenségért. Az Albán Munkapárt központi bizottságának teljes ülése Tirana, december 27. (ATA) Az Albán Munkapárt központi bizottsága december 24-én és 25-én Enver Hodzsának, a párt főtitkárának elnökletével teljes ülést tartott. A teljes ülés a politikai bizottságnak ,a dolgozók életszínvonala további emelkedését célzó intézkedésekre vonatkozó beszámolóját tanulmányozta. A plénum tanulmányozta azokat az új intézkedéseket, amelyeket a politikai bizottság és a kormány a város és a falu dolgozói életszínvonalának további javítása érdekében elfogadott, továbbá megállapította a népgazdaság további fejlődését célzó feladatokat. Az amerikai burzsoá sajtó éles franciaellenes kirohanásai New York, december 27. (TASZSZ) A Franciaországra gyakorolt amerikai nyomás folytatódik. Az amerikai burzsoá sajtó az utóbbi napokban nyíltan kifejezi azt a szándékát, hogy «Franciaországot meg kell fosztani nagyhatalmi szerepétől» és «egyszerűen földrajzi fogalommá kell változtatni». Az amerikai sajtó Franciaországot «Európa gyógyíthatatlan betegének» tekinti. Az amerikai lapok, élesen bírálva Franciaország jelenlegi politikai rendszerét, azt a reményüket fejezik ki, hogy megjelenik egy «erőteljes alak», valamiféle «új Bonaparte», aki rendet teremt a francia portán. McCormick, a «The New York Times» szemleírója Franciaország politikai rendszerének «tragikus gyengeségén» sajnálkozva december 12-én a következőket mondta Párizsban: «Franciaország nincs többé, csupán franciák vannak». Baldwin, ugyancsak a «The New York Times» katonai szemleírója december 25-én a következőket írja: «A legutóbbi események ismét kiemelték azt a tényt, hogy Franciaországban a széthúzás és frakciózás olyan komoly és olyan éles, valamint, hogy Franciaország politikai és pénzügyi bizonytalansága annyira szemmellátható, hogy jelenlegi formájában semmiféle katonai-politikai tervvel kapcsolatban nem lehet rá ténylegesen számítani. Franciaország a bonni kormány javára ténylegesen elvesztette Nyugat-Európában vezető szerepét. Az a halogató taktika, amit Franciaország az európai hadsereg szerződésének ratifikálásával szemben tanúsít, lényegében kísérlet a német katonai vezetés megvalósulásának megakadályozására». Baldwin rámutat, hogy Franciaországnak jelenlegi «bizonytalan» helyzeténél fogva nincs nagy jelentősége az «európai hadsereg» létrehozásának tervei szempontjából és hogy Nyugat-Németország felfegyverzése biztosítaná «Európa védelme» számára a szükséges emberanyagot. «Az Egyesült Alamokinak azonban szüksége van Franciaországra, ha emiatt nem, hát más okokból, csupánföldrajzi helyzeténél fogva is, mely biztosítja az amerikai csapatoknak Nyugat-Németországba való utánpótlási vonalát, de szükség van Franciaországra mint légierőtámaszpontra, és ellátási raktárra is» — írja Baldwin. «Ha Franciaország továbbra is halogatja az európai hadsereg létrehozását, lehetséges, hogy a francia hadosztályok helyét — nagyobb számban, mint ahogy eddig tervezték — német hadosztályok foglalják majd el» — fenyegetőzik a «Christian Science Monitor» párizsi tudósítója. Az elhúzódó francia elnökválasztások kiváltották több amerikai lapnak a francia politikai rendszer és több francia politikai tényező elleni támadását. A «The New York Times» szavai szerint Franciaország politikusai «lerombolták azt a reményt», hogy az újonnan megválasztott elnök «stabilizáló hatást» gyakorol majd Franciaország politikai életére. «Miféle tekintélye lehet annak az elnöknek — kérdezi a lap — akinek megválasztását a szavazások ennyi fordulójával kellett kierőszakolni? Ez egyben a parlamenti rendszer azon formájának a válsága is, amelyet a franciák fenntartani igyekeznek». A lap nyíltan kimondja azt a reményét, hogy lehet, hogy «valamiféle könyörületes aktus hamarosan megmenti Franciaországot». A «The New York Times»-nek ez a szerkesztőségi cikke megkerüli a «könyörületes mentőaktus» értelmének megmagyarázását, de Baldwin a fentebb idézett cikkben azt írja, hogy «Franciaországot egy új Napóleon menthetné meg». Kern, a «Newsweek» külpolitikai szerkesztője azt írja, hogy a Franciaország ellen indított hajsza és a reá gyakorolt nyomás következtében mind több francia, függetlenül pártállásától, a Szovjetunió felé fordul. Kern idézi egy híres francia ügyvéd megjegyzését, aki «sem nem kommunista, sem nem közömbös»: «Az Egyesült Államok háború nélkül vissza akarja állítani Európában a német hegemóniát. Ez a hegemónia éppen olyan, mint ami ellen a múlt háborúban harcoltam. A NEMZETKÖZI SZTÁLIN-BÉKEDÍJ KITÜNTETETTJEI ANDREA GAGGERO írta: Giovanni Germanetto Aligha van Olaszországban olyan ember, aki ne hallott, vagy ne olvasott volna róla, ne látta volna fényképét a lapokban. Miért lett ilyen híres ez a vékonytermetű fiatalember, akinek arcán annyi lelkesültség és erély tükröződik, ez az egyszerű északolaszországi katolikus pap: Andrea Gaggero? Akik közelebbről ismerik, azt mondják róla, hogy okos, jó, nagylelkű és tevékeny ember, szereti és megérti az egyszerű népet és egész életét a nép érdekei védelmének, anép vágyai megvalósításának szenteli. Tevékenységének kezdete óta összekötötte sorsát az olasz dolgozók sorsával. Munkásságát Genova egyik kikötőnegyedében kezdte, abban az időben, amikor Olaszország belépett a második világháborúba. «A munkásoktól kaptam társadalmi és politikai világnézetemet» — vallja Gaggero. Mint a nép békevágyának szószólója, Andrea Gaggero következetesen és keményen harcol a békéért. Lelkészi szavával felhívja a hívőket, fogjanak össze a tartó® béke védelmében, a föld nepeinek kölcsönös megértéséért és barátságáért. Minden erejét latbaveti — az ő szavaival élve: «a háború ellen és a békés és igazságos világ felépítéséért vívott harcban». Háború vagy béke — ez ma minden nép számára a legégetőbb kérdés. A népek békét akarnak. 17 millió olasz férfi és nő — legtöbbjük katolikus — írta alá a békefelhívást. A béke ellenségei ezért nem merték nyíltan megvallani aljas szándékaikat és jezsuita fogásokat alkalmaztak a dicső olasz békeharcos üldözésében. Manapság nem lehet embereket máglyán megégetni Róma vagy Firenze főterén, így a hazugság és a rágalom fegyveréhez kellett folyamodniok. Megfosztották Gaggerót egyházi méltóságától, bár a szentségektől nem merték eltiltani. Andrea Gaggero azonban szilárdan szállt szembe a fenyegetésekkel és megpróbáltatásokkal. Az idén áprilisban egy világos és méltóságteljes hangú újságcikkben kifejtette, miért vett részt az 1950-es varsói békekongresszuson. Üldöztetése éppen azután kezdődött, hogy a békekongresszusról viszszatért. Cikkében Gaggero leírja, hogy emlékezetében elevenen élnek a háború borzalmai. Emlékeztet arra, mivel tartozik a "fasizmus elleni harcban elesett fegyvertársainak (Gaggero a liguriai partizánosztag tábori lelkésze volt) és a borzalmas bolzanói és mauthauseni haláltáborokban elpusztult jóbarátai emlékének. (Ezek a koncentrációs táborok szintén nem ismeretlenek Gaggero előtt.) Gaggero így ír: «A nemrég lezajlott háború szenvedéseinek testemben, lelkemben elmúlhatatlanul élő emléke vezetett... Megannyi nő és gyermek gyásza küldött harcba! ... Határtalan az a sok fájdalom, amit láttam. Ezért nem állíthat elém senki korlátot a békéhez vezető úton». Andrea Gaggero világosan látja, hogy a békeharc útja, amelyen halad, az egyedüli helyes út. Szilárdan és bátran halad ezen az úton. Nemes példája lelkesíti mindazokat, akik szeretik Olaszországot és azt akarják, hogy békében éljen minden néppel. A nemzetközi Sztálin-díj megérdemelt kitüntetés Andrea Gaggero, a lánglelkű békeharcos számára. A Sztálin-békedíjas Sahib Delhi, december 27. (TASZSZ) Sahib Szing Sokhi vezérőrnagy, az Indiai Országos Béketanács alelnöke nemzetközi Sztálin-békedíjjal való kitüntetése alkalmából nyilatkozatot tett. Kijelentette: «Úgy vélem, hogy az a nagy kitüntetés, amelyben engem a nemzetközi Sztálin-békedíj bizottság részesített, azt jelenti, hogy minden békeszerető nép — így a nagy szovjet nép is — megígéri, hogy az indiai néppel vállvetve küzd a tartós és állandó béke biztosításáért. Indiának és mindazoknak az országoknak, amelyeknek fejlődését a könyörtelen gyarmati kizsákmányolás meggátolta, békére van szükségük, hogy kifejleszthessék termelési erőforrásaikat és biztosíthassák népeiknek a kulturált életet. De voltaképpen a fejlett országoknak is szükségük van a békére, mert csak az teszi lehetővé, hogy összes erőforrásaikat teljes mértékben felhasználhassák az egész emberiség jó-mó Szing Sokhi nyilatkozata dú, elevenen pezsgő életének megteremtésére. Sokhi vezérőrnagy rámutatott, hogy az indiai nép követeli: a kínai nép nyerje el jogos helyét az ENSZ-ben, követeli, hogy hívják össze az öt nagyhatalom értekezletét. A továbbiakban hangoztatta, hogya pakisztáni amerikai támaszpontok létrehozásának terve, mint a spanyolországiaké is, jogosan magyarázható az Egyesült Államok vezető köreinek, világuralmi törekvéseivel. Ez a terv veszélyezteti az ázsiai országok, köztük Pakisztán nehezen kivívott szabadságát». «Az adott reális nehézségek ellenére is örömmel érzem — jelentette ki végezetül Sokhi vezérőrnagy — hogy közel van már az egész emberiség boldog jövendője. Az indiai nép és valamennyi békeszerető nép támogatását élvező nagy szovjet és kínai nép rendíthetetlen békeharca meg fogja hozni számunkra a tartós békét. 3 Moszkva, december 27. (TASZSZ) A Szovjetunió külügyminisztériuma december 8-án azonos szövegű válasz jegyzéket kapott Franciaország, Anglia és az Egyesült Államok kormányától a külügyminiszteri értekezlet összehívására vonatkozó november 26-i jegyzékére. A Szovjetunió külügyminisztériuma december 26-án megküldte Franciaország, Anglia és az Egyesült Államok moszkvai nagykövetségének a szovjet kormány válaszjegyzékét. Alább közöljük a francia kormány 1953 december 8-i jegyzékének és a szovjet kormány 1953 december 26-i jegyzékének szövegét. A francia kormány 1953 december 8-i jegyzéke .Franciaország nagykövetsége nagyrabecsülését fejezi ki a Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége külügyminisztériumának é® az alábbiakat közli: A francia kormány örömmel állapítja meg, hogy a szovjet kormány, mint november 26-i jegyzékéből kitűnik, hajlandó résztvenni Franciaország, az Egyesült Királyság, az Egyesült Államok és a Szovjetunió külügyminisztereinek értekezletén. Reméli, hogy ez az értekezlet lehetővé teszi majd Németország egységének megvalósítását a szabadság feltételei között és az osztrák államszerződés megkötését. A francia kormánynak meggyőződése, hogy a tényleges előrehaladás a különösen égető német és osztrák kérdés rendezésében, előmozdítja majd más fontos nemzetközi problémák megoldását is, beleértve az európai biztonság problémáját. A francia kormány ezzel kapcsolatban újból megerősíti, hogy az Atlanti Szövetség szabad országainak önkéntes egyesülése, s úgyszintén különböző európai országoknak közös jólétük fejlesztésére é® közös biztonságuk biztosítására irányuló politikája tisztán védelmi jellegű, és ez országok közös hozzájárulása a béke ügyéhez. A Szovjetunió kormánya kifejezésre juttatja, hogy tárgyalni óhajt öthatalmi értekezlet összehívásának lehetőségéről. A négy külügyminiszter tervbe vett értekezlete lehetőséget ad mindegyik részvevő kormánynak, hogy kifejtse nézetét ebben a kérdésben. A francia kormány a német szövetségi kormánnyal és a berlini német hatóságokkal folytatott tanácskozások után javasolja, hogy a négy külügyminiszter értekezlete 1954 január 4-én üljön össze Berlinben, abban az épületben, amelyet a Szövetséges Ellenőrző Tanács használt». A szovjet kormány 1953 december 26-i jegyzéke «A szovjet kormány igazolja az 1953 november 26-i jegyzékére kapott december 8-i válasz jegyzék vételét. Tudomásul veszi, hogy a francia kormány beleegyezett Franciaország, a Szovjetunió, Anglia és az Egyesült Államok külügyminisztere) berlini érteked©etének összehívásába. A Szovjetunió kormánya megerősíti a kül-»ügyminiszteri értekezlet összehívásának kérdé-sében régebben kifejtett álláspontját. Az értekezlet jelentőségét abból a szemszögből értékeli, hogy egyrészt az összes részvevők megfelelő szándéka esetén lehetőség nyílik a nemzetközi feszültség enyhítésére, másrészt szükség van az európai biztonság megőrzésére és a német militarizmus feléledése veszélyének elhárítására. A szovjet kormány megállapítja: a francia kormány beleegyezik a Kínai Népköztársaság részvételével megtartandó öthatalmi értekezlet összehívásának megtárgyalásába, tekintettel arra, hogy az öt hatalom külügyminisztereinek értekezlete mozdíthatná elő természetszerűleg a leghathatósabban a megérett nemzetközi problémák rendezését. A szovjet kormány szükségesnek látta a külügyminiszteri értekezlet megfelelő előkészítését, és fontosnak tartja, hogy biztosítva legyenek az értekezleten való részvétel szükséges feltételei valamennyi kormány számára. Ezért úgy véli, hogy az értekezlet összehívásának legmegfelelőbb időpontja 1954 január 25 vagy bármely későbbi nap lenne. Ami a fenti értekezlet megtartásához szükséges helyiséget illeti, legcélszerűbb volna, ha ebben a kérdésben a négy hatalom berlini főbiztosainak képviselői egyenének meg. A szovjet kormány azonos szövegű jegyzéket juttatott el Anglia és az Egyesült Államok kormányához is. Szovjet jegyzék a berlini külügyminiszteri értekezlet összehívásáról