Szabad Nép, 1954. június (12. évfolyam, 152-181. szám)
1954-06-29 / 180. szám
Közös gondok — közös eredmények .Ha jól dolgozó községi tanácsot akar látni, menjen Somogy kellős közepébe, a 4000 lakosú Lengyeltótiba. Ott majd meglátja az elvtárs, milyennek kell lennie egy községi tanácsnak. Körülbelül ilyen szavakkal bocsátja útnak Dani elvtárs, a megyei tanács elnöke azt, aki jó községi, tanács iránt érdeklődik nála. S nem kis büszkeséggel teszi hozzá, hogy az utóbbi hónapokban egyre több ilyen tanács akad a megyében. S önkénytelenül is felötlik a gondolat: hát miért mondják, hogy «jó] ez a községi tanács? Bizonyára azért, mert a község lakói pontos adófizetők. Vagy, mert a mezőgazdasági munkákban szép eredményeket mutatnak. De vájjon mennyi ebben a tanács szerepe? Nem írnak-e olyasmit is a tanács javára — ami nem is annak az érdeme? Hiszen megesik, hogy a falu lakói akkor is becsületesen teljesítik kötelességüket, ha a tanács még nem áll hivatása magaslatán. Így látogatás lengyeltótiban, az ottani viszonyok tanulmányozása sok érdekes tapasztalatot nyújt. Ha a két legfontosabb tapasztalatot akarnók kiemelni, akkor az egyik: a falu eredményei, a dolgozó parasztság jó munkája és a tanács jó munkája — szerves egységet alkot. Mindabban, ami jó a faluban — valamilyen formában benne van a tanács keze, és fordítva: a tanács eredményeiben döntő része van a lakosság támogatásának. A másik tapasztalat: a tanács teljes erővel dolgozik a jó termésért, de úgy dolgozik, hogy nemcsak növényápolásra mozgósít, az aratást-cséplést készíti elő, hanem közben megoldja a falu egészségügyi problémáit is, harcol a kereskedelem megjavításáért és így tovább. A tanács még ilyenkor sem egyszerűen csak a dolgozó falut nézi, hanem a szükségleteket érző falut is — s mondani sem kell, hogy ilyen körülmények között jókedvvel megy a munka. Kezdjük talán annál, ami ma a falu legégetőbb feladata: a növényápolás, a jó termés biztosítása.A kukorica harmadik kapálásánál tartunk, s ennek is mintegy 80 százalékát már elvégeztük. Nincs gyom, tiszták a sorok* — mondja Takács János elvtárs, a végrehajtó bizottság titkára. Valóban, a határban a széltől félelmetesen zúgó kukoricatáblák nagy «tisztaságán», a gyönyörű termésűnek ígérkező kukoricán akad meg a szem. Alig találni az egész határban egy-egy elhanyagoltabb kukoricaföldet. A burgonya második töltögetése után — ahol szükséges — most serényen harmadszor töltögetnek. Kész a cukorrépaegyelés utáni második sarabolás is. Mindenütt már harmadszor is megkapálták a napraforgót, s a friss lucerna behordva várja már, hogy az állatok elé kerüljön. «Pár hónapja olyan volt még itt a határ, hogy senki sem jósolt semmi jót — emlékezik vissza Lóka Józsefné tanácstag. — De az időjárás, no meg aztán a munka meghozta a magáét, s úgy nő a kukorica, mintha csak húznák». Nemcsak a járásban, de az egész megyében is első a mezőgazdasági munkában Lengyeltóti. Mikor a faluban kérdezősködtünk, beszélgettünk a termésről, a munkákról, a kukoricáról, a napraforgóról, a válaszokban egyre gyakrabban került elő ez a két szó: «termelési bizottság]. A falu lakói azért ismerik ilyen jól a termelési bizottság nevét, és azért beszélnek ilyen sokat róla, mert a falunak ez a fiatal hajtása jól dolgozik. Igen jól dolgozik. Ténylegesen 70 tagja van, de ezek azután rátermett emberek, a község legjobb mezőgazdászai, agronómusok, állatorvosok. S nem maradtak ki a pedagógusok, de még a mezőgazdaságot segíteni tudó iparosok sem. S ha csupán 70 tagja van is, a község többszáz lakóját be tudják vonni a rendszeres felvilágosító munkába. A mezőgazdasági ismeretterjesztés, az agropropaganda e rövid néhány hónap alatt a termelési bizottság jóvoltából nagyon népszerű lett a faluban. Régebben az esték igen unalmasan teltek a kis falusi házakban. Most a termelési bizottság tagjai majd minden este elmennek a szomszédolni”. Ezt a régi falusi szokást használják fel a közvetlen népnevelőmunkára, a falusiak igen nagy örömére. Ilyenkor meghányják-vetik a falu gondjátbaját, s ami panaszt vagy javaslatot hallanak, viszik a «köz», a tanácsülés vagy a termelési bizottság elé. Igen érdekes és hasznos kezdeményezése a termelési bizottságnak, hogy felosztotta tagjai között az egész községet. Minden tag azt a környéket kapta, ahol lakik, így a termelési bizottság tagjai ismerik a rájuk bízott terület búját-baját, minden kívánságát. De így az ő munkájukat is ellenőrizni tudja az utca, a szomszédság. Május végén például még elmaradás mutatkozott a növényápolásban. Gyorsan öszsze is jött a termelési bizottság valamennyi tagja, hogy megbeszéljék, mit lehetne tenni. Azt tudták, hogy ha felkeresik az összes házakat, beszélnek a gazdákkal, másnap sokan kint lesznek a földeken. De azt is tudták, hogy ehhez a termelési bizottság — kevés, úgy döntöttek: segítségül hívják a tanácstagokat. S a tanácstagok, párosan a termelési bizottság tagjaival, meg is kezdték az esti agitációt. Alig akadt ház, ahol ne tárgyalták volna meg a feladatokat. És másnap reggel üres, csendes volt a lengyeltóti nagyutca — annál élénkebb a határ. Van a tanácsoknál egy mondás: «Amilyen a tanácsülés — olyan a tanács». Nem egészen pontos ez a megállapítás — hiszen még sok más mércéje van a tanács munkájának — de kétségtelen, hogy sok igazság van benne. És a lengyeltóti tanácsot illetően feltétlenül igaz. Nézzük, hogyan folyt is a június 18-i tanácsülés. Rekkenő hőség, nagy dologidő volt. Mégis 74 tanácstag jelent meg Csak a beteg vagy a községből elutazott tanácstagok hiányoztak. (És ez nem kivételes eset, máskor is így van!) S mivel a tanácsülések még hasznosabbak, ha nyilvánosak, hát meghívták a község lakosságát is. A megyei tanács végrehajtó bizottságának egyik tagja, Hidas Mihály elvtárs tartott beszámolót az ülésen a megyei végrehajtó bizottság munkájáról, úgy tíz-tizenkét évvel ezelőtt, ha a megyeházáról lejött volna valaki beszámolni Lengyeltótiba (mint ahogy nem jött le), bizonyára elfogódottan, félénken hallgatták volna. De az más Lengyeltóti volt — és persze más megyeháza. Most... Alighogy Hidas elvtárs befejezte, csak úgy záporoztak feléje a kérdések mindenünnen. «De nem újság ez nálunk — mondja egy asszony — úgy elmondják az emberek itt a véleményüket, hogy csak győzzék az illetékesek a tarsolyukba rakni*. S tényleg, aki elolvassa az előző tanácsülések jegyzőkönyveit, az látja, hogy Lengyeltóti aktivitásaokmányszerűen is igazolva van*. De hát miről is tanácskoztak ezen a tanácsülésen? Mindenféléről — ami most fontos a falunak. Szó került például arról, hogy a községi orvosok betegek. «Egy hónapja nincs orvos, aki ellátná a betegeket. Mi lesz, ha eljön az aratás. Orvos nélkül nem maradhatunk? — vélekedik Dávid Gáspár tanácstag. S a végrehajtó bizottság titkára máris feljegyzi: «Megbeszélni a kórház egyik orvosával]. Ez az öntevékenység, ez a kezdeményezőkészség egyik nagy ereje a lengyeltóti tanácsnak. Mert bizony úgy is el lehetne intézni, hogy felterjesztést küldenek a járáshoz, meg a megyéhez. Senki sem vonhatná felelősségre a végrehajtó bizottságot, mert a forma szerint* helyesen járt el. Csak akkor éppen sok időbe telne míg a dolog megoldódna. Ezért megbeszélik a közeli kórház egyik orvosával, lássa el a betegrendelést, amíg az ő orvosuk felépül. «Nagyon gyorsan javíttassa ki a tanács a vízgyűjtőmedencéket, mert baj lehet az aratáskor" — szólal fel Gábriel Lajos tanácstag. S a többiek nagy helyesléssel adnak igazat neki, mert ebben a dologban bizony elaludt egy kicsit a végrehajtó bizottság. Nem valami nagy javításról van szó. A VB vezetői a helyszínen ígéretet is tesznek, hogy már másnap reggel intézkednek, és SZó eSik arról is, hogyan áll a község adótartozásával. Bernáth Lajos, a pénzügyi állandó bizottság elnöke nem kis büszkeséggel mondja, hogy a község rendszeresen eleget tesz adózási kötelezettségeinek. S hasonlóképpen büszkén számolnak be az állandó bizottság tagjai is. Van is okuk a büszkélkedésre, hiszen a község második a megyében. De azért még Lengyeltótiban sem minden fenékig tejfel. Egypár dolog itt is keseríti a község életét. «A kongresszuson beszéltek rólunk, elmondták, jól dolgozunk, derék munkát végzett községünk — mondja Zilahy Gyula. — Községünk lakossága eleget tesz kötelezettségeinek, kap is érte sok elismerő szót felső szerveinktől. Örülünk is neki. De bizony az elismerő szó még nem szalonna. Szalonnát pedig öt hete nem kapni a földművesszövetkezetben». Többen is bizonygatják, hogy Lengyeltótiban nem lehet szalonnát kapni, nincs felvágott, s eltűnt a húsáru az üzletből. Pedig ebben a községben sem mindenki vágott disznót, nem is él mindenki a saját kamrájából. Jogos-e a lengyeltótiak felháborodása? Bizony jogos. A szomszédos Fonyódon garmadával áll a szalonna. Jutna ebből Lengyeltótinak is. Országos ügyek és helyi kérdések, nagy dolgok és apróságok váltogatták egymást a tanácsülés napirendjén. Nem valami pontokba szedett, szigorúan körülhatárolt napirend volt ez — de talán éppen ezért volt olyan közel az élethez. A végrehajtó bizottság elintézendő ügyeinek lapjaira rákerült: a község egyik utcarészének megjavítása, 700 méter villanyvezeték megszerzése és még sok más panasz, javaslat. A végén pedig a lengyeltótiak versenyre hívták Somogy megye összes falvait az aratás-cséplésben és a beadásban. Ezt is éppen olyan természetesen és szívesen tették, ahogy az orvoskérdésről, az áruellátásról vagy a vízgyűjtőmedencéről beszéltek. És ahogy a többi problémából — ebből a versenyből is egészen biztosan lelkiismereti kérdést csinál a lengyeltóti dolgozó parasztság és a tanács. Szabó László Akik legdrágább kincsünkért arcolnak is. A VIDÉKI KÖRZETI ORVOS Szepsi László, a szabolcsmegyei Búj község orvosa is azok közé tartozott, akik 1945-ben úgy gondolkoztak, hogy hazai földön még meghalni is édesebb, mint hontalanként élni a messze idegenben. Mikor megtudta, hogy huszonnégy órán belül nyugat felé kell indulniok, ledobta magáról a katonaruhát. De milyen világ várta őt odahaza? Az első hónapok múltán, miután alaposan körülnézett, úgy látta, hogy a régi, a megszokott kifordult sarkaiból. Sárba hulltak a régi címek, kiváltságok, tekintélyek. A falu élére egyszerű parasztemberek kerültek. Tőle pedig — szerény állami javadalmazásért — azt követelték, ne csak azt gyógyítsa, aki személyesen is megfizet érte, hanem mindenkit, aki rászorul. Hát lehet így dolgozni? – kérdezte Szepsi. — Hát ennyit ér az ő munkája, hogy szinte ellenszolgáltatás nélkül is bárki igénybe veheti, akinek éppen az eszébe jut? Ennyire becsülik őt? ... Szepsi úgy érezte, minden összekuszálódik előtte. Nem volt ő soha igazán a régi Világ híve, nem is lehetett, hiszen szegény parasztfiúból verekedte fel magát, ezernyi megaláztatás között, az orvosi sorig. Mint orvos, lelkiismeretesen, becsületesen dolgozott — de pénzét gyógyított, mindig szemmel tartotta a pénzt. Hozzátörődött a régi világhoz, s az a maga képére formálta. Mi tagadás, nagyon fontos volt számára a pénz, ez tette világossá, áttekinthetővé a betegekhez való viszonyát. Ez biztosította jólétét, gyarapodását. Ha megvizsgált, gyógykezelt egy beteget, magától értetődően kérte a pénzt is. Az évek folyamán kis vagyonkát gyűjtött, földet szerzett... Most nyugodjon bele, hogy mindez szertefoszlik? Nem volt kedve, türelme a munkához és halálosan kimerítette már két-háromórai vesződés is az új, nemfizető betegek áradatával... Rendelés után bevánszorgott a belső szobába, ledobta magát a heverőre, befelé fordult a falnak és órákig vergődött, töprengett, hánykolódott... Hát micsodás új világ ez? Mit nyújt, mit tartogat az ő számára? Mi a szép benne? Engedi-e őt élni, vagy sem? Bele tud-e illeszkedni egyáltalán?... Ezen rágódott fektében-keltében, heteken-hónapokon át. Lefogyott, rosszkedvű lett, ingerlékeny. Elvesztette életkedvét... Miért, miért is nem hagyják őt a régi módon élni? Úgy mint eddig. Vagy tán jobb így? Valami magasabb érdek kívánja ezt, a szegénysorsú betegek érdeke? De hiszen a kormányzat sohasem törődött a nincstelenekkel ... Egy napon különös rendelet akadt a kezébe. A rendelet arról szólt, hogy az anyatej nélkül maradt csecsemők számára térítés nélkül is biztosítani kell az anyatejet. — Mi ez? — döbbent meg Szepsi.— Ilyen rendelet még sohasem volt. Micsoda kormányzat ez, amelynek gondja van még az anyatejet nélkülöző csecsemőkre is...? Ő még sohasem hallott ilyet. Hát lehetséges ez? Lehetséges olyan rendelet is, amelyet emberség, az emberről való mélységes gondoskodás hat át? Ha ez így van, ha ilyen szellem hatja át a mai vezetést, akkor neki sincs mitől tartania sorsát, jövőjét illetően ... Eszébe jutottak Johann egészségügyi államtitkár szavai, aki 1939-ben a csecsemőhalandóság ijesztő méreteiről beszélt (az ország egyes részeiben meghaladta a 18 százalékot!), elégedetten állapította meg, hogy az országos átlagon belül a felsőbb rétegek csecsemőhalandósága mindössze 5 százalék. — Miért, miért? — kérdezte önmagától Szepsi, s talán most gondolta át először teljes mélységében ezt a dolgot. És így felelt: Emerek éheztek, nyomorogtak, ki voltak téve minden fertőzésnek, orvoshoz csak elvétve jutottak, csak akkor, ha már nagy volt a baj, de még akkor sem minden esetben. Amazok jólétben éltek és kezdettől ott állt mellettük az orvos, a háziorvos .. S valahogy így, a töprengések közben született, érlelődött meg benne a gondolat: mi lenne, ha körzetében minden egyes csecsemő számára megadná azt az orvosi gondozást, amit valaha a felsőbb rétegek adhattak újszülött gyermekeiknek? Más szóval: mi lenne, ha önkéntes „háziorvosa” lenne a körzet minden csecsemőjének? A merész terv merész elhatározássá vált, Szepsi most már félrevezette a korábbi töprengést, félre a kétségeket. Hozzálátott, hogy valóra váltsa elgondolását. Szakított azzal a régi, megcsontosodott orvosi gyakorlattal, hogy az orvos várja meg, míg a beteg felkeresi és legfeljebb akkor menjen ki a beteghez, ha már hívják. Nyakába vette a körzetet. Felnőtt betegeit látogatva, rendszeresen felkeresett minden házat, ahol csecsemő volt. Kezdetben itt-ott riadalmat keltett az orvos váratlan megjelenése. De aztán a szülők bizalmukba fogadták az orvost, megszokták, hogy rendszeresen kijár, s hogy néha a késő éjszaka is odakinn találja, a tanyák között. S lassan természetessé vált, hogy azoknál a házaknál, ahol újszülött van, a szülésznő, a védőnő és az orvos egymásnak adják a kilincset. — A Tisza partján, a cigánypásztor kunyhójából hirtelen rosszullét miatt a mentőkocsi elvitte a hétgyermekes anyát üzente a bába a szomszéd községből. — Az öthónapos csecsemő gondozó nélkül maradt. —« Szepsi azonnal felpattant kerékpárjára és kiment a falu határában lévő földkunyhóhoz. A kis, sovány, fonnyadt arcú csecsemő magára hagyatva hevert a kunyhó sarkában. Szepsi megszólította legnagyobb testvérét, egy 14 éves, barna, csillogószemű kislányt: *— Ki gondozza most a kicsikét? — Ki gondozná? Hát én. — No, hát halljuk, milyen ennivalótok van? — Krumpli is, szalonna is, meg paszuly és liszt is — mi kell egyéb? — Hát ma mit adtál a kicsikének? — Amit mi ettünk: paprikáskrumplit... Az orvos elszörnyedt. El kell vinni azonnal a gyereket! De hová? Hiszen bölcsőde még nincs a körzetben. Hiába, itt semmikép sem lehet hagyni. Némi tanakodás után Szepsi felnyalábolta a gyereket, hazavitte és felesége gondozására bízta. — Tudod — mondta Szepsi a feleségének, miután megfürdették a kis feketeszemű gyereket — mostanában úgy érzem, megtaláltam magam, helyrebillentem. S ha nem is gond nélkül, de anyagilag is megvagyunk, megélünk... Látogatásai során mind jobban megismerte a csecsemők környezetét, életkörülményeit és hozzátartozóit — mindez pontos útmutatásokat és lehetőségeket adott a betegségek megelőzésére, a gondozás, a táplálás megjavításához. Szívós munkával elérte, hogy körzetében ne legyen egyetlen elhanyagolt, rosszul gondozott csecsemő sem. Ha járványok fenyegettek, előre felhívta a szülők figyelmét a védekezésre és a fenyegető betegségek tüneteire. Vitamin-injekciókat adott a kicsik felerősítésére, védőoltásokkal látta el őket. Ha baj volt, azonnal közbelépett. És mind határozottabban kialakult benne a meggyőződés, hogy végig kell kísérnie minden csecsemő fejlődését a születésétől, míg csak fel nem cseperedik. Ez a csecsemőgondozás egyetlen helyes útja. Csak így sikerülhet legyőzni a csecsemők fejlődését, egészségét, életét veszélyeztető tényezőket. Többévi szívós munkával végre sikerült elérnie, hogy körzetéből egyes kórformák eltűntek, mások pedig ritkábban fordultak elő, enyhébb lefolyásúak lettek. A körzet csecsemőhalandósága az 1943. évi 18,6 százalékkal szemben így alakult: Ekkoriban történt, hogy Szepsit váratlanul meglátogatta az egészségügyi minisztérium előadója és érdeklődött, hogy milyen módszerrel dolgozik. Szepsi először beszélt «hivatalos fórum», a minisztérium képviselője előtt munkájáról. S beszélt, őszintén, szenvedélyesen a tapasztalatairól, nehézségeiről, a reménytelennek mondott csecsemők meggyógyításáról , a munkáról, ami most már élete értelme lett. Az előadó buzgón jegyzett. Mikor Szepsi befejezte a mondókáját, eltette jegyzetfüzetét. Mondani azután semmit sem mondott. De később, mikor benéztek az egészségházba, Szepsi félfüllel meghallotta, amint odasúgta a megyei védőnőnek: — Ez az ember nagyszerű dolgokról beszélt. Szepsi — ettől a véletlenül meghallott szótól is— szinte szárnyakat kapott. Pár nap múlva összeült a járási orvosi értekezlet. A csecsemővédelem kérdéseiről folyt a szó. Az ülésen felállt Szepsi, beszámolt eredményeiről és hozzáfűzte: — Ha igazán komolyan akarunk javítani a munkánkon, félre kell dobnunk az eddigi elavult módszereket, félre azt a helytelen gyakorlatot, hogy elsősorban a rendelőben, a gondozóban végzett munkára építünk! Nem szabad kényelmeskednünk! Járjunk ki rendszeresen a csecsemőkhöz. Kísérjük már kezdettől figyelemmel fejlődésüket... Meg sem várták, hogy befejezze. Zsivaj támadt. Többen közbekiáltottak: — Lehetetlen, amit akar! — Keresztül vihetetlen! Rideg, áttörhetetlennek látszó fal vette körül. Közöny és megnem értés. Mindenki elhidegült iránta. Lesújtva baktatott haza. Legjobban az döbbentette meg, hogy enynyire egyöntetűen foglaltak állást ellene, kétségek fogták el. Hátha igazuk van, hátha ő téved? De hiszen az eredmények őt igazolják. Ez még nem minden. Lehetséges, hogy módszere csak itt, a buji körzetben alkalmazható. Úgy érezte, hogy túlméretezte, felfújta a dolgot , és elhatározta, hallgatni fog. Nem sokkal utóbb csecsemő- és gyermekvédelmi kongresszusra jöttek össze Budapesten az orvosok. Az elhangzott beszédek felrázták Szepsit és szólt az Országos Közegészségügyi Intézet igazgatójának, hogy a szünetben beszélni szeretne vele, fontos mondanivalója lenne. Csak néhány másodperc volt hátra a szünetig. Mégis meggondolta magát. Nem szól, dehogy is szól. Nem akar még egyszer úgy járni, mint a járási tanácskozáson... És hallgatott egészen a múlt év végéig. De ekkor levelet kapott. Az orvosok szakszervezetének vezetősége küldte. Sokáig forgatta kezében a levelet, amíg felbontotta. A levélben az volt, felkérik, utazzon Budapestre és ismertesse munkamódszerét. Hogyan, hát mégis csak törődnek ővele? Arra kérik, ismertesse munkamódszerét? Hát tudnak egyáltalán róla, jónak tartják, ahogy dolgozik? Mégis csak jó úton járna? A megadott időpontban felment a szakszervezetbe. — Nagy meglepetésére elnökségi ülésen került sor módszerének vitájára. Itt voltak az egészségügyi minisztérium és a különböző klinikák küldöttei is. Szepsi beszélni kezdett. Elmondta, hogy mi munkamódszerének a lényege, hogyan harcol a járványok ellen, a betegségek megelőzéséért és hogyan gyógyít. Miután befejezte beszédét, egymásután álltak fel a részvevők és szinte egymást túllicitálva, dicsérték őt. Ilyeneket mondtak: «... Lelkesítő, felemelő dolgok ezek ...», «A szocialista orvos típusa ...» Szepsi egyre jobban megrémült. — Úgylátszik, megint elvetettem a sulykot, megint túloztam. Dicsérnek, pedig én nem csináltam semmi rendkívülit... A minisztérium rövid idő múlva brigádot küldött ki a buji gondozási körzetbe. A brigád tapasztalatai mindenben igazolták a várakozást. Ennek alapján úgy döntöttek, hogy Szepsi László csecsemőgondozási módszerét bevezetik egész Szabolcs megyében. Kolozsvári Endre 1945.évben 15.3 százalék 1946.„ 11.9 »» 1947.« 13.3 •» 1948. »» 8.9 »» 1949. 6.8„ 1950. *» 4.2 ,, 1951. 4.4„ 1952.12.8• SZABAD NÉP A Bolgár Népköztársaság új magyarországi nagykövetének látogatása a külügyminiszternél Borisz Manolov, a Bolgár Népköztársaság új magyarországi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete megbízólevelének átadásával kapcsolatban látogatást tett Boldoczki János külügyminiszternél. (MTI) várjahalt Székelyhidy Ferenc Székelyhidy Ferenc dr., a Magyar Állami Operaház örökös tagja, hosszas, súlyos betegség után, hetvenéves korában vasárnap meghalt. Dr. Székelyhidy Ferenc a magyar operakultúra egyik kiemelkedő alakja volt. A század elején, 1909-ben került az Operaházhoz, ahol hamar kitűnt rendkívüli tehetségével. Egyike volt a legjobban képzett, legsokoldalúbb operaénekeseknek: szerepei között egyaránt ott voltak a Mozart-, Wagner-, Verdi-, Puccini- és Erkel-operák tenorhősei. Nagy szerepe volt a hazai dal- és oratórium-kultuszban is. Kiváló megszólaltatója volt Bach, Händel, Haydn, Mozart, Beethoven műveinek. Kodály Zoltán neki ajánlotta több, tenorhangra írt dalát. Mint pedagógus is jelentős szolgálatot tett a magyar zenekultúrának. 1933-tól a Zeneművészeti Főiskola ének-főtanszakán tanított és munkája nyomán a kiváló énekesek egész sora került ki a főiskoláról. 1923-ban lett az Állami Operaház örökös tagja. Dr. Székelyhidy Ferenc halála nagy vesztesége a magyar operakultúrának. Temetéséről később történik intézkedés. (MTI) Hazaérkezett a magyar szakszervezeti küldöttség az európai szakszervezeti értekezletről Vasárnap hazaérkezett Berlinből a magyar szakszervezeti delegáció, amely Cseterki Lajosnak, a SZOT elnöksége tagjának, a SZOT titkárának vezetésével résztvett az európai szakszervezeti értekezleten. (MTI) ____________________ Túláradhat jogtalanul visszatartó igazgatót büntettek meg . Az Északmagyarországi Üzemélelmezési Vállalatnál Titkó Antal fűtő hónapokon át pihenőnap nélkül dolgozott anélkül, hogy a vállalat a vasárnapokra és ünnepnapokra járó bérét megfizette volna. Mivel a vállalat csak egy fűtőt foglalkoztatott, a folyamatos üzemeltetés miatt Titkó kénytelen volt mindennap dolgozni. Titkó szóbelileg nem egyszer kérte a vállalat telepvezetőjétől a neki járó túlmunkadíjak kifizetését, de a telepvezető nem vette figyelembe kérését. Időközben Titkót áthelyezték egy másik vállalathoz. Az új munkahely igazgatója írásban kérte Titkó elmaradt túlóradíjainak kifizetését. Első ízben azt a választ kapta, hogy nincs mód visszamenőleg kifizetni az összeget, mert túlmunkát csak úgy végezhet egy dolgozó, ha a vállalat igazgatójától előre kéri annak engedélyezését és azt az üzemvezetőség elrendeli. Az igazgató ezt a választ nem fogadta el és az igény újabb elutasítása után az ÁEK-hoz fordult segítségért. Az ÁEK a bel- és külkereskedelmi minisztériumot kérte fel az ügy kivizsgálására. A minisztérium megállapította Titkó Antal panaszának jogosságát és azt is, hogy helytelenül járt el az Északmagyarországi Üzemélelmezési Vállalat vezetője akkor, amikor nem gondoskodott Titkó helyettesítéséről. A minisztérium utasította a vállalatot a ledolgozott túlórák kifizetésére. Kosár Istvánt, a vállalat igazgatóját Titkó Antal ügyének lelkiismeretlen kezelése és más szabálytalanságok miatt alacsonyabb munkakörbe helyezték. (MTI) KEDD, 1954 JÚNIUS 29 A MAGYAR DRÁMA HETE >/ „Leányvásár' A kecskeméti Katona József Színház előadása A kecskeméti Katona József Színház együttese az évad folyamán dramaturgiailag átdolgozva felújította Jacobi Viktor «Leányvásár» című operettjét. A bemutató nyomán az idei évadban négy vidéki színházunk újította fel a «Leányvásár»-t — 43 esztendővel az első bemutatója után — és mindenütt sikert aratott. A 900-as évek elején három elvárhatatlan jóbarát látogatja a Zeneakadémia zeneszerzői tanszakát: Szirmai Albert, Kálmán Imre és Jacobi Viktor. Nagy tehetség mind a három. Professzoruknak, Koessler Jánosnak az a véleménye róluk, hogy Szirmai tud a legtöbbet. Kálmán viszi a legtöbbre, s Jacobi a legeredetibb. Ezért Jacobit szeretnék a Zeneakadémián a komolyzene felé irányítani. Tehetségéből erre is bőven futná. De ő alig húszéves fejjel operettet komponál és holtáig hű marad szerelméhez, akár romantikus dalműveinek bonvivánjai. Jacobi igazi operettszerző. Mélyen érti és érzi e műfaj lényegét. Jókedv, boldogság, szerelem, érzelemgazdagság! — ezt fejezi ki melódiadús muzsikája. Legszebb dallamait ezért éneklik már ötven esztendeje (sokszor nem is tudva, hogy Jacobi zenéjét dúdolják), műveinek legjobb darabjai ezért állnak még ma is oly közel a közönség szívéhez. A «Leányvásár» zenéje tartalmas muzsika, az eredeti operett-librettó viszont szokványos, avult karriertörténet. A szövegátdolgozás — Darvas Szilárd munkája — sikeresen oldotta meg a feladatát, hogy a «Leányvásár» zenéjét megmentse a színpadnak. Darvas abból az elvből indult ki, hogy semmikép sem volna helyes a színpadon a zenével ellentétes helyzeteket teremteni. Éppen ezért a romantikus zenéhez illő regényes történetet meghagyta eredeti stílusában. Helyes érzékkel teljes egészében épségben hagyta az átdolgozás a dalmű zenei szerkezetét is. Főkép arra szorítkozott, hogy a konfliktust tisztábban helyezze el a maga korában, a századeleji Amerikában, így az új változatban elsősorban Tom alakja vált sokkal rokonszenvesebbé. Az eredetiben Tom lényegében az apjának Harrison által elcsalt millióit hajszolja. A végén célt is ér és a «heppiend» általános összebékülést hoz Harrison és Tom között. Az új változatban Tom egyszerű aranyásó fia. Apját Harrison kifosztotta és eltette láb alól. Tomot a Harrison leánya iránti szerelme és a bosszúvágy hajtja és a heppiend után sem kér a Harrison-féle előkelő életmódból. Az átdolgozás olyan megoldást talált, amely lehetetlenné teszi a két ellentétes erő közötti összebékülést, s ugyanakkor — vagy éppen ezért — nem marad el a zavartalan, «nélkülözhetetlen «boldog vége sem. Az új változatban sokkal rokonszenvesebb a tömeg, a nép egyszerű gyermekeinek ábrázolása is. A serif nem pénzért mindenre kapható lótolvaj, hanem a maga jószántából áll Tom mellé. A néger pincér nem otromba, lusta fráter, hanem kedves, rokonszenves figura. A cowboyok és matrózok nem a milliárdos Harrison mellett állnak Tom ellen, hanem Tom mellett. Az ilyen változtatások, amelyek a mű egészének felépítését és stílusát érintetlenül hagyják, de helyesen kiélezik annak konfliktusát a szükséges dramaturgiai beavatkozások. Nem szándékszunk részletesen elemezni valamennyi változtatást. Ezek mind javára váltak a szövegkönyvnek, ha nem is sikerült teljesen kiküszöbölni a hiányosságait, így például jónéhány jelenet hosszadalmasságát vagy naivságát. Több eredeti, mulatságos figurával bővült is a szereplista, így Darvas Szilárd leleményét dicséri Jefferson titkár és a Sing-Sing-fegyház börtönőrének alakja, valamint néhány cowboy szerepeltetése az első felvonásban. De sok új, apró tréfás ötlet is fűszerezi a mesét. Csupán egy pármondatos «visszaállítást] javasolnánk, ami jó volt az eredetiben. Ott ugyanis Harrison a maga yachtján tengernagynak képzeli magát. Ragaszkodik ahhoz, hogy röviden «tengernagy úrinak szólítsák, azt kívánja, hogy „minél katonásabban menjen minden a hajón. Anélkül, hogy a kis szatirikus színfoltnak túlzott jelentőséget tulajdonítanánk, véleményünk szerint kár kihagyni ezt a néhány gúnyos-mulatságos mondatot. (Annál is inkább, mert Harrison a mostani előadáson is tengernagyi egyenruhában jelenik meg a yachton, de mindenféle megokolás nélkül, s így a néző számára teljesen érthetetlen Harrison öltözete.) A kecskeméti Katona József Színház az előadás létrehozásában szemmel láthatólag helyes elvekből indult ki. Nem akart mást, nem akart «többet nyújtani, mint amenynyire a zene és a szöveg lehetőséget nyújt: századeleji romantikus történetben bemutatni a boldog szerelem, a szabad élet diadalát a kor béklyói felett. Ezért az előadás egységes stílusával a maga korába helyezi a darabot. A fiatal rendező, Nagy György tehetségét dicséri, hogy helyesen gazdálkodva a színház lehetőségeivel, nagy súlyt helyezett az együttes jó összmunkájára. Még a komikusoknál sem érvényesül az operettszínjátszásnak az a rossz hagyománya, hogy egyesek «saját szakállukra] játszanak, nem törődve szereplőtársukkal, vagy éppen ellene dolgozva. Csakis így érhették el, hogy bár az előadásban alig vannak jelentős alakítások, egészben véve mégis ízléses, egyenletes, lendületes produkciónak lehettünk tanúi. Valahogy az az érzésünk, hogy az előadásban a muzsika a főszereplő, ennek minél zavartalanabb érvényesülését szolgálja a színészi játék, a tehetséges Kemy Kálmán vezényelte zenekar és kórus, a tánc, a díszlet, a jelmezek. A zene tiszta tolmácsolása a fő erénye a Lucyt játszó S. Gyulai Viktóriának és a Tomot alakító Mucsi Sándornak is. Szépen előadott kettőseikkel és szólóikkal — ahogy mondani szokás — sikerül egy-kettőre a nézők szívébe lopni magukat. Bessyt a Főiskoláról nemrég kikerült Dobi Írisz játszsza. Tehetséges, temperamentumos, kellemes megjelenésű fiatal színésznőt ismertünk meg benne. De a játékából el kellene hagynia a különösen ének- és táncközben alkalmazott «operettes», édeskés, megmerevedett mosolyt. Az öreg és ifjabb gróf Rottenberg szerepét a rutinos Szokoly Gyula és a fiatal Oláh György alakítja sok humorral és mértéktartóan. A Bessyvel és Harrisonnéval (Mojzes Mária) járt mulatságos táncukat a feltörő tapsokra többször is meg kellett ismételniök. Harrison kevéssé hálás szerepét Kertész Dezső játszsza, példamutatóan, egyszerű eszközökkel keltve életre ezt a negatív alakot. Tetszett Szoó György Jefferson titkár szerepében. Mulatságosan hangsúlyozta kiszolgáltatottságát és azt a szinte állandó félelmet, amely Harrison melletti szolgálatával jár. A serif szerepéből Honti Sándor formált rokonszenves, markáns, emberi figurát. De a többiek is, Jávor Antal, Faludi László, T. Szabó László, Zóni Gyula, Molnár Pál, Takács Lajos, Budai László, Marinkovics Zsuzsa kisebb szerepükkel jól illeszkedtek bele az együttesbe. Meg kell még emlékeznünk a két vendégtervezőről, Kerényi Lajosról és Rimanóczy Yvonne-ról, a Nemzeti Színház tagjairól. Kerényi igen szép, az előadást jól szolgáló díszleteket tervezett. A második és különösen a harmadik felvonás színpadképét a közönség is tapssal jutalmazta. Rimanóczy Yvonne jelmezei is kifejezőek; ezek a ruhák nemcsak a szerephez, hanem a színész egyéniségéhez is alkalmazkodnak. Mindent egybevetve, a kecskeméti Katona József Színház «Leányvásár»-előadása méltán aratott sikert a magyar dráma hetén s otthonában is. Otthon több mint ötvenszer játszották, majdnem annyiszor, mint az évadjuk legnagyobb sikerét, a «János vitézt». A színház jó úton jár, amikor az együttes kialakításának igényes feladatát tűzi maga elé (ami természetesen nem zárja ki, sőt feltételezi a magas színvonalú egyéni alakításokat). Ezen az úton haladva, bizonnyal nem maradhat el a színház további fejlődése. Mészöly Tibor Megkezdődött a magyar dráma hete vitaankétja A magyar dráma hete során a Színház- és Filmművészeti Szövetség, a Magyar Írók Szövetsége, a Magyar Újságírók Országos Szövetsége és a népművelési minisztérium rendezésében hétfőn megkezdődött a dráma hetének záró vitaankétja, a budapesti városi tanács üléstermében. Az ankéton megjelent Darvas József népművelési miniszter, Jánosi Ferenc, a népművelési miniszter első helyettese, Non György népművelési miniszterhelyettes, maHétfőn délelőtt Mihályfi Ernő népművelési miniszterhelyettes vezetésével hazaérkezett filmművészeti dolgozóink küldöttsége, amely részt vett a Szovjetunióban rendezett magyar filmhéten. A küldöttség fogadására a ferihegyi re A tiszalöki tanács a lakosságért A tiszalöki községi tanács az aratás küszöbén a kereskedelem dolgozóival megbeszélte, hogyan járulhatnak hozzá a nagy nyári munkák sikeréhez. A dolgozó parasztok a nyári hetekben reggeltől estig a határban vannak és alig van idejük bevásárlásra. Éppen ezért a tanács kezdeményezésére elhatározták, hogy a nyári munkák idején a fűszerüzletek reggel a szokottnál egy órával korábban nyitnak, este pedig egy órával későbben zárnak. A földművesszövetkezet mozgóboltokat is létesít, amelyek hűsítő italokat, cigarettát és más szükségleti cikket visznek ki a határban dolgozóknak. (MTI) A Szovjet Hadsereg Ének- és Táncegyüttese szerdai előadását az Állami Operaház margitszigeti szabadtéri színpadán a labdarúgó világbajnokság mérkőzésének rádióközvetítése miatt este fél 9 órakor kezdi. (MTI)vlamint íróink, rendezőink, színészeink legjobbjai. Ladányi Ferenc Kossuth-díjas érdemes művész, a Színház- és Filmművészeti Szövetség főtitkárának megnyitó szavai után Apáthy Imre Kossuth-díjas, az Ifjúsági Színház főrendezője tartotta meg vitaindító előadását. Délután pedig megkezdődtek a hozzászólások. A vitát ma délelőtt 9-kor folytatják.pülőtéren megjelent Non György népművelési miniszterhelyettes, a külügyminisztérium, a népművelési minisztérium, a Magyar-Szovjet Társaság a Kultúrkapcsolatok Intézete felelős munkatársai, valamint a kulturális élet számos más képviselője. (MTI) Pályázati felhívás A budapesti városi tanács végrehajtó bizottságának néprajzi albizottsága pályázatot hirdet Budapest néprajzával kapcsolatos tanulmányokra: 1. Nagy-Budapest néphagyományai: munkásdalok, mesék, gyermekjátékok, szokások (kerületek, városrészek vagy foglalkozási ágak szerint feldolgozva). 2. Nagy-Budapest gazdasági néprajzának egyegy önálló része. Pl.: a budapesti parasztság néprajza (gazdálkodás, kertészkedés, állattartás stb.) A budapesti munkásság vagy kisiparosság néprajza (egy-egy üzem vagy szakma munkásainak élete, szakmai jellegzetessége stb.) 3. Egy-egy önálló tanulmány Nagy-Budapest népművészetéről, viseletéről, táncairól. 4. Egy kerület vagy városrész összefoglaló néprajzi leírása. A pályázaton bárki résztvehet eddig meg nem jelent néprajzi tanulmányával. A pályázat nyílt, a pályamű terjedelme nincs megszabva. A pályamunkát csak gépelve fogadják el, kéziratot vissza nem adnak. A pályázat határideje: 1954 november 20. A pályadíjak összege: I. díj: 2500 forint, II. díj: 2000 forint, III. díj: 1000 forint, IV. díj: 500 forint. A pályázatokat Budapest Városi Tanács VB népművelési osztályára. (V., Városház utca 9—11.) kell beküldeni. (MTI) Hazaérkezett a Szovjetunióból a magyar filmművészküldöttség