Szabad Nép, 1954. június (12. évfolyam, 152-181. szám)

1954-06-30 / 181. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SZABAD A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJÁNAK KÖZPONTI LAPJA­in. Évfolyam, isi, szám ára 60 fillér szerda, 1954 június 30 A termelési értekezlet­­ és a munkásdemokrácia Üzemeinkben hónapról hónapra megtart - ják a termelési értekezleteket; ritka eset, hogy valamelyik értekezlet elmaradna. S mégis sok üzemben tapasztalható, hogy va­lami baj van a termelési értekezletek körül. Elég gyakori, hogy a beszámolót unatkozva hallgatják végig, s utána alig hangzik el egy-két hozzászólás. Az Újlaki Téglagyár­ban kereken meg is mondta az egyik mun­kásasszony: «Azelőtt az emberek szerettek gyülésezni, egy-egy értekezlet idején any­­nyian összejöttek, hogy sokan kintrekedtek a teremből. Most meg bizony kevesen jön­nek el az értekezletre­. Vajjon mi az oka ennek az ellanyhulás­­nak? Hiszen egyébként a dolgozók ma nem kevésbbé érdeklődnek a termelés problé­mái iránt, mint régen, sőt érdeklődésük in­kább tovább nőtt. Különösen az elmúlt év — az új szakasz első éve — hozott nagy fejlődést a dolgozók öntudatában, bíráló kedvében, politikai érdeklődésében. A hiba ott van, hogy sok pártmunkás, szakszervezeti és gazdasági vezető mélyen lebecsüli a termelési értekezletek jelentő­ségét. Foglalkozik velük, hiszen ezt a meg­felelő párt- és kormányhatározatok előír­ják, de tulajdonképpen nem érzi igazán fon­tosnak. Az ilyen lebecsülést nagyon hamar megérzik a munkások! Ezért váltak sokhe­lyütt formálissá ezek az értekezletek. A termelési értekezlet lebecsülésére vall az, hogy az előadók gyakran készületlenül állnak a dolgozók elé. Üzemek tucatjaiban az előadók készen kapott szöveget olvas­nak fel. Gyakran hosszú külpolitikai elme­futtatásokkal kezdődik a termelési értekez­let beszámolója. A munkásokat persze nagyon érdekli a nemzetközi helyzet, sokan szívesen hallgatnának erről tartalmas, ér­dekes előadásokat. De irtóznak attól,­­hogy üres, puffogó szólamokat hallgassanak vé­gig — ott, ahol az üzem, a műhely nagyonis gyakorlati problémáiról kellene tárgyalni. Másutt statisztikákat, szám- és adattengert zúdítanak a munkásokra. Ez csak arra jó, hogy a dolgozókban olyasféle érzést váltson ki: a terv, az önköltség problémáihoz csak az «okosok» értenek, mi ehhez nem szólha­tunk hozzá. Ismét másutt kínosan ügyelnek arra, hogy megkerüljék az üzemben a dol­gozók között felmerülő «kényes» kérdése­ket, például az anyagellátás vagy a bé­rezés problémáit, holott esetleg éppen ezek foglalkoztatják leginkább az embereket, ezekről is szeretnének hallani az értekez­leten. A dolgozó a világos, egyenes, őszinte be­szédet szereti. Ahol kertelés nélkül meg­mond­já­k a dolgozóknak a bajokat, a­ ne­hézségeket — ott a dolgozók szívesen vál­lalkoznak arra, hogy segítséget nyújtsanak. Így történt ez Patőfibányán is, attól- a­ kon­gresszusi verseny sikere attól függött, váj­jon biztosítani tudják-e a gépek zavartalan működését. A termelési értekezleten a bá­nya vezetői a karbantartó részleghez for­dultak. Őszintén megmondták, hogy a nagy megterhelés, a fokozott szállítás miatt a gépek zavartalan működésének biztosítása áldozatos munkát követel, de megmagya­rázták azt is, hogy mennyire fontos, fele­lősségteljes munka ez. A dolgozók vállal­ták az éjjeli és a vasárnapi munkát is, hogy minden esetleges géphibát elhárítsa­nak a kongresszusi verseny sikerének út­­jából. Ha mindenütt így beszélnek majd a dolgozókkal, s felesleges frázisok nélkül, egyszerűen, minden munkás számára ért­hetően megmagyarázzák a feladatokat, se­hol sem marad el a termelési értekezlet eredménye. Még a gyenge beszámolóknál is több kárt okoz az a mód, ahogyan sok ütemben a termelési értekezleteken elhangzó javasla­tokat, bírálatokat, panaszokat fogadják. Az már szerencsére ritkább — bár még megtörténik — hogy a bírálatot nyíltan le­dorongolnák. De a kritikát más módszerek­kel is el lehet fojtani. Azzal például, hogy a bírálatot figyelmesen meghallgatják, fel­jegyzik, esetleg néhány szép szóval meg is köszönik — s utána nem tesznek semmit. A munkás elmondja az egyik értekezleten az észrevételeit — nincs eredmény. El­mondja a következőn is — megint semmi. Ha nagyon kitartó, elmondja a harmadikon is. De ha végül mégsem intézkednek ,— elmegy a kedve a bírálattól. «Minek szól­jon az ember, ha úgy sincs foganatja . ..» — fakadnak ki keserűen ezek a dolgozók. Sokszor szoktunk beszélni arról, hogy a munkás az üzem gazdája. Erre figyelmez­tetünk, amikor azt kérjük, hogy gazda mód­jára bánjanak az anyaggal, szerszámmal, a nép javával, becsüljék meg a munkaidő minden percét. Dehát hogyan érezze magát gazdának a munkás abban az üzemben, ahol panaszának, bírálatának nincs foga­natja? A Divat Cipőgyárban például több­ször megtörtént, hogy a termelési értekez­letek után a jegyzőkönyvek, amelyek a dol­gozók javaslatait tartalmazzák, el sem ke­rültek egyes gyárrészlegek vezetőihez, így persze azok nem is ismerik a termelési ér­tekezletek gazdag tapasztalatát. A szak­­szervezet — de végsősoron a pártszervezet, a kommunista kollektíva — egyik legszen­tebb kötelessége, hogy figyelemmel kísérje a termelési értekezleten elhangzott javasla­tok sorsát. Lelkiismeretesen őrködjék afe­lett, hogy egyetlen javaslat, bírálat se sik­kadjon el, hogy a panaszokat gyorsan or­vosolják. Sokszor megtörténik, hogy az üzemi, gazdasági és szakszervezeti vezetők — amikor az értekezleten a dolgozók szóvá­­tesznek valamilyen problémát — arra hi­vatkoznak: «Ezen mi nem segíthetünk, ez a felsőbb szervek dolga­. Az esetek egy részében ez a válasz csak a helyi vezetők tehetetlenségét tükrözi. Sokszor azonban valóban a minisztériumon vagy más vezető szerven múlik a kérdés megoldása. A baj az, hogy ipari minisztériumaink nem sokat törődnek a termelési értekezletek anyagá­nak tanulmányozásával. Pedig nem dol­gozhat jól az a minisztériumi vezető, aki csupán az igazgatók vagy más műszaki vezetők beszámolóiból tájékozódik, s nem ismeri eléggé, mi fáj a munkásoknak, mit javasolnak az egyszerű dolgozók. Azokra a kérdésekre, amelyeket az üzemi vezetők valóban nem tudnak megválaszolni, a mi­nisztériumok, a felsőbb szervek kötelesek felelni. Vannak, akik úgy vélik: nálunk egy­személyi felelős vezetés van az üzemben, nincs hát különösebb szükség arra, hogy a dolgokat megtanácskozzuk. Elég kiadni az utasítást és megkövetelni a végrehajtá­sát. Mások meg egyenesen azt tartják, hogy a munkások bírálata — amely bizony gyak­ran elég éles! — csorbíthatja a vezetők tekintélyét. Ezek a vezetők «fáznak» a tö­megek kritikájától, nincs kedvük ahhoz, hogy a munkások elé álljanak s ellenőrzé­sük alá bocsássák munkájukat. Ezek az elvtársak súlyosan tévednek. Igaz, a mi iparunkban egyszemélyi felelős vezetés van, mert csak ez biztosíthatja az üzemek bonyolult munkájának egységes, tervszerű irányítását, az ipar­­hatalmas gé­pezetének zökkenőmentes működését. De éppen, mert egyszemélyi felelős vezetés van , még nagyobb szükség van arra, hogy a vezető a döntések előtt kikérje munka­társainak véleményét, tanácsát, hogy tevé­kenységét a dolgozók ellenőrzése alá he­lyezze. Csak így lehet elkerülni az egy­oldalú, meggondolatlan, hibás döntéseket, vagy ha ilyenek mégis megszülettek, így le­het őket gyorsan kijavítani. Felfuvalkodott ember az, aki azt hiszi, hogy nincs mit ta­nulnia a munkásoktól. A munkás haragos felszólalásából, amelyben szóváteszi, hogy anyag vagy munka hiánya miatt órákon át tétlenül kellett vesztegelnie, megtanulhatja a művezető, az igazgató, az ÜB-elnök vagy éppenséggel a miniszter, a tervhaivatali ve­zető, hol követett el hibát. A munkás, aki egész munkanapját,­ dolgos életének nagy részét ott tölti el a műhelyben, a szénfal vagy a kohó mellett, meglát sok mindent, amit még a legképzettebb mérnök vagy mi­nisztériumi osztályvezető sem vesz észre. Miféle kommunista, miféle vezető az olyan, aki ezt a mérhetetlen kincset — a dolgozó emberek tapasztalatát — semmibe veszi, s azt hiszi, hogy enélkül is vezethet? A mi iparunkban vasfegyelemre van szükség. De a fegyelem ott a legszilárdabb, ahol a dolgozók világosan látják munkájuk célját, összefüggéseit, ahol a munkások ér­zik, hogy szavukat, javaslataikat megbe­csülik, hogy számítanak aktív támogatá­sukra. A szocialista munkafegyelem — tudatos fegyelem. A termelési értekezlet ilyen fegyelemre neveli munkásainkat. A termelési értekezlet — kiváló alkalom arra, hogy elsősorban a szakszervezet aktivistái, de a népnevelők is megmagyarázzák a dol­gozóknak az időszerű termelési problémá­kat, mozgósítsák őket a kongresszus által megjelölt nagy feladatokra, a munka ter­melékenységének fokozására, az önköltség csökkentésére, az anyagtakarékosságr­a, a termékek minőségének javítására. Ez az ér­tekezlet is tehát a tömegek meggyőzésének, az agitációnak fontos fóruma. A mi államunk, a proletárdiktatúra , a munkások és parasztok demokráciája. Ez azt jelenti, hogy a munkásoknak és pa­rasztoknak joguk van tevékenyen részt ven­­ni az állami élet irányításában; hogy a dol­gozó emberek szava a legfőbb parancs ál­lamunk, népgazdaságunk vezetői számára. Éppen a tömegek aktivitása, a közügyekben való tudatos részvétele adja meg államunk erejét. Pártunk III. kongresszusa nyo­matékosan hangsúlyozta: mennyire fon­tos közéletünk demokratizmusának további elmélyítése, a tömegek aktivitásának foko­zása. A termelési értekezletek lebecsülése, formális kezelése — ezt a munkásdemokrá­­ciát sérti meg! Ideje, hogy változtassunk ezen. Az új szakasz politikájának megvaló­sítása, a kongresszus határozatainak végre­hajtása egyszerűen elképzelhetetlen anél­kül, hogy ne fokoznánk a dolgozó tömegek aktivitását, öntsünk tehát új életet terme­lési értekezleteinkbe, váljanak ezek az ál­lamvezetés fontos iskoláivá, a munkásellen­őrzés éles fegyverévé! így járulnak majd hozzá igazán nagyszerű építő terveink si­keréhez, munkásosztályunk, dolgozó népünk szebb életéhez. Emlékművet állítanak Budapesten a bol­gár nép nagy vezérének, Georgi Dimitrov­­nak, halála ötödik évfordulója alkalmából. Dimitrov bronz-mellszobrát, Kraszmanov bolgár szobrászművész alkotását — ame­lyet a Bolgár Népköztársaság ajándékozott fővárosunknak — július 1-én leplezik le a Dimitrov-téren. (MTI) ^rmmmmmm­———■ ' Július 1-én leplezik le a Dimitrov emlékművet Koszorúzási ünnepségek Móricz Zsigmond születésének 75. évfordulóján Móricz Zsigmond születésének 75. évfor­dulója alkalmából a Magyar Írók Szövet­sége kedden délelőtt koszorúzási ünnepsé­get rendezett az írónak a városligeti Mű­vész­sétányon álló szobránál. Az ünnepsé­gen, amelyen megjelent a politikai és kul­turális élet számos képviselője. Sarkadi Imre József Attila-díjas író mondott emlék­beszédet. A budapesti városi tan­ács nevében Pongrácz Kálmán, a végrehajtó bizottság elnöke, a népművelési minisztérium nevé­ben Mikó Zoltán főosztályvezető, a Magyar Tudományos Akadémia nevében Kardos Ti­bor levelezőtag, a Magyar Írók Szövetsége nevében Veres Péter, Kossuth-díjas író, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság nevé­ben Barta János ügyvezető elnök koszo­­rúzta meg Móricz Zsigmond szobrát. Délután 4 órakor a Magyar Írók Szövet­sége, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság és a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár ren­dezett koszorúzási ünnepséget az írónak a Móricz Zsigmond­ körtéren elhelyezett em­léktáblájánál. Kedden este a Magyar Írók Szövetsége székházában átadták Móricz Zsigmond szobrát a magyar íróknak. A Magyar Írók Szövetsége vezetőségének nevében Veres Péter Kossuth-díjas író vette át a szobrot. (MTI) . Sőtér István: Móricz Zsigmond népábrá­zoló művészete (2. oldal) A­­Suhajdák iskolája* (2. oldal) Befejeződött a magyar drámai hét két­napos vitája (2. oldal) A MAI SZAMBÁN Tájékoztató közlemény az SZKP köz­ponti bizottságának teljes üléséről (3. oldal) Diaz ezredes lemondott — új katonai junta vette át a hatalmat Guatemalá­ban (3. oldal) Gyorslista a Harmadik Békekölcsön má­sodik húzásáról (4. oldal) Kiküldött munkatársunk telefonjelen­tése: Ma délután a lausanne-i pályán Újabb hazugság — Az amerikai sajtó és a rádió szerint a magyar futballisták támadtak a brazilokra (4. oldal) A félév utolsó napjához érkeztünk. A nehézipari minisztérium jelentése szerint kedd délig 38 szénbánya fejezte be félévi tervét. A szénbányászat egésze azonban nem áll jól, az elmaradás még súlyos. A szénbányászati trösztök között június 29-ig egyedül Tatabánya teljesítette havi terve esedékes részét. Népgazdaságunkat ez a nagy adósság nehéz helyzet elé állítja. Igaz, hogy a nyár elején tartunk és meleg van , de szénre, még­pedig jó minőségű szénre továbbra is nagy szüksége van az erőműveknek, az iparnak, a közlekedésnek, nem is szólva arról, hogy igen sok háztartásban már m­ost szeretnék beszerezni a téli tüzelőt. Az a tény, hogy szénbányászatunk tetemes adóssággal kezdi a második félévet, arra mutat, hogy a bányaüzemekben ellanyhult a verseny, a trösztök vezetői nem har­colnak következetesen a kongresszus ha­tározatainak végrehajtásáért. Hogy mi­lyen gyorsan sikerül a szénbányászatnak adósságát törlesztenie, ezt az dönti el: fel­készültek-e a második félévre, július első napjától kezdve teljesítik-e terveiket az aknák, kibontakozik-e az eleven munka­verseny. Az alábbiakban három tudósításban szá­molunk be arról, hogy a tatai, a dorogi szénmedencében, továbbá Komlón mit tesz­nek és mit tehetnének, hogy a szénbányá­szat mielőbb megadja tartozását az or­szágnak. ___________ Szénbányászatunk a második félév küszöbén Újult lendülettel az elsőségért... ,, Világbajnoki hét“ Tatabányán (Tudósítónk telefonjelentése.) A dorogi szénmedencében a Borókási Szénbánya Vállalat XIV-es aknaüzeme azok közé az aknák közé tartozik, amelyek határidő előtt teljesítették első félévi tervüket. Azóta terven felül csaknem 7000 tonna jó minőségű kátrányidús szenet adott a Dorogi Szénfeldolgozó és Vegyipari Vállalatnak. Az aknában már javában készülnek júliusra és a második félévre. A borókási bányászoknak csütörtöktől kezdve naponta öt vagonnal több szenet kell termelniök, mint fem­en­nyit júniusban a terv előírt. Tettamanti Tibor, a vállalat főmérnöke sokat tar­tózkodik lent a bányában. Kedden is végigjárta az üzemet, el­lenőrizte az előkészületeket. — Rendben folyik a munka, úgy, ahog­­, azt elterveztük — mondta a felszállás után. — Az északi mezőben átszerelünk, hogy az egyik szénpillér lefejtéséből nyert készletet, gépekkel, kaparó­szalagokkal és rázócsúszdákkal szállíthassuk­a külszínre. A déli mezőben a már meglévő két szint között egy harmadik vágatot hajtunk ki. Júliusban itt is új munkahelyével akarunk nyitni. Az előkészületek mellett is napról napra túlteljesítjük a ter­vet, hogy trösztünk adósságát, amennyire csak erőnkből telik, csökkentsük. Én bízom­ abban, hogy alkotmányunk ünnepére sikerül jópár százalékkal megelőznünk versenytársunkat, az oroszlányi XVII-es aknát. Borókáson kedden délután az első műszakot termelési ér­tekezlet követte. A bányászok a júliusi­­ dadátokat beszélték meg. A felszólalásokból nagy versenykedv csendült ki. A több mint 300 méteres új vágatot gyorsított üte­mben akarják kihaj­tani. Nagy szó ez: egy-másfél méterrel szek­­ték javítani a napi előrehaladást. Minél gyorsabban adnak szer­t az új fejtések, annál több szenet termelhetnek terven felül a harm­adik negyedévben is. Amikor az augusztus 20-i versenyről kerül­l szó, a borókásiak megígérték: naponta 120—130 százalékra teljesítik feladataikat. S a borókási bányászokról köztudomású a dorogi medencében, hogy állják adott szavukat. (Tudósítónk telefonjelentése.) Kedden délelőtt a tatabányai 3-as számú postahivatalból távirat indult útnak Solothurnba, a magyar válogatott, labdarúgó­­csapat svájci szállására. A távirat­i levélnek is beillenék — szóról-szóra így hangzik:­­Kedves Fink! A sorsdöntő uruguay-i mérkőzés előtt közöl­jük, hogy Tatabánya és Oroszlány bányászai együtt éreznek és együtt harcolnak veletek. Győzelmeitek megünneplésére «világ­bajnoki hetet» rendezünk. Naponta táviratban közöljük veletek azok nevét, akik ezen a héten terven felül termelnek, s ezzel bizonyítják, hogy veletek vannak nehéz küzdelmetekben. Első eredményeink: Oravecz György csapata 40 csille, Handler János csapata SS csille, Bariba István csapata 37 csille, Kocsis Sándor csapata 32 csille. Erős László csapata 19 csille, Salczin­­ger János csapata 18 csille. Banai Mihály csapata 13 csille. Tajkov András csapata 10 csille szenet adott terven felül. A Munka. Vö­rös Zászló Érdemrenddel kitüntetett tatabányai és oroszlányi ak­nák bányászai­. A tatabányaiak eredményesen vették ki részüket a szénbá­nyászat adósságának törlesztéséből. Félévi tervük befejezése óta már több mint 50.000 tonna szenet termeltek terven felül. A hét első napján 65 tonna jóminőségű szén került terven felül felszínre. Benedek Endre, a VIII-as akna főmérnöke annál is inkább nagy örömmel fogadta a «világbajnoki hét» megtartását, hiszen ebből kilenc műszak már a második félév feladatainak teljesíté­sét segíti. — Tatabányán július 1 után nem lesz visszaesés — mondja. — A mi aknánk is 108—110 százalékra akarja teljesíteni tervét. A következő félévre jól felkészültünk , mindhárom bányame­zőnkben elegendő a munkahely. A versengés feltételei kedvezőek, minden lehetőségünk megvan ahhoz, hogy ne csak a mennyiség­ben érjünk el jó eredményt, hanem a jó minőségért, a termelés költségeinek csökkentéséért folyó harcban is. ­­r M­M : Beszélgetés egy komlói frontmesterrel (Tudósítónktól.) A II-es bányaüzem 100-as frontja való­ságos fogalommá lett Komlón: volt olyan nap, amikor erről a frontról több szén ke­rült ki, mint amennyit az egész Il-es bánya­üzem 24 órai terve megkövetelt. A Komlói Szénbányászati Tröszt egész júniusban hul­lámvölgyben volt, 27-én virradóra teljesí­tette először napi tervét. A 100-as fronton is visszaesés következett be. Felkerestük munkahelyén­­Szitás Adolfot, a front egyik brigádvezetőjét, hogy megtudjuk a vissza­esés okát, s elbeszélgessünk vele arról, ho­gyan látja a verseny időszerű feladatait. Délelőtt féltíz. A VI. szinti főkeresztvá­­gat, a 100-as front bejárata. — Sajnos, még csak a negyvenedik csillét töltjük — mondja az egyik munkás. Bi­zony gyéren csordogál a szén a gumisza­lagon, öt perc fut el, mire a szalagról le­hulló szén megtölti a csillét. Láttuk már serényebb munkában is a 100-as front csilletöltőit, amikor minden percben új csillét toltak a szalag alá. Fenn, a fronton megoldódik a rejtély. A Szilas-brigád a fejtés egyik felében dol­­goz­ik. A felső szakaszon a rázócsúszda mo­torja minduntalan kimozdul helyéből, le kell állítani, míg a merevítő ácsolat el nem készül. Végre megindul a rázómotor, s feldübö­rögnek a fej­tőkal­a­pácsok. Szilas Adolf frontmester is lélegzethez jut. — Hogyan megy a verseny? — kérdezz­ük tőle. — Három hónap óta csapatom vezet a 100-as front harmadainak versenyében. A múlt hónapban 146 százlékos átlagot ér­tünk el, s ebben­ a hónapban sincs éppen szégyenkeznivalónk. 121 százalékon állunk. Mégsem vagyok elégedett. — Miben látja a hibák okait? — Mi tagadás, embereim egy része nem harcol szívvel-lélekkel a front eredménye i­­s mert. Számtalanszor tapasztaltam, hogy ha munkakezdéskor nincs minden rendben, sőt érettenül, erőtlenül­­dolgoznak. Pedig ép­pen ilyenkor kellene nekirugaszkodni a munkának. Az emberek nevelése hosszú, tü­relmes munka, de erre alig van mód, hiszen havonként változtatják a csapatok összeté­telét. A műszaki feltételekről sem gondos­kodnak. Most bőven van üres csillénk, vi­szont kevés a bányafánk. Frontunk gépesí­tett, s a sok géphiba erősen hátráltat ben­nünket. Iparosainknál hiba van a szakmai tudással is, a lelkesedéssel is. Pedig az egyenletes termeléshez elengedhetetlen, hogy ők is együtt érezzenek, együtt harcol­janak velünk a sok és olcsó szénért. — A csapaton belül nincs semmi tenni­való? — Természetesen bőven akad — vála­szolja. — Mint már az előbb említettem, nagy hiba az, hogy a kudarcok hamar letörik embereinket. A front dolgozói szá­mára még mindig csak a termelt köbméter a lényeges, a szén minőségének, önköltsé­gének alakulása alig érdekli őket. Sokkal eredményesebb munkát végezhetnénk, ha a felvilágosításban a pártcsoportbizalmi mellett a szakszervezeti bizalmi is segíte­ne. Rendszerint azonban azt sem tudjuk, ki az, mert a csapat tagjainak állandó cse­rélgetése folytán néha egyszerre három bi­­zalmunk is van, máskor meg egy sincs. Mint frontmesternek, a technikai nehézsé­gek elhárítása közben kevés időm jut arra, hogy foglalkozzam a bányászokkal. — Hogyan képzeli el Szilas elvtárs az igazi, a lendületes versenyt, amely segítené a pártkongresszus határozatainak végrehaj­tását? — Mindenekelőtt megszüntetném a csa­patok havonkénti átszervezését. A kollek­tíva összeforrna, jóban-rosszban összetarta­na. A műszaki vezetők helyében én min­den erővel gondoskodnék az egyenletes termelés feltételeiről. A mai üzemzavart is könnyen megelőzhettük volna, ha éjsza­ka ellenőrzik, hogy a másik harmad kifo­gástalanul állította-e fel a motort. A többi már a mi dolgunk. Én egyelőre a párt­csoportbizalmi és az idősebb, tapasztaltabb vásárjaim támogatásával arra törekszem — ezt a napokban el is határoztuk — hogy műszakunk július első napjától az utolsóig minden körülmények között teljesítse fel­adatát. Ennek érdekében a csapat tervét egyénekre is felbontjuk. Sokat várok attól, ha minden dolgozó pontosan tudja naponta, mi a kötelessége. Egyelőre még ennél is fontosabb, hogy egyszers mindenkorra meg­valósítsuk a pontos műszakkezdést. Szeretnénk, ha júliusban már olyan ver­senyről számolhatnánk be, amely méltó jóhírünkhöz — mondja búcsúzásul Szilas frontmester. AZ ÓCSAI HATÁRBAN Az ócsai határt jártuk tegnap, Péter-Pál napján. Azt mondják az ócsaiak: csak szét kell tekinteni egy magasabb d­ombról és pontosan meg lehet mondani, hol milyen a föld. Mert a partosabb, homokosabb ré­szeken már kasza alá érett az őszi árpa, a rozs, a mélyebb fekvésű, kötöttebb talajo­kon viszont még haragoszöldek a kalászok. Ahol megérett a gabona — még ha csak a tábla egyik csücskén is — ott tüstént le­het aratni. ★ A Vörös Csillag termelőszövetkezet egyik dombosabb, homokos talajú tábláján már megérett 10 hold őszi árpa. A szövetkezet tagjai úgy határoztak, hogy ezt a területet is kombájnnal aratják le. Kucsera István az inárcsi gépállomás kombájnosa gépével együtt már hétfőn ki is jött a határba ,, mondván: ha indulni kell, ott legyen ké­szen. Kedden elérkezett a várva-várt pilla­nat, nekiállították a kombájnt az ősziár­pának. A zsákokban gyorsan gyűlik az ősziárpa. Csak néhány órája dolgozik a kombájn, s máris egész kocsiravaló teli zsákot hagyott maga után. Szakács Gyula, a szövetkezet agronómusa és a tsz tagjai: Góczi György­­né, Tabajdi Miklós, Juhász Menyhért bol­dogan nézik az új termést. Örömmel álla­pítják meg, hogy a 10 holdról mintegy 120—130 mázsa ősziárpát takaríthatnak be, vagyis holdanként megadja a 12—13 má­zsát. Jó termés ez, nem is számítottak rá, hogy ezen a homokos földön ilyen jól fizet a gabona. ★ A termelőszövetkezet táblái mellett az egyéni parcellákon is megélénkült az élet kedden. Nemcsak a kapások hajladoztak a kukorica-, a napraforgó-, és répaföldeken, hanem itt is, ott is kaszával, marokszedő sarlóval vonultak a határba. Hajdú István hétholdas egyénileg dol­gozó paraszt szintén úgy látta: megérett egyholdas rozsvetése, lehet aratni. Néhány nappal ezelőtt már meg is beszélte lányá­val, Hajdú Máriával — aki az egyik mi­nisztériumban dolgozik — hogy háromheti szabadságából egy hetet most vegyen ki és otthon segítsen az aratásban. Így is lett: kedden délelőtt kettesben hozzáfogtak az aratáshoz, hogy mielőbb biztos helyen, a zsákokban, s a begyűjtőhelyen legyen a ke­­nyérnekvaló rozs. A „SZABAD NÉP" POSTÁJÁBÓL Aratásra készülünk... Még néhány nap és a halogyi Petőfi tsz gabonatábláján is megpendülhet a kasza. Megkezdődik az aratás. Tsz-ünk tagsága lel­kesedéssel várja már azt a napot. Tavaly­ról is van még kenyérgabonánk, mégis, zsákban szeretnénk már látni az idei ter­mést is. Nemesített vetőmagot kaptunk cserébe az állami gazdaságoktól. M­­űtrágyát is használtunk megfelelően. Ennek köszön­hetjük, hogy nem dőlt meg a gabonánk. Pedig az időjárás ugyancsak földre kény­szerítette mifelénk a kalászosokat. Az egyénileg dolgozó parasztok alig hisznek a szemüknek, mikor látják a tsz szálegyenes gabonáját. Szép termés ígérkezik. Egy átlagos rozs­kalászban 70—80 szemet számoltunk. Leg­alább olyan dús a búza és az ősziárpa is. Átlagosan 4—5 mázsával többet várunk holdanként, mint az egyénileg dolgozó pa­rasztok, 15 mázsás búzatermésre számí­tunk, a rozs is megadja holdanként a 14— 16 mázsát, s az őszi árpa ugyancsak nagyon jó termést ígér. Alaposan fel kellett készülnünk a nagy munkára. Aratásig a kapálást be kell fe­jeznünk. A krumplit kétszeri kapálás után már másodszor töltögetjük. A cukorrépát negyedszer kezdtük kapálni. A tsz-tagok eddig soha nem tapasztalt lelkesedéssel dolgoznak, mert az idén sokkal nagyobb lesz a jövedelmünk, mint tavaly. Munka­egységenként 12 forint előleget osztottunk, így pénze is van mindenkinek. Átlagosan 200—240 munkaegységet értünk el. Az aratásra nyolc kaszást állítottunk be, melléjük marokszedőt és kévekötőt is. A gépállomás már jelezte, hogy idejében küldi a kévekötő-aratógépeket. Ha szük­séges lesz, erőnkből még másik két ka­szásra is futja. Az a tervünk, hogy a 10 hold őszi árpán­kat egy nap alatt learatjuk. A rozs 30 hol­don várja az aratást, ezt is elvégezzük há­rom nap alatt. A negyven hold búzánkra is elég lesz három nap, mert a gép is segít. Bizakodva nézünk a nagy munka elé. A családtagokat sem kellett biztatni, maguk­tól jöttek dolgozni. 22 család egyesül a mi csoportunkban, de több mint 40-en dolgo­zunk, így mindent idejében el tudunk vé­gezni. Felkészültünk rá, van hozzá erőnk és jókedvünk. Kazár József Halog­y, Petőfi Isa elnök. Azt dicsérjük, aki a dicséretet megérdemli Sok szó esik mostanában az áruk minő­ségének megjavításáról. Vállalatunknak az a feladata, hogy az exportra kerülő áruk minőségét ellenőrizze. Vannak tehát ta­pasztalataink ezen a téren. Helyes, ha a sajtó és a rádió megdicséri azokat az üzemeket, amelyek azt megér­demlik. Nem helyes azonban, ha ezt a di­cséretet azok az üzemek kapják, amelyek­nek a munkájában nagyon is sok a kifogá­solnivaló. Ez ugyanis az illető üzem veze­tőit és dolgozóit önelégültté teszi, más, való­ban jóldolgozó üzemekben viszont elégedet­lenséget kelt. Az utóbbi időben a Duna Cipőgyár — a «Szabad Nép»-ben és a rádióban egyaránt — sok dicséretet kapott nemcsak termelési tervének teljesítéséért, hanem gyártmányai­nak kiváló minőségéért is. Véleményünk szerint ezt a dicséretet a Duna Cipőgyár nem érdemelte meg. A rádióban például elhangzott: a Duna Cipőgyár munkájára külföldi reklamáció nem érkezik, és a minőséget úgy meg­javították, hogy cipőiknek 92,2 százaléka elsőosztályú. Sajnos, éppen a baráti orszá­gokból súlyos reklamációk érkeztek a Duna Cipőgyár gyártmányai ellen. A 92,2 százalékos eredményt is megcáfolják azok a jegyzőkönyvek, amelyeket ellenőreink fel­vettek és a gyár minőségellenőrző osz­tályának vezetője is aláírt. Ezek szerint 1954 első negyedében exportra bemu­tatott cipőiknek mindössze 56 százaléka felelt meg a követelményeknek. Áprilisban a minőség tovább romlott, a bemutatott ci­pőknek csak 43 százaléka volt exportra al­kalmas. Ugyanez volt a helyzet májusban is. Hozzá kell tennünk, hogy a «MERT» vizsgálatai előtt a gyári meo, az exportra készült cipőknek átlagosan 30—35 százalé­kát nem találta megfelelőnek. Az idén meg­történt az a rendkívül súlyos eset, hogy az exportra gyártott gyermekcipőknek 100 szá­zalékát kellett visszautasítani. Az egész mennyiséget kénytelenek voltak újból gyár­tani, azonban még így sem felelt meg telje­sen, mert ennek is mintegy 30 százaléka ki­fogásolható volt. Ez a súlyos helyzet annál kevésbbé megokolt, mert az anyagellátás tekintetében a Duna Cipőgyár a többi gyárhoz viszonyítva igen előnyös hely­zetben van. Tévedés volna azt hinni, hogy az export­ból visszamaradt cipők örömet szereznek a belföldi fogyasztóknak. A belföldi mi­nőségellenőrző tervek e cipők túlnyomó részét nem első-, hanem másod- és har­madosztályúnak minősítették. A Duna Cipőgyár munkája különösebb beruházások nélkül, a technológiai fegye­lem erősítésével feltétlenül megjavítható. Sajnos, azt látjuk, hogy a gyár vezetői a mi figyelmeztetéseinkből nem sokat tanul­nak. Sokkal helyesebb lett volna tehát, ha a «Szabad Nép» és a rádió is megbírálja a Duna Cipőgyárat, a dicséretet pedig a Délmagyarországi Cipőgyár vagy a Szi­getvári Cipőgyár kapta volna. E két üzem gyártmányai ugyanis 90—92, sőt sok esetben csaknem 100 százalékig valóban kiváló minőségűek. Oblath György » Minőségi Ellenőrző Rt. igazgatója

Next