Szabad Nép, 1954. június (12. évfolyam, 152-181. szám)
1954-06-10 / 161. szám
2 PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS __* Egyéni műveléssel, vagy „bandában“ Egy „kényes kérdés“ a virkivei Táncsics tsz-ben A túrkevei Táncsics tsz-ben jól érzi magát a vendég. Megelégedett emberek közé kerül, akik büszkén mutogatják 5400 holdas gazdaságuk ékességeit. Elsősorban a hatalmas, 500 holdas rizstelepet, a birkatenyészet gyönyörű fajállatait, a hatalmas, újonnan megépült istállót és sok egyebet. Ezt mondják: «Nézd, ez a miénk, a mi kezünk teremtette ezt a gazdagságot.» A hibákat sem takargatják. De olyan szenvedéllyel beszélnek a bajokról, hogy bizonyos, hamarosan túladnak rajtuk. A dolgozók között is a legdolgosabbak a szövetkezet kommunistái. A szövetkezet egész történetétől elválaszthatatlan a kommunisták munkája. 1949-ben ők szervezték meg. Amikor az 1952-es aszály után lógott az emberek orra, ők öntöttek lelket a csüggedőkbe, s ha valakinek fejébe szállt a dicsőség, ők intették szerénységre, mértéktartásra, józan szemléletre. A tagok szorgalma, a vezetők hozzáértése mellett ennek a jó pártszervezetnek is része van abban, hogy a tsz tagjai tavaly csak pénzben 16 forintot kaptak munkaegységenként, s hozzá még rizst, cukrot, kukoricát, gabonát, szénát, egyebeket. A tagok az idén sincsenek pénz nélkül. Hét forint jutott munkaegységenként előlegre mindenkinek. Ha valahol hiba volt, elmaradás látszott, mindig akadt a pártszervezetben valaki, akimegkondította a vészharangot». S ha a Táncsics pártszervezete valamire felfigyelt, valami hibát meglátott, arról nem sok idő múlva már csak úgy lehetett beszélni: volt — de már nincs. A kommunisták erős pártszervezete elhárította a veszedelmeket, a döntő időben mindig közbeléptek a párttagok. Az igazgatóság tagjai sokat tudnának beszélni arról, hányszor «mosta meg» a gazdasági vezetők fejét a pártszervezet. Eleinte bizony még orroltak a bíráló szavakért, de most már látják: enélkül nem is dolgozhatnának. Mondja is Nagy Imre elvtárs, a tsz fiatal elnöke, annak örül leginkább, hogy a pártvezetőség és az egész kommunista kollektíva rendszeresen figyeli a munkáját, s ha elvéti a lépést, azonnal szólnak, sőt mind gyakrabban jeleznek már a botlás előtt. Egy ilyen nagy szövetkezetben ő maga nem juthat el mindenüvé mindennap, de a kommunisták mindenütt ott vannak, s tudják, mi a kötelességük. ★ Még tavasszal történt. Az igazgatóságnak tengernyi gondja volt akkor: a vetés megszervezése, a vetőmagok cserélése, beszerzése és tisztítása. Terveket is kellett készíteni, ezernyi tárgyalás egy tucat vállalat embereivel. Mindenre gondoltak — éppen csak a gazdasági gépek hevertek kijavítatlanul a színekben. Nagy baj fenyegetett. De a pártvezetőség ellenőrizte a gépjavítások menetét, s felfedte a veszedelmet. Rögtön figyelmeztette a termelőszövetkezet igazgatóságát,s az nyomban intézkedett. Beszerezték a hiányzó alkatrészeket, s a gépek időre elkészültek. A pártvezetőség megbízta a gépműhelyben dolgozó Szabó Lajos elvtársat, hogy továbbra is legyen gondja a gépjavításokra. Megesik bizony — különösen, ha összetorlódnak a nagy munkák — hogy a gazdasági vezetők csak munkaegységekben, ezerholdakban gondolkoznak, s szem elől tévesztik az embereket, a tsz tagjait. Most, a növényápolás idején is így történt. A pártvezetőség jókor figyelmeztette a tsz igazgatóságát, hogy ne csak a kapálással, lucernabehordással, hanem azokkal is törődjék, akik mindezt végzik. Beszélgessenek az emberekkel, sokat számít a jó szó, az iránymutatás, még a szidás is. Az igazgatóság megszívlelte a tanácsot, tagjai most már rendszeresen beszélgetnek a brigádtagokkal. Most leginkább azokkal, akik kihúzzák magukat a közös munkából, a közös helyett hétszámra a háztáji földön kapálgatnak. A múlt héten is öt ilyen tagnak keményen megmondogatták a véleményüket. Négyen közülük már munkába is álltak azóta.★ A legnagyobb értékkel, a tsz tagjaival persze maga a pártszervezet foglalkozik a legtöbbet. A vezetőségi tagok, a pártbizalmiak sokat beszélgetnek a párttagokkal. Mihály Tiborné elvtársnő, a pártszervezet titkára hajnaltól estig járja a brigádokat, s itt is, ott is megtárgyal egy-egy problémát az elvtársakkal. Sokszor még a késő éjszakai órákban is világos a pártiroda ablaka. Felkeresik Mihály elvtársnőt a párttagok, bizalommal zárják ki előtte gondjaikat, bajaikat, s ő segít, ahogy csak tud. És a 171 kommunista példás tettei formálják szövetkezeti emberekké a Táncsics tagjait. A szövetkezeti közösség kialakítása nem könnyű munka. Régen mit sem törődtek az emberek egymás bajával, kinek-kinek volt éppen elegendő gondja. A szövetkezetben egy ember gondja — a szövetkezeté is, egy ember örömének örül az egész tagság. A Táncsicsban, ha valaki házépítkezésbe fog, a közösség vállal egy részt a terhekből. Sok legény, leány kapott már jelentős összegű segélyt,a kollektíva segített nekik a fészekrakásban. Nagy eredmény ez, de még sokat kell tenni azért, hogy igazán példás, nagy családdá váljék a Táncsics. Igazán közösséggé a közös munka teszi a szövetkezetei. A mindennapi együttes erőfeszítések közben kovácsolja ezt a kollektívát a pártszervezet. Jól látni ezt most, amikor a növényápolás sikeréért folyik a harc. Ez most a legfontosabb, ettől függ most a kapósok termése, a bőséges takarmány, az állattenyésztés fellendülése — s a Táncsics tsz munkájából is — népünk jóléte. A növényápolás most valóban harc. Egész májusban sok eső esett s június első napjaiban is csak tovább zuhogott, összetorlódtak a munkák, a feladatok sürgetnek, s a rendkívüli időjárás miatt a kapálás igen nehezen megy. Az időjárás ellen persze sokat nem lehet tenni, de ha a munkát jobban megszervezik, némileg segíthetnek a bajokon. A pártvezetőség ezért elhatározta: javasolja a termelőszövetkezet tagjainak, hogy osszák fel a növénytermesztő brigádok tagjai között a kapások területét. Egy-egy tagra átlagosan négy és fél, öt hold kapásnövény munkája jut a háztáji területtel együtt; ezt a tsz-tag családjával együtt könnyen elvégezheti s így szaporábban halad majd a munka. Sok értekezleten megvitatták már ezt, de a javaslat a maradiság, az értetlenség sziklafalába ütközött. A brigádok kijelentették: «Nem azért jöttünk a szövetkezetbe, hogy egyenként dolgozzunk! Munkaközben így nem is lehet beszélgetni.» S noha ez az érvelés gyenge, mert a tsz-be nem azért lépnek az emberek, hogy munkaközben beszélgessenek, a munkacsapatok tagjai most is közösen, «bandában» dolgoznak. A «bandában» a munka ütemét a leggyengébbek diktálják, hozzájuk igazodik az egész munkacsapat, így aztán a lassúbbkezűek az egész munkát hátráltatják. Mindez megváltozna, ha sikerülne a kapások felosztása. Nem kis dologról van szó, az idei kukorica- és cukorrépatermés forog kockán. Foglalkozik az üggyel az egész pártszervezet, de a kapások felosztása mégsem megy. Miért? ★ A kapások felosztása _ «kényes kérdés», még az igazgatóság is csak szőrmentén foglalkozott az üggyel. Az igazgatóság ülése ugyanis azt a határozatnak egyáltalán nem nevezhető döntést hozta: «Akik kérik, megkaphatják egyéni művelésre a kapásokból rájuk eső területrészt». Tehát: «akik kérik»... — ahelyett, hogy magyarul megmondták volna: az igazgatóság helyesli a felosztást. A brigádvezetők a felosztás ellen vannak, nemhogy szorgalmaznák a dolgot, inkább gátolják. Csillag elvtárs például, az egyik brigád vezetője, párttag létére is csak nehezen, többszöri követelésre mérte ki brigádja párttagjainak a kukoricát, a cukorrépát. A kapások felosztásának ez az egyik akadálya. A másik ok mélyebben van. A párttagok közül igen sokan elsők a munkában, maguk ugyan példaadóan végrehajtják a pártszervezet határozatait , de példájuk gyakran elszigetelt marad; nem agitálnak, nem harcolnak azért, hogy a 171 párttagot követve, a Táncsics tsz minden egyes tagja a pártszervezet útmutatása szerint cselekedjék, íme egy jellemző példa erre. A Zádori-brigád pártbizalmija, E. Kovács elvtárs, a legutóbbi pártcsoportértekezleten sokat beszélt a párttagok példamutatásáról. A pártcsoport tagjai megszívlelték szavait. Egyikük például, Bernáth András elvtárs, egy szombat délben, amikor a brigád tagjai már hazamentek, még tovább kapált. Megkérdeztük tőle, miért dolgozik egyedül. «Még nem végeztem a napi feladattal — mondta — meg korán is van és a párttagoknak mindenben példát kell mutatniok». Bernáth elvtárs keményen dolgozott tovább, komolyan vette kommunista kötelességét. De — és itt a hiba — a délben hazatérő brigádtagokhoz egyetlen szót sem szólt, nem hívta őket további munkára, nem igyekezett velük megértetni: most minden elvesztegetett óra a szövetkezet jövedelmét csonkítja. Valahol itt az oka annak is, hogy a kapások felosztása nem megy. Idős Szabó Lajos elvtárs, a Csillag-brigád pártbizalmija, pártcsoportértekezleten beszélt a kapások felosztásáról. Szavára úgy döntöttek a pártcsoport tagjai, hogy a brigádban elsőkként méretik ki maguknak a kapásokat. E pártcsoport négy tagja már végrehajtotta a határozatot, s családjukkal együtt egyelik a cukorrépát, kapálják a kukoricát. Úgy gondolják, hogy minden szónál szebben beszél a tett , és még egyetlen brigádtaggal sem beszélgettek, hogy kövessék példájukat, mert ez valamennyiük érdeke. Ezért nem talál követőkre dicséretes, példamutató tettük. ★ Kemény harc kérdése, hogy a szövetkezetben sikerüljön a kapások felosztása. A Balogh-brigád tagjai például bandában egyelik a répát. Kissé odább tőlük, feleségével és fiával együtt dolgozik Sarkadi Kálmán elvtárs. A pártvezetőség felhívása után közölte a brigád vezetőjével, hogy ő bizony kikéri a kapásokból a ráeső részt, s családjával együtt teljes felelősséggel fogja munkálni. Társainak nem tetszett ez, s a brigádvezető még csak ki sem mérte a területet, magának kellett kijelölnie, hol fog egész évben dolgozni. Sarkadi elvtárs beszélt már társaival, igyekezett megmagyarázni, miért helyes, amit tett. De még nem értik meg őt, sokan gúnyolják, amiért külön dolgozik. A minap még a brigádvezető is odament hozzá és fűt-fát ígérve csalogatta vissza a «bandába». Ha Sarkadi elvtárs visszamegy, akkor nem lett volna tovább 30—40 ember gúnyolódásának céltáblája. De mégsem tette: pártmegbízatást teljesít, nem hátrálhat meg. Elhatározta: ha már belefogott, megmutatja, ő jár a helyes úton. Kemény harca lesz, de eredményre fog vezetni. Ott van előtte, s a tsz minden kommunistája előtt a Deák-brigád példája. Itt már nemcsak a tizenkét kommunista követi a pártvezetőség határozatát — felvilágosító szavak nyomán két teljes munkacsapat, párttagok és pártonkívüliek is felosztották a cukorrépát, kukoricát, így fürgébben megy a munka. ★ Mihály elvtársnő, a pártvezetőség titkára, kongresszusi küldött volt. Amikor hazaért a kongresszusról, éppen taggyűlésre toppant be. Megérkezése kapóra jött, a tagság kérte: azonnal számoljon be a nagy tanácskozásról. Beszámolója után a késő éjszakai órákig együtt maradtak még a kommunisták Elhatározták, hogy minden erejüket latba vetik szövetkezetük megerősítéséért. Minden párttag becsületbeli ügyének fogja tartani, hogy példamutatásával és felvilágosító szavával is harcoljon a kongresszus határozatainak végrehajtásáért, s a mostani legfontosabb feladat: a növényápolás sikeres megoldásáért. Horváth László Kitüntetésük a Népköztársaság Elnöki Tanácsa Závodoczky Istvánnak, a Lenin Kohászati Művek gépészeti üzemvezetőjének, az új létesítmények szerelésénél végzett, fáradságot nem ismerő munkája elismeréséül és Rejtő Rezsőnek, a Leni» Kohászati hívek építkezési üzemvezetőjének -az Isze n munkavédelmi beruházásainak kivitelezésénél, valamint az új munkamódszerek alkalmazása terén végzett példamutató munkája elismeréséül a «MUNKA VÖRÖS ZÁSZLÓ ÉRDEMRENDJE»: Hudicius Ferencnek, a Lenin Kohászati Művek trióhengersori gépészének és Schmidt Jánosnak, a Sopiana Gépgyár kovácsának a «SZOCIALISTA MUNKÁÉRT ÉRDEMÉREM»: Kormos Józsefnek, a Lenin Kohászati Művek lakatos csoportvezetőjének és Kondi Péternek, a Lenin Kohászati Művek lakatos brigádvezetőjének a «MUNKA ÉRDEMÉREM» kitüntetést adományozta. ★ A Népköztársaság Elnöki Tanácsa a Magyar Dolgozók Pártja III. kongresszusa tiszteletére indított szocialista munkaversenyben végzett kiváló munkájuk elismeréséül Telek Lajosnak, a Tatabányai Szénbányászati Tröszt X. akna vállalat igazgatójának. Kovács Józsefnek, a Tatabányai Szénbányászati Tröszt XI. akna vállalat igazgatójának. Sólymos Mihálynak, a Tatabányai Szénbányászati Tröszt technológiai osztályvezetőjének, Nagy Jánosnak, a TatabányaiSzénbányászati Tröszt oroszlányi külfejtés üzemvezetőjének, Széki Andrásnak, a Tatabányai Szénbányászati Tröszt XI. akna Főmérnökének, Kálmán Györgynek, a Tatabányai Szénbányászati Tröszt termelési osztályvezetőjének. Reviczki Ferencnek, a Tatabányai XV. akna vállalat főmérnökének, Seyfried Gyulának, a Tatabányai Szénbányászati Tröszt mérnökének. Maglódi Lászlónak, a Tatabányai Szénbányászati Tröszt XVII. akna üzemvásárjának. Lang Jánosnak, a Tatabányai XVII. akna frontmesterének, Gaál Józsefnek, a Tatabányai XVIII. akna frontmesterének, Hegyi Jánosnak, a Tatabányai XVI. akna frontmesterének, Dóra Jánosnak, a Petőfibánya XI. akna körlet főaknászának, Pál Antalnak, a Petőfi-altáróüzem vájárjának, Tiliczky Józsefnek, a Petőfi-altáróüzem vájárjának. Vidéki Józsefnek, a Petőfi-altáró csapatvezetőjének, Bujtár Ferencnek, a Petőfi-altáró brigádvezetőjének, Kiss Jánosnak, a Petőfi-altáró lakatosának, Zárai Gézának, a Salgótarjáni Erőmű Vállalat igazgatójának, Patkovszki Imrének, a Hajdúsági Gyógyszergyár igazgatójának, Darvas Jenőnek, a Hajdúsági Gyógyszergyár biológusának, Végh Lajosnak, a Hajdúsági Gyógyszergyár csoportvezetőjének, Lendvai Józsefnek, az Egyesült Gyógyszer- és Tápszergyár főmérnökének, Horváth Gyulának, a nehézipari minisztérium Szerves Vegyipari Igazgatóság főmérnökének, Stekler Sándornak, a Maszolaj almásfüzitői Ásványolajipari Vállalat igazgatójának és Osztényi Zoltánnak, a Maszolaj almásfüzitői Ásványolajipari Vállalat főmérnökének a «SZOCIALISTA MUNKÁÉRT ÉRDEMÉREM*, Domonkos Kálmánnak, a Tatabányai Szénbányászati Tröszt Szállító és Szolgáltató V. főmérnökének, Petrovics Józsefnek, a Tatabányai Szénbányászati Tröszt Szállító és Szolgáltató V. termelési osztály- . vezetőjének, Máté Pálnak, a Tatabányai X. akna vájárjának, Handler Jánosnak, a Tatabányai XI. akna frontmesterének, Sinoglió Máriának, a Tatabányai XII. akna bányacsillésének. Póczos Ferencnek, a Petőfi-altáró vájárjának. Széchényi Ferencnek, a Petőfi-altáró vájárjának. Kamarás Józsefnek, a Salgótarjáni Erőmű Vállalat lakatosának, Földi Nándornak, a Salgótarjáni Erőmű Vállalat kazánfőgépészének, Kozma Lászlónak, a Hajdúsági Gyógyszergyár főenergetikusának, Fazekas Józsefnek, a Hajdúsági Gyógyszergyár dolgozójának, Harsányi Gábornak, a Hajdúsági Gyógyszergyár főgépészének, Angyalát Tivadarnak, a Hajdúsági Gyógyszergyár művezetőjének, Buzna Árpádnak, a Hajdúsági Gyógyszergyár üzemvezetőjének, Öllé Mihálynak, a Maszolaj almásfüzitői Ásványolajipari Vállalat szakmunkásának és Papp Sándornak, a Maszolaj almásfüzitői Ásványolajipari Vállalat szakmunkásának a «MUNKA ÉRDEMÉREM» kitüntetést adományozza. Koranyár a Prahova völgyében A koranyár színeiben pompázik a Prahova völgye, kivirultak a domboldalak, zöld szőnyeget terített a természet a szürke szondaerdő lábához, a fényes nap pajkos sugara meg-megfürdik az olajfoltos tócsákban. Domboldalon kapaszkodunk, nyílik a láthatár. Kőolajkút és megint kőolajkút ameddig a szem ellát. A román petróleummezők egyik híres központjában vagyunk: Baicoion. Pontosabban a Baicoi melletti dombok egyikén kapaszkodunk mind feljebb az öreg kútmesterrel, Harjoaga Ioannal. Már vagy egy fél órája megyünk, de nehezen indul a beszélgetés. Szégyen ide, szégyen oda, még csak az időjárásnál tartunk. — A nyár tán hamarább beköszönt, mint a tavasz ... — Jó lenne — válaszolja anélkül, hogy ránk nézne és olyan hosszú szünetet tart, hogy már azt hisszük, talán folytatni sem akarja. De úgy látszik, mégis... Csak — úgy létszik — messzebbre szálltak a gondolatai. — Rég nem volt olyan hosszú tél... Ha jól emlékszem — megáll, szürke prémsapkáját fejebúbjára nyomja — ha jól emlékszem, huszonkilencben nyúlt ki, olyan későre a hideg idő, mint az idén. — Akkor már itt dolgozott, Harjonga elvtárs? Kérdőn néz ránk. — Itt-e? Hát persze. Hol dolgoztam volna? Prahovavölgyi vagyok, s huszonhéttől «petrolista». — Huszonhéttől? ... Hej, de rég volt! Milyen volt itt akkoriban az élet? — Hogy milyen? — Barna, bársonyos szemébe a visszaemlékezés fénye költözött. Sokszor tették fel neki ezt a kérdést, de csak ritkán válaszolt rá. Most azonban, mintha mondaná... Talán a koranyár az oka ... Kezdje, ne kezdje? — viaskodik önmagával. — Hogy milyen volt itt az élet? Akkor is volt tavasz, nyár, ősz, tél, szép idő és eső, akkor is születtek és haltak az emberek ... Elhallgatott. Megállt. — Látjátok ott azt a patakot? Olyan a vize, mintha tintát öntöttek volna bele. Pedig csak olajos... De ha mind tinta lenne, akkor sem lenne elég megírni azt a tengernyi gazságot, ami itt történt, ebben a völgyben. Akkoriban Ochiuri mellett dolgoztam, de a szondától 17 kilométerre laktam. Eleinte mindennap kétszer megtettem ez utat oda-vissza. Hiába na, fiatalság az fiatalság! De amikor kezdtem belefáradni, mondom az asszonynak: — Te, Marioara, hosszú az út, költözzünk a szonda mellé. — Hová? — s ezt úgy kérdezte, hogy már tudtam, ebből sem lesz semmi. De azért erősítgettem. — Menjünk a szonda mellé. — Eredj, ha akarsz, de egyedül! A házat én nem hagyom, a ma itt, holnap ott kedvéért. — Nem is hagyta. De nekem más választani valóm nem volt... Láttak-e már agyagbarlangot? Ha nem, hát nézzék meg Ploesten a kiállításon. Egy olyanban laktam hatodmagammal. Amikor már nem bírtam, kifeküdtem a szonda tövibe, a gőzgép közelébe, s néztem a magasságos eget, a csillagokat. Az asszonyra gondoltam ... s megcsúfolt életemre. Eleinte minden szombaton este hazamentem. Azután mind többet követeltek az urak, vasárnaponként is dolgoznunk kellett. Ettől kezdve minden két hétben láttam csak az asszonyt, meg a gyermekeket. Majd csak minden háromban. Amikor eljött a harmadik szombat este, fáklyákat készítettünk és tizen-tizenketten nekiindultunk a domboknak, füstölt a kátrányos rongy, lobogtak a dombokon a vándorló tüzek — mintha a pokol küldöncei lettünk volna. Hosszú volt az út, sok mindenre gondolt az ember: az életre, a szegényekre, a gazdagokra. S az igazságkeresés úgy kezdett lobogni bennünk, mint a fáklya, amit a kezünkben tartottunk. Egy szombat reggel kigyúlt a 19-es BA- szonda. A csapat próbálta megmenteni. A levegőbe repültek. Csak akkorácska maradt meg belőlük, hogy egy-egy kisgyermek koporsójában is elfért. Egyik szép szál legény, jól emlékszem rá, Ancuta Mirceája még egy fél napig vergődött. Orvos, kétszer, sehol. Cujkát adott neki a főmester, azt mondta, legalább elzsibbad tőle . Aznap este csak hatan indultunk haza. Hat fáklyás ember, három kicsi gyermekkoporsó és Ancuta Mirceaja egy ökrösszekér aljában. ... Ezerkilencszázharminc elején munkanélküli lettem. Ez akkor volt, amikor sógorom, a villanyszerelő elpusztult. Azt mondják, az éhség miatt. Az lehet, mert abban az évben, s a rákövetkezőben én sem ettem egy falat kenyeret sem s puliszkát is csak egyszer egy nap. Favágónak szegődtem, fel a magas sziklák tövébe. A csúcsról jól látszott a völgy: a campinai finomító, a Moreni mellett égő szondák, a bascói ciszternák. Ha lenéztem, csak a szívem fájdult meg. Mennyi gazdagság, mennyi kincs, és én egyszer eszem egy nap, akkor is hideg puliszkát! Persze, hogy részt vettem a nagy sztrájkban, s a május elseji tüntetésen. Ott ismertem meg a kommunistákat. Az egyiket Tudornak hívták. Már csendőrök botozták, ütötték, s ő még mindig hangosan kiáltotta: munkát, kenyeret, szabadságot! Akkor hallottam először az Internacionálét: «Ez a harc lesz a végső». Beszélgetés, kóborlás közben hamar utolért a délután. A 375-ös kútnál még megnéztük az öreg Harjongot, amint az ezredik méter felé irányítja a fúrót, gratuláltunk neki a május elseji versenyben elért sikeréhez, de műszak után már nem kísértük el az öreget az éjszakai szanatóriumba, ahol az ő szavaival élve «fiatalítási kúrát» vesz. Meglátogattuk a telep igazgatóját. Szépen rendezett, nagy terem az igazgatói szoba. A falon festmény, az íróasztalon egy szonda kicsinyített mása. Körülbelül ilyen lehetett régen is, csakhogy most az igazgatói székben Malescu Gheorghe, egykori karmester ül. És a pontosság kedvéért még azt is hozzá kell tennünk, hogy a petróleummunkást szemmel láthatóan nem feszélyezi a hírneves elődök névsora, nagyon otthonosan mozog az igazgatói szobában. Most is nagy tárgyalásban van. A ploesti «Május 1» üzem küldöttei jöttek Baicosra, hogy átadják a legkisebb szegecstől kezdve, a 40 méteres toronyig náluk készített öt vadonatúj petróleumkútfelszerelést. Megszokott látvány itt, mifelénk, hogy petróleummezőink gépein ez álljon: «Fabricat in RPR» — (A Román Népköztársaságban készült.) Sőt , Nae, a fiatal, hórihorgas, szeplős szerelőmérnök azt is elmondja, hogy nemrég újabb petróleumgépeket indítottak útnak Kínába. íme a ma... A szerencsétlenségek óriási számadatai is mind a múlté. Malescu elvtársnál láttam egy kimutatást: egy szerény egyest láttam csak az üres rubrikák között. Erre az egyesre nagyon büszke a munkásigazgató, azt jelenti ugyanis, hogy az elmúlt hat hónapban csupán egyetlen baleset történt. (Egy villanyszerelő eltörte a lábát.) Miközben ezt az egyest nézzük, eszünkbe jut Harjonga elvtárs szomorú elbeszélése: «És aznap este csak hatan indultunk haza. Hat fáklyás ember, három kicsi gyermekkoporsó és Ancuta Mirceaja egy ökrösszekér aljában...» Persze, nem igaz, hogy az igazgatónak most már semmi gondja, hogy minden nagyszerűen megy ezen a telepen. De a mostani gond — újfajta gond. Hallgassuk csak meg. Az imént az üzemi bizottság elnöke berobogott az ajtón és köszönés helyett panaszra nyílt a szája. Két év leforgása alatt három nagy munkásblokk épült a telepen és egyéni munkásház is jócskán. Több, mint a múltban 40 esztendő alatt. No, de hogy osszák szét ezeket a lakásokat? Ez a nagy gond. És senki sem tagadhatja, hogy újfajta. De akad ennél nagyobb probléma is. Malescu elvtárs egy félívnyi levelet lobogtat az üzemi bizottság elnökének orra előtt. — Megint sürgetik a munkásokat, s a névsort még mindig nem állítottuk össze. Kiderül, hogy a moldovai és a Pitesti melletti új petróleumtelepek kérnek «kölcsön» vagy «örökbe» szakképzett és szakképzetlen petróleummunkásokat. — Akárkit nem küldhetünk oda — jegyzi meg, ki tudja hányadszor, az üzemi bizottság elnöke, «nem akárkit» meg nincs szíve adni. Mert nem is «akárhová» küldik őket: a Pitesti melletti II. számú tröszt Gheorghiu Tatu brigádja a szovjet gyorsfúrás módszerével új országos rekordot ért el. Kilenc nap alatt 33 nap fúrási előirányzatát teljesítették és nagymennyiségű nyersanyagot és pénzt takarítottak meg — magyarázza az igazgató. — Lemaradunk — válaszolta az üzemi bizottság elnöke. — Mondom neked, hogy lemaradunk — morogja és olyan keserves arcot vág, hogy nem lehet félreérteni. Valóban felbolygatta a hír. — Hiába na — mondja, már kifelé menet, szinte önmagának — új telep... övék a jövő... De sebaj, azért az öreg Babos is tudja a kötelességét. Besötétedett, ezernyi fény hunyorog a telep fölött. Meleg, lágy szél kergetőzik az olajkutak erdejében. Az idén későn merészkedett be a tavasz a Prahova völgyébe, de itt van, s már a nyár is érik, érzed a föld leheletén, a csillagfényes égbolton, az emberek tekintetében. Itt van, legyőzhetetlenül, mint a szabadság, amelynek hajnala tíz esztendővel ezelőtt ragyogott fel a völgy fölött, a lebírhatatlan Keletről. Dános Miklós SZABAD NÉP A magyar dráma hete: június 20—28-ig A magyar dráma hetét június 20-tól 28-ig tartják meg fővárosi és vidéki színházaink. A műsoron ebben az évadban bemutatott és az idény folyamán játszott régebbi magyar darabok szerepelnek, legnagyobb számmal mai életünket ábrázoló művek. A magyar dráma hetét június 20-án a Nemzeti Színházban a Bánk bán ünnepi előadásával nyitják meg. (MTI) Módosították a MÁV utazási kedvezményen A MÁV most kiadott új rendelete megszünteti a fizikai és értelmiségi dolgozók utazási kedvezményének különbségét. Eszerint az otthonuktól távol élő értelmiségi dolgozók is havonta — az eddigi kettő helyett — ötször kapnak hazautazási kedvezményt, ha családosak. Az egyetemi, főiskolai hallgatók, valamint a középiskolás (technikumi stb.) diákok — akik tanulmányaikat kiegészítő nyári gyakorlatra utaznak — hivatalos igazolás alapján a tanulóknak járó 90 százalékos menetdíjkedvezményt vehetik igénybe, ha a gyakorlat ideje alatt nem kapnak fizetést. Az ösztöndíj nem számít fizetésnek. (MTI) CSÜTÖRTÖK, 1934 JÚNIUS 1® e hagyjuk elkallódni a kongresszusi verseny tj módszereit! (Tudósítónktól.) Számos nagyszerű módszer, kezdeményezés született a kongresszusi versenyben. A műszakiak és a munkások leleményessége a termelés emelésének új, gazdag lehetőségeit tárta fel. Feltételeztük, hogy a Láng Gépgyár sem kivétel ez alól. Felkerestük az üzemi bizottságot. — Két ipari tanulónk van az öntödében, aki jó minőségi munkával 200 százalékon felüli teljesítményt ért el — közölte Prokov Rezső elvtárs, az ÜB termelési felelőse. — Milyen módszerrel? — Azt már nem tudnám megmondani. Denézzünk fel gyárunk főmérnökéhez, ő bizonyára többet tud erről. A főmérnök nagyon szívélyesen fogadott, de mindjárt azt tanácsolta: — Fáradjanak át a munkaügyi osztályra. A munkaügyi osztály tartja kezében ezt a dolgot. — Feltűntek-e a kongresszusi versenyben olyan munkamódszerek, amelyeket érdemes volna továbbfejleszteni? — kérdeztük a munkaügyi osztályon. — Nincs semmiféle új munkamódszer — jelentette ki Szécsi László munkaügyi előadó. — Legalább is bennünket még senki sem tájékoztatott ilyesmiről... A munkaügyi osztályról kifelé jövet Prokov elvtárs, a termelési felelős a fejét csóválta: — Hát bizony ez elég szomorú. ★ Új módszerek feltűnéséről tehát senki sem tud. Ez rossz jel. De vájjon lehetséges-e, hogy egy ilyen nagy gyárban nem hozott új vívmányokat, észszerűsítéseket a dolgozók kongresszusi versenye? A kapuval szemközt hatalmas táblába ütköztünk. A táblára öles betűkkel ezt írták: «Az anyagtakarékossági versenyben Nagy Mihály brigádja az első. Jó minőségű munkában a szakma legjobbja: Nagy Mihály és Győrffy Béla». Érdemes lenne megnézni, hogyan, milyen módszerrel vívta ki Nagy Mihály és Győrffy Béla az első helyet a jó minőségért és az anyaggal való takarékoskodásért folyó versenyben ... így dolgoztak régen is? Vagy most más fogásokkal, módszerekkel dolgoznak, s másként szervezik meg a munkát? Nem ártana, ha tudnák ezt a gyár vezetői.★ — Nincsenek új módszerek? Már hogy a csudában ne volnának! — csattant fel Molnár László gépészmérnök, a kazánüzem vezetője. — Hogy csak egyet mondjak: új hegesztési, hőkezelési eljárással sikerült gyakorlatilag megoldanunk a műtrágyagyártáshoz szükséges és hazánkban eddig még nem gyártott nagynyomású készülékek pontos megmunkálását. Nagy szó az is, hogy első kísérletre sikerült a hegesztés: két darab hat és fél méter hosszú csövet úgy hegesztettünk össze, hogy a hegesztés után a 13 méteres cső eltérése az egyenestől sehol se volt több, mint legfeljebb két milliméter. Aki szakember, tudja, mit jelent ez ... — Vagy itt van Nagy Mihály, aki brigádjával a jó minőségű munkában, az anyaggal való takarékoskodásban és a termelékenységben egyaránt az elsők között jár. Hogyan éri el mindezt? Együtt él a brigádjával. Vigyáz minden egyes kalapácsütésre, minden darabka lemezre, és — természetesen — minden percnyi időre is. Ő maga végzi a lemezek előrajzolását, s olyan gazdaságosan, mint aki a magáéból gazdálkodik. Szemmel tartja a leeső hulladékot: «Hopp, ebből kijön egy borda! Ebből egy kis peremre futja! Ez meg jó lesz merevítőnek!» Nemcsak anyagot takarít meg, hanem időt és munkát is. A darut is kíméli... Lehetne még beszélni Győrffy Béla brigádjának módszeréről is, arról, hogy a kényes munkákon, bonyolult darabokon dolgozó brigád a legszorosabban együttműködik a műszakiakkal. Néha napjában többször is megbeszélik és tisztázzák a megmunkálás kérdéseit. Az eredmény: a jóminőségű munka... Vannak tehát új módszerek a gyárban .. . De hátha a kazánüzem csak kivétel? Nézzünk át egy másik műhelybe, mondjuk az öntödébe... ★ Az öntödében Iváncsi Zoltán főmérnök és Mácsik Ede fődiszpécser felsorolni is alig győzik az új kezdeményezéseket: — Javult a szervezettség, javult a minőség ellenőrzése. Művezetőink a diszpécserekkel karöltve összeválogatták az azonos technológiájú darabok mintáit, így lehetővé vált, hogy «összeházasítsunk», vagyis, hogy egy-egy szekrényben egyszerre több kisebb darabot öntsünk. Döntőbrigádjaink is összefogtak. Napról napra megtanácskozták a közös feladatokat és munkájukat úgy hangolták össze, hogy minél kevesebbet kelljen várniok a darura. A nagyturbina-öntéseknél például naphosszat leélt a daru. De itt is vannak üres percek. Azelőtt ilyenkor sem adták át a darut a többieknek. A kongresszusi verseny során, ha a darura pillanatnyilag nem volt szükség, nyomban a szomszédos csoportok segítségére küldték. Jobban kihasználták a darut, több munkát tudtak végezni. — Műszaki osztályunk dolgozói rendszeresen segítették a gyengébbeket. Munkaközben a helyszínen fürkészték, kutatták, mi okozza a selejtet. Természetesen azonnal közbeléptek és segítettek tanácsaikkal, de ha kellett, gyakorlatilag is megmutatták, hogyan lehet valamit jobban, gazdaságosabban csinálni. Nagyrészt ennek köszönhető, hogy öntödéink selejtje egyharmadával csökkent. Hasonló, talán apró, de kihatásaiban jelentős kezdeményezés bőven akad a gyár minden üzemében. Érdemes felfigyelni erre. Ne hagyjuk elkallódni, parlagon heverni a kongresszusi versenyben született új módszereket! A Rákosi Mátyás középiskolai tanulmányi verseny döntőjének eredménye Tudományos társaságok képviselőiből és az oktatásügyi minisztérium szakelőadóiból alakított országos bizottságok elbírálták a Rákosi Mátyás középiskolai tanulmányi verseny döntőjébe került dolgozatokat. A magyar irodalom I. versenycsoportjában (általános gimnáziumok és tanítókénzek) az I. díjat Kabdebó Lóránt, a miskolci Földes Ferenc-gimnázium IV. osztályos tanulója, a két II. díjat Brachfeld Judit, a budapesti Szilágyi Erzsébet-gimnázium IV. osztályos tanulója és Somogyi Lajos, a győri Révai Miklós-gimnázium TV. osztályos tanulója, a magyar irodalom II. versenycsoportjában (szakközépiskolák) az I. díjat Széles Klára, a paksi közgazdasági technikum TV. osztályos tanulója nyerte. A bizottság a két II. díjat nem adta ki. A matematikai versenyben az I. díjat Vigassy József, a budapesti Petőfi Sándor-gimnázium IV. osztályos tanulója, a két IV. díjat Tömör Benedek, a győri Révai Miklós-gimnázium IV. osztályos tanulója és Bártfai Pál, a budapesti Petőfi Sándor-gimnázium III. osztályos tanulója kapta. A történelmi versenyben az I. díjat Siuigár Béla, a szarvasi gimnázium III. osztályos tanulója, a két II. díjat Vető Miklós, a budapesti Madách-gimnázium IV. osztályos tanulója és November András, a budapesti Fürst Sándor-gimnázium IV. osztályos tanulója nyerte. A földrajzi versenyben az I. díjat Mertz László, a budapesti Fáy András-gimnázium IV. osztályos tanulója, a múltévi földrajzi verseny nyertese, a két II. díjat B. Nagy József, a hajdúszoboszlói Irinyi János-gimnázium IV. osztályos tanulója és Mátyus Ernő, a gyönki Alpári Gyula-gimnázium IV. osztályos tanulója nyerte. Az orosz nyelvi verseny I. versenycsoportjában (orosz tagozatú gimnáziumok, Makszim Gorkij- és Oleg Kosevoj-iskolák) az I. díjat Előd Nóra, a két II. díjat Kelemen Judit és Garai László nyerte. Mindhárom a budapesti Makszim Gorkij-iskola X. osztályos tanulója; a TT. versenycsoportban (nem orosz tagozatú gimnáziumok) az I. díjat Uray Éva, a debreceni Kossuth-gimnázium III. osztályos tanulója, a két II. díjat Vájó Piroska, a debreceni Kossuth-gimnázium TII. osztályos tanulója és Petrovszky S. Pál, a kecskeméti piarista gimnázium IV. osztályos tanulója kapta. *** A Fizikai versenyen az I. díjat a matematikai verseny I. helyezettje. Vigassy József, a budapesti Petőfi Sándor-gimnázium IV. osztályos tanulója, a két I. díjat Gutai László, a budapesti Könyves Kál,mán-gimnázium IV. osztályos tanulója és Zawadowski Alfréd, a budapesti Petőfi Sándor-gimnázium IV. osztályos tanulója nyerte. A pedagógiai versenyben az I. díjat Gáspár László, a budapesti Kiss János altábornagy utcai tanítóképző III. osztályos tanulója, az első II. díjat Ádám Magdolna, a jászberényi tanítóképző IV. osztályos tanulója, a második II. díjat megosztva Papp Erzsébet, a sárospataki tanítóképző III. osztályos tanulója és Ney Mária, a budapesti óvónőképző III. osztályos tanulója kanta. A gazdasági számtani verseny I. díjának nyertese Lampl Tamás, a budapesti Bethlen-téri közgazdasági technikum tanulója, a két II. díjé Endrédi Júlia, a bonyhádi közgazdasági technikum tanulója és Koncsal Márta, a budapesti alkotmány utcai közgazdasági technikum tanulója. A könyvviteli verseny I. díjának nyertese Haypál Ildikó, a miskolci közgazdasági technikum (ipari tagozat) tanulója, a két II. díjat Gálicz Tibor, a Székesfehérvári közgazdasági technikum tanulója és Keresztély Noémi, a miskolci közgazdasági technikum (kereskedelmi tagozat) tanulója nyerte. A statisztikai verseny I. díját Bokányi István, a pápai közgazdasági technikum tanulója kapta A két II. díjat Andányi Györgyi, a budapesti Huba utcai közgazdasági technikum tanulója és Gyenge Ferenc, a pápai közgazdasági technikum tanulója érdemelte ki. A díjakat és könyvjutalmakat az iskolák igazgatói az évzáró ünnepségen osztják ki a nyerteseknek. A Magyar Irodalomtörténeti Társaság pályázata A Magyar Irodalomtörténeti Társaság nyilvános pályázat kiírásával is elő akarja segíteni újabb irodalmunkkal foglalkozó tanulmányok és monográfiák megszületését. A társaság felszabadulásunk közelgő tizedik évfordulója alkalmából pályázatot hirdet a következő témakörökből: Mai irodalmunk egy jelentős alakjának ismertetése és méltatása. Irodalmi irányok harca 1919 és 1945 között (egy időszak vagy egy részletprobléma feldolgozása). A pályaműveket gépírással, a szerző nevének és lakáscímének megjelölésével kell beküldeni a Magyar Irodalomtörténeti Társasághoz (Budapest, XI., Ménesi út 11—13). Beküldési határidő 1955 április 4. Az eredményt 1955 július 1-én teszik közzé. Pályadíjak: 1 első díj 5000 forint, 2 második díj 3000—3000 forint, 2 harmadik díj 2000—2000 forint. A pályázattal kapcsolatban a társaság irodája ad részletes felvilágosítást. (MTI) ----------- ——zu - MEGJEGYZÉSEK * ,,Műemlékvédelem“ Esztergomban A «Szabad Nép» április 23-i számában cikk jelent meg: «Óvjuk meg műemlékeinket» címmel. A műemlékek védelmének ügyében igen sok levél érkezett azóta szerkesztőségünkbe. Ezekből közöljük az alábbi levelet: Az esztergomi vár, amelynek ódon falait hajdan Balassa Bálint és Bottyán János vére öntötte, nemcsak Magyarországnak, hanem Közép-Európának is egyik jelentős műemléke. Esztergom városa pedig egyik legfontosabb magyar múzeumi városunk. Művészettörténészeink sora dolgozik műemlékei történetének felderítésén, ismertetésén. Népi demokráciánk az esztergomi bazilika építészettörténetileg is igen jelentős értékű épületét államköltségen hozatja rendbe. De hasonló gonddal fordul a város védett műemléknek nyilvánított számos épületefelé is, így az utóbbi években többmillióforintos államköltséggel helyreállították Bottyán János egykori esztergomi lakóházát, a mai városi tanácsházat, a volt szemináriumot, s a régi megyeháza nemes, barokk stílű épületét. Amíg múltunk, hagyományaink megbecsüléséről kormányzatunk ilyen, a múltban soha nem tapasztalt mértékben gondoskodik, addig Esztergomban az utóbbi időben felelőtlen elemek felháborítóan rombolják, csonkítják a műemlékeket. A vár területét kirándulók, nem egyszer egyenruhát viselő ipari tanulók, sportpályának használják. Mások a műemlék-épületek tetőzetét leszaggatják, a befalazott ajtókat betörik. Meggondolatlan virtuskodók pótolhatatlan értékű kőemlékeket taszítanak a mélybe. A kirándulók másik kedvelt «csínytevése», hogy a várpalota középkori freskóit óvatlan pillanatban «autogrammjukkal» látják el. A vármúzeum épületének egy része KIK- kezelésbe került: a lakók gyermekei nemrég — éppen a műemléki főhatóság kiszállásakor — kerékpárversenyt rendeztek a középkori épületcsoport betonfödémén. A lakók egyébként a jelenleg is védő-átépítés alatt levő Középkori Kőtárban tartják a baromfit. A fémgyűjtés idején az történt, hogy a vár valamennyi vízlevezető rézcsatornája — a földtől öt méter magasságig — eltűnt. Néhány roncsát a MÉH-telepen találták meg. Nemrég még megdöbbentőbb műemlékrombolás is napfényre került. A tavaly nagy gondossággal helyreállított megyeháza (jelenleg diákszállóként használt) épületének első emeleti kőkorlátját és annak kőurnáját — a legszebb esztergomi barokk, épület díszét — nyilvánvalóan az épület lakói súlyosan megrongálták, ledöntötték. A műemlékeket védő főhatóság s a helyi múzeum Esztergom tanácsától és a rendőrségtől kér segítséget, talán nem megoldhatatlan, hogy a vár műemlék területére állandó rendőrőrszem kerüljön. Ugyanakkor ezek az esetek arra is intenek, hogy tovább kell folytatnunk a műemlékek védelmének népszerűsítését. Dr. Zolnay László ■a esztergomi Balassa Bálint Múzeum vezetője