Szabad Nép, 1954. szeptember (12. évfolyam, 244-273. szám)
1954-09-01 / 244. szám
SZERDA, 1954 SZEPTEMBER 1 Vádirat és hősköltemény Jegyzetek Renato Guttuso műveinek budapesti kiállításáról Nem lehet felindultság nélkül beszélni . Renato Guttuso most megnyílt kiállításáról. A Nemzeti Szalonban csak két kis termet foglalnak el művei, a látogató mégis úgy érzi, hogy egy más világba lépett. Még látja az Engels-téren boldogan játszadozó gyermekek képét, még a fülében cseng a hangjuk, amikor odalép az olasz kénbányában sárgára aszalódott kisfiú képe elé, vagy lábujjhegyen — hogy fel ne ébressze! — közeledik az alvó bányászgyereket ábrázoló festményhez. Képtárakban általában illő halkan beszélni, a Guttuso-tárlat csendjében azonban nemcsak az illem, hanem a meghatódottság is tükröződik. Egy nagyszerű nép hősies harca és egy nagyszerű művész mély szenvedélyessége előtt tiszteleg a közönség. Vádirat és hősköltemény a kiállítás minden képe. A legmegrázóbb a görögországi «Hazafiak agyonlövetése», amelyet 1952- ben festett. Guttuso a téma legforradalmibb hagyományain is túlmegy, ő talán az első, aki arra merészkedett, hogy élet és halál határán ábrázolja a kivégzetteket, akkor, amikor már a testükbe fúródott a golyó, de még nem oltotta ki életüket. Jóllehet, a kivégző osztagot, a vezénylő tisztet nem látni, mégis, az első érzelem, amely elemi erővel tör fel a nézőből, a tiltakozás i gazok, vadállatok voltak, akik meggyilkolták ezt a négy fiatal életet. Jóllehet, nem látjuk a harcosokat, amikor odavágták végső igazságukat a hóhérok szemébe, mégis átérezzük hősiességüket. Micsoda erő feszül a jobboldali figura hatalmas vállaiban, még a halálba zuhanva is a köteleit tépi! Micsoda akaraterőt tükröz a két középső alakja, végvonaglásukban is összeszorítják szájukat: egy jaj nem hagyja el az ajkukat. A baloldali fiatal férfi, mintha éppen nekirohanni készült volna az ellenségnek, amikor a belévágódó ólom megtörte utolsó feltörő lendületét. Ritkán akadt festő, aki ilyen keményen nézett volna szembe a halállal, aki ilyen leplezetlenül állította volna elénk a hősi halál tragikumát. Guttuso elmegy a legvégső határig, odáig, hogy a néző maga is átéli a hazafiak halálát, mintha saját testébe fúródott volna a golyó. S ezt a mély hatást Guttuso eléri anélkül, hogy túllépne a realizmus körén, anélkül, hogy szembefordította volna a halálba torzuló arcokat, így a «Hazafiak agyonlövetése» nemcsak mélyen megrázza, hanem cselekvésre, harcra is serkenti a nézőt. A tárlat képeit nehéz volna téma szerint csoportosítani: a földért, a munkáért, a kenyérért küzdő olasz szegénynép életének számtalan vetülete, mozzanata tárul elénk. Guttusót különösen foglalkoztatja a nélkülöző gyermekek ábrázolása. A gyermekmunka, a «gyermekek vérének tökévé változtatása», ahogy Marx nevezte, ma is tipikus jelensége az olasz kapitalizmusnak. Guttuso típussá emeli áldozatait is. Megrendítő a bányából kilépő kisfiú képe. («Kénbányászgyerek a bánya kijáratánál ».) Végtelenül szomorú, áttetsző kis arcát, agyonnyúzott vékony testét — hallatlanul egyszerű eszközökkel jellemzi. Egészen a gótikáig nyúlt vissza, hogy megtalálja az elgyengült ember törékenységét leghívebben kifejező vonalakat. Talán még szuggesztívabb az «Alvó kénbányászgyermeik». Itt a szegényes fekhely piszkos, sötét színei jelzik a szánalmas elhagyottságot, a «Fiatal nápolyi munkanélkül»-ben pedig a tűző napban fehéren csillogó utcakő-fekhely. Ugyanakkor meg tudja mutatni: a százféle kín sem tudta érzéketlenné torzítani ezeket a gyerekeket, arcukba barázdákat vésett már a nehéz élet, de szépségüket nem tudta kitörölni. Lemarta a gyermektestek minden puha báját, de szépségét mégsem tudta felőrölni. Guttuso újra festői témává avatta a harcoló gyerek típusát. A «Nápolyi utcagyerek a négynapos felszabadítási harcban» a nép erejének jelképe, de nemcsak szimbólum, hanem valóságos harcos zászlótartó is — akit az élet, nem a képzeletek világa szült. Halálos elszántság sugárzik a gyerek nagy, sötét szeméből, amelyben még ott ég egy könny. Felhúzott szemöldöke, tágranyílt orrcimpái a legnagyobb felhevültséget érzékeltetik, valósággal halljuk ziháló lélegzetét Ajkát azzal a tűzvörössel húzta meg a művész, amely a mögötte lebegő zászlóban is izzik — mintha azt akarná mondani, e zászló festette ilyen pirosra az ajkak vérét — s fordítva: a gyermek vére lobog ebben a zászlóban. gyerekeket ábrázoló képek, de a többi festmény nagy része is a szicíliai kénbányászok világába visz. Sok látogató a «Szicíliai kénbányász arcképét-X őrzi meg leghívebben emlékezetében. Szép ez az arc, férfiasság, elszántság, mély érzelem tükröződik vonásaiban. Szeme bánatos, sokat szenvedett, de töretlen ember szeme; egy parányit összehúzza szemhéját, mint aki fürkészve mérlegre teszi ellenfelét. Portré és jelkép, egyéni és tipikus teljesen összefonódik ebben a képben. Figyelemreméltó része a szicíliai képsornak a «Sztrájkoló kénbányászasszonyok»hoz készült tanulmány. A végső elkeseredés kitörését ábrázolja itt a művész. Keménnyé formálja az asszonyok arcát, akárcsak katonákat ábrázolna. Kettőjük fiatal, csak a harmadikon olvashatjuk le a nehéz évek számát, de ez az arc is szép még. A nézőt megfogja ez a szépség. Ezért is tetszik sokaknak jobban a tanulmány, mint a teljes kép, amelyen az indulat azonossága mögött szinte eltűnik az egyéniség, a düh és elkeseredés csak a kiáltásra nyitott torz vonásokban tükröződik. Különösen érdekes az élen haladó fiatal asszony ábrázolása. A görög mitológia ismert alakja Medúza, kinek pillantása kővé dermeszt mindenkit, akire tekintetét veti. Lehetetlen nem észrevenni a hasonlóságot, amely e munkásasszony arcmását, csillogó, nagy szemét, igéző tekintetét, kígyózó fürtjeit összeköti a görög művészet idealizált Medúza-ábrázolásaival: «szemmel veri — ahogy a magyar szóhasználat mondja. A «Szicíliai bányászasszonyok» képe átvezet a többi nagy tömegkompozícióhoz, amelyben Guttuso művészetének legizmosabb oldala, a komponálóképesség egész sokoldalúságában kibontakozik. Milyen megragadó a kompozíció gondolata a «Portellai tömeggyilkosság»-ban? A kép azt a benyomást kelti, mintha az ellenséges sortűz a tömegben egy robbanótestet ért volna és ez a robbanás belülről vágná szét a tömeget. Nehéz olyan festői formát elképzelni, amely mélyebben kifejezné, hogy a tömegben milyen felháborodást, az indulatoknak micsoda viharát váltotta ki a gyilkosok merénylete. Az embereknek és állatoknak ez a vadul kavargó krátere érzékelteti: kár volt az uraknak ezt a tűzhányót működésbe hozni — a belőle feltörő láva alatt menthetetlenül ők maguk fognak elpusztulni. Sem kevésbbé elgondolkoztató a szicíliai földfoglaló parasztokat ábrázoló kompozíció. Nagyon közvetlen, keresetlen módon ábrázolja tárgyát: gyerekekkel, kis lovacskával, kutyákkal, szegényes batyukkal indul hódító útjára a sereg. Csak a gyerekek izgatottsága, az utat nem ismerő kutyák útmutatást kérő, hátratekintő pillantása jelzi, hogy ismeretlen területen, még ismeretlen hatalmak ellen törnek előre. Mégis félelmetes erő ez a szedett-vedett hadsereg, úgy halad előre a néző felé, mint egy áttörhetetlen fal, mint egy megállíthatatlan lavina. Észre se veszed először, de egyszerre csak rádöbbensz: a művész téged, a nézőt, oda állított, ahol a carabinierik álltak meg a földesúr, azt a látványt nyújtja neked, amelyben nekik részük volt, amikor feléjük közeledtek ezek a végsőkig elszánt emberek. Kis magaslatról lefelé nézel, tekinteted nem menekülhet hátra, nincs horizont a képen, csak a földet fogja be a szemhatár és őket, akik ezt a feltöretlen parlag földet követelik. A kevésbbé kiélezett helyzetekben, az egyszerű életképekben is ugyanolyan gazdagon meg tudja szólaltatni a nép eszméit. A «Calabriai család Rómában» egyik legremekebb alkotása. Ismeretlen, szokatlan, elkápráztató és egyben félelmetes számukra ez a város, tétován (mintha ingoványban járnának) lépnek le az úttestre. A férfi magához szorítja a kisgyermeket, védi is, de bele is kapaszkodik: ez a kis test az övé, melegsége, meghittsége menedék ebben a nagy, idegen forgatagban. Az asszonyka idegesen tördeli ujjait, kicsit gyanakvóan, de egyben kíváncsian mereszti fekete mandulaszemét. Mögöttük jellegzetes római lépcső vezet fel az égig: szürke kö itt minden, csak az asszony háta mögött nyílik kis virágágyás. A néző úgy érzi, a festő ültette ide ezeket a virágokat, üdvözlésül, szeretete jeléül, mintha csak azt mondaná: ne féljetek, vannak ebben a városban, akik virággal várnak benneteket. Quttuso nagyszerű emberábrázoló, a jellemzés és a lélekrajz sok húrján játszik. De nem kevésbbé tartalmasak tájképei. «Nagybirtok» című képe éppen olyan éles vádirat a parasztságot sanyargató erők ellen, épp olyan élesen fejezi ki a nép tiltakozását, mint portréi vagy kompozícióit Kis szamárral közeledik egy fiatal lány, a sötét tónusokban alig lehet kivenni arckifejezését, de nem is érezni szükségét. A viharos, súlyos égbolt, amely a hatalmas távlatot is levegőtlenné teszi, annyira kifejezi, miről is van itt szó. A lány törékeny alakja, táncos, játékos léptei még inkább kiemelik, micsoda teher nehezedik e tájakon a népre. Az egyetlen csendélet külön érdekessége a tárlatnak: szegényember-csendéletet már sokat festettek, de ilyen átgondolt alkotást ritkán. Semmiféle festői összevisszaság nem jellemzi, a tisztára súrolt asztalon ridegen egymás mellé sorakozó tárgyak éreztetik: olyan emberek használják ezeket, akik — bármilyen szegények is — szigorú rendet, tisztaságot tartanak portájukon. Ahogy a holland csendéletek ízes falatjai mögött szinte látjuk a lakomázó, dúskáló polgárt, úgy érezzük Guttuso képe mögött a tisztességes életéért nap mint nap keményen megküzdő olasz szegényember takarosságát. Jó csak néhány mű ismertetésére tértünk ki, de a látogató szeme elragadtatva halad tovább egyik képről a másikra: mennyi mély gondolat, mennyi drámai feszültség, micsoda kifogyhatatlan invenció, mennyi bátorság. Önkénytelenül is felvetődik a kérdés: mi a forrása Guttuso művészetének? Úgy hiszem, két tényezőben lehet összefoglalni a leglényegesebbet. Az első: Guttuso népének hű fia, teljesen azonosul a nép gondjaival, mélyen átérzi mérhetetlen kínjait. A témát és a mondanivalót, a kompozíciót és a rajzot, az ecsetkezelést és a színt egyaránt ez határozza meg nála. Nincs olyan műve, amely líraian vagy a tiltakozás indulatával ne arról beszélne: nem lehet tovább tűrni a sanyarúságot! De Guttuso a kommunista párt kiváló harcosa is,nemcsak vádol, hanem utat is mutat. Ez választja el élesen műveit a huszas, harmincas évek proletárnyomor-ábrázolásaitól. Ő kitalált a pesszimizmus zsákutcájából, amelybe ez a művészet tévedt. Vádoló hangja talán még könyörtelenebb, mint amazoké volt, az elesettség legmélyebb poklaiba is leszáll, de a nagy szenvedések láttán sem homályosítja el szemét a kispolgári rémület. A kénbányák sötétjében is felragyog szeme előtt a nép szépsége, lelki tisztasága, hősiessége, a ma még legszörnyűbb sorsban tengődő emberekben is meglátja a holnap győzteseit. Az a tudatos törekvés, hogy megmutassa a terhet, amely a népre nehezedik és azokat az erőket, amelyek holnapra lerázzák majd ezt a terhet és felegyenesednek — ez a törekvés vezette és vezeti Guttusót a realizmus útján. A minden embert azonos módon ábrázoló, uniformizáló tömegábrázolástól el kellett jutnia az egyéniség meggyőző kifejezéséhez, hiszen "a tömegben rejlő erő ábrázolását csak az egyénekben rejlő erő realista tükrözésével tehette hitelessé, így jutott el a nagy realista hagyományokhoz, arra az útra, amelyre a szovjet festészet példája is rámutatott. Bizonyos, hogy vannak eredményei a festészet történetének, amelyek még csak ezután fognak beolvadni Guttuso művészetébe. Néhol még festőietlen keménységekkel találkozunk, a Garibaldiról szóló kép túlzsúfolt, nem adja vissza a csata légkörét. De Guttuso egyik legnagyobb érdeme, hogy szüntelenül keres, új és új módszerekkel kísérletezik. Nem lehet kétséges, hogy a megoldatlan kérdéseket is meg fogja oldani. JTre nem elég annyit mondani, nem elég megállapítani, hogy Guttuso — népének harcosaként — a realizmus útjára talált. A klasszikus hagyományok — mi jól tudjuk — archaizálásba, akadémizmusba vihetnek. Guttuso nemcsak népének, hanem korának is hű fia: ízig-vérig mai művész. Ő túljutott a huszas, harmincas évek lelketlen absztrakcióján; az uniformizálás, bár itt-ott kísért még nála, korántsem jellemző rá, az egyéniség iránti közömbösséget felváltotta a mély rokonszenv, a forró szeretet a szenvedő, harcoló ember iránt. Ugyanakkor olyan művészetre törekszik, amely a mához szól, amelynek hangját a modern nagyvárosok forgatagában is meghallják, amely a plakáton és filmen nevelkedett néző szemét is megkapják. Olyan éles, olyan harsány hangon szól, amely a kapitalista világ hazugságáradatától, szemfényvesztésétől elkápráztatott, vagy a terrortól megriasztott embereket is képes rádöbbenteni az igazságra. Nincs nagyobb hiba, mint hátat fordítani a múlt nagy hagyományainak, de nincs nagyobb veszély annál sem, mint beleragadni a múlt stílusába, és így elszakadni a mai valóságtól. Művészet és nép kapcsolata csak akkor teljes és elszakíthatatlan, ha a művész összeforr a nép mai életével, mai képzeletvilágával, mai látásmódjával csak akkor teljes, ha a művész a mai élet nyelvén tud szólni hozzá. A nagy feladat, amire Guttuso és társai vállalkoztak, az, hogy a régiekre támaszkodva kialakítsák az olasz művészet új formanyelvét. Amikor a néző kifelé indul a kiállításról, ahol annyi megindító látványban volt része és megnyugszik a napfényes, békés utca látványában — egy nagy élménnyel lett gazdagabb. Rényi Péter Világszerte hatalmas visszhangot keltett a francia nemzetgyűlés döntése, amellyel elutasította az «európai védelmi közösséget. All'Humanité «A francia nép és a béke győzelme» címmel a többi között a következőket írja: Üdvözöljük a győzelem harcosait. Nagy és döntő győzelme ez a francia népnek. Nagy győzelme a béke ügyének. Üdvözöljük mindazokat, akik diadalra vitték Franciaország ügyét az «európai védelmi közösség»-gel szemben. De ez még nem jelenti azt, hogy végleg elhárult a német militarizmus újjászületésének veszélye. Az amerikai imperialisták, akik megsokszorozták nyomásaikat a német revansisták újrafelfegyverzésének az «európai védelmi közösség» útján való elfogadtatására, nem mondanak le terveikről. A kivívott győzelem azonban döntő szakaszt jelent abban a küzdelemben, hogy meghiúsítsák mesterkedéseiket és ügynökeik mesterkedéseit. Most, hogy az «európai védelmi közösség »-et visszautasították, meg kell akadályozni a bonni Németország bármilyen más formában való remilitarizálását. Mindent el kell követni az európai béke biztosítására és a német kérdés demokratikus és békés úton történő rendezésére. „A hazugság vége" A «Combat» egyik vezércikkében «A hazugság vége» címmel ezeket írja: — Azoknak, akik kilenc éven át irányították külpolitikánkat, leginkább azt vethetjük szemükre, hogy becsapták szövetségeseinket és partnereinket. Rendszeresen meghamisított képet adtak nekik közvéleményünkről és ők a felelősek azért, hogy Franciaországot megvetették, mivel — őszerintük — képtelen dönteni és cselekedni. Mindezt meg lehet állapítani, ha külföldi lapokat olvas az ember. Most a világ hirtelen rájött arra, hogy a franciák nem fogadták el a párizsi egyezményt és hogy a Pleven, Schuman, Mayer és mások által adott biztosítékok alapja csupán saját vágyálmuk volt, vagy pedig az a hamis elképzelés, hogy Washington akellemes hazugságot jobban szereti, mint az igazságot, amelyre pedig mindig tartós kapcsolatokat lehet építeni. A «Franc Tireur» «gyásznapnak] minősíti » a hétfői napot. A lap amiatt siránkozik, hogy Mendes-France az utolsó pillanatban nem sietett az «európai védelmi közösség» híveinek segítségére, majd idézi a miniszterelnök augusztus 11-i kijelentését: «Ha az «európai védelmi közösség» ratifikálása súlyos dolog, elvetése még súlyosabb lesz*. A «Les Echos» ezeket írja: «Az «európai védelmi közösség» problémája, amely négy év óta ránehezedett az ország egész politikai életére, letűnt tehát a színről». A lap a várható eshetőségeket latolgatva azt írja, hogy «a kormány kérni fogja, állítsák vissza Németország szuverenitását, egyetlen, de rendkívül fontos korlátozással, nevezetesen fegyverkezési jog nélkül. Ez a kérés valószínűleg többségre talál majd a parlamentben». Az angol sajtó az «AFP» jelentés szerint «sajnálkozással, de lényegében harag és neheztelés nélkül temette el az európai védelmiközösséget», «Franciaország megölte az európai hadsereget», «Franciaország elvetette az «európai védelmi közösség»-et — ilyen és hasonló címek alatt számolnak be a londoni lapok a francia nemzetgyűlés határozatáról. Több angol lap első oldalán közli Herriot fényképét, mivel általában az a vélemény, hogy a veterán politikus felszólalása nagyban befolyásolta a szavazás kimenetelét. Az angol lapok általában nem ütnek meg bíráló hangot Franciaországgal szemben, kivéve a «News Chronicle»-t, amely éles szavakkal bírálja a francia parlamentet. Az «AFP» francia hírügynökség londoni jelentése beszámol a párizsi döntés brit körökben keltett visszhangjáról. «Sem a brit kormány, sem a brit nép nem fogja soká gyászolni a párizsi szerződést — mondja a jelentés. Churchill és Anglia álláspontja ebben a kérdésben különbözik Eisenhowerétól és az Egyesült Államokétól. Az «európai védelmi közösség» elutasítása nem jelent kudarcot az angol kormány számára, bár tanácsolta és kétségkívül óhajtotta a szerződés ratifikációját. Nagy- Britanniát a továbbjutás szükségessége most sokkal nehezebb helyzetbe fogja hozni, mint az Egyesült Államokat... Anglia most döntés előtt áll. El kell döntenie, hogy Nyugat-Németország az Atlanti Szövetség új tagja legyen-e, vagy pedig jobb, ha egy szűkebbkörű szövetségbe lép, amelynek Anglia is tagja lenne és amely átmeneti megoldást jelentene az «európai védelmi közösség» és az Északatlanti Szövetség között. Brit diplomáciai megfigyelők úgy vélik: Nagy-Britannia e kérdéssel kapcsolatos magatartása attól függene, hogy a francia parlament és a nemzet milyen megoldás érdekében nyújtana támogatást majd a francia kormánynak. Egy olyan francia parlamenttel szemben, amelyben i megvan az elegendő többség ahhoz, hogy támogasson egy átmeneti megoldást, nem kétséges, hogy Anglia is az «európai védelmi közösség"« és az Északatlanti Szövetség közötti átmeneti formulát választaná és ebben a rendszerben egyenjogúsági alapon venne részt Franciaországgal. Ha azonban Franciaországban nem lesz elegendő egyhangúság, hogy egy ilyen megoldás felé billentse az angol mérleget, ugyanezen megfigyelők szerint a magárahagyott brit kormány azt a megoldást fogja választani, hogy Nyugat-Németország lépjen be az Atlanti Szövetségbe». Az «AFP» londoni jelentése a továbbiakban ezeket mondja: «A brit kormánynak tanácskozásokat kell kezdenie Franciaországgal és az Egyesült Államokkal, hogy értékeljék a francia parlament szavazásának következményeit és hogy tanácskozzanak a végső célról: hogyan lehet megoldást találni a nyugatnémet köztársaság szuverénítása, valamint a nyugati védelemben való részvétele kérdésében. A Franciaországgal való előzetes tanácskozás után szó lehet négy-, nyolc- vagy tizennégy hatalmi értekezlet összehívásáról. Elkeseredés és új tervek Bonnban A nyugatberlini sajtó egy része rendkívül elkeseredett hangon ír az «európai védelmi közösség» bukásáról. Karikatúrarajzolók és vezércikkírók összehasonlításokat tesznek az esős nyár és a jégeső pusztította «európai védelmi közösség»-politika között. A «Die Welt» rámutat: «Európa barométere még mindig nagyon mélyen áll. Remélhetőleg lesz még egyszer jobb időjárás is. A politikát emberek csinálják. Mivel most meghiúsult egy politikai felfogás, új és jobb után kell nézni. Ezt teszik ma Nyugat-Németországban azok, akik már hosszabb idő óta jobb megoldásért küzdenek. Ezzel kapcsolatban emlékeztetünk dr. Pfleiderer erőfeszítéseire, valamint a weimari köztársaság három kancellárjának, Wirthnek, Brüningnek és Luthernek bírálatára, továbbá dr. John és Schmidt-Wittmack eljárására». A «Mittelbayrische Zeitung» szerint Bonn eddigi politikai felfogása a hidegháborún nyugodott. A világ azonban békét akar. A történelem nem takarékoskodik a figyelmeztetésekkel, mielőtt helytelen döntéseket hoznának. Nyitva kell tartani szemünket, hogy meglássuk a falon kirajzolódó jeleket. Dr. Friedensburg berlini CDU-képviselő a «Berlingske Tidende»-nek adott nyilatkozatában kifejti, hogy feltétlenül szükség van diplomáciai kapcsolat létesítésére a Szovjetunióval, valamint a keleti világgal folytatott kereskedelem jelentős kiszélesítésére. Csak a Szovjetunióval való jobb kapcsolatok megteremtése esetén lehet a következő századokban békében és nyugalomban élni. A szabadságon lévő Adenauer helyett Blücher nyugatnémet alkancellár nyilatkozott az „európai védelmi közösség f elvetéséről. Blücher kijelentette, hogy «csalódott és megdöbbent a szavazás eredményének hallatára». Dehler, a Szabad Demokrata Párt — a bonni kormánykoalíció második legnagyobb pártja — elnöke hangoztatta, hogy «közös európai politikát kellenekidolgozni egy kerekasztal-értekezleten, amelyen Churchill, Dulles, Mendes-France és Adenauer venne részt». Az «AFP» ismerteti Ollenhauer nyilatkozatát. «Miután az európai védelmi közösség szerződését ilyen drámai módon elutasították, nem szabad újabb kísérleteket tenni, hogy bármilyen formában mesterségesen életre keltsék ezt a szerződést — mondotta Ollenhauer. — Az «európai védelmi közösség» halott, és Adenauer kancellár, valamint a koalíciós pártok külpolitikája kudarcot vallott. Az ellenzék jóslásai helyeseknek bizonyultak. Most az összes érdekelteknek az igazi európai politikához vezető útra kell lépniök. A Német Szociáldemokrata Párt ebben a szellemben követeli négyhatalmi értekezlet összehívását, amely egyidejűleg foglalkoznék Európa biztonságával és a német egység helyreállításával». Az «AFP» beszámol a bonni véleményről. Utal arra, hogy bonni politikai körökben a párizsi szerződés elvetése folytán «idejétmúltnak» tekintik a bonni szerződés bizonyos cikkelyeit. «Bonnban úgy vélik — mondja a jelentés — hogy az «európai védelmi közösség» elutasítása most már nem jelentheti egyszerűen és simán a bonni egyezmények életbeléptetését, mert ezek szorosan a párizsi szerződéshez kapcsolódtak, és elavulttá váltak azáltal, hogy a francia parlament ezt a szerződést elvetette». Eisenhower: „Kudarcot vallottunk..." Eisenhower elnök az «európai védelmi közösség» elvetését Dulles külügyminiszterrel folytatott tanácskozása közben tudta meg. Eisenhower elnök kijelentette: «Az európai védelmi közösségnek a francia nemzetgyűlésben történt elvetése hatalmas kudarc a nemzetközi kommunizmus elleni harcban». Az elnök hozzáfűzte: «Kudarcot vallottunk, de nem kell elcsüggednünk. Az Egyesült Államok sohasem fog lemondani egy olyan dologról, amely számára és a világ számára egyaránt jó ...» A washingtoni és newyorki lapok egészoldalas címben közölték az «európai védelmi közösség» elvetésének hírét. A «New York World Telegram» címe: «A francia nemzetgyűlés megölte az európai védelmi közösséget». A «Journal American» kiemeli: «Ez a döntés olyan súlyos politikai válságot idéz elő, amilyent Európa a második világháború óta még nem látott». A «Washington Post» azt írja, hogy «az «európai védelmi közösség» Franciaország által történt elvetése vitathatatlanul a Szovjetunió Európában aratott legnagyobb háború utáni győzelmet. A lap hozzáfűzi: «Ez nem jelenti azt, hogy minden veszve van. Az Atlanti Szövetség tagjainak nem szabad vesztegetniök az időt. El kell választani az európai védelmi közösségről szóló szerződéstől a német keretszerződést és sürgősen ratifikálni kell. Ez előzetes intézkedés lenne Nyugat-Németországnak az Atlanti Szövetség keretében való újrafelfegyverzése előtt». A lap szerint Mendes-France-ban «jóindulatú partnert" fognak találni ezzel kapcsolatban. A «New York Herald Tribune» vezércikket szentel a francia nemzetgyűlés határozatának. A vezércikkíró szerint ez a határozat «nem emeli a francia törvényhozás tekintélyét*. «Nincs idő azonban szemrehányásokra — folytatja a vezércikkíró. —Németországnak el kell érnie szuverenitásának helyreállítását. A szuverénitás magában foglalja a fegyverkezés jogát is, és Európa védelmének szüksége van német csapatokra. Mégis bizonyos, hogy Franciaország biztosítékaikat fog követelni a német katonai hatalom újjászületése ellen. Ezzel összefüggésben a vezércikkíró aggódik amiatt, hogy «elmélyülhetnek a németfrancia ellentétek». «A Nyugatnak most munkába kell állítania minden tehetségét, hogy újra felépítse az együttműködés alapjait* — írja végül a «New York Herald Tribune». Az «AFP» washingtoni helyzetképe rámutat, hogyamerikai diplomáciai körökben beismerik, hogy az Egyesült Államok súlyos vereséget szenvedett. Nem titkolják amerikai diplomáciai körökben azt sem, hogy sürgős szükség van egy olyan gesztusra, amely Adenauer kancellár megingott tekintélyének, helyreállítását cé Az «AFP» jelenti, hogy Mendes-France francia miniszterelnök kedden délben több mint egyórás megbeszélést folytatott kormánya három tagjával: Hugues igazságügyminiszterrel, Bourges-Maunoury ipar- és kereskedelemügyi miniszterrel, valamint Claudius Petit munka- és társadalombiztosításügyi miniszterrel. Az «AFP» értesülése szerint a miniszterelnök minisztereivel a nemzetgyűlés hétfői döntése kapcsán a három miniszter személyes helyzetéről tárgyalt. (Mint ismeretes, a három miniszter az «európai védelmi közösség híve és mindhárom kifejezte azt a szándékát, hogy kilép a kormányból, amennyiben a nemzetgyűlés elveti az «európai védelmi közösség»ét.) Az «AFP» másik jelentése hírt ad arról, hogy kedden két interpellációt terjesztettek be a francia nemzetgyűlésben történő megvitatásra. A két interpelláció a francia miniszterA francia nemzetgyűlés kedd délutáni ülésén felszólalt Etienne Fajon, kommunista képviselő. A kommunista képviselők a Paul Reynaud által követelt külpolitikai vita elhalasztása mellett fognak szavazni, minthogy az interpellációs kérelemben csak mesterkedést és bajkeverést látnak a tegnapi vereség után. Mi, kommunista képviselők az «európai védelmi közösség»-szerződés megbuktatásában nagy győzelmet látunk, persze nem Adenauer és francia cinkosai számára, hanem mindazon francia nemzeti hazafias és demokratikus erők számára, amelyek ebben a küzdelemben a munkásosztály köré tömörültek. A tegnap megbuktatottvédelmi közösség legfőbb célja a Wehrmacht helyreállítása volt. Franciaország népe azonban túlnyomó többségében ellenzi ezt, bármilyen formában történjék is. Ez az ellenzés annál hajthatatlanabb, minthogy Nyugat- Németországban máris felütötte fejét a militarizmus. Azok, akik Nyugat-Németország újbóli felfegyverzése mellett foglalnak állást, azzal próbálják igazolni magukat, hogy egy esetleges szovjet támadás veszélyére hivatkoznak. Azonban tudna-e bárki is a legcsekélyebb tényre utalni, amely alkalmas lenne e rágalom támogatására? Ki mondaná meg, hol, mikor és miképpen fenyegeti veszély Franciaországot a Szovjetunió részéről? Ami pedig a legközelebbi jövőt illeti, meg vagyunk győződve arról, hogy ha Franciaország hozzájárulna Nyugat- Németországnak bárminő formában történő újrafelfegyverzéséhez, ez a nemzetközi helyzet komoly kiéleződését vonná maga után. Avédelmi közösség visszautasításával elvetettük azt az elgondolást is, hogy Nyugat-Németország remilitarizálása elkerülhetetlenül szükséges. Beszéde további folyamán Etienne Fajon rámutatott, hogy a kollektív biztonság megteremtésére irányuló politika jogilag, földrajzilag és stratégiailag szilárdan meg van alapozva. De ettől eltekintve Franciaország állásfoglalása Nyugat-Németországnak bárminő órafelfegyverzésével szemben hatékony módon növelné a béke erőit is Nyugat-Németországban, egyben pedig elősegítené a biztonság megszervezésére irányuló tárgyalásokat, valamennyi európai ország között, tekintet nélkül állami és társadalmi ■ «»s elnöknek az «európai védelmi közösség»vita során tanúsított magatartásával foglalkozik. A fontosabb interpelláció Paul Reynaudé, mert azt ötven aláírással terjesztették be és amennyiben a nemzetgyűlés elfogadja, úgy rögtön megvitatásra bocsáthatják. Reynaud interpellációja felszólítja a miniszterelnököt, határozza meg kormányának külpolitikáját az "európai védelmi közösség" visszautasítása után. A francia nemzetgyűlés kedden délután 16 órakor megkezdte ülését André Le Troquet elnökletével — jelenti az «AFP». Az ülés megkezdésekor a miniszterelnök kérte, hogy a külpolitikai interpellációk megvitatásának időpontját november 3-ra, a szünet utáni időpontra tűzzék ki. Hivatalosan jelentik, hogy a francia nemzetgyűlés 418 szavazattal 162 ellenében elfogadta az interpellációk megvitatásának november 3-ra való elnapolását berendezkedésükre. Ennek igazolására hivatkozott a szovjet kormány legutóbbi kezdeményezésére, valamint arra, hogy ami Genfben lehetséges volt Ázsia számára, az bizonyára lehetséges lesz Európa számára is. A Francia Kommunista Párt politikájának az a határozott célja, hogy végleg felszámolja egy revansvágyó német hadsereg bárminő formában történő újjászületésének veszélyét. Újból hangsúlyozni kívánjuk — mondotta Fajon — hogy a parlamentben éppúgy, mint az egész országban, együtt kívánunk működni mindazokkal, bárminő politikai irányzathoz tartozzanak is, akik harcolni akarnak a német veszély feltámasztása ellen. A Francia Kommunista Párt teljes erővel támogatni fog minden lépést az európai országok kollektív biztonságának megszervezésére, a német probléma békés rendezésére, más szóval minden lépést a háború veszélyének elhárítására*. A francia képviselők a Marseillaise eléneklésével köszöntötték az „európai védelmi közösség** elvetését Párizs, augusztus 31. (MTI) Amidőn a francia nemzetgyűlés hétfő esti drámai ülésén a zsúfolásig megtelt ülésteremben Le Troquet elnök bejelentette a szavazás eredményét, amely szerint a nemzetgyűlés 319 szavazattal 264 ellenében megszavazta a «vita előtti halasztó határozatot» és ezzel visszautasította az «európai védelmi közösség» ratifikálásáról szóló törvényjavaslatot, az «európai védelmi közösség»-et ellenző képviselők hatalmas tapsviharban törtek ki, majd elénekelték a francia nép nemzeti himnuszát, a Marseillaise-t. Az MRP-képviselők és az «európai védelmi közösség» más hívei tehetetlen dühükben elkezdték padjaikat csapkodni. A Marseillaise szárnyaló hangjai azonban elnyomták az MRP-képviselők okozta lármát, kommunisták és szocialisták, radikálisok, függetlenek és volt gaulleisták, mindazok a képviselők, akik nemet mondtak az «európai védelmiközösség»-re, egy szívvel, egy lélekkel énekelték a francia nép diadalmas himnuszát. Velük együtt énekelt Mendes-France és a kormány többi tagja is. A francia nemzetgyűlés európai védelmi közönséget elvető szavazásának részletes eredménye A hétfő esti nemzetgyűlési szavazás részletes eredménye a következő: Az Aumeran-féle indítvány (vagyis a*európai védelmi közösség*elvetése) mellett szavazott: 95 kommunista, 4 haladó, 53 szocialista, 2 MRP, 34 radikálszocialista, 67 köztársasági szocialista (GRS), 12 független republikánus, 16 ARS (gaulleista csoportosulás), 6 független parasztpárti, 19 UDSR, 10 parasztpárti, 3 tengerentúli független és 7 pártonkívüli képviselő. Az indítvány ellen szavazott: 80 MRP, 59 szocialista, 33 radikálszocialista, 2 köztársasági szocialista, 36 független republikánus, 14 ARS, 20 független parasztpárti, 8 UDSR, 9 parasztpárti, 11 tengerentúli független és 1 pártonkívüli képviselő. Tartózkodott a szavazástól: 1 szocialista, 4 MRP, 2 radikálszocialista, 1 független republikánus, 2 ARS, 1 UDSR és 1 pártonkívüli képviselő. Végül 29 képviselő nem vett részt a szavazásban: 6 radikálszocialista, 4 köztársasági szocialista, 5 független republikánus, 1 ARS, 1 független parasztpárti, 3 parasztpárti, 5 UDSR, 1 tengerentúli független és 3 pártonkívüli képviselő. Mendes-France nyilatkozata a szavazás után Mint az «AFP» jelenti, Mendes-France miniszterelnök az Aumeran tábornok indítványalett megtartott szavazás eredményének kihirdetése után a parlament folyosóján nyilatkozatot tett. Már régóta tájékoztattam barátainkat és szövetségeseinket, hogy — amilyen mértékben egy kormány a parlament lelkiállapotát ismerheti — a nemzetgyűlésben a többség nem támogatja az európai védelmi közösséget. Brüsszelben és máshol külföldön ezzel ellenkező értesülések terjedtek el. Annyi bizonyos, hogy a nemzetgyűlés többsége több hónap óta ellenzi a ratifikálást. Sajnálom, hogy brüsszeli partnereink és angolszász szövetségeseink félreértették a nemzetgyűlés igazi érzését, amely — kis eltéréssel — úgy jutott kifejezésre, ahogy előre jeleztem. Mendes-France a továbbiakban azt hangoztatta: a vita ugyanakkor azt bizonyítja, hogy a nemzetgyűlés hatalmas többsége kitart a nyugati szövetség mellett. «Ebben a keretben kell új megoldásomkat tanulmányozni — mondotta a továbbiakban — mégpedig hamarosan, ezúttal nem fogunk három évet elvesztegetni. Remélem, hogy szövetségeseink és azok az országok, amelyeknek érdekei Franciaország érdekeivel azonosak, hamarosan világos döntéseket hoznak». A Francia Szocialista Párt kizárta Jules Mochot, Daniel Mayert és Max Lejeunet A szocialista párt központi végrehajtó bizottsága hétfőn este közleményt adott ki, amelyben a nemzetgyűlés szavazásával kapcsolatban sajnálatát fejezi ki. A szocialista párt végrehajtó bizottsága ugyanakkor határozatot hozott Jules Moch, Daniel Mayer és Max Lejeune képviselők kizárására. Ezzel kapcsolatos közleményében a végrehajtó bizottság elítéli azoknak a szocialista képviselőknek magatartását, akik a nemzetgyűlésben az „európai védelmi közösség* ellen szavaztak, mivel szavazataikkal «meghiúsították a párt politikáját*. Az „európai védelmi közösség“ bukásának világvisszhangja Franciaország az „európai védelmi közösségi"szerződés elutasítása után A francia nemzetgyűlés november 3-ig elnapolta az interpellációk megvitatását Etienne Fajon elvtárs beszéde SZABAD NÉP A „Báthory"-gőzös békeútja Berlin, augusztus 31. (TASZSZ) A Német Demokratikus Köztársaságban lévő Rostock kikötőjébe érkezett a «Báthory» lengyel gőzhajó, amely «békeutat» tesz a Balti-tengeren. A hajó fedélzetén 800 svéd, dán, norvég és finn békeharcos utazik.A hajó megérkezése alkalmából Rostockban békegyűlést tartottak. A város lakossága melegen üdvözölte a vendégeket. 3 A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének ülése A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége 1954 augusztus 31-én ülést tartott, amelyen Apró Antal elvtárs beszámolója alapján megtárgyalta a Hazafias Népfront és a tanácsválasztás előkészítésével kapcsolatos feladatokat. A Központi Vezetőség egyhangúlag jóváhagyta a beszámolóban foglalt politikai irányvonalat a Hazafias Népfront létrehozására és a tanácsválasztások előkészítésére.