Szabad Nép, 1954. december (12. évfolyam, 335-364. szám)
1954-12-01 / 335. szám
SZERDA, 1954 DECEMBER 1 (Folytatás a második oldalról.) is vegyen részt az összeurópai szerződésben és kifejezte készségét, hogy ez érdekelt kormányokkal együtt megvizsgálja a Szovjetunió részvételének kérdését az északatlanti szerződésben, a három nyugati hatalom kormányai új ürügyeket kerestek, hogy elutasítsák az európai kollektív biztonsági rendszer kérdésének együttes megvitatását. A szovjet kormány kilenc hónappal ezelőtt a berlini értekezleten előterjesztette javaslatát az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésére. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányai nem togadták el ezt a javaslatot. Július 24-én, vagyis négy hónappal ezelőtt a szovjet kormány javasolta, hívjanak össze általános európai értekezletet ebben a kérdésben, azután pedig javasolta, hogy ezt a kérdést vitassák meg előzetesen egy négyhatalmi értekezleten. A három nyugati hatalom azonban ezeket a szovjet javaslatokat sem fogadta el. Mivel közben kiderült, hogy fokozott intézkedéseket tesznek az európai kollektív biztonság alapelvei ellen irányuló párizsi egyezmények ratifikáltatására, a szovjet kormány Lengyelország és Csehszlovákia kormányaival folytatott megfelelő tanácskozás után javasolta, hogy hívjanak össze november 29-re általános európai értekezletet az európai kollektív biztonság kérdésében. Ma már tudjuk, hogy az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányai ezt a javaslatot sem fogadták el. Ilyenformán ez év folyamán a szovjet kormány háromszor javasolta az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányainak, vitassák meg együttesen az európai kollektív biztonság égető és rendkívül megérett kérdését, de ezek a javaslatok egy alkalommal sem találtak támogatásra az említett kormányoknál. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányai nem szánták rá magukat, hogy egyenesen elutasítsák az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésére vonatkozó javaslatot. Ennek nyilván az a magyarázata, hogy az említett kormányok kénytelenek számolni azzal, hogy az európai népek körében fokozódik a törekvés az európai béke és biztonság megszilárdítására. Az említett kormányok azonban mindent elkövetnek, hogy megakadályozzák az európai kollektív biztonság megszervezését. Meg kell állapítani, hogy ezek a kormányok nemcsak az elől térnek ki, hogy megvitassák az európai kollektív biztonságra vonatkozó összeurópai szerződés szovjet tervezetét, hanem e kérdésben nem terjesztenek elő semmiféle javaslatot sem. Ez nem véletlen. E kormányok jelenlegi tervei a párizsi egyezményekben tükröződnek, amelyeknek nem az európai kollektív biztonság és béke biztosítása a célja, hanem olyan katonai csoportok létrehozása — belevonva e csoportokba a felfegyverzett Nyugat- Németországot is , amelyek Európában a háborús veszély növekedésére és a nemzetközi feszültség újabb fokozódására vezetnek. Mindenki tudja, hogy Európában már néhány év óta fennáll az agresszív északatlanti tömb katonai szervezete. Ennek a szervezetnek megvan a maga katonai vezérkara, amely kidolgozza egy új európai háború terveit, nagy számban létesít légi és tengeri támaszpontokat a Szovjetunió és a népi demokratikus országok határai közelében. Ennek az agresszív csoportosulásnakmegvan a főparancsnoka is, egy amerikai tábornok személyében, aki időnként abban tetszeleg, hogy dicsekvő, harcias beszédeket mond. A párizsi egyezmények további és különösen veszélyes szakaszt jelentenek egy új európai háború előkészítésében. A Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Románia, Bulgária, Albánia és a Német Demokratikus Köztársaság, amelyek ezen az értekezleten képviselve vannak, tudják, hogy a nyugati imperialista hatalmakjelenlegi tervei nemcsak különleges éberséget tesznek szükségessé, hanem gyakorlati lépéseket is megkövetelnek biztonságunk biztosítására. Tudja meg ezt Európa — és nemcsak Európa — többi népe is. Értekezletünkön jelen van a Kínai Népköztársaság képviselője is, mert a Kínai Népköztársaság részvétele a fontos nemzetközi problémák megoldásában egybevág a békeszerető népek érdekeivel. Az európai országok és a Kínai Népköztársaság baráti együttműködésének fejlődése elősegíti Európa és az egész világ békéjének megszilárdulását. Minthogy a párizsi egyezmények ratifikálását és végrehajtását már a legközelebbi időre előkészítik, a békeszerető európai népek nem szorítkozhatnak azokra az intézkedésekre, amelyeket ezideig tettek védelmük biztosítására. Ez elsősorban azokra az államokra vonatkozik, amelyek ezen az értekezleten képviselve vannak. De természetesen vonatkozik ez a Moszkva, november 30. (TASZSZ) Az Egyesült Államok, Franciaország és Anglia moszkvai nagykövetsége november 29-én postán megküldte a Szovjetunió külügyminisztériumának az említett országok kormányának válaszjegyzékeit a szovjet kormány ez év október 23-i és november 13-i jegyzékére. Ezekben az azonos tartalmú jegyzékekben az Amerikai Egyesült Államok, Franciaország és Anglia kormánya kijelenti, eltökélte, hogy «minél előbb érvénybe lépteti a párizsi egyezményeket». Az Egyesült Államok kormánya, továbbá Franciaország és Anglia kormánya hangoztatja, hogy azt kívánja, «oldják meg a vitás kérdéseket az összes részvevők lényeges érdekeit kölcsönösen tiszteletben tartó szellemben lebonyolított tárgyalások útján». Ugyanakkor azonban kijelenti, hogy véleményük szerint most nincs meg a «szükséges alap sem a Németország, illetőleg Ausztria, sem pedig az európai biztonság többi altöbbi békeszerető államra is, amely nem akar segítőtárs vagy cinkostárs lenni egy új európai háború előkészítésében és kirobbantásában. Biztonságuk tartós biztosítása érdekében a békeszerető európai államoknak össze kell fogniuk ét jelentősen meg kell erősíteniük erőiket a párizsi egyezmények ratifikálásának, végrehajtásának esetére. Ennek érdekében kellőképpen elő kell készíteni olyan, a védelmi képesség fokozását célzó intézkedések végrehajtását, amelyek megfelelnek a mai helyzetnek. Ez megköveteli, hogy a jelenlegi értekezleten részvevő államok együttes intézkedéseket tegyenek fegyveres erőiknek és ezek parancsnokságának megszervezése terén, valamint más intézkedéseket, hogy biztosan megvédjuk népeink békés munkáját, biztosítsuk határaink sérthetetlenségét és védelmét egy esetleges agresszióval szemben. A szovjet kormányt az a mély meggyőződés hatja át, hogy a jelen értekezleten képviselt államok egyöntetűen arra törekszenek, hogy elősegítsék az európai béke és kollektív biztonság megszilárdítását minden állam számára, társadalmi és államrendjére való tekintet nélkül. A békeszerető államoknak azonban számolniuk kell azzal, hogy egyes nyugati államok agresszív körei az európai kollektív biztonsági rendszer meghiúsítására törekszenek. Az utóbbi időben e körök részéről fokozódtak a kísérletek olyan katonai csoportosulások megteremtésére, amelyek veszélyesek a béke ügyére nézve. Odáig mentek, hogy fő katonai támaszukká a segítségükkel feltámasztandó német militarizmust igyekeznek tenni. Ezzel kapcsolatban nem hagyhatjuk figyelmen kívül és nem becsülhetjük le azt a tényt, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása újabb komoly intézkedéseket tenne szükségessé a békeszerető államok kellő védelmi képességének biztosítására, az európai béke fenntartására és megszilárdítására. A párizsi egyezmények, amelyeket egyes nyugati hatalmak kormányai nagysietre összecsaptak, nem találhatnak tényleges támogatásra a népek körében, mert ezek az egyezmények a népek érdekei ellen, és elsősorban a béke ellen irányulnak. Ezekben az egyezményekben kifejezésre jutnak a három nyugati hatalom agresszív tervei és katonapolitikai kombinációi, amelyekkel olyan behatóan foglalkoztak a nemrégiben megtartott londoni és párizsi értekezleten. A harc ezek ellen az egyezmények ellen csak most van kibontakozóban. Ami a mi javaslatainkat illeti, e javaslatok célja az európai béke és kollektív biztonság biztosítása, a német militarizmus feltámasztására irányuló és a békét veszélyeztető terviekkel szemben e javaslatok arra irányulnak, hogy nemzetközi megegyezés jöjjön létre a német kérdésben mind az egyetemes békének, mind pedig magának a német népnek érdekében. Ezek a javaslatok egyre nagyobb támogatásra találnak Európa és az egész világ népei körében. Az európai országok jelenlegi értekezlete szemléltetően bizonyítja ezt. Ez az értekezlet egyúttal kétségtelenül fontos szakasz lesz az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtésének útján, annak a rendszernek, amely, miután Európa és az egész világ népei támogatják, elsőrendű jelentőséggel bír egy új világháború megakadályozása szempontjából. A Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia, a Német Demokratikus Köztársaság, Magyarország, Románia, Bulgária és Albánia népei, valamint a velünk barátságban álló többi ország biztosan néz a jövő elé. Az itt képviselt országok politikájának és gyakorlati intézkedéseinek egy közös célja van: hiánytalanul szolgálni a nép, a dolgozók érdekeit. Ez azt jelenti, hogy nekünk állandóan elő kell segítenünk a békének és a népek barátságának megszilárdítását, népeink állandó gazdasági és kulturális fellendülésére kell törekednünk, ami a dolgozók életszínvonalának egyre nagyobb emelkedését biztosítja a szocializmus országaiban. A szocialista államok bel- és külpolitikája egyaránt a népek megingathatatlan támogatásán nyugszik. A jelenlegi moszkvai értekezlet olyan kérdésekkel foglalkozik, amelyek nemcsak az európai népek, hanem az egyetemes béke biztosítása szempontjából is óriási jelentőséggel bírnak. A szovjet kormány kifejezi azt a meggyőződését, hogy az európai országoknak az európai béke és biztonság biztosítását célzó moszkvai értekezlete becsülettel megbirkózik majd azokkal a feladatokkal, amelyek a népeknek az európai béke és biztonság megszilárdítása érdekében való további összekovácsolása érdekében állnak előtte. Ez az értekezlet ugyanakkor elősegíti a világ békeszerető erőinek további és még hatalmasabb összekovácsolását is.ldalára vonatkozó sikeres tanácskozásra» . A válaszjegyzékek befejezésül rámutatnak, hogy az említett három hatalom kormánya lehetségesnek tartja, hogy az ilyen alap megteremtése után megtartsák a négy külügyminiszter tanácskozását,amint kitűnik, hogy reális perspektíva nyílik megoldásokra, továbbá akkor, ha a megfelelő országok már ratifikálták a párizsi egyezményeket». Ami az európai országoknak kollektív biztonsági rendszer megteremtése kérdésében folytatandó tanácskozását illeti, a három hatalom kormányai a jegyzékekben hangoztatják, hogy véleményük szerint lehetséges «az európai és egyéb érdekelt hatalmak szélesebbkörű tanácskozása» is. De ebben az esetben is azzal a fenntartással élnek, hogy az ilyen tanácskozás csak a négy külügyminiszter tanácskozása után is csak akkor tartható meg, ha «hasznosnak bizonyul.» Moszkva, november 30. (TASZSZ) A moszkvai értekezlet november 29-i ülésén J. Cyrankiewicz beszédet mondott. Az alábbiakban közöljük a beszédet: Tisztelt elvtársak! A Lengyel Népköztársaság kormányának küldöttsége azért jött el az európai országok értekezletére, hogy más érdekelt országokkal együtt megvitassa az európai béke és biztonság biztosítására irányuló intézkedéseket azzal az új helyzettel kapcsolatban, amely az agresszív új hitlerista Wehrmacht feltámasztására minden eszközzel törekvő nyugati hatalmak kormányainak összeesküvése következtében alakult ki. Az új hitlerista Wehrmacht feltámasztása, Nyugat-Németország remilitarizálása a párizsi egyezmények ratifikálása alapján, közvetlenül fenyegeti Lengyelország biztonságát, veszélyezteti a lengyel népet, fenyegeti a béke ügyét. E veszély láttán sem a lengyel nép, sem Lengyelország kormánya nem maradhat közömbös, hanem ellenkezőleg, meg kell tennie minden intézkedést, hogy minden erővel és elszántsággal szembeszálljon ezzel a veszéllyel. A szovjet kormánynak az e kérdéssel kapcsolatos értekezlet összehívására irányuló kezdeményezése kezdettől fogva megfelelt a lengyel kormány ama kívánságának, hogy más országokkal együtt megvitassa az európai biztonsággal kapcsolatos kérdéseket. Amióta a militarizmus és a militaristák véglegesen felülkerekedtek a német államban, Európa lényegében állandó riadalomban élt. A Franciaország ellen 1870—1871-ben intézett német agresszió csak előjátéka volt a politikai nyomás, az agresszív intézkedések és fegyveres támadások további aktusainak, amelyeket a német militaristák Európában elkövettek. Háromnegyed évszázad alatt három nagy agresszív háború — közülük kettő világkonfliktussá vált és soktíz milió emberáldozatba és lenhatatlan pusztulásba került az emberiségnek — ez elég súlyos bizonyítéka annak a veszélynek, amelyet a német militarizmus jelent Európára, a békére, a civilizációra, és a világ kultúrájára. Egyébként a német militarizmus sohasem titkolta célját, és durva nyíltsággal fogalmazta meg törekvéseit. Tucatjával lehetne itt idézni felelős német politikusok és katonák nyilatkozatait, akik arcátlanul kihívták a világot. íme, von Moltke tábornagynak, a német militarizmus fejének, a német imperialista szoldateszka, egyik szervezőjének szavai: «Az örök béke álom, méghozzá egyáltalában nem szép álom. A háborít az isteni rend láncszeme a földön». Ez már nem egyszerűen fegyvercsörtetés, hanem kísérlet az emberiség elleni legnagyobb bűn, az agresszív háború filozófiai megalapozására, kísérlet isteni rendelés rangjára emelni ezt a bűnt. Ez a filozófia a német militaristák hitvallása Moltkétól máig. Az egyszerű európai emberek már régen felismerték ezt az igazságot a német militarizmusról. Ehhez nem is kellett tanulmányozniuk Moltke vagy Hitler műveit. Nézeteik hívei 70 év alatt háromszor igyekeztek szemléltető leckét adni Európa népeinek. Ezt nem felejtették el és nem is felejthették el az egyszerű emberek a Németországgal szomszédos országokban. A második világháború szörnyű évei után megmaradtak azok a szavak, amelyeknek csupán kiejtése is mindmáig borzongással tölt el minden becsületes lengyelt, franciát, oroszt, csehet, szlovákot, jugoszlávot, angolt, mindenkit, aki maga érezte a háború borzalmait. Oswiecim, Lidice, Oradour, a gettó földdel egyenlővé tett kerületei, az elpusztított Varsó, Sztálingrád, Coventry és soksok más város emlékeztet azokra a borzalmakra, amelyeknek nagyságát nem csökkentheti a nyugati diplomaták semilyen ravasz szofisztikája, amellyel most indokolni akarják azokat az új terveket, amelyek szerint fel akarják fegyverezni azokat, akik von Moltke Hitler tapasztalataival gazdagított hitvallását tanítják. Számunkra, lengyelek számára, akiknek a hazája a második világháború első csatamezője volt, nincs olyan érv, amely bármenynyire is meggyőzhet arról, hogy fel lehet fegyverezni a német militaristákat anélkül, hogy ne fenyegetne az a veszély, hogy országunk és Európa összes többi országa új katasztrófába zuhan. Hiszen Hitler Adolf éppen az országunk elleni támadás előtt adta ki azt a parancsot, amelyhez hasonlót nem találhatunk az emberiség egész történetében. *Lengyelország megsemmisítése — ez a legközelebbi tél... Adok nektek propagandisztikus ürügyet a háború megkezdésére. Ne nyugtalanítson benneteket, gaznak hangzik-e vagy nem. Legyetek kíméletlenek és kegyetlenek. Az igazság annak az oldalán áll, aki erősebb. Cselekedjetek a legnagyobb kegyetlenséggel. Lengyelország teljes megsemmisítése — ez katonai célunk». És amíg a nyugati államok «garanciái" papíron maradtak, a hitlerista háborús bűnösök Hitler parancsait teljesítve, a lengyel nép vérében fürödtek. Ezt a parancsot pontosan végrehajtották. Hat év alatt hatmillió halottal, az ország, városaink és falvaink pusztulásával fizettünk érte. Vájjon ki engedheti meg ilyen helyzet megismétlődésének lehetőségét? Ami a lengyel népet illeti, elveti ezt a lehetőséget. Érdemes Csehszlovákia példáját is említeni, amelyet az aljas müncheni egyezmény következtében még a háború formális megkezdése előtt átengedtek • hitleristák A lengyel kormány nagy jelentőséget tulajdonít ennek a tanácskozásnak és kész részt venni olyan megegyezésen alapuló határozatok elfogadásában, amelyek szükségesek, hogy az új helyzetben biztosítsuk a békeszerető államok közös biztonságát , ezzel Lengyelország és határainál biztonságát, a lengyel nép biztonságát. A lengyel nép határozott álláspontját teljesen támogatják más államok, amelyek velünk együtt sajá történelmi tapasztalataik és az a német hitlerista hadsereget feltámasztó amerikai imperialisták agreszszív terveinek közös reális értékelési alapján kifejezésre juttatják megingathatatlan szándékukat, hogy útjá állják annak a veszélynek, amelyet a német hadsereg jelent, amely kétségtelenül fenyegeti mind Lengyelországot, mind az összes európai népeke és természetesen nemcsak az európaiakat. A lengyel nép az agresszív Németország remilitarizálásának veszélyét teljesen felismerve, gyűlések és tüntetések ezrein a leghatározottabban kifejezi álláspontját e kérdésben A lengyel nép akaratát fejezi ki a lengyel kormányküldöttség részvétele ezen az értekezleten és az a támogatás, amelyben e küldöttség a Szovjetuniónak Molotov külügyminiszter felszólalásában kifejezett álláspontját részesíti. A német militarizmus nem először fenyegeti Európa népeit és nem először okoz nekik mérhetetlen szenve marcangolásának, amely minden borzalmát átélte annak, hogy fokozatosan darabokat vágtak le eleven testéből, míg végül Hitler azt is elvette, ami megmaradt belőle, megsértve a nyugati államférfiaknak Münchenben adott legünnepélyesebb ígéreteit. Hiszen Nagy-Britannia miniszterelnökének is, aki aláírta ezt a szerződést, 1939 március 15 után mentegetőznie kellett a közvélemény előtt, kénytelen volt kijelenteni, hogy — amint mondotta — megcsalták. El lehet-e felejteni a történelemnek ezt a leckéjét, amely világosan mutatja a német militarizmus ígéreteinek értékét? Vájjon nem érthető-e, hogy a Szovjetunióban, amely saját vállán viselte a hitlerista hódító háborúk fő terhét, a remiliarizálás szó dühöt és felháborodást kelt, hogy az embereknek ökölbe szorul a kezük? Hiszen nekik, a szovjet embereknek meg kellett járniuk Európát a Kaukázustól Berlinig, hogy pusztító csapást mérjenek a német militarizmusra. Vagy nézzük Franciaország történelmét. Három támadás hét évtized alatt. Párizst kétszer teperték a győztes lábai elé, kétszer taposta a Wehrmacht csizmája. És minden támadás rengeteg halottba, a francia ifjúság egész nemzedékeinek vérébe került. A francia politikusok a két világháború között a francia nép számára pusztító lépést tettek, amelynek következményei villámgyorsan éltek meg: véres és kegyetlen, a francia nemzeti büszkeséget példátlanul megalázó és sértő következmények voltak ezek a megszállás és a vichyi rendszer éveiben. Mindennek ellenére Franciaországban akadtak olyan politikusok, akik készek a német militarizmus gonosz erőinek feltámasztásáért síkraszállni. Hasonlót élt át Belgium is, amely kétszer vált a német militaristák támadásának áldozatául, noha a német militaristák nem sokkal előbb megesküdtek, hogy tiszteletben tartják semlegességét. Olaszország is saját tapasztalataiból ismerte meg a német militarizmussal valószövetség"árát, amely szövetségből saját szövetségese által vérbe borítottan és elpusztítottan került ki. Keserű és kegyetlen azoknak az európai népeknek a tapasztalata, amelyek áldozatul estek a német militarizmusnak. A lengyel nép és a többi békeszerető népek le tudták vonni a kellő következtetéseket ebből a tapasztalatból: a világ túl szűk ahhoz, hogy egymás mellett éljenek a szabad népek és a német militarizmus. Egyes nyugati politikusok, akik ismét a történelem színpadára akarják hozni a német militarizmust, nem akarnak ilyen, minden nép számára érthető következtetésekre jutni. Ez a londoni és párizsi megállapodások értelme. Semmi sem takarhatja el ezt az igazságot. Nyugat-Németországban ismét hallatják hangjukat azok az erők, amelyek Moltketől Hitlerig megszabták a német militarizmus politikáját. Ezek az erők, amelyekre Churchill nemcsak a két világháború között próbált támaszkodni, hanem amint most saját beismeréseiből ismeretessé vált, ezeket az erőket tartotta szem előtt szovjet szövetségeseivel kapcsolatos hitszegő terveiben, amikor a hitlerizmus elleni háború lángja még magasan lobogott. Minden gondolkozó, az elmúlt évszázad történetét ismerő politikusnak meg kell értenie — függetlenül attól, beismeri ezt, vagy sem — hogy a német militarizmus szabadon engedett erőit már senki sem tudja megfékezni, még az sem, aki ezt a helyzetet létrehozta. Közismert dolog, hogy a német militarizmus, amelyet az angol-amerikai és francia imperialista körök a két háború közötti huszonöt év alatt a keleti hadjáratra irányuló előkészületeiben támogattak, rövidesen a háború megkezdése után a nyugati államok területére is átdobta a háború tüzét. A német militaristák szeretik maguk meghatározni a csapás irányát, amint erről már meggyőződhettek azok, akik támogatták őket. Hiszen a londoni és párizsi tanácskozáson annyit ismételt «biztosítékok* és «ellenőrzés* szavak a legjobban bizonyítják, hogy a nyugat-európai politikusaiknak nem tiszta a lelkiismeretük. A német militarizmus valóban szörnyű szövetséges, hiszen partnerei szükségesnek tartanak mindenféle elővigyázatossági intézkedést és «biztosítékot» éppen vele szemben. Teljesen érthető, hogy mindez a lárma az «ellenőrzés» és «biztosítékoké körül mindenekelőtt arra szolgál, hogy elvakítsák, pontosabban félrevezessék a közvéleményt, amelyet a legnagyobb mértékben nyugtalanít a német militarizmus újjáéledésének veszélye. A nyugat-európai militaristák mögött az amerikai imperializmus agresszív körei állnak. Ezeknek nincs semmi aggályuk vagy fenntartásuk a nyugatnémet militaristák terveivel szemben. Az agresszív amerikai körök számára, amelyek csak ürügyet keresnek új nemzetközi kalandok kirobbantására, az új Wehrmacht felbecsülhetetlen szövetséges, mert ennek a szövetségnek «morzsányi lelkiismerete» sincs és kész mindenre. Az Egyesült Államok agresszív köreinek ezért van szükségük Nyugat- Németország felfegyverzésére, hogy a német militaristákkal hajtassák végre háborús terveiket. Ezt a tényt nem leplezik el az amerikai politika vezetőinek azok a kísérletei, hogy magukat az állítólag veszélyeztetett nyugat-európai országok védelmezőinek tüntessék fel. Ezeket az országokat kétségtelenül veszély fenyegeti, de kizárólag és egyedül az amerikai háborús tervek fenyegetik őket, amelyek szerint egész Európának új harcmezővé kell válnia. Az amerikai imperialista körök számára az új Wehrmacht nemcsak agresszív terveik eszköze, de Európa zsandárja is. Éppen ez az az erő, amely szívesen vállalkozik a „rend fenntartására a nyugat-európai országokban, ahol a népek olyan erősen tiltakoznak az agresszió és a háború, az atom, és a hidrogénbomba, a német militarizmus ellen, követelve a békés együttélést, a nemzetközi feszültség enyhülését, a tömegpusztító fegyverek betiltását, a leszerelést és a békét. Az imperialista körök súlyos vereséget szenvedtek, amikor a francia közvélemény csapást mért az európai hadseregre és kivívta az indokínai fegyverszünet megkötését. Az imperialista körök meg akarják semmisíteni az európai népek szuvereniitását, amely akadályozza terveik megvalósítását. A nyugat-németországi megszállás fenntartása, a párizsi egyezményeknek azok a külön cikkelyei, amelyek lehetővé teszik a beavatkozást Nyugat-Németország belügyeibe, a nyugatnémet gazdaság kulcspozícióinak elfoglalása, mindez arra irányul, hogy Németország nyugati része teljesen az Egyesült Államoktól függjön és az amerikai imperializmus politikájának eszközévé váljon. Ez arra szolgál, hogy növelje a Franciaországra és más nyugat-európai országokra nehezedő amerikai nyomást és ezzel az AmeriNyugat-Németország újrafelfegyverzése halálos veszélyt jelent a német nép számára is. A német nemzet ma a kettéosztás tragédiáját sínyli. A militarizmus és agreszszió erői most új sorompót emelnek a szövetségi köztársaság és a demokratikus köztársaság határa mentén: az újrafegyverkezés sorompóját. A német nép egyik része a Német Demokratikus Köztársaságban most először élhet igazán békés életet, a porosz katonaság csizmái nélkül és anélkül,, hogy kénytelen volna hajbókolni minden őrmester előtt. Menynyire más lehetőségeket tártak Adenauer kancellár német népe elé az úgynevezett «Trauertag» alkalmával! Lássuk csak: «A német nép ma kegyelettel adózik annak a 7 millió embernek az emléke előtt, akiket a második világháborúban megöltek és annak a kétmilliónak az emléke előtt, akik az első világháborúban vesztették életüket. Sokan közülük idegen földben nyugoszak. 53 országban vannak német sírok. Amint tudjuk, a második világháborúiban három és félszer annyi német halt meg, mint az első világháborúban. De mennyi hal majd meg egy harmadik világháborúban, ha az amerikai és német imperialistáknak sikerül azt kirobbantani? És milyen célért? Azért, hogy ismét német sírokat ássanak több mint 50 idegen országban? Hogyan kerültek ezek a sírok oda? Mi hajtotta a német katonákat abba az 53 országba? A német militaristák telhetetlen hatalmi és uralmi vágya, amely kinyújtotta fosztogató kezét más népek földje, más népek vagyona, élete és munkája után. Megismétlődjék-e még egyszer a német nemzet tragédiája, azé a nemzeté, amelynek bait másfél, évszázaddal ezelőtt fejenként három tallérért adták el az angol gyarmatosítóknak, hogy segítsenek nekik leverni Washington, Lafayette és Kosciuszko katonáit? Amerika urai, akik méltatlanokká váltak Washington nevéhez, ma ismét német katonákat akarnak megvásárolni! Németország újrafelfegyverzése azt jelenti, hogy a nyugatnémet politikusok és tábornokok amerikai védnökeikkel együtt még nagyobb «gyásznapot» akarnak előkészíteni a német nemzet számára, mint az volt, amelyet legutóbb ültek meg. És azt jelenti, hogy Németország kettéosztásának megszilárdítását készünk elő. Nyugat-Németország népe, amely egészen a legutóbbi időkig egyáltalán nem vette figyelembe a Német Demokratikus Köztársaság vagy a béketábor országai felől felhangzó figyelmeztetést, ma már kezdi megérteni ezt a tényt. A német szociáldemokrata vezetők legutóbbi nyilatkozatai arról tanúskodnak, hogy növekszik a tömegek nyomása és ellenállása Nyugat-Németország remilitarizálásával szemben, amikai Egyesült Államoknak korlátlan ellenőrzést biztosítson egész Nyugat- Európa felett. Az agresszív amerikai körök arra számítanak, hogy a bonni Wehrmacht az ő érdekeikért fog cselekedni és elfojthatja a nyugat-európai népeknek az agresszorokat fenyegető elégedetlenségét. Az amerikai politikusok minden eszközzel támogatják bonni cinkosaikat. Még látszatra sem gondoskodnak semilyen ellenőrzésről, semilyen biztosítékról. Csak azért nem tiltakoznak ellenük, mert meggyőződésük, hogy beszélni kell ezekről a biztosítékokról, hogy félrevezessék a közvéleményt, és mert meggyőződésük, hogy ezek a biztosítékok nem reálisak. Az amerikai politikusok, a nyugati tömb fő partnerei tudják, hogy a nyugatnémet militarizmussal együtt mindig megsemmisíthetnek minden ellenőrzést. Egyébként mit is érnek ezek a biztosítékok? Lényegében arra az ígéretre korlátozódnak, amelyet az angol kormány adott a francia kormánynak, hogy négy brit hadosztályt hagynak az európai szárazföldön. Nekünk, lengyeleknek, amint itt Molotov elvtárs megemlítette, már van bizonyos tapasztalatunk a háború előtti időkből a brit biztosítékokról, amikor szembe kellett szállnunk a német militarizmussal. Ezek a biztosítékok minden jelentőség nélkülieknek bizonyultak. A lengyel nép és a lengyel katona teljesen egyedül harcolt. Egyébként a messzibbre látó angol politikusoknak, például Lloyd George volt miniszterelnöknek, még akkor sem volt semmiféle illúziója aziránt, hogy az ilyen biztosítékok csak fikciók. Miről beszélnek Franciaország 1939—1940. évi tapasztalatai? Akkor is négy angol hadosztály állt francia területen. Kell-e említeni, hogy ez a négy angol hadosztály nem mentette meg Franciaországot a katasztrófától, sőt önmagát megmenteni is csak kettő tudta. Mit lehet mondani olyan biztosítékok és ellenőrzések értékéről, amelyek már a múltban is teljesen hatástalanoknak bizonyultak, ma, amikor fokozott fenyegetést jelent az, hogy a német militaristák atomfegyverekkel rendelkeznek? Anthony Eden angol külügyminiszter ma mégis azt állítja, hogy hála az angol biztosítékoknak és az ellenőrzés rendszerének, a párizsi egyezmények megvédelmezik Nyugat-Európát a korlátlan német fegyverkezés veszélyétől. Érdemes megemlékezni arról, hogy 21 évvel ezelőtt, amikor Hitler hatalomra jutott, John Simon akkori angol külügyminiszter a német fegyverkezés miatt megriadt közvéleményt hasonló módon próbálta megnyugtatni a német fegyverkezés ellenőrzéséről hozott — mint utóbb kiderült a papiros-záradékok szólamaival, véget vetne Németország újraegyesítése lehetőségeinek. Ékesszólóan beszélnek olyan burzsoá politikusok nyilatkozatai is, mint például Wirth, Brüning, Luther volt kancellárok. És végül elég sokatmondó a bonni koalícióban magában támadt zűrzavar és súrlódás is. Ezzel szemben az olyan német politika, amely a német nemzet és nem az amerikai kormány vagy a német militaristák és revansisták szűk klikkje érdekében folytatott politika lenne, óriási lehetőségeket nyújtana. Ez a politika a megszálló csapatok kivonására, az egyesített és szuverén német állam megteremtésére vezetne. Mentesítené a német népet a megszállási költségek terhe alól és megtakarítaná számára az ú Wehrmacht felállításának, fenntartásának és felfegyverzésének csillagászati méretű kiadásait. A második világháború minden keserves tapasztalata ellenére, a nácizmus és a német militarizmus által nekünk tett mérhetetlen rossz ellenére a lengyel nemzet nem táplált és nem táplál semmiféle bosszúvágyat. A Német Demokratikus Köztársasághoz fűződő kapcsolatait a szuverenitás, a határok, a kölcsönös jogok és nemzeti érdekek elismerésének és tiszteletben tartásának alapelveire tudta helyezni. Lengyelország mögött a Német Demokratikus Köztársasággal folytatott békés és baráti együttélés esztendei állanak. Egyesít bennünket a Német Demokratikus Köztársasággal a béke közös szeretete és a politikai, gazdasági és kulturális együttműködés őszinte vágya. Az Odera és Neisse igazságos békehatára a barátság kötelékeivel fűz össze bennünket. Azok a politikusok azonban, akik azt hiszik, hogy a Szovjetunióval és a béketábor országaival az erő helyzetéből lehet tárgyalni, javíthatatlan fantaszták, akik semmit, sem tanultak a történelemből. A jelenleg 100 milliós hatalmas béketábor, amely két kontinensen terül el és amelyet a béke akarata hat át, állandóan kész tárgyalni minden állammal a béke megszilárdítása céljából, hirdeti és megvalósítja minden állam berendezésétől független együttélésének jelszavát. De a nyugati hatalmak agreszszív köreinek világosan számot kell adniok maguknak arról, hogy az, aki erőpolitikát folytat, szembe fog kerülni a béketábornak és népeinek erejével. Ezeket a népeket az a szilárd elhatározás tölti el, hogy új összehangolási formákat találjanak fegyveres erőik megszervezésében, és Lengyelország nem egyszer kifejezte azt a vágyát, hogy jószomszédi viszonyban álljon egész Németországgal. Kifejeztük ezt az álláspontunkat már a német kérdés rendezéséről szóló első nyilatkozatunkban a külügyminiszterhelyettesek 1947-ben megtartott londoni értekezletén. Békét és barátságot, gazdasági és kulturális kapcsolatokat kívántunk és kívánunk egész Németországgal, egy békés Németországgal, amely mentes a német militarizmustól. A kérdés az, hogyan érjük el ezt a német nép és összes közeli szomszédai, valamint a többi európai ország érdekében. Úgy vélem, hogy ennek az útját megmutatta a Szovjetunió a berlini értekezleten és több diplomáciai jegyzékben, amelyet a legutóbbi hónapokban intézett a nyugati hatalmakhoz, beleértve az ez év október 23-i jegyzéket. Nem kell emlékeztetnem itt arra, amit mindenki jól tud. Van egy világosan kijelölt út, amely Németország egyesítéséhez vezet, de van az ellenkező irányba vezető út is, a párizsi egyezmények ratifikálásán keresztül. Ez az út hallatlanul veszélyes következményekre vezet. Először is, Németország megosztásának fennmaradását jelenti. Németország megosztásának fennmaradása az európai nemzetközi helyzet kiéleződésére, következésképpen a háborús veszély növelésére vezet. Másodszor, a párizsi egyezmények ratifikálása új háborús államcsoportosulás alakítását jelenti más európai országok, köztük Lengyelország ellen. Ily módon ez Európa megoszlására vezet. Ha a felfegyverzett Nyugat-Németországot bevonják a nyugati országok katonai csoportosulásába oly módon, hogy felveszik aNyugateurópai Unióva és az Atlanti Szövetségbe, ez komolyan fokozza ezeknek az egyezményeknek az agresszív jellegét. Ez a második útnak, Nyugat-Németország remilitarizálása útjának politikai értelme és következménye. Határozottan ki kell ezt jelenteni egész Európa előtt, hogy kizárjunk minden kétséget vagy illúziót. Épp ezt tesszük most értekezletünkön, amikor világosan kijelentjük: amíg nem ratifikálják a Nyugat-Németország remilitarizálásáról szóló egyezményeket, minden út nyitva áll a német kérdésnek a hatalmak megállapodása útján Németország részvételével történő békés rendezése előtt, és ezek az utak Németország demokratikus és békés egyesítésére vezethetnek. A Nyugat-Németország remilitarizálásáról szóló egyezmények ratifikálásátólkezdve ezek az utak elzáródnak. Közismert dolog, hogy ki a felelős a kialakult helyzetért. Ezt annál nagyobb határozottsággal és világossággal meg kell mondani, mert a nyugati politikusok között az a meggyőződés uralkodik, vagy legalább is kísérletek történnek olyan meggyőződés sugalmazására, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása alkalmas kezdete a tárgyalásoknak nemcsak a német, de más kérdésekről is. Ez a tétel alapjában hibás. Azok terjesztik, akik félnek a közvélemény reakciójától, tudván, hogy a közvélemény egyre erőteljesebben követeli a tárgyalásokat a német kerelés és a többi nemzetközi probléma rendezésére. Ily módon akarják félrevezetni a közvéleményt. Ez az amerikai, angol és francia politika vezetőinek álláspontja, nem is szólva Adenauerról. Ezt az álláspontot ismét kifejtette Eisenhower elnök washingtoni sajtóértekezletén, válaszolva Mendes-France miniszterelnök javaslatára, hogy a jövő évben rendezzék meg a négy hatalom találkozóját. Eisenhower elnök már felszólalása elején kijelentette, hogy e találkozó megvalósításának egyik feltétele a párizsi egyezmények előzetes ratifikálása. Ugyanezt jelentette ki Franciaország és Anglia miniszterelnöke. Ezeknek a nyilatkozatoknak az alapját az az ismert tétel képezi, hogy az úgynevezett erő helyzetéből kell tárgyalni. Mindenekelőtt néhány szót arról, hogy kinek használ ez az erőpolitika. A jelenlegi körülmények között Nyugat-Németország felfegyverzése jelentős változást okoz a nyugati államok erőviszonyaiban Franciaország és Nagy-Britannia kárára, amelyek mellett váratlanul megerősödik a felfegyverzett és egyre gyorsabb ütemben fegyverkező partner. E partner helyzete Washingtonnal való szoros kapcsolata miatt a többi nyugati hatalom között egyre erősebb lesz, ily módon azonban Washington—Bonn kettőse valóban az eddiginél erősebb helyzetbe juthat párizsi és londoni szövetségeseivel szemben, nem is szólva már Brüsszelről, Rómáról és Hágáról, határaik, biztonságuk és függetlenségük védelmére. Egyébként nem nehéz bebizonyítani, hogy az úgynevezett erő helyzetéből való tárgyalások hívei szóakrobatikával foglalkoznak, amelyet mindenki megfejthet. Azt mondják, hogy tárgyalásokra törekednek, hogy a népeknek biztosítsák a békét és a biztonságot és e célból fel akarják támasztani a Wehrmachtot , amely megingatja a békét és megsemmisíti a biztonságot. Azt mondják, hogy rendezni akarják a német kérdést, — ebből a célból fel akarják támasztani a Wehrmachtot, amely lehetetlenné teszi a német kérdés békés rendezését. Az atlanti tömb politikusai, hogy még jobban leplezzék politikai cselszövényeiket, ismét napvilágra hozták a béketábor országai részéről fenyegető állítólagos agresszió meséjét. Ez az imperialista propaganda egyik legügyetlenebb és legabszurdabb koholmánya. (Folytatás a 4. oldalon.) Az Egyesült Államok, Franciaország és Anglia kormányának válasza a szovjet kormány október 23-i és november 13-i jegyzékére A lengyel nép egységbe tömörült és eltökélte: mindent megtesz, hogy megvédelmezze békés munkáját Cyrankiewicz elvtárs beszéde a moszkvai értekezlet november 29-i ülésén A lengyel nép nem felejti el a történelem tanulságait JVijufat-Röntotorsstiff újratdrgyverzése halálos veszélyt jelent a német nép c sántára is Az imperialista propaganda egyik jogügyviltenebb koholmánya SZABAD NÉP