Szabad Nép, 1954. december (12. évfolyam, 335-364. szám)

1954-12-01 / 335. szám

SZERDA, 1954 DECEMBER 1 (Folytatás a második oldalról.) is vegyen részt az összeurópai szer­ződésben és kifejezte készségét, hogy ez érdekelt kormányokkal együtt megvizsgálja a Szovjetunió részvé­telének kérdését az északatlanti szerződésben, a három nyugati ha­talom kormányai új ürügyeket ke­restek, hogy elutasítsák az európai kollektív biztonsági rendszer kérdé­sének együttes megvitatását. A szovjet kormány kilenc hónap­pal ezelőtt a berlini értekezleten elő­terjesztette javaslatát az európai kollektív biztonsági rendszer meg­teremtésére. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányai nem togadták el ezt a javaslatot. Július 24-én, vagyis négy hónappal ezelőtt a szovjet kormány javasolta, hívjanak össze általános európai ér­tekezletet ebben a kérdésben, azután pedig javasolta, hogy ezt a kérdést vi­tassák meg előzetesen egy négyhatal­mi értekezleten. A három nyugati hatalom azonban ezeket a szovjet ja­vaslatokat sem fogadta el. Mivel közben kiderült, hogy foko­zott intézkedéseket tesznek az euró­pai kollektív biztonság alapelvei el­len irányuló párizsi egyezmények ra­­tifikáltatására, a szovjet kormány Lengyelország és Csehszlovákia kor­mányaival folytatott megfelelő tanács­kozás után javasolta, hogy hívjanak össze november 29-re általános euró­pai értekezletet az európai kollektív biztonság kérdésében. Ma már tud­juk, hogy az Egyesült Államok, Ang­lia és Franciaország kormányai ezt a javaslatot sem fogadták el. Ilyenformán ez év folyamán a szovjet kormány háromszor ja­vasolta az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormá­nyainak, vitassák meg együtte­sen az európai kollektív bizton­ság égető és rendkívül megérett kérdését, de ezek a javaslatok egy alkalommal sem találtak tá­mogatásra az említett kormá­nyoknál. Az Egyesült Államok, Anglia és Franciaország kormányai nem szán­ták rá magukat, hogy egyenesen el­utasítsák az európai kollektív biz­tonsági rendszer megteremtésére vo­natkozó javaslatot. Ennek nyilván az a magyarázata, hogy az említett kormányok kénytelenek számolni az­zal, hogy az európai népek körében fokozódik a törekvés az európai béke és biztonság megszilárdítására. Az említett kormányok azonban min­dent elkövetnek, hogy megakadá­lyozzák az európai kollektív bizton­ság megszervezését. Meg kell állapítani, hogy ezek a kormányok nemcsak az elől térnek ki, hogy megvitassák az európai kol­lektív biztonságra vonatkozó össz­európai szerződés szovjet tervezetét, hanem e kérdésben nem terjesztenek elő semmiféle javaslatot sem. Ez nem véletlen. E kormányok jelenlegi ter­vei a párizsi egyezményekben tükrö­ződnek, amelyeknek nem az európai kollektív biztonság és béke biztosí­tása a célja, hanem olyan katonai csoportok létrehozása — belevonva e csoportokba a felfegyverzett Nyugat- Németországot is , amelyek Európá­ban a háborús veszély növekedésére és a nemzetközi feszültség újabb fo­kozódására vezetnek. Mindenki tudja, hogy Európában már néhány év óta fennáll az agres­­­szív északatlanti tömb katonai szer­vezete. Ennek a­ szervezetnek megvan a maga katonai vezérkara, amely ki­dolgozza egy új európai háború ter­veit, nagy számban létesít légi és ten­geri támaszpontokat a Szovjetunió és a népi demokratikus országok ha­tárai közelében. Ennek az agresszív csoportosulásnak­­megvan a főpa­rancsnoka is, egy amerikai tábornok személyében, aki időnként abban tet­szeleg, hogy dicsekvő, harcias beszé­deket mond. A párizsi egyezmények további és különösen veszélyes szakaszt jelentenek egy új európai háború előkészítésében. A Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország, Románia, Bulgá­ria, Albánia és a Német Demo­kratikus Köztársaság, amelyek ezen az értekezleten képviselve vannak, tudják, hogy a nyugati imperialista hatalmak­­jelenlegi tervei nemcsak különleges éber­séget tesznek szükségessé, hanem gyakorlati lépéseket is megköve­telnek biztonságunk biztosításá­ra. Tudja meg ezt Európa — és nemcsak Európa — többi népe is. Értekezletünkön jelen van a Kínai Népköztársaság képviselője is, mert a Kínai Népköztársaság részvétele a fontos nemzetközi problémák megol­dásában egybevág a békeszerető né­pek érdekeivel. Az európai orszá­gok és a Kínai Népköztársaság baráti együttműködésének fejlődése előse­gíti Európa és az egész világ békéjé­nek megszilárdulását. Minthogy a párizsi egyezmények ratifikálását és végrehajtását már a legközelebbi időre előkészítik, a bé­­keszerető európai népek nem szorít­kozhatnak azokra az intézkedésekre, amelyeket ezideig tettek védelmük biztosítására. Ez elsősorban azokra az államokra vonatkozik, amelyek ezen az értekezleten képviselve vannak. De természetesen vonatkozik ez a Moszkva, november 30. (TASZSZ) Az Egyesült Államok, Franciaor­szág és Anglia moszkvai nagykövet­sége november 29-én postán megküld­te a Szovjetunió külügyminisztériu­mának az említett országok kormá­nyának válaszjegyzékeit a szovjet kormány ez év október 23-i és no­vember 13-i jegyzékére. Ezekben az azonos tartalmú jegy­zékekben az Amerikai Egyesült Ál­lamok, Franciaország és Anglia kor­mánya kijelenti, eltökélte, hogy «mi­nél előbb érvénybe lépteti a párizsi egyezményeket». Az Egyesült Államok kormánya, to­vábbá Franciaország és Anglia kor­mánya hangoztatja, hogy azt kíván­ja, «oldják meg a vitás kérdéseket az összes részvevők lényeges érde­keit kölcsönösen tiszteletben tartó szellemben lebonyolított tárgyalások útján». Ugyanakkor azonban kijelen­ti, hogy véleményük szerint most nincs meg a «szükséges alap sem a Németország, illetőleg Ausztria, sem pedig az európai biztonság többi al­többi békeszerető államra is, amely nem akar segítőtárs vagy cinkostárs lenni egy új európai háború előkészí­tésében és kirobbantásában. Biztonságuk tartós biztosítása ér­dekében a békeszerető európai álla­moknak össze kell fogniuk ét jelen­tősen meg kell erősíteniük erőiket a párizsi egyezmények ratifikálásának­­,­ végrehajtásának esetére. Ennek érdekében kellőképpen elő kell készíteni olyan, a védelmi képesség fokozását célzó intézke­dések végrehajtását, amelyek megfelelnek a mai helyzetnek. Ez megköveteli, hogy a jelenlegi ér­tekezleten részvevő államok együttes intézkedéseket tegyenek fegyveres erőiknek és ezek pa­rancsnokságának megszervezése terén, valamint más intézkedése­ket, hogy biztosan megvédjuk népeink békés munkáját, bizto­sítsuk határaink sérthetetlensé­gét és védelmét egy esetleges agresszióval szemben. A szovjet kormányt az a mély meggyőződés hatja át, hogy a jelen értekezleten képviselt államok egy­öntetűen arra törekszenek, hogy elő­segítsék az európai béke és kollek­tív biztonság megszilárdítását min­den állam számára, társadalmi és államrendjére való tekintet nélkül. A békeszerető államoknak azonban számolniuk kell azzal, hogy egyes nyugati államok agresszív körei az európai kollektív biztonsági rend­szer meghiúsítására törekszenek. Az­ utóbbi időben e körök részéről foko­zódtak a kísérletek olyan katonai csoport­osu­lások megteremtésére, amelyek veszélyesek a béke ügyére nézve. Odáig mentek, hogy fő katonai támaszukká a segítségükkel feltá­masztandó német militarizmust igyekeznek tenni. Ezzel kapcsolatban nem hagyhatjuk figyelmen kívül és nem becsülhetjük le azt a tényt, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása újabb komoly intézkedéseket tenne szükségessé a békeszerető államok kellő védelmi képességének biztosí­tására, az európai béke fenntartásá­ra és megszilárdítására. A párizsi egyezmények, amelyeket egyes nyugati hatalmak kormányai nagysietre összecsaptak, nem talál­hatnak tényleges támogatásra a né­pek körében, mert ezek az egyezmé­nyek a népek érdekei ellen, és el­sősorban a béke ellen irányulnak. Ezekben az egyezményekben kife­jezésre jutnak a három nyugati ha­talom agresszív tervei és katona­politikai kombinációi, amelyekkel olyan behatóan foglalkoztak a nem­régiben megtartott londoni és pá­rizsi értekezleten. A harc ezek ellen az egyezmények ellen csak most van kibontakozóban. Ami a mi javaslatainkat illeti, e ja­vaslatok célja az európai béke és kol­lektív biztonság biztosítása, a német militarizmus feltámasztására irányuló és a békét veszélyeztető terviekkel szemben e javaslatok arra irányulnak, hogy nemzetközi megegyezés jöjjön létre a német kérdésben mind az egyetemes békének, mind pedig ma­gának a német népnek érdekében. Ezek a javaslatok egyre nagyobb tá­mogatásra találnak Európa és az egész világ népei körében. Az európai országok jelenlegi ér­­t­­ekezlete szemléltetően bizonyítja ezt. Ez az értekezlet egyúttal kétség­telenül fontos szakasz lesz az európai kollektív biztonsági rend­szer megteremtésének útján, an­nak a rendszernek, amely, mi­után Európa és az egész világ népei támogatják, elsőrendű je­lentőséggel bír egy új világhá­ború megakadályozása szem­pontjából. A Szovjetunió, Lengyelország, Csehszlovákia, a Német Demokra­tikus Köztársaság, Magyarország, Ro­mánia, Bulgária és Albánia népei, valamint a velünk barátságban álló többi ország biztosan néz a jövő elé. Az itt képviselt országok politiká­jának és gyakorlati intézkedéseinek egy közös célja van: hiánytalanul szolgálni a nép, a dolgozók érdekeit. Ez azt jelenti, hogy nekünk állandóan elő kell segítenünk a békének és a népek barátságának megszilárdítását, népeink állandó gazdasági és kulturá­lis fellendülésére kell törekednünk, ami a dolgozók életszínvonalának egyre nagyobb emelkedését biztosítja a szocializmus országaiban. A szo­cialista államok bel- és külpolitikája egyaránt a népek megingathatatlan támogatásán nyugszik. A jelenlegi moszkvai értekezlet olyan kérdésekkel foglalkozik, ame­lyek nemcsak az európai népek, ha­nem az egyetemes béke biztosítása szempontjából is óriási jelentőséggel bírnak. A szovjet kormány kifejezi azt a meggyőződését, hogy az európai or­szágoknak az európai béke és bizton­ság biztosítását célzó moszkvai érte­kezlete becsülettel megbirkózik majd azokkal a feladatokkal, amelyek a né­peknek az európai béke és biztonság megszilárdítása érdekében való to­vábbi összekovácsolása érdekében állnak előtte. Ez az értekezlet ugyanakkor előse­gíti a világ békeszerető erőinek to­vábbi és még hatalmasabb összeko­vácsolását is.­l­dalára vonatkozó sikeres tanácsko­zásra» . A válaszjegyzékek befejezésül rá­mutatnak, hogy az említett három hatalom kormánya lehetségesnek tartja, hogy az ilyen alap megterem­tése után megtartsák a négy külügy­miniszter tanácskozását,­­amint ki­tűnik, hogy reális perspektíva nyílik megoldásokra, továbbá akkor, ha a megfelelő országok már ratifikálták a párizsi egyezményeket». Ami az európai országoknak kol­lektív biztonsági rendszer megterem­tése kérdésében folytatandó tanács­kozását illeti, a három hatalom kor­mányai a jegyzékekben hangoztatják, hogy véleményük szerint lehetséges «az európai és egyéb érdekelt hatal­mak szélesebb­­körű tanácskozása» is. De ebben az esetben is azzal a fenn­tartással élnek, hogy az ilyen ta­nácskozás csak a négy külügymi­niszter tanácskozása után is csak ak­kor tartható meg, ha «hasznosnak bi­zonyul.» Moszkva, november 30. (TASZSZ) A moszkvai értekezlet november 29-i ülésén J. Cyrankiewicz beszé­det mondot­t. Az alábbiakban közöl­jük a beszédet: Tisztelt elvtársak! A Lengyel Népköztársaság kormá­nyának küldöttsége azért jött el az európai országok értekezletére, hogy más érdekelt országokkal együtt megvitassa az európai béke és biz­tonság biztosítására irányuló intéz­kedéseket azzal az új helyzettel kap­csolatban, amely az agresszív új hit­lerista Wehrmacht feltámasztására minden eszközzel törekvő nyugati ha­talmak kormányainak összeesküvése következtében alakult ki. Az új hitlerista Wehrmacht feltá­masztása, Nyugat-Németország re­­militarizálása a párizsi egyezmények ratifikálása alapján, közvetlenül fe­nyegeti Lengyelország biztonságát, veszélyezteti a lengyel népet, fenye­geti a béke ügyét. E veszély láttán sem a lengyel nép, sem Lengyelország kormá­nya nem maradhat közömbös, hanem ellenkezőleg, meg kell tennie minden intézkedést, hogy minden erővel és elszántsággal szembeszálljon ezzel a veszél­lyel. A szovjet kormánynak az e kérdés­sel kapcsolatos értekezlet összehívá­sára irányuló kezdeményezése kez­dettől fogva megfelelt a lengyel kor­mány ama kívánságának, hogy más országokkal együtt megvitassa az európai biztonsággal kapcsolatos kér­déseket. Amióta a militarizmus és a milita­risták véglegesen felülkerekedtek a német államban, Európa lényegében állandó riadalomban élt. A Francia­­ország ellen 1870—1871-ben intézett német agresszió csak előjátéka volt a politikai nyomás, az agresszív in­tézkedések és fegyveres támadások további aktusainak, amelyeket a né­met militaristák Európában elkövet­tek. Háromnegyed évszázad alatt há­rom nagy agresszív háború — közü­lük kettő világkonfliktussá vált és soktíz­ milió emberáldozatba és len­ha­tatlan pusztulásba került az emberi­ségnek — ez elég súlyos bizonyítéka annak a veszélynek, amelyet a né­met militarizmus jelent Európára, a békére, a civilizációra, és a világ kultúrájára. Egyébként a német mi­litarizmus sohasem titkolta célját, és durva nyíltsággal fogalmazta meg tö­rekvéseit. Tucatjával lehetne itt idéz­ni felelős német politikusok és ka­tonák nyilatkozatait, akik arcátlanul kihívták a világot. íme, von Moltke tábornagynak, a német militarizmus fejének, a német imperialista szolda­­teszka, egyik szervezőjének szavai: «Az örök béke álom, méghozzá egy­általában nem szép álom. A háborít az isteni rend láncszeme a földön». Ez már nem egyszerűen fegyver­­csörtetés, hanem kísérlet az embe­riség elleni legnagyobb bűn, az ag­resszív háború filozófiai megalapo­zására, kísérlet isteni rendelés rang­jára emelni ezt a bűnt. Ez a filo­zófia a német militaristák hitvallása Moltkétól máig. Az egyszerű európai emberek már régen felismerték ezt az igazságot a német militarizmusról. Ehhez nem is kellett tanulmányozniuk Moltke vagy Hitler műveit. Nézeteik hívei 70 év alatt háromszor igyekeztek szemléltető leckét adni Európa né­peinek. Ezt nem felejtették el és nem is felejthették el az egyszerű emberek a Németországgal szomszédos orszá­gokban. A második világháború ször­nyű évei után megmaradtak azok a szavak, amelyeknek csupán kiejtése is mindmáig borzongással tölt el minden becsületes lengyelt, franciát, oroszt, csehet, szlovákot, jugoszlávot, angolt, mindenkit, aki maga érezte a háború borzalmait. Oswiecim, Li­dice, Oradour, a gettó földdel egyen­lővé tett kerületei, az elpusztított Varsó, Sztálingrád, Coventry és sok­sok más város emlékeztet azokra a borzalmakra, amelyeknek nagyságát nem csökkentheti a nyugati diploma­ták semil­yen ravasz szofisztikája, amellyel most indokolni akarják azo­kat az új terveket, amelyek szerint fel akarják fegyverezni azokat, akik von Moltke Hitler tapasztalataival gazdagított hitvallását tanítják. Számunkra, lengyelek számára, akiknek a hazája a második vi­lágháború első csatamezője volt, nincs olyan érv, amely bármeny­nyire is meggyőzhet arról, hogy fel lehet fegyverezni a német mi­litaristákat anélkül, hogy ne fenyegetne az a ve­szély, hogy országunk és Európa összes többi országa új katasztrófába zuhan. Hiszen Hitler Adolf éppen az országunk elleni támadás előtt adta ki azt a parancsot, amelyhez hasonlót nem találhatunk az emberiség egész történetében. *Lengyelország meg­semmisítése — ez a legközelebbi tél... Adok nektek propagandisz­­tikus ürügyet a háború megkezdésé­re. Ne nyugtalanítson benneteket, gaznak hangzik-e vagy nem. Legyetek kíméletlenek és kegyetlenek. Az igaz­ság annak az oldalán áll, aki erősebb. Cselekedjetek a legnagyobb kegyet­lenséggel. Lengyelország teljes meg­semmisítése — ez katon­ai célunk». És amíg a nyugati államok «garan­ciái" papíron maradtak, a hitlerista háborús bűnösök Hitler parancsait teljesítve, a lengyel nép vérében fü­­rödtek. Ezt a parancsot pontosan végre­hajtották. Hat év alatt hatmillió halottal, az ország, városaink és falvaink pusztulásával fizettünk érte. Vájjon ki engedheti meg ilyen hely­zet megismétlődésének lehetőségét? Ami a lengyel népet illeti, elveti ezt a lehetőséget. Érdemes Csehszlová­kia példáját is említeni, amelyet az aljas müncheni egyezmény következ­tében még a háború formális megkez­dése előtt átengedtek • hitleristák A lengyel kormány nagy jelentő­séget tulajdonít ennek a tanácsko­zásnak és kész részt venni olyan meg­egyezésen alapuló határozatok elfoga­dásában, amelyek szükségesek, hogy az új helyzetben biztosítsuk a béke­szerető államok közös biztonságát , ezzel Lengyelország és határainál biztonságát, a lengyel nép biztonsá­gát. A lengyel nép határozott állás­pontját teljesen támogatják más ál­lamok, amelyek velünk együtt sajá történelmi tapasztalataik és az a német hitlerista hadsereget feltá­masztó amerikai imperialisták agresz­szív terveinek közös reális értékelési alapján kifejezésre juttatják megin­gathatatlan szándékukat, hogy útjá állják annak a veszélynek, amelyet a német hadsereg jelent, amely kétség­telenül fenyegeti mind Lengyelorszá­got, mind az összes európai népeke és természetesen nemcsak az euró­paiakat. A lengyel nép az agresszív Né­metország remilitarizálásának ve­szélyét teljesen felismerve, gyű­lések és tüntetések ezrein a leg­határozottabban kifejezi állás­pontját e kérdésben A lengyel nép akaratát fejezi ki a lengyel kormányküldöttség részvétele ezen az értekezleten és az a tá­mogatás, amelyben e küldöttség a Szovjetuniónak Molotov kül­ügyminiszter felszólalásában kife­jezett álláspontját részesíti. A német militarizmus nem először fenyegeti Európa népeit és nem elő­ször okoz nekik mérhetetlen szenve­ marcangolásának, amely minden bor­zalmát átélte annak, hogy fokozato­san darabokat vágtak le eleven tes­téből, míg végül Hitler azt is elvet­te, ami megmaradt belőle, megsért­ve a nyugati államférfiaknak Mün­chenben adott legünnepélyesebb ígé­reteit. Hiszen Nagy-Britannia minisz­terelnökének is, aki aláírta ezt a szerződést, 1939 március 15 után mentegetőznie kellett a közvélemény előtt, kénytelen volt kijelenteni, hogy — amint mondotta — megcsalták. El lehet-e felejteni a történelemnek ezt a leckéjét, amely világosan mu­tatja a német militarizmus ígéretei­nek értékét? Vájjon nem érthető-e, hogy a Szov­jetunióban, amely saját vállán viselte a hitlerista hódító háborúk fő terhét, a remiliarizálás szó dühöt és fel­háborodást kelt, hogy az embereknek ökölbe szorul a kezük? Hiszen nekik, a szovjet embereknek meg kellett járniuk Európát a Kaukázustól Berli­nig, hogy pusztító csapást mérjenek a német militarizmusra. Vagy nézzük Franciaország törté­nelmét. Három támadás hét évtized alatt. Párizst kétszer teperték a győz­tes lábai elé, kétszer taposta a Wehr­macht csizmája. És minden támadás rengeteg halottba, a francia ifjúság egész nemzedékeinek vérébe került. A francia politikusok a két világhá­ború között a francia nép számára pusztító lépést tettek, amelynek kö­vetkezményei villámgyorsan éltek meg: véres és kegyetlen, a francia nemzeti büszkeséget példátlanul meg­alázó és sértő következmények voltak ezek a megszállás és a vichyi rend­szer éveiben. Mindennek ellenére Franciaország­ban akadtak olyan politikusok, akik készek a német militarizmus gonosz erőinek feltámasztásáért síkraszállni. Hasonlót élt át Belgium is, amely kétszer vált a német militaristák támadásának áldozatául, noha a né­met militaristák nem sokkal előbb megesküdtek, hogy tiszteletben tart­ják semlegességét. Olaszország is saját tapasztalataiból ismerte meg a német militarizmussal való­­szö­vetség"­árát, amely szövetségből sa­ját szövetségese által vérbe borítot­­tan és elpusztítottan került ki. Keserű és kegyetlen azoknak az európai népeknek a tapasztalata, amelyek áldozatul estek a német militarizmusnak. A lengyel nép és a többi békeszerető népek le tudták vonni a kellő következte­téseket ebből a tapasztalatból: a világ túl szűk ahhoz, hogy egy­más mellett éljenek a szabad népek és a német militarizmus. Egyes nyugati politikusok, akik is­mét a történelem színpadára akarják hozni a német militarizmust, nem akarnak ilyen, minden nép számára érthető következtetésekre jutni. Ez a londoni és párizsi megállapodások értelme. Semmi sem takarhatja el ezt az igazságot. Nyugat-Németországban ismét hal­latják hangjukat azok az erők, ame­lyek Moltketől Hitlerig megszabták a német militarizmus politikáját. Ezek az erők, amelyekre Churchill nemcsak a két világháború között próbált támaszkodni, hanem amint most saját beismeréseiből ismere­tessé vált, ezeket az erőket tartotta szem előtt szovjet szövetségeseivel kapcsolatos hitszegő terveiben, ami­kor a hitlerizmus elleni háború láng­ja még magasan lobogott. Minden gondolkozó, az elmúlt évszázad történetét ismerő poli­tikusnak meg kell értenie — füg­getlenül attól, beismeri ezt, vagy sem — hogy a német militariz­­mus szabadon engedett erőit már senki sem tudja megfékezni, még az sem, aki ezt a helyzetet létre­hozta. Közismert dolog, hogy a német mi­litarizmus, amelyet az angol-ameri­kai és francia imperialista körök a két háború közötti huszonöt év alatt a keleti hadjáratra irányuló előké­születeiben támogattak, rövidesen a háború megkezdése után a nyugati államok területére is átdobta a há­ború tüzét. A német militaristák sze­retik maguk meghatározni a csapás irányát, amint erről már meggyőződ­hettek azok, akik támogatták őket. Hiszen a londoni és párizsi tanács­kozáson annyit ismételt «biztosítékok* és «ellenőrzés* szavak a legjobban bizonyítják, hogy a nyugat-európai politikusaiknak nem tiszta a lelkiis­meretük. A német militarizmus valóban ször­nyű szövetséges, hiszen partnerei szükségesnek tartanak mindenféle elővigyázatossági intézkedést és «biz­tosítékot» éppen vele szemben. Teljesen érthető, hogy mindez a lárma az «ellenőrzés» és «biztosíté­koké körül mindenekelőtt arra szol­gál, hogy elvakítsák, pontosabban félrevezessék a közvéleményt, ame­lyet a legnagyobb mértékben nyug­talanít a német militarizmus újjáéle­désének veszélye. A nyugat-európai militaristák mö­gött az amerikai imperializmus ag­resszív körei állnak. Ezeknek nincs semmi aggályuk vagy fenntartásuk a nyugatnémet militaristák terveivel szemben. Az agresszív amerikai kö­rök számára, amelyek csak ürügyet keresnek új nemzetközi kalandok ki­robbantására, az új Wehrmacht felbecsülhetetlen szövetséges, mert ennek a szövetségnek «morzsányi lel­kiismerete» sincs és kész mindenre. Az Egyesült Államok agresszív kö­reinek ezért van szükségük Nyugat- Németország felfegyverzésére, hogy a német militaristákkal hajtassák végre háborús terveiket. Ezt a tényt nem leplezik el az amerikai politika vezetőinek azok a kísérletei, hogy magukat az állítólag veszélyeztetett nyugat-európai országok védelmezői­nek tüntessék fel. Ezeket az országokat kétségtele­nül veszély fenyegeti, de kizáró­lag és egyedül az amerikai hábo­rús tervek fenyegetik őket, ame­lyek szerint egész Európának új harcmezővé kell válnia. Az amerikai imperialista körök számára az új Wehrmacht nemcsak agresszív terveik eszköze, de Európa zsandárja is. Éppen ez az az erő, amely szívesen vállalkozik a „rend­ fenntartására a nyugat-európai or­szágokban, ahol a népek olyan erő­sen tiltakoznak az agresszió és a há­ború, az atom, és a hidrogénbomba, a német militarizmus ellen, követel­ve a békés együttélést, a nemzet­közi feszültség enyhülését, a tömeg­­pusztító fegyverek betiltását, a lesze­relést és a békét. Az imperialista kö­rök súlyos vereséget szenvedtek, ami­­kor a francia közvélemény csapást mért az európai hadseregre és kivív­ta az indokínai fegyverszünet meg­kötését. Az imperialista körök meg akarják semmisíteni az európai né­pek szuvereniitását, amely akadá­lyozza terveik megvalósítását. A nyu­gat-németországi megszállás fenntar­tása, a párizsi egyezményeknek azok a külön cikkelyei, amelyek lehetővé teszik a beavatkozást Nyugat-Német­ország belügyeibe, a nyugatnémet gazdaság kulcspozícióinak elfoglalása, mindez arra irányul, hogy Német­ország nyugati része teljesen az Egye­sült Államoktól függjön és az ameri­kai imperializmus politikájának esz­közévé­ váljon. Ez arra szolgál, hogy növelje a Franciaországra és más nyugat-európai országokra nehezedő amerikai nyomást és ezzel az Ameri­Nyugat-Németország újrafelfegy­­verzése halálos veszélyt jelent a né­met nép számára is. A német nem­zet ma a kettéosztás tragédiáját sínyli. A militarizmus és agresz­­szió erői most új sorompót emel­nek a szövetségi köztársaság és a de­mokratikus köztársaság határa men­tén: az újrafegyverkezés sorompóját. A német nép egyik része a Német De­mokratikus Köztársaságban most elő­ször élhet igazán békés életet, a po­rosz katonaság csizmái nélkül és anélkül,, hogy kénytelen volna hajbó­kolni minden őrmester előtt. Meny­nyire más lehetőségeket tártak Adenauer kancellár német népe elé az úgynevezett «Trauertag» alkalmá­val! Lássuk csak: «A német nép ma kegyelettel adózik annak a 7 millió embernek az emléke előtt, akiket a második világháborúban megöltek és annak a kétmilliónak az emléke előtt, akik az első világháborúban vesztet­ték életüket. Sokan közülük idegen földben nyugoszak. 53 országban vannak német sírok­. Amint tudjuk, a második világ­háborúiban három és félszer annyi német halt meg, mint az első világ­háborúban. De mennyi hal majd meg egy harmadik világháborúban, ha az amerikai és német imperialis­táknak sikerül azt kirobbantani? És milyen célért? Azért, hogy ismét német sírokat ássanak több mint 50 idegen országban? Hogyan kerül­tek ezek a sírok oda? Mi hajtotta a német katonákat abba az 53 ország­ba? A német militaristák telhetet­len hatalmi és uralmi vágya, amely kinyújtotta fosztogató kezét más né­pek földje, más népek vagyona, élete és munkája után. Megismétlőd­­jék-e még egyszer a német nemzet tragédiája, azé a nemzeté, amelynek bait másfél, évszázaddal ezelőtt fe­jenként három tallérért adták el az angol gyarmatosítóknak, hogy segít­senek nekik leverni Washington, Lafayette és Kosciuszko katonáit? Amerika urai, akik méltatlanokká váltak Washington nevéhez, ma is­mét német katonákat akarnak meg­vásárolni! Németország újrafelfegy­­verzése azt jelenti, hogy a nyugat­német politikusok és tábornokok amerikai védnökeikkel együtt még nagyobb «gyásznapot» akarnak elő­készíteni a német nemzet számára, mint az volt, amelyet legutóbb ültek meg. És azt jelenti, hogy Németor­szág kettéosztásának megszilárdítá­sát készünk elő. Nyugat-Németország népe, amely egészen a legutóbbi időkig egyál­talán nem vette figyelembe a Német Demokratikus Köztársa­ság vagy a béketábor országai felől felhangzó figyelmeztetést, ma már kezdi megérteni ezt a tényt. A német szociáldemokrata vezetők legutóbbi nyilatkozatai arról tanúskodnak, hogy növek­szik a tömegek nyomása és ellen­állása Nyugat-Németország re­­militarizálásával szemben, ami­kai Egyesült Államoknak korlátlan ellenőrzést biztosítson egész Nyugat- Európa felett. Az agresszív amerikai körök arra számítanak, hogy a bonni Wehr­macht az ő érdekeikért fog csele­kedni és elfojthatja a nyugat-európai népeknek az agresszorokat fenye­gető elégedetlenségét. Az amerikai politikusok minden eszközzel támo­gatják bonni cinkosaikat. Még lát­szatra sem gondoskodnak semilyen ellenőrzésről, semilyen biztosíték­ról. Csak azért nem tiltakoznak el­lenük, mert meggyőződésük, hogy beszélni kell ezekről a biztosítékok­ról, hogy félrevezessék a közvéle­ményt, és mert meggyőződésük, hogy ezek a biztosítékok nem reálisak. Az amerikai politikusok, a nyugati tömb fő partnerei tudják, hogy a nyugatnémet militarizmussal együtt mindig megsemmisíthetnek minden ellenőrzést. Egyébként mit is érnek ezek a biztosítékok? Lényegében arra az ígéretre korlá­tozódnak, amelyet az angol kormány adott a francia kormánynak, hogy négy brit hadosztályt hagynak az európai szárazföldön. Nekünk, lengyeleknek, amint itt Molotov elvtárs megemlítette, már van bizonyos tapasztalatunk a háború előtti időkből a brit biz­tosítékokról, amikor szembe kel­lett szállnunk a német militariz­­mussal. E­zek a biztosítékok min­den jelentőség nélkülieknek bizo­nyultak. A lengyel nép és a lengyel katona teljesen egyedül harcolt. Egyébként a messzibbre látó angol politikusoknak, például Lloyd George volt miniszter­­elnöknek, még akkor sem volt sem­miféle illúziója aziránt, hogy az ilyen biztosítékok csak fikciók. Miről beszélnek Franciaország 1939—1940. évi tapasztalatai? Akkor is négy angol hadosztály állt francia területen. Kell-e említeni, hogy ez a négy angol hadosztály nem mentette meg Franciaországot a katasztrófá­tól, sőt önmagát megmenteni is csak kettő tudta. Mit lehet mondani olyan biztosíté­kok és ellenőrzések értékéről, ame­lyek már a múltban is teljesen ha­tástalanoknak bizonyultak, ma, ami­kor fokozott fenyegetést jelent az, hogy a német militaristák atomfegy­verekkel rendelkeznek? Anthony Eden angol külügymi­niszter ma mégis azt állítja, hogy hála az angol biztosítékoknak és az ellenőrzés rendszerének, a párizsi egyezmények megvédelmezik Nyu­­gat-Európát a korlátlan német fegy­verkezés veszélyétől. Érdemes megemlékezni arról, hogy 21 évvel ezelőtt, amikor Hitler hatalomra jutott, John Simon akkori angol külügyminiszter a német fegy­verkezés miatt megriadt közvéle­ményt hasonló módon próbálta meg­nyugtatni a német fegyverkezés el­lenőrzéséről hozott — mint utóbb ki­derült a papiros-záradékok szóla­maival, véget vetne Németország újra­egyesítése lehetőségeinek. Ékesszólóan beszélnek olyan burzsoá politikusok nyilatkozatai is, mint pél­dául Wirth, Brüning, Luther volt kancellárok. És végül elég sokatmon­dó a bonni koalícióban magában tá­madt zűrzavar és súrlódás is. Ezzel szemben az olyan német poli­tika, amely a német nemzet és nem az amerikai kormány vagy a német militaristák és revansisták szűk klikkje érdekében folytatott politika lenne, óriási lehetőségeket nyújtana. Ez a politika a megszálló csapatok ki­vonására, az egyesített és szuverén német állam megteremtésére vezetne. Mentesítené a német népet a meg­szállási költségek terhe alól és meg­takarítaná számára az ú­­ Wehrmacht felállításának, fenntartásának és fel­fegyverzésének csillagászati méretű kiadásait. A második világháború minden ke­serves tapasztalata ellenére, a náciz­mus és a német militarizmus által nekünk tett mérhetetlen rossz elle­nére a lengyel nemzet nem táplált és nem táplál semmiféle bosszúvá­gyat. A Német Demokratikus Köz­társasághoz fűződő kapcsolatait a szuverenitás, a határok, a kölcsönös jogok és nemzeti érdekek elismerésé­nek és tiszteletben tartásának alap­elveire tudta helyezni. Lengyelország mögött a Német Demokratikus Köz­társasággal folytatott békés és baráti együttélés esztendei állanak. Egyesít bennünket a Német Demokratikus Köztársasággal a béke közös szere­tete és a politikai, gazdasági és kul­turális együttműködés őszinte vágya. Az Odera és Neisse igazságos béke­határa a barátság kötelékeivel fűz össze bennünket. Azok a politikusok azonban, akik azt hiszik, hogy a Szovjetunióval és a béketábor országaival az erő helyzetéből lehet tárgyalni, javítha­tatlan fantaszták, akik semmit, sem tanultak a történelemből. A jelenleg 100 milliós hatalmas béketábor, amely két kontinensen terül el és amelyet a béke akarata hat át, ál­landóan kész tárgyalni minden ál­lammal a béke megszilárdítása céljá­ból, hirdeti és megvalósítja minden állam­ berendezésétől független együttélésének jelszavát. De a nyugati hatalmak agresz­­szív köreinek világosan számot kell adniok maguknak arról, hogy az, aki erőpolitikát folytat, szembe fog kerülni a béketábor­nak és népeinek erejével. Ezeket a népeket az a szilárd elhatáro­zás tölti el, hogy új összehango­lási formákat találjanak fegyve­res erőik megszervezésében, és Lengyelország nem egyszer kife­jezte azt a vágyát, hogy jószomszédi viszonyban álljon egész Németország­gal. Kifejeztük ezt az álláspontunkat már a német kérdés rendezéséről szóló első nyilatkozatunkban a kül­ügyminiszterhelyettesek 1947-ben megtartott londoni értekezletén. Békét és barátságot, gazdasági és kulturális kapcsolatokat kíván­tunk és kívánunk egész Német­országgal, egy békés Német­országgal, amely mentes a német militarizmustól. A kérdés az, hogyan érjük el ezt a német nép és összes közeli szomszédai, valamint a többi euró­pai ország érdekében. Úgy vélem, hogy ennek az útját megmutatta a Szovjetunió a berlini értekezleten és több diplomáciai jegyzékben, ame­lyet a legutóbbi hónapokban intézett a nyugati hatalmakhoz, beleértve az ez év október 23-i jegyzéket. Nem kell emlékeztetnem itt arra, amit mindenki jól tud. Van egy világosan kijelölt út, amely Németország egye­sítéséhez vezet, de van az ellenkező irányba vezető út is, a párizsi egyez­mények ratifikálásán keresztül. Ez az út hallatlanul veszélyes következmé­­nyekre vezet. Először is, Németország megosztásának fennmaradását je­lenti. Németország megosztásának fennmaradása az európai nemzetközi helyzet kiéleződésére, következéskép­pen a háborús veszély növelésére vezet. Másodszor, a párizsi egyezmé­nyek ratifikálása új háborús állam­csoportosulás alakítását jelenti más európai országok, köztük Lengyelor­szág ellen. Ily módon ez Európa meg­oszlására vezet. Ha a felfegyverzett Nyugat-Németországot bevonják a nyugati országok katonai csoportosu­lásába oly módon, hogy felveszik a­­Nyugateurópai Unióva­ és az At­lanti Szövetségbe, ez komolyan fo­kozza ezeknek az egyezményeknek az agresszív jellegét. Ez a második út­nak, Nyugat-Németország remilita­­rizálása útjának politikai értelme és következménye. Határozottan ki kell ezt jelenteni egész Európa előtt, hogy kizárjunk minden kétséget vagy illúziót. Épp ezt tesszük most értekezletünkön, amikor világosan kijelentjük: amíg nem ratifikálják a Nyugat-Német­ország remilitarizálásáról szóló egyezményeket, minden út nyitva áll a német kérdésnek a hatal­mak megállapodása útján Német­ország részvételével történő bé­kés rendezése előtt, és ezek az utak Németország demokratikus és békés egyesítésére vezethet­nek. A Nyugat-Németország re­militarizálásáról szóló egyezmé­nyek ratifikálásától­­kezdve ezek az utak elzáródnak. Közismert dolog, hogy ki a felelős a kialakult helyzetért. Ezt annál nagyobb határozottsággal és világossággal meg kell mondani, mert a nyugati politikusok között az a meggyőződés uralkodik, vagy leg­alább is kísérletek történnek olyan meggyőződés sugalmazására, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása al­kalmas kezdete a tárgyalásoknak nemcsak a német, de más kérdések­ről is. Ez a tétel alapjában hibás. Azok terjesztik, akik félnek a közvé­lemény reakciójától, tudván, hogy a közvélemény egyre erőteljesebben követeli a tárgyalásokat a német ker­­elés és a többi nemzetközi probléma rendezésére. Ily módon akarják félre­vezetni a közvéleményt. Ez az amerikai, angol és francia politika vezetőinek álláspontja, nem is szólva Adenauerról. Ezt az állás­pontot ismét kifejtette Eisenhower elnök washingtoni sajtóértekezletén, válaszolva Mendes-France miniszter­­elnök javaslatára, hogy a jövő évben rendezzék meg a négy hatalom talál­kozóját. Eisenhower elnök már fel­szólalása elején kijelentette, hogy e találkozó megvalósításának egyik fel­tétele a párizsi egyezmények előzetes ratifikálása. Ugyanezt jelentette ki Franciaország és Anglia miniszterel­nöke. Ezeknek a nyilatkozatoknak az alapját az az ismert tétel képezi, hogy az úgynevezett erő helyzetéből kell tárgyalni. Mindenekelőtt néhány szót arról, hogy kinek használ ez az erőpolitika. A jelenlegi körülmények között Nyu­gat-Németország felfegyverzése jelen­tős változást okoz a nyugati államok erőviszonyaiban Franciaország és Nagy-Britannia kárára, amelyek mel­lett váratlanul m­egerősödik a felfegy­verzett és egyre gyorsabb ütemben fegyverkező partner. E partner hely­zete Washingtonnal való szoros kap­csolata miatt a többi nyugati hatalom között egyre erősebb lesz, ily módon azonban Washington—Bonn kettőse valóban az eddiginél erősebb helyzet­be juthat párizsi és londoni szövetsé­geseivel szemben, nem is szólva már Brüsszelről, Rómáról és Hágáról, határaik, biztonságuk és függet­lenségük védelmére. Egyébként nem nehéz bebizonyíta­ni, hogy az úgynevezett erő helyze­téből való tárgyalások hívei szó­akrobatikával foglalkoznak, amelyet mindenki megfejthet. Azt mondják, hogy tárgyalásokra törekednek, hogy a népeknek biztosítsák a békét és a biztonságot és e célból fel akarják támasztani a Wehrmachtot , amely megingatja a békét és megsemmisíti a biztonságot. Azt mondják, hogy rendezni akarják a német kérdést, — ebből a célból fel akarják támasz­tani a Wehrmachtot, amely lehetet­lenné teszi a német kérdés békés rendezését. Az atlanti tömb politikusai, hogy még jobban leplezzék politikai csel­­szövényeiket, ismét napvilágra hoz­ták a béketábor országai részéről fe­nyegető állítólagos agresszió meséjét. Ez az imperialista propaganda egyik legügyetlenebb és legabszurdabb ko­holmánya. (Folytatás a 4. oldalon.) Az Egyesült Államok, Franciaország és Anglia kormányának válasza a szovjet kormány október 23-i és november 13-i jegyzékére A lengyel nép egységbe tömörült és eltökélte: mindent megtesz, hogy megvédelmezze békés munkáját Cyrankiewicz elvtárs beszéde a moszkvai értekezlet november 29-i ülésén A lengyel nép nem felejti el a történelem tanulságait JVijuf­at-Röntotorsstiff újratdr­gyverzése halálos veszélyt jelent a német nép c sántára is Az imperialista propaganda egyik jogügyvilte­nebb koholmánya SZABAD NÉP

Next