Szabad Nép, 1954. december (12. évfolyam, 335-364. szám)
1954-12-12 / 346. szám
Előre kell bocsátani, az olvasó megnyugtatására, hogy Lamm Róbert mögött már becsukódtak a börtön kapui. Ne azért olvassa tehát végig ezt az írást, hogy megtudja, mi lett Lamm Róberttel, hanem azért, hogy közben maga is arra gondoljon, mit kell megtanulni ebből a történetből. Kezdjük talán azzal, hogy Lamm Róbertet ügyes, tettrekész és agilis igazgatónak ismerték felettesei. Ezt a véleményt csak megerősítette az, hogy a vezetése alatt dolgozó üzem, a győri Öntöde és Kovácsológyár sorra-rendre teljesítette terveit. A terv túlteljesítéséért például 1954 második negyedévében több mint százharmincezer forint prémiumot kapott a gyár. Szép dolog ez — ha igaz. De nem igaz. A felsőbb szervek éberségének szinte nevetséges eltompulása következtében felháborító tervcsalással érték el ezt az «eredményt». Az illetékes szakemberek tiltakozása ellenére Lamm igazgató — hogy az öntöde kapacitását kihasználja — öntecseket gyártatott. A szakembereknek igazuk lett — az öntecsen több mint fele selejtté vált. 1953 szeptemberében már két és félmillió forint értékű selejtöntecs halmozódott fel a gyárban. Megszületett a tervteljesítés emelését szolgáló ragyogó ötlet: értékesíteni kell a setéjét Ez meg is történt. De a vásárlók is visszaküldték a selejtet. Visszaküldték? Annál jobb. Eladhatjuk még egyszer. Megint visszaküldték? Kiadjuk harmadszor. Az eladási érték harmadszor is bekerült a tervteljesítésről szóló jelentésbe. De ez még mindig nem elég a száz százalékhoz. Újabb ragyogó ötlet: a tervszerinti gyártmányokra szánt acélból is öntecseket gyártottak «terven felül». Ezt megint eladták. A költséget a tervszerinti anyagokra számolták el. Hallatlan módon megemelkedett az önköltség. De mit számít ez? Fő dolog a terv túlteljesítése. Mert rendelet van rá, hogy ennek alapján fizetnek prémiumot. És hiába dolgozott a gyár minden hónapban többmilliós deficittel, gyalázatos önköltséggel, az Autó- és Traktoripari Tröszt lelkesen kiutalta a prémiumot. Lehet, hogy különböző értekezleteken a trösztnél szóba került az éberség is? Miért ne lehetne? De ez még mindig nemelég a száz százalékhoz. Egyre-másra érkezek megrendelések a győri Szerszámgépgyárból olyan gyártmányokra amelyekre annak a gyárnak az égvilágon semmi szüksége sincs. De Lamméknak éppen ilyen megrendelés kell. Mert beírhatják: teljesítettük. Talán tényleg teljesítették? Dehogyis. Hozzá sem kezdtek a gyártáshoz. A rablógazdálkodás szemléltető képét mutatja a gyárban az anyaggazdálkodás és anyagkezelés. Százezrek, milliók — csak úgy elúsznak a bűnözés, a szabotázs csatornáin. Többmillió forint értékű, teljesen szükségtelen — más gyáraktól elvont — anyagokat vásároltat az igazgató a Budapesten (!) székelő anyagbeszerzőcsoporttal. Igazi kapitalista szellem és gondolkodás vezeti: ha baj lesz a pénzügyekkel, majd ezeknek az értékesítésével mászik ki a bajból. S az anyag pusztult, romlott. Ha a gondatlan tárolás miatt megsemmisült az értékes nyersanyag, az udvaron a cement — úgy számolták el, mintha a termelésben használták volna el. Senkinek sem tűnt fel ez, a megdöbbentően magas önköltség? Úgy látszik — senkinek. Külön fejezete — és milyen megdöbbentő fejezete — a Lammügynek az újítások története. Lamm Róbert — két társával együtt 10 ezer forint újítási díjat vettel azért, mert egy — a tervben egyébként előírt — kovácsműhelyt felépítettek. Azért kapták, mert a szükséges gépeket más gyáraknál felkutatták. Felkutatták? Dehogyis. Egy minisztériumi értekezleten szerezték meg. Lamm Róbert újításával. 100 ezer forint költséggel rekuperátort építettek az egyik kemencéhez. Az újítás jól sikerült — de a siker Lamm számára értendő. A rekuperátor ugyanis használhatatlan. Az ellenség merészségére, elbizakodottságára jellemző, hogy a gyalázatos öntécseladási manővernek az ötletét — közel ötezerforntos újítási díjjal jutalmazta az igazgató. «Fekete Ferenc és brigádja» néven «futott» az újítás, mondani sem kell talán, hogy Fekete Ferenc, az üzem becsületes dolgozója, semmit sem tudott erről. Sem az másik két «brigádtag», akinek a nevét egyszerűen ráhamisították a nyugtákra. S ezekre az újí- tási ügyekre mondotta a vizsgálat alkalmával egy minisztériumi kiküldött, ezek nem komoly ügyek. Nagyon biztonságban érezhette magát ez a Lamm Róbert. Talán nem volt ebben az üzemben ellenőrzés? Dehogy nem volt. De nem tudja az ember, hogy sírjon-e vagy nevessen, amikor megtudja, hogyan zajlott le például egy ilyen ellenőrzés. Mit tett — mit meg nem mert tenni! — ez, a Lamm Róbert a felettes szervek becsapására. Az ellenőrzés hírére rendet csináltatott az öntőcsarnokban. Kihordatta az útban álló, használaton kívüli — egyébként használható — gépeket az ócskavastelepre. A tájékozatlan törömrakások nem ismerték és összetörték a gépeket. Ugyanakkor Lamm Róbert éjszakai «rohammunkéval» beszereltetett három vadonatúj rázógépet az acélöntődébe. Amíg az ellenőrzés tartott — a három gép működött. Elment az ellenőr — Lantra Róbert kidobatta a gépeket. Az emberben most már feltör a kérdés: ki ez a Lamm Róbert?- Az éberségnek micsoda eltompulása kellett ahhoz, hogy ez mindenki szemeláttára ilyesmiket merjen csinálni? Könnyű őt jellemezni. Elég talán, ha megtudjuk: szülei ezerholdas földbirtokon gazdálkodtak, magkereskedést űztek — nagyban. Ő maga még a felszabadulás után is tőkés, kalapgyári igazgató volt. S amikor a győri városi pártbizottság, a megyei pártbizottság sürgető levelekkel ostromolta a trösztöt, a minisztériumot, hogy nézzék meg, mi van ebben a gyárban, ki ez a Lamm Róbert — választ sem kapott. Vagy ha kapott, ilyet kapott: Lamm Róbert rendes, megbízható ember, régi kiváló szakember, eredményesen dolgozik. Ezt írta a Kohó- és Gépipari Minisztérium személyzeti főosztályának vezetője, a tröszt igazgatója is. Csakugyan olyan kiváló szakember ez a Lamm Róbert? Hogyne! Szakember a tőkés rablógazdálkodásban, a csalásban, az ellenséges szabotázsokban. Az éberségnek, az osztályösztönnek milyen ellanyhulása kellett ahhoz, hogy egy ilyen ellenségről azt mondják: régi jó szakember. Mennyire sértő ez a megjelölés a szocializmust odaadóan építő, oly nagyszerű munkatetteket végrehajtó régi becsületes műszakiakra, akik jóllehet annak idején tőkés üzemekben szervezték, irányították a termelést, vagy akár maguk is tulajdonosok voltak a régi társadalomban, s most évek óta jó munkával, nagy szakértelemmel segítik a szocializmus építését és ezzel meg is szerezték a munkások megbecsülését. Várjon az éberség Lammék és cinkosai ellen jelenthet-e egyúttal gyanakvást az ilyen műszaki vagy más értelmiségi dolgozókkal szemben? Nagyon komoly hiba lenne, ha ilyen következtetést vonna le bárki is a Lamm-ügyből. Mindenkinek a munkája szerint jár a megbecsülés és a tisztesség. Lamm Róbertekét is ennek alapján , ellenséges kártevésük alapján éri a megvetés és a törvény szigorú büntetése. Az eMififiekből mindenki sejtheti, hogy Lamm Róbert egyedül, «magára hagyva» mégsem tudott volna ennyi és ilyen súlyos kártevést elkövetni. Nem is egyedül követte el. A régi rendnek, az osztályellenségnek díszes galériáját gyűjtötte maga köré.. Megfigyelte az olvasó — milyen megdöbbentő visszaélések voltak áruforgalom, az értékesítés körül? Az igazgatóság áruforgalmi osztályának a vezetője, Kemény Tibor kulákszármazású volt textilkereskedő és szövőgyáros. Megfigyelték, hogy milyen hallatlan szabotázsok történtek a műszaki vezetésben? A gyár műszaki instruktora Lakatos Miklós volt, a hazaárulás és népellenes bűntettek miatt kivégzett Szálasi«hadvezér», Lakatos Béla vezérezredes testvéröccse. A beruházások körüli visszaélések bábája: Vörös Gyuláné, a beruházási és pénzügyi osztály vezetője — egyébként «gróf« Andrássy József vadházastársa. Az említett szabotázsszerű anyagbeszerzésben Lamm jobbkezei: Szára Jánosné, egy volt vatikáni követségi titkár felesége, továbbá Bécsi Ferenc beszerző, aki már a kalapgyáros Lammnak is titkára volt. És a névsor korántsem teljes. Gyárosok, itulákok, tőkések —, a társadalom söpredéke szerepel benne. Ilál isten ide vezetett az, hogy olyan jó véleménnyel voltak Lammról azok, akiknek elsősorban kellett volna az éberséget gyakorolniok. Gátlás nélkül — az éberséget nem is kellett kijátszania — maga köré gyűjthette azokat az elemeket, akik megfelelő helyen találva magukat, züllesztették az ellenőrzést, bomlasztották a fegyelmet, szándékosan olyan helyzetet és atmoszférát teremtettek, hogy az addig becsületes dolgozók is megtévedhettek. S végül is meg kell kérdezni: hol volt az üzemi pártszervezet, hol voltak a kommunisták, a becsületes dolgozók, akiknek a szeme előtt játszódtak le a Lamm-klikk üzelmek Világos dolog: nem tudhatták, hogy Lamm Róbert képében egy dzsentrikapitalista keveréket ültettek a nyakukra. De láthatták az értékes anyagok tönkretételét. Ha nem láthattak bele az üzleti könyvek rubrikáiba , bele kellett volna látniok a selejt, a géptörés, a raktári botrányos anyagkezelés visszásságaiba. Miért nem fogta össze a pártszervezet egyetlen kemény munkásökölbe a dolgozók el-elhangzó tiltakozásait? Hová tették a szemüket az elvtársaink? Bizony — sokat, az eddiginél többet kell beszélnünk az éberségről — arra kell nevelnünk a dolgozókat, hogy mint ennek az országnak jogos és egyedüli gazdái, a gazda féltő és óvó, éber szemével lássák maguk körül a jelenségeket. A Szlota-ügy után a Szabad Néphez érkező levelek azt mutatták: a dolgozók szívesen fogadják és támogatják a következetes harcot társadalmunk kártevői ellen. Nemcsak azért, mert a kártevők anyagilag károsítják meg a népgazdaságot, magukat a dolgozókat, hanem azért is, mert tiszta, becsületes munkáslégkört akarnak. Ezt szeretik, amikor társadalmunkat, a dolgozók társadalmát szeretik. Erre az alkotó hazaszeretetre kell építenünk az ellenség elleni harcban. ★ Az olvasó megnyugtatására előre bocsátottuk, hogy Lamm Róbert és társai már börtönben ülnek. Nemsokára a nép bírósága ítélkezni fog fölöttük. De azt kérjük , ne szolgáltasson ez okot semmiféle megnyugvásra. Nem megnyugvásra, hanem a tanulság végső összegezésére van szükség: éberséget, minden eddiginél nagyobb éberséget munkánk minden területén. Lent is, fent is, mindenhol, mert az ellenség nem rakta le a fegyvert, hanem ádáz konoksággal, minden rendelkezésre álló eszközzel a dolgozók ellen, a dolgozók jóléte és nyugodt élete ellen tör! Mocsár Gábor TÖBB ÉBERSÉGET! A Lamm-ügy és tanulságai SZABAD NÉP KÖLCSÖNÖS BIZALOM Ahhoz, hogy egy tehén vagy egy ló fel nevelődjék; hogy az új telepítésű szőlő teremjen; hogy a trágyázás kifejtse teljes hatását és így a velejáró munka csakugyan kifizetődjék; hogy egy újonnan vásárolt eke, permetezőgép, vagy, akárcsak egy kasza vagy kapa is ,visszafizesse az árát» — több esztendő kell. Az elmúlt gazdasági év eredménye és fejlődése éppen ezért nemcsak a közvetlen gazdasági eredmények szempontjából örvendetes. Ha tavaly ősszel több esztendőre «felvállalták» bérben megművelésre a csaknem egymillió holdnyi tartalékföldet; ha soha annyi trágyát még nem vittek ki a földekre a felszabadulás óta, mint az elmúlt évben , akkor ez a falu bizalmáról, a jövőbe vetett bizakodásáról, a párt politikája helyesléséről beszélt. Ha termelőszövetkezeteink megerősödtek, gazdaságilag nagyot fejlődtek; ha országosan többször és gondosabban kapálták meg a kukoricát, mint bármikor és ennek nyomán kitűnő lett a termés; ha tavaly óta 1.100.000 «fővel» nőtt a sertésállomány — úgy ez a bizalom megnyilvánulása is! Ha szőlők régi, korábbi pusztulása helyett ezer és ezer hold új telepítés, illetve felújított szőlő ígér néhány esztendő múlva dús termést; ha Kiskunmajsa homokján és a békési feketeföldeken új, nagy pulyka- és libaseregek járnak eleség után kutatva és ennek nyomán bőséggel van baromfihús az üzletekben; ha a makói hagymatermelés új lendületet vett és megszaporodtak a paprika rubinvörös ékszerfüzérei a szegedi, a fajszi, a kalocsai házak eresze alatt; ha a szabolcsi dohány és az alma új területeket hódított el a sivó homoktól , akkor mindez a bizalom eredménye, gyümölcse is. Mindez arról beszél, hogy a falu helyeslő választ, a jobb munka, a tettek válaszát adta a párt politikájára, az új szakasz politikájára. A munkával is és november 28-án szavazataival is. Dicséret dolgozó parasztságunknak, termelőszövetkezeti tagoknak és egyénileg dolgozó parasztaiknak ezért a szép tettekben megnyilvánuló bizalomért! A falu népe tehát bizalmát fejezte ki a párt politikája iránt, bizalmát az iránt, hogy tovább fogunk haladni a mezőgazdaság fejlesztésének már eddig is sok sikert hozott útján. Semmi kétség: jogos és indokolt a bizalom és bizakodás. Csakhogy a mezőgazdasági termelés növeléséhez sok minden szükséges: gépek és szerszámok, műtrágya és más iparcikkek. Éppen ezért, ha a mezőgazdasági termelésben jelentős sikerekről beszélünk, akkor nemcsak a falut dicsérjük, hanem a várost is, a munkásosztályt is! Ha azt mondjuk: az idén korábban és a szokottnál sokkal gondosabban vetették el országszerte a gabonát, akkor nemcsak a falu népe dicséretes szorgalmáról szólunk, hanem arról a több mint kétezer új traktorról, sok-sokezer ekéről, boronáról és más szerszámról is, amelyet a sok-sokezer városi ember fáradságos, nehéz munkája árán, munkások, mérnökök, tisztviselők odaadó áldozatkészsége árán küldhettünk június óta a falura! Ha arról beszélünk, hogy rohamosan megnőtt a sertésállomány, akkor kimondatlanul arról is szóltunk, hogy az állam magára vállalta az állatorvosi ellátás minden költségét, és így nagy anyagi áldozatokkal lehetővé tette, hogy az állatállomány egészségi gondozása és ezzel szaporasága, fejlődése meggyorsuljon! Soká lehetne folytatni a sort, de a lényeg egy: a munkásosztály, a városi dolgozók, az állam nagy segítséget nyújtottak és nyújtanak a falunak, és nem kis részben ez is tükröződik az eredményekben. De éppúgy, ahogy helytelen lenne a dolgozó parasztság szorgos munkájának eredményeit csupán mázsákkal mérni, és nem látni meg mögötte a párt, az állam, a munkásosztály iránti bizakodást, odaadást, éppúgy hiba lenne csak a számokat nézni akkor, amikor a falunak nyújtott termelési segítségről van szó! Igaz, a mezőgazdaság fellendülése némiképpen máris javította az élelmiszerellátást a városokban. De nagyobb előrehaladást csak a most következő esztendőtől várhatunk, és még most sem a teljes sikert. A párt és a kormány célját, az élelmiszerek bőségét kivívni — ezt csak több év munkájával valósíthatjuk meg. És ez nem új dolog. Tudták ezt a munkások, a városi dolgozók, tudta a párt, az állam az első perctől fogva, hogy a mezőgazdaság fejlesztése napirendre került. De mert a munkásosztály, a párt és az állam bízik a faluban, bízik a dolgozó parasztságban, bízott és bízik abban, hogy a dolgozó parasztság a termelési segítséget az egész ország javára fogja fordítani — nem sajnál izzadságos munkát, nem sajnált semmiféle áldozatot azért, hogy a falut ellássa mindazzal, amit iparunk, amit a város, amit az állam jelenleg nyújtani tud. Tettekben megnyilvánuló kölcsönös bizalom; ez alapja a munkás-paraszt szövetségnek, a párt politikájának. Gép és szerszám, műtrágya és iparcikk — ezt a város adja segítségül a falunak a nagy feladat megoldásához, a mezőgazdaság fellendítéséhez. De mindennek az előteremtése nem csupán a párt, az állam elhatározásától függ. Kettőn áll a vásár. Ahhoz, hogy a falu hozzájusson mindahhoz, amit az ország csak nyújtani tud, az is szükséges, hogy a falu is jobban kivegye részét az országos feladatok megoldásából. A dolgozó parasztok jó munkája a földeken — alapvető hozzájárulás a jólét politikája megvalósításához. A sokmilliónyi paraszti szavazat a Hazafias Népfront jelöltjei mellett — hasonlóképpen ilyen építő, segítő hozzájárulás. De emellett nélkülö hihetetlenül szükséges, hogy a beadás, az adófizetés jó teljesítésének tetteivel is segítse a falu népe a pártot, a kormányt abban, hogy tovább haladjunk a jólét növelése útján, a mezőgazdaság fejlesztése útján. Természetes, ha a beadás vagy az adófizetés rosszul halad, akkor ez akadályozza az ország egészséges vérkeringését és egyúttal a mezőgazdaság fellendítését szolgáló intézkedéseket is. Dolgozó parasztságunk a beadás jó teljesítésével, a mezőgazdaság fejlesztésével a falu jó iparcikk-ellátásához, termelőeszközökkel való ellátásához segít hozzá. A párt, a kormány fő célja most a mezőgazdaság fejlesztése, tehát a beadás hibái, elmaradása természetesen elsősorban ezt veszélyezteti, a beadás sikere természetesen elsősorban ezt mozdítja elő. „ Miért kellett ezt elmondanunk? Azért, mert sok helyen lassan halad a beadás. Annak ellenére, h hogy jó kukoricatermés volt, sokan tartoznak még kukoricával is, hízottsertéssel is. A kukoricabeadás alig 80 százaléknál tart, a hízottsertésbeadás a hatvan százalékot, sem érte el. A baromfibegyűjtés sem halad úgy, ahogy kellene. Az évből pedig már csak néhány hét van hátra. Ez a kés,lekedés, ez az elmaradás szükségképpen kerékkötője terveink teljesítésének is, egész népgazdaságunk munkájának is, szükségképpen tehát a mezőgazdaság fellendítésének, a falu további támogatásának is. Kerékkötője tehát a kölcsönös bizalom fejlődésének, erősítésének is. Miért késik a beadás? Talán azért, mert nincs mit beadni? Talán rossz volt a termés? Szó sincs róla. Ismeretes, hogy a kapásokból, így kukoricából is, kedvezően alakult, jó volt a termés. Semmi sem indokolhatja tehát a kukoricabeadás lassúságát. A jó kukoricatermés félig már arra is választ ad: várjon indokolt-e, hogy a sertésbeadás is lassan halad? Nem, nem indokolt, mert van kukorica, s még kevésbbé indokolt azért, mert van sertés is. S hasonló a helyzet a baromfitenyésztésnél, illetve beadásnál is. A termés, az állatállomány nagyobb, mint tavaly. Hát a kötelezettségek? Nemhogy nőttek volna, de csökkentek is tavaly június után! A körülmények tehát senki mulasztását sem enyhíthetik. Aki késlekedikkötelezettségei teljesítéseivel, hiába keres mentséget, csak hiányos kötelességtudásáról, hiányos törvény tiszteletéből, hanyagságáról tesz tanúbizonyságot. Sőt még másról is; rövidlátásról, a párt politikájának, az új szakasz politikájának félreértéséről. Rosszul spekulál az, aki arra számít, hogy a hátralékokat az állam elengedi. Nem, nem engedheti el, mert a terményre, húsra az ország ellátásához szükség van. S nem engedi, nem engedheti el, mert ez előnyt jelentene a kötelességmulasztók számára, szemben a kötelességtudó emberekkel, a jó honpolgárokkal, hazánk hű fiaival. Nem, a párt és a kormány nem istápolja a kötelességmulasztást! A beadást mindenkinek teljesítenie kell. Törvényeink gondoskodnak róla, hogy aki késik, az nem jobban, hanem rosszabbul jár. S ez nemcsak arra vonatkozik, hogy tíz százalékkal többet kell beadnia. Aki késik az állam iránti kötelezettségei teljesítésével, az nemcsak anyagi kárt okoz magának, de erkölcsi kárt is. Aki rontja, rongálja a kölcsönös bizalmat a munkásosztály és a dolgozó parasztság között, az állam és a falu népe között, mert kötelességmulasztásával akadályozza az egész ország közös erőfeszítéseit, saját becsületén ejt csorbát! Persze hiba volna a begyűjtéssel kapcsolatban a falu elmaradásáról beszélni. Nem «a falu» késlekedik a beadással, hanem csak a parasztságnak egy része, méghozzá kisebb része. Számos olyan község van, mint például Komárváros, Parasztpál, Hunya, Bödeháza, Ipolytarnóca, Nádújfalu, Torda, amely már az egészévi sertésbeadási kötelezettséget határidő előtt teljesítette. És egyebütt is, mindenütt a falu dolgozó népének legjava nemcsak jobb munkával, de az állam iránti kötelezettségek jobb teljesítésével is válaszolt a mezőgazdaság fejlesztésének programmjára. Ez a tény megmutatja azokat a nagy erőforrásokat is, amelyek hozzásegíthetnek bennünket ahhoz, hogy a most következő néhány hétben helyrehozzuk a hibát. Az a feladat, hogy a falu kötelességtudó, öntudatos többségére támaszkodva, a legjobb gazdákat a munkába bevonva gyorsítsuk meg a beadást, ez elsősorban gazdasági feladatnak látszik. De nemcsak az. Az állam, a munkásosztály iránti kötelességérzet, a nép állama törvényeinek tisztelete szellemét terjeszteni — ez egyúttal a nép hatalmának erősítése, a munkás-paraszt szövetség erősítése is! Nem árt ezt hangsúlyozni azért sem, mert állami szerveink és pártszerveink a választások előkészítésének időszakában az ország sok helyén helytelen, megalkuvó álláspontra helyezkedtek. Azt hitték — sőt nem egyszer hangoztatták is — hogy a begyűjtés szorgalmazása ellentétes a választások sikeréért folyó munkával. Természetes, hogy ez hamis érvelés. A mi pártunk nem építhet és nem is épített soha arra, hogy a törvények megsértésével szerezzen népszerűséget magának. A mi államunk a nép állama, ezért a dolgozók hozzájárulása az állam terveihez, magukat a dolgozókat szolgálja. A mi törvényeinknek, a nép törvényeinek feltétlenül érvényt kell szerezni választás előtt csakúgy, mint választás után. Ahol tehát a választások miatt «elnapolták a kötelességeket», rosszul értelmezték, félremagyarázták, meghamisították pártunk politikáját. De van más hibás nézet is. Még mindig vannak, akik úgy vélik, hogy a törvények határozott érvényesítése valamiképpen ellenkezik a párt és a kormány politikájával. Vannak, akik azt hiszik, hogy mivel az életszínvonal növelése, s emellett a bürokratikus ridegség felszámolása a cél, az új szakaszt védik, ha a kötelességmulasztókat védik. Nos, az ilyen «védelemből» nem kérünk! Talán a nép életszínvonalát emelni, a mezőgazdaságot fellendíteni térkézzel is lehet? Talán ez nem kívánja meg az egész nép erőinek összefogását? Talán ez lehetővé teszi a liberalizmust? Nem. Az életszínvonal emelése az eddiginél is erősebb összefogást, nagyobb pontosságot, fegyelmet tesz lehetővé és szükségessé. De megkívánja ezt a kötelességtudó emberek — a falun is a dolgozók többségének — igazságérzete is, amely tiltakozik az ellen, hogy míg ők megtették a magukét, mások a közös terhek alól megpróbálják kivonni a vállukat. Pártszervezeteink, tanácsaink feladata, hogy mindenkivel megértessék: senki sem húzhatja ki magát a közterhek viselése, országos feladataink reá háruló része alól. Értessékmeg minden hátralékos dolgozó paraszttal: a párt, a kormány politikájának, a mezőgazdaság fejlesztése politikájának, az életszínvonal növelése politikájának helyeslése, és ezzel szemben a késlekedés az állam iránti kötelezettségek teljesítésével, éppolyan ellentétesek, mint a tűz és a víz. Minden célunk megvalósításának alapja a kölcsönös bizalom a munkásosztály és a parasztság, a párt, az állam és a nép között. Ehhez segít mindenki, aki törvényeink megtartásán őrködik: a párt és az állam funkcionáriusai, akik jó szóval, s ha kell szigorral a beadást szorgalmazzák, ebben segít a kötelességtudó dolgozó paraszt, aki felkeresi szomszédját, barátját, hogy ráébressze kötelességeire. A közös ügyben, a kölcsönös bizalom, a jólét, a haza ügyében. Az Országos Béketanács távirata a német kérdés békés rendezésére alakult francia bizottságnak Az Országos Béketanács a német kérdés békés megoldásáért küzdő francia bizottságnak az alábbi táviratot küldte Párizsba: "őszinte sajnálattal értesítjük a német kérdés békés megoldásáért küzdő francia bizottság által összehívott és ma kezdődő európai konferenciát, hogy Magyarország küldöttsége 1954 december 11-én, szombaton a déli órákig nem kapta meg a francia kormánytól beutazási engedélyét, ezért nem tud megjelenni e nagyfontosságú értekezleten. Küldöttségünk tagjai: Rónai Sándor, az Országgyűlés elnöke, Lukács György Kossuth-díjas akadémikus, a Béke-Világtanács tagja és Illyés Gyula kétszeres Kossuth-díjas író személy szerint, is sajnálkozásukat fejezik ki, hogy e nem várt akadály miatt nem vehetnek részt munkájukban. Bár küldöttségünk nem lehet jelen a most kezdődőkonferencián, népünk nagy figyelemmel, mélységes együttérzéssel figyeli a bizottság nagy fontosságú működését. A német kérdés békés rendezése a magyar népnek is egyik legfőbb követelése, ezért további harcaikhoz sok sikert és gazdag eredményeket kívánunk. MAGYAR ORSZÁGOS BÉKETANÁCS. VASÁRNAP, 1954 DECEMBER lt Miért virágzik a kisújszállási Zöldmező? Egy I. típusú ImmloN következik csoport életrevaló kezdeményezése Az éjszakába hajló megbeszélésen tagfelvételi kérelmeket tárgyalnak a kisújszállási Zöldmező I. típusú termelőszövetkezeti csoportban. Hát az már valóságos «káderezést. Még azt is firtatják, hogy milyen dolgos ember volt a jelentkező öregapja? Milyen szerzet az asszonya? Rend van-e a házánál? Milyen volt a termése az utóbbi években? Különös jó érzés lesz úrrá a tagokon: ime, ide is eljutottak. Hogy válogathatnak a jelentkezőkben. Nem mondhatni, hogy amikor 1951 februárjában megalakult a Zöldmező , minden egyes tag eleve meg volt győződve a szövetkezeti gazdálkodás előnyeiről. Nem. Akkor lett Kisújszállás szövetkezeti város, úgy megáradt a parasztság, mint a zúduló folyam, s a Zöldmezőbe is sokan sodródtak be különösebb bizodalom, meggyőződés nélkül. Hanem amikor 1951 tavaszán a táblájukba beálltak a traktorok, s jól megművelték a földjeiket a tavasziak alá, sokan hümmögtek: hát mégis? Úgy látszik, mégis van valami ebben a szövetkezésben. Majd meglátjuk ... Gazdag termést takarítottak be mindenből. Többet, mint egyéni korukban, s napnál világosabb volt előttük, hogy ez elsősorban a gépi munka, a táblás művelés, egyszóval a szövetkezeti gazdálkodás eredménye. Annak idején a Zöldmező Tszcs pontosan az alapszabályok szerint kezdte meg működését. Az alapszabály előírása szerint az egyes táblákon belül sorsolással osztották ki művelésre az egy tagra eső földterületek Azt művelte mindenki a maga szorgalma szerint. 1951-ben a tagok mindössze tizenöt holdra hordtak ki istállót, így út a .418 hold szántóterületből. 1952-ben is csak harmincöt holdat szórtak be trágyával, azt is csak nagynehezen. A vezetőség «figyelmezteti« a tagságot: — Ebből baj lesz, emberek. Ellopja a talaj ereje, ha nem kapnak a földek sem istállótrágyát, sem műtrágyát. A tagság dünnyögött, így gondol,koztak: senki sem tudhatja, hogy jövőre melyik darab föld kerül neki a sorshúzásnál. Nem hordok ki trágyát, mert hátha szerencsém lesz, s akkor olyan darabot sorsolnak ki, amelyet valaki más megszórt trágyával. De azért sem trágyázok, merthátha nem lesz szerencsém, s akkor hiába trágyázok, olyan parcellát húznak ki nekem, amely nem kapott trágyát. A merev alapszabály veszedelemmel fenyegetett. A tagok ingyen átadták a trágyát az istállójukból akárkinek, csak vigye. A földekre meg nem jutott... A vezetőség a mezőgazdasági osztályhoz fordult. Azt kérték, hogy ne kelljen sorsolni, hanem az alapszabálytól eltérően több évre előre állandóan kijelölhessék egy-egy tag földterületét. A csoport természetesen táblás gazdálkodást folytat ezután is, a vetésforgó kiterjed minden főterményre, hanem az egyes táblákon belül ki kellene jelölni a tagok számára állandó művelésre a rájuk eső részt. A tag ezt a földet akkor majd megtrágyázza, mert tudja, hogy aszerint terem, s ha megbágyázza, neki terem többet. De az osztály mereven ragaszkodott az alapszabályhoz. Am élet |M‘flijeg» r«‘ élesebben szól! az alapszabály merevsége ellen. 1953-ban úgy határozott a csoport, hogy 35 holdon cukorrépát termeszt. Ezt a 35 holdat 20 gyalogos és 24 fogatos tag közös erővel alaposan megtrágyázta. Sok szóba, erőlködésbe került, hogy a vezetőség ezt elérje. Monoki László, Klement Ferenc és Szabó Tamás dolgoztak a legszorgalmasabban a trágyahordásnál. Igen ám, de később a városi terv alapján további öt holddal meg kellett növelni a cukorrépa területét, s olyan későn jött ez az intézkedés, hogy ezt az öt holdat már nem tudták megtrágyázni. Abban a darabban igen gyenge volt a termés. A sorshúzásnál pedig úgy esett, hogy ezt a trágyázatlan darabot éppenséggel Monoki lászló, Klement Ferenc és Szabó Tamás kapta! Ez kiáltó igazságtalanság volt, s kedvét szegte a tagság legjavának. A vezetőség attól fogva úgy alakította ki a gazdálkodás rendjét, hogy a szántóterület 80 százalékát állandó művelésre jelölték ki a tagok egy része számára, és csak 40 százalékra tehető földterület maradt «mozgó föld», vagyis olyan, amelyet azután is sorshúzással osztottak ki. A terméseredmények ismét azt igazolták, hogy a sorshúzás rendszere súlyos kárt okoz. Íme az adatok: Oros Lajos, Molnár Albert, Barta Károly és Majláth János a maguk 4—5 évre előre kijelölt területén gazdálkodtak, s 1953 őszén bőven trágyáztak, sőt műtrágyáztak is. Oros Lajos állag 14 mázsa búzát takarított be holdanként. Molnár Albert 10 mázsát, Barta Károly 10 mázsát, Majláth János is 0 mázsát. Ezzel szemben Herceg Simon, Farkas János és Török Imre a sorsolással kinyilazott földekből kapott, nem trágyáztak és nem műtrágyáztak. Herceg Simon holdanként átlag négy és fél mázsát, Farkas János öt mázsát, Török Imre is öt mázsát takarított be. A tagság egyre világosabban látta,'/ így ne na mellel tovább. Elhatározták, hogy módosítják az alapszabálynak ezt a pontját és gazdálkodásuk rendjét az élet követelményeihez igazítják. Augusztusban viharos csoportgyűlés volt a Zöldmezőben: az egész, tagság zajosan követelte a sorshúzás eltörlését, mert különben kilépnek. Elvégre nincs értelme, hogy kiapadjon a földek tápereje, s évről évre csökkenjen a termés. A városi tanács mezőgazdasági osztálya hozzájárult ehhez a döntéshez. S ezen az őszön már úgy kezdtek hozzá az új gazdasági év előkészítéséhez, hogy mindenki tudta: az elkövetkező években a vetésforgón belül melyik darabot műveli meg s takarítja be. S íme: az ősszel már 160 holdat terítettek be istállótrágyával a tagok! Ez a 160 hold még mindig nem éri el a szántóterület 20 százalékát — ez lenne a követelmény — de kezdetnek ez sem rossz és ennek is megvan az oka. Az állandó terület kijelölését csak augusztus végén határozták el. Viszont sok tag egész éven át elherdálta a trágyát. Majláth Lukács például kb. 150 mázsa trágyát ajándékozott el augusztus végéig, s akkor kapott a fejéhez, amikor már üres volt a portája, azt vissza nem kérhette. Hanem augusztus végétől másfél hónapon át úgy gyűjtötte a trágyát, mint akár a bankjegyet, s amennyit csak tudott, alaposan megtrágyázott amaga kijelölt területén. Molnár Albert a maga istállóján kívül még három másik gazda istállóját kitakarította, s hordta a trágyát a földjére. Kovács Pál is kitakarította a szomszédai istállóját, hogy a számára kijelölt négy hold földet megtrágyázza. Nagy Balázsnak nincs igája, hanem jó pénzért igát fogadott s úgy hordatott ki trágyát a területére. Bezzeg tavaly egy grammot sem vásárolt! D. Szabó Lajosné, Ujj Sándor, Kovács Pál, Bartos Mihály és sokan mások műtrágyát szórtak a búza alá — eddig éveken át egy szem műtrágyát sem adtak a földnek. A sorshúzás beszüntetése, a földterület évekre szóló kijelölése fokozta a laktár erukkluséart a talajerő rendszeres utánpótlásában, s trágyázott földekbe került a jövőévi kenyér vetőmagja. Kovács István agronómus és a vezetőség egyöntetűen állítja, hogy csupán a trágyázás, és a jobb művelés következtében jövőre átlagosan legalább két mázsával nagyobb búzatermést várnak. Helyreállt a nyugalom is, a biztató terméskilátások nyomán teljessé lett az egyetértés, a békesség a csoportban. Persze, mindaz, ami a Zöldmezőben ekörül történt, nem maradt titokban , ezért akadt 30 új jelentkező az őszön. A többi I. típusú csoport is felfigyelt a Zöldmező példájára. Biki Máté, a Szabadság Tizcs elnöke bejelentette, hogy náluk is ez lesz az orvosság a bajokra, s már az idén a földterület 40—45 százalékát állandóra jelölik ki a tagoknak. A kisújszállási Zöldmező tagsága tehát saját tapasztalatai, az élet útmutatásai szerint igazította ki a csoport életének rendjét, s az alapszabály rugalmas kezelésével biztosította a termelés fejlődését. Ez a példa helyes, és azok az 1. típusú csoportok, amelyekben a szükség így kívánja, bátran kövessék ezt a példát. Megyei és járási vezetőink pedig az eddiginél figyelmesebben tanulmányozzák azokat az új csírákat, tapasztalatokat, melyeket az élet a termelőszövetkezeti mozgalomban,különösen az alacsonyabb típusú, egyszerűbb termelőcsoportok munkájában felszínre hoz. Horváth József Magyar küldöttek utaztak a burgenlandi béketalálkozóra Az Osztrák Béketanács december 11-én és 12-én a népen közötti barátság jegyében Burgenlandban béketalálkozókat rendez. A béketalálkozókra meghívták a magyar békemozgalom képviselőit és vendégül látnak egy magyar kultúrcsoportot is. Az eisenstadti békegyűlésen felszólal Nánási lászló, a Magyar Országos Béketanács alelnöke. A gyűlésen Brandweiner professzor, az Osztrák Béketanács elnöke mond beszédet. A béketalálkozón a magyar Textil- és Ruházatiipari Dolgozók Szakszervezete Központi Művészegyüttesének kis tánc- és zenekara színes műsort mutat be. Vasárnap délután a magyar küldöttség Dél-Burgenwadban, Oberswartban vesz részt béketalálkozón. Ezen a gyűlésen Szentirmay Jánosné, a Pedagógiai Főiskola tanára, a Magyar Országos Béketanács tagja szólal fel. Itt is szerepel a textilszakszervezet művészegyüttese. A burgenlandi béketalálkozókon részvevő magyar küldöttek szombaton délben társas gépkocsin elutaztak Ausztriába. (MTI) Ünnepélyesen leleplezték a mártírhalált halt építőmunkások emléktábláját Szombaton délután az Építő- és Faipari Dolgozók Szakszervezetének székházában ünnepélyesen leleplezték a fasiszták által elhurcolt és kegyetlenül elpusztított hős építőipari munkások emléktábláját. Az ünnepségen megjelent: Apró Antal, a Minisztertanács elnökhelyettese, Rónai Sándor,, az Országgyűlés elnöke, Brutyó Jánosés Kilián József építésügyi miniszterhelyettesek, Prieszol József közlekedés- és postaügyi miniszterhelyettes, Reszegi Ferenc, az építőanyagipari dolgozók szakszervezetének elnöke. Fodor Gyula egykori építőmunkás, a mártírhalált haltak harcostársa, az Országos Nyugdíjintézet elnöke mondott emlékbeszédet. Az emléktáblát Mendly Lajos, az Építő- és Faipari Dolgozók Szakszervezetének titkára leplezte le. (MTI) KARCOLATOK Siiíhjedhetsz, r()etai! «Fecske!» Jó öreg «Fecske!" Azok voltak a szép idők, mikor még ez a derék motoros közlekedett Visegrád és Nagymaros között. 11. elvtárs és sok társa — akiknek munkába menet át kell kelniük a folyón — eltelve a Fecske iránti mélységes bizalommal, vidáman csónakáztak a Duna tarajos hátán. Sajnos, véget ért a jó világ. Fecske beteget jelentett, s a Dunai Révek Társulata a Kató nevű csónakot állította helyébe. Kató szeszélyes volt és megbízhatatlan, de még mindig jó csónaknak számított. Sajnálták is, amikor rövid idő múltán ő is kidőlt a küzdők sorából. Ez időtől kezdve ugyanis H. elvtárs és társai megismerték a rettegést és minden áldott nap buzgón gyakorolták a halálfélelmet. Kató örökébe rozoga, névtelen csónak lépett. Még a teherbíróképesség sem volt rajta feltüntetve. Az utasok szerint valóságos istenkísértésnek számított beleülni. H. elvtárs az AEK- hoz fordult panasszal. Nem is eredménytelenül, mert a bejelentés után valamit javítottak a kivénhedt csónakon. Ha pedig komolyabb baja esett, másik motorost állítottak be helyébe, a Petur nevűt. Rokkant harcos volt ez a Petur is. Rossz volt a kormánya, se mentőöv, se mentőpad nem volt rajta. H. elvtárs újra az ÁEK-hoz apellált. S az ÁEK előbb a Pest megyei Tanácshoz, majd egy újabb levél után a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumba küldte el a panaszt. Telt, múlt az idő. Az öreg lélekvesztő a Dunán imbolygóit. H. elvtárs panasza meg a bürokrácia vizein. S mikor az utasok izgalma már-már tetőfokára hágott, "3.9/—16—64/1954. IX. 1. sz. alatt megérkezett a válasz. Csak úgy süvöltött belőle az optimizmus. Csigavér, elvtársul, nem kell begyulladni! A levél írója megígérte, hogy a névtelen motorost ellátják valami becsületes keresztnévvel, s azután nekivághat akár a Csendes-óceánnak is. A Peturra pedig az alábbi megszívlelendő részek vonatkoztak: «A motoros mentőfelszerelésekkel el van látva. A mentőgyárű helyett — melyek beszerzése nehézségekbe ütközik — két flarah mentőlap van a hajón... A motoros padlódeszkái felúszók, amelyek szintén mentőeszközök. Ezen mentőeeszközök, a hajó utasbefogadó képességének több mint 50 százalékát képesek a víz felett tartani». A levél írója talán látta is maga előtt H. elvtársat, amint homlokát kiveri a hideg verejték a gyönyörűségtől. S talán a hangját is hallotta, amint felkiáltott: Sose halunk meg! Most már süllyedhetsz, Petur! A 25 utasból kb. 13 úgyis kievickél felúszó deszkáidon. H. elvtárs azonban nem így gondolkozott. Újabb levelet írt. De ennek a levélnek a sorsa már nem érdekes, mert közben megren*dítő esemény történt. Az öreg, névtelen, levitézlett motorcsónak ugyanis fittyethányva a közelgő névadási ünnepségnek és saját felúszó deszkáinak, egy éjszaka elsüllyedt, szerencsére senki sem ült rajta. S ezzel a tettével örökszép példát mutatott önbecsülésből, az emberek iránti együttérzésből és humanizmusból a bürokratáknak. Azóta a «Bendegúz» szállítja Visegrád és Nagymaros között a dolgozókat. Vele is van elég baj, de talán jó hatással lesz rá öreg kollégájának önfeláldozozása. .gélyisch Gyula