Szabad Nép, 1955. január (13. évfolyam, 1-30. szám)
1955-01-11 / 10. szám
tiEDD, 1955 JANUÁR 11 Palmiro Togliatti elvtárs beszámolója az Olasz Kommunista Párt negyedik országos értekezletén Róma, január 10. (gDASZSZ) Január 9-én Rómában megkezdődött az Olasz Kommunista Párt negyedik országos értekezlete. Az értekezletre 1143 küldött érkezett az ország minden részéből, ezenkívül sok vendég is részt vesz rajta. Küldöttséggel képviselteti magát az értekezleten Franciaország, Nagy- Britannia, Magyarország, Németország, Bulgária, Svédország, Belgium, Románia, Ausztria, Finnország, Svájc és Mexikó kommunista, illetve munkáspártja. Az értekezletet Edoardo D'Onofrio, a párt titkárságának tagja nyitotta meg. Ezután rövid üdvözlő beszédet mondott Nannuzi, az Olasz Kommunista Párt római szervezetének tűsíteni kell. Az értekezlet részvevői viharos tapssal fogadtak a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának és Kína Kommunista Pártja Központi Bizottságának ezután felolvasott üdvözlő táviratait. A Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának távirata így hangzik: „AZ OLASZ KOMMUNISTA PÁRT NEGYEDIK ORSZÁGOS ÉRTEKEZLETÉNEK, A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága testvéri üdvözletét küldi az Olasz Kommunista Párt negyedik országos értekezletének. Az Olasz Kommunista Párt, lankadatlan harcával, amelyet a munkásosztály egységéért, a demokratikus jogokért és az összes dolgozók létérdekeiért folytat, kivívta a széles néptömegek mélységes rokonszenvét és szeretetét. A kommunistáké a vezető szerep az olasz hazafiak millióinak a békés élet, a nemzeti érdekek és Olaszországfüggetlensége védelmére való tömörítésében. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága sikereket kíván az Olasz Kommunista Pártnak a munkásosztály és a parasztság közötti szövetség további megszilárdításához, Olaszország demokráciájáért és haladásáért, az újabb pusztító háború veszélye ellen, az európai és az egyetemes békéért folyó harcban. A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA." A kommunisták bárra a szabadságért, a békéért és a szocializmusért Ezután tartotta meg Palmiro Togliatti, az Olasz Kommunista Párt főtitkára beszámolóját, amelynek címe: Akommunisták harca a szabadságért, a békéért és a szocializmusért. Palmiro Togliatti beszámolója elején azokról a sikerekről beszélt, amelyeket az olasz kommunisták a VII. pártkongresszus óta arattak a békéért, a dolgozók életkörülményeinek megjavításáért folyó harcban. Ezután a nemzetközi helyzet elemzésére tért át s kijelentette, hogy a nemzetközi helyzet az utóbbi időben komolyabbá és feszültebbé vált annak következtében, hogy a nyugati hatalmak makacsul elutasítják a Szovjetunió által a béke megszilárdítására előterjesztett javaslatokat és arra irányuló szándékuk miatt, hogy bármi áron ratifikálják a párizsi egyezményeket. Komolyabbá és feltára és Morandi, az Olasz Szocialista Párt főtitkárhelyettese. Marandi üdvözlő beszédében hangsúlyozta, hogy a szocialista párt és a kommunista párt közötti egység a fő fundamentuma azoknak a sikereknek, amelyeket az olasz dolgozók a reakció ellen, a béke megszilárdításáért vívott harcban arattak. Kijelentette, hogy erre az egységre úgy kell vigyázni, mint a szemük fényére, és hogy ezt az egységet állandóan érőPeking, január 10. (Új-Kína) A kínai és a jugoszláv kormány hétfőn a két ország közötti diplomáciai viszony létesítéséről a következő közleményt adta ki: „A Kínai Népköztársaság kormánya és a Jugoszláv Szövetségi NépPeking, január 10. (Új-Kína) Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság külügyminisztere és Kocsa Popovics, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság külügyi államtitkára táviratot váltott a Kína és Jugoszlávia között megteremtett diplomáciai kapcsolatokról. Csou En-laj külügyminiszter a következő szövegű táviratot küldte Kocsa Popovics jugoszláv külügyi államtitkárnak: Excellenciás Uram! Azoknak a szívélyes megbeszéléseknek alapján, amelyeket országainknak a Szovjetunióba akkreditált nagykövetei a Kínai Népköztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság diplomáciai kapcsolatának helyreállításáról legutóbb folytattak, van szerencsém a Kínai Népköztársaság kormányának utasítására a következőket közölni önnel: A Kínai Népköztársaság kormánya, tekintettel országaink azon közös kívánságára, hogy megteremtsük és elmélyítsük kölcsönös baráti-apcsolatainkat, és hogy megvédjük a világ békéjét és biztonságát, örömmel üdvözli a diplomáciai kapcsolatok megteremtését és nagyköveteink kölcsönös kinevezését a Jugoszláv Szövetségi Népköztársasággal. Kérem, fogadja Excellenciád legmélyebb nagyrabecsülésem kifejezését és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság virágzására irányuló kívánságaimat. Peking, 1954. december 14. CSOU EN-LAJ a Kínai Népköztársaság külügyminisztere. Kocsa Popovics külügyi államtitkár a következő választáviratot küldte Csou En-laj külügyminiszternek: Excellenciás Uram! Megkaptam 1954 december 14-én hozzám, intézett táviratát, amelyben kijelenti, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya örömmel üdvözli a diplomáciai kapcsolatok megteremtését és nagyköveti ranggal diplomáciai képviselők kicserélését a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság és a Kínai Népköztársaság között. A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormányának szűkebbé tették a nemzetközi helyzetet az Északatlanti Tanács nemrég hozott határozatai is, amelyek megnyitják az atomháború előkészítéséhez vezető utat. Az országon belül — mondta Togliatti — a demokratikus szabadságjogok elfojtására és a fasizmus feltámasztására irányuló kísérletekkel kapcsolatban a helyzet kiéleződése figyelhető meg. Togliatti a többi között rámutatott a katolikus dolgozók körében kifejtendő fokozott munka szükségességére, olyan békekormány megalakítása céljából, amely intézkedéseket tenne mind a nemzetközi, mind a belső feszültség enyhítésére., Togliatti élesen bírálta az olasz kormányt, amely nem élvezi a többség bizalmát Olaszországban és amely csupán ingatag parlamenti többséggel rendelkezik. Most — folytatta beszámolójában köztársaság kormánya megegyezett abban, hogy normális diplomáciai kapcsolatokat létesítenek a két ország között és diplomáciai képviselőket cserélnek egymással nagyköveti rangban.A megbízásából van szerencsém önnel a következőket közölni: A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormánya megelégedéssel veszi tudomásul a Kínai Népköztársaság kormányának az én 1954 december 14-én kelt táviratában foglalt közlését. A Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság kormánya ma éppúgy, mint a múltban, úgy véli, hogy a rendes diplomáciai kapcsolatok megteremtése a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság és a Kínai Népiköztársaság között, hasznára válik országaink kölcsönös kapcsolatai kedvező fejlődésének és hasznára válik a nemzetközi együttműködés és világbéke közös ügyének. Felhasználom az alkalmat, hogy Excellenciának legmélyebb nagyrabecsülésemet, valamint országa haladására irányuló jókívánságaimat fejezzem ki. Belgrád, 1955. január 2. KOCSA POPOVICS, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság külügyi államtitkára: A costaricai kormány — mint az AFP jelenti — arra kérte az amerikai államok szervezetét, hívja össze rendkívüli ülésre a szervezet tanácsát, hogy tanulmányozza „a nicaraguai kormány által teremtett súlyos helyzetet". A costaricai panasz szerint a nicaraiguai kormány csapatai előkészületeket tesznek Costarica megtámadására. Nicaragua gépesített egységeket küld a costaricai határra. Egy amerikai kormány — mondja a panasz — tíz katonai szállító repülőgépet küldött Nicaraguába olyan körülmények között, amelyek valószínűvé teszik az azonnali támadást. A nicaraguai kormány intézkedései — hangsúlyozza végül a costaricai beadvány — veszélyeztetik a békét, valamint Costarica és Közép-Amerika biztonságát. — megfigyelhető az Olaszország ügyeibe történő egyre fokozódó külföldi beavatkozás. Olaszország mind gazdaságilag, mind politikailag függő országgá vált, tömegszervezetek, egyes állampolgárok és demokratikus egyesületek ellen alkalmazott megtorlások politikáját külföldi parancsra és az olasz burzsoázia egyes csoportjainak utasítására folytatják. Togliatti, azokról a feladatokról szólva, amelyek a kialakult helyzetben a pártra hárulnak, rámutatott, hogy e feladatok harcot jelentenek a demokratikus szabadságjogokért, a monopóliumok ellen, az alkotmányban foglalt elvek érvényesítéséért. Togliatti befejezésül az ország politikai fejlődésének perspektíváival foglalkozott. Kijelentette, hogy minden olyan kísérlet, amely a diktatúra és a fasizmus újjáteremtésére irányul, a polgárháború perspektíváját tárja Olaszország elé. Ennek meghiúsítása érdekében feltétlenül harcolni kell ,,olyan széleskörű front megteremtéséért, amely magában foglalná az olasz népnek a béke, a demokrácia és a szabadságjogok védelmében tömörült többségét“. Nem részvételünkkel követelünk kormányalakítást, hanem olyan kormányt követelünk, amelyben képviselve lennének a dolgozók tömegei, amely gazdasági reformokat valósítana meg, a béke politikáját folytatná, visszaállítaná a demokratikus szabadságjogokat és a tömegek életszínvonalának emelésére törekedne. Ennek érdekében — mondta Togliatti — „fontos elemet jelent a mi munkánk, a politikai szervezetek és a szakszervezetek arra irányuló munkája, hogy a lakosság többségét harcba vonják ezért a programért“. Galland náci repülőtábornok visszatért Nyugat-Németországba Berlin, január 10. (MTI) Adolf Galland altábornagy, a hitleri légierők volt felügyelője, aki a náci uralom összeomlása óta Argentínában tartózkodott, vasárnap viszszatért Nyugat-Németországba. Galland a majnafrankfurti repülőtéren újságírók kérdéseire válaszolva közölte: még nem döntött, hogy belép-e az új Wehrmachtba. Adenauerék tudvalevőleg a légierők élére akarják állítani Gallandot. A náci repülőtábornok erre vonatkozólag hangoztatta: — Ez attól függ, hogy milyen feltételekkel kívánják együttműködésemet. Galland végül kijelentette, hogy bármikor visszamehet Argentínába, ahol 1949 óta a légierők tanácsadója volt. A szovjet—iráni egyezmény az iráni parlament előtt Teherán, január 10. (TASZSZ) Az iráni képviselőház január 9-én tárgyalta első olvasásban a pénzügyi és határkérdéseket rendező szovjet— iráni egyezményt és másodszori megvitatásra az illetékes parlamenti bizottságok elé terjesztette. A KÜLPOLITIKA HÍREI — AZ IRÁNI KATONAI HATÓSÁGOK letartóztattak 50 személyt, akiket azzal vádolnak, hogy az Iráni Néppárthoz tartoznak. (TASZSZ) — TITO, JUGOSZLÁVIA ELNÖKE, aki hivatalos látogatáson van Burmában, vasárnap este részt vett a burmai köztársasági elnök fogadásán. (MTI) — VASÁRNAP CSAKNEM NÉGYÓRÁS ESZMECSERÉT folytattak Mendes-France francia miniszterelnök római tárgyalásának előkészítésére a francia és olasz szakértők. A francia miniszterelnök kedden délelőtt kezdi meg tárgyalásait az olasz kormány tagjaival — jelenti az AP. — MUSZTAFA BEN HALIM, LÍBIAI MINISZTERELNÖK vasárnap kijelentette: Franciaország beleegyezett abba, hogy kivonja csapatait Fezzan tartományból — jelenti az AP. A londoni rádió jelentése szerint az amerikai államok szervezetének tanácsa hétfőn rendkívüli ülést tart, hogy megtárgyalja a costaricai kormány panaszát. (MTI) A TASZSZ a costaricai kormánynak Nicaraguával szemben emelt panaszával kapcsolatban emlékeztet arra, hogy Costarica elnöke annak idején elégedetlenséget keltett magával szemben az amerikai kormánykörökben, mert állást foglalt a Costaricában eszközölt „nagy külföldi tőkebefektetések“ ellen és „gazdasági megszállásnak“ nevezte e befektetéseket. A costaricai elnök azt is követelte, hogy a „United Fruit Company“ amerikai részvénytársaság fizessen vámot. Japán gyártmányi Fegyverekkel látják el a japán csapatokat Sanghaj, január 10. (TASZSZ) A tokiói rádió közölte a Mainici című lap jelentését arról, hogy a japán Nemzetbiztonsági Tanács elhatározta, megváltoztatja a japán csapatok eddigi kiképzési módszerét és japán mintájú fegyverekkel szereli fel a japán csapatokat. A lap hangsúlyozza, hogy a japán csapatok eddig amerikai fegyvereket kaptak és a katonai kiképzés is amerikai mintára történt. Az említett határozat végrehajtása végett — írja a lap — a Nemzetbiztonsági Tanács külön bizottságokat alakított, amelyek a japán csapatok fegyverzetének kicserélésével és az új katonai kiképzési program elkészíté- Diplomáciai kapcsolat Kína és Jugoszlávia között J son M£n-laj és Kacsa Papacics tachraivatása a kínai—jugoszláv diploimáciai kapcsolatok szelyreállítása alkalmából A A Costarica kormány panasza a Nicaragua kormánya ellen Közlemény Csou En-laj és Hammarskjöld megbeszéléseiről Peking, január 10. (Új-Kína) Csou En-laj, a Kínai Népköztársaság Államtanácsának elnöke és külügyminiszter, valamint Dag Hammarskjöld, az ENSZ főtitkára közös közleményt adtak ki megbeszéléseikről. Az 1955 január 10-éről keltezett közlemény hivatkozva az 1955 január 6-án, 7-én, 8-án és 10-én Pekingben folytatott megbeszélésekre, leszögezi: ,,Ezeken a megbeszéléseken utalás történt a világfeszültség enyhítésével kapcsolatos kérdésekre is. Úgy érezzük, hogy a megbeszélések hasznosak voltak, és reméljük, hogy az ott megteremtett kapcsolatot továbbra is fenntarthatjuk.“ Búcsúfogadások Pekingben Hammarnkjöld ksíkldléri' Peking, január 10. (Új-Kína) Csou En-laj, az államtanács elnöke és külügyminiszter hétfőn este búcsúvacsorát adott a Kínából elutazó Dag Hammarskjöldnek, az ENSZ főtitkárának tiszteletére. Hétfőn délután Hugo Wistrand pekingi svéd nagykövet is fogadást adott a távozó Hammarskjöld tiszteletére. SZABAD NÉP Ezzel a címmel írt cikket Joseph Alsop, a háború egyik fő amerikai kurtsse a New York Herald Tribune december 31-i számában. A cikk első fele (kihagyások nélkül, pontos fordításban) így hangzik: „Az utóbbi 14 évben, háborúban és békében, mintegy 6 évet töltöttem külföldön és tanulmányoztam, mi a külföldi fejlemények jelentősége Amerikára nézve. Az egész idő alatt, a frontvonalban, távoli, járatlan vidékeken és a nagyvilág csillogásában, egyetlenegy élmény sem volt rám olyan hatással, mint az a három nap, melyet a Viet Minhnél töltöttem. Ez nevetségesnek tűnhet, különösen azért, mert nem kaptam engedélyt, hogy a kommunista területet meglátogassam és időm nagy részét őreimmel folytatott beszélgetéssel kellett töltenem, egy csatorna partján. De senki sem tudhatja biztosan, mi van a hold másik oldalán, míg egy holdutazó oda nem repül; ugyanígy, nem képzelhetjük el egy ázsiai kommunista partizánvidék légkörét, míg oda nem kerülünk. Előző riportjaim olvasói már sejthetik: első érzésem alkaratom ellenére, a csodálat volt. Az ellenség győzelme nem kevésbé győzelem azon a vidéken, ahol én jártam, a kommunisták egy sor politikai, szervezési, katonai és — meg kell mondani __ erkölcsi győzelmet arattak. Nem az gyakorolta rám a legmélyebb benyomást, hogy a kommunisták rendkívüli hőstetteket hajtottak végre szervezésben, felfegyverzésben, hogy Indokína déli részén minden külső segítség nélkül, és a francia hatóság torkában független államot alakítottak. A legmegdöbbentőbb, sajnos, az az erkölcsi buzgalom volt, amelyet a Viet Minh nem kommunista tagjaiban ébresztettek, és a szilárd támogatás, amelyet a parasztoktól kapnak. Nem arról van szó, hogy a buzgalom és a támogatás puszta látszata megtévesztett volna. Ebben biztos vagyok, mégpedig nagyon egyszerű okból. Teljességgel lehetetlen lett volna a kommunisták számára, hogy olyan eredményeket érjenek el, mint amilyeneket az általam meglátogatott övezetben elértek, ha nem vezeti a munkát sokezer önfeláldozó ember, ha a kommunisták nem bízhattak volna veszély idején a falusiak harcrakész hűségében. A parasztok tömege, a vietnami nacionalisták, politikai reformerek, reményteljes idealisták és hasonlók, akik a Viet Minh adminisztrációjában dolgoznak, szilárdan hisznek a Viet Minh kommunista vezetőinek, mikor „három elvük“ közül az elsőt hangoztatják , hogy az állam legfontosabb és legelső célja: a nép szolgálata. Mindeddig valóban jó okuk volt rá, hogy ebben higgyenek, s a nem kommunista többség boldogan hozott meg minden áldozatot és halt meg az ügyért. ''Első érzésem boldogtalan csodálat volt a kommunisták sokoldalú eredményei iránt, de a második már harag. Felháborító a kontraszt a meglátogatott vidék gazdasági élete, sikere és erkölcsi egysége és Saigon korrupciója és káosza között , ahol Collins kétségbeesetten küszködik, hogy Dél-Indokinát megerősítse pálmakunyhóban lakó vendéglátóim ellen.“ Az olvasó a szemét dörzsöli: mi történhetett ezzel a hétpróbás háborús uszítóval? Feltámadt a nemlétező lelkiismerete? A tények hatása alatt megtért? Kidugta fejét a hazugságok tengeréből? Vagy egyszerűen megőrült, holdkórossá lett ez a holdutazó? Szó sincs róla! A New York Herald Tribune a legalkalmasabb újság arra, hogy minden munkatársából kinevelje azt a rossz szokást, hogy befolyásoltatni hagyja magát az igazságtól. S nem is véletlen elnézésről van szó. Ez a Mr. AlSlop teljesen hasoló hangnemben megjelentetett már két cikket, ugyanebben a lapban, ugyanerről a témáról. A rejtvény megoldását e cikkek végkövetkeztetése adja meg. „Ázsiában még sokkal nagyobb a veszély — írja cikke végén Mr. Alsop — mint ahogy azt legelkeseredettebb pesszimistáink gondolják. Ha nem alkarjuk a szabadság ügyét elveszteni Ázsiában és így az egész világon, a szabad nemzetek nagy kockázatvállalására, erőfeszítésére és áldozathozatalára van szükség.“ Az amerikai háborús propaganda legújabb és legcinikusabb oldaláról mutatkozik itt be. Indokínában a franciákat szidják és a kommunistákat dicsérik, a népi Észak-Vietnnamot erősnek és egységesnek ábrázolják, viszont saját bábjaikról, a Riviérán üdülő Bao Daj „császárról“, a saigoni amerikabérenc „miniszterelnökről“, az egész francia vezetésről mint tolvaj, tehetetlen, gyáva bandáról beszélnek, amely nem éri meg a beléfektetett dollárokat és még arra se jó, hogy a népet kordában tartsa, őszinte harag és felháborodás szól az amerikai újságok hasábjairól: annak az üzletembernek a jogos felháborodása, aki egy kockázatos, de sokat ígérő kalandor vállalkozás végrehajtására mindenre kész bérgyilkosokat fogadott, de pórul járt velük ... Oda a zsákmány, oda a vérdíj . . . Nem kétséges, hogy Alsop úr erkölcsi felháborodása annak az amerikai véleménynek a kevéssé udvarias bejelentése, hogy a csődöt mondott és levitézlett francia vezetést egész korrupt uszályával együtt a sokkal ügyesebb és elszántabb hamisítatlan csikágói gengszterbandával , a nemes amerikai gyarmatosítókkal kell felcserélni. Az ilyen bűntények „politikai előkészítése“ idáig másképp festett. A New York Herald Tribune és társai arról üvöltöztek, hogy a kommunisták terrorizálják a koreai, kínai, vietnami parasztokat, hogy a nép gyűlöli őket, hogy alig várják a „szabad világ“ délceg harcosait, az amerikai „felszabadítókat“. Ez a hazugság azonban — sok-sok amerikai katonával együtt — elvérzett a kínai népi felszabadító háborúban, elvérzett a koreai csatatereken és Panmindzsonban, és végzetes csapást szenvedett Dien Bien Phunál és a genfi tárgyalóasztalnál... Az amerikai propaganda most — legalábbis az „ázsiai operációs terepen“ — hihetetlennek tűnő fordulatot hajt végre, ilyesféleképpen: „A kommunisták borzalmasabbak mindennél, amit idáig mondtunk, vagy elképzeltünk róluk. Csak azért, hogy borsot törjenek az orrunk alá, hogy akadályozzák a »szabad nemzeteket« felszabadító hivatásukban — a saját barbár uralmukat választják az amerikai uralom helyett. Körmönfont módon olyan államot teremtenek, melynek első és legfontosabb célja: a nép szolgálata. S ha csak a kommunisták követnék őket — hagyján! De erről szó sincs. A legmegdöbbentőbb, sajnos — írja Mr. Alsop — az az erkölcsi buzgalom volt, amelyet a Viet Minh nemkomunista tagjaiban ébresztettek és a szilárd támogatás, amelyet a parasztoktól kapnak.“ Bizonyára sokat töprenghetett abban a bizonyos párnak a nyihóban Mr. Alsop, a holdutazó: honnan lettez ezeknek annyi dollárjuk, hogy minden parasztot meg tudnak vásárolni, amikor nekünk amerikaiaknak olyan költséges fényűzés egy Li Szin Man, egy Csang Kaj-sek vagy Bao Daj megvásárlása. A rémületet nyilván azokozta nála, hogy „a hold másik oldalán“ rájött egy egyszerű igazságra: itt nem dollár harcol a dollár ellen, mint az amerikai üzleti életben; nem zsoldosok a zsoldosok ellen; nem körmönfont üzleti ravaszság mérkőzik a még ügyesebb blöff és csalafintaság ellen ... Mr. Alsop valóban úgy érzi magát, mint aki a holdról pottyant a földre. Jeges rémület szorítja el a torkát: ezek a kommunisták felrúgnak minden megszokott „becsületes“ üzleti játékszabályt! A leleplezés valóban szörnyű, szinte látjuk Mr. Alsop vádlóan kinyújtott ujját: ezek a hazájukat szeretik, ezek a nép államát teremtik meg, ezek a hősiesség és önfeláldozás példáját adják, ezek legyőzhetetlen hadseregeket állítanak talpra, ezeket az egész nép követi ... Ezek .. . ezek... —, még kimondani is rettenetes — ezek becsületes emberek! Szinte halljuk a hisztérikus sikoltozást: mi lesz így az amerikai életformából? Az amerikaiak szabad uralmából Ázsia felett? A pokolba a franciákkal, akik gyávák és gyengék a további gyilkolásra! A pokolba a bennszülött bábkormánnyal, mely nem képes zsoldos sereget, polgárháborút szervezni, melynek kezéből a nép kicsavarja az amerikai fegyvereket. Mr. Alsop mély erkölcsi felháborodása nem ismer határt. „Szabad Amerika“ (amin az értendő, hogy „Amerikának mindent szabad“) — nem tűrheti, hogy holmi ázsiai nép szabadon akar élni saját hazájában. Tábornokok, közírók és szenátorok évek óta ismétlik tehát a kérdést: mi más segíthet itt, mint a bomba? A másik bökkenők éppen ez a bomba. Nem mintha az atom- és hidrogénbomba amerikai tulajdonosaiban hiányozna a legteljesebb jószándék a mielőbbi felhasználásra vonatkozólag. A U. S. News and World Report december 17-i számában interjút közöl Strauss-szal, az atomenergia-bizottság elnökével. Mr. Strauss, aki — mint a lap írja a „privát életben bankár“, ez alkalommal mint „first class (első osztályú) morális szakértő“ nyilatkozott. Nézze — mondta az újságírónak — én kezdettől, 1946-tól a bizottság tagja és 1953-tól a bizottság elnöke vagyok. Soha egy percig nem ingadoztam. (Az újság fényképen is megörökíti ezt a „nem ingadozást“, a mellén keresztbefont karral „energikusan“ könyököl az asztalra.) A dolog rendkívül egyszerű — fejti ki Mr Strauss. Száz békés lakost megölni ugyanolyan erkölcstelen, mint tízezret — mondja, s közben a fényképen még jobban előretolja Mussolini-mintája állkapcsát. „A különbség az olyan fegyver között, mely 80 000 embert ölt meg Hirosimában, s az olyan között, mely ennek többszörösét öli meg, egyszerűen számszerű és nem erkölcsi kérdés.“ Egy elszánt, ateista ellenség ellen mindent alkalmazni kell — mondotta. A trösztelnökök és bankárok kormánya nem lebecsülendő erőfeszítéseket tesz az atombomba felhasználása érdekében. Egyelőre elérték, hogy az északatlanti szerződés 14 állama európai stratégiáját az atomfegyverekre tervezik. Sikerült kierőszakolniuk a francia parlamenttől a beleegyezést az atomfegyverrel felszerelt hitleri hadsereg újjászületéséhez,, bár a szülési nehézségek tovább tartanak. Sikerült Mendes-France-ból valamiféle európai Csang Kaj-seket gyúrni (mind között ez volt a legkönnyebb feladat). Sikerült Churchilltől 80 éves korára egy olyan beismerést kicsikarniuk, hogy már a háború végén hitszegést követett el: fel akarta fegyverezni az ellenséges német csapatokat a szövetséges Szovjet Hadsereg ellen, összefoglalva: minden erővel megkísérlik a nemzetközi helyzet enyhülését a feszültség fokozódásának irányzatával felváltani. De mindennek ellenére, sőt éppen e „sikerek“ nyomán az elfogadott atomstratégia — atompánikként hat egész Nyugat-Európában. Az angol és francia sajtó alaphangja a félelem. A The Times újévi számában megszólalt Bertrand Russel, a világszerte ismert angol filozófus: „Vajon annyira meg van-e fosztva az emberi faj a bölcseségtől, oly való az önfenntartás legelemibb követelményeivel szemben, hogy ostoba ügyességének utolsó bizonyítéka minden élet kiirtása lesz a földgolyón? ... Mint emberi lény fordulok az emberi lényhez: emlékezz emberségedre, s felejtsd el a többit. Ha képes vagy erre, nyitva az út a paradicsomi élet felé; ha nem, akkor csak az általános pusztulás áll előtted.“ Ugyancsak a The Times január 3-i számában Anglia legismertebb katonai szakértője, Liddel Hart így nyilatkozott: „A mi országunk esetében, ahol annyira sűrűn helyezkednek el a létfontosságú célpontok, a becslés szerint öt vagy legfeljebb tíz thermonucleáris bomba szinte biztosan elég lenne ahhoz, hogy megsemmisítse az összes fontosabb ipari központokat, a fele lakossággal együtt. Még ennyi bombára sincs szükség ahhoz, hogy megbénítsa Franciaország, Belgium és Hollandia életfontosságú központjait. Az erkölcsi hatás nyomán az összeomlás ott is megtörténik, ahol a tényleges pusztulás még nem következett volna be. Ilyen körülmények között — fűzi hozzá — értelmetlen dolog egy esetleges háború „megnyeréséről“ beszélni. Vagy egy másik példa: amikor egy képviselő azzal a váddal állt elő, hogy Anglia az Egyesült Államok repülőgépanyahajója lett — azt a választ kapta, hogy sajnos nem, hiszen a repülőgépanyahajó elúszhat, de mi alaposan ide vagyunk horgonyozva... Várjon a nyugati államok kormányai mindezt nem tudják. Vagy valóban az történt-e, amiről a New Statesman című lap írt, hogy az „angol és a többi nyugat-európai kormány előre megegyezett abban, hogy bizonyos esetben népeiknek tömeges hardkírit kell elkövetnie?" szerhelyzetben blokk országai. Ezek a kormányok azzal védekeznek (védekeznek, mert a közvélemény vádolja őket), hogy kényvannak: a „szovjet minden más téren, akár a fejlődés ütemét, akár a tényleges katonai erőt tekintve — fölényben vannak. Egyre kevésbé képesek azonban népeik előtt eltitkolni, hogy a béketábor országai erejüket nem a százmilliókat és az emberi civilizációt pusztulással fenyegető háborúra, hanem a békés együttélés alapján népeik jólétére, boldog, szabad életének emelésére kívánják fordítani. S ami az atomfegyvert illeti: ugyancsak nehéz eltitkolni azt a tényt, hogy nemcsak az atomerő békés felhasználása, hanem a hidrogénbomba megszerkesztése terén is a Szovjetunió megelőzte az Egyesült Államokat. Miért választják a nyugati kormánykörök mégis az atomstratégiát, amelyet joggal neveznek annyian az öngyilkosság stratégiájának? Túl a csődöt mondott „erőpolitikán“, túl a fegyverkezési hajszából származó profit hajszolásán: az atomstratégia — a népek kiirtásának stratégiája. Amit Mr. Alsop a legfiatalabb szabad államban, a néhány hónapja született Északvietnami Népköztársaságban felfedezett, a kommunisták és a nép megbonthatatlan egysége — vonatkozik a népi Kínára, a tíz éve született népi demokratikus országokra, s leginkább a negyedik évtizede erősödő, fejlődő Szovjetunióra. Következésképpen az atomstratégia — hamisítatlan imperialista logikával — abból indul ki, hogy a kommunizmus és a szabadság gondolatát csak magukkal a népekkel együtt lehet kiirtani. A fő csapást nem anynyira a viszonylag jól védett hadseregekre és erődítményekre, hanem a milliós városokra, az otthonmaradt asszonyokra, gyermekekre és csecsemőkre akarják mérni. Nemcsak a jól védett hadiipart, hanem az élet fenntartásához szükséges minden termelőmunkát, a békés üzemeket, a lakóházakat , az emberi kultúra vívmányait és emlékeit akarják eltörölni. Az atomstratégia amerikai kitervelői (és európai tanítványaik) nemcsak a kommunizmusnak, hanem a népeknek szeretnének hadat üzenni. Őrültebb lázálmokat még nem eszelt ki emberi agy — Hitler és Göbbels sem a berlini patkánylyukban, az öngyilkosságuk előtti napokban. Holdkóros vágyálmaikban tökélyre emelnék Hitler primitív módszereit, hajlandók lennének Auschwitzot „házhoz szállítani“, elégetni és megmérgezni tetszés szerinti területek lakosságát, állat- és növényvilágát. Ezek a Strauss-féle istenfélő bankárok nemcsak a béketábor „ateista népeit“ szeretnék megsemmisíteni, hanem legyilkolnák és legyikoltatnák Anglia, Franciaország és Németország, az Egyesült Államok lakosságát, városaikkal, emlékműveikkel és templomaikkal egyetemben. Eszeveszett álmaikban arról ábrándoznak, hogy „utána“ majd előmásznak atombiztos óvóhelyeikről — s mint a férgek a hullát — birtokukba veszik a földgolyót. Az imperialista atom-összeesküvés veszélyességét nemcsak lebecsülni, hanem túlbecsülni is helytelen volna. Az atomstratégák lázálmai mögött meg kell látni eredendő gyengeségüket. Nem a háború borzalmai, hanem a rettegés tartja vissza őket , hogy egy új háború kirobbantása uralmukba és életükbe kerülne: a szocializmus győzelméhez vezetne az egész földgolyón. Jól tudják, hogy nincs olyan fegyver, amelyre a Szovjetunió és szövetségesei ne tudnának méltó választ adni. A döntő azonban a népek magatartása. Az atom- és más tömegpusztító fegyverek eltiltásának követelése mögé öt világrész népei zárkóznak fel mérföldes léptekkel. Ez a folyamat feltartóztathatatlan, mert egyre világosabban látja a lényeget a kapitalista országok lakossága is. A francia parlament döntését pl. különbözőképpen kommentálta a sajtó — egyben azonban megegyeztek a vélemények a Szovjetuniótól az Egyesült Államokig: Franciaország lakosságának nincs olyan számottevő rétege, mely akárcsak beletörődéssel fogadta volna a nyugatnémet felfegyverzés hírét. Az északatlanti szerződés tagállamainak az atomstratégia elfogadására vonatkozó döntése elsősorban saját népei ellenzését váltotta ki. Minden egyes miniszter, tábornok vagy képviselő, akit az amerikaiak „megnyernek“ az atomstratégiának, minden egyes diplomáciai vagy katonai megegyezés, mely bepillantást enged az atomháború előkészítésének boszorkánykonyhájában lehetőséget ad arra, hogy újabb milliók szemét nyissuk ki, újabb milliókat nyerjünk meg a béke öntudatos védelmezői sorába. Ahogy a fasizmus elleni háború idején mindenki, aki szerette hazáját és a szabadságot, természetes szövetségesét az emberi kultúra megmentéséért is harcoló Szovjetunióban találta meg — úgy napjainkban az atompusztulás veszélyeire ébredő népmilliók a kapitalista országokban, áttörve a kom munizmus elleni propaganda-r ígalom falát — egyesülnek az atomfegyver eltiltásának a Szovjetunió által kezdeményezett és vezetett harcában. A béke világtábora soha nem volt ily erős, mint ma. Ha folytatjuk és fokozzuk erőfeszítéseinket a béke megóvásáért, akkor az imperialisták gyilkos atomterveire biztos vereség vár, mert az igazi érdekeiket felismerő népek — legyőzhetetlenek. Egyre világosabbá válik, hogy az ő stratégiájuk: az imperialisták harca az emberiség ellen. A mienk: a népek és országok békés együttélése. Az övék: az erőpolitika; a mienk: a békepolitika ereje. Az elmúlt hónapok fő jellemzője nemcsak a nemzetközi helyzet új kiéleződése, hanem — nyelvre, fajra, világnézetre való tekintet nélkül — a népek békeakaratának elemi erejű megnyilatkozása. , Az emberiség élni akar. Szabadon, jólétben, boldogan. Ha pedig az atomstratégia hívei megpróbálkoznának terveik megvalósításával, egyszeriben a holdban találnák magukat, inkább, mint Mr. Alsop, a New York Herald Tribune holdutazója. És lehetőleg valóban a hold másik oldalán, hogy álmainkban se láthassuk őket. Horváth Márton : „A hold másik oldalán ” Nagy árzuhanás a New York-i tőzsdén London, január 10. (MTI) A New York-i értéktőzsdét a napokban olyan eladási pánik és árzuhanási hullám borította el, amelynek méretei elérték, sőt túlhaladták az 1929. évi összeomlást. Szerdán 4 640 000 értékpapírt, csütörtökön pedig 5 300 000-t dobtak piacra. Az árfolyamveszteségek, amelyek az összes vállalatok részvényeit sújtották, darabonként 1—10 dollár között váltakoztak. Csütörtökön az árfolyamok zuhanása több mint négymilliárd dollárral csökkentette a New York London, január 10. (MTI) A vezető angol konzervatív lapok a súlyos aggodalom hangján elemzik a New York-i tőzsdei árzuhanást.. A The Times vezércikke nem tartja ugyan teljesen indokoltnak a túlzott pesszimizmust, és utal arra, hogy legalább is a hadiipar helyzete szilárdnak tekinthető, azonban elismeri, hogy nem hiányoznak az amerikai gazdasági élet egészségtelen vonásai. A dollár értéke ma sokkal kisebb, mint amennyi az 1929. évi összeomlás idején volt. A részletfizetésre történő vásárlások könnyen túlhaladhatják a józan mértéket. A Wall Streeten felhajtott részvényárfolyamok sokkal gyorsabban emelkedtek, mint a vállalatok nyereségei. A házakat terhelő jelzálogkölcsönök joggal kezdik aggasztani a bankárokat. • • A jelek arra mutatnak, hogy az optimizmus veszedelmes módon túllépte a határokat és még hátra van az igazi súlyos próba. A Yorkshire Post ezt írja vezércikkében: az Atlanti-óceán innenső oldalán aggódva figyelik a New York-i tőzsdei összeomlást. Mindenki azt kérdi, vajon ez a gazdasági válság előjele, mint ahogy 1929-ben volt? A tőzsdén jegyzett valamennyi papír piaci értéket. L. Bach, a Wall Street egyik legnagyobb tőzsdei ügynökségének elnöke kijelentette: „Ezek a fantasztikus jelenetek 1929-re emlékeztetnek, amidőn a tőzsdei összeomlás sokmillió amerikait juttatott koldusbotra.“ Fulbright szenátor, a szenátus bank- és valutaügyi bizottságának elnöke kijelentette, hogy bizottsága megvizsgálja a helyzetet, amely rendkívül veszedelmesnek látszik és túlságosan emlékeztet 1929-re, amikor a Wall Street-i összeomlás 15 millió amerikait fosztott meg kenyerétől. kormány közbelépése eddig deficites költekezésre szorítkozott. (Olyan kiadások, amelyekre nincs fedezet az állami költségvetésben és amelyek a következő pénzügyi év deficitjét növelik. ( MTI szerk.) De ez még nem járt olyan sikerrel, hogy azt lehetne mondani, hogy elhárítja a gazdasági összeomlást. Ma is, akárcsak 1929-ben, sokan nagyon gyorsan akarnak meggazdagodni. Ezeket kergetik csődbe mindjárt az első árzuhanások. Ostobaság volna azt állítani, hogy nincs veszély. Az árösszeomlást olyanok idézik elő, akik úgy érzik, hogy valamilyen okból gyorsan el kell,adniok, és az ilyen hangulat bármikor kitörhet. Az előre nem látható tényezők igen nagy szerepet játszanak. A Scotsman vezércikkében ezt írja: A tény egyszerűen az, hogy a New York-i tőzsde a saját súlyától omlott össze. A túlságosan magasra felhajtott árak zuhanása már régóta esedékes volt. Bármi volt is az az esemény, amely az összeomlás folyamatát közvetlenül megindította, a tőzsde már egy hét óta súlyosan sebezhető volt, és minden jel a spekuláció túlhajtására mutatott. Az árfolyamok akkor kezdtek emelkedni, amikor az Egyesült Államok gazdasági élete hanyatlott. Angol lapok a New York-i tőzsde árzuhanásáról Megérkezett Hanoiba a Német Demokratikus Köztársaság vietnami nagykövete Hanoi, január 10. (Új-Kína) Johannes König, a Német Demokratikus Köztársaságnak a Kínai Népköztársaságba és a Vietnami Demokratikus Köztársaságba küldött nagykövete vasárnap reggel repülőgépen megérkezett Hanoiba. A repülőtéren fogadására megjelent Fam Van Dong külügyminiszter és a Vietnami Demokratikus Köztársaság kormányának több tagja. Jelen voltak továbbá Kína, a Szovjetünk, Lengyelország, Csehszlovákia és Magyarország nagykövetségének beosztottjai. — HARMINCÖTNAPOS SZTRÁJK UTÁN kivívta béremelési követelését a franciaországi Unio-cipőgyár 420 dolgozója. A győzelem után a gyár dolgozói közül Nik-ek léptek be a CGT tagjai soraába. (MTI)