Szabad Nép, 1955. január (13. évfolyam, 1-30. szám)

1955-01-11 / 10. szám

tiEDD, 1955 JANUÁR 11 Palmiro Togliatti elvtárs beszámolója az Olasz Kommunista Párt negyedik országos értekezletén R­óma, január 10. (gDASZSZ) Január 9-én Rómában megkezdő­dött az Olasz Kommunista Párt ne­gyedik országos értekezlete. Az érte­kezletre 1143 küldött érkezett az or­szág minden részéből, ezenkívül sok vendég is részt vesz rajta. Küldöttséggel képviselteti magát az értekezleten Franciaország,­ Nagy- Britannia, Magyarország, Németor­szág, Bulgária, Svédország, Belgium, Románia, Ausztria, Finnország, Svájc és Mexikó kommunista, illetve mun­káspártja. Az értekezletet Edoardo D'Onofrio, a párt titkárságának tagja nyitotta meg. Ezután rövid üdvözlő beszédet mondott Nannuzi, az Olasz Kommu­nista Párt római szervezetének tű­­síteni kell. Az értekezlet részvevői viharos tapssal fogadtak a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bizottságá­nak és Kína Kommunista Pártja Központi Bizottságának ezután fel­olvasott üdvözlő táviratait. A Szov­jetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának távirata így hangzik: „AZ OLASZ KOMMUNISTA PÁRT NEGYEDIK ORSZÁGOS ÉRTEKEZLETÉNEK, A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága testvéri üdvözletét küldi az Olasz Kommunista Párt negyedik országos értekezle­tének. Az Olasz Kommunista Párt, lankadatlan harcával, amelyet a mun­kásosztály egységéért, a demokratikus jogokért és az összes dolgozók lét­érdekeiért folytat, kivívta a széles néptömegek mélységes rokonszenvét és szeretetét. A kommunistáké a vezető szerep az olasz hazafiak millióinak a békés élet, a nemzeti érdekek és Olaszország­­függetlensége védelmére való tömörítésében. A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi Bizottsága sikereket kíván az Olasz Kommunista Pártnak a munkásosztály és a parasztság kö­zötti szövetség további megszilárdításához, Olaszország demokráciájáért és haladásáért, az újabb pusztító háború veszélye ellen, az európai és az egyetemes békéért folyó harcban. A SZOVJETUNIÓ KOMMUNISTA PÁRTJÁNAK KÖZPONTI BIZOTTSÁGA." A kommunisták bárra a szabadságért, a békéért és a szocializmusért Ezután tartotta meg Palmiro Tog­liatti, az Olasz Kommunista Párt fő­titkára beszámolóját, amelynek cí­me: A­­kommunisták harca a szabad­ságért, a békéért és a szocializmu­sért. Palmiro Togliatti beszámolója ele­jén azokról a sikerekről beszélt, amelyeket az olasz kommunisták a VII. pártkongresszus óta arattak a békéért, a dolgozók életkörülmé­nyeinek megjavításáért folyó harc­ban. Ezután a nemzetközi helyzet elem­zésére tért át s kijelentette, hogy a­ nemzetközi helyzet az utóbbi időben komolyabbá és feszültebbé vált an­nak következtében, hogy a nyugati hatalmak makacsul elutasítják a Szovjetunió által a béke megszilárdí­tására előterjesztett javaslatokat és arra irányuló szándékuk miatt, hogy bármi áron ratifikálják a­ párizsi egyezményeket. Komolyabbá és fe­ltára és Morandi, az Olasz Szocia­lista Párt főtitkárhelyettese. Marandi üdvözlő beszédében hang­súlyozta, hogy a szocialista párt és a kommunista párt közötti egység a fő fundamentuma azoknak a sikerek­nek, amelyeket az olasz dolgozók a reakció ellen, a béke megszilárdítá­sáért vívott harcban arattak. Kijelen­tette, hogy erre az egységre úgy kell vigyázni, mint a szemük fényére, és hogy ezt az egységet állandóan érő­Peking, január 10. (Új-Kína) A kínai és a jugoszláv kormány hétfőn a két ország közötti diplomá­ciai viszony létesítéséről a következő közleményt adta ki: „A Kínai Népköztársaság kormá­nya és a Jugoszláv Szövetségi Nép­P­eking, január 10. (Új-Kína) Csou En-laj, a Kínai Népköztársa­ság külügyminisztere és Kocsa Popo­­vics, a Jugoszláv Szövetségi Népköz­­társaság külügyi államtitkára táv­iratot váltott a Kína és Jugo­szlávia között megteremtett diplomá­ciai kapcsolatokról. Csou En-laj külügyminiszter a kö­vetkező szövegű táviratot küldte Ko­csa Popovics jugoszláv külügyi ál­lamtitkárnak: Excellenciás Uram! Azoknak a szí­vélyes megbeszéléseknek alapján, amelyeket országainknak a Szovjet­unióba akkreditált nagykövetei a Kí­nai Népköztársaság és a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság diplomá­ciai kapcsolatának helyreállításáról legutóbb folytattak, van szerencsém a Kínai Népköztársaság kormányá­nak utasítására a következőket kö­zölni önnel: A Kínai Népköztársaság kormánya, tekintettel országaink azon közös kívánságára, hogy megte­remtsük és elmélyítsük kölcsönös ba­ráti­­-­apcsolatainkat, és hogy megvéd­­jü­k a világ békéjét és biztonságát, örömmel üdvözli a diplomáciai kap­csolatok megteremtését és nagyköve­teink kölcsönös kinevezését a Ju­goszláv Szövetségi Népköztársaság­gal. K­érem, fogadja Excellenciád leg­mélyebb nagyrabecsülésem kifejezé­sét és a Jugoszláv Szövetségi Népköz­­társaság virágzására irányuló kíván­ságaimat. P­eking, 1954. december 14. CSOU EN-LAJ a Kínai Népköztársaság külügyminisztere. Kocsa Popovics külügyi államtit­kár a következő választáviratot küld­te Csou En-laj külügyminiszternek: E­xcellenciás Uram! Megkaptam 1954 december 14-én hozzám, intézett táviratát, amelyben kijelenti, hogy a Kínai Népköztársaság kormánya örömmel üdvözli a diplomáciai kap­csolatok­­ megteremtését és nagykö­veti ranggal diplomáciai képviselők kicserélését a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság és a Kínai Népköz­­társaság között. A Jugoszláv Szövet­ségi Népköztársaság kormányának szűk­ebbé tették a nemzetközi helyze­tet az Északatlanti Tanács nemrég hozott határozatai is, amelyek meg­nyitják az atomháború előkészítésé­hez vezető utat. Az országon belül — mondta Tog­liatti — a demokratikus szabadság­­jogok elfojtására és a fasizmus fel­­támasztására irányuló kísérletekkel kapcsolatban a helyzet kiéleződése fi­gyelhető meg. Togliatti a többi között rámutatott a katolikus dolgozók körében kifej­tendő fokozott munka szükségességé­re, olyan békekormány megalakítása céljából, amely intézkedéseket tenne mind a nemzetközi, mind a belső fe­szültség enyhítésére., Togliatti élesen bírálta az olasz kor­mányt, amely nem élvezi a többség bizalmát Olaszországban és amely csupán ingatag parlamenti többséggel rendelkezik. Most — folytatta beszámolójában köztársaság kormánya megegyezett abban, hogy normális diplomáciai kapcsolatokat létesítenek a két or­szág között és diplomáciai­ képvise­lőket cserélnek egymással nagyköveti rangban.A m­egbízásából van szerencsém önnel a következőket közölni: A Jugoszláv Szövetségi Népköztár­saság kormánya megelégedéssel ve­szi tudomásul a Kínai Népköztársa­ság kormányának az én 1954 decem­ber 14-én kelt táviratában foglalt közlését. A Jugoszláv Szövetségi Népköztár­saság kormánya ma éppúgy, mint a múltban, úgy véli, hogy a rendes diplomáciai kapcsolatok megterem­tése a Jugoszláv Szövetségi Népköz­­társaság és a Kínai N­épiköztársaság között, hasznára válik országaink kölcsönös kapcsolatai kedvező fejlő­désének és hasznára válik a­ nemzet­közi együttműködés és világbéke kö­zös ügyének. Felhasználom az alkalmat, hogy Excellenciá­nak legmélyebb nagyra­becsülésemet, valamint országa hala­dására irányuló jókívánságaimat fe­jezzem­ ki. Belgrád, 1955. január 2. KOCSA POPOVICS, a Jugoszláv Szövetségi Népköztársaság külügyi államtitkára: A costaricai kormány — mint az AFP jelenti — arra kérte az ameri­kai államok szervezetét, hívja össze rendkívüli ülésre a szervezet taná­csát, hogy tanulmányozza „a nica­­raguai kormány által teremtett sú­lyos helyzetet". A costaricai panasz szerint a nica­­raiguai kormány csapatai előkészüle­teket tesznek Costarica megtáma­dására. Nicaragua gépesített egysége­ket küld a costaricai határra. Egy amerikai kormány — mondja a pa­nasz — tíz katonai szállító­ repülő­gépet küldött Nicaraguába olyan kö­rülmények között, amelyek valószí­nűvé teszik az azonnali támadást. A nicaraguai kormány intézkedései — hangsúlyozza végül a costaricai be­advány — veszélyeztetik a békét, va­lamint Costarica és Közép-Amerika biztonságát. — megfigyelhető az Olaszország ügyeibe történő egyre fokozódó kül­földi beavatkozás. Olaszország mind gazdaságilag, mind politikailag függő országgá vált, tömegszervezetek, egyes állampol­gárok és demokratikus egyesületek ellen alkalmazott megtorlások politi­káját külföldi parancsra és az olasz burzsoázia egyes csoportjainak utasí­tására folytatják. Togliatti, azokról a feladatokról szólva, amelyek a kialakult helyzet­ben a pártra hárulnak, rámutatott, hogy e feladatok harcot jelentenek a demokratikus szabadságjogokért, a monopóliumok ellen, az alkotmány­ban foglalt elvek érvényesítéséért. Togliatti befejezésül az ország po­litikai fejlődésének perspektíváival foglalkozott. Kijelentette, hogy min­den olyan kísérlet, amely a diktatú­ra és a fasizmus újjáteremtésére irá­nyul, a polgárháború perspektíváját tárja Olaszország elé. Ennek meg­hiúsítása érdekében feltétlenül har­colni kell ,,olyan széleskörű front megteremtéséért, amely magában foglalná az olasz népnek a béke, a demokrácia és a szabadságjogok vé­delmében tömörült többségét“. Nem részvételünkkel követelünk kormányalakítást, hanem olyan kormányt követelünk, amelyben képviselve lennének a dolgozók tömegei, amely gazdasági refor­mokat valósítana meg, a béke politikáját folytatná, visszaállíta­ná a demokratikus szabadságjo­gokat és a tömegek életszínvona­lának emelésére törekedne. Ennek érdekében — mondta Tog­liatti — „fontos elemet jelent a mi munkánk, a politikai szervezetek és a szakszervezetek arra irányuló mun­kája, hogy a lakosság többségét harcba vonják ezért a programért“. Galland náci repü­lőtábornok visszatért Nyugat-Németországba Berlin, január 10. (MTI) Adolf Galland altábornagy, a hit­leri légierők volt felügyelője, aki a náci­ uralom összeomlása óta Argen­tínában tartózkodott, vasárnap visz­­szatért Nyugat-Németországba. Galland a majnafrankfurti repülő­téren újságírók kérdéseire válaszol­va közölte: még nem döntött, hogy belép-e az új Wehrmachtba. Adenauerék tudvalevőleg a légi­erők élére akarják állítani Gallan­­dot. A náci repülőtábornok erre vo­natkozólag hangoztatta: — Ez attól függ, hogy milyen fel­tételekkel kívánják együttműködé­semet. Galland végül kijelentette, hogy bármikor visszamehet Argentínába, ahol 1949 óta a légierők tanácsadója volt. A szovjet—iráni egyezmény az iráni parlament előtt Teherán, január 10. (TASZSZ) Az iráni képviselőház január 9-én tárgyalta első olvasásban a pénzügyi és határkérdéseket rendező szovjet— iráni egyezményt és másodszori megvitatásra az illetékes parlamenti bizottságok elé terjesztette. A KÜLPOLITIKA HÍREI — AZ IRÁNI KATONAI HATÓ­SÁGOK letartóztattak 50 személyt, akiket azzal vádolnak, hogy az Iráni Néppárthoz tartoznak. (TASZSZ) — TITO, JUGOSZLÁVIA ELNÖ­KE, aki hivatalos látogatáson van Burmában, vasárnap este részt vett a burmai köztársasági elnök fogadá­sán. (MTI) — VASÁRNAP CSAKNEM NÉGY­ÓRÁS ESZMECSERÉT folytattak Mendes-France francia miniszterel­nök római tárgyalásának előkészíté­sére a francia és olasz szakértők. A francia miniszterelnök kedden dél­előtt kezdi meg tárgyalásait az olasz kormány tagjaival — jelenti az AP. — MUSZTAFA BEN HALIM, LÍ­BIAI MINISZTERELNÖK vasárnap kijelentette: Franciaország beleegye­zett abba, hogy kivonja csapatait Fezzan tartományból — jelenti az AP. A londoni rádió jelentése szerint az amerikai államok szervezetének tanácsa hétfőn rendkívüli ülést tart, hogy megtárgyalja a costaricai kor­mány panaszát. (MTI) A TASZSZ a costaricai kormány­nak Nicaraguával szemben emelt pa­naszával kapcsolatban emlékeztet ar­ra, hogy Costarica elnöke annak ide­jén elégedetlenséget keltett magával szemben az amerikai kormánykörök­ben, mert állást foglalt a Costaricá­­ban eszközölt „nagy külföldi tőkebe­fektetések“ ellen és „gazdasági meg­szállásnak“ nevezte e befektetéseket. A costaricai elnök azt is követelte, hogy a „United Fruit Company“ ame­rikai részvénytársaság fizessen vámot. Japán gyártmányi­ Fegyverekkel látják el a japán csapatokat Sanghaj, január 10. (TASZSZ) A tokiói rádió közölte a Mainici című lap jelentését arról, hogy a ja­pán Nemzetbiztonsági Tanács elhatá­rozta, megváltoztatja a japán csapa­tok eddigi kiképzési módszerét és ja­pán mintájú fegyverekkel szereli fel a japán csapatokat. A lap hangsú­lyozza, hogy a japán csapatok eddig amerikai fegyvereket kaptak és a katonai kiképzés is amerikai min­tára történt. Az említett határozat végrehajtása végett — írja a lap — a Nemzetbiz­tonsági Tanács külön bizottságokat alakított, amelyek a japán csapatok fegyverzetének kicserélésével és az új katonai kiképzési program elkészíté- Diplomáciai kapcsolat Kína és Jugoszlávia között J son M£n-laj és Kacsa Papacics tachraivatása a kínai—jugoszláv diploimáciai kapcsolatok szelyreállítása alkalmából A A Costarica­ kormány panasza a Nicaragua kormánya ellen Közlemény Csou En-laj és Hammarskjöld megbeszéléseiről Peking, január 10. (Új-Kína) Csou En-laj, a Kínai Népköztársa­ság Államtanácsának elnöke és kül­ügyminiszter, valamint Dag Ham­marskjöld, az ENSZ főtitkára közös közleményt adtak ki megbeszéléseik­ről. Az 1955 január 10-éről keltezett közlemény hivatkozva az 1955 január 6-án, 7-én, 8-án és 10-én Pekingben folytatott megbeszélésekre, leszögezi: ,,Ezeken a megbeszéléseken utalás történt a világfeszültség enyhítésével kapcsolatos kérdésekre is. Úgy érez­zük, hogy a megbeszélések hasznosak voltak, és reméljük, hogy az ott meg­teremtett kapcsolatot továbbra is fenntarthatjuk.“ Búcsúfogadások Peking­ben Hammarnkjöld k­sík­ldléri' Peking, január 10. (Új-Kína) Csou En-laj, az államtanács elnöke és külügyminiszter hétfőn este bú­csúvacsorát adott a Kínából elutazó Dag Hammarskjöldnek, az ENSZ fő­titkárának tiszteletére. Hétfőn délután Hugo Wistrand pe­kingi svéd nagykövet is fogadást adott a távozó Hammarskjöld tiszteletére. SZABAD NÉP Ezzel a címmel írt cikket Joseph Alsop, a háború egyik fő amerikai kurt­sse a New York Herald Tri­bune december 31-i számában. A cikk első fele (kihagyások nélkül, pontos fordításban) így hangzik: „Az utóbbi 14 évben, háborúban és békében, mintegy 6 évet töltöttem külföldön és tanulmányoztam, mi a külföldi fejlemények jelentősége Amerikára nézve. Az egész idő alatt, a frontvonalban, távoli, járatlan vi­dékeken és a nagyvilág csillogásában, egyetlenegy élmény sem volt rám olyan hatással, mint az a három nap, melyet a Viet Minhnél töltöttem. E­z nevetségesnek tűnhet, különösen azért, mert nem kaptam engedélyt, hogy a kommunista területet meglá­togassam és időm nagy részét őreim­mel folytatott beszélgetéssel kellett töltenem, egy csatorna partján. De senki sem tudhatja biztosan, mi van a hold másik oldalán, míg egy hold­utazó oda nem repül; ugyanígy, nem képzelhetjük el egy ázsiai kommu­nista partizánvidék légkörét, míg oda nem kerülünk. Előző riportjaim olvasói már sejt­hetik: első érzésem alkaratom ellené­re, a csodálat volt. A­z ellenség győzelme nem ke­vésbé győzelem a­zon a vidéken, ahol én jártam, a kommunisták egy sor politikai, szer­vezési, katonai és — meg kell mon­dani __ erkölcsi győzelmet arattak. N­em az gyakorolta rám a legmé­lyebb benyomást, hogy a kommunis­ták rendkívüli hőstetteket hajtottak végre szervezésben, felfegyverzésben, hogy Indokína déli részén minden külső segítség nélkül, és a francia hatóság torkában független államot alakítottak. A legmegdöbbentőbb, sajnos, az az erkölcsi buzgalom volt, amelyet a Viet Minh nem kommunis­ta tagjaiban ébresztettek, és a szilárd támogatás, amelyet a parasztoktól kapnak. N­em arról van szó, hogy a buz­galom és a támogatás puszta látszata megtévesztett volna. Ebben biztos vagyok, mégpedig nagyon egyszerű okból. Teljességgel lehetetlen lett volna a kommunisták számára, hogy olyan eredményeket érjenek el, mint amilyeneket az általam meglátoga­tott övezetben elértek, ha nem ve­zeti a munkát sokezer önfeláldozó ember, ha a kommunisták nem bíz­hattak volna veszély idején a falu­siak harcrakész hűségében. A parasztok tömege, a vietnami nacionalisták, politikai reformerek, reményteljes idealisták és hasonlók, akik a Viet Minh adminisztrációjá­ban dolgoznak, szilárdan hisznek a Viet Minh kommunista vezetőinek, mikor „három elvük“ közül az elsőt hangoztatják , hogy az állam leg­fontosabb és legelső célja: a nép szolgálata. Mindeddig valóban jó okuk volt rá, hogy ebben higgyenek, s a nem kommunista többség boldo­gan hozott meg minden áldozatot és halt meg az ügyért. ''Első érzésem boldogtalan csodálat volt a kommunisták sokoldalú ered­ményei iránt, de a második már ha­rag. Felháborító a kontraszt a meg­látogatott vidék gazdasági élete, si­kere és erkölcsi egysége és Saigon korrupciója és káosza között , ahol Collins kétségbeesetten küszködik, hogy Dél-Indokinát megerősítse pálmakunyhóban lakó vendéglátóim ellen.“ Az olvasó a szemét dörzsöli: mi történhetett ezzel a hétpróbás hábo­rús uszítóval? Feltámadt a nemlétező lelkiismerete? A tények hatása alatt megtért? Kidugta fejét a hazugsá­gok tengeréből? Vagy egyszerűen megőrült, holdkórossá lett ez a hold­utazó? Szó sincs róla! A New York Herald Tribune a legalkalmasabb új­ság arra, hogy minden munkatársá­ból kinevelje azt a rossz szokást, hogy befolyásoltatni hagyja magát az igazságtól. S nem is véletlen elnézés­ről van szó. Ez a Mr. AlSlop teljesen hasoló hangnemben megjelentetett már két cikket, ugyanebben a lap­ban, ugyanerről a témáról. A rejt­vény megoldását e cikkek végkövet­keztetése adja meg. „Ázsiában még sokkal nagyobb a veszély — írja cikke végén Mr. Alsop —­ mint ahogy azt legelkeseredettebb pesszimistáink gondolják. Ha nem alkarjuk a sza­badság ügyét elveszteni Ázsiában és így az egész világon, a szabad nem­zetek nagy kockázatvállalására, erő­feszítésére és áldozathozatalára van szükség.“ A­z amerikai háborús propaganda legújabb és legcinikusabb oldaláról mutatkozik itt be. Indokínában a franciákat szidják és a kommunistá­kat dicsérik, a népi Észak-Vietnnamot erősnek és egységesnek ábrázolják, vi­szont saját bábjaikról, a Riviérán üdü­lő Bao Daj „császárról“, a saigoni amerikabérenc „miniszterelnökről“, az egész francia vezetésről mint tolvaj, tehetetlen, gyáva bandáról beszél­nek, amely nem éri meg a beléfek­­tetett dollárokat és még arra se jó, hogy a népet kordában tartsa, őszin­te harag és felháborodás szól az amerikai újságok hasábjairól: annak az üzletembernek a jogos felháboro­dása, aki egy kockázatos, de sokat ígérő kalandor vállalkozás végrehaj­tására mindenre kész bérgyilkosokat fogadott, de pórul járt velük ... Oda a zsákmány, oda a vérdíj . . . Nem kétséges, hogy Alsop úr erkölcsi fel­háborodása annak az amerikai véle­ménynek a kevéssé udvarias beje­lentése, hogy a csődöt mondott­ és le­­vitézlett francia vezetést egész kor­rupt uszályával együtt a sokkal ügye­sebb és elszántabb hamisítatlan csi­­kágói gengszterbandával , a nemes amerikai gyarmatosítókkal kell fel­cserélni. Az ilyen bűntények „politikai elő­készítése“ idáig másképp festett. A New York Herald Tribune és társai arról üvöltöztek, hogy a kommunis­ták terrorizálják a koreai, kínai, vietnami parasztokat, hogy a nép gyűlöli őket, hogy alig várják a „sza­bad világ“ délceg harcosait, az ame­rikai „felszabadítókat“. Ez a hazug­ság azonban — sok-sok amerikai katonával együtt — elvérzett a kínai népi felszabadító háborúban, elvér­zett a koreai csatatereken és Pan­­mindzsonban, és végzetes csapást szenvedett Dien Bien Phunál és a genfi tárgyalóasztalnál... Az amerikai propaganda most — legalábbis az „ázsiai operációs tere­pen“ — hihetetlennek tűnő fordula­tot hajt végre, ilyesféleképpen: „A kommunisták borzalmasabbak min­dennél, amit idáig mondtunk, vagy elképzeltünk róluk. Csak azért, hogy borsot törjenek az orrunk alá, hogy akadályozzák a »szabad nemzeteket« felszabadító hivatásukban — a sa­ját barbár uralmukat választják az amerikai uralom helyett. Körmön­font módon olyan államot teremte­­nek, melynek első és legfontosabb célja: a nép szolgálata. S ha csak a kommunisták követnék őket — hagyján! De erről szó sincs. A legmegdöbbentőbb, sajnos — írja Mr. Alsop — az az erkölcsi buzgalom volt, amelyet a Viet Minh nem­­kom­unista tagjaiban ébresztettek és a szilárd támogatás, amelyet a parasz­toktól kapnak.“ Bizonyára sokat töprenghetett ab­ban a bizonyos p­á­­rnak a nyihóban Mr. Alsop, a hold­utazó: honnan lettez ezeknek annyi dollárjuk, hogy min­den parasztot meg tudnak vásárolni, amikor nekünk amerikaiaknak olyan költséges fényűzés egy Li Szin Man, egy Csang Kaj-sek vagy Bao Daj megvásárlása. A rémületet nyilván az­­okozta nála, hogy „a hold másik oldalán“ rájött egy egyszerű igaz­ságra: itt nem dollár harcol a dol­lár ellen, mint az amerikai üzleti életben; nem zsoldosok a zsoldosok ellen; nem körmönfont üzleti ravasz­ság mérkőzik a még ügyesebb blöff és csalafintaság ellen ... Mr. Alsop valóban úgy érzi magát, mint aki a holdról pottyant a földre. Jeges ré­mület szorítja el a torkát: ezek a kommunisták felrúgnak minden meg­szokott „becsületes“ üzleti játéksza­bályt! A leleplezés valóban szörnyű, szinte látjuk Mr. Alsop vádlóan ki­nyújtott ujját: ezek a hazájukat sze­retik, ezek a nép államát teremtik meg, ezek a hősiesség és önfeláldozás példáját adják, ezek legyőzhetetlen hadseregeket állítanak talpra, ezeket az egész nép követi ... Ezek .. . ezek... —, még kimondani is rette­netes — ezek becsületes emberek! Szinte halljuk a hisztérikus sikolto­zást: mi lesz így az amerikai élet­formából? Az amerikaiak szabad uralmából Ázsia felett? A pokolba a franciákkal, akik gyávák és gyengék a további gyilkolásra! A pokolba a bennszülött bábkormánnyal, mely nem képes zsoldos sereget, polgárháborút szervezni, melynek kezéből a nép ki­csavarja az amerikai fegyvereket. Mr. Alsop mély erkölcsi felháboro­dása nem ismer határt. „Szabad Amerika“ (amin az értendő, hogy „Amerikának mindent szabad“) — nem tűrheti, hogy holmi ázsiai nép szabadon akar élni saját hazájában. Tábornokok, közírók és szenátorok évek óta ismétlik tehát a kérdést: mi más segíthet itt, mint a bomba? A másik bökkenő­k éppen ez a bomba. Nem mintha az atom- és hid­­rogénbomba amerikai tulajdonosai­ban hiányozna a legteljesebb jószán­dék a mielőbbi­ felhasználásra vonat­kozólag. A U. S. News and World Report december 17-i számában in­terjút közöl Strauss-szal, az atomener­gia-bizottság elnökével. Mr. Strauss, aki — mint a lap írja a „privát életben bankár“, ez alkalommal mint „first class (első osztályú) morális szakértő“ nyilatkozott. Nézze — mond­ta az újságírónak — én kez­dettől, 1946-tól a bizottság tag­ja és 1953-tól a bizottság el­nöke vagyok. Soha egy percig nem ingadoztam. (Az újság fényképen is megörökíti ezt a „nem ingadozást“, a mellén keresztbefont karral „ener­gikusan“ könyököl az asztalra.) A do­­log rendkívül egyszerű — fejti ki Mr Strauss. Száz békés lakost megölni ugyanolyan erkölcstelen, mint tízez­ret — mondja, s közben a fényképen még jobban előretolja Mussolini-min­­tája állkapcsát. „A különbség az olyan fegyver között, mely 80 000 embert ölt meg Hirosimában, s az olyan között, mely ennek többszörösét öli meg, egy­szerűen számszerű és nem erkölcsi kérdés.“ Egy elszánt, ateista ellenség ellen mindent alkalmazni kell — mondotta. A trösztelnökök és bankárok kor­mánya nem lebecsülendő erőfeszíté­seket tesz az atombomba felhasználá­sa érdekében. Egyelőre elérték, hogy az északatlanti szerződés 14 állama európai stratégiáját az atomfegyve­rekre tervezik. Sikerült kierőszakol­­niuk a francia parlamenttől a bele­egyezést az atomfegyverrel felszerelt hitleri hadsereg újjászületéséhez,, bár a szülési nehézségek tovább tartanak. Sikerült Mendes-France-ból valamifé­le európai Csang Kaj-seket gyúrni (mind között ez volt a legkönnyebb feladat). Sikerült Churchilltől 80 éves korára egy olyan beismerést kicsikar­­niuk, hogy már a háború végén hit­­szegést követett el: fel akarta fegyve­rezni az ellenséges német csapatokat a szövetséges Szovjet Hadsereg ellen, összefoglalva: minden erővel meg­kísérlik a nemzetközi helyzet enyhü­lését a feszültség fokozódásának irányzatával felváltani. De mindennek ellenére, sőt éppen e „sikerek“ nyomán az elfogadott atomstratégia — atompánikként hat egész Nyugat-Európában. Az angol és francia sajtó alaphangja a féle­lem. A The Times újévi számában megszólalt Bertrand Russel, a világ­szerte ismert angol filozófus: „Vajon annyira meg van-e fosztva az em­beri faj a bölcseségtől, oly való az önfenntartás legelemibb követelmé­nyeivel szemben, hogy ostoba ügyes­ségének utolsó bizonyítéka minden élet kiirtása lesz a földgolyón? ... Mint emberi lény fordulok az emberi lényhez: emlékezz emberségedre, s fe­lejtsd el a többit. Ha képes vagy er­re, nyitva az út a paradicsomi élet felé; ha nem, akkor csa­k az általá­nos pusztulás áll előtted.“ Ugyancsak a The Times január 3-i számában Ang­lia legismertebb katonai szakértője, Liddel Hart így nyilatkozott: „A mi országunk esetében, ahol annyira sű­rűn helyezkednek el a létfontosságú célpontok, a becslés szerint öt vagy legfeljebb tíz thermonucleáris bom­ba szinte biztosan elég lenne ahhoz, hogy megsemmisítse az összes fon­tosabb ipari központokat, a fele lakos­sággal együtt. Még ennyi bombára sincs szükség ahhoz, hogy megbénít­sa Franciaország, Belgium és Hollan­dia életfontosságú központjait. Az erkölcsi hatás nyomán az összeomlás ott is megtörténik, ahol a tényleges pusztulás még nem következett vol­na be. Ilyen körülmények között — fűzi hozzá — értelmetlen dolog egy esetleges háború „megnyeréséről“ beszélni. Vagy egy másik példa: ami­kor egy képviselő azzal a váddal állt elő, hogy Anglia az Egyesült Államok r­epülőgépanyahajója lett — azt a vá­laszt kapta, hogy sajnos nem, hiszen a repülőgépanyahajó elúszhat, de mi alaposan ide vagyunk horgonyozva... Várjon a nyugati államok kormá­nyai mindezt nem tudják. Vagy va­lóban az történt-e, amiről a New Sta­tesman című lap írt, hogy az „angol és a többi nyugat-európai kormány előre megegyezett abban, hogy bizo­­­­nyos esetben népeiknek tömeges ha­­rdkírit kell elkövetnie?" szerhelyzetben blokk országai. Ezek a kormá­­nyok azzal véde­­keznek (védekez­nek, mert a közvé­lemény vádolja őket), hogy­ kény­vannak: a „szovjet minden más téren, akár a fejlődés ütemét, akár a tényle­ges katonai erőt tekintve — fölényben vannak. Egyre kevésbé képesek azon­ban népeik előtt eltitkolni, hogy a béketábor országai erejüket nem a százmilliókat és az­ emberi civilizá­ciót pusztulással fenyegető háborúra, hanem a békés együttélés alapján népeik jólétére, boldog, szabad éle­tének emelésére kívánják fordítani. S ami az atomfegyvert illeti: ugyan­csak nehéz eltitkolni azt a tényt, hogy nemcsak az atomerő békés felhaszná­lása, hanem a hidrogénbomba meg­szerkesztése terén is a Szovjetunió megelőzte az Egyesült Államokat. Miért választják a nyugati kor­mánykörök mégis az atomstratégiát, amelyet joggal neveznek annyian az öngyilkosság stratégiájának? Túl a csődöt mondott „erőpolitikán“, túl a fegyverkezési hajszából származó pro­fit hajszolásán: az atomstratégia — a népek kiirtásának stratégiája. Amit Mr. Alsop a legfiatalabb sza­bad államban, a néhány hónapja szü­letett Északvietnami Népköztársa­ságban felfedezett, a kommunisták és a nép megbonthatatlan egysége — vonatkozik a népi Kínára, a tíz éve született népi demokratikus orszá­gokra, s leginkább a negyedik évtize­de erősödő, fejlődő Szovjetunióra. Következésképpen az atomstraté­­gia — hamisítatlan imperialista logi­kával — abból indul ki, hogy a kom­munizmus és a szabadság gondolatát csak magukkal a népekkel együtt lehet kiirtani. A fő csapást nem any­­nyira a viszonylag jól védett had­seregekre és erődítményekre, hanem a milliós városokra, az otthonmaradt asszonyokra, gyermekekre és csecse­mőkre akarják mérni. Nemcsak a jól védett hadiipart, hanem az élet fenn­tartásához szükséges minden termelő­­munkát, a békés üzemeket, a lakó­házakat , az emberi kultúra vívmá­nyait és emlékeit akarják eltörölni. Az atomstratégia amerikai kiterve­­lői (és európai tanítványaik) nemcsak a kommunizmusnak, hanem a népek­nek szeretnének hadat üzenni. Őrül­tebb lázálmokat még nem eszelt ki emberi agy — Hitler és Göbbels sem a berlini patkánylyukban, az öngyil­kosságuk előtti napokban. Hold­­kóros vágyálmaikban tökélyre emel­nék Hitler primitív módszereit, haj­landók lennének Auschwitzot „ház­hoz szállítani“, elégetni és megmér­gezni tetszés szerinti területek lakos­ságát, állat- és növényvilágát. Ezek a Strauss-féle istenfélő bankárok nem­csak a béketábor „ateista népeit“ szeretnék megsemmisíteni, hanem le­gyilkolnák és legyikoltatnák Anglia, Franciaország és Németország, az Egyesült Államok lakosságát, váro­saikkal, emlékműveikkel és templo­maikkal egyetemben. Eszeveszett ál­maikban arról ábrándoznak, hogy „utána“ majd előmásznak atombiztos óvóhelyeikről — s mint a férgek a hullát — birtokukba veszik a föld­golyót. Az imperialista atom-összeesküvés veszélyességét nemcsak lebecsülni, hanem túlbecsülni is helytelen vol­na. Az atom­stratégák lázálmai mö­gött meg kell látni eredendő gyen­geségüket. Nem a háború borzalmai, hanem a rettegés tartja vissza őket , hogy egy új háború kirobbantása uralmukba és életükbe kerülne: a szocializmus győzelméhez vezetne az egész földgolyón. Jól tudják, hogy nincs olyan fegyver, amelyre a Szov­jetunió és szövetségesei ne tudnának méltó választ adni. A döntő azonban a népek maga­tartása. Az atom- és más tömegpusz­tító fegyverek eltiltásának követelé­se mögé öt világrész népei zárkóznak fel mérföldes léptekkel. Ez a folya­mat feltartóztathatatlan, mert egyre világosabban látja a lényeget a ka­pitalista országok lakossága is. A­ francia parlament döntését pl. kü­lönbözőképpen kommentálta a sajtó — egyben azonban megegyeztek a vélemények a Szovjetuniótól az Egye­sült Államokig: Franciaország lakos­ságának nincs olyan számottevő ré­tege, mely akárcsak beletörődéssel fogadta volna a nyugatnémet felfegy­verzés hírét. Az északatlanti szerző­dés tagállamainak az atom­stratégia elfogadására vonatkozó döntése első­sorban saját népei ellenzését váltot­ta ki. Minden egyes miniszter, tá­bornok vagy képviselő, akit az ame­rikaiak „megnyernek“ az atom­stra­tégiának, minden egyes diplomáciai vagy katonai megegyezés, mely be­pillantást enged az atom­háború elő­készítésének boszorkánykonyhájába­n lehetőséget ad arra, hogy újabb milliók szemét nyissuk ki, újabb mil­liókat nyerjünk meg a béke öntu­datos védelmezői sorába. Ahogy a fa­sizmus elleni háború idején minden­ki, aki szerette hazáját és a szabad­ságot, természetes szövetségesét az emberi kultúra megmentéséért is har­coló Szovjetunióban találta meg — úgy napjainkban az atom­pusztulás veszélyeire ébredő népmilliók a kapi­talista országokban, áttörve a kom­­ munizmus elleni propaganda-r ígalom falát — egyesülnek az atomfegyver eltiltásának a Szovjetunió által kez­deményezett és vezetett harcában. A béke világtábora soha nem volt ily erős, mint ma. Ha folytatjuk és fokozzuk erőfeszítéseinket a béke megóvásáért, akkor az imperialisták gyilkos atomterveire biztos vereség vár, mert az igazi érdekeiket felisme­rő népek — legyőzhetetlenek. Egyre világosabbá válik, hogy az ő stratégiá­juk: az imperialisták harca az embe­riség ellen. A mienk: a népek és or­szágok békés együttélése. Az övék: az erőpolitika; a mienk: a békepolitika ereje. Az elmúlt hónapok fő jellemző­je nemcsak a nemzetközi helyzet új ki­éleződése, hanem — nyelvre, fajra, világnézetre való tekintet nélkül — a népek békeakaratának elemi erejű megnyilatkozása. , Az emberiség élni akar. Szabadon, jólétben, boldogan. Ha pedig az atomstratégia hívei megpróbálkoznának terveik megvaló­sításával, egyszeriben a holdban ta­lálnák magukat, inkább, mint Mr. Alsop, a New York Herald Tribune hold­utazója. És lehetőleg valóban a hold másik oldalán, hogy álmainkban se láthassuk őket. Horváth Márton : „A hold másik oldalán ” Nagy árzuhanás a New York-i tőzsdén London, január 10. (MTI) A New York-i értéktőzsdét a na­pokban olyan eladási pánik és ár­zuhanási hullám borította el, amely­nek méretei elérték, sőt túlhaladták az 1929. évi összeomlást. Szerdán 4 640 000 értékpapírt, csü­törtökön pedig 5 300 000-t dobtak piacra. Az árfolyamveszteségek, ame­lyek az összes vállalatok részvényeit sújtották, darabonként 1—10 dollár között váltakoztak. Csütörtökön az árfolyamok zuha­nása több mint négymilliárd dol­lárral csökkentette a New York­­ London, január 10. (MTI) A vezető angol konzervatív lapok a súlyos aggodalom hangján elemzik a New York-i tőzsdei árzuhanást.. A The Times vezércikke nem tart­ja ugyan teljesen indokoltnak a túl­zott pesszimizmust, és utal arra, hogy legalább is a hadiipar helyzete szi­lárdnak tekinthető, azonban elismeri, hogy nem hiányoznak az amerikai gazdasági élet egészségtelen vonásai. A dollár értéke ma sokkal ki­sebb, mint amennyi az 1929. évi összeomlás idején volt. A részletfizetésre történő vásárlások könnyen túlhaladhatják a józan mér­téket. A Wall Streeten felhajtott részvényárfolyamok sokkal gyorsab­ban emelkedtek, mint a vállalatok nyereségei. A házakat terhelő jelzá­logkölcsönök joggal kezdik aggasz­tani a bankárokat. • • A jelek arra mutatnak, hogy az optimizmus veszedelmes módon túllépte a határokat és még hát­ra van az igazi súlyos próba. A Yorkshire Post ezt írja vezércik­kében: az Atlanti-óceán innenső ol­dalán aggódva figyelik a New York-i tőzsdei összeomlást. Mindenki azt kérdi, vajon ez a gazdasági válság előjele, mint ahogy 1929-ben volt? A tőzsdén jegyzett valamennyi pa­pír piaci értéket. L. Bach, a Wall Street egyik legna­gyobb tőzsdei ügynökségének elnöke kijelentette: „Ezek a fantasztikus je­lenetek 1929-re emlékeztetnek, ami­dőn a tőzsdei összeomlás sokmillió amerikait juttatott koldusbotra.“ Fulbright szenátor, a szenátus bank- és valutaügyi bizottságának elnöke kijelentette, hogy bizottsága megvizsgálja a helyzetet, amely rend­kívül veszedelmesnek látszik és túl­ságosan emlékeztet 1929-re, amikor a Wall Street-i összeomlás 15 millió amerikait fosztott meg kenyerétől. kormány közbelépése eddig deficites költekezésre szorítkozott. (Olyan ki­adások, amelyekre nincs fedezet az állami költségvetésben és amelyek a következő pénzügyi év deficitjét növelik. ( MTI szerk.) De ez még nem járt olyan sikerrel, hogy azt lehetne mondani, hogy elhárítja a gazdasági összeomlást. Ma is, akárcsak 1929-ben, sokan nagyon gyorsan akarnak meg­gazdagodni. Ezeket kergetik csődbe mindjárt az első árzuhanások. Osto­baság volna azt állítani, hogy nincs veszély. Az árösszeomlást olyanok idézik elő, akik úgy érzik, hogy va­lamilyen okból gyorsan el kell,adniok, és az ilyen hangulat bármikor kitör­het. Az előre nem látható tényezők igen nagy szerepet játszanak. A Scotsman vezércikkében ezt írja: A tény egyszerűen az, hogy a New York-i tőzsde a saját súlyától omlott össze. A túlságosan magasra felhajtott árak zuhanása már régóta esedékes volt. Bármi volt is az az esemény, amely az összeomlás folya­matát közvetlenül megindította, a tőzsde már egy hét óta súlyosan se­bezhető volt, és minden jel a speku­láció túlhajtására mutatott. Az ár­folyamok akkor kezdtek emelkedni, amikor az Egyesült Államok gazda­sági élete hanyatlott. Angol lapok a New York-i tőzsde árzuhanásáról Megérkezett Hanoiba a Német Demokratikus Köztársaság vietnami nagykövete Hanoi, január 10. (Új-Kína) Johannes König, a Német Demok­ratikus Köztársaságnak a Kínai Nép­­köztársaságba és a Vietnami Demok­ratikus Köztársaságba küldött nagy­követe vasárnap reggel repülőgépen megérkezett Hanoiba. A repülőtéren fogadására megje­lent Fam Van Dong külügyminiszter és a Vietnami Demokratikus Köz­társaság kormányának több tagja. Jelen voltak továbbá Kína, a Szov­jetünk­, Lengyelország, Csehszlová­kia és Magyarország nagykövetségé­nek beosztottjai. — HARMINCÖTNAPOS SZTRÁJK UTÁN kivívta béremelési követelését a franciaországi Unio-cipőgyár 420 dolgozója. A győzelem után a gyár dolgozói közül Nik-ek­ léptek be a CGT tagjai soraába. (MTI)

Next