Szabad Nép, 1955. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

1955-02-01 / 31. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK. SZABAD A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJÁNAK KÖZPONTI LAPJA­II. ÉVFOLYAM, 31. SZÁM ÁRA 20 FILLÉR KEDD, 1955 FEBRUÁR 1 V. A magyar sajtó napja Ma ünnepeljük a magyar sajtó nap­ját. Szabad nép szabad országában nagyszerű hivatás a sajtó munkájá­nak lenni. Újságírók és nyomdászok, mindenki, akinek újságjaink és fo­lyóirataink előállításában és terjesz­tésében része van — büszke lehet arra, hogy a nyomtatott szó erejé­­■­vel nap mint nap segíti népünket a békéért, a jólétért, a szocializmus épí­téséért vívott harcában. Az emlékezés és kegyelet első gon­dolatai ezen a napon az illegális kom­munista sajtó, mindenekelőtt a kom­munista párt központi lapja, a tizen­három esztendővel ezelőtt megjelent illegális Szabad Nép felé szállnak. Emlékezzünk a hősökről, akik bör­tönnel és bitóval dacolva szolgálták a nép ügyét, hirdették a párt igazát. Schönherz Zoltán és Rózsa Ferenc életét kiolthatta a fasiszta terror, de nem csavarhatta ki a kommunisták kezéből a párt zászlaját, az illegális Szabad Népet. „Szabad nép — sza­bad országban“ — így hangzott a ti­zenhárom év előtt megjelent első ve­zércikk címe. Ez a cím harci program lett: a munkásosztály, a parasztság, a magyar nép felszabadítására, a né­met fasiszták járma alatt nyögő Ma­gyarország függetlenségének kivívá­sára. Az illegális Szabad Nép vitte szét a szabadságot hozó Szovjet Had­sereg győzelmeinek hírét, a nemzeti összefogás eszméit, a függetlenségi harc eseményeit. Ma — tíz eszten­dővel hazánk felszabadulása, hét év­vel a munkáshatalom kivívása után — az egész magyar sajtó hirdeti mil­liók számára a nemzeti felemelkedés, a szocialista építés programját, tájé­koztatja dolgozó népünket az építő­munka, s a nemzetközi békeharc ese­ményeiről. A magyar sajtó napján a magyar újságírás nagyszerű kommunista ha­gyományain túl, meg kell emlékez­nünk 250 év haladó, hazafias hagyo­mányairól is. Épp az idén áprilisban lesz 250 esztendeje annak, hogy meg­jelent Magyarországon az első, rend­szeresen kiadott újság, a Mercurius Hungaricus, amely a Rákóczi vezette szabadságharc eseményeiről tudósí­tott. Martinovicsék röplapjai, a kos­­sutthi Pesti Hírlap, a szabadságharc hírnöke, a Március Tizenötödike, az elisé igifisz néplap­, fi Táricsieá szer­kesztette Munkások Újságja, és — hogy csak a legnagyobbakat említsük — Kossuth, Mikszáth, Ady, Móricz Zsigmond újságírói tevékenysége együtt a kommunista sajtó hagyomá­nyaival — jelentik azt a nagy nem­zeti örökséget, amelyre a mai ma­gyar újságírás támaszkodik. E 250 éves múlt legnagyobb tanulsága, hogy újságírásunk mindig akkor érte el a legmagasabb színvonalat, akkor vált a szó legjobb értelmében népszerűvé, amikor hűségesen, szívvel-lélekkel szolgálta a nép érdekét, és pártosan kiállt a haladás ügye mellett. A mai magyar sajtót azonban nem­csak a nagy múlt, hanem még inkább a jelen s a jövő kötelezi erejének teljes megfeszítésére. Népünk törté­nelmének járatlan útjain halad, ne­héz úton, mely a legnagyobb cél: a szocialista Magyarország felé vezet. A mi sajtónk olyan lámpás, mely ezt az utat világítja meg , s melynek fényét a párt gyújtotta meg. Soha ne homályosítsa ezt a fényt népünktől idegen befolyás füstje, korma, ra­gyogjon és világítson, tegye köny­­nyebbé népünk nagy útját. Ne hagy­ja árnyékban az út nehézségeit, az ellenség gördítette akadályokat — de mindenekelőtt világítsa meg az eredményeket, melyek új győzelmek­re lelkesítik népünket. A 250 éves ma­gyar haladó sajtó, a több mint 36 éves magyar kommunista sajtó di­csőséges szabadságharcokról, kimond­hatatlan erőfeszítésekről, népünk fel­emelő, lelkesítő nagy céljairól írt. Mindez nagy dolog volt — de mi ez ahhoz képest, hogy az utolsó tíz év a legmerészebb álmok megvalósulá­sát hozta. Évszázadokon keresztül a nép krónikásainak, a haladásért lel­kesülő magyar újságíróknak nemcsak a szabadságért vívott harcokról, ha­nem a harcok bukásáról, rövid fel­­lobbanásokról, s az elnyomatás hosz­­szú éjszakájáról kellett beszámolni. Tíz éve mindez megváltozott! Győ­zelem a fasiszta rabság fölött, győ­zelem a földesúri tőkés elnyomás fö­lött, győzelmek saját gazdasági, po­litikai és kulturális elmaradottsá­­gunk fölött, a szocializmus építésé­nek korszakalkotó eredményei — mindenekelőtt ezt világítsa meg saj­tónk, ha hű akar lenni az igazság­hoz. Vajon ez a valóság „szépítése“ lenne? Nem kell és nem lehet ezt szépíteni — mert ennél szebb nem történt népünkkel egész ismert tör­ténelme folyamán. Vajon „egyoldalú­vá“ teszi-e az újságíró munkáját, ha mindenekelőtt abban segít, hogy a kivívott eredmények teljes nagysá­gát át tudja fogni népünk tekintete? Igen, kétségtelenül van ebben egy­oldalúság. „Egyoldalúság“ volt ab­ban, ahogy ezer éven át földesurak és kapitalisták uralkodtak, s a nép robotolt és pusztult ebben az ország­ban. Tíz év alatt más „egyoldalúság“ lépett ennek helyébe: a nép uralma, szabadsága, a haza függetlensége. A tőkések hazugságával cserélnénk fel a nép igazságát, torzképet festenénk a valóságról, ha nem mutatnánk meg e győzelmek nagyságát. Ugyanakkor: kell-e bírálni, kell-e harcolni a hibák, a nehézségek, utunk akadályai ellen? Aki gyorsí­tani akarja a haladást, aki mozgósí­tani akar az akadályok leküzdésére, aki gyűlöli az ellenséget, az harcos, a jelenleginél harcosabb sajtót követel! Fokozzuk harcunkat az atomháborúra készülődő, a német militarizmust tá­mogató, a népek szabadságát gyűlölő, a béke ellen támadó imperialista erők ellen! Harcoljunk a marxizmus— leninizmus tudományának fegyveré­vel az újjáéledő polgári, kispolgári ideológiai áramlatok, a fejlődésünket elhomályosítani akaró politikai tév­eszmék ellen. Harcoljunk a polgári múlt világnézeti és morális öröksége, a tudatlanság és babonák, a restség és fegyelmezetlenség ellen! És kímé­letlenül harcoljunk saját­­hibáink el­len is, de ne úgy, hogy a gazzal együtt fejlődésünk zsenge hajtásait is sárba tiporjuk. Másképp kell beszélnie a mi saj­tónknak a nehézségekről is. Minde­nekelőtt: nem a kispolgári siránko­zás, a sehova nem vezető panaszko­­dás hangján. Az ilyen hang sérti minden jóérzésű ember — és különö­sen a munkások fülét. Ugyanakkor, ha van osztály, amelyet mozgósít a nehézségek reális feltárása — akkor a munkásosztály az! A munkásosz­tályt nem dédelgette a múlt, és erejét megszázszorozta az a tudat, hogy ha­talmon van. Tíz év története bizo­nyítja ezt. Ez a tíz év a munka hős­költeménye, melynek első strófái a háborús romokkal kezdődnek, ipari termelésünk megtöbbszörözésév.­el és napjainkban a mezőgazdaság felvirá­goztatásával folytatódnak — s első fejezete a szocialista Magyarország felépítésével fejeződik be. A nehézségek feltárása nem arra való, hogy ezt a hőskölteményt tra­gédiává sötétítse. Az ilyen feketére­­mázolás ostoba és káros kísérlet vol­na, melyet az eredményeire méltán büszke magyar munkásosztály eluta­sít magától. A nehézségek világos fel­tárása egyedül és kizárólag arra jó, hogy leküzdjü­k azokat. Ha hegyeket kell megmozgatni ehhez, akkor he­gyeket fog megmozgatni a mi mun­kásosztályunk. Szakítani kell minden megalkuvó hallgatással vagy mellébeszéléssel, mely dolgozó parasztságunk előtt el­homályosítja a kötelezettségek hiány­talan teljesítésének jelentőségét. Aki az állami segítség világos tényei mel­lett köntörfalaz, ha a beszolgáltatás­ról vagy adófizetésről esik szó, aki gyengíti az állami fegyelmet, ahe­lyett, hogy erősítené — annak nem szívügye a mezőgazdaság fejlesztése, aláássa a munkás-paraszt szövetsé­get, gyengíti a szocializmus építésé­nek ügyét. Az igazi paraszti érdekek nem hízelgést, nem az elkövetett hi­bák újra és újra való elsorolását, ha­nem a mezőgazdaság fejlesztésére ké­pes erős ipart, erős államot — kö­vetkezésképpen a falu kötelezettsé­geinek maradéktalan teljesítését kö­vetelik meg. Sajtónk szüntelen fel­­világosító és nevelőmunkával, helyes érveléssel mutassa meg, hogy a szo­cializmus nemcsak a város, hanem a falu felemelkedésének is egyetlen út­ja, s ez az út egyedül és kizárólag a szövetkezeti mozgalmon át vezet. Soha nem volt fontosabb, mint ma, hogy sajtónk híven közvetítse a nép­hez a párt szavát. Sajtónkban napon­ta lehet olvasni az életszínvonal eme­lésének vonzó, nagyszerű jelszavát — mutassuk meg naponta, hogy ennek egyetlen és nélkülözhetetlen feltétele: az üzemekben, a bányákban, a szán­tóföldeken végzett jobb, fegyelmezet­tebb, termelékenyebb munka. Joggal mondottuk a kommunista sajtóról, hogy százezrek kenyere. Nagyszerű feladata a mi sajtónknak, hogy a ter­melés nagyobb lendületére mozgósít­va, a maga erejével is hozzájáruljon ahhoz, hogy milliók számára jusson nagyobb darab kenyér. Sajtónkban naponta lehet olvasni a béke védelmének mindannyiunk szívéhez szóló, nagyszerű jelszavát. De túl a háborús uszítók mesterke­déseinek leleplezésén, népünk egysé­ges békeakaratának kifejezésén — nap mint nap mutassuk meg, hogy a békés szándék csak úgy válik békét védő erővé, ha továbbfejlesztjük iparunkat, beleértve a nehézipart, ha emeljük mezőgazdaságunkat, ha a termelőmunka teljesen elfoglalja azt a helyét, mely a szocializmust építő társadalmunkban megilleti. Szabadság és jólét, béke és szocia­lizmus — ez van a zászlóra írva, me­lyet a párt magasba emel, s melyet a nép követ. A nép győzelmének zász­laja ez, melyért az első sorokban szívvel-lélekkel harcoljon a mi saj­tónk. A nyomtatott szó hatalmával erősítse a nép hatalmát, küzdjön a szocializmus végső diadaláért — ez korunk sajtójának felemelő hivatása. J­ ­. M. Molotov elvtárs beszélgetése W. R. Hearst és Kingsbury Smith amerikai újságírókkal időszerű nemzetközi kérdésekről Moszkva, január 31. (T­ASZSZ) A Pravda közölte annak a beszélgetésnek a szövegét, amelyet V. M. Molotov, a Szovjetunió külügyminisztere 1955. január 29-én folytatott a jelenleg Moszkvában tartózkodó W. R. Hearst és Kingsbury Smith ameri­kai újságírókkal. A beszélgetés elején Hearst közölte, hogy most első ízben jár a Szov­jetunióban és igen örül annak, hogy lehetővé vált ez az utazás, továbbá an­nak, hogy megismerheti az országot. Kiemelte, mennyire, kellemes meglepe­tés volt számára mindenütt az a baráti magatartás, amelyet a szovjet em­berek tanúsítanak iránta és kísérői iránt. Ennek alapján azt kell remélnie, hogy lényegesen megjavulhatnak, majd pedig tovább javulhatnak az Egye­sült Államok és a Szovjetunió közötti kapcsolatok, ami­"mindkét országnak és az egész világnak érdeke lenne. V. M. Molotov megjegyezte, hogy a jelenlegi szev­­et­­-amerikai kap­csolatok megjavítása feltétlenül kívánatos. Ami pedig a­­zová Ct em­ere .ne az amerikaiak iránti magatartását illeti, az mindig bare!­lagos volt. A­záv«l*keleti sielyek­»! Hearst közölte, hogy erről meggyőz i konfliktus kiterjedésének megalkado­­zódott. I­lyozására. Felmerül a kérdés, hogy Hearst ezután engedélyt kért V. M. , a szovjet kormány hajlandó lesz-e Molotovtól, hogy a mostani nemzet-­ ugyanilyen módon eljárni Formoza közi helyzetre vonatkozó kérdéseket­­ esetében, intézhessen hozzá.­­ Molotov válaszában rámutatott az-Molotov beleegyező választ adott. Ar­ra, hogy az indokínai és a kínai prol-Hearst azt mondotta, hogy a mai nemzetközi kérdések közül úgy lát­szik az utóbbi időben kialakult távol­keleti helyzet a legfontosabb, majd felvetette, az-e Molotov véleménye, hogy a Formoza térségében kialakult helyzet az egyetemes béke ügyének komoly veszélyeztetését jelenti. Molotov válaszában rámutatott ar­ra, hogy a Tajvan térségében kiala­kult helyzet természetesen figyelmet kelt és fel is kell rá figyelni, mert fe­szültséget teremt a Távol-Keleten, a béke megbontásának veszélyét, hábo­rús veszélyt rejt magában és rossz hatással van az egész nemzetközi helyzetre. Ehhez neki, Molotovnak, feltétlenül hozzá kell fűznie, hogy vé­leménye szerint a felelősség ezért az Egyesült Államokat terheli, mint­hogy beavatkozott Kína belső ügyeibe.­­ „Mi — mondotta Molotov — Taj­vant Kína elidegeníthetetlen részé­nek tekintjük.“ Kingsbury Smith azt mondotta, hogy ezzel kapcsolatban emlékeztet­ni szeretné Molotovot Edennek a kö­zelmúltban tett nyilatkozatára, amely­­szerin­t Kína mint olyan, már hosszú évek óta nem ellenőrzi Formozát. „Úgy tűnik, mintegy száz éve" — fűzte hozzá Hearst. Molotov válaszában utalt arra, hogy az Egyesült Államok és Anglia aláírta a kairói deklarációt és az Egyesült Államok, valamint Anglia aláírta a potsdami deklarációt is. Ezenkívül létezik a japán fegyverle­tételről szóló egyezmény, amelyet az Egyesült Államok, Anglia és a Szov­jetunió írt alá. Mindezeknek az alap­vető nemzetközi okmányoknak értel­mében Tajvan kínai terület és át kell adni Kínának. Ezt megerősítették ab­ban a nyilatkozatban is, amelyet az Egyesült Államok elnöke később, 1950-ben tett. „Kiderül tehát — folytatta Molotov — hogy korábban ezt a szigetet Japán vette birtokába, most pedig kicsoda? — az Egyesült Államok. Ilyenformán előbb az egyik ország fosztotta meg Kínát nemzeti területétől, most pedig a másik. Ami pedig Eden nyilatkoza­tát illeti, arról külön lehet beszélni.“ Kingsbury Smith közölte, hogy Molotovot a jelen idők egyik legna­gyobb realistájának ismerik. Ő való­színűleg tudja, hogy a jelenlegi kö­rülmények között alig valószínű, hogy az Egyesült Államok lemondjon For­moza védelméről mindaddig, amíg a távol-keleti békét nem látja biztosí­tottnak. Ezért arra kínálkozik lehe­tőség, hogy a béke veszélyeztetésének kérdésében, mondhatnánk a realitás keretei között találjunk megoldást. Ez­zel kapcsolatban — mondotta Kings­bury Smith — Hearst még egy kér­dést szeretne feltenni. Hearst azt mondotta, hogy a szov­jet kormány a genfi értekezleten eredményesen törekedett az indokínai téma között természetesen nagy a kü­lönbség. Egy bizonyos vonatkozásban egyenlő a Szovjetunió álláspontja mind Indokínával, mind Kínával és bármely más térséggel kapcsolatban; nevezetesen abban, hogy a Szovjet­uniónak érdeke a nemzetközi feszült­ség enyhítése. A Szovjetunió kész tá­mogatást nyújtani mindannak, ami elősegíti a nemzetközi feszültség eny­hülését, s ami valóban előmozdítja az ilyen cél elérését. Ehhez azonban az kell, hogy a javasolt intézkedések valóban a nemzetközi feszültség eny­hülésére irányuljanak. Egyes álla­moknak más államok ügyeibe való beavatkozása viszont nem segítheti elő e cél elérését. A realizmusra vonatkozó megjegy­zéshez L, Molotov,­ szeretné hozzá­fűzni, hogy nézete szerint a mai Kína iránti realista bánásmódnak másnak kell lenni, mint amilyent egyes külföldi államok a múltban megszok­tak. Jelenleg Kínában a központi kor­mány igazgatása alatt egyesült Kína egész területe, ami nemrégiben még nem így volt. • A kínai nép érzi, hogy ezt nagy nehézségek árán érte el és ezt nagy nemzeti győzelmének tekinti. Kína területe ilyen vagy olyan részének elszakítása aanyji, ellentmond a kí­nai nép nemzeté G­.tilírjeinek, hogy a leghatározottabb tiltakozást és fel­háborodást váltja ki belőle. Ezért, ha a dolgok állását realista szemszög­ből nézzük, akkor meg kell monda­ni, hogy a mai Kína olyan állam, amely — ma sokkal inkább mint va­laha — megköveteli nemzeti jogai­nak és érdekeinek tiszteletben tartá­­sát. Csak a kérdés ilyen megközelí­tése és ilyen értelmezése mellett fej­lődhetnek mindkét fél javára a Kí­nával való kapcsolatok. Ami a Szov­jetuniót illeti, Kínához fűződő kap­csolatait az egyenjogúság, a barátság és a kölcsönös érdekek figyelembe­vétele alapján fejleszti, ami pozitív eredményekkel jár. Islingsbury Smith közölte, hogy ő is Shearst is megérti az említett kér­déssel kapcsolatos szovjet álláspon­tot, úgy látszik azonban, hogy a leg­komolyabb probléma még akár­ ideig­lenes megoldást is találni, amely megakadályozná a konfliktus kiter­jedésének és annak veszélyét, hogy olyan tűzvésszé válik, amely veszé­lyeztetheti az egyetemes békét. Molotov válaszában hangsúlyozta, hogy Kína senkit sem fenyeget és jó lenne, ha őt sem fenyegetné senki. Ez az, ami a legszükségesebb a béke megszilárdításához és ahhoz, hogy egészséges viszonyok jöjjenek létre Tajvan térségében. Hearst felvetette a kérdést, ha az amerikai kormány felhasználja jó­szolgálatait annak érdekében, hogy tanácsolja kínai barátainak — vagy­is Csang Kaj-seknek — a békés ren­dezésre való törekvést, vajon hajlan­dó lesz-e a szovjet kormány is ha­sonló módon eljárni kínai szövetsé­geseinél a tűzvész kiterjedésének megakadályozása érdekében? Molotov hangoztatta, Hearstnek, tudni kell, hogy a Kínai Népköztár­saság kormánya és az úgynevezett Csang Kaj-sek-kormány nem egyen­lő felek. A Kínai Népköztársaság kormányának minden alapja megvan annak követelésére, hogy állítsák helyre Tajvannal kapcsolatos törvé­nyes jogait. A kínai nép által elve­tett Csang Kaj-sek-„kormány“ szá­mára pedig elérkezett az idő, hogy eltakarodjék másvalahová és ne rontsa az államok közötti kapcsola­tokat, mint ahogyan azt most teszi azzal, hogy az Egyesült Államok se­gítségével ott marad, ahol nem kel­lene. Mindaz, ami előmozdítja e probléma megoldását, a szovjet kor­mány támogatására talál. Véleményünk szerint — folytatta Molotov — magának az Egyesült Ál­lamoknak lenne érdeke, hogy előse­gítse a normális helyzet visszaállítását Tajvan térségében és az egész Távol- Keleten, figyelembe véve a dolgok reális állását és a Kína, valamint az egész Távol-Kelet fejlődésében vég­bement történelmi változásokat. Kingsbury Smith megkérdezte, hogy milyen, lesz a szovjet kormány álláspontja egy ideiglenes, körülbelül egyhónapos tűzszünet létrehozásának lehetőségével kapcsolatban. Erre azért volna szükség, hogy elősegítsék Csang Kaj-sek csapatainak kivonását a kí­nai partmenti szigetekről (Tacsen) és hogy elkerüljék azokat a nagy áldo­zatokat, amelyek­ mindkét részről valószínűe­k, ha kísérlet történik e szigetek erőszakos elfoglalására. Ez elősegítheti azt is, hogy elhárul­jon a konfliktus kiterjedésének­re­Hearst ezután közölte, hogy már feltették a Távol-Keletre vonatkozó valamennyi őket érdeklő kérdést és megköszönte Molotov válaszait. Hearst engedélyt kért Molotovtól arra, hogy az európai ügyekre vo­natkozó néhány kérdést intézhessen hozzá. Molotov beleegyező választ adott.­­ Hearst azt­­mondta, hogy G­.­­M. Malenkov miniszterelnök az ameri­kai néphez intézett és egy amerikai televíziós vállalat által közvetített újévi üzenetében közölte,­­hogy az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti feszültségnek az a fő oka, hogy amerikai katonai támaszpontok hálózatét létesítik a Szovjetunió és a vele kapcsolatban lévő államok körül. Avégett, hogy a fegyveres erők fokozatos csökkentésével megindul­janak a leszereléshez vezető úton, továbbá az egymás mellett élés szá­mára kedvező helyzet megteremtése érdekében, hajlandó lesz-e a szovjet kormány, még mielőtt Ausztriával megkötik a békeszerződést, felszá­molni a maga ausztriai megszállási övezetében lévő katonai és légitá­maszpontjait azzal a feltétellel, hogy a nyugati hatalmak hasonlóképpen járnak el a maguk övezetében. Hearst kérte, Molotov vegye tekin­tetbe, hogy ezt a kérdést szintén mint újságíró teszi fel. Molotov azt válaszolta, hogy itt két kérdésről van szó. Az első Ausztriára, a másik pedig a Szovjetunió körül lé­tesített amerikai katonai támaszpon­tokra vonatkozik. Ami az osztrák kérdést illeti, ő, Molotov feltételezi, hogy Hearst elég­gé jól ismeri a Szovjetunió nézetét. ] Ami a Szovjetunió és a népi de­­­­mokratikus országok körül létesített­­ amerikai katonai támaszpontok kér­­­­dését illeti, ez a kérdés valóban bo­nyodalmakat okoz az egész nemzet­közi helyzetben, mert e támaszpontok szélye, ami pedig a jelen körülmé­nyek között lehetséges. Kingsbury Smith ehhez hozzáfűzte, hogy ezt ideiglenes intézkedésnek kell tekin­teni, és talán első lépésnek az egész probléma esetleges rendezése felé, abban az esetben, ha ez idő szerint nem lehet állandó tűzszünetet terem­teni a két fél fegyveres erői között. Molotov közölte, hogy erre röviden válaszolhat: Ha Csang Kaj-sek ki akarja vonni csapatait bármiféle szi­getekről, akkor ebben őt aligha aka­dályozza meg bárki is. Kingsbury Smith megkérdezte, azt jelenti-e ez, hogy ha Csang Kaj-sek úgy dönt, hogy kivonja csapatait, ak­kor a kínai szárazföldön lévő csapa­tok nem támadnak rá a csapatok ki­vonása során, de nem támadják meg azokat a hajókat sem, amelyeket az ilyen csapatkivonások elősegítésére használhatnak fel? Molotov azt válaszolta, nincs felha­talmazása arra, hogy a Kínai Népköz­­társaság kormánya nevében nyilat­kozzék, és ezért ezt a kérdést a kínai kormányhoz kell intézni. Kingsbury Smith megkérdezte, haj­landó lesz-e a szovjet kormány ezt a kérdést az Egyesült Államok nevé­ben a Kínai Népköztársaság kormá­nya előtt felvetni. Molotov megkérdezte: „Vajon az Egyesült Államok kormánya kér-e bennünket erre?" Hearst Molotovnak azzal a meg­jegyzésével kapcsolatban, hogy nincs felhatalmazása a kínai szárazföldön lévő kormány nevében nyilatkozni, kijelentette, ő, Hearst szeretne rá­mutatni arra, hogy sem ő, sem Kings­bury Smith nem Csang Kaj-sek vagy az Egyesült Államok kormánya ne­vében nyilatkozik vagy tesz javas­latot, arról tanúskodnak, hogy a felek egyike — nevezetesen az Egyesült Ál­lamok — barátságtalan álláspontot foglal el a Szovjetunióval szemben, és a szovjet határok közelében léte­sített támaszpontokkal fenyegeti a Szovjetuniót. Az ilyen helyzet nem segítheti elő a nemzetközi feszültség enyhülését, s nem könnyítheti meg a megoldást a fegyverzet­ csökkentése kérdésében, pedig ez széles körök ér­deke minden országban. Természete­sen a Szovjetunió határai közelében lévő amerikai katonai támaszpontok kérdése egyike azoknak a kérdések­nek, amelyek akadályozzák több más kérdés, és nemcsak az osztrák kérdés rendezését, minthogy e támaszpontok létrehozása arról tanúskodik, hogy amíg a Szovjetunió az Egyesült Álla­mokkal való kapcsolatok megjavítá­sára törekszik, addig az Egyesült Ál­lamok részéről ezzel ellenkező törek­vés figyelhető meg. Kingsbury Smith azt mondta, hogy ő és Hearst természetesen nem érthet egyet azzal, hogy az Egyesült Álla­mok cselekedetei a támaszpontok kérdésében barátságtalan lépést je­lentenek. Ezek a cselekedetek bizton­sági meggondolásokkal és a béke biz­tosításának óhajával magyarázhatók,­­, Kingsbury Smith azonban feltéte­lezi, hogy ha hozzálátnak a Szovjet­unió közelében, Ausztriában lévő tá­maszpontok felszámolásához, akkor ez idővel kiterjeszthető más térsé­gekre is. Hearst megjegyezte, hogy valahol el kell kezdeni. Molotov azt kérdezte Hearsttól, mi a véleménye arról a lehetőségről, hogy egy térségben megkezdve, más térségekre is kiterjesszék a katonai támaszpontok felszámolását. Hogyan képzeli ő el annak lehetőségét, hogy Ausztriával kezdjék és más térségek­ben folytassák a támaszpontok fel­számolását. Kingsbury Smith megjegyezte, hogy ez maga után vonhatja a többit. Molotov a maga részéről megjegyez­te, hogy ha csak egy ilyen reményből indulnak ki, akkor ez aligha lesz elegendő. Hearst azt mondotta, hogy ha az amerikaiak és a szovjet emberek jobban megismernék egymást, ez se­gítene a dolgon. Mindenesetre az Egyesült Államok egész történelme során sohasem indított semmiféle tá­madó háborút. Hearst újból megis­métli, hogy valahol mégiscsak meg kell kezdeni (t. i. a támaszpontok felszámolását . A szerk.I. Molotov azt válaszolta, hogy az Egyesült Államok közelében sem ka­tonai, sem egyéb szovjet támaszpont nincs. Ami pedig az Egyesült Államo­kat illeti, kiderül, hogy biztonsága szempontjából elengedhetetlen szá­mára támaszpontok fenntartása pél­dául a Szovjetunióval határos Nor­végiában, Törökországban, amely szintén határos a Szovjetunióval, sőt kis híján Pakisztánban is, nem is szól­va Európa és Ázsia más vidékeiről. Az is kiderül, hogy biztonságának szavatolása szempontjából Tajvanra is szüksége van az Egyesült Államok­nak. Ha ilyen szélesen értelmezik az Egyesült Államok biztonságát, akkor akár azt is állíthatják, hogy bizton­sága szempontjából valamennyi ál­lamban támaszpontokra van szüksé­ge. Az ilyen tervek aligha találhat­nak rokonszenvre és megértésre olyan népeknél, amelyek tudják, mi az a szuverenitás, függetlenség, tud­ják, mit jelentenek a nemzetközi jós­zok és érdekek. Molotov hozzáfűzte, a Szovjetunió­­nak megszilárdult az a véleménye, hogy az Egyesült Államok mindezek­kel a támaszpontokkal semmi jót sem érhet el, sem saját érdekei, sem a béke érdekei szempontjából. De me­lyik tárgyilagos ember érthet egyet azzal, hogy a sok országban, neve­zetesen egy másik állam határai kö­zelében létesített katonai támaszpon­tok az Egyesült Államok biztonsága érdekéből következnek. D, Molotov­ úgy gondolja, hogy ilyen naiv em­ber nem akad. Mindez nem magya­rázható az Egyesült Államok bizton­ságának érdekeivel, mert az Egyesült Államok biztonságát senki sem fe­nyegeti. Ami pedig a Szovjetuniót il­leti, ez egyáltalán, senkit, egyetlen országot sem fenyeget. A Szovjetunió a maga belső ügyeivel foglalkozik, amilyen akad elegendő­ és természe­tesen érdeke a béke biztosítása épp­úgy, mint ahogy ez más népeknek is érdeke. Ami pedig azt illeti, hogy az amerikai katonai támaszpontok léte­sítése nem tanúskodik a Szovjetunió­val szembeni barátságtalan magatar­tásról, erre a következőket lehet meg­említeni: az országaink közötti kap­csolatok megjavítását sokban elősegí­tené e támaszpontok felszámolása é­s az olyan helyzetre való áttérés, amely az egymással egészséges kapcsolato­kat fenntartó államok között rend­szerint kialakul. Kingsbury Smith azt mondta, hogy ő és Hearst tüzetesen megmagyaráz­hatná azokat az okokat, amelyek miatt az Egyesült Államok kormánya és népe úgy véli, hogy az amerikai katonai támaszpontok létesítése meg­felel biztonsági érdekeinek és az egyetemes béke ügyének,­­ és Hearst azonban attól tart, hogy ha elindul­nak ezen az úton, akkor dialektikus vitába sodródnak Molotovval és meg­győződésük, hogy nem állhatják meg a­­helyüket vele szemben. Ezenkívül minthogy már túlságosan igénybe is vették Molotov idejét, elnézést kér­nek és köszönetüket fejezik ki a ne­kik szentelt időért és figyelemért. Befejezésül Hearst köszönetet mon­dott Molotovnak azért, hogy fogadta­­őket és azért, hogy Molotov annyi időt szentelt kérdéseinek megválaszo­lására. Európai ügyek Párt és pártépítés. — Pártoktatá­sunk helyzetéről (2. oldal) Sáfárkodjanak jobban az anyag­gal állami gazdaságainkban. — Hozzászólás az önköltségcsök­kentési vitához (2. oldal) „Nyomatott a KMP nyomdájában* Budapesten“ (2. oldal) A MAI SZÁMBANt V. M. Molotov nyilatkozata Hay­­ter moszkvai angol nagykövet előtt (3. oldal) A Szovjetunió határozati javaslata a Tajvan térségében Kína ellen elkövetett agresszív amerikai cselekményekről (3. oldal) Képzőművészetünk néhány kérdé­séről, II. (4. oldal) Min dolgozik a „Moszfilm“-stúdió? (4. oldal) Sákovics szép győzelme a milánói vívóversenyen (4. oldal) ÚJ MŰTRÁGYAGYÁR ÉPÜL A PÉTI NITROGÉNMŰVEKBEN Dolgozó parasztságunk termelési kedvének növekedése következtében mind több és több műtrágyára van szüksége az országnak. Iparunk je­lenleg nem képes még fedezni a fo­kozódó műtrágya-szükségletet. Ezért 1955-ben — a többi között — kibő­vítik és korszerűsítik a Péti Nitrogén­művek műtrágya gyártó üzemét is. Az átépítés során a régi műtrágyaüzemet teljesen lebontják és helyette hatal­mas, korszerű, új üzemet építenek. Kibővítik az üzemhez tartozó energia­­termelő, villamoselosztó és vízszol­gáltató berendezéseket is. A korsze­rűsített üzem az eddiginél lényegesen több és jobb műtrágyát termel majd. Épül az új gyáregység... (JArs! Rudolf Hírét«]*, M**g»r Fotó) A MÁVAG dolgozói szerelik az új kompresszort a kibő­vített ammóniagyárban. Az ammóniagyár szintézis laboratóriumában folynak már a kísérletek a jobb műtrágya előállítására.

Next