Szabad Nép, 1955. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

1955-02-26 / 56. szám

SZOMBAT, 1955. FEBRUÁR 26 A csangkajsekisták kiürítették Nancsisan szigetét New York, február 25. (TASZSZ) A United Press tudósítójának taj­­peji jelentése szerint pénteken reg­gel befejeződött a csangkajsekista csapatoknak Nancsisan szigetéről való „kivonása“. A sziget 25 mérföldre fekszik a szárazföldi Kína partjai­tól. Befejeződött a délkelet-ázsiai paktum tagállamainak bangkoki értekezlete Pénteken véget ért a délkelet­ázsiai paktum tagállamainak három­napos bangkoki értekezlete. A Reuter jelenti, hogy a SEATO- értekezletről pénteken záróközle­ményt adtak­­ ki. A záróközlemény „a kommunista veszély“, „a délkelet­­ázsiai országok elleni agresszió ve­szélye“, és egyéb elcsépelt frázisok ismételgetésével próbálja alátámasz­tani a SEATO-tagállamok „közös vé­delme“ megerősítésének szükségessé­gét. Egyébként a záróközlemény a sok általános szólam mellett admi­nisztratív döntéseket is nyilvánosság­ra­­hozott: a tagállamok kormányait a SEATO tanácsában külügyminisz­terük, vagy annak meghatalmazott képviselője képviseli; a tanács éven­te legalább egyszer ülésezik; az ülé­seken egyhangú döntéseket kell hoz­ni; a tanács állandó képviselete (tit­kársága) Bangkokban működik majd; az állandó képviselet tagjai javasla­tokat tehetnek a szerződés végrehaj­tásával kapcsolatban; mindegyik részvevő kormány egy katonai ta­nácsadót nevez ki a tanácsban he­­lyet foglaló képviselője mellé; a kato­nai tanácsadók időszakonként szin­tén üléseznek. A SEATO-tagállamok katonai ta­nácsadói pénteken délután ugyan­csak befejezték bangkoki tanácsko­zásukat. A katonai tanácsadók is közleményt adtak ki megbeszéléseik­ről. A közlemény szerint a katonai tanácsadók áprilisban Manilában újabb megbeszélést tartanak, majd ezután Bangkokban üléseznek. Az amerikai rádió szerint Dulles záróbeszédében „elégedettségének“ adott kifejezést az értekezlettel kap­csolatban. Az értekezletről eddig ér­kezett nyugati hírügynökségi és rá­diójelentések óvatosan megfogalma­zott értesülései azonban azt mutat­ják, hogy Dullesnak nincs sok oka a túlzott „elégedettségre“. A jelentésekből kitűnik, hogy Dul­les a leghatározottabban állást foglalt a SEATO kibővítése mellett és meg­próbálta kierőszakolni Kuomintang- Kína, valamint Dél-Korea felvételét a SEATO-ba. E kérdésről Eden és Dulles csütörtökön este négyórás tár­gyalást folytatott az Egyesült Álla­mok bangkoki nagykövetségén. Az AFP biztos forrásra hivatkozva köz­li, hogy ez a tárgyalás teljesen ered­ménytelen volt. „A két államférfi nem tudta össze­hangolni nézeteit atekintetben, hogy a SEATO-t vonják be az általános távol-keleti amerikai stratégiába“ — írja a tudósító. Mint a jelentésből ki­tűnik, Eden nem volt hajlandó hozzá­járulni ahhoz, hogy az Egyesült Álla­mok szövetségesei a SEATO-egyez­mény alapján Kimoi- és Macu-szige­­tek „védelmében“ esetleg kénytele­nek legyenek harcba szállni. A két külügyminiszter megbeszé­lésén — folytatja az AFP — „Eden nem volt hajlandó elfogadni Dulles­nak azt a követelését sem, hogy For­­moza és Dél-Korea csatlakozzék a SEATO-hoz.“ (MTI) Törekvés a gyarmatosítás erősítésére: Hollandiát be akarják vonni a SEATO-ba Hága, február 25. (TASZSZ) A holland sajtó közleményeiből ki­tűnik, hogy Menzies ausztráliai mi­niszterelnök a múlt héten titkos tár­gyalásokat folytatott Hágában a hol­land kormány vezetőivel. A Hét Parool című lap szerint eze­ken a tárgyalásokon a SEATO-szer­­ződésről folyt eszmecsere, és Luns holland külügyminiszter ígéretet ka­pott, hogy Menzies „megmagyarázza majd Washingtonban az amerikai kormánynak, hogy Ausztrália Hollan­diát fontos partnernek tekinti a SEATO-egyez­m­ényben“. Az ANP holland hírügynökség be­ismerte, hogy „ha Hollandiát hivata­losan felkérnék, csatlakozzék a SEA­TO tagállamaihoz, akkor szívesen el­fogadná ezt a meghívást...“­­ Indonéziában a leghatározottabban elítélik Hollandiának a SEATO-ba való várható belépését. Az Antara hírügynökség jelentése szerint Szu­­narzso indonéziai külügyminiszter kijelentette, Indonézia közvéleményét nyugta­lanítja Hollandiának az a szándé­ka, hogy belépjen a SEATO-ba, valamint az a terve, hogy Auszt­ráliával együttes intézkedéseket tesz Nyugat-Irianra vonatkozólag. Ezek az intézkedések — jelentette ki a külügyminiszter — „nem segí­tik elő a béke megszilárdításának ügyét általában és a biztonság meg­szilárdítását Délkelet-Ázsiában“_,és azt a törekvést bizonyítják, hogy „meg akarják erősíteni Hollandia gyarmati uralmát indonéz terület fe­lett­. A KÜLPOLITIKA HÍREI — A NYUGAT-NÉMETORSZÁGI DORTMUNDI VÁLASZTÓKERÜ­­­­ETBEN végrehajtott próba-népsza­vazás során 170 549 választópolgár — a választásra jogosultak 57,9 száza­léka — írta alá a párizsi szerződések elvetését és a négyhatalmi értekezlet összehívását követelő majna-frank­­furti kiáltványt. (MTI) — FRANCIAORSZÁG KÖZÖLTE AZ ENSZ FŐTITKÁRÁVAL: részt­­vesz az atomerő békés felhasználá­sával foglalkozó genfi nemzetközi ér­tekezleten, amelyet augusztusra hív­nak össze. (MTI) — A JAPÁN SZAPPORO VÁRO­SÁBAN nyílt bírósági tárgyaláson ötévi kényszermunkára ítélték Smith amerikai őrvezetőt, aki bestiális mó­don meggyilkolt egy japán szállodai szobalányt. (TASZSZ) — KANADÁBAN A MUNKANÉL­KÜLIEK SZÁMA — hivatalos kor­mányjelentés szerint — elérte a há­­romszázhatvanikétezret. Az elmúlt 10 év óta most emelkedett Kanadában a legmagasabb színvonalra a munka­­nélküliek száma. (TASZSZ) SZABAD NÉP A Saar-egyezmény felborulással fenyegeti a bonni kormánykoalíciót­ ­ Adenauer a ratifikációs vita után el akarja távalítani kormányából a párizsi egyezményeket ellenző minisztereket Berlin, február 25. (MTI) Adenauerék továbbra is minden­áron meg akarják akadályozni, hogy a nyugatnémet munkásság és ifjúság küldöttei, akik pénteken is nagy­számban érkeztek Bonnba, bejussa­nak a parlamentbe és kérdőre von­ják a militarista szerződések jóvá­hagyása mellett kardoskodó kor­mánypárti képviselőket. Adenauer rendőrsége már a Bonnba vezető uta­kon igazoltatja és terrorizálja a vá­rosba igyekvő küldöttségeket. A bonni parlament pénteken, mi­után az Adenauer-párti többség el­utasította a ratifikációs vita elnapo­lására tett szociáldemokrata indít­ványt, a hírhedt Saar-egyezmény tár­gyalására tért át. E kérdés megvita­tása egyre feszültebb légkörben folyt le, annál is inkább, mivel köztudo­másra jutott, hogy a Saar-egyezmény felborulással fenyegeti a bonni kormánykoalí­ciót. A koalícióban részvevő Szabad De­mokrata Párt valamennyi képviselő­je, az Áttelepültek Pártja képviselői­nek túlnyomó többsége, sőt az Aden­­auer-párt több képviselője is, köz­tük Jakob Kaiser össznémetügyi mi­niszter, a kancellár fenyegetései el­lenére nem hajlandó a Saar-egyez­mény ratifikálása mellett szavazni. A Saar-egyezményhez elsőnek Lenz, a Kereszténydemokrata Unió kép­viselője szólt hozzá. Lenz minden erő­feszítése ellenére sem tudta megol­dani a rábízott nehéz feladatot, hogy legalább félig-meddig elfogadható színben tüntesse fel a Saar-egyez­­ményt, amely a német lakosságú gaz­dag Saarvidéknek Németországtól való elcsatolását jelenti. Adenauer képviselőjének az volt az egyetlen ér­ve, hogy „a párizsi szerződésekkel kapott kalácsban nemcsak édes ma­zsolák, hanem keserű bogyók is van­nak“. Lenz nem titkolta, hogy „édes mazsolákon“­, a német militaristák újrafelfegyverzésének lehetőségét érti. Mommer szociáldemokrata képvi­selő pártja nevében elutasította a Saar-egyezményt és kijelentette: a német nép tisztában van azzal, hogy Adenauer a Saarvidék egy­millió német lakosával fizetett a francia kormánynak a nyugat­német újrafelfegyverzéshez adott beleegyezéséért. Becker, a Szabad Demokrata Párt képviselője bejelentette, hogy pártja minden csalás és fenyegetés ellenére a Saar-egyezmény ellen foglal ál­lást. Becker felolvasta Adenauer 1951-ben tett sajtónyilatkozatát, amelyben a kancellár hazaárulónak nevezett mindenkit, aki kész hozzá­járulni a Saarvidék Németországtól történő elszakításához. Adenauer kancellár két izben rend­kívül ingerülten kapcsolódott bele a vitába és újabb fenyegetésekkel vá­laszolt a politikájával szemben gya­korolt éles bírálatokra. Adenauer ri­kácsoló hangon tett megjegyzéseit a képviselők nagy része nevetéssel és gúnyos megjegyzésekkel fogadta. Nagy meglepetést keltett, hogy az ezután felszólaló Walz, Adenauer Kereszténydemokrata Uniójának kép­viselője nyíltan bejelentette, hogy lelkiismeretének szavára hallgatva, kénytelen elutasítani a Saar-egyez­ményt mai alakjában. Adenauer viaszsárga arccal, fejét csóválva hallgatta a pártjabeli képviselő sza­vait. Fenner, az Áttelepültek Párt­jának szónoka közölte, hogy­­ pártja képviselőinek nagy része a­­ pártkongresszus határozatának­­ megfelelően a Saar-egyezmény ellen foglal majd állást.­­ Fenner is élesen bírálta Adenauernak­­ a saarvidéki németekkel szemben ta­­­­núsított magatartását. Merkatz, a fasiszta Német Párt par­lamenti csoportjának elnöke ezután­­ Adenauer segítségére sietett. Kije­lentette, hogy pártja súlyos meggon­dolásai ellenére „az egész párizsi szerződés-komplexum tető alá hozása érdekében“ a Saar-egyezmény rati­fikálása mellett szavaz. A pártok megbízottai 17 óra után értekezletre ültek össze, hogy meg­beszéljék a ratifikációs vita további folytatásának technikai részletkérdé­seit. Beavatottak úgy tudják, hogy a bonni koalíciós pártok között nyíltan kirobbant ellentétek miatt Adenauer már a közeli napokban átalakítja kormányát. A Der Kurier című nyugat-berlini lap értesülése szerint a­­kancellár a párizsi szerződések ratifikációs vitá­jának befejezése után­ lemondásra akarja kényszeríteni a kormány sza­bad demokrata párti tagjait, Blücher alkancellárt, Schaefer tárcanélküli, Preusker lakásépítési és Neumayer igazságügyminisztert, valamint a sa­ját Kereszténydemokrata Uniójá­hoz tartozó Jakob Kaiser össznémet­­ügyi minisztert. Nyugat-németországi lapvélemé­nyek szerint a bonni parlamentben a Saar-egyezménnyel kapcsolatban nyíltan kirobbant ellentétek valószí­nűleg megnehezítik a párizsi szerző­dések ratifikálását a Francia Köztár­sasági Tanácsban. Max Reimann nyilatkozata Max Reimann, Németország Kom­munista Pártja elnöke, a bonni par­lament ratifikációs vitájáról a követ­kezőket mondotta: „Az Adenauer-féle kormánykoalí­ció a nép akaratát semmibe véve, a külföldi bankok és konszernek, a német militaristák és revanspolitiku­­sok parancsát teljesítve, továbbra is azon az úton halad, amely hazánk kettészakítottságának, állandósításá­hoz, a katonai diktatúrához és végül a háborúhoz vezet. Az előkészített határozati javaslat, amely kimondja, hogy a bonni kormánynak a párizsi szerződések ratifikálása után a Né­metország újraegyesítéséről tárgyaló négyhatalmi értekezlet összehívását kell követelnie, nem más, mint a la­kosság félrevezetését célzó kísérlet. E határozat segítségével szeretnék elhitetni a német néppel, hogy a bonni parlament az újraegyesítésért száll síkra. Ha a szociáldemokrata parlamenti csoport megszavazná ezt a határozati javaslatot, ami a kül­ügyi bizottságban már megtörtént, akk­or a Szociáldemokrata Párt akar­­va-akaratlan bűnrészessé válik a nyu­gatnémet lakosság megtévesztésére irányuló mesterkedésben.“ Es most a leghevesebb tömegszenvedély Nyugat-Németországban..." Angol lap a bonni kormány és a német nép küzdelméről Az alábbiakban a The New Sta­tesman and Nation című tekinté­lyes angol polgári hetilap cikkét közöljük. A­mi ma Németországban lejátszó­­­­dik, az még akkor is figyelmet érdemel, ha a világot most elsősor­ban a formozai válság, valamint a párizsi és moszkvai kormányválto­zások érdeklik. Bizonyos értelemben zavaros és összefüggéstelen a kép. Nyolcszázezer bányász és acél­munkás váratlan huszonnégyórás sztrájkja egy látszólag jelentéktelen ok miatt; a „Német Manifesztum“, amelyet olyan személyek bocsátottak ki, akiknek hovatartozása tisztázat­lan (arról a kiáltványról van szó, amelyet a Németország egységéért küzdő mozgalom nevében a legkülön­bözőbb világnézetű vezető emberek hoztak nyilvánosságra a majna­­frankfurti Szent Pál templomban. ( A szerk.): próbaszavazások és alkot­mányos érvénnyel nem bíró határoza­tok; "számos erőszakos megnyilvánu­lás az ország legkülönbözőbb he­lyein, politikai gyűléseken, most pe­dig hirtelen az egész országban Kiel­től Münchenig zsúfolt és szenvedé­lyes tömeggyűlések. E zavaros kép­ből egy tény emelkedik ki: a német politikai élet új területeket hódított meg, s 1930 óta most első ízben meg­mozdultak a német tömegek. A po­litikai küzdelem két színtéren folyik: az egyik a csinos,­­ jól berendezett, zárt politikai színtér a bonni parla­mentben — a másik a hatalmas sza­badtéri küzdőtér. A törvények ural­ma összeütközésbe került a valóság uralmával. A vita közvetlen tárgya természe­tesen az újrafelfegyverzés. Jog sze­rint a vita a kisebbik zárt küzdőté­ren fog eldőlni, mégpedig hamarosan. E cikk írásakor úgy áll a dolog, hogy a Bundestag (a nyugatnémet képvi­­selőház. — A szerk.) február 24 és 26 közötti időre, a Bundesrat (a nyu­gatnémet tartományok vezetőinek tanácsa. — A szerk.) három héttel későbbre tervezi a párizsi szerződé­sek megvitatását. Dr. Adenauer elha­tározta, hogy keresztülhajszolja a szerződések ratifikálását. A kor­mánytöbbség megvan,­­a pártfegye­lem pedig szigorú. Természetesen vannak nehézségek, így a Saar-kér­­dés, amelyben a koalíció nem egysé­ges, a Franciaországban lévő bizony­talan helyzet miatt pedig a Bundes­tagban esetleg el kell halasztani a harmadik olvasást. A valószínűség azonban az, hogy március végére az újrafelfegyverzés törvényerőre emel­kedik és — hacsak Franciaország ismét másképpen nem dönt — min­den befejeződött, n­e vajon befejeződött-e? Ha az ember körülnéz — nemcsak a kicsiny bonni küzdőtéren, hanem kint a világban, a nagyobbikon is — érez­hető, hogy semmi sem fejeződött be: a ratifikálás csak a válság kezdetét jelenti majd, a parlament és a nép közötti válság kezdetét, s ebben a válságban nemcsak a nyugatnémet újrafelfegyverzés forog kockán, ha­nem az egész adenaueri kormány, sőt valószínűleg az ideiglenes nyugat­német állam egész belső szerkezete. Mert — s erről nem szabad megfe­ledkeznünk — ennek az államnak nincsenek gyökerei a német történe­lemben. Nincsenek gyökerei a német nemzeti akaratban; törékeny szerke­zet, amely úgy jött létre, hogy a szö­vetségesek kimondták: ..legyen“, a németek pedig belenyugodtak, mint­hogy akkor éppen a vereség és az éhezés kettős kábítószerének hatása alatt éltek. A párizsi szerződések ra­tifikálása után ez az állam olyan ál­dozatokat fog követelni állampolgá­raitól, amelyeket csak az igazi „Wa­terland“ szokott kívánni fiaitól. A ra­tifikálás szembe fogja állítani az al­kotmány gyenge tekintélyét a nem­zet akaratával. Ez utóbbi pedig há­rom tényezőből tevődik össze: az anti­­militarizmusból, a szociális elégedet­lenségből és a nemzet újraegyesíté­sének követeléséből. Az 1945 utáni német antimilitariz­­must, háborúellenességet állandóan lebecsülték, akár a volt háborús ka­tonákról, akár a fiatalabb generá­cióról volt szó. Pedig ez az érzés sokkal mélyebb, mint az 1918— 1919-es évek rövidebb ideig tartó antimilitarizmusa. Az első világhá­ború nem szült olyan szavakat, mint a „Barras“ szó­t, amely lefordítha­tatlan kifejezés a katonaélet és a katonai ideológia megvetésére. Az ember mindenütt találkozik manap­ság ezzel a szóval. A falakon ezt olvashatjuk: „Megint Barras! Nem!“ Még 1918 után is hosszú ideig lehe­tetlen volt olyan német reguláris hadsereget szervezni, amelynek harci értéke volt. Akkor ehhez tizenöt év­re volt szükség, s Hitlernek kellett jönnie hatalmas demagógiájával. Most pedig alighogy a németek haza­tértek a fogolytáborokból, máris azt követelik tőlük, hogy ismét vessék alá magukat teljesen szétvert (de azért még mindig hihetetlenül ön­telt) katonai vezetőik parancsainak. Fantasztikus követelés ez: hideg fej­jel tervelték ki, s szenvedélyes ér­zelmekkel utasítják vissza. 1950-től, mióta a német újrafel­fegyverzés kérdése előkerült, a köz­véleménykutatások azt mutatják, hogy­ mindazok a korosztályok, me­lyek az új hadsereg katonáit adnák, nagy többséggel elvetik ezt a tervet. Az európai védelmi közösség idején mintha aludt volna ez az ellenállás — de nem halt meg, s a párizsi szerződésekkel új, eleven életre kelt. E­z most a leghevesebb és leglá­­­t­yasabb tömegszenvedély, amely forrongásba hozta Németországot. Ezt minden tömeggyűlésen meg le­het állapítani. A katonai szónoko­kat szinte mindenütt lehurrogják, sokhelyütt szóhoz sem engedték jut­ni őket, és nem egyszer el is páhol­­ták őket. A mostani ellenállásnak szimbolikus alakja az a hadirokkant, aki Bajorországban a novemberi vá­lasztások idején egy izgalmas gyű­lésen felment az emelvényen szó­nokló Blankhoz (Theodor Blank, a bonni kormány katonai hivatalának vezetője. — A szerk.) és féllábán egyensúlyozva magát mankójával el­látta a baját. A Szociáldemokrata Párt — gondo­san ügyelve arra, hogy ne zárja el a felfegyverzés lehetőségét bizonyos eshetőségre — igyekszik mérsékelni a háborúellenes érzelmeket. A szak­­szervezetek viszont nagy lendületet adnak ennek a mozgalomnak. Állás­pontjuk szerint a háborúellenesség szerves része annak a növekvő álta­lános ellenállásnak, amely a bonni köztársaság úgynevezett szociális „restaurációja“ ellen irányul. Ez a két kérdés ugyanis szorosan össze­függ. A német katonai klikk, amely most ugrásra készen várakozik — társadalmilag nem más, mint az egyenruhába bújtatott német birto­kos arisztokrácia és burzsoázia. A hadsereg pedig — ma éppúgy, mint mindenkor — az osztályhatalom fel­legvára. Ezenkívül bizonyos nem Faure esélyei igen kétségesek a politikai stabilitás megteremtése kérdésében Sajtóvélemények a francia kormány helyzetéről Párizs, február 25. (MTI) A Faure-kormány pénteken dél­után tartotta első minisztertanácsát. A minisztertanács az új államtitká­rok kinevezéséről, a Saarvidékkel összefüggő tárgyalások állásáról, a francia—tuniszi megbeszélésekről, az államháztartással kapcsolatos kérdé­sekről, s végül — legkényesebb prob-zés előtt — egyesítette a közös ügyért folyó harcban a szociálde­­­m­okratákat és a szakszervezeteket az egyházak befolyásos csoportjaival, az egyetemekkel, a polgári értelmiség­gel ... Ollenhauer állandóan egy kérdést szegez Adenauernak, egy kérdést, melyre Adenauer, úgy lát­szik, nem tud megfelelni: „Mi baj származhat abból, ha most tárgya­lunk az újraegyesítésről, hiszen a ratifikálás után már nem lesz mód ilyen tárgyalásokra?“ A­denauer kancellársága óta első­­ ízben szorult védekezésbe. Igyekszik szellemesen harcolni, a ke­délyes makacsságnak és a méltóságos könnyedségnek valamilyen érdekes és nem is minden vonzerő nélküli keverékével. De a Szovjetunió és a szövetségesek nagyon kellemetlen helyzetbe hozták. Amikor Molotov felajánlotta a szabad össznémet vá­lasztásokat és nyomatékosan kijelen­tette, hogy a Szovjetunió a párizsi szerződések ratifikálása esetén visz­­szavonja ezt az ajánlatát... — dr. Adenauer csak annyit tudott vála­szolni: Az oroszok mást mondanak, mint amit gondolnak. A nyugati szö­vetségesek nem hajlandók semmiféle tárgyalásba bocsátkozni a ratifikálás előtt (sok német szemében ez önké­nyeskedés és makacsság), s ugyanak­kor elhangzanak olyan tekintélyes nyugati vélemények, amelyekből ki­tűnik, hogy a Nyugat beleegyezik Né­metország kettéosztottságába. Erre viszont dr. Adenauer csak annyit mond, hogy: A nyugatiak mást gon­dolnak, mint amit látszólag monda­nak. Azután pedig folytatja a régit: szentül ígérgeti az újraegyesítést, méghozzá nem az újrafelfegyverzés helyett, hanem az újrafelfegyverzés árán. Ez a politika azonban már nem győzi meg a hiszékenyeket sem, s mindjobban elidegeníti magától ko­léniaként — a párizsi szerződések köztársasági tanácsi vitája időpontjá­nak megállapításáról tárgyalt. Megfigyelők szerint az utóbbi kér­désben a miniszterek véleménye meg­oszlik. A kormányválság miatt bekö­vetkezett késedelem következtében a párizsi szerződések megvitatását — amennyiben a házszabályszerű eljá­ráshoz tartják magukat — már csak a húsvéti szünet, illetve az április 17-én és 24-én lezajló járási válasz­tások után lehetne megrendezni. Ez azonban a gyakorlatban azt jelente­né, hogy a vita hosszú hónapokkal eltolódnék. A COMBAT ezzel összefüggésben megállapítja, hogy a köztársasági tanácsban lévő ellenzék állásfogla­lása, valamint a júniusi szenátusi választások miatt nagyon kétséges, vajon a választások érintette szená­torok, vagy a párizsi szerződések el­lenfelei hajlandók lennének-e áp­rilis végén vagy , májusban dönteni ilyen kényes kérdésben.­­ Tekintettel a nyári szünetre, így könnyen lehetséges, hogy a vitát őszre kellene halasztani — mutat rá a Combat. Ha Edgar Faure mégis kötné az ebet a karéhoz és már március vé­gére kitűzetné a köztársasági tanács­ban a párizsi szerződések megvitatá­sát, kiélezné a kormányában fenn­álló ellentéteket, és ezzel meggyengí­tené kabinetjének helyzetét. A saj­tó egy része, így a többi között a FRANC TIREUR­ megállapítja, hogy a „párizsi szerződések kérdése való­sággal erőpróbája lesz majd annak a kormánynak, amelynek oly ellentétes beállítottságú személyek a tagjai, mint Palewski és Pinay.“ Más megfigyelők véleménye sze­rint a Faure-kormány megalakulása semmit sem oldott meg, hiszen a pártoknak a párizsi szerződések kérdésében mutatkozó eddigi el­lentétei most a minisztertanács­ban jelentkeznek majd. Ha ezek az ellentétek megmaradnak, a nemzetgyűlésben is széthullhat a kormány többsége. Nagy figyelmet keltett Párizsban a THE NEW YORK TIMES cikke, amely a következőket írja: Remélni kell, hogy Faure-nak sikerül majd politi­kai stabilitást elérnie, esélyei azonban e tekintetben igen kétségesek. A L'HUMANITÉ vezércikke meg­állapítja: Faure a párizsi szerződé­sek végleges becikkelyezése mellett foglalt állást. Akárcsak elődei, ő is a tőke érdekeinek védelmezője, s akárcsalt, elődei, ő is néhány általá­nosságban mozgó ígérettel kecsegtet­te a dolgozókat. Elődei mintájára ő is a „konjunktúra fejlődésének“ és a „pénzügyi lehetőségeknek“ rendelte alá a dolgozók követeléseinek kielé­gítését. v. Mindez kettős feladatot tűz a dol­gozók elé — emeli ki a l‘Humanité. — Ki kell harcolniok követeléseik teljesítését és a többi hazafias fran­ciával együtt kudarcba kell fojtaniok a párizsi szerződések becikkelyezését A párizsi szerződések becikkelyezé­sét, vagy ennek megtagadását — folytatja a lap — végső fokon nem­ a kormánytöbbség „atlanti“ szándékai határozzák meg, a döntés: a reváns­­ra éhes németek felfegyverzése ellen irányuló népi mozgalom nagyságá­tól, a demokratikus és nemzeti erők akciójának erejétől függ. A lap ezután megállapítja, hogy a nemzetközi légkör ma különösen kedvez ennek a harcnak. A francia­­országi akciónak igen nagy segítséget nyújtanak egyrészt a nyugat-német­országi események, másrészt az an­gol dolgozóknak a párizsi szerződé­sekkel szemben tanúsított mind erő­sebb ellenállása. A bonni Németország felfegy­verzését ma sokkal inkább meg lehet hiúsítani, mint bármikor. E győzelem kedvező következményei óriásiak lennének. Ennek folyomá­nyaként lehetségessé válnék sikeres tárgyalást folytatni a német kérdés békés megoldásáról, s a kollektív biztonságról, a nemzetközi feszültség enyhüléséről, s a leszerelésről. A „válságának,, amelyet a Faure-kormány megalakulása semmiképpen sem oldott meg, végső kimenetele a néptől, s a nép harcától függ. A kommunisták arra törekednek majd, hogy az első sorokban küzdje­nek a kenyérért és a békéért — fe­jeződik be a l‘Humanité vezércikke. alaptalan félelem terjedt el amiatt, hogy az újrafelfegyverzés költségeit végső soron a szociális juttatások és a munkásosztály életszínvonalának rovására teremtik elő. S még vala­mi: az újrafelfegyverzés szükségsze­rűen magával hoz „egy egész sor új törvényt“ — ahogy ezt a kormány már kedélyesen közölte, így például rendkívüli felhatalmazást a kormány­nak egy olyan törvényre, amely a há­borúellenes propagandát bűncselek­ménynek minősíti; katonai büntető­rendelkezést, amely valószínűleg a halálbüntetést is újra életbe léptetné és így tovább. Amikor a német szak­­szervezetek azt hirdetik, hogy az új­rafelfegyverzés minden demokra­tikus haladás végét jelentené Nyu­­gat-Németországban — nagyon jól tudják, mit beszélnek. A bányászok és acélipari munkások nemrég lezaj­lott jelképes sztrájkja arra int, hogy ha továbbra is semmibe veszik a szak­­szervezetek állásfoglalását a felfegy­verzés ellen — ősszel még lesz foly­tatása. V v­égül pedig itt van a német egy­ség kérdése. Az a jelszó, hogy: „Újraegyesítést újrafelfegyverzés he­lyett“ Adenauer hívei közül is soka­kat meghódított, s egyre csökkenti a választók támogatását. Lelkészek, professzorok, pedagógusok, jogászok és írók — attól félve, hogy a felfegy­verzés örökre kettészakítja Német­országot és polgárháborúra vezethet — most felléptek a fegyverkezés el­len. Ezek az emberek nem hatalmas sztrájkok vagy katonai tömegzendü­lések szervezői, de olyan személyisé­gek, akiknek szerepük van a polgári és köztisztviselői választókörök véle­ményének kialakításában. Állásfog­lalásuk előkészítheti az utat egy más koalíció, egy más politika számára. A „Német Manifesztum“, amely arra szólítja fel a tömegeket, hogy min­den erővel harcoljanak Németország újraegyesítéséért, az újrafelfegyver- rabbi támogatóit. 30oocxx«oQcxxxxx>oo<x>ooooocxx>oooo(xxxxxxxxx)oooooooooooooooooooooooooooooooot OOOOOOOOOOUUOOOOOOOUUQQO ADENAUER Nem nah, nem lát, amikor a nyugatnémet dolgozók az újrafelfegyverzés ellen tiltakoznak — és néma, amikor a szovjet javaslatokra kellene válaszolnia... (Stindor Károly rajta! Münchenb­en 49000, Berlinben 100000 ember tüntetett a párizsi szerződések ratifikálása ellen Berlin, február 25. (MTI) Csütörtökön a bonni parlament ra­tifikációs vitájának első napján egész Németországban hatalmas tiltakozó gyűléseket és tüntetéseket tartottak a párizsi szerződések tervbe vett ratifi­kálása ellen. A nyugat-németországi városok közül Münchenben, a Német Demokratikus Köztársaság városai közül Berlin demokratikus körzeté­ben volt a legnagyobb arányú tünte­tés. Münchenben 40 000, Berlinben 100 000 ember tiltakozott Adenauer azon szándéka ellen, hogy keresztül­hajszolja a bonni parlamentben a szégyenletes és veszélyes párizsi mili­tarista szerződések ratifikálását. Ernst Fischer: Az osztrák kormány követelje négyhatalmi értekezlet összehívását Bécs, február 25. (MTI) Ernst Fischer, Ausztria Kommu­nista Pártja Központi Bizottságának tagja felhívta az osztrák kormányt, hogy saját népe érdekeit tartsa előbbre, mint Washington utasításait, és követelje négyhatalmi értekezlet összehívását, amelyre hívják meg Ausztria képviselőit is. Az értekezlet céljául kell kitűzni a német kérdés megoldását és az osztrák államszer­ződés megkötését. Ernst Fischer rámutatott, hogy Molotov szovjet külügyminiszter több mint két héttel ezelőtt a Szovjetunió Legfelső Tanácsában mondott nagy beszédében megmutatta az osztrák államszerződéshez és Ausztria füg­getlenségéhez vezető utat. Az osztrák kormány és parlament azonban e be­széd után is úgy viselkedik, mintha az egész világon semmi sem lenne oly közömbös számára, mint Ausztria sorsa. Ennek az az oka, hogy Raab szövetségi kancellár amerikai útja során az Egyesült Államok „erőpoli­tikája“ mellett­­kötötte le magát, és síkraszállt azért, hogy az osztrák ál­lamszerződésről csak a párizsi hábo­rús szerződések ratifikálása után tárgyaljanak. Először a német had­osztályok, azután Ausztria — ez Raab véleménye. Pedig az osztrák kor­mány tagjai nagyon is jól tudják: a párizsi szerződések ratifikálása után nem lehet szó Németország és Auszt­ria ügyében tartandó négyhatalmi értekezletről. Ernst Fischer végül azt a meggyő­ződését fejezte ki, hogy népszavazás során az osztrák nép elutasítaná a német Wehrmachtot és olyan meg­oldásra törekedne, amely biztosítaná Ausztria függetlenségét. A Saarvidéken az általános sztrájk következtében megbénult az élet Berlin, február 25. (MTI) A Saarvidék dolgozói pénteken reggel 6 órakor megkezdték a 24 órás általános sztrájkot, amelynek vezető jelmondata: A társadalmi igazságért, békéért és haladásért! A Saarvidéken megbénult az élet, mi­után a sztrájkhoz az ipari üzemek munkásain kívül a városi közleke­dési vállalatok, közüzemek és posta dolgozói is csatlakoztak. A villany-, gáz- és vízművekben csupán üzem­­fenntartó­ szolgálatot tartottak. Az általános sztrájkban összesen 380 000 dolgozó vett részt. A Saarbrückeni Városi Színház mű­vészi és műszaki, személyzete szintén csatlakozott a sztrájkhoz. A színház péntek esti előadása elmaradt. Az üzemek előtt sztrájkőrségek he­­lyezkedtek el. Sztrájktörési kísérlet­re csak néhány helyen került sor, Völklingenben délután több mint tíz­ezer ember tüntető felvonulást tar­­tott és elszántan tiltakozott a mun­kásság jogainak megsértése ellen. A rendőrség és a tüntetők között több helyen összetűzésre került sor. A Hoffman-féle bábkormány „törvény­telennek“ nyilvánította a saarvidéki dolgozók általános sztrájkját. Saar­­brückenben többezer sztrájkoló he­vesen tüntetett a rádió épülete előtt, miután a rádió a Hoffman-kormány utasítására becsmérlő hangon tá­madta a dolgozók harci akcióját. A rádió épületének védelmére 120 rend­őrt vezényeltek ki. Megkezdődött Londonban az ENSZ Leszerelési Bizottsága albizottságának tanácskozása A londoni rádió jelenti, hogy az ENSZ Leszerelési Bizottságának al­bizottsága pénteken Londonban meg-,­kezdte megbeszéléseit. A tanácskozá­son öt ország képviselői vesznek részt: Nagy-Britannia, az Egyesült Államok, a Szovjetunió, Franciaor­szág és Kanada. (MTI) A Csehszlovák Köztársaság nemzetgyűlése támogatja a parlamenti küldöttségek cseréjére vonatkozó szovjet javaslatot A csehszlovák nemzetgyűlés elnök­sége csütörtökön ülést tartott. Az ülésen Zdenek Fierlinger, a nemzet­­gyűlés elnöke terjesztett elő jelentést a nemzetközi helyzetről. A jelentés megvitatása után az ülés határozatot fogadott el a parlamenti küldöttsé­gek cseréjére vonatkozó Szovjet ja­vaslattal kapcsolatban. A Csehszlovák Köztársaság nem­zetgyűlésének elnöksége — hangzik a határozat — a legmélyebb elisme­réssel fogadja a Szovjetunió Legfelső Teherhajót építettek Belgiumban a Szovjetunió számára Brüsszel, február 25. (TASZSZ) Február 22-én vízre bocsátották Belgiumban az 5200 tonnás „Nyiko­­laj Osztrovszkij“ nevű teherszállító motoros hajót, amelyet a Boel nevű belga cég épített a Szovjetunió szá­mára. — MENDERESZ TÖRÖK MINISZ­TERELNÖK és Nuri Szaid iraki mi­niszterelnök február 24-én aláírta a Törökország és Irak között létrejött katonai szerződést. (TASZSZ) — EGYIPTOM ELHATÁROZTA: kéri Irak kizárását az arab államok biztonsági egyezményéből a török— iraki szerződés megkötése miatt — jelenti a Reuter. Tanácsának magasztos kezdemény­e­zését, és teljes mértékben támogatja javaslatait. Meggyőződése, hogy az egyes országok parlamentjeinek köz­vetlen kapcsolata, parlamenti kül­döttségek cseréje, és egyik ország parlamenti tagjainak más országok parlamentjében elmondott beszédei jelentősen hozzájárulhatnak vala­mennyi ország népeinek a világ bé­kés jövője biztosítására irányuló erő­feszítéseihez. (MTI) Az Iráni képviselőház jóváhagyta az iráni—szovjet határ- és pénzügyi egyezményt Teherán, február 25. (TASZSZ) Az iráni képviselőház február 24-én jóváhagyta az Irán és a Szovjetunió között a határ- és pénzügyi kérdések szabályozásáról megkötött egyez­ményt. Az egyezmény jóváhagyása mellett 88, ellene 4 képviselő szavazott, egy képviselő tartózkodott a szavazástól. — BULGÁRIA ÉS TÖRÖKOR­SZÁG KÖZÖTT árucsere- és fizetési egyezményt írtak alá Ankarában feb­ruár 23-án. Bulgária gépeket, moto­rokat, elektrotechnikai cikkeket szál­lít Törökországnak, Törökország pe­dig cserzőanyagokat, szárított gyümöl­csöt küld Bulgáriának. (TASZSZ) A Német Demokratikus Köztársaság 1954. évi tervjelentése Berlin, február 25. (TASZSZ) . Az ADN hírügynökség közölte a Német­­ Demokratikus Köztársaság Állami Tervbizottsága Központi Sta­tisztikai Hivatalának jelentését a Né­met Demokratikus Köztársaság 1954. évi népgazdasági tervének teljesíté­séről. A Német Demokratikus Köztársa­ságban 1954-ben 100,2 százalékra tel­jesítették az ipari termelés tervét. Ez 10 százalékos emelkedést jelent az 1953. évihez és 76 százalékos növeke­dést az 1950. évihez képest. A Német Demokratikus Köztársa­ságban a mezőgazdaságban is jó eredményeket értek el. 1954-ben a gabonatermés és a hüvelyesek ter­mése 0,4 százalékkal, a cukorrépáé 17 százalékkal, a burgonyáé pedig 20 százalékkal növekedett az előző évihez képest. A mezőgazdasági ter­melőszövetkezetek száma 1954-ben 5120-ra emelkedett. A termelőszövet­kezetek a mezőgazdaság összes ter­mőföldjének 14,3 százalékát műve­lik. Az amerikai népszámlálás hivatalos eredménye Az AFP híradása szerint Washing­tonban csütörtökön nyilvánosságra hozták a legutóbbi népszámlálás hi­vatalos eredményeit. A népszámlálás adatai szerint az Amerikai Egyesült Államoknak 1955. január elsején 163 930 000 lakosa volt. (MTI)

Next