Szabad Nép, 1955. február (13. évfolyam, 31-58. szám)
1955-02-27 / 57. szám
4 ' ......................,- IT-, - , ||RORR Tan egy híres kínai klasszikus regény, a címe: Minden ember testvér. Száznyolc hősről szól, akik ezer kalandon át védelmezik a szegény népet, a főúri gazemberekkel és az őserdőből előtörő vadállatokkal szemben. Egyikük, Vu Szung hírül vette, hogy egy faluban vértigris pusztít. A falu lakói rettegésben éltek és amikor eljött a tigris órája, bezárkóztak eltorlaszolt házaikba, az utcán hagyva néhány előre kiszemelt áldozatot a fenevad számára. Vu Szung eljött, a faluba és puszta kézzel megölte a tigrist. Mao Ce-tung 1949-ben Kína teljes felszabadulásának küszöbén népe emlékezetébe idézte Vu Szung példáját: „A bel- és külföldi reakciósokat csakis úgy tudjuk elszigetelni, legyőzni, és megfutamítani ... ha leleplezzük szándékaikat és terveiket, ha növeljük a forradalom harcosainak éberségét és elővigyázatosságát, ha emeljük saját erkölcsi színvonalunkat, miközben megzabolázzuk az ellenség önhittségét. A vadállattal szemben a legcsekélyebb engedékenységet sem szabad tanúsítanunk. Tanulnunkkell Vu Szung esetéből a csingjangi hegygerincen. Vu Szung azt tartotta, hogy a csingjangi hegyek tigrise felfalja az embereket, függetlenül attól, felhívják-e erre vagy sem. Választania kell: vagy megöljük a tigrist, vagy áldozatul esünk étvágyának.“ A kínai nép ennek megfelelően bánt el Csang Kaj-sek korrupt, hazaáruló bandájával. Elszigetelte, elűzte, elpusztította a tigrisként dühöngő ellenforradalmárokat, Csang Kaj-sek Tajvan szigetére szorult. ..papírtigrissé“ silányult. Mégis veszélyes maradt a kínai népre, mert mögötte igazi fenevad, az amerikai imperializmus tigrise áll. A kínai nép le akar számolni Csang Kaj-sekkel, s ez a leszámolás Kína belügye. De az amerikai imperialisták beleavatkoznak Kína , belügyeibe. Mi közük az amerikai imperialistáknak Csang Kaj-sekhez, mire kell nekik Tajvan? • Valahogy úgy alakult a dolog, hogy Csang fontos eszköze az amerikai monopoltőkések kormányának, s ugyanakkor ez a kormány is csak eszköz annak a nagytőkés csoportnak a kezében, amelyhez Csang, és családja is tartozik. A kínai burzsoázia legfelső rétege lényegében négy családból és függelékeikből állott. „A négy család — írta róluk Mao Ce-tung 1947-ben — a Csang-, Szung-, Kung- és a Csencsalád, uralmának 20 esztendeje alatt roppant tőkét halmozott fel. Ujjukat rajta tartották az egész ország gazdasági ütőerén.“ A négy család teljesen összefonódott a kínai államapparátussal és a külföldi, elsősorban az amerikai imperializmussal. A Csan Csang Kaj-sek családja, Csang két sógora, T. V. Szung és H. H. Kung a másik két monopolista családhoz tartozik. Maga Csang Kaj-sek valamikor a negyedik család, a Csen-ek tőzsdeügynöke volt. Kung és Szung évtizedek óta az Egyesült Államokban élnek, bankügyletekkel és politikával foglalkoznak. A négy család a kínai polgárháború és a felszabadító háború idején zsebrevágta a Csang Kaj-seknek juttatott amerikai segély nagy részét. 1945-ben odáig fajult a dolog, hogy amikor Szung a segély keretében 200 millió dollár értékű aranyat kért az amerikaiaktól az országban dühöngő infláció megfékezésére, az amerikai pénzügyminisztérium írásban, hivatalosan fejezte ki aggályát. „A lehető legszerencsétlenebb dolog, hogy olyan benyomáskeletkezett az Egyesült Államokban, hogy a 200 millió dollár ... viszonylag kevés emberkezébe kerül, akik nagy személyes hasznot húznak belőle, de nem nyújt tényleges segítséget a kínai gazdaságnak.“ Az amerikaiak végül mégis odaadták a pénzt, sőt, míg a japánok elleni harcra csak másfélmilliárdot, 1945 után a népi felszabadító hadsereg elleni polgárháborúra már három és félmilliárd dollárt adtak, amelyből a négy család szabályszerűen leszedte a maga sápját. négy családnak — különösen Kung és Szung uraknak — számos közös érdekeltsége van Amerika legreakciósabb monopoltőkéseivel. Mindketten tagjai az amerikai „China lobby“-nak. A „lobby“ szó parlamenti folyosót jelent, de átvitt értelemben társadalmi szervezetek és magánszemélyek olyan csoportosulásait nevezik így, amelyek a törvények előkészítésére és a törvényhozás befolyásolására tömörülnek. Tagjaikról listát vezetnek. Az Egyesült Államokban a lobbyk óriási hatalomra tettek szert. A nagytőkések elküldik e szervezetekbe ügyvédeiket, szolgálatukba fogadott egykori — vagy jövendőbeli — politikusokat, diplomatákat és katonatiszteket, akik megbízóik érdekében— nos, „befolyásolják“ az amerikai törvényhozást. Egy-egy fontosabb törvényjavaslat, vagy választási hadjárat évében némelyik lobby 100 millió dollárt is elkölt vesztegetésre. A „China lobby“ talán a leggazdagabb és a legbefolyásosabb a lobbyk között. Tagjai közé tartozik McArthur tábornok, aki a második világháború óta szakadatlanul sürgette, hogy az amerikai hadsereg támadja meg Kínát. A lobby tagjai Knowland és Bridges szenátorok (az egyik Szung, a másik Kung üzlettársa és barátja), akik közül Knowland a Köztársasági Párt szenátusi csoportjának nagyhatalmú vezetője, Amerika elsőszámú háborús uszítója, a kínaellenes „megelőző háború“ híve. A lobby embere Radford tengernagy, az Egyesült Államok vezérkari főnöke. Tagja McCarthy, az Amerikaellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság nemrég elmozdított elnöke, a hamis tanúk felbérelésével, megvesztegetéssel és csalással folytatott amerikai embervadászat fővadászmestere. Ez a névsor épp eleget mond, így érthető, hogy a Csang Kaj-sek-családnak — az amerikai monopoltőkések legagresszívebb csoportjával együtt — óriási befolyása van az amerikai kormányra. Jellemző, hogy a „China lobby" kiüldözte a külügyminisztériumból azokat a tisztviselőket, akik 1945 és 1949 között a távol-keleti ügyeket irányították, felelőssé tette őket „Kína elvesztéséért“, megvádolta őket, hogy „rokonszenveznek a vörösökkel“. De ez még távolról sem teljes magyarázata az amerikai imperialisták és Csang Kaj-sek barátságának. Csang tábornok és Tajvan szigete nélkülözhetetlen az amerikai imperialisták legnagyobbszabású üzleti vállalkozásához, a világpiac meghódításához, amelynek döntő része: Kína megtámadása, elfoglalása és gyarmatosítása. Ez a fő dolog. Nem véletlen, hogy a „China lobby“, McCarthy bizottsága „Kína elvesztésével“ vádolta a külügyminisztériumot. Hogy Kína sohasem volt az övék? Mindegy. ők már a zsebükben érezték Kínát. Csang Kaj-sek annakidején az amerikai segély ellenében átadta az amerikaiaknak a sanghaji erőműveket, a Kanton—Hongkou vasútvonalat, számos szén- és wolframbányát, a tajvani cukor-, cement- és műtrágyagyárakat. Támaszpontokat engedett át, egész pénzügyi, gazdálkodását amerikai ellenőrzés alá helyezte, kötelezte magát minden „szükséges információ“ kiszolgáltatására. Röviden: jó előre eladta Kínát az amerikaiaknak. Az amerikai tőkések teljesen beleélték magukat abba a gondolatba, hogy az a gyönyörű, gazdag ország, amely ellensúlyozhatná a japánok ázsiai befolyását, hatalmas felvonulási terület és embertartalék lehet a Szovjetunióval szemben, pótolhatatlan szolgálatokat tehet, mint Ázsia népeinek amerikai láncra fűzött fékentartója — szóval, hogy ez a valóságos kincs az övék, amerikaiaké. És a kínai nép — a „kommunistáktól beleoltott szemtelenséggel“ — most mindenáron egyedül magának akarja megtartani, útjába áll az amerikai világuralom tervének. Az amerikai sajtó most arról be*szél, hogy Kína, ez az „elmaradt, műveletlen, közönséges“ ország : „kihívóan beszél“ az Egyesült Államokkal, „vörös agresszió“ fenyegeti Amerikát. Miközben Eisenhower elnök Tajvan „védelméről” , szónokol, Radford tengernagy pedig arról nyilatkozik, hogy az amerikai vezérkari főnökök tanácsa éjjel-nappal töri a fejét, hogyan oltalmazhatná meg a világbékét — a trösztvezérek, szenátorok és a szolgálatukban álló újságírók szabadjára engedik érzelmeiket. Mérhetetlenül fáj nekik például az, hogy „az ő Kínájukból“ egy darabot, bármilyen kicsiny kis darabot. Tacsen szigeteit a csangkajsekisták kénytelenek feladni. Még nem történt meg Tacsen kiürítése, amikor a U. S. News and World Report című amerikai folyóirat a következőket írta: „Ha és amikor a Tacsen-szigetek... szilárdan kommunista kézben lesznek, ez a következőket fogja jelenteni: Csang Kaj-sek nacionalistáit Formozához szegezték. A kommunistáknak új és hatékony biztosítékuk lesz arra, hogy a kommunistaellenes ellenség ne lehessen olyan helyzetben, hogy elözönölhesse a (kínai) szárazföldet. A kommunistaellenes blokád Kína partjai ellen gyenge és hatástalan marad. A kínai kommunisták tevékenységéről szóló kémjelentések ritkábbak és kevésbé megbízhatók lesznek.“ Borzasztó méltánytalanság! Szegény amerikai imperialisták még olyan helyzetbe kerülnek, hogy nem özönölhetik el Kínát, nem kémkedhetnek elég hatékonyan ellene ... A cikk így folytatja: „... A Tacsen szigetek Csang ellenőrzése alatt — az ajtó és a küszöb közé tett láb, a kommunista Kína főbejáratánál. Tacsennel szemben Széles síkság vezet a Jangce-folyó völgyébe és Kína gazdagon benépesített szívébe." Így fest az amerikai „védelem", amelyet Csang Kaj-seknek nyújtanak. Amerikában egy könyvtárra valót összeírtak és beszéltek arról: mi volt Csang Kaj-sek kudarcának oka? Herbert Feis, amerikaiSzakíró könyvében kifejti: az egyik fő ok az volt, hogy „az amerikai diplomaták nem ismerték a kommunisták tanait és módszereit, nem olvasták Mao Cetung beszédeit“. Azóta az amerikai monopolisták politikusai és tábornokai szorgalmasan gyakorolták magukat a kommunistaellenes hadjáratokban. Bizonyára tanulmányozták — mint valami ellenséges haditervet — a marxizmus—leninizmus tanításait, és figyelmesebben olvasták Mao Cetung beszédeit is. De úgy látszik, nem sokra mennek vele. Nem értik, milyen erő a pártja vezetésével felkelt és öntudatra ébredt kínai nép, milyen erő a Szovjetunió és Kína nagy barátsága, a békeszerető népek egységes akarata. Bár a Tajvan körüli vihar most kissé csendesebb a tengerszorosban és az imperialista sajtóban is, kétségtelen, hogy az imperialisták nem adták fel terveiket: agresszívak és provokálnak. A kínai nép — éppúgy, mint bárki más — világosan láthatja a papírtigris mögött az igazi tigris karmait. De Kína nem feledkezett meg Vu Szung példájáról. Ma nem száznyolc hős áll a nép oldalán Kínában, mint a Minden ember testvér című regény évszázadokkal ezelőtt lejátszódó cselekményei idején. Ma a sokszázmilliós nép maga a hős, és nem kell puszta kézzel kiállnia az ellenséggel szemben. Az új Kína népe helytáll önmagáért, a békéért, és győzedelneskedik minden támadó fölött. Salkó Imre Amerika és a négy kínai család FOGARASI BÉLA: A materialista világnézet győzelmes útja A materialista és az idealista világnézet harca nem újkeletű. Ez a harc több mint kétezer év óta folyik, végigvonul a filozófia egész történetén, a filozófián túlmenőleg mélyen befolyásolja a tudományok történetét és általában az emberiség egész szellemi fejlődését. A materializmus és az idealizmus harcában az osztályok harca, az egymással szembenálló társadalmi erők harca jut kifejezésre, s a világnézetek harca viszszahat a társadalmi erők között folyó küzdelemre. A materializmus világtörténeti összefüggésben a haladás erőinek, az idealizmus a reakció erőinek világnézete. Napjainkban a materialista világnézet és az idealista világnézet harca, szorosabban mint valaha, összefonódik a haladás és a reakció erőinek világméretekben folyó harcával, a szocializmus építésével, a béke védelmével az egyik, az imperializmus, a háborús uszítás, az agresszió törekvéseivel a másik oldalon. A materializmus filozófiai elmélete a haladás erőinek hatalmas eszmei fegyvere. De hogy e fegyver hatásos legyen, jól kell ismernünk, bánni kell tudnunk vele, folytonosan tökéletesítenünk kell. A materializmus nem áll meg, hanem állandóan fejlődik, a tudomány eredményeinek és a társadalmi fejlődés tapasztalatainak általánosítása alapján gazdagodik, új alakot ölt. Az idealista világnézet képviselői is arra törekednek, hogy álláspontjukat, legalábbis látszólag, összeegyeztessék a modern tudomány tételeivel, s óriási erőfeszítéseket tesznek abban az irányban, hogy nézeteik tudománytalan és tudományellenes jellegét álcázva, ködösítve fenntartsák a reakció eszmei, ideológiai befolyását a széles néptömegekre. Ebből következik, hogy a materializmus és az idealizmus harca új mozzanatokat mutat, melyek szoros kapcsolatban állanak a tudományok fejlődésének és a nemzetközi helyzet alakulásának új mozzanataival. Nézzük meg e mozzanatokat közelebbről. Ami áll a két tábor harcára általában, az áll a világnézeti harc kérdésében is. A béke, a szocializmus, a haladás erői gyarapodnak, megszilárdulnak, a béketáborhoz új és új erők csatlakoznak, az erőviszonyok az ő javukra alakulnak, s ezt a folyamatot a háborús agresszorok dühödt erőfeszítései sem képesek feltartóztatni. A világnézeti harc terén hasonló folyamat megy végbe. Miben nyilvánul meg napjainkban a materializmus, különösen a dialektikus materializmus fölénye az idealizmussal szemben? Abban, hogy a jelenkori természettudomány korszakalkotó jelentőségű eredményei a dialektikus materializmust igazolják, azzal és csak azzal egyeztethetők ellentmondás nélkül össze s ugyanakkor ezeknek az eredményeknek idealisztikus értelmezései feloldhatatlan ellentmondásokhoz vezetnek. Egyénként az idealizmust ez a fonák helyzete, álláspontjának a haladó tudománnyal össze nem egyeztethető jellege arra is kényszeríti, hogy állandóan új és új álarcban lépjen fel, új formulázásokat keressen és eldobja régi tételeit. Ezzel szemben mi a materializmus alaptételeit nem változtatjuk meg,és nem is fogjuk megváltoztatni, mert azok elméletileg bizonyítható, a gyakorlat által ellenőrzött és igazolt igazságok. Nincsen tehát semmi szükségünk arra, hogy minden évtizedben vagy minden évben új köntösbe öltöztessük felfogásunkat. Teljes mértékben érvényben maradnak a marxista filozófiai materializmus alaptételei. Ezzel természetesen nem áll ellentmondásban az a megállapítás, hogy a materializmus a tudományos eredmények és a társadalmi fejlődés tapasztalatainak általánosítása alapján fejlődik és gazdagodik. A legjellemzőbb ebben a tekkintetben a fizika, nevezetesen a jelenkori atomfizika fejlődése és viszonya a materializmushoz, illetve az idealizmushoz. A filozófiai materializmus alaptétele tudvalevőleg abban áll, hogy az anyagi, vagyis az objektív külvilág az emberi tudattól, az alanytól (szubjektumtól) függetlenül létezik, hogy a tudat az anyag legmagasabbrendű fejlődési fokán, mint az anyag — t. i. az agyvelő — terméke jön létre. Az idealizmus ezt az igazságot tagadja. Az idealizmus pozícióit egy ideig kétségtelenül erősítette az a körülmény, hogy mintegy harminc évvel ezelőtt több nemzetközi shírű fizikus, elsősorban Bohr és Heisenberg az atomfizika nagyjelentőségű új eredményeit az idealizmus, nevezetesen a szubjektív idealizmus megvilágításában értelmezték. A szubjektív idealizmus tévtana szerint nem beszélhetünk az emberi tudattól függetlenül fennálló anyagi világról. Bohr és Heisenberg azt állítják, hogy a megismerő szubjektum (alany), vagyis az emberi tudat megfigyelési eljárásaival „megváltoztatja az atomi tárgyat“. Még továbbmenve azt állítják, hogy az atomfizikában nem magát az atomi tárgyat, hanem arról való tudatunkat írjuk le. Mi más ez, ha nem a szubjektív idealizmus álláspontjának felújítása? Mit értek el ezzel Bohr, Heisenberg és követői? Kétségtelenül azzal, hogy dogmává emelték az atomfizika idealisztikus értelmezését és monopolszerű befolyásukkal a kapitalista országokban elfojtottak minden ellenvéleményt, megzavarták sok természettudós gondolkodását. Ma azonban már megállapíthatjuk, hogy az úgynevezett „fizikai“ idealizmus teljes zsákutcába jutott. A természettudósok mindinkább elfordulnak a szubjektív idealisztikus állásponttól, amely ellentétben áll nemcsak a dialektikus materializmussal, hanem a tudományos kutatók ösztönös materializmusával is. S ami különösen fontos, a reakciós idealizmus nemcsak hamis világnézetnek bizonyult, hanem az atomfizika tudományos fejlődésének kerékkötőjévé vált. Zsákutcába juttatta magát az atomfizikát, annak elméleti alapját, a kvantumfizikát. S ezt ma már nemcsak a dialektikus materializmus alapján álló fizikusok, hanem egy olyan világhírű fizikus is hangoztatja, mint Louis de Broglie, a kvantumfizika egyik megalapozója. De Broglie szembefordulása a szubjektív idealizmussal, a dialektikus materializmus nemzetközi jelentőségű sikerét, évtizedeken át képviselt álláspontjának igazolását jelenti. Az atomfizika nagy eredményei ugyanis nem egyszerűen a materializmust, hanem a dialektikus materializmust igazolják. Nevezetesen nagyszerű bizonyítékait nyújtják az anyag szakadatlan változásában, fejlődésében, átalakulásában lévő jellegére vonatkozó dialektikus tételeknek. Az atomi tárgy egyik alapvető sajátosságát, hogy egymással ellentétes tulajdonságokat mutat fel (egyrészt hullámszerű, másrészt részecskeszerű tulajdonságokat), az idealizmus képtelen kielégítő módon megmagyarázni. Az ellentétek egységének dialektikus törvénye alapján azonban ez a jelenség kielégítő módon értelmezhető. Végül az atomfizika gyakorlati alkalmazása fényesen igazolja a marxista filozófiának a gyakorlat ismerettani jelentőségére vonatkozó alaptételét. Ismereteink helyességének legfőbb próbaköve a gyakorlat. Sokat vitatkozhatunk azon, hogy érzékeink, képzeteink, fogalmaink helyesen tükrözik-e a valóságot vagy nem. De ha ismereteink alapján a valóságot megváltoztatjuk, úgy ez a legbiztosabb ismérve helyességüknek, valószerűségüknek. Nos, egyes idealista természettudósok, még nem is olyan régen tagadták az atom létezését, fikciónak, agyrémnek nyilvánították azt. Merné ma valaki, az atomenergia felszabadításának, ipari alkalmazásának korszakában az atom objektív létezését tagadni? Vagy azt állítani, hogy Hirosimára nem reális bombák hanem valami matematikai képletet dobtak le? A természettudomány az elmélet gyakorlati alkalmazásának terén olyan óriási és elvileg is egészen új minőségű, új jellegű eredményeket ér el, hogy a dialektikus materializmus ismeretelmélete alaptételeinek tagadása mindinkább abszurddá, a tudomány, az ésszerű gondolkodás egyszerű kihívásává válik. De éppen erre kényszerül az idealizmus. Pontosabban szólva, az idealista világnézet hírverői napjainkban lehetetlenül fonák helyzetbe jutottak. Egyrészt annak következtében, hogy érvelésük nyilvánvaló elégtelensége mellett a materializmussal nem mernek nyílt harcba bocsátkozni, mindenképpen ködösítik saját álláspontjukat, megkerülik az objektív külvilág kérdésének nyílt megválaszolását, megtévesztő módon azt hangoztatják, hogy ők mindennemű „izmus“ (tehát állítólag úgy a materializmus, mint az idealizmus) ellen vannak. Másrészt azonban — és éppen ebben áll a materializmus és az idealizmus harcának egyik legjellemzőbb új mozzanata — az idealizmus akarata ellenére mindinkább leleplezi magát. A materializmus és az idealizmus harca annyira kiéleződött, hogy az idealizmus kénytelen álarcát levetve mindinkább nyíltan mint tudony nyelleves fideizmus fellépni. Napjainkban fényesen beigazolódik Lenin tételének igazsága, mely szerint az idealizmus következetesen és elkerülhetetlenül a fideizmushoz vezet. (Fideizmus az a felfogás, amely szerint a hit, a vallás, a kinyilatkoztatás magasabbrendű, mint az észszerű gondolkodás, a tudás, a tudomány.) Napjainkban az idealizmus különböző irányainak egy kartellszerű összefogása bontakozik ki, amely az imperializmus vezető köreinek irányítása alatt áll. Ennek a szövetségnek jegyében áll különösen egyes fizikusok, biológusok fellépéseNyugat-Németországban. Nyugat-Németországban az agresszív militarizmus újjáélesztésével egyidőben a reakciós idealizmus is egyre arcátlanabb rágalmazó hadjáratot folytat a materialista világnézet és a haladó szellemi mozgalmak ellen, így pl. Nyugat-Németországban nemrég Az atomtól a világegyetemig címen könyvalakban egy rádió-előadássorozat jelent meg, amelyben fizikus professzorok és teológusok együtt lépnek fel. A kötet igen szakszerű fejtegetésekkel kezdődik, amelyekben protonokról, neutronokról és elektronokról van szó és azzal végződik, hogy az atommag-hasadás nem egyéb, mint az isteni kinyilatkoztatásnak egy különös formája ... Jordan és Weizsäcker, két ismert nyugatnémet fizikus kimondottan a teológia és a modern fizika összeegyeztetését javasolják. Egy másik Weizsäcker, heidelbergi orvostanár könyvet adott ki, amelynek címe kezdetben teremtette isten az eget és a földet. A cím önmagáért beszél. Miközben ily módon a fizikai idealizmus egyes képviselői a teológiával lépnek szövetségre, mások még nyíltabb formában a politikai reakció követelésének megfelelőleg szembefordulnak magával a haladás eszméjével. Rendkívül jellemző tünet, hogy a fizikai idealizmus egyik vezéralakja, Werner Heisenberg, miután a filozófiai vitában nézeteivel komoly vereséget szenvedett, egyre inkább a fideizmus karjaiba veti magát. Egyik legújabb — 1954 novemberben — megjelent cikkében ezt írja: „Az a reménység, hogy az ember anyagi és szellemi hatalmának kiszélesedése mindig haladást jelent, látható korlátokba ütközik.“ Heisenberg tehát tagadja az emberi haladást. Annyi igaza azonban van, hogy az imperializmust kiszolgáló tudáshiánynak csakugyan megvannak a maga korlátai. Csakhogy ezek nem a tudománynak, hanem az imperializmusnak a korlátai. Ugyanakkor Heisenberg egyre nyíltabban tagadja az anyag létezését. Az atomfizika tárgyát szerinte nem az anyag, hanem matematikai alakulatok képezik. Tíz-húsz évvel ezelőtt Heisenberg sokkal kevésbé nyílt, sokkal óvatosabb, körülhatároltabb formában fejtette ki szubjektivisztikus szempontjait. Ebben nyilvánul meg az az új mozzanat, hogy az idealizmus napjainkban mindinkább igazi arculatának leleplezésére kényszerül. Mindebből láthatjuk, hogy az idealizmus reakciós jellege egyre kiélezettebb formában nyilvánul meg. Az idealizmus a babonával és a teológiával fonódik össze, s ideológiailag az atomháborúra készülő imperialista agresszorokat szolgálja ki. Hogy milyen messzire megy e tekintetben, arra egy példát hozunk fel. Az amerikai fideizmus ma nem kisebb célt tűz ki magának, mint a hidrogénboomba isteni eredetének kimutatását. Ez túlzás, fogja talán nem egy olvasóm mondani. Nem túlzás! Egy Veated nevű amerikai neotomista filozófia professzor (a neotomisták Aquinói Tamás középkori skolasztikus bölcselő mai követői) a következő módon szemlélteti a szillogisztikus logikai következtetést: „Ha minden hidrogénatom szellemi szubsztancia és minden szellemi szubsztancia isteni, úgy minden hidrogénatom isteni.“ Aligha lehet „véletlennek“ tekinteni, hogy az újtomista professzor a sok lehetséges atomfajta közül éppen a hidrogénatomot részesítette abban a megtiszteltetésben, hogy isteni jellegű szubsztanciának minősítette. A „tudományos“, vagyis áltudományos alapot ehhez azonban a fizikai idealizmus szolgáltatja, amikor az atom anyagi létezését, anyagi jellegét tagadja vagy ködösíti, az atomot matematikai alakulatnak nyilvánítja. Az idealizmusnak nyílt fideizmussá való átalakulása egyrészt fokozza ártalmas, káros ideológiai szerepét, másrészt azonban új lehetőségeket teremt a dialektikus imaterializmus győzelmes térhódítása számára. Maga az a tény, hogy a szubjektív idealizmus az atomfizikai elméletterén csődöt mondott, odavezetett, hogy a józanul gondolkodó, becsületes természettudósok ma bátrabban lépnek fel az idealizmussal szemben. A világnézeti reakció mind nyíltabb fellépése pedig lehetővé teszi, hogy ezt a spontán megnyilatkozó ellenállást a dialektikus materializmus hatósugaraiba vonjuk. A dialektikus materializmus hívei ezen új lehetőségeket kihasználva mind fokozott mértékben képesek vezetni, befolyásolni a tudományos és a tudományellenes világnézet, vagyis a materialista és az idealista világnézet harcát. Ez a helyzet természetesen nagy kötelezettségeket is ró a dialektikus materializmus képviselőire. Fokozott munkát kell kifejtenünk a dialektikus materializmus, és a történelmi materializmus számos kérdésének kidolgozása terén. Állandóan gazdagítani kell és tovább kell fejleszteni a materialista felfogást, hogy az az elmélet és a gyakorlat szorosabb öszszekapcsolásával, a természettudományi és a társadalomtudományi eredmények általánosításával olyan eszmei erővé váljék, amely egyre hatékonyabban segíti a szocializmus építésének és a béke védelmének ügyét. A béke és a szocializmus tábora egyszersmind a tudományos világnézet védelmének tábora. Itt az,, , hogy összefogjuk azokat az erőket, amelyek a babona, a miszticizmus, az új szellemi középkor és az azt irányító társadalmi, politikai reakció ellen küzdenek. A tudományos világnézet, a tudomány feltétlen elismerésének potenciális tábora óriási. Nem mindnyájan hívei a dialektikus materializmusnak, akik idetartoznak. Mi nem is kívánjuk, hogy máról holnapra azokká váljanak, de azt óhajtjuk, hogy behatóan megismerkedjenek a dialektikus materializmus gondolatvilágával és azt ne rágalmak és vulgáris előítéletek alapján ,merjék és ítéljék meg. Hogy ez a munka eredményekhez vezet, ezt nagyon tanulságosan láthattuk a zürichi nemzetközi tudományfilozófiai kongresszuson, ahol a szovjet delegációnak erre irányuló fáradozásai, amelyeket teljes mértékben támogattam, komoly eredményekkel jártak. Marx 1845-ben azt írta, hogy a filozófusok csak értelmezték a világot, de a feladat annak megváltoztatásában, átalakításában áll. Egyesek ezt tévesen úgy értelmezték, mintha a filozófiának nem volna szerepe a világ átalakításában Marx mondásának mély értelme azonban nem ez. Marx a régi filozófiáról állapította meg azt, hogy csak értelmezte a világot. A marxi filozófia számára a feladat abban áll, hogy tevékenyen részt vegyen a világ átalakításában , ilyen értelemben folyik ma fokozott erővel és mind nagyobb sikerrel a materializmus harca az idealizmus ellen. SZABAD NÉP A Japán és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság közötti normális kapcsolatok megteremtéséért Nam ír nyilatkozata Nam Ir, a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság külügyminisztere pénteken nyilatkozatot tett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és Japán viszonyáról. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya, a békés egymás mellett élés elvéből kiindulva, hajlandó normális viszonyt teremteni bármely országgal, amely késznek nyilatkozik erre. „A Japán és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság közötti ilyen viszony megteremtése — hangoztatja a nyilatkozat — nemcsak megfelel a két nép létérdekeinek, hanem a távol-keleti béke fenntartásának és a nemzetközi feszültség enyhítésének ügyét is jelentékenyen szolgálja. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya kedvezően ítéli meg Hatojamának, Japán miniszterelnökének azt a nemrég elhangzott nyilatkozatát, amely szerint kész tárgyalásokat kezdeni és megjavítani a gazdasági kapcsolatokat köztársaságunkkal. A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya kész konkrétan tárgyalni a japán kormánynyal a kereskedelmi, kulturális és egyéb kapcsolatok megteremtéséről.“ (TASZSZ) Japán is részt vesz az ázsiai országok értekezletén Peking, február 26. (Új-Kína) Tokiói sajtójelentések szerint 47 tagú japán küldöttség vesz részt az ázsiai országoknak a közeljövőben Új-Delhiben megtartandó értekezletén. Az előkészítő bizottság a különböző japán társadalmi körök képviselőinek jegyzékéből már 32 személyt kiválasztott. A Kiodo japán hírügynökség jelentése szerint a jelöltek között van Isiicsiro Macumoto, a Japán—Kínai Társaság elnöke, Tomi Kora, a japán felsőház tagja és Joei Hoasi, a japán alsóház volt tagja. Két csangkajsekista hadapród Tajvan szigetéről repülőgéppel a Kínai Népköztársaságba menekült Peking, február 26. (Új-Kína) Február 23-án két csangkajsekista hadapród hagyta el Tajvan szigetét és repült át a kínai szárazföldre. Lu Zso-lung és Szung Pao-zsung a 393-as számú Pi'—17 mintájú gyakorlógépen hagyták el a szigetet. A TENGERNAGY NYILATKOZIK... A. W. Radford tengernagy, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, a U. S. News & World Report című lapnak adott nyilatkozatában kijelentette: Aligha lehetne emberek oly csoportját találni, amely nagyobb figyelmet szentel a béke ügyének, mint az amerikai fegyvernemek vezérkari főnökei ... Radford: —írja barátom: aki jobban törődik a békével, mint mi, az csal! (Sándor Károly rajza) .VASÁRNAP, 1955. FEBRUÁR 27. A szovjet-magyar kereskedelmi tárgyalásokról A Szovjetunió külkereskedelmi minisztériuma és a magyar kereskedelmi küldöttség között folyt kereskedelmi tárgyalások eredményesen befejeződtek. Ez év február 26-án, Moszkvában jegyzőkönyvet írtak alá a Szovjetunió és a Magyar Népköztársaság közötti kölcsönös áruszállításról az 1955-ös évre. A Szovjetunió Magyarországnak gyapotot, kokszot, vasércet, ferroötvözetet, faanyagokat, műtrágyát, ipari berendezést, mezőgazdasági gépeket, amás, a magyar népgazdaság számára szükséges árucikkeket szül Mgyarország tengeri- és folyami hiadiókat, vasúti szerelvényeket, uszportáldarukat, energetikai és eektrotechnikai berendezést és különféle mezőgazdasági árukat szállít a jetunióba. A jegyzőkönyvet szovi részről I. G. Kaganov külkereskedelmi miniszter, magyar részről Gay László külkereskedelmi miniszter írta alá. A holmi parlament ma harmadik olvasásban tárgyalja a párizsi szerződéseket Berlin, február 26. (MTI) A bonni parlament szombaton, a párizsi szerződések második olvasásban való tárgyalásának, harmadik napján a tervbe vett nyugatnémet újrafelt egy vérzés katonai, pénzügyi és gazdasági kérdéseivel foglalkozott. A szabad demokrata párti Mende azt a kívánságát fejezte ki, hogy Adenauer zsoldoscsapatait a leggondosabban képezzék ki és a legkorszerűbb fegyverzettel lássák el. Schneider, a Német Párt képviselője valamennyi, még börtönben lévő náci háborús bűnös szabadonbocsátását, a nürnbergi nemzetközi törvényszék ítéleteinek felülvizsgálását és a fasiszta tömeggyilkosok „rehabilitálását“ követelte. Wienand 26 éves szociáldemokrata képviselő a német ifjúság nevében éles szavakkal bírálta és a leghatározottabban elutasította a párizsi militarista szerződéseket. Wienand kijelentette: a bonni koalíció homokra építi terveit, ha a mai nyugatnémet fiatalokból összeállított hadseregből akarja hatalmi és katonai törekvéseit megvalósítani. A párizsi szerződések pénzügyi és gazdasági vonatkozásainak tárgyalása során parázs szócsata fejlődött ki Crülich szociáldemokrata képviselő és Schaffer pénzügyminiszter között. Gülich kifogásolta, hogy a pénzügyminiszter ismételt felszólításra sem volt hajlandó közölni az újrafelfegyverzésvégrehajtásához szükséges pénzösszegek nagyságát, hanem közhelyekkel igyekszik kitérni a parlament tájékoztatása elől. Gülichhivatalos forrásokrahivatkozva rámutatott, hogy 12 nyugatnémet hadosztály, valamint a megfelelő hajóhad és légierő felállítása és felszerelése három év alatt legalább 81,3 milliárd márkát emésztene fel. Ehhez járulna a hadsereg fenntartására és a külföldi csapatok ellátására fordított évi 13,2 milliárd márka. Ezek a hatalmas összegek elkerülhetetlenül a lakosság életszínvonalának nagyméretű csökkenéséhez vezetnének — hangoztatta a szociáldemokrata felszólaló, és hozzátette: „Nyugat-Németország lakossága nem bírja el e súlyos terheket, és annál kevésbé hajlandó viselni azokat, mivel meg van győződve arról, hogy az újrafelfagyverzés nem fokozza, hanem provokáló jellegénél fogva csökkentené Nyugat-Németország biztonságát..“ Gülich felszólalása után az ülésterem félig kiürült, miután az Adenauer-párt képviselői bizalmas megbeszélésre vonultak vissza. 17 órakor közölték, hogy a parlament állandó bizottságában létrejött megegyezés értelmében a szövetségi gyűlés szombaton befejezi második olvasásban a párizsi szerződések tárgyalását és vasárnap déli 12 órakor harmadik olvasásban kezdi el tárgyalni a militarista egyezményeket. Ezzel meghiúsult Adenauer eredeti terve, hogy vasárnapra virradóra, éjszakai ülésen, fáradt, képviselőkktéli, ratifikáltassa a párizsi szerződéseket. Bonnban szombaton a párizsi szerződések ellen újabb nagyszabású tüntetések zajlottak le. A rendőrség több ízben megtámadta az újrafelfegyverzés ellen tiltakozó és négyhatalmi értekezlet összehívását követelő német hazafiakat. Faure a lehető leggyorsabban szeretné ratifikálni a párizsi szerződéseket A francia kormány pénteki minisztertanácsa Párizs, február 26. (MTI) A francia kormány pénteken minisztertanácsot tartott, hogy megbeszélje a legsürgősebb feladatokat. A minisztertanács elhatározta, hogy az államtitkárokat csak a jövő héten nevezik ki. A francia nemzetgyűlés kedden folytatja ülésezését. Tizenhárom tárca költségvetése még függőben van, közülük nyolcat a nemzetgyűlés viszszaküldött az illetékes minisztériumokhoz, így például a belügyminisztérium, a munkaügyi minisztérium és a postaügyi minisztérium költségvetéstervezetét. A párizsi szerződések ratifikálásának kérdéséről szólva a minisztertanács után Edgar Faure kijelentette, hogy a ratifikálásnak a lehető leggyorsabban meg kell történnie. A miniszterelnök azonban nem volt hajlandó megmondani, azt érti-e ezen, hogy sürgetni akarja a köztársasági tanácsot, határozzon még húsvét előtt. Parlamenti megfigyelők szerint a köztársasági tanács különböző bizottságainak a párizsi szerződésekkel öszszefüggő jelentései még nem készültek el teljesen, s a bizottságok csak ezután tartják majd meg vitáikat, amelyeken a miniszterelnököt és a külügyminisztert is meghallgatják. Dulles nem tudta rávenni Edent a Kínai Népköztársaság elleni agresszióban való részvételre A TASZSZ jelentése a bangkoki értekezletről New York, február 26. (TASZSZ) Mint ismeretes, február 25-én Bangkokban befejeződött a SEATO tagállamainak külügyminiszteri értekezlete. Az értekezlet záróülésén Dulles amerikai külügyminiszter ismét felszólította a SEATO tagállamait, hogy alakítsanak úgynevezett „mozgó erőket“. A külügyminiszterek az értekezlet befejeztével hivatalos közleményt adtak ki. A közlemény szerint az értekezlet részvevői elhatározták, hogy Bangkokot választják a SEATO titkárságának állandó székhelyéül. Ezt a titkárságot azért hozták létre, hogy a SEATO tanácsának ülései közötti időszakban összehangolja a katonai intézkedéseket az ázsiai térségben. Ezenkívül elhatározták három bizottság alakítását is. Ezek a bizottságok katonai és gazdasági kérdésekkel, valamint a „felforgató tevékenység“ — más szóval az ázsiai népek nemzeti felszabadító mozgalma — ellen irányuló harc kérdésével foglalkoznak. Lapjelentések szerint az értekezleten több kérdésben lényeges nézetel-térések támadtak a részvevők között, így például február 24-én későbbiT1szakáig tárgyalt Dulles és Eden. A két külügyminiszter azonban nem tudott közös nevezőre jutni sem a SEATO-nak a távol-keleti amerikai „stratégiai rendszerbe“ való bekapcsolását illetően, sem pedig arra vonatkozóan, hogy „nemzetközi fegyveres erők vegyenek részt Kimoj- és Macu-sziget védelmében“, vagyis a Kínai Népköztársaság ellen irányuló amerikai agresszióban. Abban sem tudtak megegyezni, hogy a Li Szin Man- és a Csang Kaj-sek-féle rendszert bekapcsolják a SEAI Csíba, amit az Egyesült Államok követelA Sajtójelentésekből az is kiderül, hogy az értekezlet részvevői között nézeteltérések támadtak gazdasági kérdések megvitatása során is. Biggart, a New York Herald Tribune tudósítója csalódással írja az értekezletről: „A külügyminiszterek ténylegesen befejezték szervezőmunkájukat, és olyan állandó szervet létesítettek, amelynek sem izma, sem csekk-könyve nem lesz.“