Szabad Nép, 1955. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

1955-02-27 / 57. szám

4 ' ......................,- IT-, - , ||RORR­ ­T­an egy híres kínai klasszikus­­ regény, a címe: Minden ember testvér. Száznyolc hősről szól, akik ezer kalandon át védelmezik a sze­gény népet, a főúri gazemberekkel és az őserdőből előtörő vadállatokkal szemben. Egyikük, Vu Szung hírül vette, hogy egy faluban vértigris pusztít. A falu lakói rettegésben él­tek és amikor eljött a tigris órája, bezárkóztak eltorlaszolt házaikba, az utcán hagyva néhány előre kiszemelt áldozatot a fenevad számára. Vu Szung eljött, a faluba és puszta kéz­zel megölte a tigrist. Mao Ce-tung 1949-ben Kína teljes felszabadulásának küszöbén népe emlékezetébe idézte Vu Szung pél­dáját: „A bel- és külföldi reakcióso­kat csa­kis úgy tudjuk elszigetelni, le­győzni, és megfutamítani ... ha le­leplezzük szándékaikat és terveiket, ha növeljük a forradalom harcosai­nak éberségét és elővigyázatosságát, ha emeljük saját erkölcsi színvona­lunkat, miközben megzabolázzuk az­­ ellenség önhittségét. A vadállattal szemben a legcsekélyebb engedé­kenységet sem szabad tanúsítanunk. Tanulnunk­­kell Vu Szung esetéből a csingjangi hegygerincen. Vu Szung azt tartotta, hogy a csingjangi hegyek tigrise felfalja az embereket, füg­getlenül attól, felhívják-e erre vagy sem. Választani­a kell: vagy megöljük a tigrist, vagy áldozatul esünk étvá­gyának.“ A kínai nép ennek megfelelően bánt el Csang Kaj-sek korrupt, haza­áruló bandájával. Elszigetelte, elűzte, elpusztította a tigrisként dühöngő el­lenforradalmárokat, Csang Kaj-sek Tajvan szigetére szorult. ..papírtig­rissé“ silányult. Mégis veszélyes ma­radt a kínai népre, mert mögötte igazi fenevad, az amerikai imperializmus tigrise áll. A kínai nép le akar szá­molni Csang Kaj-sekkel, s ez a leszá­molás Kína belügye. De az amerikai­­ imperialisták beleavatkoznak Kína , belügyeibe.­­ M­i közük az amerikai imperialis­táknak Csang Kaj-sekhez, mi­­­­re kell nekik Tajvan? • Valahogy úgy alakult a dolog, hogy Csang fontos eszköze az amerikai mo­­nopoltőkések kormányának, s ugyan­­akkor ez a kormány is csak eszköz annak a nagytőkés csoportnak a ke­zében, amelyhez Csang, és családja is­­ tartozik. A kínai burzsoázia legfelső rétege lényegében négy családból és függe­lékeikből állott. „A négy család — írta róluk Mao Ce-tung 1947-ben — a Csang-, Szung-, Kung- és a Csen­­család, uralmának 20 esztendeje alatt roppant tőkét halmozott fel. Ujjukat rajta tartották az egész ország gazda­sági ütőerén.“ A négy család teljesen összefonódott a kínai államappa­rátussal és a külföldi, elsősorban az amerikai imperializmussal. A Csan­ Csang Kaj-sek családja, Csang két sógora, T. V. Szung és H. H. Kung a másik két monopolista csa­ládhoz tartozik. Maga Csang Kaj-sek valamikor a negyedik család, a Csen-ek tőzsdeügynöke volt. Kung és Szung évtizedek óta az Egyesült Ál­lamokban élnek, bankügyletekkel és politikával foglalkoznak. A négy család a kínai polgárháború és a felszabadító háború idején zseb­­revágta a Csang Kaj-seknek juttatott amerikai segély nagy részét. 1945-ben odáig fajult a dolog, hogy amikor Szung a segély keretében 200 millió dollár értékű aranyat kért az ame­rikaiaktól az országban dühöngő infláció megfékezésére, az amerikai pénzügyminisztérium írásban, hiva­talosan fejezte ki aggályát. „A lehető legszerencsétlenebb dolog, hogy olyan benyomás­­keletkezett az Egyesült Ál­lamokban, hogy a 200 millió dollár ... viszonylag kevés ember­­kezébe kerül, akik­ nagy személyes hasznot húznak belőle, de nem nyújt tényleges segít­séget a kínai gazdaságnak.“ Az ame­rikaiak végül mégis odaadták a pénzt, sőt, míg a japánok elleni harcra csak másfélmilliárdot, 1945 után a népi fel­szabadító hadsereg elleni polgárhábo­rúra már három és félmilliárd dollárt adtak, amelyből a négy család sza­bályszerűen leszedte a maga sápját. négy családnak — különösen Kung és Szung uraknak — szá­mos közös érdekeltsége van Amerika legreakciósabb monopoltőkéseivel. Mindketten tagjai az amerikai „Chi­na lobby“-nak. A „lobby“ szó parlamenti folyosót jelent, de átvitt értelemben társadal­mi szervezetek és magánszemélyek olyan csoportosulásait nevezik így, amelyek a törvények előkészítésére és a törvényhozás befolyásolására tömö­rülnek. Tagjaikról listát vezetnek. Az Egyesült Államokban a lobbyk óriási hatalomra tettek szert. A nagytőkések elküldik e szervezetekbe ügyvédeiket, szolgálatukba fogadott egykori — vagy jövendőbeli — politikusokat, diploma­­tákat és katonatiszteket, akik megbí­zóik érdekében­­— nos, „befolyásolják“ az amerikai törvényhozást. Egy-egy fontosabb törvényjavaslat, vagy válasz­tási hadjárat évében némelyik lobby 100 millió dollárt is elkölt vesztegetésre. A „China lobby“ talán a leggazda­gabb és a legbefolyásosabb a lobbyk között. Tagjai közé tartozik McArthur tábornok, aki a második világháború óta szakadatlanul sürgette, hogy az amerikai hadsereg támadja meg Kí­nát. A lobby tagjai Knowland és Bridges szenátorok (az egyik Szung, a másik Kung üzlettársa és barátja), akik közül Knowland a Köztársasági Párt szenátusi csoportjának nagyha­talmú vezetője, Amerika elsőszámú háborús uszítója, a kínaellenes „meg­előző háború“ híve. A lobby embere Radford tengernagy, az Egyesült Ál­lamok vezérkari főnöke. Tagja McCarthy, az Amerikaellenes Tevé­kenységet Vizsgáló Bizottság nemrég elmozdított elnöke, a hamis tanúk fel­­bérelésével, megvesztegetéssel és csalással folytatott amerikai ember­vadászat fővadászmestere. Ez a névsor épp eleget mond, így érthető, hogy a Csang Kaj-sek-családnak — az amerikai monopoltőkések legagresszívebb cso­portjával együtt — óriási befo­lyása van az­ amerikai kormány­ra. Jellemző, hogy a „China lobby" kiüldözte a külügyminisztériumból azokat a tisztviselőket, akik 1945 és 1949 között a távol-keleti ügyeket irá­nyították, felelőssé tette őket „Kína elvesztéséért“, megvádolta őket, hogy „rokonszenveznek a vörösökkel“. De ez még távolról sem teljes magyarázata az amerikai imperialis­ták és Csang Kaj-sek barátságának. Csang tábornok és Tajvan szigete nélkülözhetetlen az amerikai impe­rialisták legnagyobbszabású üzleti vállalkozásához, a világpiac meghó­dításához, amelynek döntő része: Kína megtámadása, elfoglalása és gyarma­tosítása. Ez a fő dolog. Nem véletlen, hogy a „China lob­by“, McCarthy bizottsága „Kína el­vesztésével“ vádolta a külügyminisz­tériumot. Hogy Kína sohasem volt az övék? Mindegy. ők már a zsebükben érezték Kínát. Csang Kaj-sek annak­idején az amerikai segély ellenében átadta az­ amerikaiaknak a sanghaji erőműveket, a Kanton—Hongkou vas­útvonalat, számos szén- és wolfram­­bányát, a tajvani cukor-,­ cement- és műtrágyagyárakat. Támaszpontokat engedett át, egész pénzügyi, gazdál­kodását amerikai ellenőrzés alá he­lyezte, kötelezte magát minden „szük­séges információ“ kiszolgáltatására. Röviden: jó előre eladta Kínát az amerikaiaknak. Az amerikai tőkések teljesen beleélték magukat abba a gondolatba, hogy az a gyönyörű, gaz­dag ország, amely ellensúlyozhatná a japánok ázsiai befolyását, hatalmas felvonulási terület és embertartalék lehet a Szovjetunióval szemben, pó­tolhatatlan szolgálatokat tehet, mint Ázsia népeinek amerikai láncra fűzött fékentartója — szóval, hogy ez a va­lóságos kincs az övék, amerikaiaké. És a kínai nép — a „kommunistáktól beleoltott szemtelenséggel“ — most mindenáron egyedül magának akarja megtartani, útjába áll az amerikai világuralom tervének. A­z amerikai sajtó most arról be­­*­szél, hogy Kína, ez az „elma­radt, műveletlen, közönséges“ ország : „kihívóan beszél“ az Egyesült Álla­mokkal, „vörös agresszió“ fenyegeti Amerikát. Miközben Eisenhower el­nök Tajvan „védelméről” , szónokol, Radford tengernagy pedig arról nyi­latkozik,­ hogy az amerikai vezérkari főnökök tanácsa éjjel-nappal töri a fejét, hogyan oltalmazhatná meg a világbékét — a trösztvezérek, sze­nátorok és a szolgálatukban álló új­ságírók szabadjára engedik érzelmei­ket. Mérhetetlenül fáj nekik például az­, hogy „az ő Kínájukból“ egy da­rabot, bármilyen kicsiny kis darabot. Tacsen szigeteit a csangkajsekisták kénytelenek feladni. Még nem tör­tént meg Tacsen kiürítése, amikor a­ U. S. News and World Report című amerikai folyóirat a következőket írta: „Ha és amikor a Tacsen-sziget­ek... szilárdan kommunista kézben lesz­nek, ez a következőket fogja jelente­ni: Csang Kaj-sek nacionalistáit For­­mozához szegezték. A kommunistáknak új és haté­kony biztosítékuk lesz arra, hogy a kommunistaellenes ellenség ne le­hessen olyan helyzetben, hogy el­­özönölhesse a (kínai) szárazföldet. A kommunistaellenes blokád Kína partjai ellen gyenge és hatástalan marad. A kínai kommunisták tevékenysé­géről szóló kémjelentések ritkábbak és kevésbé megbízhatók lesznek.“ Borzasztó méltánytalanság! Sze­gény amerikai imperialisták még olyan helyzetbe kerülnek, hogy nem özönölhetik el Kínát, nem kémked­hetnek elég hatékonyan ellene ... A cikk így folytatja: „... A Tacsen szigetek Csang ellenőrzése alatt — az ajtó és a küszöb közé tett láb, a kommunista Kína főbejáratánál. Tacsennel szemben Széles síkság ve­zet a Jangce-folyó völgyébe és Kína gazdagon benépesített szívébe." Így fest az amerikai „védelem", amelyet Csang Kaj-seknek nyújta­nak. A­merikában egy könyvtárra valót összeírtak és beszéltek arról: mi volt Csang Kaj­-sek kudarcának oka? Herbert Feis, amerikai­­Szakíró könyvében kifejti: az egyik fő ok az volt, hogy „az amerikai diplomaták nem ismerték a kommunisták tanait és módszereit, nem olvasták Mao Ce­­tung beszédeit“. Azóta az amerikai monopolisták politikusai és táborno­kai szorgalmasan gyakorolták magu­kat a kommunistaellenes hadjáratok­ban. Bizonyára tanulmányozták — mint valami ellenséges haditervet — a marxizmus—leninizmus tanításait, és figyelmesebben olvasták Mao Ce­­tung beszédeit is. De úgy látszik, nem sokra mennek vele. Nem értik, mi­lyen erő a­ pártja vezetésével felkelt és öntudatra ébredt kínai nép, mi­lyen erő a Szovjetunió és Kína nagy barátsága, a békeszerető népek egy­séges akarata. Bár a Tajvan körüli vihar most kissé csendesebb a tengerszorosban és az imperialista sajtóban is, két­ségtelen, hogy az imperialisták nem adták fel terveiket: agresszívak és provokálnak. A kínai nép — éppúgy, mint bárki más — világosan láthatja a papírtigris mögött az igazi tigris karmait. De Kína nem feledkezett meg Vu Szung példájáról. Ma nem száznyolc hős áll a nép oldalán Kíná­ban, mint a Minden ember testvér című regény évszázadokkal ezelőtt lejátszódó cselekményei idején. Ma a sokszázmilliós nép maga a hős, és nem kell puszta kézzel kiállnia az el­lenséggel szemben. Az új Kína népe helytáll önmagáért, a békéért, és gy­ő­­zedelneskedik minden támadó fölött. S­alkó Imre Amerika és a négy kínai család FOGARASI BÉLA: A materialista világnézet győzelmes útja A materialista és az idealista vi­lágnézet harca nem újkeletű. Ez a harc több mint kétezer év óta folyik, végigvonul a filozófia egész történe­tén, a filozófián túlmenőleg mélyen befolyásolja a tudományok történe­tét és általában az emberiség egész szellemi fejlődését. A materializmus és az idealizmus harcában az osztá­lyok harca, az egymással szemben­álló társadalmi erők harca jut kife­jezésre, s a világnézetek harca visz­­szahat a társadalmi erők között folyó küzdelemre. A materializmus világ­történeti összefüggésben a haladás erőinek, az idealizmus a reakció erőinek világnézete. Napjainkban a materialista világnézet és az idea­lista világnézet harca, szorosabban mint valaha, összefonódik a haladás és a reakció erőinek világméretekben folyó harcával, a szocializmus építé­sével, a bék­e védelmével az egyik, az imperializmus, a háborús uszítás, az agresszió törekvéseivel a másik olda­lon. A materializmus filozófiai elmé­lete a haladás erőinek hatalmas esz­mei fegyvere. De hogy e fegyver ha­tásos legyen, jól kell ismernünk, bán­ni kell tudnunk vele, folytonosan tö­kéletesítenünk kell. A materializmus nem­ áll meg, hanem állandóan fej­lődik, a tudomány eredményeinek és a társadalmi fejlődés tapasztalatai­nak általánosítása alapján gazdago­dik, új alakot ölt. Az idealista világ­nézet képviselői is arra törekednek, hogy álláspontjukat, legalábbis lát­szólag, összeegyeztessék a modern tudomány tételeivel, s óriási erőfeszí­téseket tesznek abban az irányban, hogy nézeteik tudománytalan és tu­­dományellenes jellegét álcázva, kö­dösítve fenntartsák a reakció eszmei, ideológiai befolyását a széles nép­­tömegekre. Ebből következik, hogy a materia­lizmus és az idealizmus harca új moz­zanatokat mutat, melyek szoros kap­csolatban állanak a tudományok fej­lődésének és a nemzetközi helyzet alakulásának új mozzanataival. Néz­zük meg e mozzanatokat közelebbről. Ami áll a két tábor harcára álta­­lában, az áll a világnézeti harc kér­désében is. A béke, a szocializmus, a haladás erői gyarapodnak, megszilár­dulnak, a béketáborhoz új és új erők csatlakoznak, az erőviszonyok az ő javukra alakulnak, s ezt a folyamatot a háborús agresszorok dühödt erőfe­szítései sem képesek feltartóztatni. A világnézeti harc terén hasonló folya­mat megy végbe. Miben nyilvánul meg napjainkban a materializmus, különösen a dialek­tikus materializmus fölénye az idea­lizmussal szemben? Abban, hogy a jelenkori természettudomány kor­szakalkotó jelentőségű eredményei a dialektikus materializmust igazolják, azzal és csak azzal egyeztethetők el­lentmondás nélkül össze s ugyanak­kor ezeknek az eredményeknek idea­lisztikus értelmezései feloldhatatlan ellentmondásokhoz vezetnek. Egyén­ként az idealizmust­ ez a fonák hely­­zete, álláspontjának a haladó tudo­mánnyal össze nem egyeztethető jel­lege arra is kényszeríti, hogy állan­dóan új és új álarcban lépjen fel, új formulázásokat keressen és eldobja régi tételeit. Ezzel szemben mi a ma­terializmus alaptételeit nem változ­tatjuk meg,és nem is fogjuk meg­változtatni, mert azok elméletileg bi­zonyítható, a gyakorlat által ellenőr­zött és igazolt igazságok. Nincsen te­hát semmi szükségünk arra, hogy minden évtizedben vagy minden év­ben új köntösbe öltöztessük felfogá­sunkat. Teljes mértékben érvényben maradnak a marxista filozófiai ma­­­terializmus alaptételei. Ezzel termé­szetesen nem áll ellentmondásban az a megállapítás, hogy a materializmus a tudományos eredmények és a társa­dalmi fejlődés tapasztalatainak álta­lánosítása alapján fejlődik és gazda­godik. A legjellemzőbb ebben a tekkintet­­ben a fizika, nevezetesen a jelenkori atomfizika fejlődése és viszonya a materializmushoz, illetve az idealiz­mushoz. A filozófiai materializmus alaptétele tudvalevőleg abban áll, hogy az anyagi, vagyis az objektív külvilág az emberi tudattól, az alany­tól (szubjektumtól) függetlenül léte­zik, hogy a tudat az anyag legma­­gasabbrendű fejlődési fokán, mint az anyag — t. i. az agyvelő — termé­ke jön létre. Az idealizmus ezt az igazságot tagadja. Az idealizmus po­zícióit egy ideig kétségtelenül erősí­tette az a körülmény, hogy mintegy harminc évvel ezelőtt több nemzet­közi shírű fizikus, elsősorban Bohr és Heisenberg az atomfizika nagyjelen­tőségű új eredményeit az idealizmus, nevezetesen a szubjektív idealizmus megvilágításában értelmezték. A szubjektív idealizmus tévtana sze­rint nem beszélhetünk az emberi tu­dattól függetlenül fennálló anyagi világról. Bohr és Heisenberg azt ál­lítják, hogy a megismerő szubjektum (alany), vagyis az emberi tudat meg­figyelési eljárásaival „megváltoztatja az atomi tárgyat“. Még tovább­men­­ve azt állítják, hogy az atomfizikában nem magát az atomi tárgyat, hanem arról való tudatunkat írjuk le. Mi más ez, ha nem a szubjektív idealiz­mus álláspontjának felújítása? Mit értek el ezzel Bohr, Heisenberg és követői? Kétségtelenül azzal, hogy dogmává emelték az atomfizika idealisztikus értelmezését és mono­polszerű befolyásukkal a kapitalista országokban elfojtottak minden ellen­­véleményt, megzavarták sok ter­mészettudós gondolkodását. Ma azonban már megállapíthatjuk, hogy az úgynevezett „fizikai“ idealiz­mus teljes zsákutcába jutott. A természettudósok mindinkább el­fordulnak a szubjektív idealisz­tikus állásponttól, amely ellentét­ben áll nemcsak a dialektikus ma­terializmussal, hanem a tudomá­nyos kutatók ösztönös materializmu­sával is. S ami különösen fontos, a reakciós idealizmus nemcsak hamis világnézetnek bizonyult, hanem az atomfizika tudományos fejlődésének kerékkötőjévé vált. Zsákutcába jut­tatta magát az atomfizikát, annak el­méleti alapját, a kvantumfizikát. S ezt ma már nemcsak a dialektikus materializmus alapján álló fizikusok, hanem egy olyan világhírű fizikus is hangoztatja, mint Louis de Brog­lie, a kvantumfizika egyik megala­pozója. De Broglie szembefordulása a szubjektív idealizmussal, a dialek­tikus materializmus nemzetközi je­lentőségű sikerét, évtizedeken át kép­viselt álláspontjának igazolását je­lenti. Az atomfizika nagy eredményei ugyanis nem egyszerűen a materializ­must, hanem a dialektikus materia­lizmust igazolják. Nevezetesen nagy­szerű bizonyítékait nyújtják az anyag szakadatlan változásában, fejlődésé­ben, átalakulásában lévő jellegére vo­natkozó dialektikus tételeknek. Az atomi tárgy egyik alapvető sajátos­ságát­, hogy egymással ellentétes tu­lajdonságokat mutat fel (egyrészt hullámszerű, másrészt részecske­szerű tulajdonságokat), az idealizmus képtelen kielégítő módon megmagya­rázni. Az ellentétek egységének dia­lektikus törvénye alapján azonban ez a jelenség kielégítő módon értelmez­hető. Végül az atomfizika gyakorlati alkalmazása fényesen igazolja a marxista filozófiának a gyakorlat is­­merettani jelentőségére vonatkozó alaptételét. Ismereteink helyességé­nek legfőbb próbaköve a gyakorlat. Sokat vitatkozhatunk azon, hogy ér­zékeink, képzeteink, fogalmaink he­lyesen tükrözik-e a valóságot vagy nem. De ha ismereteink alapján a valóságot megváltoztatjuk, úgy ez a legbiztosabb ismérve helyességüknek, valószerűségüknek. Nos, egyes idealis­ta természettudósok, még nem is olyan régen tagadták az atom létezését, fik­ciónak, agyrémnek nyilvánították azt. Merné ma valaki, az atomenergia felszabadításának, ipari alkalmazásá­nak korszakában az atom objektív létezését tagadni? Vagy azt állítani, hogy Hirosimára nem reális bombák hanem valami matematikai képletet dobtak le? A természettudomány az elmélet gyakorlati alkalmazásának terén olyan óriási és elvileg is egé­szen új minőségű, új jellegű ered­ményeket ér el, hogy a dialektikus materializmus ismeretelmélete alap­tételeinek tagadása mindinkább ab­szurddá, a tudomány, az ésszerű gondolkodás egyszerű kihívásává vá­lik. De éppen erre kényszerül az idealizmus. Pontosabban szólva, az idealista világnézet hírverői nap­jainkban lehetetlenül fonák helyzet­be jutottak. Egyrészt annak követ­keztében, hogy érvelésük nyilvánvaló elégtelensége mellett a materializ­mussal nem mernek nyílt harcba bocsátkozni, mindenképpen ködösí­tik saját álláspontjukat, megkerülik az objektív külvilág kérdésének nyílt megválaszolását, megtévesztő módon azt hangoztatják, hogy ők minden­nemű „izmus“ (tehát állítólag úgy a materializmus, mint az idealizmus) ellen vannak. Másrészt azonban — és éppen eb­ben áll a materializmus és az idea­lizmus harcának egyik legjellemzőbb új mozzanata — az idealizmus aka­rata ellenére mindinkább leleplezi magát. A materializmus és az idea­lizmus harca annyira kiéleződött, hogy az idealizmus kénytelen álar­cát levetve mindinkább nyíltan mint tudony­ nyelleves fideizmus fellépni. Napjainkban fényesen beigazolódik Lenin tételének igazsága, mely sze­rint az idealizmus következetesen és elkerülhetetlenül a fideizmushoz ve­zet. (Fideizmus az a felfogás, amely szerint a hit, a vallás, a kinyilatkoz­tatás magasabbrendű, mint az ész­szerű gondolkodás, a tudás, a tudo­mány.) Napjainkban az idealizmus külön­böző irányainak egy kartellszerű összefogása bontakozik ki, amely az imperializmus vezető köreinek irá­nyítása alatt áll. Ennek a szövetség­nek jegyében áll különösen egyes fizikusok, biológusok fellépése­­Nyu­gat-Németországban. Ny­ugat-Német­országban az agresszív militarizmus újjáélesztésével egyidőben a reakciós idealizmus is egyre arcátlanabb rá­galmazó hadjáratot folytat a mate­rialista világnézet és a haladó szel­lemi mozgalmak ellen, így pl. Nyu­­gat-Németországban nemrég Az atomtól a világegyetemig címen könyvalakban egy rádió-előadássoro­zat jelent meg, amelyben fizikus professzorok és teológusok együtt lépnek fel. A kötet igen szak­szerű fejtegetésekkel kezdődik, ame­lyekben protonokról, neutronokról és elektronokról van szó és azzal végződik, hogy az atommag-hasadás nem egyéb, mint az isteni kinyilat­koztatásnak egy különös formája ... Jordan és Weizsäcker, két ismert nyugatnémet fizikus kimondottan a teológia és a modern fizika össze­egyeztetését javasolják. Egy másik Weizsäcker, heidelbergi orvostanár könyvet adott ki, amelynek címe kezdetben teremtette isten az eget és a földet. A cím önmagáért beszél. Miközben ily módon a fizikai idea­lizmus egyes képviselői a teológiával lépnek szövetségre, mások még­ nyíl­tabb formában a politikai reakció követelésének megfelelőleg szembe­fordulnak magával a haladás esz­méjével. Rendkívül jellemző tünet, hogy a fizikai idealizmus egyik ve­zéralakja, Werner Heisenberg, mi­után a filozófiai vitában nézeteivel komoly vereséget szenvedett, egyre inkább a fideizmus karjaiba veti ma­gát. Egyik legújabb — 1954 novem­berben — megjelent cikkében ezt írja: „Az a reménység, hogy az em­ber anyagi és szellemi hatalmának kiszélesedése mindig haladást jelent, látható korlátokba ütközik.“ Heisen­­­­berg tehát tagadja az emberi hala­dást. Annyi igaza azonban van, hogy­­ az imperializmust kiszolgáló tudá­­s­hiánynak csakugyan megvannak a maga­ korlátai. Csakhogy ezek nem a­­ tudománynak, hanem az imperia­lizmusnak a korlátai. Ugyanakkor Heisenberg egyre nyíltabban ta­gadja az anyag létezését. Az atom­fizika tárgyát szerinte nem az anyag, hanem matematikai alakulatok ké­pezik. Tíz-húsz évvel ezelőtt Heisen­berg sokkal kevésbé nyílt, sokkal óvatosabb, körülhatároltabb formá­ban fejtette ki szubjektivisztikus­ szempontjait. Ebben nyilvánul meg az az új mozzanat, hogy az idealiz­mus napjainkban mindinkább igazi arculatának leleplezésére kényszerül. Mindebből láthatjuk, hogy az ide­alizmus reakciós jellege egyre kiéle­zettebb formában nyilvánul meg. Az idealizmus a babonával és a teológiá­val fonódik össze, s ideológiailag az atomháborúra készülő imperialista agresszorokat szolgálja ki. Hogy mi­lyen messzire megy e tekintetben, ar­ra egy példát hozunk fel. Az ameri­kai fideizmus ma nem kisebb célt tűz ki magának, mint a hidrogén­­boomba isteni eredetének kimutatá­sát. Ez túlzás, fogja talán nem egy olvasóm mondani. Nem túlzás! Egy Veated nevű amerikai neotomista fi­lozófia professzor (a neotomisták Aquinói Tamás középkori skolasz­tikus bölcselő mai követői) a követ­kező módon szemlélteti a szillogisz­­tikus logikai következtetést: „Ha min­den hidrogénatom szellemi szubsz­tancia és minden szellemi szubsztan­cia isteni, úgy minden hidrogénatom isteni.“ Aligha lehet „véletlennek“ tekinteni, hogy az újtomista pro­fesszor­­ a sok lehetséges atomfajta közül éppen a hidrogénatomot ré­szesítette abban a megtiszteltetésben, hogy isteni jellegű szubsztanciának minősítette. A „tudományos“, vagyis áltudományos alapot ehhez azonban a fizikai idealizmus szolgáltatja, ami­kor az atom anyagi létezését, anyagi jellegét tagadja vagy ködösíti, az atomot matematikai alakulatnak nyilvánítja. Az idealizmusnak nyílt fideizmus­­sá való átalakulása egyrészt fokozza ártalmas, káros ideológiai szerepét, másrészt azonban új lehetőségeket teremt a dialektikus im­aterializmus győzelmes térhódítása számára. Ma­ga az a tény, hogy a szubjektív idealizmus az atomfizikai elmélet­­te­rén csődöt mondott, odavezetett, hogy a józanul gondolkodó, becsületes ter­mészettudósok ma bátrabban lépnek fel az idealizmussal szemben. A vi­lágnézeti reakció mind nyíltabb fel­lépése pedig lehetővé teszi, hogy ezt a spontán megnyilatkozó ellenállást a dialektikus materializmus hatósu­garaiba vonjuk. A dialektikus ma­terializmus hívei ezen új lehetősége­ket kihasználva mind fokozott mér­tékben képesek vezetni, befolyásolni a tudományos és a tudományellenes világnézet, vagyis a materialista és az idealista világnézet harcát. Ez a helyzet természetesen nagy kötele­zettségeket is ró a dialektikus ma­terializmus képviselőire. Fokozott munkát kell kifejtenünk a dialek­tikus materializmus, és a történelmi materializmus számos kérdésének ki­dolgozása terén. Állandóan gazdagí­tani kell és tovább kell fejleszteni a materialista felfogást, hogy az az elmélet és a gyakorlat szorosabb ösz­­szekapcsolásával, a természettudo­mányi és a társadalomtudományi eredmények általánosításával olyan eszmei erővé váljék, amely egyre ha­tékonyabban segíti a szocializmus építésének és a béke védelmének ügyét. A béke és a szocializmus tábora egyszersmind a tudományos világné­zet védelmének tábora. Itt az,, , hogy összefogjuk azokat az erőket, amelyek a babona, a miszticizmus, az új szellemi középkor és az azt irá­nyító társadalmi, politikai reakció ellen küzdenek. A tudományos világ­nézet, a tudomány feltétlen elisme­résének potenciális tábora óriási. Nem mindnyájan hívei a dialektikus materializmusnak, akik idetartoznak. Mi nem is kívánjuk, hogy máról hol­napra azokká váljanak, de azt óha­jt­juk, hogy behatóan megismerkedje­nek a dialektikus materializmus gondolatvilágával és azt ne rágalmak és vulgáris előítéletek alapján ,mer­jék és ítéljék meg. Hogy ez a mun­ka er­edményekhez vezet, ezt nagyon tanulságosan láthattuk a zürichi nemzetközi tudományfilozófiai kong­resszuson, ahol a szovjet delegáció­nak erre irányuló fáradozásai, ame­lyeket teljes mértékben támogattam, komoly eredményekkel jártak. Marx 1845-ben azt írta, hogy a filo­zófusok csak értelmezték a világot, de a feladat annak megváltoztatásá­ban, átalakításában áll. Egyesek ezt tévesen úgy értelmezték, mintha a filozófiának nem volna szerepe a vi­lág átalakításában Marx mondásá­nak mély értelme azonban nem ez. Marx a régi filozófiáról állapította meg azt, hogy csak értelmezte a vilá­got. A marxi filozófia számár­a a fel­­adat abban áll, hogy tevékenyen részt vegyen a világ átalakításában , ilyen értelemben folyik ma fok­­o­zott erővel és mind nagyobb siker­rel a materializmus harca az idealiz­mus ellen. SZABAD NÉP A Japán és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság közötti normális kapcsolatok megteremtéséért Nam ír nyilatkozata Nam Ir, a Koreai Népi Demokra­tikus Köztársaság külügyminisztere pénteken nyilatkozatot tett a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság és Japán viszonyáról. A Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság kormánya, a békés egymás mellett élés elvéből kiindulva, haj­landó normális viszonyt teremteni bármely országgal, amely késznek nyilatkozik erre. „A Japán és a Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság közötti ilyen viszony megteremtése — hangoztatja a nyilatkozat — nem­csak megfelel a két nép létérde­keinek, hanem a távol-keleti béke fenntartásának és a nemzetközi feszültség enyhítésének ügyét is jelentékenyen szolgálja. A Koreai Népi Demokratikus Köz­társaság kormánya kedvezően ítéli meg Hatojamának, Japán miniszter­­elnökének azt a nemrég elhangzott nyilatkozatát, amely szerint kész tárgyalásokat kezdeni és megjavíta­ni a gazdasági kapcsolatokat köztár­saságunkkal. A Koreai Népi Demok­ratikus Köztársaság kormánya kész konkrétan tárgyalni a japán kormány­nyal a kereskedelmi, kulturális és egyéb kapcsolatok megteremtéséről.“ (TASZSZ) Japán is részt vesz az ázsiai országok értekezletén Peking, február 26. (Új-Kína) Tokiói sajtójelentések szerint 47­ tagú japán küldöttség vesz részt az ázsiai országoknak a közeljövőben Új-Delhiben megtartandó értekezle­tén. Az előkészítő bizottság a különbö­ző japán társadalmi körök képviselői­nek jegyzékéből már 32 személyt ki­választott. A Kiodo japán hírügy­nökség jelentése szerint a jelöltek között van Isiicsiro Macumoto, a Ja­pán—Kínai Társaság elnöke, Tomi Kora, a japán felsőház tagja és Joei Hoasi, a japán alsóház volt tagja. Két c­sangk­ajsek­ista hadapród Tajvan szigetéről repülőgéppel a Kínai Népköztársaságba menekült Peking, február 26. (Új-Kína) Február 23-án két csangkajsekista hadapród hagyta el Tajvan szigetét és repült át a kínai szárazföldre. Lu­ Zso-lung és Szung­ Pao-zsung a 393-as számú Pi'—17 mintájú gya­korlógépen hagyták el a szigetet. A TENGERNAGY NYILATKOZIK... A. W. Radford tengernagy, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke, a U. S. News & World Report című lapnak adott nyilatkozatában kijelentette: Aligha lehetne emberek oly csoportját találni, amely nagyobb figyelmet szentel a béke ügyének, mint az amerikai fegy­vernemek vezérkari főnökei ... Radford: —­írja barátom: aki jobban törődik a békével, mint mi, az csal! (Sándor Károly rajza) .­VASÁRNAP, 1955. FEBRUÁR 27. A szovjet-magyar kereskedelmi tárgyalásokról A Szovjetunió külkereskedelmi mi­nisztériuma és a magyar kereskedel­mi küldöttség között folyt kereske­delmi tárgyalások eredményesen be­fejeződtek. Ez év február 26-án, Moszkvában jegyzőkönyvet írtak alá a Szovjetunió és a Magyar Népköz­­társaság közötti kölcsönös áruszállí­tásról az 1955-ös évre. A Szovjetunió Magyarországnak gyapotot, kokszot, vasércet, ferroötvözetet, faanyagokat, műtrágyát, ipari berendezést, mező­gazdasági gépeket, a­­más, a magyar népgazdaság számára szükséges árucikkeket szül M­gyarország tengeri- és folyami hiadió­kat, vasúti szerelvényeket, usz­­­portáldarukat, energetikai és e­ektro­­technikai berendezést és különféle mezőgazdasági árukat szállít a­­ jetunióba. A jegyzőkönyvet szov­i részről I. G. Kaganov külkereske­delmi miniszter, magyar részről Gay László külkereskedelmi miniszter írta alá. A holmi parlament ma harmadik olvasásban tárgyalja a párizsi szerződéseket Berlin, február 26. (MTI) A bonni parlament szombaton, a párizsi szerződések második olva­sásban való tárgyalásának, harmadik napján a tervbe vett nyugatnémet új­rafelt egy vérzés katonai, pénzügyi és gazdasági kérdéseivel foglalkozott. A szabad demokrata párti Mende azt a kívánságát fejezte ki, hogy Ade­nauer zsoldoscsapatait a leggondo­sabban képezzék ki és a legkorsze­rűbb fegyverzettel lássák el. Schnei­der, a Német Párt képviselője vala­mennyi, még börtönben lévő náci háborús bűnös szabadonbocsátását, a nürnbergi nemzetközi törvényszék ítéleteinek felülvizsgálását és a fa­siszta tömeggyilkosok „rehabilitálá­sát“ követelte. Wienand 26 éves szociáldemokrata képviselő a német ifjúság nevében éles szavakkal bírálta és a leghatáro­zottabban elutasította a párizsi mili­tarista szerződéseket. Wienand kije­lentette: a bonni koalíció homokra építi terveit, ha a mai nyugatnémet fiatalokból összeállított hadsereg­ből akarja hatalmi és katonai tö­rekvéseit megvalósítani. A párizsi szerződések pénzügyi és gazdasági vonatkozásainak tárgyalá­sa során parázs szócsata fejlődött ki Crülich szociáldemokrata képviselő és Schaffer pénzügyminiszter között. Gülich kifogásolta, hogy a pénzügy­­miniszter ismételt felszólításra sem volt hajlandó közölni az újrafelfegy­­verzés­­végrehajtásához szükséges pénzösszegek nagyságát, hanem köz­helyekkel igyekszik kitérni a parla­ment tájékoztatása elől. Gülich­­hiva­talos forrásokra­­hivatkozva rámuta­tott, hogy 12 nyugatnémet hadosz­tály, valamint a megfelelő hajóhad és légierő felállítása és felszerelése három év alatt legalább 81,3 milliárd márkát emésztene fel. Ehhez járulna a hadsereg fenntartására és a kül­­földi csapatok ellátására fordított évi 13,2 milliárd márka. Ezek a hatalmas összegek elke­rülhetetlenül a lakosság életszín­vonalának nagyméretű csökkené­séhez vezetnének — hangoztatta a szociáldemokrata felszólaló, és hozzátette: „Nyugat-Né­­metország lakossága nem bírja el e súlyos terheket, és annál kevésbé hajlandó viselni azokat, mivel meg van győződve arról, hogy az újrafel­­fagyverzés nem fokozza, hanem pro­vokáló jellegénél fogva csökkentené Nyugat-Németország biztonságát..“ Gülich felszólalása után az ülés­terem félig kiürült, miután az Ade­nauer-párt képviselői bizalmas meg­beszélésre vonultak vissza. 17 óra­kor közölték, hogy a parlament ál­landó bizottságában létrejött­­ meg­egyezés értelmében a szövetségi gyű­lés szombaton befejezi második ol­vasásban a párizsi szerződések tár­gyalását és vasárnap déli 12 órakor harmadik olvasásban kezdi el tár­gyalni a militarista egyezményeket. Ezzel meghiúsult Adenauer eredeti terve, hogy vasárnapra virradóra, éj­szakai ülésen, fáradt, képviselőkktéli, ratifikáltassa a párizsi szerződéseket. Bonnban szombaton a párizsi szer­ződések ellen újabb nagyszabású tün­tetések zajlottak le. A rendőrség több ízben megtámadta az újrafelfegyver­­­zés ellen tiltakozó és négyhatalmi ér­tekezlet összehívását követelő német hazafiakat. Faure a lehető leggyorsabban szeretné ratifikálni a párizsi szerződéseket A francia kormány pénteki minisztertanácsa Párizs, február 26. (MTI) A francia kormány pénteken mi­nisztertanácsot­ tartott, hogy megbe­szélje a legsürgősebb feladatokat. A minisztertanács elhatározta, hogy az államtitkárokat csak a jövő héten nevezik ki. A francia nemzetgyűlés kedden folytatja ülésezését. Tizenhárom tár­ca költségvetése még függőben van, közülük nyolcat a nemzetgyűlés visz­­szaküldött az illetékes minisztériu­mokhoz, így például a belügyminisz­térium, a munkaügyi minisztérium és a postaügyi minisztérium költségve­téstervezetét. A párizsi szerződések ratifikálásá­nak kérdéséről szólva a miniszterta­nács után Edgar Faure kijelentette, hogy a­ ratifikálásnak a lehető leggyor­sabban meg kell történnie. A miniszterelnök azonban nem volt hajlandó megmondani, azt érti-e ezen, hogy sürgetni akarja a köztár­sasági tanácsot, határozzon még hús­­vét előtt. Parlamenti megfigyelők szerint a köztársasági tanács különböző bizott­ságainak a párizsi szerződésekkel ösz­­szefüggő jelentései még nem készül­tek el teljesen, s a bizottságok csak ezután tartják majd meg vitáikat, amelyeken a miniszterelnököt és a külügyminisztert is meghallgatják. Dulles nem tudta rávenni Edent a Kínai Népköztársaság elleni agresszióban való részvételre A TASZSZ jelentése a bangkoki értekezletről New York, február 26. (TASZSZ) Mint ismeretes, február 25-én Bangkokban befejeződött a SEATO tagállamainak külügyminiszteri ér­tekezlete. Az értekezlet záróülésén Dulles amerikai külügyminiszter is­mét felszólította a SEATO tagálla­mait, hogy alakítsanak úgynevezett „mozgó erőket“. A külügyminiszte­rek az értekezlet befejeztével hiva­talos közleményt adtak ki. A közlemény szerint az értekezlet részvevői elhatározták, hogy Bangko­kot választják a SEATO titkárságá­nak állandó székhelyéül. Ezt a tit­kárságot azért hozták létre, hogy a SEATO tanácsának ülései közötti időszakban összehangolja a katonai intézkedéseket az ázsiai térségben. Ezenkívül elhatározták három bi­zottság alakítását is. Ezek a bizottsá­gok katonai és gazdasági kérdések­kel, valamint a „felforgató tevékeny­ség“ — más szóval az ázsiai népek nemzeti felszabadító mozgalma — el­len irányuló harc kérdésével foglal­koznak. Lapjelentések szerint az értekezle­ten több kérdésben lényeges nézetel-­­térések támadtak a részvevők között, így például február 24-én későbbiT1­szakáig tárgyalt Dulles és Eden. A két külügyminiszter azonban nem tudott közös nevezőre jutni sem a SEATO-nak a távol-keleti amerikai „stratégiai rendszerbe“ való bekapcsolását illetően, sem pedig arra vonatkozóan, hogy „nemzetközi fegyveres erők vegye­nek részt Kimoj- és Macu-sziget védelmében“, vagyis a Kínai Népköztársaság ellen irányuló amerikai agresszióban. Ab­ban sem tudtak megegyezni, hogy a Li Szin Man- és a Csang Kaj-sek-féle rendszert bekapcsolják a SEAI­ Csíba, amit az Egyesült Államok követelA Sajtójelentésekből az is kiderül, hogy az értekezlet részvevői között nézeteltérések támadtak gazdasági kérdések megvitatása során is. Biggart, a New York Herald Tribune tudósítója csalódással írja az értekezletről: „A külügyminiszterek ténylegesen befejezték szervezőmun­kájukat, és olyan állandó szervet lé­tesítettek, amelynek sem izma, sem csekk-könyve nem lesz.“

Next