Szabad Nép, 1955. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

1955-02-28 / 58. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SZABAD NÉP MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJAN­AK KÖZPONTI LAPJA XIII. ÉVFOLYAM, 58. SZÁM ÁRA 60 FILLÉR Népünk minden hű fiának összefogásával meg­védjük a békét Befejeződött a IV. magyar békekongresszus A IV. magyar békekongresszus va­sárnap reggel fél 9-kor folytatta ta­nácskozásait. Az elnöklő Szilágyi Albert bejelentette, hogy az ország minden tájáról sok üdvözlő távirat érkezett a kongresszusra. Felolvasott néhány táviratot, majd bejelentette a kongresszusnak, hogy az üzemi ,4 attlsadik Ezután Gál Ferencné küldött tol­mácsolta a Csongrád megyei béke­harcosok üdvözletét, majd átnyújtotta az elnöknek a Csong­rád megyeiek ajándékát: egy szé­­pensült, jókora cipót. Az elnök megszegte a kenyeret, s ezeket mondotta: „Ezt a kenyeret igyekezzék megvédeni minden ma­gyar dolgozó.“ Ezután Nyitrai László dolgozó paraszt a Heves megyei dolgozók ajándékát, egy üveg bort nyújtott át az elnöknek, majd özvegy Kovács Jánosné, a Szolnoki Járműjavító dol­gozója szólalt fel. A következő felszólaló Káldy Zoltán pécsi evangélikus esperes volt. A magyarországi evangélikus egyház békemozgalmi munkával foglalkozó bizottság reggel megkezdte munkáját. Ezután Kiss Ferenc, a Tolna megyei békebizottság titkára javaslatot tett a békekongresszus jelölő bizottságára. A jelölő bizottság tagjait egyhangú­lag megválasztották, nap­rrtn­ja nevében köszöntötte a békekongresz­­szust, majd ezeket mondotta: — Egyek vagyunk népünkkel a béke megőrzéséért vívott küzdelmében, mert továbbhaladásunkat csak a béke biztosítja. A német militarizmus és az atom­fegyver együtt a világ elpusztításá­hoz vezetne. Nem akarjuk sem a né­met mi­litarizmust, sem az atomhábo­rút, mert népi akarjuk a világ el­pusztítását. (Taps.) A mi egyházunk népe tudja, hogy nem elég nemet mondani a hid­rogénbombára és a német milita­­rizmusra. Igenre van szükség a békéért való munkálkodás terü­letén. tinkemence. Megkezdte működését az új mozi, bölcsődék épültek, üzembe helyezték az új oxigéngyá­rat. A diósgyőri dolgozók egy ember­ként kiáltják oda a háború előké­szítőinek: gyilkosok, megálljatok, ne tovább, mert rajtavesztetek! (Taps.) A béke adja az életet, a jövőt, a boldog jelent. Tíz éve élünk boldogan, szabadon. Tíz esztendeje röppent fel a­ szó: bé­ke, amelyet, ha kell, fegyverrel is megvédünk. (Taps.) A diósgyőri dolgozók a kongresz­­szust megelőző héten békehetet tar­tottak. A martin 139 tonnával adott többet a hazának, mint amennyit ter­ve előír. A durvahengerde blokk so­rán szerdáig bezárólag 431, a nagy­­ko­vácsműhelyben 764, az acélöntödé­ben 344 tonnával termeltek többet! (Taps.) Ezután Sümegi János szécsényi dol­gozó paraszt szólot­t fel. — Nógrád megyéből, Szécsény köz­ség békeüzenetét hoztam — mon­dotta. — Nálunk három hétig állt a harc a második világháború idején. Három hétig vakondok mód­jára bujkáltunk a pincékben. A község ezer háza közül több mint 500 rombadőlt, 120 civil ember, gyerek, asszony pusztult el a három hét alatt. Én magam s nyolc gyerme­kemmel voltam a pincében. A nyolc közül az egyik ott halt meg és ma­gam vettem vállamra a kis koporsót és magam ástam át­eg a sírgödröt. Elmúlt a bábon, megkezdtük az életet. Házainkat felépítettük, meg­indult a nagy téglagyárunk, van már gépállomásunk, modern mezőgazda­­sági szakiskolánk, amely a múlt év­ben az országban az első helyezést nyerte el. (Taps.) Mi utáljuk a hábo­rút, de kétségbe nem esünk! Mun­kánkkal küzdünk ellene. Felszólalásuk végén a békére ürítik poharukat Heves és Csongrád megye küldöttei. Josef Lukacevic: Megvédjük barátságunkat a béke megbontóival szemben Ezután Josef Lukacevic szlovák építésügyi megbízott, a csehszlovák békeharcosok küldötte lépett a szó­noki emelvényre. „Engedjék meg — mondotta —, hogy az önök anyanyel­vén üdvözöljem a Csehszlovák Béke­szövetség nevében a magyar béke­­kongresszust. (Nagy taps.) Nem vé­letlen,­­hogy a Magyar Népköztársa­ság és a népi demokratikus Cseh­szlovákia dolgozói történelmük fo­lyamán először találkoznak olyan igazán őszinte és meghitt barátság­gal és éppen a béketáborban. Mindkét nép a fasizmus ember­telenségéből szabadult fel. Mind az önök, mind a mi népünk dol­gozói a nagy és dicső Szovjet Hadseregnek köszönik felszaba­dulásukat. (Nagy taps.) S mindketten a történe­lemben először értek meg olyan kort, amelyben a Szociális felszabadu­lás és a nép teremtő erejének jegyé­ben saját sorsukat maguk igazítva, megépítik a dolgozó nép boldog otthonát. Az első világháború után Magyar­­ország a Horthy-rendszert, Csehszlo­vákia a burzsoá, úgynevezett demok­ráciát szenvedte át. Mesterségesen szították a sovinizmust, szembeállí­tották a magyar és csehszlovák dol­gozókat. Ma nincs sovinizmus, mert mindkét országban a dolgozók ural­kodnak. (Taps.) A béketábor és a szocializmus esz­méje összehozott bennünket. Nekünk — Sohasem feledjük el — mondta —, hogy Miskolcon egyetlen bom­bázáskor 150 sebesült volt és 148 em­ber halt meg. A fasiszták rombadön­­tötték a lakóházak 33 százalékát, rombadöntötték a gyárakat. Ezeket nem lehet feledni! Diósgyőr éppen úgy értékes Sztálinváros épü­lése, új erőművek és vízművek léte­sítése, mint önöknek. (Taps.) Tud­juk, hogy önöknél szintén örülnek a mi sikereinknek. (Taps.) Ez a magyar békekongresszus an­nak a nagy gondolatnak szolgálatá­ban áll, hogy mindenki, aki a békéért harcol, még jobban érezze át a béke hatalmas erejét. Nagy erő áll mögöttünk! Népeink erős békeakarata és a hatalmas Szovjetunió békepolitikája. (Élénk taps.) A szocializmus, a béke táborában megerősödött őszinte barátságunkat megőrizzük, tovább építjük, s közös erővel, a népi demokratikus orszá­gok és a Szovjetunió békeharcosai­val együtt megvédjük a béke meg­bontóival szemben! (Nagy taps.) Esze Gábor tarpai parasztember szólalt fel ezután: „Országunk legtá­volabbi vidékéről, Tarpa községből, Esze Tamás, Bajcsy-Zsilinszky Endre falujából jöttem a­­kongresszusra. Ez a vidék volt az, amely már 250 évvel ezelőtt bátran kiállt a szabadságért. Békét akarunk, a békéért dolgo­zunk, a becsület, a munka fegyveré­vel, kapával, kaszával! (Taps.) Ter­­melül­k, mert tudjuk, hogy minden szem gabona a békét erősíti, termel­ni akarunk, mert népünk szeret dol­gozni! A következő felszólaló Jenei Lajos, a Lenin Kohászati Művek Kossuth­­díjas olvasatára volt, dolgozói a felszabadulással mindent megkaptak: békét, boldogságot, sza­badságot. Új élet indult a romok he­lyén, felépült az óriáskohó, meg­kezdte működését Közép-Európa leg­nagyobb hengersora, a középhenger­sor és a 180 tonnás buktatható már­Ezután Kim Gi Szu, a koreai nép küldötte szólalt fel — a kongresszus lelkes tapsaitól kísérve — magyar nyelven: „Kedves békeszerető ma­gyar testvérek! A Koreai Népi De­mokratikus Köztársaság békebizott­ságának nevében forró szeretettel üd­vözlöim a IV. magyar békekongresz­­szust. (Taps.) A koreai nép, amely megismerte «és tapasztalta a háborús gyújtogatók által okozott szenvedé­seket, a világ népeivel együtt tilta­kozik Nyugat-Németország felfegy­verzése és az atomháború ellen. (Taps.) A koreai nép is csatlakozik a Béke-Világtanács felhívásához, amely harcba szólította­ minden or­szág népét a béke megvédésére. Kívánom, hogy a békeszerető ma­gyar nép erősítse, fejlessze tovább gazdag országát, s arasson újabb ra­gyogó sikereket az emberiség életé­nek megmentéséért vívott harcban (Taps.) Kim Gi Szu ezután átadta a kongresszusnak a Koreai Béketanács zászlaját. A következő felszólaló Kovács Pál, a kardvívás olimpiai és világbajnoka volt. „Mi, sportolók, nem felejtettük még el, hogyan lelte halálát a fa­siszták által felrobbantott Margit­­hídon Kabos Endre olimpiai bajno­kunk, hogyan esett áldozatul bomba­támadásnak Csík Ferenc olimpiai bajnokunk, hogy kínozták halálra Petschauer Attila olimpiai bajnokun­kat, és hogyan pusztult el sok-sok sportolótársunk és ifjúságunk színe­­java haláltáborokban és csatatereken. Mi nem akarjuk, hogy ez megismét­lődjék. Ezért e helyről is felemelem tiltakozó szavamat valamennyi spor­tolótársam nevében a béke ellenségei, az új háború előkészítői és az atom­bomba megszállottjai ellen. (Taps.) Sportolni is csak békében lehet, és mi a sportpályákon, a sport küzdőte­rén kívánjuk erőinket más országok sportolóival összemérni, nem pedig véres háborúban! (Taps.) Most pe­dig engedjék meg, hogy a Ganz va­gongyári dolgozók üzenetét tolmá­csoljam. Mi, a Ganz Vagongyár dolgozói a III. magyar békekong­resszuson bizony nem sok ered­ménnyel büszkélkedhettünk, csak békeakaratunkból fakadó ígéreteket tettünk. És most, a IV. magyar béke­kongresszusnak jelenthetem, hogy ígéretünket beváltottuk: az elmúlt évben elüzem­lettünk és elnyertük a Minisztertanács és a SZOT vándor­zászlaját. (Taps.) A Ganz vagongyáriak továbbra is békében akarnak dolgozni, és mo­toros vonataikkal akarják a vi­lágpiacon összemérni erejüket más országokkal, s nem a csata­téren.“ Ezután Pacman Herman Vas me­gyei küldött átadta községének al­bumba kötött békeíveit, a község magyar és németajkú lakosainak alá­írásával. Dr. Kotta Ferenc, a pécsi Pedagógiai Főiskola docense volt a következő felszólaló. Bevezetőben hangsúlyozta, hogy a pécsi értelmiség jó munkát végzett a békekongresszus­­ előkészítésében.­­ A pécsi értelmiség ezt a­­füzet nemcsak önmagából merítette, hanem a kétkezi dolgozók hatalmas táborá­ból és munkalendületéből. Ezzel kap­csolatban hadd mondjam meg, hogy a békekongresszus a feltedetőre a kom­lói Anna-akna dolgozói felajánlották, hogy az egy-egy főre eső teljesít­ményt tíz százalékkal növelik. A Bé­ke-akna dolgozói — akik igen nehéz körülmények között végzik munkáju­kat — felajánlották, hogy februári tervüket teljesítik. A K­­ssuth-akna dolgozói vállalták, hogy termelésüket 3000 tonnával emelik. A Mohácsi Ál­lami Gazdaság dolgozói felajánlották, hogy tervüket az idén 113 százalékra teljesítik. Pécset a béke városának szokták nevezni, elsősorban azért, mert sem az első, sem a második nagy világ­égés nem tett benne lényeges kárt. Mi nagyon boldogak vagyunk ezért. Ha lehetnek is véleménykülönbségek egyes kérdésekben a város lakói kö­zött , egy kérdésben semmiképpen nincs különbség. Ez az egy kérdés pedig az, hogy békénket, szép életün­ket megvédjünk harcos szóval, szívós munkával és ha kell, a­kár tíz­­köröm­mel is. (Nagy taps.) Ezután Szabó István altábornagy, az Országos Béketanács elnökségé­nek tagja, néphadseregünk képvise­letében szólalt fel. Jenei Lajos Kossuth-díjas olvasztár felszólalása A koreai nép testvéri üdvözlete HÉTFŐ, 1955. FEBRUÁR 28 Szabó István altábornagy: A magyar néphadsereg népünk szeretett gyermeke­ i Mi, a néphadsereg katonái, fe­szülten figyeljük a háborús gyújtoga­­tóknak az új világháború kirobban­tására irányuló mesterkedéseit. Tu­datában vagyunk annak, hogy az Amerikai Egyesült Államok mili­taristáinak az egész haladó emberi­ség által megbélyegzett durva be­avatkozása a Kínai Népköztársaság belügyeibe, a Wehrmacht újrafel­­fegyverzésének tényei, fokozott éber­séget és tetteket követelnek tőlünk szeretett hazánk, békés építőmun­kánk védelmének biztosítása érdeké­ben. A népi demokratikus Magyaror­szág békés ország. A mi béke­szeretetünk és békeakaratunk azon­ban egy pillanatra sem jelenti, hogy hazánk kiszolgáltatott és védtelen ország. Mi békét aka­runk, nem akarjuk, hogy édes hazánk az imperialista kalandorok háborús területe legyen. Ezért hozta létre pártunk és kormányunk né­pünk szeretett gyermekét, a magyar néphadsereget. (Taps.) Szocialista államunk jellegéből következik, hogy néphadseregünk sohasem fog hódító, rabló hábo­rút viselni. — A béke megvédéséhez nem elegendő a békevágy. A béke meg­védéséhez olyan erő is kell, amely fékentartja, és ha szükséges, meg is semmisíti a népek békéjére és sza­badságára törő agresszorokat. (Taps.) Hála pártunknak és kormányunknak, hazánkban is megvan a béke alap­vető feltétele: a magyar néphadsereg. (Taps.) Honvédelmünknek olyan kiapad­hatatlan forrásai vannak, mint né­pünk egyre izzóbbá váló hazaszere­tete, erősbödő erkölcsi-politikai egy­sége, növekvő gazdasági ereje, és nem utolsósorban mérhetetlen szere­­tete a béke legfőbb őre, a Szovjetunió és a testvéri népi demokratikus or­szágok iránt. (Taps.) Az imperialista országoknak már módjukban állott a Igaz ügyünk, a béke ügye győzni fog! II IV. magyar békekongresszus felhívása a magyar néphez Még nincs egy évtizede, hogy a világ népei ünne­pelték a német fasizmus feletti győzelmet. S ma, az amerikai háborús gyújtogatók újra feltámasztják Nyu­­gat-Németországban a német militarizmust. A háborús bűnös hitlerista tábornokok ma újra fasiszta hadsere­geket szerveznek. A német fasizmus a világtörténelem eddig legnagyobb katasztrófáját zúdította az emberi­ségre. De az amerikai háborús gyújtogatók még ször­nyűbb pusztítást szánnak Európa és a világ népeinek: új világháborút készítenek elő, törvényesíteni akarják az atompusztítást, eltökélték magukat, hogy a náci gyilkosok kezébe adják az atomfegyvert. Tiltakozunk! Nem felejtettük el a második világ­háború 50 millió halottját, nem felejtettük el annak a félmillió magyarnak az emlékét, akik a fasiszták érde­keinek estek áldozatul. Nem felejtettük el a Japánra ledobott atombombák iszonyú pusztítását, nem felej­tettük el azt a mérhetetlen szenvedést, amit a német elnyomók évszázadokon át népünkre zúdítottak. Nem felejtettünk és nem felejtünk el semmit! Mindenre emlékszünk, s azt kiáltjuk: nem engedjük! Minden erőnk megfeszítésével azon leszünk, hogy meghiúsít­suk az imperialisták elvetemült terveit. Hatalmas tömegmozgalom bontakozik ki, Nyugat- Európa népei politikai tömegsztrájkokkal adják tud­tára a háborús gyújtogatóknak: rosszul számítanak, ha azt hiszik, hogy a hátuk mögött, ellenük kirobbanthat­ják a háborút. Ebben az egész Európára kiterjedő harci mozgalomban ott van a mi elszántságunk, a mi kiállá­sunk is. Közös ügy, közös cél forraszt össze mindnyá­junkat, az, hogy meghiúsítsuk az agresszív német ka­tonai gépezet feltámadását, megakadályozzuk az atom­háború előkészítését. Ügyünk győzelmét biztosítja, hogy békeharcunk a Szovjetunió vezette 900 milliós béketábor egyesített katonai erejére, erkölcsi fölényére és megingathatatlan egységére támaszkodik. A Szovjet­unió bölcs külpolitikája megmutatta a béke biztos út­ját. Szerte a világon ugyanezt vallják a néptömegek: Németországot békés úton egyesíteni kell, az atom­fegyvert törvényen kívül kell helyezni. Sokszínű, sokszínű, de egy célért küzdő mozgal­munk e követelésekben összeforrva válik minden eddi­ginél szélesebbé, hatalmasabbá. E nagy háborúellenes áramlat sodrában nő, árad, erősödik a mi hazai béke­mozgalmunk is. Kongresszusunk az atomháború és a német militarizmus ellen egységesen fellépő magyar nép harci seregszemléjévé vált. Bebizonyosodott: egyre többen ismerik fel hazánkban is, hogy minden nemzet­közi vitás kérdés minket is érint — akár Nyugat- Németországról, akár az atomháborúról, akár Tajvan­ról van szó. Megmutatkozott, milyen őszinte, igaz vágy él az emberek többségében, hogy mindennapi munká­juk jó elvégzésével, helytállással pecsételjék meg alá­írásukat, béke- és hazaszeretetüket, Szovjetunió katonai erejét megis­merni. Természetesen nem szabad lebecsül­ni az ellenséget. Szakadatlanul mun­kálkodnunk kell azon, hogy utszánk gazdasági erejét növeljük. Ezért is kell a helyes arányok figyelembevételével tovább fejlesztenünk nehéziparunkat, amely a mezőgazdasági termelés nö­velésének, az életszínvonal emelésé­nek, s nem utolsósorban honvédel­münk erősítésének alapvető feltétele. (Taps.) Mi, a néphadsereg harcosai, tiszthelyettesei, tisztjei és tábornokai látjuk munkásosztályunk, dolgozó parasztságunk, értelmiségünk erő­feszítéseit, áldozatkész munkáját a párt által kitűzött nagyszerű célok megvalósításáért. Tudja meg minden magyar dolgozó, a magyar nép hű fiai, a magyar néphadsereg katonái mindenütt ott lesznek, ahol a nem­zet legdrágább kincsének, a szabad­ságnak megvédéséről lesz szó. (Taps.) Vörös Béla, a győri Vendéglátóipari Vállalat dolgozója következett szó­lásra, majd Tóth János, zalaistvándi egyénileg dolgozó paraszt szólalt fel. Békebizottságok, a béke ügyéért tenni kész magyar békeharcosok, békeküldöttek! Menjetek szét az ország­ba, s vigyétek el kongresszusunk békeüzenetét. Váltsa­tok szót az emberekkel. Mondjátok el, hogy nagy küz­delmünkben minden egyes emberre szükség van. Értes­sétek meg, hogy a milliók összefogása az a soha nem ismert hatalmas erő, amelytől megriad és visszahúzó­dik a háború fenevadja. Magyarázzátok meg, hogy a há­borús veszély eleven valóság. De magyarázzátok meg azt is, hogy a veszély elhárítása tőlünk függ, a mi munkánktól, helytállásunktól, erőnktől. Egyedül a béke­­szerető emberek egyesített ereje tudja meghátrálásra kényszeríteni a gonosztevőt! Minden igaz hazafi tudja, hogy hazánk, független-* ségünk, szabadságunk védelme és békénk védelme egy­mástól el nem választható. Békeharcosok, békeküldöttek, nagy ünnepünkre, hazánk felszabadításának, szabad életünk születésének tizedik évfordulójára készülve fogadjuk meg, hogy megálljuk helyünket munkában, fegyelemben, józan­ságban, becsületben. Erősítjük hazánkat, növeljük ha­zánk gazdasági és honvédelmi erejét, hogy biztosabbá tegyük a békét. Egységesek leszünk a béke védelmé­ben: készek vagyunk megvédeni hazánk határait, füg­getlenségét, szabadságát, népünk békés alkotómunká­ját. Igyekszünk minél több embert megnyerni; felvilá­gosító szóval minden ajtón bekopogtatunk, s megtalál­juk az utat a békéért már aggódó, de tettre még nem dobbanó szívekhez is. Pártunk és kormányunk béke­­politikájának erősítésére felsorakoztatunk minden be­csületes embert. Támogatjuk a Szovjetunió nagy törté­nelmi harcát, amelyet az emberiség békés életének, jövőjének megvédéséért folytat. Adjon lendületet tanácskozásunk az aláírásgyűj­tésnek. Amikor nevünket leírjuk, tegyünk mindnyájan fogadalmat önnön lelkiismeretünknek, hogy jó munká­val, helytállással járulunk hozzá a béke seregének győ­zelméhez. Ha népünk küldöttei május 22-én megjelennek majd Helsinkiben, a nagy béke-világtalálkozón, vigyék el ezeket az aláírásokat. A magyar nevek milliói adják tudtára az egész világnak: nem nyugszunk bele soha-soha, hogy hazánk bé­kéjét. Európa békéjét még egyszer feldúlja a német hódító: követeljük, hogy semmisítsék meg az atomfegyver­­készleteket és haladéktalanul szüntessék be a tömeg­­pusztító fegyverek előállítását. A népek összefogásával, népünk minden hit fiának összefogásával, megvédjük a békét! Erősek vagyunk, igaz ügyünk, a béke ügye győz­ni fog. IV. MAGYAR BÉKEKONGRESSZUS. A kongresszusi küldöttek egy csoportja. Lukács György beszámolója az értelmiségi bizottság munkájáról Ezután Lukács György, a Béke­világtanács tagja emelkedett szó­lásra. Lukács György bevezetőben meg­állapította, hogy a III. és IV. béke­kongresszus között eltelt időszak is bebizonyította: a magyar értelmiség tevékenyen kiveszi részét a békéért folytatott harcból. Rámutatott arra is, hogy a vezető értelmiségiek között számosan vannak még olyanok, akik formálisan aláírják ugyan a béke­íveket, de mindennapi munkájukban keveset foglalkoznak a békeharc kér­déseivel. Ennek egyik oka az, hogy számos értelmiségi így gondolkodik: miért vegyek én részt aktívan a bé­kemozgalomban, hiszen a mi kormá­nyunk amúgy is a békéért harcol, s nekem, tanárnak, orvosnak, mér­nöknek egyénileg semmi tennivalóm nincs a békeharccal kapcsolatban. Lukács György hangsúlyozta, hogy akik így gondolkodnak, azok téved­nek. A hidegháború elsősorban ideo­lógiai háború. Az imperialisták egyre azt hangoztatják, hogy a népi demokratikus országok állítólag le­­igázott népeit fel kell szabadítani. — Nekünk, magyar értelmiségiek­nek — mondotta Lukács György — kötelességünk bebizonyítani a világ közvéleménye előtt, hogy itt szemen­­szedett hazugságról van szó, hogy a magyar nép szabad és jómódban él, hogy a magyar kormánynak minden békecselekedetét a magyar nép — s benne a magyar értelmiség milliói — támogatják, egy emberként állnak kormányunk mögött a békeharcban. (Taps.) Ehhez azonban cselekvésre van szükség. A cselekvés formái kü­lönbözőek egyének szerint, de a győzelem kivívásához az értelmi­ség aktív szerepére is szükség van. Lukács György ezután rámutatott arra, hogy egyes emberek így véle­kednek: a háború és béke kérdése államok, kormányok, tömegek dol­ga, mit számít abban egy ember. Itt is mélységes tévedésről van szó — mondotta. — Az egyes embereknek nagy jelentőségük lehet a tömegek mozgalmának felkeltésében. Gondolja­nak arra, amit az első világháborúban egy Rosa Luxemburg vagy egy Liebknecht fellépése jelentett. Gon­doljanak arra, amit Zola, amit Fucsik hőstette jelentett a második világháborúban. Le kell küzdenünk az értelmiségben azt az előítéletet, hogy egy ember nem számít. Tud­nunk kell — és ezt kell cselekede­teinkbe átvinni —, hogy minden em­­bernek egész cselekvése számít a bé­kében. Gondoljanak Auschwitzra, gondol­janak a baktériumháborúra, gondol­janak az atom- és hidrogénbombára. Orvosok, tudósok, mérnökök stb. kel­lettek ahhoz, hogy ezek a különleges­ szörnyűségek létrejöjjenek és más­részt orvosok, tudósok kellenek ah­hoz, hogy ezek alkalmazását megaka­dályozzák. Nagy felelősség nyugszik tehát minden értelmiségi vállán, s ezt a felelősséget viselniük kell ön­maguk, nemzetük, az egész világ előtt. Lukács György ezután arról be­szélt, hogy minden értelmiséginek módjában áll munkáján keresztül is a békéért való tettekre ösztönözni az embereket. Vonatkozik ez elsősorban az írókra és művészekre. A bizottság vitája éppen arra a fontos tanulság­ra mutatott rá, hogy minden hivatá­son belül más és más eszközökkel. (Folytatás a 2. oldalon.) A BÉKEKONGRESSZUS KÜLFÖLDI FELSZÓLALÓI LI­I-MANG Kína NAZIM HIKMET Törökország JOSEF LUKACEVIC Csehszlovákia KIM GISZÜ Koreai Népköztársaság MARIA BANUS Románia I. KAROL TELBIZOV Bulgária F. SCHATTAUER Ausztria IRADZS ESZKANDRI Irán ERWIN ECKERT Nyuga­t-N­émet­ország

Next