Szabad Nép, 1955. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

1955-02-01 / 31. szám

PÁRT ÉS PÁRTÉPÍTÉS Pártoktatásunk helyzetéről Három hónapja, hogy megkezdő­dött az 1954—1955. évi pártoktatás. Szerte az országban a párttagok száz­ezrei és soktízezer — a párt politiká­ját megismerni akaró — pártonkívüli dolgozó tanulmányozza azóta Rend­szeresen pártunk Ill. kongresszusá­nak nagyjelentőségű határozatait. Az idén nagyobb gonddal, körülte­kintéssel készítettük elő a pártokta­tást, mint az előző években. Az ed­digi tapasztalatokat összegezve ■mégis meg kell állapítanunk, hogy az isko­lán kívüli pártoktatásunk általános képe igen sok hiányosságot mutat. Sok a hiányzás és gyenge a tanulmányi színvonal A Vörös Csillag Traktorgyárban többször is előfordult, hogy el kel­lett halasztani a foglalkozásokat, mert a hallgatók nem jöttek össze. Csong­­rád megye egyes falvaiban a részve­vők 50—60 százaléka jelenik meg a foglalkozásokon. A tanulmányi fegye­lem hiánya másutt is tapasztalható, bár annak idején a hallgatók nagy érdeklődéssel kezdték a kongresz­­szus határozatainak tanulmányozását. Olyan fontos helyeken, mint bánya­vidékek, termelőszövetkezetek, a ta­nulmányi fegyelem rosszabb az átla­gosnál. A tanfolyamok színvonalával sem lehetünk megelégedve. Teljes joggal lehetett várni, hogy éppen a kong­resszus határozatainak, pártunk po­litikája elvi és gyakorlati kérdései­nek ilyen alapos, egy egész pártokta­­tási évet betöltő tanulmányozása, megvitatása elő fogja segíteni, hogy megszűnjön végre az elvont, dogma­tikus tanulás, a mechanikus, mago­lásra ösztönző „szöveg-kikérdezés“ és az öncélú elméletieskedés. Sajnos még a felsőfokú kongresszusi tanfo­lyamok jelentős része sem felelt meg a várakozásnak. A X. kerületben pél­dául az egyik, propagandistákat elő­készítő megbeszélésen ugyanakkor, amikor csak nagyon sommásan fog­lalkoztak a magyarországi osztályvi­szonyokkal, a munkás-paraszt szö­vetség alakulásának, szocialista iparosításunknak elvi és gyakorlati kérdéseivel, nagy hévvel vitáztak azon, hogy az Egyesült Államokban lesz-e majd NÉP és ha igen, milyen lesz. Sok konferencián hasonló a hely­zet. Általános jelenség, hogy például a szocialista iparosítást, a mezőgaz­daság szocialista átszervezését tér­től és időtől függetlenül tárgyal­ják. Nem egyszer maguk a pro­pagandisták is csak a marxizmus— leninizmus ide vonatkozó általános tételeit, igazságait ismételgetik. Pe­dig a III. kongresszus nagyon konkréten alkalmazta ezeket a taní­tásokat a mi sajátos viszonyainkra és ennek nyomán világos elvi és gya­korlati útmutatást adott. Mégis akadnak propagandisták, akik a kongresszus anyagából is dog­mát csinálnak és akik­­ frázisokkal ütik el a hallgatók konkrét elvi és gyakorlati kérdéseit. Ilyen és hasonló bajok miatt vál­nak szürkévé, unalmassá a foglalko­zások. Nem csoda, hogy ezekre aztán nem szívesen járnak el a hallgatók. Felvetődik a kérdés: miben kell keresnünk a hibák okait, hogyan lehet mielőbb megjavítani a kongresszusi tanfolyamok munkáját? Vannak, akik azzal igyekeznek ma­gyarázni pártoktatásunk fogyatékos­ságait, hogy pártszervezeteink, párt­­bizottságaink éppen az oktatási évad kezdetén túl voltak terhelve. Nagy erőfeszítéseket tettek a tanácsválasz­tás jó politikai és szervezeti előké­szítésére. Ez igaz. Ám ezzel legfeljebb csak a kezdeti bajokat lehet némileg magya­rázni. Pártoktatásunk jelenlegi hibái­nak, a kongresszusi tanfolyamok ala­csony színvonalának és szervezeti gyengeségének legfőbb oka, hogy ma­guk a pártfurtkcionáriusok is elha­nyagolják elméleti képzésüket és sem a foglalkozásokon való részvételben, sem a tanulásban, sem a propaganda­munkában nem mutatnak példát. Az Egyesült Izzó párt­ végrehajtóbi­zottságának tagjai közül például senki sem vezetett kongresszusi fog­lalkozást. Számos pártfunkcionárius elvállalja ugyan a propagandamun­kát, de — nagy elfoglaltságára hivat­kozva — egyre-másra „helyetteseket“ küld maga helyett, akik legtöbbször felkészületlenül „ugranak be“ a fog­lalkozások levezetésébe. Természetes, hogy azok a pártfunk­cionáriusok, akik maguk is elhanya­golják a tanulást és tanítást,­képte­lenek eredményesen harcolni a pro­pagandamunka fogyatékosságai ellen Az ilyen magatartásban kell keresni a gyökerét annak is, hogy mostaná­ban széles körben lábra kapott a ta­nulás, az elméleti képzés önkéntes­sége elvének teljesen helytelen, libe­rális értelmezése. „Aki akar — mond­ják egyesek — az eljár a foglalkozá­sokra és tanul, aki pedig nem akar azt hiába háborgatnánk, önkéntesség van, a hiányzásért senkit nem lehet felelősségre vonni.“ A párt szervezeti szabályzata e kér­désben valóban csak arra kötelez minden párttagot, hogy állandóan fejlessze politikai tudását, hogy sajá­títsa el a marxizmus—leninizmu alapjait. A szervezett pártoktatásban való részvételt annak idején min­denki önként vállalta, mert megér­tette, hogy így tanulhat legeredmé­nyesebben. Ez persze önként vállal kötelesség, de kötelesség. Különösen meg kell követelni e kö­telezettség teljesítését, a rendszere tanulást a vezető párt-, állami, gaz­dasági, tömegszervezeti funkcionáriu­soktól. Vannak, akik szakmai tanu­lásra hivatkoznak. Szakmai tudásra feltétlenül szükség van, de semmiféle képzettség sem pótolhatja a marxiz­mus—leninizmus tanulását, ismeretét Nem lehet jó vezető az, aki lebecsüli, elhanyagolja a III kongresszus anyagának, pártunk poli­tikája fő dokumentumának alapos tanulmányozását. A termelésben és minden egyéb munkában a helytállás alapja a kommunista öntudat, a meg­győződés. A világos elvi megértése annak, mit kell tennünk. Mai felada­taink — a kongresszus határozatai­nak, népgazdaságunk idei tervének, különösen az önköltség csökkentése, a termelékenység emelése tervének hiánytalan teljesítése — a kommu­nista helytállás igen magas követel­ményeit állítják párttagságunk elé. Nagy feladatainknak akkor tehetünk­­eleget, ha mindannyiunknak szinte vérévé válnak a kongresszus határo­zatai. A kongresszusi határozatok helyes ismerete a legbiztosabb fegyver a párt politikájának mindennemű el­torzítása elleni küzdelemben is. Se­gítséget ad a tömegek szerepét, véle­ményét lebecsülő szektás, baloldali nézetek elleni harcban. S ugyanakkor felfegyverez a mostanában lábraka­­pott jobboldali nézetek ellen is. Segít leküzdeni azokat a kártékony néze­teket, amelyek el akarják homályosí­­tani a proletárdiktatúra kivívásának történelmi jelentőségét, a szocializ­mus építésében eddig elért eredmé­nyeinket, pártunk szerepét, a szocia­lizmus perspektíváját, s el akarják terelni a figyelmet az osztályharc­ról. Pártoktatásunk színvonalának emelésében kulcskérdés tehát, hogy párt-végrehajtó bizottságaink, párt­­szervezetein­k elsősorban a maguk portáján teremtsenek rendet, hogy el­sősorban a pártfunkcionáriusok mu­tassanak példát. Az utóbbi hetekben javul a munka. Számos párt-végrehajtó bizottság és pártszervezet hozzáfogott a pártok­tatás megszilárdításához. A rétsági járásban például komolyan javította már a tanulmányi fegyelmet, hogy néhány hete a járási pártfunkcioná­riusok közül mindazokat, akik addig nem végeztek propagandamunkát, beosztották konferenciák és szeminá­riumok vezetésére. Több járásban, budapesti kerület­ben pártvezetőségi ülésen figyel­meztetik, s ha ez sem használ, fegyel­mi úton felelősségre vonják azokat a vezető funkcionáriusokat, akik rendszeresen mást küldenek maguk _______________________L. Megkopott, öreg ház a Ráday utca 53. Legrégebbi lakója 1927-ben költözött mostani lakásába, s ma már senki sem tudja, hogy 1922-ben, a harmadik fehér esztendőben, néhány elkes és bátor fiatal kommunista párt megbízásából az egyik el­ső emeleti lakásban nyomdát ren­dezett be, s itt készítették el hang­talanul, titokban a Kommunisták Ma­gyarországi Pártja lapját — a KOM­­M­ÜN-t, amelyet Gerő Ernő, és a Kommunista Ifjúmunkások Magyar­­országi Szövetsége újságját, az IFJÚ PROLETÁR-t, amelyet Komor Imre szerkesztett. A Kommün és az Ifjú Proletár fon­tos szerepet töltöttek be az illegális kommunista párt és a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövet­sége az időbeli harcában. Elősegí­tették az illegálisan dolgozó kom­munisták szervezkedését. Hozzájá­rultak az illegális munka mód­szereinek kialakításához. Ébren tartották és erősítették a proletariá­tus­ harci akaratát az ellenforrada­lom győzelmi mámorától diadalittas burzsoáziával szemben. Komoly se­gítséget nyújtottak a proletariátus tö­megszervezeteiben, a szakszerveze­tekben dolgozó kommunistáknak osz­tályharcos politika folytatásához, a dolgozók gazdasági mozgalmainak, sztrájkharcainak nagyobb eredmé­nyessége és hatékonysága érdekében. Nem volna helyes, ha a Ráday utca járókelőit, a mai fiatalokat, nem fi­gyelmeztetné legalább egy jel, egy megemlékező márványtábla arra, hogy ebből a házból indult küzde­lemre a dicsőséges Magyar Tanács­­köztársaság bukása után az első itt­honi kommunista újság, innen kelt szárnyra az új forradalom, a máso­dik magyar munkáshatalom gondo­latát hirdető, a jogért és szabadsá­gért harcoló kommunista újság. E mulasztásunkat most pótoljuk. ★ A 24-es villamos vidám csilin­geléssel kanyarodik be az Orczy út­ra, a MÁVAG hatalmas épülete mel­lett. Ki gondolná, hogy a gyár innen­ső oldalától alig húsz lépésnyire, az Orczy út 42-ben 1928 őszétől 1929 ta­vaszáig, titokban kommunista nyom­da működött, amelynek helyéről csak helyett propagandamunkára, vagy el­hanyagolják saját elméleti képzésü­ket. Sok párt-végrehajtó bizottság szer­vezett már propagandista tapasztalat­csere-értekezleteket, ahol a propa­gandisták számos hasznos tanácsot adtak egymásnak. Sok alapfokon ta­nító propagandista igen jó eredmény­nyel alkalmazza a „beszélgetéses“ módszer különböző formáit. A lénye­ge ennek, hogy az unalmas, iskolás visszakérdezés helyett az előadás után nyomban közvetlen beszélgetés során vitatnak meg néhány fontos elvi és gyakorlati kérdést. Egy-két budapesti kerületi és né­hány járási párt-végrehajtó bizottság eredményesen segíti a propagandista­konferenciák munkáját azzal, hogy minden konferencia előtt megvitatja az előadások vázlatát, kijavítja a tévedéseket. S egyben rendszeresen tájékoztatják a propagandista-konfe­­renciák vezetőit a közvetlen helyi feladatokról. Végeredményben tehát, ha nagyon élesen kell is felhívnunk a figyelmet pártpropagandánk hibáira, látnunk kell azt is, egyes helyeken már sike­resen hozzáfogtak a hibák kijavítá­sához. S az eddigi munkának is van­nak komoly eredményei. A III. kong­resszus eddig feldolgozott témái (Népi demokráciánk fejlődésének 10 éve, majd Népgazdaságunk helyzete és feladatai című téma első része) komolyan segítette a népnevelők agi­­tációs munkáját. Számos elméleti és politikai kérdés — mint például a tö­megek szerepe eredményeink elérésé­ben, a munkás-paraszt szövetség je­lentősége, a szabadpiac szerepe stb.— mélyebb megértését is elősegítették a kongresszus anyagát feldolgozó tan­folyamok. A pártoktatási évnek több mint a fele hátra van még. Mód van arra, hogy a hibákat gyorsan kijavítsuk, hogy a kongresszusi anyagok tanul­mányozása még eredményesebben segítse elő pártunk politikájának megértését és végrehajtását, hogy propagandamunkánk tovább szilár­dítsa pártunk eszmei-politikai egy­ségét. Takács Kálmán a párt ragyogó emlékű harcosa, egyik legkiválóbb vezetője, Sallai Imre tu­dott. A MÁVAG gőzsípjai élesen, kímé­letlenül harsogtak akkortájt hajna­lonként, a munkába menetelők feje lekókadt, tekintetük komor volt és végtelenül szomorú, mert a rabság, a kizsákmányoltság­­— úgy látszott — soha véget nem érő, meg nem változ­tatható Csak a Sallai Imre keze alól kikerült KOMMUNISTA hirdette, hogy nincs így: „.. .*Új fegyvert adunk, a föld alatt, hatalmas ellenség ellen küzdő magyar kommunista munkások kezébe.“ A kommunista valóban fegyver lett ezekben a hónapokban. Azok for­gatták, akik nem akartak nyomorban elpusztulni, s népüket is elszántan védték ettől a balsorstól. Első vezér­cikkét Révai József írta. A „... meg­élénkült burzsoá és szociáldemokrata uszításra ... azzal válaszolunk, hogy lapot teremtünk, ,amely a földalatti kommunisták hangját, hangjának visszhangját fogja megszázszorozni a magyar munkásmozgalomban... Nem csupán dacolnunk kell az ellenforra­dalommal, hanem az üldözésekkel da­colva ki kell szélesíteni sorainkat... Többet, jobban, rendszeresebben és szervezettebben dolgozni, erre fogja ösztökélni, vezetni ez a lap a párt minden tagját.“ „Nyomatott a KMP nyomdájában, Budapesten.“ — Ennyit árult el ma­gáról a lap,­­ többet, közelebbit, so­hase tudtak meg róla Hetényi főka­pitány kopói, mert titkát — ott a MÁVAG tőszomszédságában — hi­bátlanul megőrizte Sallai Imre kom­munista hite, szilárdsága és fáradha­tatlan forradalmi ereje. Vége lehet és vége is lesz a horthyk, bethlen-grófok és ullmann-bárók ural­mának, a­ munkások embertelen sor­sának. — Ezt hirdette a Kommu­nista. Most erre a házra is emléktáb­la került, hogy hirdesse: a párt bizta­tó szava, a kommunisták ígérete va­lóra vált! ★ A Nagy Lajos király útba torkol odakint Zuglóban az Ilosvay Sely­mes utca. A fax­okház­ az 50-es szá­mot viseli. 1935 októberében egy éj­szaka, lopva, lábujjhegyen, rendőrök lánca vette körül a szürke, jelenték­telennek látszó, egyemeletes házat. Az emelet hatos számú lakásába de­tektívek zörgettek be. Hain Péter és a többiek. Rátörtek Nemecz Lajosra és a kis feketehajú Krausz Jolira, akik együtt készítették itt a párt lapját. A bejelentőlapjuk Kovács­házaspár névre szólt... özv. Nagy Istvánné, aki már 20 év előtt is ott lakott a szomszéd lakás­ban, kissé zavartan és hitetlenkedve nézi az egykori szomszédot, az ala­csonytermetű asszonykát, alá most, két évtized múltán váratlanul elé­­toppan. — Semmit se tudtunk magukról — mondja Nagy néni — nem is ismer­tem magát, kedves ... Jöttek és men­tek. Nem voltak beszédesek. Éppen csak arra emlékszem, hogy akkor egy reggel híre ment a házban: a rend­őrség letartóztatta magukat, mert a szobájukban kommunista nyomda dolgozott... — így volt — erősíti meg az egy­kori szomszédasszony. — Sokat tetszettek kopogni az író­gépen — emlékezik Nagyné. — Áthallatszott? — kérdi a láto­gató kissé ijedten. Aztán elneveti magát:­­­ Mindegy... leültük, amit ránk­szabtak érte. Fiatalosan csillog a szeme az örömtől. A győztes utókor hálás, számontartja a múlt forradalmi har­cainak ezt a mozzanatát is, amelyhez neki van köze. — Isten őrizzen, nehogy azt tes­sék gondolni, hogy mi szóltunk akár­kinek is az írógépről — szabódik fe­leslegesen Nagy néni. — Mifelőlünk csinálhatott mindenki, amit akart... Csakhát... azért, amikor megtudtuk, hogy titkos újságot tetszettek írni, akkor már összesúgtunk az urammal, hogy jé... hát ezért kopogtak annyit... Harmath Alfrédné Nagy Jolán — a ház egy másik lakója — kislány volt még akkor. Jól emlékezik: egy őszi este sokáig olvasott. Zörögtek az egyik ajtón. Kikukucskált a függöny mögül. A hatos ajtaján zörgetett a házmester. Tóthnak hívták. — Nyissák ki, csőrepedés van — mondotta. Nyílt az ajtó, a házmester mögül nyolc-tíz férfi ugrott elő. Ad­dig a fal mellett lapultak. A fiatal férfit és a nőt is megbilincselték. — Apa nagyon sajnálta őket — meséli Harmathné. — Cipőgyári munkás volt, most betegen fekszik a kórházban. Azóta is sokszor emle­gette: vajon mi történhetett a mi nyomdász szomszédainkkal? ... A Kommunista és a Pártmunkás 1935-ös nyomdája most világos, két nagy ablakkal ellátott, csinos lakó­szoba, amelyben Pinczél Pál Radiá­tor-gyári tisztviselő lakik a feleségé­vel és a kisfiával, a három és féléves Palikával. A padlót szép szőnyeg bo­rítja, a csinos bútorokon bágyadtan csillan a január végi nap fénye. Pa­lika autókkal játszik és apró vonatot tologat a padlón ... A házfelügyelőnő azt mondja: — Sose gondoltam volna, hogy ilyen dolog is megtörtént ebben a házban. Elmondjuk minden lakónak, milyen híres ez a sarokszoba. Hadd tudjanak róla..s★ 1944 nyarán a fasiszta kormány sokszáz más üzemmel együtt a Beze­­rédy utca 4. szám alatti Astoria Nyomdát is bezáratta. A házban és a környéken mindenki úgy tudta, hogy a lezárt pincehelyiségben haszontala­nul állnak, porosodnak a nyomdagé­pek. Karácsony táján, amikor a Szovjet Hadsereg csapásai már fejvesztett fu­tásra kényszerítették a frontokon Hit­ler hadait és a melléjük vezényelt magyar seregtesteket, nagyobb tiszti­csoport költözött a házba. Megszáll­ták a kiűzött zsidó családok lakásait. Vesztüket érezvén, naphosszat és éj­szakákon át dőzsölték, dorbézoltak. Tehették, mert géhás tisztek voltak valamennyien. A szomszéd házban nyilasok ban­dája tanyázott. Hamarosan összeölel­keztek a Horthy nevelte tisztekkel, s ettől kezdve együtt tivornyáztak. Január harmadikén bombatalálat érte a házat. A nyomda fölött az egyik emeleti lakásban szörnyethalt Ott Gyula belvárosi bádogosmester és felesége, az alattuk lévőben Bordás gázgyári igazgató háztartási alkalma­zottját, Tasnádi Klárát ölte meg a bomba. A féktelenkedő nyilasokat ez a kis epizód a legkevésbé sem zavarta meg. Tobzódtak rendületlenül. Másnap reggel azzal álltak elő, hogy a ház­­felügyelő nyissa fel a nyomdát, mert papírra van szükségük. A házfelügyelő engedelmeskedett. A nyomdát felnyitották, a tisztek és a nyilasok benyomultak. Három fiatalember állt a nyomdagépek kö­zött: a huszonkétéves Heller Mihály, aki korábban is a nyomdában dol­gozott, a barátja: Szegedi István, és Rákosi Sándor ifjúmunkás, aki mind­össze tizen­hétéves volt. Ujjaik még feketék voltak a betűk álmától. Az asztalon ott feküdtek a kiszedett cí­mek: Új vértanúk, Új élet sarjad és­­hasonlók. A három ifjút a párt nem úgy ne­velte, hogy vész idején tehetetlenül átengedjék magukat a végzetnek. Tudták, hogy éppen most, ezekben a napokban fordul meg hazájukban a világ sora. A Szovjet Hadsereg ágyúi már közelről dörögtek, a szebb, bol­dogabb élet küszöbén nem adhatták olcsón az életüket. A SZABAD NÉP kinyomtatott pél­dányai ezalatt már kézről kézre jártak a gyárakban, a külvárosokban és ha­tottak az emberek között. A nyomdá­szok hirtelen csak egy dologra tud­tak gondolni: jó, hogy az újság már a rendeltetési helyén van. Béres Pál nyomdászsegéd, aki az illegális nyom­dát vezette, ezen a napon már nem kellett, hogy bejöjjön, ők maguk, hárman, most a dolguk végeztével szembenéztek a halállal. Kezébe ve­tették magukat az őket körülálló fegyvereseknek és néhány ugrással már az utcán voltak, a nyomda aj­taja előtt... ... 1955 január végén, egy hideg délelőttön, a volt nyomdahelyiségben fiatal embereket találunk, munkába merültem Ünnek az asztaloknál, vagy a rajztábla előtt állnak, s a fejük fölött függő villanykörte fehér fé­nye besugározza a homlokukat. Meglepetten néznek körül, s mint­ha most fedezték volna fel, álmél­­kodva nézik a helyiség padlóját, a fehér falakat, az egyik ablakot, amely az udvarra, a másikat, amelyik a liftudvarra néz. — Itt?... Itt nyergják az illegális Szabad Népet? ... Az Autóbuszközlekedési Tudomá­nyos Kutató Intézet fiatal mérnökei: Hideg László, Gál Tibor, Gaál István tudományos munkatárs, Juhász Györgyné és Próbáld Vilmos műsza­ki rajzolók egy percre leteszik a körzőt és a vonalzót. — Mennyit szidtuk ezt a homályos, barátságtalan pincét — jegyzi meg Juhászné, és nevetve fordul a tár­saihoz. — Nem is gondoltuk, hogy ilyen érdekes helyen dolgozunk. Alig egy-két évvel idősebbek azok­nál, akik tíz évvel ezelőtt népükért, hazájukért itt, a halál torkában dol­goztak. A bezárt, sötét nyomdateremben kísértetiesen visszhangzottak egykor a bombarobbanások. Az ablakokon beszűrődött a dáridózó tisztek és a vértől részeg nyilas gonosztevők or­­dítozása. A házban lakó garázda Szá­­lasi-pribék — Prucsniknak hívták —­ dühödten fenyegetőzött: — Felkoncoljuk, aki nem engedel­meskedik! A nyomdászok odalent rendületle­nül, hidegvérrel, elszántan dolgoztak. A kommunista párt lapját készítet­ték. A pártét, amely nem volt még látható mindenki előtt, de amelynek jötte a történelem parancsa volt... ! Az egykori nyomdában most kelle­mes meleg van. A csendben hallható a ceruzahegyek halk nesze, amint fi­noman siklanak a hófehér papíron. — Ha ezt tudjuk — mondja halkan a szőke fiatalasszony — minden ro­konszenvesebb lett volna itt... Amikor a három fiatal nyomdász a fagyos januári utcán futásnak eredt, a fasiszták hirtelen feleszmél­tek és utánuk vetették magukat. Vad lövöldözés kezdődött. A Szabad Nép nyomdászai a Cso­konai utca vége felé irtottak. Go­lyók kopogtak mellettük a falakon, süvítettek a fejük felett. Beugrottak egy kapualjba, hogy fedezzék magu­kat. Pisztolyt rántottak és viszonoz­ták a tüzet. Percekig tartott csupán. Szegedi István holtan bukott a járdára. Hel­ler Mihály négy golyót kapott. Üldö­zői halottnak vélték és a sorsára hagyták.­­ Rémület ült a városon. Ezreket öl­tek meg ezen a napon is. Mindenfelé holtak és sebesültek hevertek. Heller Mihály később kórházba került s hó­napokkal a felszabadulás után meg­gyógyult. Rákosi Sándornak sikerült elmene­külnie. Tíz év múltán eljött ő is és mosolygó szemekkel nézett körül a régi nyomdateremben..­­,,E­rre Aa h­ázra is emléktáblát helyez­­tünk. Azoknak a nevében, akiknek kedveseit a háború és a fasiszta tö­­meggyil­kosok őrjöngése elragadta. Azoknak a nevében, akik a hősök véráldozata árán élvezik a béke a munka, a meleg és a fény örömét. Azoknak a nevében, akik harcos új­­ságot írnak, hogy örök és visszavon­hatatlan legyen népünk üdvére a szabadság. A hálás emlékezés márványtáblái a magyar sajtó napja alkalmából kendnek fel azokra a falakra, ame­lyek sokszor látták a sátrakat né-­i?”* Igaz embereit, jártukban-kel­­tükben, áldozatos hősi munkájuk köz- Vadász Ferenc­­ „Nyomatott a KMP nyomdájában, Budapesten“ Értekezlet a magyar ifjúság felszabadulási kulturális seregszemléjéről A DISZ Központi Vezetősége hét­főn értekezletre hívta össze a Haza­fias Népfront, a SZOT, az Oktatás­ügyi Minisztérium és a Népművelési Minisztérium képviselőit. Az érte­kezleten Jánosi Ferenc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának fő­titkára, Jóború Magda, az oktatás­ügyi miniszter első helyettese, Mi­­hályfi Ernő népművelési miniszter­­helyettes is részt vett. Pataki Ferenc, a DISZ KV agit­prop. osztályának vezetője beszámolt arról, hogy a DISZ Központi Veze­tősége a közelmúltban a Hazafias Népfront elnökségével, a SZOT-tal és a Népművelési A Minisztériummal egyetértésben határozatot hozott a magyar ifjúság felszabadulási kultu­rális seregszemléjének megrendezé­séről Az előadó hangoztatta: a kulturá­lis seregszemlét a DISZ és a magyar ifjúság világos és határozott állás­­foglalásává kell tenni a kulturális életünkben és elsősorban az úgyne­vezett „tömegszórakoztatásunkban“ jelentkező nívótlanság, a polgári „szó­rakoztatási“ szemét kiszorításáért ví­vott harcban. A seregszemlének su­gároznia kell tízesztendős felemelke­désünk, történelmi korunk levegőjét, optimizmusát. Meg kell szólaltatnia évszázados függetlenségi harcaink kulturális hagyatékait, a német hódító törekvések elleni küzdelmeink zenei és irodalmi dokumentumait, s így a művészet erejével szítania kell né­pünk tiltakozásának tüzét a német felfegyverzés ellen. A szemle színtere elsősorban a DISZ-alapszervezet és az úttörőcsa­pat, majd a­ kultúrcsoportok városi, járási, Budapesten kerületi versen­gése, nagy ifjúsági tömegeket felölelő helyi versenyek sorozata. A verseny győztesei részt vesznek majd az V­­VIT-en. A beszámolót követő vitában fel­szólalt Varga Edit, a Népművelési Minisztérium főosztályvezetője,­­ aki az állami népművelési hálózat teljes támogatásáról biztosította a sereg­szemle rendezőit. Jóború Magda, az oktatásügyi mi­niszter első helyettese kiemelte: a se­regszemle sikere nagyban hozzájárul majd felszabadulásunk évfordulójá­nak méltó megünnepléséhez, s tovább erősíti ifjúságunk művelődési vágyát. Szólt arról, milyen nagy szerepük lesz pedagógusainknak a seregszemle sikeres lefolytatásában. Hozzászólt a vitához Jánosi Fe­renc, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára is. A felszólalásokra Pataki Ferenc vá­laszolt. (MTI) SZABAD NÉP Megkezdte működését az új fólia-hengermű az RM Fémműben Tegnap délelőtt 10 órakor ünnepi esemény történt az RM Fémműben: megindult a gyár új fólia-hengerso­­ri Denislé Sándor főmérnök az új mű születéséről, rendeltetéséről a kö­vetkezőket mondotta: „ A fólialemezt a „magyar ezüst­ből“, az alumíniumból készítik. Ezt az anyagot köznyelven sztaniolpa­pír­­nak vagy ezüstpapírnak is nevezzük. Nélkülözhetetlen anyaga az élelmi­szeriparnak, a vegyiparnak és a hír­adástechnikának. Az új hengermű építését 1954 októberében kezdtük meg, és Eigner János irányításával Eigner József és Lengyel István mér­nökök tervei alapján építettük fel. Az új fólia-hengermű megindításával iparunk fóliaellátását 25—30 száza­lékkal emeltük, s így hozzájárultunk a fóliaimport lényeges csökkentésé­hez is. Smara Nándor üzemvezető az új hengermű műszaki adatait ismertette. Sáfárkodjanak jobban az anyaggal állami gazdaságainkban Bosaasarlás as önköltségcsökkentési r­ifihna Az idei tervek szerint az állami gazdaságokban a termelési költségek nagyon jelentős része, mintegy 40 százaléka­­ anyagköltség. Ez a szám is mutatja, hogy az önköltséget jócs­kán csökkenthetnénk, ha gondosan, takarékosan bánnánk a felhaszná­lásra kerülő ipari és mezőgazdasági anyagokkal Ha az anyagköltséget csak egy százalékkal csökkentenénk, 650 Univerzál-traktort, vagy 220—250 kétszobás lakóházat tudnánk adni a gazdaságoknak. Márpedig gazdasága­inkban megvan rá a lehetőség, hogy ne egy, hanem több százalék meg­takarítást érjünk el. Tavaly már volt ebben valamelyes javulás, de jelentős eredményekről még nem beszélhetünk. Hol vannak a fő hibák? Az egyik az, hogy az anyaggal való gazdálkodás nem meg­felelő. A gazdaságokban az anyag­­beszerzés, általában az anyaggal való gazdálkodás nincs egy kézben, rend­szerint többen foglalkoznak ezekkel a feladatokkal. Az intézkedések sok­szor keresztezik egymást. Sűrűn elő­fordul az is, hogy a gazdaságok a szükséges anyagokat csak kötetle­nül a kampánymunkák — gépjaví­tás, aratás, cséplés stb. — előtt ren­delik meg. Ha ilyenkor az illetékes, szervek nem tudják elég gyorsan ki­elégíteni a rendeléseket, gyakoriak a szabálytalan beszerzések. Nem teljes adatok szerint, tavaly január 1-től június 30-ig a gazdasá­gok mintegy 12—13 millió forint ér­tékű ruházati cikket vásároltak a la­kosságnak szánt árukészletekből, mert az első negyedévben összezsú­folódtak a megrendelések és a kért anyagokat a központi készletekből és az ipar folyamatos termeléséből nem tudták egyszerre kielégíteni. Az FM anyagellátó vállalatának viszont, az első negyedévtől eltekintve, az egész esztendőn át jelentős készletei voltak a megrendelt cikkek túlnyomó ré­széből. Hasonló jelenséggel már az idén is találkoztunk. Az 1955-re szóló műszerrendelést határidőre csak a Mezőhegyesi Állami Gazdaság küldte el a minisztériumba. A gazdaságok zömében csak a jövő téli gépjavítá­sok idején kezdenek majd kapkodni, hogy a hiányzó mérőműszereket be­szerezzék. A gazdaságok felügyeleti szervei, a termelési igazgatóságok és a minisz­térium is hibás, mert az anyaggal való gazdálkodás megjavítására ke­vés segítséget adott a gazdaságoknak. Inkább gyámkodtunk a gazdaságok felett, sokszor helyettük végeztük el a beszerzéseket, a felhasználás ellen­őrzését viszont elmulasztottuk. A ter­melési igazgatóságokon mindenki tudja: a gazdaságokban sok üzem­anyagot használnak el. Azt is tud­ják, mikor és mennyi üzemanyagot utaltak ki a gazdaságoknak. De azt már a megkérdezett hat termelési igazgatóság illetékesei nem tudták, vajon tavaly a felügyeletük alá tar­tozó gazdaságokban az üzemanyag felhasználása arányban volt-e a tel­jesítményekkel. A másik nagy hiba, ami növeli az anyagköltségeket: sok a felesleges vá­sárlás és nagy a raktárakban heverő készlet. A Borsosi Állami Gazdaságban például tavaly mintegy félmillió fo­rint értékű alkatrészt halmoztak fel feleslegesen. A Hőgyészi Állami Gaz­daság 45 erőgépe és egyéb gépei ja­vításához 1800 gördülő­ csapágyat ren­delt. Ennyire semmiképpen nem volt szüksége. Hasonló a helyzet a m­ű­­trágyával is. Egyes gazdaságok tavaly szuperfoszfátból többszáz vagonnal többet vásároltak, mint amennyire szükségük volt — ugyanakkor másutt örömmel felhasználták volna ezt a készletet. Vannak hibák a raktározásban is. Igaz, a gazdaságok egy részében nincs megfelelő raktár és tárolóépü­let, de nagyobb gondossággal sok ér­tékes anyagot lehetne megóvni a rom­lástól. Tavaly az Abódi, a Bikolpusz­­tai, a Marcali Állami Gazdaságban a helytelenül tárolt műtrágya egy ré­sze tönkrement. Ugyanitt a cementet a szabad ég alatt, szakadt zsákokban tárolták. A Mezőszilasi Állami Gazdaság alkatrész-raktára egy idő­ben olyan volt, mintha lapáttal ha­­jigálták volna be az alkatrészeket, s a gazdaságban nem is tudták, hogy mijük van. Évente 1,5—2 millió fo­­­rint kár származik például abból, hogy az aratógép-zsineg a helytelen tárolás miatt legömbölyödik, tönkre­­megy. Sok gazdaságban felelőtlenül gaz­dálkodnak a munka- és védőruhák­kal. Munkaruhát, illetve védőruhát olyan dolgozóknak is adnak, akiknek nem jár. A Lábodi Állami Gazda­ságban nyolc­ ilyen dolgozó kapott esőköpenyt. Sokhelyütt a dolgozók a védőruhát nemcsak munkaidőben használják. Külön kell szólnunk a takarmány­költségekről. A takarmányfelhasz­­nálás költsége az állami gazdaságok anyagköltségében a legnagyobb tétel. A hibák már a szálastakarmányok betakarításakor kezdődnek. A gondat­lan betakarítás miatt a fehérje- és a keményítőveszteség évente többezer vagon korpa és olajpogácsa értéké­vel egyenlő. Sok a pazarlás is. A Ba­­konyszombathelyi Állami Gazdaság­ban tavaly a harmadik negyedévben 980 mázsával több abraktakarmányt etettek fel, mint amennyire az állat­­állománynak szüksége volt. A takar­mányok előkészítését, etetését i­­se végzik mindenütt kellő gonddal. A Zabari Állami Gazdaságban egy­általán nem készítik elő­­ a takar­mányt. A takarmányokat nem szecs­kázzák. Több gazdaságban lopkod­ják is a takarmányokat. A lopások és egyéb bűncselekmények megelő­zéséhez állandó ellenőrzés, jó és pon­tos nyilvántartás szükséges. Ahol ezek nincsenek meg, ott elburjánoz­­­nak a lopások. Mit kell tenni azért, hogy az anyaggal való takaré­koskodásban végre komoly eredmé­nyeket érjünk el? A termelési igaz­gatóságok rövidesen leköltöznek a megyékbe. Végleg meg kell szüntetni azt a gyakorlatot, hogy a gazdaságok helyett az igazgatóságok végezzék az anyagbeszerzés teendőit. Az igazga­tóságok feladata, hogy segítsék, el­lenőrizzék az anyagbeszerzést, a fel­­használást. Nemrégen a gazdasá­gok igazgatói a tervezésben, a beru­házásokkal és az értékesítéssel kap­csolatban nagyobb jogokat kaptak. El kell érni, hogy az anyaggal való gazdálkodásban is nagyobb önállósá­guk legyen. Meg kell javítanunk az anyagbeszerzés, nyilvántartás mun­káját úgy is, hogy világosan meghatá­rozzuk: a gazdaságokban ki miért fe­lelős. S ezenkívül a heverő készletek felkutatását és begyűjtését február­ban és márciusban (de később is) mind a gazdaságokban, mind az igaz­gatóságokon egyik fő feladattá kell tennünk. Felszabadulásunk 10. évfordulójá­nak tiszteletére számos gazdaság tett felajánlást. A kibontakozó verseny­mozgalommal egyidőben folyik gazda­ságainkban az idei üzemtervek készí­tése is. A tervkészítés során a gazda­ságok vezetői, dolgozói beszéljék meg, milyen ipari és mezőgazdasági anya­gokat takaríthatnak meg az év fo­lyamán. A fő elv az legyen: a rend a lelke mindennek. Az állam vagyona nem csokiszalmája, takarékosan, gazdaságosan kell bánni vele. Minden gazdaságban arra törekedjenek, hogy a felszabadulási verseny sikerét na­gyobb takarékossággal, az önköltség jelentős csökkentésével is elősegítsék. Kornis László Állami Gazdaságok Minisztériuma, Kereskedelmi Igazgatóságának reeetSJ® A begyűjtési miniszter rendelete a szociális kedvezmény szabályozásáról A begyűjtési miniszter az Elnöki Tanács 1953. évi 27. sz. törvényerejű rendeletében foglalt felhatalmazás alapján az alábbiak szerint szabá­lyozta a beadási kötelezettség elen­gedését öregség,, munkaképtelen­ség és első tényleges katonai szolgá­lat esetén. Termény- és húsbeadási kedvez­ményre jogosultak a 65. életévüket betöltött férfiak, illetőleg a 60. élet­évüket betöltött nők, továbbá a mun­kaképtelen, vagy az első tényleges katonai szolgálatot teljesítő beadásra kötelezett termelők abban az esetben, ha nincs munkaképes, illetve önálló keresettel rendelkező, eltartásra kö­telezhető családtagjuk. E feltételek esetén is figyelemmel kell lenni a termelő családi és szociális helyze­tére. Nem lehet kedvezményben ré­szesíteni például azt a termelőt, aki maga, vagy akinek munkaképes csa­ládtagja munkaviszonyban áll, vagy ki rendszeres pénzbeni vagy termé­szetbeni juttatásra jogosult (kivéve a nyugdíjat, kegydíjat, rokkantsági és baleseti járulékot), aki földjét rész­ben haszonbérbe adja, vagy maga vesz bérbe földet, továbbá, ha ipari, vagy kereskedelmi tevékenységet folytat. Három kataszteri holdon aluli szántó- és rétterület Után a teljes ter­mény- és húsbeadási kötelezettséget, három holdat meghaladó szántó- és rétterület esetén a termény- és hús­beadási kötelezettség három holdra eső mennyiségét kell elengedni. Az állami tartalékföldekből bérelt terü­let után megállapított kedvezményes termény, és húsbeadási kötelezettsé­get nem lehet törölni. Munkaképtelennek azt a beadásra kötelezett termelőt kell tekinteni, aki egészségi állapota miatt rendszeresen (előreláthatólag egy éven át) nem tud mezőgazdasági munkát végezni. A kérelmet a megfelelő igazolások­kal együtt minden évben február 10-ig kell a begyűjtési megbízotthoz benyújtani. Az elengedés ügyében az illetékes járási vagy városi begyűj­tési hivatal nyolc napon belül, felleb­bezés esetén végső fokon a megyei begyűjtési hivatal dönt. A kedvezményekhez szükséges kor­határt személyi igazolvánnyal, vagy anyakönyvi kivonattal, a katonai szol­gálatot az illetékes katonai parancs­nokság igazolványával, a munkakép­telenséget pedig orvosi bizonyít­vánnyal kell igazolni. Ha a kedvezményre jogosult be­adási kötelezettségét már korábban teljesítette, a túlteljesítést — a ter­melő kívánsága szerint — vagy sza­badfelvásárlási áron kell kifizetni, vagy a következő évi kötelezettségé­nek javára kell leszámítani. Ezek a rendelkezések csak azokra a termelőkre vonatkoznak, akik a többéves begyűjtési rendszer életbe­lépésekor (1954. január 1-én) beadás­ra kötelezett termelők voltak. Vonat­kozik továbbá azokra is, akik az idő­pont után öröklés jogcímén tulajdo­nukba került ingatlanuk alapján vál­tak beadásra kötelezettekké. (MTI) Csehszlovák hajóipari szakemberek látogatása Magyarországon Antonin Jez, a csehszlovák kohó- és gépipari minisztérium hajóipari igazgatósága technológusának vezeté­sével csehszlovák hajóipari szakem­berekből álló küldöttség látogatott el Magyarországra. A küldöttség tagjai egy-egy hétig tanulmányozták a Gheorghiu-Dej Hajógyár és az Óbu­dai Hajógyár munkáját, s felkeresték a dunai és a balatonfüredi hajógyára­kat, a Fémipari Kutató Intézetet, a Veszprémi Nehézvegyipari Kutató Intézetet és a Lakkipari Kutató In­tézetet. Látogatásaik során tanulmá­nyozták hajóépítőink munkáját s ku­tatóink, mérnökeink kísérleteit. A csehszlovák és a magyar szakembe­rek elsősorban a korrózió elleni vé­dekezésben elért eredményeikről és a hajógyártás új technológiai megoldá­sairól cserélték ki tapasztalataikat. A küldöttség egyik tagja, Rudolf Kopec főmérnök egy­­új csehszl­­udpil­isi műszer mintapéldányéval ajándékoz­ta meg­­hajóiparunkat. A műszer a mágnesség elve alapján 90 százalé­kos pontossággal kimutatja a hajó­testre rakódott rozsda, vagy a festék­réteg vastagságát, ami igen nagy­­jelentőségű a korrózió, vagyis a rozs­da elleni védekezésnél. A két baráti ország hajóipari szak­emberei elhatározták, hogy még szo­rosabbra fűzik kapcsolataikat. Első­sorban a ter­vezés és a gyártás össze­hangolására gyümölcsöztetik együtt­működésüket. A terv szerint szabvá­nyosítják fe csehszlovák és a magyar gyártmányú hajókon a hajók főbb alkatrészeit, hogy rongálódás esetén könnyen kicserélhessék őket. A cseh­szlovák küldöttség tagjai meghívtak Csehszlovákiába tapasztalatcsere-lá­togatásra három magyar hajóipari szakembert. A csehszlovák vendégek február 3-án utaznak vissza hazájukba. (MTI) KEDD, 1955 FEBRUÁR 1

Next