Szabad Nép, 1955. február (13. évfolyam, 31-58. szám)

1955-02-27 / 57. szám

v. * Erős ország, öntudatos, egységes nép, a szocializmus erőinek növekedése - a béke megőrzésének legfőbb biztosítéka Megkezdte tanácskozásait a IV. magyar békekongresszus Gyülekezik az ország: munkások, parasztok, költők, tudósok, papok. Ismerősök üdvözlik, ölelik egymást. Öröm és ünnepélyesség az arcokon. Két óra. A hatalmas csarnokban kétezer ember. A Himnusz után az első taps a külföldi vendégeknek szól. Tizenkét nemzet képviselői van­nak itt, népünk békekongresszusán. Tizenkét ország békeharcosai jöttek el, hogy erősítsék a mi szavunkat, s megvigyék saját népüknek szavunk biz­tató erejét.­­ . Nem volt még eszme, mely ennyi zászlót, ennyi népet, ennyi embert gyűjtött volna egy táborba, mint a béke védelmének eszméje. Közösnek, nagyna­k, világméretűnek kell hát lennie a harcnak, mely gátat vet a pusz­tításnak, megfékezi az emberiség veszett ellenségeit. Negyedszer jöttek össze a magyar békeharcosok képviselői, napi­ számadást tegyenek a végzett munkáról, s utat jelöljenek ezutáni cseleke­deteiknek a béke szent ügyének védelmében. _ ..... . .. A Himnusz elhangzása után Szőczei Sándor Kossuth-díjas Kovács lé­pett az elnöki emelvényre és javaslatot tett a IV. magyar békekongresszus elnökségére. Az elnökség tagjaivá választották a kongresszusra érkezett külföldi békeharcosokat: a Béke-Világtanács képviseletében Li­­-mangot, a Béke- Világtanács titkárságának tagját, a német nép képviseletében Erwin Eckertet, a Német Szövetségi Köztársaság parlamenti képviselőjét a Nyugat­­német Béketanács elnökét, Robert Havemannt, a berlini Humboldt-egyetem kémiai és fizikai intézetének tanárát, a nagyberlini béketanács elnökét a tö­rök nép képviseletében Nazim Hikmet nemzetközi Béke-díjjal kitüntetett költőt és Zekeria Certel török újságírót, a Béke-Világtanács tagját. A csehszlovák nép képviseletében Josef Lukacevic szlovák építésügyi meg­bízottat, a román nép képviseletében Maria Banus költőnőt, a bolgár nép képviseletében Ivanov Karol Telbizov közgazdász professzort, a Sztálin-tarto­­mány békebizottságának alelnökét, a koreai nép képviseletében Kim Gi Szu békeharcost, az osztrák nép képviseletében Ferdinand Schattauer mérnököt és Rosalia Bily békeharcosnőt, a görög nép képvisele­tében Petrosz Kokkalisz sebészprofesszort, a Görög Emigránsok Békebizott­­ságának elnökét, az iráni nép képviseletében K­ádzs Eszkandarit, a Béke- Világtanács tagját, az amerikai nép képviseletében Stetson Kennedy újságírót. Az elnökség tagjává választották Andics Erzsébet Kossuth-díjas aka­démikust, a Béke-Világ­tanács tagját, az Országos Béketanács elnökét, Ben­jámin László Kossuth-díjas költőt, Bereczzky Albert református püspököt, az Országos Béketanács elnökségének tagját, dr. Beresztóczy Miklós vikárius, esztergomi érseki helynököt, az Országos Béketanács elnökségének tagját, Bölöni György írót, az Irodalmi Alap igazgatóját, a Magyar Pen Club el­nökét, Bugár Jánosnét, az Országos Béketanács titkárát, dr. Czapik Gyula egri érseket, Czeyda-Pommersheim Ferenc sebészfőorvost, a Magyar Nép­­köztársaság kiváló orvosát, Csetréki Pál derecskei egyéni gazdát, Csirkesz Józsefnét, a Budapesti Pártbizottság titkárát, Csák István Kossuth-díjas festőművészt, a Magyar Népköztársaság kiváló művészét, Dobi Istvánt, az Elnöki Tanács elnökét, Dörnfeld László szabómestert, Fábián Mártonné Tolna megyei egyéni gazdát, Gillemot László Kossuth-díjas egyetemi ta­nárt, a budapesti Műszaki Egyetem rektorát, Gosztonyi Jánost, a Dolgozó Ifjúság Szövetsége Központi Vezetőségének titkárát, Gázon Gyula Kos­­suth-díjas színművészt, a Magyar Népköztársaság érdemes művészét, Hajdú Gyula egyetemi tanárt, a Budapesti Békebizottság alelnökét, dr. Heves Lajost, a Magyar Izraeliták Országos Irodájának elnökét, Horodzák István szolnoki állami gazdasági igazgatót, Jánossy Lajos Kossuth-díjas akadé­mikust, Jenei Lajos Kossuth-díjas olvasztárt, Kárpáti Sándorné kispesti háziasszonyt, Kelen Bélát, a Magyar—Szovjet Társaság főtitkárát, dr. Kiss Ferenc Kossuth-díjas professzort, a Magyarországi Szabadegyházak Szövet­ségének elnökét, Kisfaludi Stróbl Zsigmond Kossuth-dí­jas szobrászművészt, a Magyar Népköztársaság kiváló művészét, Kodály Zoltán Kossuth-díjas zeneszerzőt, akadémikust, Kovács Pál­­kardvívó olimpiai bajnokot, I­pcsei János Kossuth-díjas főmozdonyvezetőt, Lukács György Kossuth-díjas aka­démikust, a Béke-Világtanács tagját, Mékis József Kossuth-díjast, a Szak­­szervezetek Országos Tanácsának elnökét, Mészáros Ági, Kossuth-díjas szín­művésznőt, a Magyar Népköztársaság kiváló művészét, Mészáros József Kossuth-díjas tatabányai bányászt, Mihályfi Ernő újságíró, népművelési miniszterhelyettest, Nánási László újságírót, a Magyar Nemzet szerkesztő­­bizottságának tagját, Németh Gyula Kossuth-díjas akadémikust, Ormai Árpádnét, a Hazai Fésűsfonó és Szövőgyár Kossuth-díjas szövőnőjét, Péter János református püspököt, a Béke-Világtanács tagját, Rónai Sándort, az Országgyűlés elnökét, Rusznyák István Kossuth-díjas orvosprofesszort, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, Sőtér István Kossuth-díjas írót, az irodalomtudományok doktorát, Schule­k Elemér Kossuth-díjas akadémikust, Szabó István altábornagy, honvédelmi miniszterhelyettest, az Országos Béke­tanács elnökségének tagját, Szabó Pál Kossuth-díjas írót,, a Hazafias Nép­front Országos Tanácsának elnökét, Szabolcsi Bence Kossuth-díjas zenetudóst, akadémikust, Szilágyi Albert gyulavári egyéni gazdát, Vass Istvánnét­, a Ma­gyar Nők Demokratikus Szövetségének elnökét, Veres Péter Kossuth-díjas írót, a Magyar Írók Szövetségének elnökét, az Országos Béketanács elnök­ségének tagját, Vető Lajos evangélikus püspököt, az Országos Béketanács tagját, Wolf Johanna főmérnököt, az Országos Béketanács tagját. A kongresszus részvevőinek soraiban volt Boldoczki János külügy­miniszter, Bognár József belkereskedelmi miniszter, Szobek András begyűj­tési miniszter, Darvas József népművelési miniszter, Erdey-Grúz Tibor oktatásügyi miniszter, Házi Árpád, az Állami Ellenőrző­ Központ elnöke, Szabó Gergely, a Minisztertanács Titkárságának vezetője, Nagy Dániel, az Elnöki Tanács elnökhelyettese, Jánosi Ferenc, a Hazafias Népfront Orszá­gos Tanácsának főtitkára, Pongrácz Kálmán, Budapest Főváros Tanácsa Végrehajtó Bizottságának elnöke, Hegyi Gyula, az Országos Testnevelési és Sportbizottság elnöke, valamint a politikai, gazdasági, kulturális élet számos vezető személyisége: Kossuth-díjas tudósök, írók, mű­vészek, a termelés élenjáró dolgozói, a néphadsereg tagjai, az egyházak­­képviselői. Jelen volt a kongresszus megnyitásán a budapesti diplomáciai testület több tagja. Miután a megválasztott elnökség tagjai elfoglalták helyü­ket­ az elnöki emelvényen, Kisfaludi Stróbl Zsigmond Kossuth-díjas kiváló művész nyi­totta meg a kongresszus tanácskozását, s javaslatára a kongresszus a követ­kező napirendet fogadta el: 1. Beszámoló a nemzetközi békemozgalom hely­zetéről. A magyar békemozgalom a III. békekongresszus óta. Előadó: Andics Erzsébet Kossuth-díjas akadémikus, a Béke-Világtanács tagja, az Országos Béketanács elnöke. 2. Az Országos Béketanács újjáválasztása. Ezután Andics Erzsébet Kossuth-díjas akadémikus, a Béke-Világta­nács tagja, az Országos Béketanács elnöke emelkedett szólásra, egy európai atomháború mindenek­előtt a nyugat-európai országokra ütne vissza. Isabelle Blume belga békeharcos arról beszélt, hogy a tengertől századokon át elhódított Hollandia területe az első hidrogén­bombától ismét tengerré változnék, s Belgium egy csapásra rombadőlne. Minden jel arra mutat, hogy egy esetleges európai atomháború­ nem kevésbé pusztító lenne Angliára nézve is. Ezt az igazságot Anglia lakossága is egyre inkább felismeri. Ausztria lakossága is joggal félti országának függetlenségét Nyuga­t-Németország ú­j­rai­el­fegyverzésétől. Éppen ezért a lakosság minden réte­gében érezhető a fokozódó nyugta­lanság, hogy egy szép napon megint bevonulnak a német menetoszlopok Bécsbe. Angliában és Franciaországban már a polgári körök előtt is egyre vi­lágosabb, hogy országuk Nyugat-Né­­metország felfegyverzése következté­ben másod- és harmadrendű hatalom­má válik. Egyre inkább kénytelenek­­ beismerni, hogy őrültség visszaadni a­­ fegyvereket, sőt, mi több, új, hatéko­nyabb fegyvereket adni a náci táboro­s­nokoknak. Az atom- és hidrogénbomba hasz­nálata ellen különösen széles népi mozgalom bontakozik ki Japánban.­­ Ezt a nemzeti megmozdulást az úgy­nevezett Japán Nemzeti Tanács irá­­­­nyítja. Japánban múlt év decembe­­­­réig 20 millió ember írta alá az atom­fegyverek elleni tiltakozást. A japán A Béke-Világtanács Irodájának ki­bővített ülése százmilliók óhajának, törekvésének adott kifejezést, amikor elhatározta, hogy a fenyegető veszély elhárítására új, minden eddiginél na­­gyobb arányú aláírásgyűjtési mozgal­mat indít. Ezt a mozgalmat az ülés részvevői a világ népeihez intézett felhívásukkal indították meg. „Szem­­beszegülün­k azo­kkal, akik atomhá­borút készítenek elő — hangzik a felhívás. — Követeljük, hogy minden országban semmisítsék meg az atom­fegyver-készleteket és haladéktala­nul szüntessék be az atomfegyver előállítását.“ (Nagy taps.) És ezzel világszerte megkezdődött az új, nagy aláírásgyűjtési mozgalom, amely sok tekintetben hasonló az 1950-ben ugyancsak Stockholmból el­­indított mozgalomhoz, öt év alatt so­kat tanultak a népek, gyarapodtak tapasztalatokban, növekedtek erőben és öntudatban. Éppen ezért minden békeharcosok elhatározták, hogy küz­delmüket nemzetközi mozgalommá szélesítik. 1955. augusztus 6-ra az első atombombázás 10. évfordulójára nemzetközi konferenciát hívnak össze Hirosimába, amelyen tilta­koznak a gyilkos fegyverek al­kalmazása ellen. Az asszonyok azonban nemcsak Japánban, hanem az egész világon harcolnak a tömegpusztító fegyverek eltiltásáért. A Nemzetközi Demokra­tikus Nőszövetség még az idén össze­hívja az anyák világkongresszusát. Szerte a világon a termonukleáris fegyverek használata ellen harcol az ifjúság is: életét, jövőjét védelmezi. „Az atom- és hidrogénbomba alkal­mazása­­ összeegyeztethetetlen az er­kölcs szempontjaival" — hangoztatja az oxfordi egyetem hallgatóinak fel­hívása. Japán ifjúságának jelmonda­tává vált: „Soha nem engedjük meg, hogy a világon még egy Hirosima le­gyen!“ A Béke­ Világtanács Irodájának ki­bővített ülése százmilliók meggyőző­désének adott kifejezést, amikor nagyjelentőségű nyilatkozatában megállapította: „Németország újra­­f­elf­egy­vérzése és az atomháború tör­­vényesítése szorosan összefügg egy­mással. Mindkettő ugyanannak a po­litikának a gyümölcse, annak a poli­tikának, amelynek alapja a világ szétszakítása két tömbre." Kilátásunk megvan arra, hogy e nagyszerű, a legfőbb emberi érde­kekért folyó világméretű aláírási mozgalom minden eddiginél hatéko­nyabb és eredményesebb lesz, cáfol­hatatlan bizonyítéka lesz az emberi­ség, a haladás, az élet erejének. Korunk nem az imperialista rab­lók és népelnyomók érvényesü­lésének és diadalának, hanem a népakarat érvényesülésének és diadalának kora. (Taps.) Az im­perialista rablók nem fogják ma­guk alá gyűrni a népeket! A né­pek állják a harcot! Állják, mert fennmaradásukról, fejlődésükről, magáról az, életről van szó! Nem fogják megadni magukat, mert előttük a felszabadult népek biz­tató példája, mert segíti őket a kommunizmust építő Szovjetunió kitartó, minden áldozatra kész, hősies és bölcs békepolitikája. (Nagy taps.) mély figyelmeztetés volt ez az érte­kezlet az imperialista körök számá­ra. A moszkvai értekezleten részvevő országok képviselői az új világot, a szocializmust, a kommunizmust épí­tő emberek százmillióinak nevében nyilvánították ki, hogy „a párizsi egyezmények ratifikálása esetén együttes intézkedéseket tesznek fegy­veres erőiknek és ezek parancsnok­ságának megszervezésére, továbbá más olyan intézkedéseket foganatosí­tanak, amelyek saját védelmi ké­pességük fokozásához szükségesek". •Barát és ellenség jól tudja, hogy mindez nem puszta szó. A határoza­tok mögött ott áll a béke országai­nak roppant gazdagsága, ott vannak anyagi és szellemi kincseik, s ott van népeik hősiessége, nap mint nap növekvő ereje. Andics elvtársnő ezután utalt arra, hogy a Szovjetunió felajánlotta: haj­landó arra, hogy nemzetközi atom­­értekezlet elé terjessze az atomerő békés felhasználására vonatkozó ta­pasztalatait, s hogy a Szovjetunió se­gítséget nyújt egy sor országnak az atomenergia békés felhasználásához. — A Szovjetunió e határozatainak jelentősége szinte felbecsülhetetlen —– mondotta ezután. — A haladás ha­talmas távlatait nyitja meg az em­beriség előtt. „Nem a világ­civilizáció fog elpusz­tulni — jelentette ki a Szovjetunió Legfelső Tanácsának legutóbbi ülé­sén Molotov elvtárs, a Szovjetunió külügyminisztere. — Nem a világ­­civilizáció fog elpusztulni, bármeny­nyire is szenvedne az új agressziótól, hanem az a már megrothadt társadal­mi rendszer pusztul majd el vérrel átitatott imperialista alapjával együtt, amely túlélte magát, amelyet agresz­­szivitása miatt elítélnek, és a dol­gozóik és elnyomott népek kizsákmá­nyolása miatt megvetnek.“ Nem, az emberiség nincs halálra ítélve! Élni fog és soha nem látott, csodálatos dolgokat fog még véghez­vinni. Nem az emberi kultúra van megszámlálhatatlan kincseivel pusz­tulásra ítélve, hanem az imperializ­mus elvadult rendszere, amely egyre inkább szembekerül a józan ész és a természet törvényeivel. Az emberiségnek élnie kell és élni fog. (Taps.) Azok fognak el­pusztulni, akik ezzel nem számol­nak, akik esztelenül, derén útjá­ba akarnak állni az életnek. Andics elvtársnő méltatta a Szov­jetunió vezetőinek legutóbbi nyilat­kozatait, rámutatott arra, hogy a szovjet vezetők szavai mögött ott van a béke és a szocializmus orszá­gainak hatalmas tábora. Ázsia, Af­rika, Dél-Amerika elnyomott népei­nek szabadságvágya, az egész embe­riség ragaszkodása az élethez, majd így folytatta beszédét: — Volt-e valaha is ilyen erő a történelemben? — Nem! — Az ön­tudatra ébredt népek ereje ez! Ezen az erőn valóban a „poklok kapui sem tudnak erőt, venni“. (Nagy taps.) A Szovjetunió és a köréje csopor­tosuló európai és ázsiai népi demok­ratikus országok szilárd őrként áll­nak a béke ügye mellett. Tisztelt békekongresszus! Kétségtelen, hogy a mi kis orszá­gunkat is az teszi erőssé, az teszi képessé függetlensége és békéje megvédésére, hogy szakított a kapi­talizmussal, felszámolta a soviniszta, hazaáruló, kizsákmányoló osztályo­kat , szocializmust építő ország lett, amely nagy pártunk, a Magyar Dol­gozók Pártja vezetésével rohamosan fejlődik, gyarapodik. (Hosszantartó, lelkes taps.) Békénk megőrzése ha­tékony védelmi erőt és belső egysé­get követel. Az agresszív imperia­lista hatalmak anyagi, technikai ere­jük teljes latbavetésével igyekeznek leigázni a többi népeket. Nem kétséges, hogy gazdaságunk és mindenekelőtt nehéziparunk céltudatos fejlesztése békénk (Folytatás a 2. oldalon.) Az aláírási mozgalom átfolh­atatlan bizonyítéka írsz az emberiség, a haladás, az élet erejének. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEKI SZABAD MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJÁNAK KÖZPONTI LAPJA XV. ÉVFOLYAM, 57. SZÁM AHA «» FILLER VASÁRNAP, 1955. FEBRUÁR 27 Tisztelt békekongresszus! Ked­ves elvtársak! Alig több mint két esztendő vá­laszt el bennünket a magyar békehar­cosok legutóbbi országos seregszem­léjétől, a III. magyar békekongresz­­szustól. Az azóta eltelt időt minde­nekelőtt a béke és a háború erőinek rendkívül erős összecsapása, éles küz­delme jellemezte. Az elmúlt időben egymást érték a háborús provoká­ciók, a háborús uszítók veszedelmes cselszövései. De ez az eseményeknek csak az egyik oldala. Az események másik oldala azt mutatja, hogy a szervezett béke­mozgalom mélyre eresztette már gyökereit, a népek mind erőtelje­sebben felsorakoznak a béke ügye mellett. Ez az elmúlt esztendők mérlegét a béke erőinek a javára billentette. A III. magyar békekongresszust kö­vette a népek békekongresszusa, amelyet Bécsben 1952 decemberében tartottak meg. Ezen a kongresszuson öt világrész, 72 ország küldöttei vet­tek részt, s ezért joggal nevezhető a ,,nagy áttörés“ kongresszusának. Ez a kongresszus új fejezetet nyitott a békéért folyó harc történetében. Meg­mutatta, hogy a békemozgalom már messze túlvan a kezdeti lépéseken­­— Erenburg szavaival élve —, „im­már hatalmas folyamhoz" hasonlít, amely „egész szárazföldeket szel át, országokat köt össze, emberek mil­lióina­k életét változtatja meg". A bécsi kongresszuson öt világrész Andics elvtársnő ezután ismer­tette, milyen cselszövésekkel igye­keztek fokozni az amerikai imperia­listák az elmúlt években a nemzet­közi feszültséget. A berlini provoká­ció, a koreai fegyverszünet megsze­gése, a Rosenberg-házaspár kivégzé­se, az indokínai fegyverszünet létre­jöttének megakadályozására irányuló delegátusai szemléltetően bizonyítot­ták, hogy a háborús gyújtogatók szűk, reakciós klikkeket képeznek. A kongresszus egységes állásfoglalá­sa soha nem látott erővel­­harsogta világgá a különböző rendszerek bé­kés együttélésének elvét, tett hitet a nemzetek függetlensége és szabadsá­ga mellett. A békemozgalom további előretö­résének és sikereinek jegyében folyt le 1953 nyarán a Béke-Világtanács budapesti ülése. Ez az ülés elindítot­ta azt a nagy világmozgalmat, amely az egyes országok között felmerülő ellentétek békés tárgyalások útján való rendezését tűzte ki céljául. A tár­gyalások eszméjének első nagy győ­zelme az 1953 júliusában Panmin­­dzsonban aláírt koreai fegyverszüneti megállapodás volt. A tárgyalások el­vének térhódításáról tanúskodott a berlini négyhatalmi értekezlet 1954 januárjában, majd a genfi konferen­cia, amely véget vetett a nyolc évig tartó indokínai háborúnak. Mindennek eredményeképpen a Béke-Világtanácsnak 1954 végén Stockholmban lefolyt ülése jogos megelégedéssel állapíthatta meg: ,,a világ hangulatát megváltoztattu­k ... Munkánkat első ízben nem kíséri bal­jós ágyúdörgés és bombarobbanások zaja. Ez a bé­ke minden hívének ér­demes. Mindezt a béke hívei nehéz küzdel­mek árán, az agresszív erők soroza­tos támadásainak visszaverésével ér­ték el, kísérletek, a hidrogénbombával való fenyegetőzés mind egy-egy állomása volt az imperialista provokációknak. A felelet erre nem páni rémület, nem tehetetlen kétségbeesés, hanem hatalmas tiltakozás volt a világ min­den részében — mondotta Andics elvtársnő. A népek hatalmas békemozgalma már túlnőtt azon a fokon, amikor zsarolással, ijeszt­getésekkel fékezni­­ vagy gyengíteni lehetett. A népek­nek volt alkalmuk meggyőződni kö­zös fellépéseik nagy átütő erejé­ről. A növekvő veszély csak fo­kozza a népek éberségét, felelős­ségtudatát és el­szántságát, egyre inkább talpraál­lítja és egységbe kovácsolja őket. Szemléltetően mu­tatja ezt az a visz­­szahatás, amit a Nyugat-Németor­­szág újrafelfegy­­verzésére irányuló törekvések keltet­tek a népekben. Válaszképpen az imperialisták összeesküvésére a de­mokratikus és nemzeti erők széles egységfrontja alakult ki az európai, de más országokban is. Az egész világ visszafojtott léleg­zettel figyelte a francia nép kitartó harcát a londoni és párizsi egyezmé­nyek ratifikálása ellen. Hatalmas tö­megek ostromolták és ostromolják a parlamenteket a nyugati országok­ban. A békeharc egyre élesebb szaka­dékot támaszt a népi tömegek és a reakciós kormányok között. A mun­kásság halad az élen e küzdelemben. A munkásosztály nyomására aktivi­zálódnak a szakszervezetek és a szo­ciáldemokrata pártok. Az újrafelfegy­­verzés ellen egyházi körök is tilta­koznak Angliában, Franciaországban, Olaszországban és Nyugat-Németor­­szágban. A német nép magatartása nem hagy kétséget afelől, hogy az újrafelfegyverzés politikája nem a német nép politikája. Nyugat-Németország lakosságának egyre szélesebb körei hazafias köte­lességüknek tartják, hogy tiltakozza­nak a remilitarizálás ellen. Ana­tlics Erzsébet bölsége A népek meijijTő/áilj­ak összefogásaik lítinim erejéről Rózsa Ferencné kislányával az emelvényen, (Ríg Miki«* f*h­«»l*h Megkezdte tanácskozásait a­­ IV. magyar békekongresszus­­ (1—2. oldal) A legjobbak mozgalmának öt esz­tendeje (3. oldal) Nehéziparunk a mezőgazdaságért (3. oldal) A M^A I SZÁMBAN Fehér Lajos: A falusi osztályharc­ról (3. oldal) Fogarasi Béla: A materialista vi­lágnézet győzelmes útja (4. oldal) Patkó Imre: Amerika és a négy kínai család (4. oldal) Pozsgai Zoltán: A híd (5. oldal) „A hír hiénái" — és író az ali­gátoron. — Tallózás az Új Hun­gáriában, a gyászmagyarok lap­jában (5. oldal) Szabolcsi Bence: Liszt Ferenc es­téje (6. oldal) Hubay Miklós: Liliomfi — Új ma­gyar filmvígjáték (6. oldal) Vető József: Az első gól... (6. oldal) ­­em nyugszunk bele a német mil­it­arizm­­es feltámasztásába ! A Nyugat-Németország újrafel­­fegyverzésére irányuló tervek hatal­mas erejű felháborodást váltottak ki hazánkban is, talpraállították a magyar nép apraját-nagyját. Ha van n­ép, amelynek minden oka megvan arra, hogy tíz körömmel is megaka­dályozza a német rablók hatalomra­­jutását, úgy ez a mi népünk! „Nem nyugszunk bele a német militarizmus feltámasztásába!“ (Nagy taps.) — ez volt az alaphangja a múlt év decem­ber 9-én, itt, a Sportcsarnokban több­ ezer ember részvételével lefolyt tilta­kozó nagygyűlésnek és annak a fel­hívásnak, amellyel ez a nagygyűlés fordult az egész magyar néphez. Ezt visszhangozta az egész ország a gyű­lések százain és ezrein, tiltakozó táv­iratok és levelek tömegével. Andics elvtársnő ezután a Béke- Világtanács legutóbbi stockholmi ülé­sének jelentőségét méltatta. A szovjet delegáció már a stock­holmi tanácskozásokon felhívta a világ figyelmét a nyugatnémet újra­felfegyverzés problémájának egy új, különösen veszélyes oldalára, neve­zetesen arra, hogy az amerikai és angol imperialisták a nyugatnémet hadsereget atomfegyverekkel akar­ják ellátni. Az események megerősí­tették a stockholmi tanácskozáson el­hangzott figyelmeztetést. At­­fista katlant! Szövetség kato­nai tanácsa ravaszul álcázott formában olyan döntést hozott, amely egyenlő értelmű az atom­fegyverek törvényesítésével, és atomháború kirobbantását céloz­za. Az egész emberiség ellen irányuló merényletre a nemzetközi békemoz­galom a Béke-Világtanács Irodája kibővített ülésének sürgős összehívá­sával felelt. Az iroda 1955 januárjá­ban tartott ülésének napirendjén en­nek megfelelően két kérdés szerepelt: Az Északatlanti Szövetség Tanácsá­nak atomháborúra való előkészületei és Nyugat-Németország felfegyver­zése. „Ez a két veszély egyszerre bukkant fel — jelentette ki a kérdés előadója, D'Astier de la Vigerie francia kép­viselő —, ami nem véletlen... ezt a két problémát nem lehet különvá­lasztani. A kérdés az, vajon az embe­riség hajlandó-e beletörődni a ször­nyű rombolás és pusztulás gondola­tába, a százezreket és milliókat fe­nyegető biztos halálba és abba a fe­neketlen nyomorba, amely azokat fogja sújtani, a­kik túlélik.“ Az­ európai atomháború visszaütne a nyugat-európai országokra Az iroda ülésén elhangzott felszó­lalások híven tükrözték azt a nyug­talanságot, amely az egész világra kiterjed és azt a véleményt, hogy A Szovjetu­nió és a népi demokratikus országok szilárd őrként állnak a béke ügye mellett Napjainkban, amikor a háború és a béke erőinek nagy küzdelme fo­lyik, a békére vágyó százmilliók előtt egyre világosabb a Szovjetunió béke­politikájának világtörténelmi jelentő­sége. Andics elvtársnő utalt azokra az erőfeszítésekre, amelyeket a Szov­jetunió fennállása óta tett a béke megóvása érdekében, majd így foly­tatta: A Szovjetunió vezetésével a béke és a­ szocializmus népeinek tábora ma az egész emberiség remény­sége, fennmaradásának, tovább­fejlődésének, boldog jövőjének szilárd biztosítéka. (Taps.) Ezután ismertette, milyen erőfeszí­téseket tett a Szovjetunió a német kérdés rendezésére, a tömegpusz­tító fegyverek feltétel nélküli eltil­tására, majd hangsúlyozta: a Szov­jetunió nem változtatta meg állás­pontját most sem, amikor már a hidrogénbombának is birtokában van, sőt ennek előállításában maga mö­gött hagyta az Egyesült Államokat. Mindenekelőtt a Szovjetunió érdeme az, hogy az amerikai imperialisták mindmáig nem merték ezeket a tö­megpusztító fegyvereket alkalmazni. A szovjet külpolitika híven vall­ja a tárgyalások elvét. Ilyen irányú fáradozásainak eredménye a berlini és genfi tanácskozások létrejötte. A szovjet kormány — különösen az utóbbi hetekben és hónapokban — újabb és újabb javaslatokat, kezde­ményező lépéseket tesz a béke fenn­tartása érdekében. Az európai kollektív biztonsági rendszer megteremtését célzó szovjet tervezet mindnyájunk előtt ismeretes, úgyszintén ismert a Szovjetunió ja­vaslata az összeurópai konferencia összehívására. Bár az imperialista hatalmak lelkiismeretlen módon meg­hiúsították ezt a konferenciát, azt nem tudták megakadályozni, hogy múlt év novemberében Moszkvában összeüljön a Szovjetuniónak és az európai népi demokratikus államok­nak az európai béke és biztonság kérdésével foglalkozó értekezlete. A moszkvai értekezleten hozott nagy­­fontosságú határozatok erőt, bizta­tást és biztonságot adtak a békesze­rető emberiségnek, s ugyanakkor ko­

Next