Szabad Nép, 1955. március (13. évfolyam, 59-89. szám)

1955-03-01 / 59. szám

A Demokrata Párt szerezte meg a többséget a japán választásokon Japánban február 27-én, vasárnap tartották az általános parlamenti választásokat. A szavazásban — amelyet igen éles politikai harc előzött meg — a választásra jogosultaknak mintegy háromnegyed része vett részt. Az AFP-nek Tokióból keltezett legfrissebb jelentése szerint már közzétették a hivatalosnak számító végeredményt. Összesen 467 mandátum sorsa forgott kockán vasárnap, amelyek végül is a következőképpen oszlottak meg az egyes pártok között: Mandátum Demokrata Párt 186 Liberális Párt 111 baloldali szocialisták 89 jobboldali szocialisták 67 Munkás-parasztpárt 4 Japán Kommunista Párt 2 kisebb pártok és függetlenek 8 A legutóbbi általános választások eredményének vizsgálata azt mutatja, hogy a Demokrata Párt, Hatójama miniszterelnök kormánypártja, 62-vel növelte mandátumainak számát, míg ugyanakkor Joszida volt miniszterelnök Liberális Pártja 69 mandátumot vesztett. Hatojamáék előretörésében nagy szerepet játszott a miniszterelnök külpolitikája. A londoni rádió tokiói sajtótudósítókra hivatkozva rámutat: „A Demokrata Párt befelé jobboldali politikát folytat. A választási kampányban azonban nagyot nyomott a latban akormány külpolitikája, amely helyre akarja állítani a normális diplomáciai kapcsolatokat Moszkvával és Pekinggel A választási eredmények továbbá azt mutatják, hogy a két konzervatív párt egyikének sem sikerült megszereznie a 234 mandátumot igénylő abszolút többséget. Ugyanakkor a baloldali szocialisták 15 mandátummal, a jobboldali szocialisták pedig 6-tal növelték képviselői helyeik számát, így tehát a két szocialista pártnak együttvéve jóval több mandátuma van, mint a liberálisoknak, s képviselőik száma nem marad el jelentősen a kormánypárté mögött. Tekintetbe véve, hogy a Japán Kommunista Párt a választási kampány során lényegesen hátrányosabb helyzetben volt, mint a burzsoá pártok, jelentős eredménynek tekinthető, hogy mandátumainak számát 1- ről 2-re növelte. (MTI) A némvt nép fokosatt erővel harcol a párizsi szerződések végrehajtása ellen Berlin, február 28. (MTI) Adenauer szavazógépének vasárnap esti határozata — noha nem keltett meglepetést — mindenütt a harc folytatására készteti a béke erőit. Mind egyöntetűbb az a felismerés, hogy a munkásság elszánt tömegakciója, az általános sztrájk meghirdetése meghiúsíthatta volna a bonni parlament nemzetáruló határozatát és még ma is megakadályozhatja a militarista szerződések végrehajtását. Nyugat-Németország dolgozói már vasárnap este tiltakoztak Adenauer parlamenti többségének döntése ellen és kijelentették, hogy fokozott erővel küzdenek tovább a párizsi szerződések megbuktatásáért. Stuttgartban vasárnap este nagygyűlést tartottak az újrafelfegyverzés ellen. Fritz Rück, a nyugatnémet papír- és nyomdaipari dolgozók szakszervezetének országos elnöke hangoztatta, hogy Nyugat-Németország munkásosztálya nem ismeri el magára kötelezőnek a népakarat durva megsértésével hozott reakciós döntést. A nyugatnémet szakszervezeti szövetség baden-württembergi csoportja vasárnap este Freiburgban tartott értekezletének záróülésén határozatban követelte rendkívüli országos szakszervezeti kongresszus egybehívását az újrafelfegyverkezés elleni harc programjánakkidolgozására és jóváhagyására. A Német Demokratikus KöztársaA nyugatnémet szövetségi gyűlésben lezajlott ratifikációs vita, mint előrelátható volt, kiélezte a kormánypártok közötti ellentéteket, válságba sodorta a kormánykoalíciót és ezzel azt a kétharmad többséget, amely eddig a parlamentben Adenauer rendelkezésére állott. Bonni politikai körök befejezett ténynek tekintik a Szabad Demokrata Párt kiválását Adenauer kormánykoalíciójából. Kiesinger, a parlament külügyi bizottságának elnöke hétfőn kijelentette: a Kereszténydemokrata Unió elvárja, hogy a Szabad Demokrata Párt levonja a következtetéseket a Saar-egyezmény elutasításából és a támadásból, amelyet elnöke, Thomas Dehler a ratifikációs vita során Adenauer ellen intézett. Dehler hevesen kikelt Adenauer ellen a Saar-egyezmény önhatalmú aláírása és parancsuralmi módszerei miatt. A Szabad Demokrata Párt közölte, hogy a közeli napokban dönt a kormánykoalícióhoz való további viszonyáról. Blücher, szabad demokratapárti alkancellár, aki a parlament vasárnapi ülésén pártjának utasításával szemben a Saar egyezmény ratifikálása mellett szavazott, hétfőn délután benyújtotta lemondását Adenauernak. A kancellár kijelentette, hogy csak néhány nap múlva dönt Blücher kérelméről. A Kereszténydemokrata Unióhoz közelálló újságírók úgy tudják, hogy Adenauer valószínűleg nem fogadja el Blücher lemondását, hanem saját pártjába lépteti át az alkancellárt. Nyílt titok, hogy Adenauer ezzel szemben szívesen látná a Kereszténydemokrata Unióhoz tartozó Jakob Kaiser össznémetügyi miniszter távozását a kormányból. Kaiser a párt határozatával ellentétben nem szavazta meg a Saar-egyezményt, hanem tartózkodott a szavazástól. Adenauer hétfőn délután bizalmas megbeszélést tartott a koalíciós pártok vezetőivel a bonni kormány küszöbönálló átalakításáról. Jellemző, hogy erre a megbeszélésre a Szabad Demokrata Párt képviselőit már nem hívták meg. Tág üzemeiben hétfőn reggel népgyűléseken bélyegezték meg a dolgozók a bonni parlament népellenes többségének határozatát. Megfogadták, hogy teljes erővel tovább küzdenek a párizsi szerződések végrehajtásának megakadályozásáért és Németország békés újraegyesítéséért. kovácsolva akadályozzák meg a párizsi szerződések végrehajtását. A nyugatnémet Szociáldemokrata Párt vezetősége rendkívüli ülést tart A nyugatnémet Szociáldemokrata Párt országos vezetősége és parlamenti csoportja csütörtökön és pénteken Erich Ollenhauer elnöklésével rendkívüli ülést tart Bonnban. Az ülésen megvitatják a párizsi szerződések ratifikálása következtében kialakult új helyzetet és kijelölik a Szociáldemokrata Párt legközelebbi politikai feladatait.’ Adenauer kormánya átalakítására készül Nyugtalanság Franciaországban a nyugatnémet parlament ratifikálása miatt Sajtószemle A legfrissebb sajtójelentések nagy terjedelemben foglalkoznak a párizsi egyezmények ratifikálásával a bonni Bundestagban. Az angol polgári lapok nagy örömmel üdvözlik ezt az eseményt, azonban a sajtóból kicsendülnek bizonyos aggodalmas hangok amiatt, hogy a ratifikálás eredményében is világosan kiütköztek a nyugatnémet kormánykoalíció pártjai között dúló ellentétek. A THE TIMES megállapítja: „A vita világosságra hozta azokat a nagy nézeteltéréseket, amelyek megosztják a koalíciós pártokat a Bundestagban. Az a keserűség, amelyet akormány egyes tagjai éreznek a Saar-rendezés miatt, kiterjedt magukra a politikai pártokra is. Adenauernak minden szívósságára és ügyességére szüksége lesz, hogy a koalíció jelenlegi formájában fennmaradjon.“ A többi angol burzsoá lap pedig felhasználja az alkalmat, hogy a nyugatnémet ratifikálás tényével nyomást gyakoroljon a francia szenátorokra a gyors ratifikálás érdekében. A MANCHESTER GUARDIAN „elődjének“ követésére buzdítja a Faure-kormányt. A NEWS CHRONICLE pedig azt sürgeti, hogy „a habozó Franciaországnak egyenesen vér fejest kell ugrania“. Franciaországban a ratifikálás híre egyáltalán nem keltett jó visszhangot. Különösen azért nem, mert Adenauer a Bundestagban kijelentette, hogy a Saarvidékre vonatkozó francia—német megegyezés nem végleges, s London és Washington nevee kötelezte magát arra, hogy támogatja ezt a megegyezést a békeszerződésekről folytatandó tárgyalásokon. A LE MONDE ezzel kapcsolatban megállapítja, hogy Franciaországban nagy nyugtalanságot keltenek ezek a kijelentések, mert itt úgy tekintenek a Saar-egyezményre, mint a németek őszinteségének próbakövére. A COMBAT ennél tovább megy és azt írja, hogy Adenauer kijelentésének hatása lehet a párizsi szerződések jövőjére, ... így tehát a francia kormány sorsára is, hiszen Edgar Faure kötelezettséget vállalt arra, hogy keresztülviszi a végleges becikkelyezést a szerződéseknek decemberben elfogadott szövegével. Adenauer a Saar-egyezménnyel kapcsolatos kijelentést azért tette — jegyzi meg a LIBERATION —, hogy megmentse az egyezményt a bukástól. A L'HUMANITÉ külpolitikai vezércikkében megállapítja: Mendes- France meglobogtatta szemünk előtt az angol—amerikai biztosítékokat, s most Adenauer bejelenti, hogy : Washington és London a nyugat- németek Saarvidékre vonatkozó követeléseit támogatja, és érvénytelennek minősíti a Franciaországgal szemben 1947-ben vállalt kötelezettségeket. A francia—német megbékélés érdeke azt követeli, hogy vessék el a párizsi szerződéseket. A párizsi szerződések elvetése nélkülözhetetlen a német kérdés békés megoldására irányuló új tárgyalások megindításához. Majd kiemeli a lap: most Franciaországon van a sor. Faure március 22-re szeretné kitűzni a párizsi szerződések ratifikálását Edgar Faure miniszterelnök hétfőn fogadta Gladwyn Jebbet, Nagy-Britannia párizsi nagykövetét, valamint Theodore Achilles amerikai ügyvivőt. Félhivatalos közlemény szerint ezen udvariassági látogatás során az amerikai és angol diplomaták érdeklődtek a párizsi szerződések becikkelyezésének parlamenti ügyrendje és kilátásai felől. Sajtójelentések szerint a kormány most március 22-re vagy 24-re szeretné kitűzetni a vita időpontját. Az angol és amerikai diplomaták látogatása után olyan hírek terjedtek el, hogy a francia kormány felvilágosításokat akar kérni Londontól és Washingtontól Adenauer kancellárnak a Saarvidékre vonatkozó, s Párizsban oly nagy izgalmat keltett nyilatkozata után. E hírek szerint Faure hármas külügyminiszteri értekezletet javasolt ebben az ügyben, és egyéb sürgős külpolitikai kérdésekben még a párizsi szerződések vitája előtt. Alig terjedtek el a hírek, máris félhivatalos cáfolat érkezett, amely szerint Faure a beszélgetés folyamán semmilyen formában nem nyilvánított ilyen óhajt. A cáfolat azonban elismeri, hogy a francia kormány híve a három nyugati külügyminiszter minél gyakoribb találkozójának és időszakos értekezletek tartásának. Nagygyűlés Londonban a Daily Worker fennállásának 25. évfordulója alkalmából London, február 28. (TASZSZ) Vasárnap Londonban, az Albert Hallban nagygyűlést tartottak a Daily Worker megjelenésének 25. évfordulója alkalmából. A nagygyűlésen több mint ötezren vettek részt. Felszólalt dr. Hewlett Johnson Canterbury érseki helynök és Harry Pollitt, Nagy-Britannia Kommunista Pártjának főtitkára. Pollitt a többi között ezt mondotta: „Igaz, hogy az atom- és a hidrogénbomba korszakában élünk. De az is igaz, hogy a munkásosztály megnövekedett erejének korszakában élünk. A munkásosztály ereje hatalmasabb a hidrogénbombáénál. Biztosítani tudja azt, hogy a hidrogénbombát sohase alkalmazzák. Legfontosabb feladatunk a békéért vívott harc.“ Az egész munkásosztálynak harcolnia kell a következő elveken alapuló békepolitikáért: 1. Németországot semmiképp sem szabad felfegyverezni. Négyhatalmi tárgyalásokat kell folytatni Németország békés újraegyesítésére és az összeurópai kollektív biztonsági rendszer megteremtésére, hogy Európában mindenféle agressziót kiküszöböljenek. 2. Meg kell semmisíteni minden atom- és hidrogénbomba-készletet. Meg kell tiltani ennek a fegyvernek a gyártását. Csökkenteni kell minden fegyverzetet. 3. Meg kell szüntetni a távol-keleti amerikai agressziót. Tajvant egyesíteni kell a Kínai Népköztársasággal. A népi Kínát be kell bocsátani az ENSZ-be. 4. Meg kell szüntetni a gyarmati háborút Kenya és Malájföld népei ellen. Szabadságot és demokratikus jogokat kell biztosítani minden gyarmati népnek. 5. Angliának fel kell bontania katonai szövetségét az Egyesült Államokkal, el kell érnie, hogy minden amerikai csapatot kivonjanak Angliából és megszüntessék az amerikaiak angliai támaszpontjait, hogy Anglia független, békés külpolitikát folytathasson. Magyar—jugoszláv hajózási tárgyalások Március elsején Belgrádban magyar—jugoszláv tárgyalások kezdődnek a tiszai hajózás rendezése és kölcsönös hajózási segélynyújtási egyezmény megkötése tárgyában. A magyar küldöttséget Katona Antal, a közlekedés- és postaügyi miniszter első helyettese vezeti. (MTI) ,,TcUu// \/Bítos nekeit Afrikábau* „A világ legboldogtalanabb országa.“ Hol lehet? Cassandra, a Daily Mirror munkatársa a Délafrikai Uniót nevezi így. Nem tudom, megfelel-e ez a valóságnak, hiszen egy egész ország talán mégsem lehet boldogtalan, de a közelében jár, mert a Délafrikai Unióban valóban nagyon kevesen boldogok. Gazdag és boldogtalan De lehetne ezt az országot más szavakkal is jellemezni: „a világ egyik leggazdagabb országának“, s ebben semmi túlzás nincs. Emlékezzünk csak, hányszor olvastuk izgalmas, kalandos történetekben, hogy a kincskeresők Dél-Afrika földjén vélték a paradicsomot megtalálni. A múlt században történt, hogy az afrikai szárazföld déli csücskén meglelték az első aranyszemecskét, s hogy a tűző napon megvillant az első oranjeföldi gyémánt. Azóta az arany és a gyémánt, az uránérc és a petróleum hatalmas és gazdag országává változott a Délafrikai Unió. És mégis, lehet, hogy ma sok afrikai szívesebben venné, ha földje méhe nem lenne e kincsek anyja. Gazdag és boldogtalan? Ne csodálkozzunk ezen. Mit jelent az afrikaiak számára a drága fém és a nemes kő? Nyomort, elnyomást. A hollandok, majd a búrok, az angolok, s most az amerikaiak — néhányan, nem sokan — birtokolják a nagy vagyont. Aranybárókból és gyémántkirályokból áll a Délafrikai Unió mindenkinél jobban gyűlölt „arisztokráciája“. Ők, a részvények, a szelvények, az osztalékok gazdag tulajdonosai teszik mérhetetlenül nehézzé az itt élő népek életét. A lakosság háromnegyed részének, kilencmillió embernek napról napra elviselhetetlenebb a sorsa. Ez a számbelileg csekély, de gazdaságilag hatalmas réteg már odáig jutott vagyona féltésében, hogy fasiszta politikát alkalmaz a színesbőrű lakossággal szemben. Lokál a 23. emeleten — barakváros a periférián Az ország szíve Johannesburgban ver, ebben a közel egymillió lakosú modern városban. Johannesburgot, a pazar luxus, a felhőkarcolók városát jelképesen „kis-Amerikának“ nevezik. Rohanó, nyüzsgő az élet a 20— 25 emeletes felhőkarcolók árnyékában. Az utcákon 80 000-nél több gépkocsi száguld. De nézzünk meg egy felhőkarcolótközelebbről. Huszonhárom másodperc alatt feljutunk liften az Empire Building 23. emeleti fedett 15 tetőteraszára. Rózsaszín szökőkút, kerminvörös süppedő szőnyeg, tükörsima parkett és hajbókoló fehérfrakkos pincér látható ebben a káprázatos luxusvilágban. Ez a Rainbow-room, a Szivárványterem. Ugyanazok látogatják ezt a helyiséget, akik nem sokkal messzebb a pompás kertekkel körülvett elegáns villákban laknak: a bányatulajdonosok, a bankigazgatók, a gazdag kereskedők. De ha végigtekint valaki a felhőkarcolók tetejéről a városon, kénytelen észrevenni a néger gettókat, a fából és pléhből összetákolt külvárosi viskókat. Százezrek élnek itt, a város peremén elkülönítve Sophiatownban és Martindale-ban, bányászok, musvkások, szolgák. A külvárosi barakok lakói a városba csak dolgozni járhatnak, de akkor is külön autóbuszon, mely a „színesek részére“ felírással van ellátva. Most „kis-Amerikában“ az uralkodó osztály tagjai (akiket joggal nevezhetnénk „kis-amerikaiaknak“) megelégelték a „fekete foltot“, Sophiatownt és Martindale-t, mely elcsúfítja Johannesburgot. Rendeletet hoztak a „színes“ lakosság áttelepítéséről. Dr. Verwoerd, a „bennszülöttek ügyeinek minisztere“, aki Hitler Rosenbergjének szerepét vállalta a Délafrikai Unióban, kijelentette, felszámolják a „fekete foltokat“ a fehérlakta városrészekben. A kormány, melynek élén a „fajvédő“ Strijdom áll, melegen támogatja Verwoerd tervét. A Daily Mirror így jellemzi Strijdom miniszterelnököt: „Jelszava: nézzük meg a bőr színét és a vér összetételét. Hiszi, a fehér ember istentől eredő joga, hogy uralkodjék a feketéken, s szilárdan elhatározta, hogy a bennszülött lakosságot — ha másként nem, hát kényszerrel — ráveszi alacsonyabb rendű helyzetének elfogadására.“ Megkezdődik a deportálás Verwoerd néhány héttel ezelőtt parlamenti beszédében a következőképpen szögezte le a Ház előtt, hogy milyen jövőt szán az afrikaiaknak: „nincs hely számukra az európaiak közösségében, csupán mint egy bizonyos szinten alul lévő munkaerő“. És február 12-én megkezdődött a „fekete foltok“ eltüntetése Johannesburgból. Hatvanezer embert űznek el Sophiatownból a várostól 12 mérföldre lévő New Meadowland-i színesbőrűek lakta rezervátumokba. Február 12-én háromezer rendőr és katona kényszerítette az első csoportot lakhelyük elhagyására. Sűrű esőben, éjszaka jelentek meg a rendőrök teherautókkal, melyekre rátuszkolták az otthonaikból kizavart síró asszonyokat, gyermekeket. A szerencsétlenek nem akarták elhagyni szegény hajlékukat, foggal és körömmel harcoltak jogaikért. De az erőszak legyőzte őket. A sebesülteket feldobálták a teherautókra, sokakat letartóztattak, s ahogy elzúgtak az autók, a katonák hozzáfogtak a barakok, a viskók lerombolásához, hogy lakóiknak reményük se legyen az elhagyott otthonokba való visszatérésre. S ez csak a kezdet. Még 178 009 embert akarnak kitelepíteni Johannesburgból. Majd az első „fehér város“ megteremtése után folytatni akarják a többi afrikai város megtisztításával. Undor és felháborodás Világszerte mély felháborodást keltett ez az újfasiszta deportálás. Afrika lakói nem lakhatnak saját országuk városaiban! Sokan elgondolkoztak: ki hozza fel a föld mélyéből a kincseket, ki az, aki vérrel s verítékkel dolgozik, aki kitermeli az aranyat és a gyémántot, és mesébe illő vagyonhoz juttatja az uralkodó burzsoáziát? Az afrikaiak. S most már attól a joguktól is megfosztják őket, hogy hajlékot találjanak városaikban. Az Angol Munkáspárt határozatot hozott, melyben elítélik a Délafrikai Unióban folyó náci faji politikát. „A dél-afrikai helyzet — írja a határozat — a legsúlyosabb aggodalmat okozza az angol nép körében. A dél-afrikai kormány politikájának célja az európaiak és nem európaiak elkülönítése és a nem európaiak kitoloncolása Johannesburgból. Az angol munkásmozgalom undorral és felháborodással utasítja vissza ezt a faji politikát.“ De még bizonyos egyházi körök is felháborodtak. Ambroze Reeves, Johannesburg püspöke kemény szavakkal beszélt az embertelen tettről. „A kormánynak van bátorsága arra, hogy ki merje jelenteni: a város nyugati területének kiürítése »a nyomortanyák felszámolásának tervébe tartozik«. Az egész kilakoltatás a fehér szavazók lekenyerezése. Ezek ugyanis évről évre egyre közelebb kezdtek el építkezni a nyugati övezet (Sophiatown) közelében, de hevesen tiltakoztak aztán a néger szomszédság ellen. Így akarják az afrikai lakosságot megfosztani attól a jogától, hogy ingatlantulajdonai lehessenek a város belterületén. Az eredmény: törvényesített lopás. Mindazokat, akik a jelenlegi politikáért felelősek, annyira megmérgezte a faji ideológia, hogy eszükbe sem jut, nem egy csomó akadémikus absztrakcióval van dolguk, hanem húsból és vérből való emberi lényekkel, asszonyokkal, férfiakkal és gyermekekkel.“ A „négertelenítés“, a faji üldözés mellett még mást is szolgálnak a johannesburgi deportálások. A New Age című haladó capetowni lap vezércikkében így ír erről: „Megakadályozni az állandó afrikai munkaerő kialakulását a városokban, megakadályozni az afrikai proletariátus, az afrikai szervezett munkásosztály kialakulását. Amíg az afrikai munkás csupán ideiglenes vendég lehet a fehérlakta területeken, addig nem lesz módja saját állandó szakszervezeti és politikai szervei felépítésére, s amíg nincs módja a szervezkedésre, addig nem tud harcolni azért, hogy saját hazájában szabadságot és egyenlő jogokat élvezzen.“ Aktiv és passzív ellenállás A „fehér“ urak szegetnek az afrikai népet tudatlanságban tartani. Mi mást szolgálna például az új bantunevelési rendelet, mely az afrikaiak tanulását csak az alapismeretekre korlátozza , hogy ne gondolkozzon, ne eszméljen, igavonó állat maradjon. De a bantu nép és az itt élő indiai, maláji, kínai kisebbség, melyet ugyanolyan faji megkülönböztető politikával sújtanak, mégis fejlődik, szervezkedik, nyitott szemmel jár. Az utóbbi évek sztrájkjai, nagy tüntetései, akárcsak a faji politika elleni passzív ellenállási mozgalom, mutatja, hogy a nép nem alkuszik meg. A Délafrikai Unió népe harcol, s tudja, nincs egyedül, mert az emberiség haladó része együttérzéssel kíséri a fasiszta, nacionalista elemekkel való nehéz küzdelmét. Harcuk elérte, hogy Szijdám és híveinek végzetes faji politikáját még az ENSZ különleges politikai bizottsága is elítélte, s leszögezte, hogy a Délafrikai Unió politikája nem felel meg az ENSZ alapokmányainak. Segítette harcukat, hogy a Szovjetunió teljes tekintélyével mellettük állt, mint ahogy most is ott áll mellettük, s a többi szabad, népi országgal együtt elítéli a szörnyű embertelenséget. Szilágyi Éva SZABAD NÉP Németország Kommunista Pártjának nyilatkozata Németország Kommunista Pártja vezetőségének titkársága Düsseldorfban közzétett nyilatkozatában élesen elítélte a bonni parlament reakciós, többségének határozatát, a párizsi militarista szerződések ratifikálását. A parlamenti többség döntése szöges ellentétben áll a német nép többségének felfogásával — hangoztatja a nyilatkozat. — Nyugat-Németország lakosságának akaratát az ezekben a napokban megejtett próba-népszavazások tükrözik. A német nép sohasem fogja elismerni a párizsi egyezményeket, amelyek elzárják a Németország újraegyesítéséhez vezető utat, világháború és német testvérháború veszélyét rejtik magukban. Eljön a nap, amikor a német nép keményen felelősségre vonja majd azokat a képviselőket, akik jóváhagyták a békeellenes paktumaikat. A történtek után egyikük sem mondhatja majd, hogy nem ismerte a szerződések mögött lappangó veszélyt — mondja nyilatkozatában Németország Kommunista Pártja és végül felszólítja a szociáldemokrata és pártonkívüli dolgozókat, hogy akommunistákkal vállvetve, a német munkásosztály alkctóegységét törhetetlenné A Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének határozatai Moszkva, február 28. (TASZSZ) A Szovjetunió Legfelső Tanácsának Elnöksége N. A. Bulganyinnak, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének előterjesztésére a következő határozatokat hozta: A) A Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyetteseivé nevezte ki L. M. Kaganovicson és V. M. Molotovon kívül A. I. Mikojant, M. G. Pervuhint és M. Z. Szaburovot. B) A Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyetteseivé nevezte ki A. P. Zavenyagint, V. A. Kursorenkot, P. P. Lobanovot és M. V. Hrusnyicsevet. C) Tekintettel arra, hogy V. A. Milisev, a Szovjetunió Minisztertanácsában a gépipari minisztériumok egy csoportjának vezetése terén kapott feladatokat, felmentette V. A. Malisevet a Szovjetunió középgépipari miniszterének tisztségéből. D) A Szovjetunió középgépipari miniszterévé A. P. Zavenyagint, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnökhelyettesét nevezte ki. Megkezdődött a Szovjetunióban a szavazatok összeszámlálása Moszkva, február 28. (TASZSZ) Vasárnap este helyi idő szerint 12 órakor a 11 szovjet köztársaságban befejeződtek a legfelső tanácsválasztások. Ezután a választási bizottságok megkezdték a szavazatok összeszámlálását. A Karél-Finn, az örmény, a kazah, az Azerbajdzsáni és a Kirgiz Szovjet Szocialista Köztársaságban a jövő vasárnap tartják meg a választásokat. A katonai tömbök szervezői nem okoznak meglepetést a békeszerető népeknek A Pravda cikke A Pravda A katonai tömbök szervezői nem okoznak meglepetést a békeszerető népeknek című szerkesztőségi cikkében a következőket írja: A nyugat-európai országok kormánykörei Washington sürgetésére és attól félve, hogy az össznépi mozgalom egyre növekvő hulláma ismét keresztülhúzza agresszív terveiket, a párizsi egyezmények ratifikálását sürgetik. A bonni kormány elérte, hogy a Bundestag ezekben a napokban második és harmadik olvasásban jóváhagyta a párizsi egyezményeket. Ezek a viták feszült légkörben zajlottak le. Sok képviselő, minthogy nem hagyhatta teljesen figyelmen kívül a hazája újraegyesítéséért és szétszakítása ellen fellépő német nép döntő többségének akaratát, a párizsi egyezmények elutasítását követelte és állást foglalt a haladéktalan négyhatalmi tárgyalások mellett. A Bundestagnak a reakciós pártokkoalícióját képviselő többsége csupán a párizsi egyezmények híveinek fokozott nyomására szavazott a ratifikálás mellett. Ezzel — mutat rá a Pravda — ez a többség magára vállalta a felelősséget a párizsi egyezmények ratifikálásának vészes következményeiért — Németország kettészakításának állandósításáért, a militarizmus feltámasztásáért, Nyugat- Németországok az új háborút előkészítő terveikbe való bevonásáért, a megszállás meghosszabbításáért, ami megszállás marád még akkor is, ha a jövőben másképpen nevezik majd. A szövetségi gyűlés vitáinak befejeztével azonban a párizsi egyezmények körüli parlamenti harc — a néptömegek harcáról nem is beszélve — korántsem ért véget. A párizsi egyezményeket meg kell vitatni és jóvá kell hagyni a Bundestag második házában is, ahol Adenauer híveinek nincs szilárd többségük. A bonni revansisták után — folytatja a Pravda — az olasz kormány is siet keresztülerőszakolni a parlamentben a párizsi egyezményeket. Az olasz szenátusban már néhány napja tart a ratifikációs vita. Ez a vita a hitleri Wehrmacht feltámasztása ellen indított össznépi harc hatalmas fellendülésének légkörében folyik. A néptömegek tudatában vannak annak, hogy képesek Olaszország kormányköreit a nép békeakaratának tiszteletben tartására kényszeríteni. Fokozott harc bontakozik ki jelenleg Franciaországban is, ahol a köztársasági tanácsban hamarosan megkezdődik a párizsi egyezmények ratifikációs vitája. A párizsi egyezmények hívei minden erőfeszítést megtesznek, hogy megakadályozzanak minden módosító javaslatot, a nemzetgyűlés által már jóváhagyott ratifikációs törvényjavaslathoz. Ugyanis bármiféle módosítás új nemzetgyűlési vitákat tenne szükségessé. Az utóbbi idők eseményei bebizonyították — hangsúlyozza a Pravda —, hogy Franciaországban, Olaszországban és Nyugat-Németországban a nép mind szélesebb rétegei csatlakoznak a Nyugat-Németország felfegyverzése elleni harchoz. A nyugati politikusok nem ringathatják magukat olyan ábrándokban, hogy a népek belenyugszanak a Wehrmacht feltámasztásába. Nem árt ismét emlékeztetni arra, hogy a békeszerető népek világosan kifejezték: a Nyugat-Németország felfegyverzését előirányzó párizsi egyezmények és Nyugat- Németországnak az északatlanti tömbbe való bevonása, valamint az, hogy Nyugat-Németországot Franciaországgal, Angliával, Olaszországgal és néhány más állammal együtt bevonják a nyugateurópai katonai szövetségbe, új helyzetet teremt Európában. Ezután lényegesen fokozódik az új háború veszélye, és a Szovjetuniónak, valamint a népi demokratikus országoknak — amelyek ellen irányulnak a párizsi egyezmények — számolniuk kell ezzel. A cikk befejezésül a következőket írja: A nyolc ország moszkvai értekezletén rámutattak sírra, hogy a párizsi egyezmények ratifikálása esetén ezek az országok minden szükséges intézkedést megtesznek nemzetközi helyzetük megszilárdítására, a béke és az európai biztonság biztosítása érdekében. A katonai tömbök szervezői nem okoznak meglepetést a békeszerető népeknek. A német militarizmus feltámasztásának hívei ismerik a Wehrmacht feltámasztása ellen fellépő néptömegek igazi hangulatát. És azoknak a nyugati köröknek, amelyek most magukra vállalják a felelősséget a párizsi egyezmények ratifikálásáért, előbb vagy utóbb le kell mondaniuk veszélyes ábrándjaikról és bele kell ütközniük a reális valóságba. A reális valóság pedig, mint ismeretes, kegyetlenül megbosszulja magát azokon, akik nem akarnak számolni vele. A török-iraki egyezmény az északatlanti tömb függeléke London, február 28. (TASZSZ) Az angol sajtó a török-iraki katonai egyezményt újabb lépésnek tekinti az agresszív északatlanti tömb közép-keleti ágazatának megteremtése felé. Az Observer kertelés nélkül megállapítja, hogy ez a szerződés az ,,Északatlanti Szövetség mintájára létrehozandó közép-keleti védelmi szervezet alapja“. Londonban és Washingtonban egyaránt azt tartják — hangsúlyozza a Reuter-iroda —, hogy az Ankara—Bagdad—Karacsi tengely körül létrehozandó közép-keleti tömböt mint „hiányzó láncszemet“ tekintik a Szovjetunió és a népi demokratikus országok határain kialakított katonai csoportosulások láncolatában. Mint jelentik, Anglia részvételéről a török—iraki egyezményben március elején Eden külügyminiszter tárgyal majd Bagdadban. Malájföldi jelentések szerint Eden, amikor február 26-án Bangkokból Szingapúrba érkezett, nyilatkozatában megerősítette, hogy Nuri Szaiddal tárgyalásokat folytat majd arról, hogy Anglia csatlakozik a közép-keleti tömbhöz. A Reuter-iroda megállapítja, hogy a nyugati hatalmak végső célja az amerikai—angol „globális-stratégiában“ mutatkozó „közép-keleti űr“ betöltése olyan háromszöggel, amelynek tengelye Törökország—Pakisztán, „egyik csúcsa“ pedig Egyiptom. Más szóval Egyiptomnak egy olyan imperialista politika engedelmes eszközének szerepét szánják, amelynek valóraváltására Anglia és az Egyesült Államok a Szuezi-csatornaövezetben lévő katonai támaszpontokat veszi igénybe.★ Beiruti jelentések szerint a február 26-án Damaszkuszba érkezett Szalah Szalem egyiptomi propagandaügyi miniszter a Szíriai kormány tagjaival tárgyalt arról, hogy milyen lépéseket tegyenek az Arab Liga szétbomlásának veszélye ellen. A lapok kiemelik, hogy Szalah Szalem Szíriai miniszterelnökkel folytatott tanácskozása során a török—iraki egyezmény ellensúlyozására felvetette a „független arab katonai tömb“ megteremtésének tervét. Ezek a tárgyalások a Libanonra, Jordániára és más arab országokra gyakorolt fokozott amerikai és angol nyomás hatására folynak. Az Egyesült Államok és Anglia ugyanis el akarja szigetelni Egyiptomot és meg akarja hiúsítani mindazokat az egyiptomi terveket, amelyek ellentmondanak az imperialista hatalmaknak közvetlenül alárendelt középkeleti katonai tömb megteremtésére irányuló politikának. BÜNTETÉSÜK KITÖLTÉSE UTÁN két amerikai kémet vasárnap kiutasítottak Kínából. Adele Austin Rickettet és Malcolm Bersohnt Kínában folytatott kémtevékenységükért annak idején három és félévi börtönre ítélték. Matusow újabb hamis tanúkat nevezett meg A Matusow-ügy vihara tovább hullámzik. A Szabad Nép február 24-i számában cikket közölt Harvey Matusowról, aki Hamis tanul címen könyvet írt, s ebben beismerte: hamis vallomásokat tett az Egyesült Államok Kommunista Pártja vezetői elleni perekben. Matusow folytatja vallomásait és leleplezéseit, s ezt most már az amerikai sajtó sem tudja meg nem történtnek tekinteni, vagy teljesen elhallgatni. A The New York Times röviden beszámol a legújabb fejleményekről. Matusow McCarthyt okolja hazugságai miatt címmel. „Matusow — írja a lap — azzal vádolja Joseph McCarthy szenátort, hogy 1952-ben Nyugatra küldte őt egy hazugság hadjárat során. A szenátus belbiztonsági albizottsága előtt Matusow elmondta: a wisconsini republikánus szenátor azzal bízta■ meg, hogy kortesszedjen Mike Mansfield szenátor ellen Montanában és Henry M. Jackson ellen Washington államban... Olyan célzásokatkellett elejtenie ellenük, hogy mindketten a kommunizmus »eszközei«. Egy szenátor kérdésére válaszolva — folytatja a The New York Times — Matusow elmondta, hogy Nyugaton a »hazugság- és rágalomhadjáratot« McCarthy tudtával folytatta. A Mansfield és Jackson ellen irányított támadást a wisconsini szenátor (McCarthy) tervei szerint hajtotta végre. Matuson elmondta azt is, hogy az anyagot, melyre támadását építette McCarthy munkatársainak egyike, Don Surrie szolgáltatta. McCarthy szenátor — a The New York Times szerint — azonnal tagadni kezdte Matusow vádjait.“ (Mi mást is tehetne?) „Matusow már a második napja áll az albizottságban működő szenátoraik előtt, és nem korlátozza vádjait egyedül McCartyra — írja a lap. Elisabeth Bentley, Paul Crouch és Louis Bidem, mind a kormány »szaktanúk kommunista ügyekben, vele egy kategóriába tartoznak — mondta Matusov. Egy dühös kifakadásban kijelentette: semmi más különbség nincs közöttük, csupán az, hogy »neki tiszta a lelkiismerete, nekik nem«. Crnuchról azt mondta, hogy »hazugsága mögé bújik«.“ ,,Matusow elmondta — írja a The New York Times —, hogy 1952 októberében New Yorkban Elisabeth Bentleyvel együtt vacsorázott. Vacsora alatt — beszélte Matusow — Miss Bentley sokat sirt. »Panaszkodott, hogy állás nélkül van, elmondta, hogy tanító, de most már senki sem akarja majd alkalmazni, elkeseredett és betege annak, hogy a bizottságok felhasználják« — folytatta Mctuspiv. Miss Bentley elmondta neki, hogy információkat kellett beszereznie, s azok alapján tanúvallomásokat tennie. Idézte Miss Bentley szavait, melyeket akkor mondott neki: »Maga fiatal és találhat munkát, de én már nem kapok állást és folytatnom kell ezt a fajta munkát. Információkat kell szereznem ezentúl is vallomásaimhoz.« ■ Az albizottság — írja befejezésül a The New York Times — még nem döntött, hogy Miss Bentleyt megidézi-e." Elisabeth Bentley, Paul Crouch, Louis Budenz, sorolta Matusow a hamis tanúkat — akiknek segítségével kommunisták százait zárták börtönbe —, s még hányan lehetnek, akikről Matusow nem tud! íme, hiába akarta az amerikai sajtó elhitetni, hogy Matusow ügye „egy elszigetelt eset“. A hivatalos hamis tanúkkal való operálás — mint ezt Matusow újabb leleplezése mutatja — jól kiépített rendszer az Egyesült Államokban.