Szabad Nép, 1955. május (13. évfolyam, 120-149. szám)

1955-05-03 / 121. szám

­ A magyar nép hatalmas tüntetése a béke és a proletár nemzetköziség nagy ügye mellett Gyönyörű volt az idei május elsejénk! Régóta, talán sohase láttuk még ennyi színben, ilyen vidám lelkese­désben ragyogni. Sok év óta nem látott már a magyar ■főváros olyan felszabadult erővel, viharzó lelkesedéssel és harsogó vidámsággal áradó menetet, mint most a má­jusi ünnepre felvonuló négyszázötvenezer budapesti dol­gozó tüntető serege. Négy és fél órán át hullámzott a menet a hatalmas Sztálin téren, Sztálin szobra, a párt és a kormány veze­tői előtt, szüntelenül zúgott az „éljen“, zengett a nóta. Harcos jelszavak, viharzó „hurrák“ hirdették, hogy nemcsak a gyönyörű tavaszi napsugár varázsa, nemcsak a budapesti munkások hagyományos hűsége a nemzetközi proletárszolidaritáshoz, hanem valami más, több is van ebben a kirobbanó erőben, örömben és lel­kesedésben. A budapesti dolgozó nép egységes és magá­val ragadó tüntetése volt ez a május elseje a Magyar Dolgozók Pártja, a párt egysége, ereje, s népünk ragyogó jövőjét biztosító politikája mellett! Lelkes és határozott állásfoglalás volt ez pártunk Központi Vezetőségének márciusi határozata mellett, állásfoglalás a szocializmus győzedelmes építését gátló jobboldali opportunizmus ellen. A párt az elmúlt hetekben, s május elsejei jelsza­vaiban is harcba hívta a magyar dolgozókat márciusi határozatának, szocializmust építő politikájának meg­alkuvást nem ismerő végrehajtásáért. „Előre a szocia­lizmus építésének útján!“ — zúgott az egész teret be­töltő erővel a májusi jelszó, és a felvonulók százezrei rég nem hallott, mindent elsöprő erővel válaszoltak rá: „Éljen a párt!“ A párt felhívta a kommunistáikat, a munkásosztályt és az egész dolgozó népet, hogy tömö­rüljön még szorosabban pártunk Központi Vezetősége mögé, könyörtelenül leplezze le és zúzza szét népünk belső ellenségeit, leplezze le a felemelkedésünket, a dol­gozók boldogabb jövőjét veszélyeztető, kártékony jobb­oldali nézeteket. A budapesti kommunisták, a fővárosi pártszervezetek, Budapest dolgozói mindig a legelső sorokban küzdöttek azokért a célokért, amelyeket a magyar kommunisták sok harcban kipróbált pártja zászlajára írt. Ez a csaknem félmilliós májusi sereg most óriási lelkesedéssel, újra meg újra, ezerféle mó­don kifejezett szeretetével bizonyította, hogy a buda­pesti kommunisták, a főváros dolgozó népe ma még inkább, mint eddig, követi és minden erejével segíti a pártot ebben a harcban. A pártnak tettek újra meg újra­­harcos hűségfogadalmat a budapesti üzemek mun­kásainak fegyelmezett sorokban vonuló csapatai, a pár­tot éltette ujjongva a budapesti ifjúság lelkes serege, a pártot köszöntötték bizalommal a májusi ünnepre fel­vonuló fővárosi értelmiségi tömegek. És a gyermekeik­kel, családjukkal együtt felvonuló dolgozók bizalommal teli vidám mosolya, amellyel népünk vezetői előtt el­vonultak, azt is megmutatta, hogy szilárdan bíznak a párt vezette harcok győzelmében. Bizton tudják, hogy a párt szavát követve új sikereket érünk el a béke vé­delmének, a szocializmus felépítésének útján. -------.Hatalmassé net vall ebban a ckuip­: virág, csupa, jó­kedv, csupa vidámság felvonulásban. Sok kerület me­netének élén ott haladtak Budapest 21 felszabadulási Ünnepi díszbe öltözött a főváros május elsejére — ünnepi díszt öltött az ember­koszorúval körülvett, ha­talmas Sztálin tér is. Vörös és n­emzetiszínű zászlók ke­retezik a teret. Szívet indító látvány a színek pompája, a háttérben a Városliget zöld fáival s a szökőkút szi­várványszínben játszó vízsugaraival. Sztálin szobrával szemben Marx, Engels, Lenin, Sztálin hatalmas méretű arcképei tekintenek le a térre. 9 óra­­ megfújják a harsonákat, a májusi díszlobo­gó lassan felkúszik az árboc magasára. A szobor alatti mellvéden megjelennek a párt és a kormány vezetői: Apró Antal, Ács Lajos, Dobi István, Gerő Ernő, Hegedűs András, Hidas István, Kovács István, Mékis József, Rákosi Mátyás, Szalai Béla, Bata István, Piros László, Matolcsi János, Vég Béla, valamint Rónai Sán­ serleg-nyertes üzemének dolgozói. A táblák, transzpa­rensek kiváló munkahőstettek eredményeit hirdették, bizonyítva, hogy a főváros dolgozói nem mennyei cso­dától, hanem saját erejüktől, a dolgozók közös, kemény s­ímunkájától és harcától várják a béke és függetlenség eredményes védelmezését, a szocializmus megvalósu­lását. Szombatról vasárnapra virradó éjjel a csepeli Martinban 40 tonna acélt öntöttek terven felül. S nem­csak Budapesten, hanem a vidéki üzemekben is kiváló munkateljesítményekkel ünnepelték május elsejét. Ta­tabányán, ahol húsz esztendővel ezelőtt a bányászok tömeges hiányzással, a termelés szabotálásával mutat­ták meg gyűlöletüket a népelnyomó úri rendszer ellen és szolidaritásukat a világ elnyomott proletárjaival, most a VI-os aknán 212 százalékra teljesítették a napi tervet, május­­ tiszteletére. A dolgozók érzik azt, amit az egyik budapesti kerület menetének élén a transzpa­rens hirdetett: „A cél világos — az út szabad!“ Érzik, és most azzal is kifejezték hűségüket és odaadásukat a párt, a párt politikája iránt, h­ogy valóra váltották a jelszót: „Magyar dolgozók! Új termelési győzelmekkel ünnepeljétek május 1-ét!“ Budapest tüntető népének május elsejei örömét és vidámságát a jövőbe vetett szilárd bizalom és erőnk, egységünk — az egész béketábor erejének és egységé­nek tudata táplálta. A Sztálin téren vonuló százezrek tudták, hogy jelszavaik, amelyek a béke védelmében, az atomháború ellen felharsannak — egybeolvadnak a vi­lág minden táján felvonuló májusi tüntetők békét, nem­zeti függetlenséget, emberi jogokat és emberi életet kö­vetelő jelszavaival. Amikor Lenin városában, Leningrád­­ban a hős város népe messzihangzón kiáltotta: „Szilár­dítsuk meg a népek egységét a békeharcban! Követel­jük az atom- és hidrogénfegyver betiltását!“ — ugyan­akkor a londoni Hyde-park is ettől visszhangzott május elsején: „Ne adjatok fegyvert a náciknak! Vessünk vé­get az atomháború veszélyének!“ Tokióban kétszázezer ember követelte a békeszerető népek összefogását az imperialista elnyomók és háborús uszítók ellen, Berlin utcáin félmillió ember vonult fel ilyen feliratok alatt: „Egységes, demokratikus Németországot akarunk! — Ki az atomfegyverekkel Nyugat-Németországból!“ Május 1, a nemzetközi munkásszolidaritás harcos ünnepe ma va­lamennyi békeszerető nép egységének békeharcos ünne­pévé nőtt. Nemcsak itthon, Magyarországon mondhat­juk el, hogy népünk egységes és világosan látja a célt, amelyet követni akar. A földkerekség minden tájon a népek szüntelenül növekvő tömegei előtt válik egyre világosabbá, a cél: összefogni és egyesült erővel megvé­delmezni a békét, az ember jogait, az emberi életet az atomháború imperialista kalandoraival szemben. A Bu­dapesten és Magyarország többi városában, falvában felvonuló tüntetők májusi serege csak egyik része, egyik lelkes csapata volt annak a hatalmas seregnek, amely mind az öt világrész városainak utcáin felvonult ezen a napon, harcos béketüntetésre. Része annak a hatalmas erőnek, amelynek semmiféle sötét hatalom nem tud töb­bé ellenállni, amely mindenütt győzelemre viszi május­nak a jövő fényében ragyogó, diadalmas zászlóit. dár, az országgyűlés elnöke, Gáspár Sándor, a SZOT elnöke, Pongrácz Kálmán Budapest Főváros Tanácsa végrehajtó bizottságának elnöke. A szobor mellett kétoldalt felállított dísztribünökön foglal helyet a Magyar Dolgozók Pártja Központi Ve­zetőségének és a Magyar Népköztársaság Miniszter­­tanácsának számos tagja, a politikai, a gazdasági, a kul­turális élet igen sok vezető személyisége, tömegszerve­zeti vezetők, a tábornoki kar tagjai, Kossuth-díjas tudó­sok, írók, művészek, a termelés kiváló dolgozói. A dísztribünökről tekintette meg a felvonulást a budapesti diplomáciai testület számos vezetője és tagja. Itt foglaltak helyet a május elsejei ünnepségekre ha­zánkba érkezett külföldi szakszervezeti küldöttségek tagjai is, érezni, hogy ez a májusi felvonulás érzésekben, harcosságban, pompában és vidámságban több, mint a régiek: felszabadult népünk új életének má­sodik évtizedében ez az első májusi seregszemle. Az első percektől a fel­vonulás több mint négy óráján át, nem szűnt és nem csökkent a viha­ros öröm és az ünneplő lelkesedés. Fiatalok haladnak az élen, a régi harcos május elsejék nagyszerű ha­gyományainak örökösei. Hatalmas DISZ-jelvényt hoznak az élen, a DISZ XI. kongresszusát köszöntik, amelyre minden fiatal jobb munká­val, jobb tanulással, a DISZ-szerve­­zetek erősítésével készül. Budapest dolgozóinak május elsejei seregszemléje Ismerős és mégis mindig lelkesítő és felemelő az a kép, amely most bontakozik ki az ünnepség részvevői előtt: a Dózsa György út felől ünne­pélyes lassúsággal megindul a menet. A tér még csendes és néptelen, de percről percre közeledik az ember­folyam, a zászlók tengere. Amikor az első zászlók a Sztálin-szobor elé ér­nek, s a mikrofonban felcsendül az első üdvözlő kiáltás: „Éljen május elseje, a proletár nemzetköziség har­cos ünnepe, a békéért küzdő népek nagy seregszemléje! Éljen a párt!“ — akkor már ezerszeresen visszhan­gozza a tömeg a májusi jelszót, ezer­szer hangzik a hurrá. Feltűnik az­­ élen a nemzetközi munkásosztály harci lobogója, a sarló-kalapácsos vö­rös zászló, mellette a nemzetiszínű lobogó. A két zászló után Marx, Engels, Lenin, Sztálin virágokkal övezett arcképei. Messzire hangzik az éljen, amikor a következő sor megérkezik a tribün elé: pártunk és kormányunk vezetőinek képeit hoz­­zák az overállba öltözött munkások. A felvonulók viharzó éljennel kö­szöntik a pártot, éltetik annak Köz­ponti Vezetőségét, amely bátran és határozottan hárítja el az akadályo­kat a szocializmus építésének útjából. Már most, az első percekben látni, Földgömböt hoznak, aztán a Szov­jetunió Kommunista Pártja és a nemzetközi munkásmozgalom vezetőinek képei tűnnek elő. ön­kéntelenül is arra kell gondolni, vajon milyen lesz ez a mai nap Pá­rizsban vagy Amerikában, hány or­szág van még, ahol az ünnepi mene­tet nem harsogó éljen, nem az önfe­ledt ünneplés hangulata jellemzi, ha­nem kardlap és rendőrterror. Mégis, világszerte egyre többen ünnepelnek ezen a napon: a munkásság, a dolgo­zók nemzetközi összefogása az egész világon egyre erősebb és győzelme­sebb. „Éljen a párt!“ — hangzik fel újra és újra. Zúgó tapsvihar, és az egész­­ téren végighullámzó „hurrá“ vála­szol a jelszóra. Négyszáz kiváló fia­tal halad egy csoportban. Rákóczi­­iskolások, egyetemisták, úttörők, spor­tolók. Hatalmas vörös zászlót visz­nek az olimpikonok, sűrű zászlóerdő élénk színei borítják el a hatalmas teret: overállos munkásfiatalok jön­nek fegyelmezetten, szorosan egy­más mögött. A munkásság vörös zászlai borítják el ennek a menet­nek az első sorait. A vörös színt a piros-fe­hér-zöld nemzeti lobogók váltják fel, majd a béke kék zászlói olvadnak bele a tündöklően fénylő ég kékjébe. Messze hangzik az él­jen, de máris új színpompa ragad­tatja tapsra az ünnepség részvevőit: óriási májusfa körül, színes szala­gok, zászlócskák sátra alatt táncolva közelednek a népi táncosok. S aztán újabb felemelő ünnepi látvány: jön­nek az úttörők. A tetszés moraja fut végig a téren. A menet élén egy sor apró iskolás­leány. Valamennyien a Vajda Péter utcai Általános Iskola tanulói. Mind­egyiknél jókora virágcsokor. Őket ér­te ma az a megtiszteltetés, hogy út­törő pajtásaik, s az egész magyar if­júság nevében átnyújtsák virágaikat pártunk és kormányunk vezetőinek. A tribün előtt megfordulnak, fürgén szaladnak fölfelé a lépcsőn, átadják a virágcsokrokat. Fergeteges erővel zúg most az éljen, mindenki a saját küldöttének tekinti a pártunk és kor­mányunk vezetőit köszöntő kis úttö­rőket. Micsoda vidám menet! Harsog az úttörő­zenekar, peregnek a dobok, s mintha ezernyi madár akarna in­nen, a térről felrepülni, kendők lo­bognak, röpködnek. Kétezer leány jön, utánuk kétezer fiú, a lányok ke­zükben zászlókkal és kendőkkel, a fiúk májusfak erdeji­vel. Ezer színben pompázik a tér, a fiatalok a májusi rétek üde tarkaságát, frisseségét hoz­zák magukkal. Nehezen lehetne el­dönteni, melyik csoport a megkapóbb, a kürtösök vagy a dobosok díszszáza­­da-e, vagy az úttörő-vasutasok fegyel­mezett, pompás oszlopa. Százával engedik a magasba a színes léggöm­böket, a léggömbökön zászlók, szala­gok lebbennek a friss szélben. A munkás- és parasztifjúság szö­vetségét jelképezi a következő cso­port. Bányász egyenruhás fiúk, ma­gasra emelt kalapácsot hoznak, mö­göttük ifjú traktorosok, ekevasat emelnek fejük fölé. Egymás mellett, együtt vonulnak, mint ahogy együtt, testvéri barátságban nő fel hazánk­ban a munkás- és a parasztfiatalság. Újra felzúg a tér, zeng a hajrá — sportolóink szép felvonulása követ­kezik. „Sporttal a népek közötti ba­rátságért!“ — ezt a jelszót viszik az élen. Jönnek a testnevelési főiskolá­sok, az olimpikonok, közöttük számos világ-, Európa- és országos bajnok, sportolóink, akik annyi hírt és dicső­séget szereztek már világszerte ha­zánknak. Nagy taps köszönti a kivá­ló labdarúgókat, nagyszerű kardví­vóinkat, tornászainkat, atlétáinkat, akik a Szabadság-szobor élő mását emelik magasba. Egymást követik a kiváló sportegyesületek: a Vasas, a Dózsa, a Vörös Imbogó, a Szikra, az MTSE, a Szpartakusz, a Bástya, a Ki­­nizsi, a Traktor, a Honvéd, az Épí­tők sportegyesülete, a Vörös Meteor, a Bányász, a Haladás, a Törekvés. Sportbemutatónak is beülik ez a me­net. Tornaszereket hoznak, s me­net közben különböző gyakorlatokat végeznek. Még teli a tér a sporto­lókkal, amikor előtűnik a Magyar önkéntes Honvédelmi Szövetség fe­gyelmezett csoportja. Edzett, tettre­­kész fiatalok, rádiósok, sportrepülők, ejtőernyősök jönnek. Menetük azt példázza, hogy ifjúságunk forrón sze­retett hazáját bármikor kész meg­védeni minden támadással szemben. Elvonultak a fiatalok, a sportolók. Nem lehet tükrözni azt a lelkesedést, amely menetüket végigkísérte, de nem lehet leírni azt a pillanatot sem, amikor a térre özönlik hét oszlopban Budapest dolgozóinak menete, a zászlóerdők, májusfák, képek, felira­tok több mint négy órán át hömpöly­gő tengere. Még nem tudjuk, mit hoznak a most következő órák, de a felvonulás kezdete azt bizonyítja: A legjobbak a A III., XIV., XVIII., VIII., XI., XXI és az V. KERÜLET dolgozói jönnek az élen. Hatalmas, majd négy méter átmérőjű, vörös selyemből ké­szült csillag — közelednek a III. ke­rület üzemei. „Négy felszabadulási serleget nyertünk“ — ezt hirdeti az egyik tábla a menet élén. Jön­nek is a serlegnyertesek, az ÓBUDAI HAJÓGYÁR, az ÚJLAKI téglagyár, az óbudai szesz­gyár és a GÁZGYÁR dolgozói. Amikor a Sztálin-szobor elé érnek, a szeszgyáriak hatalmas léggömbö­ket engednek a levegőbe. A léggöm­bök a Szovjetunió és a népi demok­ráciák zászlóit viszik magukkal. A szél a Városliget felé sodorja őket, s viszi messze, talán a határon is túl­ra a budapesti májusi felvonulás szép ez a május, nagyszerű dolog ünnepelni és itt haladni, ebben a nagyszerű seregben, érezni azt az erőt és biztonságot, amely ebből a májusi felvonulásból árad. Még nincs egy hó­napja, hogy hazánk felszabadulásá­nak nagy ünnepén felvonult itt Bu­dapest népe, s most újra jönnek a zászlók, újra harsognak jelszavaink, újra felhangzik az üdvözlés: pártunk és kormányunk vezetőit köszöntik Budapest dolgozói, kerü­l­tek­telen testvéri üdvözletét. Dörgő taps köszönti az Óbudai Hajógyár mun­kásait, akik — amikor felhangzik a mikrofonban az őket üdvözlő kö­szöntés —­ a pártot, Rákosi elvtársat éltető jelszavakkal, harsogó hur­rával válaszolnak. De a többi ke­rületből is itt jönnek az élen a ser­legnyertes üzemek. A Dózsa György út baloldaláról fordul be a térre a XI. kerület oszlopa. A BUDAPESTI ERŐMŰ dolgozói jönnek az élen. Négy, sokszorosan kitüntetett mun­kás: Rapcsák István kazánüzemi la­katos, Szalai Dénes művezető, Bá­rány Mihály és Berkesi István főmű­vezető — a vállukon díszes emelvé­nyen üvegszekrényben hozzák az (Folytatás a 2. oldalon.) Összehívták Varsóba az 1954. december 2-i moszkvai nyilatkozatot aláíró államok értekezletét Az európai álamek 1954. november 29-től december 2-ig Moszkvában az európai béke és biztonság biztosítása érdekében meg­tartott értekezlete határozatainak megfelelően, az utóbbi időben a Szovjetunió, a Lengyel Népköztársaság, a Csehszlovák Köztársaság, a Német Demokratikus Köztársaság, a Magyar Népköztársaság, a Román Népköztársaság, a Bolgár Népköztársaság és az Albán Nép­köztársaság kormányai megfelelő előzetes megbeszélést folytattak. E megbeszéléseken érintették, először az értekezleten részvevő nyolc állam barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerző­dése megkötésének kérdését, másodszor a szerződésben részvevő álla­mok egyesített katonai parancsnokságának létesítését. Tekintettel a párizsi egyezmények ratifikálására, az említett államok most megállapodtak abban, hogy a moszkvai értekezlet hatá­rozataiból folyó kérdések megvitatása céljából második értekezletet hívnak össze ez év május 11-re Varsóba. A varsói értekezleten részt fog venni a Kínai Népköztársaság kormánya is, amely az értekezletre megfigyelőt küld. A Sztálin-szobor mellvédjén (balról jobbra): Ács Lajos, Szalai Béla, Bata István, Gerő Ernő, Dobi István, Rákosi Mátyás, Hegedűs András, Hidas István, Mekis József, Gáspár Sándor Rónai Sándor­é»t,i­v­ „ T. Matolcsi János, Kovács István és Pongrácz Kálmán elvtársak. ' ’ Dr’ Apró Antal, M­eg Béla, Piros László. VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! SZABAD NÉP A MAGYAR DOLGOZÓK PÁRTJÁNAK KÖZPONTI LAPJA XIII. ÉVFOLYAM. 121. SZÁM ÁRA 10 FILLÉR KEDD, 1955. MÁJUS 3 Budapest dolgozóinak május else­jei seregszemléje (1—2. oldal) A nemzetközi munkásosztály har­cos ünnepe (3. oldal) Május elseje a moszkvai Vörös téren (3. oldal) — A MAI SZÁMBAN Országszerte lelkes felvonulások­kal, vidám ünnepségeken kö­szöntötték május elsejét (3. oldal) Külföldi szakszervezeti küldöttek nyilatkozata dolgozóink május elsejei felvonulásáról (3. oldal) ------------------------------------------­Vidám májusi ünnep (4. oldal) Simó Jenő: A Liliomfit nagy el­ismeréssel fogadták a cannes-i nemzetközi filmfesztiválon (4. oldal)

Next